15. A házasság és a kötelesség közötti vívódásom és választásom

Kiskorom óta mindig is szerettem a harmonikus és teljes család gondolatát. Amikor alsó tagozatos voltam, apám hirtelen meghalt egy betegségben, és így az lett az álmom, hogy teljes családom legyen. Akkoriban az édesanyám és a nagymamám is elfogadta Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját, és láttam, hogy olvassák Isten szavait, összejövetelekre járnak, és végzik a kötelességeiket, és lassan túltették magukat a szeretett személy elvesztése miatti fájdalmon. Tudtam, hogy ezáltal Isten vezeti őket, és arra gondoltam, hogy amikor felnövök, megfelelően akarok hinni Istenben, és reméltem, hogy a jövendőbeli társam is hinni fog Istenben velem együtt. Úgy éreztem, hogy egy harmonikus, egymás iránt odaadó emberekből álló család elégedettséggel töltene el.

A középiskolában találkoztam egy fiúval. Nagyon őszintének, érettnek és stabilnak tűnt. A személyiségünk is jól illett egymáshoz, hitt Isten létezésében, és jól bánt velem, így elkezdtünk randevúzni. Tudta, hogy rossz egészségi állapotban vagyok, és különösen érzékeny vagyok a hidegre, ezért mindennap készített nekem forró vizet, és gyakran biztatott, hogy mozogjak többet. Egyszer nagy havazás volt, és elmentünk együtt valahova, de amikor visszaértünk, észrevettem, hogy elvesztettem a kesztyűmet. Akkor már nagyon sötét volt, de amikor rájött, azonnal, szó nélkül kirohant, és egy idő múlva visszajött az elveszett kesztyűmmel. Nagyon meghatódtam, és úgy éreztem, hogy ő az igazi számomra. Bár nem volt istenhívő, de hitt abban, hogy van Isten, és nem ellenezte a hitemet. Úgy gondoltam, hogy ha a jövőben összeházasodunk, akkor tudok hinni Istenben, miközben a családi életemet is élhetem. Tényleg két legyet ütnék egy csapásra!

2013 őszén, miután elkezdtem az egyetemet, elkezdtem rendszeresen részt venni az összejöveteleken. Az összejöveteleken való részvétel és Isten szavainak olvasása által megértettem néhány igazságot és misztériumot, és néhány dologban tisztánlátásra tettem szert. Láttam, hogy az egyetemen eluralkodtak a rosszindulatú irányzatok, a csalás a vizsgákon, és hogy egyik rendszerben sem volt tisztesség vagy igazságosság. A diákok az evésre, ivásra, szórakozásra, a romlottságban való életre koncentráltak. De a gyülekezetben a testvérek nem arról beszéltek, hogy milyen házat vettek, és milyen autójuk van, és nem is versengtek egymással. Amikor összegyűltünk, Isten szavait olvastuk, beszéltünk az igazságról, megbeszéltük a romlottságunkat, és azt, hogy hogyan oldjuk fel azt, valamint a gonosz irányzatok felismerését, az evangélium hirdetését és a kötelességeink végzését. A nehézségekben mindenki támogatta egymást anélkül, hogy bárkit is lenéztek volna. Nem éreztem semmilyen korlátot, amikor a testvérekkel voltam, és úgy éreztem, mintha Isten háza a tisztaság földje lenne. Azt is megértettem, hogy miután a Sátán megrontotta az embereket, nagy szenvedésben élnek. Csak azáltal szabadulhat meg az ember a szenvedéstől, és nyerhet valódi békét és nyugalmat, ha Isten elé járul, megérti az igazságot, megkapja az Ő gondoskodását és oltalmát. Később mindent megtettem, hogy végezzem a kötelességemet. Öntöztem egy új tagot, és az egyetemen aktívan támogattam és segítettem azokat a csoporttársaimat, akik nem jártak rendszeresen az összejövetelekre, a legjobb tudásom szerint közösséget és segítséget nyújtva. Mikor láttam, hogy a nővérek megértik Isten szándékait, és tudnak rendszeresen összejövetelre járni, nagyon boldog voltam, és úgy gondoltam, hogy ez egy jelentőségteljes dolog.

Meg akartam osztani az evangéliumot a barátommal, remélve, hogy hamarosan Istenhez fordul, hogy ő is megkaphassa Isten utolsó napokbeli üdvösségét. Ha ő is hinne Istenben, akkor diploma után együtt követhetnénk Istent, és együtt végezhetnénk a kötelességeinket. Egy közös cél és törekvés mindenképpen boldoggá tenne minket. Valahányszor az istenhitről beszéltem neki, mindig csak bágyadtan mosolygott rám, és néha csak annyit mondott: „Ja, persze.” Látva a közömbös hozzáállását az Istenben való hithez, kissé csalódott voltam, de mivel nem ellenezte a hitemet, nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek.

