75. Mit próbáltam megóvni a hazugságaimmal

Öntözési csoportvezető vagyok a gyülekezetben. Mivel naponta csatlakoznak újonnan érkezettek a gyülekezethez, a felügyelő arra kért minket, hogy időben jelentsük, hogyan zajlanak az összejövetelek az újonnan érkezettek számára. Egy nap, miközben írtam a jelentést, észrevettem, hogy néhány újonnan érkezettnek nem volt megszervezve összejövetel. Megdöbbentem, és arra gondoltam: „Hogy nem vettem ezt észre?” Nem akartam elhinni, hogy ilyen elemi hibát követtem el. Mindennap olyan gondosan végeztem a kötelességeimet, hogyan merülhetett fel mégis ilyen probléma? A múltban a felügyelő úgy értékelt, hogy felelősségteljes vagyok, van teherérzetem a kötelességeimben, és hogy a részletekre odafigyelve végzem a munkámat. Ez alkalommal mégis ilyen elemi hibát vétettem. Azon tűnődtem: „Ha őszintén megírom ezt, vajon a felügyelőnek rosszabb lesz a véleménye rólam? Ráadásul én vagyok a csapatvezető, és mindennap emlékeztetem a testvéreket, hogy legyenek gondosak a kötelességeikben, ma viszont én voltam hanyag. Vajon azt fogják gondolni, hogy csak jelszavakat hangoztatok, és szavakat és doktrínákat szajkózok?” Nagyon feszült voltam, és folyamatosan azon járt az agyam, hogy mit kellene tennem. Egy kis gondolkodás után úgy döntöttem, hogy semmiképpen sem tudhatják meg. Így hát a felügyelőnek írt jelentésemben azt állítottam, hogy értesítettem az újonnan érkezetteket, de ők azt mondták, hogy rossz az internetkapcsolatuk, és nem tudnak részt venni az aznapi összejövetelen. Miután ezt leírtam, azt gondoltam magamban: „A felügyelőt sikerült megtévesztenem, de mi lesz, ha a nővér, aki ezeket az újonnan érkezetteket öntözi, megkérdezi tőlük, mi volt a valódi oka annak, hogy nem vettek részt az összejövetelen, és aztán jelenti az igazságot a felügyelőnek? Nem lepleződne le akkor a hazugságom? Ha a felügyelő rájön, hogy hazudtam, és megpróbáltam becsapni őt, akkor mit fog gondolni rólam? Mit gondolnának rólam a testvérek? Vajon azt hinnék, hogy velejéig csalárd vagyok, amiért ilyen aljas és szégyenletes dolgot tettem? Ha ez megtörténne, a hírnevem darabokra hullana. Hogyan tudnám úgy elintézni ezt az ügyet, hogy ne maradjon elvarratlan szál? Amíg az újonnan érkezetteket öntöző nővér nem beszél a felügyelővel, ez az ügy nem fog lelepleződni.” Ezért sietve megkerestem a nővért, és őszintén elmagyaráztam a helyzetet, ő pedig azt mondta, hogy nem baj, ha másnapra megszervezem az összejövetelt. Ezt hallva végre fellélegeztem egy egész éjszakás, feszített munka után. Később azonban nagyon nyugtalanul éreztem magam, és arra gondoltam: „Egyértelműen nem szerveztem meg az összejövetelt, ehelyett azt mondtam, hogy az újonnan érkezettek nem vettek részt rajta. Vajon ezzel nem nyilvánvalóan mások megtévesztésére törekedtem? De ha beismerem a hibámat a felügyelőnek, elveszítem a rólam kialakult jó benyomását.” Egy pillanatra kavarogtak bennem az érzelmek, és nem tudtam, mit tegyek. Gyorsan imádkoztam Istenhez: „Istenem, nagyon rosszul érzem most magam. Tudom, hogy amit tettem, azzal Téged és a felügyelőt próbáltam meg becsapni, de igazán nincs bátorságom beismerni a hibámat a felügyelőnek, mert félek, hogy ha megteszem, az lerombolja a rólam kialakult jó képet. Istenem, kérlek, adj útmutatást, hogy tanulhassak ebből, és gyakorolhassam az igazságot!”

