90. Nem végezheted jól a kötelességedet, ha folyton magadat véded

A gyülekezetben a prédikációk szűrését végeztem. Ji-linnel és Ji-janggal dolgoztam együtt. 2022 áprilisában egy nap a vezetők levelet küldtek, amelyben ez állt: „Ji-lin nem az alapelvek szerint végzi a prédikációk szűrését, és a munkájának az eredményei nem jók. El kell bocsátani. Te és Ji-jang elértek némi eredményt a kötelességetek végzése során, de mostanában eltérések mutatkoztak abban, ahogy a prédikációkat szűritek: elvetettetek néhány értékes prédikációt. Egyelőre maradhattok, és megfigyelés alatt álltok.” Amikor láttam ezt a hírt, a szívemben kavarogtak az érzések. Ji-lin képessége jobb volt, mint az enyém, mégis elbocsátották. Az én képességem és munkaképességem nem volt olyan jó, mint az övé, és nem értettem jól az alapelveket. Ha még egy hibát elkövetek a prédikációk szűrésében, akkor biztosan elbocsátanak. Isten munkája most már hamarosan befejeződik. Ha elbocsátanának, és nem lenne kötelességem, amit végezhetnék, lenne még esélyem az üdvösségre? Amikor erre gondoltam, rendkívül nehéz lett a szívem. Abban az időben minden alkalommal, amikor átvilágítottam egy prédikációt, többször is elolvastam, attól félve, hogy elbocsátanak, ha eltérés jelentkezik. Azonban minél jobban féltem a hibázástól, annál kevésbé voltam képes pontosan kiértékelni a dolgokat, és annál több probléma és eltérés jelentkezett. Egyszer egy olyan prédikációt értékeltünk ki, amelyről úgy éreztem, hogy világos a felépítése, és meglehetősen gyakorlatiasan beszél. Odaadtam a vezetőknek, hogy nézzék meg. Nem számítottam arra, hogy a vezetők elolvassák, és azt mondják: „Ebben a prédikációban nincsenek megoldva a vallási elképzelések. Nem lehet benyújtani.” Megdöbbentem: „Hogyhogy nem láttam ezt? Ha a vezetők látják, hogy nem vagyok tisztában az alapelvekkel, és nem haladok előre a kötelességem végzésében, vajon el fognak bocsátani?” Később rendkívül bátortalanná váltam, és hiányzott belőlem a kezdeményezőkészség a kötelességem végzése során. A prédikációk szűrésekor nem mertem világosan kinyilvánítani a saját véleményemet, mert féltem, hogy hibázom, lelepleződöm és elbocsátanak. Ezért mindenről megkérdeztem a vezetőket, és rájuk bíztam a döntést.

Egyszer a gyülekezetek továbbítottak néhány prédikációt. Miután elolvastuk őket, felfedeztük, hogy négy prédikáció meglehetősen gyakorlatiasan íródott, és benyújtható. A szívemben azonban számolgattam: „Mi van, ha megint benyújtok egy értéktelen prédikációt, mert pontatlanul olvastam el? Mihez kezdek, ha a vezetők arra jutnak, hogy nem értem az alapelveket, és elbocsátanak? A biztonság kedvéért először oda kellene adnom a vezetőknek, hogy nézzék meg. Így, még ha hibázom is, nem én viselem majd a fő felelősséget.” Így továbbítottam ezeket a prédikációkat a vezetőknek. Néhány nap múlva a vezetők megírták a javaslataikat három prédikációval kapcsolatban, mondván, hogy be lehet őket nyújtani. A negyedik, Csang Li által írt prédikációra azonban nem válaszoltak. Azt gondoltam magamban: „Ha a vezetők nem válaszoltak, akkor lehet, hogy úgy gondolják, probléma van vele? Jobb, ha nem nyújtom be. Így elkerülhetem azt a helyzetet, hogy később alapelvekkel kapcsolatos probléma merüljön fel, és úgy tűnjön, mintha nem lenne tisztánlátásom. Meg kellene várnom a vezetők válaszát, és aztán eldönteni, hogy benyújtsam-e. Így biztonságosabb.” Ezután más feladatokkal foglaltam el magam. Ez a prédikáció két hétig vesztegelt. Ez idő alatt Ji-jang emlékeztetett, hogy ezt a prédikációt minél hamarabb be kell nyújtani. Azt mondtam: „Várjuk meg a vezetők válaszát, mielőtt benyújtanánk. Nem szabad elsietnünk a dolgot.” Ji-jang nem mondott többet. Egy nap a vezetők levelet küldtek, amelyben ez állt: „Nem láttuk, hogy továbbítottátok volna a Csang Li által írt prédikációt. Hol akadt el?” Csak ekkor jöttem rá, hogy a vezetők már régen megírták, hogy Csang Li prédikációja lektorálható és benyújtható. Csak mi nem kaptuk meg a levelet. Amikor megkaptam ezt a hírt, valami leírhatatlant éreztem a szívemben. Önkéntelenül is eltűnődtem: világosan láttam, hogy Csang Li prédikációja meglehetősen gyakorlati, és megvan a saját nyelvi stílusa. Az alapelvek szerint be kellett volna nyújtani. De miért vártam továbbra is a vezetők döntésére? Milyen romlott beállítottság irányított? Isten elé vittem az állapotomat, hogy imádkozzam és keressek.