Akkoriban valahányszor hazamentem egy összejövetelről, nagyon elégedettnek éreztem magam, de ehhez képest valahányszor elmentem a barátommal enni, inni és szórakozni, bár kívülről úgy tűnt, hogy boldog vagyok, miután kielégítettem a hús-vér testet, úgy éreztem, a szívem teljesen üres. Később elgondolkodtam azon, hogy vajon mi értelme van az ilyen életnek. Egy nap az áhítatom alatt Isten e szavait olvastam: „Az a mondat, hogy »az Emberfia ura a szombatnak«, azt mondja az embereknek, hogy minden, ami Istennel kapcsolatos, nem anyagi természetű, és bár Isten képes gondoskodni minden anyagi szükségletedről, ha már minden anyagi szükségleted kielégült, akkor vajon az ezekből a dolgokból nyert elégedettség helyettesítheti az igazságra való törekvésedet? Ez nyilvánvalóan nem lehetséges! Isten természete, illetve az, amit Ő birtokol és ami Ő, amivel közösséget vállaltunk, mindkettő az igazság. Értékét nem lehet semmilyen anyagi tárgyhoz mérni, bármennyire is értékes, és értékét pénzben sem lehet számszerűsíteni, mert nem anyagi tárgy, és minden egyes ember szívének szükségleteit ellátja. E megfoghatatlan igazságok értékének nagyobbnak kellene lennie minden ember számára bármilyen anyagi dolog értékénél, amelyeket esetleg nagyra becsülsz, nem igaz? Ennél a kijelentésnél el kell időznötök. Az Általam elmondottak lényege az, hogy ami Istennek van és ami Ő, továbbá minden, ami Istennel kapcsolatos, az minden egyes ember számára a legfontosabb, és nem helyettesíthető semmilyen anyagi tárggyal. Mondok egy példát: amikor éhes vagy, akkor ételre van szükséged. Ez az étel lehet többé-kevésbé jó, vagy többé-kevésbé rossz, de amíg jól vagy lakva, az éhség kellemetlen érzése nem lesz jelen – eltűnik. Békésen üldögélhetsz, és a tested pihen. Az emberek éhségét étellel lehet orvosolni, de amikor Istent követed, és úgy érzed, hogy nem érted Őt, hogyan tudod orvosolni az ürességet a szívedben? Lehet étellel orvosolni? Vagy ha követed Istent, de nem érted az Ő szándékait, mivel tudod kompenzálni azt az éhséget a szívedben? Az Isten általi üdvösség megtapasztalása során, miközben a beállítottságod megváltoztatására törekszel, ha nem érted az Ő szándékait, vagy nem tudod, mi az igazság, ha nem érted Isten természetét, akkor vajon nem fogod magad nagyon kényelmetlenül érezni? Nem fogsz erős éhséget és szomjúságot érezni a szívedben? Nem fogják ezek az érzések megakadályozni, hogy megnyugvást érezz a szívedben? Hogyan tudod hát kompenzálni ezt az éhséget a szívedben – van rá mód, hogy megoldd? Vannak, akik vásárolni mennek, vannak, akik felkeresik a barátaikat, hogy bizalmasan beszélgessenek, vannak, akik nagyot alszanak, mások többet olvassák Isten szavait, vagy keményebben dolgoznak és több erőfeszítést tesznek kötelességeik végrehajtására. Vajon ezek a dolgok meg tudják oldani a tényleges nehézségeidet? Mindannyian teljes mértékben értitek ezeket a gyakorlatokat. Amikor tehetetlennek érzed magad, amikor erős vágyat érzel, hogy megvilágosodást nyerj Istentől, hogy megismerhesd az igazság valóságát és az Ő szándékait, mire van a legnagyobb szükséged? Amire szükséged van, az nem egy kiadós étel és nem pár kedves szó, pláne nem a test múló vigasza és kielégülése – amire szükséged van, az az, hogy Isten közvetlenül és világosan megmondja neked, hogy mit és hogyan kell tenned, és világosan megmondja neked, mi az igazság. Miután ezt megértetted – még ha csak egy aprócska darabkát értesz is belőle – vajon nem fogod elégedettebbnek érezni magad a szívedben, mintha egy finom ételt ettél volna? Amikor a szíved elégedett, vajon nem nyer a szíved és az egész lényed igazi nyugalmat? Ezen az analógián és elemzésen keresztül most már értitek, hogy miért akartam megosztani veletek ezt a mondatot, hogy »Az Emberfia ura a szombatnak«? Azt jelenti, hogy ami Istentől származik, ami Neki van és ami Ő, illetve minden, ami Vele kapcsolatos, nagyobb minden más dolognál, beleértve azt a dolgot vagy személyt is, amiről vagy akiről egyszer azt hitted, hogy a legnagyobb becsben tartod. Ez azt jelenti, hogy ha valaki nem tud szavakat nyerni Isten szájából, vagy nem érti az Ő szándékait, akkor nem tud megnyugvást nyerni(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga III.). Amire igazán szükségünk van, az a vigasz és a beteljesülés a szívünkben, hogy a nehézségek során megvilágosítást és útmutatást találhassunk Isten szavaiban, megérthessük az igazságot, megtalálhassuk a gyakorlás útját, békét és beteljesülést érezhessünk. Ez nem olyasmi, amit az anyagi élvezet elhozhat. Ahogyan akkor is, amikor személyes előnyökért ármánykodtam és csaltam, Isten szavai szemrehányást tettek nekem legbelül, és ráébresztettek, hogy nem élhetek úgy, mint egy nem hívő, és nem élhetek a romlott beállítottságom szerint. Amikor Isten szavai szerint gyakoroltam, és becsületes emberként viseltem magam, békét és nyugalmat nyertem a szívemben. Minden hétvégén és ünnepnapon a szobatársaim a kollégiumban maradtak, és elütötték az időt, de akár esett, akár fújt, én továbbra is részt vettem az összejöveteleken. Bár akkoriban egy kicsit szenvedtem, de az összejövetel után megértettem az igazságot, és béke volt bennem. De a barátommal a szórakozás és a jó ételek nem hoztak igazi örömöt, csak átmeneti testi élvezetet. Nem találtam örömöt vagy békét a szívemben, és nem értem el semmilyen valódi nyereséget vagy hasznot. Miután megértettem ezeket a dolgokat, még jobban megbecsültem az összejövetelekre és a kötelességvégzésre szánt időt, és kevesebb időt töltöttem a barátommal való beszélgetéssel.