Imádkozás után kerestem Isten szavaiból néhány vonatkozó részt az állapotomnak megfelelően. Isten ezen szavait olvastam: „Mindennapi életük során az emberek gyakran beszélnek fölösleges dolgokat, hazudoznak, és olyan dolgokat mondanak, amelyek tudatlanságról árulkodnak, ostobák és védekezőek. A legtöbb ilyen dolgot hiúságból és büszkeségből mondják, saját egójuk kielégítésére. Az ilyen hamisságok szólása romlott beállítottságok feltárulása. Ha feloldod ezeket a romlott tényezőket, a szíved meg fog tisztulni, és fokozatosan egyre tisztábbá és becsületesebbé fogsz válni. Valójában minden ember tudja, hogy miért hazudik. Mindezt a személyes haszonért, a hiúságért és a büszkeségért, valamint a hírnévért és a státuszért teszik, hogy megpróbálnak másokkal versengeni és másnak adják ki magukat, mint amik. Azonban hazugságaikat a többiek előbb vagy utóbb felfedik és leleplezik, és végül megszégyenülnek, ahogyan elvesztik a méltóságukat és az integritásukat is. Mindezt a mérhetetlen mennyiségű hazugság okozza. Túlságosan sok a hazugságod. Minden szó, amit kimondasz, szennyezett és hamis, és egyetlen egy sem tekinthető igaznak vagy becsületesnek. Még ha úgy is érzed, hogy elkerülöd a tekintélyed elvesztését, amikor hazudsz, mélyen legbelül megszégyenülve érzed magad. A lelkiismereted vádol téged, és belül megvetést és lenézést érzel önmagad iránt, ezt gondolva: »Miért élek ilyen szánalmas életet? Olyan nehéz igazat mondani? Muszáj hazugságokhoz folyamodnom a büszkeségem kedvéért? Miért ennyire kimerítő az életem?« Nem kell, hogy ilyen kimerítő életet élj. Ha gyakorolni tudod, hogy becsületes legyél, képes leszel nyugodt, szabad és felszabadult életet élni. Te azonban azt az utat választottad, hogy fenntartod a büszkeségedet és a hiúságodat azáltal, hogy hazudozol. Következésképp kimerítő és nyomorúságos életet élsz. Ezt mind önmagadnak okoztad. Az ember talán fenntarthatja a büszkeségét a hazugságokkal, de mi az a büszkeség? Csak egy üres dolog, és teljesen értéktelen. Hazudozni annyit tesz, mint elárulni az ember integritását és méltóságát. Ez arra készteti az embereket, hogy feladják méltóságukat és elveszítsék az integritásukat. Isten ezt nem tetszőnek és utálatosnak tartja. Ez megéri? Nem. Ez a helyes út? (Nem, nem az.) Azok az emberek, akik gyakran hazudnak, a sátáni beállítottságuk szerint élnek; a Sátán hatalma alatt élnek. Nem a világosságban élnek, és nem élnek Isten jelenlétében sem. Folyton azon gondolkodsz, hogyan hazudj, majd miután hazudtál, arra kell gondolnod, hogyan fedd el azt a hazugságot. És amikor nem feded el elég jól azt a hazugságot, lelepleződik, és törnöd kell a fejed, hogy további hazugságokat kitalálva eltakard. Hát nem fárasztó így élni? Ez az egész túlságosan kimerítő. És megéri ez? Nem, tényleg nem éri meg. Azért törni a fejed, hogy hazugságokat mondj, aztán pedig elfedd őket, mindezt a büszkeség, a hiúság és a státusz kedvéért – mi értelme van ennek? Végül elgondolkodsz, és azt gondolod magadban: »Mi értelme? Túl kimerítő hazudozni és utána elkendőzni azt. Ha így viselkedek, az nem fog működni; egyszerűbb lenne, ha csak becsületes emberré válnék.« Becsületes emberré akarsz válni, de nem tudod elengedni a büszkeségedet, a hiúságodat és a személyes érdekeidet. Csak a hazudozáshoz tudsz folyamodni, valótlanságokat használva e dolgok megőrzésére. Ha olyasvalaki vagy, aki szereti az igazságot, képes leszel különféle szenvedéseket elviselni az igazság gyakorlása érdekében. Még ha ez a hírneved és a státuszod elvesztésével, valamint annak elviselésével is jár, hogy mások megaláznak és kigúnyolnak, nem fogod bánni, és úgy gondolod majd, hogy amíg képes vagy gyakorolni az igazságot és eleget tenni Istennek, az elég. Azok, akik szeretik az igazságot, azt