Hogyan kell törekedni az igazságra? (3.)

Egy ideje már az igazságra való törekvés témájáról beszélgetünk. Elég széleskörű tartalmat foglal magában ez a téma, de bármilyen széleskörű is a tartalom, elválaszthatatlan bizonyos problémáktól, amelyekkel az emberek a mindennapi életük során találkoznak, és amelyek azzal kapcsolatosak, hogy miként szemlélik az embereket és a dolgokat, és hogy miként viselik magukat és hogyan cselekszenek, igaz? (Igen.) Ezek valódi problémák az emberek életében. Nem választhatók el az emberek mindennapi életétől, és az emberek normális emberi mivoltától sem választhatók el. E problémák közé tartoznak a különféle dolgokkal kapcsolatos emberi hozzáállások és nézetek, valamint azok a mindenféle, jelentős dolgok, amelyekkel a létezésük és az életútjuk során találkoznak az emberek. A legutóbbi beszélgetésünk tartalma az „elengedés” gyakorlásának egyik aspektusát érintette ezen belül: „Hogyan kell az igazságra törekedni” – az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének elengedése. Mi tartozik bele ebbe a gyakorlásba? Az emberek és Isten közötti kapcsolat tartozik bele, ugye? (Igen.) Az elmúlt néhány beszélgetés tartalma arról szólt, hogy miként kell a mindenféle embereket és mindenféle dolgokat az Isten által megkövetelt alapelvek és normák szerint szemlélni, és hogyan kell a mindenféle embereket és mindenféle dolgokat kezelni. A legutóbbi beszélgetésünk tartalma az emberek és Isten közti kapcsolatról szólt és azt tudatta az emberekkel, hogy miként kell elengedniük azokat a különféle elképzeléseket és képzelődéseket, amelyek nincsenek összhangban Isten szándékaival, nincsenek összhangban Isten követelményeivel, és nincsenek összhangban az igazságalapelvekkel. Ezek valódi problémák, amelyek az Istenben való hit útján és a létezés folyamán merülnek fel az emberek és Isten között. Négy aspektusra osztottuk „az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének elengedésének” ezt a nagy témáját: Az első az elképzelések és képzelődések, a második az észszerűtlen követelések, a harmadik az óvatoskodás és gyanakvás, a negyedik pedig az átvizsgálás és kíváncsiskodás. Az elképzelésekkel és képzelődésekkel kezdtük a beszélgetésünket. Az első pont az elképzelésen és képzelődésen belül Isten munkájával kapcsolatos – vagyis hogy milyen elképzeléseik és képzelődéseik vannak az embereknek Isten munkájáról. Erről beszélgettünk valamennyit. Az ezen ponttal kapcsolatos beszélgetésünk arról szólt, hogy miként szemlélik az emberek Isten munkáját, és hogy milyen elhajlások, elképzelései és képzelődései vannak az embereknek az Isten munkájával kapcsolatos tudásukon és elgondolásaikon belül; ezek az elképzelések és képzelődések olyan dolgok, amelyeket el kell engedniük az embereknek. Ha az emberek elengedik ezeket az elképzeléseket és képzelődéseket és keresik az igazságot, képesek lesznek megismerni Isten munkáját és tisztán fel tudják fogni Isten szavait. Amikor Isten munkája nem igazodik az emberek elképzeléseihez és képzelődéseihez, el kell gondolkozniuk magukon és meg kell próbálniuk megismerni önmagukat, valamint a saját elképzeléseiket és képzelődéseiket is el kell engedniük ahelyett, hogy azokra hagyatkozva latolgatnák, hogy milyennek kellene lennie Isten munkájának, vagy hogy mi az a hatás, amelyet Isten el akar érni az emberekben az Ő munkájával. Az emberek Isten munkájával kapcsolatos elképzelései és képzelődései közvetlen kihatással vannak az emberek életbe való belépésére és az Istenhez való hozzáállásukra, ezért ezek az elképzelések és képzelődéseik is olyan dolgok, amelyeket el kell engedniük az embereknek. Beszéltünk például arról, hogy Isten nem változtatja meg az emberek velük született képességét, személyiségét, ösztöneit, és így tovább, hogy Isten munkája nem az emberek velük született tulajdonságait és nem a hús-vér testük ösztöneit célozza meg, és hogy az Ő munkája az emberek romlott beállítottságaira, valamint az emberekben lévő olyan dolgokra irányul, amelyek lázadnak Isten ellen és összeférhetetlenek Istennel. Ha úgy képzelik az emberek, hogy Isten munkájának az a célja, hogy megváltoztassa a képességüket, az ösztöneiket, sőt akár még a személyiségüket, a szokásaikat, az életvezetési mintáikat, és így tovább, akkor a saját elképzeléseik és képzelődéseik a gyakorlásuk minden egyes aspektusát befolyásolják és megingatják a mindennapi életük során, és akkor óhatatlanul sok eltorzult rész vagy szélsőséges dolog lesz. Ezek az eltorzult részek és szélsőséges dolgok nincsenek összhangban az igazságalapelvekkel, és el fogják téríteni az embereket a normális emberi mivoltra jellemző lelkiismerettől és józan észtől, valamint le fogják téríteni őket a normális emberi mivolt pályájáról. Mondjuk például, hogy az elképzeléseidben és képzelődéseiben úgy hiszed, hogy Isten meg akarja változtatni az emberek képességét, adottságait, sőt, akár az ösztöneiket is; ha azt gondolod, hogy ezeken a dolgokon akar változtatni Isten, akkor miféle törekvéseid lesznek? Eltorzult törekvéseid lesznek, amelyekhez szigorúan ragaszkodsz – kiválóbb képességre akarsz majd törekedni, és különféle készségek elsajátítására, valamint különféle ismeretek megtanulására fogsz koncentrálni, hogy felsőbbrendű képességre és felsőbbrendű adottságokra tégy szert, illetve magasabb szintű rálátásod legyen és kiemelkedj az önművelés terén, sőt, legyenek a hétköznapi emberekénél felsőbbrendű adottságaid is – ily módon a külső képességekre és tehetségekre fogsz figyelni. Milyen következményekkel járnak hát az efféle törekvések az emberekre nézve? Nemcsak hogy nem fognak rálépni az igazságra való törekvés útjára, hanem helyette a farizeusok útján fognak járni. Versengeni fognak egymással, hogy lássák, ki rendelkezik kiválóbb képességgel, kiválóbb adottságokkal, kiválóbb tudással, nagyobb képességekkel, több erősséggel és magasabb presztízzsel az emberek között, valamint kire néznek fel és kit becsülnek mások. Ily módon nem csupán képtelenek lesznek az igazság gyakorlására és az igazságalapelvek szerinti cselekvésre, hanem helyette olyan úton fognak haladni, amely távol vezet az igazságtól.

Istennek az a munkája, hogy átformálja az emberek romlott beállítottságait és az igazságot megszegő különféle megtévesztő gondolataikat és nézeteiket a normális emberi mivoltuk határain belül, éspedig a lelkiismeretük és józan eszük helyreállítása és optimalizálása végett. Más szóval, minél jobban megérted az igazságot, annál normálisabbá válik és a továbbiakban is annál inkább jó irányba változik a lelkiismereted és a józan eszed; ez egyáltalán nem természetfeletti dolog. Mit akarok mondani azzal a szóval, hogy „normális”? Ha az emberek a lelkiismeretük tudatában vannak és van igazságérzetük, akkor kedvessé válnak – emberi nyelven megfogalmazva: megértőek, egyenesek, észszerűek lesznek, valamint nem lesznek makacsok és torzulásokra hajlamosak. Ezt a hatást szándékozik elérni Isten az emberek emberi mivoltát illetően. Ahogy az emberek egyre inkább megértik az igazságot, annak az az egyik járulékos hatása, hogy az emberi mivoltuk egyre inkább normálisabbá válik. Ám ha a saját elképzeléseik és képzelődéseik szerint törekednek az emberek, akkor ezek az elképzelések és képzelődések nagymértékben negatívan fogják befolyásolni és negatív irányba fogják terelni a törekvéseiket, és mindenféle eltorzult és makacsul követett, szélsőséges és megtévesztő útra fogják vezetni őket. Az emberek azt hiszik például az elképzeléseikben és képzelődéseikben, hogy Isten munkája magasabb szintre szándékozik emelni az emberek emberi mivoltát és képessé akarja tenni az embereket arra, hogy felülemelkedjenek az emberi ösztönökön, az emberi képességen, sőt még az emberi életkoron és nemen is. Amikor ilyen elképzeléseik vannak az embereknek, akkor ebbe az irányba fognak törekedni, igyekezni és tapogatózni. Mely dolgokra fognak akkor koncentrálni? Egyfelől az ismeretre, a képességekre, a készségekre, az adottságokra és a tehetségekre; másfelől a természetfelettiségre. Tudtátok, hogy melyek a természetfelettiség megnyilvánulásai? (Azt jelenti vajon, hogy bizonyos dolgokban közvetlenül minőségi változásokon mennek keresztül az emberek anélkül, hogy árat fizetnének?) Olyan ez, mint amikor valaki általában nem olvassa Isten szavait, de történik vele valami, és hirtelen beugranak neki Isten szavai, vagy amikor valaki soha nem tudott énekelni vagy táncolni, de miután megszállja az ihlet, hirtelen tud énekelni és táncolni, sőt, elég jól táncol, vagy amikor valaki soha nem tanult idegen nyelvet, de hirtelen tud beszélni egy idegen nyelven. Ezek természetfeletti dolgok? (Igen.) Tegyük fel például, hogy el kell menned elintézni egy sürgős ügyet, de nem tudsz vezetni, és kétségbeesésedben imádkozol, majd azonnal egészen feltüzelve érzed magad és hirtelen tudod, hogy kell vezetni, sőt, olyan biztosan vezetsz, mint egy tapasztalt sofőr. Valaki megkérdezi tőled: „Hogyhogy ilyen jól vezetsz?” Mire ezt mondod: „Azt én sem tudom. Ez az egész Isten műve; a Szentlélek vezérelt engem. Nézd csak, ezek a kezek nem az én kezeim többé; a Szentlélek tartja őket!” Ezt valójában nem a Szentlélek teszi; hanem helyette egy másfajta lélek költözött beléd és manipulál téged – olyannyira, hogy más emberré lettél és nem vagy a magad ura. Hát nem az ember veleszületett képességein való felülemelkedés ez? Ez természetfeletti dolog, nem igaz? (De igen.) Mit jelent az, hogy természetfeletti? Ez egy jó jelenség? (Nem, abnormális lesz tőle az ember.) Ha képes vagy hirtelen beszélni egy nyelvet, rendelkezni egy készséggel vagy érteni valamilyen ismeretet anélkül, hogy egy ideig tanulnád vagy hogy egy szakértő vezérelne téged, az természetfeletti. Ha valakinek anélkül változik meg az életfelfogása, hogy szükséges lenne az igazságra törekednie, keresnie, várnia vagy megtapasztalnia dolgokat, az nem félelmetes dolog? (De igen.) Ha még mindig sok elképzelésekből és képzelődésekből fakadó dolog van az elmédben és a tudatalattidban, akkor el kell engedned őket és nem törekedhetsz rájuk, mivel azok nem igazi ismeretek Isten munkájáról, és nincsenek összhangban Isten munkájának módszereivel és alapelveivel. Isten munkája egyáltalán nem fog felülemelkedni a normális emberi mivoltodon, és egyáltalán nem a normális emberi mivoltodnak egyfajta magasabb szintű, természetfeletti emberi mivolttá történő átformálása az az eredmény, amelyet Isten munkája elér benned. Sőt mi több, Isten soha nem formálna át téged normális emberből szokatlan emberré. Mondjuk, hogy Isten munkájának a megtapasztalása folyamán egyre érzékenyebbé válik a lelkiismereted, és nagyobb fokú szégyenérzet alakul ki benned. Kedvessé válsz, képes leszel tekintettel lenni Isten szándékaira, és képes leszel megvédeni a gyülekezet munkáját és Isten házának az érdekeit. Azonkívül a szavaid és a cselekedeteid nem mennek szembe a lelkiismereteddel és a józan eszeddel, fokozatosan képessé válsz az igazságalapelveknek megfelelő cselekvésre, és be tudsz azonosítani mindenféle embert, eseményt és dolgot Isten szavai alapján. Ez azt bizonyítja, hogy helyes az az út, amelyen jársz az Istenbe vetett hitedben. Tegyük fel azonban, hogy imádkozás közben még mindig arra koncentrálsz, hogy hátha valamiféle hangot hallasz, és valamiféle inspirációra, fényvillanásra vagy természetfeletti kinyilatkoztatásra vársz, amikor Istennél keresel és Istenhez könyörögsz. Azonkívül, a lelkiismereted és a józan eszed semmilyen szempontból nem lett helyreállítva és kiigazítva, valamint nem jutottál el oda, hogy legyen igazságérzeted vagy hogy alávesd magad Istennek. Ez azt bizonyítja, hogy problémák vannak a törekvéseddel és az úttal, amelyen jársz, és az is elmondható, hogy egyáltalán nem léptél rá az igazságra való törekvés útjára. Azonkívül tudat alatt gyakran igyekszel természetfeletti személlyé válni, és gyakran érzed úgy, hogy felül kellene emelkedned a hús-vér testen – hogy ne érezz éhséget, ha nem eszel, és ne érezd magad fáradtnak vagy álmosnak, ha több napig nem alszol vagy nem pihensz – sőt, annak is keresed a módját, hogy hirtelen érts meg és sajátíts el dolgokat, amelyeket nem értesz vagy nem tanultál a kötelességed végzése folyamán, amikor sürgősen van szükséged rájuk. Ezek a természetfeletti dolgokkal kapcsolatos képzelődések mind emberi elképzelésekből és képzelődésekből erednek. Mivel az emberek nem tapasztalták meg Isten munkáját, természetszerűleg tele vannak képzelődésekkel az Ő munkáját illetően. Isten munkája valójában a legvalódibb és legpraktikusabb dolog. Isten soha nem az emberek elképzelései és képzelődései szerint cselekszik; Ő soha nem végez efféle munkát az embereken. Csupán nagyon speciális körülmények között és csak nagyon kevés emberen végez egy kevés természetfeletti munkát, de ez a munka pusztán ideiglenes és olyasvalami, amire speciális helyzetekben van szükség – nem olyan munkamódszer, amely gyakran nyilvánul meg az Isten üdvösségében részesülő emberekben. Istennek az a szándéka az Ő irányítási munkája során, hogy megmentse az embereket, hogy képessé tegye őket arra, hogy levessék a romlott beállítottságaikat és eljussanak az üdvösségre, és Isten alapvetően azt a módszert alkalmazva munkálkodik, hogy ellátja az embereket az igazsággal, hogy az igazságalapelvek szerint gyakorolhassanak, miután megértették az igazságot. Ezért bármilyen elképzelések és képzelődések legyenek is az elmédben és a tudatalattidban, bármily logikusak legyenek és bármennyire betöltsék is a lelki szükségleteidet az elképzeléseid és a képzelődéseid – nem számít, mik az indokok, azok mindig is elképzelések és képzelődések lesznek, neked pedig el kell engedned őket és nem ragaszkodhatsz hozzájuk. Nem számít, hogy milyen mértékben van elvégezve Isten munkája, és nem számít, hogy mennyi ideig folyik, az emberek mindig is emberek lesznek és soha nem válik belőlük angyal. Még ha tetőtől talpig ki is fehéredsz, ha fehér a hajad, fehérre fested az arcod, valamint fehér felsőt és fehér nadrágot viselsz, sőt, két szárnyat is magadra aggatsz, akkor sem válhatsz angyallá – az emberek mindig is emberek lesznek. Azonkívül, az „emberek” szó itt a normális emberi mivolt lelkiismeretével és józan eszével bíró emberekre utal, nem pedig a rendkívüli, és még kevésbé a szokatlan emberekre. Ezek az emberek egyáltalán nem természetfelettiek, de abban a tekintetben nyilvánvaló módon különböznek a nem hívőktől, akik nem hisznek Istenben, hogy ők nem követnek el gonoszságot, képesek gyakorlatba ültetni a már megértett igazságot, és értik, hogyan kell Isten szavai alapján, valamint Isten követelményeinek és az igazságalapelveknek megfelelően szemlélniük az embereket és a dolgokat, valamint viselniük magukat és cselekedniük ahelyett, hogy a romlott beállítottságaik és azon különféle gondolatok és nézetek szerint élnének, amelyeket a Sátán ültet el az emberekben. Bármennyi ideje törekednek is az emberek a saját elképzeléseik és képzelődéseik szerint az Istenben való hitük folyamán, és akármennyit nyertek is a saját érzésük szerint, ez nem számít Isten szemében, és Isten semmiről sem emlékezik meg mindezekből. Mire utalok, amikor ezt mondom? Nevezetesen arra, hogy ha az elképzeléseid és képzelődéseid alapján megfékezed a hús-vér tested különféle normális szükségleteit, vagy erősen igyekezel megváltoztatni az ösztöneidet, képességedet, adottságaidat, személyiségedet, életvezetési mintáidat és életmódbeli szokásaidat, akkor bármily erősen próbálod is megfékezni és megváltoztatni ezeket a dolgokat, még ha képes is vagy némi eredményt elérni, az nem azt jelenti, hogy már bármit is nyertél volna az igazság gyakorlásának útján, azt pedig még annyira sem jelenti, hogy máris olyasvalaki vagy, aki az igazságra törekszik – Isten nem emlékezik meg ezekről a dolgokról. Megértetted? (Igen.)

Noha az emberek elképzelései és képzelődései láthatatlanok, és kívülről látszólag nem kényszerítik az embereket semminek a kimondására vagy megtételére, sem pedig arra, hogy bármiféle úton járjanak, attól még szorosan uralják az emberek gondolatait és belső énjét, mélyen a szívükben és a tudatalattijukban. Miért van így? Azért, mert azok a dolgok, amelyeket szeretnek és amelyekre törekednek az emberek, túlságosan jól illeszkedik az elképzeléseikhez és a képzelődéseikhez, és ezek a dolgok az emberi hús-vér test igényeivel is összejátszanak és mindenféle emberi vágyakat és kíváncsiságot kielégítenek. Az emberek azt hiszik például az elképzeléseikben és képzelődéseikben, hogy Isten munkája rendkívüli lényekké hivatott átváltoztatni őket, akik különböznek a hétköznapi emberektől, és hogy ha a Szentlélek indítja őket, több nyelven képesek lesznek beszélni. Ez nyilvánvalóan felülmúlja az emberek veleszületett képességeit és a normális emberi mivolt körét, de nagyban kielégíti a hiúságukat, kíváncsiságukat és versengési vágyukat. Más szóval: mielőtt az emberek elnyerik az igazságot, szeretnek bizonyos természetfeletti dolgokat, és ezektől a dolgoktól fontosnak és a hétköznapi embereknél felsőbbrendűnek és tőlük eltérőnek érzik magukat – pontosan ezt szereti és ez után sóvárog a romlott emberiség. Mindenki azt reméli, hogy kiemelkedő lesz az emberi fajon belül, hogy mindenki mástól különbözni fog, hogy egyedi és páratlan lesz, és hogy mások majd felnéznek rá és csodálják őt. Van például egy jelenség a romlott emberiség körében, éspedig az, hogy ha valamiből csak egyetlenegyet gyártanak, a gazdag és prominens emberek lázasan versengenek a megvásárlásáért. Milyen mértékig teszik ezt? Egészen odáig mennek, hogy végül az eredeti árának többszöröséért vagy akár a tízszereséért kerül eladásra az adott termék. Akinek sikerül megvásárolnia, ezt gondolja: „Ide nézzetek! Megszereztem ezt a dolgot, amiből csak egy van a világon! Valóban hatalmas vagyok, nem igaz? Jobb vagyok másoknál, nem igaz? Senki sem olyan rátermett, mint én!” A saját gondolataiban meg van elégedve magával és úgy érzi, hogy különleges, rendkívüli és nagyon rátermett. Miféle beállítottság ez? (Arrogancia.) Ezt egy arrogáns beállítottság okozza. Egyesek kényelmetlenül érzik magukat, amikor ugyanazt a ruhadarabot viselik, amit egy másik személy. Ha egy olyan ruhadarab van rajtuk, amelyet mások nem engedhetnek meg maguknak és még sosem láttak, és aki csak látja, irigykedik, hogyan érzik magukat? (Elégedettek magukkal.) Különös elégedettséget éreznek önmagukkal kapcsolatban, és azt gondolják, hogy olyanok, mint senki más, és kiválóbbak a többieknél. Miféle beállítottság okozza ezt? (Arrogancia.) Ezt is egy arrogáns beállítottság okozza. Látod, az emberek csaknem 100%-ának ez a mentalitása: Ha elsajátítottak egy technikai vagy szakmai készséget, azt gondolják, hogy jobbak másoknál, és hogy senki sem olyan jó, mint ők. Ha valaki más is elsajátítja ugyanazt a technikai vagy szakmai készséget, féltékenyek lesznek arra az illetőre és kétségbeesetten vágynak arra, hogy senki más ne érjen a nyomukba. Miért van ilyen mentalitásuk? (Olyanok akarnak lenni, mint senki más.) Ha egyedüliként sajátítják el ezt a szakmai készséget, felsőbbrendűek a csoportjukon belül az átlagemberhez képest. Miután elsajátították ezt a technikai vagy szakmai készséget, attól félnek, hogy mások is megtanulják majd tőlük. Ha mások a segítségüket kérik, fogják vajon tanítani őket? (Nem, nem fogják.) Csak néhány egyszerű dolgot fognak megtanítani neked; ami a legfontosabb és leglényegesebb dolgokat illeti, azokat senkinek sem fogják megtanítani, és hagyják, hogy te magad jöjj rá azokra. Mit gondolnak valójában? „Ha megtanítom neked, hogy tudok akkor majd kitűnni? Ha mindenki meg tudná csinálni, nem válnék akkor csupán egy átlagemberré? Ha egyikőtök sem tudja, hogy kell ezt csinálni, akkor én vagyok itt a legfelsőbbrendű, és nektek mindannyiótoknak a kegyeimet kell keresnetek – így fontosnak érezhetem magam, nem igaz? Hát nem én vagyok a legmagasabb státuszú és a legrátermettebb köztetek? Én vagyok köztetek a főnök, vagy talán nem?” Miután valamennyire elsajátítottak egy szakmai vagy technikai készséget, mélységesen félnek attól, hogy mások is megtanulják majd tőlük, és nem akarják, hogy mások is ugyanolyanok legyenek, mint ők. Felzaklatja őket, ha bárki más is a birtokában van ugyanannak a szakmai vagy technikai készségnek vagy szaktudásnak, mint ők, úgyhogy folyton kitalálnak valami módot arra, hogy megtanuljanak valamit és így felülmúlják a többieket. Másoknál felsőbbrendűek akarnak lenni, és folyton túl akarják szárnyalni a többieket, hogy fontosnak érezhessék magukat. Ez vajon a helyes törekvés? (Nem.) Ilyen vágyódásai és törekvései vannak a romlott emberiségnek, és pontosan emiatt alakítanak ki természetszerűleg mindenféle elképzeléseket és képzelődéseket Isten munkájával kapcsolatban, és ezért igyekeznek másoknál kiválóbbak lenni, státusszal és presztízzsel bírni, fontosnak érezni magukat, olyanná válni, mint senki más, sőt emberfelettivé vagy rendkívüli emberekké válni mások szemében. Éppen ezért az embereknek el kellene engedniük ezeket az elképzeléseket és képzelődéseket Isten munkájáról. A konkrétumokat tekintve, hogyan kellene ezt gyakorolni? Ne törekedj magasabb rendű adottságokra vagy tehetségekre, és ne törekedj a saját képességed vagy ösztöneid megváltoztatására, hanem a veled született állapotaid, így a képességed, adottságaid és ösztöneid alapján tedd a kötelességedet Isten követelményeinek megfelelően, és tégy minden egyes dolgot aszerint, amit Isten kér. Isten nem követel olyasmit, ami meghaladja az adottságaidat vagy képességedet – neked sem szabadna megnehezítened a dolgokat a magad számára. Az is nagyon jó, ha minden tőled telhetőt megteszel annak alapján, amit értesz és amit el tudsz érni, és annak megfelelően kell gyakorolnod, amit a saját körülményeid lehetővé tesznek. Ha például a képességed és a tehetségeid révén mindössze csapatvezetői szerepre vagy alkalmas, akkor végezz jó munkát csapatvezetőként, kiválogatva mindazokat a munkákat és szakmai készségeket, amelyek e szerepkörbe tartoznak, egyenként megbirkózva velük és megvalósítva őket az Isten által neked tanított módszerek és alapelvek szerint – ily módon eleget fogsz tenni Istennek. Tegyük fel, hogy az elképzeléseidet és képzelődéseidet követed és ezt gondolod: „Mivel képes vagyok arra, hogy csapatvezető legyek, ha még inkább törekszem arra, hogy jobban csináljam, ha elviselek egy kis nehézséget és fizetek egy kis árat, a Szentlélek pedig nagy munkát végez rajtam, akkor nem leszek vajon képes arra, hogy gyülekezetvezető vagy egy döntéshozó csoport vezetője váljék belőlem? Az emberek talán azt gondolják, hogy nincs meg bennem, ami ehhez szükséges, de könyörögni fogok Istennek – Istennek semmit sem nehéz elérnie! Nem akarok csapatvezető lenni. Imádkozni fogok Istenhez, kérni fogom Őt, hogy engedje, hogy nagyobb munkát vállaljak hogy vezető vagy dolgozó lehessek.” Helyes az ilyen törekvés? (Nem, helytelen.) Miért mondod, hogy helytelen? (Az ilyen emberek folyton olyan dolgokat akarnak tenni, amelyek meghaladják a saját képességüket és az adottságaikat, és nem képesek kitartani amellett, hogy a saját képességük és tehetségeik alapján a saját munkájukat végezzék, a megfelelő helyükön maradva.) Nem helyénvaló, ha folyton emberfeletti akar lenni valaki; egy normális embernek nem erre kellene törekednie.

