17. Milyen következményekkel jár, ha nem az alapelvek szerint végezzük a kötelességeinket?

2022 elején tíz gyülekezet munkájáért feleltem. Ezek közül három gyülekezetben a vezetők és diakónusok képessége meglehetősen gyenge volt, és a gyülekezeti élet sem volt jó. Ráadásul több más gyülekezet is hiányt szenvedett vezetőkben és diakónusokban, ezért sietve megszerveztem, hogy a testvérek választásokat tartsanak. Mivel a testvérek nem értették jól a választás alapelveit, a választási munka rendkívül lassan haladt. Később a felsőbb vezetők összejövetelt szerveztek velünk, hogy kiderítsék a választások lassú haladásának okát. Beszéltek a vezetők és diakónusok megválasztásának fontosságáról is. Amikor ez megütöte a fülemet, a szívem szorongani kezdett. Azt gondoltam magamban: „Az általam felügyelt gyülekezetekből nagyon sok vezető és diakónus hiányzik. Hát nem azt bizonyítja ez, hogy túl gyenge a munkaképességem? Mit fognak gondolni rólam a vezetők? Ez így nem mehet tovább. Gyorsan pótválasztásokat kell tartanom, hogy betöltsem a megüresedett vezetői és diakónusi pozíciókat. Ez majd megmutatja mindenkinek, hogy még mindig képes vagyok valódi munkát végezni.” Ezután sietve megszerveztem a vezetők és diakónusok választását, de nem beszéltem részletesen a vezetők és diakónusok megválasztásának alapelveiről. Úgy gondoltam, hogy hag a megválasztott emberek viszonylag tevékenyek a kötelességük végzésében, képesek elviselni a szenvedést és áldozatot hozni, akkor ez rendben lesz. Egy kemény munkával teli időszak után a gyülekezetek fokozatosan megválasztották a vezetőket és diakónusokat. Amikor láttam ezeket az „eredményeket”, nagyon boldog voltam. Azt hittem, most már senki sem fogja megkérdőjelezni a munkaképességemet. Arra azonban nem számítottam, hogy két nővér később több jelentést is benyújt arról, hogy az egyik újonnan megválasztott vezetőnek, Csen Lin testvérnek nincs igazságérzete, a beállítottságát súlyos megfelelési kényszer jellemzi, és nem alkalmas vezetőnek. Azt gondoltam magamban: „Mindenkinek van romlottsága és vannak hiányosságai. Túl magasak az elvárásaitok. Ha a ti mércétek szerint mérlegelnénk az embereket, mikor tudnánk betölteni az összes vezetői és diakónusi pozíciót?” Úgy gondoltam, hogy Csen Lin megválasztásával nincs semmi gond, és a probléma az, hogy az a két nővér nem tudja igazságosan kezelni az embereket. Így hát írtam egy levelet a nővéreknek, hogy beszéljek velük, és megpróbáljam meggyőzni őket. Néhány napon belül azonban a nővérek újra írtak nekem, és azt mondták: „Csen Lin megfelelési kényszeres beállítottsága nagyon súlyos. Nem óvja a gyülekezet munkáját, és nem alkalmas vezetőnek.” De akkoriban romlott beállítottságban éltem, és sürgősen meg akartam választatni a vezetőket és dolgozókat, ezért nem foglalkoztam ezzel az üggyel.