választják, hogy gyakorolják azt, és hogy becsületes emberek legyenek. Ez a helyes út, és Isten megáldja ezt. Ha egy ember nem szereti az igazságot, mit választ? Azt választja, hogy hazugságokat használ a hírneve, státusza, méltósága és az integritás látszatának fenntartására. Inkább lenne csalárd ember, és lenne Isten által megvetett és visszautasított, mintsem hogy gyakorolja az igazságot. Az ilyen emberek azok, akik idegenkednek az igazságtól, és elutasítják Istent. A saját hírnevüket és státuszukat választják; csalárd emberek akarnak lenni. Nem törődnek azzal, hogy Isten elégedett-e, vagy hogy megmenti-e őket. Megmentheti még Isten az ilyen embereket? Biztosan nem, mert a rossz utat választották. Csak hazugsággal és csalással tudnak élni; csak úgy tudják eltölteni fájdalmas napjaikat, hogy hazudoznak, elfedik azokat, és mindennap azon törik a fejüket, hogy igazolják magukat. Ha azt hiszed, hogy a hazugságok fenntarthatják a hírnevet, a státuszt, a hiúságot és a büszkeséget, amire vágysz, teljes tévedésben vagy. A valóságban a hazudozással nemcsak hogy nem sikerül fenntartanod a hiúságodat és a büszkeségedet, valamint a méltóságodat és az integritásodat, de ami még rosszabb, elszalasztod a lehetőséget az igazság gyakorlására és arra, hogy becsületes ember legyél. Még ha abban a pillanatban sikerül is fenntartanod a hírnevedet, a státuszodat, a hiúságodat és a büszkeségedet, eldobtad az igazságot és elárultad Istent. Ez azt jelenti, hogy teljesen elveszítetted az esélyedet arra, hogy Ő megmentsen és tökéletesítsen téged, ami a legnagyobb veszteség és örök megbánás. Azok, akik csalárdak, soha nem fogják ezt átlátni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak azáltal tudja valaki megélni az emberi hasonlatosságot, hogy becsületes ember). Isten szavaiból megértettem, hogy a csalárd emberek azért beszélnek és cselekszenek, hogy megóvják a saját hiúságukat, büszkeségüket és érdekeiket. Tisztában vannak vele, hogy Istennek ez nem tetszik, mégis törik a fejüket, hogy hazudjanak, fedezzék magukat és csaljanak. Lehet, hogy úgy tűnik, a büszkeségüket és a hiúságukat óvják, de elveszítik a lehetőséget az igazság gyakorlására, és ha nem tartanak bűnbánatot, végül Isten ki fogja őket vetni, és teljesen elveszítik a lehetőséget, hogy Isten megmentse őket. Amikor ezt felismertem, megdöbbentem. A viselkedésem pontosan tükrözte azokat az állapotokat, amelyeket Isten leleplez! Amint észrevettem, hogy számos újonnan érkezettnek nem volt megszervezve az összejövetel, aggódtam, mit gondolna rólam a felügyelő, ha megtudná, és hogy rosszabb véleménnyel lenne-e rólam. Aggódtam amiatt is, hogy miután a testvérek megtudnák, felhoznák, hogy folyton emlékeztetem őket, legyenek szorgalmasabbak a kötelességeikben, én viszont ilyen elemi hibát vétettem a sajátomban. Féltem, hogy azt gondolnák, valódiság nélküli ember vagyok, aki csak szavakat és doktrínákat szajkóz. Hogy megóvjam a rólam kialakult jó képet, hazudtam, és azt mondtam, hogy az újonnan érkezettek a rossz internetkapcsolat miatt nem vettek részt az összejövetelen. De aggódtam amiatt is, hogy az újonnan érkezetteket öntöző nővér megtudja a tényleges helyzetet, és jelenti a felügyelőnek, ezzel leleplezve a következetlenséget abban, amit mondtam. Emiatt siettem az öntöző nővérhez, hogy magam magyarázzam el a helyzetet. Hogy megóvjam a hiúságomat és a büszkeségemet, azon törtem a fejem, hogyan hazudjak, és próbáltam leplezni a hazugságomat. Tisztában voltam vele, hogy ez ellentétes Isten szándékával, és bűntudatom volt, de mégsem gyakoroltam az igazságot. Megkötözött a romlott beállítottságom, és egyszerre éreztem fájdalmat és kimerültséget. Elveszítettem az emberi méltóságomat és az integritásomat is. Azt hittem, azzal, amit