26. Gondolatok a státuszra való törekvésről

Hívő éveim során elsősorban szövegalapú kötelességeket végeztem, és idővel a legtöbb testvér csodált és felnézett rám. Úgy éreztem, Isten igazán kegyelemben részesített, és mindig motiváltan végeztem a kötelességemet. De ha nincs összehasonlítás, nincs különbségtétel. Amikor láttam, hogy velem egykorú testvérek, akik hasonló ideje vannak a hitben, vezetőként és felügyelőként szolgálnak, megváltozott a hozzáállásom. Úgy éreztem, vezetőnek vagy felügyelőnek lenni tekintélyesebb és megbecsültebb dolog, és arra gondoltam, milyen nagyszerű lenne, ha egy nap én is vezető vagy felügyelő lehetnék.

2022 áprilisában éppen az emberek gyülekezetből való kitakarítására vonatkozó dokumentumokat rendszereztem. Egyszer eljött hozzánk Li Vej összejövetelt tartani. Feltűnt, hogy körülbelül velem egyidős, úgy harminc év körüli lehet. Amikor megtudtam, hogy kerületi vezető, egyszerre döbbentem meg és lettem irigy, arra gondolva: „Li Vej ilyen fiatal létére máris kerületi vezető! Ha őt választották vezetőnek, az biztosan azt jelenti, hogy az ő képessége a legjobb, és ő törekszik leginkább az igazságra a kerület gyülekezeteiben. A testvérek biztosan mind felnéznek rá. Ha én is vezető vagy felügyelő lehetnék, mint ő, a testvérek biztosan rám is felnéznének.” De amikor arra gondoltam, hogy ennyi év hit után a legmagasabb pozíció, amit elértem, csak a csapatvezetői volt, kissé csalódottnak éreztem magam, és így gondolkodtam: „Ha a testvérek megtudják, hogy ennyi év hit után még sosem voltam gyülekezetvezető, vajon azt gondolják majd, hogy nem törekszem az igazságra? Mindenki kötelességét Isten rendezi és rendeli el, akkor miért rendelte úgy Isten, hogy Li Vej vezető lehet, míg én csak szövegalapú kötelességeket végezhetek?” Történetesen a gyülekezet éppen akkor készült vezetőválasztásra. Azt gondoltam magamban: „Már több mint tíz éve hiszek Istenben, és ez idő alatt végig szövegalapú kötelességeket végeztem. Értek valamennyit az igazságból, és meg tudok oldani néhány problémát, hát nem lehetne engem is gyülekezetvezetőnek képezni?” Reménykedtem benne, hogy mások majd ajánlanak, de végül senki sem tette. Kicsit csalódott voltam. De aztán arra gondoltam: „Nos, az itteni emberek nem töltöttek velem sok időt, és nem ismernek jól. Ráadásul sosem szolgáltam vezetőként vagy dolgozóként, és nincs munkatapasztalatom. Ha tényleg megkapnám egy vezető kötelességét, lehet, hogy nem tudnám jól végezni.” Így elvetettem ezt a gondolatot.

2023 januárjában munkaáthelyezések miatt cikkeket kezdtem el átnézni. Amikor megláttam a felügyelőmet, Li Csinget, elég zaklatott lettem, és arra gondoltam: „Li Csing velem egyidős. Mindketten az egyetemen lettünk hívők, és pár éve, amikor csapatvezető voltam, Li Csing még csak csapattag volt. De alig néhány év elteltével most ő felügyeli a szövegalapú munkát, míg én csak csapattag vagyok. Amikor a testvérek látják, hogy Li Csing ilyen fiatal és máris felügyelő, biztos azt gondolják, jó a képessége és törekszik az igazságra. Én már oly sok éve hiszek Istenben, miért nem kaptam meg a lehetőséget, hogy felügyelő legyek? Korábban úgy éreztem, Isten igazán kegyelemben részesített, amiért szövegalapú kötelességeket végezhettem. De összehasonlítva ezekkel a testvérekkel, akik képesek vezetőként, dolgozóként vagy felügyelőként szolgálni, én még mindig csak egy átlagos hívő vagyok. Nem tűnik ez úgy, mintha nem törekednék az igazságra? Ha a dolgok így folytatódnak, senki sem fog felnézni rám!” Ezen gondolkodva panaszok kezdtek felmerülni bennem: „Miért részesít Isten kegyelemben másokat, de engem nem?” Ezt követően a kötelességem végzése során kissé passzívvá váltam. Láttam, hogy Li Csing közösséget tart arról, hogyan rendezzék a testvérek állapotát és oldják meg a munkában felmerülő problémákat, és amikor ezt tette, mindenki nagy figyelemmel hallgatta, sőt néha jegyzeteltek is. Ez a látvány irigységet és féltékenységet váltott ki a szívemben, és nem tudtam elfogadni ezt a helyzetet, és amikor Li Csing beszélt, nem akartam odafigyelni rá. Később rájöttem, hogy az állapotom helytelen volt. Amikor láttam, hogy Li Csing felügyelő lett, féltékeny voltam, és nem tudtam elfogadni a dolgot, sőt még panaszkodtam is, amiért Isten engem nem tett felügyelővé. Hát nem hiányzott belőlem az Isten iránti engedelmesség ebben a helyzetben? Ezért kerestem az igazságot, hogy megoldjam a problémámat.

