76. Elmélkedések a kötelességem elvesztése után

2015 októberében a videós munka felelőse voltam a gyülekezetben. Két hónappal később a sok munka miatt a gyülekezetvezetők beosztották mellém Vang Jen nővért, hogy együtt dolgozzunk. Akkoriban nagyon boldog voltam, mert már korábbról ismertük egymást. Több mint egy éve készített videókat, és a készségei is elég jók voltak. Azt gondoltam, hogy ha ketten együtt dolgozunk, jobban el tudjuk majd végezni a munkát. Később türelmesen megtanítottam neki, hogyan ellenőrizze a videókat az alapelvek szerint. Fokozatosan felfogta az alapelvek egy részét.

Egyszer el kellett utaznom néhány napra. Miután visszatértem, Vang Jen elmondta, hogy miután meggyőződött róla, hogy nincs velük semmi gond, több videót is átnézett és közvetlenül beküldött, és hogy a vezetők által kijelölt néhány feladatot is elvégzett. Amikor ezt meghallottam, kissé boldogtalan lettem, és arra gondoltam: „Korábban a vezetők mindig velem beszélték meg és kezelték a problémákat. Alig voltam távol néhány napig, erre máris neked adták mindezeket a feladatokat!” Úgy éreztem, a vezetők nem értékelnek, és eléggé feldúlt lettem, ezért csak vonakodva válaszoltam neki. Látva, hogy a testvérek sok üggyel Vang Jenhez fordulnak, hirtelen mellőzöttnek éreztem magam. Látva, hogy nagy lelkesedéssel, serényen válaszol a kérdésekre, még nyugtalanabb lettem, és azt gondoltam: „Hogy lett most minden a tiéd, ami eddig az én dolgom volt? Én régebb óta végzem ezt a kötelességet, mint te, és régebben a felügyelőd voltam. Ami a tapasztalatot, a problémamegoldó igazságkeresést és a szakmai készségeket illeti, nem vagyok alsóbbrendű nálad!” Mivel nem akartam, hogy félreállítsanak, magam kezdeményeztem a kapcsolatfelvételt a testvérekkel, hogy megismerjem a munkájuk előrehaladását, mondván, hogy visszatértem, és a szokásos módon megbeszélhetik velem az ügyeket. Hogy megszilárdítsam a pozíciómat, nem akartam, hogy Vang Jen túlságosan belefolyjon a munkába, és néhány feladatot egyedül intéztem anélkül, hogy a korábbiakhoz hasonlóan egyeztettem volna vele, aztán utólag csak tájékoztattam. Néhányszor, amikor a munkával kapcsolatos részletekről kérdezett, leráztam azzal, hogy túl elfoglalt vagyok. Látva, hogy egyértelműen mondani akart valamit, bűntudatom támadt, és azon tűnődtem, nem mentem-e túl messzire. Mivel együttműködtünk a munkában, meg kellett volna vizsgálnunk és meg kellett volna beszélnünk egymással az ügyeket, de amikor arra gondoltam, hogy ha hagyom, hogy részt vegyen a munkában és megértse azt, ő lesz az, akihez fordulnak, nekem pedig nem marad esélyem, hogy nevet szerezzek magamnak, akkor végül inkább nem hagytam, hogy részt vegyen a munkában. Egy nap a vezetők küldtek nekünk egy videót egy himnuszról, hogy ellenőrizzük, vannak-e vele problémák. Miután megnéztem, nem találtam benne semmi problémát, de meglepetésemre Vang Jen sok részletes módosítást javasolt, és a vezetők egyetértettek a meglátásaival. Emiatt nagyon feldúlt lettem, és azt gondoltam: „A vezetők korábban nagyra tartottak, de most te kerülsz előtérbe. Én régebb óta végzem ezt a kötelességet, mint te, és korábban én felügyeltem a munkádat, de most, hogy alsóbbrendűnek tűnök nálad, mit fognak gondolni rólam mások?” Később, a videók ellenőrzésekor, nem akartam megbeszélni vele őket, csak magamban mérlegeltem és értékeltem. Később a vezetők azt mondták, hogy a javasolt módosításaim helyénvalóak voltak. A vezetők jóváhagyása nagyon boldoggá tett. Amikor láttam, hogy a vezetők rámutatnak Vang Jen eltéréseire és problémáira, titokban örültem, és azt gondoltam: „Végtére is én régebb óta végzem ezt a kötelességet, mint te, és többet tudok!”