tettem, nem hagyok elvarratlan szálakat, de a valóságban Isten mindent átvizsgál. Úgy viselkedtem, mint egy bohóc. Minél többet gondolkodtam, annál inkább úgy éreztem, hogy amit tettem, az undorító, aljas és szennyes, és hogy a tetteim miatt Isten meggyűlölt engem. Ugyanakkor megmagyarázhatatlan szorongást és félelmet éreztem, mintha valóban veszélyben lennék. Pontosan úgy, ahogy Isten mondja: „Ha azt hiszed, hogy a hazugságok fenntarthatják a hírnevet, a státuszt, a hiúságot és a büszkeséget, amire vágysz, teljes tévedésben vagy. A valóságban a hazudozással nemcsak hogy nem sikerül fenntartanod a hiúságodat és a büszkeségedet, valamint a méltóságodat és az integritásodat, de ami még rosszabb, elszalasztod a lehetőséget az igazság gyakorlására és arra, hogy becsületes ember legyél. Még ha abban a pillanatban sikerül is fenntartanod a hírnevedet, a státuszodat, a hiúságodat és a büszkeségedet, eldobtad az igazságot és elárultad Istent. Ez azt jelenti, hogy teljesen elveszítetted az esélyedet arra, hogy Ő megmentsen és tökéletesítsen téged, ami a legnagyobb veszteség és örök megbánás.” Bár a hazugság lehetővé tette, hogy megóvjam a hiúságomat és a büszkeségemet mások előtt, és megőrizzem a rólam kialakult jó benyomást, elveszítettem a lehetőséget az igazság gyakorlására, és arra, hogy becsületes ember legyek, és örökre letörölhetetlen vétket követtem el Isten előtt. Később azon tűnődtem: „Miért nem tudom megállni, hogy folyton hazudjak? Mi ennek a kiváltó oka?”

Egy nap az áhítatom során olvastam egy szakaszt Isten szavaiból: „Amikor az idősebb családtagok gyakran azt mondják neked, hogy »az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg«, azzal azt akarják elérni, hogy fontosságot tulajdoníts annak, hogy jó színben tűnj fel, tiszteletreméltóan élj, és elkerüld az olyan dolgok megtételét, amelyek szégyent hoznak. Tehát ez a mondás pozitív vagy negatív irányba vezérli az embereket? Elvezethet téged az igazsághoz? Elvezethet téged az igazság megértéséhez? (Nem, nem vezethet.) Egészen biztosan nem! Isten azt követeli meg az emberektől, hogy becsületesek legyenek. Amikor vétkeztél, vagy valami rosszat tettél, vagy olyasmit tettél, ami lázad Isten ellen és ellentétes az igazsággal, el kell gondolkoznod önmagadon, meg kell ismerned a hibádat, és boncolgatnod kell a romlott beállítottságaidat; csak így érheted el a valódi bűnbánatot, és cselekedhetsz ezután Isten szavaival összhangban. Milyen gondolkodásmóddal kell rendelkezniük az embereknek ahhoz, hogy gyakorolják a becsületességet? Van bármilyen ellentét a megkövetelt gondolkodásmód és »az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg« mondás által példázott nézőpont között? (Igen.) Mi az ellentét? Az a mondás, hogy »az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg«, azt mondja az embereknek, hogy tulajdonítsanak fontosságot annak, hogy a legjobb oldalukat mutassák, és több olyan dolgot tegyenek, amitől jónak tűnnek – ahelyett, hogy rossz vagy becstelen dolgokat tennének, leleplezve a csúnya oldalukat –, és kerüljék a nem tiszteletreméltó vagy nem méltóságteljes életet. A büszkesége érdekében, és azért, hogy jónak tüntesse fel magát, az ember nem állíthatja be magát teljesen értéktelennek, még kevésbé beszélhet másoknak a sötét oldaláról és szégyenletes aspektusairól, mert tiszteletreméltó és méltóságteljes életet kell élnie, és ahhoz, hogy méltósága legyen, büszkeségre van szüksége, ahhoz pedig, hogy büszkesége legyen, színlelnie kell és jó színben kell feltüntetnie magát. Nem áll ez ellentétben azzal, hogy valaki becsületes ember legyen? (De igen.) Amikor becsületes ember vagy, már elengedted azt a mondást, hogy »az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg«. Ha becsületes ember akarsz lenni, ne