Egy nap olvastam Isten néhány szavát: „Isten identitása, státusza és lényege sosem tekinthető egyenlőnek az ember identitásával, státuszával és lényegével, és megváltozni sem fognak soha ezek a dolgok – Isten örökké Isten lesz, az ember pedig örökké ember. Ha valaki képes ezt megérteni, akkor mit kell tennie? Alá kell vetnie magát Isten szuverenitásának és rendezéseinek – ez a legracionálisabb módja a dolgok intézésének, azonkívül pedig nem választható semmilyen másik út. Ha nem veted alá magad, akkor lázadó vagy, és ha dacos vagy és vitatkozol, akkor felháborítóan lázadó vagy, és el kell téged pusztítani. Ha képes vagy alávetni magad Isten szuverenitásának és rendezéseinek, az azt mutatja, hogy van józan eszed; ezzel a hozzáállással kell rendelkezniük az embereknek, és csakis ilyen hozzáállásuk kellene, hogy legyen a teremtett lényeknek. Mondjuk például, hogy van egy kis macskád vagy kutyád – vajon fel van jogosítva az a macska vagy kutya annak megkövetelésére, hogy különféle finom ételeket vagy szórakoztató játékokat vásárolj neki? Létezik-e olyan macska vagy kutya, amelyik annyira értelem nélkül való, hogy követeléseket támasszon a gazdájával szemben? (Nem.) És van-e olyan kutya, amely úgy döntene, hogy nem marad többé a gazdájával, miután azt látja, hogy másvalaki házánál jobb élete van egy kutyának, mint neki? (Nincs.) A kutyák természetes ösztöne, hogy ezt gondolják: »A gazdám kosztot és kvártélyt ad nekem, úgyhogy vigyáznom kell a házra a gazdámért. Még ha nem is ad ételt a gazdám, vagy ha nem valami finom ételt kapok tőle, akkor is vigyáznom kell a házára.« A kutyának nincs egyéb, nem helyénvaló, a státuszát meghaladó gondolata. Akár jó hozzá a gazdája, akár nem, a kutya nagyon boldog, valahányszor hazatér a gazda; egyfolytában csóválja a farkát, és nem is lehetne boldogabb. Függetlenül attól, hogy tetszik-e a gazdájának vagy sem, vagy hogy vesz-e neki finom ennivalót, a kutya mindig ugyanúgy cselekszik a gazdája irányában, és mindig vigyáz a házára. Ebből ítélve nem rosszabbak-e vajon az emberek a kutyáknál? (De igen.) Az emberek folyton követeléseket támasztanak Istennel szemben, és mindig lázadnak Ellene. Mi ennek a problémának a gyökere? Az, hogy az embereknek romlott beállítottságaik vannak, nem tudnak megmaradni a teremtett lények helyén, így elveszítik az ösztöneiket és Sátánokká lesznek; ösztöneik sátáni ösztönné válnak, amely arra sarkallja őket, hogy szegüljenek szembe Istennel, vessék el az igazságot, cselekedjenek gonoszul és ne vessék alá magukat Istennek. Hogyan állíthatók helyre az emberi ösztöneik? El kell érni náluk, hogy legyen lelkiismeretük és józan eszük, hogy azokat a dolgokat tegyék, amelyeket egy embernek tennie kell, és hogy azt a kötelességet végezzék, amelyet végezniük kell. Olyan ez, ahogyan a kutya őrzi a házat, és ahogyan a macska elkapja az egereket – akárhogy bánik is velük a gazdájuk, minden erejükkel azon vannak, hogy elvégezzék ezeket a dolgokat, belevetik magukat ezekbe a feladatokba, valamint a helyükön maradnak és maximálisan követik az ösztöneiket, ezért aztán szeretik őket a gazdáik” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenkettedik tétel: Vissza akarnak vonulni, amikor nincs státuszuk vagy nincs reményük az áldások elnyerésére). Isten leleplezi, hogy miután az embereket megrontotta a Sátán, elveszítik a lelkiismeretüket és a józan eszüket, és eltölti őket az Isten elleni lázadás. Még a kutyáknál és a macskáknál is rosszabbak. Gondoljunk csak a kutyákra és a macskákra: akár jól, akár rosszul eteti őket a gazdájuk, akár a kanapén, akár kint az eresz alatt hagyja őket aludni, ők mindig odaadóan fogják az egereket vagy őrzik a házat a gazdájuknak, maximálisan kihasználva az ösztöneiket. Ha ehhez hasonlítom magam, bár nem végeztem vezetői vagy dolgozói kötelességet, ugyanúgy élveztem Isten szavainak öntözését és ellátását, és amikor nehézségekkel szembesültem, és Istenre támaszkodtam és Rá tekintettem, megkaptam az Ő útmutatását és vezetését. Isten a legcsekélyebb részrehajlást sem mutatta velem szemben, én mégis mindig követeléseket támasztottam Vele szemben. Amikor láttam, hogy néhány testvért vezetőnek vagy felügyelőnek választanak, panaszkodtam Istenre. Úgy éreztem, Isten másokat kegyelemben részesít, de engem nem. Az, hogy ilyen követeléseket támasztottam Istennel szemben, azt mutatta, hogy nincs józan eszem, és lázadok Ellene. Ezt felismerve kissé szégyelltem magam, és kész voltam a kötelességemre összpontosítani, és azt a valóság talaján állva végezni.