Nem sokkal később levelet kaptam a felsőbb vezetőktől, amelyben ez állt: „Csen Lin megfelelési kényszeres beállítottsága nagyon súlyos. Nem óvja a gyülekezet munkáját, és még most sem mutatja a bűnbánat semmilyen jelét. Az alapelvek szerint nem alkalmas vezetőnek.” Amint elolvastam a levelet, rájöttem, hogy a nővérek korábban már több levelet küldtek, hogy jelentsék a Csen Linnel kapcsolatos problémákat, de én nem vettem azokat komolyan, és nem jártam utána a dolognak, sőt, rendkívüli ellenállást éreztem ezzel kapcsolatban. Láttam, hogy túl arrogáns és önelégült voltam! Nem fogadtam el mások javaslatait, és a saját akaratom szerint cselekedtem. Abban a pillanatban annyira szégyelltem magam, hogy legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Az arcom égett a szégyentől, és a gondolataim cikázni kezdtek: „Végem van. A felsőbb vezetők most már tudják, hogy nem az alapelvekkel összhangban végzem a kötelességemet. Lehet, hogy vizsgálatot indítanak, hogy kiderítsék, hogyan teljesítek. Nem fognak vajon elbocsátani ebben az esetben?” Azokban a napokban feszült és nyugtalan voltam. Eszembe jutottak Isten szavai: „Ha lehetőséged van arra, hogy a saját akaratod szerint cselekedj, akkor arra is lehetőséged van, hogy az igazságot keresd, és az igazságot kell használnod a cselekedeteid alapelveként” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (15.)). Ahogy Isten szavain töprengtem, olyan fájdalmat éreztem a szívemben, mintha tőrt döftek volna bele. Igen, megvolt a lehetőségem, hogy keressem az igazságot, de mivel nem törekedtem az igazságra, nem kerestem az alapelveket, és a saját akaratom szerint cselekedtem a kötelességeimben. Ez akadályozta és megzavarta a munkát. Ebben az időszakban gyors sikert akartam elérni a választásokkal, és nem kerestem az alapelveket, ami oda vezetett, hogy a rossz személyt választották meg. Amikor a testvérek rámutattak erre, nem gondolkodtam el magamon, és nem javítottam ki a problémát. Hogy végeztem így a kötelességemet? Ennek ellenére nem jutottam semmilyen megértésre a természetemmel és az általam járt úttal kapcsolatban, és a régi problémám nem sokkal később kiújult. Abban az időben a felsőbb vezetők levelet küldtek, amelyben az állt, hogy minden gyülekezetnek biztosítania kell néhány tehetséges embert, hogy más területeken végezzenek kötelességet, hozzájárulva ezzel az evangelizációs munkához. Ezután sietve átnéztem a jelölteket. Amikor elolvastam az általam ellenőrzött névsort, igazán boldognak éreztem magam. Önkéntelenül is ezt gondoltam: „Nem arról van szó, hogy ha több embert biztosítok, az jobban bizonyítja a munkaképességemet? Erőfeszítést kell tennem, hogy a felsőbb vezetők lássák, még mindig képes vagyok valódi munkát végezni.” Abban az időben volt a listán egy testvér, aki szerepelt a rendőrségi nyilvántartásban az Istenbe vetett hite miatt. Nem volt világos, hogy körözik-e, és hogy veszélyes lenne-e számára hosszú útra indulni. Kicsit nyugtalannak éreztem magam, de annak érdekében, hogy több tehetséges embert biztosítsak, és a vezetők lássák, hogy a munkám eredményes, elintéztem, hogy ez a testvér egy másik területen végezzen kötelességeket. Nem számítottam rá, hogy letartóztatják, miközben a kötelességei végzése érdekében utazik. Nem sokkal később a felsőbb vezetők írtak, és azt mondták, hogy az általunk biztosított emberek közül többen alkalmatlanok arra, hogy más területeken végezzenek kötelességet. Emlékeztettek minket, hogy a dolgokat az alapelvek szerint végezzük, és ne a lelkesedés alapján biztosítsunk embereket. A levelet olvasva legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Tényleg csak el akartam bújni egy lyukba a föld alatt. A szívemhez kapva azt kérdeztem magamtól: „Ez lenne a kötelességem végzése? Ez nyilvánvalóan akadályozás és megzavarás!” Kínomban Isten elé járultam imádkozni, kérve Őt, hogy világosítson meg és vezessen, hogy megértsem a saját romlott beállítottságomat.

