Istenben való hitedben alá kell vetned magad Istennek
Pontosan miért hiszel Istenben? A legtöbb ember még mindig zavarodott ezt a kérdést illetően. Mindig két teljességgel különböző nézőpontból tekintenek a gyakorlati Istenre és a mennyei Istenre, ez pedig azt mutatja, hogy nem azért hisznek Istenben, hogy alávessék magukat Neki, hanem hogy bizonyos előnyökre tegyenek szert, vagy hogy megmeneküljenek a szerencsétlenségek okozta szenvedéstől; csak ez esetben fogják valamelyest alávetni magukat. Alávetettségük feltételes – az alávetettségük feltételei a személyes kilátásaik; azért vetik alá magukat, mert nincs más választásuk. Tehát pontosan miért is hiszel Istenben? Ha pusztán személyes boldogulásod és sorsod érdekében, akkor jobb lenne, ha nem hinnél Benne. Az ilyesféle hit nem más, mint önbecsapás, önbátorítás és önimádat. Ha a hited alapjául nem az Istennek való alávetettség szolgál, akkor végül büntetés lesz a részed, amiért szembefordulsz Vele. Mindazok, akik hitükben nem az Istennek való alávetettséget keresik, olyan emberek, akik szembefordulnak Istennel. Isten azt kéri az emberektől, hogy az igazságot keressék, hogy szomjazzák az Ő szavait, egyék és igyák az Ő szavait, és ültessék át azokat a gyakorlatba, mindezt azért, hogy elérhessék az Istennek való alávetettséget. Ha ez a valódi szándékod, Isten biztosan fel fog téged magasztalni, és biztosan kegyes lesz irányodban. Ez kétségtelen és megváltoztathatatlan. Ha a szándékod nem az, hogy alávesd magad Istennek, és más céljaid vannak, akkor mindaz, amit mondasz és teszel – még az Isten előtti imáid is, sőt továbbmenve, minden mozdulatod – ellentétes lesz Istennel. Még ha a szavaid szelídek is és nyájas is vagy, még ha minden mozdulatod és megnyilvánulásod helyesnek is látszik mások számára, mintha alávetett személy lennél, amikor az Istenben való hittel kapcsolatos szándékaid és nézeteid kerülnek elő, minden egyes cselekedeted Isten ellen való, gonosztett. Az olyan emberek, akik engedelmesnek tűnnek, mint a juhok, de a szívük gonosz szándékokat rejteget, valójában báránybőrbe bújt farkasok. Ezek az emberek közvetlenül Istent sértik meg, és Isten egyikőjüket sem fogja megkímélni. A Szentlélek egyenként le fogja leplezni, és mindenkinek megmutatja, hogy mindazokat, akik képmutatók, a Szentlélek minden bizonnyal visszautasítja. Ne aggódj, Isten egytől egyig elszámol velük, és sorra elintézi mindegyiket.
Ha képtelen vagy elfogadni Istentől az új világosságot, és nem érted meg mindazt, amit Isten ma tesz, és nem keresed azt, vagy kételkedsz benne, ítélkezel fölötte, vagy vizsgálgatod és elemezgeted, akkor eszed ágában sincs alávetni magad Istennek. Ha te még mindig a tegnap fényét őrizgeted, amikor megjelenik az itt és most fénye, és szembefordulsz Isten új munkájával, akkor nem vagy egyéb, mint egy abszurd valaki – egy azok közül, akik szándékosan szembefordulnak Istennel. Az Istennek való alávetettség kulcsa az új világosság elfogadása, valamint az, hogy képesek legyünk azt elfogadni és gyakorolni. Csak ez a valódi alávetettség. Akikből hiányzik az akarat, hogy vágyódjanak Isten után, azok képtelenek szándékosan alávetni magukat Neki, és a jelenlegi helyzetükkel való elégedettségük eredményeként csak szembefordulni tudnak Istennel. Ha az ember nem tudja magát alávetni Istennek, az amiatt van, mert az tartja őt hatalmában, ami korábban történt. A korábban történt dolgok mindenféle eszméket és különböző elképzeléseket hoztak létre Istenről az emberekben, és az elméjükben ezekből alakult ki Isten képe. Tehát amiben hisznek, azok a saját eszméik, valamint a saját elképzeléseik mércéi. Ha a ma gyakorlati módon