9. Hogyan kell viszonyulni a metszéshez

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Az utolsó napok Krisztusa különböző igazságokat használ arra, hogy tanítsa az embert, hogy leleplezze az ember lényegét, és hogy boncolgassa az ember szavait és tetteit. Ezek a szavak különböző igazságokat tartalmaznak, mint például az ember kötelessége, hogyan vesse alá magát az ember Istennek, hogyan legyen az ember hűséges Istenhez, hogyan kell az embernek megélnie normális emberi mivoltát, valamint Isten bölcsessége és természete, és így tovább. Ezek a szavak mind az ember lényegére és romlott beállítottságára irányulnak. Különösen azok a szavak, amelyek leleplezik, hogyan utasítja el az ember Istent, azzal kapcsolatban hangzanak el, hogy az ember a Sátán megtestesítője, és ellenséges erő Istennel szemben. Az ítélet munkája során Isten nem egyszerűen világossá teszi az ember természetét néhány szóval, hanem hosszú távon leleplezi és megmetszi. A leleplezésnek és metszésnek e különböző módszereit nem lehet közönséges szavakkal helyettesíteni, hanem az igazsággal kell, amelyet az ember teljességgel nélkülöz. Csak az ilyen módszereket lehet ítéletnek nevezni; csak az ilyen ítélet által lehet az embert leigázni és alaposan meggyőzni Istent illetően, sőt, csak így tud az ember igaz ismeretre szert tenni Istenről. Amit az ítélet munkája eredményez, az az, hogy az ember megérti Isten igazi arcát és az igazságot saját lázadásáról. Az ítélet munkája lehetővé teszi az ember számára, hogy sokat megértsen Isten szándékaiból, Isten munkájának céljából és a számára érthetetlen misztériumokból. Azt is lehetővé teszi az ember számára, hogy felismerje és megismerje romlott lényegét és romlottságának gyökereit, valamint felfedezze az ember csúfságát. Mindezeket a hatásokat az ítélet munkája hozza létre, mert e munka lényege valójában az a munka, amely megnyitja Isten igazságát, útját és életét mindazok számára, akiknek van hitük Őbenne. Ez a munka az Isten által végzett ítélet munkája. Ha te nem tartod fontosnak ezeket az igazságokat, ha nem gondolsz másra, csak arra, hogyan kerüld el őket, vagy hogyan találj egy új kiutat, amely nem tartalmazza ezeket, akkor azt mondom, hogy súlyos bűnös vagy. Ha neked van hited Istenben, de nem keresed az igazságot vagy Isten szándékait, és nem szereted azt az utat, amely közelebb visz Istenhez, akkor azt mondom, hogy te olyan vagy, aki megpróbálja elkerülni az ítéletet, és hogy báb vagy és áruló, aki menekül a nagy fehér trón elől. Isten nem fog megkímélni egyetlen lázadót sem, aki elmenekül a szeme elől. Az ilyen emberek még súlyosabb büntetést fognak kapni. Azok, akik Isten elé járulnak, hogy megítélje őket, és ráadásul megtisztulnak, örökké Isten országában fognak élni. Ez persze valami olyan, ami a jövőre tartozik.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus az igazsággal végzi az ítélet munkáját)

Az emberek nem tudják megváltoztatni saját beállítottságukat; keresztül kell menniük az ítéleten és a fenyítésen, és a szenvedésen és Isten szavainak finomításán, vagy a fegyelmezésen és a metszésen az Ő szavai által. Csak ezután érhetik el az Istennek való alávetettséget és hűséget, és azt, hogy soha többé ne legyenek hanyagok Irányában. Az emberek beállítottságának változása Isten szavainak finomítása alatt történik. Csak az Ő szavainak leleplezése, ítélete, fegyelmezése és megmetszése révén nem mernek többé elhamarkodottan cselekedni, hanem ehelyett állhatatosak és higgadtak lesznek. A legfontosabb pont, hogy képesek alávetni magukat Isten aktuális szavainak és az Ő munkájának, akkor is, ha az nem áll összhangban az emberi elképzelésekkel; képesek félretenni ezeket az elképzeléseket, és készségesen alávetni magukat.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az emberek, akiknek a beállítottsága megváltozott, azok, akik beléptek Isten szavainak valóságába)

Istennek sok eszköze van az ember tökéletesítésére. Ő mindenféle környezetet alkalmaz, hogy megmetssze az ember romlott beállítottságát, és különböző dolgokat használ arra, hogy az embert leleplezze; egyrészt megmetszi az embert, másrészt leleplezi az embert, és megint másrészt feltárja az embert, kiássa és feltárja az ember szíve mélyén lévő „rejtélyeket”, és megmutatja az embernek a természetét azáltal, hogy feltárja számos állapotát. Isten sokféle módszerrel tökéletesíti az embert – kinyilatkoztatáson keresztül, az ember megmetszésén keresztül, az ember finomításán és fenyítésén keresztül – hogy az ember megtudja, hogy Isten gyakorlatias.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak azok tökéletesíthetők, akik a gyakorlásra összpontosítanak)

