95. Hogyan bánjunk szüleinkkel Isten szándéka szerint?
Fiatal koromban gyakran hallottam, hogy a nagymamám ezt mondja: „Nézd meg annak a családnak a gyerekét, milyen érzéketlen, hálátlan és kötelességmulasztó gyerek! A szülei annyi energiát fektettek a felnevelésébe, ő mégsem hálája ezt meg nekik. Az ég majd megbünteti ezért!” Arra tanított, hogy bánjak jól a szüleimmel, és ha felnövök, legyek kötelességtudó a házastársam szülei iránt is, és azt is mondta, hogy a gyermeki hála tökéletesen természetes és indokolt dolog, és ha valaki nem hálás a szüleinek, az nagy árulást követ el, és nincs lelkiismerete. Így hát fiatal szívemben azt hittem, hogy bárhogyan is bánnak velem a szüleim, nekem gyermeki hálával kell viseltetnem irántuk, és ha ezt elmulasztanám, azzal nagy árulást követnék el, és végül az ég megbüntetne. Kiskoromtól kezdve figyelmesen hallgattam a szüleimre, és miután dolgozni kezdtem és pénzt kerestem, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy kimutassam irántuk a gyermeki hálámat. Amikor betegek voltak, mellettük voltam, hogy ápoljam őket, amikor csak időm engedte, az ünnepek alatt pedig mindenféle ajándékot vettem nekik. Nagyon boldoggá tett, hogy a szüleimet boldognak és elégedettnek láttam. 2001-ben elfogadtam Isten utolsó napokbeli munkáját. Egy idő után elkezdtem a kötelességemet végezni a gyülekezetben, de még mindig szakítottam időt arra, hogy hazamenjek és meglátogassam a szüleimet. Valamivel több mint tíz évvel később egy Júdás árulása miatt a rendőrség eljött az otthonomba, hogy letartóztasson. Isten oltalmának köszönhetően sikerült elmenekülnöm, de olyan sietősen távoztam, hogy sok mindent nem magyaráztam el a szüleimnek. Idős anyósomnak még a gyermekemről is gondoskodnia kellett, és már attól a gondolattól is, hogy a szüleimet és az anyósomat is belekevertem ebbe, úgy éreztem, hogy csak bajt okoztam. Elgondolkodtam azon, hogy a szüleim mennyi energiát fektettek a felnevelésembe, és milyen nehéz volt gondoskodni az ételemről, a ruhámról és az iskoláztatásomról. Most, hogy kezdtek öregedni, szükségük volt a gyermekeik gondoskodására és jelenlétére, de én nemcsak hogy nem tettem eleget a lányukként rám háruló feladataimnak, de bajba is sodortam őket, aminek következtében aggodalmat és szorongást éreztek miattam. Azon tűnődtem, vajon a szüleim és a szomszédok azt mondják-e majd rólam, hogy nincs lelkiismeretem és emberiességem, és kötelességmulasztó lánynak neveznek-e. Abban az időben nem mertem hazatelefonálni, mert a nagy vörös sárkány megfigyelés alatt tartott. Fogalmam sem volt, hogy vannak a szüleim, ami aggodalommal töltött el. Nem tudtam megnyugtatni a szívemet a kötelességem végzése közben, és a gondolataim időnként elkalandoztak. Ez hatással volt a munkám előrehaladására. Tudtam, hogy gyorsan változtatnom kell ezen az állapoton, ezért Istenhez imádkoztam, mindent Rábíztam, és az Ő útmutatását kértem.
A lelki csendességem során Isten szavainak egy szakaszát olvastam: „A hagyományos kínai kultúra kondicionálása következtében a kínai emberek hagyományos elképzelései szerint gyermeki jámborsággal kell viszonyulni a szülőkhöz. Aki nem tartja be a gyermeki jámborságot, az hálátlan gyermek. Már gyermekkoruk óta beléjük nevelik ezeket az eszméket, és gyakorlatilag ezt tanítják minden családban, minden iskolában és a társadalom egészében is. Amikor az ember fejét teletömték ilyesmikkel, azt gondolja: »A gyermeki jámborság mindennél fontosabb. Ha nem tartanám be, nem lennék jó ember – hálátlan gyermek lennék, és a társadalom elítélne. Lelkiismeret nélküli ember lennék.« Vajon helyes-e ez a nézőpont? Az emberek már oly sok Isten által kifejezett igazságot láttak – vajon Isten követelte-e azt, hogy valaki gyermeki jámborságot tanúsítson a szüleivel szemben? Vajon ez egyike-e azon igazságoknak, amelyet az istenhívőknek meg kell érteniük? Nem. Isten csak néhány alapelvet közölt. Vajon mit kérnek Isten szavai, az emberek milyen alapelv szerint bánjanak másokkal? Szeressétek, amit Isten szeret, és gyűlöljétek, amit Isten gyűlöl. Ez az az alapelv, amelyet be kell tartani. Isten szereti azokat, akik törekednek az igazságra, és képesek követni az Ő akaratát; nekünk is ezeket az embereket kell szeretnünk. Azok, akik nem képesek követni Isten akaratát, akik gyűlölik Istent, és lázadnak Ellene – ezeket az embereket Isten utálja és nekünk is utálnunk kell őket. Ez az, amit Isten kér az embertől. [...] A Sátán ezt a fajta hagyományos kultúrát és erkölcsi felfogást használja arra, hogy megkötözze a gondolataidat, az elmédet és a szívedet, így képtelenné téve arra, hogy elfogadd Isten szavait; hatalmukba kerítettek ezek a sátáni dolgok, és képtelenné tettek Isten szavainak elfogadására. Ha gyakorolni akarod Isten szavait, ezek a dolgok felzaklatnak, arra késztetnek, hogy szembeszegülj az igazsággal és Isten követelményeivel, valamint tehetetlenné tesznek abban, hogy kiszabadulj a hagyományos kultúra igájából. Miután egy ideig küzdöttél, kompromisszumot kötsz. Inkább hiszel abban, hogy a hagyományos erkölcsi felfogás helyes, és összhangban van az igazsággal, így elutasítod Isten szavait, és lemondasz azokról. Nem fogadod el igazságként Isten szavait, és semmire nem