44. A partnerségből tanult leckék
A gyülekezetben az volt a kötelességem, hogy énekeket vegyek fel. A felvételek minősége egész jó volt, és a testvérek általában dicsérték a munkámat. Elsuhant több mint tíz év, és észrevettem, hogy sok éneket, amit hallgattak, én vettem fel, amitől büszkeség töltött el. Később a gyülekezet Li Ming testvért jelölte ki, hogy velem dolgozzon. Nagyon érdekelte az énekfelvétel, és a technikához is értett valamennyire. Eleinte lelkesen dolgoztam együtt Li Minggel, és jól kijöttünk egymással. Igyekeztem megtanítani neki azokat a felvételi technikákat, amiket ismertem. Miután Li Ming megtanult néhány új felvételi technikát, azt javasolta, hogy ezekkel az új módszerekkel jobb eredményeket lehetne elérni, és a gyülekezetvezetők is beleegyeztek, hogy tegyen egy próbát. Azt gondoltam: „Évek óta végzem ezt a felvételi kötelességet, és valamennyire én is értek azokhoz a technikákhoz, amiket emlegetsz. Még én is elég nagy kihívásnak találtam az új technikákat, te meg alig pár napja vagy itt, és máris új technikákkal akarsz felvenni? Nem vagy te túl arrogáns? Ráadásul ezek az új technikák bonyolultak, és nem olyasmik, amiket gyorsan el lehet sajátítani. Szerintem csak az idődet vesztegeted.” Nem is vettem komolyan ezt az ügyet. Miután Li Ming néhány napig próbálkozott az új módszerekkel, a kezdeti felvételek nem lettek túl jók, és a testvérek is úgy érezték, hogy az eredmény nem kielégítő. Én akkor azt gondoltam, hogy ezek az új technikák nem hatékonyak, és továbbra is a korábbi módszereket használtam a felvételekhez.
Meglepetésemre egy idő után a Li Ming által az új technikákkal felvett énekek sokat javultak. Ez válságérzetet keltett bennem, és azt gondoltam magamban: „Li Ming felvételi módszereinek tényleg megvannak az érdemei. Bár eleinte kissé nehéz lesz, jobb eredményt hoznak az énekfelvételnél, és a legtöbb testvér is helyesli őket. Ráadásul Li Ming képességei ezen a téren gyorsan fejlődnek. Ha egy ideig gyakorolja és elsajátítja ezeket a technikákat, nem kezd mindenki felnézni rá és rá figyelni? Akkor elveszítem a státuszomat az emberek szemében, és többé nem leszek képes éreztetni a fontosságomat! Emellett a testvérek nem azt fogják mondani, hogy én annyi éven át ugyanazzal a régi módszerrel vettem fel az énekeket, és semmit sem fejlődtem, miközben Li Ming kevesebb mint két hónapja van itt, és máris újított, ráadásul jobb eredményeket produkálva, mint én? Azt fogják gondolni, hogy Li Ming rátermettebb! És akkor engem biztosan lenéznek majd, nem? Mi lesz akkor a hírnevemmel? Sok éve végzem ezt a felvételi kötelességet; nem hagyhatom, hogy Li Ming ilyen gyorsan felülmúljon. Ezt nem tudom elfogadni. Bármi történjék is, nem hagyhatom, hogy túlszárnyaljon.” Hogy Li Ming ne múljon felül, elkezdtem kora reggel kelni és késő estig fennmaradni, hogy a korábbi technikákat tanulmányozzam. Amikor a felvételek javultak, és elnyerték a legtöbb testvér tetszését, megnyugodtam egy kicsit, és azt gondoltam: „Ezúttal megmutattam a testvéreknek, hogy még mindig jobb vagyok nálad; te nem vagy elég jó, úgyhogy egyszerűen add fel!” De később láttam, hogy Li Ming még mindig az új technikákat tanulmányozza, ami eléggé idegessé tett. Aggódtam, hogy ha sikerrel jár, akkor átveszi a helyemet, ezért azt gondoltam: „Remélem, nem haladsz előre; jobb, ha a kutatásod kudarcot vall! Így meg tudom őrizni a pozíciómat, és nem fognak lenézni.” Folyamatosan aggódtam, hogy Li Ming átveszi a