21. Egy téves jelentés

Isten több mint egy évig közösséget vállalt a hamis vezetők felismerésének igazságaival. Az összejöveteleken gyakran közöltem ezzel kapcsolatos saját megértésemet és tudásomat, de a való életben nem tudtam felismerni a hamis vezetőket. Amikor a legcsekélyebb megnyilvánulását is láttam annak, hogy egy vezető nem végez valódi munkát, vakon megbélyegeztem és elítéltem mint hamis vezetőt. Ennek eredményeként nemcsak a gyülekezet munkáját nem tudtam megóvni, hanem majdnem akadályt okoztam a munkában. Ez a kudarc megtanított engem valamire, ami némi tisztánlátást adott nekem a hamis vezetőkről.

A gyülekezet általános ügyeit intéztem. Bizonyos tárgyak és eszközök kezeléséért voltam felelős a gyülekezetben. A kötelességem során azt tapasztaltam, hogy testvérek nem megfelelően kezelik a tárgyakat. Ez megnehezítette az ügyvitelt. Elmentem a vezetőhöz, Megan nővérhez, és jelentettem neki ezeket a problémákat. Emlékeztettem őt arra is, hogy ezeket a problémákat felvetheti a többiek előtt, és beszélhet róluk az összejöveteleken. Amint megértette, beleegyezett, hogy megteszi ezt. Ezután vártam, hogy Megan eljöjjön egy összejövetelre, de hiába vártam sokáig, soha nem láttam őt egyetlen összejövetelen sem, és nem követte nyomon az ügyet, ezért rögeszmésen figyelni kezdtem a vezetőt. Ezt gondoltam: „Hosszú idő telt el. Miért nem követte nyomon ezt a feladatot? Többször is szóltam neki erről a problémáról, de az soha nem oldódott meg. Isten közösséget vállalt az igazság azon aspektusaival, amelyek a hamis vezetők felismerésére vonatkoznak. Ha nem követed nyomon és nem oldod meg a problémákat, akkor hamis vezető vagy. Jelentenem kell ezt a problémát a feletteseidnek. Így a feletted álló vezetők érezni fogják, hogy van igazságérzetem. Még az is lehet, hogy nagyra becsülnek majd engem!” De akkor csak gondolkodtam ezen, és nem cselekedtem. Később az Isten szavait tartalmazó könyveink tárolási helyére vonatkozó bérleti szerződés lejárata alig több mint egy hónap múlva volt esedékes, így a könyveket a lehető leghamarabb át kellett költöztetni egy másik helyre. Mivel nagyon sok könyv volt, és mindegyik doboz nehéz volt, nehéz lett volna egyedül mozgatnom azokat, és sokáig tartott volna. Kicsit nyugtalan voltam, ezért megkérdeztem a vezetőt, tudna-e keresni néhány embert, aki segítene. A vezető folyton azt mondta, hogy keres embereket, de hosszú ideig senki sem jött. Végül jött két testvér, akik segítettek nekem egy fordulónál, de aztán sietve távoztak. Ez a helyzet nagyon frusztrálttá tett. Erre gondoltam: „Miért nem tudott a vezető több embert találni segítségül? Miért nem követi nyomon ezt a munkát? Miért nem jön ide, hogy lássa, mennyi munkát kell elvégeznem?” Minél többet gondolkodtam, annál mérgesebb lettem, és már nem akartam jelenteni a problémákat a vezetőnek, mert értelmetlennek tűnt. Ez idő alatt nem is akartam látni a vezetőt, és nem akartam beszélni vele, amikor mégis találkoztunk. Ezt gondoltam: „Ha nem akarsz keresni senkit, rendben. Majd én befejezem egyedül. Mindenesetre emlékezni fogok erre a viselkedésedre, és ha eljön az ideje, jelenteni fogom a feletteseidnek.” Ekkor eszembe jutott Isten szavainak egy részlete a hamis vezetők felismeréséről: „Ami a gyülekezeti munkában felmerülő problémákat és nehézségeket illeti, itt is az a helyzet, hogy a hamis vezetők egyszerűen nem fordítanak rájuk figyelmet, vagy csak némi doktrínát hangoztatnak és néhány szlogent szajkóznak, hogy lerázzák azokat magukról. Bármely munkaelemről legyen is szó, sosem látni, hogy ők maguk eljönnének a munkaterületre, hogy megpróbálják megérteni és figyelemmel kísérni a munkát. Nem látni, hogy az igazságról beszélnének ott a problémák megoldása végett, azt pedig még kevésbé, hogy ott lennének személyesen igazgatni és felügyelni a munkát és megelőzni, hogy hibák és elhajlások történjenek benne. Ez a legszembetűnőbb megnyilvánulása a hamis vezetők felületes munkavégzésének” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.)). Így gondoltam: „A vezetőm viselkedése ugyanaz, mint amit Isten szavai leírnak. Ha nem akarja kivizsgálni vagy megoldani a munkámmal kapcsolatos problémákat, akkor nem hamis vezető-e?” De arra is gondoltam, hogy nem kommunikáltam a vezetővel az általam látott problémákról, és nem is kérdeztem meg néhány olyan embert, aki érti az igazságot, hogy igazolja ezt, így talán