Egy idő múlva a vezetők arra kértek minket, hogy szervezzünk egy csapattalálkozót, ahol mindenki tanulhat, és megoszthatja szakmai tapasztalatait. Mivel Vang Jen készségei jobbak voltak az enyéimnél, ő vezette a megbeszélést. Bár kissé ideges volt, a megszokott módon teljesített, és a testvérek aktívan részt vettek a beszélgetésekben és eszmecserékben. Újra féltékeny lettem és kibillentem az egyensúlyomból, és arra gondoltam: „Ellopod tőlem a rivaldafényt!” A megbeszélés során Vang Jen néha megkérdezte, van-e valami hozzáfűznivalóm. Azt gondoltam: „Most mindenki téged kedvel, egyedül is levezetheted az egészet. Nem akarok a segéded lenni!” Így hát figyelmen kívül hagytam. Látva, hogy nem szólalok meg, figyelembe kellett vennie az érzéseimet a megbeszélés vezetése közben. Miután a megbeszélés véget ért, egyre több testvér kért tőle segítséget, és a féltékenységem és a neheztelésem csak fokozódott. Azt gondoltam: „Ha te nem lennél itt, mindenki hozzám jönne a problémáival. Most te kerekedtél felül!” Nagyon feldúlt lettem. Vang Jen mintha megérezte volna a gondolataimat, és óvatosan megkérdezte, szeretnék-e csatlakozni a tanulmányozásukhoz. A meghívása miatt még kevésbé akartam csatlakozni hozzá, és azt gondoltam: „Olyan, mintha a beosztottja lennék. Milyen megalázó!” Így hát elutasítottam, arra hivatkozva, hogy túl elfoglalt vagyok a munkával. Utána, bár lefoglalt a munka, a szívem nyugtalan maradt. Vang Jennek egyre több lehetősége adódott, hogy kitűnjön. Amikor láttam, hogy izgatottan beszél a tanulmányozásból származó nyereségekről, azt gondoltam, hogy felvág, fojtogattak a negatív érzések, és nagyon gyötrődtem. Isten elé járultam imádkozni és keresni, és akkor rátaláltam Isten ezen szavaira: „Némelyek állandóan attól félnek, hogy mások jobbak náluk vagy felettük állnak, hogy mások majd elismerésben részesülnek, míg őket figyelmen kívül hagyják, és ez arra készteti őket, hogy másokat támadjanak vagy kizárjanak. Vajon nem az a helyzet, hogy irigykednek a tehetséges emberekre? Vajon ez nem önző és megvetendő? Miféle beállítottság ez? Ez rosszindulat! Akik csak a saját érdekeikre gondolnak, akik csak saját önző vágyaikat elégítik ki anélkül, hogy másokra gondolnának vagy fontolóra vennék Isten házának az érdekeit, azoknak rossz a beállítottsága, és Isten nem szereti őket” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). „Amikor olyasvalamiről van szó, ami hírnevet, rangot vagy csillogási lehetőséget foglal magában – amikor például azt halljátok, hogy Isten háza különféle tehetséges egyéneket tervez gondozni –, akkor a várakozástól mindegyikőtöknek felgyorsul a szívverése, mindannyian mindig hírnévre szeretnétek szert tenni és rivaldafénybe lépni. Mind küzdeni akartok a rangért és a hírnévért. Szégyenkeztek emiatt, de ha nem így tennétek, akkor rosszul éreznétek magatokat. Irigységet, gyűlöletet éreztek és panaszkodtok, amikor azt látjátok, hogy valaki kitűnik, és méltánytalanságnak vélitek: »Én miért nem tudok kitűnni? Miért mindig másokra esik a rivaldafény? Én miért nem kerülök soha sorra?« És miután neheztelést éreztek, megpróbáljátok elfojtani, de nem tudjátok. Imádkoztok Istenhez, és egy ideig jobban érzitek magatokat, amikor azonban újra ilyen helyzetbe kerültök, még mindig nem tudtok felülkerekedni rajta. Vajon ez nem az éretlenség megnyilvánulása? Amikor az emberek ilyen állapotba kerülnek, vajon nem estek a Sátán csapdájába? A Sátán romlott természetének a béklyói ezek, amelyek megkötözik az embert” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Amit Isten leleplezett, az pontosan az én állapotom volt: a Vang Jen iránti féltékenység állapotába rekedtem, és nem tudtam szabadulni belőle. Kezdetben képes voltam normálisan együttműködni vele, mert a vezetők és a testvérek a munkaügyekkel hozzám fordultak, én voltam a felelős a kisebb-nagyobb problémák megszervezéséért