27. A jó viselkedés és a beállítottságbeli változás közötti különbség

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

A beállítottság átalakulása elsősorban az ember természetének átalakulására vonatkozik. Az ember természetének dolgai nem érzékelhetők a külső viselkedésből. Ezek közvetlenül kapcsolódnak léte értékéhez és jelentőségéhez, életszemléletéhez és értékrendjéhez, magukba foglalják a lelke mélyén lévő dolgokat és a lényegét. Ha valaki nem tudja elfogadni az igazságot, akkor ezeknek az aspektusoknak a tekintetében nem fog átalakulni. Csak akkor lehet azt mondani, hogy valakinek a beállítottsága átalakult, ha megtapasztalta Isten munkáját, teljesen belépett az igazságba, megváltozott az értékrendje, a lét- és életszemlélete, a dolgokról alkotott nézetei összhangban vannak Isten szavával, valamint teljesen alá tudja vetni magát Istennek és hűséges Iránta. Most úgy tűnhet, hogy a kötelességed végzése során némi erőfeszítést teszel és rugalmasan viseled a nehézségeket, képes vagy teljesíteni a Fenti munkabeosztást, és képes vagy bárhová elmenni, ahová küldenek. Látszólag úgy tűnhet, hogy valamennyire engedelmes vagy, de ha valami olyasmi történik, ami nincs összhangban az elképzeléseiddel, előtérbe kerül a lázadásod. Például nem veted alá magad annak, hogy megmetsszenek, és még kevésbé veted alá magad, amikor katasztrófa sújt le; még olyasmire is vetemedsz, hogy panaszkodj Istenre. Ezért az a kis alávetettség és külső változás csak egy apró változás a viselkedésben. Történt egy kis változás, de ez nem elég ahhoz, hogy a beállítottságod átalakulásának lehessen tekinteni. Lehet, hogy képes vagy sok utat lefutni, sok viszontagságot elszenvedni, és nagy megaláztatásokat elviselni; lehet, hogy nagyon közel érzed magad Istenhez, és a Szentlélek munkálkodik benned. Ha azonban Isten olyasmit kér tőled, ami nem felel meg az elképzeléseidnek, akkor megtörténhet, hogy mégsem veted alá magad, hanem inkább kifogásokat keresel, lázadsz és ellenállsz Istennek, sőt, súlyos esetben megkérdőjelezed Őt és szembeszállsz Vele. Ez komoly probléma lenne! Ez azt jelezné, hogy még mindig olyan természeted van, amely ellenáll Istennek, hogy nem érted igazán az igazságot, és egyáltalán nem változott az életfelfogásod. Miután elbocsátották vagy eltávolították őket, néhányan még mindig arra vetemednek, hogy megítéljék Istent, és azt mondják, hogy Isten nem igazságos. Még vitába is bocsátkoznak Istennel, és szembeszállnak Vele, mindenhol, ahová mennek, terjesztik az Istenről alkotott elképzeléseiket és az Istennel való elégedetlenségüket. Az ilyen emberek ördögök, akik ellenállnak Istennek. Az ördögi természetű emberek soha nem fognak megváltozni, és el kell hagyni őket. Csak azoknak van reményük arra, hogy elnyerjék az igazságot, és elérjék beállítottságuk megváltozását, akik minden helyzetben képesek keresni és elfogadni az igazságot, és alávetik magukat Isten munkájának. Tapasztalataid során meg kell tanulnod különbséget tenni a kívülről normálisnak tűnő állapotok között. Lehet, hogy zokogsz és sírsz, amikor imádkozol, vagy úgy érzed, hogy a szíved annyira szereti Istent, és olyan közel van Istenhez, de ezek az állapotok csak a Szentlélek munkái, és nem azt jelentik, hogy olyasvalaki vagy, aki szereti Istent. Csak akkor vagy olyan ember, aki igazán szereti Istent, ha akkor is képes vagy szeretni Őt és alávetni magad Neki, amikor a Szentlélek nem munkálkodik, és amikor Isten olyan dolgokat tesz, amelyek nem egyeznek a te saját elképzeléseiddel. Csak ekkor vagy olyan ember, akinek megváltozott az életfelfogása. Csak ez az az ember, aki birtokolja az igazságvalóságot.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mit kell tudni az ember beállítottságának átalakításáról?)

Mire is vonatkozik a beállítottság átalakulása? Arra, amikor az igazságot szerető ember elfogadja Isten szavainak ítéletét és fenyítését, és mindenféle szenvedésen és finomításon megy keresztül, miközben megtapasztalja Isten munkáját, és megtisztul a benne lévő sátáni mérgektől, teljesen leveti romlott beállítottságait, és alá tudja vetni magát Isten szavainak, valamint az Ő minden vezénylésének és intézkedésének, és soha nem lázad Ellene, és nem áll ellen Neki. Ez a beállítottság átalakulása. [...] A beállítottság átalakulása azt jelenti, hogy az ember, mivel szereti és el tudja fogadni az igazságot, végre megismeri Isten ellen lázadó és Istennel szembeszegülő természetét. Megérti, hogy az emberek túl mélyen meg lettek rontva megérti az emberiség abszurditását és csalárdságát, az emberiség elszegényedett és szánalmas állapotát, és végül megérti az emberiség természetlényegét. Mindezek ismeretében képessé válik arra, hogy teljesen megtagadja önmagát és fellázadjon önmaga ellen, Isten szava szerint éljen, és mindenben az igazságot gyakorolja. Ez olyasvalaki, aki ismeri Istent, és akinek a beállítottsága átalakult.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?)

