61. A mindenkinek való megfelelés következményei
Korábban én is mindenkinek meg akartam felelni. Amikor láttam, hogy valamelyik testvér romlottságot fed fel, vagy felületesen végzi a kötelességét, nem mertem rámutatni, mert féltem, hogy csorbítom a hírnevüket, és rossz véleménnyel lesznek rólam. A testvérekkel való kapcsolataimban azt a sátáni filozófiát követtem, hogy „előbb gondolkodj, aztán beszélj, de csak megfontoltan”, és amikor tényleg rámutattam dolgokra, hogy segítsek, csak odavetettem egy-két szót, amivel elbagatellizáltam a helyzetet. Néha, amikor hallottam, hogy a testvérek barátságosnak írnak le, szárnyalt a szívem. Azt hittem, hogy kedvelnek engem, és ezért Istennek is biztosan kedvelnie kell. Csak amikor megmetszettek, és amikor kudarcot vallottam és megbotlottam, értettem meg némileg önmagam, és láttam meg világosan a mindenkinek való megfelelés természetét, kárát és következményeit.
2018-ban gyülekezetvezetővé választottak. Tudtam, hogy a vezetői szolgálat egyik legkritikusabb része az igazságról való közösségvállalás, mások életbe való belépéssel kapcsolatos nehézségeinek megoldása és a gyülekezeti élet megóvása. De féltem bárkit is megbántani, így amikor felfedeztem egy problémát, mindig a kedves, szelíd tanácsadás taktikáját alkalmaztam a kezelésében. Akkoriban észrevettem, hogy az öntözési diakónus, Liu Liang testvér felületes, nem vállal terhet a kötelességében, és amikor az újonnan érkezők problémákkal szembesülnek, nem vállal velük közösséget, hogy azonnal megoldást találjanak, aminek következtében néhányan negatívvá és gyengévé váltak. Tisztában voltam vele, hogy ez a probléma milyen súlyos természetű, és hogy közösséget kellene vállalnom vele, és boncolgatnom kellene, hogyan volt felületes a kötelességében. Ha bűnbánat nélkül folytatja, az biztosan undorítani fogja Istent. De abban a pillanatban, ahogy megláttam Liu Liangot, azonnal visszakoztam. Azt gondoltam: „Nagyon sokat ad a hírnevére, így ha rámutatok ezekre a problémákra, és ezzel tényleg megbántom az érzéseit, biztosan nem lesz jó véleménnyel rólam. Ha nem hajlandó ezt elfogadni, és valamilyen ellenszenv vagy elhidegülés alakul ki benne irántam, amellett, hogy ez milyen kínos lesz nekem, utána nehéz lesz kijönnünk egymással. Ha a testvérek azt gondolják, hogy most, hogy vezető lettem, elkezdek másokat szidni és dorgálni, vajon továbbra is jó véleménnyel lesznek rólam? Hagyjuk, nem fogok vele közösséget vállalni, sem boncolgatni a problémáját.” Így hát csak szelíden tanácsot adtam neki, csökkentve a probléma súlyát: „Nagyobb odaadással kell a kötelességeinket végeznünk, terhet kell vállalnunk...” Ennek eredményeként Liu Liang nem látta meg a kötelességével kapcsolatos felületes hozzáállásának lényegét, és ugyanolyan felelőtlen módon folytatta, mint mindig. Ezt látva nyugtalan lettem. Gyülekezetvezetőként végignéztem, ahogy egy testvér összecsapja a kötelességét, és ezzel árt a gyülekezet munkájának, de nem oldottam meg a helyzetet az igazságról való közösségvállalással. Hogy nevezhettem ezt valódi munkának? Ez súlyos kötelességmulasztás volt. Minél többet gondolkodtam rajta, annál rosszabbul éreztem magam, de mégsem tudtam kinyitni a számat, hogy leleplezzem őt. Aggódtam, hogy ha leleplezem és megmetszem, talán azt gondolja majd, hogy hiányzik belőlem az együttérzés, és ha negatívvá válik, bedobja a törölközőt és feladja a kötelességét, a többi testvér pedig talán azt gondolja majd, hogy képtelen vagyok a munkára. Ez nemcsak az általános jó viszonyunknak ártana, hanem a hírnevemet is csorbítaná. Azt gondoltam: „Hagyjuk, végül is már szóltam Liu Liangnak, majd idővel elgondolkodik rajta.” Így végül soha nem lepleztem le és nem boncolgattam a problémáját.
