83. Egy gonosz ember felismerésének tanulságai
2022 júniusában a vezető azzal bízott meg, hogy felügyeljem a szövegalapú munkát. Eszembe jutott egy csapat, amelynek a munkaeredményei folyamatosan gyengék voltak. Egy Hsziao Li nevű, szövegalapú munkát végző dolgozó állapotáról szóló írásaiból azt láttam, hogy túlságosan a hírnevére és a státuszára összpontosít. Minden alkalommal, amikor feltett egy kérdést, a csapatban lévő nővéreknek azonnal válaszolniuk kellett, különben rossz hozzáállást kezdett sugározni, és a legkisebb dologra is kitört belőle a forrófejűség. Azt gondoltam: „Vajon a harmonikus együttműködés hiánya befolyásolja a munkájukat? Gyorsan meg kell találnom a probléma gyökerét.”
Az összejövetel alatt mindenkit megkérdeztem az állapotáról. A csapatvezető, Li Mej, megosztotta a gondolatait arról, hogy nem tud harmonikusan együttműködni Hsziao Livel, sőt, még a felmondáson is gondolkodott. Hsziao Li erre azt mondta, hogy gyerekkora óta forrófejű és rossz természetű, és nem tehet róla, de kitör belőle a forrófejűség, valahányszor olyasmit hall, ami nem tetszik neki. Azt is megemlítette, hogy egyszer Luo Lan rámutatott, hogy nem érez felelősséget a kötelessége iránt, mondván, hogy mindig ráérősen viselkedik, tizenegyig nyújtja a reggeli áhítatát, és csak utána kezd dolgozni, de ezt ő egyáltalán nem volt hajlandó elfogadni, és azt gondolta: „Hát nem ugyanez a helyzet Li Mejjel is? Róla miért nem mond semmit Luo Lan?” Úgy érezte, hogy Luo Lan igazságtalanul bánik az emberekkel és őt vette célba, ezért beszélt forrófejűen. Isten szavainak evése és ivása által felismerte a silány emberi mivoltát, és úgy érezte, helyes volt, hogy a többiek elszigetelték és kizárták, és hogy gonosz embernek nevezték. Azt mondta, függetlenül attól, hogyan bántak vele mások, el kell fogadnia Istentől, meg kell ismernie önmagát, és nem szabad előítéleteket táplálnia a nővérei iránt. Li Mej meghatódva azt mondta: „Néhány dolog, amit Hsziao Li mondott, nem igaz. Nem szigeteltük el, nem közösítettük ki őt, és nem is neveztük gonosz embernek.” Hsziao Li könnyek között folytatta, mondván, hogy amikor hallott egy antikrisztus gyülekezetből való kiközösítéséről, az mélyen megrázta. Az az antikrisztus viszályt szított, és elnyomta az embereket, és Hsziao Li úgy érezte, hogy az ő természete sokkal rosszabb, mint ennek az antikrisztusnak a természete, és úgy érezte, hogy ha így folytatja, az nagyon veszélyes lesz, ezért hajlandó volt bűnbánatot tartani. Mindez eléggé összezavart, és azon tűnődtem: „Vajon Hsziao Li őszintén megismeri önmagát most? Mi a normális, nyílt közösségvállalás a saját romlottságunkról, és mi minősül mások lekicsinylésének és támadásának az önismeretről szóló közösségvállalás leple alatt? Hsziao Li közösségvállalásából miért hangzik úgy, mintha Li Mej és Luo Lan összefogtak volna ellene, és kizárták volna?” Akkoriban nem sokat gondolkodtam ezen, azt hittem: „Hsziao Li fiatal, kissé önfejű, és a romlott beállítottsága meglehetősen súlyos, de látva, hogy sír és megismeri önmagát, olyannak tűnik, aki elfogadja az igazságot. A változáshoz idő kell, ezért több mozgásteret kell neki adni. Különben is, a harmonikus együttműködés hiánya sosem csak egy ember hibája, hisz kettőn áll a vásár, és ez valószínűleg azért van, mert egyik fél sem ismeri önmagát, és mindkettő a romlott beállítottsága szerint él.” Ezt szem előtt tartva kerestem Istennek a harmonikus együttműködésről szóló szavait, hogy felolvassam őket, és emlékeztettem a testvéreket, hogy ne szálljanak rá emberekre vagy dolgokra, hanem Isten szavai szerint gondolkodjanak el, ismerjék meg önmagukat, és tanuljanak egymástól. A saját tapasztalataimat is felhasználtam, hogy közösséget vállaljak Hsziao Livel a veszélyes következményekről, amelyeket a forrófejűségből fakadó cselekvés okoz. A közösségvállalásom után Hsziao Li azt mondta: „Nincs mély harag köztem és a nővérek között. Hajlandó vagyok harmonikusan együttműködni a nővérekkel és szívvel-lélekkel végezni a kötelességemet. Tényleg forrófejű vagyok, és van egy súlyosan arrogáns beállítottságom, de hajlandó vagyok Istenhez imádkozni és megoldást keresni.” Li Mej kissé lemondóan azt mondta: „Tényleg nem tudom, hogyan tapasztaljam meg ezt a környezetet, és nem tudom, hogyan gondolkodjak el magamról és ismerjem meg önmagam.” Azt is mondta, hogy a diszharmonikus együttműködés problémájának megoldásához először meg kell értenünk a teljes történetet. Ezt hallva úgy éreztem, a probléma valójában nem oldódott meg. Csendben útmutatásért imádkoztam Istenhez, és magamban azt mondtam: „Istenem, mi a szándékod ezzel az üggyel? Mi a probléma valódi oka? Hogyan kellene megoldani az igazságalapelvekkel összhangban?”
