Hogyan kell törekedni az igazságra? (27.)

Ami az „elengedés” témáját illeti a „Hogyan kell törekedni az igazságra” témakörében, „az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének elengedése” tárgyán belül az elképzeléseket és a képzelődéseket érintő tartalomig jutottunk a beszélgetésben. Az elmúlt néhány alkalommal „a megtestesült Istennel kapcsolatos elképzelések és képzelődések elengedéséről” beszélgettünk. Ma folytatjuk a beszélgetést erről. A megtestesült Istennel kapcsolatos elképzelések és képzelődések tekintetében beszélgettünk a megtestesült Isten normális emberi mivoltát érintő témákról, igaz? Nos, legutóbb miről beszéltünk? Beszéltünk bizonyos konkrét megnyilvánulásokról, amelyek a megtestesült Isten normális emberi mivoltának megélését és megnyilatkozásait, valamint bizonyos magatartási alapelveket és a megtestesült Isten normális emberi mivoltában történő cselekvést érintik, majd beszéltünk arról, hogy a megtestesült Isten milyen dolgokat nem tesz az Ő emberi mivolta tekintetében. Az ezekről az aspektusokról szóló beszélgetés segít az embereknek jobban megérteni Isten megtestesült hús-vér testének lelkületlényegét és az Ő magatartásra és a dolgok végzésére vonatkozó alapelveit, valamint az Ő egyes konkrét megnyilvánulásait és megnyilatkozásait. Amikor a megtestesült Isten ezen megnyilvánulásairól beszélünk – akár tények, akár példák, akár a dolgok végzésére vonatkozó konkrét alapelvek formájában –, ezek az élet mindenféle apró-cseprő dolgával kapcsolatosak. Úgy tűnik, nem érintenek egy olyan csodálatra méltó, nagyszerű, úttörő teljesítményt vagy nemes cselekedetet sem, ami az emberek elképzeléseiben és képzelődéseiben létezik; a megtestesült Isten megnyilvánulásai mind nagyon szokványosak és nagyon hétköznapiak. Pontosan azért, mert a megtestesült Isten e hétköznapi, romlott emberiség körében él, ezek az Ő normális és gyakorlatias megnyilvánulásai egyrészt Isten megtestesült hús-vér teste emberi mivoltának szükségszerű megnyilvánulásai, másrészt pedig az emberiség körében élő megtestesült Isten normális szükségletét képezik. Ezek a normális és gyakorlatias megnyilvánulások természetesen bizonyos információval, illetve utakkal is ellátják az embereket Isten megismerését illetően. Lehetővé teszik az emberek számára, hogy a megtestesült Isten gyakorlati megélésén és az emberek körében való magatartásra vonatkozó gyakorlatias alapelvein keresztül megismerjék Isten gyakorlatiasságát és normalitását, valamint megismerjék a mennyei Istent is, képessé téve őket arra, hogy pontosabban értsék a mennyei Istent, és pontosan értsék az Ő lényegét normális, hétköznapi személyként a földön.

Egyesek ezt mondják: „Ezek a dolgok és példák, amelyekről a megtestesült Isten emberi mivoltával kapcsolatban beszélsz, mind nagyon hétköznapiak; mind nagyon jelentéktelen és érdektelen dolgok a mindennapi életben. Beszélnél néhány olyan tényről, amely misztikusnak és kifürkészhetetlennek érződik, vagy amely különösképp nagyszerűnek tűnik?” Erre azt mondom, hogy ez idáig igazán nem volt egy sem. A megtestesült Isten a normális emberi mivolt valóságában és egy sajátos lakókörnyezetben él, és azon kívül, hogy Magának Istennek a munkáját végzi, a maradék idejét a normális emberi mivolta életének körén belül tölti, a testvérekkel érintkezve vagy csip-csup problémákat kezelve az egyházban. Eltekintve tehát azoktól a példáktól, amelyekről beszéltünk, és amelyek azokkal az alapelvekkel és hitvallásokkal kapcsolatosak, amelyek szerint Ő viselkedik és végzi a dolgokat, Ő nem hajt végre olyan nagyszerű, úttörő tetteket vagy rendkívüli cselekedeteket, amilyeneket ti elképzeltek. Ez lehet, hogy váratlan az emberek számára, és talán nem felel meg az emberek elképzeléseinek és képzelődéseinek, de a dolgok valójában így állnak. A megtestesült Isten témájáról szóló beszélgetésünk főképp a megtestesült Istennek az Ő normális emberi mivoltában való egyes megnyilvánulásait, megéléseit, valamint sajátos magatartási és cselekvési alapelveit érintette. Ez más, mint ahogyan a nagy alakok és a híres emberek tetteit elbeszélik a világban. Amikor az emberek a világban valamilyen nagyszerű, híres vagy kivételes alakról beszélnek, mindig arról szólnak, hogy milyen egyedi, rendkívüli és nagyszerű az illető, valamint a karizmáját emlegetik, főként arra összpontosítva, hogy milyen magasztos és fenséges is ő. Az azonban, amiről mi beszélünk a megtestesült Istennel kapcsolatban, épp az ellenkezője annak, amit a világ mond azokról a kivételes alakokról és nagy emberekről. Mi főként arról beszélünk, hogy a megtestesült Isten mennyire normális, gyakorlatias, hétköznapi, és nem rendkívüli. Csak konkrét példákat említünk – méghozzá a mindennapi életből vett kisebb példákat –, arról beszélünk, hogy melyek azok az alapelvek és nézetek, amelyek szerepet játszanak az Ő magatartásában és cselekvésében. Ezek a gondolatok és nézetek, alapelvek, valamint magatartási és cselekvési módszerek mind a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismereten és józan észen alapulnak. Főként arról beszélünk, hogy hogyan viselkedik és hogyan teszi a dolgokat. A világban azonban nagyon kevés ember beszél arról, hogy miként kell viselkedni. Még ha néhányan beszéltek is erről a témáról, képtelenek voltak sok konkrét példát mondani, arra pedig még kevésbé voltak képesek, hogy kimondjanak bármiféle magatartási alapelvet. Nem beszélnek arról, hogy a híres embereknek és a nagy alakoknak milyen pozitív alapelveik, pozitív módszereik vagy helytálló gondolataik és nézeteik vannak azt illetően, ahogyan viselkednek és végzik a dolgokat. Csupán az eredményeikről, a tehetségükről és a műveltségükről, a szellemükről beszélnek, valamint arról, hogy milyen domináns helyet foglalnak el az emberiség körében ezeknek a dolgoknak köszönhetően. Amiről ők beszélnek, az épp az ellenkezője a megtestesült Isten által birtokolt és hordozott normális emberi mivoltnak, amelyről mi ma beszélünk. Amit Isten megtestesült hús-vér teste a tudtotokra ad és megértet veletek, azok a magatartásra és a dolgok végzésére vonatkozó alapelvek és hitvallások, amelyeket az Ő normális és gyakorlatias emberi mivoltában megél és birtokol. Ezek a magatartási és cselekvési alapelvek és hitvallások tökéletesen megfelelnek Isten követelményeinek az emberiséggel szemben, amelyet Ő üdvözíteni szándékozik. Isten megtestesült hús-vér teste ilyen emberi mivolttal bír, és ezen a normális és gyakorlatias emberi mivolton belül rendelkezik a különféle gondolatokkal és nézetekkel – az Ő magatartási és cselekvési alapelveivel és hitvallásaival együtt. Csak ennek köszönhető az, hogy Ő képviselheti Istent Maga Isten munkájának végzése során, és elvégezheti azt a munkát és szolgálatot, amelyet a megtestesült Istennek ebben a korszakban és ebben az emberi mivoltban jól végre kell hajtania; hogy teljességgel megismertetheti az emberiséget azzal a jellegzetes lelkülettel, amelyet Isten ebben a korszakban kifejezni szándékozik; és persze az is, hogy teljességgel alkalmas lehet az igazság kimondásának munkájára, amelyet Isten a munka e szakaszában elvégezni szándékozik. Ha az emberi mivoltnak az Isten megtestesült hús-vér teste által megélt, mutatott és birtokolt lényege nem ez a normalitás, gyakorlatiasság és hétköznapiság lenne, amelyről beszéltünk, vagy ha Ő nem lenne birtokában ezeknek a magatartási alapelveknek és hitvallásoknak, amelyekről beszéltünk, hanem ezek helyett a nem hívők által emlegetett és tisztelt híres emberek és nagy alakok emberi mivoltának lényegével bírna, az mit eredményezne? (Nem lenne képes arra vezetni minket, hogy Isten félelmének és a rossz kerülésének útját járjuk.) Egy teljesen más helyzetet eredményezne. Tegyük fel, hogy Isten megtestesült hús-vér teste egy nem hívő nagy alak vagy híres ember, vagyis egy olyan személy emberi mivoltának lényegével bírna, aki hatalmas, rendkívüli, egyedi, rejtélyes és kifürkészhetetlen. Az efféle ember nem ismer határokat abban, ahogyan viselkedik és a dolgokat végzi, állandóan hazudik, és nem viselkedik, illetve nem végzi a dolgokat szabálykövető és illemtudó módon, valamint nem tudja, hol a helye és nem cselekszik kötelességtudóan, a törekvései, gondolatai és nézetei pedig ugyanolyanok, mint a nem hívőkéi – csakis magasztos és nagy dolgokra törekszik, valamint adottságokra, tudásra és természetfeletti képességekre összpontosít. Milyen útra vezetne titeket egy ilyen ember? (Nem tudna az üdvösség útjára vezetni minket. Ellenkezőleg, azok, akik őt követnék, csak egyre romlottabbá és elvetemültebbé válnának.) Egy ilyen embernek nincsenek pozitív magatartási alapelvei; a magatartási módszerei és alapelvei nem pozitívak, hanem sátániak. Tehát ennek az embernek, aki a Sátántól való, a magatartási alapelvei és hitvallásai nagymértékben képviselik az emberi mivolta lényegét. Milyen törekvései vannak az emberi mivolt efféle lényegével bíró személynek, és milyen úton jár? Pontosan ugyanolyanok a törekvései, mint a Sátánnak, és pontosan ugyanazon az úton jár, mint ő. A törekvései és az általa járt út mind a Sátántól származik és a Sátánnal összeegyeztethető. Akkor vajon azok, akik őt követnék, nem az ő vezetését követnék, nem ugyanazok lennének a törekvéseik, mint neki és nem ugyanazon az úton járnának, mint ő? (De igen.) Azok az emberek az ő vezetését követnék, az ő magatartási alapelveit utánoznák, és hozzá hasonlóan tudásra, státuszra, természetfelettiségre, valamint magasztos és pompás dolgokra törekednének, minden olyanra, ami rendkívüli, és minden olyanra, ami az emberek számára rejtélyesnek és kifürkészhetetlennek tűnik. Egy ilyen személyt követve senki sem érhetné el az üdvösséget; ehelyett egyre inkább elkorcsosulna. Egy ilyen csoportot nem lehetne gyülekezetnek nevezni, főként azért, mert mindannyian elszakadtak volna Isten munkájától, és nem lenne bennük a Szentlélek munkája. Az általuk követett vezetőt nem Isten tenné a helyére, és még kevésbé Isten küldené. Még ha mind gyülekezetnek neveznék is magukat, hasztalan lenne; Isten nem venne tudomást róluk. Bármennyire is gyülekezetnek neveznék magukat, Isten nem ismerné el őket, és a Szentlélek nem munkálkodna rajtuk. Az a vezető arra tanítaná az embereket, hogy azt tegyék, amihez kedvük van; azzal látná el az embereket, ami benne magában van, és az emberek ezt nyernék tőle. Nincs birtokában az igazságnak, és semmilyen pozitív dologgal nem tudná ellátni az embereket, illetve nem tudná a helyes irányba vezérelni őket, ezért lehetetlen lenne, hogy az emberek elnyerjék tőle az igazságot. Az emberek a legjobb esetben is csak egy kevés ismeretet tudnának elsajátítani és pár szakmai készséget tudnának megtanulni a nem hívő világtól, vagy néhány képességet tudnának megtanulni tőle egy bizonyos területen. Röviden: egy efféle ember, aki nem bír normalitással és gyakorlatiassággal, illetve az isteni lényeggel az életeként, nem nevezhető a megtestesült Istennek; nem tudná Isten elé hozni az embereket, és nem tudná az embereket az üdvösség útjára vezetni sem. Ezeket a tényeket tekintve van-e bárki Isten megtestesült hús-vér testén kívül az emberiség körében, aki képes Istent képviselni, hogy az Ő munkáját végezze? (Nincs.) Van-e bárki, aki képviselheti Istent, hogy megmentse az emberiséget a romlott lelkületeitől? (Nincs.) A hétköznapi emberiség bármely tagja által bírt élet- és emberimivolt-lényeg gyakorlatilag mind ugyanaz – az ilyen élet- és emberimivolt-lényeget mind megrontotta a Sátán; az emberek számára a romlott lelkületek jelentik az életüket. Tehát akár az emberek emberi mivolta, akár az emberek életlényege szempontjából nézzük, az egész emberiség körében egyetlen személy sem alkalmas a megtestesült Isten e munkájára, és egyetlen romlott emberi lény sem képviselheti Istent, hogy megmentse a romlott emberiséget a romlottságtól. Ezek a tények természetesen ezt is elmondják az embereknek: egyetlen romlott emberi lény sem mondhatja meg az emberiségnek, hogy melyek a pozitív dolgok és melyek a negatív dolgok, és egyetlen romlott emberi lény sem mondhatja meg az embereknek, hogy mi az igazság, illetve hogy valójában mik Isten szándékai. Amivel a romlott emberek ellátnak más embereket, az csak tudás, valamint azok a különféle készségek, képességek és adottságok, amelyekre a romlott emberiség törekszik, és azok a különféle magatartási és cselekvési taktikák, világi ügyekre vonatkozó filozófiák és különféle gondolatok és nézetek, amelyek a Sátántól származnak. Az összes rasszhoz tartozó emberi lény osztozik egy közös vonásban. Mi ez a közös vonás? Maguk között mindannyian pozitív dolognak tekintik a viszonylag pozitív, illetve viszonylag jó szándékú, konzervatív és hagyományos dolgokat, és ezekkel próbálják meg helyettesíteni az igazságot és Isten szándékait. Az emberek azt hiszik, hogy azáltal, hogy ezekbe a dolgokba kapaszkodnak, elnyerték az igaz utat és elérhetik az üdvösséget. Ami azt illeti, ezeknek a dolgoknak egyáltalán semmi közük nincs Isten emberiséggel szemben támasztott követelményeihez. Látod, függetlenül attól, hogy az emberek mennyire agyafúrtak, függetlenül attól, hogy mekkora adottságaik vannak vagy hogy milyen tehetségesek és tanultak, illetve hogy kívülről mennyire kedvesnek és jóindulatúnak tűnik az emberi mivoltuk, az emberiség körében egyetlen ember sem képes megérteni az igazságot, és egyetlen ember sem képes megkülönböztetni, hogy mik a pozitív dolgok és mik a negatív dolgok. Mielőtt Isten végezte volna a munkáját és mielőtt kimondta volna a szavait, szinte mindenki pozitív dolognak tekintette a hagyományos kultúrát, sőt, egyesek az igazságként tisztelték a hagyományos kultúrát. Ezért akárhogyan nézed, ha nem a megtestesült Isten mondaná ki ezeket az igazságokat és végezné ezt a munkát normális emberi mivoltban, hanem helyette az emberiség bármely tagja végezné ezt a munkát, az csak egy olyan útra vezetné az embereket, amely eltér Isten szavaitól és szándékaitól.

Nézzünk egy egyszerű példát. Ha az embereket megkérik, hogy válasszanak öltözékeket egy táncos műsorhoz, hogyan választanak? Elméletben mindenki tudja, hogy amikor az Istenben hívők táncos műsort készítenek, különösen egy olyan videóhoz, amelyet online tesznek közzé, az általuk viselt ruhák és a viselkedésük Isten népét képviseli. A választott öltözékeknek tehát méltóságteljesnek és tisztességesnek kell lenniük, nem pedig különc összeállításoknak. Amikor méltóságteljességről és tisztességről van szó, ahhoz sok minden szükséges. Az emberek elképzelései szerint milyen öltözéket tartanak méltóságteljesnek és tisztességesnek? Olyan öltözéket, amelyet a különféle etnikai csoportok a leggyakrabban viselnek, olyan öltözéket, amely viszonylag hagyományos és konzervatív, és mindenki számára helyénvalónak tűnik. Nem különc és nem túlságosan divatos. Az emberek elképzelései szerint ők ezeket tekintik méltóságteljes és tisztességes öltözetnek. A gyülekezetben a legtöbb testvér milyen nézeteket vall a műsorokhoz való öltözékek kiválasztását illetően? Látod, filmforgatáskor az öltözékekért felelős személy nézetei valójában a legtöbb ember nézeteit képviselik. Az általa választott öltözködési stílusok azok, amelyeket általában a legtöbb ember viselt a nyolcvanas-kilencvenes években. A szín többnyire kék, khaki vagy szürke, és csak a sötétségét vagy világosságát illetően változik. Összességében csak ez a két-három egyszerű szín fordul elő. Miért nem választ élénk színeket? Az emberek elképzelései szerint az Istenben hívők mind méltóságteljes és tisztességes jó emberek, ezért ezt a néhány leggyakoribb, leghétköznapibb színt kell választaniuk a ruháikat illetően. Látod, egy ilyen egyszerű dolog, mint az öltözékek stílusának és színeinek megválasztása, teljességgel felfedi az Istenben való hittel kapcsolatos elképzeléseket és téves gondolatokat és nézeteket az emberek szívében. Vagyis az emberek nagyon komoly elképzelést dédelgetnek magukban; sok ember úgy hiszi, hogy az Istenben való hit megköveteli a régi szokásokhoz való ragaszkodást és a hagyomány helyreállítását. Az ő elképzeléseik szerint csak a hagyományos, régi, elmaradott és elavult dolgok pozitív dolgok, és csak ezek tetszenek Istennek. Ez az, amit a legtöbb ember gondol? (Igen.) Az emberek fejében ez van. Az emberek mind pozitív dolgokként határozzák meg azokat a hagyományos, elmaradott, régi és elavult dolgokat. Ezért egy műsor készítése során az emberek még az öltözékek színét és stílusát tekintve sem tudnak pontos döntéseket hozni, ami az egyik legegyszerűbb és legalapvetőbb dolog. Mindannyian az elképzeléseik segítségével mérlegelik ezt a kérdést, és különösképp konzervatívak, valamint különösképp ostobák és makacsok. Mondjátok meg Nekem, mennyi elképzelésük lehet az embereknek Istenről? Az emberek által meghatározott pozitív dolgok, valamint azok a dolgok, amelyeket az emberek szerint Isten kedvel, mind az emberek elképzelései szerinti hagyományos kultúra, illetve azok a dolgok az emberiség körében, amelyeket a világi emberek elfogadnak és elismernek; egyáltalán semmi közük nincs az igazsághoz. Nos, mondjátok meg Nekem, hagyománytisztelő vagy modernista vagyok? (Isten se nem hagyománytisztelő, se nem modernista.) Egyes emberek ezt mondják: „Annak révén, amit közöltél, tudjuk, hogy nem kedveled a hagyományos kultúrát, mivel a jelenben élsz. Legalábbis nem vagy hagyománytisztelő és nem ragaszkodsz a régi szokásokhoz.” Azt mondjátok, hogy nem vagyok hagyománytisztelő, akkor hát modernista vagyok? (Nem.) Honnan tudhatjátok, hogy nem vagyok modernista? (Az emberek a világban ma eléggé kedvelik a trendeket, Isten azonban azt tanítja nekünk, hogy legyünk méltóságteljesek és tisztességesek, ami ellentétben áll a trendekkel.) Nemcsak a mai emberek kedvelik a trendeket; az emberek a régi időkben is kedvelték a trendeket. A nem hívők mind kedvelik a trendeket. A trendek kedvelése nem azt jelenti, hogy valaki modernista. Akkor hogyan kellene megválaszolni ezt a kérdést? Elmélkedjetek rajta egy keveset. Láttatok Engem valaha régi ruházatot viselni? Hagyományos öltözetet viselek? Modern öltözetet viselek. Ez kapcsolódik a megtestesült Isten normális emberi mivoltához. Bármelyik korban is él a megtestesült Isten, és az adott kor emberei bármilyen fejlettségi fokot is értek el az alapvető szükségletek kezelése tekintetében, az Ő normális emberi mivolta természetszerűleg ugyanazt a módszert fogadja el erre vonatkozóan, mint ők; nem fog visszafelé haladni. Nem a normális emberi mivolt megnyilvánulása ez? (De igen.) Az Ő normális emberi mivolta racionalitással bír, így ami az alapvető szükségleteket illeti, természetszerűleg tudja, hogy mi a helyénvaló választás. Ez egy szempont. Egy másik szempontból, akár hagyomány, akár modernitás, ez nem egy forma, hanem inkább egy gondolati irányzatot és egy nézőpontot képvisel. Nos, a hagyomány pozitív, vagy a modernitás pozitív? Ahogyan Én látom, egyik sem pozitív. Egyiknek sincs semmi köze az igazsághoz; mindkettőt a romlott emberiség hozta létre a Sátán befolyása alatt. Akár hagyományos gondolatokról és nézetekről, akár modern gondolatokról és nézetekről van szó, bármi, ami nem Istentől származik, negatív dolog, nem pozitív dolog. Akár hagyományos alapszükségletekről, akár modern alapszükségletekről van szó, a céljuk mindig az, hogy a kielégítsék a normális emberi mivolt szükségleteit. Függetlenül attól, hogy a megtestesült Isten melyik korba születik, normális és gyakorlatias emberi mivoltban él, és a magatartásra és a dolgok végzésére vonatkozó alapelvei nem változnak. Mindenben, amit tesz és abban, ahogyan mindennel bánik, Isten szavainak alapelveivel, valamint az Ő belső életlelkületéből eredő alapelvekkel összhangban cselekszik; nem őrzi és nem követi a hagyományt, sem a modernitást nem követi és nem hajszol trendeket. Ezért a megtestesült Isten követelményei az Őt követőkkel szemben sem a hagyományon nem alapulnak, sem a modernitás nem befolyásolja őket. Az Általa birtokolt és közölt különféle gondolatok és nézetek, illetve igazságok mind Istentől, Isten isteni lényegétől és Isten életétől erednek; semmi közük sem a hagyományos kultúrához, sem a modern ismeretekhez.