Később Isten szavait olvastam: „Nem számít, mennyire tűnnek elfoglaltnak kívülről, milyen messzire utaznak, mennyi mindent áldoznak és adnak fel, vajon az igazságra törekvőknek tekinthetők azok a fajta emberek, akik mindig csak a státusz érdekében beszélnek és cselekednek? Egyáltalán nem. A státuszért bármilyen árat megfizetnek. A státuszért bármilyen nehézséget elviselnek. Ha a státuszról van szó, semmi sem állíthatja meg őket. Igyekeznek hibát találni másokban, bemártani őket, megnehezíteni a dolgukat: lábbal tipornak más embereket. Nem félnek a büntetés és a megtorlás kockázatától sem; úgy cselekednek a státusz érdekében, hogy bele sem gondolnak a következményekbe. Mire törekednek az efféle emberek? (Státuszra.) Miben hasonlítanak Pálra? (A koronára törekvésben.) Az igazságosság koronájára törekednek, státuszra, hírnévre és nyereségre törekednek, és a státuszra, hírnévre és nyereségre törekvést kezelik jogos törekvésként az igazságra törekvés helyett. Mi az ilyen emberek legfőbb jellemzője? Az, hogy minden tekintetben a státusz, a hírnév és a nyereség végett cselekednek” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazság gyakorlása az életbe való belépés elnyerésének egyetlen módja). „A hírnevük vagy a státuszuk ellen intézett támadás és annak elvesztése még annál is súlyosabban érinti az antikrisztusokat, mint ha az életüket próbálnák elvenni. Mindegy, hogy hány prédikációt hallgatnak meg, vagy hogy Istennek hány szavát olvassák el: nem fognak szomorúságot vagy megbánást érezni amiatt, hogy sosem gyakorolták az igazságot, és hogy az antikrisztusok útjára tértek, sem amiatt, hogy az antikrisztusok természetlényegével bírnak. Ehelyett folyton azon törik a fejüket, hogy miként tehetnének szert státuszra és növelhetnék a hírnevüket. Azt lehet mondani, hogy az antikrisztusok mindent azért tesznek, hogy felvágjanak mások előtt, nem pedig Isten előtt teszik a dolgokat. Miért mondom ezt? Azért, mert az ilyen emberek annyira szerelmesek a státuszba, hogy az életüknek és az életcéljuknak tekintik azt. Azonkívül, mivel ennyire szeretik a státuszt, soha nem hisznek az igazság létezésében, sőt még az is elmondható róluk, hogy Isten létezésében sincs egyáltalán hitük. Így aztán bármennyire kalkulálnak is a hírnév és a státusz elnyerése érdekében, és bármennyire próbálják is hamis látszatot keltve becsapni az embereket és Istent, a szívük mélyén nincs bennük tudatosság, sem önvád, szorongásról nem is beszélve. Miközben állandóan a hírnévre és a státuszra törekednek, azt is gátlástalanul letagadják, amit Isten végzett el. Miért mondom ezt? Az antikrisztusok a szívük mélyén ezt hiszik: »Minden hírnévre és státuszra önerőből lehet szert tenni. Az emberek csak úgy élvezhetik isten áldásait, ha szilárdan megvetik a lábukat az emberek között, és ha hírnevet és státuszt szereznek. Az élet akkor értékes csupán, ha teljes hatalmat és státuszt szereznek az emberek. Csakis ez nevezhető emberi életnek. Ezzel szemben haszontalan lenne úgy élnie az embernek, amiről isten szava beszél – mindenben alávetnie magát isten szuverenitásának és elrendezéseinek, készségesen egy teremtett lény pozíciójába helyezkedni és normális emberként élni –; senki sem nézne fel egy ilyen személyre. Az embernek a saját küzdelmei árán kell státuszra, hírnévre és boldogságra szert tennie; mindenkinek pozitív és proaktív hozzáállással kell kiharcolnia és megragadnia ezeket. Senki más nem fogja megadni neked ezeket – a passzív várakozás csak kudarchoz vezethet.