Isten minden egyes emberben munkálkodik, és nem számít, milyen a módszere, milyen embereket, eseményeket és dolgokat használ fel a szolgálatában, vagy milyen hangvételűek a szavai, egyetlen végső célja van: megmenteni téged. És hogyan ment meg téged? Megváltoztat téged. Akkor hát hogyne szenvednél egy kicsit? Szenvedned kell majd. Ez a szenvedés sok mindent magában foglalhat. Először is, az embereknek szenvedniük kell, amikor elfogadják Isten szavainak ítéletét és fenyítését. Amikor Isten szavai túl szigorúak és egyértelműek, és az emberek félreértik Istent – sőt még elképzeléseik is vannak –, az is fájdalmas lehet. Néha Isten olyan környezetet hoz létre az emberek körül, hogy felfedje romlottságukat, hogy elgondolkodjanak saját magukon, és megismerjék önmagukat, és akkor szintén szenvedni fognak egy kicsit. Időnként az embereknek szenvedniük kell, amikor közvetlenül megmetszik őket és leleplezik őket. Ez olyan, mintha műtéten esnének át – ha nincs szenvedés, nincs eredmény. Ha minden alkalommal, amikor megmetszenek, és minden alkalommal, amikor egy környezet felfed téged, az felébreszti az érzéseidet és egy lökést ad neked, akkor ezen a folyamaton keresztül belépsz az igazságvalóságba, és érettséged lesz. Ha minden alkalommal, amikor ki vagy téve annak, hogy megmetsszenek és annak, hogy egy környezet felfedjen téged, nem érzel semmilyen fájdalmat vagy kellemetlenséget, és egyáltalán semmit nem érzel, és ha nem járulsz Isten elé, hogy az Ő szándékait keresd, nem imádkozol, és nem keresed az igazságot, akkor tényleg nagyon eltompultál! Isten nem munkálkodik benned, ha a lelked semmit sem érez, ha nem reagál. Azt fogja mondani: „Ez az ember túlságosan eltompult, és túl mélyen megromlott. Bárhogyan is fegyelmezem, metszem vagy próbálom kordában tartani, mégsem tudom megindítani a szívét, vagy felébreszteni a lelkét. Ez az ember bajban lesz; nem könnyű őt megmenteni.” Ha Isten bizonyos környezeteket, embereket, eseményeket és dolgokat rendez el számodra, ha megmetsz téged, és ha ebből tanulsz, ha megtanultál Isten elé járulni, megtanultad keresni az igazságot, és tudtodon kívül megvilágosodsz és megvilágítást nyersz, és eléred az igazságot, ha változást tapasztaltál ezekben a környezetekben, jutalmakat arattál és fejlődtél, ha kezded kissé felfogni Isten szándékait és abbahagyod a panaszkodást, akkor mindez azt jelenti, hogy szilárdan helytálltál e környezetek megpróbáltatásai közepette, és kiálltad a próbát. Így túljutottál ezen a megpróbáltatáson. Hogyan tekint Isten azokra, akik kiállják a próbát? Isten azt fogja mondani, hogy igaz szívük van, és képesek elviselni ezt a fajta szenvedést, és hogy mélyen legbelül szeretik az igazságot, és el akarják nyerni az igazságot. Ha Isten ily módon értékel téged, akkor nem olyasvalaki vagy, akinek van érettsége? Hát akkor nincs életed? És hogyan lehet elérni ezt az életet? Isten ajándékozza azt? Isten különböző módokon lát el téged, és különböző embereket, eseményeket és tárgyakat használ fel a nevelésedre. Ez olyan, mintha Isten személyesen adna neked ételt és italt, személyesen adna neked különböző élelmiszereket, hogy jóllakj és élvezd azokat; csak így tudsz növekedni és erősödni. Így kell megtapasztalnod és felfognod ezeket a dolgokat; így kell alávetned magadat mindannak, ami Istentől származik. Ez az a fajta gondolkodásmód és hozzáállás, amellyel rendelkezned kell, és meg kell tanulnod keresni az igazságot. Nem szabad állandóan külső okokat keresned vagy másokat hibáztatnod a bajaidért, vagy hibákat keresni az emberekben; világosan meg kell értened Isten szándékait. Kívülről úgy tűnhet, hogy néhány embernek véleménye van rólad vagy előítéletei vannak veled szemben, de neked nem így kellene nézned a dolgokat. Ha ilyen szemszögből nézed a dolgokat, akkor csak kifogásokat fogsz keresni, és nem fogsz tudni elérni semmit. Objektíven kell nézned a dolgokat, és mindent el kell fogadnod Istentől. Amikor így tekintesz a dolgokra, akkor könnyű lesz alávetned magad Isten munkájának, és képes leszel keresni az igazságot, és felfogni Isten szándékait. Amint a nézőpontod és lelkiállapotod helyreigazodik, képes leszel elérni az igazságot. Akkor egyszerűen csak miért nem teszed meg? Miért állsz ellen? Ha abbahagynád az ellenállást, elnyernéd az igazságot. Ha ellenállsz, nem nyersz semmit, és megbántod Isten érzéseit is, és csalódást okozol Neki. Miért lesz Isten csalódott? Mivel nem fogadod el az igazságot, nincs reményed az üdvösségre, és Isten nem képes megnyerni téged, így hogyne lenne csalódott? Amikor nem fogadod el az igazságot, az egyenértékű azzal, hogy eltaszítod magadtól az ételt, amelyet Isten személyesen ajánlott fel neked. Azt mondod, hogy nem vagy éhes, és hogy nincs szükséged rá; Isten újra meg újra megpróbál arra bátorítani, hogy egyél, de te még mindig nem akarsz enni. Inkább éhezel. Azt hiszed, hogy jól vagy lakva, pedig valójában egyáltalán semmid sincs. Az ilyen emberekből annyira hiányzik az értelem, és annyira önelégültek; valóban nem ismerik fel a jó dolgot, amikor látják azt, ők a legszegényebb és legszánalmasabb emberek.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazság elnyeréséhez az embernek a közeli emberektől, eseményekből és dolgokból kell tanulnia)

