35. Az Istennek való alávetettség és az üdvösség közötti kapcsolat

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Isten megteremtette az embereket, a földre helyezte őket, és azóta is Ő vezeti őket. Azután megmentette őket, és Ő Maga szolgált az emberiség vétekáldozatául. A végén még meg kell hódítania az emberiséget, teljesen meg kell mentenie az embereket, és vissza kell állítania őket eredeti hasonlatosságukba. Ez az a munka, amivel Ő a kezdetektől fogva foglalkozik – az emberiség eredeti képmására és hasonlatosságára való visszaállítása. Isten meg fogja alapítani az Ő királyságát és vissza fogja állítani az emberek eredeti hasonlatosságát, ami azt jelenti, hogy Isten vissza fogja állítani a hatalmát a földön és az összes teremtett lény között. Az emberiség elvesztette istenfélő szívét, valamint funkciót, amellyel a teremtett lényeknek rendelkezniük kellene, miután a Sátán megrontotta, és ezáltal Isten ellen lázadó ellenséggé vált. Az emberiség ezután a Sátán hatalma alatt élt és ki volt téve a Sátán manipulációjának; így Istennek nem volt módja arra, hogy a teremtett lényei között munkálkodjon, és még kevésbé tudta elnyerni félelmüket. Az embereket Isten teremtette, és Istent kellene imádniuk, de valójában hátat fordítottak Neki, és helyette a Sátánt imádták. A Sátán lett a bálvány a szívükben. Így Isten elvesztette a szívükben az Ő státuszát, ami azt jelenti, hogy elvesztette az emberiség megteremtése mögötti értelmet. Ezért ahhoz, hogy helyreállítsa az emberiség Általa való teremtése mögötti értelmet, vissza kell állítania az eredeti hasonlatosságukat, és meg kell szabadítania az emberiséget a romlott beállítottságaiktól. Ahhoz, hogy visszaszerezze az embereket a Sátántól, meg kell mentenie őket a bűntől. Csak így tudja fokozatosan helyreállítani Isten eredeti hasonlatosságukat és működésüket, és végül helyreállítani az Ő királyságát. A lázadás e fiainak teljes elpusztítása is végre lesz hajtva végül, hogy az emberek jobban imádhassák Istent, és jobban élhessenek a földön. Mivel Isten teremtette az embereket, ráveszi őket, hogy imádják Őt; mivel vissza akarja állítani az emberiség eredeti funkcióját, ezért teljesen és minden torzítás nélkül állítja vissza azt. Az Ő hatalmának helyreállítása azt jelenti, hogy eléri, hogy az emberek imádják Őt és alávessék magukat Neki; ez azt jelenti, hogy Isten az embereket Önmaga miatt tartja életben, ellenségeit pedig pusztulás tárgyává teszi az Ő hatalma következtében. Ez azt jelenti, hogy Isten eléri, hogy minden, ami Róla szól, fennmaradjon az emberek között, bárki ellenállása nélkül. Az a királyság, amelyet Isten fel akar állítani, az Ő saját királysága. Az az emberiség, amelyre Ő vágyik, olyan, amely imádja Őt, amely teljesen aláveti magát Neki, és birtokában van az Ő dicsőségének. Ha Isten nem menti meg a romlott emberiséget, akkor az emberiség Általa való megteremtése mögött álló értelem elvész; nem lesz többé tekintélye az emberek között, és az Ő királysága többé nem lesz képes létezni a földön. Ha Isten nem pusztítja el az Ellene lázadó ellenségeket, akkor képtelen lesz elnyerni teljes dicsőségét, sem az Ő királyságát nem tudja megalapítani a földön. Ezek lesznek munkája befejezésének és az Ő nagy művének jelei: teljesen elpusztítani az emberiség közül azokat, akik fellázadnak Ellene, és megnyugvásba vinni azokat, akiket teljessé tett. Amikor az emberek visszanyerik eredeti hasonlatosságukat, és amikor képesek lesznek teljesíteni az őket illető kötelességeket, megmaradnak a megfelelő helyükön, és alávetik magukat Isten minden intézkedésének, akkor majd Isten elnyeri a földön az Őt imádó emberek egy csoportját, és egy olyan királyságot is létrehoz a földön, amely Őt imádja.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba)