Később olvastam Isten ezen szavait: „Sokan vannak, akik félnek felelősséget vállalni a kötelességvégzésben. Félelmük három fő módon nyilvánul meg. Az első, hogy olyan kötelességeket választanak, amelyek nem igényelnek felelősségvállalást. [...] A második, hogy ha nehézség éri őket vagy problémával találkoznak, az első dolguk, hogy jelentik egy vezetőnek, hogy a vezető kezelje és oldja meg, azt remélve, hogy így megőrizhetik a nyugalmukat. Nem érdekli őket, hogy a vezető hogyan kezeli a problémát, és nem is törődnek vele – amíg ők maguk nem vállalnak felelősséget, addig minden rendben van a számukra. Hűséges-e Istenhez az ilyen kötelességvégzés? Ezt hárításnak, kötelességmulasztásnak, trükközésnek nevezik. Ez mind csak beszéd: nem tesznek semmi valóságosat. Azt mondják magukban: »Ha ezt a dolgot nekem kell elintéznem, mi van, ha a végén hibát követek el? Amikor megvizsgálják, hogy ki a hibás, nem engem fognak elővenni? Vajon először nem engem fog terhelni a felelősség?« Ez az, ami miatt aggódnak. De te vajon hiszel abban, hogy Isten mindent átvizsgál? Mindenki követ el hibákat. Isten látja, ha valakinek, akinek a szándéka helyes, nincs tapasztalata és korábban nem foglalkozott valamilyen dologgal, de a legjobb tudása szerint járt el. Hinned kell, hogy Isten mindent és az ember szívét is átvizsgálja. Ha valaki még ebben sem hisz, az nem álhívő? Mi jelentősége lehet annak, hogy egy ilyen ember kötelességet végez? Ugye nem igazán számít, hogy végzi-e ezt a kötelességet vagy sem? Fél a felelősségvállalástól és kibújik a felelősség alól. Amikor valami történik, nem próbál azonnal kitalálni valamit a probléma kezelésére, hanem először felhívja és értesíti a vezetőt. Természetesen vannak, akik megpróbálják maguk kezelni a problémát, miközben értesítik a vezetőt, de vannak, akik nem tesznek így, és az első dolguk, hogy felhívják a vezetőt, a hívás után pedig csak passzívan várnak az utasításokra. Amikor a vezető utasítja őket, hogy tegyenek meg egy lépést, akkor megteszik. Ha a vezető arra utasítja őket, hogy tegyenek valamit, akkor megteszik. Ha a vezető nem mond semmit vagy nem ad utasításokat, akkor nem tesznek semmit, csak halogatnak. Ha senki nem sarkallja őket vagy felügyeli őket, akkor egyáltalán nem végeznek semmilyen munkát. Mondd meg Nekem, kötelességet végez-e az ilyen ember? Még ha munkát végez is, nincs benne hűség! Van még egy fajta megnyilvánulása az ember felelősségvállalástól való félelmének a kötelesség végzése során. Amikor a kötelességüket végzik, egyes emberek csak egy kis felszínes, egyszerű munkát végeznek, olyan munkát, amely nem jár felelősségvállalással. Az olyan munkát, amely nehézségekkel és felelősségvállalással jár, másokra zúdítják, ha pedig valami rosszul sül el, akkor rájuk hárítják a felelősséget, saját magukat pedig távol tartják a bajtól. Amikor a gyülekezetvezetők látják, hogy felelőtlenek, türelmesen felajánlják a segítségüket vagy megmetszik őket, hogy képesek legyenek felelősséget vállalni. Ők azonban még mindig nem akarnak, és azt gondolják: »Ezt a kötelességet nehéz elvégezni. Felelősséget kell vállalnom, amikor a dolgok rosszul sülnek el, és még az is lehet, hogy kitakarítanak és kiiktatnak, és az a véget jelenti számomra.« Miféle hozzáállás ez? Ha nincs felelősségérzetük a kötelességük végzése során, hogyan tudják jól végezni a kötelességüket? Akik nem áldozzák fel magukat őszintén Istenért, nem tudnak jól végezni semmilyen kötelességet. Azok pedig, akik félnek a felelősségvállalástól, csak késleltetni fogják a dolgokat, amikor a kötelességüket végzik. Az ilyen emberek nem becsületesek és megbízhatók; csak azért végzik a kötelességüket, hogy enni kapjanak. Az ilyen »koldusokat« ki kell-e vetni? Igen. Isten háza nem akar ilyen embereket. Ez a három megnyilvánulása azoknak az embereknek, akik félnek felelősséget vállalni a kötelességük végzésében. Azok, akik félnek felelősséget vállalni a kötelességükben, még a hűséges munkás szintjét sem érhetik el, és nem alkalmasak kötelességvégzésre. Vannak, akiket a kötelességükhöz való ilyen hozzáállásuk miatt vetnek ki. Lehet, hogy még most sem értik az okot és még mindig panaszkodnak. Azt mondják: »Izzó lelkesedéssel végeztem a kötelességemet, akkor miért dobtak ki ilyen ridegen?