« Így kalkulálnak az antikrisztusok. Ez az antikrisztusok beállítottsága. Ha azt reméled, hogy az antikrisztusok elfogadják az igazságot, beismernek hibákat és valóságos megbánást tanúsítanak, ez lehetetlen – teljességgel képtelenek erre. Az antikrisztusok a Sátán természetlényegével bírnak, és gyűlölik az igazságot, úgyhogy bármerre mennek, még ha a föld széléig elmennek is, sosem fog változni az az ambíciójuk, hogy hírnévre és státuszra törekednek, ahogyan a dolgokkal kapcsolatos nézeteik sem változnak meg, és az sem, hogy melyik úton járnak” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Isten szavai leleplezik, hogy az antikrisztusok a hírnevet és a státuszt fontosabbnak tekintik magánál az életnél. Bármit is tesznek, mindig a saját hírnevük erősítésére törekszenek. A hírnevet és a státuszt tekintik törekvésük céljának és irányának, és hajlandóak bármilyen árat megfizetni a státuszért. A saját akaratuk szerint cselekszenek, és a legkevésbé sem keresik az igazságalapelveket. Csak úgy teszik a dolgokat, ahogy az a legelőnyösebb a saját hírnevük, nyereségük és státuszuk szempontjából. Vajon az én viselkedésem ebben az időszakban nem pontosan ilyen volt? Bár látszólag képes voltam elviselni a szenvedést és árat fizetni a kötelességem végzése során, mindent, amit tettem, a hírnév, a nyereség és a státusz érdekében tettem. Akár a vezetők és diakónusok megválasztásáról, akár a tehetséges emberek biztosításáról volt szó, gyors sikerre vágytam. Meg akartam mutatni a testvéreimnek, hogy eredményeket értem el a kötelességem végzésében és van munkaképességem, hogy így elnyerjem mindenki csodálatát és elismerését. Amikor nem sikerült megfelelő vezetőket vagy diakónusokat választani, rájöttem, hogy beszélnem kellett volna a testvéreimmel a választás alapelveiről, de azért, hogy megmutassam a felsőbb vezetőknek, hogy gyorsan be tudom fejezni a vezetők és diakónusok választását, túl mohón vágytam a gyors sikerre, és nem az alapelvek szerint folytattam le a választásokat. Amikor a nővérek rámutattak, hogy alkalmatlan személyt választottunk, nem fogadtam el ezt, sőt azt gondoltam, hogy a követelményeik túl szigorúak. Aztán azon gondolkodtam, hogyan győzzem meg őket és bizonyítsam be, hogy a megválasztott emberek alkalmasak. Vezetőként az, hogy az alapelvekkel ellentétesen cselekedtem a saját hírnevem, nyereségem és státuszom védelmében egy olyan fontos ügyben, mint a gyülekezeti választás, Isten nyílt becsapása és a Vele való szembeszegülés volt. Ráadásul a tehetséges emberek biztosításának ügyében egy olyan személy, aki valóban tekintettel van Isten szándékára, osztozna Isten gondjaiban, és alkalmas embereket biztosítana, hogy hozzájáruljanak a királyság evangéliumához. Azonban azért, hogy megmutassam az embereknek a munkaképességemet, csak azért, hogy meglegyen a létszám, olyan embereket írtam fel a listára, akikről nyilvánvalóan nem volt tiszta megértésem. Pontosan úgy, mint ennél a testvérnél, aki szerepelt a rendőrségi nyilvántartásban. Nem voltam tisztában a helyzetével, ezért a biztonság kedvéért tovább kellett figyelnem, mi történik vele. Mivel azonban a saját tekintélyemet és státuszomat féltve csak az emberek számát akartam növelni, a testvért végül letartóztatták. Láttam, hogyan törekedtem a hírnévre és a státuszra, és nem az alapelvek szerint dolgoztam, sőt, a saját tekintélyem és státuszom megőrzése érdekében figyelmen kívül hagytam a testvéreim biztonságát is, nem is beszélve arról, hogy nem vettem figyelembe a gyülekezet érdekeit. Kárt okoztam a testvéreimnek. Az antikrisztusok útját jártam. Ha nem tartok bűnbánatot, Isten visszautasít és kiiktat.