és kezeléséért, és vezető szerepet töltöttem be a csapatban. De amikor láttam, hogy Vang Jen fokozatosan kezd kitűnni, elnyeri a vezetők elismerését, és mindenki hozzá fordul a problémáival, úgy éreztem, hogy a státuszom veszélybe került, és nem akartam hagyni, hogy felülmúljon engem. Hogy bebiztosítsam a pozíciómat, elkezdtem kirekeszteni őt, és megakadályoztam, hogy több munkát vállaljon. Látva, hogy a vezetők jóváhagyják a javaslatait, feldúlt lettem, így később a videók ellenőrzésekor kerültem a megbeszélést és az eszmecserét vele. Ehelyett titokban keményen dolgoztam, remélve, hogy jobb módosításokat javasolhatok, hogy túlszárnyaljam őt. Amikor a vezetők rámutattak Vang Jen eltéréseire és problémáira a videóellenőrzés során, ahelyett, hogy együttműködtem volna vele, hogy összegezzük és megbeszéljük ezeket a dolgokat, titokban örültem, kétségbeesetten remélve, hogy a javaslatai nem nyerik el a vezetők tetszését, hogy én tűnhessek ki. Amikor Vang Jen a tanulást és a tapasztalatok cseréjét vezette a találkozón, és láttam, hogy kitűnik a megbeszélés során, féltékeny lettem, és megvetést éreztem. Szándékosan kerültem a vele való együttműködést, hogy megnehezítsem a dolgát, ami miatt korlátozva érezte magát miattam. Később, látva, hogy folyamatosan egyre nagyobb hírnévre tesz szert, míg én egyre inkább háttérbe szorultam, egyre erősebb lett az iránta érzett ellenszenvem, és a féltékenység és a neheztelés állapotában éltem. A videók felülvizsgálatának munkaterhe jelentős volt, és a vezetők azért osztották be mellém Vang Jent, hogy közösen viseljük a videós munka terhét, és több, Istenről bizonyságot tevő videót készítsünk. De azért, hogy megóvjam a státuszomat, semmibe vettem a gyülekezet munkáját és az ő érzéseit is. Minden tettemmel kirekesztettem és korlátoztam őt, öntudatlanul akadályoztam és megzavartam a videós munkát. Igazán önző, megvetendő voltam, és nem volt emberi mivoltom! Mindezt felismerve bűnbánóan imádkoztam Istenhez, kifejezve, hogy hajlandó vagyok együttműködni Vang Jennel, hogy jól végezzük a kötelességünket.

Egy idő után, látva a szakmai készségeinek jelentős fejlődését, azon kaptam magam, hogy újra irányíthatatlanul versengeni kezdtem vele. Azonban minél többet versengtem, annál sötétebb lett a szívem. A videók ellenőrzésekor ő alapelvekkel kapcsolatos kérdéseket vetett fel, míg én csak kisebb, az alapelvekhez nem kapcsolódó problémákra mutattam rá. Nagyon zavarban éreztem magam, és még több féltékenységet és neheztelést tápláltam iránta. Egyszer megvitatott velem néhány videómódosítási javaslatot. Valójában a javaslatai észszerűek voltak, de úgy éreztem, ha elfogadnám a javaslatait, akkor alsóbbrendűnek tűnnék nála. Ezért az alapelvek figyelembevétele nélkül folyamatosan elutasítottam a javaslatait, és végül nem mert ragaszkodni a nézeteihez, mert korlátozva érezte magát általam, és az én elképzeléseim szerint végezte el a módosításokat. Ennek eredményeképpen a vezetők megállapították, hogy a módosított videó rosszabb lett, mint az eredeti. Megkérdezték tőlünk, miért lett ilyen a módosított videó. Csupán visszafogottan annyit ismertem el, hogy az én arroganciám és a javaslatok elutasítása vezetett ehhez. Idővel Vang Jen egyre ügyesebben alkalmazta az alapelveket a videók ellenőrzésekor, míg én még többszöri megnézés után sem tudtam azonosítani a problémákat. Mélységes sötétséget és csüggedést éreztem. De ami még ennél is nagyobb meglepetésként ért, az az volt, hogy kis idő múlva hirtelen megbetegedtem, és nem tudtam végezni a kötelességemet, a vezetők pedig hazaküldtek gyógyulni. Azon a napon, amikor elmentem, visszanéztem a számítógépnél szorgoskodó Vang Jenre, és kelletlenül hagytam el a csapatot, mint egy fülét-farkát behúzó kutya. Még rosszindulatú gondolatokat is tápláltam: „Ne hidd, hogy te vagy a minden! Egy nap még te is az én sorsomra jutsz!”

