90. Újra betegséggel szembesülve
1998-ban elfogadtam Mindenható Isten utolsó napokban végzett munkáját, és üdvözöltem az Úr visszatérését. Isten szavainak olvasása által megtudtam, hogyan fejezi ki Isten az igazságot, és hogyan végzi az ítélet munkáját az utolsó napokban, hogy megtisztítsa és megmentse az emberiséget, és egy gyönyörű rendeltetési helyre vezesse az embereket. Azt gondoltam, hogy ha egy jó rendeltetési helyre akarok eljutni, akkor áldozatot kell hoznom, szenvednem kell, meg kell fizetnem az árat, és több jótettet kell előkészítenem. Így hát elkezdtem hirdetni az evangéliumot, és alkalmanként vendégül láttam testvéreket, és minden tőlem telhetőt megtettem. Még a megtakarításomat is feláldoztam, hogy a nehéz körülmények között élő testvéreknek segítsek. Egy alkalommal az evangélium hirdetése közben a rendőrök letartóztattak, megkínoztak, sőt börtönre is ítéltek. Még akkor sem árultam el soha Istent, és soha nem voltam Júdás. Azt gondoltam, hogy mivel ennyi jótettet cselekedtem, és szilárdan megálltam a bizonyságtételemben Istenért, biztosan elnyerek egy jó rendeltetési helyet. 2018-ban hirtelen szívbetegségem, majd magas vérnyomásom lett, és kétszer is kórházba kerültem. Azt gondoltam magamban, hogy történjék bármi, nem panaszkodhatok. Alá kell vetnem magam annak, amit Isten levezényel és elrendez. Meglepetésemre alig két hét múlva meggyógyultam, és kiengedtek a kórházból. Mélységesen hálás voltam Istennek. Azt gondoltam, hogy mivel nem panaszkodtam, noha ilyen beteg lettem, sőt, a kiengedésem után is folytattam a kötelességemet, valóban hűséges vagyok Istenhez, és alávetem magam Neki. Aztán 2019 februárjában a szívbetegségem és a magas vérnyomásom a semmiből kiújult, és sokkal rosszabb volt, mint korábban. Nem sokkal később cukorbetegséget is diagnosztizáltak nálam, és nagyon súlyos porckorongsérvem lett. Nem tudtam ellátni magam – fekve kellett ennem, és a menyemnek kellett átvinnie a fürdőszobába. Egész nap az ágyban feküdtem, és alig volt erőm beszélni vagy kinyitni a szemem.
Egy éjjel az állapotom hirtelen rosszabbra fordult, és a szívem annyira fájt, hogy még lélegezni is féltem – mintha amint vennék egy lélegzetet, mindennek vége lenne. Körülbelül fél órán át szenvedtem, és úgy éreztem, bármelyik pillanatban meghalhatok. Arra gondoltam: „Olyan beteg vagyok, hogy alig van erőm pislogni – ez lenne a vég? Ha meghalok, hogyan jutok be a királyságba? Soha nem részesülhetek a mennyei királyság áldásaiból, és nem pillanthatom meg annak csodálatos tájait. Számomra itt lenne a vég?” Minél többet gondolkodtam, annál rosszabbul éreztem magam. Imádkoztam, de nem értettem Isten szándékát. Ahogy telt az idő, a betegségem szüntelen gyötrelme elvette az életkedvemet. De azt is tudtam, Isten szándéka nem az, hogy meghaljak. Nem tudtam, mit tegyek, és öntudatlanul is követelőzni kezdtem Istentől: „Mikor fogok meggyógyulni? Az összes velem egykorú nővér, akit ismerek, egészségesebb nálam, pedig én nem hoztam kevesebb áldozatot, mint ők. Annyi mindent adtam Istenért, és minden kötelességet elvégeztem, amit csak tudtam. Még akkor sem tagadtam meg és nem árultam el Istent, amikor letartóztattak, bebörtönöztek és annyit szenvedtem. Isten miért nem óvott meg engem, és miért nem adott nekem jó, egészséges testet?” Folyamatosan panaszkodtam, és a szívem sötétségbe borult. Csak később, miután a szívemben még erősebb lett a fájdalom, járultam Isten elé, hogy imádkozzak