tulajdoníts fontosságot az imázsodnak; az ember imázsa egy garast sem ér. Az igazság jelenlétében az embernek le kell lepleznie magát, nem pedig színlelni és álcát viselni. Fel kell fednie Isten előtt a valódi gondolatait, az elkövetett hibáit, az igazságalapelveket sértő aspektusokat és így tovább, és ezeket a dolgokat a testvérek előtt is fel kell tárnia. Ez nem a büszkeségért való élet, hanem inkább a becsületes emberként való élet, az igazságra való törekvésért való élet, a valódi teremtett lényként való élet, valamint az Istennek való eleget tevésért és az üdvösségért való élet. De amikor nem érted ezt az igazságot, és nem érted Isten szándékait, a családod által beléd nevelt dolgok hajlamosak uralkodni a szívedben. Így amikor valami rosszat teszel, eltussolod és színlelsz, azt gondolva: »Erről senkinek sem beszélhetek, és azt sem engedem, hogy bárki más, aki tud róla, beszéljen róla az embereknek. Ha bármelyikőtök elmondja valakinek, nem hagyom annyiban. A büszkeségem az első. Az élet nem másért van, mint a büszkeségért, ami mindennél fontosabb. Ha egy embernek nincs büszkesége, elveszíti minden méltóságát. Tehát nem mondhatsz igazat, színlelned kell, el kell tussolnod a dolgokat, különben nem lesz többé büszkeséged és méltóságod, és az életed értéktelen lesz. Ha senki sem tisztel, akkor egyszerűen értéktelen vagy, csak olcsó szemét vagy.« Lehetséges elérni, hogy becsületes ember legyél, ha így gyakorolsz? Lehetséges így feltárni és boncolgatni magad? (Nem, nem az.) Azzal, hogy így teszel, nyilvánvalóan ahhoz a szóláshoz tartod magad, miszerint »az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg« – amit a családod ültetett beléd” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (12.)). Isten szavainak leleplezése által végre rájöttem, hogy „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg” sátáni méreg szerint élek. Ez vált az iránymutatómmá abban, ahogyan cselekedtem és viselkedtem. Gyermekkoromtól fogva a családom mindig azt tanította: „Ebben az életben a hírnevedre kell összpontosítanod, hogy mások nagyra tartsanak, és jó benyomásuk legyen rólad. Ha hírhedtté válsz, akkor még a szüleidre is szégyent hozol.” Az iskola megkezdése után a tanárok gyakran azt tanították nekünk: „Ahhoz, hogy értékes életet élj, el kell nyerned mások dicséretét.” E megtévesztő gondolatok hatása alatt mindenben, amit tettem, különös figyelmet fordítottam arra, hogyan látnak mások. Miután megtaláltam Istent, és elvállaltam a kötelességemet a gyülekezetben, továbbra is sokat foglalkoztam a másokban rólam kialakult képpel, és minden nap gondosan végeztem a kötelességemet, aggódva, hogy ha egy pillanatra is hibázok, akkor problémákat okozok, és lerombolom a testvérek szívében rólam kialakult jó benyomást. Még a legkisebb probléma miatt is úgy éreztem, mintha halálos veszélyben lennék, és bénító szorongás töltötte el a szívemet. A jó imázsom megőrzése érdekében nem mertem beismerni a hibáimat a felügyelőnek, ezért trükkökhöz és megtévesztéshez folyamodtam, és hamisan jelentettem az újonnan érkezettek összejöveteleivel kapcsolatos helyzetet. E sátáni mérgek szerint élve igazán elvetemültté és csalárddá váltam, és hogy fenntartsam a büszkeségemet és a státuszomat, elveszítettem az emberség alapvető alapelveit. Olyan alantas és értéktelen életet éltem! Miközben próbáltam becsületes ember lenni, amikor ez ütközött az „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg” sátáni törvényével, képtelen voltam gyakorolni az igazságot, vagy az igazság oldalára állni. Hogyan nyerhetnék megmentést, ha így folytatnám? Felismerve a sátáni mérgek szerinti élet súlyos következményeit, mélyen megbántam, hogy nem gyakoroltam az igazságot, ezért a gyakorlás útját kerestem Isten szavaiban.