A beállítottságban bekövetkező változások lényegüket tekintve különböznek a viselkedésben bekövetkező változásoktól, de különböznek a gyakorlatban bekövetkező változásoktól is – mind különböznek a lényegüket tekintve. Az emberek többsége különös hangsúlyt fektet a viselkedésre az Istenbe vetett hitén belül, ezért aztán bizonyos változások történnek a viselkedésükben. Miután elkezdtek hinni Istenben, felhagynak a dohányzással vagy az ivással, nem versengenek többé másokkal, szívesebben gyakorolnak türelmet, amikor veszteség éri őket. Viselkedésbeli változások mennek végbe náluk. Egyesek úgy érzik, hogy ha egyszer hisznek Istenben, akkor Isten szavát olvasva megértik az igazságot; megtapasztalták a Szentlélek munkáját, és igazi boldogság van a szívükben, ami különösen buzgóvá teszi őket, és nincs semmi, amit ne tudnának elhagyni vagy elviselni. Miután azonban már nyolc, tíz vagy akár húsz vagy harminc éve hisznek, végül visszacsúsznak a régi útjaikra, mivel a beállítottságaik nem változtak meg; arroganciájuk és önhittségük egyre erőteljesebbé válik, elkezdenek versengeni a hatalomért és a nyereségért, megkívánják az egyház pénzét, irigylik azokat, akiknek előnyük származott Isten házából. Parazitákká és élősködőkké válnak Isten házán belül, és néhányukat akár fel is fedik és ki is iktatják mint hamis vezetőket és antikrisztusokat. És mit bizonyítanak ezek a tények? A pusztán viselkedésbeli változások fenntarthatatlanok; ha nem következik be változás az emberek életfelfogásában, akkor előbb-utóbb ki fogják mutatni a foguk fehérjét. Azért van így, mert a viselkedésbeli változásoknak a buzgóság a forrása, és amikor ez a Szentlélek munkájával párosul, rendkívül könnyűvé válik számukra, hogy egy rövid ideig buzgóságot tanúsítsanak, vagy jó szándékaik legyenek. Ahogy a nem hívők mondják: „Egy jó cselekedetet véghez vinni könnyű; egy életen át jót cselekedni – ez az, ami nehéz.” Miért nem képesek az emberek egész életükön át jó cselekedeteket véghez vinni? Azért, mert az emberek természetüktől fogva gonoszak, önzők és romlottak. Az ember viselkedését a természete irányítja; amilyen egy illető természete, olyan viselkedést fog tanúsítani, és csak az mutatja meg az ember természetét, amit természetesen fejez ki. A mesterkélt dolgok nem tarthatnak sokáig. Amikor Isten az ember megmentésén munkálkodik, nem azért teszi, hogy jó viselkedéssel ékesítse az embert – Isten munkájának célja az emberek beállítottságainak átformálása, hogy új emberekként szülessenek újjá. Isten ítélete, fenyítése, próbatételei és finomítása mind azt a célt szolgálják az embereknél, hogy megváltozzon a beállítottságuk, s így eljuthassanak az Isten iránti maradéktalan engedelmességre és hűségre, és normálisan kezdjék imádni Őt. Ez Isten munkájának a célja. Jól viselkedni nem ugyanaz, mint alávetni magunkat Istennek, és még kevésbé egyenlő azzal, amikor valaki Krisztussal összeegyeztethető. A viselkedés változásai a doktrínán alapulnak és buzgóságból fakadnak; nem Isten igaz ismeretén vagy az igazságon, még kevésbé a Szentlélektől kapott vezetésen nyugszanak. Vannak ugyan idők, amikor a Szentlélek világosítja meg vagy vezeti az emberek egyes cselekedeteit, de ez nem az életük kinyilatkoztatása. Még nem léptek be az igazságvalóságokba, és egyáltalán nem változott meg az életfelfogásuk. Nem számít, mennyire jó valakinek a viselkedése, az még nem bizonyítja, hogy aláveti magát Istennek, vagy hogy gyakorlatba ülteti az igazságot. A viselkedésbeli változások nem jelentenek életfelfogásbeli változásokat, és nem tekinthetők az élet kinyilatkoztatásainak.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Amit az ember a beállítottság változásának gondol, az csupán viselkedésbeli változás, ami eltér a beállítottság azon változásától, amiről Isten beszél, és más az ösvénye. Vajon az, amit az ember a beállítottság változásának gondol, biztosítani tudja azt, hogy az emberek ne lázadjanak Isten ellen, ne álljanak ellen Istennek és ne árulják el Őt? Képes előidézni azt, hogy végső soron szilárdan megálljanak a bizonyságtételükben és eleget tegyenek Isten szándékainak? A beállítottság azon változása, amelyről Isten beszél, azt jelenti, hogy az igazság gyakorlása által, az Ő ítéletének és fenyítésének a megtapasztalása által, az Ő metszése, próbatétele és finomítása által az emberek megértik Isten szándékait és az igazságalapelveket, aztán pedig az igazságalapelvek szerint élnek, elérve az alávetettséget és az istenfélő szívet, Isten bármely félreértése nélkül, Isten igaz ismeretével és igaz hódolatával. Isten az ember beállítottságában