és keressek, mondván: „Ó, Istenem! A szívproblémám hirtelen rosszabbra fordult. Nem értem a Te szándékodat, és nem tudom, hogyan kellene ezt megélnem. Nem akarok fellázadni Ellened, se szembeszegülni Veled. Kérlek, világosíts meg és vezess engem, hogy tanulhassak ebből a tapasztalatból!” Az ima után eszembe jutott Isten szavának egy részlete: „Hogyan tapasztald meg a betegséget, amikor utolér? Isten elé kell járulnod és imádkoznod kell, keresned kell és fel kell fognod Isten szándékát; meg kell vizsgálnod magad, hogy megtaláld, mit tettél, ami ellentétes az igazsággal, és milyen romlott beállítottságok nem lettek még megoldva benned. A romlott beállítottságaidat nem lehet megoldani szenvedés átélése nélkül. Csak a szenvedés általi megedződés révén érhetik el az emberek, hogy ne legyenek züllöttek, és képesek legyenek mindenkor Isten előtt élni. Amikor valaki szenved, mindig imádkozik. Nincs kedve ételre, ruházatra és egyéb élvezetekre összpontosítani; folyamatosan imádkozik a szívében, megvizsgálva magát, hogy tett-e mostanában bármi rosszat, vagy szembement-e valamilyen módon az igazsággal. Általában, amikor súlyos betegséggel vagy furcsa kórral szembesülsz, amely szörnyű szenvedést okoz neked, az nem véletlenül történik. Isten szándéka ott van mind a betegségedben, mind a jó egészségedben” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istenbe vetett hitben az igazság elnyerése a legfontosabb dolog). Isten szavain töprengve világosabban megértettem az Ő szándékát. Isten nem azért adta ezt a betegséget, hogy elvegye az életemet, és nem is akart ok nélkül szenvedést okozni nekem. Ehelyett a betegséggel leplezte le a romlott beállítottságomat, és segített, hogy tanuljak a leckéből – Isten így mentett meg engem. Nem szabadott volna félreértenem Istent, vagy panaszkodni Rá, hanem valóban el kellett gondolkodnom magamon.
Később Isten szavának néhány része segített, hogy jobban megértsem az állapotomat. Isten szava azt mondja: „Nagyon sokan csak azért hisznek Bennem, hogy meggyógyítsam őket. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy erőmmel kiűzzem a tisztátalan lelkeket a testükből, és oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy békét és örömöt kapjanak Tőlem. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy még több anyagi gazdagságot követeljenek Tőlem. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy békében töltsék ezt az életet, és hogy az eljövendő világban épségben és biztonságban legyenek. Nagyon sokan hisznek Bennem azért, hogy elkerüljék a pokol szenvedéseit, és megkapják a menny áldásait. Oly sokan csak az átmeneti kényelemért hisznek Bennem, de nem törekszenek arra, hogy az eljövendő világban bármit is nyerjenek. Amikor a dühömet hozom el az embereknek, és elragadom minden örömüket és békéjüket, amivel egykor rendelkeztek, kételkedni kezdenek. Amikor a pokol szenvedéseit hozom el az embereknek és visszaveszem a menny áldásait, haragra gerjednek. Amikor az emberek arra kérnek Engem, hogy gyógyítsam meg őket, nem törődöm velük és utálatot érzek irántuk, elszakadnak Tőlem, hogy ehelyett a gonosz orvoslás és a varázslás útját keressék. Amikor megvonom mindazt, amit az emberek igényeltek Tőlem, mind nyomtalanul eltűnnek. Ezért azt mondom, hogy az emberek azért hisznek Bennem, mert a kegyelmem túl bőséges, és túlságosan sok előnyre lehet szert tenni” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit tudsz a hitről?). „Az