Ha az emberek azt szeretnék, hogy meg legyenek mentve, amikor hisznek Istenben, akkor az a legfontosabb, hogy van-e Istent félő szívük vagy sem, van-e helye Istennek a szívükben vagy sem, képesek-e élni Isten előtt és fenntartani a normális kapcsolatot Istennel vagy sem. A döntő az, hogy az emberek képesek-e gyakorolni az igazságot, és el tudnak-e jutni az Istennek való alávetettségre. Ilyen az út és ilyenek a feltételek, hogy valaki meg legyen mentve. Ha a szíved nem tud Isten előtt élni, ha nem gyakran imádkozol Istenhez és nem vállalsz közösséget Istennel, és elveszted az Istennel való normális kapcsolatot, akkor soha nem leszel megmentve, mert elzártad az üdvösséghez vezető utat. Ha nincs kapcsolatod Istennel, akkor az utad végére értél. Ha Isten nincs a szívedben, akkor hiába állítod, hogy van hited, akkor csak névlegesen hiszel Istenben. Nem számít, hány szót és doktrínát tudsz elmondani, mennyit szenvedtél Istenbe vetett hited miatt, vagy mennyire vagy tehetséges; ha Isten hiányzik a szívedből, és nem féled Istent, akkor nem számít, hogyan hiszel Istenben. Isten azt fogja mondani: „Távozz Tőlem, te gonosztevő.” Gonosztevőnek leszel minősítve. Nem leszel kapcsolatban Istennel; nem lesz a te Urad vagy Istened. Annak ellenére, hogy elismered, hogy Isten szuverenitást gyakorol mindenek felett, és elismered, hogy Ő a Teremtő, nem imádod Őt, és nem veted alá magad a szuverenitásának. Követed a Sátánt és az ördögöket; csak a Sátán és az ördögök az uraid. Ha mindenben bízol magadban, és a saját akaratodat követed, ha bízol abban, hogy sorsod a saját kezedben van, akkor amiben hiszel, az te magad vagy. Annak ellenére, hogy azt állítod, hogy hiszel Istenben és elismered Istent, Isten nem ismer el téged. Neked nincs kapcsolatod Istennel, ezért az a sorsod, hogy végül Ő visszautasítások, megbüntessen és kivessen; Isten nem menti meg az olyan embereket, mint te. Azok az emberek hisznek igazán Istenben, akik elfogadják Őt a Szabadítónak, akik elfogadják, hogy Ő az igazság, az út és az élet. Képesek őszintén feláldozni magukat Őérte, és végezni a teremtett lény kötelességét; megtapasztalják Isten munkáját, gyakorolják az Ő szavait és az igazságot, és az igazságra törekvés útját járják. Olyan emberek, akik alávetik magukat Isten szuverenitásának és elrendezésének, és követik az Ő akaratát. Csak ha ilyen hitük van Istenben, akkor lehet megmenteni az embereket; ha nincs, akkor el lesznek ítélve. Elfogadható-e, hogy az emberek vágyálmokba bocsátkozzanak, amikor hisznek Istenben? Istenbe vetett hitükben vajon elnyerhetik-e az emberek az igazságot, ha mindig ragaszkodnak saját elképzeléseikhez és homályos, elvont képzelgéseikhez? Egyáltalán nem. Amikor az emberek hisznek Istenben, el kell fogadniuk az igazságot, hinniük kell Őbenne, ahogy Ő kéri, és alá kell vetniük magukat az Ő vezénylésének és elrendezéseinek; csak akkor érhetik el az üdvösséget. Nincs más út, csak ez – bármit is teszel, nem szabad vágyálmokba bocsátkoznod. A társalgás ebben a témában nagyon fontos az emberek számára, nem igaz? Ez egy ébresztő a számotokra.