lezajló változásról beszél, de vajon mire utal a beállítottságnak az a változása, amelyről az ember beszél? Jobb viselkedésre utal, arra, ha valaki jó magaviseletűnek és nyugodtnak tűnik, és nem arrogáns. Azt jelenti, hogy kifinomultan és fegyelmezetten beszél, nem csintalan és nem huncut, és mind a beszédében, mind a viselkedésében jelen van a lelkiismeretesség, az értelem, valamint az erkölcsi normák. Van bármi különbség a beállítottság azon változása között, amelyről az ember beszél, és a beállítottság azon változása között, amelyet Isten megkövetel? Mi a különbség? A beállítottság azon változása, amelyről az ember beszél, a külső viselkedés változása, olyan változás, amely emberi elképzelésekhez és képzelődésekhez idomul. A beállítottság azon változása, amelyet Isten megkövetel, a romlott beállítottság levetése, az életfelfogásban beálló olyan változás, amelyet az igazság megértése idéz elő, annak megváltozása, hogy valaki milyen szempontból nézi a dolgokat, az életszemlélet és az értékek megváltozása. Van különbség. Foglalkozz bár emberekkel vagy dolgokkal, a motivációidnak, a tetteid alapelveinek, valamint a mércéidnek mind összhangban kell lenniük az igazsággal, és az igazságalapelveket kell keresned; ez az egyetlen módja annak, hogy változást érj el valamely beállítottságban. Ha mindig viselkedési normák alapján méred fel magad, ha mindig a külső magatartásod változásaira összpontosítasz, és azt gondolod, hogy megéled az emberi hasonlatosságot és rendelkezel Isten jóváhagyásával csupán azért, mert van benned némi jó viselkedés, akkor teljes mértékben tévedsz. Mivel romlott beállítottságaid vannak, szembe tudsz szegülni Istennel, és fennáll annak veszélye, hogy elárulod Istent, ezért ha nem keresed az igazságot a saját romlott beállítottságod megoldására, akkor nem számít, mennyire jó a külső magatartásod, nem leszel képes Isten iránt valós alávetettséget elérni, és nem leszel képes rá, hogy féld Istent és kerüld a rosszat. Vajon a puszta külső jó magatartás létre tud hozni Istent félő szívet? Elő tudja idézni, hogy valaki félje Istent és kerülje a rosszat? Ha az emberek nem tudják félni Istent és kerülni a rosszat, akkor semmilyen mennyiségű jó viselkedés sem jelzi azt, hogy Isten iránt valódi alávetettség van bennük. Ennélfogva semmilyen mennyiségű jó viselkedés sem jelez változást a beállítottságban.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A jó viselkedés nem jelenti azt, hogy valaki beállítottsága megváltozott)

Ha egy embernek sok jó magatartásformája van, az még nem jelenti azt, hogy birtokában van az igazságvalóságoknak. Csak az igazság gyakorlásával és az alapelvek szerint való cselekvéssel lehetsz birtokában az igazságvalóságoknak. Csak azáltal birtokolhatod az igazságvalóságokat, ha féled Istent és kerülöd a rosszat. Vannak lelkes emberek, akik el tudnak mondani doktrínákat, követik az előírásokat és sok jót tesznek, de csak annyit lehet elmondani róluk, hogy rendelkeznek némi emberi mivolttal. Azok, akik el tudnak mondani tanokat és mindig követik az előírásokat, nem feltétlenül tudják gyakorolni az igazságot. Bár amit mondanak, az helyes, és problémamentesnek hangzik, az igazság lényegét érintő kérdésekben nincs mondanivalójuk. Ezért bármennyi tanítást is tud valaki mondani, az nem jelenti azt, hogy érti az igazságot, és bármennyi tanítást is ért, nem tud megoldani semmilyen problémát. A vallási teoretikusok mind meg tudják magyarázni a Bibliát, de végül mind elbuknak, mert nem fogadják el a teljes igazságot, amit Isten kifejezésre juttatott. Azok az emberek, akik megtapasztalták a beállítottságaik megváltozását, mások; megértették az igazságot, minden kérdésben jó ítélőképességűek, tudják, hogyan cselekedjenek Isten szándékaival összhangban, hogyan cselekedjenek az igazságalapelvnek megfelelően, és hogyan cselekedjenek úgy, hogy megfeleljenek Istennek, és megértik az általuk feltárt romlottság természetét. Amikor a saját vélekedéseik és elképzeléseik feltárulnak, képesek különbséget tenni és fellázadni a hús-vér test ellen. Így nyilvánul meg a beállítottságban bekövetkező változás. A beállítottság megváltozásán átesett emberek legfőbb megnyilvánulása az, hogy világosan megértették az igazságot, és amikor végrehajtanak dolgokat, az igazságot viszonylagos pontossággal ültetik át a gyakorlatba, valamint nem tárnak fel olyan gyakran romlottságot. Azoknak, akiknek a beállítottságai átalakultak, általában különösen értelmesnek és jó ítélőképességűnek tűnnek, továbbá az igazság megértésének köszönhetően nem tárnak fel annyi önelégültséget vagy