« Még most sem értik. Akik nem értik az igazságot, azok az egész életüket úgy töltik, hogy képtelenek megérteni, miért vetették ki őket. Kifogásokat keresnek maguknak és folyton védekeznek. Így gondolkodnak: »Az emberek ösztönösen óvják magukat, és így is kell tenniük. Kinek nem kell óvnia önmagát egy kissé? Kinek nem kell vigyáznia önmagára egy kicsit? Kinek ne kellene menekülési útvonalat nyitva tartania saját magának?« Ha mindig megóvod magad, amikor valami történik veled, és nyitva hagysz magadnak egy hátsó ajtót és egy menekülési utat, akkor gyakorlatba ülteted-e az igazságot? Ez nem az igazság gyakorlása – ez ravaszkodás. Te most Isten házában végzed a kötelességedet. Mi a kötelességvégzés első alapelve? Az, hogy először is teljes szívvel, fáradságot nem kímélve kell végezned a kötelességet, és így meg kell óvnod Isten házának érdekeit. Ez egy igazságalapelv, amelyet gyakorlatba kell ültetned. Fenntartani egy hátsó ajtót és egy menekülési útvonalat, hogy így óvja magát az ember, nem más, mint a nem hívők által követett gyakorlásra vonatkozó alapelv, és az ő legfőbb filozófiájuk. Ha valaki mindenben először önmagára van tekintettel, a saját érdekeit helyezi mindenek elé, másokra pedig nem gondol, azt hiszi, hogy neki semmi köze Isten házának érdekeihez, illetve mások érdekeihez, először a saját érdekeire gondol, utána pedig egy menekülési útvonalon gondolkodik – hát nem pont ilyen egy nem hívő? Pontosan ilyen egy nem hívő. Az ilyen ember méltatlan a kötelességvégzésre” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Isten szavaiból láttam, hogy az emberek folyamatosan félnek felelősséget vállalni a kötelességük végzésekor. Félnek attól, hogy ha hibáznak, akkor felfedik és elbocsátják őket. Amikor gondok merülnek fel, hagyják, hogy a vezetők döntsenek, és mindig hagynak maguknak egy kiskaput, hogy megvédjék a személyes érdekeiket. A nem hívők ennek az elvnek az alapján intézik az ügyeiket. Amikor Isten szavai lelepleztek, az olyan volt, mintha szíven szúrtak volna. Hát nem pontosan így viselkedtem én is? Amikor Ji-lint elbocsátották, és eltérések és problémák merültek fel az általam átnézett prédikációkban, én pedig megfigyelés alatt megmaradtam a kötelességemben, nem járultam Isten elé, hogy megtaláljam a problémák gyökerét, és keressem az igazságot a megoldásukra. Ehelyett aggódtam, hogy elbocsátanak, és nem végezhetek kötelességet, így nem lesz jó jövőm és rendeltetési helyem. Világosan láttam, hogy ez a néhány prédikáció meglehetősen gyakorlatias és benyújtható, de féltem, hogy ha eltérések merülnek fel, a hibáim lelepleződnek, és elbocsátanak. Ezért áthárítottam a döntést a vezetőkre, azzal a kifogással, hogy nem vagyok biztos a dolgomban. Így, ha problémák merülnek fel, az nem kizárólag az én felelősségem lesz. Amikor a vezetők nem válaszoltak, húztam az időt és vártam, aminek eredményeként egy értékes prédikáció nem került azonnal benyújtásra, és hátráltattam a haladást. Akkoriban azt hittem, hogy nem törekszem annyira a gyors sikerekre, mint korábban. Nem is voltam olyan magabiztos, mint korábban, és azt hittem, az észszerűség jele, hogy ki tudom kérni a vezetők javaslatait, amikor dolgok merülnek fel. Most végre felismertem, hogy legbelül hitvány szándékokat rejtegettem. Féltem a felelősségvállalástól, és önmagam védelmében alattomos módszereket alkalmaztam. Rendkívül önző és hitvány, rendkívül ravasz és csalárd voltam! Ha a szándékaim helyesek lettek volna, vagyis a gyülekezet munkáját vettem volna figyelembe, a lehető leggyorsabban ki kellett volna válogatnom az értékes prédikációkat, hogy bizonyságot tehessenek Istenről. Még ha problémák vagy eltérések merültek is volna fel, azonnal összegezhettem volna őket, és kereshettem volna az igazságot a megoldásukra. Így az eltérések száma folyamatosan csökkent volna. Azonban nem hittem el, hogy Isten mindent átvizsgál. Féltem, hogy ha hibázom, elbocsátanak, és nem lesz biztos jövőm. Inkább késleltettem a prédikációk benyújtását, hogy megóvjam magam. A legkevésbé sem vettem figyelembe a gyülekezet munkáját. Ez ahhoz vezethet, hogy nemcsak hogy nem lenne jó jövőm és rendeltetési helyem, de Isten is megutálna.