Most, hogy hallottátok ezeket az üzeneteket, meg kell értenetek az igazságot, és tisztában kell lennetek azzal, hogy mivel jár az üdvösség. Hogy az emberek mit szeretnek, mire törekszenek, mi a szenvedélyük – ezek egyike sem fontos. A legfontosabb az igazság elfogadása. Végső soron az igazság megszerzésének a képessége a legfontosabb, és az a helyes út, amely lehetővé teszi számodra, hogy elérd az istenfélelmet és a rossz kerülését. Ha több éve hiszel Istenben, és mindig olyan dolgokra irányuló törekvésre összpontosítottál, amelyeknek semmi közük az igazsághoz, akkor a hitednek semmi köze az igazsághoz, és semmi köze Istenhez. Állíthatod ugyan, hogy hiszel Istenben és elismered Istent, de Isten nem a te Urad, nem a te Istened, nem fogadod el, hogy Isten szuverenitást gyakorol a sorsod felett. Nem veted alá magad mindannak, amit Isten elrendez neked, nem ismered el annak tényét, hogy Isten az igazság – ebben az esetben az üdvösségre vonatkozó reményeid szertefoszlottak; ha nem tudsz az igazságra való törekvés útján járni, akkor a pusztulás útját járod. Ha minden, amire törekszel, amire összpontosítasz, amiért imádkozol és amiért könyörögsz, Isten szavain alapul és azon, amit Isten kér, és ha egyre jobban érzed, hogy aláveted magad a Teremtőnek, és imádod Teremtőt, és érzed, hogy Isten a te Urad, a te Istened, ha egyre jobban örülsz, hogy aláveted magad mindannak, amit Isten vezényel és elrendez neked, és Istennel való kapcsolatod egyre szorosabbá és egyre normálisabbá válik, és ha az Isten iránti szereteted egyre tisztább és igazabb, akkor egyre kevesebb Istennel kapcsolatos panaszod és félreértésed, valamint Isten iránti túlzó vágyad lesz, és teljesen eléred az istenfélelmet és a rossz kerülését, ami azt jelenti, hogy már ráléptél az üdvösség útjára. Bár az üdvösség útján járás Isten általi fegyelmezéssel, metszéssel, ítélettel és fenyítéssel jár, és ezek sok fájdalmat szenvedtetnek el veled, ez Isten szeretete, amely rád száll. Ha, amikor hiszel Istenben, csak arra törekszel, hogy áldott legyél, és csak státuszra, hírnévre és nyereségre törekszel, és soha nem részesülsz fegyelmezésben, megmetszésben, illetve megítélésben és fenyítésben, akkor bár könnyű lehet az életed, szíved egyre távolabb kerül Istentől, elveszted az Istennel való normális kapcsolatot, és Isten átvizsgálását sem leszel hajlandó elfogadni; a saját főnököd akarsz majd lenni – ami mind azt bizonyítja, hogy az általad járt út nem a helyes út. Ha már egy ideje megtapasztaltad Isten munkáját, és egyre jobban érzed, hogy az emberiség milyen mélyen romlott, és annyira hajlamos az Istennek való ellenállásra, és ha aggódsz, hogy eljöhet a nap, amikor olyasmit teszel, ami ellenáll Istennek, és attól félsz, hogy valószínűleg megsérted Istent és Ő elhagy téged, és így azt érzed, hogy semmi sem ijesztőbb, mint Istennek ellenszegülni, akkor Istent félő szíved lesz. Érezni fogod, hogy amikor az emberek hisznek Istenben, nem szabad eltávolodniuk Istentől; ha elkóborolnak Istentől, ha elkóborolnak Isten fegyelmezésétől, valamint Isten ítéletétől és fenyítésétől, akkor ez egyenlő azzal, hogy elveszítik Isten oltalmát és gondoskodását, elveszítik Isten áldásait, és az emberek számára vége mindennek; csak egyre züllöttebbé válhatnak, olyanok lesznek, mint a vallás emberei, és továbbra is hajlamosak lesznek szembeszállni Istennel, miközben hisznek Istenben – és ezáltal antikrisztusokká válnak. Ha ezt fel tudod ismerni, akkor imádkozni fogsz Istenhez: „Ó, Istenem! Kérlek, ítélj meg és fenyíts meg. Könyörgöm, hogy vizsgálj át mindenben, amit teszek. Ha olyasmit teszek, ami megsérti az igazságot és ellenkezik a Te szándékaiddal, akkor ítélj meg szigorúan és fenyíts meg engem – nem maradhatok a Te ítéleted és fenyítésed nélkül.” Ez a helyes út, amelyen az embereknek az Istenbe vetett hitükben járniuk kell.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az üdvösség útjára csak istenfélelemmel lehet rálépni)