Egyesek negatívvá válnak, miután megmetszették őket; elveszítik minden energiájukat kötelességeik végzésére, és hűségük is eltűnik. Miért van ez? Ez a probléma nagyon súlyos; ez az igazság elfogadására való képtelenség. Nem fogadják el az igazságot, részben azért, mert nincs ismeretük romlott beállítottságaikról, amely arra vezeti őket, hogy nem képesek elfogadni, hogy megmetszik őket. Ezt a természetük határozza meg, amely arrogáns, önhitt és nem szereti az igazságot. Részben azért is van így, mert az emberek nem értik mi a jelentősége annak, hogy megmetszik őket. Azt hiszik, hogy ha megmetszik őket, az azt jelenti, hogy meghatározták a sorsukat. Ennek eredményeképpen, tévesen azt hiszik, ha elhagyják családjaikat, hogy feláldozzák magukat Istennek, és valamennyire hűségesek Istenhez, akkor nem kellene megmetszeni őket; és ha mégis megmetszik őket, akkor ez nem Isten szeretete és igazságossága. Ez a fajta félreértés okozza, hogy sokan nem mernek hűségesek lenni Istenhez. Valójában, végső soron ez azért van, mert túl csalárdak és nem akarnak nehézségeket elszenvedni. Csak áldásokat akarnak elnyerni könnyedén. Az emberek egyáltalán nem értik Isten igazságos természetét. Sosem hiszik azt, hogy Isten minden cselekedete igazságos, vagy hogy az Ő bánásmódja mindenkivel igazságos. Sosem keresik az igazságot ebben a dologban, hanem mindig a saját érveiket hozzák fel. Bármilyen rosszat is tett valaki, bármilyen nagy bűnt is követett el, vagy bármennyi gonoszságot is tett, amíg Isten ítélete és büntetése éri őt, azt fogja gondolni, hogy a Menny igazságtalan és hogy Isten nem igazságos. Az ember szemében, ha Isten tettei nincsenek összhangban a vágyaival, vagy Isten tettei tapintatlanok az érzéseivel szemben, akkor Ő nem lehet igazságos. Az emberek azonban sosem tudják, hogy tetteik összhangban vannak-e az igazsággal, azt sem ismerik fel soha, hogy lázadnak Isten ellen és ellenállnak Istennek minden cselekedetükben. Ha Isten soha nem metszette volna meg az embereket, illetve nem feddte volna meg őket lázadásukért, bármennyit is vétkeztek, hanem ehelyett nyugodt és kedves lett volna velük, csak szeretettel és türelemmel bánt volna velük, és megengedte volna, hogy örökké Vele vacsorázzanak és Vele együtt élvezzék a dolgokat, akkor az emberek soha nem panaszkodnának Istenre és nem ítélnék Őt igazságtalannak, hanem hamisan azt mondanák, hogy Ő nagyon is igazságos. Ismerik-e az ilyen emberek Istent? Tudnak-e egy szív és egy elme lenni Istennel? Nem sejtik, hogy amikor Isten megítéli és megmetszi az embereket, akkor meg kívánja tisztítani és át kívánja változtatni életfelfogásukat azért, hogy alá tudják vetni Neki magukat és szeretni tudják Őt. Az ilyen emberek nem hiszik, hogy Isten igazságos Isten. Ha Isten megfeddi, leleplezi és megmetszi őket, negatívvá válnak és elgyengülnek, mindig panaszkodnak, hogy Isten nem szerető és mindig zúgolódnak, hogy az, hogy Isten az embereket megítéli és megfenyíti, rossz, képtelenek látni, hogy ezzel Isten megtisztítja és megmenti az embert, és nem hiszik el, hogy Isten az emberek sorsát bűnbánatuk megmutatkozása alapján határozza meg. Mindig kételkednek Istenben és őrizkednek Tőle, és mi lesz ennek az eredménye? Képesek lesznek-e alávetni magukat Isten munkájának? Képesek lesznek-e valódi változást elérni? Ez lehetetlen. Ha ez az állapotuk folytatódik, nagy veszélybe kerülnek, és lehetetlen lesz számukra, hogy Isten tisztává és tökéletessé tegye őket.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Milyen beállítottság az, amikor az emberek képtelenek elfogadni a metszést, és nem tudják elfogadni az igazságot? Hát nem kellene ezt tisztán látnotok? Ezek mind az igazságtól való idegenkedés megnyilvánulásai – ez a probléma lényege. Amikor az emberek idegenkednek az igazságtól, nagyon nehéz elfogadniuk az igazságot – és ha egyszer nem tudják elfogadni az igazságot, vajon meg lehet oldani romlott beállítottságuk problémáját? (Nem.) Tehát egy ilyen ember, aki képtelen elfogadni az igazságot, vajon képes megszerezni az igazságot? Megmentheti őt Isten? Semmiképpen. Vajon azok az emberek, akik nem fogadják el az igazságot, őszintén hisznek Istenben? Egyáltalán nem. Azoknak az embereknek, akik igazán hisznek Istenben, a legfontosabb jellemzője, hogy képesek elfogadni az igazságot. Azok az emberek, akik nem tudják teljes mértékben elfogadni az igazságot, nem hisznek őszintén Istenben. Képesek-e az ilyen emberek nyugodtan ülni egy igehirdetés alatt? Képesek-e nyerni bármit? Nem képesek. Ez azért van, mert az igehirdetések az emberek különféle romlott állapotait leplezik le. Isten szavainak boncolgatása révén az emberek ismeretet nyernek, azután pedig, amikor tovább beszélgetnek a gyakorlat alapelveiről, kapnak egy utat, amelyen gyakorolhatnak, és így sikerül egy bizonyos hatást elérni. Amikor az ilyen emberek meghallják, hogy a leleplezett állapot hozzájuk kapcsolódik – hogy a saját problémáikhoz kapcsolódik –, szégyenükben dührohamot kapnak, és még az is előfordulhat, hogy felállnak és eltávoznak az összejövetelről. Még ha nem mennek is el, akkor is ingerültnek és sértettnek kezdhetik érezni magukat belül, ez esetben pedig semmi értelme, hogy részt vegyenek az összejövetelen vagy meghallgassák az igehirdetést. Vajon nem az a célja az igehirdetés hallgatásának, hogy az ember megértse az igazságot és megoldja a saját valódi problémáit? Ha mindig attól félsz, hogy a saját problémáidat leplezik le, ha folyamatosan attól rettegsz, hogy megemlítenek, akkor egyáltalán miért hiszel Istenben? Ha hitedben nem vagy képes elfogadni az igazságot, nem igazán hiszel Istenben. Ha mindig attól félsz, hogy lelepleznek, hogyan leszel képes megoldani a saját romlottságod problémáját? Ha pedig nem tudod megoldani a romlottságod problémáját, minek