ember Istenhez fűződő kapcsolata csupán a pőre önérdeken alapul. Ez az áldások fogadója és az áldások adója közötti kapcsolat. Ez egyszerűen fogalmazva egy alkalmazott és egy munkáltató közötti kapcsolat. Az alkalmazott csak azért dolgozik keményen, hogy megkapja a munkáltató által adott jutalmat. Egy ilyen önérdeken alapuló kapcsolatban nincs rokoni ragaszkodás, csak tranzakció. Nincs szeretés vagy szeretve levés, csak adakozás van és irgalom. Nincs megértés, csak tehetetlen, elfojtott felháborodás és megtévesztés. Nincs intimitás, csak egy áthidalhatatlan szakadék” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. 3. függelék: Az ember csak Isten irányításának közepette menthető meg). „Én mindvégig szigorú mércéhez mértem az embert. Ha hűséged szándékokkal és feltételekkel jár együtt, akkor inkább nem kérek az úgynevezett hűségedből, ugyanis taszítanak az Engem szándékaikkal megtévesztő és feltételekkel zsaroló emberek. Csak azt kívánom, hogy az ember feltétlenül hűséges legyen Hozzám, és mindent egyetlen szóért – és annak bizonyításáért – tegyen: a hitért” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Igazán istenhívő vagy?). Isten ítélő szavai mintha éles kést döftek volna a szívembe. Nagyon elszégyelltem magam, és azonnal észhez tértem. Elkezdtem elgondolkodni magamon: mi is volt valójában a célom a hitem évei alatt? Miután hívő lettem, segítettem, valahányszor csak láttam, hogy a testvéreim nehézségekkel küzdenek, és a tőlem telhető legjobban elvégeztem minden kötelességet, amire a gyülekezetben szükség volt. Még akkor sem árultam el Istent, amikor a KKP letartóztatott, bebörtönzött és megkínzott. Azt gondoltam, hogy valóban sok jótettet cselekedtem. De Isten szavainak leleplezése révén és azáltal, amit a tények feltártak, rájöttem, hogy nem azért hoztam áldozatokat, hogy alávessem magam Istennek és eleget tegyek Neki, hanem hogy elnyerjem az Ő kegyelmét és áldásait, megőrizzem az egészséges testemet, és végül egy jó rendeltetési helyre jussak. Ezért amikor először lettem beteg, azt gondoltam, hogy mivel annyi áldozatot hoztam Istenért, a betegségem ellenére sem fogja hagyni, hogy meghaljak, és ezért nem panaszkodtam Istenre. Másodszor, amikor az állapotom még rosszabbra fordult, és az ágyban feküdtem magatehetetlenül, miközben a hosszan tartó szenvedéssel és a halál fenyegetésével küzdöttem, rájöttem, hogy csekély esélyem van elnyerni a menny királyságának áldásait, és megbántam a múltbeli áldozatvállalásomat. Sőt, a múltbeli áldozatvállalásaimat felhasználtam, hogy vitatkozzak és ellenkezzek Istennel, próbáltam alkudozni Vele. Üzleteltem Istennel, becsaptam és kihasználtam Őt – ez messze nem volt igazi áldozatvállalás Érte! Volt egy olyan téves nézetem is, hogy mivel áldozatot hoztam Istenért, Neki cserébe egészséges testet és jó rendeltetési helyet kellene adnia, ahogyan a világban is igazságosnak és ésszerűnek tartják, hogy a fizetség a végzett munka mennyiségétől függ. A szenvedéseimet és áldozataimat arra akartam felhasználni, hogy egy jó rendeltetési helyre cseréljem őket Istennél, és amikor ezt nem kaptam meg, a szívem tele volt panasszal és szembeszegüléssel. Annyira észszerűtlen voltam! Isten szent és igazságos – azt akarja, hogy őszintén hozzunk áldozatot. Én azonban a megvetendő indítékaimmal alkut akartam kötni Istennel. Becsaptam Őt és ellenálltam Neki. Ha nem tartok hamar bűnbánatot, Isten megundorodik tőlem és kiiktat engem.