Isten most az üdvösség munkáját végzi, ami azt jelenti, hogy fogja a Sátán romlott természete és romlott lényege szerint élő, járkáló tetemeket – a halottakat –, és élő emberekké teszi őket. Ez a megmentettség jelentősége. Az emberek azért hisznek Istenben, hogy meg legyenek mentve – mit jelent megmentve lenni? Amikor elérik Isten üdvösségét, akkor a holtak élőkké válnak. Egykor a Sátánhoz tartoztak, halálra voltak szánva, azonban most Istenhez tartozó emberekként életre keltek. Ha az emberek alá tudják magukat vetni Istennek, ismerik Őt, hódolattal meghajolnak Őelőtte, amikor Istenben hisznek és követik Őt, ha már nincs a szívükben ellenállás és lázadó mivolt, ha már nem szegülnek szembe Ővele, illetve támadják meg Őt, és valóban alá tudják vetni magukat Őneki, Isten szemében akkor igazi élő emberek ők. Vajon élő ember az, aki csupán szavakban ismeri el Istent? (Nem.) Akkor hát milyen ember az élő ember? Melyek az élő emberek valóságai? Mivel kell rendelkezniük az élő embereknek? Mondjátok el nekem a véleményeteket. (Azok az élő emberek, akik el tudják fogadni az igazságot. Amikor az emberek ideológiai nézetei és a dolgokra vonatkozó nézetei megváltoznak és összhangba kerülnek Isten szavával, akkor élő emberek ők.) (Az élő emberek azok, akik megértik az igazságot és gyakorolni tudják az igazságot.) (Élő ember az, aki Jóbhoz hasonlóan féli Istent és kerüli a rosszat.) (Azok az élő emberek, akik ismerik Istent, akik Isten szavai szerint tudnak élni, és meg tudják élni az igazságvalóságot.) Mindannyian egyfajta megnyilvánulásról beszéltetek. Ahhoz, hogy valaki végső soron meg legyen mentve és élő emberré váljon, legalább arra képesnek kell lennie, hogy megszívlelje Isten szavait, és a lelkiismeret és az értelem szavait szólja, valamint gondolkodnia kell, élesen kell látnia, képesnek kell lennie az igazság megértésére és gyakorlására, arra, hogy alávesse magát Istennek és imádja Őt. Ilyen az igazi élő ember. Mi az, amin gyakran gondolkoznak és amit gyakran tesznek az élő emberek? Tehetik egy kicsit azt, ami a normális emberek dolga. Elsősorban jól teljesítik a kötelességeiket, valamint félik Istent és kerülik a rosszat abban, amire gondolnak és amit felfednek, amit rendszerint mondanak és tesznek. Ez a természete annak, amin gyakran gondolkoznak és amit gyakran tesznek. Egy kicsit pontosabban fogalmazva, amit mondanak és amit tesznek, az nagyjából legalábbis megfelel az igazságnak. Isten nem ítéli el azt, illetve nem utasítja vissza, hanem elismeri és jóváhagyja. Ezt teszik az élő emberek, és ez a dolguk.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak igaz alávetettséggel lehet valakinek valódi bizalma)