Később észrevettem, hogy két másik testvér, akikkel együtt dolgoztam, folyton nézeteltérésben álltak, mert különböző elképzeléseik voltak a dolgokról. Egyikük sem volt hajlandó engedni, és a munkával kapcsolatos megbeszéléseik sosem vezettek eredményre. Néha a vita után elhidegültek egymástól, ami kihatással volt a gyülekezet munkájára. Tisztában voltam a probléma súlyosságával, és arra gondoltam, hogy haladéktalanul fel kell tárnom az arroganciájuk, az önelégültségük és a makacsságuk megnyilvánulásait, természetét és következményeit. De ismét meghátráltam, amint megláttam őket. Azt gondoltam: „Mindketten évek óta vezetők, így anélkül is tudniuk kellene erről a problémáról, hogy én szólnék. Ráadásul mindketten nagyon kedvesek velem, így ha közösséget vállalok velük a problémájuk természetéről és súlyos következményeiről, talán azt gondolnák, hogy csak kötekedem velük. Akkor nehéz lenne kijönni velük. Hagyjuk! Amúgy is gyakran olvassák Isten szavait, így idővel majd elgondolkodhatnak rajta.” Így hát, amikor láttam, hogy újra vitatkoznak, csak adtam nekik néhány tanácsot, és arra intettem őket, hogy nyugodjanak le, anélkül, hogy egyáltalán közvetlenül lelepleztem volna őket.
Egy nap egy nővér azt mondta nekem: „A gyülekezeti munkánk nem megy túl jól. Nyilvánvaló problémák vannak egyes testvérek kötelességeiben, és ti nem vállaltok közösséget, hogy megoldjátok ezeket a dolgokat. Ez a valódi munkavégzés hiánya nem tesz titeket hamis vezetőkké?” Nagyon felkavaró volt ezt hallani tőle. Nyilvánvaló volt számomra, hogy egyes testvérekkel problémák vannak, amikről hallgattam. Egyáltalán nem tettem eleget egy vezető felelősségének. Hát nem hamis vezető voltam? Tudtam, hogy ha továbbra sem gyakorolom az igazságot, Isten visszautasít és kiiktat. Ez a kilátás megrémített, és imádkoztam: „Istenem, láttam, hogy néhány testvér a romlott beállítottságában él, ami a gyülekezeti életünket és a gyülekezeti munka különböző területeit komolyan befolyásolja, de én képtelen vagyok gyakorlatba ültetni az igazságot, hogy ezt helyrehozzam. Istenem, kérlek, vezess engem önmagam megismerésére!”
Imádság után Isten ezen szavait olvastam: „Az igazság gyakorlása nem üres szavak mondogatásáról vagy szlogenek kiabálásáról szól. Inkább arról, hogy az emberek, találkozzanak bármivel is az életben, aminek köze van a magatartás alapelveihez, a dolgokkal kapcsolatos nézőpontjukhoz vagy a kötelességeik végzésének témájához, döntések elé kerülnek, és az igazságot kell keresniük, alapot és alapelveket kell keresniük Isten szavaiban, majd pedig meg kell találniuk a gyakorlás útját. Akik így tudnak gyakorolni, azok olyan emberek, akik az igazságra törekszenek. Akik képesek ilyen módon törekedni az igazságra, bármilyen nagy nehézségekkel is találkozzanak, azok Péter útját járják, az igazságra való törekvés útját. Például milyen elvet kellene betartanod a másokkal való interakciók során? Az eredeti álláspontod az, hogy »a harmónia kincs; a türelem drágakő«, és hogy mindenkinek a kedvében kell járnod, el kell kerülnöd, hogy másokat megszégyeníts, és senkit sem szabad megsértened, hogy könnyedén kijöjj majd másokkal a jövőben. Ettől az állásponttól korlátozva csendben maradsz, amikor azt tapasztalod, hogy mások rossz dolgokat tesznek, vagy megsértik az alapelveket. Inkább azt választod, hogy az egyház munkája szenvedjen veszteségeket, minthogy bárkit is megsérts. Bárkivel is kerülsz kapcsolatba, arra törekszel, hogy