Később olvastam még Isten szavaiból: „Némelyek nem hiszik, hogy Isten háza igazságosan bánik az emberekkel. Nem hiszik el, hogy Isten uralkodik a házában, és hogy ott az igazság uralkodik. Azt hiszik, mindegy, milyen kötelességet végez egy személy, ha közben probléma adódik, Isten háza azonnal elbánik vele, megfosztja az arra való jogosultságától, hogy kötelességet végezzen, elküldi vagy akár ki is takarítja az egyházból. Valóban ez a helyzet? Biztosan nem. Isten háza minden embert az igazságalapelveknek megfelelően kezel. Isten minden emberrel igazságosan bánik. Nem csak azt nézi, hogy valaki egyetlen alkalommal hogyan viselkedik; az emberek természetlényegét nézi, a szándékaikat és a hozzáállásukat. Különösen pedig azt figyeli, hogy amikor valaki hibázik, képes-e elgondolkodni önmagán, hogy tanúsít-e megbánást, és hogy képes-e átlátni a probléma lényegét az Ő szavai alapján, ezáltal pedig megérteni az igazságot, meggyűlölni magát és igazán megtérni. [...] Mondd meg Nekem, ha egy ember hibát követett el, de eljut a valódi megértésre és hajlandó megtérni, nem adna-e neki esélyt Isten háza? Ahogy a végéhez közeledik Isten hatezer éves irányítási terve, sok-sok kötelességet szükséges végezni. Ám ha nincs lelkiismereted vagy józan eszed, és nem végzed a magad megfelelő munkáját, ha lehetőséget kaptál egy kötelesség végzésére, de nem tudod megbecsülni, a legkevésbé sem törekedsz az igazságra, hagyva, hogy elszálljon melletted a legjobb idő, akkor fel fogsz tárulni. Ha állandóan felületesen teszed a kötelességed, és egyáltalán nem veted alá magad, amikor azzal szembesülsz, hogy megmetszenek, vajon Isten háza tud-e továbbra is használni téged kötelesség végzésére? Isten házában az igazság uralkodik, nem pedig a Sátán, és mindenben Istené a végső szó. Ő az, aki az ember üdvözítésének munkáját végzi, Ő az, aki szuverenitást gyakorol mindenek felett. Szükségtelen elemezned, hogy mi helyes, és mi helytelen, csak figyelned kell és alávetned magad. Amikor azzal szembesülsz, hogy megmetszenek, el kell fogadnod az igazságot, és ki kell javítanod a hibáidat. Ha így teszel, Isten háza nem fog megfosztani az arra való jogosultságodtól, hogy kötelességet végezz. Ha mindig a kirekesztéstől félsz, mindig igazolni próbálod magad, mindig magyarázkodsz, hogy megvédd magad, az probléma. Mások látni fogják, hogy a legkevésbé sem fogadod el az igazságot, és hogy teljesen észszerűtlen vagy. Ez bajt jelent, és a gyülekezetnek kezelnie kell majd téged. Egyáltalán nem fogadod el az igazságot a kötelességed végzése során, és mindig attól félsz, hogy felfednek és kirekesztenek. Ez a félelmed emberi szándékkal szennyezett; ebben a félelemben romlott sátáni beállítottságok vannak, valamint gyanakvás, bizalmatlanság és félreértés. Ezek egyike sem olyan hozzáállás, amellyel egy embernek rendelkeznie kellene” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavain elmélkedve végre rájöttem: folyamatosan aggódtam, hogy ha hibázom a kötelességemben, felfednek, elbocsátanak, és akkor nem lesz jó jövőm és rendeltetési helyem, és ennek fő oka az volt, hogy nem értettem Isten igazságos természetét, és nem hittem, hogy Isten házában az igazság uralkodik. Isten háza az alapelvek szerint helyez át és bocsát el embereket. Nem bocsát el embereket azért, mert egy vagy két dolgot rosszul csináltak, vagy mert van néhány eltérés a munkájukban. Ehelyett az emberek tartós viselkedését nézi, és azt, hogy el tudják-e fogadni az igazságot, és azonnal helyre tudják-e hozni a hibáikat, amikor eltérések és problémák merülnek fel. Ji-linre gondoltam. Bár volt némi képessége és adottsága, csak a hírnevet és a státuszt hajszolta, és gyors sikerekre törekedett. Amikor eltérések és problémák jelentek meg a kötelességeiben, a vezetők több alkalommal is próbálták eligazítani, de ő nem gondolkodott el magán, nem kereste az alapelveket, és akadályozta és zavarta a munkát. Ezért