arroganciát. Átlátják és felismerik a bennük feltárult romlottság nagy részét, így nem alakul ki bennük arrogancia. Képesek bizonyos mértékben megérteni, hogy milyen helyet kell elfoglalniuk és milyen észszerű dolgokat kell tenniük, hogyan kell kötelességtudónak lenniük, mit kell mondaniuk és mit nem, és hogy melyik embernek mit kell mondaniuk és mit kell tenniük. Így azok az emberek, akiknek a beállítottságai megváltoztak, viszonylag észszerűen gondolkodnak, és csak az ilyen emberek élik meg igazán az emberi hasonlatosságot. Mivel értik az igazságot, képesek az igazságnak megfelelően beszélni a dolgokról és így látni azokat, továbbá mindenben elvszerűen járnak el; nincsenek alávetve semmilyen személy, esemény vagy dolog befolyásának, és mindannyiuknak megvannak a saját nézeteik, valamint képesek megtartani az igazságalapelveket. A beállítottságaik viszonylag stabilak, nem változtatgatják a véleményüket, és a körülményeiktől függetlenül értik, hogyan kell megfelelően végezni a kötelességeiket, és hogyan kell Isten megelégedésére viselkedniük. Azok, akiknek a beállítottságai megváltoztak, nem arra összpontosítanak, hogy a külvilág felé mit kell tenniük, hogy mások jó véleménnyel legyenek róluk; belső tisztánlátásra tettek szert arról, hogy mit kell tenniük, hogy eleget tegyenek Istennek. Ezért kívülről talán nem tűnnek annyira lelkesnek, vagy nem tűnik úgy, mintha valami fontosat tettek volna, de minden, amit tesznek, jelentőségteljes, értékes, és gyakorlati eredményeket hoz. Azok, akiknek a beállítottságai megváltoztak, biztosan sok igazságvalósággal rendelkeznek, amit megerősíthet az, ahogy a dolgokat szemlélik, illetve a cselekvési alapelveik. Azok, akik nem tettek szert az igazságra, egyáltalán nem értek el semmilyen változást az életfelfogásukban. Pontosan hogyan érhető el a beállítottság megváltozása? Az emberi lényeket mélyen megrontotta a Sátán, mindannyian ellenállnak Istennek, és mindannyiukban megvan az Istennek való ellenállás természete. Isten úgy menti meg az embereket, hogy azokat, akikben megvan az Istennek való ellenállás természete, és akik ellen tudnak állni Istennek, olyanokká változtatja, akik alá tudják vetni magukat Istennek és félni tudják Őt. Ezt jelenti olyasvalakinek lenni, akinek megváltozott a beállítottsága. Nem számít, mennyire romlott egy ember, vagy mennyi romlott beállítottság van benne: amíg képes elfogadni az igazságot, elfogadni Isten ítéletét és fenyítését, továbbá elfogadni különféle próbatételeket és finomításokat, addig igaz megértése lesz Istenről, egyúttal képes lesz tisztán látni saját természetlényegét. Amikor igazán megismeri önmagát, képes lesz gyűlölni magát és a Sátánt, továbbá hajlandó lesz fellázadni a Sátán ellen és teljes mértékben alávetni magát Istennek. Ha egyszer valakiben megvan ez az elhatározás, akkor tud az igazságra törekedni. Ha az emberek igazi ismerettel rendelkeznek Istenről, ha sátáni beállítottságuk megtisztult, valamint Isten szavai gyökeret eresztenek bennük, és életükké és létük alapjává váltak, ha Isten szavai szerint élnek, teljesen megváltoztak, és új emberekké váltak – akkor ez az életfelfogásuk megváltozásának számít. A beállítottság megváltozása nem azt jelenti, hogy az ember érett és kiforrott emberi mivolttal rendelkezik, és nem is azt, hogy az emberek külső beállítottságai szerényebbek, mint korábban; hogy régen arrogánsak voltak, de most már képesek észszerűen kommunikálni, vagy hogy régen senkire sem figyeltek, de most már képesek egy kicsit meghallgatni másokat; az ilyen külső változások nem nevezhetők a beállítottság átalakulásainak. Természetesen a beállítottságban bekövetkező átalakulások magukban foglalják az ilyen megnyilvánulásokat, de a legfontosabb összetevő az, hogy belsőleg megváltozott az életük. Ez teljes mértékben azért van, mert Isten szavai és az igazság gyökeret vertek bennük, uralják a bensőjüket, és az életükké váltak. A dolgokról alkotott nézeteik is megváltoztak. Egyenesen átlátják, mi történik a világban és az emberiséggel, hogyan rontja meg a Sátán az emberiséget, hogyan áll ellen Istennek a nagy vörös sárkány, és mi a nagy vörös sárkány lényege. Szívükben gyűlölni tudják a nagy vörös sárkányt és a Sátánt, és teljesen Isten felé tudnak fordulni és követni Őt. Ez azt jelenti, hogy megváltozott az életfelfogásuk, és Isten megnyerte őket. Az életfelfogásban bekövetkező változások alapvető változások, míg a viselkedésben bekövetkező változások felszínesek. Csak azok tettek szert az igazságra, és csak azokat nyerte meg Isten, akik változásokat értek el az életfelfogásukban.