a kedvében járj. Mindig az emberi érzelmekre gondolsz, és arra, hogy megőrizd a méltóságod látszatát, amikor beszélsz, és mindig kedvesen hangzó szavakat használsz, hogy mások kedvében járj. Még ha rá is jössz, hogy valakinek problémái vannak, inkább eltűröd, és csak az illető háta mögött beszélsz azokról, szemtől szemben viszont továbbra is fenntartod a békességet és a kapcsolatotokat. Mit gondolsz arról, hogy így viseled magad? Nem egy olyan ember viselkedik így, aki az embereknek akar megfelelni? Meglehetősen alattomos, nem igaz? Megszegi a magatartás alapelveit. Vajon nem alantas dolog így viselkedni? Akik így viselkednek, azok nem jó emberek, és ez nem nemes viselkedésmód. Nem számít, hogy mennyit szenvedtél, és nem számít, hogy milyen árat fizettél, ha alapelvek nélkül viseled magad, akkor ebben a tekintetben kudarcot vallottál, és Isten előtt nem leszel elismert, emlékezetes és elfogadott” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Ahhoz, hogy valaki jól végezze kötelességét, legalább lelkiismerettel és józan ésszel kell rendelkeznie). Nagyon nyugtalanító volt olvasni Isten szavait, amelyek leleplezik az embereknek megfelelni akarókat. Nem azért nem oldottam meg a problémákat a gyülekezetben, mert nem láttam őket tisztán, hanem mert nem akartam senkit megbántani, és féltem, hogy rossz véleménnyel lesznek rólam. A saját imázsomat és státuszomat próbáltam megóvni. Isten undorodik az olyan emberektől, mint én, akik nem az alapelvek szerint cselekszenek, nem gyakorolják az igazságot, és akik önzők és csalárdak. Visszagondoltam a viselkedésemre. Láttam, hogy Liu Liang mindig felületes a kötelességében, és feltartja az öntözési munkánkat, ezért le kellett volna lepleznem és boncolgatnom kellett volna a viselkedése természetét. De féltem, hogy mindenki rossz színben lát majd, hogy azt mondják, most, hogy vezető lettem, másokat szidok és kritizálok, ezért soha nem boncolgattam Liu Liang problémájának természetét, hogy óvjam az imázsomat. Csak mondtam valamit, ami épphogy érintette a problémát, anélkül, hogy bármit is tettem volna a segítségére. És még akkor sem lepleztem le vagy boncolgattam az ügyet, hogy segítsek nekik megérteni önmagukat, amikor láttam azt a két testvért, akik soha nem jöttek ki egymással, és azt, hogy ez milyen súlyos hatással volt a gyülekezeti munkánkra. Ennek eredményeként a gyülekezet munkája kárt szenvedett. Olyan sátáni filozófiák szerint éltem, mint például: „A harmónia kincs; a türelem drágakő”, „A hosszú és jó barátság titka, hogy ne tedd szóvá a barátaid hibáit” és „Még egy barát: még egy út”. Mivel óvni akartam a hírnevemet és a státuszomat, és azt akartam, hogy mindenki jó embernek lásson, tisztán láttam a dolgokat, de nem osztottam meg teljesen, amit gondoltam. Ez nemcsak ártott más testvéreknek, hanem késleltette a gyülekezet munkáját is. Láttam, hogy teljesen hiányzik belőlem a lelkiismeret és a józan ész, és a legcsekélyebb odaadás sem volt bennem Isten iránt. Hogyan lehettem volna így jó ember? Még ha a felszínen mindenkivel jól is jöttem ki, és a többiek mind azt mondták, hogy jó ember vagyok, és jó véleménnyel voltak rólam, Isten előtt egyetlen kötelességet sem végeztem jól. Isten szemében hűtlen, megbízhatatlan ember voltam. Undorítottam Istent. Ezt felismerve gyorsan bűnbánatot tartottam Isten előtt. Tudtam, hogy nem folytathatom így tovább, és hogy keresnem kell az igazságot, hogy megoldjam ezt a problémámat.