Két hónappal később egy másik felügyelőt, Csen Jü testvért a gyenge képessége miatt áthelyeztek. Láttam, hogy újabb lehetőség adódott. Mivel Csen Jüt elbocsátották, biztosan új felügyelőt kell választaniuk. Az együttműködő testvérek közül a képesség és a munkaképesség tekintetében én tűntem ki egy kicsit jobban. Nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy engem választanak felügyelőnek. Azt gondoltam: „Meg kell ragadnom ezt az alkalmat, hogy jól teljesítsek. Ha engem választanak, és mindenki látja, hogy ilyen fiatalon felügyelő lettem, biztosan azt hiszik majd, hogy jó a képességem, és törekszem az igazságra. Milyen dicsőséges lesz ez!” Attól kezdve nagyon proaktív voltam a kötelességemben. Mindenkit összehívtam, hogy technikákat tanulmányozzunk, és részt vettem a munkában felmerülő problémák megoldását célzó megbeszéléseken is. Egyszer, a kötelességem végzése közben, arroganciám és önelégültségem miatt megszegtem az alapelveket, és megmetszettek. Azt gondoltam magamban: „Az, hogy valaki el tudja-e fogadni, ha megmetszik, fontos jelzés annak megítéléséhez, hogy elfogadja-e az igazságot. Őszintébbnek kell lennem önmagam megismerésében. Így mindenkiben jó benyomás alakul ki rólam, és akkor megnő az esélyem arra, hogy megválasszanak felügyelőnek!” Ezért így válaszoltam: „A metszésed helyénvaló, és hajlandó vagyok elfogadni. A beállítottságom valóban túl arrogáns, és ha észreveszed a problémáimat, kérlek, adj útmutatást, mert ez a javamra válik.” Nem sokkal később a csapatnak felügyelőt kellett választania, és valóban, az egyik testvér engem ajánlott. De a végső választás előtt a vezetők előléptettek egy másik kötelességre. Bár a vágyam, hogy felügyelő legyek, meghiúsult, mégis nagyon örültem az előléptetésnek.

Csak 2023 szeptemberében, amikor levelet kaptam a vezetőktől, kezdtem végre elgondolkodni a státuszra való törekvésemen. A levélben az állt, hogy Li Csing felügyelő nemrég hazament egy orvosi vizsgálatra, de mielőtt hazatért volna, arról panaszkodott, hogy túl nehéz neki az otthonától távol végezni a kötelességeit, és alig több mint egy hónappal azután, hogy hazatért, hozzáment egy nem hívőhöz, és többé nem akarta végezni a kötelességeit. Megdöbbentem, és arra gondoltam: „Li Csing ennyi éven át végezte a kötelességeit távol az otthonától, és felügyelőként szolgált, ami nagyon fontos munka. Hogy dobhatta el hirtelen a kötelességét, és hogyan ugorhatott fejest egy házasságba egy nem hívővel?” Ez az eset nagy hatással volt rám. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a státusz birtoklása nem jelenti azt, hogy valaki törekszik az igazságra, és azt sem, hogy Isten helyesli vagy elismeri őt. Eszembe jutottak Isten ezen szavai: „Nem az életkor, a rangidősség vagy a szenvedés mértéke alapján határozom meg, hogy kinek milyen rendeltetési helye van, és még kevésbé az alapján, hogy mennyire szánalomra méltó az illető, hanem aszerint, hogy birtokában van-e az igazságnak. Nincs más választás, csak ez” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez). Isten szavai nagyon világosak. Isten az alapján határozza meg az emberek kimenetelét, hogy birtokolják-e az igazságot, nem pedig a státuszuk, a rangidősségük vagy az alapján, hogy mennyit szenvedtek. Én alapvetően nem fogadtam be a szívembe Isten szavait, és nem tűztem ki célul az igazságot a törekvésemben. Bár sok olyan vezetőt és dolgozót láttam, akik nem törekedtek az igazságra és nem végeztek tényleges munkát, és akik hamis vezetőkké váltak, ezért elbocsátották őket, és bár láttam, hogy egyesek a státuszra való makacs törekvésükben támadták és kirekesztették a más véleményen lévőket, majd végül antikrisztusokká váltak és ki lettek közösítve, mégsem jutottam semmilyen felismerésre, és nem fektettem energiát az igazságra való törekvésbe. Ehelyett továbbra is a státuszra koncentráltam. Folyamatosan a státuszra akartam törekedni. Igazán ostoba és hajthatatlan voltam! Csak ebben a pillanatban határoztam el, hogy megfelelően keresem az igazságot, hogy megoldjam a státuszra való állandó törekvésem problémáját.