helyemet, ezért legbelül kezdtem elhidegülni tőle, előítéleteim lettek vele szemben, és egyre inkább rossz szemmel néztem rá, és egyre hűvösebben viszonyultam hozzá. Néha, amikor láttam, hogy Li Ming lelkesen és örömmel beszél az új technikáiról, dühösen azt gondoltam: „Már megint te vagy a középpontban!” Később, amikor láttam, hogy Li Mingnek segítségre van szüksége az új technikákkal kapcsolatos kutatásaihoz, nem akartam belekeveredni, és buzgón reméltem, hogy kudarcot vall. Néha éreztem egy csipetnyi önvádat, és azt gondoltam: „Egyáltalán nem működöm vele együtt; ez nem olyan, mintha csak tétlenül nézném a szerencsétlenkedését?” De ezt a csekély lelkiismeret-furdalást gyorsan elnyomta a romlott beállítottságom. Végül, hogy rávegyem Li Minget, hogy adja fel az új technikákkal kapcsolatos kutatásait, elkezdtem kifogásokat keresni, és szándékosan olyanokat mondtam, mint: „Az énekfelvételi munka most kezd elég sürgős lenni, és az új technikákkal kapcsolatos kutatásod túl sok időt vesz igénybe. Talán abba kellene hagynod.” Azonban a szavaim nem hatottak rá, és továbbra is aprólékosan kutatott.
Egy nap Li Ming arrogáns beállítottságot fedett fel, ragaszkodott a saját elképzeléseihez, és ezért megmetszették. Titokban örültem, és azt gondoltam: „Látod, ez történik, ha felvágsz! Még csak néhány napja vagy itt, és csak mert tudsz egyet s mást, azt hiszed, idejöhetsz, hogy nagyot alkoss, és megmutasd, milyen zseniális vagy. Most, hogy megmetszettek, majd lenyugszol!” Abban az időben egyre ellenszenvesebbnek találtam Li Minget. Amikor együtt végeztük a kötelességeinket, alig beszéltünk, és ha mégis, az csak kényszerből történt. Érzelmileg rendkívül elhidegültünk egymástól. Felismertem, hogy a hírnév és a státusz hajszolásába bonyolódtam, de nem tudtam elengedni. Leírhatatlan lelki zűrzavart éltem át abban az időben – mindennap kimerültnek éreztem magam, a lelkem nyugtalan volt, és különösen fáradt voltam. A harmonikus együttműködésünk hiánya miatt a felvett énekeink gyengén sikerültek, ami a munkánk előrehaladását is befolyásolta. Ezekkel az eredményekkel szembesülve nagy gyötrelem fogott el, de úgy éreztem, elakadtam, és nem tudtam, hogyan változtassak a helyzeten. Abban az időszakban gyakran eszembe jutott Isten szavainak egy szakasza: „Ha nem szenvedsz az igazságért, és nem igyekszel még életedben megszerezni azt, lehetséges, hogy a halálod óráján kívánsz majd sajnálkozni? Ha ez így van, akkor miért hiszel Istenben? [...] Mit nyerhetsz azáltal, hogy a tested kedve szerint élsz, és a hasznot és a hírnevet hajszolod?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az igazságért kell élned, hiszen hiszel Istenben). Újra és újra Isten szavain töprengtem, és feltettem magamnak a kérdést: „Valójában miért is hittem Istenben annyi éven át? Csak azért, hogy a hírnévért és a nyereségért versengjek a testvéremmel? Mit nyerhetek én végül azzal, ha így hiszek Istenben? Ez alatt az idő alatt a hírnévért és a nyereségért versengtem a testvéremmel, sötétségbe zuhantam, és elvesztettem a Szentlélek munkáját, ami fájdalmat és gyötrelmet eredményezett. Ez Isten irántam érzett utálata és gyűlölete. Mi értelme van így végeznem a kötelességemet?” Így imádkoztam Istenhez: „Istenem! A hírnévre és a nyereségre törekedve éltem, és ez nagyon fájdalmas volt. Kérlek, vezess ki ebből az állapotból, hogy harmonikusan tudjak együtt dolgozni a testvéremmel, egy szívvel és egy lélekkel, hogy jól végezzük a kötelességeinket.”