Ezután ezeket olvastam Isten szavaiban: „Mi a következménye annak, hogy a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekednek? Először is, ez hatást gyakorol arra, hogy Isten választott népe általában hogyan eszi és issza Isten szavát és hogyan érti meg az igazságot, akadályozza az életbe való belépésüket, visszatartja őket attól, hogy az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjenek, és a helytelen útra vezeti őket – ez árt a választottaknak és tönkreteszi őket. És végső soron mit okoz az egyház munkájában? Zavart, kárt és bomlást. Ez a következménye annak, ha az emberek hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek. Amikor így teszik a kötelességüket, vajon az nem úgy határozható meg, mint az antikrisztus útján járás? Amikor Isten azt kéri, hogy az emberek tegyék félre a hírnevet, a nyereséget és a státuszt, az nem azt jelenti, hogy megfosztja őket a választás jogától, hanem az az oka, hogy a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvés közben az emberek félbeszakítják és megzavarják az egyház munkáját és Isten választott népének életbe való belépését, sőt több ember esetében befolyásolhatják Isten szavainak evését és ivását, az igazság megértését és így Isten üdvösségének elnyerését. Ez vitathatatlan tény. Amikor az emberek a saját hírnevükre, nyereségükre és státuszukra törekednek, biztos, hogy nem az igazságra fognak törekedni és nem fogják hűen teljesíteni a kötelességüket. Csakis a hírnév, a nyereség és a státusz érdekében fognak szólni és cselekedni, és minden általuk végzett munka, a legkisebb kivétel nélkül, ezen dolgok érdekét szolgálja. Az ilyen típusú viselkedés és cselekvés kétséget kizáróan az antikrisztusok útján járás; Isten munkájának a félbeszakítása és zavarása, és azok mindennemű következménye gátolja a királyság evangéliumának terjesztését és Isten akaratának végrehajtását az egyházon belül. Biztosan kijelenthető tehát, hogy a hírnévre, nyereségre és státuszra törekvők által járt út az Istennel szembeni ellenállás útja. Szándékos ellenállás Istennel szemben, tiltakozás Ellene – együttműködés a Sátánnal az Istennel szembeni ellenállásban és a Vele való ellenkezésben. Ez a természete az emberek hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésének. A saját érdekeikre törekvő emberekben az a hiba, hogy a célok, amelyekre törekednek, a Sátán céljai, és hogy ezek gonosz és jogtalan célok. Amikor az emberek olyan személyes érdekekre törekednek, mint a hírnév, a nyereség és a státusz, akaratlanul is a Sátán eszközévé, a Sátán kiáramlásává, sőt a Sátán megtestesülésévé válnak. Negatív szerepet játszanak az egyházban; az egyház munkájára, a normális gyülekezeti életre és Isten választott népének normális törekvésére zavaró és károsító hatásuk van; ellenséges és negatív hatást gyakorolnak” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Első rész)). Isten szavaiban láttam, hogy annak, ha valaki mindenkinek meg akar felelni, védi a saját érdekeit és nem gyakorolja az igazságot, az a természete és következménye, hogy akadályozza és bomlasztja Isten házának munkáját, és a Sátán csatlósává válik. Ha bűnbánat nélkül ilyen maradok, Isten visszautasít és kiiktat engem. Gyülekezetvezetőként az a felelősségem, hogy közösséget vállaljak az igazságról, hogy megoldjam a testvérek problémáit és nehézségeit az életbe való belépésükben, és hogy gondoskodjak a gyülekezeti életről. Ehelyett, amikor láttam az emberek problémáit, nem segítettem nekik azonnal megváltozni, nem lepleztem le és nem boncolgattam a viselkedésük lényegét, hanem inkább mindenkinek meg akartam felelni, hogy óvjam a saját státuszomat és hírnevemet, a Sátán csatlósaként cselekedve, kárt okozva a gyülekezet munkájának és a testvérek életének. Teljesen a romlott beállítottságom irányítása alatt álltam, túl gyáva voltam ahhoz, hogy gyakoroljam az igazságot és kiálljak az igazságosság mellett. A Sátán csatlósa voltam, gyenge és alkalmatlan, olyan aljasul, olyan szánalmasan éltem! Ha nem kezdem el gyakorolni az igazságot és nem lázadok fel magam ellen, igazán méltatlan vagyok arra, hogy Isten előtt éljek! Az Ő szavainak ítélete és leleplezése nélkül soha nem lettem volna tudatában a saját romlottságomnak, és nem ismertem volna meg a mindenkinek való megfelelés és az igazság nem gyakorlásának veszélyeit és következményeit. Készen álltam arra, hogy fellázadjak magam ellen, és ne akarjak többé mindenkinek megfelelni.