Amikor az Isten háza által készített táncos műsorokhoz választott öltözékeket nézitek, fel tudtatok ismerni bármilyen alapelveket? Miért azokat a stílusokat és azokat a színeket választották? Ha itt meg tudjátok érteni az alapelveket, akkor valóban értetek egy keveset az igazságból és van lelki megértésetek; ha még egy ilyen egyszerű dologban sem vagy képes megérteni az alapelveket, akkor zavaros fejű ember vagy, akinek túlságosan gyenge a kalibere, és nem értetted meg az igazságot annak ellenére, hogy oly sok éven át hallgattál prédikációkat. Kezdjük azzal, hogy amikor táncos műsorokat készítünk, hagyományosak vagy modernek azok a ruhák, amelyeket az előadók viselnek? (Modernek.) Mind modern ruha – szokásos, mindennapi öltözékek. Egyesek nem értik, és ezt kérdik: „A mi táncos műsoraink művészi programok, miért viselnek hát az előadók csupán szokásos, mindennapi öltözékeket színpadi jelmezek helyett? A gyöngyökkel és flitterekkel díszített ruhák különösen pompásak. Nézzétek meg azokat az országos szintű tánctársulatok által a színpadon viselt öltözékeket – azok pompásak, meseszépek és fejedelmiek és káprázatos látványt nyújtanak, amikor a fény rájuk esik. Ha a mi előadóink is ilyen ruházatot viselnének amikor műsorokat készítünk, attól nem jobban néznének-e ki és nem jobban dicsőítenék-e Istent? Nem tenné-e ez nyilvánvalóbbá Isten házának hatalmát, és a nem hívőkkel, illetve a vallásos emberekkel nem láttatná-e meg jobban Isten házának erejét?” Helytálló ez a nézőpont? (Nem.) Mondjátok meg Nekem először is – miért viselnek az előadók szokásos, mindennapi öltözékeket pompás jelmezek helyett, amikor táncos műsorokat készítünk? (Ha a testvérek mind különösen pompás jelmezeket viselnek tánc közben, a közönség a ruhákra és arra fog összpontosítani, hogy hogyan néznek ki az előadók. Ha azonban hétköznapi ruhákat viselnek és méltóságteljes és gerinces embereknek látszanak, a közönséget nem ezek a külsőséges dolgok vonzzák majd, és az elméjüket Isten szavaira irányítják.) Egy dologban igazatok van – azért nem viselnek pompás jelmezeket, hogy megakadályozzák, hogy az emberek a formára és a külső megjelenésre összpontosítsanak. Van még egy szempont, ami még fontosabb: akár táncról, akár éneklésről van szó, mi a cél, amikor mi műsorokat készítünk? (Az, hogy tanúságot tegyünk Istenről.) Ez az egyetlen cél. Akár táncról, akár éneklésről van szó, mind az Istenről való tanúságtételt szolgálja. Nem az a célja, hogy bármelyik egyént kiemelje, sem az, hogy bárkinek a tetszésére legyen; csupán az, hogy tanúságot tegyen Istenről. Így aztán elegendő, ha az előadók egyszerű, jól illeszkedő, méltóságteljes és tisztességes, valamint ízléses ruhákat viselnek, amelyek elérik azt a célt, hogy tanúságot tegyenek Istenről. Az általunk készített műsorok jellegüket tekintve nem szórakoztató műsorok. Mi az, hogy szórakoztató műsor? A szórakoztató műsorok olyasmik, amiket az emberek felüdülés végett néznek a szabadidejükben; csak arra szolgálnak, hogy örömöt szerezzenek az embereknek. Amikor az emberek pihennek, azért néznek meg egy műsort, hogy szórakozzanak, lazítsanak, boldogok legyenek, megfeledkezzenek az aggodalmaikról és oldják a stresszt. Azután visszatérnek a munkához, amelyet végezniük kell, anélkül, hogy rágódnának rajta vagy bármiféle érzésük lenne vele kapcsolatban. Ezek a szórakoztató műsorok. És mi a helyzet az általunk készített műsorokkal? Formájukat tekintve szórakozást jelentenek, lényegükben azonban nem az a céljuk, hogy a közönség tetszésére legyenek, sem a művészi készség megcsillogtatását nem szolgálják. Az általunk készített műsorok célja az, hogy tanúságot tegyenek Istenről. Amikor például énekes műsorokat készítünk, az Isten szavaiból készült énekek célja az, hogy tanúságot tegyenek Isten szavainak igazságáról és elterjesszék azt, lehetővé téve az emberek számára, hogy Isten elé jöjjenek; a tapasztalati énekek célja az, hogy tanúságot tegyenek az Isten munkája által elért hatásokról és azokról az eredményekről, amelyeket Isten munkája elért az emberekben. Röviden: bármilyen műsorokat készítünk, azok nem pusztán szórakoztató műsorok. A céljuk nem az, hogy felkeltsék az emberek figyelmét vagy segítsenek az embereknek elütni az időt és szórakozni, még kevésbé az, hogy művészi készséget csillogtassanak meg. Az általunk készített műsoroknak egyetlen célja van, mégpedig az, hogy elterjesszék Isten szavait és tanúságot tegyenek Isten munkájáról, több emberrel tudassák, hogy Isten testet öltött és a munka egy új szakaszát viszi véghez, több emberrel tudassák, hogy Isten munkája már megnyert egy embercsoportot, valamint hogy Isten most munkálkodik és beszél. Az általunk készített műsoroknak ez az egyetlen célja. Mivel az általunk készített műsoroknak ez a célja, ha az emberek pompás ruhákat és erős sminket viselnek, és mindenféle jelmezt öltenek, az nem ütközik-e azzal a céllal, hogy tanúságot tegyenek Istenről? (De igen.) Ez egy ütközés. Ezért nem arra összpontosítunk, hogy mit viselnek az előadók. Mi az egyetlen dolog, amire összpontosítunk? Mi csak arra koncentrálunk, hogy az, amit a műsorok bemutatnak – a testvérek viselkedése, a táncmozdulatok és a műsorok formája – képes-e felkelteni az emberek figyelmét, és hogy képes-e arra késztetni az embereket, hogy megkedveljék őket és érdeklődni kezdjenek irántuk, ezáltal kedvező benyomást keltve az emberekben és segítve őket abban, hogy hajlandóak legyenek megvizsgálni Isten munkáját, elfogadni Isten szavait, valamint a testvérekkel együtt énekeket énekelni és imádni Istent – mi ezt a célt akarjuk elérni. Ennek a célnak az eléréséhez, ami az előadók öltözékét és megjelenését illeti, csupán méltóságteljesnek és tisztességesnek, tisztának és takarosnak kell kinézniük és kiváltképp jó modorúnak kell lenniük; ami a többit – a pompás jelmezeket, az erős sminket és a mindenféle öltözéket – illeti, ezeknek mind negatív hatásaik vannak. Milyen negatív hatásaik? Ha a táncoló nővérek mind égi tündéreknek, a testvérek pedig mind jóképű fickóknak vagy vagyonos örökösöknek öltöznek, akkor amikor az emberek ezt látják, ezt fogják gondolni: „Ti felvágtok. Nem rossz szándékokat dédelgettek? Nem csábítjátok el az embereket?” Ha az embereknek ilyen gondolataik vannak, az nem jó. A testvérek méltóságteljes és tisztességes, valamint ízléses és illő módon öltözködnek. Bár összességében talán nem látszanak elegánsnak, kiváltképp tiszták, takarosak, méltóságteljesek és ízlésesek. Amikor az emberek rájuk néznek, azt látják, hogy ezek az emberek jó modorúak, hogy Istenben hívők, és hogy az általuk készített műsor olyan, ami tanúságot tesz Istenről, nem pedig valami álnok és gonosz dolog. Látod, a nem hívő műsorok mind a szemezésről, a csókdobálásról vagy az előadók alakjának mutogatásáról szólnak. Miközben táncolnak, amellett, hogy az ügyességüket fitogtatják, az előadók a bájaikat is mutogatják, a legcsekélyebb pozitív útmutatást sem kínálva. Ezzel szemben az általunk készített műsorok teljes egészükben pozitív útmutatást közvetítenek. Még ha a nézők tényleg helytelen gondolatokat is akarnak dédelgetni, nem találnak lehetőséget vagy kiskapukat, amelyek révén ezt megtehetnék. Ha meg akarják bámulni az előadók alakját és arcvonásait, nem tudják jól megnézni; ha azt akarják megnézni, hogy ki mutogatja a bájait, azt sem láthatják. Csupán egy arckifejezést látnak – egy mosolyt –, ami egy teljességgel méltóságteljes és tisztességes tartást mutat. Ami a legfontosabb: a mi műsoraink nem a dicsekvésről vagy arról szólnak, hogy bárkinek a kedvére legyenek, hanem az Istenről szóló tanúságtételt szolgálják; ez egy központi alapelv. Továbbá, ami a táncos csapat számára kiválasztott öltözködési stílusokat – trikókat, melegítőfelsőket és melegítőnadrágokat – illeti, az emberek igen kényelmesnek érezhetik, amikor ezekben táncolnak, ám egyes fiataloknak a saját ízlésük szerint talán nem igazán tetszenek. Úgy érzik, hogy ezek a stílusok túlságosan hétköznapiak, hogy csupán mindennapi laza öltözet, olyasmi, amit otthon viselsz, pedig pontosan ezek a méltóságteljes és tisztességes ruhák. Manapság a mindennapi viseletek leggyakoribb stílusait a pólók, melegítőfelsők és a melegítőnadrágok adják. Miért ezeket a stílusokat választjuk? Megfigyeltem, hogy valószínűleg már legalább évtizedek teltek el azóta, hogy ez a fajta hétköznapi öltözködési stílus először megjelent. Annak a ténynek a megfontolásából választjuk most ezt a stílust a műsorainkhoz, hogy ez még további néhány évtized múlva sem lesz idejétmúlt vagy elavult. Ráadásul ez a stílus minden korcsoportba és minden társadalmi osztályba tartozó ember számára megfelelő; akár hétköznapi emberek, akár a felső osztályba tartozó emberek, a mindennapi életükben mind ilyen ruhákat viselnek otthon. Ezek a ruhák továbbá lazák és kényelmesek a tánchoz. Így végül ezt az öltözködési stílust választottuk a színpadi öltözékek esetében. Függetlenül attól, hogy a színpadon ezeket viselő embereknek tetszenek-e vagy sem, ez a stílus színpadra alkalmas; vagyis sem a nézők, sem a viselőik nem kifogásolhatják semmilyen módon ezeket a ruhákat. A viselőik talán ezt mondják: „Ezek a ruhák, amelyeket Te választottál nekünk, túlságosan slamposak; én soha semmiképp nem viselnék ilyen ruhákat a mindennapi életemben.” Az Én válaszom erre az, hogy Én nem avatkozom abba, hogy mit viselsz a mindennapi életedben. Az, amit viselsz és ami neked tetszik, megmutatja azt, hogy ki vagy; képviseli az emberi mivoltodat és a lényegedet. Ha nem kedveled az egyszerű, ízléses, méltóságteljes és tisztességes ruhákat, hanem ezek helyett a különc ruhák tetszenek neked, akkor eléggé nem szokványos vagy. Ha szereted meztelenül hagyni a mellkasodat és a hátadat, kiengedve hordani a hajadat és nagy napszemüveget viselni, folyton hírességhez hasonlóan viselkedve, akkor azt mondom, nem vagy Isten házának tagja. Nem szeretsz méltóságteljes és tisztességes lenni; az a minimum, hogy nem vagy Velem összeegyeztethető. Méltóságteljesség és tisztesség, valamint ízlésesség és illendőség – ez az öltözködési stílusok kiválasztásának alapelve. Nos, akkor hogyan kellene megválasztani a ruhák színét? Egyesek ezt mondják: „A fehér a szentséget, a zöld az életet, a piros az ünnepiséget, a sárga pedig a barátságot jelképezi, ezért csak ezeket a színeket kellene választanunk.” Én azt mondom, ez tiszta badarság; a színek nem jelképeznek semmit. Akkor mi az alapelv azt illetően, hogy milyen színeket kell viselni? Nagyon egyszerű; csupán egy alapelv van: tisztának kell látszania a kamerában. Különösen egyes színek nagyon telítettek és meglehetősen élénkek, és az emberek talán ritkán viselik őket a mindennapi életükben, mi azonban az általuk nyújtott színpadi hatás és vizuális hatás végett ezeket a színeket választottuk. Ezek a színek egyrészt viszonylag nagyon telítettek és élénkek, ezért jó az színpadi hatás, amelyet biztosítanak. Másrészt ezeknek a színeknek a többsége nem nagyon furcsa; nincsenek fakó színek és olyanok sem, amelyek taszítják az embereket, ezért az így készült videók jó hatással bírnak.

Az imént a táncos műsorok öltözékeinek kiválasztására vonatkozó alapelvekről beszéltem. Ezek mely aspektusait láttátok tisztán? Mondjátok meg Nekem, helyénvalóak ezek az Általam fontolóra vett alapelvek? (Igen.) Ez főként azon alapelvek körül forog, hogy tanúságot tegyetek Istenről, ne hozzatok szégyent Istenre és a legjobb eredményeket érjétek el, ugye? (Igen, ezek körül forog.) Van-e ennek bármilyen aspektusa, ami eltorzult vagy szélsőséges? (Nincs.) Megvan-e benne a régi szokásokhoz való ragaszkodás bármely eleme? (Nincs.) Semmilyen módon nem eltorzult és nem ragaszkodik a régi szokásokhoz. Az öltözékek kiválasztására vonatkozó ezen alapelveink tehát a hagyományt vagy a modernitást követik? (Sem a hagyományt, sem a modernitást nem követik; amennyiben az általunk készített műsorok képesek elérni azt az eredményt, hogy tanúságot tesznek Istenről, az a legjobb.) Végre megértettétek; ezeknek a műsoroknak az a célja, hogy tanúságot tegyenek Istenről, semmi más. Az Istenről való tanúságtétel megköveteli annak mérlegelését, hogy nem szabad szégyent hoznunk Istenre és rossz színben feltüntetnünk Isten házát. Természetesen azt is figyelembe kell vennünk, hogy az öltözékek anyaga és stílusa kényelmes viselet legyen. Vagyis bármelyik méltóságteljes és gerinces ember, aki látja, amint ezeket a ruhákat viseled, elfogadhatónak gondolná őket, úgy vélné, hogy úgy nézel ki, mint aki Istenben hívő, és hogy képes vagy Isten népét képviselni, ahelyett, hogy egy nem hívő vagy valami filmsztár vagy énekes benyomását keltenéd – és az ember egy szempillantás alatt meg tudja mondani, hogy méltóságteljes és tisztességes ember vagy. Ebből ítélve szerintetek az Én dolgok kezelésére vonatkozó nézőpontjaim és a normális emberi mivoltomban Általam követett alapelvek ugyanazok, mint a tieitek? (Nem.) Egyértelműen nem ugyanazok. Akkor mondjátok meg Nekem, magasztosak és fenségesek ezek az alapelvek, amelyeket Én követek? Rendkívüliek? Egyáltalán nem magasztosak és nem fenségesek. Kiváltképp normálisak. Az Általam elfogadott alapelvek és a dolgok végzésében Általam elérni kívánt eredmények mind nagyon gyakorlatiasak, és Én soha nem kérkedem. Ha abból indulnék ki, ahogyan ti mindannyian szemlélitek a dolgokat, a műsorokhoz való öltözékek kiválasztásakor vagy hagyománytisztelők lennénk és ragaszkodnánk a régi szokásokhoz, vagy világi irányzatokat követnénk. Egyesek ezt mondják: „A világban a füstös szemsmink, a műszempilla, az orrkarika és a nagy fülbevaló a népszerű. Nekünk is úgy kellene öltöztetnünk a testvéreket, hogy jóvágásúak és gyönyörűek legyenek. Nemcsak a ruháiknak kellene pompásaknak lenniük, hanem a sminkjüknek is csábítónak kellene lennie. Nem lenne szabad, hogy a világi énekesek és filmsztárok felülmúlják őket, sőt még elegánsabbnak és pazarabbul kellene kinézniük. Az Istenben hívőknek nemesebbnek kellene lenniük náluk, ezért ezt az irányt kellene követnünk, amikor az előadókat öltöztetjük.” Nos, miért van az, hogy ezek az előadók végül nem úgy mennek ki a színpadra, hogy akár egyetlen pompás darab is lenne rajtuk? Azért, mert Én itt vagyok és mindent átvilágítok. Akár modernisták, akár hagyománytisztelők, mindet félreállítottuk – nincs semmilyen lehetőségük a „képességeik” megcsillogtatására. Én megfékeztem őket. Ha ti lennétek azok, akik az átvizsgálást végzitek, megadnátok a lehetőséget ezeknek az embereknek arra, hogy megcsillogtassák a „képességeiket”? (Nem.) Miért nem? (Ha lehetőséget kapnának, elszaladna velük a ló. Nem követnék az Isten háza által megkövetelt alapelveket.) Ha lehetőséget kapnának rá, démonoknak öltöztetnék az előadókat. Olyan szórakoztató műsorokat készítenének, mint azok, amelyek a társadalomban népszerűek, a közönségnek tetsző szórakoztató műsorokká alakítva az Istenről való tanúságtétel célját szolgáló műsorokat, a bennük szereplő embereket pedig démonoknak és szellemeknek láttatnák. Akkor vajon még mindig nézhetőek lennének a műsorok? Megváltozna a műsorok jellege; nem tanúságot tennének Istenről, hanem szégyent hoznának Istenre, és megérdemelnék, hogy elátkozzák és betiltsák őket. Ez nem kötelességtevés, hanem gonosztevés lenne. Értitek? (Igen.) Még egy ilyen apróságot sem értettetek. Most, hogy egyértelműbben és egyszerűbben megfogalmaztam, egyesek hirtelen ráébrednek: „Szóval így van ez. Most már tudom, hogy Isten háza miért ilyen öltözékeket választ a táncos műsoraihoz.” Bármilyen korról is van szó, melyik alapelvet kell követniük az embereknek? Azt, hogy Isten szavát veszik alapelvnek minden dologban. Bármilyen feladat végzése vagy bármilyen ügy intézése során az első célod az kell, hogy legyen, hogy építsd az embereket, a második pedig az, hogy tanúságot tégy Isten munkájáról. Ez a két alapelv. Az embereknek tehát minden dologban ezt a két alapelvet kell betartaniuk. A megtestesült Isten normális emberi mivoltában meglévő normalitás és gyakorlatiasság akkor szintén kizárólag ezeknek az alapelveknek a követésében áll. Az alapelvek nem változnak; a megtestesült Isten sem a hagyományt, sem a modernitást nem követi. Az alapelv, amelyet Én a normális emberi mivoltomban betartok, az, hogy a lelkiismeret és a józan ész körén belül viselkedem és végzem a dolgokat. Milyen alapelveket követek tehát Isten háza munkájának végzése során? Azt, hogy az emberek javát szolgáljam mindennel, amit teszek – olyasmiket tegyek, amik a hasznukra válnak és építik őket. Továbbá azt, hogy végezzem az Istenről szóló tanúságtétel munkáját, kövessem az Istenről szóló tanúságtétel alapelveit és elterjesszem Isten szavait. Szerintetek ez a helyzet? (Igen.) Azáltal, hogy így beszéltem, most már jobban értetek Engem? (Igen.) Ha nem beszélek részletesen ezekről a dolgokról, nem lesztek tisztában velük. Még egy ilyen egyszerű dolgot sem tudtok kifürkészni. Ami azt illeti, ez egyáltalán nem mélyreható; az egész nagyon gyakorlatias és hétköznapi. Mennyire hétköznapi? Nagyban megfelel a normális emberi mivolt racionalitásának. Vagyis ha megvan benned a normális emberi mivolt racionalitása, képes vagy megérteni, ha azonban nincs, nagyon nehezen fogod megérteni – világosan és alaposan el kell magyaráznom, egyértelműen megfogalmazva és pontosan tisztázva számodra, mielőtt megérthetnéd, hogy miről van szó. Ez egy oly egyszerű dolog, még az igazságalapelvek szintjét sem éri el, és mégsem tudjátok világosan elmagyarázni. Mi folyik itt? Mélyreható és kifürkészhetetlen ez a dolog? (Nem.) Akkor miért nem tudjátok világosan elmagyarázni? Általánosságban azért, mert nem értitek az igazságot. Egy részletesebb szinten azért, mert a normális emberi mivoltotok és a racionalitásotok híján van bizonyos dolgoknak és vannak hiányosságaik. Amikor a méltóságteljességről és a gerincességről van szó, a hagyományhoz és a régi szokásokhoz ragaszkodtok. Amikor a normális emberi mivoltról van szó, azt hiszitek, hogy a normális emberi mivolt megléte azt jelenti, hogy jámborak vagytok, mint egy bolond. Nem azt mutatja ez, hogy igazán gyenge a kaliberetek és hogy nincs semmiféle felfogóképességetek? (De igen.) Pontosan ez a probléma. Rendben, erről ennyit.