nem nevezhetem őt olyan elhamarkodottan hamis vezetőnek. Ezt gondoltam: „Mi lenne, ha először keresnék több igazságalapelvet e területen, aztán megvitatnám ezt néhány testvérrel, akik értik az igazságot, mielőtt döntést hoznék?” Viszont a nővér viselkedése pont olyan volt, amilyennek Isten szavai leírták, tehát mit kellett volna még keresni? Nem voltam biztos benne, hogy a nézetem helyes-e, és nem akartam őt tévesen vádolni, ezért tanácstalan voltam, mit tegyek. A fejem tele volt képekkel arról, hogy a vezető nem oldotta meg a problémámat. Így hát egyszerűen nem kerestem többé az igazságot, nem vettem figyelembe Isten közösségének hátterét, és pontatlanul értettem meg Isten szavait. Egyetlen mondatot, egyetlen viselkedési példát használtam bizonyítékként, hogy megvádoljam Megant, és azt higgyem, hogy ő egy hamis vezető. Utána hallottam más nővérektől, akik általános ügyeket intéznek, hogy Megan az ő munkájukat sem követi nyomon túl gyakran, és hogy a munkájuk néha késedelmet szenved. Amikor ezt hallottam, még biztosabbnak éreztem magam: „Megan nem végez igazi munkát, és nem követi nyomon a munkát, így ez nem azt tárja fel, hogy ő egy hamis vezető? Nemrég az összejöveteleken közösséget vállaltunk annak az igazságnak az aspektusaival, amely a hamis vezetők felismerésére vonatkozik. Nem tudom elhinni, hogy találkoztam eggyel. Igazságérzetemnek kell lennie, fenn kell tartanom a gyülekezet munkáját, és le kell lepleznem ezt a hamis vezetőt.” De amikor jelenteni akartam ezeket a problémákat Megan feletteseinek, nyugtalanságot éreztem. Még mindig nem beszéltem meg vele a problémát, és nem is kerestem, és nem vitattam meg azokkal, akik értik az igazságot, szóval nem túlságosan elvakult és önkényes ez? De ekkor hallottam, hogy Megan felettesei eljöttek, hogy beszéljenek vele, és kikérdezték az összes csoportvezetőt arról, hogyan végzi Megan a kötelességét. Amikor ezt hallottam, nem tudtam megőrizni a nyugalmam: „Ki gondolta volna, hogy Megan felettesei máris rájöttek, hogy gond van vele? Most már szinte biztos, hogy ő egy hamis vezető.” Ezt gondoltam: „Azonnal jelentenem kell a Megannal kapcsolatos problémákat a feletteseinek. Nem kell tovább keresnem. Máskülönben, miután Megan felettesei befejezik a vizsgálatot, és elbocsátják őt, amikor szóvá teszik, hogy kinek volt tisztánlátása róla, ki fedezte fel a vele kapcsolatos problémákat, és kinek volt igazságérzete, és jelentette őt, az én nevemet nem fogják megemlíteni. Akkor hogyan tudom tanúsítani, hogy volt tisztánlátásom? Nem várhatok tovább!” Buzgón megbeszéltem egy találkozót Megan felettesével, Sean testvérrel, és beszámoltam neki a Megannal kapcsolatos problémákról. Ezt mondtam: „Vezetőként Megan nem követi nyomon a munkámat, és nem is érdeklődik a munkában felmerülő problémáimról. Valahányszor elmondok neki egy problémát, ő nem oldja meg.” Isten szavainak egy szakaszát is megmutattam a testvérnek a hamis vezetők felismeréséről. Azt mondtam, a hamis vezetők viselkedése, amelyet Isten szavai feltárnak, ugyanolyan, mint Megané, és hogy úgy vélem, ő is hamis vezető. Amikor befejeztem, a testvér ezt mondta: „Már utánanéztünk ennek, és Megannal valóban vannak bizonyos problémák. Néhány munkát nem megfelelően követ nyomon, és csak átevickél valahogy a kötelességein. Meg kell metszeni, és segíteni kell neki, hogy gondolkodjon el önmagán, és tanuljon ebből. De azt is megtudtuk, hogy az elmúlt néhány hónapban Megan leginkább az öntözési munkákat felügyelte, mert sok az újonnan érkezett, akik a közelmúltban csatlakoztak a gyülekezethez. Néhány lelkipásztor komoly zavarokat okozott, és az újonnan érkezetteket sürgősen öntözni kell, hogy gyökeret eresszenek az igaz úton. Ez most a legfontosabb és legkritikusabb munka. Megan minden energiáját ebbe a munkába fektette. Az általános ügyek nem olyan sürgősek. Amíg ez nem gátol semmit, addig nem nagy baj, ha a nővér egyelőre kicsit lassú a nyomon követésben. Mivel ez a sok munka egyszerre jött, és kevés a személyzetünk, fontossági sorrendet kell felállítania, így az általános ügyeket egyelőre hátra kell sorolnia. Ez az oka annak, hogy Megan nem követte nyomon időben a munkádat, de csak azután döntött úgy, hogy így gyakorol, miután megbeszélte ezt a társaival. Emellett Megan korábban csak egyetlen munkáért volt felelős. Ő egy új vezető, ezért nehéz neki ennyi munkáért felelősséget viselni. Vannak