hiszel Istenben? Az Istenben való hit célja, hogy elfogadd Isten üdvösségét, levesd romlott beállítottságodat, és megéld egy igaz emberi lény hasonlatosságát, és mindez azáltal érhető el, hogy elfogadod az igazságot. Ha egyáltalán nem tudod elfogadni az igazságot, sőt akár még azt sem, ha megmetszenek vagy lelepleznek, akkor semmilyen módon nem érheted el Isten üdvösségét. Mondd hát: hányan vannak minden egyes gyülekezetben, akik el tudják fogadni az igazságot? Sokan vagy kevesen vannak, akik nem tudják elfogadni az igazságot? (Sokan.) Vajon ez egy olyan szituáció, amely valóban fennáll a kiválasztottak között a gyülekezetekben, vagyis egy valós probléma? Mindazok, akik képtelenek elfogadni az igazságot, és képtelenek elfogadni, ha megmetszik őket, idegenkednek az igazságtól. Az igazságtól való idegenkedés egyfajta romlott beállítottság, és ha ezt a beállítottságot nem lehet megváltoztatni, akkor meg lehet-e őket menteni? Biztosan nem. Ma sok ember nehezen fogadja el az igazságot. Ez egyáltalán nem könnyű. Ennek megoldása érdekében az embernek meg kell tapasztalnia valamennyit Isten ítéletéből, fenyítéséből, próbatételeiből és finomításából. Mit szóltok ehhez: milyen beállítottság az, amikor az emberek képtelenek elfogadni a metszést, amikor nem hasonlítják össze önmagukat Isten szavával vagy az igehirdetésekben leleplezett állapotokkal? (Az igazságtól való idegenkedés beállítottsága.) [...] És főként hogyan mutatkozik meg az igazságtól való idegenkedés beállítottsága? Abban, hogy az illető nem hajlandó elfogadni a metszést. A metszés el nem fogadása egyfajta állapot, amelyben ez a beállítottság megnyilvánul. Ezek az emberek a szívükben különösen ellenkeznek, amikor megmetszik őket. Ezt gondolják: „Nem akarom hallani! Nem akarom hallani!” – vagy: „Miért nem másokat metszel meg? Miért engem szúrsz ki?” Mit jelent az igazságtól való idegenkedés? Az igazságtól való idegenkedés az, amikor valakit egyáltalán nem érdekel semmi, ami pozitív dolgokkal, az igazsággal, Isten szándékaival vagy azzal kapcsolatos, amit Isten kér. Néha elutasítóak ezekkel a dolgokkal szemben, néha teljesen figyelmen kívül hagyják őket; néha tiszteletlen és közönyös hozzáállást vesznek fel, és nem veszik őket komolyan, felületesen és lekezelően bánnak velük; vagy olyan hozzáállással kezelik őket, amelyben egy csepp felelősség sincs.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak a hatféle romlott beállítottság ismerete a valódi önismeret)

A metszés olyasmi, amit mindenki megtapasztalhat, aki hisz Istenben. Különösen egy kötelesség végzése folyamán, amikor a metszést illető tapasztalata növekszik, a legtöbb emberben egyre inkább tudatosul a metszés jelentése. Úgy érzik, hogy a metszésnek oly sok előnye van, és egyre inkább képesek helyesen kezelni a metszést. Természetesen minden embernek meglesz az esélye a metszésre, amíg tud kötelességet végezni, és nem számít, milyen kötelességet végez. A normális emberek helyesen tudják kezelni azt, ha megmetszik őket. Egyrészt Istennek alávetett szívvel tudják elfogadni a metszést, másrészt azon is el tudnak gondolkodni és azt is meg tudják ismerni, hogy milyen problémáik vannak. Ez egy általános hozzáállás és szemlélet abban, ahogyan az igazságra törekvő emberek kezelik azt, ha megmetszik őket. Nos, vajon az antikrisztusok is így kezelik, ha megmetszik őket? Egyáltalán nem. Az antikrisztusok és az igazságra törekvő emberek hozzáállása biztosan különbözik, amikor arról van szó, hogy miként kezelik a metszést. Először is, ami az antikrisztusokat illeti, ha a megmetszés kérdéséről van szó, képtelenek elfogadni azt. És megvannak az okai, amiért képtelenek elfogadni: a fő ok az, hogy amikor megmetszik őket, úgy érzik, hogy megszégyenültek, hogy elveszítették a jó hírüket, státuszukat és méltóságukat, hogy többé képtelenek emelt fővel járni mindenki előtt. Ezek a dolgok hatást gyakorolnak a szívükben, így nehezen fogadják el, hogy megmetszik őket, és úgy érzik, hogy aki megmetszi őket, az rájuk száll és az ellenségük. Ez az antikrisztusok mentalitása, amikor megmetszik őket. Efelől biztos lehetsz. Valójában a metszés mutatja meg leginkább, hogy valaki el tudja-e fogadni az igazságot és valaki igazán alá tudja-e vetni magát. Az, hogy az antikrisztusok oly ellenállóak a metszéssel szemben, kellően megmutatja, hogy idegenkednek az igazságtól, és a legkevésbé sem fogadják el azt. Ez tehát a probléma lényege. Nem a büszkeségük a dolog lényege; a probléma lényege az, hogy nem fogadják el az igazságot. Amikor megmetszik őket, az antikrisztusok azt követelik, hogy az kedves hangnemben és hozzáállással történjen. Ha a metszést végző hangneme komoly, a hozzáállása pedig szigorú, egy antikrisztus ellenáll, dacos lesz, és dühbe gurul a szégyentől. Nem törődik azzal, hogy az, amit lelepleznek benne, igaz-e vagy tény-e, és nem gondolkodik el azon, hogy hol hibázott, illetve, hogy el kellene-e fogadnia az igazságot. Csak arra gondol, hogy a hiúsága és a büszkesége csorbát szenvedett-e. Az antikrisztusok teljességgel képtelenek felismerni, hogy a metszés segít az embereknek, valamint szerető és üdvözítő, hogy az emberek előnyére válik. Még csak nem is látják ezt. Vajon egy kicsit nem kritikátlan és