Később rátaláltam Isten szavainak egy szakaszára: „Mindegyikőtök a sokaság csúcsára emelkedett; felemelkedtetek, hogy a tömegek ősei legyetek. Ti rendkívül önkényesek vagytok és ámokfutók vagytok az összes féreg között, keresitek a kényelmes helyet, és megpróbáljátok felfalni a nálatok kisebb férgeket. Rosszindulatúak és gonoszak vagytok a szívetekben, még a tenger fenekére süllyedt szellemeket is felülmúljátok. A trágya alján laktok, és addig zavarjátok a kukacokat fentről lefelé, amíg nincs nyugtuk, egy ideig harcolva egymással, majd megnyugodva. Ti nem tudjátok a helyeteket, mégis harcoltok egymással a trágyában. Mit nyerhettek az ilyen harcból? Ha valóban lenne félelem a szívetekben az Én irányomban, hogyan harcolhatnátok egymással a hátam mögött? Nem számít, milyen magas pozícióban vagy, nem vagy-e még mindig egy büdös kis féreg a trágyában? Képes leszel-e szárnyakat növeszteni, és galambbá válni az égen?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Amikor a lehulló levelek visszatérnek a gyökereikhez, te megbánod majd mindazt a gonoszságot, amit tettél). Isten szavainak elolvasása után némi betekintést nyertem önmagamba. Korábban azt hittem, hogy annyi éven át végeztem az énekfelvételi kötelességemet, hogy különleges tehetséggel rendelkezem, és egyedi vagyok. Nagyra tartottam magam, és azt hittem, hogy csipetnyi szakértelmem és képességeim mások csodálatát érdemlik, mindig sokat képzeltem magamról, és nagyra tartottam magamat. Amikor Li Ming elkezdett velem dolgozni, kezdetben nem tartottam sokra. De amikor némi haladást ért el az új technikákkal, és elnyerte a testvérek jóváhagyását, aggódni kezdtem, hogy a jövőben felülmúlhat engem. Hogy megőrizzem a státuszomat a testvérek szemében, elkezdtem Li Minget riválisnak tekinteni, és titokban versengtem vele. Annak ellenére, hogy tudtam, hogy az általam használt régi felvételi technikáknak korlátozottak a fejlődési lehetőségei, nem voltam hajlandó elengedeni a dolgot, és megtanulni az új technikákat. Később, amikor láttam, hogy Li Ming egyre jártasabbá válik az új technikákban, és hogy néhány testvér is jóváhagyta a használatukat, fenyegetve éreztem magam, hogy esetleg leváltanak, és elkezdtem minden tekintetben rossz szemmel nézni rá, buzgón remélve, hogy kutatásai kudarcot vallanak. Amikor megmetszették, örültem neki, élvezetemet leltem a balsorsában. Továbbá amikor csak nehézségekbe ütközött, nem ajánlottam fel a segítségemet, és még a kutatásai iránti lelkesedését is próbáltam letörni azzal, hogy cinikus megjegyzéseket tettem, remélve, hogy feladja, ami biztosítaná a pozíciómat. A hírnévért és a nyereségért való versengésre összpontosítottam, és csak amiatt aggódtam, hogy megőrizzem a státuszomat, és ne váltsanak le. Valójában nem számít, mennyi különleges tehetséggel rendelkezik valaki, és milyen jó képességű, Isten szemében csak egy apró teremtett lény, akinek nincs mivel dicsekednie, és nincs oka arrogánsnak lenni. És mégis, a csekélyke tudásommal önhitté váltam, azt gondolva, hogy más vagyok, mint a többiek, és mindig kerestem a helyet az emberek szívében, hogy élvezzem a csodálatukat. Milyen arrogáns és esztelen voltam!