„Istennek semmi sem nehéz” – mondják gyakran némelyek; ez a mondás tény, és ezt mindenki meg tudja érteni. Egyesek azonban eltorzult felfogásúak, azt hiszik, hogy bármit, amit az embereknek lehetetlen megtenniük, azt Isten meg tudja valósítani a számukra, csak imádkozniuk kell Hozzá, és hogy ha ily módon Istenre hagyatkoznak, felül tudják múlni a saját ösztöneiket és emberfelettivé válhatnak. Valóban így van? (Nem, nincs így.) Az a mondás, miszerint „Istennek semmi sem nehéz”, nyilvánvalóan Isten hatalmára és lényegére, Isten mindenhatóságára, valamint Isten minden dolgok felett való szuverenitására utal – nincs semmi, amit Isten ne tudna megvalósítani. Azt azonban nem jelenti, hogy az embereknek felül kellene múlniuk a normális emberi mivoltot és emberfelettivé kellene válniuk; akármennyire mindenható is Isten, az a munka, amelyet az embereken végez, a normális emberi mivoltukon alapul, és a normális emberi mivolt keretei között történik. Minden dolgot Isten vezényel és irányít, Ő irányítja az embereket, az eseményeket és a dolgokat, hogy azt szolgálják, ahogyan Ő mindenféle dolgokat megvalósít, vagyis megvalósítsák azokat a tényeket, amelyeket Ő meg akar valósítani. Azon időszak alatt, amikor Isten mindenféle dolgokat megvalósít, az emberek még mindig a normális emberi mivoltban vannak – semmi sem változott meg velük kapcsolatban, és ők még mindig emberek. Nem számít, hogy Isten mennyire mindenható, és nem számít, hogy milyen módszereket használ azért, hogy szuverén módon uralkodjon valami felett vagy megvalósítson valamit, a teremtett emberek mindig is teremtett emberek maradnak; még mindig a normális emberi mivoltban élnek, és semmilyen módon nem természetfelettiek. Mindannyian azt mondanátok-e, hogy ezek tények? (Igen.) Mit jelent az, hogy „nem természetfelettiek”? Azt jelenti, hogy amikor Isten vezényli az embereket, eseményeket és dolgokat, akkor az emberek akaratlanul is Isten vezénylése alatt élnek, élnek túl, teszik a dolgokat és élnek a jelen pillanatban. De amikor a jelen pillanatban élsz, akkor vajon elmosódott a tudatod? (Nem.) Még mindig tiszta a fejed. Akkor hát azonnal javult vagy megváltozott a képességed? (Nem.) Ugyanaz maradt, mint eredetileg volt. Megváltoztak-e akkor rögtön az ösztöneid? Nem, azok sem változtak meg. Isten szuverenitása, vezénylései és elrendezései alatt nem számít, hogy mennyi dolgot tapasztalsz meg, nem történik semmiféle változás a személyiségedben, a szokásaidban, az életritmusodban, illetve a képességedben, az adottságaidban vagy a normális emberi mivoltod különféle funkcióiban. Egyszerűen arról van csak szó, hogy amikor az emberek megtapasztalják Isten munkáját, mindenféle típusú dolgot és embert megtapasztalnak a saját környezetükben, aminek az a végeredménye, hogy Isten munkájának a megtapasztalása során belátást nyernek és megtanulnak néhány leckét. Ha az igazságra törekvő emberek, akkor képesek termést aratni az igazság és Isten ismerete tekintetében. Isten munkájának a megtapasztalása során normális az emberek gondolkodása, nem homályos a tudatuk, a képességük, az adottságaik és az ösztöneik pedig ugyanolyanok maradnak, mint eredetileg voltak, bármiféle változás nélkül. Éppen ezért az, hogy „Istennek semmi sem nehéz”, Isten mindenhatóságára és arra utal, hogy minden dolgot Isten vezényel. Nem az emberek természetfelettivé tételére, és nem is a teremtett emberi lények lényegének a megváltoztatására utal. Isten nem változtatja meg az emberek lényegét; az emberek még mindig emberek, és akár férfi légy, akár nő, semmi sem változik ebben a tekintetben. Mindent Isten vezényel, és Isten teljhatalmú; ez az, ami Istené, ez Ő, és ez az, aminek Isten a birtokában van. Az, hogy „Istennek semmi sem nehéz”, nem azt jelenti, hogy az emberek természetfelettivé váltak, és azt sem, hogy teljhatalmúak az emberek. Még ha némelyek olykor el is tudnak érni bizonyos dolgokat, amelyek meghaladják a saját képességüket vagy túlmutatnak a testi ösztöneiken, az a Szentlélek munkája. Isten az, aki ezt az adottságot adta nekik; nem arról van szó, hogy ezzel az adottsággal születtek. Ez azért van, mert a teremtett embereknek nincs meg az a képességük, hogy megváltoztassák mindazt, amit Isten elrendelt. Mondok egy egyszerű példát az emberi ösztönnel kapcsolatban. Amikor például ijesztő hangot hallanak az emberek, félnek és ösztönösen összehúzzák magukat. Mindegy, hány éves vagy, gyerekkorod óta ilyen vagy, és egészen addig ilyen leszel, amíg utol nem ér a halál – ez ösztön. Mit jelent az „ösztön”? A fizikai test egyik veleszületett funkciója, és soha de soha nem fog megváltozni. Egy normális ember csakis veleszületett ösztönök birtokában képes fenntartani a normális emberi mivolt életét és túlélését, ezért az emberi ösztönök nem olyan dolgok, amelyeken Isten változtatni szándékozna. Megértetted ezt? (Igen.) Mire utal az, hogy „Isten teljhatalmú”? (Isten saját hatalmára és Isten mindenhatóságára utal.) Van bármi köze az emberekhez? (Semmi köze az emberekhez, és nem azt jelenti, hogy az emberek természetfeletti dolgokat tudnának tenni.) Nem azt jelenti, hogy az emberek Isten irányítása alatt teljhatalmúak lennének; még amikor Isten irányítása alatt állnak is az emberek, akkor sem képesek teljhatalmúvá válni. Miért van ez? (Azért, mert egyetlen ember sem Isten; az emberek teremtett lények csupán, míg Isten egyedi.) Így van, ez a helyzet. Az emberek mindig is emberek lesznek. Nem lesz belőlük másik faj, és Isten természetesen még annyira sem lesz belőlük; az emberek jellemzői nem változnak meg. Az emberek jellemzői nem változnak meg, akkor hát az ösztöneik megváltoznak? (Nem, nem változnak meg.) Az emberek ösztönei nem változnak meg, ahogyan az életbeli szokásaik és az életritmusuk, valamint az Istentől kapott, velük született személyiségük sem. Vegyük például az életritmust. Az emberek a teremtmények többségéhez hasonlóan napfelkelte után dolgoznak, és napnyugta után pihennek. Amikor reggel felkelnek, és kipihent az agyuk, és kellemesen érzik magukat a testükben, munkához látnak; este, amikor fáradni kezd a testük, és ásítoznak, az agyuk pedig kimerült, a pihenés állapotába kezdenek lépni – ez egy teljesen normális életritmus. Ez az emberek egyik közös jegye és emberi ösztön is, meg természetesen egy életritmus is, amelyet Isten alakított ki az emberiség számára. Ez a ritmus a nap, a hold és a csillagok forgása és a nap felkelése és lenyugvása szerint lett meghatározva. Ha felborítod ezt az életritmust, rövidtávon talán nem lesznek belőle nagy problémák – ha alkalmanként fáradtnak érzed magad és aludni szeretnél, önmérsékletet gyakorolhatsz és ihatsz egy kis teát vagy kávét, és akkor valamelyest enyhül majd a fizikai fáradtságod – hosszútávon azonban problémák jelentkeznek majd a testedben. Miért lesznek belőle problémák? Azért, mert megszegted azt az életritmust, amelyet Isten alakított ki az emberek számára. Amikor problémák jelentkeznek a testedben és orvoshoz fordulsz, az ezt fogja mondani: „Este korán kell lefeküdnöd, 10 órára már pihenned kell, és reggel 4-kor vagy 5-kor kell felkelned; néhány hónap múlva megint jól leszel.” Miután három hónapon át követed az orvos tanácsát, alapvetően el fog tűnni a testi diszkomfortérzet összes tünete, úgyhogy ezt gondolod majd magadban: „Kiderült hát, hogy nem valamiféle súlyos betegség okozta a testemmel kapcsolatos problémákat, hanem én magam azzal, hogy nem követtem ezt a normális életritmust.” Látod, nem elmondható tehát, hogy nem szabad felborítani az emberek életritmusát? (De igen.) Az embereknek ez az életritmusa ugyanaz, mint a többi teremtményé; mindannyian napfelkelte után dolgoznak, és napnyugta után pihennek. Persze van néhány teremtmény, mint például a baglyok, akik a nap folyamán pihennek, és éjszaka jönnek elő és válnak aktívvá; az ő életritmusuk eltér az emberekétől és más teremtményekétől, de ha fel akarnád borítani ezt az életritmusukat, az lehetetlen volna. Azonkívül, egyes teremtmények télen hibernálódnak. Az embereknek ez az életritmusuk? (Nem.) Nem, az embereknek nincs szükségük hibernációra. Az emberek életének van egy ritmusa – heti egy vagy két napot pihennek, napfelkelte után dolgoznak és napnyugta után pihennek, és folyamatosan fenntartják a munkának és a pihenésnek ezt a normális ritmusát, és ily módon megóvható az életük, és fenntartható a túlélésük. Az emberi lényeknek megvannak a saját életmintáik, és ezeket az életmintákat Isten alakította ki. Ezek teljes egészében jelentőségteljesek és az emberiség normális életének és túlélésének a fenntartását szolgálják. Ezért Isten munkája egyáltalán nem borítja fel az emberi élet és túlélés mintáit úgy, ahogyan azt az emberek elképzelik, neked pedig ezt az elképzelést és képzelődést is el kell engedned. Ha az emberek erőszakkal felborítanák ezeket a mintákat, amelyeket Isten alakított ki a számukra, vagy ha az emberek valamiféle természetfeletti dolgokkal kapcsolatos elképzelésektől vezérelve állandóan meg akarnák változtatni ezeket, az ostobaság volna. Ha azt gondolod, hogy a megváltoztatásuk magasabb szintre emeli az életedet és javítja az emberi mivoltodat, akkor próbáld csak megváltoztatni őket és majd meglátod, meddig tudsz élni, majd meglátod, hogyan változnak meg a dolgok a következő napokban, és hogy magasabb szintre kerül-e a normális emberi mivoltod, valamint hogy emberfelettivé vagy angyallá válsz-e. Ha azt hiszed, hogy lennie kellene természetfeletti elemnek Isten munkájában, és hogy annak meg kellene változtatnia az életmintáidat, valamint te magad is erőszakkal akarsz változtatni rajtuk, hogy transzcendenssé válj tőle, akkor csak rajta, próbáld meg! Lehetséges, hogy miután több éven át próbálkoztál, valóban változtatsz az életed és túlélésed mintáin. Egyetlen helyzetben tud ez csak megtörténni, éspedig akkor, amikor a fizikai tested nem fog létezni többé, amikor is igazán természetfeletti leszel és füstköddé válasz, azután pedig „égi lénnyé” változol és halhatatlan leszel. Ha normálisan és egészségen akarod megőrizni a fizikai testedet, és képes akarsz lenni Isten munkájának és az Ő szavainak az elfogadására, miközben normális állapotban vagy, akkor nem szabad arra törekedned, hogy úgynevezett emberfeletti lénnyé válj, sem egy úgynevezett emelkedett emberi mivoltra törekedned a saját elképzeléseid és képzelődéseid alapján; ehelyett normális emberi mivoltban kell élned, fenn kell tartanod a normális emberi mivoltod életritmusát és túlélését, valamint a normális emberi mivoltod ösztöneit is őrizd meg. Ne támassz észszerűtlen követeléseket Istennel szemben; ezek az észszerűtlen követelések mind a képzelődéseidből és az elképzeléseidből erednek. Istennek nem az ösztöneid, az életritmusod stb. megváltozása a szándéka, és az Ő munkájával sem ezeket a dolgokat szándékozik megváltoztatni. Egy megmentett ember határozottan nem olyasvalaki, aki telve lenne elképzelésekkel és képzelődésekkel, és még kevésbé emberfeletti vagy szokatlan személy. Ehelyett inkább egy normális emberi mivolttal, valamint lelkiismerettel és józan ésszel bíró illető; olyasvalaki, aki képes odafigyelni Isten szavaira, és az igazságalapelveknek megfelelően szemlélni az embereket és a dolgokat, illetve viselni magát és cselekedni; olyan ember, aki minden dologban alá tudja vetni magát Istennek, aki egyáltalán nem természetfeletti, és akinek különösen normális és gyakorlatias az emberi mivolta.

A normális emberi mivoltban élő embereket számos testi ösztön és testi szükséglet is korlátozza. Az emberek például néha elhalaszthatják a kötelességeik végzését néhány napig, mivel túlságosan fáradtak vagy betegek, és pihenésre van szükségük; néha egy feszült környezet miatt félelmet érezhetnek és képtelenek lehetnek arra, hogy nekilássanak a kötelességeik végzésének; vagy egyfajta lekötelezettséget és szomorúságot is gyakran érezhetnek a szívükben azért, mert a korlátozott képességük és adottságaik miatt nem tudnak kompetensek lenni egy bizonyos fajta munkában vagy kötelességben – ezek mind normális emberi megnyilvánulások, amelyek a normális emberi mivolt körébe esnek. Az embereket néha érzések és testi szükségletek korlátozhatják, néha pedig a testi ösztönök korlátozásainak, esetleg az idő és személyiség korlátozásainak lehetnek kitéve – ez normális és természetes. Némelyek például gyermekkoruk óta meglehetősen introvertáltak; nem szeretnek beszélni, és nehezen teremtenek kapcsolatot másokkal. Még harmincas-negyvenes éveikben járó felnőttként sem tudják legyőzni ezt a személyiségjegyet: még mindig nem erősségük a beszéd, illetve nem tudnak jól bánni a szavakkal, és a másokkal való kapcsolatteremtésben sem jók. Miután vezetővé válnak, mivel ez a személyiségjegy bizonyos mértékben korlátozza és akadályozza a munkájukat, és ez gyakran okoz nekik szorongást és frusztrációt, amitől nagyon korlátozva érzik magukat. A befelé fordulás és az, hogy nem szeretnek beszélni, a normális emberi mivolt megnyilvánulása. Mivel ezek a normális emberi mivolt megnyilvánulásai, vajon Isten előtt véteknek tekinthetők? Nem, nem számítanak véteknek, és Isten megfelelően fog velük bánni. Függetlenül attól, hogy milyen problémáid, hibáid vagy hiányosságaid vannak, ezek egyike sem probléma Isten szemében. Isten csak azt nézi, hogyan keresed az igazságot, hogyan gyakorlod az igazságot, hogyan cselekszel az igazság alapelvei szerint, és hogyan követed Isten útját a normális emberi mivolt eredendő állapotában – ezeket nézi Isten. Ezért az igazság alapelveivel kapcsolatos ügyekben ne hagyd, hogy a normális emberi mivolt alapvető állapotai, mint a képesség, ösztönök, személyiségjegyek, szokások és életmódok korlátozzanak. Természetesen ne fektess energiát és időt abba se, hogy megpróbálod legyőzni ezeket az alapállapotokat, és ne is próbáld megváltoztatni őket. Ha például introvertált személyiséged van, és nem vagy oda a beszédért, valamint nem bánsz jól a szavakkal, és nem vagy ügyes az emberekkel való érintkezés és interakció terén, ez mind nem probléma. Habár az extrovertáltak szeretnek beszélni, amit mondanak, az nem mindig hasznos vagy az igazságnak megfelelő, ezért nem probléma, ha introvertált vagy, és nem kell próbálkoznod azzal, hogy megváltozz. Lehet, hogy ezt mondod: „Ha hétköznapi követő lennék, nem lenne probléma számomra, hogy introvertált személyiségem van; de most vezető vagyok, nem kell akkor változtatnom az introvertált személyiségemen?” Ha tényleg meg akarod változtatni, megpróbálhatod megtanulni, hogy miként érintkezz másokkal, vagy hozhatsz egy szabályt arra nézve, hogy mennyit beszélj, hány ügyet kezelj és hányféle emberrel érintkezz egy-egy nap. Ha tényleg képes vagy változtatni a veled született személyiségeden, akkor ez természetesen nem feltétlenül rossz dolog a gyülekezeti munkavégzésed tekintetében. Ha azonban introvertált személyiséggel születtél és nem bánsz jól a szavakkal, valamint a társasági életben sem vagy jó, és nem tudod, hogyan társalogj vagy beszélgess másokkal, akkor ezen senki sem tud változtatni. Egyeseknek introvertált személyiségük van; nem hajlandók másokkal beszélgetni vagy társalogni, továbbá nincs sok mondanivalójuk. Folyton úgy érzik, hogy csak hasznos dolgokat helyes mondani, és hogy semmi szükség arra, hogy felesleges dolgokat mondjanak, így aztán nem hajlandók sok mindent mondani. Némelyeknél ez azért lehet, mert túl fiatalok, nincs élettapasztalatuk, és híján vannak a szavaknak; másoknál azért lehet, mert már nem fiatalok, és van már élettapasztalatuk, de még mindig ez az introvertált személyiségük van. Ha megpróbálod megváltoztatni ezt a fajta személyiséget és mindenféle megközelítést alkalmazva változtatni rajta, akkor hadd mondjam el neked, hogy soha életedben nem leszel képes megváltoztatni, mivel Isten nem efféle munkát végez. Akár az apádra, az anyádra vagy bármely más rokonodra hasonlít az arcod vagy a megjelenésed, ez a megjelenés nem fog megváltozni, a személyiséged pedig különösen nem fog még annyira sem megváltozni. Némelyek ezt kérdezik: „Egy introvertált személyiséget nehéz megváltoztatni, egy extrovertáltat akkor vajon könnyű?” Egy extrovertált személyiséget éppennyire nehéz megváltoztatni. Az extrovertáltak szeretnek beszélni és rengeteg mondandójuk van; ha arra kéred őket, hogy ne beszéljenek vagy kevesebbet beszéljenek, nem tudnak uralkodni magukon, és ha bárki is korlátozza őket a beszédben, az olyan, mintha az életüktől fosztaná meg őket. Ha egy introvertáltnak egy extrovertálttal kell érintkeznie, fogják vajon egymást befolyásolni? Az elején valamelyest talán igen; a látszat kedvéért alkalmazkodni fog és toleráns lesz egymáshoz a két ember, vagy türelmesek és megértőek lesznek egymással. Idővel azonban megismerik egymást és világos képet kapnak egymás személyiségéről, és így nem lesz többé szükség arra, hogy ennyire türelmesen és előzékenyen cselekedjenek egymás irányában, így aztán gyorsan visszatérnek az eredeti állapotukba. Ha eredetileg introvertált személyiséged volt, akkor még most is introvertált vagy; amikor beszélsz és társalogsz, csak néhány szót vagy mondatot szólsz, és semmi más mondandód nincsen. Ha megkérdezi valaki, hogy „Elmentél hazulról?”, ezt feleled: „Igen.” Ha azután azt kérdezi, hogy „Mikor jöttél vissza?”, ezt válaszolod: „Épp most.” Nem mondod meg, hogy mi történt, és nem mondod el, amit az illető hallani akar. Az extrovertáltak ezzel szemben szüntelenül ontják magukból a szavakat, akár egy géppuska, és ha félbe is szakítod őket, egy idő után tovább beszélnek. Könnyen megváltozhat-e valakinek a személyisége? (Nem.) Ez olyasvalami, ami minden teremtett emberi lénnyel vele születik. Semmi köze a romlott beállítottságokhoz vagy az illető emberi mivoltának a lényegéhez; ez egyszerűen csak egy létállapot, amely kívülről látható az emberek számára, és annak a módja, ahogyan valaki megközelíti az embereket, eseményeket és dolgokat. Egyesek jók önmaguk kifejezésében, míg mások nem; egyesek szeretnek ismertetni dolgokat, míg mások nem; egyesek szeretik maguknak megtartani a gondolataikat, míg mások nem szeretik magukban tartani a gondolataikat, hanem hangosan ki akarják mondani őket, hogy mindenki hallhassa, és csak ekkor érzik boldognak magukat. Ezek a különböző módjai annak, ahogyan az emberek az élettel, valamint az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal foglalkoznak; ezek az emberek személyiségei. A személyiséged egy veled született dolog. Ha még sok próbálkozást követően sem sikerült megváltoztatnod, akkor hadd mondjam el Neked, hogy most már szünetet tarthatsz; szükségtelen ennyire kifárasztanod magad. Nem lehet megváltoztatni, úgyhogy ne is próbáld megváltoztatni. Bármi is volt az eredeti személyiséged, az olyan is marad. Ne próbáld megváltoztatni a személyiségedet az üdvösség elérése érdekében. Ez megtévesztő elképzelés – bármilyen is a személyiséged, objektív tény marad, és nem tudod megváltoztatni. Az objektív okokat tekintve az eredménynek, amelyet Isten a munkájában el akar érni, semmi köze a személyiségedhez. Az, hogy el tudod-e érni az üdvösséget, szintén nem függ a személyiségedtől. Ezen felül annak, hogy olyan személy vagy-e, aki gyakorolja az igazságot és rendelkezik az igazságvalósággal, semmi köze a személyiségedhez. Ne próbáld tehát megváltoztatni a személyiségedet azért, mert bizonyos kötelességeket végzel vagy egy bizonyos munkafeladat felügyelőjeként szolgálsz – ez téves elképzelés. Mit kell tehát tenned? A személyiségedtől vagy a veleszületett adottságaidtól függetlenül ragaszkodnod kell az igazság alapelveihez, és gyakorolnod kell őket. Isten végső soron nem a személyiséged vagy az alapján méri fel, hogy követed-e az Ő útját vagy el tudod-e érni az üdvösséget, hogy milyen eredendő képességekkel, készségekkel, adottságokkal, ajándékokkal vagy tehetségekkel rendelkezel, és természetesen azt sem nézi, hogy mennyire fékezted meg a testi ösztöneidet és a szükségleteidet. Isten inkább azt nézi, hogy miközben Istent követed és a kötelességeidet végzed, gyakorlod és megtapasztalod-e az Ő szavait, megvan-e benned a hajlandóság és az elhatározás, hogy az igazságra törekedj, végül pedig, hogy elérted-e az igazság gyakorlását és Isten útjának követését. Ezt nézi Isten. Értitek ezt? (Igen, értjük.)