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Most mindössze elismered, hogy Isten szavai igazak és jók, a külső viselkedésedet tekintve pedig nem teszel olyan dolgokat, amelyek nyilvánvalóan szembemennek az igazsággal, olyasmit pedig még kevésbé, ami ítélkezne Isten munkája felett. Isten háza munkarendjének is képes vagy alávetni magadat. Ilyen az, amikor nem hívőből Isten követőjévé válik valaki, és olyan tisztességes lesz, akár egy szent. Olyan emberként kezdted, aki tudatosan a Sátán filozófiái, elképzelései, törvényei és tudása szerint élt, és olyasvalakivé lettél, aki, miután hallotta Isten szavait, érzi, hogy azok az igazság, elfogadja azokat, és törekszik az igazságra, s közben olyasvalakivé válik, aki képes az életévé tenni Isten szavait. Ilyen ez a folyamat – semmi több. Ez idő alatt egész biztosan változásokon megy majd keresztül a viselkedésed és az, ahogyan a dolgokat teszed. Nem számít, mennyire változol meg, a megnyilvánulásaid nem többek és nem egyebek Isten számára, mint a viselkedésedben és módszereidben, a legbensőbb vágyaidban és törekvéseidben történő változások. Mindössze a gondolataidban és a nézeteidben történő változásokról van szó, semmi egyébről. Lehet, hogy most már képes vagy felajánlani az életedet Istennek, ha összeszeded az erődet és van rá indíttatásod, de egy olyan dologban, ami különösképp nincs az ínyedre, nem vagy képes eljutni az Istennek való abszolút alávetettségre. Ez a különbség a viselkedésbeli változás és a beállítottságbeli változás között. A jó szívednek köszönhetően talán le tudod tenni az életedet mindennel együtt Istenért, ezt mondván: „Készen állok és hajlandó vagyok az életem vérét adni Istenért. Semmit sem sajnálok, és semmi miatt nem panaszkodom ebben az életben! Lemondtam a házasságról, a világi kilátásokról, minden dicsőségről és gazdagságról, és elfogadom ezeket a körülményeket, amelyeket Isten elém adott. Ellene tudok állni a világ minden gúnyolódásának és rágalmának.” De abban a pillanatban, ahogy egy olyan körülményt ad eléd Isten, amely nem egyezik az elképzeléseiddel, képes vagy felkelni, zúgolódni Ellene és ellenállni Neki. Ez a különbség a viselkedésbeli változás és a beállítottságbeli változás között. Az is lehetséges, hogy le tudod tenni az életedet Istenért, és le tudsz mondani azokról az emberekről vagy arról a dologról, akiket, vagy amit a legjobban szeretsz, és akiktől, vagy amitől a legnehezebben válik meg a szíved, ám amikor arra kérnek, hogy a szívedből szólj Istenhez és légy őszinte ember, azt már igen nehéznek találod és nem tudod megtenni. Ez a különbség a viselkedésbeli változás és a beállítottságbeli változás között. Vagy egy másik példa: talán nem sóvárogsz testi kényelemre ebben az életben, sem arra, hogy finom ételeket ehess, vagy finom ruhákat viselhess, és minden nap a kimerülésig dolgozol a kötelességedet végezve. Mindenféle fájdalmat el tudsz viselni, amit a test hoz számodra, de ha Isten rendelései nem egyeznek az elképzeléseiddel, képtelen vagy megérteni, sérelmek merülnek fel benned Istennel szemben, és félreértéseid lesznek Vele kapcsolatban. Egyre inkább abnormálissá válik a kapcsolatod Istennel. Folyton ellenállsz és lázadozol, és nem tudod teljességgel alávetni magad Istennek. Ez a különbség a viselkedésbeli változás és a beállítottságbeli változás között. Ha egyszer hajlandó vagy feladni az életedet Istenért, miért nem tudsz egy őszinte szót szólni Hozzá? Ha egyszer hajlandó vagy minden rajtad kívül álló dolgot félretenni, miért nem tudsz kizárólag ahhoz a megbízatáshoz hűséges lenni, amelyet Isten adott neked? Ha egyszer hajlandó vagy feladni az életedet Istenért, miért nem tudsz önvizsgálatot tartani, amikor az érzésidre hagyatkozva teszel dolgokat és fenntartod a kapcsolataidat másokkal? Miért nem tudsz kiállni a gyülekezeti munka és Isten háza érdekeinek a fenntartása mellett? Vajon olyasvalaki ez az ember, aki Isten előtt él? Már megesküdtél Isten előtt arra, hogy egész életedben fel fogod áldozni magad Érte, és bármilyen szenvedés adódjék is az utadba, elfogadod, akkor hát miért süllyedsz olyannyira negativitásba, amikor egyszer felmentenek a kötelességed végzése alól, hogy sok napon át nem vagy képes kimászni belőle? Miért van telve a szíved ellenállással, panasszal, félreértéssel és negativitással? Mi történik? Ez azt mutatja, hogy a státuszt szereti a leginkább a szíved, ez pedig az életedre jellemző gyengeséggel áll kapcsolatban. Ezért aztán összeesel és nem tudsz felkelni, amikor elbocsátanak. Ez elegendő bizonyíték arra, hogy bár a viselkedésed megváltozott, az életfelfogásod nem. Ez a különbség a viselkedésbeli változás és a beállítottságbeli változás között.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak elképzeléseinek eloszlatásával léphet az Istenbe vetett hit helyes útjára (3))