Később Isten további szavait olvastam: „Egyesek lengetik a zászlót, hogy ők az egyház munkáját végzik, mégis a saját személyes hírnevükre, nyereségükre és státuszukra törekednek, a saját vállalkozásukkal foglalkoznak, létrehozzák a saját kis csoportjukat, a saját kis királyságukat – az efféle ember vajon a kötelességét teszi? Minden általuk végzett munka lényegében megszakítja, megzavarja és károsítja az egyház munkáját. Mi a következménye annak, hogy a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekednek? Először is, ez hatást gyakorol arra, hogy Isten választott népe normálisan eszi és issza Isten szavát és hogyan érti meg az igazságot, akadályozza az életbe való belépésüket, visszatartja őket attól, hogy az Istenbe vetett hit helyes kerékvágására lépjenek, és a helytelen útra vezeti őket – ez árt Isten választott népének, és tönkreteszi őket. És végső soron mit okoz az egyház munkájában? Zavart, kárt és bomlást. Ez a következménye annak, ha az emberek hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek. Amikor így teszik a kötelességüket, vajon az nem úgy határozható meg, mint az antikrisztus útján járás? Amikor Isten azt kéri, hogy az emberek engedjék el a hírnevet, a nyereséget és a státuszt, az nem azt jelenti, hogy elveszi tőlük a szabad választás jogát, hanem az az oka, hogy a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvés közben az emberek akadályozzák és megzavarják az egyház munkáját és Isten választott népének életbe való belépését, sőt több ember esetében befolyásolhatják Isten szavainak evését és ivását, az igazság megértését és Isten üdvösségének elnyerését. Ez tagadhatatlan tény. Amikor az emberek a saját hírnevükre, nyereségükre és státuszukra törekednek, biztos, hogy nem az igazságra fognak törekedni és nem fogják odaadóan jól végezni a kötelességüket. Csakis a hírnév, a nyereség és a státusz érdekében fognak szólni és cselekedni, és minden általuk végzett munka, a legkisebb kivétel nélkül, ezen dolgok érdekét szolgálja. Az ilyen típusú viselkedés és cselekvés kétséget kizáróan az antikrisztusok útján járás; Isten munkájának az akadályozása és zavarása, és azok mindennemű következménye gátolja a királyság evangéliumának terjesztését és Isten akaratának végrehajtását az egyházon belül. Biztosan kijelenthető tehát, hogy a hírnévre, nyereségre és státuszra törekvők az Istennel szembeni ellenállás útján járnak; szándékosan ellenállnak Neki, kötekednek Vele, és együttműködnek a Sátánnal az Istennel szembeni ellenállásban és a Vele való ellenkezésben. Ez a természete az emberek hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésének. Az a baj azokkal, akik a saját érdekeikre törekednek, hogy a célok, amelyekre törekednek, sátáni célok, és hogy ezek elvetemült és nem igazságos célok. Amikor az emberek olyan személyes érdekekre törekednek, mint a hírnév, a nyereség és a státusz, akaratlanul is a Sátán eszközeivé, a Sátán szócsöveivé, sőt, a Sátán megtestesüléseivé válnak. Negatív szerepet játszanak az egyházban; az egyház munkájára, a normális gyülekezeti életre és Isten választott népének normális törekvésére zavaró és károsító hatásuk van; károsító és negatív hatást gyakorolnak” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Első rész)). Amikor összehasonlítottam a saját viselkedésemet az Isten által leleplezett antikrisztusokéval, láttam, hogy ugyanolyanok. A vezetők és diakónusok megválasztása, valamint a tehetséges emberek biztosítása által kínált