Később olvastam néhány részt Isten szavaiból, amelyek utat mutattak a gyakorláshoz. Isten szavai így szólnak: „Isten a hűség lényegével rendelkezik, ezért mindig meg lehet bízni a szavaiban. Továbbá, az Ő cselekedetei hibátlanok és megkérdőjelezhetetlenek, és ezért szereti Isten azokat, akik teljes mértékben becsületesek Vele” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Három intelem). „Ha egy kényszeres megfelelő szándékával és perspektívájával rendelkezel, akkor semmiben sem fogod az igazságot gyakorolni, illetve védelmezni az alapelveket, és így mindig kudarcot vallasz majd és elbuksz. Ha nem ébredsz fel és soha nem keresed az igazságot, akkor álhívő vagy, és soha nem nyered el az igazságot és az életet. Mit kell tehát tenned? Amikor ilyen dolgokkal kerülsz szembe, imádkoznod kell Istenhez és Hozzá kell kiáltanod, arra kérve Őt, hogy mentsen meg és adjon neked hitet és erőt, képessé téve arra, hogy védelmezd az alapelveket, megtedd, amit meg kell tenned, az alapelvek szerint tudd kezelni a dolgokat, szilárdan megállj abban a helyzetben, amelyben meg kell állnod, megóvd Isten házának érdekeit, és megakadályozd, hogy Isten házának munkája bármiféle veszteséget szenvedjen. Ha fel tudsz lázadni a saját érdekeid, a büszkeséged, és a kényszeres megfelelő nézőpontod ellen, és ha őszinte és teljes szívvel megteszed, amit meg kell tenned, akkor már legyőzted a Sátánt, és elnyerted az igazságnak ezt az aspektusát. Ha makacsul ragaszkodsz ahhoz, hogy a Sátán filozófiája szerint élj, a másokhoz fűződő kapcsolataidat oltalmazod, és soha nem tudod gyakorlatba ültetni az igazságot, és nem mered védelmezni az alapelveket, akkor más dolgokban vajon képes leszel az igazságot gyakorolni? Akkor még mindig nem lesz hited és erőd. Ha soha nem vagy képes az igazság keresésére és elfogadására, akkor az efféle istenhit lehetővé teszi-e számodra az igazság elnyerését? (Nem.) És ha nem tudod elnyerni az igazságot, megmenekülhetsz-e vajon? Nem menekülhetsz meg. Ha mindig a Sátán filozófiája szerint élsz, az igazságvalóság legapróbb morzsája nélkül, akkor téged semmiképpen nem lehet megmenteni. Világosnak kell lennie számodra, hogy az igazság elnyerése az üdvösség egyik szükséges feltétele. Hogyan nyerheted el hát az igazságot? Ha képes vagy gyakorolni az igazságot, ha képes vagy az igazság szerint élni, és az igazság válik a létezésed alapjává, akkor elnyered az igazságot és életed lesz, és egy leszel azok közül, akik meg lesznek mentve” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Ezt olvasva megláttam, hogy Isten szereti a becsületes embereket. A becsületes emberek nem a másokkal való kapcsolataik megóvásával foglalkoznak, és nem érdekli őket, milyennek látják őket mások, hanem Istennek helye van a szívükben. Mindenben kiállnak az alapelvek mellett, van igazságérzetük, és hűségesek Istenhez. De újra magamra gondolva megláttam, hogy túl sokat törődtem az emberi kapcsolataimmal, a hírnevemmel és a státuszommal. Amikor olyan dolgok történtek, amelyek a gyülekezet érdekeinek megóvását és az igazság gyakorlását követelték meg, én következetesen a Sátán oldalára álltam, nem mertem kiállni az igazságalapelvek mellett; mindig fellázadtam Isten ellen, és ellenálltam Neki, megbántva Őt és csalódást okozva Neki. Valójában az igazság kimondása és valaki problémájára való rámutatás nem azért történik, hogy zavarba hozzuk őt. Ez valóban hasznos, legyen szó egy testvérről vagy a gyülekezet munkájáról. Ha észreveszem, hogy valaki romlottságot fed fel, de nem hívom fel a figyelmet az ilyen cselekedet természetére vagy következményeire, soha nem fogja felismerni, milyen súlyos a problémája, és nem fog tudni megváltozni. Ez nemcsak akadályozza az életbe való belépését, hanem a gyülekezet munkájára is kihatással van, és ez undorítja Istent, mert a romlott beállítottságom szerint élek, és nem óvom a gyülekezet munkáját. Mindig