dolgok, amelyeket nem tud nyomon követni, ezért szüksége van a segítségünkre és a kommunikációnkra.” Sean még az ezzel kapcsolatos alapelveket is megosztotta. Csak az alapelvek elolvasása után jöttem rá, hogy a fontosabb munkákat előbbre kell sorolni. Akkor az öntözési munka volt az elsődleges. Más munkát csak az esetben lehetett végezni, ha az nincs hatással az öntözési munkára. Ha más munka hatással lehetne az öntözési munkára, az nem azt jelentené, hogy a fontosat feláldozzuk a jelentéktelenért? Bár Megan nem követett nyomon néhány munkát megfelelően, ez azért volt, mert fontosabb munkákat részesített előnyben, nem pedig azért, mert nem végzett valódi munkát. De én soha nem próbáltam megérteni, hogy miért nem követi nyomon a munkát, vagy miért nem oldja meg az általam felvetett problémákat. Ehelyett előítéletet tápláltam vele szemben, rögeszmésen figyeltem őt, azt gondoltam, hogy nem végez valódi munkát, és rögtön hamis vezetőnek bélyegeztem. Nem voltam-e túl önkényes? Ekkor Sean megkérdezte tőlem: „Ha most azonnal elbocsátanánk Megant, tudna a gyülekezet egyből találni valakit a helyére? Folytatódhatna a munka?” Átgondoltam ezt, és úgy éreztem, Megan mégis alkalmas arra, hogy vezetőként folytassa. Miután Seannal beszéltem, nagyon szomorú lettem. Eredetileg azt hittem, hogy erős az igazságérzetem, és még Isten e helyzetre vonatkozó szavait is megtaláltam, és csak az igazság keresése után jelentettem Megant. De kiderült, hogy nem értem az igazságot, és a felismerésem téves. Hol rontottam el?

Miközben kerestem, elolvastam Isten szavainak egy részletét: „Annak, hogy valakit hamis vezetőként vagy hamis dolgozóként jellemezzünk, elegendő tényen kell alapulnia. Nem szabad, hogy egy-két incidensen vagy vétségen alapuljon, a romlottság átmeneti feltárulását pedig még kevésbé lehet alapul venni hozzá. Az egyetlen pontos mérce, amely alapján valakit jellemezni lehet, az, hogy képes-e valódi munkát végezni és az igazságot használni a problémák megoldására, valamint hogy rendes ember-e, olyasvalaki, aki szereti az igazságot és alá tudja vetni magát Istennek, és hogy rendelkezik-e a Szentlélek munkájával és megvilágosításával. Csakis e tényezők alapján lehet valakit helyesen hamis vezetőként vagy hamis dolgozóként jellemezni. Ezek a tényezők azok a mércék és alapelvek, amelyek alapján értékelni lehet és meghatározható, hogy valaki hamis vezető vagy hamis dolgozó-e” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (20.)). Isten szavaiból megértettem, hogy egy hamis vezető felismeréséhez elsősorban azt kell néznünk, hogy az illető képes-e valódi munkát végezni, és hogy elfogadja-e az igazságot. Egyáltalán nem úgy volt, ahogyan elképzeltem, hogy a vezetőknek minden egyes problémát meg kell oldaniuk a kötelességemben, és ha ezt megteszik, akkor ők igazi vezetők, de ha nem, akkor hamis vezetők, akik nem végeznek valódi munkát. Ez a nézet hamis, és nem felel meg az igazságnak. Annak megállapításánál, hogy egy vezető hamis vezető-e, az számít leginkább, hogy képes-e azonnal nyomon követni, megérteni és felfogni a felelősségi körébe tartozó egyes feladatok előrehaladását és állapotát; hogy képes-e azonnal felfedezni és megtudakolni a problémákat, nehézségeket és eltéréseket, amelyekkel a testvérek a kötelességeikben találkoznak; és hogy együttműködik-e velük az igazságalapelvek keresésében e problémák megoldása érdekében. Ez alapján megítélhetjük, hogy egy vezető valódi munkát végez-e. Ezenkívül ez attól is függ, hogy el tudja-e fogadni az igazságot, és megfelelő ember-e. Ha a vezetőknek olyan kérdéseik vannak, amelyeket nem értenek, akkor felfelé kereshetik a választ. Amikor mások javaslatokat tesznek, vagy rámutatnak a hiányosságokra, a vezetőknek tudniuk kell engedelmeskedni, keresni az igazságot, és elgondolkodni önmagukon. Ha megmetszést, visszaesést és kudarcot élnek át, képesnek kell lenniük tanulni belőle, és utána változtatni. Ez azt jelenti, hogy ők olyan emberek, akik elfogadják az igazságot. Továbbá, ha egy vezető több feladatért is felelős, nem kell mindent egyedül elvégeznie. Az ő fő szerepe az, hogy minden feladatot ellenőrizzen, hogy a gyülekezet munkája normálisan haladjon. Aki ezt teszi, az egy alkalmas vezető. A hamis vezetők kifelé mindig elfoglaltnak tűnnek, de csak felszínes vagy jelentéktelen munkát végeznek. A legfontosabb munkát soha nem végzik el időben; vakon