Azon az estén Li Mejjel és Luo Lannal aludtam egy szobában. De nem tudtam aludni, és folyton Li Mejnek az összejövetelen elhangzott emlékeztető szavain járt az eszem: a diszharmonikus együttműködés problémájának megoldásához tisztán kell értenünk az ügy igazságát, és a végére kell járnunk az egész történetnek. Rájöttem, hogy az összejövetelen tartott közösségvállalásom során csak azt mondtam a nővéreknek, hogy ismerjék meg önmagukat, és ne szálljanak rá emberekre vagy dolgokra, de nem kaptam tiszta képet a teljes történetről, így a probléma nem oldódott meg. Eszembe jutottak Isten szavai: „Minden, ami a nap alatt történik, minden, amit érezni tudsz, minden, amit látni tudsz, minden, amit hallani tudsz – minden Isten engedélyével történik. Miután elfogadod ezt a dolgot Istentől, mérd hozzá Isten szavaihoz, és tudd meg, miféle ember az, aki ezt tette, és mi ennek a dolognak a lényege, tekintet nélkül arra, hogy fájdalmat okozott-e neked, amit az illető mondott vagy tett, érte-e csapás a szívedet és a lelkedet, megtaposta-e a jellemedet. Először is vizsgáld meg, hogy az illető gonosz ember-e vagy hétköznapi romlott ember, először ismerd fel igazi valójában Isten szavai szerint, majd ismerd fel és kezeld ezt a dolgot Isten szavainak megfelelően. Nem ezek a helyes lépések? (De igen.) Először fogadd el ezt a dolgot Istentől, és szemléld a dologban részt vevő embereket az Ő szavai szerint, hogy eldöntsd, hétköznapi testvérek-e vagy gonosz emberek, antikrisztusok, álhívők, gonosz szellemek, mocskos démonok vagy épp a nagy vörös sárkány kémei, és hogy amit tettek, az a romlottság általános megjelenése volt-e, vagy pedig olyan gonosztett, amelynek kifejezetten a megzavarás és félbeszakítás a célja. Mindezt úgy kell eldönteni, hogy Isten szavaival hasonlítjuk össze. A legpontosabb és legobjektívebb módszer az, ha Isten szavaihoz mérjük a dolgokat” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (9.)). Isten szavai megvilágosították a szívemet. Mindent, ami a csapatban történt, Isten engedett meg. Arra volt szükségem, hogy Isten szavai szerint szemléljem az embereket és az ügyeket, kezdve azzal, hogy megállapítom, milyen ember a másik fél: vajon romlott beállítottságú testvér, aki képes elfogadni az igazságot, vagy egy gonosz ember, esetleg egy álhívő, aki egyáltalán nem fogadja el az igazságot. Ha igaz testvér, szeretettel kell segítenünk neki, de ha gonosz ember vagy álhívő, akkor időben le kell lepleznünk, el kell bocsátanunk vagy el kell szigetelnünk őt. Így hát azon tűnődtem: „Tulajdonképpen milyen ember Hsziao Li? Hogyan kellene kezelnem őt?” Ezért megkérdeztem két nővért Hsziao Li következetes viselkedéséről.