2014 végén hazamentem a téli vakációra. A gyülekezetvezetők azzal kerestek meg, hogy a gyülekezetnek sürgősen szüksége van olyan emberek kötelességvégzésére, akik beszélnek angolul. Mivel tudták, hogy rendelkezem ezzel a készséggel, megkérdezték, hogy hajlandó lennék-e végezni ezt a kötelességet. Amikor meghallottam, hogy ilyen lehetőség adódik a kötelességvégzésre, nagyon örültem. Az angolt már kiskorom óta szeretem, és a főiskolán is az angol szakot választottam, és mindig jó jegyeim voltak. A tudásom Isten ajándéka, és végezni akartam ezt a kötelességet, de arra gondoltam, hogy még mindig kapcsolatban élek, és fontolgatom a házasságot és a családalapítást a diploma megszerzése után, és elgondolkodtam: „Ha eljárok kötelességet végezni, hogyan lesz időm randevúzni? Vajon a barátom bele fog egyezni abba, hogy nem tudunk majd állandóan együtt lenni? Nem kell majd szakítanunk?” A gondolat, hogy el kell engednem a barátomat, eszembe juttatta, mennyi kedves dolgot tett, és tényleg nem akartam szakítani. A vezetők látták, hogy nincs bennem elszántság, hogy csináljam, ezért nem beszéltek róla többet. Bár nem kellett szakítanom a barátommal, belül mégis szomorú voltam egy kicsit, mert tudtam, hogy a tehetségem az idegen nyelvekben Isten ajándéka, és emellett ki akartam használni a képességeimet, hogy Isten házában Istennek áldozzam magam. De túl gyenge voltam a hús-vér testben, és amikor választás elé kerültem, még mindig a hús-vér testet választottam. Mély adósságot és bűntudatot éreztem. Később Isten e szavait olvastam: „Ébredjetek, fivérek! Ébredjetek, nővérek! Az én napom nem késik; az idő élet, és az időt visszaszerezni annyi, mint életet menteni! Az idő nincs messze! Ha megbuktok a főiskolai felvételi vizsgán, akkor újra és újra tanulhattok rá. Az Én napom azonban nem késlekedik tovább. Emlékezzetek! Emlékezzetek! Ezek az Én kedves buzdító szavaim. A világ vége a szemetek előtt bontakozott ki, és a nagy katasztrófa hamarosan elérkezik. Mi a fontosabb: az életetek vagy az alvásotok, ételetek, italotok és ruházatotok? Eljött az idő, hogy mérlegeljétek ezeket a dolgokat! Ne kételkedjetek tovább! Túlságosan féltek, hogy komolyan vegyétek ezeket a dolgokat, nem igaz?(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 30. fejezet). Az utolsó napokban Isten testté lett, hogy munkálkodjon, és megmentse az emberiséget, ami egy nagyon ritka lehetőség. Még csak akkor kezdtem el a képzést a kötelességeimben, és még nem értettem sok igazságot. Még csak a hitem útjának elején jártam, és ez volt a kulcsfontosságú pillanat számomra, hogy megtapasztaljam Isten munkáját. Hinni akartam Istenben, megfelelően végezni a kötelességeimet, és több igazságot akartam megérteni. Ráadásul Isten üdvözítő munkája hamarosan véget ér, és a nagy katasztrófák hamarosan bekövetkeznek. Ha most férjhez mennék, családot alapítanék, és a napjaimat lekötnék a családi élet csip-csup ügyei, hogyan lenne időm arra, hogy megfelelően részt vegyek az összejöveteleken, és végezzem a kötelességeimet? Elmulasztanám a legjobb időszakot, hogy megtapasztaljam Isten munkáját, és lerombolnám az esélyemet, hogy megmeneküljek. Ennek szörnyű következményei lennének! De jobban belegondolva még mindig párkapcsolatban voltam, és ha nem házasodom meg, nem kellene feladnom ezt a kapcsolatot, amit évek óta építgetek? Már a gondolat is vonakodással töltött el. Akkoriban nagyon szerettem volna megházasodni és családot alapítani, de tudtam, hogy ez a döntés meghatározó lesz, és kihat az egész életemre, ezért nem hozhattam elhamarkodott döntést. Ha a saját testi vágyaim alapján a házasságot választanám, és tönkretenném a megmenekülésem esélyét, akkor már túl késő lenne megbánni. Ezután nyugtalan lettem, és nem tudtam, mit válasszak, és úgy éreztem, mintha egy nehéz kő nyomná a szívemet.