Az Istenbe vetett hit legnehezebb része az, hogy elérjük a beállítottság megváltozását. Talán képes vagy rá, hogy egész életedben ne házasodj meg, vagy soha ne egyél tápláló ételeket, vagy viselj szép ruhákat; sőt, van, aki azt mondja: „Nem számít, ha egész életemben szenvedek, vagy ha egész életemben magányos vagyok, el tudom viselni – Istennel az oldalamon ezek a dolgok semmit sem jelentenek.” Könnyű legyőzni és megoldani az ilyen fizikai fájdalmakat és nehézségeket. Mit nem könnyű legyőzni? Az ember romlott beállítottságait. A romlott beállítottságokat nem lehet pusztán önuralommal megoldani. Az emberek képesek elviselni a fizikai szenvedést, hogy megfelelően teljesítsék kötelességeiket, hogy eleget tegyenek Isten szándékainak, és hogy a jövőben beléphessenek a királyságba – de vajon az, hogy képesek szenvedni és megfizetni az árat, azt jelenti, hogy megváltozott a beállítottságuk? Nem. Annak mérésére, hogy megváltozott-e valakinek a beállítottsága, ne azt nézzük, hogy mennyi szenvedést képes elviselni, vagy hogy a felszínen mennyi jó magatartást tanúsít. Az egyetlen mód annak pontos mérésére, hogy megváltozott-e egy személy beállítottsága, ha megnézzük a cselekedetei mögött álló célokat, indítékokat és szándékokat, az elveket, amelyek szerint viselkedik és intézi ügyeit, valamint az igazsághoz való hozzáállását.

Miután eljutottak az Istenben való hitre, némelyek már nem követik a világi trendeket, vagy nem figyelnek a ruhájukra és a megjelenésükre. Képesek szenvedni és keményen dolgozni, és képesek leigázni a hús-vér testet és fellázadni ellene. Ám amikor a kötelességüket teljesítik, másokkal érintkeznek és dolgokat kezelnek, ritkán becsületesek. Nem szeretnek becsületesek lenni, mindig ki akarnak tűnni és megkülönböztetni magukat, és minden mögött, amit mondanak és tesznek, szándékosság van. Fáradságos, aprólékos számításokat végeznek annak érdekében, hogy megmutassák az embereknek, milyen jók, hogy megnyerjék az emberek szívét, és hogy az emberek kedveljék őket és hódoljanak nekik, olyannyira, hogy az emberek odajönnek hozzájuk és tőlük várnak segítséget, ha valami történik velük. Ezzel felvágnak. Milyen beállítottságot fednek fel? Ez egy sátáni beállítottság. Sok ilyen ember van? Mindenki ilyen. Külsőleg minden előírást betartanak, képesek egy kicsit szenvedni, és valamennyire hajlandóak önmagukat feláldozni. Képesek elengedni néhány világi dolgot, van bennük egy kis elszántság és hajlandóság az igazság keresésére, és megalapozták az Istenbe vetett hit útját. Csakhogy a romlott beállítottságuk megmarad. Egyáltalán nem változtak meg. Még ha meg is értik az igazságot, nem tudják azt a gyakorlatba átültetni. Ezt jelenti az, hogy egyáltalán nem változtak meg. Önfejűen viselkednek mindenben – ilyen azoknak a magatartása, akik sátáni beállítottságokkal élnek. Amikor a cselekedeteik mögött álló szándék rossz, nem imádkoznak Istenhez vagy tagadják meg saját akaratukat, nem keresik az igazság alapelveit, nem fordulnak másokhoz, és nem kommunikálnak velük. Azt teszik, amit akarnak, amire éppen vágynak; meggondolatlanul és féktelenül cselekednek. Lehet, hogy külsőleg nem tesznek rosszat, de az igazságot sem gyakorolják. Tetteikben a saját akaratukat követik, és sátáni beállítottságban élnek. Ez azt jelenti, hogy nincs bennük szeretet az igazság iránt, sem istenfélő szív, és nem Isten előtt élnek. Néhányan közülük talán még meg is értik Isten szavait és az igazságot, de nem tudják azokat a gyakorlatba átültetni. Ez azért van, mert nem tudják legyőzni saját vágyaikat és ambícióikat. Világosan tudják, hogy amit tesznek, az helytelen, hogy zavart és fennakadást okoz, hogy Istennek undorító, mégis újra és újra megteszik, azt gondolván: „Az Istenben való hit nem arról szól, hogy áldásokat nyerjünk? Mi a baj azzal, ha áldásokra törekszem? Elég sokat szenvedtem azokban az években, amióta hiszek Istenben; elengedtem a munkámat és feladtam a kilátásaimat a világban, hogy elnyerjem Isten jóváhagyását és áldásait. Csak az összes szenvedés alapján, amit elviseltem, Istennek meg kellene emlékeznie rólam. Meg kellene áldania és szerencsével kellene megajándékoznia engem.” Ezek a szavak megfelelnek az emberi ízlésnek. Mindenki, aki hisz Istenben, így gondolkodik – úgy érzi, hogy az áldások megszerzésének szándéka miatt egy kicsit beszennyeződni nem is olyan nagy baj. De ha alaposan