Li Mejtől és Luo Lantól megtudtam, hogy Hsziao Li meglehetősen arrogáns, önfejű és forrófejű, nagyon fontos számára a hírnév és a státusz, és valahányszor beszél a nővérekhez, azoknak gyorsan kell válaszolniuk, és ha lassúak vagy nem válaszolnak, Hsziao Li azonnal ingerült lesz és kioktatja a nővéreket, mondván: „Ha úgy gondoljátok, hogy zavarlak titeket, csak szóljatok, és soha többé nem kérdezek tőletek semmit!” Emiatt a nővérek nagyon korlátozva érezték magukat. Ezek után, bármit is kérdezett Hsziao Li, a nővérek gyorsan válaszoltak, akár értették, akár nem, mert féltek, hogy Hsziao Li elégedetlen lesz, és kitör belőle a forrófejűség. Egyszer Li Mej rámutatott néhány problémára Hsziao Li munkájában, de Hsziao Li ezt egyáltalán nem fogadta el. Azt mondta, Li Mej követelményei túl magasak, és nem engedik meg neki, hogy felfedje a romlottságát. Li Mej azt mondta, Hsziao Li forrófejűsége korlátoz másokat, mire Hsziao Li azonnal felemelte a hangját, és sírva fakadt, hogy milyen nehéz kijönni az olyan emberekkel, mint Li Mej, mondván, hogy úgy érzi, Li Mej szavai szinte megfojtják. Az egész összejövetelt megzavarta ezzel. Az eset után Hsziao Li mindenki előtt elismerte, hogy olyan, mint egy antikrisztus, aki nem fogadja el a metszést. Egy másik alkalommal Luo Lan a kényszeres megfelelésből fakadó saját romlottságáról beszélt az összejövetelen, mondván, látta, hogy Hsziao Li nem fogadja el az igazságot, de nem mutatott rá erre, mert meg akarta őrizni a kapcsolatukat. Ennek hallatán Hsziao Li sírva jelenetet rendezett, és azt mondta: „Jelents csak a vezetőnek, meglátjuk, elbocsátanak-e, vagy kitakarítanak! Amikor az egóm sérül, egyszerűen nem tudok uralkodni magamon, az összeomlás szélén állok!” Miután ezt mondta, átvitte a számítógépét egy másik szobába, és két napig egyedül végezte az áhítatát, a nővéreket pedig figyelmen kívül hagyta. Később egy összejövetelen Hsziao Li könnyek között beszélt az önmagáról szerzett megértéséről, és bocsánatot kért Li Mejtől és Luo Lantól. De utána is kitört belőle a forrófejűség, és rászállt emberekre és dolgokra.
Hallva Hsziao Li viselkedésének minden részletét, felismertem a probléma súlyosságát. Hsziao Li problémája nem csupán az arrogáns és önfejű beállítottsága volt. Vajon nem hasonlított azokra a gonosz emberekre, akiket Isten leleplez, akik észszerűtlenek, és szándékosan bajt kevernek? Olvastam Isten szavait: „Azok az emberek, akik észszerűtlenek és szándékosan problémásak, csak a saját érdekeikre gondolnak, amikor cselekszenek, és azt teszik, ami nekik tetszik. Szavaik csak ostoba viták és eretnekségek, és érzéketlenek az észérvekre. Ádáz beállítottságuk túláradó. Senki sem mer érintkezni velük, és senki sem hajlandó az igazságról beszélgetni velük, mert félnek attól, hogy bajt hoznak magukra. Mások feszült állapotban vannak, valahányszor elmondják nekik a véleményüket, attól félve, hogy ha egyetlen olyan szót is kiejtenek, ami nem tetszik nekik, vagy nincs összhangban a kívánságaikkal, akkor belekapaszkodnak abba, és gyalázatos vádakkal illetik őket. Hát nem gonoszak ezek az emberek? Nem élő démonok ők? Akiknek ádáz a beállítottsága, és a józan esze nem ép, azok mind élő démonok. És amikor valaki kapcsolatba kerül egy élő démonnal, egy pillanatnyi figyelmetlenséggel bajba sodorhatja magát. Hát nem jelentene-e nagy bajt, ha ilyen élő démonok lennének a gyülekezetben? (De igen.) Miután ezek az élő démonok kitombolták magukat, és kiadták dühüket, egy ideig talán ember módjára beszélnek, és bocsánatot kérhetnek, de azután sem fognak megváltozni. Ki tudja, mikor fog elromlani a hangulatuk, és mikor kapnak újabb dührohamot, előadva ostoba érveiket. A dühkitörésük és a kirohanásuk célpontja minden alkalommal más és más, mint ahogyan a kirohanásuk kiváltó oka és háttere is. Vagyis bármi kiboríthatja őket, bármi elégedetlenséget kelthet bennük, és bármi dührohamot és kezelhetetlen viselkedést válthat ki belőlük. Milyen szörnyű! Milyen bosszantó! Ezek a zavarodott, gonosz emberek bármikor elveszíthetik az eszüket; senki sem tudja, hogy mire képesek. Az ilyen embereket gyűlölöm a legjobban. Mindannyiukat ki kell tisztítani – mindannyiukat el kell takarítani. Nem kívánok foglalkozni velük. Zavaros a gondolkodásuk és állatias a beállítottságuk, tele vannak ostoba érvekkel és ördögi szavakkal, ha pedig valami történik velük, akkor indulatosan kiadják magukból. Néhányuk sír, amikor hangot ad az érzelmeinek, mások kiabálnak, megint mások toporzékolnak, és vannak olyanok is, akik a fejüket rázzák és a végtagjaikkal hadonásznak. Egyszerűen vadállatok, nem emberek. [...] Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan tudatában vannak saját számtalan problémájuknak, soha nem keresik az igazságot, hogy megoldják azokat, és önmaguk megismeréséről sem beszélnek, amikor másokkal beszélgetnek. Ha a saját problémáik kerülnek szóba, elterelik a szót és hamis ellenvádakkal állnak elő, minden problémát és felelősséget másokra kennek, sőt, még panaszkodnak is, hogy viselkedésük oka az, hogy mások rosszul bánnak velük. Mintha mások okoznák a dühkitöréseiket és értelmetlen bajkeveréseiket, mintha mindenki más lenne a hibás, nekik pedig egyszerűen nem lenne más választásuk, mint hogy így viselkedjenek, és ez jogos önvédelem volna. Valahányszor elégedetlenek, elkezdik levezetni a haragjukat, és ostobaságokat beszélnek, ragaszkodnak képtelen érveikhez, mintha mindenki más tévedne, mintha egyedül ők lennének a jó emberek, és mindenki más gazember volna. Bármennyit is hisztiznek, és bármennyi képtelen érvet is hoznak fel, megkövetelik, hogy szépen beszéljenek róluk. Még ha rosszat is tesznek, megtiltják másoknak, hogy leleplezzék vagy kritizálják őket. Ha akár csak egy apró hibájukra is rámutatsz, végtelen vitákba bonyolódnak veled, és akkor búcsút inthetsz a békés életnek. Miféle ember az ilyen? Olyasvalaki, aki észszerűtlen és szándékosan problémás, aki pedig így tesz, az gonosz ember” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (26.)). Isten szavaiból megértettem, hogy amikor emberi mivolttal és józan ésszel rendelkező emberek kellemetlen ügyekkel szembesülnek, vagy amikor mások rámutatnak a problémáikra, bár a pillanat hevében talán nem fogadják el, később képesek elfogadni Istentől, alávetni magukat és keresni az igazságot, hogy megoldják a problémáikat. De azok, akik indokolatlanul kötekedők, akiknek ádáz a beállítottságuk, és hiányzik belőlük az emberi mivolt és a józan ész, a legkisebb kellemetlenségre is dühbe gurulnak és dührohamot kapnak, kiadva magukból az elégedetlenségüket. Egyáltalán nem fogadják el a metszést. Ehelyett különféle téveszmékkel támadnak vissza, sőt, bosszút is állnak. Ezt összehasonlítva Hsziao Li viselkedésével láttam, hogy Hsziao Li pont egy ilyen ember. Mindig azt akarta, hogy mások körülötte forogjanak, és a legkisebb kellemetlenségre is forrófejűvé vált, faggatózott és szidott másokat, korlátozva ezzel a nővéreket. Ők pdig féltek, hogy valami rosszat mondanak vagy tesznek, amivel felbosszantják őt. Amikor a csapatvezető, Li Mej, rámutatott a problémáira, nem fogadta el, sőt, azzal érvelt, hogy Li Mej követelményei túl magasak, és nem engedi meg neki, hogy felfedje a romlottságát. Összekeverte a helyest a helytelennel, és megzavarta a gyülekezeti életet. Az összejöveteleken Li Mej és Luo Lan Isten szavait felhasználva elmélkedtek a saját romlottságukról, és bár ezek a dolgok érintették Hsziao Li problémáit is, amit mondtak, az tény volt. Az észszerű emberek helyesen kezelik a dolgokat, de Hsziao Li sírógörcsöt kapott és folyamatosan jelenetet rendezett, mert ezek a dolgok a hírnevét érintették. Azt mondta, hogy a nővérek kiközösítették őt, sőt, azt is mondta, hogy gyorsan jelentsék fel, bocsássák el vagy távolítsák el, amivel elérte, hogy a nővérek korlátozva érezzék magukat általa, így nem mertek megnyílni és közösséget vállalni az állapotukról az összejöveteleken, és nem tudtak a kötelességeikre összpontosítani. Minden dühkitörés után Hsziao Li beszélt arról, hogy megismeri önmagát, és bocsánatot kért a nővérektől, és úgy tűnt, mintha el tudná fogadni az igazságot. De valahányszor valami kellemetlen vagy a hírnevét fenyegető dolog történt, kitört belőle a forrófejűség, kiadta magából az elégedetlenségét, visszavágott, és az ismételt közösségvállalás ellenére sem volt hajlandó változni. Világos volt, hogy Hsziao Li egyáltalán nem fogadja el az igazságot. Kárt okozott a nővéreknek és megzavarta a gyülekezeti életet