Később elolvastam egy másik szakaszt Isten szavaiból: „Kegyetlen emberiség! Az intrika és mesterkedés, az egymástól való elragadás és megkaparintás, a versengés a hírnévért és vagyonért, a kölcsönös mészárlás – mikor lesz ennek valaha is vége? Annak ellenére, hogy Isten több százezer szót szólt, senki sem tért még észhez. Az emberek a családjuk, fiaik és lányaik, karrierjük, jövőbeli kilátásaik, pozíciójuk, hiúságuk és pénzük, ételük, ruházatuk és testük kedvéért cselekszenek. De vajon van-e valaki, akinek a cselekedetei valóban Isten kedvéért valók? Még azok között is, akik Istenért cselekszenek, csak kevesen vannak, akik ismerik Istent. Hányan vannak, akik nem a saját érdekükből cselekszenek? Hányan vannak, akik nem nyomnak el vagy közösítenek ki másokat azért, hogy megvédjék saját pozíciójukat?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A gonosz biztosan elnyeri büntetését). Isten szavai éles tőrként hatoltak a szívembe. Az Ő ítélő és fenyítő szavaiban láttam, hogy a státuszom védelme érdekében figyelmen kívül hagytam a gyülekezet érdekeit, elnyomtam és kirekesztettem Li Minget, és áskálódásba meg versengésbe bonyolódtam a hírnévért és a nyereségért, miközben a szívemben egyáltalán nem volt helye Istennek. Visszagondolva arra, amikor Li Ming épp csak megérkezett, még képes voltam szeretettel segíteni neki, és harmonikusan kijönni vele. De később, amikor láttam, hogy az új technikákon dolgozik, attól féltem, hogy felülmúl engem, és hogy elveszítem azt a státuszt, amit az évek során a testvérek szemében kivívtam magamnak. Ezért nehezteltem rá és kirekesztettem, buzgón remélve, hogy a kutatásai kudarcot vallanak. Kerültem a vele való beszélgetést is, sőt, minden lehetséges eszközzel megpróbáltam gáncsolni és letörni a lelkesedését. A természetem valóban rosszindulatú volt! Az énekfelvétel nagyban építi a testvérek életét, és fontos az evangélium terjesztéséhez és az Isten mellett való tanúságtételhez is. A régi felvételi technikák, amiket használtam, már elavultak, az új technikák használata pedig jobb eredményeket hozhatna az énekfelvételben, ami az evangelizációs munka javát szolgálná. Mivel nem találtam jobb megoldást, egyetértésben, harmonikusan kellett volna együttműködnöm Li Minggel az új technikák közös kutatásában. Én azonban nem vettem figyelembe Isten házának érdekeit, és még alá is ástam ezt a kulcsfontosságú munkát, hogy megvédjem hírnevemet és státuszomat. Ez megmutatta, hogy egy csepp emberi mivolt, lelkiismeret vagy józan ész sem szorult belém – teljességgel önző voltam! Azzal, hogy folyamatosan versengtem és áskálódtam Li Ming ellen, megzavartam az énekfelvételi munkát, elvakított a hírnév, a nyereség és a státusz hajszolása, és olyan dolgokat tettem, amelyekkel ellenálltam Istennek. Csatatérré változtattam a helyet, ahol a kötelességemet végeztem, a kötelességemet pedig a státuszom és a megélhetésem biztosításának eszközévé. Ez valóban utálatos és gyűlöletes volt Isten előtt! Pálra gondoltam, aki szintén a hírnévért és a nyereségért versengett. Amikor Isten Péterre bízta a gyülekezetek pásztorolásának felelősségét, és a testvérek igazán tisztelték és támogatták Pétert, Pál féltékeny lett, ezért szándékosan lekicsinyelte Pétert, és önmagáról tett tanúságot. Pál elnyerte az emberek imádatát és csodálatát, és ezzel kielégítette a hírnév és státusz iránti vágyát, de rossz úton járt, hogy az embereket önmagához vezette, és végül Isten kivetette és megbüntette őt. A törekvésemmel kapcsolatos nézetem és az út, amin jártam, ugyanaz volt, mint Pálé, és ha így folytatom bűnbánat nélkül, én is ugyanazzal a büntetéssel fogok szembenézni! Ha még mindig szorosan ragaszkodnék a hírnévhez és a státuszhoz, az végtelenül ostoba és szánalmas lenne!