A téli szünet előtt kaptam egy üzenetet a barátomtól. Találkozni akart a szüleimmel, hogy újévkor megbeszéljék az eljegyzést. Több éve együtt voltam a barátommal, és úgy volt, hogy hamarosan összeházasodunk, és nem tudtam nem fantáziálni a különböző forgatókönyvekről, hogy milyen lenne, ha együtt élnénk. De az Úr Jézus azt mondta: „Jaj a terhes és a szoptató anyáknak azokban a napokban!” Ez a vers folyton eszembe jutott. Most az Úr visszatért, sok igazságot kifejez és az emberiség megmentésének munkáját végzi. Ha ebben a döntő pillanatban férjhez megyek, és belebonyolódok a családi ügyekbe, gondoskodnom kell a férjemről és fel kell nevelnem a gyerekeket, akkor könnyen lehet, hogy tönkreteszem az esélyemet, hogy az igazságra törekedhessek és megmenekülhessek. Nem akartam elveszíteni ezt a lehetőséget! Házasság vagy hit? Az életet élni vagy a kötelességeimet végezni? Folyton ezek a szavak villantak fel előttem. Mit kellene választanom? Már a gondolat is, hogy az az élet, amire gyerekkorom óta vágytam, talán nem valósul meg, olyan szomorúvá tett, mintha egyenként kiölném a szívemből azokat a dolgokat, amelyek a legkedvesebbek nekem. Olyan nagy fájdalmat és vonakodást éreztem! Amikor a barátom felvetette az eljegyzés témáját, nem mertem elhamarkodottan válaszolni, mert attól féltem, hogy ha egyszer beleegyezem, nincs visszaút. Olyan gyötrelemben találtam magam, hogy imádságban így kiáltottam Istenhez: „Istenem! A házasság lehetőségével szembesülve nem tudom, milyen döntést hozzak! Szeretnélek követni Téged, és végezni a kötelességeimet, de emellett férjhez is akarok menni, és családi életet akarok élni. Istenem, dilemmában vagyok, és nem tudom, milyen döntést hozzak. Kérlek, vezess engem, és engedd, hogy megértsem a Te szándékodat!”

Később Isten e szavait olvastam: „Ha hiszel Istenben, szeretned kell Istent. Ha csak hiszel Istenben, de nem szereted Őt, és nem érted el Isten ismeretét, és sohasem szeretted Istent a szívedből fakadó igaz szeretettel, akkor Istenbe vetett hited hiábavaló; ha istenhitedben nem szereted Istent, akkor hiába élsz, és egész életed a legalacsonyabb rendű minden élet közül. Ha egész életedben sohasem szeretted Istent, és sohasem tettél eleget Neki, akkor minek élsz? És mi értelme annak, hogy hiszel Istenben? Nem elpazarolt erőfeszítés ez? Vagyis ha az emberek hinni akarnak Istenben, és szeretni akarják Őt, meg kell fizetniük az árát. Ahelyett, hogy külsőleg próbálnának egy bizonyos módon cselekedni, igazi betekintést kell keresniük a szívük mélyén. Ha lelkesen énekelsz és táncolsz, de képtelen vagy átültetni az igazságot a gyakorlatba, elmondható rólad, hogy szereted Istent? Az Isten iránti szeretethez az kell, hogy Isten szándékait keresd mindenben, és hogy mélyen megvizsgáld bensődet, valahányszor történik veled valami, megpróbálva megragadni Isten szándékait: megpróbálva meglátni, hogy melyek Isten szándékai ezekben a dolgokban, minek az elérését kéri tőled, és hogyan legyél tekintettel az Ő szándékaira. Például: történik valami, ami miatt nehézségeket kell eltűrnöd, aminek során meg kell értened, hogy melyek Isten szándékai, és hogyan legyél tekintettel az Ő szándékaira. Nem magadnak kell megfelelned: először is tagadd meg magadat. Nincs szánalmasabb, mint a test. Keresned kell, hogy eleget tegyél Istennek, és teljesítened kell kötelességedet. Ilyen gondolatok mellett Isten különleges megvilágosodást hoz neked ebben az ügyben, és a szíved is vigaszra talál(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az Isten iránti szeretet az igaz hit Istenben). Ahogy elgondolkodtam Isten szavain, nagy bűntudatom támadt. Bár hittem Istenben, amikor meg kellett hoznom a döntést a házasságról, nem Isten szándékát kerestem, hanem a saját képzelődéseimre támaszkodtam, azt gondoltam, hogy a barátommal való együttlét boldogságot hoz majd nekem, és ha lemondok róla, soha nem élhetem azt az életet, amiről álmodtam. Csak a saját hús-vér testemre és a jövőbeli terveimre gondoltam, és soha nem foglalkoztam azzal, hogy mi Isten szándéka, vagy hogyan tudnék eleget tenni Neki. Nem tudtam így folytatni. Rájöttem, hogy a jövőm teljesen Isten szuverenitása és elrendezései alatt áll, és nem olyasmi, amit én magam választhatok meg. Ahogyan gyermekkoromban, amikor harmonikus és teljes családra vágytam, de apám hirtelen meghalt egy betegségben, és így ezek a remények szertefoszlottak, mégis boldogan nőttem fel, mert Isten vezetett és oltalmazott. A barátom nem tudott nekem igazi boldogságot nyújtani, ezért nem gondolhattam továbbra is azt, hogy hozzámegyek és családot alapítok. A legfontosabb az volt, hogy először is rájöjjek, mit akarok igazán, és milyen életforma lenne számomra a legelőnyösebb.