észszerűtlen ez tőlük? Milyen beállítottságot tár tehát fel egy antikrisztus, amikor azzal szembesül, hogy megmetszik? Ez a beállítottság kétségkívül az igazságtól való idegenkedés, valamint az arrogancia és a hajthatatlanság. Ez megmutatja, hogy az antikrisztusok természetlényege az igazságtól való idegenkedés és annak gyűlölete. Az antikrisztusok ezért igen félnek a metszéstől; amint megmetszik őket, a rút arcuk teljességgel lelepleződik. Amikor az antikrisztusokat megmetszik, milyen megnyilvánulásokat tanúsítanak, és mit mondhatnak vagy tehetnek, ami lehetővé teszi mások számára, hogy világosan meglássák: az antikrisztusok antikrisztusok, különböznek egy átlagos romlott embertől, valamint a természetlényegük eltér azokétól, akik az igazságra törekednek? Mondok pár példát, ti pedig elgondolkodhattok rajtuk és kiegészíthetitek őket. Amikor az antikrisztusokat megmetszik, először számítgatnak és erre gondolnak: „Milyen ember metsz meg engem? Mire akar kilyukadni? Hogyhogy tud erről? Miért metszett meg? Vajon megvetést érez irántam? Mondtam valamit, amivel megsértettem? Vajon bosszút áll rajtam, mert van valamim, ami jó és nem adtam neki, ő pedig ezt a lehetőséget használja arra, hogy megzsaroljon?” Ahelyett, hogy elgondolkodnának a saját vétkeiken, a múltbéli gaztetteiken és az általuk felfedett romlott beállítottságokon és megismernék azokat, nyomokat akarnak találni a metszés ügyében. Úgy érzik, hogy van benne valami gyanús. Ők így kezelik azt, ha megmetszik őket. Van ebben bármennyi valódi elfogadás? Van benne bármennyi valódi ismeret vagy elgondolkodás? (Nincs.) A legtöbb ember esetében azért történhet metszés, mert romlott beállítottságokat fedtek fel. Azért is történhet, mert tudatlanságból valami rosszat tettek és elárulták Isten házának érdekeit. És azért is történhet, mert felületesek voltak a kötelességükben, és ez veszteségeket okozott Isten háza munkájának. A legutálatosabb dolog az, hogy az emberek féktelenül, gátlástalanul megteszik, amit csak akarnak, megsértik az alapelveket, valamint akadályozzák és megzavarják Isten háza munkáját. Ezek az emberek megmetszésének elsődleges okai. Függetlenül attól, hogy milyen körülmények miatt metszenek meg valakit, milyen hozzáállást a legfontosabb tanúsítani a metszéshez? Először is, el kell fogadnod. Nem számít, hogy ki metsz meg téged és miért, nem számít, hogy durvának érzed-e, vagy hogy milyen a hangvétele és a megfogalmazása, el kell fogadnod. Azután fel kell ismerned, hogy mit csináltál rosszul, hogy milyen romlott beállítottságot fedtél fel, és hogy az igazságalapelvekkel összhangban cselekedtél-e. Mindenekelőtt és elsősorban ilyen hozzáállásodnak kell lennie.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Nyolcadik rész))

Mindenkit a veszteség érzése tölt el, amikor megmetszik, főleg, ha el is bocsátják, és elveszíti a státuszát. Érzi, hogy kínos helyzetbe került, megszégyenült mások előtt, és túlságosan zavarban van ahhoz, hogy mások szemébe nézzen. Viszont egy olyan ember, aki ismeri a szégyent, nem fog nyakatekert érveket ontani magából. Mit jelent az, hogy nem ont magából nyakatekert érveket? Azt jelenti, hogy képes mindent helyesen kezelni anélkül, hogy nyakatekert módon gondolkodna és beszélne dolgokról. Ehelyett becsületesen elismeri mindazt, amit rosszul csinált, és tisztességesen, észszerűen kezeli a dolgot. Mit jelent az, hogy tisztességesen és észszerűen? Azt jelenti, hogy mivel valamiért megmetszettek téged, bizonyára probléma van azzal, amit tettél – most ne foglalkozzunk azzal, hogy milyen romlott beállítottságod van, mondjuk csak azt, hogy ha ebben az ügyben elrontottál valamit, akkor bizonyára felelősség terhel téged ezért; és mivel felelősség terhel, vállalnod kell azt, és el kell ismerned, hogy te voltál. Miután ezt elismerted, meg kell vizsgálnod magadat, és fel kell tenned a kérdést: „Milyen romlott beállítottságot tártam fel ebben? Ha nem romlott beállítottság vezérelt, akkor az emberi akarat torzította el a cselekedeteimet? Az ostobaság okozta mindezt? Van ennek bármi köze a törekvésemhez, az úthoz, amelyen járok?” Ha valaki képes ilyen módon önvizsgálatot tartani, arra mondjuk, hogy van benne észszerűség, ismeri a szégyent, tisztességes, objektív, tényszerű módon szemléli a dolgokat. Pontosan ez hiányzik az antikrisztusokból. Nekik, amikor megmetszik őket, ez az első gondolatuk: „Hogy metszhettél meg ilyen könyörtelenül egy olyan méltóságteljes vezetőt, mint én, ennyi ember előtt, miközben még a szégyenletes titkomat is leleplezted? Hol a vezetői presztízsem? Vajon nem semmisítetted meg, amikor megmetszettél? Ki fog ezek után hallgatni rám? Ha senki nem hallgat rám, hogyan lehet státuszom vezetőként? Akkor nem csak névleges vezető leszek? Hogy fogom akkor élvezni a státusz előnyeit? Többé nem élvezhetem majd a testvérek által felajánlott dolgokat!” Helyes ez az elgondolás? Összhangban van az igazsággal? Igazolható? (Nem.) Ez az, amikor valaki híján van a józan észnek, és ontja magából a nyakatekert érveket. Mit értesz presztízs alatt? Mi egy vezető? Csak nem vagy mentes a romlottságtól? Mit értesz az alatt, hogy „leleplezik a szégyenletes titkodat”? Mi a te szégyenletes titkod? A romlott beállítottságod. A romlott beállítottságod ugyanolyan, mint bárki másé – ez a te szégyenletes titkod. Semmiben nem vagy más, nem vagy felsőbbrendű másokhoz képest. Isten háza csak meglátta, hogy van némi képességed, és el tudsz végezni egy kis munkát, ezért léptetett elő és művelt ki téged, és adott neked különleges terhet, hogy egy kicsivel többet vállalj. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy mihelyt státuszhoz jutsz, többé nincs romlott beállítottságod. Az antikrisztusok mégis belekapaszkodnak ebbe, és ezt mondják: „Most, hogy van státuszom, nem lenne szabad megmetszened, főleg nem ennyi ember előtt, mert így nagyon sokan megtudhatják, mi a helyzet velem valójában.” Nem nyakatekert érvelés ez? Hol alkalmazható ez a megközelítés? Odakinn a társadalomban, amikor támogatsz valakit, hízelegned kell neki, mintha tökéletes lenne, és a tökéletesség képét kell megalkotnod róla, a legcsekélyebb hiba nélkül. Nem megtévesztő ez? Tenne ilyesmit Isten háza? (Nem.) Ezt a Sátán teszi, és ezt követelik meg az antikrisztusok. A Sátánból hiányzik az észszerűség, és az antikrisztusok ebben a tekintetben hasonlóképpen híján vannak a józan észnek. És ez nem elég, hanem még nyakatekert érvekkel is előhozakodnak, és túlzott követeléseket támasztanak. Hogy a státuszukat megvédjék, arra kérik a Fennvalót, hogy ügyeljen arra, hogyan metszik meg őket, milyen alkalommal teszik, és milyen hangnemet használnak velük szemben. Szükséges ez? Te is romlott emberi lény vagy, és olyasmiért metszenek meg, ami valóságos és igaz – mi szükség arra, hogy egy bizonyos módon tegyék? Ha támogatnának, az nem okozna kárt a testvéreknek? Gonosz ember létedre valóban támogatni kell, védelmezni a státuszodat, hogy aztán felelőtlenül visszaéléseket követhess el a beosztottaid körében, és a saját önálló királyságodat építsd? Méltányos lenne ez a testvérekkel szemben? Ezt jelenti felelősséget mutatni irántuk? Így nem lehet irántuk felelősséget mutatni. Tehát ha egy antikrisztus így viselkedik, így gondolkodik, és ilyen követelésekkel áll elő, az pusztán annyit jelent, hogy nyakatekert érveket ont magából, és szándékosan bajt kever, mert nincs benne semmi szégyenérzet. Amikor megmetszik azért, mert valamit rosszul csinált, az antikrisztus nem ismeri el, hogy romlott beállítottsága van, és nem is vizsgálja meg, hogy milyen romlott beállítottság eredményezte, hogy ezt tegyék. Miután egy csomó nyakatekert érvet felsorolt, nemcsak hogy nem hajlandó megvizsgálni magát, de még ellenintézkedéseken is töri a fejét. „Ki jelentette ezt be? Ki szivárogtatta ezt ki a fennvalónak? Ki jelentette a vezetőknek, hogy én ezt tettem? Ki kell derítenem, ki volt az, és móresre kell tanítanom. Le kell őt teremtenem az összejöveteleken, és meg kell mutatnom neki, milyen félelmetes vagyok.” Amikor megmetszik őt, az antikrisztus minden tőle telhetőt megtesz, hogy megvédje magát és kiutat találjon, és így gondolkodik: „Ezúttal óvatlan voltam, és hagytam, hogy a titok kiderüljön. Ezért legközelebb mindent meg kell tennem, hogy ez ne történhessen meg újra, és más megközelítéssel kell próbálkoznom, hogy megvezessem a fennvalót és az alám rendelt testvéreket, hogy egyikük se jöjjön rá. Amikor valamit jól csinálok, gyorsan elő kell lépnem és be kell zsebelnem az elismerést, amikor azonban hibázom, hamar valaki másra kell hárítanom a felelősséget.” Hát nem szégyentelen dolog ez? Rendkívül szégyentelen! Amikor egy normális embert megmetszenek, ő a szíve mélyén beismeri önmaga előtt: „Rossz vagyok – romlott beállítottságom van. Nincs erről mit beszélni. El kell gondolkodnom magamon.” Csendben elhatározza, hogy ha újra hasonló helyzetbe kerül, aszerint fog cselekedni, amit Isten megkövetel. Akár képes ezt elérni, akár nem, mindenesetre, amikor megmetszik, ő ezt racionális módon elfogadja a szívében, a racionalitása azt súgja neki, hogy valamit tényleg elrontott, és mivel romlott beállítottsága van, el kell ezt ismernie. Ő szívében ellenállás nélkül aláveti magát, és még ha egy kicsit sértve is érzi magát, az uralkodó hozzáállását pozitivitás jellemzi. Képes elgondolkodni magán, lelkifurdalást érezni és elhatározni, hogy a jövőben arra törekszik majd, hogy ebben az ügyben többé ne kövesse el ugyanezt a hibát. Egy antikrisztus azonban nemcsak hogy lelkifurdalást nem érez, de még ellenállást is tanúsít a szívében, és nemcsak hogy képtelen elengedni a gonoszságot, amit művel, hanem újabb, előre vezető utat keres, hogy továbbra is felelőtlenül követhessen el visszaéléseket, és folytathassa gonosz viselkedését. Amikor megmetszik, nem vizsgálja meg saját romlott beállítottságát, rossz tettei forrását, a szándékait, sem a különféle állapotokat és nézőpontokat, amelyek feltámadtak benne, amikor romlott beállítottsága feltárult. Sohasem vizsgálja meg ezeket a dolgokat, nem elmélkedik rajtuk, és nem is fogadja el, ha valaki más javaslatokat tesz vagy tanácsot ad ezekkel kapcsolatban, vagy leleplezi őket. Ehelyett inkább fokozott igyekezettel kutat különféle módok, eszközök és taktikák után, hogy rászedje a feletteseit és a beosztottait, hogy megvédhesse a státuszát. Fokozza erőfeszítéseit, hogy zavarokat okozzon Isten házában, és arra használja a státuszát, hogy gonoszat tegyen. Ezek valóban reménytelenek!