Amikor Egyes nők cselekszenek, áthasítanak a dolgokon, fürgék és elevenek, mint a villám, és gyors és határozott döntéseket hoznak; olyan a személyiségük, akár egy férfié. Népszerű kifejezéssel élve minek szokták manapság leírni őket? Férfias nőknek. A „férfias nők” többé már nem azok a termetes, ostoba fatuskók, akikre valaha utaltak az emberek ezzel a kifejezéssel. Ez nem egy lekicsinylő jelző, hanem éppen hogy elismerő. De Isten hogy tekint erre az elismerő jelzőre? Olyan fürge és eleven vagy, mint a villám, és merészen és határozottan döntve cselekszel, de melyek a gyakorlásod alapelvei, és mi a cselekedeteid alapja? Az igazság? Isten szavai? Ez kulcsfontosságú. Ha egy férfi lassan és kimérten cselekszik, akkor – a nem hívők szóhasználatával élve – olyan, mint egy „lábelkötött nő” – egyesek még egy lekicsinylő jelzőt is használnak és azt mondják rá, hogy „kissé lányos” – de vajon hogyan tekint rá Isten? Függetlenül attól, hogy valaki olyan fürge és eleven-e, mint a villám, és merész és határozott döntéseket hozva végzi-e a dolgokat, vagy pedig úgy cselekszik, mint egy elkötött lábú nő és egy kissé lányosan, probléma-e ezek bármelyike? (Nem.) Erősség az, ha valaki olyan fürge és eleven, mint a villám, és merészen és határozottan dönt? (Nem feltétlenül.) Akkor hát gyengeség vajon, ha úgy cselekszik valaki, mint egy lábelkötött nő? (Ugyanígy nem feltétlenül az.) Noha a „férfias nők” és a „kissé lányos” fogalmak egyike dicsérő, a másik pedig lekicsinylő, a viselkedések vagy cselekvésmódok eme két típusának a lényegét nem a szó szerinti jelentésük alapján kell megítélni. Mit kellene használni a megítélésére? (Azt, hogy Isten szava-e vagy sem, amit gyakorol valaki.) A cselekedeteik alapját, és az általuk elérni szándékozott hatást is fel kellene használni ennek a megítélésére. Ha Isten szaván és az igazságalapelveken nyugszanak a cselekedeteik, akkor alapvetően 90%-ig biztos, hogy semmi rosszat nem tesznek. Ha nem csupán az igazságalapelvek szerint teszik a dolgokat, hanem ezenkívül azt a hatást szándékozzák elérni, hogy megvédjék Isten bizonyságtételét és Isten házának érdekeit, valamint hogy még több testvért tanítsanak, akkor 100%-ig biztosak lehetünk abban, hogy semmi rosszat nem tesznek. Ne is törődj vele, hogy merészen és határozottan hoznak-e döntéseket vagy pedig úgy, mint egy megkötött lábú nő – ne törődj vele, hogy külsőleg hogyan cselekszenek –, ez nem fontos. Az a fontos, hogy az igazságalapelvek képezik-e a cselekedeteik alapját, és hogy a cselekedeteik célja és az a hatás, amelyet a cselekedeteiken keresztül el szándékoznak érni, Isten háza érdekeinek és a gyülekezet munkájának a megóvása, valamint még több ember épülése-e vagy sem. Fontos tehát, hogy milyen formát öltenek a cselekedeteik? (Nem, nem fontos.) Akár férfias nő vagy, akár olyan, mint egy megkötött lábú nő, Isten nem ezt nézi; nem ez az a mérce, amelyet Isten az emberek megítélésére használ. Ha tehát egy nő férfias nőnek tűnik, és olyan fürgén és elevenen cselekszik, akár a villám, valamint merészen és határozottan hoz döntéseket, ez vajon dicséretre és elismerésre méltó dolog? (Nem, nem az.) A dolgok végzésének egyik alapelve vajon, ha valaki olyan fürge és eleven, mint a villám, és ha merészen és határozottan dönt? (Nem.) Akár férfi vagy, akár nő, ha merészen és határozottan hozol döntéseket és ha olyan fürge és eleven vagy, mint a villám, az nem a dolgok végzésének alapelve. Mi tehát a dolgok végzésének egyik alapelve? (Az, hogy az ember az igazságalapelvek szerint tegye a dolgokat, és hogy Isten háza érdekeinek a védelme és még több ember épülése legyen az általa elérni szándékozott hatás – ez egy alapelv.) Ez egy konkrét alapelv. Ha e szerint az alapelv szerint cselekszel, akkor az igazságot gyakorlod; ha nem e szerint az alapelv szerint cselekszel, akkor az Én szememben az „ámokfutóként rossz dolgokat tenni” az a kifejezés, amely a legjobban definiálja azt, ahogy merészen és határozottan hozol döntéseket, olyan fürgén és elevenen, akár a villám. Nyilvánvaló, hogy ámokfutóként rossz dolgokat tenni nem az igazságalapelvek alapján történő cselekvés; noha úgy tűnik, hogy határozottan cselekszel és sosem hezitálsz, valamint vezetői vagy királyi kisugárzásod van, valójában ámokfutóként teszed a rossz dolgokat. Milyen következményekkel jár az, ha valaki ámokfutóként rossz dolgokat művel? Bomlasztásokat és zavarásokat okoz és szabotálja a gyülekezet munkáját. Meg fog tehát emlékezni erről Isten? (Nem.) Isten nemcsak hogy nem emlékezik meg erről, hanem el is ítéli. Azt mondod tehát, hogy férfias nő vagy, és hogy olyan fürgén és elevenen cselekszel, akár a villám, valamint merészen és határozottan hozol döntéseket, de hasznos ez? (Nem, nem az.) Csakis az igazság keresése és az igazságalapelvek szerinti cselekvés nevezhető igazi képességnek; egyedül ez az igazság gyakorlása és az igazságra törekvés, és csak ez az, amit a normális emberi mivolttal bíró embereknek tenniük kell. Tegyük fel, hogy ezt mondod: „Nekem egyszerűen ez a személyiségem, és nem lehet rajta változtatni; mit kéne hát tennem?” Van egy könnyű megoldás. Nem probléma, hogy fürge személyiség vagy, vagy pedig lassú temperamentumú; ez ne korlátozzon téged. Az sem szükséges, hogy keményen igyekezz változtatni azon a módszeren, ahogyan a dolgokat teszed, mert az alapelveknek megfelelően akarsz cselekedni. Függetlenül a módszeredtől, ha az igazságalapelvek képezik a cselekedeteid alapját, és Isten bizonyságtételének, Isten érdekeinek és Isten háza munkájának a megvédése az a hatás, amelyet elérsz, akkor ezek jó cselekedetek, és Isten meg fog emlékezni róluk. Ezzel szemben, akár olyan bátortalan és hezitáló vagy külsőleg, mint egy megkötött lábú nő, akár olyan fürge és eleven, mint a villám, és mint egy vezető vagy király – függetlenül a cselekedeteid külső formájától –, ha nem az igazságalapelvek szerint cselekszel, akkor bomlasztásokat és zavarásokat okozol, és ezek gonosz cselekedetek, amelyekről nem megemlékezik Isten, hanem amelyeket elítél. E szerint az alapelv szerint kell megítélni, hogy jó vagy gonosz egy illető. Értitek ezt? (Igen.) Most tehát, hogy befejeztük a beszélgetést ezekről a dolgokról, van-e valamennyi megértésetek arról, hogy milyen elképzeléseik és képzelődéseik vannak az embereknek Isten munkájával kapcsolatban? (Igen.) Most, hogy már értitek őket, ismeritek-e némelyik elhajlást, amely előfordul az emberekkel az Istenben való hitük és az igazságra törekvésük folyamán? Azzal is tisztában vagytok, hogy miként kellene gyakorolnotok? (Igen.)

Az emberek elképzelései és képzelődései megértésének egyfelől az a célja, hogy többé ne ezek szerint az elképzelések és képzelődések szerint éljenek és ne a rossz életúton járjanak az emberek. Másfelől az, hogy képessé tegye az embereket arra – miközben elengedik ezeket az elképzeléseket és képzelődéseket –, hogy a normális emberi mivolton belül éljenek és könnyen és örömmel végezzék jól a felelősségeiket és a kötelességeiket, valamint hogy ne kényszerítsék magukat olyan dolgok megtételére, amelyekre nem képesek. Ha van valami, amit el tudsz érni és el kell végezned, akkor tégy meg minden tőled telhető erőfeszítést az elvégzéséért; ha valami meghaladja a képességedet és az adottságodat, akkor találj valakit, aki együttműködik veled benne, vagy kérj segítséget más testvérektől, és végezd azt a legjobb tudásod szerint – ezek az alapelvek. Összegezve: azt kell megérteniük az embereknek ezzel a dologgal kapcsolatban, hogy Isten munkálkodásának az időszakában Isten szavainak az elfogadása folyamán és az emberi mivoltának vele született, alapvető állapotai körében mindenkinek fokozatosan jó irányba fejlődik az emberi mivolta ahelyett, hogy kicsavarodottá, természetfelettivé vagy abnormálissá válna. Ezért, ha az általad végzett kötelességhez technikai vagy szakmai készség tartozik, akkor ahhoz, hogy jól tudd végezni azt a kötelességet, energiát kell fektetned abba, hogy szorgalmasan elsajátítsd azt a technikai vagy szakmai készséget és beleásd magad. Nem várhatsz vakon arra, hogy Isten cselekedjen, az olyan gondolataid és nézeteid alapján miszerint „Isten mindenható, és ami az embereknek lehetetlen, azt Isten mind meg tudja valósítani a számukra, csak imádkoznunk kell Hozzá”, valamint a természetfeletti dolgokkal kapcsolatos képzelődéseid alapján, anélkül, hogy te magad erőfeszítést tennél annak a készségnek az elsajátítása érdekében. Bele kell tenned az egész szívedet, minden erődet és teljes elmédet annak az elvégzésébe, amit a képességed határain belül el tudsz érni, ha pedig olyasmiről van szó, ami meghaladja a képességedet és az adottságaidat, ne nehezítsd meg a dolgokat a magad számára, ne terheld, nyomaszd és presszionáld magad semmilyen módon, hanem helyette vedd könnyedén a dolgokat. Vegyük például a számítógépes készségek elsajátítását. Mondjuk, hogy már idősödsz, és a korod, a képességed, valamint a jelenlegi állapotaid alapján már az is elég nagy teljesítmény részedről, ha a gépírást megtanulod. Ha még azt is meg tudod tanulni, hogy miként tarts kapcsolatot a testvérekkel és dolgozz online, az már elég jó eredmény. Te azonban soha nem vagy elégedett és még mindig többre vágysz – meg akarod tanulni, hogy miként kell programokat írni és gondoskodni a hálózat biztonságáról, olyan munkát végezve, amilyenre csak a hálózati mérnökök és high-tech szakemberek képesek. Hát nem ostobaság ez? (De igen.) Nem tudsz beletanulni ezekbe a dolgokba, úgyhogy negatívvá válsz és panaszkodsz Istenre: „Ó, Istenem! Én miért nem tudok beletanulni ezekbe a dolgokba? Miért ilyen képességet adtál nekem? Olyan öreg vagyok – miért nem tudsz visszafiatalítani? Hát nem mindenható Isten?” Helytelen, hogy efféle gondolataid vannak és ilyen követelésekkel állsz elő. Mit értünk azalatt, hogy „azt végezve, ami az ember hatalmában áll, és nem túllépve a saját képességeit, adottságait és ösztöneit”? Isten azt várja el tőled, amit a képességed és az adottságaid alapján el tudsz érni. Ami túlmutat rajtad, azt nem várja el tőled Isten, és neked sem kell ilyen követelményt támasztanod önmagaddal szemben. Ha nem tudsz megtenni valamit, vannak mások, akik meg tudják tenni; Isten nem követeli meg, hogy te légy az, aki megteszi. Ezt mondod: „Öreg vagyok – nem tudom, hogyan kell videókat feltölteni, azt sem tudom, hogy hogyan kell a hálózat biztonságáról gondoskodni, azt pedig még kevésbé tudom, hogy hogyan kell programokat írni”, de mégis ragaszkodsz ezeknek a dolgoknak a megtanulásához – megkérdezted már, hogy szüksége van-e Isten házának arra, hogy te végezd el ezt a munkát? A saját munkádat megfelelően elvégezted? Elvégezted azt a munkát, amelyet a képességed alapján megfelelően el tudsz végezni? Ha nem végezted el megfelelően, de mégis mindenáron olyan dolgok elvégzésével akarsz próbálkozni, amelyek elérhetetlenek és felfoghatatlanok a számodra, és amelyeket soha életedben nem leszel képes megtanulni, akkor szerinted magaddal vagy Istennel viaskodsz? Hát nem nagyon problémás ez? (De igen.) Folyton felül akarod múlni önmagad és emberfelettivé akarsz válni, de Isten nem követelt tőled ilyet. Egy oka lehet csak annak, hogy emberfelettivé akarsz válni, mégpedig az, hogy fel akarsz vágni és nem akarod elismerni a vereséget vagy megadni magad az idős kornak. Nem annak érdekében viselsz el nehézséget és fizetsz árat, hogy jól végezd a kötelességedet; nem a jó magaviselet és a megfelelő helyedhez való szilárd ragaszkodás alapelve szerint végzed a kötelességedet. Azt akarod bizonyítani a képességed és adottságaid határainak a feszegetésével, hogy nem vagy öreg. „Még mindig jó formában vagyok!” – gondolod. „Épp olyan jó vagyok, mint a többiek, és bármit meg tudok csinálni, amit mások!” Értelmes dolog ez? (Nem.) Ez nem értelmes dolog. Hiábavaló és értéktelen minden befektetett energiád. Ha beleteszed a teljes szíved, teljes elméd és teljes erőd annak a megfelelő elvégzésébe, amit a saját állapotaid alapján képes vagy elérni, akkor Isten elégedett lesz. [...] Ne állítsd magad kihívások elé, se a határaid ne próbáld feszegetni. Isten tudja, milyen a képességed, és milyenek az adottságaid. Azt, hogy Isten milyen képességet és adottságokat adott neked, Ő már rég előre meghatározta. Ha valaki mindig túl akarja szárnyalni ezeket, az azt jelenti, hogy arrogáns és túlbecsüli önmagát; keresi a bajt, és ez elkerülhetetlenül kudarccal fog végződni. Vajon az ilyen emberek nem hanyagolják el a megfelelő feladataikat? (De igen.) Nem viselkednek szabálykövető módon, és nem tartják erősen a rendes pozíciójukat, hogy a teremtett lény kötelességeit végezzék – a cselekedeteikben nem követik ezeket az alapelveket, hanem inkábbs mindig kérkedni próbálnak. Van egy két részből álló mondás: „Egy idős hölgy kirúzsozza a száját – hogy legyen mit nézned.” Mi célból tenne ilyet az „idős hölgy”? (Hogy mutogassa magát.) Az idős hölgy ezt akarja megmutatni neked: „Idős hölgyként én nem vagyok hétköznapi – mutatok neked valami különlegeset.” Nem akarja, hogy lenézzék, hanem inkább azt akarja, hogy nagyra becsüljék és tiszteljék; feszegetni akarja a határait, és túl akarja szárnyalni önmagát. Vajon ez nem arrogáns természetre vall? (De igen.) Ha arrogáns természeted van, akkor nem tudsz megmaradni a határaidon belül, nem akarsz a rangodhoz illően viselkedni. Folyton kihívások elé akarod állítani magad. Amit mások meg tudnak tenni, arra te is képes akarsz lenni. Amikor mások kimagaslanak, eredményeket érnek el, vagy hozzájárulnak valamihez, és mindenkitől dicséretben részesülnek, te kényelmetlenül érzed magad, féltékeny és elégedetlen vagy. Ezután ott akarod hagyni a jelenlegi feladataidat, hogy olyan munkát vállalj, amely lehetővé teszi, hogy ragyogj, arra vágyva, hogy téged is nagyra becsüljenek. Ám te nem vagy alkalmas olyan munka végzésére, amely által kimagasló lehetnél, ezért hát nem időpocsékolás ez? Vajon ez nem a megfelelő feladataid elhanyagolása? (De igen.) Ne hanyagold el a megfelelő feladatokat, mert az elhanyagolásuknak nem lesz jó vége. Ez nemcsak hátráltatja a dolgokat és időpocsékolás, ami miatt mások lenéznek téged, hanem még Isten is utálni fog miatta, végül pedig addig gyötröd magad, hogy meglehetősen negatívvá válsz. Függetlenül valakinek a korától – legyen bár fiatal, középkorú vagy idősebb –, mindenkinek vannak korlátai a képessége és a tehetségei tekintetében; senki sem tökéletes. Felejtsd el, hogy tökéletes ember akarj lenni, felejtsd el, hogy mindennek tudd a minkéntjét, hogy mindent képes légy elvégezni és mindent érts – problémás, ha ilyen beállítottságod van.

Isten munkáján belül miért van az, hogy amikor Ő bármely témáról vagy bármilyen problémáról beszél mindenféle embereknek, akkor újra meg újra beszél ugyanarról a dologról, különféle állapotokra és helyzetekre kitérve? Azok, akik híján vannak a lelki megértésnek, ezt gondolják: „Túlságosan részletekbe menő és hosszadalmas így beszélni; már értjük.” Lehet, hogy te már érted, de mások talán nem; és még ha érted is, meg tudod oldani a különféle állapotokkal kapcsolatos problémákat? Ha nem tudod, az azt jelenti, hogy még mindig nem érted teljesen, ne tégy hát úgy, mintha értenéd. Minden embernek mások az állapotai. Csak akkor lett világosan elmagyarázva ez a kérdés, amikor már minden egyes embertípus összes állapotáról beszéltünk, és a különféle állapotok mindegyikéről szó esett – vagyis amikor egy bizonyos fő témán belül minden embertípus állapotai meg lettek beszélve, és mindenki érti az igazságnak ezt az aspektusát. Mit értek ez alatt? Azt, hogy mindenkiben különféle problémák alakulnak ki, miközben a saját állapotaiban él; mindenkinek másfélék a problémái, és a személyisége, az erősségei tekintetében, valamint abból a szempontból is más mindenki, hogy milyen dolgokban jó. Ezért mindenkinek megvannak a saját személyes állapotai, a saját nehézségei és a saját különféle gondolatai és nézetei. Nem számít azonban, hogy mennyire másfélék az emberek állapotai, és nem számít, hogy mennyire különbözőek az adottságaik, a képességük, a látomásuk szintje, a személyiségük és a szokásaik, az emberi lények romlott beállítottságai és a természetlényegük ugyanaz. Vagyis nem számít, hogy mennyire különböznek az emberi mivoltuk különféle állapotai, maguk az emberek ugyanazokkal a közös jegyekkel bírnak. Miért bírnak ugyanazokkal a közös jegyekkel az emberi lények? Azért, mert az emberi lények ugyanazon beállítottságbeli lényegre hagyatkoznak a túlélés végett. Ezért, miután a különféle emberek állapotai és problémái le lettek leplezve, az az emberi lények dolga, hogy az Isten által megkövetelt igazságok és alapelvek szerint gyakoroljanak, és akkor megoldódnak az emberiség közös problémái. Nem számít a személyiséged vagy a képességed, nem számít, hogy mennyire vagy rátermett, nem számít, hogy férfi vagy-e vagy nő, hogy nyugaton vagy keleten születtél, vagy hogy délről vagy északról származol-e, amennyiben az igazság elfogadása, Isten szavai ítéletének és fenyítésének az elfogadása és az igazság gyakorlása révén eloszlatásra kerülnek a romlott beállítottságaid, akkor megoldódnak a nehézségeid. Ez azt jelenti, hogy azok a különféle állapotok is megoldódhatnak, amelyek az emberi lények közös problémái kapcsán merülnek fel az emberekben. Miért merülnek fel különféle állapotok az emberekben? Azért, mert különbözőek az emberi mivolt veleszületett állapotai, amelyekkel az egyes emberek rendelkeznek. Ha például délen élsz, és a déliekre jellemző életvitelbeli szokásokkal és életmintákkal rendelkezel, valamint olyan személyiség- és életstílus jegyek is kialakulnak nálad, amelyek a déliek sajátosságai, akkor ezzel a fajta háttérrel ki fognak alakulni benned bizonyos elképzelések és képzelődések, sajátos gondolatok és nézetek, valamint sajátos állapotok. Ha északon születtél, akkor az északiak személyiségével és életvitelbeli szokásaival, illetve olyan állapotokkal fogsz rendelkezni, amelyek az északiak szokásaiból, kulturális hátteréből, oktatási módszereiből és egyéb sajátosságaiból erednek. Így aztán a délen és északon élő emberekben felmerülő állapotok eltérőek lesznek. Az egy bizonyos problémából eredő állapotok fő oka és lényege azonban ugyanaz, éppen ezért ugyanazon igazságokkal lehet őket megoldani. Mivel így áll a helyzet, nem számít, hogy északról vagy délről, esetleg keletről vagy nyugatról származol-e; amennyiben teremtett emberi lény vagy, minden problémád megoldható igazságokkal. Megértetted? Bonyolult ez a kérdés? (Most, hogy hallottam a magyarázatát, úgy érzem, hogy többé már nem bonyolult.) Miért mondod, hogy nem bonyolult ez a kérdés? (Habár az embereknek eltérőek az állapotaik, háttereik és személyiségeik, és ez természetszerűleg különböző állapotokat eredményez, e különböző állapotok fő oka ugyanaz, és az emberek romlott lényege ugyanaz. Nem számít, hogy mennyi romlott beállítottságot fednek fel az emberek, ugyanazon igazságokkal lehet eloszlatni őket; ezért az igazságok minden ember problémáit meg tudnak oldani. Függetlenül attól, hogy délről, északról, keletről vagy nyugatról valók-e az emberek, akár férfiak vagy nők, fiatalok vagy öregek, és függetlenül attól, hogy milyen állapotaik vannak, a romlott beállítottságaik ugyanazok, és az ezen romlott beállítottságokból eredő különféle állapotoknak, gondolatoknak és nézeteknek, valamint az igazsághoz való viszonyulásoknak van egy közös vonásuk. Mi ez a közös vonás? Minden, ami ezekből a romlott beállítottságokból ered, a Sátántól való és nincs összhangban az igazsággal; természetesen konkrétabban fogalmazva azt is lehet mondani, hogy ellentétes az igazsággal. Ezért nem számít, hogy milyen különbségek vannak a romlott emberiségen belüli rasszok, vallások vagy kultúrák között, és nem számít, hogy sárga, fehér, barna vagy fekete bőrűek-e az emberek, mindannyian romlott emberi lények, és az emberi lények mindegyikének ugyanaz az Istennek ellenálló lényege van. Olyasvalami ez, ami közös bennük. Ezért aztán bármely országból vagy rasszból valók legyenek is az emberek, együttesen romlott emberi lényekként utalhatunk rájuk. Vagyis függetlenül attól, hogy felsőbbrendűek vagy szerényebb sorúak, szegények vagy gazdagok-e ezek az emberi rasszok a bőrszínük, megjelenésük, életvitelbeli szokásaik vagy rasszi kultúrájuk tekintetében, és bármilyen oktatásban részesültek is, azok a szabályok, amelyekre a túlélésük végett hagyatkoznak, minden esetben a Sátántól erednek, nem összeegyeztethetők az igazsággal és ellenállnak Istennek. Még ha egy tehetős és nemes, magasztos vallási hátterű rasszhoz tartoznak is emberek, akkor is csak a romlott emberi lények lényegével bírnak, akkor is a Sátán Istennek ellenálló fajtájából valók, akkor is romlott emberek, mindannyian ellenállnak Istennek, mindannyian olyanok, akik ítéletben és fenyítésben részesülnek Isten munkáján belül, és Isten azokat szándékozik megmenteni közülük, akik el tudják fogadni az igazságot. Mi következik ebből? Az, hogy mielőtt megmenekülnél, bármilyen magasztos legyen is a kulturális háttered, az oktatási háttered és a vallási háttered, a lényeged akkor is ellenáll Istennek és ellenséges Istennel szemben. Így aztán az emberi lények lényege nem fog megváltozni a bőrszínük, a vallásuk, a születési országuk, az oktatási hátterük vagy a kulturális hátterük miatt. Hasonlóképpen, bármilyen rasszú legyen is valaki, a saját állapotai miatt nem válik nemessé, sem alantassá Isten szemében. Isten szemében tehát mi a mérce az emberek nemesi vagy alantas voltának az értékeléséhez? Egyetlen mérce van csupán, éspedig az, hogy elfogadod-e az igazságot. Ha elfogadod az igazságot, akkor a rasszodtól és bőrszínedtől függetlenül nemes vagy. Ha nem fogadod el az igazságot, akkor még ha ezt mondod is: „Fehér a bőröm, szőke a hajam és kék a szemem, a családomnak pedig nemzedékek óta nemesi rangja van”, semmi haszna nem lesz! Még ha az emberiség körében nemes is vagy, ha nem fogadod el az igazságot, akkor Isten szemében akkor is csak egy romlott emberi lény vagy, ugyanaz vagy, mint bármely másik romlott emberi lény – nincs különbség. Mindegy, hogy az emberi faj hány tagja néz fel rád, tisztel téged vagy ad neked felajánlásokat, semmi haszna nem lesz és Isten szemében nem fog változtatni a státuszodon, az identitásodon és a lényegeden. Az emberiség értékelésének Isten szerinti mércéje – ami egyben természetesen Istennek az emberiség értékelésére vonatkozó rögzített magas normája és mércéje is – az, hogy az igazság alapján értékeli őket. Ha szereted az igazságot és gyakorlod az igazságot, akkor nemes vagy; ha nem gyakorlod az igazságot, akkor ez a régi hús-vér tested egy romlott emberi lény; egy fabatkát sem ér, és még annyira sem értékes, mint egy földön futkosó hangya. Az emberek számára láthatatlan mikroorganizmusokat leszámítva, a hangyák viszonylag kicsik az összes élőlény között. Az életmintáik, túlélési szabályaik és ösztöneik teljes mértékben igazodnak az Isten által meghatározott törvényekhez. A munka-pihenés rendje a négy évszak váltakozó klímája és hőmérséklete szerint változik náluk, és proaktívan soha nem változtatnak ezeken a mintákon és szabályokon. Az emberek azonban mások. Az emberek mindig is változtatni akarnak a fennálló helyzeten és a világon, mindig vannak ambícióik, és állandóan árulásra és lázadásra vetemednek. Noha a hangyáknak nincs meg az a képességük, hogy elfogadják az igazságot, és az igazság felfogására sem képesek, ők legalább nem állnak ellene Istennek. Az emberek mások; ők aktívan fellépve támadják meg Istent és állnak ellen Neki. Ezért azok az emberi lények, akik nem nyerték el az igazságot és nem lettek megmentve, Isten szemében semmit sem érnek. Avagy nem tény ez? (De igen.) Ezen tény alapján értékelni és jellemezni az embereket teljességgel megfelel az igazságalapelveknek. Az ezen témákról történő beszélgetés által az embereknek helyes nézetre és megértésre kell szert tenniük az emberiség lényegét és azon hatást illetően, amelyet Isten munkája el szándékozik érni. Miután megérted az igazságnak ezt az aspektusát, nem leszel vajon kevésbé korlátozva, amikor az evangéliumot hirdeted az embereknek, vagy amikor érintkezel és beszélgetsz velük, bármilyen típusú emberek legyenek is – függetlenül attól, hogy van-e vallásos hátterük vagy nincsen, hogy van-e rangjuk és státuszuk a társadalomban vagy alacsony társadalmi státuszúak, és hogy fehérek-e vagy színesbőrűek? (De igen.) Ha nem érted ezeket az igazságokat, akkor mindig hajlamos leszel sokra tartani a más rasszból való embereket, vagy úgy érezni, hogy nem tudod kifürkészni őket, és nem tudod, miként beszélgess vagy érintkezz velük. Avagy ezeknek az igazságoknak a megértése nem segít abban, hogy ezekkel az emberekkel kapcsolatot tartsatok? Segíteni fog abban, hogy a helyes álláspontból és a helyes szemszögből nézzétek az egész emberi fajt. Ez a haszna az igazság megértésének. Amikor érted az igazságot, helyes perspektívából, valamint viszonylag széleslátókörűen, és nem annyira szűklátókörűen fogod szemlélni a dolgokat. Máskülönben állandóan önbizalom híján leszel vezetőként vagy dolgozóként. Először is úgy fogod érezni, hogy nincs élettapasztalatod. Másodszor, úgy fogod érezni, hogy nem volt még részed elég megtapasztalásban. Harmadszor, úgy fogod érezni, hogy nem vagy jó a beszédben és nem látod át a legtöbb ember állapotát; különösen akkor, amikor idősebb embereket látsz, félni fogsz és ideges leszel, és nem mersz majd beszélni. Némelyek ezt mondják: „Amikor azt látom, hogy azoknak, akik régóta vallásos hívők, van némi bibliaismeretük, különösen jellemző rám, hogy nem tudom, hogyan hirdessem nekik az evangéliumot, és hogy megijedek tőlük és kisebbségi érzésem lesz velük szemben.” Olyan sok igazságot értesz, akkor hát mitől félsz? Nem azt jelenti ez, hogy képtelen vagy átlátni a dolgokat? Ha egyszer már értik az emberek az igazságot, képeseknek kell lenniük ezeknek a dolgoknak és problémáknak a megoldására, és többé nem korlátozzák őket ezek a dolgok.