rohangálnak és elfoglalják magukat, de nem hatékonyak. Mivel nem értik az igazságalapelveket, nem tudják felismerni vagy tisztán látni a munkájukban rejlő problémákat, és nem tudják, hogyan kell tervezni vagy elintézni a dolgokat. Csak doktrínákat és üres szavakat tudnak szajkózni, amelyek nem kínálják a gyakorlás útjait, és nem oldják meg a valódi problémákat, amelyekkel a testvérek a kötelességeikben találkoznak. Ráadásul a hamis vezetők nem keresik az igazságot, amikor a dolgokkal szembetalálkoznak, nem fogadják el mások útmutatását és segítségét, és végül számos feladat zökkenőmentes végrehajtását akadályozzák, vagy akár azok stagnálását is előidézik. Ez a kötelesség súlyos elmulasztása; ilyen egy hamis vezető. Isten szavából megértettem, hogy annak felismeréséhez, hogy valaki hamis vezető-e, több szempontot kell megnézni, és alapos vizsgálatot kell végezni. Ha csak valaki ideiglenes viselkedését és romlottságát nézzük, figyelmen kívül hagyjuk a hátteret és az okokat, és azt, hogy megbánta-e és megváltozott-e, és önkényesen jellemezzük őt, akkor könnyen tévesen vádolhatunk meg embereket. Mindenkinek vannak romlottságai és hiányosságai, de mindaddig, amíg képes önmaga megismerésére, megbánásra és változtatásra, a gyülekezet lehetőséget ad neki, hogy tovább gyakoroljon. Miután az igazságalapelveket Megan viselkedésére alkalmaztam, láttam, hogy ő a legfontosabb feladatokat nyomon követte, és amikor problémája adódott, megbeszélte azt másokkal, és megoldást talált. Összességében valódi munkát végzett, és eredményeket produkált a kötelességében. Csak éppen ez a sok munka egyszerre jött, így még nem találta meg az egyensúlyt, és néhány dolog figyelmen kívül maradt. Ez hiányosság volt a kötelességében, és szüksége volt figyelmeztetésekre és segítségre. Amint felismertem mindezt, végre beláttam, hogy korábban nem értettem meg az igazságalapelveket, és nem tudtam tisztességesen bánni az emberekkel. Láttam, hogy a vezetőmmel problémák vannak, de nem kommunikáltam vele ezekről; nem vettem figyelembe minden szempontot, és vakon hamis vezetőként jellemeztem őt. Egyáltalán nem volt istenfélelem a szívemben.

Ezután megláttam Isten szavainak egy részletét: „Amikor vezetővé választanak meg valakit a testvérek, vagy előléptet valakit Isten háza, hogy egy bizonyos munkarészt vagy egy bizonyos kötelességet végezzen, az nem azt jelenti, hogy különleges státusza vagy pozíciója van az illetőnek, sem azt, hogy mélyebb igazságokat vagy több igazságot ért másoknál – azt pedig még kevésbé, hogy képes alávetni magát Istennek és nem fogja elárulni Őt. Természetesen nem jelenti azt sem, hogy ismeri Istent, és hogy olyasvalaki, aki féli Istent. Valójában ezek egyikét sem érte el. Az előléptetése és a művelése mindössze a szó egyszerű értelmében vett előléptetés és művelés, és nem egyenlő azzal, hogy Isten előre rendelkezett volna róla és elismerte volna őt. Egyszerűen azt jelenti az előléptetése és a művelése, hogy elő lett léptetve és művelésre vár. Ennek a művelésnek a végső kimenetele pedig attól függ, hogy törekszik-e az illető az igazságra, és hogy képes-e az igazságra való törekvés útját választani. Így aztán, amikor az egyházban valakit vezetővé léptetnek elő és művelnek, akkor azt csak a szó legegyszerűbb értelmében véve léptetik elő és művelik; ez nem azt jelenti, hogy vezetőként már megfelelő színvonalú és hozzáértő, vagy hogy máris képes vezetői munkát elvállalni és valódi munkát végezni – nem ez a helyzet. A legtöbb ember nem látja át ezeket a dolgokat, és a saját képzelődései alapján felnéz azokra, akiket előléptettek. Ez hiba. Nem számít, hány éve hisznek Istenben, vajon valóban birtokában vannak az igazságvalóságnak azok, akiket előléptettek? Nem feltétlenül. Képesek-e végrehajtani Isten házának munkarendjeit? Nem feltétlenül. Van felelősségérzetük? Hűségesek? Képesek alávetni magukat? Képesek keresni az igazságot, ha problémával szembesülnek? Mindez ismeretlen. Van-e istenfélő szíve ezeknek az embereknek? És pontosan milyen nagy az istenfélő szívük? Képesek-e arra, hogy kerüljék a saját akaratuk követését, amikor cselekednek? Képesek-e keresni Istent? Abban az időszakban, amíg vezetői munkát végeznek, képesek-e gyakran Isten elé járulni, hogy Isten szándékait keressék? Képesek-e az embereket az igazságvalóságba vezetni? Minden bizonnyal képtelenek ilyesmikre. Nem kaptak képzést, és nincs