Még az egyetemen láttam, hogy a két szobatársam mindennap beszélget telefonon a barátjával. Boldogság ült ki az arcukra, és én nem tudtam megállni, hogy ne érezzek szomorúságot, amikor azt gondoltam: „Ők most barát és barátnő, és hamarosan férj és feleség lesznek, de nekem le kell mondanom a barátomról, akivel évek óta együtt vagyok.” Keserűséget is éreztem, sőt, egy kicsit irigykedtem is rájuk. Önkéntelenül így tűnődtem: „Miért van az, hogy amikor a csoporttársaimat és a barátaimat párkapcsolatban látom, még mindig szomorú és feldúlt vagyok? Mi az igazi oka annak, hogy feleségül akarok menni a barátomhoz? Miért nem tudom ezt elengedni?” Később Isten e szavait olvastam: „Az a célod, hogy a fenyítés és az ítélet után meg legyél hódítva, vagy az, hogy a fenyítés és az ítélet után megtisztulj, védelemben és gondviselésben részesülj? Melyikre törekszel? Van értelme az életednek, vagy értelmetlen és értéktelen? A testet akarod vagy az igazságot akarod? Ítéletre vágysz vagy kényelemre? Miután ennyit tapasztaltál Isten munkájából, és megláttad Isten szentségét és igazságosságát, hogyan kellene törekedned? Hogyan kellene ezen az úton járnod? [...] Lehet, hogy csak a béke és az öröm, csak az anyagi áldás és a pillanatnyi kényelem előnyös az ember életében? Ha az ember kellemes és kényelmes környezetben él egy ítélet nélküli életet, akkor megtisztulhat? Ha az ember meg akar változni és meg akar tisztulni, hogyan kellene elfogadnia a tökéletessé tevést? Melyik utat kellene ma választanod?(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről). Isten szavaiból megértettem, hogy valójában csak kényelmes életet akarok élni. Gyermekkorom óta vágytam egy meleg és harmonikus családi életre. Úgy éreztem, hogy a barátom érett és stabil, és jól bánik velem, és úgy gondoltam, hogy a vele való együttlét beteljesíti a vágyaimat, ezért valahányszor arra gondoltam, hogy elhagyom őt, nagyon nehéznek találtam a gondolatot, hogy elengedjem. De vajon tényleg hasznos lenne számomra egy ilyen élet? Valóban olyan boldog lenne, mint ahogyan elképzeltem? Visszatekintve a barátommal töltött időre, mi csak ettünk, ittunk, szórakoztunk, és felszínes dolgokról beszélgettünk, és ezen kívül nem sok közös volt bennünk. Amikor nehézségekkel szembesültem, általában imádkoztam és Istenre támaszkodtam, hogy megtapasztaljam őket, és néha, amikor nem tudtam, hogyan tapasztaljam meg ezeket a dolgokat, kerestem és közösséget vállaltam a testvéreimmel. Az olyan dolgok, mint az, hogy hogyan tapasztalom meg Isten szavait a való életben, és a megértésemet önmagamról és Istenről, mind olyasmik, amiket csak a testvéreimmel tudok megosztani. Amikor a barátommal voltam, a testi és érzelmi szükségleteim kielégültek, de nem tudtam vele bensőségesen beszélgetni, és nem voltak közös témáink, tehát hogyan hozhatna egy ilyen élet igazi boldogságot? Isten azt is mondta: „Ha az ember kellemes és kényelmes környezetben él egy ítélet nélküli életet, akkor megtisztulhat?” Még ha kényelmes életet élnék is a hús-vér testben, Isten szavainak ítélete és fenyítése nélkül hogyan tisztulhatna meg és változhatna meg a romlott beállítottságom, és hogyan élhetném meg az igazi emberi hasonlatosságot? Például régen, mikor csak szórakozni akartam, és amikor hazamentem a vakációkra, gyakran otthon maradtam, átadtam magam a hús-vér testemnek, és játszottam a telefonomon, egész éjjel fennmaradtam, és napközben képtelen voltam felkelni, céltalan életet éltem. Amikor a nagymamámmal voltam, nem tudtam megállni, hogy ne fedjem fel az arrogáns beállítottságomat, és ne nézzem le őt, és néha, amikor anyám nyaggatott, dührohamot kaptam. Hazudtam és csaltam is, és nem volt normális emberi hasonlatosságom. Azáltal, hogy ettem és ittam Isten szavait, megértettem, mi a normális emberi mivolt, és mi az értelmes élet. Elkezdtem normális rutint kialakítani, imádkozni, rendszeres időközönként enni és inni Isten szavait. Amikor problémákkal szembesültem, elgondolkodtam, és Isten szavain keresztül megértettem magam. Amikor arrogáns beállítottságot akartam feltárni, le akartam nézni, be akartam csapni másokat, és csalni akartam, tudatosan fellázadtam önmagam ellen, és Isten szavai szerint gyakoroltam. Ilyen módon nyertem egy kis emberi hasonlatosságot. Rájöttem, hogy egy kényelmes életben, Isten szavainak vezetése nélkül, még a legalapvetőbb normális emberi mivoltot sem tudtam megélni, és ami még rosszabb, a barátom folyamatosan mindent elnézett nekem. Tényleg nem tudtam, milyen mélyre zuhannék, ha ez így folytatódna. A házasság és a családi élet nem olyan, mint a randizás; nem arról szól, hogy két ember csak úgy együtt van. Ott van mindkét partner családja is, és a családi életet fenn kell tartani. Sok triviális ügy is van, és nagyon sok bonyodalom. Ha valóban férjhez mennék és családot alapítanék, akkor bizonyára leterhelne a gyermeknevelés és a triviális háztartási ügyek, és akkor hogyan lenne időm vagy energiám arra, hogy az igazságra törekedjek, vagy a kötelességeimet végezzem? Nem tenném magam tönkre?