Az igazság mely aspektusait értettétek meg azokon a témákon keresztül, amelyekről ma beszélgettünk? Tisztán látjátok Isten munkáját és azt, hogy miként menti meg Isten az embereket, hogy milyen módszerekkel menti meg az embereket és az emberek azon aspektusait, amelyeket Isten megváltoztat? (Igen.) Most, hogy már tisztán láttok ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, nem érzitek még inkább a fontosságát az igazság gyakorlásának és annak, hogy mindent az igazság alapján értékeljetek? (De igen.) Nem gondoljátok még inkább úgy, hogy rendkívül fontos törekedni az igazságra és érteni az igazságot? Ha valaki nem érti az igazságot, akkor semmilyen dolgot nem tud átlátni, nem tud átlátni minden embertípust és nem tudja átlátni az összes országból és etnikumból való embert, így ostoba és gyengeelméjű lesz. Amikor egyesek szemüvegeseket látnak, azt feltételezik róluk, hogy professzorok vagy értelmiségiek, ezért aztán korlátozva érzik magukat és nem mernek beszélni, és valahányszor magas és jó megjelenésű embereket látnak, alacsonyabb rendűnek érzik magukat. Az igazság megértése után nem úgy van talán, hogy alapvetően nincsenek többé hatással az emberekre ezek a dolgok? Egyfelől nem fogják korlátozni magukat; másfelől – egy bizonyos mértékig – javulni fog az emberek és dolgok kezelésével kapcsolatos hozzáállásuk és szemléletük, és némi betekintésük is lesz ebbe. Ez javára válik majd a kötelességvégzésüknek, különösen a különböző szinten lévő vezetők és dolgozók munkájának végzése terén. Miután megértették az emberek Isten munkájának a céljait és igazi jelentőségét, hogyan kell cselekedniük ahhoz, hogy helyesen közelítsék meg a saját velük született állapotaikat? Hány alapelv van? (Az jut eszembe, hogy az embereknek helyesen kell szemlélniük a saját személyiségüket, képességüket és egyéb állapotaikat, fel kell hagyniuk azzal, hogy természetfeletti dolgokra törekedjenek és emberfelettiekké akarjanak válni, a tőlük telhető legjobban kell tenniük azt, amit képesek megtenni, és nem kényszeríthetik magukat olyasvalaminek az elérésére, ami elérhetetlen a számukra. Ily módon felszabadultabb lesz az életük, az emberi mivoltuk pedig egyre inkább normálissá válik.) Ha el akarod kerülni, hogy buta és ostoba dolgokat tégy, akkor először is meg kell értened a saját állapotaidat: Azt, hogy milyen a képességed, mik az erősségeid, miben vagy jó és miben nem vagy jó, valamint azt is, hogy mely dolgokat tudod megtenni és melyeket nem az életkorod, a nemed, a birtokodban lévő tudás, valamint a rálátásaid és az élettapasztalatod alapján. Vagyis világosan kell látnod, hogy melyek az erősségeid és a gyengeségeid az általad végzett kötelesség és munka terén, és hogy melyek a személyiséged hiányosságai és erényei. Amikor már tisztán látsz a saját állapotaiddal, erényeiddel és hiányosságaiddal kapcsolatban, akkor nézd meg, hogy mely erényeket és erősségeket kell fenntartani, mely hiányosságokat és hibákat lehet leküzdeni, és hogy melyeket nem lehet egyáltalán leküzdeni – tisztán kell látnod e dolgokat illetően. Ahhoz, hogy eljuss erre a tisztánlátásra, egyfelől keresned kell az igazságot, gondolkodnod kell és tudásra kell szert tenned ezekről a dolgokról azáltal, hogy összeveted egymással Isten szavait és a tényleges helyzetedet, valamint – ezzel egyidejűleg – imádkoznod kell Istenhez, hogy fedje fel ezeket a dolgokat. Másfelől a körülötted lévő testvéreket is megkérheted, hogy szolgáljanak neked javaslatokkal és útbaigazítással. Ily módon mélyebb megértésed lesz önmagadról, és több elgondolásod és fogalmad lesz önmagad megismeréséről. Vannak olyan problémák, amelyeket az emberek nem tudnak megoldani. Például hajlamos lehetsz arra, hogy idegessé válj, amikor másokkal beszélsz; amikor helyzetekkel szembesülsz, lehet, hogy megvannak a saját ötleteid és szempontjaid, de nem tudod világosan megfogalmazni azokat. Különösen idegesnek érzed magad, ha sok ember van jelen; összefüggéstelenül beszélsz, és remeg a szád. Néhány ember még dadog is; mások, ha az ellenkező nem tagjai is jelen vannak, még kevésbé érthetőek, egyszerűen nem tudják, mit mondjanak vagy mit tegyenek. Könnyű ezt leküzdeni? (Nem.) Rövid távon legalábbis nem könnyű leküzdeni ezt a hibát, mert ez a veleszületett állapotaid része. Ha néhány hónap gyakorlás után még mindig ideges vagy, az idegesség nyomássá alakul át, ami negatívan érint majd téged, ugyanis a hatására félni fogsz majd attól, hogy beszélj, hogy emberekkel találkozz, hogy összejövetelekre járj vagy prédikációkat mondj el, és ezek a félelmek össze fognak roppantani téged. Mit kell tehát tenned? Elgondolkodhatsz ezen a dolgon és beszélhetsz róla másokkal; figyeld meg, hogy másoknak milyen a gondolkodásmódjuk, amikor ezzel a problémával találkoznak, és hogyan oldják meg azt, azután pedig te magad is gyakorolj ekképpen. Mondjuk, hogy a mai összejövetel alatt elég jó formában vagy; vidám hangulatban vagy, sőt mi több, még Isten szavainak az olvasása is megérint, és különös vágyat érzel arra, hogy kifejezd magad. Történetesen egy kiscsoportos összejövetelen veszel részt, ahol csak néhány ember van, így megpróbálsz szólni néhány szót; elég jó érzéseid vannak ezzel kapcsolatban és nem vagy ideges. Ebben a helyzetben, amikor semmilyen nyomás nem nehezedik rád és egyáltalán nem készültél, nagyon jól fejezed ki magad szabadon, és mindenkit igazán megérint és épít, amit mondasz. Hát nem fejlődés ez? Kezdd egyszerűen azzal, hogy kiscsoportos összejöveteleken szólalsz meg és beszélsz, ahol kevés ember van, és fokozatosan képes leszel majd normálisan beszélni, az idegességed pedig apránként eltűnik. Ha így gyakorolsz, azzal érheted el a legjobb eredményeket. Először is, válassz ki egy kiscsoportos összejövetelt, ahol kevés ember van, vagy egy nem hivatalos közeget, ahol gyakorolhatod ezt, spontán módon felszólalva és beszélve, mintha csak cseverésznél, azért, hogy leküzdd ezt a hibádat. Néha előfordulhat, hogy miután már egy perce beszélsz, elfog egy kis idegesség, és minél tovább beszélsz, annál kevésbé leszel magabiztos, és minél tovább folytatod, annál kevésbé lesz mondanivalód; ilyen esetben ne beszélj tovább – gyorsan fejezd be és állj meg. Máskor meg lehetséges, hogy miután már beszélsz egy ideje, mindenki készségesen hallgat és nagyon felszabadultan érzi magát; ilyen légkörben úgy eltűnik belőled az idegesség és a feszültség, hogy észre sem veszed. Csakis ilyen körülmények között érhetsz el fokozatos javulást ezt a hibádat illetően – leküzdve azonban nem lesz. Ha egy hónapnyi gyakorlás után is úgy érzed, hogy nem javult sokat az állapotod, sőt, még egyfajta nyomás is kialakult a szívedben, amitől csak egyre idegesebb leszel, ez pedig a normális munkádra, életedre és kötelességvégzésedre is kihat, akkor nem szükséges tovább gyakorolnod. Elég az, hogy a kötelességedet normálisan el tudod végezni. Koncentrálj csupán arra, hogy jól végezd a kötelességedet – ez így helyes. Tartsd meg azt a hibát, azt a hiányosságot a szívedben, csendesen imádkozz Istenhez, azután pedig találj megfelelő alkalmakat arra, hogy dolgozz az emberekkel történő beszélgetésen és érintkezésen – úgy fejezz ki mindent, amit mondani akarsz, hogy szépen artikulálva mondasz ki minden szót, és strukturáltan és világosan beszélsz. Ily módon fokozatosan javulni fog ez a hibád, ez a hiányosságod. Lehetséges, hogy egy vagy két év elteltével, ahogy idősödsz, érettebbé válsz és jobban megismered a körülötted lévő embereket, és nem okoz többé nyomást, köteléket vagy korlátozást a számodra a tekintetük, a véleményük és az a légkör, amely akkor alakul ki, amikor mindenki együtt van – ekkor, ezek között az emberek között talán leküzdhető és eloszlatható lesz a hibád. Az ilyen típusú embereknél jelentkezik a legsúlyosabb formában ez a hiba; csakis azzal tudják leküzdeni, ha ilyen környezetekben hosszasan trenírozzák magukat és gyakorolnak. Természetesen olyanok is vannak, akik rövid időn belül, három-öt hónap alatt fokozatosan eloszlatják ezt a hibát. Nem idegesek, amikor hétköznapi helyzetekben érintkeznek és beszélgetnek másokkal, kivéve, amikor nagy eseményekkel állnak szemben. Ezért ha rövid távon le tudod küzdeni ezt a hiányosságot, ezt a hibát, akkor tégy úgy. Ha nehéz leküzdened, akkor ne bajlódj vele, ne küzdj ellene, és ne állítsd kihívás elé magad. Természetesen ha nem tudod legyőzni, nem szabad negatívan érezned magad. Még ha életed során soha nem is tudod legyőzni, Isten nem fog elítélni téged, mert ez nem a romlott beállítottságod. A lámpalázad, az idegességed és félelmed – ezek a megnyilvánulások nem tükrözik a romlott beállítottságodat; akár így születtél, akár a környezeted okozta ezeket később az életed során, ezek legfeljebb hibák, az emberi mivoltod hiányosságai. Ha hosszú távon, vagy akár egész életeden át sem tudsz rajta változtatni, ne rágódj rajta, ne hagyd, hogy korlátozzon, és ne válj negatívvá miatta, mert ez nem a romlott beállítottságod; nincs értelme megpróbálnod megváltoztatni vagy küzdeni ellene. Ha nem tudsz rajta változtatni, akkor fogadd el, hagyd, hogy létezzen, és bánj vele megfelelőképpen, mert együtt tudsz élni ezzel a hibával, ezzel a hiányossággal – az, hogy rendelkezel vele, nincs hatással arra, ahogyan követed Istent és végzed a kötelességeidet. Mindaddig, amíg el tudod fogadni az igazságot és a legjobb tudásod szerint végzed a kötelességeidet, továbbra is üdvözülhetsz; ez nem befolyásolja azt, hogy elfogadod-e az igazságot, és nem befolyásolja az üdvösséged elnyerését. Ezért nem szabad, hogy gyakran korlátozzon téged az emberi mivoltod egy bizonyos hibája vagy hiányossága, és nem szabad, hogy gyakran negatívvá és bátortalanná válj, vagy akár lemondj kötelességedről és felhagyj az igazságra való törekvéssel, elszalasztva az esélyt az üdvözülésre ugyanezen okból. Egyáltalán nem éri meg; egy ostoba, tudatlan ember tenne így.

Egyesek csak a közepes magasságú hangokat tudják kiénekelni, a magasabbakat pedig nem, akármennyit gyakorolják is. Mit lehet tehát kezdeni ezzel? Csak a középső és az alacsony tartományba eső hangokat énekelj; rendben van, ha csak ezeket a hangokat tudod jól kiénekelni. Ha állandóan feszegetni akarod a határaidat, ezt mondván: „Én jó vagyok a középmagas hangok kiéneklésében. Feszegetni akarom a határaimat, hogy a magas hangokat is ki tudjam énekelni”, akkor, még ha sikerrel jársz is e kihívás terén, értelmetlen lesz, és nem fogja azt jelenteni, hogy elnyerted az igazságot. A legjobb esetben is csak azt fogja jelenteni, hogy elsajátítottál egy plusz készséget, hogy még egy kötelességet el tudsz végezni, hogy valamivel több dalt el tudsz énekelni, és egy kicsit jobban a reflektorfényben lehetsz. És akkor mi van? Ha jobban a reflektorfényben vagy, az azt jelenti vajon, hogy jobban gyakorlod az igazságot? Van kapcsolat e két dolog között? (Nincs.) Ha a középmagas hangokat ki tudod énekelni, akkor azokat énekeld ki jól. Ha a magas hangokat nem tudod jól kiénekelni, de feltétlenül erőltetni akarod a kiéneklésüket, és végül aztán nem tudod őket helyesen kiénekelni, és még bele is betegszel a kimerültségbe, Isten nem fog erről megemlékezni. Nem számít, hogy a magas hangokat tudod-e kiénekelni vagy a közepesen magasakat, amíg képes vagy jól énekelni, valamint hűségesnek lenni a kötelességedben és mindent beleadni, anélkül, hogy felületes lennél, vagy minden hájjal megkent lennél és lazsálnál, hogy meggondolatlanul követnél el rossz cselekedeteket, vagy pedig hangzatos elgondolásokat hangoztatnál, és ha törekedsz arra – akár a technika, akár az érzelem, a hangminőség vagy a hangok tekintetében –, hogy színvonalasan és szépen énekelj, ami megérinti a szívet, és hogy úgy énekelj, hogy a hallgatása meg tudja hatni az embereket, el tudja csendesíteni az emberek szívét Isten előtt és építeni tudja az embereket, akkor ez a kötelességed megfelelő színvonalon történő végzése. Ha folyton feszegetni akarod a határaidat és folyton személyes áttöréseket akarsz elérni és felül akarod múlni önmagadat, z felfedi a sátáni, romlott beállítottságodat, és ez nem a kötelességed végzése. Miután megfelelően elvégezted a saját munkádat és megfelelően elvégezted azt, amit el tudsz érni, rendjén van, ha a szabadidődben valami olyat tanulsz, ami a kötelességed szempontjából hasznos, de nem ez az, amit Isten megkövetel. Tegyük fel, hogy a középmagas hangokat jól ki tudod énekelni, és a szabadidőben a magas hangok éneklését gyakorlod. Egy idő elteltével áttörést érsz el, két-három évnyi kemény munka után pedig jól ki tudod énekelni a magas hangokat is. A középmagas és a magas hangokat is ki tudod énekelni, és e két kötelesség mindegyikét jól végzed; képes vagy mindkét kötelességet az igazságalapelvek szerint tenni és teljes szívedből énekelni anélkül, hogy felületes volnál, hogy minden hájjal megkent lennél és lazsálnál, vagy pedig hangzatos elgondolásokat hangoztatnál. Ez még jobb, ez egy jó cselekedet, és Isten meg fog emlékezni róla. De mondjuk, hogy nem tudod ezt elérni, és még mindig folyton ezt gondolod: „Isten magas elvárásokat támaszt velem szemben; nem vagyok talán minden hájjal megkent és nem lazsálok, ha csak a középmagas hangokat éneklem ki? Isten nincs ezzel megelégedve!” Ez a te saját képzelődésed. Spekulálsz Istennel kapcsolatban, és azt a gyakorlatot folytatod, amikor „folyton kicsinyes mércével ítéled meg Isten nemes szándékait.” Isten nem támasztott ilyen követelményeket veled szemben. Isten azt követeli meg tőled, hogy azt jól végezd el, amit a veled született képességed és adottságaid körében el kell végezned, és ha ezt jól és az Isten által megkövetelt alapelvek szerint teszed, akkor Isten máris ötös osztályzatot adott neked. De ha nem próbálod jól végezni azt, amit képes vagy elérni, és ha nem az alapelvek szerint teszed azt, valamint ha folyton minden hájjal megkent vagy és lazsálsz, illetve folyton hangzatos elgondolásokat akarsz hangoztatni, továbbá nem gyakorold a különféle énektechnikákat, hanem még mindig a határaidat akarod feszegetni, akkor az, hogy így viselkedsz, nélkülözi az észszerűséget, és ez az arrogancia és a tudatlanság megnyilvánulása, Isten pedig nem lesz megelégedve. Egyáltalán nem fogja ezt mondani: „Ez az illető ki tudja énekelni a középmagas hangokat és a magas hangokat is próbálja kiénekelni. Habár a magas hangokat nem tudja jól kiénekelni, ez igen lelkiismeretes dolog a részéről, ami elég is.” Isten nem így lát majd téged, úgyhogy ne legyen jó érzésed önmagaddal kapcsolatban. Isten csak azt figyeli, hogy a rangodhoz illően viselkedsz-e, és hogy olyasvalaki vagy-e, aki jól végzi a teremtett lény kötelességeit. Ő azt figyeli a kötelességtevésedben, hogy az Isten által neked adott, veled született feltételek mellett beleadod-e a teljes szívedet és erődet, valamint hogy alapelvek szerint cselekszel-e, és hogy elérd az Isten által kívánt eredményeket. Ha mindezeket meg tudod valósítani, Isten ötös osztályzatot ad neked. Tegyük fel, hogy nem Isten követelményeivel összhangban teszed a dolgokat, és még ha erősen próbálkozol és erőfeszítést fektetsz is bele, azzal csak felvágsz és magadat mutogatod, és nem az igazságalapelvek szerint cselekszel, illetve nem teljes szívedből és erődből igyekszel eleget tenni Istennek a kötelességed végzése során. Ebben az esetben a megnyilvánulásaid és a viselkedésed utálatos Isten számára. Miért veti meg Isten ezeket? Isten azt mondja, hogy nem a megfelelő feladatokra összpontosítasz, nem tetted bele a teljes szívedet, erődet, illetve elmédet a kötelességed végzésébe, és nem a helyes úton jársz. Az a képesség, azok az ajándékok és tehetségek, amelyeket Isten neked adott, már elegendőek – arról van csak szó, hogy te nem vagy elégedett, nem állsz odaadóan a kötelességedhez, soha nem tudod, hol a helyed, mindig hangzatos eszméket akarsz szajkózni és fel akarsz vágni, végül pedig elrontod a kötelességeidet. Nem használtad ki az Istentől kapott képességedet, ajándékaidat és tehetségedet, nem tettél meg minden erőfeszítést, és semmilyen eredményt nem értél el. Habár lehet, hogy meglehetősen szorgalmas vagy, Isten azt mondja, hogy olyan vagy, mint egy bohóc, nem pedig olyan ember, aki tudja, hol a helye és a megfelelő feladataira összpontosít. Isten nem kedveli az ilyen embereket. Ezért bármilyen terveid és céljaid legyenek is, ha végül nem kezded el az Isten által megkövetelt alapelvek szerint, teljes szíveddel, teljes elméddel és teljes erőddel, a veled születetett képességed, adottságaid, tehetségeid, képességeid, és egyéb Istentől kapott állapotaid alapján végezni a kötelességedet, akkor Isten nem fog megemlékezni arról, amit tettél, és nem a kötelességedet fogod végezni, hanem helyette gonoszságot fogsz művelni.