tartod az üdvösséged, úgy érzed, hogy még mindig ebben a világban élsz, és csak ezekre a dolgokra támaszkodva maradhatsz életben. Képtelen vagy elviselni a társadalom vádaskodását, inkább úgy döntesz, hogy lemondasz az igazságról és Isten szavairól, átadva magad a hagyományos erkölcsi elképzeléseknek és a Sátán befolyásának, inkább megsérted Istent, és nem gyakorolod az igazságot. Mondd meg Nekem, hát nem szánalmas az ember? Vajon nincs-e szüksége Isten üdvösségére? Vannak, akik már hosszú évek óta hisznek Istenben, de még mindig nem látják át a gyermeki jámborság kérdését. Ők valójában nem értik meg az igazságot. Soha nem tudják áttörni a világi kapcsolatoknak ezt a korlátját; nincs meg a bátorságuk, sem a hitük, az elhatározásukról nem is beszélve, ezért nem tudják szeretni Istent, és nem tudják alávetni magukat Istennek” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak akkor tud igazán átalakulni valaki, ha ismeri saját helytelen nézeteit). Ahogy Isten szavain elmélkedtem, hirtelen rájöttem, hogy mindig is abban az állapotban éltem, hogy a szüleim adósának éreztem magam, és bűntudatom volt velük kapcsolatban, és mindez a Sátán hagyományos gondolatai miatt volt, amelyek mélyen a szívembe gyökereztek. Ahogyan a nagymamám gyakran tanította: „Hálát kell mutatnod a szüleid iránt, és ha nem teszed, nagy árulást követsz el”, „hálát kell mutatnod a szüleid iránt, különben az ég megbüntet.” Mindig is ezeket a szavakat tekintettem azoknak az alapelveknek, amelyek szerint viselkedtem. Gyerekkoromtól kezdve igyekeztem hallgatni a szüleimre, és elkerülni, hogy megharagítsam őket. Miután elkezdtem pénzt keresni, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy gyermeki hálát mutassak a szüleim iránt, az ünnepek alatt mindenféle ajándékot vettem nekik, és amikor megbetegedtek, kórházba vittem őket kezelésre. Boldoggá tett, hogy a szüleimet boldognak láttam. Amikor a nagy vörös sárkány üldözni kezdett, és kénytelen voltam elmenekülni otthonról, nemcsak hogy nem tudtam gondoskodni a szüleimről, de még bajba is sodortam őket, aminek következtében aggódniuk kellett miattam. Úgy éreztem, tartozom a szüleimnek, és nem tudtam a kötelességemre összpontosítani, ami miatt a munkám késedelmet szenvedett. Tudtam, hogy teremtett lényként a kötelességem olyan felelősség, amely alól semmiképpen sem bújhatok ki, de mégis azon téves nézetek szerint éltem, hogy „a gyermeki kötelességtudat olyan erény, amely minden mást felülmúl” és „ne utazz messzire, amíg élnek a szüleid”. Mivel nem tudtam hálát mutatni a szüleim iránt, lelkiismeret-furdalást éreztem, és a kötelességem végzése közben nem tudtam megakadályozni, hogy a gondolataim elkalandozzanak. Láttam, milyen mélyen megkárosított a hagyományos kultúra.
Keresésem közben Isten néhány szavát olvastam: „A gyermeki kötelességtudat kimutatása a szülők felé az igazság? (Nem, nem az.) A szülők iránti kötelességtudat helyes és pozitív dolog, de miért mondjuk, hogy ez nem az igazság? (Azért, mert az emberek nem alapelvekkel tanúsítanak gyermeki kötelességtudatot a szüleik iránt, és nem képesek tisztán látni, hogy valójában milyen emberek a szüleik.) Az, hogy valakinek hogyan kellene a szüleivel bánnia, az igazsággal van kapcsolatban. Ha a szüleid hisznek Istenben és jól bánnak veled, akkor gyermeki kötelességtudatot kellene tanúsítanod irántuk? (Igen.) Hogyan vagy kötelességtudó a szüleid iránt? Máshogy bánsz velük, mint a testvérekkel. Mindent megteszel, amit mondanak, ha pedig idősek, akkor mellettük kell maradnod a gondjukat viselni, ami megakadályozza, hogy kimenj, és végezd a kötelességedet. Helyes ezt tenni? (Nem.) Mit kellene tenned ilyenkor? Ez a körülményektől függ. Ha még képes vagy gondoskodni róluk, miközben az otthonodhoz közel végzed a kötelességedet, és a szüleid nem tiltakoznak az Istenbe vetett hited ellen, akkor fiukként vagy lányukként eleget kell tenned a felelősségednek, és valamennyi munkával be kell segítened a szüleidnek. Ha betegek, gondozd őket; ha valami bántja, vigasztald őket; ha az anyagi helyzeted megengedi, vegyél nekik táplálékkiegészítőket, ami belefér a költségvetésedbe. Mit kellene választanod azonban, hogy mit tegyél akkor, ha elfoglalt vagy a kötelességeddel, és nincs senki, aki vigyázna a szüleidre, és ők is hisznek Istenben? Milyen igazságot kellene gyakorolnod? Mivel gyermeki kötelességtudatot tanúsítani a szülők iránt nem az igazság, hanem csak emberi felelősség és kötelezettség, mit kellene tenned akkor, ha a kötelezettséged ütközik a kötelességeddel? (Előtérbe helyezem a kötelességemet; a kötelességet teszem az első helyre.) Egy kötelezettség nem szükségszerűen az ember kötelessége. A kötelesség végzését választani az igazság gyakorlása, míg a kötelezettség teljesítése nem az. Ha ilyen helyzetben vagy, akkor eleget tehetsz ennek a felelősségnek vagy kötelezettségnek, de ha a jelen környezet nem teszi lehetővé, akkor mit kellene tenned? Azt kellene mondanod: »Tennem kell a kötelességemet – ez az igazság gyakorlása. Ha gyermeki kötelességtudatot tanúsítok a szüleim iránt, az a lelkiismeretem szerint való élet, ez pedig elmarad az igazság gyakorlásától.