bocsátották el. Ezzel szemben a környezetemben volt egy nővér, aki felületes volt a prédikációk szűrése közben, és kiselejtezett néhány értékes prédikációt. Azonban miután útmutatást és metszést kapott, el tudta fogadni ezt, elgondolkodott magán, és azonnal helyrehozta a hibáit. A gyülekezet továbbra is lehetőséget adott neki, hogy kötelességeket végezzen. Valójában Ji-lin elbocsátása ébresztő volt számomra. Elgondolkoztam azon, miért jelentkezett annyi eltérés és probléma, amikor prédikációkat szűrtem, és miért nem haladtam sokat. Leginkább azért, mert arrogáns és önhitt voltam, és a régi módszereim rabja. Kötelességem végzése során a tapasztalatra támaszkodtam, és mereven alkalmaztam az előírásokat az alapelvek keresése helyett. Ennek eredményeként kiselejteztem értékes prédikációkat, és akadályoztam a munkát. A vezetők mégsem bocsátottak el a kötelességemben felmerült eltérések és problémák miatt. Sőt, beszélgettek velem, hogy segítsenek megérteni a saját romlott beállítottságomat, és lehetőséget adtak a bűnbánatra és a változásra. De nemcsak hogy nem tanultam Ji-lin elbocsátásából, és nem gondolkodtam el a saját problémáimon, hanem félreértettem Istent, és bizalmatlan voltam Vele szemben. Egyértelműen láttam értékes prédikációkat, de nem mertem döntést hozni, hanem áthárítottam ezt a vezetőkre. Féltem, hogy ha hibázom, és elbocsátanak és nem végezhetek kötelességet, akkor nem lesz jó kimenetelem. Olyannak képzeltem Istent, mint a romlott emberiséget, azt hittem, nem engedi meg az embereknek, hogy hibázzanak, és azonnal kiiktatja őket, amint megteszik. Hát nem Isten rágalmazása és káromlása volt ez? Igazán mélységesen elvetemült és csalárd voltam!

Később olvastam egy másik szakaszt Isten szavaiból, és jobban megértettem az állapotomat. Mindenható Isten azt mondja: „Az embereknek becsületes szívvel kell hozzáállniuk a kötelességeikhez és Istenhez. Azoknak, akik félik Istent, képesnek kell lenniük erre. Milyen hozzáállással vannak a becsületes szívű emberek Isten iránt? Legalábbis istenfélő szívük van. Minden dologban Istennek alávetett szívük van; azaz nem kérdezősködnek áldásokról vagy csapásokról, nem szabnak feltételeket, és kiszolgáltatják magukat Isten vezénylésének. Ezek a becsületes szívű emberek. Azok, akik mindig kételkednek Istenben, mindig vizsgálják Őt, mindig alkudozni próbálnak Vele – vajon ők becsületes szívű emberek? (Nem.) Mi lakozik az ilyen emberek szívében? Csalárdság és elvetemültség; ők mindig kutatnak. És mi az, amit kutatnak? (Isten hozzáállását az emberekhez.) Mindig kutatják Isten hozzáállását az emberekhez. Milyen probléma ez? És miért kutatják ezt? Azért, mert a létfontosságú érdekeiket érinti. Azt gondolják a szívükben: »Isten alakította ki számomra ezt a körülményt, Ő idézte elő, hogy ez történjen velem. Miért tette ezt? Másokkal nem történt meg ez – vajon velem miért kellett megtörténnie? És mik lesznek a következmények?« Ezeket a dolgokat kutatják; kutatják a nyereségeiket és a veszteségeiket, az áldásaikat és a csapásaikat. És miközben mindezt kutatják, vajon képesek az igazság gyakorlására? Képesek rá, hogy alávessék magukat Istennek? Nem. Milyen természetűek azok a dolgok, amelyekre a szívükben gondolnak? Mind a saját érdekeikre és a saját maguk számára történő előnyök biztosítására összpontosítanak. [...] Bárki, aki különös fontosságot tulajdonít a saját kilátásainak, sorsának és érdekeinek, mindig azt vizsgálja, hogy Isten munkája előnyös-e a kilátásai, a sorsa és az áldások elnyerése szempontjából. Végül mi a következménye ennek a sok vizsgálódásnak? Csak az lehet, hogy mivel Isten munkája nem egyezik az elképzeléseivel, gyakran panaszkodik Istenre, fellázad Isten ellen, és szembeszegül Istennel. Még ha képes is kitartani a kötelessége végzése mellett, azt felületesen és negativitással teszi; szívében folyton azon gondolkodik, hogyan szerezzen előnyt, és ne