Később még több szót olvastam Istentől: „Mióta megkezdte munkáját szerte a világegyetemben, Isten sok embert eleve elrendelt, hogy Őt szolgálják, köztük mindenféle társadalmi helyzetből valókat. Az Ő célja az, hogy eleget tegyen szándékainak, és munkáját a földön zavartalanul bevégezze; ez Isten célja az Őt szolgálók kiválasztásával. Mindenkinek, aki Istent szolgálja, meg kell értenie az Ő szándékait. Isten ezen munkája teszi az Ő bölcsességét és mindenhatóságát, valamint az Ő földi munkájának alapelveit egyértelműbbé az emberek számára” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A vallásos szolgálatot meg kell tisztítani). Isten szavaiból megértettem, hogy Isten az élet minden területéről választ ki embereket, hogy végezzék az Ő evangelizációs munkáját, és az emberek adottságai és tehetsége Istentől származik. Isten bizonyos kötelességekre jelöl ki embereket és megadja nekik a megfelelő tehetséget, hogy hatékonyan tudják hasznosítani a szakterületüket a kötelességeik végzése során, ami Isten háza munkájának javát szolgálja. Li Mingnek tehetsége volt az új technikák kutatásához, míg nekem volt némi technikai tapasztalatom. Isten szuverenitása és elrendezése volt, hogy együtt végezhettük a kötelességeinket, és azt akarta, hogy kiegészítsük egymás erősségeit és gyengeségeit, és harmonikusan együttműködjünk, hogy jól végezzük a kötelességeinket. Ez volt Isten szándéka. Ezt felismerve már nem akartam a romlott beállítottságomban élni. Ahogy Li Ming képességei javultak, észrevettem, hogy az új technikák használatával készült felvételek eredményei egyre jobbak, és elismertem, hogy ezeknek az új módszereknek az alkalmazása előnyösebb Isten házának munkája szempontjából. Hajlandó voltam félretenni a büszkeségemet, és tanulni Li Mingtől. Azonban azt is gondoltam: „Évek óta végzem ezt a kötelességet, és a testvérek nagyra becsülnek. De Li Ming, aki épp csak idekerült, áttörést ért el a technikában. Ha most megalázkodom, hogy tanuljak tőle, mit gondolnának rólam a testvérek? Milyen kínos lenne!” Ez a gondolat nagyon kényelmetlenül érintett, és nehezemre esett elengedni az egómat, és rájöttem, hogy túlságosan ragaszkodom a státuszomhoz. Elgondolkodva azon, hogy Krisztus alázatosan és rejtőzködve jött a földre, és soha nem emelte fel magát a státuszával, és nem is hivalkodott. Rájöttem, hogy az a csekélyke tudásom és eredményem túlságosan büszkévé tett, és mások csodálatát kerestem. Nem volt önismeretem, és túlságosan arrogáns voltam. A képességeket és tehetséget, amivel rendelkezem, Isten adta, és nem volt mivel dicsekednem. Ha nem lennék hajlandó elengedni magam és tanulni a testvértől, akkor technikailag sem fejlődnék. Így hát imádkoztam Istenhez: „Istenem, hajlandó vagyok félretenni a büszkeségemet és a státuszomat, hogy tanuljak Li Mingtől. Kérlek, adj erőt, hogy nyílt legyek, és harmonikusan együttműködjek a testvérrel!”