Később, az áhítataim során Isten e szavait olvastam: „Miért tartod olyan nagy becsben a státuszt? Milyen előnyökkel járhat számodra a státusz? Ha a státusz katasztrófát, nehézségeket, szégyent és fájdalmat hozna neked, akkor is nagy becsben tartanád? (Nem.) Nagyon sok előnnyel jár az, ha valakinek státusza van, például irigykedés, tisztelet, megbecsülés és hízelgés mások részéről, valamint csodálat és hódolat. Ott van még a státuszoddal járó felsőbbrendűségi érzés és a kiváltságok is, ami büszkeséget és önbecsülést ad. Ráadásul olyasmiket is élvezhetsz, amit mások nem, például a státusz és a különleges bánásmód előnyeit. Ezek azok a dolgok, amikre még gondolni sem mersz, és amikre álmaidban vágytál. Becsben tartod-e ezeket a dolgokat? Ha a státusz csupán üres, nincs valós jelentősége, és annak védelme nem szolgál valós célt, nem ostobaság-e becsben tartani azt? Ha el tudod engedni az olyan dolgokat, mint a hús-vér test érdekei és élvezetei, akkor a hírnév, a nyereség és a státusz nem fog többé lekötözni” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Második rész)). „Ha státuszod van valaki más elméjében, a vele folytatott interakcióid során, tiszteletteljes és különösen udvarias veled, amikor beszél hozzád. Mindig felnéz rád és mindenben előre enged, eláll az utadból, hízeleg és engedelmeskedik neked. Mindenben kikéri a véleményedet és engedi, hogy te hozz döntéseket. Te pedig egyfajta élvezetet lelsz ebben – úgy érzed, hogy mindenki más felett állsz és mindenkinél jobb vagy. Ez annak az érzése, hogy státuszod van valakinek a gondolataiban; minden ember szereti élvezni ezt az érzést. Ezért versengenek az emberek a státuszért, és szeretnék, ha státuszuk lenne mások gondolataiban, hogy mások becsüljék és bálványozzák őket. Ha nem származna ebből ilyen élvezetük, akkor nem törekednének a státuszra. Ha például nincs státuszod valakinek a gondolataiban, akkor egyenlő félként fog kezelni, amikor veled beszél, magával egyenrangúnak tekint. Ellentmond neked, amikor szükséges, anélkül, hogy udvarias vagy tiszteletteljes lenne veled, és még az is lehet, hogy elmegy, mielőtt befejezed a mondandódat. Nem fogod kellemetlenül érezni magad ettől? Nem szereted, amikor így bánnak veled az emberek; az tetszik, amikor lépten-nyomon hízelegnek neked, felnéznek rád, és bálványoznak. Szereted, amikor te vagy mindennek a középpontja, minden körülötted forog, és mindenki hallgat rád, felnéz rád, és aláveti magát az irányításodnak. Vajon nem azt jelenti ez, hogy királyként akarsz uralkodni? A szavaidat és a tetteidet a státuszra való törekvés, annak megszerzése hajtja, és ezért küzdesz, tolakodsz és versengsz érte másokkal. A célod valamilyen pozíció megszerzése, és az, hogy Isten választott népe hallgasson rád, támogasson és bálványozzon téged. Ha már megszerezted ezt a pozíciót, akkor hatalomra is szert tettél, és élvezheted a státusz előnyeit, a mások általi bálványozást, valamint az adott pozícióval járó összes többi előnyt” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Alapelvek, amelyeknek az ember magatartását vezérelniük kellene). Isten szavainak olvasása után megértettem, hogy valójában azért irigyeltem Li Vejt vezetőként és Li Csinget felügyelőként, mert miután vezető és felügyelő lett belőlük, mások támogatták és csodálták őket. Irigyeltem a felsőbbrendűség érzését és a státusz előnyeit. Pont úgy, mint mielőtt hinni kezdtem Istenben: láttam a vezetőket a világban, és láttam, hogy mindenki tisztelettel köszönti őket, hogy bármilyen véleményt is fejeztek ki, a beosztottaik engedelmeskedtek és alkalmazkodtak, és hogy erős felsőbbrendűségi érzésük volt a tömegben. Azt hittem, hogy csak az ilyen élet tesz valakit méltóságteljessé és sikeressé. Miután elkezdtem hinni Istenben, láttam, hogy Li Vej és Li Csing fiatalon vezető és felügyelő lett, és azt gondoltam, hogy a testvérek mind csodálják és irigylik őket, dicsérik őket a jó képességükért és az igazságra való törekvésükért, és így én is arra vágytam, hogy vezető vagy dolgozó legyek. Ezáltal én is csodálatot és irigységet válthatnék ki a testvérekből, és figyelmesen hallgatnának engem, amikor a tömeg előtt beszélek. Milyen méltóságteljes és jelentőségteljes lenne egy ilyen élet! Láttam, hogy a vágyam, hogy vezető vagy felügyelő legyek, nem azért volt, hogy nehéz terhet hordozzak és tekintettel legyek Isten szándékaira, hanem inkább azért, hogy státuszt szerezzek, és ezáltal tekintélyem legyen mások előtt, hogy élvezzem a testvérek támogatását és csodálatát. Hát nem ugyanígy törekszenek a nem hívők a hatalmi pozíciókra és a vezetésre? Amire én törekedtem, az a státusz előnyeiben való elmerülés volt. Így hogyan nyerhetném el az igazságot és menekülhetnék meg?