Később olvastam Isten szavait: „Ahhoz, hogy becsületes ember légy, először is fel kell tárnod a szívedet, hogy mindenki belenézhessen és láthassa mindazt, amire gondolsz, és megnézhesse a valódi arcodat. Nem szabad megpróbálnod álcázni magad, vagy leplezni magad. Csak akkor fognak megbízni benned mások, és akkor tartanak majd becsületes embernek. Ez a legalapvetőbb gyakorlat, és előfeltétele a becsületes emberi létnek. Ha mindig színlelsz, mindig szentséget, nemességet, nagyságot és magasztos jellemet tettetsz, elrejtve a romlottságodat és a hibáidat mások elől, hamis képet mutatva nekik, és elhitetve velük, hogy tisztességes, nagyszerű, önfeláldozó, igazságos és önzetlen vagy – hát nincs ebben csalárdság és megtévesztés? Idővel nem fognak tudni átlátni rajtad az emberek? Tehát ne légy képmutató vagy ne mutass hamis látszatot! Ehelyett légy egyszerű és nyílt, és tanuld meg feltárni magad – tárd fel a szívedet, hogy mások lássák!” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A becsületes emberi lét legalapvetőbb gyakorlata). „Bármely problémával találkozol is, az igazságot kell keresned, hogy megoldd azt, semmiképp sem szabad álcáznod magad vagy hamis képet festened magadról másoknak. Ami a hiányosságaidat, tökéletlenségeidet, hibáidat, romlott beállítottságaidat illeti – meg kell nyílnod és beszélned kell mindezekről. Ne tartsd magadban őket. Az életbe való belépés felé vezető első lépés az, hogy megtanulsz megnyílni, és ez az első akadály is, amelyet a legnehezebb megugrani. Ha egyszer leküzdötted ezt az akadályt, könnyű lesz belépni az igazságba. Mit jelent az, hogy megteszed ezt a lépést? Azt jelenti, hogy megnyitod a szíved, és felfeded és megnyitod minden részed, legyen az jó vagy rossz, pozitív vagy negatív; és megvilágítod azt mások és Isten számára, hogy lássák; nem rejtegetsz vagy titkolsz el semmit Isten elől, nem alkalmazol semmiféle álcát, csalárdságot vagy megtévesztést Istennel szemben, és ugyanígy őszinte vagy más emberekkel is. Ily módon a világosságban fogsz élni; nemcsak Isten fog átvizsgálni téged, hanem más emberek is látni fogják, hogy a cselekedeteid elveken alapulnak és átláthatóak. Nem kell semmilyen módszert használnod a hírneved, a rólad kialakult kép és a státuszod védelmére, és a hibáidat sem kell elrejtened vagy eltussolnod. Nem kell ilyen haszontalan erőfeszítéseket tenned. Ha el tudod engedni ezeket a dolgokat, az életed nagyon nyugodttá válik, mentes lesz a korlátoktól és a fájdalomtól, és teljesen a világosságban fogsz élni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból megértettem, hogy ahhoz, hogy elkerüljem a csalárdságot és a csalást, azt kell gyakorolnom, hogy Isten szavai szerint becsületes ember legyek, és gyakorolnom kell a szívem megnyitását és a testvérekkel való beszélgetést, hogy elmondjam, mi van valójában a szívemben. Függetlenül attól, hogy milyen romlott beállítottságaim vannak, milyen hibákat vétek a kötelességemben, vagy milyen hiányosságaim és gyengeségeim vannak, meg kell tanulnom megnyílni és feltárni magam, lehetővé téve a testvérek számára, hogy lássák: hozzájuk hasonlóan nekem is számos romlott beállítottságom van, és nem vagyok jobb náluk. Csak ha nyílt és egyenes vagyok, akkor lehet a szívem békés és nyugodt. Ezzel a gondolattal a fejemben meg akartam nyílni a testvéreknek az állapotomról. De amikor arra gondoltam, hogy elmondom az igazat, nagyon szorongani kezdtem. Féltem, hogy a felügyelő megmetsz, és hogy a testvérek lenéznek majd. Ezért szívemben Istenhez imádkoztam, kérve Istent, hogy adjon útmutatást, hogy a szavai szerint gyakoroljak, és becsületes ember legyek. Imádkozás után erőt éreztem, és összeszedtem a bátorságomat, hogy üzenetet küldjek a felügyelőnek, elmondva neki, hogy nem mondtam igazat, amikor az újonnan érkezettek összejöveteleiről jelentettem. Miután elolvasta az üzenetemet, a felügyelő csak megkérdezte, miért tettem ezt, és nem mondott sokkal többet. Később, egy összejövetel során megnyíltam és beszélgettem a testvérekkel, Istennek a becsületes emberré válásról szóló szavaira támaszkodva. Beszéltem arról, hogyan hazudtam és csaltam, hogy elfedjem a hibáimat, és megosztottam az ezzel kapcsolatos elmélkedéseimet és megértésemet, hogy a tapasztalatom intő példaként szolgálhasson számukra. A megosztás után végre lekerült a nehéz teher a szívemről, és a szívem azonnal megkönnyebbült.