anélkül, hogy egyáltalán megbánta volna. Ehelyett visszatámadott, mondván, hogy a nővérek igazságtalan bánásmódja és kiközösítése okozta a forrófejűségét, mintha a forrófejűségét mások váltották volna ki, és nem a saját problémája lenne. Tényleg észszerűtlenül kötekedő volt, minden józan észen túl! A múltban azt hittem, hogy Hsziao Li csak fiatal, önfejű és arrogáns, hogy súlyos a romlott beállítottsága, és a könnyes önmarcangolása azt a látszatot keltette, hogy képes elfogadni az igazságot és megváltozni, ha több szeretetteljes közösségvállalást és segítséget kap. De Isten szavainak leleplezése által felismertem, hogy Hsziao Li észszerűtlenül bajkeverő, ádáz beállítottságú, és nem fogadja el az igazságot, de idegenkedik tőle. Ez nem csupán hétköznapi romlottság volt. Bár még nem követett el semmi igazán gonoszat, egy ilyen ember olyan volt, mint egy ketyegő időzített bomba, ami bármikor felrobbanhat, és ha a csapatban tartjuk, az csak késlelteti a munkát és megzavarja a gyülekezeti életet. Gyorsan le kellett leplezni és el kellett bocsátani. Pontosan úgy, ahogy Isten leleplezi az ilyen észszerűtlenül bajkeverő embereket: „Bár ezek az emberek talán nem követnek el súlyos gonosztetteket, egy kicsit sem fogadják el az igazságot. Ha a természetlényegüket nézzük, nemcsak a lelkiismeret és a józan ész hiányzik belőlük, de észszerűtlenek és szándékosan problémásak is, és érzéketlenek az észérvekre. Elérhetik-e az ilyen emberek Isten üdvösségét? Semmiképpen sem! Az olyan emberek, akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot, álhívők, a Sátán szolgái. [...] teljességgel helytálló azok kitisztítása a gyülekezetből, akik észszerűtlenek és szándékosan problémásak, és érzéketlenek az észérvekre. Ez alapvetően leállítja a gyülekezet és Isten választott népe ellen irányuló zaklatásukat. Ez a vezetők és a dolgozók felelőssége” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (26.)). Ha Hsziao Li az elbocsátása után sem tart bűnbánatot, és továbbra is bomlasztóan viselkedik, ki kell takarítani a gyülekezetből. Én nem Isten szavai szerint ismertem fel az emberek lényegét, hanem az elképzeléseim és képzelgéseim szerint tekintettem rájuk. Annyira zavaros fejű voltam!
Később azt gondoltam magamban: „Azon túl, hogy amikor Hsziao Lit kezeltem, képtelen voltam az igazság alapján felismerni az emberek lényegét, arra is képtelen voltam, hogy felismerjem, mit jelent normális módon megnyílni és feltárulkozni, és mi az, amikor valaki a közösségvállalását ürügyként használja a feltűnősködésre, miközben másokat támad. Teljesen félrevezetett Hsziao Li könnyes önismereti mutatványa.” Ezután elolvastam Isten idevágó szavait: „Amikor gonosz emberek beszélnek problémákról és boncolgatják azokat, mindig van valami szándékuk és céljuk, és az mindig valakire irányul. Nem önmagukat boncolgatják vagy ismerik meg, nem is nyílnak meg és tárják fel magukat, hogy megoldják a saját problémáikat – ehelyett megragadják a lehetőséget, hogy másokat leplezzenek le, boncolgassanak és támadjanak. Gyakran használják ki a saját önismeretük közzétételét arra, hogy másokat boncolgassanak és kárhoztassanak, Isten szavai és az igazság közlése révén pedig lelepleznek, becsmérelnek és gyaláznak embereket. [...] amikor ezek a gonosz emberek az igazságról beszélnek, vajon miért nem magukat leplezik le, illetve boncolgatják, és helyette miért mindig másokat vesznek célba és lepleznek le? Valóban az lenne a helyzet, hogy ők nem mutatnak romlottságot, vagy hogy nekik nincsenek romlott beállítottságaik? Biztosan nem. Akkor miért ragaszkodnak ahhoz, hogy másokat vegyenek célba leleplezés és boncolgatás céljából? Pontosan mit igyekeznek elérni? Ez a kérdés mély átgondolást igényel. Az ember azt teszi, amit kell, ha leleplezi a gyülekezetet zavaró gonosz emberek gaztetteit. Ezek az emberek azonban jó embereket lepleznek le és gyötörnek, az igazságról szóló beszéd ürügyén. Mi a szándékuk és a céljuk? Vajon dühösek, mert azt látják, hogy Isten a jó embereket menti meg? Valójában erről van szó. Isten gonosz embereket nem ment meg, ezért a gonosz emberek gyűlölik Istent és a jó embereket – ez egészen természetes. A gonosz emberek nem fogadják el az igazságot, illetve nem törekednek rá; ők