elegendő tapasztalatuk, ezért képtelenek ezekre a dolgokra. Ezért az, hogy valakit előléptetnek és művelnek, nem jelenti azt, hogy az illető már érti az igazságot, és azt sem jelenti, hogy már képes oly módon végezni a kötelességét, amely megfelelő színvonalú. Mi tehát a célja és a jelentősége annak, hogy valakit előléptetnek és művelnek? Az, hogy ezt a személyt, mint egyént, annak érdekében léptetik elő, hogy gyakoroljon, valamint, hogy különleges öntözésben és képzésben részesüljön, ezáltal lehetővé téve számára az igazságalapelveknek, valamint a különböző dolgok végzése és a különféle problémák megoldása alapelveinek, eszközeinek és módjainak, valamint annak a megértését, hogy miként kezelje azokat a különféle környezeteket és embereket, amelyekkel és akikkel Isten szándékai szerint találkozik, és miként foglalkozzon velük, mégpedig oly módon, ami óvja Isten házának érdekeit. E pontok alapján ítélve vajon kellőképpen képesek az Isten háza által előléptetett és művelt tehetséges emberek a munkájuk elvállalására és arra, hogy jól végezzék a kötelességüket az előléptetés és a művelés időszaka alatt, vagy az előléptetést és művelést megelőzően? Természetesen nem. Így aztán elkerülhetetlen, hogy a művelés időszaka alatt metszésben, ítéletben, fenyítésben, valamint leleplezésben, sőt akár elbocsátásban is részük legyen ezeknek az embereknek; ez normális, ez a képzés és művelés” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (5.)). Isten szavaiból megértettem, hogy ha valakit vezetőnek vagy dolgozónak választanak, az még nem jelenti azt, hogy megérti az igazságot, és teljesen alkalmas lesz a munkája végzésére. Azt sem jelenti, hogy mindent megért, és minden feladatot tökéletesen el tud végezni. Ő csak némi képességgel és munkakészséggel rendelkezik, és képes elfogadni az igazságot, és törekedni arra, ezért a gyülekezet lehetőséget ad neki a művelődésre és a képzésre. Azzal, hogy folyamatosan felfedezi és megoldja a problémákat a munkájában, végül valamennyire meg fogja érteni az igazságot, és megtanul az alapelvek szerint cselekedni. Ebben az időszakban azonban a vezetők és a dolgozók még a gyakorlás szakaszában vannak, így elkerülhetetlenek az eltérések, hiányosságok és elégtelenségek a munkájukban, és ezt az ügyet helyesen kell kezelnünk. Ha problémáink vagy nehézségeink adódnak, a vezetőinkkel együtt kell végeznünk a keresést, a közösségvállalást és a dolgok megoldását. Csak így lehet hatékony a munka. Ha túl sokat követelünk a vezetőktől és a dolgozóktól, ha az összes talált problémát rájuk toljuk, hogy oldják meg, majd hamis vezetőknek bélyegezzük őket, ha csak lassan találnak megoldásokat, mindez elvtelen, és nem felel meg Isten szándékainak. Isten szavait olvasva láttam, hogy a vezetőkkel és a dolgozókkal való bánásmódom nem az igazságalapelvekre épült, hanem inkább a saját elképzeléseimre és képzelődéseimre. A vezetőkkel szembeni követelményeim túl magasak és nagyigényűek voltak. Látva, hogy a vezetőm nem követi nyomon megfelelően a munkámat, és nem oldja meg gyorsan a problémáimat és nehézségeimet, hamis vezetőnek bélyegeztem őt. Nem vettem figyelembe a kérdés hátterét és a vezető munkájának egészét, sem azt, hogy képes-e elfogadni az igazságot és megváltoztatni a dolgokat. Az általam ismert hiányos információk alapján vakon elítéltem őt mint hamis vezetőt. Ez nem igazságérzet volt, hanem megzavarás, és sértette az igazságalapelveket. Nem értettem az igazságot, és elvtelenül bántam a vezetőkkel és a dolgozókkal. Ami még súlyosabb, nem volt istenfélelem a szívemben. Amikor a legkisebb problémát is észrevettem a vezetőmnél, nagy ügyet csináltam belőle, gondatlanul elítéltem, és nem hagytam annyiban. Nem a természetlényege vagy a helyzet tényleges háttere alapján kezeltem őt, ehelyett ártottam neki. Erre a gondolatra hirtelen félelem fogott el. Felismertem, hogy a probléma természete komoly. Ha Sean nem ismerte volna a helyzetet, egyszerűen csak hallgatott volna rám, és elbocsátotta volna Megant, ez a gyülekezet munkáját is befolyásolta volna, így nem tettem volna gonoszságot? Ez súlyos vétek lett volna! Ha még egyszer ilyesmi történne velem, nem támaszkodhattam a képzelődéseimre, hogy másokat értékeljek. Jobban kellett keresnem az igazságalapelveket, az embereket Isten követelményei szerint tisztességesen kellett kezelnem, és a dolgokat az alapelvek szerint kellett tennem.