lehetőségeket a saját magánakcióimhoz használtam fel: megpróbáltam megmutatni a munkaképességemet és elérni a célomat – azt, hogy az emberek csodáljanak. Bár kívülről úgy tűnt, mintha nagy lelkesedéssel végezném a kötelességemet, belül tele voltam saját ambíciókkal és vágyakkal. A hírnév, a nyereség és a státusz hajszolása érdekében felületes voltam, és megtévesztően cselekedtem a gyülekezet fontos munkájában. Mi különböztette meg ezt a viselkedésemet egy antikrisztusétól? Mind a vezetők és diakónusok választása, mind a tehetséges emberek biztosítása a gyülekezet munkája és az evangélium terjesztése érdekében történik. A cél semmiképpen sem az, hogy alkalmatlan embereket válasszunk meg, csak hogy meglegyen a létszám. Ha alkalmatlan embereket választanak meg a munka vállalására, az nemcsak hogy nem viszi előre az evangéliumi munkát, hanem akadályozást és megzavarást is jelent, kárt okozva a testvéreknek. A hírnevet, a nyereséget és a státuszt mindennél fontosabbnak tartottam. Egyszerűen egyáltalán nem viseltem a szívemen a kötelességemet, és még kevésbé volt bármi jele bennem az istenfélő szívnek. Az efféle hozzállás a kötelességemhez valóban Isten utálatát váltja ki! Ha nem tartok bűnbánatot, Isten kiiktat engem. Korábban mindig azt hittem, hogy minél gyorsabban választják meg a vezetőket és diakónusokat, annál jobb, és minél több tehetséges embert biztosítunk, Isten annál inkább jóváhagy engem. Ez a nézet abszurd. Amit Isten értékel, az az, hogy a kötelességünk végzése során tekintettel vagyunk-e az Ő szándékára, és az alapelvekkel összhangban cselekszünk-e.

Ezután imádkoztam Istenhez, hogy keressem a gyakorlás útját. Isten szavait olvastam: „Bármilyen kötelességet is végzel, az igazságalapelveket kell kutatnod, meg kell értened Isten szándékait, tudnod kell, hogy mik az Ő követelményei a szóban forgó kötelességgel kapcsolatban, és meg kell értened, hogy milyen eredményeket kell elérned az adott kötelesség végzése során. Csak így juthatsz el oda, hogy alapelvek szerint cselekedsz. A kötelességed végzése során semmiképpen nem veheted alapul a személyes preferenciáidat, azt téve, amit szeretnél, amit örömmel csinálnál, vagy ami jó fényt vet rád. Ez a saját akaratod szerint való cselekvés. Ha a saját személyes preferenciáidra hagyatkozol a kötelességed végzése során, azt gondolva, hogy ez az, amit Isten megkövetel és ami Istent boldoggá teszi, továbbá, ha erőszakkal ráerőlteted a személyes preferenciáidat Istenre, vagy úgy gyakorlod őket, mintha azok lennének az igazság, és igazságalapelvekként betartod őket, akkor ez vajon nem hiba? Ez nem a kötelességed végzése, és Isten nem fog emlékezni a kötelességed ily módon történő végzésére. Egyesek nem értik az igazságot, és nem tudják, mit jelent jól végezni a kötelességeiket. Úgy érzik, hogy erőfeszítést tettek, beleadták szívüket-lelküket, fellázadtak hús-vér testük ellen, és szenvedtek, de miért nem tudják soha megfelelő színvonalon végezni a kötelességüket? Isten miért elégedetlenkedik mindig? Hol rontották el ezek az emberek? Az volt a hibájuk, hogy nem keresték Isten követelményeit, ehelyett a saját elképzeléseik szerint cselekedtek – ez az oka. Saját vágyaikat, preferenciáikat és önző indítékaikat kezelték az igazságként, és úgy bántak velük, mintha azok lennének azok, amiket Isten szeret, mintha azok lennének az Ő mércéi és követelményei. Azt tekintették az igazságnak, amit ők helyesnek, jónak és szépnek hittek; ez helytelen. Valójában, még ha az emberek