Egy nap csak Li Ming és én voltunk a hangstúdióban, és én kezdeményeztem, hogy nyíltan megosszam vele az állapotomat. Beszéltem arról, hogyan versengtem vele a hírnévért és a nyereségért. Li Ming is megosztotta velem a saját állapotát. Miután beszélgettünk, a gát a szívemben leomlott, és nagy megkönnyebbülést éreztem, mintha a köztünk lévő fal eltűnt volna. Elolvastam két szakaszt is Isten szavaiból, amelyekből gyakorlati útmutatást kaptam ahhoz, hogy azután hogyan működjünk együtt harmonikusan a kötelességeink végzése során. Mindenható Isten azt mondja: „Akár fiatalabb, akár idősebb testvérek vagytok, tudjátok, hogy milyen feladatot kellene ellátnotok. A fiatalok nem arrogánsak; az idősebbek nem negatívak, és nem is húzódnak vissza. Sőt, képesek egymás erősségeit felhasználni a gyengeségeik ellensúlyozására, és előítéletek nélkül tudják egymást szolgálni. A barátság hídja épül a fiatalabb és idősebb testvérek között, és Isten szeretetének köszönhetően képesek vagytok jobban megérteni egymást. A fiatalabb testvérek nem nézik le az idősebb testvéreket, az idősebb testvérek pedig nem önelégültek. Nem harmonikus együttműködés ez? Ha mindannyian ilyen elszántak vagytok, akkor bizonyosan teljesül Isten akarata a ti nemzedéketekben” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Arról, hogy mindenki végrehajtja a saját feladatát). „Harmonikus együttműködést kell megvalósítanotok Isten munkája céljából, a gyülekezet hasznára, és hogy testvéreiteket előrehaladásra sarkalljátok. Össze kell hangolódnotok egymással, egyik a másikat jobbítva és jobb eredményt érni el a munkában, hogy tekintettel legyetek Isten szándékaira. Ez az igazi együttműködés, és csak azok nyernek majd valódi belépést, akik ebben részt vesznek” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Szolgálj úgy, ahogy az izráeliták tették). Isten szándéka az, hogy az idősek ne legyenek önelégültek és ne ragaszkodjanak az elavult dolgokhoz, a fiatalok pedig ne legyenek arrogánsak. Harmonikusan együtt kell működniük, hogy jól végezzék a kötelességeiket. Bár már régóta végeztem ezt a kötelességet, a felvételi technikában nem sokat fejlődtem. Li Minget érdekelte az új technológia kutatása, és már el is ért néhány eredményt. Olyan képességekkel rendelkezett, amelyek belőlem hiányoztak, ezért a vele való együttműködés pótolhatta a hiányosságaimat, és a kötelességeink javát szolgálta. El kell engednem magam, és új technikákat kell tanulnom tőle, hogy együtt dolgozva jól végezzük a kötelességeinket. Ezután Li Minggel együtt tanultam és kutattam az új technológiát. Isten útmutatásával a gondolkodásunk egyre világosabbá vált, ahogy a készségeket tanultuk, és néhány olyan probléma, amelyet korábban nehéz volt megoldani, gyorsan megoldódott.
Ezen időszak tapasztalatai révén mélyen átéreztem, hogy a hírnévért és a státuszért élni hihetetlenül fájdalmas, ami a szívemben sötétséghez és kimondhatatlan, kiút nélküli szenvedéshez vezetett. Láttam, hogy milyen mélyen megrontott a Sátán, hogy milyen erős vágyam volt a státuszra, és túl arrogáns voltam. Ugyanakkor azt is megtapasztaltam, hogy Isten természete igazságos és szent, és nem lehet megsérteni, ahogy Isten mondta: „Én megjelenek a szent királyságnak, és elrejtőzöm a mocsok földje elől” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 29. fejezet). Amikor a hírnév és a nyereség hajszolásának romlott beállítottságában éltem, Isten visszautasított és elrejtőzött előlem, én pedig sötétségben éltem, és nagyon gyötrődött a lelkem. Azonban amikor elfogadtam Isten szavainak ítéletét és fenyítését, és hajlandó voltam félretenni a büszkeségemet és a státuszomat, hogy együttműködjek Li Minggel, akkor láttam a Szentlélek munkáját és útmutatását. Isten szavai felszabadulást és szabadságot hoztak nekem. És a szívem mélyéből éreztem, milyen csodálatos az igazságot gyakorolni és Isten szavai szerint élni!