Később olvastam egy másik szakaszt Isten szavaiból: „Isten azokat az embereket szereti, akik az igazságra törekednek, és amit a legjobban utál az emberekben, az a hírnévre, nyereségre és státuszra törekvés. Egyesek igazán nagy becsben tartják a státuszt és a hírnevet, és mélységesen ragaszkodnak hozzájuk, nem bírják elviselni, hogy feladják őket. Mindig úgy érzik, hogy státusz és hírnév nélkül nincs öröm és remény az életben, hogy csak akkor van remény ebben az életben, ha a státuszért és a hírnévért élnek, és még ha van is egy kis renoméjuk, akkor is folytatják a küzdelmet, soha fel nem adva. Ha ilyen gondolatod és nézeted van, ha a szívedet ilyen dolgok töltik meg, akkor képtelen vagy szeretni az igazságot és törekedni rá, hiányzik a helyes irány és a helyes célok az Istenbe vetett hitedben, és képtelen vagy törekedni önmagad megismerésére, levetni a romlottságot és megélni az emberi hasonlatosságot; hagyod elcsúszni a dolgokat a kötelességed végzése során, semmiféle felelősségérzet nincs benned, és megelégszel csupán azzal, hogy nem követsz el gonoszságot, nem okozol zavarást és nem takarítanak el. Tudhatják-e az ilyen emberek megfelelő színvonalú módon végezni a kötelességüket? És vajon meg tudja-e őket menteni Isten? Lehetetlen. Amikor a hírnév és a státusz kedvéért cselekszel, még erre is gondolsz: »Amennyiben az, amit csinálok, nem gonosztett és nem jelent zavarást, akkor még ha helytelen is az indítékom, senki sem láthatja, illetve senki sem ítélhet el.« Nem tudod, hogy Isten mindent átvizsgál. Ha nem fogadod el, illetve nem gyakorlod az igazságot, és Isten visszautasít, akkor számodra mindennek vége. Mindazok, akiknek nincs istenfélő szívük, okosnak gondolják magukat; valójában azt sem tudják, hogy mikor sértették meg Őt. Egyesek nem látják világosan ezeket a dolgokat; ezt gondolják: »Csak azért törekszem hírnévre és státuszra, hogy többet tegyek, hogy több felelősséget vállaljak. Ez nem jelent akadályozást és zavarást a gyülekezet munkája számára, és biztosan nem árt Isten háza érdekeinek. Ez nem egy súlyos probléma. Egyszerűen szeretem a státuszt és óvom a státuszomat, ez azonban nem gonosztett.« A felszínen egy ilyen törekvés talán nem tűnik gonosztettnek, de mihez vezet végezetül? El fogják az ilyen emberek nyerni az igazságot? El fogják érni az üdvösséget? Egyáltalán nem. Ezért a hírnév és a státusz hajszolása nem a helyes út – pontosan az igazságra való törekvéssel ellentétes irányba halad. Összegezve, függetlenül attól, hogy mi törekvésed iránya vagy célja, ha nem gondolkodsz el a státuszra és a hírnévre való törekvésen, és ha nagyon nehéznek találod félretenni ezt, akkor ezek befolyásolni fogják az életbe való belépésedet. Ameddig szívedben helye van a státusznak, addig képes lesz teljesen irányítani és befolyásolni az életed irányát és a törekvésed céljait, mely esetben nagyon nehéz lesz számodra bemenni az igazságvalóságba, nem beszélve arról, hogy változásokat érj el a beállítottságodban; az pedig, hogy végül el tudod-e majd nyerni Isten jóváhagyását, természetesen már szóba sem kerül. Mi több, ha soha nem vagy képes feladni a státusz utáni törekvésedet, akkor ez befolyásolni fogja azt a képességedet, hogy oly módon tedd a kötelességed, ami megfelelő színvonalú, ami nagyon meg fogja nehezíteni számodra azt, hogy olyan teremtett lénnyé válj, aki megfelelő színvonalú. Miért mondom ezt? Isten semmit nem gyűlöl jobban annál, mint amikor az emberek a státuszra törekednek, mivel a státusz hajszolása egy sátáni beállítottság, rossz út, a Sátán romlottságából született, olyasmi, amit