Miért hiszel Istenben? A legtöbb embert zavarba hozza ez a kérdés. Mindig két teljességgel különböző nézőpontból tekintenek a gyakorlati Istenre és a mennyei Istenre, ez pedig azt mutatja, hogy nem azért hisznek Istenben, hogy alávessék magukat Neki, hanem hogy bizonyos előnyökre tegyenek szert, vagy hogy megmeneküljenek a szerencsétlenségek okozta szenvedéstől; csak ez esetben fogják valamelyest alávetni magukat. Alávetettségük feltételes; saját személyes boldogulásukat szolgálja, és rájuk van kényszerítve. Tehát pontosan miért is hiszel Istenben? Ha pusztán személyes boldogulásod és sorsod érdekében, akkor jobb lenne, ha egyáltalán nem is hinnél. Az ilyesféle hit nem más, mint önbecsapás, önbátorítás és önimádat. Ha a hited alapjául nem az Istennek való alávetettség szolgál, akkor végül büntetés lesz a részed, amiért szembefordulsz Vele. Mindazok, akik hitükben nem az Istennek való alávetettséget keresik, szembefordulnak Vele. Isten azt kéri az emberektől, hogy az igazságot keressék, hogy szomjazzák az Ő szavait, egyék és igyák az Ő szavait, és ültessék át azokat a gyakorlatba, hogy ily módon elérhessék az Istennek való alávetettséget. Ha ezek a valódi szándékaid, Isten biztosan felemel téged, és biztosan kegyes lesz irányodban. Ez kétségtelen és megváltoztathatatlan. Ha a szándékod nem az, hogy alávesd magad Istennek, és más céljaid vannak, akkor mindaz, amit mondasz és teszel – Isten előtti imáid, sőt, minden cselekedeted – ellentétes lesz Istennel. Lehet, hogy halk szavú és nyájas vagy, talán minden cselekedeted és megnyilvánulásod helyesnek látszik, és olyasvalakinek tűnhetsz, aki aláveti magát, de amikor az Istenben való hittel kapcsolatos szándékaid és nézeteid kerülnek elő, minden, amit teszel, Isten ellen való; minden, amit teszel, gonosz. Az olyan emberek, akik engedelmesnek tűnnek, mint a juhok, de a szívük gonosz szándékokat rejteget, valójában báránybőrbe bújt farkasok. Ezek az emberek közvetlenül Istent sértik meg, és Isten egyikőjüket sem fogja megkímélni. A Szentlélek egyenként le fogja leplezni, és mindenkinek megmutatja, hogy mindazokat, akik képmutatók, a Szentlélek minden bizonnyal visszautasítja. Ne aggódj, Isten egytől egyig elszámol velük, és sorra elintézi mindegyiket.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Istenben való hitedben alá kell vetned magad Istennek)

Mielőtt az emberiség nyugalomra térne, azt, hogy az egyes emberfajták büntetést vagy jutalmat kapnak-e, az határozza meg, hogy keresték-e az igazságot, ismerik-e Istent, és képesek-e alávetni magukat a látható Istennek. Azok, akik munkát végeznek a látható Istennek , de mégsem ismerik Őt, és nem is vetik alá magukat Neki, nélkülözik az igazságot. Az ilyen emberek gonosztevők, és a gonosztevők kétségtelenül büntetés tárgyai lesznek; sőt, gonosz magatartásuknak megfelelően bűnhődnek majd. Isten azért van, hogy az emberek higgyenek Benne, és méltó is az alávetettségükre. Azok, akik csak a homályos és láthatatlan Istenben hisznek, olyan emberek, akik nem hisznek Istenben, és nem képesek alávetni magukat Istennek. Ha ezeknek az embereknek még mindig nem sikerül hinniük a látható Istenben, mire az Ő hódító munkája befejeződik, és továbbra lázadoznak a testben látható Isten ellen, és ellenállnak Neki, akkor ezek a „homályoskodók” kétségtelenül pusztítás tárgyai lesznek. Pontosan úgy van, mint ahogyan néhányan közületek – bárki, aki szóban elismeri a megtestesült Istent, de nem tudja gyakorolni a megtestesült Istennek való alávetettség igazságát – végső soron ki lesznek iktatva és elpusztulnak. Sőt, bárki, aki szóban elismeri a látható Istent, és az Általa kifejezett igazságot eszi és issza, miközben a homályos és láthatatlan Istent is keresi, biztosan a pusztulás tárgya lesz. Ezek közül az emberek közül senki sem tud megmaradni a nyugalom idejéig, amely Isten munkájának befejezése után jön el, és egyetlen ilyen emberhez hasonló egyén sem maradhat meg az említett nyugalom idején. A démoni emberek azok, akik nem gyakorolják az igazságot; lényegük az Istennel szembeni ellenállás és lázadás, és a legcsekélyebb szándékuk sincs arra, hogy alávessék magukat Neki. Az ilyen emberek mind a pusztuláséi lesznek.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba)