Megértetted-e az arra vonatkozó gyakorlási alapelvet, hogy miként közelíts helyesen a veled született állapotaidhoz – vagyis a saját állapotaidhoz, érdemeidhez és hiányosságaidhoz? (Igen.) Mi az első lépés? Először is, hozd ki a lehető legtöbbet a veled született és meglévő, Istentől kapott adottságaidból, képességeidből és erősségeidből, valamint azokból a technikai és szakmai készségekből, amelyeket képes vagy megszerezni és elérni, és ne fogd vissza magad. Ha eleget tettél Istennek mindezen dolgok tekintetében és úgy érzed, hogy még nagyobb magasságokat is el tudsz érni, akkor nézd meg, hogy milyen technikai vagy szakmai készségeket tudsz fejleszteni vagy melyek terén tudsz áttörést elérni azon a körön belül, amit a képességed képes elérni. Tovább tanulhatsz és fejlődhetsz annak alapján, amit a saját képességeddel el tudsz érni. Hogyan kell tehát gyakorolni az Isten munkájával kapcsolatos elképzelések és képzelődések elengedését? Először is, meg kell értened, hogy melyek a veled született állapotaid, hogy mit adott neked Isten, hogy miként kell használnod ezeket a dolgokat, és hogy miként kell kiaknáznod a bennük lévő teljes potenciált és a lehető legtöbbet kihoznod belőlük, valamint hogy miként változtathatod őket alapvető feltételeivé – nem pedig akadályaivá – annak, hogy a kötelességedet végre odaadóan végezd. Értsd meg és hagyd működésbe lépni a saját erősségeidet. Értsd meg a saját hiányosságaidat és hibáidat, és ha tudsz rajtuk rövid időn belül változtatni, akkor tégy így; ha nem lehet könnyen változtatni rajtuk, akkor ne engedd, hogy buktatókká vagy akadályokká váljanak a kötelességed végzése során; ne korlátozzanak és ne befolyásoljanak téged, és ne hagyd, hogy megkötözzenek vagy megbénítsanak. Mondjuk például, hogy rossz egészségi állapottal és gyenge fizikummal születtél, és állandóan felül akarsz ezen kerekedni, és képessé akarsz válni arra, hogy úgy egyél, igyál és későig fent tudj maradni, mint egy normális ember, de Isten nem adta meg neked ezt a tőkét. Ekkor minden egyes nappal a saját állapotaid alapján kell foglalkoznod és az Isten által megkövetelt alapelvek szerint kell tenned a dolgokat. Ne feszegesd a határaidat, és ne hagyd, hogy a saját hibáid és hiányosságaid buktatókká és akadályokká váljanak számodra Isten követésének, a kötelességed végzésének és az igazságra törekvésnek az útján; ne engedd, hogy negativitásra késztessenek, és még kevésbé hagyj fel az igazságra való törekvéssel vagy a kötelességed végzésével, illetve ne érezz irigységet és gyűlöletet mások iránt csak azért, mert neked bizonyos hibáid, hiányosságaid és tökéletlenségeid vannak – ezek egyikét se tedd. Helyesen kell megközelítened a saját hibáidat és hiányosságaidat; ha nem tudod megváltoztatni őket, akkor engedd meg, hogy létezzenek, azután pedig keresd az igazságot, hogy megértsd Isten szándékait és helyesen közelítsd meg őket, és hogy azok ne korlátozzanak téged. Miért kell ezt tenned? Ez az a józan ész, amellyel a normális emberi mivoltnak rendelkeznie kell. Ha az emberi mivoltod észszerűsége normális, akkor a megfelelő módon szembe kell nézned a hibáiddal és hiányosságaiddal; el kell ismerned és el kell fogadnod őket. Ez hasznodra válik. Elfogadni ezeket nem azt jelenti, hogy korlátoznak téged, és nem is azt, hogy gyakran negatív vagy miattuk, hanem inkább azt jelenti, hogy nem korlátoznak, és felismered, hogy csak egy átlagos tagja vagy a romlott emberiségnek, a saját hibáiddal és hiányosságaiddal, nincs semmi, amivel dicsekedhetnél, hogy Isten az, aki felmagasztalja az embereket, hogy végezzék a kötelességüket, és hogy Istennek az a szándéka, hogy elültesse bennük az Ő szavát és életét, képessé téve őket arra, hogy elérjék az üdvösséget és megmeneküljenek a Sátán befolyásától – hogy ez teljességgel annak köszönhető, hogy Isten felmagasztalja az embereket. Mindenkinek vannak hibái és hiányosságai. Hagynod kell, hogy a hibáid és hiányosságaid együtt éljenek veled; ne kerüld vagy fedd el őket, és ne érezd magad gyakran elfojtva belül, vagy akár folyamatosan kisebbrendűnek miattuk. Nem vagy kisebbrendű; ha teljes szíveddel, minden erőddel és teljes elméddel, a legjobb képességeid szerint tudod végezni a kötelességedet, és a szíved őszinte, akkor olyan becses vagy Isten előtt, mint az arany. Ha nem tudod megfizetni az árat és hiányzik belőled a hűség a kötelességed végzésében, akkor – még ha a veleszületett adottságaid jobbak is az átlagemberénél –, nem vagy becses Isten előtt: egy homokszemet sem érsz. Megértetted? (Igen.) Legyen bár szó a természetes kinézetedről, a természetes képességedről és tehetségeidről, vagy az emberi mivoltod valamely aspektusának hibáiról és hiányosságairól, ne hagyd, hogy korlátozzon téged és hatással legyen az Isten iránti hűségedre és alávetettségedre, ne hagyd, hogy hatással legyen az igazságra való törekvésedre, és azt persze még kevésbé hagyd, hogy hatással legyen arra a hatalmas dologra, ami az üdvösséged. Helyesen kell megközelítened a hibáidat és hiányosságaidat és hagynod kell, hogy veled együtt létezzenek, ami azt jelenti, hogy többé ne próbáld megváltoztatni őket, mivel a legkevésbé sem lesznek hatással arra, hogy teljes szíveddel, elméddel és erőddel végezd a kötelességedet, és természetesen arra sem lesznek hatással, hogy az alapelvek szerint teszed a kötelességedet, arra pedig még kevésbé lesznek hatással, hogy egész életeden át törekedj az igazságra az Istenben való hited terén, sem arra, hogy miként szemléled az embereket és a dolgokat és hogy miként viseled magad és cselekszel az igazságra való törekvés folyamán. Természetesen nem szabad folyton elvárásokat támasztanod önmagaddal szemben, ezt gondolván: „Ne mutasd meg ezt a hibát, ne hagyd, hogy mások meglássák a hibáimat, és ne engedd, hogy mások lenézzenek engem!” Ha ezt teszed, akkor nagyon fárasztó életed lesz. Ha megengeded, hogy a hibáid és a hiányoságaid veled együtt létezzenek, akkor engedj teret nekik, és ha mások látják is a hibáidat, ez még a javadra is válhat és oltalom is lehet a számodra, amely megóv attól, arrogánssá és önhitté válj. Természetesen sokaknak bátorságra van szükségük ahhoz, hogy felfedjék a saját hibáikat és hiányosságaikat. Némelyek ezt mondják: „Az erősségeit és érdemeit mindenki felfedi. A saját gyengeségeit és a hibáit ki fedné fel szándékosan?” Nem arról van szó, hogy szándékosan felfeded őket, hanem hogy hagyod őket feltárulni. Ha például szégyenlős vagy és gyakran idegesnek érzed magad ahhoz, hogy beszélj, amikor sokan vannak körülötted, akkor a kezdeményezést magadhoz ragadva ezt mondhatod másoknak: „Én könnyen ideges leszek, amikor beszélek; arra szeretnék csak kérni mindenkit, hogy legyen megértő és ne a hibát keresse bennem.” A kezdeményezést magadhoz ragadva felfeded a hibáidat és hiányosságaidat mindenki előtt, hogy megértők és toleránsak lehessenek irányodban, és hogy mindenki megismerjen téged. Minél inkább megismer téged mindenki, annál inkább megkönnyebbül a szíved, és annál kevésbé fognak korlátozni a hibáid és a hiányosságaid. Ez valójában a javadra válik és hasznos lesz a számodra. A hibáid és hiányosságaid állandó takargatása azt bizonyítja, hogy nem akarsz együtt élni velük. Ha teret engedsz nekik, akkor fel kell fedned őket; ne érezz szégyent és ne bátortalanodj el miattuk, valamint ne érezd magad másoknál alacsonyabb rendűnek, vagy ne gondold azt, hogy semmitérő vagy és hogy nincs reményed arra, hogy megmenekülj. Amennyiben képes vagy az igazságra törekedni és képes vagy teljes szívedből, teljes erődből és teljes elmédből az alapelvek szerint végezni a kötelességedet, és ha őszinte a szíved, és nem vagy felületes Isten iránt, akkor van reményed arra, hogy üdvösséget nyerj. Ha valaki ezt mondja: „Nézd meg, milyen haszontalan és szégyenlős vagy! Rettentően ideges leszel, ha csak néhány szót kell is szólnod, és egészen elvörösödik az arcod”, akkor ezt mondd: „Szegényes képességű vagyok és nincs jó beszélőkém. Ha biztattok engem, akkor lesz bátorságom gyakorolni a beszédet.” Ne gondold, hogy semmitérő vagy szégyenletes vagy. Mivel tudod, hogy ilyen hibáik és problémák vannak az emberi mivoltoddal, szembe kell nézned velük és el kell fogadnod őket. Ne hagyd, hogy bármi módon is kihatással legyenek rád. Azzal se foglalkozz, hogy mikor fognak megváltozni ezek a hibák és hiányosságok. Csakis arra koncentrálj, hogy ilyen módon normálisan élj és végezd a kötelességedet. Csak emlékezned kell erre: Az emberi mivolt ezen hibái és hiányosságai nem negatív dolgok és nem romlott beállítottságok, és ha egyszer nem romlott beállítottságok, akkor nem lesznek kihatással a kötelességed teljesítésére vagy az igazságra való törekvésedre, az üdvösséged elnyerésére pedig még kevésbé lesznek kihatással; természetesen, ami ennél is fontosabb, az az, hogy arra sem lesznek kihatással, hogy Isten miként szemlél téged. Hát nem megnyugtató ez a tudat? (De igen.) Ha még mindig aggódsz amiatt, hogy lenéznek téged mások, ez az arrogáns beállítottságoddal kapcsolatos probléma, és el kell oszlatnod ezt az arrogáns beállítottságot. Ez a hibáid és hiányosságaid helyes megközelítésének a gyakorlási útja. Avagy az ily módon történő gyakorlás nem könnyíti meg a számodra, hogy elengedd ezeket a dolgokat, és hogy azok többé ne korlátozzanak téged? (De igen.)

Hatással van-e egymásra egy illető kötelességének a normális végzése és az emberi mivoltának hibái és hiányosságai? (Isten közlésén keresztül mostanra megértettem, hogy az emberi mivolt hibái és hiányoságai nem romlott beállítottságok, és hogy nem hatnak ki az emberek kötelességének a normális végzésére. Amennyiben az emberek az igazságalapelvek szerint végzik a kötelességeiket, akkor jó eredményeket fognak elérni. Ami az emberi mivolt hibáit és hiányosságait illeti, ha képesek vagyunk felülkerekedni rajtuk, akkor megtehetjük. Ha nem tudunk rövid időn belül felülkerekedni rajtuk, akkor meg kell engednünk a létezésüket, és képesnek kell lennünk helyesen megközelíteni őket.) Ha alacsony szintű az iskolázottságod, de akadémiai tudást kell alkalmaznod a kötelességed terén, az nem egyfajta hiányosság? (De igen.) Hogyan lehet akkor megoldani ezt a nehézséget? (Végezhetek helyette egy olyan kötelességet, amely az iskolázottságom szintje alapján megfelelő a számomra. Vagy ha ez a kötelesség megfelelő a számomra, de egy bizonyos mértékű akadémiai tudást igényel, megkérhetek néhány képzett testvért, hogy működjenek együtt velem – egymás erősségeit kihasználva kipótolhatjuk a gyengeségeinket és közösen jól elvégezhetjük ezt a kötelességet.) Az igazság pótolhatja vajon az alacsony szintű iskolázottságot? (Igen, mivel amikor valaki birtokában van az igazságnak, át tudja látni a dolgokat.) Az iskolázottság olyasvalami, ami a tudás szintjén van. Nem számít, mennyi tudással rendelkezel, ha nem érted az igazságot, akkor mindössze helyes nyelvtant tudsz használni, amikor beszélsz vagy cikkeket írsz, de az igazsággal kapcsolatos kérdéseket nem leszel képes világosan elmagyarázni vagy megoldani. Ezért az iskolázottság nem fontos; az igazság fontosabb, mint az iskolázottság. Természetesen, ha nincs meg az az alapod, amelyet az iskolázottság biztosít, és a kötelességed akadémiai tudást is magában foglal, akkor nem fogsz érteni hozzá. Ha azonban érted az igazságot, akkor képes leszel másokat igazgatni – képes leszel felülvizsgálatot végezni az igazságalapelvek tekintetében. Ha alacsony szintű az iskolázottságod, és híján vagy az önkifejezés képességének, és prédikációkat akarsz mondani vagy az igazságról akarsz beszélni, akkor megkérhetsz egy képzett személyt, hogy segítsen a piszkozataid tisztázásában. Így könnyen el tudsz majd érni eredményeket, amikor beszélsz vagy prédikálsz. Szükséges ugyanakkor, hogy legalább értsd az igazságot. Ha nem érted az igazságot és még iskolázatlan is vagy, akkor nem leszel képes akadémiai tudást magukban foglaló kötelességeket végezni, így hát a végzettséged szintjének megfelelő kötelességet kell végezned. Hát nem oldja ez meg a problémát? (De igen.) Az igazságra való törekvés tehát a legfontosabb dolog, függetlenül attól, hogy milyen szempontból nézzük. Elkerülheted az emberi mivolt hibáit és hiányosságait, de soha nem kerülheted ki az igazságra való törekvés útját. Függetlenül attól, hogy mennyire tökéletes vagy nemes az emberi mivoltod, vagy hogy esetleg kevesebb hibád és hiányosságod van, és több erősséggel rendelkezel, mint más emberek, ez nem jelenti azt, hogy megérted az igazságot, és nem helyettesítheti az igazságra való törekvésedet. Ellenkezőleg: ha az igazságra törekszel, sokat értesz az igazságból, valamint kellően mély és gyakorlatias megértéssel rendelkezel róla, akkor ez az emberi mivoltod sok hibáját és problémáját kipótolja. Mondjuk például, hogy félénk és visszahúzódó vagy, dadogsz és nem vagy túlságosan művelt – vagyis sok hibád és hiányosságod van – ám van gyakorlati tapasztalatod, és bár dadogva beszélsz, világosan tudod közölni az igazságot és ez a közlés mindenkinek az épülésére szolgál, amikor hallgatja, problémákat old meg, képessé teszi az embereket arra, hogy kiemelkedjenek a negativitásból, valamint eloszlatja az Istennel kapcsolatos panaszaikat és félreértéseiket. Látod – bár elhebeged a szavaidat, problémákat tudnak megoldani – mily fontosak is ezek a szavak! Amikor laikusok hallgatják őket, azt mondják, hogy iskolázatlan ember vagy és beszéd közben nem követed a nyelvtani szabályokat, valamint időnként az általad használt szavak sem igazán odaillőek. Lehet, hogy tájszólást vagy hétköznapi nyelvet használsz, és a szavaidból hiányzik az igen ékesszólón beszélő, magasan képzett emberek eleganciája és stílusa. A közlésedben azonban ott az igazságvalóság, meg tudja oldani az emberek nehézségeit, és miután hallják azt, az őket körülvevő összes sötét felhő eltűnik és az összes problémájuk megoldódik. Látod, hát nem fontos az igazság megértése? (De az.) Tegyük fel, hogy nem érted az igazságot, és bár van némi akadémiai tudásod és ékesszólón beszélsz, amikor a többiek téged hallgatnak, erre gondolnak: „A te szavaid csak doktrínák, az igazságvalóságnak a legkisebb eleme sincs meg bennük, valóságos problémákat pedig egyáltalán nem tudnak megoldani – hát nem üres minden egyes szavad? Te nem érted az igazságot. Hát nem egyszerűen egy farizeus vagy?” Bár sok doktrínát elmondtál, a problémák megoldás nélkül maradnak, te pedig ezt gondolod magadban: „Igen őszintén és komolyan beszéltem. Miért nem értettétek meg, amit mondtam?” Egy rakás doktrínát mondtál el, de azok, akik negatívak voltak, negatívak maradnak, azoknak pedig, akiknek félreértéseik voltak Istennel kapcsolatosan, továbbra is megvannak ezek a félreértéseik, és a kötelességük végzésében fennálló nehézségek egyike sem oldódott meg – ez azt jelenti, hogy a szavaid nem jelentettek többet üres beszédnél. Bármennyi hiányosság vagy hiba is van az emberi mivoltodban, ha az általad mondott szavakban benne van az igazságvalóság, akkor a közlésed meg tud oldani problémákat. Ha az általad szólt szavak doktrínák és a legcsekélyebb gyakorlati tudást is nélkülözik, akkor beszélhetsz bármennyit, nem fogod tudni megoldani az emberek valóságos problémáit. Nem számít, hogyan tekintenek rád az emberek, amennyiben az általad mondott dolgok nincsenek összhangban az igazsággal és nem képesek kezelni az emberek állapotát, illetve megoldani az emberek nehézségeit, akkor az emberek nem lesznek kíváncsiak rájuk. Mi tehát a fontosabb: az igazság vagy az emberek saját állapotai? (Az igazság fontosabb.) Az igazságra való törekvés és az igazság megértése a legfontosabb dolog. Nem számít tehát, hogy milyen hiányosságaid vannak az emberi mivoltodat és a veleszületett állapotaidat illetően: nem szabad, hogy azok korlátozzanak. Ehelyett az igazságra kell törekedned és az igazság megértésével kell kipótolnod a különféle hibáidat, ha pedig hiányosságokat fedezel fel magadban, sietve orvosolnod kell őket. Egyesek nem az igazságra való törekvésre összpontosítanak, hanem helyette folyton az emberi mivoltuk nehézségeinek, hibáinak és hiányosságainak megoldására, valamint az emberi mivoltukat érintő problémák orvoslására koncentrálnak, és kiderül, hogy több évnyi erőfeszítést tesznek anélkül, hogy világos eredményekre jutnának, ennek következtében pedig csalódottságot éreznek önmagukkal szemben, és azt hiszik, hogy túl gyenge az emberi mivoltuk és nem lehet megváltani őket. Hát nem nagyon ostoba dolog ez?

Egyesek gyengédnek, toleránsnak és türelmesnek tűnnek; kifinomultan beszélnek, a munkát pedig villámgyorsan és lendületesen, tekintélyt parancsoló jelenléttel végzik el. Meglehetősen tökéletesnek látszik az emberi mivoltuk, és a vezető személyiségekre jellemző viselkedéssel bírnak. Ugyanakkor egyetlen igazságot sem értenek, mindenféle problémát doktrínákat használva próbálnak megoldani, és képtelenek bármiféle lényegi munkát végezni vagy a munkarendeket megvalósítani. Hát nem haszontalanok? Ezek tipikus farizeusok. A farizeusok külsőleg kifogástalan öltözékűek, méltóságteljesek és kiegyensúlyozottak; műveltek, jártasak az etikettben, udvariasak, szeretetteljesek, toleránsak és türelmesek. Rendkívül illedelmes a modoruk, és különös kedvességgel, szerénységgel és alázatossággal szólnak másokhoz. Nem látsz bennük semmi tökéletlenséget, hibát vagy hiányosságot. Az emberi mivoltukból ítélve különösen megbízhatónak, éles elméjűnek, kifinomultnak és kellemesnek tűnnek, akárcsak azok a művelt és elegáns úriemberek, akikről a kínai emberek beszélnek. Tökéletesnek tűnik az emberi mivoltuk, és kívülről semmi hibát nem lehet találni bennük, de Isten szándékait értik-e? Értik-e a mindenféle dolgok végzésére vonatkozó alapelveket? Ezek az emberek órákon át tudnak beszélni minden összejövetelen, azok pedig, akik nem értik az igazságot, csodálattal borulnak le előttük, azt gondolván, hogy igen ékesszólón beszélnek és nagyon világosan és logikusan fejezik ki magukat. Azok viszont, akik értik az igazságot, miután meghallgatták ezeket az illetőket, tudják, hogy doktrína csak az egész, amit mondanak, és hogy az nem oldja meg az emberek tényleges nehézségeit, megcélozva a problémáikat. Ezek az egyének nincsenek tekintettel arra, hogy ténylegesen milyen valódi nehézségeik vannak az embereknek, és csak azt tudják, hogy miként prédikáljanak üres doktrínákat és beszéljenek vég nélkül magasztos és üres elméletekről. Miután beszéltek, igencsak elégedettek magukkal, azt gondolva, hogy értik az igazságot és birtokában vannak az igazságvalóságnak. Valójában csakis arra törekszenek, hogy álcázzák az emberi mivoltuk külső megjelenését, hogy az tökéletesnek és elegánsnak látszódjék, magasztosnak és nagyszerűnek tüntetve fel azt. Az Istennek ellenálló lényegük és romlott beállítottságaik azonban a legkisebb mértékben sem változtak meg. Az Istennel kapcsolatos elképzeléseik, az Ellene lázadó mivoltuk, az Istennel kapcsolatos félreértéseik, óvatoskodásuk és gyanakvásaik, és különösen az Istennel szemben támasztott észszerűtlen követeléseik és extravagáns kívánságaik töltik be az egész elméjüket. Egyáltalán nem törekednek az igazságra, és nem is fogadják el egyáltalán az igazságot. Tehát „tökéletesként” jellemezni az emberi mivoltukat a „tökéletes” jelzőt lekicsinylő értelemben használva lehet csak, mivel egyetlen emberi mivolt sem tökéletes; puszta látszat és álca csupán a „tökéletességük.” Hibák nélküli emberi mivolt nem létezik; ez csak látszat, ne higgy nekik! Minél tökéletesebbnek tűnik valaki kívülről, annál inkább szükséges, hogy óvakodj tőle, hogy megfigyeld és felismerd. Hogyan ismered fel az őket? Érintkezz többet velük, beszélgess többet velük, és nézd meg, hogy értik-e önmagukat. Tegyük fel, hogy ezt mondják: „Én egy ördög vagyok, én egy Sátán vagyok, ellenállok Istennek, romlott vagyok! Bűnös vagyok, főbűnös, Isten nem talál engem kedvére valónak, Isten utál engem!” Vagy: „Vak vagyok és ostoba, szegény és szánalmas! Mocskos vagyok, tisztátalan vagyok!” Vannak-e valódi tények e szavak mögött? Van-e mögöttük bármi lényegi megértés? (Nincs.) Nincs semmi megértésük a saját romlott beállítottságaikat illetően; még azt a tényt sem ismerik el, hogy romlott beállítottságaik vannak. Egyszerűen csak megtanulnak elmondani néhány üres szót és elméletet. Ezek az üres szavak és elméletek nem tekinthetők olyan megértésnek, amely abból ered, amit a szívük mélyén éreztek vagy megtapasztaltak; szépen hangzó szavak csupán, látszat az egész, amit előadnak. Ha azután megkéred őket, hogy beszéljenek a saját megtapasztalásaikról, arról, hogy hogyan értették meg a saját romlott beállítottságaikat, és hogy milyen metszésen mentek keresztül, és Isten mely szavait olvasták azután a romlott beállítottságaik eloszlatása végett, úgy tesznek, mintha nem hallanának téged, és megint csak egy halom haszontalan szót szólnak: „Én olyan szegényes képességű vagyok, én bűnösnek születtem, egy trágyadombon ülő, alantas ember vagyok, méltatlan vagyok Isten üdvösségére! Romlott beállítottságaim vannak, és bárhol legyek is, nem tudok bizonyságot tenni Isten mellett; egyszerűen csak szeretem, ha van státuszom.” Ha megkérdezed őket, hogy miként próbálták ezt megoldani, még mindig csak irreleváns választ adnak: „Nem kellene, hogy státuszuk legyen az embereknek; ha egyszer státuszuk van az embereknek, akkor nekik befellegzett. A státuszra való törekvés extravagáns kívánság. Csak próbálj a legjelentéktelenebb ember lenni, és bárhová mész is, ülj a legalacsonyabb zsámolyra, ülj a legkevésbé feltűnő helyre. Az embereknek alázatosaknak kell lenniük; ezt hívják alázatosságnak.” Keresztülmentek-e bármiféle lényegi változáson? Volt-e bármilyen valódi megtapasztalásuk? (Nem.) Egyik sem történt meg ezek közül. Van-e bármi megértésük a saját romlott beállítottságaikat illetően? (Nincs.) Egyáltalán nem értik őket. Akkor hát az igazságot vagy Isten szavait elfogadják? (Nem.) Azok az emberek, akik nem ismerik el, hogy romlott beállítottságaik vannak, soha nem fogadják el az igazságot. Ha elfogadnák az igazságot, minden egyes szavukat és cselekedetüket, valamint a romlottságuk feltárulásait is összevetnék Isten szavaival. Amikor romlottságot tártak fel, elgondolkodnának magukon, megkérdeznék maguktól, hogy ebben és ebben a kontextusban vajon miért tártak fel romlottságot, hogy mit gondoltak és mi irányította őket akkor. Isten szavai által leleplezve és az összevetéseiknek köszönhetően felismernék, hogy ez egy romlott beállítottság, és hogy nem olyan megszenteltek és tiszták, ahogyan azt képzelték, hogy – mint kiderült – bennük is van csalárdság, hogy nekik is vannak önző szándékaik, ambícióik és vágyaik, és hogy egyszerűen nem olyan emberek, akik birtokában vannak az igazságvalóságnak. Voltak-e efféle megtapasztalásaik? Nem. Sok szót szóltak, de egyetlen tény sincs, ami azt bizonyítaná, hogy elismernék, hogy romlott beállítottságaik vannak. Oly sok éve hisznek már Istenben, mégsincs egyáltalán semmilyen tapasztalatuk az igazságról. Doktrínákat szólnak csupán, azon töprengenek mindössze, hogy miként keltsenek látszatot és ékesítsék magukat az emberi mivoltuk hibáinak és hiányosságainak az elkendőzése végett. Külső viselkedésformákkal, cselekedetekkel, arckifejezésekkel, testtartással és a hamis spiritualitás modorával szépítik magukat, miközben szorosan és határozottan ragaszkodnak a romlott beállítottságaikhoz, és biztonságosan beléjük burkolóznak. A legkevésbé sem fogadnak el semmit azokból a különféle dolgokból vagy kijelentésekből, amelyeket az emberek romlott beállítottságaival kapcsolatban leplez le Isten; meg sem jegyzik és a szívükre sem veszik ezeket; csupán az emberi mivoltuk külső megjelenésébe fektetnek erőfeszítést. Ha azután megkéred őket, hogy beszéljenek arról, amit Isten szavaiból megértettek, hogy igazán megértették és értékelik-e az Ő fenyítő és ítélő szavait, az emberiség romlott beállítottságait leleplező szavait vagy az Isten természetéről mondott szavait, akkor kerülik ezeket a gyakorlati témákat és ismételten csak a lelki elméletek folyama ömlik belőlük: „Isten a Teremtő; Isten szuverenitást gyakorol minden dolog felett, Isten cselekedetei csodálatosak! Isten méltó a dicséretre és a magasztalásra, Isten páratlan, Isten hatalma és ereje mindenek felett való!” Az emberek ezt mondják: „Beszélj akkor a saját tapasztalatodról. Milyen dologban láttad meg Isten természetét és Isten szentségét?” Ők ezt felelik: „Isten túlságosan nagy, az ember túlságosan jelentéktelen, az ember méltatlan! Isten szemében az ember még a földön futkosó hangyáknál is alacsonyabb rendű. Isten felmagasztalja az embert!” Rendelkeznek bármi ilyen jellegű megértéssel? (Nem.) Egyáltalán nincs semmi efféle megértésük. Miféle ember az ilyen? (Képmutató farizeus.) Ez egy képmutató farizeus. A legkevésbé sem fogadják el az igazságot; Isten szavai és az igazság puszta szlogenek és doktrínák csupán a szemükben. Gyakran olvassák Isten szavait, jegyzeteket készítenek a lelki áhítatról, eljárnak összejövetelekre és imádkozva olvassák Isten szavait – anélkül végzik el mindezeket a procedúrákat, hogy akár egyetlenegyet is elmulasztanának vagy kihagynának közülük. Mit szívtak tehát magukba abból, hogy elolvasták Istennek ezeket a szavait? Mit nyertek? Nem azért olvassák Isten szavait, hogy megértsék az igazságot, és sokkal kevésbé azért, hogy összevessék az Ő szavait a saját romlott beállítottságaikkal, elképzeléseikkel és képzelődéseikkel, vagy az eltorzult gondolataikkal és nézeteikkel, hogy azután meg tudják oldani a problémáikat, és legyen útjuk, amelyet a gyakorlásuk során követhetnek. Azért olvassák Isten szavait, hogy felvértezzék magukat doktrínákkal, hogy azután kioktathassanak és leckékre taníthassanak másokat az összejöveteleken. Minden alkalommal mást és mást mondanak és hosszú időn át képesek folyamatosan beszélni, Isten különböző szavait kiválogatva a különböző emberekkel történő beszélgetésre, azzal a céllal, hogy mások nagyra tartsák és imádják őket. Egyesek különösen jól értenek önmaguk álcázásához – hát nem végtelenül megvetendőek? Amikor Általam szólt szavakat hallanak és hasznosnak találják azokat, akkor memorizálják őket, majd keresik az alkalmat, hogy miként vághatnának fel az összejöveteleken. Amikor új hívők körében vannak – olyanok között, akik nem hallottak még sok prédikációt, és akik akkor sem emlékeznek Isten szavaira, ha olvastak már valamit belőlük –, akkor különösen kihasználják ezt a lehetőséget, és elkezdenek felvágni és páváskodni ezek között az újonnan érkezettek között. Őket hallgatva mindenki ezt gondolja: „Ezt az illetőt megvilágosította a Szentlélek, ő egy lelki ember.” Hát nem megvetendő, hogy ilyen módszereket használva páváskodnak azért, hogy elnyerjék mások elismerését és imádatát? Hát nem az emberek félrevezetése ez? (De igen.) Ez az emberek félrevezetése.