munkálkodó Istent a saját elképzelésed Istenéhez méred, akkor a hited a Sátántól származik, és beszennyezik a saját érdekeid – Istennek nem kell ilyesfajta hit. Nem számít, milyen kiemelkedő képesítéssel rendelkeznek, nem számít, milyen elhivatottak – még hogyha erejüket egész életükben az Ő munkájának szentelték is, és feláldozták magukat, Isten akkor sem ismeri el az efféle hittel rendelkező embereket. Mindössze némi kegyet gyakorol feléjük, és megengedi, hogy élvezzék egy ideig. Az effajta emberek képtelenek az igazságot a gyakorlatba átültetni. A Szentlélek nem munkálkodik bennük, Isten pedig rendre kiiktatja majd őket. Legyenek fiatalok vagy idősek, az ellenállók és félbeszakítók azok, akik nem vetik alá magukat Istennek a hitükben, és helytelenek a szándékaik, és Isten mindannyiukat kétségtelenül ki fogja iktatni. Akikben nincs meg a legcsekélyebb alávetettség sem Isten iránt, akik pusztán csak elismerik a nevét, és van némi fogalmuk Isten jóságáról és szeretetreméltóságáról, ugyanakkor nem tartanak lépést a Szentlélekkel, és nem vetik alá magukat a Szentlélek jelen munkájának és szavainak – az ilyen emberek Isten kegyelmében élnek, de Isten nem fogja megnyerni és tökéletessé tenni őket. Isten az alávetettségük által teszi tökéletessé az embereket, azáltal, hogy eszik, isszák és élvezik Isten szavait, továbbá az életükben tapasztalt szenvedés és finomítás révén. Az emberek beállítottsága csak az ilyen hit révén tud megváltozni, és csak ekkor tehetnek szert Isten igaz ismeretére. Nem megelégedve azzal, hogy Isten kegyelmében élnek, tevékenyen kívánva és keresve az igazságot, arra törekedve, hogy Isten megnyerje őket magának – ezt jelenti az Istennek való tudatos alávetettség, és pontosan ez az a fajta hit, amelyet Ő akar. Azok az emberek, akik nem tesznek semmi egyebet, csak élvezik Isten kegyelmét, nem válhatnak tökéletessé és nem változhatnak meg; és alávetettségük, jámborságuk, szeretetük és türelmük csak felszínes. Akik csak élvezik Isten kegyelmét, nem ismerhetik Őt igazán, és még ha ismerik is Istent, a tudásuk felszínes, és olyanokat mondanak, hogy „Isten szereti az embert”, vagy „Isten könyörületes az emberrel”. Ez nem tükrözi az ember életét, és nem azt mutatja, hogy az emberek valóban ismernék Istent. Ha akkor, amikor Isten szavai finomítják az embereket, vagy amikor megpróbáltatásoknak teszi ki őket, az emberek képtelenek alávetni magukat Istennek – és ha ehelyett kétkedni kezdenek és elbuknak –, akkor a legkevésbé sem engedelmesek. Számos szabály és korlátozás él bennük az Istenben való hittel kapcsolatban, régi tapasztalatok, amelyek a sokéves hit eredményei, vagy a Biblián alapuló különféle szabályok. Képesek-e az ilyen emberek arra, hogy alávessék magukat Istennek? Ezek az emberek tele vannak emberi dolgokkal – hogyan is tudnák alávetni magukat Istennek? „Alávetettségük” tetszés szerinti – akar-e vajon Isten efféle alávetettséget? Ez nem Istennek való alávetettség, hanem a szabályok betartása; önmaguk kielégítése és megnyugtatása. Ha azt mondod, hogy ez Isten iránti alávetettség, nem követsz-e el istenkáromlást? Te egy egyiptomi fáraó vagy. Gonoszságot művelsz, és kifejezetten részt veszel az Istennel való szembefordulás munkájában – vajon ilyen szolgálatot vár tőled Isten? Legjobban teszed, ha igyekszel megtérni, és megpróbálsz némi öntudatosságra szert tenni. Ha ez nem sikerül, jobban teszed, ha hazamész; az inkább hasznodra válna, mint az Isten iránti állítólagos szolgálatod. Nem szakítanál félbe semmit, és nem okoznál zavart; tudnád a helyed, és jól élnél – nem lenne ez jobb? És nem lennél megbüntetve azért, mert szembeszegülsz Istennel.