annyira lefoglalt a hírnevem és a státuszom, mindig mások véleményével törődtem, és nem Istenét helyeztem előtérbe. Nem azt fontolgattam, hogyan cselekedjek az igazsággal összhangban. Mindig a romlott beállítottságom korlátozott – mennyire ostoba voltam! Nem hagyhattam, hogy továbbra is a romlott beállítottságom vegye át a vezetést, és nem akartam egy gerinctelen gúnytárgy lenni Sátán szemében. Olyan becsületes, igazságérzettel rendelkező embernek kellett lennem, aki Istennek tetsző. Ezt megértve elhatároztam, hogy gyakorlom az igazságot és fellázadok a hús-vér test ellen. Kiállok az alapelvek mellett, és Isten oldalára állok a gyülekezet munkájának védelmében, függetlenül attól, hogy mások milyennek látnak. Másnap felkerestem a két testvért, és éppen amikor arra készültem, hogy rámutassak a problémájukra, elkezdtem egy kicsit aggódni, és arra gondoltam: „Mi van, ha nem tudják elfogadni a leleplezést és a metszést, és rajtam töltik ki a mérgüket? Hogyan tudnék akkor a szemükbe nézni?” Rájöttem, hogy a romlott beállítottságom korlátoz, ezért imádkoztam, és kértem Istent, hogy segítsen gyakorolnom az igazságot. Aztán eszembe jutott valami, amit Isten mondott: „Képtelennek lenni tanúbizonyságom és érdekeim fenntartására – árulás. Hamis mosolyokat kínálni, amikor a szíved távol van tőlem – árulás” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (1.)). Isten szavaiból megértettem, hogy ha továbbra is mindenkinek meg akarok felelni, és nem gyakorolom az igazságot, vagy nem óvom a gyülekezet érdekeit, akkor elárulom Istent. Tudtam, hogy fel kell hagynom az emberi kapcsolatok megóvásával, és függetlenül attól, hogy mit gondolnak rólam, miután szóvá tettem a problémájukat, Istennel kell szembenéznem, és gyakorolnom kell az igazságot. És így lelepleztem az arroganciájukat és azt, hogy nem hajlandók alávetni magukat egymásnak, valamint e dolgok természetét és következményeit. Isten szavában is találtam néhány részt, amit felolvashattam nekik. Miután meghallgatták, képesek voltak elgondolkodni és megismerni önmagukat Isten szavainak fényében, és bűnbánatot akartak tartani, és meg akartak változni. Nagyon boldog voltam, hogy képesek voltak megismerni önmagukat, de ugyanakkor egyfajta bűntudatot is éreztem. Ha korábban képes lettem volna gyakorolni az igazságot, és segíteni nekik megérteni, milyen súlyos a problémájuk, hamarabb helyrehozhatták volna a dolgokat. Akkor nem éltek volna továbbra is romlottságban, nem ártott volna nekik és nem játszadozott volna velük a Sátán, és főleg nem tartották volna fel a gyülekezet munkáját. Korábban mindig attól féltem, hogy ha rámutatok mások problémáira, megharagszanak, és neheztelni fognak rám. De valójában ezt csak beképzeltem magamnak. Ha valaki el tudja fogadni az igazságot, nem alakulnak ki benne előítéletek, sőt, képes lesz tanulni a leckéből. Ez a fajta gyakorlás mások és a magam javára is válik.
Ezután magabiztosabbá váltam abban, hogy gyakoroljam az igazságot és becsületes ember legyek. Már nem korlátoztak annyira a státusszal és a hírnévvel kapcsolatos gondolatok. Amikor megláttam a testvérek problémáit, azonnal közösséget tudtam velük vállalni és segíteni nekik, leleplezve és boncolgatva a problémáikat. Ezeknek a tapasztalatoknak a révén valóban éreztem Isten szeretetét és üdvösségét. Isten szavának ítélete és leleplezése volt az, ami megváltoztatta a mindenkinek megfelelni akaró gondolkodásmódomat. Éreztem, hogy az igazság gyakorlása nagyon felszabadító és valódi lelki békét ad; sokkal jobb, mint állandóan mások előtt hajbókolni, attól tartva, hogy megbántok valakit. Képes voltam egy kicsit az emberi hasonlatosságot is megélni. Megláttam, hogy egyedül Isten szavai az igazság, és ezek mutathatnak irányt és utat a tetteinkhez és ahhoz, hogy kik vagyunk. Isten szavai szerint becsületes emberként élni az egyetlen módja annak, hogy jó emberek legyünk.