Legutóbb a megtestesült Isten „nem mesterkedésének” témájáról beszéltünk annak tárgyán belül, hogy „a megtestesült Istent ne állítsuk egy szintre a romlott emberiséggel”. Ma arról a témáról fogunk beszélni, hogy Ő „nem támad másokat”. Mások nem támadása a megtestesült Isten normális emberi mivolta által birtokolt lényeg és megélés része, és az egyik olyan alapelv, amelyet a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész követ az emberekkel való bánás során. Nevezetesen, a megtestesült Isten legalábbis békésen ki tud jönni veled. Függetlenül attól, hogy milyen típusú ember vagy, hogy jobb kaliberrel vagy gyengébb kaliberrel rendelkező ember vagy-e, illetve jobb emberi mivolttal vagy gyengébb emberi mivolttal bíró ember vagy-e, a megtestesült Isten helytállóan tud bánni veled és békésen ki tud jönni veled. Ha rájövök, hogy van valami hibád vagy hiányosságod, sőt akár hogy van némi rossz lényeg az emberi mivoltodban, vagy hogy elkövettél valamilyen gonosztettet, nyíltan fogok beszélni veled, ha alkalom adódik vagy ha a körülmények engedik. Ha el tudod fogadni, őszintén le fogom leplezni a problémáidat és megmutatom neked az utat, hogy megoldd őket. Ha azonban nem tudod elfogadni, lehet, hogy egy megfelelő időpontban kihasználok egy Általam felfedezett, valós életből vett problémát, hogy emlékeztesselek, leleplezzelek és figyelmeztesselek, tudtodra adva, hogy mi a problémád – legyen az akár az emberi mivoltoddal, akár a kalibereddel, akár egy romlott lelkületeddel kapcsolatos probléma. Az alapján, hogy milyen problémád van, emlékeztetni és inteni foglak, tudomásodra hozom a hiányosságaidat, illetve azt, hogy miben áll a problémád, majd elmondom neked, hogy mi az efféle probléma lényege, és hogy miként áll Isten azokhoz az emberekhez, akiknek ilyen problémájuk van. Ha hajlandó vagy elfogadni, és képes vagy fellázadni a test ellen és gyakorolni az igazságot, elmondom neked a gyakorlás útját és azt, hogy miként kezeld és oldd meg ezt a fajta problémát. A problémáidat és a hiányosságaidat nem fogom ütőkártyaként felhasználni ellened vagy gyenge pontokként kihasználni, hogy majd időről időre gúnyoljalak vagy kinevesselek, illetve rosszindulatú megjegyzéseket tegyek rájuk. Nem fogom ezt tenni; igazságosan és objektíven foglak kezelni téged és a meglévő problémáidat. Ha emlékeztetlek, de te híján vagy a tudatosságnak és nem érzed úgy, hogy bármi köze lenne hozzád annak, amit mondtam, vagy ha megmondom neked, hogy súlyos a problémád természete, de te nem fogadod el, hanem visszautasítod, ellenállsz, sőt még kifogásokkal is előállsz, hogy vitatkozz és hogy igazold önmagad, akkor a helyzetnek megfelelően fogom felmérni a dolgokat. Ha az általad végzett munka nagyon fontos és a problémád hatással volt a gyülekezet munkájára, akkor fontolóra veszem, hogy alkalmas vagy-e erre a kötelességre. Ha azonban csak egy átlagos hívő vagy, és az általad végzett kötelességnek és a megnyilvánulásaidnak nincs nagy hatásuk a gyülekezet munkájára és Isten választott népére, és ez csak a te személyes problémád, akkor jóindulatból emlékeztetőket és segítséget ajánlok fel neked. Ha nem veszed komolyan, egyáltalán nem fogok neheztelni rád, és természetesen nem fogok minden lehetséges eszközzel próbálkozni, hogy rákényszerítselek az elfogadására. Nagyon racionálisan fogom kezelni ezt az ügyet, és továbbra is jóindulatból emlékeztetőket és segítséget ajánlok fel neked. Ha látom, hogy a problémád lényege negatív következményekhez fog vezetni számodra vagy mások számára, akkor a lelkiismeretemtől sarkallva jóindulatból emlékeztetőket és segítséget ajánlok fel neked, ahelyett, hogy egyszerűen nézném, amint bolondot csinálsz magadból. Nem foglak könnyelműen jellemezni sem, mondván: „Reménytelen vagy, Isten utál téged, és olyan vagy, aki odavész majd”, és még kevésbé fogom egyszerűen kinyitni a számat és átkozni téged, mondván: „Te ördög, te Sátán leszármazottja, te, aki ellenállsz Istennek”. Semmiképp nem fogom ezt tenni. Mivel különleges az identitásom, gyakran nagyon racionálisan fékezem Magam: annak, hogy valakivel hogy bánok és beszélek, attól kell függenie, hogy ki az illető – ez egy aspektus. Emellett senkit nem szabad könnyelműen jellemeznem. Másrészt pedig a hangnemem, a szóválasztásom vagy a megfogalmazásom révén éreztetnem kell a másik személlyel, hogy az, amit mondok és teszek, jóindulatból történik és nincs benne rosszindulat. Ami az Én indítékomat illeti, őszintén próbálok segíteni neked; nem akarom azt látni, amint kerülőutakat teszel, és azt sem akarom látni, amint elgyengülsz, elbizonytalanodsz, sőt akár elveszíted a fonalat vagy eltévelyedsz, amikor dolgokkal találkozol. Ehelyett remélem, hogy miután beszéltem veled és segítettem neked, helytállóan tudod látni önmagad, elkerülöd azt, hogy negativitásba süllyedj, pontosan érted a romlott lelkületeidet és a problémáidat, valamint helytállóan kezeled önmagad, majd Isten szavaiból keresel egy utat a gyakorláshoz, és apránként Isten szavaival összhangban megszünteted a romlott lelkületeidet és a problémáidat, miközben egyúttal békésen kijössz másokkal és segítesz nekik. Vagyis igyekszem gondoskodni arról, hogy amit az emberekkel való érintkezés során mondok és teszek, az képessé tegye őket arra, hogy megértsék Isten szándékait, tudják, milyen alapelveket követel meg Isten az emberektől, miként viszonyul Isten az emberek különféle problémáihoz és milyen nézőpontjai vannak róluk, hogyan kellene az embereknek kezelniük ezeket a problémákat ahhoz, hogy megfeleljenek Isten követelményeinek és eleget tegyenek Istennek, és hogyan kellene keresniük az igazságot a problémáik megoldása érdekében. Az Én célom az, hogy segítsek az embereknek helytállóan kezelni és megoldani ezeket a problémákat amikor mindenféle emberrel, eseménnyel és dologgal foglalkoznak és amikor a romlott beállítottságaik megnyilvánulnak, azzal a végső eredménnyel, hogy alávetik magukat az igazságnak és Istennek. Persze annak alapján, hogy mennyiféle emberrel kerültem kapcsolatba, miközben ennyi éven át munkálkodtam és beszéltem, felismertem egy tényt: függetlenül attól, hogy mennyire nyugodtan beszélek és társalgok az emberekkel, mennyi jóindulat van Bennem és milyen szellemiséggel akarok segíteni valakinek, nagyon kevés ember képes érzékelni és megérteni azt, amit mondok és azt, hogy miért mondom, majd az Általam szólt szavak és a vele közölt tartalom révén fejlődni, illetve valódi, gyakorlatias segítséget nyerni a való életében. Ám függetlenül attól, hogy az emberek végül mennyit aratnak le és nyernek a Velem való beszélgetésen és érintkezésen keresztül, az Én alapelveim az emberekkel való érintkezést illetően nem változnak. Egyesek megkérdezik: „Akkor miért nem változtatsz a módszereden?” Mondjátok meg Nekem, miért nem változtatok a módszeremen? Változtatnom kellene a módszeremen? Amikor az emberekhez beszélek, magasztos pozícióból kellene beszélnem, mintha Mózesnek hirdetném a Tízparancsolatot? A hangomnak égi mennydörgéshez hasonlónak kellene lennie, vagy olyan hangnemet kellene megütnöm, hogy az emberek féljenek, könnyen megjegyezzék, amit mondok, valamint hajlandóak legyenek gyakorolni és képesek legyenek alávetni magukat? Vagy amikor az emberekkel beszélgetek, ha mindig átkozódó hangnemben szólok hozzájuk és jellemzem őket, vajon akkor le fogják vonni a tanulságot? Akkor képesek lesznek elfogadni azt? (Nem.) Tudjátok, hogy miért nem? Annak idején, amikor Jahve Mózesen keresztül kiadta a Tízparancsolatot, az izráeliták a mennydörgés hangját hallották az égen és villámlást láttak – de vajon megakadályozta ez őket abban, hogy fellázadjanak Jahve ellen és megítéljék Őt? Függetlenül a beszédedhez választott módszertől, a szavaid tartalmától vagy a beszéded indítékától, ami a befogadót illeti, amennyiben szubjektíven megvan benne a hajlandóság és az igény, hogy elfogadja az igazságot és szeresse a pozitív dolgokat – ha megvan ez az igény a szívében –, akkor mindegy, milyen módon beszélsz, képes lesz elfogadni és könnyen megjegyzi. Ám ha nincs meg ez az igény a szívében, akkor még ha tudja is, hogy mik a pozitív dolgok és a negatív dolgok, akkor sem fog elfogadni és megszívlelni semmit, amit mondasz, lehet az bármennyire helytálló, illetve lehet bármilyen egészséges a forrása és az indítéka. Ezért az Én szemszögemből az Én alapelvem azt illetően, hogy ezeket a dolgokat teszem, az, hogy mindenkivel normálisan beszélek. Ami azt illeti, hogy valaki mit nyerhet és arathat Tőlem, és hogy elnyerheti-e az igazságot, a lényeg abban áll, hogy az illető szereti-e az igazságot, valamint abban, hogy megvannak-e benne a normális emberi mivolt igényei. Ha veleszületett módon szereti a pozitív dolgokat, akkor amikor Én ehhez hasonlóan normálisan érintkezem és társalgok vele, képes lesz mérlegelni azt, amit mondtam, azt, hogy milyen alapelvek állnak e szavak mögött és hogy mit hagytam meg neki, mit tegyen; utána elmélkedni fog ezeken a dolgokon, észben tartja őket, majd e szavakkal összhangban gyakorol. Ha az illetőnek az emberi mivoltában nincs igénye a pozitív dolgokra, akkor bármit is mondok, hasztalan. Még ha megmetszem, megfegyelmezem, sőt akár megfenyítem is, nem ér semmit. A fenyítést követően talán külsőleg jól és engedelmesen viselkedik, ám mivel a szívében nincs igény a pozitív dolgokra, ha egyszer a dolgok továbbhaladnak, gyorsan vissza fog térni ahhoz, amilyen korábban volt, szívében a pozitív szavak, pozitív dolgok és az igazságalapelvek nyoma nélkül. Ezért az efféle embereknek bármennyit is mondasz, nem tudsz változtatni rajtuk, hogy kialakuljanak bennük a normális emberi mivolt igényei. Ez egy aspektus. Emellett lényegében az egyik alapelvem a veletek való bánásmódot illetően az, hogy nem támadok másokat. Függetlenül attól, hogy milyen típusú ember vagy, hogy törekszel-e az igazságra vagy sem, még ha le is leplezem egy bizonyos problémádat, az pusztán azért történik, hogy boncolgassuk ennek a problémának a lényegét, hogy alaposan megértsd és megismerd, előrehaladást érj el a kötelességed végzése folyamán a jövőben, többé ne kövesd el ugyanazokat a hibákat, és ne zavard és ásd alá többé a gyülekezet munkáját – arra szolgál, hogy segítsen neked, nem pedig arra, hogy gondot okozzon vagy hogy találjak valamit, ami felhasználható ellened. Így hát még ha fel is hozok a múltban történt dolgokat, az nem azért van, hogy letörje a lelkesedésedet vagy hogy bántson téged, hanem azért, hogy képessé tegyen a problémáid lényegének megismerésére, arra, hogy alapos megértést érj el az igazság egy bizonyos aspektusát illetően, megértsd önmagad, tudd, hogyan kell Isten szándékaival összhangban cselekedni, és végül pontosan gyakorolj, Isten szavainak alapelveivel összhangban. Felfogjátok valamennyire azt a tényt, hogy a megtestesült Isten soha nem támad másokat? (Valamelyest igen.)

Amellett, hogy nem támad másokat, a megtestesült Isten rendszeresen bátorítja is az embereket. Egyes emberek éretlenek és törékenyek; nem oly erősek az emberi mivoltuk tekintetében, hiányzik belőlük a kitartás a dolgok végzésében, vagy gyakran gúzsba köti őket mindenféle dolog, nem tudják, hogyan kell keresni az igazságot és nem tudják normálisan végezni a kötelességüket. Ilyen körülmények között némi bátorítással szolgálok nekik, hogy megláthassák az előre vezető utat, hogy többé ne találják magukat valamilyen ügy csapdájában és az ne kösse gúzsba őket. Amikor ezeket a bátorító szavakat hallod, talán úgy érzed, hogy elérhetetlen számodra az, amiről beszélek, az Én célom azonban az, hogy segítsek neked elengedni azt a terhet, amelyet a gondolataid és az elképzeléseid okoztak, hogy többé ne kössenek gúzsba ezek a dolgok és hátrahagyd őket, majd minden erődet a kötelességedbe fektesd, hogy eleget tegyél Isten szándékainak. Egyesek a kudarc útjait járták korábban, vagy olyan dolgokat tettek, amelyek megszegik Isten házának alapelveit, illetve nyilvánvaló lázadó viselkedésformákat tanúsítottak, sőt egyesek még bomlasztottak és zavart is keltettek a cselekedeteikkel, veszteségeket okozva a gyülekezet munkájának. Ha alkalmanként megemlítem ezeket a dolgokat a közlésemben, nem az a célom, hogy letörjem a lelkesedésedet, és nem is neheztelek; a célom inkább az, hogy példaként használjam fel az eseted tényeit, hogy emlékeztessek másokat, hogy ne kövessék el ugyanazokat a hibákat – az Én célom az, hogy világosan beszéljek az igazság egy aspektusáról, hogy ebből több ember megláthassa, hogy az általad járt út helytelen és miként helytelen, hogy levonhassák belőle a tanulságokat, majd hogy több embert figyelmeztessek, hogy ne járjanak ugyanezen az úton, valamint emlékeztessem őket, hogy milyen alapelveket kell betartaniuk a dolgok végzése során. Az Általam mondott példák vagy egy konkrét állapot, amelyről beszélek, különösen akkor érinthet sok embert vagy érinthet néhány konkrét embert és dolgot, amikor az emberek különféle romlott lelkületeiről beszélek és azokat leplezem le. Annak a célja, hogy ezekről a dolgokról beszélek, nem az, hogy alkalmat keressek a leleplezésetekre és arra, hogy kínos helyzetbe hozzalak titeket; ami azokat a tényeket illeti, amelyeket felhozok, illetve azokat az állapotokat, amelyeket leleplezek, ezek csak azzal a témával és az igazság azon aspektusával állnak összefüggésben, amelyről beszélünk. Lehet, hogy nem ismerlek személyesen és nem tudom, hogy ilyesmi történt veled, ám a példa, amit mondtam, illetve az állapot, amelyet lelepleztem, épp benned jelentkezett, és magadra ismersz benne. Amikor egyesek magukra ismernek ilyen dolgokban, erre gondolnak: „Valaki beárult engem? Honnan tudod, hogy megtörtént velem ez a dolog, és hogy volt ilyen problémám és ilyen állapotban voltam?” Mondom, tényleg nem tudom, hogy történt ilyesmi egy bizonyos emberrel vagy hogy ilyen állapotban volt, de az igazságok, amelyekről beszélek – vagy a problémák, amelyeket leleplezek – magukban foglalják ezt az állapotot, ezt a fajta problémát vagy ezt a konkrét példatípust. Mivel ez a fajta állapot és ez a konkrét példatípus jellemző, és kellőképp lehetővé tudja tenni az emberek számára, hogy megismerjenek bizonyos fajta embereket, eseményeket és dolgokat, valamint hogy megismerjék egy bizonyos fajta személy lényegét, ezért amikor példákat mondok, nem tudom elkerülni, hogy megemlítsek néhány konkrét esetet, amelyek a gyülekezetben történtek, vagy megvitassak bizonyos konkrét állapotokat. Ily módon elkerülhetetlen, hogy egyes emberek, események és dolgok érintve legyenek. Ugyanakkor a leghalványabb szándék sincs Bennem, hogy támadjak bizonyos embereket; az Én célom csupán az, hogy emlékeztessem és buzdítsam az embereket, Isten választott népének többsége számára lehetővé téve, hogy hasznára váljon. Amikor példákat mondok, miközben prédikációkat tartok és beszélek, az egyáltalán nem egy konkrét személyre irányul; egyszerűen az a célja, hogy beszéljek az igazságról és hogy leleplezzem egy bizonyos probléma lényegét, hogy jobban tisztában legyetek a probléma lényegével és jobban megértsétek azt. A probléma lényegének megértésén keresztül, akár arra a megállapításra juttok, hogy van ilyen problémátok, akár átlátjátok az érintett embereket, eseményeket és dolgokat, eljuthattok oda, hogy a megfelelő igazságalapelvekkel összhangban gyakoroltok, felhasználhatjátok azokat a bennetek lévő problémák megoldásához és elérhetitek a belépést az igazságvalóságba. Bármilyen problémáról is beszélek, legyen az olyan probléma, ami benned létezik, vagy olyan probléma, ami másokban van meg, csak azért teszem, hogy az igazságról beszéljek, és hogy segítsek nektek jobban megérteni egy bizonyos fajta probléma lényegét és valóságát; nem egy konkrét egyénre és nem is egy konkrét típusú emberre irányul. Természetesen az is lehetséges, hogy amikor egy problémáról beszélek, az Általam felhozott példa archetípusa olyasmi, ami megtörtént veled, és ezt a dolgot használtam fel, hogy példával szolgáljak. Azzal azonban, hogy ezt a példát mondom, nem egy olyan problémát leplezek le, ami egyedül a tiéd; inkább arról van szó, hogy a te problémád jellemző példája a mindenkiben – az egész emberiségben megtalálható problémáknak. A probléma leleplezésének célja természetesen csupán a probléma megoldása, nem pedig az, hogy támadjalak téged. Amikor tehát ilyen helyzettel találkozol, helytállóan kell kezelned; ez az Én feladatom. Az Én feladatom egyrészt az, hogy ellássalak titeket az összes igazsággal, az igazság összes aspektusával, másrészt pedig az, hogy leleplezzem a bennetek lévő problémákat, a romlott emberiség különféle állapotait és a benne lévő összes romlott lelkületet, valamint a romlott lelkületekkel kapcsolatos problémákat. Ez az Én feladatom. Mivel a feladatom azonkívül, hogy ellássalak az igazsággal, a romlott emberiség romlottsága valóságának leleplezését is magában foglalja, ami ezt a munkát illeti, az Én indítékaim jók. Segíteni akarok nektek és támogatni akarlak titeket, emlékeztetni akarlak titeket és gondoskodni akarok rólatok, hogy világosan lássátok a probléma lényegét és képesek legyetek fellázadni a romlott lelkületeitek ellen, hogy ne éljetek többé a romlott lelkületeitek közepette, hanem képesek legyetek megfordulni, elengedni a gonoszt a kezetekből, megtérni Istenhez és az Isten által megkövetelt alapelvekkel összhangban gyakorolni, elérve az igazságnak való alávetettséget és az Istennek való alávetettséget.