szenvedjen semmilyen veszteséget. Ilyen szándékokkal végezni a kötelességet annyi, mint megpróbálni alkut kötni Istennel. Milyen beállítottságot jelez ez? Ez csalárdság, ez egy elvetemült beállítottság. Ez nem egy hétköznapi romlott beállítottság – ez elvetemültséggé fokozódott. Ilyenfajta elvetemült beállítottságot melengetni a szívben annyi, mint harcolni Isten ellen! Át kell látnotok ezen a problémán. Ha valaki mindig vizsgálja Istent, és üzleti gondolkodásmóddal végzi a kötelességét, képes lesz jól végezni a kötelességét? Egyáltalán nem. Nem imádja Istent szívvel és becsületességgel, és nem kezeli becsületesen a kötelességét. Miközben végzi a kötelességét, csak figyel és szemlélődik, mindig visszafogva magát. Mi ennek a következménye? Isten nem munkálkodik benne – zavaros fejű és összezavarodott, nem érti, mik az igazságalapelvek, és mindig a saját akarata szerint cselekszik, állandóan hibákat követve el. Miért követ el állandóan hibákat? Mert az elméje túl zavaros; amikor problémák merülnek fel, nem gondolkodik el önmagán, és nem keresi az igazságot a megoldásukhoz, hanem kitart amellett, hogy a saját akarata és preferenciái szerint cselekedjen. Ennek eredményeként állandóan hibákat követ el a kötelessége végrehajtása során. Nem gondol a gyülekezet munkájára vagy Isten házának érdekeire. Mindig a saját érdekében mesterkedik, mindig a saját érdekei, büszkesége és státusza érdekében sző terveket. Nemcsak hogy nem végzi jól a kötelességét, hanem befolyásolja és késlelteti is a gyülekezet munkáját. Hát nem a helytelen út választása és a tényleges feladatok elhanyagolása ez? Ha a kötelessége végzése során valaki mindig a saját érdekei és kilátásai érdekében sző terveket, és egyáltalán nem veszi figyelembe a gyülekezet munkáját és Isten házának érdekeit, akkor ez nem kötelesség végzése. Ez személyes haszonszerzésre irányuló cselszövés, olyan dolgok cselekvése, amelyekkel előnyöket biztosít és áldásokat nyer magának. Amikor a kötelesség végzése ilyen, a természete megváltozik: arra való kísérletté válik, hogy az ember alkut kössön Istennel, hogy a kötelesség végzését a személyes céljai elérésére használja fel. A dolgok végzésének ez a módja túlságosan is valószínű, hogy megzavarja Isten házának munkáját” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságalapelvek kutatásával végezheti jól a kötelességét). Isten szavaiból megértettem, hogy a becsületes szívű emberek nem a saját nyereségüket, veszteségüket, áldásukat vagy szerencsétlenségüket tartják szem előtt a kötelességük végzésekor. Nem próbálnak alkut kötni Istennel, hanem szívvel-lélekkel végzik a kötelességüket, hogy eleget tegyenek Istennek. Akárcsak Nóé – Isten megkérte, hogy építsen bárkát, és Nóé nem elemezgette, hogy meg tudja-e építeni vagy sem. Teljes szívvel csak arra gondolt, hogyan teljesítse Isten megbízatását a lehető leghamarabb. Nóé tiszta, becsületes és engedelmes szíve elnyerte Isten elismerését. A csalárd és elvetemült emberek a kötelességük végzése közben folyamatosan mindent átvizsgálnak és megfigyelnek, és állandóan a saját jövőbeli kilátásaikat és útjaikat tervezgetik. Ezeket a fajta embereket Isten megutálja. Ahogy Isten szavain elmélkedtem, úgy éreztem, mintha szíven szúrtak volna. Elgondolkodtam azon, hogy egyáltalán nem őszinte szívvel álltam hozzá a kötelességemhez. A legkevésbé sem voltam tekintettel Isten szándékára. Nem gondoltam arra, hogyan válogathatnék ki a lehető leggyorsabban megfelelő színvonalú prédikációkat, amelyek felhasználhatók az evangélium hirdetésére és az Isten melletti bizonyságtételre. Ehelyett ravaszkodtam Istennel szemben, és lépten-nyomon óvatoskodtam Vele, hogy magamat védjem, és a vezetőket kértem meg minden döntés meghozatalára. Tényleg végtelenül csalárd volt tőlem, hogy ilyen szándékkal végeztem a kötelességemet! Kötelességem végzése során folyton a jövőmre és a rendeltetési helyemre gondoltam, mintha, amennyiben