Később imádkoztam Istenhez, és kerestem, hogy megértsem a probléma forrását. Elolvastam Isten szavainak két részét: „A romlott emberek mind önmagukért élnek. »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« – ez foglalja össze az emberi természetet. Az emberek mind saját magukért hisznek Istenben; lemondanak dolgokról és feláldozzák magukat azért, hogy áldásban részesüljenek, és a szenvedés, amit elviselnek, valamint az ár, amit fizetnek kötelességük végzése során, szintén a jutalom elnyerése érdekében van. Röviden, mindez az áldás, a jutalom és a mennyek országába való belépés céljából történik. A világban az emberek saját hasznukért dolgoznak, Isten házában pedig azért végeznek kötelességet, hogy áldásokat nyerjenek. Az áldások elnyerése érdekében az emberek mindenről lemondanak és sok szenvedést képesek elviselni. Mindez a legvilágosabb bizonyíték arra, hogy az emberek sátáni természettel rendelkeznek” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). „Mik a Sátán mérgei? Hogyan fejezhetők ki? Például, ha azt kérdezed: »Hogyan kellene az embereknek élniük? Mi az, amiért az embereknek élniük kellene?« – mindenki azt feleli: »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.« Csupán ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, azt valójában saját magukért teszik – és így mindannyian önmagukért élnek. »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. Ezek a szavak már a romlott emberiség természetévé váltak, és igaz portrét festenek a romlott emberiség sátáni természetéről. Ez a sátáni természet teljességgel a romlott emberiség létezésének alapzatává vált. Több ezer éve él a romlott emberiség a Sátán e mérge szerint, mind a mai napig” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan kell Péter útján járni?). Amit Isten szavai lelepleztek, az pontosan az én állapotom volt. Azért üzleteltem Istennel, csaptam be és használtam ki Őt, mert a Sátán mélységesen megrontott. A gondolataimat és nézeteimet mind a Sátán mérgei befolyásolták. Olyan sátáni logika és elvek szerint éltem, mint hogy: „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, és hogy „soha ne húzd a rövidebbet”; mindig önérdekből cselekedtem, és csak azért hoztam áldozatot Istenért, hogy üzletet kössek Vele. Mindig kapni akartam valamit Istentől, és a csekély áldozatvállalásomat Isten nagy kegyelmére és áldásaira akartam cserélni. A Sátán mérgei szerint éltem, önző és megvetendő voltam, és csak a személyes hasznot kerestem. Amikor nem kaptam áldásokat vagy előnyöket, még panaszkodtam is Istennek. A legcsekélyebb emberi mivoltom sem volt! Eszembe jutott, hogy az emberiség megmentése érdekében Isten az első megtestesülésekor kereszthalált szenvedett, hogy megváltsa az egész emberiséget, a második megtestesülésekor pedig a nagy vörös sárkány országába jött, ahol a KKP üldözte, a vallási világ pedig elítélte és elutasította. Isten hatalmas szenvedést és megaláztatást viselt el, és mégis kimondta az igazságot, hogy öntözzön és ellásson minket. Isten soha nem kért tőlünk semmit, hanem mindig csendben áldozta fel magát az emberiségért. Nekem pedig eszembe sem jutott, hogy Isten szeretetét viszonozzam, sőt azt követeltem, hogy Isten békét és jó rendeltetési helyet adjon nekem. Amikor nem kaptam meg, amit akartam, panaszkodtam Istennek. Hol volt a lelkiismeretem? Alig voltam méltó arra, hogy embernek nevezzenek, nemhogy arra, hogy belépjek Isten királyságába. Miután minderre rájöttem, igazán gyűlöltem magam, és ugyanakkor nagyon hálás is voltam Istennek. Ha nem lettem volna beteg, ágyhoz kötött, és nem néztem volna szembe a halál fenyegetésével, soha nem gondolkodtam volna el magamon, és arra sem jöttem volna rá, hogy a hittel kapcsolatos nézeteim utálatosak Isten számára, és hogy ha így folytatom, soha nem érem el az igazi alávetettséget Neki. Az Isten szavaiban rejlő ítélet és leleplezés, valamint a betegség késztetett arra, hogy elgondolkodjak és visszaforduljak Hozzá. Ezzel mentett meg Isten, és mutatta meg az irántam való szeretetét. Nagyon meghatódtam, és így imádkoztam Istenhez: „Drága Istenem! Most már látom, hogy ez