Utána Isten e szavaira gondoltam: „A szavak, amelyeket most mondok, az emberek valós körülményei alapján támasztanak követelményeket, és az igényeiknek és a bennük lévő dolgoknak megfelelően munkálkodom. A gyakorlati Isten azért jött a földre, hogy gyakorlati munkát végezzen, hogy az emberek valós körülményei és szükségletei szerint munkálkodjon. Ő nem észszerűtlen. Amikor Isten cselekszik, Ő nem kényszeríti az embereket. Például, hogy megházasodsz-e vagy sem, annak a körülményeid valóságán kell alapulnia; az igazságot világosan kimondtam neked, és nem korlátozlak. Vannak, akiket a családjuk elnyom, ezért képtelenek hinni Istenben, hacsak nem házasodnak meg. Ily módon a házasság, épp ellenkezőleg, hasznos számukra. Mások számára a házasság nem hoz hasznot, hanem ráfizetik azt, amijük egykor volt. A te esetedet a tényleges körülményeid és a saját elhatározásod alapján kell meghatározni. Nem azért vagyok itt, hogy szabályokat és előírásokat találjak ki, amelyekkel követeléseket támasszak veletek szemben(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Gyakorlat (7.)). Isten szavai adtak nekem egy utat és egy irányt, ami szerint gyakorolhatok. Amikor a házasságról van szó, Isten mindenkinek megadja a jogot, hogy saját maga döntsön, és hogy mindenki a saját tényleges körülményei, háttere és tényleges érettsége alapján válasszon. Világosan megértettem, hogy a családi hátterem támogatja a hitemet és a kötelességeimet. Az egész családom hisz Istenben, nem várják el tőlem, hogy jó munkát találjak, és hogy jó életet éljek ebben a világban, elég, ha fenn tudom tartani a normális életet. Ha úgy döntenék, hogy teljes munkaidőben a hitemnek és a kötelességeimnek szentelem magam, a családom teljes mértékben támogatna. De más lenne a helyzet, ha férjhez mennék; a párom és a családja nem hívők, és világi nézeteik vannak, és figyelembe kellene vennem a mindennapi életet is. Ha csak a hitemre és a kötelességeimre koncentrálnék, talán még üldöznének is engem. Ráadásul tudtam, hogy szentimentális vagyok, és vágyom a testi élvezetekre is, így ha valóban megházasodnék, biztos, hogy belemerülnék a családi ragaszkodásokba, és ez hatással lenne a hitemre és a kötelességeim végrehajtására. Az elmúlt két évben az összejöveteleken és Isten szavain keresztül megértettem néhány igazságot, és rájöttem, hogy mindenki a saját küldetésével jön erre a világra. Én az utolsó napokban születtem egy istenhívő családba, és nekem is vannak bizonyos adottságaim és erősségeim. Isten mindent olyan jól előkészített számomra, ezért jól kell végeznem a teremtett lényként rám háruló kötelességemet. Ha feladnám a kötelességeimet azért, hogy élvezzek egy olyan életet, amely a hús-vér test számára kényelmes, akkor nem számít, mennyire adtam át magam a hús-vér testemnek, és mennyire éltem kényelmes életet, nem lennék képes jól végezni a teremtett lényként rám háruló kötelességeket. Akkor mi értelme lenne az életemnek? Képes voltam elutasítani a kötelességeimet a barátom kedvéért, így ha végül együtt élnénk, akkor vagy rá fordítanám a legtöbb időmet és energiámat, vagy ismét elutasítanám a kötelességeimet a testi ragaszkodás miatt. A testi ragaszkodás valóban arra késztethetne, hogy eláruljam Istent, és tönkretegyem az üdvösségre való esélyemet.