nem hibázom és nem bocsátanak el, életben maradnék, amikor Isten munkája véget ér, és jó rendeltetési helyem lenne. Isten természete igazságos és szent. Annak következtében, hogy Istentől óvakodó megközelítéssel végeztem a kötelességemet, nem tudtam megvilágosítást és útmutatást nyerni Istentől. Gondolataim rendkívül zavarosak voltak, és nem vettem észre a problémákat a prédikációkban. Ha így folytatnám, csak akadályoznám és megzavarnám a gyülekezet munkáját, és amikor eljön az idő, tényleg felfednének és kiiktatnának. Amikor ezt megértettem, félelem töltött el, és sietve bűnbánóan imádkoztam Istenhez.

Egy nap a lelki csendességem során olvastam Isten ezen szavait, és megtaláltam a gyakorlás útját. Mindenható Isten azt mondja: „Az ember kötelességének végrehajtása valójában mindannak a megvalósítása, ami az emberben eredendően rejlik, vagyis ami az ember számára eredendően lehetséges. Ekkor teljesül a kötelessége. Ami a hiányosságokat illeti az ember szolgálatában, ezek fokozatosan csökkennek az egymásra épülő, fokozatos tapasztalatok és az őt érő ítélet folyamata során; ezek nem akadályozzák és nem befolyásolják az ember kötelességét. Azok, akik felhagynak a szolgálattal, vagy meghátrálnak, és visszahúzódnak attól való félelmükben, hogy a szolgálatukban hiányosságok lehetnek, a leggyávábbak mind közül. [...] Bár az ember kötelességét sok emberi gondolat és elképzelés szennyezi be, neked végezned kell a kötelességedet, és odaadónak kell lenned. Az ember munkájában lévő tisztátalanságok az ő képességéről árulkodnak, míg ha az ember nem hajtja végre a kötelességét, az a lázadó mivoltát mutatja” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség). „Bármilyen kötelességet végzel is, akkor fogsz csak igazán eleget tenni a felelősségednek, ha kitartasz amellett, hogy minden dologban az igazságalapelvek szerint cselekszel. Aki az emberi cselekvésmód szerint, felületesen letudja a munkát, az felületes; csak az tekinthető a kötelességed megfelelő végzésének, és annak, hogy eleget teszel a felelősségednek, ha ragaszkodsz az igazságalapelvekhez. És amikor eleget teszel a felelősségednek, az vajon nem a hűség megnyilvánulása? Ez a kötelességed hűséges végzésének a megnyilvánulása. Isten csakis akkor fog jóindulattal tekinteni rád és elismerni téged, ha ezzel a felelősségérzettel, ezzel az elhatározással és vággyal, valamint a hűségnek ezzel a megnyilvánulásával viszonyulsz a kötelességedhez” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (8.)). Isten szavai utat adtak nekem a gyakorláshoz. Isten követelményei velünk szemben nem nagyok. Nem követeli meg tőlünk, hogy mindent tökéletesen, hibák nélkül csináljunk. Amennyiben becsületes szívünk van, teljes szívvel és lélekkel tesszük, amire képesek vagyunk, helyesbítjük a szándékainkat, amikor olyan dolgokkal találkozunk, amelyeket nem látunk át, és beszélgetünk ezekről a velünk dolgozó testvérekkel és a vezetőkkel, együtt keresve az alapelveket, nem pedig passzívan várakozva, és teljesítjük a feladatunkat, akkor Isten elismeri ezt. Visszagondoltam arra, amikor a múltban prédikációkat válogattam. Arrogáns voltam, a tapasztalatra támaszkodtam, és nem kerestem az igazságalapelveket, így eltérések történtek. Most több erőfeszítést kell fektetnem az alapelvekbe. Minden egyes prédikáció szűréséhez istenfélő szívvel kell hozzáállnom, és az alapelvek szerint kell mérlegelnem a dolgokat. Noha a kötelességem végzése során továbbra is felmerülnek problémák és eltérések, helyesen kell kezelnem őket, összefoglalnom az okaikat, és azonnal változtatnom. Amikor ezt megértettem, többé nem mérlegeltem, hogy elbocsátanak-e vagy sem, és képes voltam beletenni a szívemet a kötelességembe. Ebben az időszakban a problémák és eltérések száma fokozatosan csökkent valamelyest, és szakmailag, valamint az alapelvek tekintetében is nyertem valamit. A szívem nagyon nyugodt volt.