a betegség a Te üdvösséged és szereteted része irántam. Kész vagyok alávetni magam. Csak az ilyen nehézségek és finomítás által ismerhetem fel a helytelen indítékaimat hívőként, és kezdhetem el átalakítani a romlott beállítottságomat. Kész vagyok megváltoztatni a törekvésem mögötti téves nézeteimet, és teremtett lényként végezni a kötelességemet.” Elolvastam Isten szavainak egy másik részét: „Nincs összefüggés az ember kötelessége és aközött, hogy áldásokat kap vagy bajt szenved. A kötelesség az, amit az embernek jól kell végeznie; ez az ő mennyei hivatása, és ellenszolgáltatás keresése, valamint feltételek és kifogások nélkül kell végrehajtania. Csak ezt lehet a kötelesség végrehajtásának nevezni. Áldásokat kapni azokra az áldásokra utal, amelyeket az ember akkor élvez, amikor tökéletessé teszik, miután megtapasztalja az ítéletet. Bajt szenvedni azt a büntetést jelenti, amelyet az ember akkor kap, ha a beállítottsága nem változik, miután keresztülment a fenyítésen és az ítéleten; vagyis amikor nem jutott tökéletességre. De függetlenül attól, hogy áldásokat kapnak vagy bajt szenvednek, a teremtett lényeknek jól kell végezniük a kötelességüket, azt téve, amit tenniük kell, és azt, amire képesek; ez a legkevesebb, amit egy embernek, egy Istenre törekvő személynek tennie kellene. Nem szabad az áldásokban való részesülés érdekében végezned a kötelességedet, és nem szabad megtagadnod a kötelességed végrehajtását attól való félelmedben, hogy bajt szenvedsz. Hadd mondjam el nektek ezt az egy dolgot: az ember kötelességének végzése az, amit tennie kell, és ha nem végzi a kötelességét, akkor ez a lázadó mivolta” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség). Isten szavait olvasva megértettem, hogy én egy teremtett lény vagyok. Az, hogy áldozatokat hozok Istenért, tökéletesen természetes és indokolt, és ez az én kötelességem. Nem szabadna követelőznöm és feltételeket szabnom Istennek, én azonban a megvetendő indítékaimmal azt akartam, hogy Isten az áldozatvállalásaimért cserébe egy jó rendeltetési helyet adjon nekem. Annyira észszerűtlen voltam! Függetlenül attól, hogy egészséges-e a testem és jó rendeltetési helyem lesz-e, követnem kell Istent, és a kötelességeimben áldozatot kell hoznom Érte, ahogyan egy gyermeknek is mindig tisztelnie kell a szüleit, függetlenül attól, hogyan bánnak vele a szülei, és hogy örökölhet-e vagyont – mert ezek emberi felelősségek. Bár még mindig nem gyógyultam meg, és elég borzalmasan éreztem magam, többé már nem értettem félre Istent, és nem panaszkodtam Rá. Akár meggyógyulok, akár nem, kész voltam alávetni magam annak, amit Isten levezényel és elrendez.
Később elgondolkodtam, és rájöttem, hogy valójában nem voltam tisztában azzal, mi számít jótettnek, és milyen áldozatvállalás nyeri el Isten jóváhagyását. Isten szavaiban találtam meg a mércét, amivel ezt mérni lehet. Isten szavai azt mondják: „Mi az a mérce, amely alapján megítéltetik, hogy az ember tette és viselkedése jó vagy gonosz? Az, hogy a gondolataiban, feltárulásaiban és a tetteiben ott van-e annak bizonysága, hogy az igazságot gyakorlatba ültette, és megéli az igazságvalóságot. Ha nem rendelkezel ezzel a valósággal vagy nem éled meg ezt, akkor kétségtelenül gonosztevő vagy. Hogyan tekint Isten a gonosztevőkre? Isten szemében a gondolataid és a külsőséges tetteid nem tesznek bizonyságot Mellette, és nem alázzák meg, nem győzik le a Sátánt; inkább Őrá hoznak szégyent, és tele vannak az Ő megbecstelenítésének jeleivel. Nem Istenért teszel bizonyságot, nem Istenért áldozod fel magad, nem Isten érdekében teszel eleget a felelősségeidnek és kötelezettségeidnek, hanem a saját érdekedben cselekszel. Mit jelent a »saját érdekedben«? Pontosabban azt jelenti, hogy a Sátán érdekében. Így hát végül Isten azt fogja mondani: »távozzatok Tőlem, ti gonosztevők!« Isten szemében a cselekedeteid nem fognak jótetteknek tűnni, hanem gonosztetteknek fognak számítani. Nem csupán nem nyerik el Isten jóváhagyását, még kárhoztatva is lesznek. Minek az elnyerését reméli valaki az Istenbe vetett ilyen hitből? Vajon a végén nem válik semmivé az ilyen hit?” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságainak levetésével nyerheti el az ember). „Mivel bizonyos vagy abban, hogy ez az út igaz, a végsőkig követned kell azt; meg kell őrizned az Isten iránti hűségedet. Mivel láttad, hogy Isten eljött a földre, hogy személyesen tökéletesítsen téged, teljesen Neki kell adnod a szívedet. Ha bármit is tesz Isten – talán kedvezőtlen kimenetelt ad neked a legvégén –, te mégis képes vagy követni Őt, ez azt jelenti, hogy megőrizted a tisztaságodat Isten előtt. Egy szent szellemi test és egy tiszta szűz Istennek való felajánlása, amiről szó volt, őszinte szív megőrzését jelenti Isten előtt. Az ember őszintesége tisztaság, és azok, akik képesek őszinték lenni Isten iránt, megőrizték a tisztaságot” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Fenn kell tartanod Isten iránti hűségedet). Isten szavait olvasva megértettem, hogy Isten azt akarja, hogy őszinték legyünk, önként és viszonzást nem várva hozzunk áldozatot Istenért, valamint hogy gyakoroljuk az igazságot, és tegyünk bizonyságot Isten mellett a kötelességeinkben. Igazából ez jelenti a jótettet. Korábban egyoldalúan értelmeztem a jótetteket. Azt gondoltam, hogy ha áldozatot vállalok, szenvedek és megfizetem az árat, azzal már jótetteket készítek elő. Aztán eszembe jutott, hogyan hagyta jóvá a Kegyelem Korában az Úr Jézus a szegény özvegyasszony adományát. A legtöbb ember számára úgy tűnt, hogy az asszony csak néhány érmét ajánlott fel, ami nagyon keveset ért, de Istent nem az érdekli, mennyit adnak az emberek, hanem a szándékuk. Bár a kötelességeimben sokat áldoztam és adtam, nem voltam őszinte Istennel; az én áldozatvállalásom érdekből fakadó és tisztátalan volt. Nem számít, mennyit adtam így, az soha nem számított volna jótettnek. Miután felismertem Isten szándékát, imádkoztam Hozzá, mondván, hogy akár meggyógyulok, akár nem, és akár lesz-e jó rendeltetési helyem, akár nem, én mégis őszintén fogok áldozatot hozni Istenért, hogy viszonozzam az Ő szeretetét. Később többé már nem korlátozott a betegségem, és nem kötött gúzsba az áldások iránti vágyam – rendszeresen tudtam enni és inni Isten szavait, részt venni az összejöveteleken, és a tőlem telhető legjobban végezni a kötelességemet.
Egy idő után lassan javulni kezdett az állapotom. Most már fel tudok ülni és írni a számítógépen, és gyakorlom a cikkírást, hogy bizonyságot tegyek Isten mellett. Már magamat is el tudom látni. Szívem mélyéből köszönöm Istennek, hogy a betegséget felhasználva tanított meg erre a leckére. Látom, hogy még a betegségben és a nehézségekben is ott van Isten jó szándéka, és mindez a mi üdvösségünk érdekében történik. Ahogyan Isten szavai mondják: „Istenbe vetett hitükben az emberek arra törekszenek, hogy áldásokat szerezzenek a jövőre; ez a cél a hitükben. Minden embernek megvan ez a szándéka és reménye, ám a természetük romlottságát megpróbáltatásokon és finomításon keresztül kell feloldani. Bármely szempontok is azok, amelyekből nem tisztultak meg az emberek és még mindig romlottságot fednek fel, azokból a szempontokból kell finomítani őket – ez Isten elrendezése. Isten környezeteket alakít ki számodra, és arra kényszerít, hogy azokban finomításon menj keresztül, hogy megismerhesd saját romlottságodat. Végül eljutsz egy olyan pontra, ahol kész leszel feladni a számításaidat és vágyaidat, és alávetni magad Isten szuverenitásának és elrendezésének, még ha az a halált is jelentené. Ezért, ha az emberek nem mennek át több évnyi finomításon, ha nem viselnek el bizonyos mértékű szenvedést, akkor nem lesznek képesek megszabadulni a hús-vér test romlottságának korlátaitól a gondolataikban és szívükben. Bármely szempontból is alanyai az emberek még mindig a sátáni természetük korlátainak, és bármely szempontból is vannak még mindig meg a saját vágyaik és a saját követeléseik, ezek azok a szempontok, amelyekben szenvedniük kell. Az emberek csak a szenvedésen keresztül képesek tanulságokat levonni, ami azt jelenti, hogy csak így képesek elnyerni az igazságot és megérteni Isten szándékait” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész).