« Tehát előtérbe kell helyezned a kötelességedet, és fenn kell tartanod azt. Ha most nincs kötelességed, és nem dolgozol távol az otthonodtól, valamint közel laksz a szüleidhez, akkor találd meg a módját, hogy gondjukat viseld. Tegyél meg minden tőled telhetőt, hogy segíts nekik egy kicsit jobban élni, és csökkentsd a szenvedésüket. De ez attól is függ, hogy milyen emberek a szüleid. Mit kellene tenned, ha a szüleid emberi mivolta szegényes, ha folyton akadályoznak az Istenbe vetett hitben, és folyamatosan elrángatnak téged az Istenbe vetett hittől és a kötelességed végzésétől? Melyik az az igazság, amelyet gyakorolnod kellene? (Az elutasítás.) Ekkor el kell utasítanod őket. Teljesítetted a kötelezettségedet. A szüleid nem hisznek Istenben, így nem kötelezettséged gyermeki tiszteletet tanúsítani irántuk. Ha hisznek Istenben, akkor ők a családod, a szüleid. Ha nem, akkor különböző utakon jártok: ők a Sátánban hisznek, és az ördögkirályt imádják, és a Sátán útját járják; olyan emberek ők, akik más utakon járnak, mint azok, akik hisznek Istenben. Többé már nem vagytok egy család. Ellenfeleiknek és ellenségeiknek tekintik az Istenben hívőket, ezért nincs több kötelezettséged arra, hogy gondjukat viseld, és teljesen le kell válnod róluk. Melyik az igazság: kötelességtudónak lenni a szülők iránt, vagy a kötelesség végzése? Természetesen az ember kötelességének végzése az igazság. Isten házában a kötelesség végzése nem egyszerűen arról szól, hogy az ember teljesíti a kötelezettségét és azt teszi, amit tennie kell. A teremtett lény kötelességének végzéséről szól. Ebben rejlik Isten megbízatása; ez a te kötelezettséged, a te felelősséged. Ez egy valódi felelősség, ami az, hogy tegyél eleget a felelősségednek és kötelezettségednek a Teremtő előtt. Ez a Teremtő követelménye az emberekkel szemben, és ez az élet nagy ügye. A gyermeki tisztelet tanúsítása a szülők felé azonban csupán a lány vagy a fiú felelőssége és kötelezettsége. Ez biztosan nem Isten megbízatása, és még kevésbé van összhangban Isten követelményével. Ezért a gyermeki tisztelet tanúsítása a szülők felé, valamint az ember kötelességének végzése közül kétségkívül a kötelesség végzése az, és egyedül az, ami az igazság gyakorlása. Az ember kötelességének végzése teremtett lényként az igazság, és ez egy szent kötelesség. A gyermeki tisztelet tanúsítása a szülők felé arról szól, hogy gyermekinek kell lenni az emberekkel. Nem jelenti azt, hogy valaki végzi a kötelességét, és azt sem jelenti, hogy az igazságot gyakorolja” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi az igazságvalóság?). „Rendkívül fontos, hogy miként kell kezelnetek Isten megbízatásait. Ez egy nagyon komoly dolog. Ha nem tudod teljesíteni azt, amit Isten rád bízott, akkor nem érdemled meg, hogy az Ő jelenlétében élj, és el kell fogadnod a büntetésedet. Tökéletesen természetes és indokolt, hogy az emberek teljesítik a megbízatást, amelyet Isten rájuk bíz. Ez az ember legmagasabb rendű kötelezettsége, és ugyanolyan fontos, mint a saját élete. Ha könnyelműen kezeled Isten megbízatásait, az a legsúlyosabb elárulása Istennek. Ez esetben megvetendőbb vagy, mint Júdás, és átkozottnak kell lenned. Az embereknek alapos megértést kell nyerniük arról, hogy hogyan kezeljék Isten megbízatását, és legalább ezt meg kell érteniük: Isten azzal, hogy megbízatásokat ad az embernek, felmagasztalja őt, és különleges kegyelmet mutat az embernek, ez a legdicsőségesebb dolog mind közül, és minden másról le lehet mondani, még az ember saját életéről is – de Isten megbízatásait teljesíteni kell” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem azokat az alapelveket, amelyek szerint a szüleimmel bánnom kell. Amikor a szülők iránti gyermeki hála ütközik az ember kötelességével, az utóbbit kell előnyben részesíteni, mivel a kötelesség teljesítése a legfontosabb dolog az életben. A szülők iránti gyermeki hála feladatok és kötelezettségek teljesítésével jár, de bármilyen jól is végzi ezeket az ember, az nem az igazság gyakorlása. Csak a teremtett lényként végzett kötelesség teljesítése jelenti az igazság gyakorlását. Mivel a kötelességek a Teremtő megbízatásai a teremtett lények számára, ezek a legfőbb felelősséget jelentik, és teljesítésük tökéletesen természetes és indokolt. Nem értettem az igazságot, és a szüleim iránti gyermeki hálát tekintettem annak az alapelvnek, amely szerint viselkednem kell. Amikor a kötelességemmel voltam elfoglalva, vagy amikor üldöztek és menekültem, és nem tudtam gondoskodni a szüleimről, úgy éreztem, tartozom nekik, és hálátlan lányuknak tartottam magam, és csak miután elolvastam Isten szavait, jöttem rá, hogy ez a nézőpontom téves volt. Szerencsés voltam, hogy hallottam Isten hangját. Elnyertem Isten utolsó napokbeli üdvösségét, ettem és ittam sok szavát, és megértettem néhány igazságot, mégsem gondoltam soha arra, hogy Isten szeretetét viszonozzam. Belőlem valóban hiányzott az emberség és a lelkiismeret! Most már tudtam, hogy teremtett lényként a kötelességem teljesítése a legfontosabb, és hogy az olyan fontos, mint a saját életem, hogy minden tőlem telhetőt meg kell tennem a teljesítéséért, mivel ennek elmulasztása nagy árulás lenne. Ezután a szívem megnyugodott, és képes voltam a kötelességemre összpontosítani.
2020. május közepén titokban elmentem a szüleim otthonába. Apukám eleinte kedves volt, amikor meglátott, de egy kis idő múlva az arckifejezése hirtelen megváltozott, és szidni kezdett. Kifaggatott, hogy mit csináltam az elmúlt néhány évben, és azt is elmondta, hogy két évvel ezelőtt súlyosan megbetegedett, és majdnem belehalt, de tőlem semmi életjelet nem látott. Aggódott, hogy a férjemet és engem elfognak, miközben az evangéliumot hirdetjük, és emiatt éjszakánként nem tudott aludni, és sok lelki gyötrelmet élt át. Sőt, érzéketlennek, hálátlannak és kötelességmulasztó gyereknek nevezett. Eredetileg azt remélte, hogy idős korában gondoskodom róla, de mindaz után, amit értem tett, én cserébe majdnem halálra dühítettem... Ahogy hallgattam, úgy éreztem, mintha tűkkel szurkálták volna a szívemet. Úgy éreztem, apám olyan keményen dolgozott, hogy felneveljen, gondoskodjon az ételemről és a ruhámról, és támogassa az iskoláztatásomat, én pedig nemcsak hogy nem teljesítettem iránta a gyermeki kötelességemet, de még aggodalmat is okoztam neki. Még akkor sem voltam ott, hogy ápoljam vagy mellette legyek, amikor súlyosan beteg volt. Igazán kötelességmulasztó voltam! Annyira a szüleim adósának éreztem magam! Ahogy hallgattam, a könnyeim patakokban folytak az arcomon, és nagyon szerettem volna egy kicsit tovább otthon maradni, hogy rendesen gondoskodhassak a szüleimről, és törleszthessem ezt a tartozást a szívemben. Abban az időben sokáig nem tudtam megnyugtatni a szívemet, ezért csendben Istenhez imádkoztam, és kértem, hogy védje meg a szívemet, hogy ne legyen zaklatott. Az ima után a szívem sokkal nyugodtabbá vált, és eszembe jutottak Isten szavai, amelyeket korábban ettem és ittam. Világosan megértettem a szívemben, hogy a szülők iránti gyermeki hála nem az igazság gyakorlása, hanem a teremtett lényként végzett kötelesség teljesítése az, ami az igazság gyakorlását jelenti, és elhagyni a kötelességünket azért, hogy a szüleinknél maradjunk és eleget tegyünk a gyermeki hála elvárásainak, Isten elárulása lenne, ez pedig nagy árulás. Ezután nyugodtan beszéltem apámmal, a hozzáállása pedig fokozatosan megenyhült, és miután elvégeztem, amiért jöttem, sietve távoztam.
Később, valahányszor eszembe jutottak apám szavai, fájdalmas szúrást éreztem a szívemben. El tudtam fogadni, ha mások nem értenek meg, de apámnak miért kellett ezeket mondania nekem? Abban az időben, bár a napjaimat a kötelességem végzésével töltöttem, a szívem nehéz volt, mintha súlyos terhet cipeltem volna, és állandóan bűntudat nyomott. Miközben ezekben a negatív érzelmekben éltem, a szívem sötétnek és lehangoltnak érződött, és a kötelességemben való hatékonyságom jelentősen csökkent. Ez valószínűleg egy-két hónapig tartott, mielőtt az állapotom fokozatosan helyreállt. Később, miután elolvastam az igazságot, amit Isten arról közöl, hogy a szülők nem a hitelezőid, világosabban kezdtem látni a szülők és gyermekek közötti kapcsolatot, és megszabadultam ezektől a lehangoló érzelmektől. Mindenható Isten azt mondja: „Az emberek rendelkeznek ezzel a lélegzettel és élettel, és nem a szüleik ezeknek a dolgoknak a forrása és eredete. Csak arról van szó, hogy az emberek úgy jöttek létre, hogy a szüleik megszülték őket – alapvetően Isten az, aki ezeket a dolgokat adja az embernek. Ezért a szüleid nem az életed urai, az életed Ura Isten. Isten teremtette az emberiséget, Ő teremtette az emberiség életét, és Ő adta az emberiségnek az élet leheletét, amely az ember életének eredete. Ezért hát nem könnyű megérteni ezt a sort: »A szüleid nem az életed urai«? A lélegzetedet nem a szüleid adták neked, és még kevésbé kaptad a szüleidtől annak folytatását. Isten vigyáz és uralkodik életed minden napja felett. A szüleid nem dönthetik el, hogyan telnek életed mindennapjai, hogy minden nap boldog-e és simán megy-e, hogy kivel találkozol nap, mint nap, vagy milyen környezetben élsz minden nap. Csupán arról van szó, hogy Isten a szüleiden keresztül vigyáz rád – egyszerűen a szüleid azok az emberek, akiket Isten azért küldött, hogy vigyázzanak rád. [...] Egyszerűen szólva, ők csupán közönséges teremtett lények. Csupán arról van szó, hogy a te szemszögedből nekik különleges identitásuk van – ők szültek és neveltek fel téged, ők a főnökeid és a szüleid. Isten szemszögéből azonban ők csak közönséges emberek, csak a romlott emberiség tagjai, és nincs bennük semmi különleges. Még a saját életüknek sem urai, akkor tehát hogyan is lehetnének a te életed urai? Habár ők szültek téged, nem tudják, honnan jött az életed, és nem tudták eldönteni, mikor, mely órában és milyen helyre fog megérkezni az életed, vagy azt, hogy milyen lesz az életed. Egyiket sem tudják ezek közül. Ami őket illeti, csupán passzívan várakoznak, várnak Isten szuverenitására és az Ő intézkedéseire. Függetlenül attól, hogy örülnek-e ennek vagy sem, hiszik-e vagy sem, mindazonáltal mindezt Isten keze vezényli és az Ő kezében történik. A szüleid nem az életed urai – hát nem könnyű megérteni ezt a dolgot? (De az.)” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (17.)). „A szüleid egyszerűen csak a felelősségüket és kötelezettségüket teljesítették azáltal, hogy felneveltek téged, és ezt nem kell megfizetni és nem szabadna üzletnek lennie. Ezért nem kell az ellentételezés gondolata alapján közelítened a szüleidhez, illetve kezelned a velük való kapcsolatodat. Ha ilyen elgondolás szerint bánsz a szüleiddel, törlesztesz nekik, és kezeled a velük való kapcsolatodat, az embertelen. Ugyanakkor valószínű, hogy visszafog és megkötöz a testi érzéseid által, és nehéz lesz kikerülnöd ezekből a bonyodalmakból, olyannyira, hogy akár el is tévedhetsz. A szüleid nem a hitelezőid, ezért nem vagy köteles minden elvárásukat megvalósítani. Nem vagy köteles állni a számlát az ő elvárásaikért. Nekik meglehetnek a saját elvárásaik, viszont a saját döntéseidet neked kell meghoznod. Isten kijelölt a számodra egy életutat, elrendezett egy sorsot a számodra, és e dolgoknak egyáltalán semmi köze a szüleidhez. Amikor tehát valamelyik szülőd azt mondja: »Hálátlan gyerek vagy. Oly sok éve nem jöttél vissza meglátogatni engem, és oly sok nap eltelt, mióta utoljára felhívtál. Beteg vagyok és nincs senki, aki gondomat viselje. Tényleg a semmiért neveltelek fel téged. Valóban nemtörődöm, hálátlan, köszönetet nem ismerő kölyök vagy!« Ha nem érted meg azt az igazságot, hogy »a szüleid nem a hitelezőid«, akkor olyan fájdalmas lesz hallani e szavakat, mintha kést döfnének a szívedbe, a lelkiismereted pedig elítélve érzi majd magát. E szavak mindegyike befészkeli magát a szívedbe, és szégyellni fogod magad a szülőd előtt, a szülőd adósának érzed majd magad és tele leszel bűntudattal velük szemben. Amikor azt mondja valamelyik szülőd, hogy nemtörődöm és hálátlan vagy, tényleg így fogod érezni: »Teljesen igaza van. Ők neveltek fel idáig, és nem sütkérezhettek a fényemben. Most betegek, és azt remélték, hogy az ágyuk mellett tudok maradni, kiszolgálom őket és velük leszek. Szükségük volt rám, hogy viszonozzam a kedvességüket, és nem voltam ott. Tényleg nemtörődöm és hálátlan vagyok!« Nemtörődömként és hálátlanként fogod minősíteni magad – észszerű ez? Nemtörődöm és hálátlan vagy? Ha nem hagytad volna el az otthonodat, hogy máshol végezd a kötelességedet, és a szüleid mellett maradtál volna, vajon megelőzhetted volna, hogy megbetegedjenek? (Nem.) Vajon irányíthatod azt, hogy a szüleid élnek-e vagy meghalnak? Irányíthatod-e azt, hogy gazdagok vagy szegények? (Nem.) Bármilyen betegséget kapnak is el a szüleid, az nem azért lesz, mert annyira kimerítette őket a nevelésed, illetve mert hiányoztál nekik; főleg nem miattad fogják elkapni ezeknek a nagy, súlyos betegségeknek vagy halálos állapotoknak az egyikét sem. Ez az ő sorsuk, és semmi köze hozzád. Nem számít, milyen odaadó vagy, vagy milyen figyelmesen törődsz velük, a legjobb esetben is csak egy kicsit enyhítheted a testi szenvedésüket és a terheiket. De hogy mikor betegszenek meg, milyen betegséget kapnak el, mikor halnak meg, és hol halnak meg – van ezeknek a dolgoknak bármi köze is ahhoz, hogy mellettük vagy-e a gondjukat viselve? Nem, nincsen. Ha odaadó vagy, ha nem vagy nemtörődöm és hálátlan, és az egész napot mellettük töltöd a gondjukat viselve, akkor nem lesznek betegek? Nem fognak meghalni? Ha meg fognak betegedni, akkor nem lesznek így is, úgy is betegek? Ha meg fognak halni, nem halnak meg mindenképpen? Nem igaz? [...] Függetlenül attól, hogy a szüleid nemtörődömnek és hálátlannak neveznek-e, legalább a teremtett lény kötelezettségét teszed a Teremtő előtt. Amennyiben Isten szemében nem vagy nemtörődöm és hálátlan, az elég. Nem számít, mit mondanak az emberek. Amit a szüleid rólad mondanak, az nem feltétlenül igaz, és amit mondanak, az nem hasznos. Isten szavait kell alapodként venned. Ha Isten azt mondja, hogy megfelelő színvonalú teremtmény vagy, akkor nem számít, ha az emberek nemtörődöm hálátlannak neveznek; bárhogy is sértegetnek mások, az nem lesz hatással a kimeneteledre. Csak arról van szó, hogy ezek a sértések a lelkiismereted hatása miatt lesznek hatással rád, vagy amikor nem érted az igazságot és az érettséged csekély; befolyásolni fogják a hangulatodat, lehangolnak majd. De amikor Isten elé járulsz, hogy keresd az igazságot, és képes vagy Isten szavai alapján kezelni ezeket a dolgokat, akkor mindezek a problémák megoldódnak, és többé nem lesznek rád hatással” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (17.)). „Gyermekként meg kellene értened, hogy a szüleid nem a hitelezőid. Sok dolog van, amit meg kell tenned ebben az életben, és ezek mind olyan dolgok, amelyeket egy teremtett lénynek meg kell tennie, amelyekkel a teremtés Ura bízott meg téged, és semmi közük a szüleid kedvességének viszonzásához. A gyermeki jámborság kimutatása szüleid iránt, törleszteni nekik, viszonozni a kedvességüket – ezeknek a dolgoknak semmi közük az életben való küldetésedhez. Azt is lehet mondani, hogy nem szükséges gyermeki jámborságot tanúsítanod a szüleid iránt, törlesztened nekik, vagy eleget tenni bármely felelősségednek velük szemben. Egyszerűen szólva, megtehetsz ebből egy kicsit és eleget tehetsz a felelősségeid egy részének, amikor a körülményeid lehetővé teszik; amikor pedig nem, akkor nem kell ragaszkodnod ahhoz, hogy így cselekedj. Ha nem tudsz eleget tenni a felelősségednek, hogy gyermeki jámborságot tanúsíts a szüleid iránt, ez nem valami rettenetes dolog, csupán egy kissé ellenkezik a lelkiismereteddel, emberi erkölcsöddel és emberi elképzeléseiddel. De legalábbis nem ellenkezik az igazsággal, és Isten nem fog érte elítélni. Ha megérted az igazságot, akkor nem lesz lelkiismeret-furdalásod emiatt” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (17.)). Isten szavaiból megértettem, hogy Isten minden dolog életének forrása, és hogy az én életem Istentől származik. Az Isten által adott lélegzetet szívom be, élvezem a táplálékot, amit Isten szavai nyújtanak, és Isten oly sok kegyelmében is részesültem. Tudtam, hogy teljesítenem kell a kötelességemet teremtett lényként, és viszonoznom kell Isten szeretetét, és ez jelenti azt, hogy van lelkiismeretem és emberiességem. Kívülről úgy tűnt, hogy a szüleim szültek és neveltek fel, és keményen dolgoztak, hogy felneveljenek, gondoskodva az ételemről, a ruhámról és az oktatásomról, de a valóságban mindezt Isten rendezte el és rendelte el. A szülők csupán a feladatukat és kötelezettségeiket teljesítik, ezt nem lehet kedvességnek nevezni, és nem kell ezt visszafizetnem vagy viszonoznom. A Sátán gondolatai és nézetei szerint éltem anélkül, hogy az igazságot kerestem volna, és a szüleimet úgy kezeltem, mintha a hitelezőim lennének, azt gondolva, hogy mivel a szüleim keményen dolgoztak a felnevelésemért, viszonoznom kell a kedvességüket. Amikor apám súlyosan beteg volt, nem voltam ott, hogy gondoskodjak róla, és emiatt érzéketlennek, hálátlannak és kötelességmulasztó gyereknek tartottam magam, és a szívemet gyakran töltötte el bűntudat. Bár látszólag a kötelességemet végeztem, a bűntudatom hatással volt a munkám hatékonyságára. Isten szavainak evésével és ivásával rájöttem, hogy teremtett lényként nem azért jöttem erre a világra, hogy kimutassam hálámat a szüleim iránt, és hogy sokkal fontosabb, hogy a küldetésemet betöltsem, és teremtett lényként a kötelességemet végezzem. Ezt kell tennie egy lelkiismeretes és emberséges embernek. Azt is megértettem, hogy alapelvek szerint kell bánnom a szüleimmel. Ha a körülmények lehetővé teszik, teljesíthetem a lányukként rám háruló feladataimat és kötelezettségeimet, és gondoskodhatok a szüleimről, de ha nem, akkor sem kell bűntudatot éreznem, és nem kell, hogy ez teherként nehezedjen rám a kötelességem végzése közben. A valóságban a szülők és a gyermekek közötti kapcsolat csupán biológiai kötelék, és senki sem tartozik senkinek semmivel. Ha elhagynám a kötelességemet, hogy hazamenjek, és hálás lányukként visszafizessem a szüleim kedvességét, vagy ha bűntudatot és csüggedést éreznék, amiért nem tudok hálával viseltetni a szüleim iránt, és emiatt késleltetném a kötelességemet, akkor igazán hiányozna belőlem a lelkiismeret és az emberiesség!
Ezután Isten néhány szavát olvastam: „A helyes úton jársz, azt választottad, hogy végrehajtod a teremtett lény kötelességét, és hogy a teremtés Ura elé járulsz, hogy elfogadd Isten üdvösségét. Ez az egyetlen helyes út ebben a világban. Jól választottál. Függetlenül attól, hogy azok, akik nem hisznek, beleértve a szüleidet is, mennyire nem értenek téged vagy csalódnak benned, ez nem befolyásolhatja azt a választásodat, hogy az Istenben való hit útján jársz, illetve azt az elhatározásodat, hogy végrehajtod a kötelességedet, valamint az Istenbe vetett hitedet sem befolyásolhatja. Ki kell tartanod, mert a helyes úton jársz. Így még inkább el kell engedned a szüleid elvárásait. Nem válhatnak teherré számodra, miközben a helyes úton jársz. A helyes utat követed, a leghelyesebben választottál az életben; ha a szüleid nem támogatnak, ha folyton szidnak, hogy nemtörődöm és hálátlan vagy, akkor még inkább tisztán kell látnod őket, érzelmi szinten el kell engedned őket, és nem szabad, hogy korlátozzanak téged. Ha nem támogatnak, bátorítanak vagy vigasztalnak téged, rendben leszel – se nem nyersz, se nem veszítesz semmit ezekkel a dolgokkal, sem nélkülük. Isten veled szembeni elvárásai a legfontosabbak. Isten bátorít, ellát és vezet téged. Nem vagy egyedül. A szüleid elvárásai nélkül továbbra is ugyanúgy eleget tudsz tenni a teremtett lény kötelességének, és ezen az alapon továbbra is jó ember leszel. A szüleid elvárásainak elengedése nem azt jelenti, hogy elvesztetted az etikádat és a morálodat, és kétségkívül nem jelenti azt sem, hogy lemondtál az emberi mivoltodról, vagy az erkölcsiségről és a méltányosságról. Azért nem feleltél meg a szüleid elvárásainak, mert pozitív dolgokat választottál és a teremtett lény kötelességének végzését választottad. Nincs ezzel semmi baj, ez a leghelyesebb út. Ki kell tartanod és szilárdnak kell maradnod a hitedben. Lehetséges, hogy nem fogod elnyerni a szüleid támogatását, az áldásaikat pedig biztosan nem, mivel Istenben hiszel és a teremtett lény kötelességét végzed, de ez nem számít. Ez nem fontos, semmit sem vesztettél. A legfontosabb dolog, hogy amikor azt választottad, hogy az Istenben való hit útját és a teremtett lény kötelességtevésének útját járod, Isten elvárásokat és nagy reményeket kezdett támasztani veled szemben. Ebben a világban élve, ha az emberek eltávolodnak a barátaiktól és a rokonaiktól, akkor is jól élhetnek. Természetesen azután is normálisan tudnak éli, miután a szüleiktől távolodtak el. Csak akkor zuhannak sötétségbe, amikor Isten útmutatásától és áldásaitól távolodnak el. Isten emberekkel szembeni elvárásaihoz és az Ő útmutatásához viszonyítva a szülői elvárások egyszerűen jelentéktelenek és említésre sem méltók” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (17.)). „Ebben a világban milyen emberek érdemesek leginkább a tiszteletre? Vajon nem azok, akik a helyes úton járnak? Mire utal itt a »helyes út«? Nem az igazságra való törekvést és Isten üdvösségének elfogadását jelenti? Akik a helyes úton járnak, vajon nem olyan emberek, akik követik Istent és alávetik magukat Neki? (De igen.) Ha ilyen ember vagy, illetve igyekszel ilyen lenni, a szüleid pedig nem értenek meg, sőt, mindig átkoznak téged – ha amikor gyenge, levert és elveszett vagy, nemcsak hogy nem támogatnak, vigasztalnak vagy bátorítanak, hanem gyakran megkövetelik, hogy menj vissza gyermeki jámborságot tanúsítani irántuk, hogy sokat keress és gondoskodj róluk, hogy ne hagyd cserben őket, hogy lehetővé tedd, hogy a fényben sütkérezhessenek és jó életet élhessenek veled – akkor az ilyen szülőket vajon nem kellene félredobni? (De igen.) Méltók az ilyen szülők a tiszteletedre? Méltók a gyermeki jámborságodra? Méltók arra, hogy eleget tegyél a felelősségednek velük szemben? (Nem.) Miért nem? Azért, mert idegenkednek a pozitív dolgoktól. Vajon ez nem tény? (De az.) Azért, mert gyűlölik Istent; ez nem tény? (De az.) Azért, mert megvetnek téged, amiért a helyes úton jársz; ez nem tény? (De az.) Megvetik az igaz ügyekkel szemben elkötelezett embereket; kigúnyolnak és lenéznek, amiért követed Istent és végrehajtod a kötelességedet. Miféle szülők ezek? Vajon nem megvetendő és hitvány szülők? Nem önző szülők? Nem elvetemült szülők? (Azok.) Az Istenbe vetett hited miatt a nagy vörös sárkány körözési listájára kerütél és vadászott rád, menekültél, nem térhettél haza, egyeseknek pedig még a tengerentúlra is el kellett menniük. A rokonaid, barátaid és osztálytársaid mind azt mondják, hogy szökevény lett belőled, és ezek miatt a külső híresztelések és pletykák miatt a szüleid úgy gondolják, hogy igazságtalanul okoztál nekik szenvedést, és megszégyenítetted őket. Nemcsak, hogy nem értenek meg, nem támogatnak, illetve nem éreznek együtt veled, nemcsak, hogy nem tesznek szemrehányást azoknak az embereknek, akik ezeket a híreszteléseket terjesztik és azoknak, akik semmibe vesznek és megkülönböztetnek téged, hanem gyűlölnek is téged a szüleid, ugyanazokat a dolgokat mondják rólad, mint azok az emberek, akik nem hisznek Istenben és azok, akik hatalmon vannak. Mit gondolsz ezekről a szülőkről? Jók? (Nem.) Akkor még mindig úgy érzitek, hogy az adósaik vagytok? (Nem.) [...] Egyes szülők gyakran mondogatják: »Téged nevelni rosszabb, mint kutyát nevelni. Amikor kutyát nevelsz, az közel áll hozzád, és tudja, hogy csóválja a farkát, amikor meglátja a gazdáját. Mit várhatok attól, hogy téged nevellek? Az egész napot azzal töltöd, hogy Istenben hiszel és végzed a kötelességedet, nem üzletelsz, nem mész dolgozni, még csak biztonságos megélhetést sem akarsz, végül pedig az összes szomszédunk elkezdett rajtunk nevetni. Mi hasznom származott belőled? Egyetlen jó dolgot sem kaptam tőled, sem a fényben nem sütkérezhettem egyáltalán.« Ha a szekuláris világ gonosz irányzatait követnéd és arra törekednél, hogy ott legyél sikeres, akkor a szüleid valószínűleg támogatnának, bátorítanának és vigasztalnának, ha szenvednél, megbetegednél vagy szomorú lennél. Amiatt azonban nem érzik magukat boldognak, illetve nem örvendeznek a tény miatt, hogy hiszel Istenben és van esélyed az üdvösségre. Ellenkezőleg, gyűlölnek és átkoznak téged. Lényegük alapján ezek a szülők az ellenfeleid és az esküdt ellenségeid, nem ugyanolyan emberek, mint te vagy, és nem ugyanazon az úton járnak, mint te. Habár a felszínen családnak tűntök, a lényegetek, törekvéseitek, preferenciáitok, az általatok követett utak, valamint a különféle hozzáállások alapján, amelyekkel a pozitív dolgokat, Istent és az igazságot közelítitek meg, ők nem ugyanolyan emberek, mint te. Ezért bármennyire mondod is: »Van reményem az üdvösségre, a helyes útra léptem az életben« – nem fogja meghatni őket, és nem fognak örülni neked vagy örvendezni miattad. Inkább szégyenkezni fognak. Érzelmi szinten ezek a szülők a családod, de a természetlényegük alapján ők nem a családod, hanem az ellenségeid” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (17.)). Miután elolvastam Isten ezen szavait, a szívem megvilágosodott. Isten világosan közölte azokat az alapelveket, amelyek szerint az embernek a szüleihez kell viszonyulnia. Nem arról van szó, hogy vakon engedelmeskedni kell mindennek, amit a szülők mondanak; tisztán kell látnunk, hogy milyen emberek ők. Eszembe jutott, hogy a kötelességeim során milyen gyakran befolyásoltak apám szavai, és ez azért volt, mert nem tudtam felismerni a megtévesztő téveszméket, amiket szajkózott, és mert nem Isten szavai alapján tekintettem az emberekre és a dolgokra, és nem azok szerint viselkedtem. Apám azt akarta, hogy pénzt keressek, hogy gyermeki hálával viseltessek irántuk, gondoskodjak róluk idős korukban, és tiszteletet szerezzek nekik. Korábban, amikor otthon voltam, finom cigarettát, alkoholt és jó ételeket vittem, amikor az ünnepek alatt meglátogattam apukámat. Amikor beteg volt, elkísértem a kórházba kezelésre, és ő dicsért, hogy engedelmes és észszerű vagyok, és kötelességtudó lánynak nevezett. De most, hogy nem tudtam meglátogatni, és mivel a testi szükségletei nem elégültek ki, elégedetlen volt velem. Azért nem tudtam hazatérni, mert a nagy vörös sárkány üldözött, ő mégsem a nagy vörös sárkányra neheztelt. Ehelyett úgy érezte, hogy szégyent hozok rá, és átkozott mint érzéketlen, hálátlan és kötelességmulasztó lányt, és minden durva szót a fejemhez vágott, ami csak eszébe jutott. Még a köztünk lévő apa-lánya köteléket is félredobta. Apám nem az én érdekemben tette ezeket. Ha valóban törődött volna velem, akkor támogatnia kellett volna abban, hogy az élet helyes útját járjam, azaz higgyek Istenben és törekedjek az igazságra. Ehelyett nemcsak hogy nem támogatott, hanem sértegetett is, és egyszer még egy folyóba is ugrott, hogy a halálával próbáljon kényszeríteni engem. Felismertem apám valódi természetét, amely gyűlölte az igazságot és Istent, és rájöttem, hogy a lényege egy Istennek ellenálló ördögé és Sátáné. Ellensége volt Istennek. Egy ilyen apa nem érdemelte meg, hogy aggódjak érte, és hálás gyermeke legyek. De nem ismertem fel a lényegét, és mindig úgy éreztem, hogy cserbenhagytam. Valóban egy ostoba, zavarodott ember voltam, aki vak a jó és a rossz közötti különbségre! Miután átláttam apám lényegén, többé nem éreztem, hogy tartozom neki.
Isten szavainak olvasásával megtanultam, hogyan viszonyuljak a szüleimhez, és azt is megértettem, hogy csak a teremtett lényként végzett kötelességem teljesítése és az igazságra való törekvés az élet helyes útja, és hogy ezen az úton kell habozás nélkül haladnom. Ezután elengedtem a szívemet nyomasztó terhet, és a kötelességeimnek szenteltem magam, és idővel a kötelességeimben való hatékonyságom nagyban javult. Hogy ezekre a megértésekre és felismerésekre jutottam, az mind annak volt köszönhető, hogy Isten szavai megvilágosítottak és útmutatást adtak nekem. Hála Istennek!