néha úgy is gondolják, hogy valami helyes és összhangban van az igazsággal, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy az összhangban van Isten szándékaival. Minél inkább azt gondolják az emberek, hogy valami helyes, annál óvatosabbnak kell lenniük, és annál jobban kell az igazságot kutatniuk, hogy lássák, hogy amit gondolnak, megfelel-e Isten követelményeinek. Ha az pontosan ellentétes az Ő követelményeivel és az Ő szavaival, akkor elfogadhatatlan, még akkor is, ha te azt gondolod, hogy helyes, ez csak egy emberi gondolat, és nem fog megfelelni az igazságnak, bármennyire is helyesnek gondolod. Azt, hogy valami helyes vagy helytelen, Isten szavai alapján kell eldönteni. Nem számít, mennyire vélsz valamit helyesnek: ha nincs alapja Isten szavaiban, helytelen, és el kell vetned. Csak akkor elfogadható, ha összhangban van az igazsággal, és csak az igazságalapelvek ily módon való betartásával felelhet meg a kötelességed végzése a megfelelő színvonalnak. Mi is az a kötelesség? Isten által az embereknek adott megbízatás, Isten házának munkájához tartozik, valamint olyan felelősség és kötelezettség, amelyet Isten választott népe minden egyes tagjának viselnie kell. A kötelesség a karriered? Személyes családi ügy? Jogos-e az a kijelentés, hogy ha egyszer rád bíztak egy kötelességet, akkor ez a kötelesség a te személyes ügyeddé válik? Egyáltalán nem ez a helyzet. Hogyan kellene tehát végezned a kötelességedet? Úgy, hogy Isten követelményeinek, szavainak és mércéinek megfelelően cselekszel, és úgy, hogy viselkedésedet az igazságalapelvekre alapozod szubjektív emberi vágyak helyett” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságalapelvek kutatásával végezheti jól a kötelességét). Isten szavaiból megértettem, hogy ahhoz, hogy jól végezzük a kötelességünket és eleget tegyünk Istennek, először helyre kell igazítanunk a szándékainkat, el kell engednünk a személyes ambíciókat és vágyakat, és nem a hírnév, a nyereség és a státusz érdekében kell cselekednünk. A saját elképzeléseinket és preferenciáinkat sem szabad igazságalapelveknek tekintenünk. Ehelyett Isten követelményeit kell keresnünk, és Isten szándékával összhangban kell végeznünk a kötelességünket. Csak így tudjuk a dolgokat az alapelvek szerint végezni. Isten házában, függetlenül attól, hogy a kötelesség melyik aspektusáról van szó, vannak hozzá kapcsolódó igazságalapelvek. Például, amikor a gyülekezet vezetőket és diakónusokat választ, keresnünk kell a vezetők és diakónusok megválasztására vonatkozó alapelveket és normákat. Először is olyan embereknek kell lenniük, akik törekszenek az igazságra, jó az emberi mivoltuk és van igazságérzetük. Néhány testvér romlott beállítottsága talán kicsit súlyosabb, de még mindig el tudják fogadni az igazságot, és a metszést követően képesek megérteni önmagukat és Isten követelményei felé tartani. Az ilyen típusú ember vezetőnek való megválasztása összhangban van az alapelvekkel. Ezzel szemben néhány embernek jó esze, adottságai és külső lelkesedése van, és képesek elviselni a szenvedést a kötelességük végzése során, de nincs saját belépésük az életbe; a kötelességük végzése során vakon hajszolják a hírnevet, a nyereséget és a státuszt, szavakat és doktrínákat hangoztatva, hogy félrevezessék az embereket. Amikor megmetszik őket, még mindig nem értik önmagukat. Ha az ilyen típusú ember vezető, nem lesz képes semmilyen problémát megoldani, és csak kárt okoz a testvéreknek és a gyülekezet munkájának.