átgondolod ezeket a szavakat, vajon bármelyikük megfelel-e az igazságnak, vagy része az igazság valóságának? Mindez a lemondás és szenvedés csak egyfajta jó emberi viselkedés. Ezeket a cselekedeteket az áldások megszerzésének szándéka vezérli, és mindez nem az igazság gyakorlása. Ha az ember erkölcsi mércéjével mérnénk ezeknek az embereknek a viselkedését, akkor szorgalmasnak és takarékosnak, dolgosnak és keménynek tartanánk őket. Időnként annyira belefeledkeznek a munkájukba, hogy elfelejtenek enni és aludni, és némelyikük még arra is hajlandó, hogy visszaadja az elveszett tárgyakat a tulajdonosuknak, hogy segítőkész és jótékony legyen, hogy megértéssel és nagylelkűen bánjon másokkal, hogy ne legyen fukar vagy finnyás, és hogy még azt is elajándékozza másoknak, amit a legjobban szeret. Mindezeket a viselkedéseket az ember dicséri, és aki így tesz, azt jó emberként ismeri el. Az ilyen emberek dicsőségesnek, csodálatra és elismerésre méltónak tűnnek; cselekedeteikben lelkiismeretesen erkölcsösek, igazságosak és észszerűek. Viszonozzák mások kedvességét, és törődnek a testvériséggel, olyannyira, hogy bármelyik barátjukért feláldoznák magukat, és a szenvedést is elviselnék és a világ végére is elmennének a hozzájuk legközelebb állókért. Bár talán sokan dicsérik az ilyen jó embereket, vajon ezek az emberek valóban el tudják-e fogadni az igazságot és gyakorolni tudják-e azt? Valóban feláldoznák az életüket, hogy Istent magasztalják és tanúságot tegyenek Róla? Nem feltétlenül. Nevezhetjük-e őket akkor jó embernek? Ha azt próbáljuk megítélni, hogy valaki féli-e Istent és kerüli-e a rosszat, vagy hogy megvan-e benne az igazság valósága, pontos lenne-e, ha mindig az emberi elképzelések, képzelgések, etika és erkölcs alapján értékelnénk őket? Ez megfelelne az igazságnak? Ha az emberi elképzelések, képzelgések, etika és erkölcs lenne az igazság, akkor Istennek nem kellene kifejeznie az igazságot, és nem kellene elvégeznie az ítélet és a fenyítés munkáját. Világosan kell látnod, hogy a világ és az emberiség sötét és gonosz, hogy teljesen nélkülözi az igazságot, és hogy a romlott emberiségnek szüksége van Isten megváltására. Világosan kell látnod, hogy egyedül Isten az igazság, hogy csak Isten szavai tisztíthatják meg az embert, hogy csak Isten mentheti meg az embert, és hogy bármilyen jó is egy ember viselkedése, az nem az igazság valósága, és még inkább elmarad magától az igazságtól. Bár ezek a jó magatartásformák elterjedtek és elismertek az emberek között, ezek nem az igazság, és soha nem is lesznek az, és nem tudnak semmit sem megváltoztatni. Egy olyan embert, aki feláldozná magát a barátaiért, és a világ végére is elmenne értük, rá tudnál venni, hogy elfogadja Istent és az igazságot? Abszolút nem, mivel ez a személy ateista. Rá tudnál venni egy olyan személyt, aki tele van elképzelésekkel és képzelgésekkel Istenről, hogy elérje a Neki való valódi alávetettséget? Abszolút nem, mivel ha valaki tele van elképzelésekkel, akkor nagyon nehéz elfogadnia az igazságot és alávetnie magát neki. Képessé tehet-e bármilyen sok jó viselkedés egy személyt arra, hogy valóban alávesse magát Istennek? Tudja-e Őt igazán szeretni? Tudja-e Őt magasztalni és bizonyságot tenni Róla? Egyáltalán nem. Tudod garantálni, hogy mindenki, aki az Úrért prédikál és dolgozik, igazán istenszerető emberré válik? Ez teljességgel lehetetlen lenne. Tehát mindegy, hogy egy ember mennyi jó magatartást tanúsít, ez nem jelenti azt, hogy valóban bűnbánatot tartott és megváltozott, és még kevésbé jelenti azt, hogy az életfelfogása megváltozott.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A jó viselkedés nem jelenti azt, hogy valaki beállítottsága megváltozott)

Minden romlott ember önmagának él. Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög – ez az emberi természet summája. Az emberek a maguk érdekében hisznek Istenben; amikor elhagynak dolgokat, és áldozatot hoznak Istenért, azért teszik, hogy áldásban részesüljenek, és amikor hűségesek Hozzá, az is a jutalom reményében történik. Összességében tehát mindent az áldás, a megjutalmazás és a mennyek országába való belépés céljából tesznek. A társadalomban az emberek a maguk javáért dolgoznak, Isten házában pedig azért tesznek egy-egy kötelességet, hogy áldást nyerjenek. Az áldások elnyerése végett adnak fel mindent és képesek sok szenvedést is elviselni: nincs ennél jobb bizonyíték az ember sátáni természetére. Akiknek azonban megváltoztak a beállítottságaik, másak: érzik, hogy annak van értelme, ha az igazság szerint élnek, hogy az Istennek való alávetettség, Isten