Aztán Isten e szavait olvastam: „Áldás az, ha képes vagy megtapasztalni ezt a szenvedést most, hogy Krisztust követed, mivel az emberek számára nem lehetséges az üdvösség elérése és a túlélés anélkül, hogy átélnék ezt a szenvedést. Isten rendelte ezt el, ezért áldás az, ha ez a szenvedés megesik veled. Nem szabad leegyszerűsítve tekintened erre; nem arról van szó, hogy Isten szenvedést okozna az embereknek vagy egyszerűen csak játszadozna velük. Ennek jelentősége hihetetlenül mély és nagyszerű! Jelentőségteljes dolog, ha az egész életedet annak szenteled, hogy feláldozd magad Istennek anélkül, hogy társat keresnél vagy hazatérnél. Ha a helyes útra lépsz és a megfelelő dolgokra törekszel, akkor végül többet fogsz kapni, mint amit az összes szent kapott a korszakokon át, és még nagyon ígéretekben részesülsz(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istenbe vetett hitben a helyes út megválasztása a legfontosabb). „Ne hiányozzanak a fiatal emberekből a becsvágyak, a hajtóerő és a felfelé való törekvés lendületes szellemisége; nem szabadna elcsüggedniük a kilátásaik miatt, és nem szabadna elveszíteniük az életbe vetett reményt vagy a jövőbe vetett bizalmukat; kitartással kell rendelkezniük, hogy folytassák az igazság útját, amelyet most választottak – hogy megvalósítsák abbéli vágyukat, hogy egész életüket Értem áldozzák. [...] Az Én szavaim szerint kell gyakorolnotok. Különösen a fiataloknak nem szabad nélkülözniük az elhatározást, hogy tisztán felismerjék a dolgok útját, és keressék az igazságosságot és az igazságot. Csupa szépre és jóra kell törekednetek, és meg kell szereznetek minden pozitív dolog valóságát. Továbbá felelősnek kell lennetek az életetekért, és nem szabad azt félvállról vennetek. Emberek jönnek a földre, és ritkán találkoznak Velem, és az is ritka, hogy lehetőségük van az igazság keresésére és elnyerésére. Miért ne értékelnétek ezt a gyönyörű időt mint a helyes utat, amire törekedni kell ebben az életben?(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Szavak fiataloknak és időseknek). Isten szavai megértették velem, hogy bár némi szenvedéssel járhat, ha valaki nem házasodik meg és nem alapít családot, de amire törekszünk, az a kötelességeink végrehajtása, az igazság elérése, az értelmes élet, és végső soron az, hogy Isten megmentsen minket, és megmaradjunk. Ezért értelmes a kibírt szenvedés. A nem hívők nemzedékről nemzedékre csak gyermeket szülnek és gondoskodnak a családjukról, de nem értik az igazságot, sem az élet értékét és értelmét, a törekvésüknek nincs helyes iránya és célja, és az életük értelmetlen. Isten most megtestesült és eljött a földre, hogy munkálkodjon, megmentse az emberiséget, és Istent követni és egy teremtett lény kötelességeit végezni rendkívül ritka lehetőség. Például ott van Péter: mielőtt az Úr Jézus elhívta volna, hétköznapi halász volt, és egyszerű életet élt, de amikor az Úr Jézus megjelent és munkálkodott, és hívta Pétert, hajlandó volt mindent feladni és követni az Úr Jézust, hogy az igazságra törekedjen, és végül elérte a legnagyobb szeretetet Isten iránt, Isten tökéletesítette őt, és értelmes életet élt. Az utolsó napokban születtem, és az utolsó napokban fogadtam el Isten üdvözítő munkáját, és ez Isten elrendelése és kegyelme. Meg kell becsülnöm ezt a rendkívül ritka lehetőséget, követnem kell Istent, és jól kell végeznem a teremtett lényként rám háruló kötelességeket. Ha a családra és a testi élvezetekre törekszem, és végül nem sikerül elnyernem az igazságot, akkor elvesztegettem az időmet, értelmetlen életet éltem, és amikor eljönnek a nagy katasztrófák, már túl késő lesz megbánni. Még fiatal vagyok, hosszú út áll előttem, és nem tölthetem életem legszebb éveit jelentéktelen családi ügyekkel. Ezután gyakran imában Isten elé vittem az elhatározásomat, kértem Őt, hogy vezessen, és segítsen a helyes döntést meghozni, bármi is történjen ezután.