A mérce, amely szerint az emberek megítélik a többi embert, a viselkedésükön alapul; akiknek a viselkedése jó, azok igazak, míg akiknek a viselkedése visszataszító, azok gonoszak. A mérce, amely szerint Isten megítéli az embereket, azon alapul, hogy a lényegük aláveti-e magát Neki vagy sem; aki aláveti magát Istennek, az igaz ember, míg aki nem, az ellenség és gonosz ember, függetlenül attól, hogy ennek az embernek a viselkedése jó vagy rossz, és függetlenül attól, hogy a beszéde helyes vagy helytelen. Vannak, akik jó tettekkel szeretnének jó rendeltetési helyet elérni a jövőben, és vannak, akik szép szavakkal szeretnének jó rendeltetési helyet elérni. Mindenki tévesen azt hiszi, hogy Isten az emberek viselkedésének megfigyelése vagy beszédük meghallgatása után határozza meg az emberek sorsát; sokan ezért ezt akarják kihasználni, hogy becsapják Istent, hogy egy pillanatnyi kegyben részesítse őket. A jövőben azok az emberek, akik a nyugalom állapotában maradnak fenn, mindannyian kiállják majd a gyötrelem napját, és tanúságot is tesznek Isten mellett; mindannyian olyan emberek lesznek, akik jól végezték kötelességeiket, és akik tudatosan alávetették magukat Istennek. Azoknak, akik csupán a szolgálatvégzés lehetőségét akarják kihasználni azzal a szándékkal, hogy elkerüljék az igazság gyakorlását, nem lesz lehetőségük fennmaradni. Istennek megfelelő mércéi vannak minden ember kimenetelének elrendezésére; Ő nem egyszerűen az egyén szavai és viselkedése szerint hozza meg ezeket a döntéseket, és nem is az alapján, hogy valaki hogyan viselkedik egy adott időszakban. Egyáltalán nem lesz elnéző senkinek a gonosz viselkedésével szemben az Őneki korábban végzett szolgálata miatt, és nem fog megkímélni senkit a haláltól sem azért, mert az illető egy ideig áldozatokat hozott Őérte. Senki sem kerülheti el a gonoszságáért járó megtorlást, és senki sem palástolhatja gonosz viselkedését, hogy ezáltal elkerülje a pusztulás kínjait. Ha az emberek valóban teljesíteni tudják saját kötelességüket, az azt jelenti, hogy örökké hűségesek Istenhez, és nem keresik a jutalmat, függetlenül attól, hogy áldást kapnak-e vagy szerencsétlenség éri őket. Ha az emberek hűségesek Istenhez, amikor látják az áldásokat, de elveszítik a hűségüket, amikor nem látnak áldásokat, és ha ezek az emberek – akik egykor hűségesen dolgoztak Istenért – végül még mindig képtelenek tanúságot tenni Isten mellett vagy teljesíteni a rájuk háruló kötelességeket, akkor ezek az emberek továbbra is a pusztítás tárgyai lesznek. Röviden, a gonosz emberek nem élhetnek az örökkévalóságon keresztül, és nem is térhetnek nyugalomra; csak az igazak a nyugalom urai. Ha az emberiség egyszer jó útra tér, az emberek normális emberi életet élhetnek. Mindannyian teljesítik majd a saját kötelességüket, és teljes mértékben hűségesek lesznek Istenhez. Teljesen levetik lázadó mivoltukat és romlott beállítottságaikat, és Istenért és Isten miatt élnek majd, mentesülve mind a lázadó mivoltuktól, mind az ellenállástól. Mindannyian képesek lesznek teljesen alávetni magukat Istennek. Ez lesz Isten és az emberiség élete; ez lesz a királyság élete, és ez lesz a nyugalom élete.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba)