14. Az üldöztetés és a megpróbáltatások idején hozott döntés

Mindenható Isten azt mondja: „Legyenek bár az Isten által elmondott szavak külső megjelenésükben egyszerűek vagy mélyenszántók, mind olyan igazságok, amelyek nélkülözhetetlenek az ember életbe való belépése számára; az élő víz forrásai ezek, amelyek képessé teszik az embert a lelki és a testi túlélésre. Megadják az embernek azt, amire szüksége van az életben maradáshoz, a mindennapi magatartásának alapelveit és krédóját; az ösvényt, amelyen haladnia kell az üdvösség felé, valamint az üdvösség eléréséhez szükséges célokat és irányt; minden igazságot, amellyel teremtett lényként rendelkeznie kell Isten előtt; és minden arra vonatkozó igazságot, hogy miként veti alá magát az ember Istennek és hódol Neki. Szavatolják azt, ami az ember túlélését biztosítja, ezek az ember mindennapi kenyere és szilárd támasza, amely képessé teszi az embert arra, hogy erős legyen és felálljon” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Előszó). Régebben, amikor ezt a passzust olvastam Isten szavaiból, nem volt gyakorlati megértésem róla, és nem igazán fogtam fel Isten szavainak jelentését. Később, amikor a gyülekezet egy nagyszabású rajtaütéssel szembesült, gyávaságban és félelemben éltem, nem volt bátorságom végezni a kötelességemet, és Isten szavai adtak hitet és segítettek felülemelkedni a negativitáson és gyengeségen. Már nem féltem a Sátán gonosz erőitől, és azáltal, hogy Istenre támaszkodtam, jól végeztem a szükséges utómunkálatokat. Ezen tapasztalat által nyertem némi gyakorlati megértést Isten hatalmáról.

2019 augusztusának elején jártunk. Az általános ügyekért felelős diakónust megfigyelés alatt tartották, és nem tudta végezni a kötelességét, így a kerületi vezetők engem kértek meg, hogy vegyem át az általános ügyeket. 19-én észrevettem, hogy a kerületi vezetők már két napja nem léptek kapcsolatba a gyülekezetekkel, valamint az ezt megelőző napokban többször is hallottam, hogy tíznél is több testvért letartóztattak. Ezek az emberek rendszeres kapcsolatban voltak a kerületi vezetőkkel a letartóztatásuk előtt. Arra gondolván, hogy a rendőrség gyakran hosszú időn át követi és megfigyeli a hívőket, hogy megismerjenek minden részletet, mielőtt összehangolt rajtaütést szerveznének, rossz érzés kerített hatalmába, és azt gondoltam: „Lehet, hogy a kerületi vezetőket is letartóztatták?” Elsiettem Jüan Ling nővér házához. Ahogy odaértem, aggodalomtól eltelve fordult hozzám: „Valami történt! A kerületi vezetőket és az általános ügyekért felelős munkatársakat letartóztatták.” Összeszorult a szívem: „Tényleg ez történt! Túl sok embert ismernek, és tudják a lakcímüket. Azonnal meg kell mondani a testvéreknek, hogy rejtőzzenek el, és változtassanak lakhelyet.” Miután mindenkit értesítettem, a hazafelé úton félelem és szorongás töltött el, és azt gondoltam: „Mostanában olyan sok testvért tartóztattak le egymás után, a rendőrség minden bizonnyal már egy jó ideje megfigyelte őket a letartóztatásuk előtt. A történtek előtt naponta találkoztam a kerületi vezetőkkel. Mindenhol térfigyelő kamerák vannak, és én állandóan rohangálok, így nagy a valószínűsége, hogy a rendőrség engem is megfigyelés alatt tart. Talán engem tartóztatnak le legközelebb.” Azokra a testvérekre gondoltam, akiket a letartóztatásuk után megkínoztak, és akik közül néhányan kínhalált szenvedtek a nagy vörös sárkány karmai között. Minél tovább gondolkodtam ezen, annál jobban féltem, és azt gondoltam: „Mi lesz, ha letartóztatnak, és a rendőrség rákényszerít, hogy adjam el a testvéreimet? Mi lesz, ha nem tudom kibírni a kínzást és júdássá válok? Ez vajon nem a hitem útjának végét jelentené? Nem, abba kell hagynom a kötelességem végzését, és egy időre el kell rejtőznöm.” Amikor erre gondoltam, bűntudatot éreztem. Most, hogy a kerületi vezetőket és az általános ügyekért felelős munkatársakat letartóztatták, több gyülekezet elvesztette a kapcsolatát, a testvérek nem tudták enni és inni Isten legújabb szavait, és a veszélyben lévő testvéreknek azonnali hatállyal lakhelyet kellett változtatniuk. Most nem adhattam fel. De amikor arra gondoltam, hogy lehet, hogy engem is megfigyelnek, vegyes érzelmek fogtak el. Ezért Istenhez imádkoztam: „Ó, Istenem, bizonytalan vagyok ebben a helyzetben, de tudom, hogy nem hátrálhatok meg. Kérlek, adj útmutatást, hogy kivessem a félelmet a szívemből.” Az imádság után Isten szavaira gondoltam: „A világegyetem minden dolga között nincs semmi, amiben ne az Enyém lenne az utolsó szó. Létezik bármi is, ami nem az Én kezemben van? Amit csak mondok, az megtörténik, és az emberi lények közül ki tudja megváltoztatni az elhatározásomat?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 1. fejezet). A múltban gyakran vállaltam közösséget a testvérekkel, mondván, hogy Isten minden felett szuverén, és bármi történjen is, Istenre kell támaszkodnunk. De most, hogy veszélybe kerültem, elfogott a félelem és meg akartam hátrálni. Rájöttem, hogy amiket korábban mondtam, semmi más nem volt, csak szavak és doktrínák. Hogy lehetett ezt igaz hitnek nevezni? Isten szavai nagyon egyértelműek. Minden Isten szuverenitása alatt van, és mindenben Istené az utolsó szó. Bár napi kapcsolatban voltam a vezetőkkel, az, hogy letartóztatnak-e, nem a rendőrségtől függött. Még ha le is tartóztatnának, az Isten engedélyével történne. Ezt szem előtt tartva, már nem voltam bátortalan, és nem féltem.

Ezután a nővérrel, akivel együttműködtem, Istenre támaszkodtunk, amikor Isten szavainak könyveit elszállítottuk. Ebben az időszakban mindig óvatosak voltunk és állandóan figyelmeztettük egymást. Mindennap más ruhába öltöztünk és megváltoztattuk a frizuránkat, és minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy elkerüljük a térfigyelő kamerákat, amikor az utcákat jártuk. Nem sokkal később híreket kaptam, hogy letartóztatások zajlanak a testvérek között. Nagyon feszült voltam és féltem, mintha sehol sem lennék biztonságban. Két nappal később Szung Jang nővér, aki a munkáért volt felelős, találkozót kért tőlem. Azt mondta, hogy sürgősen szükségük van egy védett otthonra, hogy normálisan tudják folytatni a kötelességeiket. Nagyon nyugtalan lettem, és azt gondoltam: „Most, hogy a kerületi vezetőket letartóztatták, sok testvérnek új lakhelyet kell keresnie. Hol találok ennyi védett otthont?” Az is eszembe jutott, hogy mindenfelé térfigyelő kamerák vannak, és hogy egyre több testvért tartóztatnak le. Fogalmam sem volt, hogy a rendőrség hol folytat titkos megfigyeléseket. Ha továbbra is eljárok, hogy embereket és otthonokat keressek, egyből letartóztathatnak, amint a célkeresztjükbe kerülök. Amikor mindezeken gondolkodtam, nagyon vegyes érzések ébredtek bennem, így megosztottam az aggodalmamat Szung Janggal. Szung Janggal elolvastunk közösen egy passzust Isten szavaiból: „Tökéletesen természetes és indokolt, hogy az emberek teljesítik a megbízatást, amelyet Isten rájuk bíz. Ez az ember legmagasabb rendű felelőssége, és ugyanolyan fontos, mint a saját élete. Ha könnyelműen kezeled Isten megbízatásait, az a legsúlyosabb elárulása Istennek. Ha így teszel, szánalmasabb vagy, mint Júdás, és átkozottnak kell lenned. Az embereknek alapos megértést kell nyerniük arról, hogy hogyan kezeljék Isten megbízatását, és legalább ezt meg kellene érteniük: az, hogy Isten megbízatásokat ad az embernek, annyit tesz, hogy felmagasztalja őt, és egyfajta különleges kegyelmet mutat az embernek, ez a legdicsőségesebb dolog mind közül, és minden másról le lehet mondani, még az ember saját életéről is – de Isten megbízatásait teljesíteni kell” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?). Isten szavainak olvasása után mélyen meghatódtam. Most, hogy a gyülekezetek ilyen veszélyes helyzetben vannak és minden kerületi vezetőt letartóztattak, senki sincs nálam jobban tisztában a gyülekezetek helyzetével. Ha ebben a kritikus pillanatban elhagynám őket, nem gondolva a testvéreim biztonságára és elmulasztva a utómunkálatok gyors elvégzését, azzal súlyos árulást követnék el Isten ellen! Az én felelősségem volt, hogy megóvjam a testvéreimet és biztosítsam, hogy semmi se akadályozza a gyülekezeti munkát. De amikor azzal szembesültem, hogy a KKP letartóztatásokat visz véghez, ahelyett, hogy megvédtem volna a gyülekezeti munkát, inkább azon aggódtam, hogy engem is letartóztatnak. Ebben a válságos pillanatban vissza akartam húzódni, mint egy teknős a páncéljába. Nagyon önző és hitvány voltam! Fel kell lázadnom a hitvány indítékaim ellen és gyorsan el kell végeznem a szükséges utómunkálatokat. Rögtön ezután a velem együttműködő nővérrel, Liu Nával Istenre bíztuk magunkat az együttműködésünkben. Másnap estére Szung Jangot és a többieket védett otthonba költöztettük, és nagyon megkönnyebbültem.

Pár nappal később a gyülekezet, ahonnan Vang Csüan, az egyik letartóztatott kerületi vezető jött, küldött egy levelet, amelyben az állt, hogy Vang Csüan anyja megtudta a rendőrségtől, hogy már régóta figyelték Vang Csüant, és hogy a rendőrség ismerte az összes házat, ahova Vang Csüan járt. A rendőrség azt is mondta, hogy nem fogják egykönnyen kiengedni a letartóztatott hívőket, és hogy ha nem tesznek vallomást, akkor elítélik őket. Összeszorult a szívem, és azt gondoltam: „Lehet, hogy azért tartóztatták le egymás után mindezeket a testvéreket, mert a rendőrség szemmel tartotta Vang Csüant. Miután elkezdtem végezni a kötelességemet az általános ügyeket illetően, nap mint nap találkoztunk, hogy megbeszéljük a munkát. Sőt, a letartóztatása előtti napon egy kereszteződésben búcsúztunk el egymástól. Lehet, hogy már elsődleges célpont vagyok, akit most is nyomon követ a rendőrség, és bármelyik pillanatban letartóztathatnak. Mi lesz, ha letartóztatnak, és a rendőrség rákényszerít, hogy adjam el a testvéreimet? A KKP börtönei olyanok, mint a földi pokol, és a nagy vörös sárkány nagyon aljas és rosszindulatú. Ha csendben maradok, még ha nem is vernek halálra, belerokkanok...” Nem mertem tovább ezen gondolkodni, és megmagyarázhatatlan félelem fogott el. Álljak le egy kicsit, rejtőzzek el egy időre, és bízzam most a munkát más nővérekre? De aztán arra gondoltam, hogy a többi nővér nem ismeri a gyülekezet helyzetét, és tudtam, hogy ha leállnék, a gyülekezeti munka különféle szakaszai nem folytatódnának normálisan, és ez késleltetné a munkát. De aggódtam, hogy ha nem állok le, akkor letartóztatnak. A félelem és pánik állapotában éltem. Ettől fogva, amikor a kötelességeimet mentem végezni, önkéntelenül is hátrapillantgattam a vállam felett a környezetemet pásztázva, és aggodalom fogott el az út mentén elhelyezett minden térfigyelő kamera láttán. Néha, amikor Isten szavait olvastam otthon, és hallottam, hogy a kutyák sokat ugatnak az udvarban, a szívem hevesen kezdett dobogni, és azt gondoltam: „Lehet, hogy a rendőrség az?”, és gyorsan elrejtettem Isten szavainak könyveit. Pár nap után rájöttem, hogy valami nincs rendben az állapotommal, így gyorsan letérdeltem és Istenhez imádkoztam, arra kérve Őt, hogy adjon útmutatást, hogy megváltozzon ez az állapot.

Később eszembe jutottak Isten szavai: „Akármilyen »mérhetetlenül hatalmas erejű« is a Sátán, akármilyen arcátlan és nagyravágyó is, akármilyen nagy is a károkozási képessége, akármilyen széles körűek is a képességei az ember megrontására és elcsábítására, akármilyen ravaszak is a trükkjei és cselszövései az ember megfélemlítésére, akármilyen változatos formában is létezik, soha nem volt képes megteremteni egy árva élőlényt sem, soha nem volt képes törvényeket vagy szabályokat lefektetni minden dolog létezése számára, és soha nem volt képes uralkodni és szuverenitást gyakorolni egyetlen dolog fölött sem, legyen az akár élő, akár élettelen. A világegyetemben és az égbolton nincs egyetlen olyan személy vagy tárgy sem, akit vagy amelyet ő hívott volna életre, vagy neki köszönhetné a létét, nincs egyetlen személy vagy tárgy sem, amely fölött ő uralkodna vagy gyakorolna szuverenitást. Épp ellenkezőleg, a Sátánnak nemcsak hogy Isten uralma alatt kell léteznie, hanem ráadásul még engedelmeskednie is kell Isten minden parancsának és utasításának. Isten engedélye nélkül a Sátán akár csak egy csepp vizet vagy egy homokszemet sem tud egykönnyen megérinteni a földön; Isten engedélye nélkül a Sátán még a földön a hangyákat sem zaklathatja, nemhogy az Isten által teremtett emberiséget. Isten szemében a Sátán alacsonyabb rendű, mint a hegy liliomai, mint a levegőben szálló madarak, mint a halak a tengerben és mint a férgek a föld színén. Szerepe a dolgok összessége között az, hogy minden dolgot szolgáljon, az emberiséget szolgálja, valamint hogy Isten munkáját és az Ő irányítási tervét szolgálja. Bármilyen rosszindulatú is a természete, bármilyen elvetemült is a lényege, mindössze annyit tehet, hogy kötelességtudóan betölti funkcióját, amely nem más, mint szolgálatot végezni Istennek – Isten ellenpontjaként jól szolgálni. Ilyen a Sátán lényege és eredeti pozíciója. Lényegének semmi köze az élethez, az erőhöz vagy a hatalomhoz; nem több ő, mint játékszer Isten kezében, csupán egy gép, amelyet Isten szolgálatra használ!” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.). Isten szavaiból megértettem, hogy minden esemény és minden dolog Isten irányítása alatt áll, és hogy mindegy, milyen féktelen és ádáz a nagy vörös sárkány, nem lépheti át az Isten által felállított határokat Isten engedélye nélkül. Az életem Isten kezében van, és Isten engedélye nélkül a rendőrség nem tehet semmit velem. Pont úgy, mint amikor Isten megengedte a Sátánnak, hogy próbára tegye Jóbot: bár a Sátán megkínozta Jób testét, Isten nem engedte meg neki, hogy elvegye Jób életét, így a Sátán nem mert túlmenni ezen a határon. A megpróbáltatásain keresztül Jób hite tökéletesedett. Most a nagy vörös sárkány általi eszeveszett üldöztetést és a keresztények letartóztatását szintén engedélyezi Isten. Azoknak, akik az igazságra törekszenek, tökéletesedett a hite ennek a környezetnek a megtapasztalása által, és tanúságot tettek Istenről. Azok, akik nem törekednek az igazságra, meghátráltak félelemből és gyávaságból, és őket felfedték és kiiktatták. Isten a nagy vörös sárkányt eszközként használja, hogy felfedje azokat, akik a gyülekezetben valódi hívők, és azokat, akik nem. Az emberek észrevétlenül a saját típusuk szerint rendeződtek. Arra gondoltam, hogy bátortalan lettem és féltem, amint meghallottam, hogy Vang Csüant régóta nyomon követték, és hogy gyorsan el akartam rejtőzni, hogy megóvjam a biztonságomat. Rájöttem, hogy kevés a hitem, és hogy nem igazán értem meg Isten szuverenitását. Igazából még ha mindennap találkoztam is Vang Csüannal, Isten engedélye nélkül a rendőrség nem lenne képes letartóztatni, de ha Isten megengedné, hogy letartóztassanak, az elől nem menekülhetnék. Az is eszembe jutott, hogy sok testvért letartóztattak és megkínoztak. Bár megtapasztalták a negativitást és a gyengeséget, mivel a rendőrség megfenyegette és megverte őket, de azáltal, hogy imádkoztak, hogy Istenre és Isten szavainak útmutatására hagyatkoztak, nem kötöttek alkut a nagy vörös sárkánnyal, és végül szilárdan megálltak a bizonyságtételükben. Valóban megtapasztalták Isten mindenhatóságát, szuverenitását és csodálatos oltalmát. És a Sátán gonosz és ronda arcát is tisztán látták. Ezek értékes nyereségek voltak. Láttam, hogy Isten minden felett szuverén, és hogy nem számít, milyen féktelen a nagy vörös sárkány, csak egy eszköz, amely szolgálatot teljesít Isten munkájáért. Isten arra használja, hogy tökéletesítse a hitünket és alávetettségünket. Amikor erre gondoltam, elhatározásra jutottam: „Ha Isten megengedi, hogy letartóztassanak, készen állok alávetni magam az Ő vezénylésének és elrendezésének, és szilárdan megállni a bizonyságtételemben.”

Ezután elolvastam még egy passzust Isten szavaiból, és még jobban megértettem Isten szándékát. Mindenható Isten azt mondja: „Isten a legkülönbözőbb körülmények között tökéletesíti azokat, akik igazán szeretik Őt, és mindazokat, akik törekszenek az igazságra. Lehetővé teszi az embereknek, hogy különféle körülményeken vagy megpróbáltatásokon keresztül megtapasztalják szavait, s ezáltal megértsék az igazságot, valódi tudást szerezzenek Róla és végső soron elnyerjék az igazságot. Ha ily módon tapasztalod meg Isten munkáját, meg fog változni az életfelfogásod, és képes leszel elnyerni az igazságot és az életet. Sokat nyertetek azáltal, amit ezekben az években megtapasztaltatok? (Igen.) Nem éri hát meg egy kis szenvedést elviselni és egy kevéske árat fizetni, amikor a kötelességedet teszed? Mit kaptál cserébe? Olyan sokat megértettél az igazságból! Ez felbecsülhetetlen kincs! Mit akarnak nyerni az emberek az Istenbe vetett hit által? Nem az igazságot és az életet akarják elnyerni? Gondolod, hogy el tudod nyerni az igazságot e körülmények megtapasztalása nélkül? Egyáltalán nem tudod. Tegyük fel, hogy amikor valamilyen különleges nehézségek érnek, vagy valamilyen különleges körülményekkel találkozol, mindig ugyanolyan a hozzáállásod: próbálod elkerülni őket vagy menekülni előlük, kétségbeesetten próbálod elutasítani őket és próbálsz megszabadulni tőlük, nem akarván kiszolgáltatni magad Isten vezényléseinek, nem vagy hajlandó alávetni magad az Ő vezényléseinek és elrendezéseinek, nem akarván hagyni, hogy az igazság legyen a te mestered, és mindig azt akarod, hogy tiéd legyen az utolsó szó és mindig a sátáni beállítottságodra akarsz hagyatkozni, hogy mindent irányíts magaddal kapcsolatban. Ebben az esetben az lesz a következmény, hogy Isten biztosan félrerak téged vagy átad a Sátánnak, és csak idő kérdése lesz, hogy ez mikor történik meg. Ha az emberek megértik ezt a dolgot, gyorsan vissza kell fordulniuk, és az Isten által követelt helyes ösvényen kell az életútjukat járniuk – ez a helyes út, és amikor az út helyes, az azt jelenti, hogy jó az irány” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavai által ráébredtem, hogy az emberek tökéletesítése és megnyerése érdekében Isten különféle üldöztetéseket, megpróbáltatásokat, próbatételeket és finomításokat fog elrendezni, hogy próbára tegye az embereket. Azok, akik valóban hisznek Istenben és követik Őt, tekintettel vannak az Ő szándékaira, és nem számít, hogy milyen veszélyesek a dolgok, Istenre tudnak támaszkodni ezek megtapasztalásában, biztosítva a gyülekezeti munka zökkenőmentes haladását. De én, látva a helyzet veszélyét, féltem attól, hogy letartóztatnak, megkínoznak és életemet vesztem, vagy hogy nem sikerül szilárdan megállnom a bizonyságtételemben, elárulom Isten házának az érdekeit és így elvesztem az esélyt az üdvösségre, ezért el akartam rejtőzni és abba akartam hagyni a kötelességem végzését anélkül, hogy egyáltalán figyelembe vettem volna a gyülekezet érdekeit. Igazán önző és hitvány voltam, lelkiismeret és józan ész nélkül! A jelenlegi helyzetre gondoltam. Mivel a KKP letartóztatásokat hajt végre, a testvérek elvesztették a kapcsolatot és nem tudnak gyülekezeti életet élni, a gyülekezeti élet különféle szakaszai pedig teljesen leálltak. Hogy le lehetett sújtva és milyen nyugtalan lehetett Isten szíve! Ilyen kritikus időkben valakinek fel kell állnia és vállalnia kell a felelősséget, hogy a gyülekezet munkája normális mederben folytatódhasson. De a biztonságom érdekében én vissza akartam húzódni, mint egy teknősbéka a páncéljába, anélkül, hogy figyelembe vettem volna a gyülekezeti munkát vagy a testvérek életbe való belépését. Teljesen önző és hitvány voltam! Az Úr Jézus szavai is eszembe jutottak: „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt” (Máté 16:25). Isten szavain elmélkedtem és elgondolkodtam önmagamon. Miért volt az, hogy amikor a KKP általi üldöztetéssel és letartóztatásokkal néztem szembe, mindig el akartam rejtőzni és meg akartam óvni magamat? Azért, mert túl nagyra értékeltem az életemet. Túl nagy fontosságot tulajdonítottam a testi létnek, és nem értettem meg teljesen az élet és halál értelmét. Ha egy ember hajlandó feladni az életét, hogy Isten útját kövesse, azt az embert Isten jóváhagyja. Ez pont olyan, mint a szentek esetében, akiket a történelem során Isten evangéliumának terjesztése miatt szintén üldöztek a hatalmon lévők, sőt néhányukat még halálra is kínozták. Bár úgy tűnhetett, hogy a testük meghal, az igazságosság kedvéért haltak mártírhalált, szilárdan megálltak a bizonyságtételükben, és Istennek más terve volt a lelkükkel. A haláluk értékes volt, és Isten nem feledkezik meg róluk. De ha én feladnám a kötelességemet, hogy önző módon megőrizzem a testi létemet és méltatlan életet éljek, bár tűnhet úgy, hogy időlegesen megőriztem a biztonságomat, mivel nem gyakoroltam az igazságot és nem óvtam meg a gyülekezeti életet, Isten meggyűlölne, és úgy élnék tovább, mint egy két lábon járó hulla. Amikor ezt megértettem, letérdeltem, és Istenhez imádkoztam: „Istenem! Mindent Te rendelsz el. Az, hogy le fognak-e tartóztatni vagy sem, szintén a te szuverenitásod és vezénylésed alatt áll. Talán holnap én leszek az, akit letartóztatnak, de ez is a Te engedélyeddel történne. Nem számít, hogy mi történik holnap, ha ma nem tartóztatnak le, készen állok jól végezni a gyülekezeti munkát. Kérlek, erősítsd meg a hitemet!” Később a testvérekkel együtt összhangban dolgoztunk, és átszállítottunk minden veszélyben lévő testvért biztonságos helyekre. A testvérek újra gyülekezeti életet élhettek, leírhatatlan volt az örömöm, és a szívem felszabadult.