Ezután az élmény után elkezdtem töprengeni: „Miért van az, hogy amikor mások problémákkal vagy eltérésekkel szembesülnek a kötelességeikben, képesek megfelelően kezelni azokat, de amikor én szembesülök problémákkal, a szívem tele lesz aggodalommal? Miért marad nyugtalan a szívem? Azon kívül, hogy törődöm azzal, hogy jó kép alakuljon ki rólam mások szemében, mi lehet még a probléma?” Egy nap az áhítatom során véletlenül rábukkantam egy tapasztalati tanúságtétel-videó leiratára, amelynek címe: „Miért olyan nehéz beismernünk a hibáinkat?” Ebben idéznek egy szakaszt Isten szavaiból, amely nagyon hasznos volt számomra. Mindenható Isten azt mondja: „Hogyan kellene gyakorolnotok, hogy hétköznapi és normális emberek legyetek? Hogyan érhető ez el? [...] Először is, ne adj magadnak címet, és ne hagyd, hogy az korlátok közé szorítson, azt mondva: »Én vagyok a vezető, én vagyok a csoportvezető, én vagyok a felügyelő, vagy én vagyok a legnagyobb szakértelemmel bíró és a szakmailag legképzettebb személy a területen.« Ne feszélyezzen a magadnak adott cím. Amint ez megtörténik, szorosan megkötöz téged; hatással lesz a szavaidra és a tetteidre, valamint a normális gondolkodásodra és az ítéleteidre. Meg kell szabadítanod magad a státusz e korlátaitól. Először is, szállj le e hivatalos cím pozíciójáról, és foglald el egy hétköznapi ember helyét! Akkor a gondolkodásmódod némileg normálissá válik. Azt is el kell ismerned: »Nem tudom, hogyan kell ezt csinálni, és azt sem értem – kutatnom és tanulnom kell«, vagy »Ezt még sosem tapasztaltam, így nem tudom, mit tegyek.« Amikor ki tudod mondani, amit valójában gondolsz, és így becsületesen beszélsz, normális józan ésszel fogsz rendelkezni. Ha hagyod, hogy mások megismerjék a valódi énedet, normális képük lesz rólad, és nem kell megjátszanod magad. Többé nem érzed majd, hogy nagy nyomás nehezedik rád, és képes leszel normálisan kommunikálni másokkal. Így élni szabad és könnyű. Aki úgy érzi, hogy az élet túl fárasztó, az csak magát okolhatja” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Isten szavainak becsben tartása az Istenbe vetett hit alapja). Isten szavainak leleplezése által világosan láttam a saját problémáimat. Kezdetben, amikor megkaptam a csapatvezetői kötelességet, nem határoztam meg helyesen a helyemet, és magamra vettem a csapatvezetői címet. Úgy éreztem, hogy minden szavamat és tettemet ez a cím határozza meg. Azt hittem, mivel csapatvezető lettem, a szakmai készségeimnek és a munkaképességemnek erősebbnek kell lennie a többi testvérénél, és hogy a mindennapi viselkedésemnek jobbnak kell lennie az övékénél. Mivel magamévá tettem ezeket a téves nézeteket, nem engedtem meg magamnak, hogy hibázzak vagy eltérések legyenek a kötelességemben, mert féltem, hogy mások rossz véleménnyel lennének rólam. Olyan nehéz terhet cipeltem a kötelességemben, és annyira fárasztó és fájdalmas volt így élni. Mindez azért volt, mert nem értettem az igazságot, és nem Isten szavai szerint tekintettem a dolgokra. A valóságban az, hogy a gyülekezet rám bízta a csapatvezetői kötelességet, Isten kegyelme volt, és lehetőség arra, hogy képezzem magam, és pótoljam a hiányosságaimat. Bár én voltam a csapatvezető, néha a testvérek öntözésének eredményei még az enyéimnél is jobbak voltak. De még mindig azt gondoltam, hogy csapatvezetőként jobbnak kell lennem másoknál, és nem hibázhatok. Ez igazán arrogáns és észszerűtlen volt! Csak egy romlott ember vagyok, így természetes, hogy vannak eltéréseim, vagy hogy romlott beállítottságot fedek fel a kötelességemben. Ezt helyesen kellett volna kezelnem, megnyílnom a testvérek előtt és feltárnom magam, összegeznem az eltéréseimből és hibáimból adódó problémákat, és el kellett volna gondolkodnom magamon. Csak így végezhetem jobban a kötelességemet.