Miután hazatértem, egyedül voltam, ürességet és tanácstalanságot éreztem a szívemben. Arra gondoltam, hogy a testvérek mind keményen dolgoznak, hogy végezzék a kötelességüket, én pedig semmilyen kötelességet nem tudtam végezni. Ez a köztünk lévő szakadék nagyon feldúlt. Egy ilyen fontos kötelesség elvesztése mély megbánással és fájdalommal töltött el, és számtalanszor imádkoztam és kiáltottam Istenhez. Később rájöttem, hogy a betegség nem véletlen, és világossá vált számomra, hogy Isten így fenyített és fegyelmezett engem. Isten ezen szavai jutottak eszembe: „Isten emberben végzett összes munkájának megvan a maga célja és jelentősége; Isten nem végez értelmetlen munkát, vagy olyat, ami nem szolgálja az ember javát” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember csak a finomítás megtapasztalása által juthat az igaz szeretet birtokába). Isten szavain elmélkedve arra gondoltam, hogy mindennek, amit Isten tesz, van értelme, és hogy a helyzet, amiben vagyok, szintén Isten vezénylésének és elrendezésének a része, és az Ő szándékát hordozza. Úgy éreztem, hogy keresnem kell az igazságot, és el kell gondolkodnom magamon, hogy megértsem a problémáimat. Később elolvastam Isten szavainak ezt a két szakaszát: „Törekvésetek folyamán túl sok egyéni elképzelésetek, reményetek és jövőbeni kilátásotok van. A jelenlegi munka arra szolgál, hogy a státusz iránti vágyatokat és túlzó vágyaitokat megmetssze. A remények, a státusz és az elképzelések mind a sátáni természet klasszikus megnyilvánulásai. [...] Minél inkább így törekedtek, annál kevesebbet fogtok aratni. Minél nagyobb egy személy vágya a státuszra, annál komolyabban meg kell őt metszeni, és annál inkább szüksége van arra, hogy nagy finomításon essen át. Az ilyen emberek értéktelenek! Meg kell metszeni, és megfelelően meg kell ítélni őket, hogy teljesen elengedjék ezeket a dolgokat. Ha mindvégig így törekedtek, semmit nem fogtok aratni. Akik nem törekednek az életre, azok nem formálhatók át, és akik nem szomjaznak az igazságra, nem nyerhetik el az igazságot. Te nem a személyes átformálódásra és a belépésre törekszel, inkább a túlzó vágyakra és olyan dolgokra, amelyek korlátozzák Isten iránti szeretetedet és megakadályozzák, hogy közeledj Hozzá. Képesek ezek a dolgok átformálni téged? Képesek eljuttatni téged a királyságba?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Miért nem akarsz ellenpont lenni?). „Az ember romlott természete szereti hírnevet, a nyereséget és a státuszt, és törekszik ezekre, csupán abban van eltérés, hogy ki milyen módon törekszik rájuk és juttatja ezeket kifejezésre. [...] Ha állandóan hírnévre, nyereségre és státuszra összpontosítasz, ha túlságosan nagyra értékeled ezeket a dolgokat, ha elfoglalják a szívedet, és ha nem vagy hajlandó feladni ezeket, akkor ezek fognak irányítani és megkötözni. A rabszolgájukká válsz, és végül teljesen romba döntenek. Meg kell tanulnod elengedni és félretenni ezeket a dolgokat, másokat ajánlani és engedni, hogy kitűnjenek. Ne küzdj vagy rohanj azért, hogy kihasználd a kitűnésre és a csillogásra adódó lehetőségeket. Félre kell tudnod tenni ezeket a dolgokat, és a kötelességed teljesítményét sem szabad felmutatnod. Legyél olyasvalaki, aki csendes ismeretlenségben dolgozik, és nem henceg mások előtt, miközben odaadóan végzed a kötelességed. Minél inkább elengeded a büszkeségedet és a státuszodat, és minél inkább elengeded az érdekeidet, annál békésebbnek fogod érezni magad, annál több világosság lesz a szívedben, és annál jobb lesz az állapotod. Minél inkább küzdesz és versengsz, annál sötétebb lesz az állapotod. Ha nem hiszel Nekem, akkor próbáld ki és nézd meg! Ha vissza akarod fordítani ezt a fajta romlott állapotot, hogy ne irányítsanak ezek a dolgok, akkor az igazságot kell keresned, és világosan meg kell értened e dolgok lényegét, majd félre kell tenned ezeket és le kell mondanod róluk. Különben minél inkább küzdesz, annál sötétebbé válik a szíved, annál több irigységet