Függetlenül attól, hogy mely problémáitokat leplezem le, és függetlenül attól, hogy milyen módszert vagy hangnemet használok, amikor leleplezem ezeket a problémákat, azon alapelv alapján és azzal az indítékkal teszem ezt, hogy segítsek nektek és támogassalak titeket abban, hogy az üdvösség útjára lépjetek. Semmiféle rosszakarat nincs Bennem – teljességgel jóindulatból történik. Még ha nem is nagyon kifinomultak azok a szavak, amelyeket időnként használok, amikor egy bizonyos egyénben vagy embertípusban meglévő probléma lényegét leleplezem, nem az a célom, hogy bárkit támadjak vagy elnyomjak, hanem hogy boncolgassam a probléma lényegét, hogy az embereknek legyen tisztánlátása és levethessék a romlott lelkületeiket. Ebben nincsenek mesterkedések, nincs olyan szándék, hogy támadjalak vagy elnyomjalak, és nincs olyan szándék, hogy kiteregessem a szennyesed vagy kínos helyzetbe hozzalak. Még ha egyes problémákról szóló beszéd során jellemzem is egy bizonyos típusú ember viselkedését vagy lelkületét és lényegét, az a jellemzés teljességgel objektív tényekhez igazodik. Ha például arrogáns és önigaz vagy, folyton diktatórikusan cselekszel és olyasmiket tettél, amik bomlasztanak és zavart keltenek, és ezt mondom neked: „Ha folytatod ezt és semmiképp nem vagy hajlandó bűnbánatot tartani, akkor ez a te lényeged, Isten pedig úgy viszonyul hozzád, hogy félreállít vagy megvet téged” – támadnak téged ezek a szavak? Nem. Bár ezek a dolgok egy bizonyos összefüggésben hangzanak el és ilyen megfogalmazásban, az ellátás és a segítség, amit nyújtok neked, valamint az elvárásaim veled szemben nem változnak; továbbra is lehetőséget kapsz a bűnbánatra. Ha bűntudatot érzel, fordulj meg és változz, Isten háza továbbra is elő fog téged léptetni bármilyen kötelességre, amire alkalmas vagy; Én soha nem fogok az útjába állni ennek. Mindenki követ el hibákat, amikor hinni kezd Istenben és nem érti az igazságot, néhányan azonban képesek bűnbánatot tartani, és tettek pár jó dolgot és végrehajtottak pár jó cselekedetet. Tegyük fel, hogy a testvérek ajánlják őket, ezt mondván: „Ez az illető igenis bűnbánatot tartott és más, mint amilyen korábban volt. Azelőtt arrogáns és léha volt, híján az emberi hasonlatosságnak; tett gonosz dolgokat, amivel bomlasztotta és zavarta a gyülekezet munkáját és veszteségeket okozott az Istennek szóló felajánlásokban, ezért a gyülekezet kitakarította őt. Ám miután kitakarították, nagy bűntudatot érzett, most pedig bűnbánatot tartott. Sőt önként vállalta, hogy megtéríti a veszteségeket, kérte a gyülekezetet, hogy ismét fogadja be őt, megígérte, hogy soha többé nem tesz gonoszságot, és hajlandó a legkisebbnek lenni a gyülekezetben és alávetni magát bárminek, aminek a megtételére Isten háza megkéri.” Ha a hozzájuk viszonylag közel álló emberek ajánlani akarják őket, miután alapos megértést nyertek róluk, azt mondom, hogy ha valóban bűnbánatot tartottak és most szükség van rájuk Isten háza munkájához, ismét használhatók; nem fogok az útjába állni. Még ha pár egyén tett is olyan dolgokat, amelyek nem voltak túl barátiak személyesen Velem szemben, amennyiben megfelelnek az előléptetés feltételeinek, hasonlóképp nem fogok az útjukba állni; lehetőséget adok nekik. Ezért akár a prédikációkon, akár a való életben, bármilyen környezetben és kontextusban méltányosan és igazságosan fogok bánni veled. Olyan kontextusokban, ahol a környezet megengedi, jóindulatból segíteni fogok nektek, vagy érdeklődöm afelől, hogy miként végzitek a kötelességeiteket. Ha ez egy különleges munkakörnyezetben történik, azért is megteszek minden Tőlem telhetőt, hogy segítselek és támogassalak titeket, betanítást, útmutatást, illetve segítséget biztosítok nektek bizonyos szakmai munkákban. Időnként azt csinálom, hogy tapasztalatokat hasonlítok össze és eszmét cserélek veletek. Még ha néha azt is mondom, hogy „az általad végzett munka nem elfogadható”, csak az igazat mondom, és egyenes vagyok. Nem azért mondok ilyesmiket, hogy elnyomjalak titeket, hanem azért, hogy eszmét cseréljünk vagy összevessük a tapasztalatainkat. Megteszek minden Tőlem telhetőt, hogy alkalmat adjak nektek arra, hogy beszéljetek és keményen dolgozzatok, hogy a kaliberetek, a tehetségeitek, az elsajátított ismereteitek, a józan eszetek, illetve az általatok felhalmozott tapasztalat a legteljesebb mértékben kihasználható legyen. Ha nem jók az eredmények, csak ennyit mondok: „Nem valami jó a munka, amelyet végeztél. Elmélkedj és keress többet, hátha tudod jobban csinálni.” Mindig megadom nektek a lehető legnagyobb támogatást, ellátást és segítséget, hogy amikor beszélgettek és érintkeztek Velem, hasznotokra váljon, akár az életben, akár a kötelességetek végzése folyamán. Ez az Én alapelvem a munkában, és ugyanez a mindennapi életemben is. Időnként, amikor érintkezem és beszélgetek az emberekkel, elkerülhetetlenül beszélni fogunk a mindennapi élet csip-csup ügyeiről, amelyek olyan külső dolgokat érintenek, mint az alapvető szükségletek, az egészség megőrzése, az orvoslás és más hasonlók, és egyes emberek említenek néhány nézőpontot, szólást vagy józan paraszti bölcsességet az élet apróságaival kapcsolatosan. A józan paraszti ész összes aspektusát tekintve Én csupán a személyes nézőpontjaimat fejezem ki. Ha szerinted helyes az, amit mondok, elfogadhatod; ha szerinted helytelen, amit mondok, nem foglak az identitásomat és a státuszomat felhasználva elnyomni téged, és ezt mondani: „Minden, amit Én mondok, helyes. Függetlenül attól, hogy milyen hangnemet ütök meg, vagy hogy neked tetszik-e az, amit mondok, ártanék Én neked vagy rosszat tennék veled? El kell fogadnod!” Nem fogom ezt tenni; hagyom, hogy a dolgok a saját medrükben folyjanak. Például túl sok sót teszel a főztödbe, és Én azt mondom, hogy a túl sok só fogyasztása árt az egészségednek. Egyesek nem fogadják el ezt; úgy érzik, hogy ha kevesebb sót használnak, az étel íztelen lesz és hiányozni fog belőle a zamat. Ragaszkodnak ahhoz, hogy a saját ízlésük szerint étkezzenek. Én azt mondom, hogy szabadon megteheted, és nem fogok beleavatkozni. Bár a szólás, miszerint „a túl sok só fogyasztása árt az egészségednek”, nem ér fel az igazság szintjére, józan paraszti bölcsesség az életben. Ami ezt a fizikai testet illeti, amelyet Isten az emberek számára teremtett, van egy állandó sómennyiség, amelyre annak naponta szüksége van; ha az ember túllépi ezt a mennyiséget, az árt a szervezetének és következményekkel jár. Olyan emberek is vannak, akik folyton úgy érzik, hogy híján vannak a tápanyagoknak, ezért állandóan kiadós ételeket esznek. A végén a túlzott tápanyagbevitelük egészségügyi problémákhoz vezet, és kiigazításokat kell tenniük. Az a tápanyagmennyiség, amelyre ennek az Isten által teremtett fizikai testnek szüksége van, a gabona, a zöldségek, gyümölcsök és a hús arányaival áll összefüggésben, amelyeket Isten az emberiség számára teremtett. Ha ezen arányokkal összhangban táplálkozol, megőrizheted az alapvető egészséget; amennyiben figyelmen kívül hagyod ezeket az arányokat, és meggondolatlanul és válogatás nélkül eszel a preferenciáid szerint, egészségügyi gondjaid lesznek. Elmondom neked ezeket a tényeket, te azonban nem fogadod el őket. Így véled: „A Te erősséged az, hogy prédikációkat tarts és közöld az igazságot, a mindennapi élet e dolgait azonban nem érted. Nem kell Rád hallgatnom, ugyanis ez nem kapcsolódik az igazsághoz.” Én azt mondom, dönthetsz úgy, hogy nem fogadod el, és élhetsz a saját preferenciáid szerint, de tudnod kell, hogy ha nem tudod elfogadni az Én szavaimat, előbb-utóbb egészségügyi problémáid lesznek. Meg fogod fizetni a választásod árát. Én csupán kifejezem a nézőpontjaimat; nem fogom felhasználni a státuszomat, hogy elnyomjalak téged. Másrészt, ha nem fogadod el az Én nézőpontjaimat, nem foglak kényszeríteni, és azt sem fogom mondani, hogy túlságosan ostoba és makacs vagy, amiért nem fogadod el a pozitív dolgokat. Valójában tényleg ilyen vagy, Én azonban sosem mondom ezt ki. Nem fogok nagy ügyet csinálni egy apróságból a mindennapi életben, majd kioktatni téged és prédikálni neked. Nem tenném ezt, mivel ez nem az Én felelősségem. És nem is akarom megtenni. Én már eleget tettem a felelősségemnek azzal, hogy beszélek és prédikációkat tartok; ez van az Én szolgálatom körén belül. Ami azt illeti, hogy mit eszel mindennap, azt magad intézed. Az, hogy Isten mit teremtett az emberiség számára és milyen mennyiségben, és hogy milyen ételek és különlegességek teremnek az egyes évszakokban – hogy hogyan használod mindezeket a dolgokat, az a saját dolgod; magad oszthatod el őket. Ha az emberi mivoltodhoz tartozó lelkiismeret és józan ész normális és ép, mértékkel fogod használni és elosztani őket. Ha nem ép a józan eszed, túlzó módon fogod használni és elosztani őket, és egyedül te fogod viselni mindazokat a következményeket, amelyekkel ez végül a fizikai testedre nézve jár. Én ezért nagyon racionális vagyok, amikor erről a kérdésről van szó; csak elmondom neked a nézőpontjaimat, és nem foglak kényszeríteni, hogy elfogadd őket. Időnként, amikor azt látom, hogy vannak rossz életmódbeli szokásaitok, nem foglak rávenni arra sem, hogy változtassatok rajtuk; egyszerűen csak figyelmeztetni foglak. Ha nem fogadjátok el és nem változtattok, nem mondok többet. Az életmódbeli szokásokat valójában nagyon könnyű helyesbíteni. A helytelen vagy nemkívánatos életmódbeli szokásokat helyesbíteni kell; ez egy pozitív dolgok elfogadását jelentő hozzáállás. A pozitív dolgok elfogadását jelentő hozzáállás és a pozitív dolgok elfogadására való hajlandóság annak az alapvető racionalitásnak a része, amelynek jelen kellene lennie a normális emberi mivoltban. Egyesek az együk fülükön be-, a másikon pedig kiengedik a pozitív dolgokat. Nem veszik komolyan őket, sőt továbbra is kitartanak a rossz gyakorlási módjaik és a rossz cselekvési módjaik mellett. Vannak, akik ráadásul ezt mondják: „Oly sok éve így élek, és nem volt semmi következménye.” Ez a lelkület problémája. Miféle lelkület ez? A makacsság és a hajthatatlanság, valamint a helyes nézőpontok és a pozitív dolgok el nem fogadásának lelkülete. Én mondom neked, ez romlott lelkületet jelez, neked pedig változtatnod kell rajta és le kell vetned. Fordítanod kell a helytelen gyakorlási módjaidon és a hajthatatlan hozzáállásodon; csak ekkor változhatsz meg igazán.

Egyesek szeretnek támadni másokat; ez nem jó. Ha azt látom, hogy valami helytelen dolgot tesztek, racionálisan kifejezem a nézőpontjaimat és jóindulatból figyelmeztetlek titeket. Én így csinálom a dolgokat. Emellett, ha bizonyos problémák megkívánják a romlott lelkületeitek leleplezését, akkor mindenféle formaság nélkül le fogom leplezni őket; ez a felelősségvállalás az emberek iránt. Amikor leleplezem az emberek problémáit, a problémák lényegét leplezem le, és megmutatom, milyenek is valójában; nem alkalmazok előírásokat és nem fújom fel a dolgokat. Azért teszem ezt, mert a munkám körén belül esik, azt leplezem le, amit le kell leplezni, és egy szóval sem mondok kevesebbet annál, mint amit mondani szükséges. Vannak tehát alapelveim a dolgok végzésében. Egyrészt a mindennapi életben a racionalitás alapelve alapján kezelem ezeket az ügyeket, tudtodra adva, hogy melyek a nézőpontjaim. Ha odafigyelsz, megszívleled és megvan benned a normális emberi mivolthoz tartozó racionalitás, el fogod fogadni, illetve helytállóan közelíted meg ezeket a gondolatokat és nézeteket, anélkül, hogy Nekem prédikációt kellene tartanom róla. Másrészről a munkában nem fogom kerülni a problémáitokat és nem fogok tartózkodni a beszédtől sem attól tartva, hogy zavarba hozlak titeket. Le fogom leplezni a problémáitokat és a romlott lelkületeiteket, hogy megismerjétek a problémáitokat e tekintetben és levessétek a romlott lelkületeiteket. Az Én célom az, hogy képessé tegyelek titeket arra, hogy olyan útra lépjetek, amely helyes. Akár az életben, akár a munkában van problémátok, ha az érinti a romlott lelkületeket vagy az igazságot, nem fogom kerülni a problémát; világosan fogok beszélni róla veletek. Függetlenül attól, hogy miként beszélek vagy miként kezelek egy problémát, megvannak a módszereim és az alapelveim. Amikor itt az ideje, hogy eleget tegyek a felelősségemnek, Magamra vállalom, hogy megteszem. Nem tartok attól, hogy zavarba hozlak titeket; le fogom leplezni a problémáitokat és a romlott lelkületeiteket, hogy megismerjétek őket. Ez az Én felelősségem. Ha a problémáitok nem kapcsolódnak romlott lelkületekhez vagy igazságalapelvekhez, megvan a szabadságotok és a jogotok ahhoz, hogy úgy döntsetek és gyakoroljatok, ahogyan akartok; Én nem fogok beleavatkozni. Ezért aztán akár leleplezem a problémáitokat, akár nem, az nem jár azzal, hogy támadlak, gúzsba kötlek vagy elnyomlak titeket. A mindennapi életben az alapelveket nem érintő ügyeket, mint például az alapvető szükségleteket illetően bőséges szabadságot adok nektek, hogy magatok válasszatok. Ha azonban elvi kérdést érint – vagyis ha romlott lelkületeket vagy a munkavégzéshez, a kötelességed végzéséhez, Istenhez vagy az igazsághoz való hozzáállásodat érinti –, akkor beszélnem kell róla. Látod, függetlenül attól, hogy miként csinálok valamit, alaposan átgondolom, ugye? Vannak alapelveim. Semmi olyanba nem avatkozom, ami nem érinti az igazságot, az Istenhez vagy az igazsághoz való hozzáállásotokat, illetve a gyülekezeti munkához és a kötelességetek végzéséhez való hozzáállásotokat; a saját dolgommal törődöm. Különösen amikor személyes választásokat és személyes preferenciákat illető kérdésekről van szó, soha nem avatkozom bele. Egyes nővérek például szeretik hosszúra hagyni a hajukat, befonni vagy felkötve viselni, egyes testvérek pedig szeretik rövidre vágni a hajukat vagy leborotválni a fejüket; megvan a szabadságotok ehhez, és Én soha nem avatkozom bele. Egyes testvérek válogatósan étkeznek és különösképp szeretnek egy bizonyos fajta ételt fogyasztani, vagy van egy bizonyos életmódbeli szokásuk, ami nem jó; ezekbe a dolgokba sem avatkozom bele soha. Ha ez a rossz életmódbeli szokás hatással van az egészségükre, a kötelességük végzésére vagy a gyülekezet munkájára, figyelmeztetnem és segítenem kell őket, vagy meg kell kérnem a testvéreket, hogy segítsenek nekik. Egyes emberek azonban nem fogadják el, amikor a testvérek segítenek nekik, sőt azt mondják, hogy gúzsba kötve és nyomás alatt érzik magukat; végül csendben elhagyják a gyülekezetet, anélkül, hogy bárkinek szólnának, a testvérek pedig mind elcsüggednek. Azt mondom: „Helytelen, hogy elcsüggedsz. Mi nem avatkozunk bele az emberek szabadságába. Ha el akarnak menni, legyen; az ő döntésük. Én egyáltalán nem csüggedek el.” Miért nem csüggedek el? Azért, mert úgy érzem, hogy kötelességem segíteni nekik, olyasmi, amit az emberi mivoltomban tennem kell. A segítség, amit nekik nyújtok, nem valamiféle szívesség vagy jótétemény; csupán arról van szó, hogy amikor a helyzetükről hallok, köteles vagyok megbízni titeket azzal, hogy segítsetek nekik. Teljes munkaidőben végzik a kötelességüket a gyülekezetben. Ha a rossz életmódbeli szokásuk hatást gyakorol az egészségükre, és egészségügyi problémáik lesznek, nem kellene a testvéreknek szeretetből segíteni nekik? Ez az emberi lények számára alapvető társadalmi erkölcsiség. Ha azonban ők nem fogadják el ezt a fajta segítséget, és a szívükben viszolyognak vagy nyomást éreznek, nem fogjuk kényszeríteni őket és nem fogunk beleavatkozni a szabadságukba. Akkor miért csüggednek el egyes emberek, amikor ők elhagyják a gyülekezetet? Azért csüggedsz el, mert úgy érzed, hogy az, hogy eleget teszel a felelősségednek és a kötelezettségednek velük szemben, egyfajta szívesség számukra. Ők pedig nem becsülték, nem fogadták el ezt a szívességet, és nem úgy cselekedtek, ahogyan te kívántad, megsértve ezzel az érzéseidet és a büszkeségedet. Amint a szólás mondja, hálátlanul visszautasították a jóindulatodat, ezért elcsüggedsz. Én egyáltalán nem csüggedek el. Én másként fogom fel ezt. Azt mondom, hogy le kell vonnom a tanulságot ebből az ügyből, és a jövőben nem szabad efféle ostobaságot csinálnom. Mindenkinek megvannak a maga célkitűzései. Nem teheted azt, hogy aláveted az embereket az irányításodnak, és közben elvárod, hogy boldogok legyenek és a dicséreted zengjék, ugye? Ez teljesen nevetséges lenne. Szabadságot kell adnod az embereknek, és engedned, hogy szabadon döntsenek. Ha úgy érzik, hogy helyes az, amit mondasz, dönthetnek úgy, hogy elfogadják és e szavakkal összhangban gyakorolnak; ha úgy érzik, hogy helytelen, amit mondasz, dönthetnek úgy is, hogy nem fogadják el. Megvan a joguk a döntéshez. Nem szabad kényszerítened őket, hogy elfogadják a jóindulatodat. Hozzáállás kérdése, hogy elfogadják-e vagy sem; megvan a szabadságuk hozzá. Legfeljebb beszélhetsz azokról a problémákról, amelyekkel a hozzájuk hasonló emberek rendelkeznek, és beszélhetsz azokról a tanulságokról, amelyeket az efféle emberről levontál, valamint a vele kapcsolatban látott problémák lényegéről, ami segít megtanulnod, hogy hogyan lásd tisztán az embereket, hogyan szemléld az embereket és hogyan bánj az ilyen emberekkel Isten szavainak alapelveivel összhangban, és ne tégy többé ostobaságokat. Nos, akkor hol hibáztok? Függetlenül attól, hogy kinek segítesz, érzések alapján cselekszel, sőt ezt gondolod: „Nézd, mennyi szeretet van bennem és mennyire szeretetteljes vagyok!” Ez nem alapelvekkel összhangban történő cselekvés, hanem az, hogy a saját akaratod és preferenciáid szerint bánsz az emberekkel; ez érzések alapján történő cselekvés. Bárkivel is beszélek vagy foglalkozom, alapelvek alapján beszélek és cselekszem; érzések nem játszanak szerepet benne. A beszédben és a cselekvésben csakis lelkiismeretből és jóindulatból cselekszem, és mindenkivel szemben ezt a megközelítést kell választanom. Különösen azokkal a testvérekkel kell pontosan így viselkednem, akik normálisan végzik a kötelességüket. Ez az Én kötelezettségem és felelősségem. Amíg eleget teszek ennek a felelősségnek, ez elegendő. Dönthetnek úgy, hogy elfogadják, vagy választhatják a visszautasítást; Én nem kényszerítem az embereket. Ha elfogadják, boldog vagyok, ha nem, nem leszek szomorú. Mindössze azok közül a dolgok közül tettem néhányat, amelyeket az alapelvekkel összhangban tennem kell; csupán a felelősségemnek tettem eleget. Értitek? (Igen.)

Függetlenül a környezettől, amikor emberekkel érintkezem, mindenféle embert és mindenféle dolgot alapelvekkel összhangban tudok kezelni. Még amikor az életben segítséget nyújtok az embereknek vagy az embereket építő dolgokat mondok, az is annak a része, hogy alapelvek szerint teszem a dolgokat; nem érzések vezérelte viselkedés. Ami az igazság közlését illeti, mint például az emberek természetlényegének leleplezése, az emberek romlott lelkületeinek leleplezése, valamint az emberek romlottsága és romlott állapotai különféle megnyilvánulásainak a leleplezése konkrét ügyekben és a különféle problémák lényegének leleplezése, szintén alapelvekkel összhangban cselekszem; nem érzésektől vezérelve és nem is emberi akarattal cselekszem. Amikor az emberek dolgokat tesznek, mindig az alapján cselekszenek, hogy kivel foglalkoznak, valamint a saját hangulatuk és preferenciáik alapján. Jóindulatot mutatnak azok irányába, akiket megkedvelnek és akikkel jól kijönnek, és előnyökhöz juttatják ezeket az embereket, miközben támadják és kizárják azokat, akiket nem kedvelnek és akikkel nem jönnek ki; nem képesek méltányosan bánni az emberekkel. Vagy érzések alapján cselekszenek vagy gonosztetteket követnek el; röviden: nem alapelvek szerint teszik a dolgokat. Amikor Én társulok a testvérekkel a gyülekezetben, függetlenül attól, hogy kik ők, alapelvek szerint tudok bánni velük. Hasonlóképp amikor nem hívőkkel érintkezem és társulok, szintén vannak alapelveim és határaim. Még ha vitát kereső szavakat vagy udvariatlan, érces vagy tiszteletlen szavakat mondanak, akkor sem fogok a szemet szemért, fogat fogért jegyében válaszolni. Ha érintkeznem kell velük, hogy megcsináljunk dolgokat, akkor érintkezni fogok velük; ha nem kell elintéznem dolgokat, akkor amellett döntök, hogy kerülöm és elutasítom őket. Ha valaki alantas jellem és mindig ki akar használni másokat és előnyöket követel, és még ha segítek neki, akkor sem tudja helyesen kezelni azt, illetve nem tud megváltozni – ami azt jelenti, hogy rossz az emberi mivolta –, akkor egyszerűen távol tartom Magam tőle. Röviden: akár testvérekkel, akár nem hívőkkel érintkezem, alapelvekkel összhangban tudok viselkedni; legalábbis az emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész határai szerint érintkezem az emberekkel. Ti el tudjátok érni ezt? (Nem.) A romlott emberek, bárkivel is érintkeznek, mindig a saját érdekeiket védelmezik, illetve érzések és preferenciák alapján bánnak az emberekkel, alapelvek nélkül. Ha olyan testvérről van szó, akivel kapcsolatban úgy érzik, hogy kijönnek és jó viszonyban vannak vele, akkor tudnak neki segíteni, szeretetet tanúsítani iránta, adni neki dolgokat és szoros kapcsolatot ápolni vele. Ha azonban az illető olyasmit tesz, ami sérti az érzéseiket, így szólnak: „Soha többé nem akarom látni és soha többé nem érintkezem vele. Igazán sajnálom! Korábban olyan jó voltam hozzá és annyit segítettem neki, ő pedig így bánik velem. Hűtlen ember, hálátlan nyomorult!” Nem tudnak alapelvekkel összhangban viselkedni, hogy méltányosan bánjanak az emberekkel. Ha bárkihez is jók, érzésektől vezérelve teszik, ha pedig rosszak valakihez, az a személyes preferenciáik miatt van; mindent csak az érzéseik kielégítése érdekében tesznek. Ezért ha segítenek valakinek és hasznára vannak, az illető pedig nem csupán hálátlan, hanem az érzéseiket is megsérti, nagyon szomorúak és sértettek lesznek és panaszkodni fognak, úgy érezvén, hogy kárba vesztek az erőfeszítéseik. Nem lesznek hajlandóak elfogadni, és soha többé nem teszik meg ezt. Mondjátok meg Nekem, ha Én találkoznék efféle helyzettel, miként közelíteném meg? Először is, nem értékelheted ezt az ügyet abból a szempontból, hogy az emberek szívességeket tesznek egymásnak; nem ítélheted meg érzések alapján ezt a fajta helyzetet. Isten szavai és az igazságalapelvek alapján kell tisztán látnod az ilyen embereket; tisztán kell látnod az emberi mivoltukat és az általuk járt utat, valamint a hozzáállásukat Istenhez, az igazsághoz és a kötelességükhöz, ahelyett, hogy érzések alapján ismernéd fel és szemlélnéd őket. Sokkal pontosabb így szemlélni valakit. Ezt jelenti az, hogy nem érzések vagy a személyes nyereségeid és veszteségeid alapján értékelsz egy személyt vagy dolgot, hanem Isten szavai és az igazságalapelvek alapján értékeled. Az a pontos és az áll összhangban az alapelvekkel, ha így szemlélsz egy személyt vagy dolgot. Ha így szemléled az embereket és a dolgokat, nem leszel szomorú és sértett azért, mert valaki, akinek egyszer segítettél, hálátlan, se nem fogsz mély hálát érezni valaki iránt azért, mert egyszer szívességet tett neked; ehelyett képes leszel helytállóan és alapelvekkel összhangban bánni vele. Van egy közismert szólás: „Egy vízcseppnyi kedvességet bugyogó forrással kell viszonozni.” A hétköznapi emberek még mindig a hagyományos kultúra efféle gondolatainak és nézeteinek logikája közepette élnek. Nem Isten szavai, illetve az igazság alapján szemlélik az embereket és a dolgokat, és az emberekkel sem alapelvekkel összhangban bánnak. Azt hiszik, hogy amikor az emberekkel való bánásmódról van szó, amellett, hogy nem csapod be őket, nem ártasz nekik, nem ütöd meg őket, nem szidalmazod őket és nem teszel velük gonosz dolgokat, jónak is kell lenned hozzájuk. Ha valaki kedvezett neked, akkor kiváltképp duplán kell megfizetned érte; máskülönben hálátlan vagy. Az, ha ily módokon bánsz az emberekkel, annak számít, hogy jó vagy hozzájuk? (Nem.) Akkor mit jelent igazán jónak lenni az emberekhez? Nem azt jelenti, hogy emberi érzésektől vezérelve szeretsz valakit, törődsz vele és gondoskodsz róla, hanem azt, hogy alapelvek szerint teszed a dolgokat, Isten szavaival összhangban. A legtöbb ember nem képes megvalósítani azt, hogy alapelvek szerint tegye a dolgokat; az emberek csak érzések alapján, nem alapelvek alapján teszik a dolgokat. Az érzések alapján történő cselekvés és az alapelvek alapján történő cselekvés nagyban eltérő; ez két különböző út. Az érzések alapján történő cselekvésbe emberi akarat keveredik – amikor valakinek segítesz, az a személyes érzéseid szükségleteinek kielégítését szolgálja; az nem pártatlan intézése a dolgoknak. Ha az illető mély hálát érez irántad, továbbra is jó leszel majd hozzá; ha nem értékeli, és megsebzi a szívedet és megsérti az érzéseidet, többé nem fogsz segíteni neki. Akkor nem alapelvek nélkül cselekszel vajon? (De igen.) Ez alapelvek nélküli cselekvés. Akkor mit jelent az, hogy valaki alapelvekkel összhangban teszi a dolgokat? Azt, hogy emberként eleget teszel a felelősségednek, szükség szerint segítesz másokat és hagyod, hogy úgy vegyék ezt, ahogy akarják. Ha hajlandóak elfogadni a segítségedet, az nagyszerű; ha nem hajlandóak elfogadni, nem szabad azt mondanod, hogy nem áldottak, sem feldúltnak, szomorúnak vagy csalódottnak nem szabad érezned magad, hanem továbbra is helytállóan kell bánnod velük. Ez az alapelvekkel összhangban történő cselekvés. Megértettétek ezt az alapelvet, miszerint „nem támadunk másokat”? (Igen.)

Isten megtestesült hús-vér testének egyik alapelve, amint az emberek között él, és érintkezik és kommunikál velük, az, hogy nem támadja őket. Mások nem támadása kapcsolódik az emberekkel való bánásmódra vonatkozó alapelvekhez és az igazságról szóló beszédhez. Azonfelül, hogy nem támad másokat, a megtestesült Istennek van még egy alapelve az emberekkel való bánásmódra vonatkozóan, mégpedig az, hogy nem áll bosszút. Miként látják az emberek a bosszúállás kérdését? Ha valakit zaklatnak vagy bántanak, majd azután indokoltan visszavág vagy visszatámad, azt elfogadhatónak találják az emberek? (Igen.) Ami azonban Istent illeti, ez egy alapelv az emberekkel való bánásmódra vonatkozóan? (Nem.) Az emberiség körében bárki bosszút állhat, és mindenki képes is megtenni; mindenkiben megvan az ösztön, hogy bosszút álljon, valamint a szándék és a vágy arra, hogy bosszút álljon. Ha valaki szóban megsértett vagy megbántott, még ha most azonnal nem is tudsz bosszút állni, akkor is keresni fogod a lehetőséget, hogy megtedd, hogy a tudtára add, hogy van méltóságod, hogy nem olyan ember vagy, akivel lehet erőszakoskodni vagy szórakozni, hogy nem egy bolond vagy, és hogy megvan benned a normális emberi mivolthoz tartozó józan ész, és képes vagy észlelni a dolgokat és ítéleteket hozni. Akkor hogyan alakulnak ki ezek a gondolatok az embereken való bosszúállásra vonatkozóan? A normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeretből és józan észből erednek vagy a sátáni romlott lelkületek hevességéből? (A sátáni romlott lelkületek hevességéből.) Ez nyilvánvaló. Ha mások zaklatnak, kihasználnak vagy megtévesztenek valakit, ha az illetőnek nincs semmilyen státusza, nem lesz alkalma a bosszúállásra és a körülményei nem fogják lehetővé tenni azt, ezért ezt az összes dolgot eltemeti a szívében, ahol azok egyfajta gyűlöletté alakulnak. E gyűlölet miatt és amiatt, hogy ebben a méltánytalan bánásmódban részesült, ellenségessé válhat a társadalommal szemben, az emberiséggel szemben és mindenkivel szemben, akit ellenségnek tekint. Ha valakinek van státusza, amikor a körülmények engedik és megvan a lehetősége, hogy megtegye, képes bosszúálló cselekedeteket elkövetni, elérve azt, hogy azok, akik egykor megbántották vagy lenézték, elszenvedjék a megtorlást és elnyerjék méltó büntetésüket. Úgy érzi, hogy akkor gerinces, ha így él, és hogy végre megszabadult ettől a nehezteléstől. Az emberiség körében a társadalom, illetve a lelkiismerete senkit sem fog elítélni, aki ezt teszi. Az emberek ezért azt hiszik, hogy a bosszúállás nem helytelen, szégyenteljes dolog, és nem tartják sem pozitív, sem negatív dolognak. Ugyanakkor a Kegyelem Korától a munka e szakaszáig az Isten által mondott összes szó között nem találsz egyetlen mondatot sem, ami azt mondja az embereknek, hogy álljanak bosszút másokon. Isten soha nem mondta az embereknek: „Ha valaki megbánt vagy ha valaki becsapott téged, bosszút kell állnod, vissza kell fizetned neki, szemet szemért, fogat fogért”. A bosszúállás az egyik olyan alapelv az emberekkel való bánásmódra vonatkozóan, amelyet Isten mondott neked? (Nem.) A Kegyelem Korában mit mondott Isten az embereknek arról, hogy miként bánjanak másokkal? Türelemmel, toleranciával és szeretettel. Mi mást? (Szeresd az ellenségeidet, és ha valaki arcul üt téged bal felől, fordítsd felé a jobb orcádat is.) Mi mást? Bocsáss meg másoknak hetvenszer hétszer. A „hetvenszer hétszer” szám csak jelképes; nem azt jelenti, hogy tényleg annyiszor. Isten azért mondja ezt, hogy megbocsáss mindazoknak, akik valami rosszat tettek neked, hogy végtelenszer bocsáss meg nekik; ez egy alapelv. Türelem, tolerancia, tiszteletadás, az ellenségeid szeretete, a másik orcád odafordítása, ha az egyiket megütik, és megbocsátás másoknak hetvenszer hétszer – ezek azok, amikről a Kegyelem Korában gyakran szó volt. Akkor le lehet ezekből a szavakból vezetni az emberekkel való bánásmódra vonatkozó alapelveket? Melyek azok az alapelvek, amelyeknek a követését Isten megköveteli az emberektől a másokkal való bánásmód során? Benne van a „szemet szemért, fogat fogért” elv? (Nincs.) Benne van az, hogy kölcsönkenyér visszajár? (Nincs.) Benne van a bosszúállás? (Nincs.) Egyik sincs benne. Bár az Isten által a Kegyelem Korában mondott dolgok mindegyike egy adott típusú viselkedés és gyakorlat, ezek mind azok az emberekkel való bánásmódra vonatkozó alapelvek, amelyeket Isten mond az embereknek. Mit mond tehát Isten az embereknek a másokkal való bánásmódról a munka e szakaszában az utolsó napokban? Azt, hogy bánjanak méltányosan az emberekkel, hogy az erősségeiket és az érdemeiket nézzék, ne pedig a hiányosságaikat és a gyengeségeiket. Konkrétan mi más van még itt? Az, hogy ne csapjanak be másokat, ne vitatkozzanak és ne támadjanak másokat, és harmonikusan működjenek együtt másokkal. Ezek mind konkrét alapelvek az emberekkel való bánásmódra vonatkozóan? (Igen.) Kortól függetlenül, az Isten által a másokkal való bánásmódra vonatkozóan megadott konkrét alapelvek közül egyetlenegy sem mondja azt az embereknek, hogy álljanak bosszút. Egyetlenegy sem mondja: „Ha valaki megbánt téged, bántsd meg te is őt; ha valaki megüt, vissza kell ütnöd; ha behúz neked, húzz be neki te is; ha átkoz téged, átkozd meg viszont őt.” Isten soha nem mondott egyetlen ilyen szót sem. Isten arra kér, hogy harmonikusan működj együtt másokkal és bánj méltányosan az emberekkel. Lehet, hogy a másik személy olyasvalaki, akit lenézel, aki egyszer megbántott vagy becsapott téged, vagy olyasvalaki, aki támadott vagy megítélt téged. Amennyiben azonban olyan ember, aki igazán hisz Istenben, méltányosan kell bánnod és harmonikusan együtt kell működnöd vele. Ez az alapelv, és ez az az alapelv, amelynek egy normális emberi mivolttal bíró ember birtokában kell, hogy legyen, és amelyet be kell tartania azt illetően, ahogyan másokkal bánik. A normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismerettel és racionalitással bíró emberek el fogják fogadni ezeket az igazságalapelveket, és gyakorolni fogják a méltányos bánásmódot másokkal. Azok, akikben nincs meg a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és racionalitás, egyfajta doktrínaként vagy vallásos tanításként fogják kezelni ezeket a szavakat, amikor hallják őket. Ha valaki megsérti azoknak az embereknek az érdekeit, büszkeségét, státuszát vagy méltóságát, akik nem tudják elfogadni az igazságot, le fogják leplezni a saját hevességüket. Nemcsak bosszút állnak majd és követelik, hogy a másik fél fizessen meg, hanem kétszeresen vágnak vissza a másik félnek, fokozva a megtorlást. Ha bárki is megbántotta, megsértette, meggyalázta őket azzal, hogy tiszteletlenséget tanúsított irántuk, vagy bármiféle szóváltása vagy tettlegessége volt velük szemben, bosszút fognak állni és kétszeresen megfizetnek neki. Egyszerűen képtelenek betartani az Isten által az emberekkel való bánásmódra vonatkozóan megkövetelt alapelveket.