Néhány nappal később a felügyelő üzenetet küldött nekem. Az üzenetben az állt, hogy egy újonnan érkezett részt vett egy összejövetelen, de én azt jelentettem, hogy nem, és arra kért, legyek alaposabb az újonnan érkezettek összejöveteleinek nyomon követésekor, és gondosan ellenőrizzem a jelentéseimet. Az üzenet elolvasása után összeszorult a szívem, és arra gondoltam: „Már ellenőriztem a jelentést, hogyan követhettem el ekkora hibát?” Gyorsan megnyitottam a dokumentumot. Abban a pillanatban eszembe jutott, hogy mivel más sürgős elintéznivalóim voltak, csak futólag néztem át, és valóban nem ellenőriztem gondosan az információkat, és ennek eredményeként hibát vétettem az újonnan érkezett részvételének jelentésében. Az esti összejövetelen meg akartam osztani a hibámat a testvérekkel, hogy tanulhassanak belőle. De vívódtam, és arra gondoltam: „Ha a testvérek megtudják, hogy elkövettem még egy hibát, vajon azt fogják hinni, hogy egyszerűen csak felületes vagyok a kötelességemben? Vajon azon tűnődnek majd, mi van velem mostanában, és értetlenül állnak azelőtt, miért hibázom folyton? Mit gondolnak majd rólam? Azt hiszik majd, hogy valami baj van velem?” Egy pillanatra teljesen összezavarodott a szívem. Abban a pillanatban rájöttem, hogy valami nincs rendben az állapotommal, ezért Istenhez imádkoztam, kérve Őt, hogy adjon útmutatást, hogy gyakorolhassam az igazságot, és becsületes ember lehessek. Aztán elolvastam ezen Isten szavait: „Ha becsületes ember akarsz lenni, ne tulajdoníts fontosságot az imázsodnak; az ember imázsa egy garast sem ér. Az igazság jelenlétében az embernek le kell lepleznie magát, nem pedig színlelni és álcát viselni. Fel kell fednie Isten előtt a valódi gondolatait, az elkövetett hibáit, az igazságalapelveket sértő aspektusokat és így tovább, és ezeket a dolgokat a testvérek előtt is fel kell tárnia. Ez nem a büszkeségért való élet, hanem inkább a becsületes emberként való élet, az igazságra való törekvésért való élet, a valódi teremtett lényként való élet, valamint az Istennek való eleget tevésért és az üdvösségért való élet” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (12.)). Isten szavai hirtelen kitisztították a gondolataimat, és motivációt adtak, hogy gyakoroljam az igazságot, és becsületes ember legyek. Be akartam ismerni a hibáimat a testvéreknek, és bár ez egy kicsit kínos lehet, ezzel azt gyakorolnám, hogy Isten követelményei szerint becsületes ember legyek, és megélném az emberi hasonlatosságot, lelkileg pedig felszabadultnak és szabadnak érezném magam. Ezt felismerve magamban Istenhez imádkoztam, kérve, hogy adjon útmutatást a szavai szerinti gyakorlásban, és elhatároztam, hogy nem számít, hogyan látnak mások, én csak azt akarom, hogy eleget tegyek Istennek. Az esti összejövetelen elmondtam a testvéreknek a hibákat, amelyeket figyelmetlenségből követtem el a kötelességemben, és buzdítottam őket, hogy ne kövessék el ugyanazokat az elemi hibákat, mint én. Miután ezeket elmondtam, nyugodtnak és felszabadultnak éreztem magam.

E tapasztalat által, ahogy folytattam a kötelességem végzését, már nem aggódtam amiatt, mit gondolnak rólam mások, mint korábban, és nyugodtabban tudtam szembenézni a hibáimmal. Mindennap igyekszem a legjobbat nyújtani abban, amit tennem kell, és komolyan venni a dolgokat, és ha bármilyen probléma merül fel a kötelességemben, ha azt a romlott beállítottságom okozza, Isten elé járulok, hogy elgondolkodjak, és keresem az igazságot a romlott beállítottságom orvoslására. Ha a hibát valamilyen konkrét ok okozza, akkor a kötelességemben elkövetett hibákat arra használom, hogy összegezzem az eltérést, és legközelebb kijavítsam azt. Hála Istennek az útmutatásáért! Így gyakorolva megízleltem az igazság gyakorlásának és annak az örömét, hogy becsületes ember lehetek.