és gyűlöletet fogsz érezni, és csak megerősödik benned a vágy, hogy megszerezd ezeket a dolgokat. Minél erősebben vágysz ezek megszerzésére, annál kevésbé leszel képes megszerezni őket, és amikor ez bekövetkezik, akkor növekedni fog benned a gyűlölet. A gyűlöleted növekedésével egyre sötétebb lesz a bensődben. Minél sötétebb vagy a bensődben, annál rosszabb lesz a kötelességed végrehajtása, és minél rosszabb lesz a kötelességed végrehajtása, Isten háza annál kevésbé fog tudni használni téged. Ez egy egymásba fonódó ördögi kör. Ha soha nem végzed jól a kötelességed, akkor fokozatosan ki leszel rekesztve” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavainak leleplezése által megláttam, hogy miután a Sátán megrontott minket, mindannyian szeretjük a hírnevet és a státuszt. Minél jobban törekszünk a hírnévre és a státuszra, annál inkább megkötöznek és irányítanak minket, és képtelenek vagyunk kiszabadulni, és a végén Isten csak visszautasít és kiiktat minket a sok gonoszság elkövetése miatt. Visszagondolva a Vang Jennel való közös munkára, amikor a státuszom veszélybe került, féltékeny lettem rá, és kirekesztettem őt. Minél kevésbé akartam ezt elfogadni, annál többet versengtem, és minél többet versengtem, annál sötétebb és fájdalmasabb lett a szívem, és a kötelességem végzésében sem jutottam egyről a kettőre. Most betegséggel kellett szembenéznem, hazaküldtek, és nem volt lehetőségem végezni a kötelességemet. Isten így metszett meg engem a hírnév és a státusz iránti vágyam miatt! Nem tehettem mást, mint hogy elkezdtem azon gondolkodni, miért jutottam idáig. Isten szavai leleplezték, hogy „A remények, a státusz és az elképzelések mind a sátáni természet klasszikus megnyilvánulásai” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Miért nem akarsz ellenpont lenni?). A Sátán által az emberekbe plántált mérgeket, mint például: „én vagyok a legfőbb uralkodó”, „mások fölött álló pozíciót foglalj el” és „emelkedj a többiek fölé”, úgy tekintettem, mint életem törekvésének céljait. Mindig is kiemelkedő pozíciót akartam elfoglalni az emberek között, abban a hitben, hogy csak ez adhat létezésemnek értelmet, és teheti az életemet értékessé és jelentőségteljessé. Miután felügyelő lettem, úgy éreztem, hogy ritka tehetség vagyok a gyülekezetben. A vezetők és a testvérek hozzám jöttek, hogy megvitassák a munkaügyeket, és én voltam az, aki átnézte és ellenőrizte a testvérek által készített videókat. A hiúságom nagymértékben ki volt elégítve. Miután Vang Jennel dolgoztam, és ő fokozatosan kitűnt, féltékeny lettem, és megvetést éreztem. Hogy megvédjem a státuszomat, elszigeteltem, elhanyagoltam és kirekesztettem őt. De minél többet versengtem, annál sötétebb lett a lelkem. Látva, hogy a kötelességében egyre hatékonyabbá válik, még megvetőbb lettem. A végén, hogy megóvjam a büszkeségemet és a státuszomat, még le is vezettem a frusztrációmat a kötelességemen. Folyamatosan elutasítottam a javaslatait, tekintet nélkül azok helytállóságára, ami a videók átdolgozásához és a munka késleltetéséhez vezetett. Amikor Vang Jennel dolgoztam, mivel ő jobb volt a szakmai készségekben, én pedig több alapelvet fogtam fel, az együttműködésünk lehetővé tette, hogy merítsünk egymás erősségeiből, és kompenzáljuk egymás gyengeségeit, így a kötelességünk eredményei javulhattak volna. Azonban az agyamat lefoglalta a hírnévre való törekvés. Hogy megőrizzem a vezető pozíciómat a csapatban, elnyomtam és kirekesztettem őt, akadályozva és megzavarva a videós munkát, és korlátok közé szorítva őt. E sátáni mérgek szerint élve egyáltalán nem volt lelkiismeretem és józan eszem, a szívem tele volt féltékenységgel és rosszindulattal, és semmi jót nem tettem a kötelességemben, nemcsak késleltettem a munkát, de szennyfoltot és vétket is ejtettem magamon. Ezt felismerve megbánást és önvádat éreztem, és gyűlöltem a tetteimet. Így hát bűnbánatot tartottam Isten előtt, és nem akartam többé a romlott beállítottságom szerint élni.