Van sok olyan valós példa is azzal a témával kapcsolatban, hogy a megtestesült Isten nem áll bosszút az embereken. A másokkal való bánásmódot illetően Isten azt követeli meg az emberektől, hogy tartsák be azt az alapelvet, hogy nem állnak bosszút, mivel a megtestesült Isten ezzel a fajta normális emberi mivolttal és az emberi mivolt ilyen lényegével bír a való életében és a munkakörnyezetében. Mit jelent az, hogy az emberi mivolt ilyen lényegével bír? Azt jelenti, hogy képes szigorúan betartani egy ilyen magatartási alapelvet abban, ahogyan az emberekkel bánik, és szigorúan betartani ezt a magatartási alapelvet abban, ahogyan az emberiség körében és emberek csoportjai körében él. Ez azért van, mert ilyen az életlényege, és azért is, mert az életlényege szerint ilyen valósággal bír az életében. A megtestesült Isten gyakorlatiasan él az emberek között; valós életet él, amelyben emberekkel foglalkozik és kommunikál – nem légüres térben él. A hús-vér testben élve elkerülhetetlenül kapcsolatba kerül, kommunikál és foglalkozik emberekkel. Amikor a romlott emberiséggel érintkezik és foglalkozik, elkerülhetetlen, hogy méltánytalanul bánjanak vele, ne tiszteljék, hátrányos megkülönböztetésben részesüljön, becsapják, zaklassák és a valóságtól eltérő módokon ítéljék meg. Hogyan közelítem Én meg ezt a fajta méltánytalan bánásmódot? Az elmúlt évek során az emberek között élve, nem beszélve a méltánytalan bánásmód különféle formáiról, amelyeknek a nem hívők körében ki voltam téve, csak a családi környezet, a helyi gyülekezet, valamint az összes felső szintű vezető és munkás és az átlagos testvérek tekintetében, akikkel kapcsolatba kerülhettem, mondjátok meg Nekem, mindenki képes volt méltányosan bánni Velem? (Nem.) Határozottan nem. Ugyanolyan vagyok, mint ti – átlagos hívő és családtag is voltam és vagyok. Amikor egy család tagja voltam, mindenféle méltánytalan bánásmódnak ki voltam téve. Egy családban a testvérek között azé az utolsó szó, aki a legrámenősebb, aki pedig jámbor és józan, azt mindig zaklatják és méltánytalanul bánnak vele. Emlékszem néhány konkrét esetre a családi környezetben. Ha ezekben az esetekben basáskodó, észszerűtlen voltál és nagy hűhót csaptál, nem zaklattak és nem bántak veled méltánytalanul. Ha azonban józan voltál és racionálisan kezelted ezeket az eseteket, te lettél a zaklatás célpontja. Ha mások nagy hűhót csaptak és észszerűtlenek voltak, erőszakkal kihasználtak téged és szégyentelenül viselkedtek. Én nem tudom, hogyan kell szégyentelenül viselkedni; csak azt tudom, hogyan kell józannak lenni és racionálisan kezelni az ilyen ügyeket, a józanság azonban azt jelentette, hogy én voltam az, akit zaklattak. Nézzétek meg ezt a világot: függetlenül attól, hogy emberek mely csoportjáról van szó, a méltányosság és az igazságosság nem uralkodik. Az kerül fölénybe, aki tud szégyentelenül viselkedni, nagy hűhót csapni és észszerűtlen érveket ráerőltetni másokra. Minél józanabb vagy, és minél nagyobbra értékeled a méltányosságot, a lelkiismeretet és a racionalitást, annál nehezebben fogod megvetni a lábad és annál inkább zaklatni fognak. Velem is így történt a családban; más családtagok zaklattak Engem. A helyi gyülekezetben is volt néhány ember, aki mindig megkülönböztetéssel sújtott. Én nem sértettem, illetve nem bántottam meg őket korábban. Csak azért, mert akkoriban fiatal voltam, egy kissé proaktívan és lelkesen viselkedtem, valamint hajlandó voltam összejövetelekre járni és részt venni különböző tevékenységekben, egyesek mindig előítélettel tekintettek és rosszindulatú pillantásokat vetettek Rám. Sőt a hátam mögött átkoztak és megítéltek, mindenféle ocsmány dolgot beszélve. Később, amikor más helyeken mentem gyülekezetekbe és ott együtt éltem a helyi testvérekkel, ugyanez volt a helyzet. Bármit is csináltam, egyesekben elképzelések alakultak ki, sőt voltak, akik gúnyoltak, becsméreltek és megítéltek Engem a hátam mögött. Bármilyen méltánytalan bánásmódban részesültem is, az évek során soha nem álltam bosszút senkin, aki egyszer megbántott Engem. Miközben egyesek talán átkoztak vagy megítéltek Engem, sőt, akár nagyon ocsmány dolgokat mondtak Rólam, soha nem álltam bosszút rajtuk. Mit jelent az, hogy az ember nem áll bosszút? Milyen viselkedésformák jelentenek bosszúállást? A bosszúálló viselkedésnek sok formája van. A bosszú egyik formája az lenne, hogy az emberek arcába vágom a múltbéli vétségeiket, tudtukra adva, hogy Nekem most van státuszom, hogy miként éreztem Magam, amikor a múltban átkoztak és megítéltek, és hogy most, hogy van státuszom, igen könnyű dolgom lenne, ha el akarnék bánni velük és bosszút akarnék állni rajtuk. Én azonban soha nem tettem ezt, és nem is fogom. Miért nem fogom ezt tenni? A szívemben vannak alapelveim a különféle emberekkel való bánásmódra vonatkozóan. Ha valakinek rossz az emberi mivolta és gonosz ember, nem nagy ügy, ha megbánt Engem. Ha azonban zavarja a gyülekezetet, sérti Isten házának érdekeit, megszegi az egyház adminisztratív rendeleteit, megszegi a gyülekezeti alapelveket vagy szembeszáll a munkaelrendezésekkel, mivel Isten házának vannak adminisztratív rendeletei, az természetesen kezelni fogja őket. Ha a testvérek vakok és nem látnak tisztán, és meg akarják választani vezetőnek ezt az embert, beszélni fogok velük Isten házának a vezetőválasztásra vonatkozó alapelveiről. Ha a testvérek tisztán látnak, amikor erről az illetőről van szó, megkérhetik, hogy lépjen vissza a választástól; ha nincs tisztánlátásuk és megválasztják, akkor hadd próbálja ki a vezetőséget. Ha már a testvérek eleget szenvedtek, természetszerűleg képesek lesznek tisztán látni őt, és el fogják őt távolítani. Ez egyrészt lehetővé teszi a testvérek számára, hogy tanuljanak a leckéből; megtanulhatják, hogy miként kell tisztán látni és megismerni az embereket. Másrészt ez Isten háza adminisztratív rendeleteinek, valamint Isten háza különféle emberek kezelésére vonatkozó alapelveinek szigorú betartása. És van itt még egy szempont, ami még fontosabb: Isten háza, a gyülekezet olyan hely, ahol a Szentlélek működik, ahol Isten gyakorol hatalmat; ez Isten háza. Mit jelent az, hogy ez Isten háza? Azt jelenti, hogy az igazság uralkodik, ami pedig azt jelenti, hogy itt az igazságé a végső szó. Mindenkinek, aki a gyülekezetbe jön, megvan a megfelelő sorsa és rendeltetési helye. Az, hogy valakit megtartanak-e, hogy elmegy vagy marad, bármilyen környezetben is van, és hogy Isten háza miként kezeli őt – Istennek minderre megvan a Maga időzítése. A tény, miszerint valaki megbántott Engem, megsértett Engem, átkozott Engem, vagy bemártott Engem és megítélt Engem a hátam mögött, az Én szememben nem számít az alapelvek megszegésének. Akkor mit jelent az alapelvek megszegése? Isten háza érdekeinek megsértését és az adminisztratív rendeletek megszegését. Isten házában az igazság uralkodik. A gonosz embereket előbb-utóbb eléri a megtorlás; mindenki meg fogja kapni az általa megérdemelt büntetést a tetteinek megfelelően. A különféle emberek kezelése a gyülekezet dolga, és az a munka, amelyet a vezetőknek és a munkásoknak végezniük kell; nincs szükség arra, hogy közvetlenül Én csináljam. Ez az Én alapelvem az efféle dolgok kezelésére vonatkozóan. Függetlenül attól, hogy valaki mit tett vagy mondott Nekem a múltban, akár tiszteletteljes, akár sértés, akár helyénvaló, akár nem helyénvaló volt, méltányosan tudok bánni vele. Amennyiben éled a gyülekezeti életet Isten házában, vagy ha csak rövid ideje hiszel Istenben és nem érted az igazságot, a Szentlélek munkája pedig nem jutott el addig a szakaszig, akkor Isten házában maradhatsz. Tudok várni, amíg eljön az idő, hogy végül kihirdessem az emberek sorsát. A Hozzám való viszonyulásodat egymagában véve nem fogom elegendő bizonyítékként felhasználni arra, hogy eldöntsem a sorsodat. Ezért nem fogok bosszút állni senkin, aki valaha megbántott Engem; alapelvek szerint fogok bánni vele.

A gyülekezetben kapcsolatba kerültem néhány emberrel; közülük egyesek meglehetősen udvariatlanul és tiszteletlenül beszélnek Velem. Látván, hogy efféle hozzáállást tanúsítottak Irántam, figyelmen kívül hagytam őket. Mondjátok meg Nekem, azt jelenti ez, hogy rosszul álltam hozzájuk? (Nem.) Meg kellett volna tán metszenem és fegyelmeznem őket a hozzáállásuk miatt? Valójában soha nem tettem ilyesmit. Végül az történt, hogy néhány testvér már nem bírta tovább. Kiálltak Mellettem, mondván: „Hogy lehet ennek az embernek ilyen hozzáállása, amikor Istennel beszél? Söpörjétek ki őt!” A testvérek nagyon felháborodtak. Az illető következetes viselkedése alapján kisöpörték őt az alapelvekkel összhangban. Látván, hogy a testvérek kisöpörték őt, a szívemben tudtam: „Úgy tűnik, hogy az illető emberi mivoltának szokásos megnyilvánulásai nem valami nagyszerűek. A testvérek nem vonnák őt felelősségre csak azért, mert rosszul viszonyult Hozzám; az illető feltehetően a legtöbb dolgot illetően rosszul viselkedik.” A gyülekezet alapelvek szerint járt el a kezelése során; nem volt mit mondanom ezzel kapcsolatban. Tiszteletben tartom azt, ahogyan a testvérek a dolog kezeléséről döntöttek, és tisztelem a döntésüket. Ez a tisztelet azonban nem annak szól, hogy felelősségre vontatok valakit, aki udvariatlan volt Velem – amit Én tisztelek, azok a gyülekezetnek az emberek kezelésére vonatkozó alapelvei. Mondjátok meg Nekem, helytálló ez az alapelv, amely szerint Én az emberekkel bánok? (Igen.) Amikor arról van szó, hogy miként bánjunk az emberekkel, soha nem mondtam a helyi gyülekezetvezetőknek azt, hogy vonják felelősségre azokat, akik a múltban megítéltek vagy szóban bántalmaztak Engem. Ellenkezőleg; ha egy helyi gyülekezet előléptet és megválaszt bizonyos egyéneket maguk közül, hogy evangelizációs igazgatók, illetve vezetők és munkások legyenek, Én nem állom útját; lehetőséget adok nekik. Ez kiváltképp igaz az emberekre a szülővárosom gyülekezetében – egyszerűen csak végzik a kötelességeket, amelyeket végezniük kell. Senkit nem hatalmaztam fel arra, hogy bosszút álljon azokon, akik valaha megbántottak vagy megsértettek Engem; soha nem tettem egyetlen ilyen dolgot sem. Hogyan szemlélem Én ezt a szívemben? Ha ezek az emberek igazán az igazságra törekednek és megváltoznak a lelkületeik, van remény számukra, hogy elérjék az üdvösséget. Az ocsmány dolgok, amiket korábban Nekem mondtak, mind az emberi mivoltuk problémái voltak, amelyeket a romlott lelkületeik okoztak. Akkoriban nem értették az igazságot, és mindegyiküknek ádáz lelkülete volt. Elkerülhetetlen volt, hogy mondjanak ocsmány dolgokat azoknak, és tegyenek nem helyénvaló dolgokat azokkal, akiket lenéztek. Különösen akkor támadt irigység, féltékenység és gyűlölet a szívükben, amikor azok, akikre irigyek voltak vagy akiket lenéztek, előléptetést kaptak. Akkor a romlott lelkületeik uralták és késztették őket cselekvésre, és ördögi szavakat szóltak. Ezt a romlott lelkületeik, valamint az ambícióik és a vágyaik okozták. Azzal a ténnyel együtt, hogy a legkevésbé sem volt istenfélő szívük, bármilyen ocsmányságot képesek voltak mondani; mondtak bármit, ami segített kiadni a haragjukat, ami lehetővé tette számukra, hogy enyhítsék a gyűlöletüket, és ami lehetővé tette számukra a céljaik elérését. Függetlenül attól, hogy az emberek milyen ocsmány dolgokat mondtak vagy milyen rossz dolgokat tettek a hátam mögött, ha az a romlott lelkületek normális megnyilatkozása körébe tartozik és olyasmi, amit Isten meg tud bocsátani, akkor tekintettel arra, hogy Isten szuverén minden dolog felett, Isten lehetőségeket fog adni nekik, lehetővé téve, hogy előléptessék, műveljék és használják őket, sőt egyesek még akár tökéletességre is juthatnak. Ám ha ezek a megnyilatkozások túllépik a normális emberi mivolt romlott lelkületeinek körét, és Isten elítéli őket, tekintve, hogy Isten megvizsgálja mindezt, Istentől függ az, hogy mit tesz majd ezekkel az emberekkel, illetve, hogy mit fog elrendezni számukra és hogyan fogja kezelni őket. Nem kell aggódnom emiatt, és beavatkoznom sem kell. Ezért amikor méltánytalan bánásmódnak vagyok kitéve, vagy amikor olyan szavakat hallok, amelyek támadnak és elítélnek Engem, érzek egy kis bánatot vagy szomorúságot a szívemben, de nem fogom megszegni az alapelveket, hogy bármit is tegyek. Nemcsak emlékszem ezekre a dolgokra, hanem az emberi mivoltuk lényegét is alaposabban megvizsgálom ezeknek az embereknek, amely a viselkedésük révén lelepleződik. Ugyanakkor ami azt illeti, hogy végül milyen ítélet születik mindezekkel a viselkedésformáikkal és megnyilatkozásaikkal, az emberi mivoltukkal és a lelkületlényegükkel kapcsolatban, és végül mi lesz a sorsuk, Én csak egy módon kezelem ezt: az egészet Istenre hagyom. Ez azért van, mert Isten rendelkezik szuverenitással minden dolog felett, mindenkinek a sorsa Isten kezében van, és Isten rendelkezik szuverenitással minden ember sorsa felett. Nem Én határozom meg a sorsotokat. Bár átlátom ezt az egészet, a szívemben meg tudom határozni és ítéletet tudok hozni felette, és van véleményem rólad a szívemben, soha nem jellemezlek nyilvánosan téged; nem csinálom ezt. Ha a gyülekezet felelősségre akar vonni téged, felajánlhatom a véleményemet, ám nem avatkozom abba és nem állok az útjába annak, hogy a gyülekezet felelősségre von téged. Ugyanakkor nem avatkozom bele abba sem, hogy Isten Lelke gyakorolja a szuverenitását feletted. Ezen alapelvek alapján bánok az emberekkel, így a Velem érintkezők által Velem szemben elkövetett méltánytalanságok és Nekem mondott ocsmányságok megállnak Nálam – és egy centivel sem mennek tovább. Mit jelent az, hogy egy centivel sem mennek tovább? Azt jelenti, hogy függetlenül attól, hogy ki mondott ocsmányságokat Rólam, ki zaklatott, sértegetett vagy bántott meg Engem, Én soha nem hoztam azt fel senkinek, és még kevésbé álltam bosszút rajta. Egyesek ezt kérdezik: „Azóta sok év eltelt – talán megfeledkeztél ezekről az emberekről?” Az ember életében mindig lesznek olyan dolgok, amelyek mély benyomást tesznek rá, és soha nem lehet megfeledkezni róluk. Nem arról van szó, hogy elfelejtettem ezeket a dolgokat, és nem is arról, hogy nem érzékelem őket, még kevésbé arról, hogy nem értem őket. Képes vagyok arra, hogy ne nehezteljek és ne álljak bosszút, mivel a szívemben nincsenek efféle dolgok, mint a neheztelés és a bosszú; az Én alapelvem ez lett azt illetően, ahogyan az emberekkel bánok. Ennek az alapelvnek az egyik aspektusa az, hogy mindenkivel méltányosan bánunk. Minden ember sorsa Isten kezében van. Mindenkinek a sorsa és a rendeltetési helye azzal áll összefüggésben, amit tett, valamint a megnyilvánulásaival, az igazsághoz és Istenhez való hozzáállásával és az általa járt úttal; ezek a tényezők határozzák meg őt. Az, hogy valaki mit tett Velem, nem mérce és nem tényező a sorsának és a rendeltetési helyének mérlegeléséhez. Ezért amikor arról van szó, hogy nem állunk bosszút, az a legfontosabb szempont, hogy Nekem megvannak az alapelveim arra vonatkozóan, ahogyan mindenféle emberrel bánok. Ha megbántottál, ártottál Nekem, becsaptál, sőt akár megsértettél vagy átkoztál Engem, nem fogok ahhoz folyamodni, hogy bosszút álljak rajtad, ugyanis a bosszúállás nem az Én alapelvem az emberekkel való bánásmódot illetően, és nem is az az alapelv, amit Isten tanít az embereknek a másokkal való bánásmódra vonatkozóan. Ezért mielőtt Isten elmondja az embereknek a másokkal való bánásmódra vonatkozó alapelveket, Istennek is megvannak a Maga alapelvei azt illetően, ahogyan az emberekkel bánik. Isten szavaiban és az összes alapelvben, amelyeket Isten tanít az embereknek, nincs olyan alapelv, miszerint bosszút kellene állni másokon. Szerintetek így van? (Igen.) Ellentétben állnak az Általam az évek során közölt igazságalapelvekkel azok az alapelvek, amelyek szerint mindenféle dolgot kezelek és mindenféle emberrel bánok? (Nem.)

A megtestesült Isten képes arra, hogy ne álljon bosszút a normális emberi mivoltában – a romlott embereknek könnyű-e megtenni ugyanezt? (Nem.) Miért nem könnyű? (A másokkal való érintkezés során a romlott emberek főként a romlott lelkületeikre és a hevességükre hagyatkoznak, ezért meglehetősen hajlamosak bosszút állni másokon.) A romlott embereknek ádáz lelkületük van, ezért képtelenek tartózkodni attól, hogy bosszút álljanak. Tudják, hogy Isten milyen alapelveket közöl az emberekkel a másokkal való bánásmódot illetően, de nem képesek betartani ezeket, mivel ádáz lelkületük van. Még ha nem is áll szándékodban megbántani őket, amikor beszélsz, ha nem vagy óvatos, és mondasz akár egyetlen olyan dolgot is, amivel megbántod őket, dühbe gurulnak a megaláztatástól, és bosszút akarnak állni rajtad. Emellett megpróbálnak nagy ügyet csinálni belőle, hogy támadjanak téged; a hátad mögött befeketítenek és rágalmaznak majd, és kibeszélnek mások előtt, mondván, hogy milyen ambiciózus és fondorlatos vagy, miközben egyáltalán nem erről van szó. Csupán akaratlanul mondtál valamit, ami bántotta őket; semmiféle rosszindulat nem volt benned, ők mégis bosszút állhatnak rajtad. Látod, hát nem félelmetes az emberek efféle ádáz lelkülete? (De igen.) Annak érdekében, hogy bosszút álljanak másokon, egyesek lehetnek észszerűtlenek, viselkedhetnek szégyentelenül, sőt akár hisztizhetnek és nagy hűhót csaphatnak; ez nincs összhangban az alapelvekkel. A romlott emberek gyakran viselkednek így, nem igaz? Hogy viselkedem Én, amikor a bosszúállás lehetőségével állok szemben? Függetlenül attól, hogy mások miként bánnak Velem, Én nem állok bosszút rajtuk és szégyentelenül sem viselkedem. Nem számít, mikor, az Én magatartási alapelveim nem változhatnak. Észszerűnek kell lennem, és az emberi mivolthoz tartozó racionalitás körén belül kell viselkednem és tennem a dolgokat. Nem folyamodhatok az emberi mivoltot nélkülöző módszerekhez, hogy bosszút álljak rajtad csak azért, mert te irracionális vagy és nincs emberi mivoltod; ez nem lenne helyénvaló. Erősen ragaszkodnom kell a feladatomhoz és erősen ragaszkodnom kell a magatartási alapelveimhez. Nem fogom elhagyni a magatartási alapelveimet csak azért, mert neked nincs emberi mivoltod, és nem emberhez illő módon viselkedsz. Akkor is úgy fogok viselkedni, ahogyan viselkednem kell; a magatartási alapelveim változatlanok maradnak. Pontosan így viselkedtem otthon. Amikor afféle dolgokra került sor, mint a mosogatás, a ház rendbetétele és a takarítás, függetlenül attól, hogy mások mekkora hűhót csaptak vagy mennyire észszerűtlenek voltak, Én akkor is megcsináltam, amit kellett, és soha senkin nem álltam bosszút azért, mert méltánytalan bánásmódban részesültem. Végül milyen címet adtak Nekem a szülők? Azt mondták, nemes lelkű vagyok. Mindmáig tisztán emlékszem ezekre a szavakra. Ez az Én alapelvem az emberekkel való bánásmódra vonatkozóan, és mindmáig változatlan marad. Nemcsak otthon viselkedtem így, hanem később sem változott ez az alapelv, amikor különböző gyülekezetekhez mentem és kapcsolatba kerültem testvérekkel. Mondjátok meg Nekem, az emberi mivolt lényege határozza ezt meg? (Igen.) Ti meg tudjátok valósítani ezt? (Nem.) Nehéz, nem igaz? Akkor sem tudnád megvalósítani, ha kimerülnél a próbálkozásban. Az emberek csak a büszkeségükért akarnak harcolni és az álláspontjukat akarják védeni, a magatartási határokról és alapelvekről azonban megfeledkeznek. Soha senki nem tartotta be a magatartási határokat és alapelveket. Miért nem tartja be őket senki? Azért, mert az emberekben rejlő életből hiányzik a normális emberi mivolt és az alapelvek. Az emberek életét a romlott lelkületeik alkotják, amelyek a Sátántól származnak. Bármit is teszel, a viselkedésedet uraló és vezérlő alapelv mindig romlott lelkületekből ered. Függetlenül attól, hogy milyen okfejtéssel állsz elő vagy mi a tetteid alapja, mind romlott lelkületekből ered. Ezért túlságosan nehéz a romlott emberek számára az, hogy alapelvekkel összhangban érintkezzenek az emberekkel. Látod, nem hangoznak nagyon hétköznapinak az élet e dolgai, amelyekről beszélek? A romlott emberiség körében azonban nemeslelkűségként jellemzik az ilyen viselkedést. A nemeslelkűség e jellemvonása olyasmi, ami a legtöbb emberben nincs is meg és amit nem tud elérni, és még kevésbé tud mutatni bármiféle tiszteletet. Messze elmarad attól, hogy alapelvekkel összhangban tudjon érintkezni másokkal, mivel ezek a dolgok egyszerűen nincsenek meg a romlott emberi mivoltban. Nem arról van szó, hogy az emberek nem tudnak szilárdan ragaszkodni alapelvekhez, hanem inkább arról, hogy nincsenek alapelveik. Függetlenül attól, hogy mit mondasz, mit csinálsz vagy mivel találkozol, megnyilvánulnak a romlott lelkületeid. A személyes preferenciáid, az érzéseid, érdekeid, a hiúságod és a büszkeséged, a hírnév, a nyereség és a státusz utáni vágyakozás, az ambícióid és a vágyaid, sőt az abbéli vágyad, hogy bosszút állj és üldözd az embereket, mind megmutatkoznak. Ezek a dolgok veszik át az irányítást és uralják azt, hogy mit mondasz és teszel, ami azt mutatja, hogy a szívedet teljesen ezek a romlott lelkületek foglalják el. Így amikor veszteséget szenvedsz, nem tudod lenyelni a haragodat; ragaszkodsz a küzdelemhez, hogy kiderüljön, ki kerül ki győztesen, mielőtt feladnád. Végül mi történik? A büszkeséged visszanyerése, a méltóságod helyreállítása és a saját érdekeid megóvása érdekében áttöröd a lelkiismereted határait, és eszeveszetten versengsz és harcolsz a másik féllel, sőt gátlástalanul bosszút állsz, bármilyen mélyre süllyedve. Amikor pedig bosszút állsz, addig átkozod őt, amíg el nem önt a düh. Minél jobban átkozod, annál kevésbé érzed, hogy az enyhíti a gyűlöletedet; minél jobban átkozod, annál nagyobb lesz a haragod; minél jobban átkozod, annál mélyebb lesz a gyűlöleted, majd eljön az ideje, hogy az ügy tettlegességig fajuljon. Amint fizikai összetűzés tör ki, ellenségesség születik; a helyzet menthetetlenné válik, és nincs mód a visszalépésre. A bosszúállás tehát alapvetően a romlott emberiség kizárólagos területe. A tény, miszerint képes vagy bosszút állni, azt bizonyítja, hogy a lelkiismeretednek és a józan eszednek nincs irányítása feletted. Ráadásul néhányan közületek egyszerűen nem rendelkeznek lelkiismerettel és józan ésszel. Ezért amikor valamilyen helyzettel találkozol, amennyiben a másik fél sérti az érdekeidet vagy megsérti a büszkeségedet, nemcsak alapelvekkel összhangban nem vagy képes bánni vele, hanem gátlástalanul bosszút is állsz, áttörve ehhez a lelkiismeret és az erkölcsiség határait, sőt, azt hiszed, hogy a bosszúd kiváltképp indokolt. Folyamatosan gonosztettekkel helyettesíted az igazságalapelveket és a magatartási alapelveket. Amit megélsz, az egy ördög arca és megjelenése, te mégis úgy érzed, hogy nyertél és előnyt szereztél. Isten valójában hogy látja ezt? Isten szemében milyen viselkedés és a magatartás milyen módja pozitív dolog, és melyeket ismeri el? Ez a leglényegesebb és legfontosabb dolog. Látszólag, mivel egyesek nagyon agyafúrtak, ékesszólók, tudják, hogyan óvják a hiúságukat és a büszkeségüket, tudják, hogyan találjanak alkalmat arra, hogy bosszút álljanak az embereken, és tudják, hogyan csapjanak nagy hűhót és viselkedjenek szégyentelenül, soha nem szenvednek veszteséget, bármivel is találkoznak, valamint kényelmet és nyugalmat élvezhetnek, és semmiféle fájdalmat nem kell szenvedniük. Visszavághatnak bárkinek, aki provokálja vagy megbántja őket, látszólagos tekintélyt és tényleges előnyöket szerezve, és soha nem engedik, hogy csorba essen a büszkeségükön. Ugyanakkor soha nem fogják elfogadni az igazságot, illetve nem fognak alapelvekkel összhangban bánni az emberekkel, sőt képesek olyan dolgokat csinálni, amelyek túllépik a lelkiismeret és az erkölcsiség határait. Bosszút állni és bántani az embereket az ember saját büszkeségének és érdekeinek megóvása érdekében – Isten szemében ezek mind gonosztettek. Lehet, hogy megóvtad a hiúságodat és a büszkeségedet és fenntartottad a testi érdekeiket, ám soha nem viselkedtél, illetve nem bántál az emberekkel az Isten által tanított alapelvekkel összhangban. Nos, hogyan látja ezt Isten? Soha nem nyerted el Isten elismerését Őelőtte. Túl agyafúrt és túlságosan cselszövő vagy. Látszólagos tekintélyért, tényleges előnyökért és személyes érdekekért versengsz, és harcolsz a büszkeségedért. A hiúságod és a büszkeséged megóvása kedvéért soha nem szívleled meg és soha nem tartod be azokat a magatartási alapelveket, amelyeket Isten tanít neked. Ezért bár úgy tűnik, hogy egyesek testi érdekei egyáltalán nem szenvedtek semmilyen veszteséget, és látszólag kiváltképp sikeres, csodálatos és tiszteletre méltó életet élnek, szikrányi sincs bennük Isten szavainak életadó igazságából; nem nyerték el azt. A dolgok felfogásához sincs meg a képességük; nem képesek felfogni és nem értik. Nem veszteséget jelent-e ez az ember életét tekintve? (De igen.) Nem nyerte el az igazságot, az életét veszteség érte, és Isten nem áldja meg őt, ő mégis úgy érzi, hogy igen eszes, és hogy semmiféle veszteség nem érte őt. Az ilyen emberek a legbutábbak!

Azon alapelveken keresztül, amelyek szerint a megtestesült Isten bánik az emberekkel, kicsit jobban értitek-e az Én viselkedésmódomat a mindennapi életben? (Igen.) Akkor egy kicsit azzal is jobban tisztában vagytok, hogy milyen alapelveket kellene betartanotok az emberekkel való bánásmódban? (Igen.) Még ha egyesek azt is hiszik, hogy gyenge, félénk vagy, és könnyű parancsolgatni neked, te pedig érzed, hogy így gondolkodnak – és így is bánnak veled –, akkor is be kell tartanod az emberekkel való méltányos bánásmód alapelvét. Ha tudsz segíteni nekik, beszélned kell az igazságról, hogy segíts nekik; ha nem olyan emberek, akik elfogadják az igazságot, vagy nem olyanok, akik szeretik a pozitív dolgokat, akkor is helytállóan, alapelvek szerint kell bánnod velük. Átfogóbb értelemben véve mindenkor szilárdan hiszem, hogy Isten szuverenitással rendelkezik minden felett és minden ember sorsa felett. A szívemben biztos vagyok abban, hogy az emberiség sorsa, minden egyes személy sorsa Isten kezében van, hogy senki sem kerülheti el Isten szuverenitását és vezénylését, és hogy senki sem menekülhet Isten szemének átvizsgálása elől. Egy tömörebb szempontból nézve Isten háza az a hely, ahol Isten szavai birtokolják a hatalmat és ahol az igazság birtokolja a hatalmat. Hogy konkrétabb legyek, Isten házának vannak adminisztratív rendeletei, az egyháznak vannak előírásai, és minden időszakban vannak munkaelrendezések. Amikor arról van szó, hogy Isten háza miként bánik mindenféle emberrel, a lehető legnagyobb mértékben az igazságalapelvek szerint fogja kezelni őket, és nem engedi, hogy akár egyetlen személy is észrevétlen maradjon, akit ki kell takarítani vagy kezelni kell. Az antikrisztusok, a gonosz emberek és az álhívők, valamint azok, akik nem szeretik az igazságot, a gyenge emberi mivolttal bírók és azok, akik nem törekednek az igazságra, Isten szemében mind kiiktatás célpontjai. Ezeket az embereket előbb-utóbb kiiktatják és kitakarítják, míg azok, akik igazán törekednek az igazságra, illetve akik legalább munkát végezni hajlandóak Istenért és elfogadható emberi mivoltuk van, folytatni fogják a teremtett lények kötelességének végzését Isten házában. Ami az emberi világot illeti, az Isten szuverenitásának van alávetve; ami a gyülekezetet illeti, Isten házának vannak adminisztratív előírásai és igazságalapelvei. Ami tehát azt illeti, hogy miként kell bánni másokkal, ezt a két alapelvet kell betartani. Tisztában vagytok ezzel az aspektussal? (Igen.) Ami a bizonyos emberekkel való kapcsolatba kerülést és érintkezést illeti az életben, ha kellemetlen helyzetekkel találkozom, vagy ha valaki az Én nézőpontjaimmal nem egyező dolgokat mond, azt is helytállóan fogom kezelni. Amennyiben miután elmélkedem, elgondolkodom és meggyőződöm arról, amit mondtál, majd megállapítom, hogy helyes, akkor elfogadom; ha helytelen az, amit mondtál, akkor is alapelvek szerint fogok bánni veled. Ha súrlódás, ellentét vagy kellemetlenség van a veled való érintkezés folyamán, és az érinti az igazságot, a gyülekezet munkáját vagy a romlott lelkületeidet, beszélni fogok veled, ha alkalom adódik, hogy megértsd az igazságot és világosan lásd a benned fennálló problémákat. Ha soha nem jön el ez az alkalom, vagy nem kell erről beszélni veled, kereshetsz saját magad, amennyiben hajlandó vagy rá. Ha elég arrogáns a lelkületed, vagy ha szemtől szemben arcátlanul beszélsz Velem és sértegetsz Engem, biztos lehetsz benne, hogy alapelvek szerint fogok bánni veled. Semmiképp nem foglak megmetszeni csak azért, mert megsértesz vagy a múltban megsértettél Engem; nem tennék ilyesmit. Ha megsértettél, látnom kell, hogy az szándékos volt-e vagy akaratlan. Ha akaratlan volt, úgy fogom kezelni, mintha meg sem történt volna. Egyszerűen feltételezem, hogy ostoba voltál, híján a racionalitásnak, és gondolkodás nélkül beszéltél – amikor beszéltél, nem tudtad, milyen a szavaid természete és nem tudtad, mit beszélsz; csak csupa badarság volt. Ha azonban szándékos volt, akkor mindenkivel beszélnem kell és meg kell vitatnom ezt az ügyet, hogy lássam, vajon csak Velem kapcsolatban gondolkodsz és viselkedsz-e így, vagy sok emberrel, a gyülekezettel és Isten házával szemben is ellenséges vagy; meg kell értenem a konkrét helyzetet. Ha csak Velem szemben vagy ellenséges, akkor meg foglak figyelni; először lehetőséget adok neked a bűnbánatra, és azt is meg fogom nézni, hogy valójában miféle ember vagy. Ha amellett, hogy Velem szemben ellenséges vagy, Isten házával, a gyülekezettel és az összes testvérrel szemben is ellenséges vagy, és mindig azt szeretnéd látni, hogy Isten háza nevetség tárgyává válik, és mindig azt szeretnéd látni, amint Én nevetség tárgyává válok; ha tapsolsz és ujjongsz, amikor a nagy vörös sárkány és vallásos világ alaptalan szóbeszédeket költ Rólam, sőt még terjeszted is ezeket a testvérek között, szándékosan rágalmazva Engem és félrevezetve a testvéreket, akkor is alapelvek szerint fogok cselekedni. Nem fogok bosszút állni rajtad; Isten házának adminisztratív rendeletei szerint foglak kezelni téged, ami méltányos és észszerű. Meg fogom kérni a vezetőket és a munkásokat, hogy nézzenek utána az adminisztratív rendeleteknek, meg fogom kérni a Szentlélek által használt embert, hogy lássa tisztán és kezelje ezt az ügyet, és a gyülekezetre és Isten házára hagyom, hogy végül hogyan kezeli ezt. Én alapelvek szerint teszem a dolgokat; biztos lehetsz benne, hogy tökéletesen méltányosan bánok az emberekkel. Ha valaki jó ember, aki igazán hisz Istenben és az igazságra törekszik, az biztosan Isten házában fog maradni. Ha azonban valaki gonosz ember, aki ellenséges Isten házával és Istennel szemben, aki a Sátántól való és aki egy gonosz démon, Isten háza semmiképp nem fog büntetlenül hagyni egy ilyen embert. Értitek? (Igen.) Ha az antikrisztusoknak, gonosz embereknek, gonosz démonoknak vagy a Sátán szolgáinak a kategóriájába tartozol, akkor is alapelvek szerint fogok cselekedni azt illetően, ahogyan veled bánok; nem fogok igazságtalanul bánni veled. Meg kell értenem, hogy akaratlanul sértettél-e meg, illetve, hogy csak személyesen Rólam van-e negatív véleményed és nézeteid – hogy azért nézel-e le és sértegetsz-e ismételten Engem, tiszteletlen dolgokat mondva, mert egyszerű a kinézetem, átlagos és normális a megjelenésem és nem magasodom ki, nincs tekintélyes hátterem, egyszerű sorból jövök és hétköznapi ember vagyok, vagy arról van szó, hogy az egész egyházat és Isten házát illetően rossz gondolataid vannak és ellenséges vagy. Meg kell ismernem téged. Miután Engem megsértesz, látnom kell, hogy a színfalak mögött milyen a hozzáállásod az egyházhoz, a testvérekhez, a kötelességedhez és Isten házának különböző munkafeladataihoz. Amint pontos megértésem van rólad, alapelvek szerint foglak kezelni téged. Semmiképp nem fogok igazságtalanul bánni veled; még ha ki is takarítanak, az sem jelent igazságtalan bánásmódot veled szemben. Isten háza teljesen pontos lesz abban, ahogyan kezel téged. Mielőtt azonban kezel téged, Én semmiképp sem fogom Magamtól szubjektíven ezt mondani: „Söpörjétek ki a gyülekezetből!” Semmiképp nem fogom ezt tenni. Isten házának eljárásrendjét követem abban, hogy megismerjem, megvizsgáljam, kezeljem és megoldjam ezt az ügyet, és végül elérem, hogy mindenki elismerje, hogy az ügyet alapelvek szerint kezelték. Megnézhetitek azokat, akiket elbocsátottak a kötelességükből, kezeltek és kitakarítottak, és láthatjátok, hogy van-e bármi köze az ő Hozzám való viszonyulásukhoz annak, ahogyan Isten háza bánt velük. Ezenkívül egyesek több éve hisznek Istenben, mégis még mindig úgy beszélnek Velem, mint a nem hívők. Amikor hallom, idegenkedést érzek a szívemben, de nem metszettem meg őket szemtől szemben, és soha nem is eredtem a nyomukba. Vannak olyan emberek is, akik fiatalok és hevesek, és bárkit, akivel beszélnek, úgy szólítanak meg, hogy „hé, te”, híján az illemtudásnak, olyan emberek benyomását keltve, akik soha nem tanultak jó modort. Az efféle embereket sem metszettem meg; soha nem tettem ilyesmit. Röviden: függetlenül attól, hogy mennyi ideje hisztek Istenben, hogy van-e bármiféle alapzatotok, hogy milyen az emberi mivoltotok, milyen kötelességet végeztek, vagy hogy egyszer találkoztam-e vagy sokszor érintkeztem veletek, többé-kevésbé felfogom a természetlényegeteket és van róla bizonyos véleményem, és ami bizonyos egyéneket illet, még jellemzésem is van róluk. Az, hogy felfogom valakinek a természetlényegét és van róla bizonyos véleményem, nem áll összefüggésben az illető sorsával, az azonban igen, hogy jellemzésem van róla. Ilyen megnyilvánulásai és megnyilatkozásai vannak, ezért Nekem vannak alapelveim, amelyek szerint bánok vele, és van egy jellemzésem róla. Bár vannak alapelveim az emberekre vonatkozóan és jellemzem őket, láttatok már Engem felelősségre vonni valakit? Én soha nem vontam felelősségre senkit. Megvárom Isten szuverenitását és az Ő elrendezéseit. Emellett a gyülekezetre bízom ezeket a dolgokat; a gyülekezet majd alapelvek szerint vonja felelősségre őket. Mit gondoltok az Én emberekkel való bánásmódra vonatkozó alapelvemről? (Igazodik az igazságalapelvekhez; vagyis Isten rendelkezik szuverenitással minden felett és Ő rendez mindent.) Így van, Isten rendelkezik szuverenitással minden felett és Ő rendez mindent; mindent Isten szuverenitására és elrendezéseire kell bízni. Ezek az alapelvek az igazságnak való alávetettséget, valamint az Isten vezényléseinek és elrendezéseinek való alávetettséget is magukban foglalják. Nemcsak ennek a tudatosságnak és ennek a hozzáállásnak kell meglennie bennetek, hanem így is kell cselekednetek és gyakorolnotok.