Ha egész életeden át keresed az igazságalapelveket és keresed Isten szavait, hogy ezek alapján oszlasd el a romlott beállítottságaidat és azokat a benned lévő dolgokat, amelyek összeegyeztethetetlenek az igazsággal, akkor a végén bizonyosan olyasvalaki leszel, aki üdvösséget nyer. Tegyük fel azonban, hogy egész életeden át az emberi mivoltod hibáinak és hiányosságainak az eloszlatására összpontosítod az energiádat és ennek keresed az útját, mindenféle eszközt kitalálva, csak hogy megszabadulj minden hibától és hiányosságtól, és így olyasvalakivé válj, aki különbözik a többiektől, aki tökéletes és hibátlan. Némelyek még ezt is mondják: „Tiszta ember akarok lenni, magasztos és nagyszerű ember, olyasvalaki, aki minden normális emberi mivolton felülemelkedik.” Hadd mondjam el neked: Ha ezt teszed, kudarcot vallottál! Nem számít, hogy az emberi mivoltod mely hibáját vagy hiányosságát próbálod eloszlatni, annak semmi köze az üdvösségedhez, mivel nem az igazságra törekszel a romlott beállítottságaid eloszlatása végett. Ha valóban eloszlatod az emberi mivoltod hibáit és hiányosságait, akkor ez legfeljebb csak annyit jelent, hogy kívülről semmilyen hiba nem látszódik az emberi mivoltodban, és hogy a felszínen tökéletesnek és kifinomultnak tűnsz. Elfelejted azt a tényt, hogy az emberi mivoltod hibái és hiányosságai alapvetően megváltozhatatlanok; még ha meg is változnának, a nagyobb hibáid és hiányosságaid – a romlott beállítottságaid – akkor is ott rejlenek benned! Minél inkább csak látszatot keltesz és hiba nélkül való, tökéletes emberi mivoltra törekszel, annál mélyebben és szorosabban fognak behálózni és megkötözni téged a romlott beállítottságaid, amitől csak még arrogánsabb, csalárdabb, elvetemültebb és hajthatatlanabb leszel. És mi ennek a következménye? Ennek hatására távolabb sodródsz az igazságtól és az igazságra való törekvés útjától. Végül aztán a kirekesztés lesz a kimeneteled, és akkor neked véged. Semmi esély arra, hogy Isten kivételt tegyen és megmentsen téged csak azért, mert kívülről tökéletes vagy, vagy mert tiszta embernek tűnsz. Éppen ellenkezőleg: minél inkább hiba nélkül való, tökéletes emberi mivoltra törekszel, Isten annál inkább meg fog vetni és annál kevésbé munkálkodik majd rajtad. Egyesek azonban gyakran bűntudatot és szomorúságot éreznek amiatt, hogy romlott beállítottságokat fednek fel. Miközben bűntudatot éreznek, kialakul bennük az az elhatározás, hogy az igazságra törekedjenek, képesek nehézséget elszenvedni és árat fizetni az igazság elnyerése érdekében, kitartóan olvassák naponta Isten szavait, valamint imádkoznak Istenhez és minden dologban az igazságot keresik. Így aztán egyre tisztábban látnak az igazsággal kapcsolatban, fokozatosan elérnek némi belépést, nyereséget és tényleges megélést az igazság minden aspektusa tekintetében. Végül aztán, amikor mindenféle emberekkel, eseményekkel és dolgokkal szembesülnek, megfelelő igazságalapelveik vannak a gyakorláshoz és az átvilágításhoz. Sok évnyi tapasztalást követően, Isten fenyítésén és ítéletén, a metszésen, valamint azon keresztül is, amilyen árat fizettek az igazságra való törekvés során, fokozatosan az életükké válik bennük az igazság. Egyre nagyobbra nő az üdvösségre való reményük, annak a valószínűsége pedig, hogy fellázadjanak Isten ellen és elárulják Őt, egyre kisebb lesz. Habár az emberi mivoltuk hibái és hiányosságai, valamint a velük született állapotaik alapvetően változatlanok maradnak, a romlott beállítottságaik fokozatosan alábbhagynak, kevésbé gyakran állnak ellene Istennek és lázadnak fel Ellene, egyre inkább kedveli őket Isten, ők pedig egyre építőbbek mások számára és egyre alkalmasabbak a használatra. Ha az ilyen emberek tovább haladnak ezen az úton, akkor egész biztosan azok lesznek, akik elérik azüdvösséget; ezek azok, akiket Isten munkája meg szándékozik menteni. Figyeljétek meg a körülöttetek lévő embereket! Nézzétek meg, hogy kik azok, akik állandóan a külsőségekbe, az emberi mivoltuk hibáiba, hiányosságaiba és gyengeségeibe fektetnek erőfeszítést, minden tőlük telhetőt megtéve azért, hogy elrejtőzzenek és álcázzák magukat, hogy azután elnyerjék mások elismerését, csodálatát és imádatát, és hogy státuszuk legyen az emberek szívében – az ilyen típusú emberek farizeusok. A farizeusoknak csak egyetlen végeredményük van: hogy az egerekkel együtt pusztuljanak el. Azt mondom tehát, hogy az ilyen típusú embereknek végük van és ki vannak rekesztve.

Az Isten által végzett munka kezdettől fogva egészen a végéig nem az emberek emberi mivoltának hibáit és hiányosságait hivatott megváltoztatni, hanem egyedül az a célja, hogy helyreállítsa a normális emberi mivolt lelkiismeretét és józan eszét. Isten az emberek romlott beállítottságait akarja megváltoztatni. Természetesen Isten gyakran beszél az emberek romlott beállítottságaitól történő megszabadulásról is, ami képessé teszi őket az üdvösség elnyerésére. Milyen alapra épül hát a normális emberi mivolt helyreállítása? Arra az alapra épül, hogy az emberek levetették a romlott beállítottságaikat. Amikor fokozatosan helyreállításra kerül az emberek normális emberi mivolta, az azt jelenti, hogy érzékennyé válik a lelkiismeretük, egyre normálisabb lesz a józan eszük, és képesek a normális emberi mivolt szempontjából helyes dolgokat tenni és helyes szavakat szólni; nem okoznak bomlasztásokat és zavarásokat, a beszédük és a cselekedetük nem impulzív, nem vak vagy heves, hanem teljességgel Isten szavainak az alapelvein nyugszik, a józan eszük különösen normális, az emberi mivoltuk pedig különösen egyenes és kedves. Milyen alapon lehet hát elérni ezeket a dolgokat és az ilyen fokú helyreállást? Azon az alapon lehet elérni, hogy megváltoznak az emberek romlott beállítottságai, hogy az emberek levetik a romlott beállítottságaikat az igazság gyakorlása és Isten ítéletének és fenyítésének az elfogadása által. Ha azonban nem változnak meg és nem kerülnek levetésre a romlott beállítottságaid, akkor, még ha viszonylag jó is az emberi mivoltod és van is némi lelkiismereted és józan eszed, amennyiben nem az igazság az életed, úgy nem tudja átvenni az irányítást a lelkiismereted és a józan eszed, és akkor továbbra is gyakran olyan dolgok megtételére fognak befolyásolni, ösztönözni és felbujtani a romlott beállítottságaid, amelyek szembemennek a lelkiismereteddel és a józan eszeddel. Ezért, még ha van is egy kis igazságérzeted, az egyfajta kívánság és elhatározás csupán. Mindössze van némi kedves emberi mivoltod, de mivel a romlott beállítottságaid az életed, és belülről azok vezérelnek téged, annyit tudsz csupán elérni, hogy nem művelsz gonoszságot és nem kezdeményezed mások becsapását és megkárosítását, ami máris elég jó teljesítmény. Más szóval: akkor tudod csak biztosítani, hogy ne művelj gonoszságot, amikor a saját személyes érdekeid nem érintettek, és amint érintve vannak a személyes érdekeid, a felszínre jönnek a romlott beállítottságaid, hogy elnyomják a lelkiismeretedet és a józan eszedet, hogy azután a saját érdekeidet és jogaidat védd, így pedig nagyon nehezen tudod majd hagyni, hogy a lelkiismeret és a józan ész átvegye az irányítást. Miért van ez? Azért, mert nem az igazság az életed; helyette a Sátán romlott beállítottságai az életed. Ezért csak akkor tudsz egy keveset feltárni az emberi mivoltod lelkiismeretéből vagy józan eszéből, amikor a te érdekeid nem sérülnek. Amint sérülnek vagy fenyegetve vannak az érdekeid, azonnal felszínre jönnek a romlott beállítottságaid, hogy elnyomják a lelkiismeretedet és józan eszedet, téged pedig a lelkiismerettel és józan ésszel szembemenő – vagyis az erkölccsel és az erkölcsi igazsággal ellenkező – dolgok megtételére késztessenek, és még az is lehet, hogy bármit képes leszel megtenni. Természetesen elmondható, hogy mindezek a dolgok szembemennek az igazsággal; ez elkerülhetetlen. Ezért nem az emberi mivoltának állapotaitól függ, hogy mit él meg valaki, hanem attól, hogy mi a belső életlényege. Ha igazán az igazság az élete, akkor az élete tartalmazza az igazságot, Isten szavait, valamint annak a módját, hogy félje Istent és kerülje a rosszat. Akkor optimális állapotú és működőképes marad a normális emberi mivolt szerinti lelkiismerete és a józan esze, ami képessé teszi őt arra, hogy gyakorolja az igazságot és az alapelvek szerint cselekedjen. Ha azonban valakinek a romlott beállítottságok jelentik az életlényegét, akkor a lehető legalacsonyabb szintűre redukálódik a lelkiismerete és a józan esze, vagyis pusztán csak nem süllyednek az emberi mivolt legalsó határa alá. Mi ez a legalsó határ? „Soha nem ütök elsőnek, de mindig visszaütök”; „Fogat fogért, szemet szemért”; „Néha a hóhért akasztják”. És még mi? „Jobb igazi gazembernek lenni, mint hamis úriembernek.” Ez a legalsó határa annak, ahogyan sok nem hívő viseli magát. Egy nem hívő esetben már az is elég jó, hogy így képes gyakorolni. Mit értettetek meg ebből? Ha nem törekszel az igazságra, nem fogod levetni a romlott beállítottságaidat, nem fog megváltozni az életlényeged, ha pedig nem változik meg az életlényeged, akkor lényegében nem lesz helyreállítva a normális emberi mivolt szerinti lelkiismereted és józan eszed, hanem mindössze csak – formálisan – nem süllyed az emberi mivolt legalsó határa alá. Ha azonban levetetted a romlott beállítottságaidat és megváltozott az életed lényege, akkor bizonyos mértékben optimalizálódik és magasabb szintre emelkedik a normális emberi mivolt szerinti lelkiismereted és józan eszed. Mire utal itt az, hogy „optimalizálódik” és „magasabb szintre emelkedik”? Azt jelenti, hogy a lelkiismereted és a józan eszed elkezd normálisan működni – nem egyszerűen csak nem lépik át a legalsó határt, hanem helyette elérik az igazság gyakorlásának a mércéjét. A nem hívők közül az úgynevezett jó emberek pusztán csak mutatnak némi lelkiismereted és józan észt, nem követnek el nyilvánvalóan gonosz cselekedeteket, és nem lépik át a morális igazság legalsó határát. Már ez is elég jó teljesítmény; ők nagyon jó embereknek tekinthetők. Azok az emberek azonban, akiknek az igazság az életük, ennél tovább mennek; megvan a képességük arra, hogy megkülönböztessék a helyest a helytelentől, és azonosítani tudják a helyes és a helytelen különféle fajtáit, valamint azonosítani tudják a különféle embertípusokat. Mire alapoznak tehát? Az igazságalapelvekre. Birtokában vannak az igazságalapelveknek – hát nem sokkal magasabb szintű ez, mint a lelkiismeret és a józan ész mércéje? (De igen.) Mivel értik az igazságot, és az igazság az életük, és mivel a hétköznapi romlott emberek mércéjénél sokkal magasabb szintű dolog alapján azonosítják a különféle dolgokat, kitartóan fognak az igazságalapelvek szerint cselekedni, amikor bonyolult dolgokkal szembesülnek. Miután felfogták az igazságalapelveket, nem lesz többé homályos az elméjük, és tiszta lesz a gondolkodásuk. Mit jelent az, hogy tiszta? Azt jelenti, hogy racionális. Bármennyire bonyolult dolgokkal találkozzanak is, a gyakorlásra vonatkozó igazságalapelvek be vannak vésődve a szívükbe; pontosan és alaposan felfogták az igazságot, és az már az életükké vált. Mindenféle bonyolult emberekkel, eseményekkel és dolgokkal szembesülve van egy alapvető kritériumuk, mégpedig az, hogy betartják az igazságalapelveket. Ezek az igazságalapelvek képessé teszik őket arra, hogy átlássák a különféle bonyolult dolgok lényegét és azt, hogy mi az ügy valósága; képesek azonosítani ezeket a dolgokat. Ez az ő racionalitásuk. Nem magasabb szintű vajon ez a racionalitás a hétköznapi emberekénél? (De igen.) Akkor hát, miután elérték ezt a szintet, vajon nem magasabb szintre emelkedett és optimalizálódott a racionalitásuk? (De igen.) Ez a fajta normális emberi mivolt az, amit Isten akar; Isten nem akar zavaros fejű embereket. Némelyek ezt mondják: „Én gyámoltalan vagyok és gyáva, és engem folyton piszkálnak”, míg mások ezt mondják: „Nekem valóban szegényes a képességem, és nincs semmi adottságom vagy tehetségem.” Isten azt mondja, hogy ezek a dolgok nem fontosak, és hogy az a fontos, hogy érted-e az igazságalapelveket. Ha érted az igazságalapelveket, és ha a becsületes emberi lét mércéi és alapelvei szerint beszélsz és cselekszel, akkor, még ha ostobának csúfolnak is a nem hívők, az nem igazi ostobaság. Miért nem? Azért nem, mert ha már érted az igazságalapelveket, akkor éppé válik és optimalizálódik a józan eszed, magasabb szintűvé, mint egy hétköznapi emberé. Amikor bármilyen dologgal találkozol, nem zavarodsz össze; a helyes alapelvek, álláspont és célok alapján tudod kezelni. Tiszta az elméd és világosak a gondolataid. Arra törekedve cselekszel, hogy megfelelj azoknak az alapelveknek és mércéknek, és egész biztosan nem mész szembe Isten szándékaival; bizonyosan az Ő szándékaival összhangban cselekszel. Miután kezelted a dolgot, akár átlátták akkor az emberek, akár nem, miután elég idő elteltével megértik, mindannyian alaposan meg lesznek győzve és tudni fogják, hogy nagyon előnyös módon kezelted azt. Mi hát a gyökéroka annak, hogy ilyen hatást érsz el? Az, hogy az igazság az életed. Csakis ekkor tud a racionalitásod képessé tenni arra, hogy helyes ítéleteid, helyes jellemzéseid és helyes következtetéseid legyenek bárkiről és bármiről, valamint helyes gyakorlási elveid és természetesen helyes alapelveid az emberek megsegítéséhez és igazgatásához. Akkor hát nem emelkedett vajon magasabb szintre és nem optimalizálódott a racionalitásod? Miből meríti a normális emberi mivolt az ilyen racionalitást? (Az igazságból.) Azok az emberek alkotják azt az emberiséget, amelyet Isten akar, akiknek az igazság az életük. Lehet, hogy ostoba, gyámoltalan, gyáva és inkompetens vagy, lehet, hogy népszerűtlen vagy és piszkálnak az emberek a világban, de ez mind nem számít; Isten nem ezt nézi. Lehet, hogy nagyon rátermett vagy a világban, hogy különös hozzáértéssel olvasol az emberekben, ismered fel az irányzatokat és fogod be a szelet a vitorládba, de ez is haszontalan; ez nem egyenlő azzal, hogy ép a racionalitásod. Csakis azután lehet pontos a különböző dolgokkal kapcsolatos felismerésed, ítéleted és döntéshozatalod, hogy elfogadtad az igazságot, megértetted az igazságot, valamint felfogtad, gyakoroltad és megtapasztaltad az összes igazságot, az igazság pedig az életeddé vált.

Ami a lelkiismeretet illeti – mit mondtunk korábban, mire vonatkozik ez? A normális emberi mivoltigazságérzetére és kedvességére. Egy illetőnek egyenesnek és kedvesnek kell lennie ahhoz, hogy azt lehessen mondani rá, hogy van lelkiismerete. Hogyan lehet tehát optimalizálni és magasabb szintre emelni a normális emberi mivoltegyenességét és kedvességét, miután valaki hinni kezd Istenben? Ezt az igazság megértésének az alapjára kell építeni. Vagyis miután valaki megérti az igazságot, azok a kritériumok, amelyek szerint viseli magát és cselekszik, pozitív céllá válnak, ennek pedig pozitív hatása, értéke és jelentősége lesz úgy önmaga, mint mindenki más számára. Miután megértette az igazságot, mindent az Isten által tanított igazságalapelvek alapján fog szemlélni és kezelni. Mások szemében meglehetősen egyenes egy ilyen ember. Mit jelent az egyenesség? Az egyenes azt jelenti, hogy nem hajlik el se jobbra, se balra, nem hajlik el a hevesség, az érzések, a személyes érdekek vagy kapcsolatok, esetleg a személyes szándékok irányába, hanem helyette a leghelytállóbb, legmegfelelőbb cél felé tartva gyakorol, olyan cél felé, amely különösen méltó az emberek tiszteletére, elismerésére és nagyrabecsülésére – vagy, azt is lehet mondani, hogy egy olyan cél felé tartva gyakorol, amelyet Isten jónak lát és helyesel. Hát nem magasabb rendű ez annál, amit a hétköznapi, romlott emberiség „egyenességnek” tart? (De igen.) Mit jelent ez az egyenesség? Azt, hogy teljességgel összhangban van az igazságalapelvekkel, teljességgel Isten szavain alapul, és a lelkiismeret alapjára épült. Amikor egy ember érti az igazságot, akkor birtokában van a problémák megoldásához és dolgok kezeléséhez szükséges utaknak és alapelveknek; akkor hát nem meglehetősen tökéletes az illető lelkiismerete? Nem lett optimalizálva? (De igen.) Akkor egy igazi ember, egy igazi teremtett lény nem kellene, hogy ilyen lelkiismeretnek legyen a birtokában? Nem kellene ilyen értelemben vett egyenességgel rendelkeznie? (De igen.) Egy igazi ember az ilyen értelemben vett, az igazsággal összhangban lévő egyenességgel kell, hogy rendelkezzen ahelyett, amiről az emberek beszélnek: eltökélten egyenesnek, pártatlannak, nyitottnak és tisztességesnek lenni, avagy „egy valódi ember semmit nem rejteget, és mindig kiáll a tettei mellett.” Ez hevesség, nincs tényleges tartalma, és teljesség egészében csak színlelés az emberek részéről. Az egyenességnek az igazság az alapja; ténylegesen megélt gyakorlatok járnak vele. Azt jelenti, hogy egy normális emberi mivoltú személynek az igazság a forrása és a kiindulási pontja, és képes a különféle dolgokat Isten szavai szerint kezelni – ezt nevezik egyenességnek. A kedvesség még inkább magától értetődő; az a legkevesebb, hogy meghaladja a lelkiismeret és józan ész mércéjét. A kedvességen belül nincs képmutatás, ádázság pedig még kevésbé. Azt jelenti, hogy az ember teljességgel olyan módok alapján cselekszik, amelyek előnyösek és építőek az emberek számára, és amelyek ezzel egyidejűleg Isten követelményeinek is megfelelnek; olyan cselekvést jelent, amely teljességgel azon a célon és kritériumokon alapul, hogy az ember félje Istent és kerülje a rosszat, tegyen eleget Istennek és kövesse Isten útját. Ez a legkedvesebb, legcsodálatosabb dolog az ég alatt, az egész világegyetemben. Egy olyan illetőnek, akinek Isten szavai vagy az igazság az élete, határozottan a legkedvesebb szíve van, mivel képes elfogadni az igazságot, és ez teljességgel megfelel annak a mércének, amelyet Isten megkövetel az emberektől. Mivel ezzel a fajta emberi mivolttal rendelkezik, helyénvaló azt mondani rá, hogy egyenes, és azt is helyénvaló mondani rá, hogy kedves. Azért van így, mert képes az igazság elfogadására és gyakorlására, nem az érzései vezérlik, nincsenek ambíciói vagy vágyai a kötelessége végzése közben, nem táplálja magában a hagyományos kultúra mérgeit, az erkölcs és az emberi mivolt mérlegelésére használt mércéjét pedig a Sátán filozófiáinak, gondolatainak vagy nézeteinek egyike sem hamisította meg – teljességgel igazodik az igazsághoz. Mondjátok hát meg Nekem: nem máris nagymértékben optimalizált az olyan emberi mivolt, amelyben ilyen lelkiismeret és józan ész van? (De igen.) Mivel az ilyen emberek birtokában vannak az igazságnak, és mivel az élet általuk megélt esszenciája az igazság, tökéletes az ilyen életesszenciával rendelkező emberi mivoltuk. Ha nem szeretitek a „tökéletes” szót hallani, akkor hívhatom „optimalizáltnak” is. Az a legkevesebb, hogy ők Isten szemében optimalizáltak és Istentől szeretettek. Isten az emberekben meglévő kevéske lelkiismereti tudatosságot, józan észt és szégyenérzetet arra használja, hogy elültesse bennük a szavait és az igazságot. Amikor elültetésre kerül benned Isten szavainak az igazsága, akkor nemcsak hogy nem gyengül meg vagy lesz elrejtve a lelkiismereted és a józan eszed, hanem helyette normálisabbá válik és optimalizálódik. Isten ilyen emberiséget akar. Ne mondjuk azt, hogy tökéletes, mondjuk azt, hogy optimalizált. Miért ne mondjuk azt, hogy tökéletes? Ha azt mondom, hogy tökéletes, némely lelki megértés híján lévő emberek ezt fogják mondani: „Nem azt mondtad, hogy ne legyünk tökéletes emberek?” Úgyhogy kerülnöm kell ezt a szót, nehogy egyesek félreértsék. Valójában, ha valami Isten szemében optimalizált, akkor a teremtett emberiség körében tökéletesnek mondható. Ez a tökéletesség nem az emberek képzelődései szerinti tökéletesség, hanem inkább egy szép és jó dolog, az igazságosság ereje, valamint pozitív dolog is, amely méltó arra, hogy az emberek dicsérjék, sóvárogjanak rá, becsüljék, tiszteletben tartsák és kincsként őrizzék. Ezért, ha nem annyit akarsz csupán, hogy a lelkiismereted megrekedjen az emberi mivolt alsó határán a magaviseleted terén és ne lépje át azt, hanem érzékenyebbé, tudatosabbá akarod tenni a lelkiismeretedet, a józan eszedet pedig Isten követelményeinek megfelelővé, akkor csak egy utad van. Ez az út nem az emberi mivolt különféle hibáinak és hiányosságainak a leküzdése, hanem az igazságra való törekvés, az Isten által az embereknek tanított különféle igazságokba fektetett erőfeszítés és annak a megértése, hogy Isten milyen mércéket vár el tőled a különféle emberek, események és dolgok tekintetében, és hogy miként kell szemlélned és kezelned ezeket az embereket, eseményeket és dolgokat, és hogyan kell bánnod velük. Istennek ezen aspektusok mindegyikére vonatkozóan vannak alapelvei és mércéi. Mi a te feladatod? Az, hogy ebbe az irányba, ezen cél felé és ezen mércék szerint gyakorolj. Először is, keresd és értsd meg, hogy melyek az igazság gyakorlására vonatkozó mércék. Ezután támassz követeléseket magaddal szemben az Isten által megkövetelt mércék szerint, miközben ezzel egyidejűleg elengeded az elképzeléseiden és képzelődéseiden belül mindazokat a különféle gondolatokat, nézeteket, szabályokat, előírásokat, és így tovább, amelyek nem felelnek meg Isten szavainak vagy az igazságnak. Ezután hagyd, hogy Isten szavai apránként a gyakorlásod alapelveivé váljanak. Miközben megtanulsz elengedni, ne feledd: Az elengedés célja nem az, hogy üresszívű emberré válj tőle; Isten azt akarja, hogy legyen tartalma az életednek. Mire utal a „tartalom” szó? Istennek a különféle dolgokra vonatkozóan megkövetelt alapelveire utal. Isten természetesen nem akarja, hogy az emberek üres elméletekké változtassák a különféle gyakorlási alapelveket, és csak beszéljenek róluk, de ne ültessék őket gyakorlatba. Ehelyett azt reméli, hogy az emberek határozottan az életük részévé tudják tenni ezeket az igazságalapelveket és be tudják vinni Isten szavait a valódi életükbe. Vegyük például egy kötelesség végzését – milyen mércét követel meg Isten az emberektől ebben a tekintetben? Azt, hogy két lábbal a földön állva és a megfelelő hivataluk szerint viseljék magukat. Vagyis, miközben a kötelességedet végzed, két lábbal a földön kell járnod, nem lehetsz felületes vagy felszínes, nem cselekedhetsz rutinszerűen, nem végezheted azért, hogy mások lássák, és felvágnod sem szabad; persze, ami még fontosabb, az igazságalapelvek szerint kell cselekedned. Úgy kell cselekedned, ahogyan Isten mondja neked, és tartózkodnod kell azoknak a dolgoknak a megtételétől, amelyekről Isten azt mondja, hogy ne tedd meg azokat. Ha nem tudsz teljes mértékben tartózkodni ezeknek a dolgoknak a megtételétől, akkor kezdd azzal, hogy kevesebbet teszed őket, lázadj fel a saját vágyaid és a saját preferenciáid ellen, és fokozatosan juss el oda, hogy teljes mértékben tartózkodsz a megtételüktől – avagy nem könnyű ezt elérni? (De igen.) Az üdvösségre való törekvés folyamán el kell oszlatnod és el kell engedned az Isten szavai által leleplezett különféle beállítottságokat. Természetesen nem ezeknek a romlott beállítottságoknak az elengedése a végső cél. A végső cél – feltéve, hogy elengedted ezeket a romlott beállítottságokat – Isten szavainak és Isten követelményeinek az elfogadása. Nem azért kell elfogadnod őket, hogy megváltozzon a kedved, és nem is azért, hogy ezáltal méltósággal élhess, hanem a romlott beállítottságaid levetkőzése érdekében. Ez a végső cél, mivel csak azután nyerhetsz üdvösséget, hogy levetetted a romlott beállítottságaidat.