Egy reggeli áhítat során Isten szavainak két szakaszát olvastam, ami segített némi megértésre jutnom önmagammal kapcsolatban. Mindenható Isten azt mondja: „Az antikrisztusok nem feltétlenül akarják a legmagasabb pozíciót elfoglalni, akárhol legyenek is. Amikor elmennek valahová, van egy beállítottságuk és mentalitásuk, ami cselekvésre készteti őket. Mi ez a mentalitás? Az, hogy: »Versengenem kell! Versengeni! Versengeni!« Miért három »versengeni«, miért nem csak egy »versengeni«? (A versengés az életükké vált, aszerint élnek.) Ilyen a beállítottságuk. Olyan beállítottsággal születtek, amely vadul arrogáns és nehéz fékezni, vagyis felülmúlhatatlannak tekintik magukat és rendkívül egoisták. Senki sem tudja megnyirbálni ezt a hihetetlenül arrogáns beállítottságukat; saját maguk sem tudják irányítani. Az életük tehát másról sem szól, mint harcról és versengésről. Miért harcolnak és versengenek? Természetesen hírnévért, nyereségért, státuszért, presztízsért és a saját érdekeikért versengenek. Nem számít, milyen módszerekhez kell folyamodniuk, amennyiben mindenki aláveti magát nekik, és amennyiben előnyöket és státuszt szereznek maguknak, elérték a céljukat. A versengési szándékuk nem átmeneti szórakozás; egyféle beállítottság, amely sátáni természetből ered. Olyan, mint a nagy vörös sárkány beállítottsága, amely harcol a Mennyel, harcol a földdel és harcol az emberekkel. Nos, amikor az antikrisztusok másokkal harcolnak és versengenek a gyülekezetben, mit akarnak? Kétségkívül hírnévért és státuszért versengenek” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). „Aki a hírnévre, a haszonra és a státuszra törekszik ahelyett, hogy megfelelően végezné a kötelességét, az a tűzzel és az életével játszik. Aki a tűzzel és az életével játszik, bármelyik pillanatban meglelheti a végzetét. Ma vezetőként vagy dolgozóként Istent szolgálod, ami nem mindennapi dolog. Nem valakiért teszel dolgokat, és még kevésbé azért dolgozol, hogy kifizesd a számláidat és ételt tegyél az asztalra: helyette a kötelességedet végzed a gyülekezetben. És különös tekintettel arra, hogy ez a kötelesség Isten megbízatásából származik, mit jelent ennek a végzése? Hogy Istennek tartozol számadással a kötelességedért, akár jól végzed, akár nem: végső soron Istennek kell számot adni – kell, hogy legyen kimenetel. Amit elfogadtál, az Isten megbízatása, megszentelt felelősség, tehát bármennyire fontos vagy jelentéktelen ez a felelősség, komoly dolog. Mennyire komoly? Kis léptékben abból áll, hogy el tudod-e nyerni az igazságot ebben az életben, és magában foglalja, hogy Isten hogyan tekint rád. Nagyobb léptékben közvetlenül kapcsolódik a kilátásaidhoz és sorsodhoz, a kimeneteledhez: ha gonoszságot követsz el és szembeszállsz Istennel, elítél és megbüntet. Isten mindent nyilvántart, amit a kötelességed végzése során teszel, és Istennek megvannak a saját alapelvei és mércéi arra vonatkozóan, hogy ezeket hogyan pontozza és értékeli. Isten a kimeneteledet mindaz alapján határozza meg, amit a kötelességed végzése során tanúsítasz” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Isten szavai nagy részletességgel leleplezik az antikrisztusok „versengési” hajlamának természetét, és világosan közlik az antikrisztusok hírnévért és nyereségért folytatott versengésének természetét és következményeit. Félelem és rettegés töltött el, és nem tehettem mást, mint hogy felidéztem a Vang Jennel való közös munka napjait. A hírnév és a státusz kedvéért elhanyagoltam a kötelességeimet és a felelősségemet, nem törődve a gyülekezet munkájával, és folyamatosan versengtem Vang Jennel. A végén megbetegedtem, és nem tudtam végezni a kötelességeimet. Isten felemelt és lehetőséget adott, hogy én feleljek a videós munkáért, de én ezt egyáltalán nem értékeltem. Önző vágyaimtól vezérelve továbbra is versengtem, pedig tudtam, hogy az késlelteti a munkát. Az antikrisztus útján jártam, akadályoztam és megzavartam a videós munkát, és megsértettem Isten természetét. Arra gondoltam, hogy amikor elmentem, és láttam, hogy Vang Jen még mindig végzi a kötelességét, miközben én úgy távoztam, mint egy fülét-farkát behúzó kutya, különösen frusztráltnak éreztem magam, sőt, még rosszindulatú gondolatokat is tápláltam, azt kívánva, hogy ő is veszítse el a kötelességét. Láttam, hogy elemésztett a hírnév, elveszítettem a lelkiismeretemet és a józan eszemet, arrogánssá és rosszindulatúvá váltam. Ha nem tartok bűnbánatot, az istenhitemnek vége szakad. Mindezt felismerve csendben imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem, hajlandó vagyok bűnbánatot tartani Előtted, és a jövőben nem fogok többé így cselekedni.” Ugyanakkor felismertem, hogy Isten ezzel a betegséggel akadályozta meg, hogy továbbra is a gonosz tettek elkövetésének útján járjak, és megóvott attól, hogy nagyobb gonoszságokat elkövetve bomlasszam és akadályozzam a videós munkát. Ez Isten szeretete és oltalma volt, és hálát adtam Istennek a szívemben.

Később olvastam, hogy Isten szavai azt mondják: „Ha valóban figyelmet tudsz tanúsítani Isten szándékai iránt, akkor tisztességesen tudsz majd bánni másokkal. Ha javasolsz egy jó embert, és lehetővé teszed számára, hogy képezze magát és végezzen valamilyen kötelességet, és így egy tehetséges emberrel gazdagítod Isten házát, akkor ezzel vajon nem könnyíted meg a munkádat? Vajon nem tanúsítasz ezzel hűséget a kötelességedben? Ez egy jótett Isten előtt; a vezetőkként szolgálóknak kell, hogy legyen legalább ennyi lelkiismeretük és értelmük. [...] Ne mindig saját magadért tegyél dolgokat, és ne fontolgasd állandóan a saját érdekeidet; ne fontolgasd az ember érdekeit, és ne gondolj a saját büszkeségedre, hírnevedre, illetve rangodra. Először Isten házának az érdekeit kell fontolóra venned, elsősorban ezekkel kell törődnöd. Figyelembe kell venned Isten szándékait, és kezdd annak az átgondolásával, hogy volt-e tisztátalanság a kötelességed végzésében, hogy hűséges voltál-e, elvégezted-e a feladataidat, minden tőled telhetőt megtettél-e, és vajon teljes szívvel gondoltál-e a kötelességedre, valamint az egyház munkájára. Fontolóra kell venned ezeket a dolgokat. Ha gyakran gondolsz rájuk és megfejted ezeket, akkor könnyebb lesz jól végezned a kötelességedet” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). „Nem számít, milyen erősségei, adottságai vagy különleges tehetségei vannak, senki nem vállalhatja fel a munka egészét, meg kell tanulnia összehangoltan együttműködni, ha jól akarja végezni a gyülekezet munkáját. Ezért alapelve az összehangolt együttműködés a kötelességvégzés gyakorlatának. Amennyiben a teljes szívedet, minden energiádat és teljes odaadásodat beleadod, és mindent felajánlasz, amit meg tudsz tenni, jól végzed a kötelességedet” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A kötelesség megfelelő végzése összehangolt együttműködést kíván). Isten szavainak elolvasása után megértettem, hogy azok, akik valóban figyelembe veszik Isten szándékait és terhet hordoznak a kötelességeikért, félre tudják tenni a személyes hírnevüket és státuszukat, hogy tehetséges embereket műveljenek. Erre Isten emlékezik. Valójában mindegy, mennyire rátermett, hozzáértő és tapasztalt egy ember, lehetetlen, hogy egyedül viselje az összes munka terhét. Ha tehetséges egyéneket lehet művelni, és a testvérek együtt tudnak működni egymással, hogy ellássák a feladataikat, az nem sokkal előnyösebb-e a gyülekezet munkája szempontjából? Láttam, hogy túl szűk látókörű vagyok. Bár később nem dolgoztam együtt Vang Jennel, mindegy, kivel dolgoztam, hajlandó voltam gyakorlatba ültetni Isten szavait, és olyan ember lenni, aki figyelembe veszi Isten szándékait, hogy jól végezze a kötelességét.