félelme és a rossz kerülése az emberi lét alapja, hogy Isten megbízatásának az elfogadása olyan felelősség, amely tökéletesen természetes és indokolt, hogy egyedül azok alkalmasak arra, hogy embernek neveztessenek, akik teljesítik egy teremtett lény kötelességeit – és ha nem képesek szeretni Istent és visszafizetni szeretetét, nem alkalmasak rá, hogy embernek nevezzék őket. Érzik, hogy üres és értelmetlen, ha önmagának él az ember, hogy az embereknek azért kellene élniük, hogy eleget tegyenek Istennek, hogy jól végezzék a kötelességeiket, és értelmes életet kellene élniük, hogy ha el is érkezik a haláluk ideje, elégedettek lehessenek, a legcsekélyebb megbánás se legyen bennük, és azt érezhessék, hogy nem éltek hiába. Ha összevetjük egymással e két különböző helyzetet, láthatjuk, hogy az utóbbi azokra jellemző, akiknek átalakultak a beállítottságaik. Akinek átalakult az életfelfogása, annak természetesen az életszemlélete is megváltozott. Mivel immár más értékeket vall, soha többé nem fog önmagának élni, és soha többé nem fog azért hinni Istenben, hogy áldásokat nyerjen. Az ilyen ember képes lesz ezt mondani: „Nagyon megéri ismerni Istent. Ha meghalok, miután megismertem Istent, az nagyszerű lenne! Ha megismerhetem Istent, ha alá tudom vetni magam Istennek, és ha értelmes életet tudok élni, akkor nem éltem hiába, nem megbánással fogok meghalni, és nem lesz semmi panaszom.” Az ilyen embernek átalakult az életszemlélete. Az ember életfelfogása legfőképpen azért változik meg, mert az illető birtokában van az igazságvalóságnak, magáévá tette az igazságot, és rendelkezik Isten ismeretével; ezért aztán megváltozik az életszemlélete, és más értékei lesznek, mint korábban voltak. Az átalakulás az ember szívéből és életéből indul ki; semmiképpen sem külső változást jelent. Vannak új hívők, akik miután elkezdtek hinni Istenben, maguk mögött hagyják a szekuláris világot. Amikor később nem hívőkkel találkoznak, kevés mondanivalójuk van, és ritkán keresik a kapcsolatot nem hívő rokonaikkal és barátaikkal. A nem hívők ezt mondják: „Ez az ember megváltozott.” A hívők pedig ekkor ezt gondolják: „Átalakult az életfelfogásom; ezek a nem hívők azt mondják, megváltoztam.” Valóban átalakult az ilyen emberek beállítottsága? Nem. Mindössze külső változások figyelhetők meg náluk. Nem történt valódi változás az életükben, és sátáni természetük továbbra is ott gyökerezik a szívükben, teljességgel érintetlenül. Olykor a Szentlélek munkája miatt buzgóság fogja el az embereket; történhetnek náluk külső változások, és véghez vihetnek néhány jó cselekedetet, ez azonban nem ugyanaz, mint a beállítottság átalakulását elérni. Ha nem vagy birtokában az igazságnak, és olyannyira nem változott meg a dolgokkal kapcsolatos szemléleted, hogy semmiben sem különbözik a nem hívőkétől, ha az életszemléleted és az értékeid is maradtak a régiben, és ha még Istent félő szíved sincs – ami igazán a legkevesebb, aminek meg kellene lennie benned –, akkor még csak a közelébe se jutottál a beállítottságod megváltozásának. Annak eléréséhez, hogy megváltozzon a beállítottságod az a leginkább kulcsfontosságú, hogy törekedj Isten megértésére, és igazán értsd Őt. Vegyük például Pétert! Amikor Isten át akarta adni a Sátánnak, ő ezt mondta: „Még ha át is adsz a Sátánnak, Te akkor is Isten maradsz. Mindenható vagy, és minden a kezedben van. Hogy ne dicsérnélek mindazért, amit teszel? De vajon nem lenne-e jobb, ha megismerhetnélek, mielőtt meghalok?” Péter érezte, hogy Isten megismerése a legfontosabb az emberek életében; Isten megismerése után bármely halálnem elfogadható lenne, és akárhogy is intézné Isten, az rendben volna. Érezte, hogy Isten megismerése a legkritikusabb dolog; ha nem lesz övé az igazság, sosem lesz elégedett, de panaszkodni sem fog Istenre. Csak azt gyűlölné, hogy nem törekedett az igazságra. Péter lelkületét tekintve, az Isten megismerésére való komoly törekvése azt mutatja, hogy megváltozott az életszemlélete és az értékrendje. Mélységesen vágyott Isten megismerésére, ami azt bizonyítja, hogy igazán megismerte Istent. Látható tehát ebből a kijelentésből, hogy megváltozott a beállítottsága; olyan ember volt, akinek átalakult a beállítottsága. Legeslegvégül azt mondta róla Isten, hogy ő az, aki a leginkább ismeri Istent; ő az, aki igazán szereti Istent. Az igazság nélkül sosem változhat meg igazán az ember életfelfogása. Ha képesek vagytok igazán törekedni az igazságra és belépni az igazságvalóságba, csakis akkor tudjátok elérni az életfelfogásotok megváltozását.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)