maguk nem menthetők meg, mégis gyötrik azokat a jó embereket, akik törekednek az igazságra és megmenthetők. Mi itt a probléma? Ha ezek az emberek ismernék önmagukat és az igazságot, meg tudnának nyílni és tudnának beszélgetni, ám ők folyton másokat vesznek célba és provokálnak – mindig hajlamosak másokat támadni –, és mindig a képzelt ellenségeikként állítják be azokat, akik az igazságra törekednek. Ezek a gonosz emberek ismertetőjegyei. Az efféle gonoszságra képes emberek a valódi ördögök és Sátánok, tipikus antikrisztusok, akiket meg kell fékezni, és ha sok gonoszságot követnek el, haladéktalanul kezelni kell őket – ki kell közösíteni őket a gyülekezetből. Mind rothadt almák azok, akik lecsapnak a jó emberekre és kizárják őket. Miért hívom rothadt almáknak őket? Azért, mert nagy valószínűséggel provokálnak szükségtelen vitákat és konfliktusokat a gyülekezetben, egyre súlyosbítva a dolgok ottani állását. Egyik nap az egyik ember a célpontjuk, másik nap a másik, és folyton másokat vesznek célba: azokat, akik szeretik az igazságot és az igazságra törekednek. Ez zavarhatja a gyülekezeti életet és visszahathat arra, hogy Isten választott népe normális módon egye és igya Isten szavait és normálisan beszélgessen az igazságról” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (15.)). „A normális emberi mivolt megéléséhez hogyan kellene megnyílni és feltárulkozni? Megnyílva a romlott beállítottságuk feltárulásairól, lehetővé téve másoknak, hogy átlássanak szívük valóságán, majd Isten szavai alapján boncolgatva és megismerve a probléma lényegét, és a szívük mélyéből utálva és gyűlölve önmagukat. Amikor feltárulkoznak, ne próbálják igazolni vagy kimagyarázni magukat, hanem egyszerűen csak gyakorolják az igazságot, és legyenek becsületes emberek” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az összehangolt együttműködésről). Isten szavain elgondolkodva megértettem, hogy a normális megnyílás és feltárulkozás azt jelenti, hogy Isten szavainak leleplezése által az ember valódi megértésre jut a saját romlottságáról és problémáinak lényegéről, képes boncolgatni a romlott beállítottságát, és mások is érzik a szavaiból az önmaga iránti gyűlöletét. Az ilyen közösségvállalás segít az embereknek megérteni az igazságot, és a hasznukra válik. De egyes emberek, miközben az összejöveteleken a megnyílás és közösségvállalás ürügyével élnek, valójában nem jutnak valódi önismeretre. Ehelyett mások problémáit leplezik le, elferdítik a tényeket, és megtámadják a többieket. Ezzel vitákat szítanak, a kapcsolatokat bonyolulttá és feszültté teszik, ami ellehetetleníti, hogy az emberek normálisan kijöjjenek egymással, és megzavarja a gyülekezeti életet. Az ilyenek a közösség mételyei. Visszagondoltam Hsziao Li viselkedésére az összejöveteleken. Úgy tűnt, ismeri a saját silány emberi mivoltát és forrófejűségét, de nem boncolgatta a romlottságát, egyáltalán nem gondolkodott el a nővérek által felvetett problémákon, és nem volt valódi megértése az arrogáns és ádáz beállítottságáról. Ehelyett azt mondta, hogy a forrófejű kitöréseit az okozta, hogy mások kiközösítették és elszigetelték őt. A közösségvállalása arra irányult, hogy sugallja másoknak, és megpróbálja elhitetni velük, hogy nem csak neki van romlottsága, hanem a nővéreknek is vannak problémáik, félrevezetve másokat, hogy azt gondolják, Luo Lan és Li Mej összefogtak, hogy kiközösítsék és elszigeteljék őt, áldozatként feltüntetve magát. Valójában Luo Lan és Li Mej egyáltalán nem közösítették ki őt, sőt, inkább vigyáztak rá. Még a metszésük és a problémáira való rámutatásuk is azért történt, hogy segítsenek neki megismerni önmagát. De Hsziao Li ezt egyáltalán nem értette meg, és a hírneve és státusza védelmében elferdítette a tényeket, másokat támadott, és bajt kevert, ami miatt a nővérek megzavarodtak, és nem tudtak a kötelességeikre összpontosítani. Korábban nem ismertem fel Hsziao Li másokat támadó eszközeit és elvetemült beállítottságát. Amikor láttam, hogy sír, megismeri önmagát, és kifejezi a bűnbánatra való hajlandóságát, azt hittem, el tudja fogadni az igazságot, és hogy szeretettel kell közösséget vállalnom vele és segítenem neki. Csak ekkor láttam, hogy a nézőpontom nem volt összhangban az igazsággal.
Olvastam Isten szavainak egy másik részletét, amely leleplezi az antikrisztusokat, és ez némi tisztánlátást adott a hamis önismerettel kapcsolatban. Isten azt mondja: „Ha az ilyen emberek elkövetnek egy rossz cselekedetet, majd, miután a testvérek megmetszették és megbírálták őket, könnyeket hullatnak, látszólag azt állítva, hogy adósai Istennek, és azt ígérve, hogy a jövőben bűnbánatot tartanak, mersz-e hinni nekik? (Nem.) Miért nem? A legmeggyőzőbb bizonyíték az, hogy megrögzötten hazudoznak! Még ha látszólag meg is bánják, keservesen sírnak, verik a mellüket és esküdöznek, akkor se higgy nekik, mert krokodilkönnyeket hullatnak, könnyeket, hogy becsapják az embereket. A szomorú és bűnbánó szavak, amelyeket kimondanak, nem szívből jönnek; ezek hasznos taktikák, amelyeknek célja, hogy csalárd eszközökkel elnyerjék az emberek bizalmát. Az emberek előtt keservesen sírnak, beismerik a hibát, esküdöznek, és ismertetik az álláspontjukat. Azok azonban, akikkel a magánéletben jó kapcsolatban vannak, akikben viszonylag megbíznak, másról számolnak be. Bár látszólag őszintének tűnhet a hibák nyilvános beismerése és az esküdözés, hogy változtatni fognak, de amit a színfalak mögött mondanak, az azt bizonyítja, hogy amit korábban mondtak, az nem volt igaz, hanem hamis volt, és azt a célt szolgálta, hogy minél több embert megtévesszenek. Mit fognak mondani a színfalak mögött? El fogják-e ismerni, hogy amit korábban mondtak, az hamis volt? Nem, nem fogják elismerni. Negativitást fognak terjeszteni, érveket fognak felhozni, és mentegetni fogják magukat. Ez a mentegetőzés és érvelés igazolja, hogy beismeréseik, bűnbánatuk és esküik mind-mind hamisak voltak, és az emberek becsapására szolgáltak. Meg lehet-e bízni az ilyen emberekben? Hát nem megrögzött hazudozás ez? Képesek még vallomásokat is kitalálni, hamis könnyeket hullatnak, és megfogadják, hogy megváltoznak, de még az esküdözésük is hazugság. Hát nem démoni természet ez?” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Első rész)). Isten szavaiból megértettem, hogy az őszinte bűnbánat nem a sírás megjátszásáról és az önismeretről való puszta beszédről szól, hanem arról, hogy az ember képes boncolgatni és megérteni a saját romlott beállítottságát, valódi gyűlöletet érez önmaga iránt, elutasítja a gonosz útjait, és utána bizonyságot tesz az igazság gyakorlásáról. Bár Hsziao Li sírt és azt mondta, hogy fontos neki a hírnév és a státusz, és hogy ő egy gonosz ember, amikor problémákkal szembesült, mégis kitört belőle a forrófejűség, rászállt emberekre és dolokra, és különféle elferdített érvekkel igazolta magát, miközben nem mutatott semmilyen őszinte bűnbánatot. A megértése hamis volt és kényszerből fakadt. Félt, hogy a testvérek gonosz emberként ismerik fel, és eltávolítják a gyülekezetből, amivel elveszítené az esélyét az üdvösségre, így nem maradt más választása, mint hogy sírjon és megismerje önmagát a testvérek előtt megpróbálva elnyerni az együttérzésüket. Az ismerete képmutató, félrevezető és csalárd volt.
Később olvastam Isten szavainak egy másik részletét: „Egy igazságra törekvő illetőnek hogyan kell szemlélnie az embereket? Az emberekről és a dolgokról alkotott szemléletének, valamint a viselkedésének és a cselekedeteinek mind összhangban kell lennie Isten szavaival, az igazságot mércéjének tekintve. Hogyan tekintesz tehát az egyes emberekre Isten szavaival összhangban? Nézd meg, hogy van-e lelkiismeretük és értelmesek-e, hogy jó emberek-e vagy gonoszok. Ha kapcsolatba kerülsz velük, láthatod, hogy bár megvannak a maguk apró hibái és hiányosságai, emberi mivoltukban elég jók. Toleránsak és türelmesek az emberekkel való együttműködés során, és ha valaki negatív és gyenge, szeretettel viseltetnek iránta, és tudnak gondoskodni róla és segíteni neki. Ilyen a másokhoz való hozzáállásuk. Akkor milyen a hozzáállásuk Istenhez? Az Istennel szembeni magatartásukban még inkább lemérhető, hogy van-e emberi mivoltuk. Lehetséges, hogy mindazzal, amit Isten tesz, engedelmesek, keresők és vágyódók, és a kötelességük teljesítése, valamint a másokkal való együttműködés során – amikor cselekszenek – Istent félő szívvel rendelkeznek. Nem arról van szó, hogy vakmerők, botrányosan viselkednek, és arról sem, hogy bármit megtennének és bármit kimondanának. Amikor valami olyasmi történik, ami Istennel vagy az Ő munkájával kapcsolatos, igen óvatosak. Ha már megbizonyosodtál arról, hogy megvannak ezek a megnyilvánulásaik, az emberi mivoltukból kiáradó dolgok alapján hogyan fogod megmérni, hogy az illető jó vagy rossz? Mérd Isten szavai alapján, és mérd az alapján, hogy van-e lelkiismeretük és értelmesek-e, illetve az igazsághoz, valamint Istenhez való hozzáállásuk alapján” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (3.)). Láttam, hogy Isten főként az illető emberi mivolta és az igazsághoz való hozzáállása alapján ítéli meg, hogy jó-e, vagy gonosz; hogy az emberi mivolta kedves-e, hogy tud-e toleráns és türelmes lenni, amikor mások szavai vagy tettei érintik, hogy Istennek alávetett és istenfélő-e, és hogy képes-e keresni Isten szándékát és az igazságalapelveket, amikor problémákkal szembesül. Nem az számít, hogy a beszédében mennyire tűnik úgy, hogy ismeri önmagát, hanem az, hogy a valóságban hogyan éli meg az életét. De én nem Isten szavai alapján ítéltem meg az embereket vagy a helyzeteket, és tévesen azt hittem, hogy ha valaki sír és látszólag megismeri önmagát, akkor képes elfogadni az igazságot, és őszinte bűnbánatot tart. Az észszerűtlenül bajkeverő gonosz embereket igaz testvérekként kezeltem, és a szeretetre támaszkodva akartam segíteni és támogatni őket. Igazán vak voltam, és teljesen zavaros fejű! Azt hittem, hogy az emberek közötti harmonikus együttműködés hiányának az az oka, hogy egyik fél sem ismeri önmagát, és mindketten rászállnak emberekre és dolgokra, és hogy a helyzet megoldódik, ha mindketten elgondolkodnak és megismerik a saját problémáikat. Ezek nem voltak mások, mint a saját elképzeléseim és képzelgéseim. Ha a másik fél egy gonosz ember vagy egy álhívő, akkor az ilyen emberek egyáltalán nem fogadják el az igazságot, és nem is fogják megismerni önmagukat, így hát hogyan is lehetne velük harmonikusan együttműködni? Mindkét felet arra késztetni, hogy elgondolkodjon és megismerje önmagát, csupán a probléma elsimítása, ami csak ront a helyzeten, megzavarja a gyülekezeti életet, és árt a testvérek életének. Ezt felismerve gyorsan jelentettem Hsziao Li következetes viselkedését a vezetőknek, akik utóbb egyetértettek abban, hogy az alapelvek szerint le kell leplezni és el kell bocsátani. Miután Hsziao Lit elbocsátották, a csapat gyülekezeti élete visszatért a normális kerékvágásba, és a testvérek képesek voltak a kötelességeikre összpontosítani, ami némi javulást eredményezett a munkájuk hatékonyságában és eredményességében. E tapasztalat után valóban rájöttem, hogy az emberek és helyzetek Isten szavai szerinti megítélése a gyakorlás egyetlen útja!