Ezután Megan odajött hozzám, és beszélt a közelmúltbeli állapotáról és a munkában jelentkező problémáiról. Azt mondta, változtatni akar, és megismerte a munkámmal kapcsolatos problémákat és nehézségeket, és együtt dolgoztunk azon, hogy beszélgessünk a testvérekkel minden csapatban. Beláttam, hogy ő nem olyan ember, aki nem fogadja el az igazságot. Bár a munkájában voltak mulasztások, és egyes területeket nem követett nyomon, ha tudta, hogy probléma van, gyorsan tudott változtatni. Láttam, hogy valójában nem volt hamis vezető, aki nem végez valódi munkát.

Először azt hittem, hogy van némi megértésem ebben a kérdésben – de nem értettem az igazságot, és nem tudtam felismerni a hamis vezetőket, ezért hibát követtem el. De egyszer egy összejövetelen hallottam a testvérektől, hogy néha a hibák nem egyszerűen a tisztánlátás hiányából vagy az igazság megértésének hiányából fakadnak. Azt is meg kell vizsgálnunk, hogy cselekedeteinket nem hamisították-e meg szándékok vagy romlott hajlamok. Elolvastam Isten szavainak egy részletét, amely így szól: „Ne tekintsd a vétkeidet egy éretlen vagy ostoba ember puszta hibáinak; ne használd azt a kifogást, hogy azért nem gyakoroltad az igazságot, mert gyenge képességed lehetetlenné tette azt. Sőt, ne tekintsd az általad elkövetett vétkeket egyszerűen olyan valaki tetteinek, aki nem volt képes jobbra. Ha jó vagy abban, hogy megbocsáss magadnak és nagylelkűen bánj magaddal, akkor azt mondom, hogy gyáva vagy, aki soha nem fogja elnyerni az igazságot, és a vétkeid folyvást kísérteni fognak téged; ezek megakadályozzák, hogy valaha is megfelelj az igazság követelményeinek, és miattuk örökre a Sátán hűséges társa maradsz” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A vétkek a pokolba vezetik az embert). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogy amikor egy helyzet előáll, nem kezelhetjük csak úgy, mint egy egyszerű ügyet, és kész. Keresnünk kell az igazságot, és meg kell ismernünk saját romlott beállítottságunkat. Csak így lehet valódi változás és növekedés az életünkben. Ha a vétkeinket mindig múló hibaként kezeljük, úgy érezzük, hogy nem számítanak, azt mondjuk, hogy legközelebb majd jobban odafigyelünk, és mindig megbocsátjuk a saját vétkeinket, akkor soha nem fogjuk megérteni a saját problémáinkat, soha nem fogjuk elnyerni az igazságot, és végül, ahogy a vétkeink sokasodnak, és mi nem változtatunk semmin, Isten visszautasít és kirekeszt majd minket. Annak alapján, amit Isten szavai kinyilatkoztattak, elkezdtem elgondolkodni azon, hogy pontosan mik voltak a gondolataim, amikor ez a helyzet előállt velem, milyen szándékok hamisítottak meg engem, és milyen romlott hajlamokat tanúsítottam. Ezen elgondolkodva rájöttem, hogy amikor láttam a vezetővel kapcsolatos problémákat, valójában nem voltam biztos abban, hogy jól látom-e a dolgokat, és többet akartam olvasni Isten szavaiból. De amikor hallottam, hogy Megan nem követi nyomon más emberek munkáját, akik általános ügyeket intéznek, és hogy a felettesei vizsgálják a teljesítményét, úgy gondoltam, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy ő egy hamis vezető, és úgy éreztem, hogy gyorsan jelentést kell tennem Megan feletteseinek, hogy a testvérek lássák, van igazságérzetem, és tisztán látok. Tehát az igazságalapelvek megértése vagy további keresés nélkül, és a háttér vagy az okok ismerete nélkül vakon hamis vezetőnek minősítettem Megant egy hallott információ alapján. Azt hittem, hogy pontosan látom a dolgokat, és hogy nem lehet semmi gond. Most azonban rájöttem, hogy meggondolatlan voltam, és rossz szándék vezérelt. Elgondolkodtam magamon: „Miért tettem jelentést a vezetőmről anélkül, hogy megértettem volna az igazságalapelveket? Mi e probléma forrása?” Ezt olvastam Isten szavaiban: „Sokan a saját elgondolásaikat követik, bármit is tesznek, valamint nagyon leegyszerűsítve értelmezik a dolgokat, és az igazságot sem keresik. Az alapelv teljesen hiányzik, és szívükben nem gondolnak arra, hogyan cselekedjenek Isten kérése szerint, vagy úgy, ami eleget tesz Istennek és konokul csak a saját akaratukat tudják követni. Istennek nincs helye az ilyen emberek szívében. Egyesek azt mondják: »Csak akkor imádkozom Istenhez, ha nehézségekkel találkozom, de mégsem tűnik úgy, hogy ennek lenne bármi hatása – ezért mostanában, ha történik velem valami, általában nem imádkozom Istenhez, mivel Istenhez imádkozni felesleges.