A megtestesült Isten Isten életével rendelkezik, és az isteni lényeggel rendelkezik az életeként. Az alapelvek, nézőpontok és módszerek, amelyekkel mindenben rendelkezik, amit Ő Maga tesz, mindenekelőtt nem szeghetik meg az igazságalapelveket. Függetlenül attól, hogy a normális emberi mivoltának milyen a személyisége és a kifejezésmódja, vagy hogy milyen emberek között él, először is, az Általa követett alapelvek nem szeghetik meg az igazságalapelveket; azok Isten életével és Isten lényegével összeegyeztethetők. Mivel a megtestesült Isten tanítja nektek, hogy miként viselkedjetek, először is Neki Magának kell olyan embernek lennie – azért taníthatja nektek, hogy olyan emberek legyetek, mert Neki olyan megélése és olyan lényege van. Isten megtestesült hús-vér testének már önmagában e tekintetben is elegendő képessége és feltételei vannak ahhoz, hogy az emberi élet helyes útjára vezessen titeket, hogy az üdvözülés útjára vezessen és hogy Isten elé hozzon titeket, képessé téve titeket arra, hogy Istennek alávetett hozzáállás és szív legyen meg bennetek. Ha tudjátok gyakorolni és el tudjátok nyerni ezeket az Általam mondott szavakat és Általam tartott prédikációkat, akkor ezek a szavak kellőképpen képessé tehetnek arra titeket, hogy levessétek a romlott lelkületeiteket és olyan emberekké váljatok, akik félik Istent és kerülik a rosszat. Isten megtestesült hús-vér teste normális emberi mivoltban és a való életben él, és bár ez az életmód és létforma csupán korlátozott kapcsolatot tesz lehetővé az emberekkel, az Általa az emberekkel való bánásmódot illetően követett különféle alapelvek, miközben korlátozott számú emberrel érintkezik, nem mondanak ellent és nem ütköznek azokkal a magatartási alapelvekkel, amelyeket Isten tanít az embernek, hanem összeegyeztethetők azokkal. Ezért amikor mindenféle ember normális emberi mivoltának megnyilatkozásairól vagy a romlott lelkületeik megnyilatkozásairól van szó, függetlenül attól, hogy azok személyesen Velem szemben sértések vagy arcátlanságok-e, és függetlenül attól, hogy megfelelnek-e a saját személyiségemnek, preferenciáimnak vagy érzéseimnek az adott időben, mindenkivel helytállóan tudok bánni. Ha folyton kételkedsz Bennem, óvakodsz Tőlem és mesterkedsz Ellenem, vagy mindig azt hiszed, hogy Én mesterkedem ellened, akkor is helytállóan tudok bánni veled. Függetlenül attól, hogy milyen romlott lelkületeket nyilvánítasz ki, hogy hazudsz-e, kételkedsz-e Bennem, találgatsz-e Velem kapcsolatban, óvakodsz-e Tőlem és folyton kerülni akarsz-e Engem, vagy a szívedben mesterkedsz-e Ellenem, helytállóan tudok bánni veled. Semmiképp nem fogok a te módszereidhez folyamodni, hogy bosszút álljak rajtad – nem fogok szemet szemért, fogat fogért elvenni. Még ha tudom is, hogy mit gondolsz, és tudom, hogy miként akarsz mesterkedni Ellenem és bánni Velem, és még ha azt látom is, hogy nagyon barátságtalan pillantásokat vetsz Rám, akkor is helytállóan tudok bánni veled. Megnyugodhatsz; semmiképp nem fogok bosszút állni rajtad. Lehet, úgy érzed, hogy azzal, hogy nem állok bosszút rajtad, valójában lehetőséget keresek arra, hogy kihasználjalak, és mesterkedem ellened. Tévedsz, ha így gondolod; találgatsz Velem kapcsolatban. Már elmondtam nektek az alapelveimet arra vonatkozóan, ahogyan az emberekkel bánok. Most már értetek Engem? (Igen.) Nos, nagyon könnyű kijönni Velem? Könnyű esetnek találnak Engem az emberek? (Isten őszintén bánik velünk, ezért nekünk is nyíltnak és becsületesnek kell lennünk Istennel.) Ez az alapelv helyes. De ha nem tudsz nyílt és becsületes lenni, mondd meg Nekem, meg foglak Én metszeni és le fogok leplezni bármilyen kellemetlen dolgot, amit a múltban tettél? (Nem.) A szívemben rossz benyomásom lesz rólad, azt fogom gondolni Magamban, hogy ez az illető nagyon számító, hebegve beszél, mintha minden szót úgy kellene kihúzni belőle, és nem egyenes az emberekkel. Ám jóllehet rossz benyomásom van rólad a szívemben, nem fogok a nyomodba eredni. Ha a legtöbb ember arról számol be, hogy elég jól végzed a kötelességed Isten házában, a lelkületed azonban egy kicsit csalárd, nem vagy egyenes Velem, és folyton dicsekszel és kérkedsz Előttem, akkor is képes leszek helytállóan bánni veled és lehetőségeket adni neked, hogy idővel változz. Semmiképp nem fogom azt nézni, hogy milyen romlott lelkületeket mutattok, majd ezt mondani: „A legkisebb hibát sem tudom tolerálni. Egyetlen szempillantás alatt átlátom, bármilyen romlott lelkületeid vannak. Ha nem hiszel Nekem, le fogom leplezni, hogy mit gondolsz a szívedben, és meglátod, hogy igazam van-e.” Nem csinálok ilyesmiket. Helytállóan kezelem az emberek romlott lelkületeinek különféle megnyilvánulásait – azokat is beleértve, amelyek a beszédükben, a viselkedésükben, valamint a gondolataikban és a nézeteikben nyilvánulnak meg. Ha olyan ember vagy, aki az igazságra törekszik és szereti a pozitív dolgokat, az igazságalapelvek szerint fokozatosan változtatni fogsz ezeken a romlott lelkületeiden és állapotaidon. Ha nem olyan ember vagy, aki az igazságra törekszik, akár erőszakkal is hasztalan lenne öntözni téged; úgysem fogsz változni. Bármilyen illedelmes és udvarias is vagy Velem a jelenlétemben, hasztalan – ez nem helyettesíti azt, hogy gyakorold az igazságot és alávesd magad az igazságnak. Függetlenül attól, hogy illedelmes vagy udvariatlan vagy a szemembe, helytállóan fogok bánni veled. A múltban voltak egyesek, akik a csekély érettségük és az igazság megértésének hiánya okán sok romlott lelkületet mutattak, amikor Velem érintkeztek és kommunikáltak, és sok lázadást és ellenállást is tanúsítottak. Később azonban bűntudatot éreztek és fordulatot tettek, néhány évvel később pedig megértettek néhány igazságot és megváltoztak. Isten háza történetesen ismét előléptette őket. Amikor meghallottam, hogy előléptették őket, a szívemben igen boldog voltam. Látod, Én nem tartok haragot, ugye? (Nem tartasz). Továbbra is helytállóan tudok bánni velük. Nem mondom: „Korábban tiszteletlen voltál Velem, nem hallgattál semmire, amit mondtam, és oly sok mindent tettél, ami fájdalmat okozott Nekem. Most ismét előléptettek. Tudatnom kell veled, hogy mindenről tudok, amit korábban tettél; ne hidd, hogy elfelejtettem őket.” Nem csinálok ilyesmiket. Ehelyett gyámolítom ezeket az embereket, mondván: „Törekedj buzgón. Ne legyenek lelki terheid.” Amikor az emberek érettsége kicsi és nem értik az igazságot, mind lázadó mivoltot mutatnak, mivel az emberek romlott lelkületek irányítása alatt élnek, és azok, akiknek nem az igazság birtokol hatalmat a szívében, nem tudják a kezükbe venni az irányítást önmaguk felett, és önkéntelenül mondanak és tesznek dolgokat. Ilyenek azok az emberek, akik romlott lelkületek szerint élnek. Ezért ne viseljetek semmilyen lelki terhet az igazságra való törekvésetek során. Én semmiképp nem fogok senkit, illetve semmilyen emberfajtát valamilyen szűrőn keresztül nézni. Nem nézem a végzettségi szintedet, sem a múltadat. Csak az emberi mivoltod lényegét és a törekvésedet, valamint az igazsághoz való hozzáállásodat, az Istenhez való hozzáállásodat és a kötelességedhez való hozzáállásodat nézem. Ha egyszer felületes voltál a kötelességed végzésében és veszteségeket okoztál Isten házának, sőt akár gonosztetteket követtél el a kötelességed végzése során, amelyek bomlasztottak és zavart keltettek, bár ezek a dolgok élénken élnek a fejemben és az emlékezetembe vésődtek, nem fognak befolyásolni vagy félrevezetni abban, ahogyan rád tekintek. Átfogó szemléletet fogok kialakítani rólad; az igazságalapelvek szerint foglak szemlélni, megnézem, most hogyan végzed és kezeled a kötelességed, valamint hogy még mindig felületes vagy-e, mint egykoron. A múltban nem tudtad védelmezni Isten házának érdekeit, mert túlságosan óvatosan viselkedtél és próbáltál kényszeres megfelelő lenni. Mostanra megfordultál és megváltoztál? A gyakorlatba tudsz ültetni néhány igazságot az igazságalapelvek szerint? Korábban mindig testi kényelemre áhítoztál; most képes vagy-e nehézséget viselni? Őszintén feláldozod magad? Tudod-e keresni az igazságot a kötelességed végzése folyamán? Van-e benned egy kis hűség és őszinteség? A korábbiakhoz képest elértél-e előrehaladást és változtál-e? Én ezeket a dolgokat nézem. Ha a múltban mindig felületes voltál, átadtad magad a kényelemnek és nem védelmezted Isten házának érdekeit, és még most is ilyen vagy, akkor a szívemben semmiféle rokonszenv nem lesz irántad. Ha a múltban ilyen voltál, akkor annak ellenére, hogy rossz benyomásom volt rólad, igen boldog vagyok most, hogy megváltoztál. Sőt, még gyámolítani is foglak téged, mondván: „Mostantól törekedj így. A múltban túl kicsi volt az érettséged, fiatal voltál és éretlen, és csak rossz dolgokat tettél ámokfutó módon; ezek mind leckék számodra. Törekedned kell az igazságra, hogy megszüntesd a felületességed és a gonosz tetteidet, és aztán majd valóban megváltozol.” Gyámolítani és bátorítani foglak. Ha azokról a gonosz emberekről lenne szó, látván, hogy megváltoztál, irigykednének rád és gyűlölnének téged. Nem lennének udvariasak veled, és ezt mondanák: „Le kell lepleznem azokat a kellemetlen dolgokat, amelyeket a múltban tettél, és meg kell mutatnom az embereknek, hogy korábban milyen förtelmes voltál. Ne hidd, hogy nem tudok minderről!” Látod, a romlott emberek csak okoskodni szeretnek, és szeretnek kicsinyes trükköket űzni, éreztetni a jelenlétüket, leleplezni az emberek hiányosságait, és az emberek kellemetlen múltjában vájkálni. Én tényleg soha nem teszek ilyesmiket. Soha nem mondok ilyen dolgokat az embereknek. Egyszerűen megpróbálom bátorítani és megnyugtatni őket, hogy béke töltse el a szívüket és érezzék, hogy az igazságra törekedni jó. Amikor azt látom, hogy változtak egy kicsit, bátorítanom kell őket, tudatnom kell velük, hogy fejlődtek, és egy kis motivációt és önbizalmat kell adnom nekik. Mondjátok meg Nekem, alapelvek szerint cselekszem azzal, hogy így bánok az emberekkel? (Igen.) Természetességből vagy hevességből cselekszem? (Nem.) Egyesek ezt kérdik: „Vajon arról van szó, hogy rossz a memóriád? Lehet, nem törődsz ezekkel a dolgokkal? Vagy természetszerűleg széles látókörű vagy?” Mondjátok meg Nekem, van ennek bármi köze a személyiséghez, a széleslátókörűséghez vagy a memóriához? (Nincs.) Még ha valaki természetszerűleg széles látókörű és remek személyisége is van, amennyiben romlott lelkületek irányítása alatt él, nem tud alapelvek szerint bánni az emberekkel, és nem tud lehetőségeket adni az embereknek arra, hogy a helyes útra lépjenek; nem tudná megvalósítani ezt. A romlott emberek legfeljebb ennyit mondanak: „Nem fogom leleplezni a hiányosságaidat; máskülönben az emberek kinevetnének engem.” A büszkeség és a közvélemény nyomása kedvéért teszik ezt a világban, amiatt aggódva, hogy ha így viselkednének, az kicsinyes, a nagylelkűségnek híjával lévő emberekként tüntetné fel őket. Csak azért tartózkodnak az emberek hiányosságainak leleplezésétől, hogy a saját büszkeségüket óvják, de vajon képesek-e helyes utakat mutatni az emberek számára? (Nem.) Az emberek többségét illetően már az is egész jó, ha képesek tartózkodni a bosszúállástól – az már túl nagy kérés lenne, hogy segítsenek másoknak vagy jót kívánjanak nekik. Legfeljebb ennyit éreznek: „Semmi közöm ahhoz, hogy jól boldogulsz-e vagy sem.” Egyesek ezt hirdetik: „Én erényes, szerény ember vagyok; nem tudok bosszút állni az embereken”, a szívükben azonban ezt gondolják: „Bárcsak rosszul mennének a dolgaid. Ha jól boldogulsz, belül kellemetlenül fogom érezni magam. Boldog leszek, amikor végre eljön a nap, hogy meghalsz!” A szavaik teli vannak jóindulattal, igazságossággal és erényességgel, a szívük azonban sötét és ádáz. Csakis szépen csengő dolgokat mondanak, miközben a szívük bárki másénál rosszindulatúbb. Ezt hívják úgy, hogy valakinek a nyelvén méz van, a szívében pedig epe; ezt hívják álszentségnek. Látod, képesek a romlott emberek megtenni azt, hogy az igazságalapelvek alapján bánnak más emberekkel? A romlott emberek egy dolgot gondolnak, és mást tesznek. Kívülről, hogy tiszteletreméltónak, kifinomultnak és nemesnek láttassák magukat, mondanak pár szépen csengő dolgot, a szívükben azonban nem így gondolkodnak, és titokban olyasmiket tesznek, amivel másokat elgáncsolnak. Ezért amikor arról van szó, hogy a nem hívők miként bánnak az emberekkel, még ha nem is állnak bosszút rajtad, jót sem fognak kívánni neked. Az, ahogyan ők bánnak az emberekkel, nem áll összhangban az igazságalapelvekkel. Amikor azt látják, hogy jól megy neked, a szívükben kényelmetlenséget és féltékenységet éreznek; amikor azt látják, hogy rosszul mennek a dolgaid, és alkalmuk adódik rá, sót hintenek a sebedbe, sőt párszor még beléd is rúgnak, és csak akkor érzik majd úgy, hogy enyhült a gyűlöletük. Eléggé nehezükre esik tartózkodni a bosszúállástól – az pedig még nehezebb számukra, hogy elvhűek tudjanak maradni az emberekkel szemben; nincs ilyen emberi mivoltuk.

A megtestesült Isten hétköznapi emberré lett. A mindennapi életében az a mód, ahogyan az emberekkel bánik, legalább a lelkiismeret és a józan ész határain belül mozog; biztos, hogy nem süllyed e színvonal alá, és csak felette lehet. Magától értetődik, hogy a megtestesült Isten az igazságalapelvek szerint bánik az emberekkel. Mivel az isteni lényeggel bír, még inkább képes az igazságalapelvek szerint bánni veled, és biztos, hogy nem fog a nyomodba eredni. Épp olyan ez, mint ahogyan Isten háza bánik mindenféle emberrel – a vezetők és a munkások elbocsátása minden szinten, az emberek számára kijelölt kötelességek kiigazítása vagy az elbocsátásuk, mindenféle ember kisöprése és egyebek mind alapelvek szerint valósulnak meg, nem valakinek a preferenciái alapján döntenek róla; ezeket a döntéseket az emberek többsége jóváhagyja a gyülekezetben. Tehát Isten házában az igazság teljességgel birtokolja a hatalmat; ez igaz. Még normális emberi mivolttal bíró emberek is képesek úgy csinálni dolgokat, hogy az megfelel a normális emberek birtokában lévő lelkiismereti normának, amikor pedig igazságalapelvekről van szó, akkor is képesek betartani a normális emberek lelkiismereti és józan észbeli normáit – mennyivel inkább igaz ez a megtestesült Isten által viselt normális emberi mivoltra! A gyülekezet munkáját, az általatok végzett kötelességeket és a romlott lelkületeiteket érintő kérdések tekintetében pedig még inkább képes alapelvek szerint bánni veletek. Amikor arról van szó, hogy Én, ez a hétköznapi és normális ember, hogyan érintkezem és kerülök kapcsolatba veletek, függetlenül attól, hogy miként közlöm az igazságot vagy milyen problémákat kezelek, mondjátok meg Nekem, méltó a bizalmatokra ez az Én normális emberi mivoltom? (Igen.) Védelmi vonalat kell építenetek, hogy óvakodjatok Tőlem? (Nem.) Akkor hadd mondjam el nektek ezt: amikor Velem beszélsz és érintkezel, csak nyíltnak és becsületesnek kell lenned. Bármennyit is tudok rólad, illetve bármi is az, amit rólad tudok, alapelvek szerint fogok bánni veled. Függetlenül attól, hogy miként viszonyulsz Hozzám, akkor is alapelvek szerint fogok bánni veled. Megnyugodhatsz; nem kell óvakodnod Tőlem. Az isteni lényegemet és az isteni életemet félretéve, Nekem, e hétköznapi embernek a normális és gyakorlatias oldala által bírt emberi mivolt-lényeg eleve olyasmi, amiben bízhattok. Függetlenül attól, hogy miről beszélgetünk, ne legyen bonyolult gondolkodásmódotok. Csak egyszerűnek és nyitottnak kell lennetek. Ha nehézségekkel álltok szemben, csak beszéljetek róluk egyenesen. Nem kell óvakodni Tőlem, mintha egy idegentől óvakodnátok. Ha folyton óvakodsz Tőlem, akkor egy dolgot mondok neked: Túlságosan buta és vak vagy! Nem tudod, milyen munkát végzek? Minél inkább óvakodsz Tőlem, végül annál kevésbé leszel képes elnyerni az igazságot. Hát nem önmagad hátráltatása és tönkretétele ez? Ha mindig kételkedsz Isten megtestesült hús-vér testében és óvakodsz Tőle, és bármiként is beszél és közli az igazságot, mindig fenntartod a vizsgálódó hozzáállást, és nem fogadod el azt, amit Ő mond még akkor sem, ha igenis elismered, hogy az az igazság, akkor nemcsak hogy a Szentlélek nem fog megvilágosítani és megáldani téged, hanem épp ellenkezőleg, Isten elrejti majd az arcát előled és nem vesz tudomást rólad. Ha nem hiszel Nekem, csak próbáld ki, és nézd meg, ez-e a helyzet. Ha nincsenek alapelveid a Velem, ezzel a normális emberi mivolttal bíró hétköznapi emberrel való érintkezés során, nem tudod, hogyan kell Velem érintkezni és nem tudod, hogyan kell Velem az Isten által neked tanított alapelvek szerint bánni, akkor vajon nem ugyanígy bánnál a mennyei Istennel is? (De igen.) Mi lesz annak a következménye, ha a mennyei Istennel is így bánsz? (Elítél és lesújt minket.) Megint tévedsz. Isten nem sújtja le önkényesen az embereket. Ám soha nem lesz lehetőséged meglátni Isten valódi alakját, sem alkalmas nem leszel rá soha; ez tény. Soha nem leszel alkalmas arra, hogy meglásd Isten valódi alakját – még csak Isten hátát sem láthatod majd meg. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Isten soha nem fog elismerni téged az Ő teremtett lényeként. Mit jelentett az, hogy Jób látta Jahve hátát? Mit jelentett az, hogy Ábrahám hallotta Isten saját hangját, amint hozzá beszélt? (Isten elismerte őket.) Azt jelentette, hogy alkalmasak voltak arra, hogy beszélgessenek Istennel, hogy beszélgessenek a mennyei Istennel, az Ő valódi alakjával, Isten Lelkével. Isten elismerte és elfogadta őket teremtett lényekként. Isten elismerte őket teremtett lényekként. Isten megnyerte őket. Ez olyan mélyreható jelentőséggel bír! Isten hajlandó volt látni őket és hajlandó volt beszélni velük. Isten hajlandó volt megengedni nekik, hogy hallják az Ő mennyből szóló hangját. Isten hajlandó volt megengedni nekik, hogy lássák az Ő szellemi testét, hogy az megnyilvánuljon nekik. Micsoda nagy áldás ez az emberi lényeknek! Ez óriási megtiszteltetés! Keresitek ezt? Lehet, hogy nem meritek keresni, de meg kell lennie bennetek ennek a kívánságnak. Nos, hogyan kellene gyakorolnotok ahhoz, hogy ez a kívánság valóra váljon? Először kezdjétek azzal a gyakorlásotokat, hogy miként bántok a megtestesült Istennel, ezzel a hétköznapi és normális emberrel. Hogyan kell érintkezned és bánnod Vele? Amikor kézzelfogható formájában látod Őt, ha tudsz normálisan érintkezni Vele, mindent el tudsz fogadni Vele kapcsolatban, nyílt és becsületes tudsz lenni Vele, és nincsenek gátjaid vagy nehézségeid a Vele való érintkezés és társulás során, akkor Isten előtt – legalábbis az Én szememben – Én hajlandó leszek érintkezni veled; nem fogok viszolyogni tőled. Ekkor lehetőséged lehet és alkalmas lehetsz arra, hogy meghalld Isten hangját, hogy meghalld Isten mennyből szóló saját hangját, és hogy meglásd Isten alakját. Pillanatnyilag persze még messze vagytok ettől a céltól; Én csak egy utat adok nektek. Ha még ezt az akadályt sem tudjátok megugrani, amit Én, ez a hétköznapi ember jelentek, ámde látni akarod a mennyei Istent, egy dolgot kell mondanom neked: Arra ugyan várhatsz! Az aztán tényleg vágyálom csupán!

Rendben, mára fejezzük be itt a beszélgetésünket. Viszlát!

2024. szeptember 14.