Később azt javasoltuk, hogy Li Ling nővér menjen egy másik területre kötelességet végezni. Alig néhány nappal a nővér tervezett indulása előtt néhány testvér jelentőlevelet írt, amelyben azt állították, hogy Li Ling nem viselt terhet a kötelessége végzése során, nem végzett valódi munkát, és meglehetősen arrogáns volt. Mindig ellenszenves volt neki a két nővér, akivel együtt dolgozott, és gyakran ítélkezett felettük, illetve lekicsinyelte őket más testvérek előtt, aminek következtében másokban előítéletek alakultak ki velük szemben. Ez zavart keltett a csapatban, és a két nővér emiatt negatívvá vált. Sietve írtam a jelentőlevelet kezelő nővéreknek, és megkértem őket, hogy egyszerű módon leplezzék le Li Ling problémáit, hogy Li Ling gyorsan útnak indulhasson. Később rájöttem, hogy az állapotom nem volt helytálló. Vajon tényleg azért siettem annyira, hogy tehetséges embereket biztosítsak Isten házának? Nem inkább azért, mert azt hittem, hogy ha eggyel több tehetséges embert biztosítok, az jó fényt vetne rám? Eszembe jutottak Isten szavai: „A kötelességed végzése valójában nem nehéz, és az sem nehéz, hogy ezt odaadóan és megfelelő színvonalon tedd. Nem kell feláldozni az életedet, illetve bármi különlegeset vagy nehezet tenned, csupán engedelmesen és két lábbal a földön járva követned kell Isten szavait és utasításait, saját ötletek nélkül, és nem a saját vállalkozásodat végrehajtva, hanem az igazságra való törekvés ösvényét járva. Ha az emberek meg tudják tenni ezt, akkor alapvetően emberi hasonlatosságuk lesz. Ha valóban alávetik magukat Istennek, és becsületes emberekké váltak, akkor meglesz bennük az igazi emberi lény hasonlatossága” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A kötelesség megfelelő végzése összehangolt együttműködést kíván). Isten szavaiból láttam, hogy mivel a kötelesség nem magánügy, hanem Istentől kapott megbízatás, azt Isten követelményeivel és az igazságalapelvekkel összhangban kell végeznünk. Csak így leszünk összhangban Isten szándékával. El kell engednem a szándékaimat, és nem szabad arra figyelnem, hogy mások csodálnak-e vagy sem. Az igazság keresésére kell figyelnem, és arra, hogy az alapelvekkel összhangban, jól végezzem a kötelességemet. Ezt jelenti a megfelelő munkavégzés és a megfelelő út követése. Ha a saját hírnevem, nyereségem és státuszom érdekében nem ellenőrizném és kezelném komolyan a Li Linnel kapcsolatos problémákat, az az alapelvek nyilvánvaló megsértését jelentené. Amikor ezt végiggondoltam, rájöttem, hogy nem vehetem továbbra is figyelembe a saját hírnevemet és státuszomat, és sietve írtam egy levelet, amelyben megkértem a testvéreket, hogy ellenőrizzék a jelentőlevél tartalmát. Az ellenőrzés után beigazolódott, hogy Li Ling képtelen igazságosan bánni az emberekkel, hajlamos lekicsinyelni másokat és ítélkezni felettük, nem tud harmonikusan együttműködni az emberekkel, és nem visel terhet a kötelessége végzése során. Amikor Li Ling problémáit leleplezték és elbocsátották, ő nem gondolkodott el magán, nem fogadta el a döntést, és elégedetlenségét fejezte ki. Ezért nem engedtük, hogy más területen végezzen kötelességet. A tapasztalatomon keresztül rájöttem, hogy a kötelességünk végzése során helyre kell igazítanunk a szándékainkat, el kell engednünk a saját vágyainkat, és az igazságalapelvekkel összhangban kell cselekednünk. Csak így lesz nyugodt és békés a szívünk.