Isten elítél, és pontosan az a dolog, amit Isten meg fog ítélni és ki fog tisztítani. Isten semmit nem gyűlöl jobban annál, mint amikor az emberek a státuszra törekszenek, te mégis csökönyösen versengsz a státuszért, hűségesen dédelgeted és óvod, mindig megpróbálod megszerezni magadnak. Nincs-e ebben egy kis Istennel ellenséges tulajdonság? A státuszt nem Isten rendelte el az emberek számára; Isten biztosítja az igazságot, az utat és az életet az emberek számára, hogy végül megfelelő színvonalú teremtett lénnyé váljanak, egy kicsi és jelentéktelen teremtett lénnyé – ne pedig olyasvalakivé, akinek státusza vagy tekintélye van, és akit emberek ezrei tisztelnek. Így pedig, bármilyen szempontból tekintünk is rá, a státuszra való törekvés a pusztulásba vezető út. Nem számít, mennyire észszerű is a mentséged a státuszra való törekvésre, ez az út akkor is rossz, és Isten nem hagyja jóvá. Bármilyen keményen próbálkozol és bármilyen nagy árat fizetsz is, ha státuszra vágysz, Isten nem fogja neked megadni azt; ha Isten nem adja meg neked, elbuksz a megszerzéséért folytatott harcban, ha pedig tovább harcolsz, csak egy kimenetel lesz: Fel leszel fedve és ki leszel iktatva – a pusztulásba vezető úton fogsz járni” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Isten szavai világosan elmagyarázzák a státuszra való törekvéssel járó kárt és következményeket. Ha valaki állandóan a státuszra koncentrál, még ha látszólag nem is okoz nyilvánvaló akadályozást vagy megzavarást, ez akkor is gátolni fogja abban, hogy jól végezze a kötelességét, sőt, késleltetni fogja a beállítottsága megváltoztatására és az üdvösségre való törekvését. Elgondolkodva a saját viselkedésemen, láttam, hogy bár látszólag nem teszek semmit, ami megzavarná vagy akadályozná a gyülekezet munkáját, a szívemet folyamatosan a státusz iránti vágy uralja. Amikor láttam, hogy Li Vej vezető, Li Csing pedig felügyelő lett, a szívem kiegyensúlyozatlanná vált, csalódott és zaklatott voltam, amiért nem léptettek elő. Arra is panaszkodtam, hogy Isten másokat kegyelemben részesít, engem viszont nem. Amikor láttam, hogy Li Csing felügyelő lett, miközben én még mindig csak csapattag voltam, különösen féltékeny lettem, nem tudtam elfogadni a helyzetet, nem voltam hajlandó meghallgatni a közösségvállalását, és már nem adtam bele a szívemet a kötelességembe. Miután Csen Jüt áthelyezték, aktívan próbáltam úgy feltüntetni magam, hogy engem válasszanak felügyelőnek. Amikor a kötelességemben tanúsított arroganciám és önelégültségem miatt megmetszettek, úgy tettem, mintha ismerném magam, hogy mások azt higgyék, el tudom fogadni az igazságot, abban a reményben, hogy rám szavaznak a választáson. Rájöttem, hogy a szándékaim és a tetteim mind a státusz megszerzésére irányulnak, és hogy az antikrisztus útját járom! Isten szavaiból azt is megértettem, hogy Isten azért fejezi ki az igazságot az emberek megmentésére, mert azt reméli, hogy az emberek megfelelően törekszenek majd az igazságra és beállítottságuk megváltoztatására, míg végül teremtett lényként megfelelő színvonalúvá válnak, és nem azért, hogy bármiféle tekintéllyel vagy státusszal rendelkező emberekké váljanak. Nem értettem Isten szándékait. Mindig elégedetlen voltam azzal, hogy csak átlagos hívő vagyok, és nem összpontosítottam az igazságra való törekvésre; mindig a státuszt kerestem, hogy mások csodáljanak és imádjanak. Ez teljesen ellentétes volt Isten szándékaival. Ha így folytatnám, az életfelfogásom soha nem változhatna meg, soha nem végezném a kötelességeimet megfelelő színvonalon, és végül csak kivetnének.