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenegyedik tétel)

Ami a metszést illeti: mi az a legkevesebb, amit tudniuk kell az embereknek? Meg kell tapasztalni a metszést ahhoz, hogy valaki megfelelő színvonalon végezhesse a kötelességét – ez elkerülhetetlen. Olyasvalami, amivel napi szinten szembesülniük kell és amit gyakran meg kell tapasztaniuk az embereknek ahhoz, hogy üdvösséget nyerhessenek az Istenben való hitükben. Senki sem maradhat ki a metszésből. Amikor megmetszenek valakit, az vajon a kilátásait és a sorsát is magában foglalja? (Nem.) Akkor hát mi célból metszenek meg valakit? Az elítélése végett? (Nem, hanem azért, hogy segítsenek neki megérteni az igazságot, valamint az alapelvek szerint tenni a kötelességét.) Így van. Ez a leghelyesebb felfogása ennek. A metszés egyfajta fegyelmezés, egyfajta fenyítés, és természetesen a segítségnyújtás és az emberek megmentésének egyik formája is. A metszés lehetővé teszi, hogy időben változtass a helytelen törekvéseden. Lehetővé teszi, hogy azonnal felismerd az éppen fennálló problémáidat, és lehetővé teszi, hogy időben felismerd az általad feltárt romlott beállítottságokat. Bármi történjék is, ha megmetszenek, az segít felismerned a hibáidat és az alapelvek szerint tenned a kötelességeidet, időben megment attól, hogy elhajlásokat okozz és tévútra térj, valamint elejét veszi annak, hogy katasztrófákat okozz. Hát nem ez a legnagyobb segítség és a legnagyszerűbb gyógymód az emberek számára? A lelkiismerettel és józan ésszel bíró embereknek tudniuk kell helyesen kezelni azt, ha megmetszik őket.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Nyolcadik rész))

Amikor megmetszenek, először nem elemzed a helyeset és a helytelent – egyszerűen csak elfogadod, alávetett szívvel. Például, lehet, hogy valaki azt mondja, hogy valami rosszat tettél. Bár nem érted a szíved mélyén, és nem tudod, mit tettél rosszul, mégis elfogadod. Az elfogadás elsősorban pozitív hozzáállás. Emellett létezik egy kissé negatívabb hozzáállás is, ami a hallgatás és az ellenállás mellőzése. Milyen viselkedésformákat von ez maga után? Nem bizonygatod az érveidet, nem védekezel, és nem keresel objektív kifogásokat magadnak. Ha mindig kifogásokat keresel és indokokkal állsz elő a magad számára, a felelősséget pedig másokra hárítod, az vajon ellenállás? Ez lázadó beállítottság. Nem kellene elutasítanod, ellenállnod vagy bizonygatnod az érveidet. Még ha az érvelésed hibátlan is, az vajon az igazság? Ez az ember objektív kifogása, nem az igazság. Nem objektív kifogásokról kérdeznek – arról, hogy miért történt ez a dolog, vagy hogyan történt, hanem inkább azt mondják el neked, hogy az adott cselekedeted természete nincs összhangban az igazsággal. Ha ezen a szinten rendelkezel tudással, akkor valóban képes leszel arra, hogy elfogadd és ne állj ellen. Először is, az alázatos hozzáállás kulcsfontosságú, amikor különféle dolgok történnek veled. [...] A metszéssel szembesülve milyen cselekedetek jelentenek elfogadó, alázatos hozzáállást? A legkevesebb az, hogy értelmesnek kell lenned és józan észjárással kell rendelkezned. Először is alá kell vetned magad, nem szabad ellenállnod vagy elutasítanod, és észszerűen kell kezelned. Így rendelkezni fogsz a minimális józan ésszel. Ha el akarod érni az elfogadást és az alávetettséget, meg kell értened az igazságot. Nem egyszerű dolog megérteni az igazságot. Először is el kell fogadnod a dolgokat Istentől: a legkevesebb, amit tudnod kell, hogy a metszés olyasmi, amit Isten megenged, hogy megtörténjen veled, vagy pedig Istentől származik. Függetlenül attól, hogy a metszés teljesen észszerű-e vagy sem, elfogadó, alávetett hozzáállást kell tanúsítanod iránta. Ez az Istennek való alávetettség megnyilvánulása, és egyúttal annak elfogadása is, hogy Isten átvizsgál téged. Ha csak folyton az érveidet bizonygatod és védekezel, azt gondolva, hogy a metszés az embertől származik, és nem Istentől, akkor a felfogásod elferdült. Egyrészt nem fogadtad el, hogy Isten átvizsgáljon, másrészt pedig a hozzáállásod nem alávetett és nem is viselkedsz alávetetten abban a környezetben, amelyet Isten alakított ki számodra. Olyasvalaki ez, aki nem veti alá magát Istennek. [...] Az emberek többsége számára, ha valami olyasmi történik velük, ami összhangban van a saját elképzeléseikkel és képzelődéseikkel, és megfelel a saját ízlésüknek, akkor elég jól érzik magukat, ezért örömmel alávetik magukat, és minden simán megy. A szívük nyugodt és békés, boldogok és elégedettek. Amikor azonban olyasmivel találkoznak, ami nem felel meg a saját elképzeléseiknek, vagy ami hátrányos számukra, nem tudják alávetni magukat, még akkor sem, ha tudják, hogy meg kellene tenniük. Fájdalmat éreznek, nincs más