Később gyülekezetvezetővé választottak, és úgy osztottak be, hogy Csen Feng nővérrel működjek együtt. Amikor megtudtam a hírt, azt gondoltam: „Csen Feng nem a videókészítés kötelességét végezte korábban? Régebben én voltam a felügyelője. Nem számítottam rá, hogy most gyülekezetvezető lesz.” Miután egy ideig együtt dolgoztam vele, észrevettem, hogy gyorsan fejlődik, és sok területen kiemelkedő. Aggódtam, hogy hamarosan felülmúlhat engem, és hogy a testvérek akkor majd többre tartják őt, mint engem. Ezért vonakodtam attól, hogy megszervezzem, hogy minden csoportban részt vegyen az összejöveteleken. Ekkor rájöttem, hogy az állapotom nem helyes. Így hát imádkoztam Istenhez, kifejezve, hogy hajlandó vagyok elengedni a személyes hírnevemet és státuszomat, és megtanulni, hogyan működjünk együtt Csen Fenggel harmonikusan, egy szívvel és egy lélekkel, hogy jól végezzük a gyülekezet munkáját. Később Csen Fenggel együtt minden csoporthoz elmentünk, és együttműködve vezettük az összejöveteleket. Amikor már nem korlátozott a hírnév és a státusz, békét és nyugalmat éreztem a szívemben.

Később tovább gondolkodtam magamon, és felfedeztem, hogy egy téves nézetet vallok, ami a hierarchikus rangidősség fogalma. Azt gondoltam, hogy mivel régebben felügyelő voltam, és egykor felelős voltam néhány testvér munkájáért, jobbnak kellene lennem náluk, nem pedig rosszabbnak. Olvastam, hogy Isten szavai azt mondják: „Ilyen légkörnek kell lennie a gyülekezeten belül – ahol mindenki az igazságra összpontosít, és arra törekszik, hogy elérje azt. Nem számít, hogy az emberek mennyire idősek vagy fiatalok, vagy hogy tapasztalt hívők-e vagy sem. Az sem számít, hogy jó vagy gyenge képességűek. Ezek nem számítanak. Az igazság színe előtt mindenki egyenlő. Azt kell nézni, hogy ki beszél helyesen és az igazságnak megfelelően, ki gondol Isten házának érdekeire, ki viseli a legnagyobb terhet Isten házának munkájában, ki érti meg jobban az igazságot, kinek van igazságérzete, és ki hajlandó megfizetni az árat. A testvéreiknek támogatniuk és helyeselniük kell az ilyen embereket. Ennek az igazságra való törekvésből fakadó tisztességes légkörnek kell uralkodnia a gyülekezetben; ily módon a Szentlélek munkálkodni fog, Isten pedig áldásokkal ajándékoz meg, és vezetni fog” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak az szereti Istent, aki teljes szívével, elméjével és lelkével jól végzi a kötelességét). Isten szavainak olvasása után felismertem, hogy mindenki egyenlő Isten szemében. Függetlenül attól, hogy valaki mennyi ideje végzi a kötelességét, vagy milyen kötelességet végez, amíg a gyülekezet érdekeit tartja szem előtt, és amiről közösséget vállal, az összhangban van az igazságalapelvekkel, el kell fogadnunk őt, engedelmeskednünk kell neki, valamint támogatnunk kell őt, és együtt kell működnünk vele. Bár korábban felügyelő voltam, ez nem jelentette azt, hogy mindent értek vagy tudok. Csen Fengnek jobb volt a tisztánlátása, mint nekem, és fel tudta ismerni az eltéréseket és problémákat a kötelességemben. Az ő útmutatásával és hozzájárulásával a munkát alaposabban el lehetett végezni. Láttam, hogy egyáltalán nem ismerem magam, és mindig felsőbbrendűnek tartom magam csupán a felügyelői pozícióm miatt. Milyen arrogáns és észszerűtlen voltam! Most már értem, hogy mindenkinek mások az erősségei és az előnyei, és hogy Isten azért intézi úgy, hogy együttműködjünk a kötelességeinkben, hogy merítsünk egymás erősségeiből, és pótoljuk egymás gyengeségeit, hogy így a kötelességeink hatékonysága folyamatosan javulhasson. Hála Istennek!