Később csapatvezetővé választottak. Egyszer a felügyelők levelet küldtek, amelyben rámutattak, hogy az általunk akkor benyújtott prédikációk témája nem volt világos, és nem gyakorlati módon beszéltek az igazságról. Megkérdezték, hogy ellenőriztem-e őket – miért nem vettem észre a problémákat? Amikor elolvastam a levelet, a szívem összeszorult. Valóban nem vettem észre ezeket a problémákat. Önkéntelenül is az jutott eszembe: „Ha a felügyelők látják, hogy már ilyen régóta végzem ezt a kötelességet, de még mindig nem vagyok tisztában az alapelvekkel, akkor vajon úgy gondolják majd, hogy nem vagyok alkalmas erre a kötelességre, és elbocsátanak?” Ezután ismét bátortalan voltam, és hiányzott belőlem a kezdeményezőkészség a kötelességeim végzése során. Bár néhány prédikációról világosan láttam, hogy értékesek, féltem, hogy újabb hibát követek el és felfednek, ezért átadtam őket a felügyelőknek mérlegelésre és ellenőrzésre. Rájöttem, hogy az állapotom helytelen, és hogy megint a saját jövőbeli kilátásaimon és útjaimon gondolkodom. Eszembe jutott egy szakasz Isten szavaiból, és kikerestem, hogy elolvassam. Mindenható Isten azt mondja: „Mindenkivel előfordul, hogy hibázik, és mindenki találkozik olyan dolgokkal, amelyek meghaladják a képességét és a rálátását, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet végez, illetve milyen munkát hajt végre. Ez teljesen normális, és meg kell tanulnod helyesen kezelni ezt. [...] Amit tenned kell, az az, hogy azonnal elgondolkozol magadon, és megnézed, hogy a hibát a munkádban való jártasság hiánya, a cselekedeteidbe vegyülő személyes szándékok vagy az okozta-e, hogy az elképzeléseid és képzelődéseid alapján cselekedtél. Meg kell vizsgálnod mindezeket a szempontokat. Ha a munkádban való jártasság hiányáról van szó, elsajátíthatod a szakmai készségeket, vagy konzultálhatsz és megbeszélheted a dolgokat olyan emberekkel, akik értenek a szakmához. Ha a szándékaid helytelenek, vagy elképzeléseid és képzelődéseid vannak, el kell gondolkoznod magadon, és meg kell próbálnod megismerni önmagad Isten szavai alapján, majd helyre kell igazítanod a helytelen szándékaidat vagy elképzeléseidet, fel kell lázadnod ellenük, és Isten szavai szerint kell gyakorolnod. Természetesen, ha nem tudod magad megoldani a problémát, kereshetsz egy gyülekezetvezetőt vagy valakit, aki érti az igazságot, hogy tőle kérj útmutatást és beszélgess vele. Hát nem oldódik meg így a probléma?” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (6.)). Isten ezen szavainak elolvasása után a szívem kitisztult és megvilágosodott. Amikor eltérések és problémák merülnek fel a kötelességemben, helyesen kell kezelnem őket: el kell gondolkodnom, összegeznem, és megkeresnem a probléma gyökerét. Ezután elgondolkodtam magamon, és felfedeztem, hogy a prédikációk válogatásakor a tapasztalatra támaszkodtam. Amikor láttam, hogy az általános keret megvan, nem merültem el a részletekben. Ennek következtében nem találtam meg bizonyos problémákat. Ezután kivettem a problémás prédikációkat, és megvitattam őket a nővérekkel. A kommunikáció és a vita révén kicsit jobban megértettem a vonatkozó igazságokat és alapelveket. Ezeken a tapasztalatokon keresztül valóban megértettem: csak úgy nyerhetünk megvilágosítást és vezetést Istentől és végezhetjük jól a kötelességünket, ha nem óvatoskodunk, és az igazságot keressük.