Az üdvösség elérésében a romlott beállítottságaik akadályozzák a leginkább az embereket. Az alacsony szintű iskolázottságod, az idős korod vagy az ügyetlen beszédmódod, és hogy híján vagy az önkifejezés képességének – ezek egyike sem tekinthető az üdvösség legnagyobb akadályának. Az, hogy szegényes szakmai készségekkel rendelkezel a kötelességed terén és képtelen vagy beletanulni – ez sem az üdvösséged legnagyobb akadálya. Akkor hát mi az üdvösség legnagyobb akadálya? A romlott beállítottságaid. Persze nem könnyű az emberek számára azoknak a különféle romlott emberi beállítottságoknak az eloszlatása, amelyek Isten szavaiban le vannak leplezve. Nem azért van így, mert az emberek nem hajlandóak elengedni a romlott beállítottságaikat, nem is azért, mert idejétmúltak a gondolataik és a nézeteik, és természetesen még kevésbé az emberi mivoltuk hibái vagy hiányosságai miatt vagy azért, mert érzéketlenek, mert lassan reagálnak, és így tovább – ezek egyike sem jelenti a probléma gyökerét. Akkor hát miért van így? Egyszerűen csak azért, mert a romlott beállítottságaik gyökeret vertek a szívükben, az emberek nem tudják őket csak azért levetni, mert szeretnék, és így a romlott beállítottságaik gyakran a felszínre jönnek, hogy zavarásokat és gondot okozzanak, miközben a kötelességeiket végzik. Tegyük fel például, hogy gyülekezetvezető vagy, és valami rosszat tettél és meg lettél metszve. Ebben az esetben el kell fogadnod, be kell látnod, hogy valami rosszat tettél, hajlandónak kell lenned bűnbánatot tartani, megfordítani a helytelen megközelítésedet és az igazságalapelvek szerint cselekedni. Ez egy nagyon egyszerű dolog, de te mégsem tudod megtenni. Így töprengsz: „Talán azért metszettek meg így engem, mert nem találnak tetszésükre valónak és el akarnak bocsátani engem?” Panaszok és félreértések merülnek fel a szívedben és még vitatkozni is próbálsz Istennel: „Ha nem találsz tetszésedre valónak és el akarsz bocsátani és ki akarsz rekeszteni engem, akkor rendben van, tisztázzuk ezt a dolgot. Tizennyolc évesen kezdtem Istenben hinni, az évek során végig vezető voltam, elhagytam a családomat és a karrieremet, lemondtam a házasságról és a családról – hogy lesznek ezek elszámolva?” Minél inkább számolgatsz, annál jobban felhúzod magad. Ez vajon annyit jelent csupán, hogy nem vagy képes az elengedésre? Nem. Miért nem tudod elengedni ezeket a dolgokat? Van itt egy fő probléma. Amikor megmetszenek, úgy érzed, hogy igazságtalanság ért, panaszkodsz és dacosságot érzel a szívedben, valamint érvelni is próbálsz és magadat igazolni, sőt, még másokat is arra kérsz, hogy álljanak ki melletted. Miért cselekszel így? (Azért, mert romlott beállítottságaink vannak.) Csak egyetlen oka van, egyetlen gyökéroka: vannak olyan romlott beállítottságaid, amelyek nem lettel eloszlatva. Némelyek ezt fogják kérdezni közületek: „Azért van, mert nem elegendő a velem született képességem és adottságom, és nem tudom elvégezni a munkát?” Lehetséges, hogy némelyikőtök esetében ez az egyik ok; a szegényes képesség miatt alkalmatlanok vagytok a munkára, és az igazságot sem értitek, így aztán olyan dolgokat tesztek, amelyek bomlasztásokat és zavarásokat okoznak. Valóban csak azért van ez, mert szegényes a képességed? Ez csak az egyik aspektus. A fő probléma az, hogy gond van a lelkiismereteddel. Ez a lelkiismereteddel kapcsolatos gond közvetlenül összefügg a romlott beállítottságaiddal. Olyan dolgokat tettél, amelyek bomlasztásokat és zavarásokat okoztak és meg lettél metszve – hogyan kell ezt megközelítened? Hogyan közelíted meg azt a dolgot, hogy alkalmatlan vagy a munkára? Ha képes vagy az igazságot gyakorolni, akkor ezek nem jelentenek problémát, és helyesen tudod megközelíteni őket. De vajon hogyan viselkedik az emberek többsége, amikor ezekkel a dolgokkal találkozik? Vitatkozni próbálnak, panaszkodnak, negatívvá válnak, sőt, még hevesen is beszélnek: „Nem azért van ez csupán, mert úgy gondolod, hogy szegényes a képességem és nem vagyok rátermett? Hát nem Isten adta nekem ezt a képességet? Mégis panaszkodsz, hogy nem tudom elvégezni a munkát! Ha nem találsz tetszésedre valónak, mondhattad volna korábban is!” Ha valamivel keményebb szavak hangoznak el, miközben megmetszik őket, ezt gondolják: „Odalett a reményem arra, hogy áldásokat nyerjek? Az ez életbeli státuszom forog kockán, és talán az eljövendő világon sincs semmi reményem.” Szándékukban áll-e bármennyire is, hogy az igazságot keressék? Alá tudják-e vetni magukat a szívükben? Nem könnyű alávetniük magukat. Végső soron ezek a megnyilvánulások mind azért vannak, mert az emberek romlott beállítottságokkal rendelkeznek. Szegényes a képességed és alkalmatlan vagy a munkára – ez csupán az emberi mivolt egyik természetes hibája vagy hiányossága; ez nem probléma. Még ha nagyok is a természetes hibáid és hiányosságaid, és alkalmatlan vagy is a munkára, Isten egyáltalán nem érez nemtetszést vagy megvetést az irányodban. De amellett, hogy alkalmatlan vagy a munkára, fel sem ismered a saját problémáidat, továbbá panaszkodsz, ellenállást érzel, végül pedig negatívvá válasz és elhagyod a kötelességeidet – mi ez? Ez romlott beállítottság. Ez az, amit el kell oszlatnod. Ugye? (Igen.) Miután a romlott beállítottságaid eloszlatásra kerültek, alkalmassá válsz a használatra abban a munkában, amelyre az emberi mivoltod képességei és állapotai alkalmasak. De ha nem oszlatod el a romlott beállítottságaidat, és ha nem tudsz az igazság szerint gyakorolni, ha nem tudod alávetni magad a metszésnek, vagy nem tudod alávetni magad annak, hogy leleplezzenek, akkor bármilyen jó is a képességed, bármennyire felsőbbrendűek is az emberi mivoltod állapotai, nem leszel alkalmas a használatra. Megértetted? (Megértettem.) Mondjátok meg Nekem, mi volt a lényege annak, amiről az imént beszélgettünk? (Miközben Istenben hisz az ember, az a legfontosabb dolog, hogy ismerje a saját romlott beállítottságait. Nem az emberi mivoltának külső hibái és hiányosságai, hanem a romlott beállítottságai eloszlatásán kell, hogy legyen a hangsúly. Amikor helyzetekkel találkozunk, mindig külső dolgokba bonyolódunk, alapvetően képtelenek vagyunk a lényeges problémákat megoldani, illetve a metszésnek való alávetettséget és az Isten által kialakított körülményeknek való alávetettséget sem vagyunk képesek elérni.) Ha a romlott beállítottságaid eloszlatásra kerülnek, és azokban a dolgokban, amelyekkel találkozol, fel tudod fogni az igazságalapelveket és tudod, hogy miként kezeld őket az alapelvek szerint, akkor alkalmas leszel a használatra a kötelességed végzése terén. Függetlenül attól, hogy magas vagy alacsony szintű-e a képességed, és hogy mennyi tehetséged van, ha a romlott beállítottságaid nem kerülnek eloszlatásra, akkor bármilyen helyzetbe légy is helyezve, nem leszel alkalmas a használatra. Ha ellenben korlátozott képességgel és adottságokkal rendelkezel, de érted a különféle igazságalapelveket, azokat az igazságalapelveket is beleértve, amelyeket a munkád körében kell megértened és felfognod, és ha a romlott beállítottságaid eloszlatásra kerültek, akkor használatra alkalmas személy leszel. Megértetted? Lehet, hogy emésztenetek kell egy darabig ezeket a szavakat ahhoz, hogy teljesen megértsétek őket.

Jelenleg az emberek többsége még mindig adottságokra hagyatkozik és előírásokat tart be a kötelessége végzése során. Amíg nem vétkeznek vagy nem művelnek gonoszságot, azt hiszik, jól végezték a kötelességüket. Nem az igazságra való törekvésre és az önmagukon való elgondolkozásra összpontosítanak a romlott beállítottságaik eloszlatása végett. Az emberek többsége csak belebonyolódik a megközelítésekbe és viselkedésekbe és ezeknél ragad le, nem pedig az igazság keresésére és az alapelvek szerinti cselekvésre összpontosít. Megelégednek annyival, hogy egyszerűen megteszik, amit tudnak, próbálnak nem okozni bomlasztásokat és zavarásokat, sem pedig szabotálni a dolgokat, és ez minden. Az emberek többsége még nem találkozott metszéssel vagy leleplezéssel, és fenyítést vagy ítéletet sem élt át, a súlyos megpróbáltatások szintjét pedig még kevésbé, ezért a legtöbbjük romlott beállítottságai nem indultak még változásnak. Ez nem jó hír, de tény. Mondok egy példát, és akkor tudni fogjátok, hogy mi történik. Látod, a legtöbb ember, aki most kötelességeket végez, hétköznapi követő; nincs státuszuk, és nem jutottak el arra a pontra, ahol státusszal és hatalommal rendelkezve végeznének egy munkaelemet. A legalapvetőbb elv, amelyet az emberek többsége gyakorol, az, hogy engedelmes és alávetett legyen. Azt gondolják, hogy a vezetők mindenképpen a Fennvaló munkarendjei beszélnek, így ők csak megteszik, amit a vezetők kérnek, úgy, ahogyan azt a vezetők kérik tőlük, és azt gondolják, hogy nem is szükséges tisztán látniuk, hogy mi helyes és mi helytelen, vagy kivizsgálniuk, hogy megfelel-e az igazságnak, és hogy ameddig nem hibáznak, addig minden a legnagyobb rendben van. Ilyen az, ha valakinek az igazságalapelvek jelentik az életét? (Nem.) Akkor milyen körülmények között lehet megállapítani, hogy az igazság az életed? Akkor, amikor vezetővé választanak téged, hogy gyülekezeti munkát végezz; ez fedi fel a leginkább az embereket. Az, hogy vannak-e alapelveid a dolgok kezelése terén, és hogy mennyit fedsz fel a romlott beállítottságaidból, bizonyítja, hogy rendelkezel-e az igazságvalósággal, és hogy alkalmas vagy-e vezetőnek vagy dolgozónak. Ha romlott beállítottságokat társz fel, hogyan kell azt kezelned? Ki kell tárulkoznod és beszélned kell az igazságról, vagy rejtőzködnöd kell és álcáznod magad? Ez is azon helyzetek egyike, amikor a leginkább felfedetnek az emberek. A gyülekezetben a legtöbben nem képesek az igazságalapelvek szerint szemlélni a dolgokat; helyette a saját elképzeléseik és képzelődéseik szerint és a preferenciáik alapján szemlélik és kommentálják a dolgokat. A legtöbben ezt gondolják: „Amíg nem követek el nagy hibákat a kötelességem terén, és ugyanígy folytatom tovább a munkát, ez elég is. Ha elkövetek egy nagy hibát és elkülönítenek önvizsgálat céljából vagy egy B csoportba helyeznek át, az csak balszerencse.” Mit szemléltet ez a helyzet? Habár képes vagy arra, hogy engedelmes és alávetett légy, miközben a kötelességedet végzed, és mindent megteszel, amire csak megkérnek, ez nem azt jelenti, hogy az igazság az életed, és nem azt jelenti, hogy olyan ember vagy, aki aláveti magát Istennek. Amikor vezetővé választanak téged és eléred ezt a státuszt, fel leszel fedve. Hogy miért? Ha egyszer státuszod van, azt fogod tenni, amit csak akarsz, mindent te veszel a kezedbe, teljes dominanciát gyakorolsz és független királyságot alapítasz; hevesség alapján, a romlott beállítottságaid alapján és a saját vágyaid és ambícióid alapján cselekszel majd. Tehát még mindig nem vagy alkalmas a használatra. Azt lehet elmondani, hogy eddig ilyen állapotban van az emberek kilencvenkilenc százaléka. Noha a legtöbb ember sok éve végzi már a kötelességét és külsőleg viszonylag engedelmessé és jó magaviseletűvé vált, ez vajon azt jelenti, hogy többé nincsenek romlott beállítottságaik? (Nem.) Immár nem kicsapongó a viselkedésük, kívülről jó magaviseletűek, és úgy tűnik, hogy van bennük némi szent illendőség, de a romlott beállítottságaik a legkevésbé sem változtak meg, mivel nem keresik aktívan az igazságot a saját romlott beállítottságaik eloszlatása végett. Amikor problémák merülnek fel a munkájukban, akkor akár a vezetők metszik meg őket, akár a Fennvaló, legfeljebb csak ezt gondolják: „Rendben van, ha azt mondják, hogy hozzám helyre, helyrehozom. Csak elviselek még egy kis nehézséget viselek, eltöltök még egy kis időt, és gyorsan újra elvégzem.” Csupán ilyen hozzáállás és mentalitás van bennük. Ez nem jelent az igazságnak való alávetettséget, sem igazi alávetettséget. Honnan ered ez a mentalitás? Abból a tényből, hogy az Istenben való hitükben emberekben van egy pozitív sóvárgás, sóvárgás arra, hogy jó emberek legyenek, sóvárgás arra, hogy megfelelő színvonalú teremtett lények legyenek. Ez a vágy idézi elő ezt a fajta mentalitást az emberek mindennapi életében és a kötelességük végzése terén; ez emberi módon fogalmazva nem más, mint hogy „Ne okozzunk gondot, viselkedjünk mindannyian!” Mire utal az, hogy „viselkedjünk”? Ez egy igazságalapelv vajon? Ez arra biztat csupán, hogy engedelmeskedj, tartsd be a szabályokat és ne okozz gondot. Ez az emberekre vonatkozó minimumkövetelmény, és elmarad attól, hogy igazságalapelv legyen. Mi hát akkor az igazságalapelv? Az, hogy aktívan keresned kell Isten szándékait. Amikor romlott beállítottságokat társz fel, amikor önző vágyaid vannak vagy hevességet tanúsítasz, amikor romlott beállítottságok miatt előáll benned egy állapot, akkor aktívan össze kell vetned ezeket a megnyilvánulásokat Isten szavaival. Isten megvilágosításával, útmutatásával, segítségével, támogatásával, sőt Isten szavainak szigorú ítélete és fenyítése által apránként megváltoztatod az Isten szavaihoz való hozzáállásodat, egyre magasabb szinten fogod elfogadni Isten szavait, és egyre inkább elismered Isten szavait és áment mondasz rájuk. Azután magadba fogadod Isten szavait, elengeded a megtévesztő gondolatokat és nézeteket, és nem ragaszkodsz tovább az emberi örökséghez; képes vagy elfogadni az igazságot, és képes vagy kezelni a körülötted lévő embereket, eseményeket és dolgokat, valamint megváltoztatni az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kapcsolatos látásmódodat, álláspontodat és nézőpontodat Isten szavai és az igazságalapelv szerint. Ez a romlott beállítottságaid eloszlatásához vezető út. Most tehát birtokában vagytok már ennek a fajta proaktív gyakorlásnak? Azt gondolom, hogy az emberek kilencvenkilenc százaléka nincsen. A legtöbb ember tapasztalati tanúságtevő cikkei arról szólnak, hogy megtapasztaltak egy olyan környezetet, amely arra kényszerítette őket, hogy egy bizonyos módon cselekedjenek, és ezáltal elérték cselekedeteikben az „Istennek való alávetettséget”. Meglehetősen elégedettek önmagukkal, azt gondolják, rendelkeznek az igazságvalósággal. Bár írtál egy tanúságtevő cikket, valójában ez a dicsekvésről, az önmagad melletti tanúskodásról és önmagad megalapozásáról szól: „Nézzétek, van bizonyságtételem. Nem hagytam cserben Istent. Ragaszkodtam a kötelességemhez ebben a környezetben!” Mások tapasztalati tanúságtevő cikke arról szól, hogy miután megmetszették őket, hogyan gondolkodtak el magukon és jutottak felismerésre, felismerve azt, hogy felületesek voltak és nem tettek eleget Istennek, és hajlandóak bűnbánatot tartani. Még ha van is egy időszak, amikor bűnbánatot tanúsítanak, amikor úgy tűnik, hogy már nem felületesek, megváltoztak-e a romlott beállítottságaik? Nem. A színfalak mögött még mindig annyira arrogánsak és hatalmaskodóak. Az az álláspont, perspektíva és azok a nézőpontok, ahonnan az embereket és a dolgokat szemlélik és kezelik, egyáltalán nem Isten szavain alapulnak. Így a romlott beállítottságaik egyáltalán nem kezdtek el megváltozni! Mi az a változás akkor, amiről beszélsz? Ez csupán a viselkedés, az életmód és talán a hangnem, a kifejezésmód változása, valamint azé a stílusé, ahogyan másokkal érintkezel, és ahogyan ügyeket intézel. A hited szintén erősödött; képes vagy keresni az igazságot, miután sokszor átestél metszésen különböző környezetekben, és most sok igazságot értesz, az elhatározásod pedig, hogy követed Istent, szilárdabb, mint korábban – ezek az aspektusok mind megváltoztak. Ezek a változások az embereket magabiztosabbá teszik az üdvösség elnyerésében, hajlandóbbá az igazságra való törekvésre, és még reménytelibbé és optimistábbá Isten követésével kapcsolatban. Bármilyen próbatétel vagy megpróbáltatás jön is az útjukba, nem válnak annyira negatívvá, hogy elhagyják a hitüket. Ezek a változások azonban pusztán csak azt érintik, amit a normális emberi mivolton belül kifelé megélnek. Ezek a viszonylag pozitív és proaktív gondolatok és nézetek fokozatosan elfoglalják az emberek szívét. Ezek a változások azt jelzik, hogy a szívük felébredőben van és új életre kel. Vagyis az emberek proaktívabbá és törekvőbbé válnak, jobban fognak sóvárogni a pozitív dolgokra, magabiztosabban fognak törekedni Isten szavaira, az Ő munkájára és az Ő követelményeire. Magától értetődően tisztább képet kapnak Isten legfontosabb munkájáról is: az emberek megmentésének a munkájáról. Ezen állapotok alapján sokan a korábbinál inkább két lábbal a földön állva, szabálykövetőbb módon és engedelmesebben végzik a kötelességeiket. Javul a kötelességeik hatékonysága, különös tekintettel a technikai jellegű munka terén, amely így már gyorsabban halad előre. Nem olyan lomhák többé, mint előtte voltak, amikor egy rendesen csak néhány napig tartó munka egy hétig vagy akár tovább is elhúzódott – most mindössze néhány nap alatt eredmények vannak. Ez természetesen jó hír. De mi a rossz hír? Az, hogy nem fedtek fel és tanúsítotok egyebet, csak a viselkedés és a gondolkodásmód terén történt változásokat, valamint néhány viszonylag pozitív, proaktív és optimista elem jeleit a tudatalattitok felébredésének. Ezek a jelek azonban nem jelentik azt, hogy a romlott beállítottságaitok változni kezdtek volna. Ez nem valami jó hír, igaz? (Nem, nem az.) Noha nem valami jó, ez a folyamat elkerülhetetlen ahhoz, hogy a romlott emberiség eljusson az üdvösségre. Ennyire szánalmasak és szegények és ennyire éretlenek az emberek, és ennyire lassú ütemben halad az életbe való belépésük, valamint a romlott beállítottságaik levetkőzése. Ennek a lassú ütemnek az az alapvető oka, hogy az ilyen emberiség híján van az igazság elfogadására való képességnek, és hogy ennyire érzéketlenek az igazság, a pozitív és minden Istentől eredő dolog iránt.