« Isten teljesen hiányzik az ilyen emberek szívéből. Nem keresik az igazságot, bármit is tesznek a hétköznapokban; csak saját elgondolásaikat követik. Tehát vannak a tetteiknek alapelvei? Egyáltalán nincsenek. Mindent leegyszerűsítve látnak. Még amikor az emberek közlik velük az igazságalapelveket, akkor sem képesek elfogadni őket, mivel a tetteik mögött soha nem voltak alapelvek, Istennek nincs helye a szívükben, és nincs senki más a szívükben, csak saját maguk. Úgy érzik, hogy szándékaik jók, hogy nem követnek el gonoszságot, hogy nem lehet őket az igazság megsértőinek tekinteni; azt gondolják, hogy saját szándékaik szerint cselekedni az igazság gyakorlását kell, hogy jelentse, hogy az ilyen cselekvés Istennek való alávetettség. Valójában nem igazán keresnek vagy imádkoznak Istenhez ebben az ügyben, hanem felindulásból cselekednek, saját buzgó szándékaik szerint, nem úgy hajtják végre a kötelességüket, ahogyan Isten kéri, nincs Istennek alávetett szívük, nincs meg bennük ez a kívánság. Ez a legnagyobb hiba az emberek gyakorlásában. Ha hiszel Istenben, Ő még sincs a szívedben, akkor nem megtéveszteni próbálod Istent? És milyen hatása lehet az ilyen istenhitnek? Mit nyerhetsz vele? És mi az értelme annak, ha így hiszel Istenben?” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Az Isten szavaiban foglalt leleplezés által láttam, hogy amikor dolgok történtek, ritkán kerestem az igazságot, vagy gyakoroltam az alapelvekkel összhangban. Ehelyett a saját elképzeléseimet követtem. A szívemben nem volt helye Istennek, és nem féltem Őt. Amikor valami történik, azok, akik félik Istent, először az igazságalapelveket keresik, és azt, hogy mit mondanak Isten szavai erről a témáról, majd az embereket és a dolgokat Isten szavai és az igazság alapján szemlélik. Mivel képtelen voltam felismerni a hamis vezetőket, az igazságot kellett volna keresnem, világosan meg kellett volna értenem, hogy melyek a hamis vezetők, milyenek a megnyilvánulásaik, és hogyan lehet megállapítani, hogy ki hamis vezető, de ehelyett csak önkényes ítéleteket hoztam a saját képzelődésem alapján. Azt gondoltam, hogy ha egy vezető nem követi nyomon a munkámat, vagy nem oldja meg a problémáimat, az hamis vezetővé teszi. Bár abban az időszakban olvastam és fontolgattam Isten szavait, nem értettem azokat. Amikor megláttam Isten szavainak egy sorát a hamis vezetőkről, amely szó szerint illett Megan viselkedésére, arra a következtetésre jutottam, hogy ő egy hamis vezető, és úgy véltem, nagyon pontosan látom a helyzetet. Valójában kiragadtam a dolgokat az összefüggéseikből, és vakon alkalmaztam a szabályokat. És végig nyugtalannak éreztem magam eközben. Több keresést akartam folytatni, és kommunikálni akartam Megannal, mielőtt jelentést teszek róla, de úgy éreztem, hogy a viselkedése már annyira nyilvánvaló, hogy nem vettem a fáradságot a további keresésre, és egyszerűen a saját elképzeléseim szerint cselekedtem. Olyan arrogáns és önelégült voltam! Azt is láttam, hogy rossz emberi mivolttal rendelkezem. Nem voltam igazán tekintettel Isten szándékaira, és nem védtem a gyülekezet munkáját sem. Amikor problémákat láttam a vezetőm munkájában, nem mutattam rá azokra őelőtte; ehelyett kerestem az alkalmat, hogy jelenthessem őt a feletteseinek, ily módon fitogtatva tisztánlátásomat. Láttam, mennyire megvetendő vagyok, és ez szívfacsaró felismerés volt. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen ember vagyok. Nyilvánvalóan nem értettem az igazságalapelveket, mégis nagyon arrogáns és észszerűtlen voltam. El voltam ragadtatva magamtól, miután jelentettem a vezetőmet, mert úgy éreztem, hogy olyan dolgokat láttam meg, amelyeket senki más nem ismert fel, és hogy megértettem az igazságalapelveket. De valójában semmit sem értettem meg; amiket értettem, csak szavak és doktrínák voltak, és vakon alkalmaztam a szabályokat. Önkényesen, az alapelvek mellőzésével tettem jelentést valakiről. Vajon nem zavarta-e ez a gyülekezet munkáját? Nem jótetteimet szaporítottam, gonoszságot cselekedtem!

Később Isten szavait olvastam, és megtanultam azokat az alapelveket, amelyek alapján a vezetőkkel és a dolgozókkal bánni kell. Mindenható Isten azt mondja: „Az embereknek nem lehetnek magas elvárásaik vagy irreális követelményeik azokkal szemben, akiket előléptetnek és művelnek; ez észszerűtlen lenne, valamint igazságtalan az irányukban. Ti felügyelhetitek a munkájukat. Ha problémákat vagy az alapelveket sértő dolgokat vesztek észre a munkájuk során, akkor felvethetitek a problémát és kereshetitek az igazságot ezeknek a problémáknak a megoldása végett. Megítélnetek, elítélnetek, támadnotok vagy kirekesztenetek azonban nem szabad őket, mivel még csak a művelés időszakában vannak; nem szabad olyan emberként tekintenetek rájuk, mint akik már tökéletesítve lettek, és még kevésbé feddhetetlen emberekként vagy olyanokként, akik birtokában vannak az igazságvalóságnak. Hozzátok hasonlóan még csak a képzés időszakában járnak. Az a különbség, hogy ők több munkát és feladatot vállalnak, mint a hétköznapi emberek. Felelősségük és kötelességük több munkát végezni; nagyobb árat kell fizetniük, több nehézséget kell elszenvedniük, több mentális erőfeszítést kell tenniük, több problémát kell megoldaniuk, több bírálatot kell elviselniük az emberek részéről, és természetesen nagyobb erőfeszítést kell tenniük, valamint – a kötelességeiket végző hétköznapi emberekhez viszonyítva – egy kicsit kevesebbet alhatnak, egy kicsit kevesebbet élvezhetnek a jó dolgokból, és nem pletykálkodhatnak annyit. Ez bennük a különleges; ezt leszámítva ugyanolyanok, mint bárki más. [...] Mi tehát a velük való bánásmód legészszerűbb módja? Az, ha hétköznapi embereknek tekintitek őket, és ha akkor, amikor ki kell kérnetek valakinek a véleményét egy problémával kapcsolatban, beszélgettek velük, tanultok egymás erősségeiből, és kiegészítitek egymást. Azonkívül mindenkinek felelőssége felügyelni a vezetőket és a dolgozókat, hogy lássák, végeznek-e valódi munkát, tudják-e problémák megoldására használni az igazságot; ezek azok a normák és alapelvek, amelyek mentén felmérhető, hogy megfelelő színvonalú-e egy vezető vagy dolgozó. Ha egy vezető vagy dolgozó képes általános problémákkal foglalkozni és azokat megoldani, akkor kompetens. Ám ha még hétköznapi problémákat sem tud kezelni és megoldani, akkor nem alkalmas arra, hogy vezető vagy dolgozó legyen, és akkor gyorsan el kell távolítani a pozíciójából. Valaki mást kell kiválasztani, Isten házának a munkája pedig nem szenvedhet késedelmet. Aki késlelteti Isten házának a munkáját, az magának és másoknak is árt, ez pedig senkinek sem jó” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (5.)). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogyan kell bánni a vezetőkkel és a dolgozókkal. A gyülekezet által megválasztott vezetők nem teljesen értik az igazságot, nem tökéletesen képzettek, és nem értik a munka minden szempontját, vagy nem tudják, hogyan kell azt jól végezni. Emellett a gyakorlat időszakában vannak, és lehet, hogy romlottságot, eltérést mutatnak, vagy hibákat követnek el. Tisztességesen kell bánnunk az emberekkel, és nem szabad túl sokat követelnünk tőlük; nem szabad észszerűtlen módon elvárnunk tőlük, hogy mindent tökéletesen, eltérések és mulasztások nélkül végezzenek el. Ehelyett megértőnek és toleránsnak kell lennünk, és harmonikusan együtt kell működnünk velük, hogy jól végezzük a gyülekezet munkáját. Ez jelenti azt, hogy tekintettel vagyunk Isten szándékaira, és ha így bánunk a vezetőkkel és a dolgozókkal, az megfelel az alapelveknek. Az is a mi felelősségünk, hogy figyelemmel kísérjük a vezetők munkáját. El kell fogadnunk és engedelmeskednünk kell, ha vezetőink tettei összhangban vannak az igazsággal, de amikor tetteik nem felelnek meg az igazságalapelveknek, fel kell vetnünk a problémákat, közösséget kell vállalnunk, és időben segítenünk kell nekik, hogy felismerjék az eltéréseket a kötelességeikben, és gyorsan kijavíthassák azokat. Ez jótékonyan hat az életbe való belépésükre és a gyülekezet munkájára. Ha az alapelvek megerősítik, hogy valaki hamis vezető, aki nem végez valódi munkát, akkor azt le kell leplezni és jelenteni kell. Amikor ezt felismertem, felderült a szívem, és már tudtam, hogyan bánjak a jövőben a vezetőkkel és a dolgozókkal.

Bár ezúttal tévesen ítéltem meg és jelentettem a vezetőmet, megtanultam néhány igazságalapelvet a hamis vezetők felismeréséről. Azt is megtanultam, hogyan kell bánnom a vezetőkkel és a dolgozókkal, szereztem némi ismeretet saját romlott beállítottságomról, és levontam néhány tanulságot. Hála Istennek!