Később, elgondolkodva ezen, rájöttem, hogy az állandó státuszra való törekvésem egy bennem lévő téves nézőpontból fakadt. Azt hittem, hogy egy csoportban a vezetők és a felügyelők azok, akik a leginkább törekszenek az igazságra, és mivel én mindig csak átlagos hívő voltam, és soha nem voltam vezető vagy felügyelő, ez azt jelenti, hogy nem törekszem az igazságra, és hogy Isten nem hagy jóvá engem. Isten szavainak olvasása által némi felismerést nyertem ezzel a téves nézőponttal kapcsolatban. Mindenható Isten azt mondja: „Amikor vezetővé választanak meg valakit a testvérek, vagy előléptet valakit Isten háza, hogy egy bizonyos munkarészt vagy egy bizonyos kötelességet végezzen, az nem azt jelenti, hogy különleges státusza vagy pozíciója van az illetőnek, sem azt, hogy mélyebb igazságokat vagy több igazságot ért másoknál – azt pedig még kevésbé, hogy képes alávetni magát Istennek és nem fogja elárulni Őt. Természetesen nem jelenti azt sem, hogy ismeri Istent, és hogy olyasvalaki, aki féli Istent. Valójában ezek egyikét sem érte el. Az előléptetése és a művelése mindössze a szó egyszerű értelmében vett előléptetés és művelés, és nem egyenlő azzal, hogy Isten előre elrendelte és érdemesnek találta volna őt. Egyszerűen azt jelenti az előléptetése és a művelése, hogy elő lett léptetve és művelésre vár. Ennek a művelésnek a végső kimenetele pedig attól függ, hogy törekszik-e az illető az igazságra, és hogy képes-e az igazságra való törekvés útját választani” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (5.)). Miután elolvastam Isten szavait, a szívem megkönnyebbült. Az, hogy valakit vezetőnek vagy felügyelőnek választanak, nem jelenti azt, hogy az illető törekszik az igazságra, és azt sem jelenti, hogy az igazságra való törekvés útján jár. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy az illető hajlandó törekedni, rendelkezik némi képességgel, és megfelel a feltételeknek, hogy Isten háza kiválassza és felhasználja, ezért a gyülekezet lehetőséget ad neki a jobb képzésre. Azonban az, hogy ez a személy végül ráléphet-e az igazságra való törekvés útjára, és hogy elnyerheti-e az igazságot és beléphet-e a valóságba, attól függ, hogy valóban törekszik-e az igazságra, és hogy milyen úton jár. Vegyük például Li Csinget! Kezdetben azért választották meg felügyelőnek, mert volt benne teherérzet a kötelességei iránt, de miután felügyelő lett, nem összpontosított az igazságra való törekvésre, és elkezdte élvezni a státusz előnyeit. Ritkán beszélt a kötelességei során feltáruló romlott beállítottságairól, vagy arról, hogyan kereste az igazságot ezek megoldására. Élvezte, hogy felügyelői pozícióban van és irányítja a munkát, és boldogította az emberek csodálata és helyeslése. Amikor megbetegedett, úgy gondolta, hogy túl nehéz az otthonától távol végeznie a kötelességeit, és végül feladta a kötelességeit, hazament és férjhez ment. Eszembe jutott egy nem sokkal korábbi eset is, amikor letartóztattak egy vezetőt, aki már sok éve hitt Istenben. Attól való félelmében, hogy elítélik, és mivel nem tudta elengedni a gyermekeit, aláírta a „Három Nyilatkozatot”, és elárulta Istent. Ezekből a tényekből láttam, hogy a státusz birtoklása nem jelenti azt, hogy valaki törekszik az igazságra, vagy igazságvalóságokkal rendelkezik, még kevésbé azt, hogy Isten jóváhagyja vagy elismeri őt. Az igazságra való törekvés az egyetlen útja annak, hogy az ember megmeneküljön és tökéletesítve legyen, és még státusz nélkül is, amíg valaki komolyan törekszik az igazságra és végzi a kötelességeit, megkaphatja Isten megvilágosítását és útmutatását, megértheti az igazságot, és beléphet a valóságba. Később elgondolkodtam: „Miért nem választottak meg vezetőnek vagy felügyelőnek, miután ennyi éve hiszek Istenben? Pontosan mi hiányzik belőlem?” Ahhoz, hogy valaki vezető vagy felügyelő legyen, rendelkeznie kell az igazság felfogásához szükséges képességgel, meg kell értenie a kötelességek alapelveit, és rendelkeznie kell teherérzettel és munkaképességgel. Bár volt némi felfogóképességem Isten szavaihoz, úgy találtam, hogy a testem eluralkodik rajtam, hogy hiányzik belőlem a teherérzet a kötelességeimben, és hogy gyenge a munkaképességem. Amikor túl sok volt a munka, megzavarodtam, és nem tudtam megragadni a lényeget, és abban sem voltam jó, hogy felfedezzem és megoldjam a problémákat. E viselkedések alapján valóban nem voltam alkalmas vezetőnek vagy felügyelőnek. Ráadásul ez alatt az elmélkedési időszak alatt láttam, hogy a hitem évei során folyamatosan a hírnévre és a státuszra törekedtem, és hogy egyáltalán nem vagyok olyan ember, aki törekszik az igazságra. Még ezen a ponton sem rendelkeztem semmilyen igazságvalósággal, és nem tudtam beszélni az igazságról, hogy megoldjam a testvérek valódi problémáit. Így valóban helyénvaló volt, hogy nem választottak meg vezetőnek vagy felügyelőnek. Az, hogy a gyülekezet elrendezte, hogy szövegalapú kötelességeket végezzek, Isten kegyelme és felemelése volt számomra, és hálásnak kell lennem Istennek.