Egyesek több mint tíz, húsz vagy harminc éve hisznek már Istenben, de csak most ismerik fel, hogy mindezen évek után mindössze a külsődleges viselkedésükben változtak meg valamelyest, és csak egy csekélyke ébredést tapasztaltak meg a szívükben, miközben a romlott beállítottságaik terén nem történt alapvető változás. Némelyek, amikor látnak magukban néhány viselkedésbeli változást, azt gondolják, hogy ez az életfelfogásukban bekövetkezett változás, és még dicsekszenek is másoknak: „Nézzétek, hát nem megváltozott az életfelfogásom?” Valójában csak a viselkedésed terén változtál; nem láthatók nálad a beállítottságbeli változás tényleges megnyilvánulásai, és nem éltél még meg normális emberi mivoltot. Akkor hát honnan lehet megmondani, hogy történt-e változás a beállítottságodban? Ez nincs az arcodra írva; senki sem tudja megmondani abból, hogy ránéz a külső megjelenésedre, sem abból, hogy meghallgatja, amit mondasz, abból pedig még kevésbé, hogy hallja, ahogy kifejezed az elhatározásaidat és a vágyaidat – az elhatározások és a vágyak a legüresebb dolgok. Akkor hát miből lehet megmondani? Abból, hogy megnézi az ember, hogy anélkül, hogy bárki is sürgetne, felügyelne vagy akár támogatna és segítene téged, megvan-e az utad és képességed ahhoz, hogy Isten szavai szerint szemlélj és kezelj minden dolgot, és hogy ott vannak-e az életedként Isten szavai a szívedben, hogy fékezzenek téged mindenben, amit teszel. Ha még nem érted el ezt a szintet, akkor beszéljünk egy alacsonyabbról: arról, hogy megvan-e benned a tudatosság ahhoz, hogy Isten szavait használd alapelvként mindenhez, amit teszel és mondasz. Ha nem tudod ezt elérni, akkor sajnos nem az igazság az életed. Még mindig a romlott beállítottságaid az életed; még mindig bárhol, bármikor vezérelhetnek téged, uralkodva a tudatosságod, valamint a gondolataid és a nézeteid felett. Bárhol, bármikor a saját érzelmeid, hangulatod, igényeid, ítéleted, nézőpontod és preferenciáid alapján kezelsz bármely személyt, eseményt vagy dolgot. Még mindig nagy veszélyben vagy; még mindig nem tudod önállóan jól végezni a kötelességedet, és nem vagy képes függetlenül élni – mindig másokra kell hagyatkoznod, és mások támogatása nélkül elbuksz. Ez azt jelenti, hogy túlságosan csekély az érettséged; azt bizonyítja, hogy nem nyerted még el életedül az igazságot. Mit jelent az, hogy nem nyerted el életedül az igazságot? Azt jelenti, hogy mindössze egy vagy két alapelv tart vissza téged attól, hogy rossz dolgokat tégy vagy nagy hibákat kövess el. Vagyis amikor normális a racionalitásod, és senki sem uszít vagy ösztökél téged, akkor szándékosan egyáltalán nem fogod Istent káromolni, Istent átkozni vagy a gyülekezet munkáját bomlasztani és megzavarni. Az azonban, hogy szándékosan nem fogsz így tenni, nem jelenti azt, hogy képtelen vagy ilyesmire; lehet, hogy proaktívan nem teszed meg, de passzívan attól még megteheted. Mire utal itt az, hogy „passzívan”? Azt jelenti, hogy bármikor a felszínre törhetnek a romlott beállítottságaid, hogy azok irányítsanak téged, és bármit megtetessenek vagy kimondassanak veled, valamint bármikor elérjék, hogy megtévesztő nézőpontokkal szemlélj egy személyt vagy dolgot, azután pedig a romlott beállítottságaidat használva kezelj egy dolgot vagy foglalkozz egy embertípussal. Tegyük fel például, hogy valami rosszat tettél és úgy gondolod, nem engedheted, hogy ez a Fennvaló, a vezetők vagy bárki más tudomására jusson. Bármilyen ok álljon is ennek a hátterében, akárhogy legyen is, megvannak a saját ördögi elgondolásaid, úgyhogy eltitkolod és semmit sem mondasz. Vajon a romlott beállítottságaid irányítanak itt, vagy az igazság irányít? Világos, hogy a romlott beállítottságaid irányítanak. A romlott beállítottságaid uralnak téged, arra késztetve, hogy titkold el és ne mondj semmit, te pedig nem tudsz szabadulni. Mit jelent az, hogy képtelen vagy szabadulni? Azt jelenti, hogy noha hajlandó vagy gyakorolni az általad megértett igazságokat, hiányzik hozzá az erőd; egyszerűen nem tudod legyőzni a romlott beállítottságaidat. Ez azt jelenti, hogy bajban vagy; nem tudod gyakorolni az igazságot. Ha el akarsz titkolni dolgokat és be akarsz csapni másokat, akkor teljes mértékben képes vagy arra, hogy titkolózó és másokat megtévesztő cselekedeteket kövess el, különösen a Fennvaló irányában, csak a jó híreket jelentve, de a rosszakat nem, sőt még a feletted lévőket is megtévesztve, az alattad lévők elől pedig eltitkolva dolgokat. Ezt mondod: „Én valóban szeretem az igazságot, és olyasvalaki vagyok, aki gyakorolja az igazságot. Figyelmesen lejegyzem az Isten által elmondott összes igazságot, eltöprengek rajtuk és összegzem őket, azután pedig gyakorlom őket a való életben.” Így gondolkodsz, ez a vágyad, de ez nem azt jelenti, hogy gyakoroltad az igazságot. Miért nem? Azért nem, mert sok megtévesztő gondolatod és nézeted van, amelyek már elfoglalták a szívedet. Következésképpen az életeddé váltak a romlott beállítottságok. A romlott beállítottságok vezérelnek, azok uralják a gondolataidat és a cselekedeteidet. Még ha gyakorolni akarod is az igazságot, hasztalan; nem tudod rávenni magad. Ezért, ha nem kerülnek eloszlatásra a romlott beállítottságaid, akkor, még ha teszed is a kötelességedet, lehetetlen, hogy az alapelvek szerint kezdj cselekedni – már az is elég jó, ha attól tartózkodni tudsz, hogy proaktívan és nyíltan megítéld Istent, ellenállj Istennek vagy káromold Istent. Amikor azonban romlott beállítottságok uralkodnak a szívedben, nem tudsz nem lázadni Isten ellen és nem ellenállni Neki. Azt gondolod talán, hogy csak a kétségbeesés pillanataiban és olyan helyzetekben próbálod megtéveszteni a Fennvalót és elrejteni Előle dolgokat, illetve megtéveszteni Istent, és hogy csak kétségbeesés pillanataiban nyomod el az embereket vagy tanúsítasz hevességet. Valóban a kétségbeesés átmeneti pillanatai miatt van ez? Nem, ez annak az eredménye, hogy a mélyen gyökerező romlott beállítottságaid irányítanak. Ez elkerülhetetlen. Miért elkerülhetetlen? Azért, mert az általad megértett igazságok nem egyebek számodra, mint egyfajta hajlandóság, egyfajta hit; nem váltak még az életeddé. Függetlenül attól, hogy rendelkezel-e tudással, vagy hogy magas vagy alacsony szintű-e a képességed, az a legkevesebb, hogy az igazság még nem vált az életeddé. Vagyis nem az igazság uralkodik benned; a sátáni beállítottságok és a Sátán filozófiái uralkodnak benned. Amikor sátáni beállítottságok uralnak, akkor sátáni beállítottságok szerint élsz, és még mindig a Sátán befolyása alatt élsz. Amikor az érdekeid és a büszkeséged nem sérülnek, amikor a státuszod, a hírneved és a nyereséged nem érintett, akkor hajlandó vagy az igazság egy kis részét gyakorolni. De amint érintetté válik a hírneved, a nyereséged, a státuszod vagy a rendeltetési helyed, a romlott beállítottságaid erősen és szorosan megragadnak és irányítani kezdenek. Még mindig nincs benned igazi alávetettség Isten felé; még mindig száz százalék az esély arra, hogy eláruld Istent és az igazságot. Ezekből a jelenségekből ítélve el lettek vajon oszlatva a romlott beállítottságaid? Le lettek vetve? Az életeddé vált-e az igazság? Amikor történik valami, ha az általad megértett igazságok nem tudják legyőzni a romlott beállítottságaidat, nem tudják legyőzni a választásaidat és az igényeidet, nem tudják legyőzni a vágyaidat, ambícióidat, státuszodat és hírnevedet, akkor az általad megértett igazságok nem az életed. Amikor az életeddé válik az igazság, akkor természetes módon le tudod győzni ezeket a romlott beállítottságokat. Ha nem tudod legyőzni a romlott beállítottságaidat, az azt mutatja, hogy még nem az igazság uralkodik benned, és hogy az nem vált még az életeddé. Azt mondod, hogy szereted az igazságot, de ez csak a sóvárgásod és a kívánságod; nem az életedet jelenti. A normális emberi mivoltú emberek mindegyikének pozitív sóvárgásai vannak. Ha azután sóvárogsz, hogy jó ember légy, az azt jelenti vajon, hogy jó ember vagy? (Nem.) Az igazság, a korrektség és az igazságosság szeretete azt jelenti vajon, hogy birtokában vagy az igazságnak, korrektségnek és igazságosságnak? Nem – nem vagy birtokában ezeknek a dolgoknak, csupán csak sóvárogsz utánuk. Mire utal a „sóvárgás” szó? (Egy illető csodás kívánságára.) Így van, ez csak egy kívánság. Semmi köze ahhoz, hogy ténylegesen miként viseled magad, vagy talán van? (Nincs.)

Most az igazság az életetek? (Nem.) Hogyan lehet megmondani, hogy az igazság-e az életed? Úgy lehet megmondani, ha megnézi valaki, hogy az általad megértett igazságok le tudják-e győzni a romlott beállítottságaidat, amikor az érdekeid ütköznek az igazsággal, amikor az érdekeid várhatóan veszteséget fognak szenvedni vagy fenyegetve lesznek. Ha igen, akkor olyan ember vagy, akinek az igazság az élete. Ha nem, az azt bizonyítja, hogy nagyon csekély az érettséged. Mennyire csekély? Nem az igazság az életed. Ez a valóság. Némelyek ezt kérdezik: „Ha nem az igazság az életünk, akkor miért tudunk mégis mindent elhagyni azért, hogy a kötelességeinket végezzük Isten házában? Miért tudunk mégis szenvedni és árat fizetni Istenért?” Egyesek még ezt is mondják: „Bennem már van némi odaadás; belőlem már győztes lett.” Ezek valójában az emberek elképzelései és képzelődései által meghamisított kijelentések. Nem helytelen ha elhatározásaik és törekvéseik vannak az embereknek. Az emberek világosság, igazságosság utáni sóvárgása, valamint az igazságra való törekvés és az üdvösség elnyerése utáni sóvárgásuk – ezek a csodás kívánságok megváltoztathatják valamelyest a tudatosságukat, az út irányát, amelyen járnak és természetesen a viselkedésük egy részét is, külsőleg pedig a magatartásuk és az életmódjuk néhány aspektusát. Mire utal itt a „megváltoztat” szó? Tegyük fel például, hogy jelenleg van hited, elég jó az állapotod, nem vagy negatív, és különösen simán megy a kötelességed. Ennek következtében úgy érzed, hogy különösen hűséges vagy, és hogy van arra reményed, hogy valóra váljon az üdvösség elnyerésével kapcsolatos kívánságod, és nem okoz számodra gondot, hogy bármiféle nehézséget viselj. De nem tartanak örökké a jó idők. Miközben a kötelességedet végzed, akadályokkal és kudarcokkal találkozol, megmetszenek, sok kitérőt teszel, és még antikrisztusok is félrevezetnek és elnyomnak, s így sok sérelmet szenvedsz. Kényelmetlenséget érzel a szívedben. Nem érted az igazságot, nem tudod, hogy miért történtek ezek a dolgok, és semmi választ nem kapsz abból, hogy Istenhez imádkozol, ezért aztán csüggedtnek érzed magad. Nagy mértékben elmondható, hogy ezeknek a dolgoknak a bekövetkezése egyfajta csapást mér és pusztítóan hat arra az elhatározásodra, hogy az igazság és a világosság után sóvárogj. Miután elszenvedted ezt a pusztítást, nem akarod többé a kötelességedet végezni, mivel úgy érzed, hogy értelmetlen. Mi történik itt? Hogyan változtál meg ennyire hirtelen? Miért vagy olyan, mintha egy teljesen más ember lennél, mint előtte? Ha lenne érettséged, és ha az igazság lenne az életed, nem változna meg az odaadásod. De mivel nem az igazság az életed, mindig instabil és a forró és hideg között ingadozik a belső állapotod, a mentalitásod és az arra való késztetésed, hogy higgy Istenben és áldozatokat hozz. Azokban az időszakokban, amikor minden simán megy, te pedig jó hangulatban vagy, megvan benned a késztetés, sok a mondandód imádság közben, hajlandó vagy Isten szavait olvasni, nagyon keményen dolgozva végzed a kötelességedet, és nem zavar, ha elfoglalt vagy fáradt vagy, vagy ha nehézséget viselsz. De amint kissé kedvezőtlenre fordulnak a dolgok, negatívvá válsz és elgyengülsz, elveszítve a késztetést arra, hogy a kötelességedet végezd. Amikor kihagysz egy étkezést vagy egy kicsit kevesebbet alszol, hatalmas nehézségnek érzed, és panaszok merülnek fel a szívedben: „Minek szenvedjek? Még csak pénzt sem keresek a kötelességem végzésével, úgyhogy nem éri meg!” Amint látod, egészen más a mentalitásod. Miért történt ilyen nagy változás? Azért, mert nem az igazság az életed, és mert még mindig ott vannak benned a romlott beállítottságaid. Amikor lelkesek az emberek, úgy érzik, hogy nincsenek ambícióik és vágyaik, sem követeléseik Istennel szemben. Valójában azonban még mindig a romlott beállítottságaik uralkodnak bennük; ezek a dolgok változatlanok maradnak. Amikor az emberek pozitívak, nagyon lelkesek és különösen motiváltak, és senki sem tudja visszafogni őket. Amikor negatívak, olyanok, mintha mocsárban vergődnének, ahonnan senki sem képes kihúzni őket. Folyton végletekbe esnek, és teljességgel instabilak. Ez azt mutatja, hogy hiányzik valami a normális emberi mivoltukból. Mi hiányzik? Az hiányzik, hogy az igazság legyen ez életük – erről van szó. A forró és a hideg között ingadozik az állapotod, egyik pillanatban negatív, a következőben meg pozitív. Mi okozza ezt? A romlott beállítottságaid okozzák a bajt. Ma egy gondolatot ültetnek el benned, holnap egy másikat; mindenesetre ezek a gondolatok mindig az igényeiddel, a hevességeddel és a jelenlegi állapotoddal, hangulatoddal és érzelmeiddel vannak összhangban. Más azonban a helyzet, amikor ott van az emberekben az igazság. Ha az életeddé válik az igazság, mindig képessé fog tenni arra, hogy pontos és igazi meghatározásod legyen arról, amit teszel, és ez sosem fog megváltozni. Nem fogsz hirtelen felforrósodni vagy kihűlni, és nem válasz negatívvá, illetve süllyedsz a mocsárba egyetlen kudarc és bukás, esetleg egy kis metszés vagy egy kisebb akadály miatt. Annyira pozitív sem leszel, hogy túlbuzgó ifjú módjára cselekedj és három nap, három éjjel fent maradj. Ehelyett normális racionalitással fogsz rendelkezni. Így van? (Igen.) Amint az emberek megértik az igazságot és az életükké válik az igazság, tisztán fognak látni a víziókkal kapcsolatban. Tudják, hogy miért szükséges Istent követniük, hogy miért szükséges a kötelességüket végezniük, hogy milyen eredményeket kell elérniük a kötelességük végzése során, és hogy mi a célja, jelentősége és értéke e nehézségek elviselésének. A szívükben alaposan megértik mindezeket az igazságalapelvet, anélkül, hogy bármi zavarodottság vagy értetlenség lenne bennük. Így aztán készségesen és panasz nélkül szenvednek, mindent szabályok és alapelvek szerint tesznek, és sohasem veszítik el a hitüket Istenben; amikor negatívnak érzik magukat, nem panaszkodnak Istenre és nem hagyják el Őt, amikor pedig pozitívan érzik magukat, nem támasztanak semmilyen extra követelést Istennel szemben, és nagyon normális az állapotuk. Ti ilyenek vagytok most? (Nem.) Akkor hát mit kell tenni? (Mostantól az igazságra való törekvésre kell koncentrálnunk a romlott beállítottságaink eloszlatása végett; nincs másik út.) Nincs másik út az igazságra való törekvésen kívül. Hadd mondjak neked valamit: Ha nem törekszel az igazságra, és ha mindig is a romlott beállítottságok uralkodnak az életedként, akkor nem lesz jó rendeltetési helyed; a legjobb esetben is csak munkásként végzed. Ha azonban törekszel az igazságra, nagy reményed lesz az üdvösség elnyerésére, és az áldások is nagyok lesznek, amelyekben végül majd részesülsz. Ha törekszel az igazságra, szabad leszel a romlott beállítottságok kötelékétől, nem a romlott beállítottságok lesznek többé az életed, ennek következtében pedig igazán lesz reményed az üdvösség elnyerésére. Ha nem törekszel az igazságra, és továbbra sem lesznek eloszlatva a romlott beállítottságaid, és kizárólag csak az önmérsékletre és akaraterőre akarsz hagyatkozni annak érdekében, hogy jó dolgokat tégy és ne kövess el gonoszságot, akkor nehéz megmondani, hogy egyáltalán eljutsz-e majd az út végéig. Megértetted? (Megértettem.) Mi jelenti a legnagyobb problémát, amelyet meg kell oldaniuk az embereknek, miközben Istenben hisznek? (A romlott beállítottságok.) A romlott beállítottságok eloszlatása a legfontosabb dolog. Ne gondold ezt: „Most teljes időben kötelességet végzek Isten házában, teljes időben feláldozom magam, úgyhogy győztes vagyok!” Isten beszél arról, hogy létrehoz majd egy csoportnyi győztest – mit értünk győztesek alatt? „Ők azok, akik követik a Bárányt, ahová csak megy” (Jelenések 14:4). Ezek a szó egyszerű értelmében véve győztesek. Az ember nem elégedhet meg azzal, ha egyszerűen csak győztes. Ebben az egyszerű értelemben véve győztesnek lenni nem jelenti azt, hogy az ember levetette volna a romlott beállítottságait, és azt sem jelenti, hogy az igazság lenne az élete. Azok, akik végül meg lesznek mentve, nem csupán győztesek – ez nem ennyire egyszerű. A győztesek pusztán csak azok, akik legyőzik a szekuláris világot, a Sátánt, a gonosz irányzatokat és a gonosz rendszereket – a győztesek ezek. Ha pusztán csak értesz néhány igazságalapelvet, és átmenetileg le tudod győzni a hús-vér testet és az érzéseket, vagy nem korlátoznak a különféle alaptalan szóbeszédek, vagy nem zavarnak a gonosz emberek vagy az álhívők, ez még mindig nem tesz teljes mértékben eleget egy győztes mércéjének. Ha mindössze ez a néhány kisebb megtapasztalása van valakinek, az nem bír nagy értékkel. Mi értékes? Az a legértékesebb dolog, ha valakinek az igazság az élete. Hogyan teheti valaki az életévé az igazságot? Csak egy út van: Többet kell olvasnod Isten szavait és többet kell gyakorolnod és tapasztalnod Isten szavait. Csakis így nyerheted el az igazságot Isten szavaiból és válhat az igazság az életeddé. Ha az igazságot használod arra, hogy vezérelje az egész életedet, a mindennapjaidat és azokat az alapelveket, amelyek szerint cselekszel és viseled magad – ha így gyakorolsz –, akkor rendelkezni fogsz az igazságvalósággal. Amikor birtokodban van az igazságvalóság, az egykori sátáni beállítottságaid félre lesznek söpörve. Mielőtt eldöntenéd, hogyan cselekedj, először eltöprengsz: „Amit gondolok, az nem felel meg az igazságalapelveknek. Meg kell néznem, hogy mit mondanak Isten szavai.” Ha így töprengsz el minden alkalommal, és ha minden alkalommal Isten szavai szerint szólsz és gyakorolsz, akkor apránként nem lép be vajon az életedbe az igazság? Az óceán sok apró cseppből áll. Engedd, hogy az igazság apránként a szívedbe lépve megváltoztassa a mindennapjaidat, a nézeteidet, a létezésed jelenlegi státuszát és az állapotodat. Ahogy az állapotod fokozatosan megváltozik és jó irányba fejlődik, folyamatosan csökkenni fog annak a valószínűsége, hogy gonoszságot művelj és bomlasztásokat és zavarásokat okozz, folyamatosan csökkenni fog annak a valószínűsége, hogy felvágj, miközben egyre gyarapodni fognak az igazságalapelvek szerinti gyakorlásról szóló tanúságtételeid. Amikor kritikus kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy mi helyes és mi helytelen, az igazságalapelvek legyőzik a sátáni romlott beállítottságaidat, valamint a személyes igényeidet, preferenciáidat és terveidet. Csakis ekkor lesz belőled igazi győztes, olyasvalaki, akinek az igazság az élete, és olyasvalaki, aki elérheti az üdvösséget. Máskülönben, ha pusztán csak a preferenciáid alapján cselekszel, ezt gondolván: „Jó dolog így cselekedni, boldogan és készségesen teszem ezeket a dolgokat, és nincs panaszom”, az mire jó? Nincs panaszod, de melyek a gyakorlásod alapelvei? A gyakorlásod teljes mértékben a romlott beállítottságaid preferenciáiból, a téves gondolatokból és nézetekből, az önző indítékokból, ambíciókból és vágyakból, érzésekből és hevességből ered – teljességgel a romlott beállítottságaid vezérlik. Ez egy olyan élet, amely romlott beállítottságokat tár fel, nem pedig az igazságot feltáró élet. Isten nemcsak hogy nem emlékezik meg erről, hanem el is ítéli. Minden tőled telhetőt meg kell próbálnod azért, hogy az, amit megélsz, a szavak, amelyeket szólsz és a dolgok, amelyeket teszel, valamint az általad felfedett gondolatok és nézetek mind megfeleljenek az igazságnak; azért, hogy egyre kevesebb legyen a szívedben a romlott beállítottságok által előidézett megtévesztő gondolatokból és nézetekből; és azért, hogy amit a szívedben gondolsz, valamint a dolgokkal kapcsolatos nézeteid mind kapcsolódjanak az igazsághoz és megfeleljenek az igazságnak. Erre az aspektusra kell törekedned és koncentrálnod, és akkor egyre több változás történik majd benned, és egyre jobbá válik majd az állapotod. Manapság sokan tudnak szavakat és doktrínákat szólni, világosan és logikusan fogalmazva meg azokat, de amikor az igazságvalóságról kellene beszélni, nincs semmi mondandójuk, és képtelenek akárcsak egy kevéske gyakorlati megértést is kifejezni. Mi történik itt? (Nincs birtokunkban az igazság.) Az életed még mindig a romlott beállítottságok élete, a Sátán élete, nem pedig az igazság élete.

Megértettétek, amiről az imént beszélgettünk? Ha igazán felismeritek, hogy még nem lettek levetve a romlott beállítottságaitok, és hogy még mindig romlott beállítottságok szerint éltek, akkor negatívvá váltok? (Amikor épp az imént azt hallottam Istentől, hogy még nem változtak meg a romlott beállítottságaink, nagy disszonanciát éreztem a szívemben, arra gondolva, hogy mindezen évek során folyamatosan ettem és ittam Isten szavait, és arra összpontosítottam, hogy konkrét helyzetekben az igazságot gyakoroljam – hogy lehet akkor, hogy még mindig nem változtak meg a romlott beállítottságaim? Egy kicsit csalódottnak és negatívnak éreztem magam. De Isten apránkénti útbaigazításán és közlésén keresztül megértettem, hogy mindössze néhány külsődleges jó magatartásformát tanúsítok, de még mindig a romlott beállítottságaim uralkodnak bennem; csakugyan nem történt semmi változás. Isten azt mondta, hogy miközben az emberek teszik a, először is el kell töprengeniük, és hogy akármilyen jók is az elgondolásaik, azok nem felelnek meg igazságalapelveknek, és hogy meg kell nézniük, hogy mit mond az Isten szavaiban lévő igazság, valamint képzeniük kell magukat az igazság keresésében és abban, hogy minden alkalommal Isten szavai szerint gyakoroljanak, amikor valamit tesznek, és akkor lassan megváltozik majd az állapotuk. Miután hallottam Isten közlését, ismét felcsillanni látszott számomra a remény, és úgy éreztem, hogy van egy út, és nem voltam többé negatív.) Negatívnak lenni rossz; semmilyen körülmények között nem szabad negatívnak lennetek. A romlott beállítottságok levetése az üdvösség elnyerésével kapcsolatos legfőbb dolog. Minél inkább romlott beállítottság valami, annál inkább kell koncentrálnod az eloszlatására. Mindent bele kell adnod és teljes figyelmet kell szentelned neki. Nem lehetsz negatív, és nem adhatod fel. Habár most kezdtek az igazságra való törekvésre koncentrálni, néha még mindig nem tudjátok, hogyan gyakoroljatok. Az, hogy most a gyakorlás útjáról beszélek nektek, hasznosabb az életbe való belépésetek szempontjából, és ezzel egyidejűleg egyfajta válságérzetet is ébreszthet bennetek és képessé tehet arra, hogy az igazságra összpontosítsatok és mielőbb megértsétek az igazságot és bemenjetek az igazságvalóságba. Ne legyetek önelégültek, és ne elégedjetek meg a jelenlegi helyzetetekkel. Épphogy csak engedelmessé és jó magaviseletűvé váltatok, és egy kicsit értelmesebbek vagytok, mint előtte, de még mindig messze vagytok a romlott beállítottságaitok levetésétől! Világosan láthatók a tények, akkor hát mi haszna annak, ha negatívak vagytok? Ha negatívak vagytok, az nem képes tényleges problémákat megoldani. Meg kell találnotok, hogy honnan ered a probléma, és onnan kiindulva kell megpróbálnotok megoldani. Még most sincs túl késő ezt elkezdeni. Mikor lesz majd túl késő? Akkor lesz túl késő, amikor befejeződik Isten munkája. Megvan bennetek az az elhatározás, hogy belépjetek az igazságvalóságba és elnyerjétek az igazságot, mint az életeteket? (Most megvan bennünk ez az elhatározás.) Valójában nem nehéz bemenni az igazságvalóságba. Gondoljátok meg, sok közlés hangzott már el az igazságról, és ezek nagyon részletesek és konkrétak. Úgy tűnik, hogy rengeteg tartalom van, de az alapelvek nem változnak, és a gyakorlás útja nem változik. Amikor egy romlott beállítottságot társz fel, tudatosan megragadod azt az elgondolást vagy gondolatot, és így töprengsz a szívedben: „Ez egy romlott beállítottság, hogyan oszlassam hát el? Korábban még nem oszlattam el. Sok éve hiszek Istenben, de eddig csak a külső cselekedetekre és a felvágásra összpontosítottam, és soha nem töprengtem el azon a tényen, hogy még mindig vannak romlott beállítottságaim. Ma hirtelen rájöttem, hogy van bennem egy ilyen gondolat. Honnan jött ez a gondolat? Egy romlott beállítottságból. Akkor hát, hogyan kellene eloszlatni ezt a romlott beállítottságot?” Imádkozz Istenhez és keresd az igazságot, valamint kérdezz meg olyan körülötted lévő embereket, akiknek voltak már megtapasztalásaik; ők elvezetnek majd az igazság kereséséig és a probléma megoldásáig. Amikor mindenki együtt van, támogatnotok és segítenetek kell egymást, és legyetek megértők egymás irányában. Mindenkinek ugyanolyan az érettsége, és senkinek sem szabad bárki másra felnéznie, illetve bárki mást. Ha mindenki így segíti és támogatja a másikat, és ha mindenkinek fokozatosan növekszik az érettsége, végül pedig mind megváltást nyertek és együtt mentek be a királyságba, az nem lenne jó? (De igen.) Rendben, akkor itt fejezzük be a mai beszélgetésünket. Viszontlátásra!

2023. szeptember 9.