Miután átéltem ezt a helyzetet, némi hitet nyertem. Valahányszor befejeztem a kötelességemet, és hazafelé tartottam, önkéntelenül is egy himnuszt dúdoltam „Kívánom, hogy meglássam Isten dicsőségének napját”:

[...]

2  Isten megbízásaival a szívemben, sosem borulok térdre a Sátán előtt. Bár fejem hullhat és vérem folyhat, Isten népének gerince nem hajlik meg. Harsogó tanúságot teszek Isten mellett, és megalázom az ördögöket és a Sátánt. A fájdalmat és a nehézségeket Isten rendelte el előre, és én hűséges leszek, és alávetem Neki magam mindhalálig. Soha többé nem ríkatom meg Istent, s soha többé nem aggasztom Őt. Istennek ajánlom a szeretetemet és a hűségemet, és teljesítem a küldetésemet, hogy dicsőítsem Őt.

3  Isten szavai hitet adnak nekem, és én vasakarattal követem majd Istent a végsőkig. Míg lélegzem, folytatom az evangélium prédikálását, és megingathatatlan elhatározással teszek tanúságot Isten mellett. [...]

(Kövesd a Bárányt és énekelj új énekeket)

Egy novemberi estén 2020-ban levelet kaptam, amelyben az állt, hogy egy másik gyülekezet is letartóztatásokkal szembesült, és hogy letartóztatták az egyik nővért, akinek az volt a felelőssége, hogy védelmezze Isten szavainak könyveit. A gyülekezetvezetők az életük kockáztatása árán átszállították a könyveket egy másik helyre, de a környéken zajló nagyszabású letartóztatási hullám miatt már nem volt egyetlen védett otthon sem, ahol a könyveket lehetett volna tárolni, és azt kérték, hogy gyorsan szállítsuk át a könyveket egy biztonságosabb helyre. Miután elolvastam a levelet, pánik és félelem lett úrrá rajta, és azt gondoltam: „Nemrég letartóztatták a nővért, aki a könyveket védelmezte, és bár a gyülekezetvezetők az életük kockáztatása árán elszállították a könyveket, nem lehet, hogy a rendőrség megfigyeli őket? Ha nyomon követik őket, vajon nem fognak követni és letartóztatni a testvéreimmel együtt, amikor elmegyünk átszállítani a könyveket? Talán jobb lenne, ha nem mennék.” Rájöttem, hogy megint saját magamat akarom megóvni, így gyorsan mondtam egy néma imát Istennek, arra kérve Őt, hogy óvja meg a szívemet és segítsen, hogy megnyugodjak és ne kelljen félelemben élnem. Az ima után Isten szavainak egy passzusa jutott eszembe: „Az emberek gyakran mondják, hogy »Isten szuverenitást élvez minden dolog fölött« és »minden Isten kezében van«, de amikor találkoznak valamilyen helyzettel, azt gondolják: »Vajon tényleg szuverenitást élvez Isten e dolog fölött? Valóban bízhatok Benne? Jobb, ha inkább más emberekben bízom, ha pedig ez nem működik, akkor majd kitalálok valamit egyedül.« Aztán rájönnek, hogy milyen gyerekesek, nevetségesek, és milyen csekély az érettségük. Megint visszafordulnak, mert Istenre akarnak támaszkodni, de továbbra sem találják az utat. Legbelül azonban tudják, hogy Isten hűséges, és lehet Benne bízni; csak éppen igen kevés a hitük, és mindig annyira szkeptikusak. Hogyan oldod meg ezt a problémát? Bíznod kell a tapasztalatodban, valamint az igazságra való törekvésben és az igazság megértésében – csak így tudsz igazi hitet létrehozni. Minél többet tapasztalsz, és minél jobban támaszkodsz Istenre, annál inkább érzed majd, hogy lehet Benne bízni. Ahogy egyre több dolgot megtapasztalsz, és látod, hogy Isten újra és újra megóv téged, segít legyőzni a nehézségeket és elkerülni a veszélyt, öntudatlanul is valódi hit és Isten iránti bizalom fog kialakulni benned. Érezni fogod, hogy Isten bizalomra méltó és megbízható. Először a szívedben kell rendelkezned ezzel a hittel” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Ahhoz, hogy igaz hitünk legyen Istenben, ténylegesen meg kell tapasztalnunk dolgokat, és csak azután tudjuk értékelni Isten mindenhatóságát és szuverenitását, miután keresztülmentünk ilyen tapasztalatokon. Azokra a tömeges letartóztatásokra gondoltam, amelyek az előző évben történtek. Nagyon veszélyes helyzettel néztünk szembe, de azáltal, hogy Istenre, az Ő szavainak útmutatására és az imádságra támaszkodtunk, átvészeltük a dolgot, és tanúi voltunk Isten oltalmának, mindenhatóságának és szuverenitásának. Mostantól fogva hinnem kell Istenben, és gyorsan át kell szállítanom Isten szavainak könyveit. Másnap a testvéreimmel megérkeztünk a találkozóhelyre. És miközben a könyveket szállítottuk, láttuk, hogy a rendőrség ellenőrzi az autókat, ezért Istenhez imádkoztunk, és egy kis időre elrejtőztünk egy kis ösvényen. Végül a könyveket sikeresen átszállítottuk egy védett otthonba.

Az üldöztetések és megpróbáltatások megtapasztalásán keresztül megértettem önző és hitvány természetemet. Megláttam az abban rejlő bölcsességét is, hogy Isten a nagy vörös sárkányt használja fel szolgálattevésre, és valódibb megértést nyertem Isten mindenhatóságáról és szuverenitásáról. Az Isten követésébe vetett hitem még jobban megerősödött.