A szünet előtt a barátom azt javasolta, hogy találkozzunk, hogy megbeszéljük az eljegyzést, de én nem válaszoltam. A diplomaosztó közeledtével üzenetben megkérdezte: „Szóval pontosan mi is van köztünk?” A kérdését látva arra gondoltam, hogy a kapcsolatunkban a házasság volt a célunk, de most, amikor eljött az idő, hogy a házasságról beszéljünk, én feladom a kapcsolatunkat. Hirtelen úgy éreztem, hogy cserbenhagyom őt. Abban a pillanatban rájöttem, hogy ismét gyengévé váltam, ezért gyorsan Isten elé járultam imádságban: „Istenem, elhatároztam, hogy követlek Téged, és feláldozom magam Érted, de amikor a házasságról van szó, egyszerűen nem tudok dönteni. Úgy érzem, hogy ha most szakítanék vele, azzal cserbenhagynám őt. Nem tudom, mit tegyek. Kérlek, vezess engem!” Miután imádkoztam, arra gondoltam, hogy a barátom családot akar, én pedig arra vágyom, hogy Istent kövessem, és kötelességeket végezzek. Különböző utakon jártunk. Eszembe jutott, hogy a Biblia azt mondja: „Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában” (2Korinthus 6:14). A folytatás egyikünknek sem lenne előnyös. Van egy himnusz is, amelyet gyakran énekelnek az összejöveteleken: „Ha hinni akarsz Istenben, és ha meg akarod nyerni Istent és el akarod nyerni az Ő megelégedettségét, akkor hacsak nem viselsz el bizonyos fokú fájdalmat és nem teszel bele bizonyos mennyiségű erőfeszítést, akkor nem leszel képes elérni ezeket a dolgokat.” „Az Istenben való hitet a legjelentősebb dolognak kell tekintened az életedben, még annál is fontosabbnak, mint az étel, a ruha vagy bármi más – ily módon eredményeket fogsz elérni. Ha csak akkor hiszel, amikor van időd, és képtelen vagy teljes figyelmedet a hitednek szentelni, és ha mindig zavarodott vagy a hitedben, akkor semmit sem fogsz nyerni(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló X.). Az utolsó napokban a megtestesült Isten kifejezi az igazságot, hogy megtisztítsa és megmentse az embereket, lehetővé téve, hogy az emberek levethessék a romlott sátáni beállítottságaikat, megnyeri az Istennel egy gondolkodású és egy szívű emberek csoportját, és végül ezeket az embereket bevezeti Isten országába. Isten reméli, hogy a Benne való hitet tekintjük a legfontosabb dolognak az életben. Ha hinni akarok Istenben és el akarom nyerni az igazságot, akkor el kell határoznom magam, hogy feláldozom magam és szenvedek Istenért. Csak így nyerhetek valamit. Ha megpróbálnék megfelelni a barátomnak, és jóvátenni azt, hogy az adósának érzem magam, akkor a jövőmet kellene feláldoznom érte, és ez nem tenne tönkre engem? Mivel úgy döntöttem, hogy az Istenben való hit útját követem, ragaszkodnom kell hozzá, és ebben a döntő pillanatban nem hátrálhatok meg. Ráadásul az emberek sorsa Isten kezében van. Még a saját jövőmet sem tudom irányítani, hogyan biztosíthatnám hát a barátom jövőjét? Amikor erre gondoltam, már nem aggódtam, és üzenetben szakítottam a barátommal. A szakítás után hatalmas megkönnyebbülést éreztem, mintha hirtelen egy nagy súlytól szabadultam volna meg.

Diploma után elkezdtem végezni a kötelességemet Isten házában. Ott találkoztam néhány fiatal testvérrel, akik nem voltak házasok, és láttam, hogy nincsenek bonyodalmaik, hogy mindegyiküknek megvannak az erősségei, és hogy mindenki kiveszi a részét Isten királysága evangéliumának népszerűsítéséből. Úgy gondoltam, hogy ez nagyon jelentőségteljes. Szerettem volna megfelelően végezni a kötelességeimet, és jól kihasználni az erősségeimet is. Ezután megnyugodott a szívem, és többé nem gondoltam házasságra vagy családalapításra. Kész voltam megragadni a lehetőséget, hogy a rendelkezésemre álló korlátozott idő alatt végezzem a kötelességeimet, hogy keressem az igazságot, hogy feloldjam a romlott beállítottságomat, hogy megfelelően végezzem a kötelességeimet, és hogy értelmes életet éljek.

Előző:  10. Igaz istenhit-e az, ha csak a kegyelmek élvezetét hajszoljuk?

Következő:  18. Helyes-e az az elképzelés, hogy „egy hölgy szépíti magát azoknak, akik csodálják”?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Connect with us on Messenger