Később olvastam egy szakaszt Isten szavaiból, és jobban megértettem az Ő szándékait és követelményeit. Mindenható Isten azt mondja: „Amikor Isten megköveteli, hogy az emberek jól végezzék a kötelességüket, akkor nem arra kéri őket, hogy végezzenek el bizonyos számú feladatot vagy valósítsanak meg valami hatalmas törekvést, és nem is azt, hogy érjenek el világrengető bravúrokat. Isten azt akarja, hogy az emberek képesek legyenek két lábbal a földön állva megtenni mindent, amit csak tudnak, és éljenek az Ő szavai szerint. Istennek nem arra van szüksége, hogy nagy ember vagy nemes legyél, vagy csodákat tegyél, és kellemes meglepetéseket sem akar látni benned. Nincs szüksége ilyen dolgokra. Istennek mindössze arra van szüksége, hogy két lábbal a földön állva az Ő szavai szerint gyakorolj. Miután megértetted Isten szavait, cselekedj azok szerint és valósítsd meg őket, illetve miután hallottad Isten szavait, jól jegyezd meg őket, amikor pedig majd eljön a gyakorlás ideje, Isten szavaival összhangban gyakorolj. Váljanak az életeddé, a valóságaiddá és azzá, amit megélsz. Így fog megelégedni Isten. [...] Természetesen Istent követed, mert Isten kiválasztott téged – de vajon mi az értelme annak, hogy Isten kiválasztott téged? Az, hogy olyan személlyé változtasson, aki bízik Istenben, aki őszintén követi Istent, aki mindent el tud hagyni Istenért, aki képes követni Isten útját, és aki levetette sátáni beállítottságait, már nem követi a Sátánt, és nem él a hatalma alatt” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A kötelesség megfelelő végzése összehangolt együttműködést kíván). Isten szava tele van emlékeztetőkkel, buzdításokkal és figyelmeztetésekkel, amelyek mind Isten szíve mélyéről jövő őszinte tanácsok az embereknek. Ez mélyen megérintett. Isten abban a reményben választ ki embereket a követésére, hogy azok törekedni fognak az igazságra és a beállítottságuk megváltoztatására, alávetik magukat az Ő szuverenitásának és elrendezéseinek, és elégedetten és hűségesen végzik a kötelességeiket. Így Isten elégedett lesz. Isten házának munkáját nem végezheti el egyetlen ember, szükség van vezetőkre és dolgozókra, hogy felügyeljék a munkát, valamint testvérekre, akik elvégzik a konkrét feladatokat. Csak így haladhat normálisan a gyülekezet munkája. Az, hogy a gyülekezet elrendezte, hogy szövegalapú kötelességeket végezzek, a tehetségem, az emberi mivoltom és a képességem átfogó értékelésén alapult, és alá kell vetnem magam, és jól kell végeznem a kötelességemet. Ez volt az a józan ész, amivel rendelkeznem kellett. Miután megértettem ezeket a dolgokat, sokkal felszabadultabbnak és nyugodtabbnak éreztem magam, és amikor láttam, hogy velem egykorú vagy fiatalabb, illetve nálam rövidebb ideje hívő testvérek vezetők vagy felügyelők lesznek, ez már nem zavart, és nem éreztem csüggedtséget vagy csalódottságot amiatt, hogy nem tettek meg vezetőnek vagy dolgozónak. Mostanában jobban figyelek a feltáruló romlott beállítottságaimra, és az áhítataim során keresem az igazságot a romlott beállítottságaim feloldására. Arra is összpontosítok, hogy több energiát fektessek a kötelességeimbe. Aktívan felvetem és megvitatom a munkában látott problémákat, és arra koncentrálok, hogyan működjek együtt a testvéreimmel, hogy jól végezhessük a kötelességeinket. Mivel a hozzáállásom helyreigazodott, egy idő után némi eredményt értem el mind az életbe való belépésem, mind a kötelességeim terén. Hála Istennek!