választásuk, mint csendben szenvedni, és nehezen tudnak beszélni a nehézségeikről. Lehangoltnak érzik magukat, és tele vannak panasszal, amelyek nem vezetnek sehová, ezért forrong a szívük: „A többieknek igazuk van. Ők magasabb státuszban vannak, mint én; hogyan ne hallgatnék rájuk? Akár el is fogadhatom a sorsomat. Legközelebb óvatosabbnak kell lennem, és nem kell nyújtogatni a nyakamat – akik nyújtogatják a nyakukat, azokat megmetszik. Az alávetés nem könnyű. Nagyon is nehéz! Lelkesedésem tüzét eloltották egy vödör hideg vízzel. Egyszerű és nyitott akartam lenni, de az eredmény az lett, hogy folyton rosszat mondtam, és folyton megmetszettek. A jövőben csendben maradok, és az tetszeni akarok az emberenek.” Miféle hozzáállás ez? Ez az egyik végletből a másikba való átmenet. Mi a végső célja annak, hogy Isten engedi, hogy az emberek megtanulják az alávetés leckéjét? Nem számít, hogy akkor mennyi rosszat és fájdalmat szenvedsz el, mennyire szégyenkezel, vagy mennyi arcvesztést szenvedsz el, a hiúságod vagy a hírneved, ezek mind másodlagosak. A legfontosabb dolog az, hogy megfordítsd az állapotodat. Milyen állapotot? Normális körülmények között az emberek szíve mélyén létezik egyfajta hajthatatlan és lázadó állapot, ami főként azért van, mert a szívükben él egy bizonyos fajta emberi logika és emberi elképzelések halmaza, amelyek a következők: „Amíg a szándékaim jók, addig nem számít, mi a végeredmény; neked nem kellene megmetszened engem, és ha mégis megteszed, nem kell engedelmeskednem.” Nem töprengenek azon, hogy cselekedeteik összhangban vannak-e az igazságalapelvekkel, vagy hogy milyen következményekkel járnak. Mindig ahhoz ragaszkodnak, hogy „amíg a szándékaim jók és helyesek, addig Istennek el kell fogadnia engem. Még ha az eredmény nem is jó, nem szabad megmetszened engem, még kevésbé kellene elítélned engem”. Ez emberi érvelés, nem igaz? Ezek az ember elképzelései, ugye? Az ember mindig a saját érveléséhez ragaszkodik – vajon van ebben bármi alávetettség? A saját érvelésedet tetted igazsággá, az igazságot pedig félretetted. Azt hiszed, hogy ami megegyezik az érveléseddel, az az igazság, ami pedig nem egyezik meg, az nem az igazság. Van ennél nevetségesebb ember? Van ennél arrogánsabb és önelégültebb ember? Melyik romlott beállítottságot kell feloldani ahhoz, hogy megtanuljuk az alávetés leckéjét? Valójában az arrogancia és az önelégültség az, ami a legnagyobb akadálya annak, hogy az emberek gyakorolják az igazságot és alávessék magukat Istennek. Az arrogáns és önelégült beállítottságú emberek hajlamosak leginkább az érveik bizonygatására és az engedetlenségre, mindig azt hiszik, hogy igazuk van, ezért semmi sem sürgősebb, mint az arrogáns és önelégült beállítottság megoldása és megmetszése. Amint az emberek jól viselkednek, és felhagynak a maguk nevükben való érveléssel, a lázadás problémája megoldódik, és képesek lesznek alávetni magukat. Ha az embereknek képesnek kell lenniük alávetni magukat, akkor nem kell bizonyos fokú racionalitással rendelkezniük? Rendelkezniük kell egy normális ember értelmével. Bizonyos kérdésekben, például, függetlenül attól, hogy helyesen cselekedtünk-e vagy sem, ha Isten nem elégedett, akkor úgy kell tennünk, ahogyan Ő mondja, és az Ő szavait kell mindenben mérceként kezelni. Racionális ez? Ilyen az értelem, aminek mindenekelőtt fellelhetőnek kellene lennie az emberekben. Nem számít, mennyit szenvedünk, és nem számít, mik a szándékaink, céljaink és indokaink, ha Isten nem elégedett – ha az Ő követelményei nem teljesülnek –, akkor cselekedeteink kétségtelenül nem voltak összhangban az igazsággal, ezért hallgatnunk kell Istenre, alá kell Neki vetnünk magunkat, és nem szabad megpróbálnunk az érveinket bizonygatni vagy magyarázkodni Neki. Ha van benned ilyen racionalitás, ha megvan benned a normális ember értelme, akkor könnyű megoldani a problémáidat, és valóban engedelmes leszel. Bármilyen helyzetben is vagy, nem fogsz lázadni és nem fogsz dacolni Isten követelményeivel; nem fogod elemezni, hogy amit Isten kér, az helyes vagy helytelen, jó vagy rossz, és képes leszel engedelmeskedni – így oldod fel az önigazolás, a hajthatatlanság és a lázadás állapotát. Mindenkiben megvannak ezek a lázadó állapotok? Ezek az állapotok gyakran megjelennek az emberekben, akik azt gondolják magukban: „Amíg a megközelítésem, a javaslataim és a tanácsaim értelmesek, addig, még ha meg is sértem az igazságalapelveket, nem kell engem megmetszeni, mert nem követtem el gonoszságot.” Ez egy gyakori állapot az emberekben. Úgy vélik, hogy ha nem követtek el gonoszságot, akkor nem kell őket megmetszeni; csak azokat az embereket kell megmetszeni, akik gonoszságot követtek el. Helyes ez a nézet? Határozottan nem az. A metszés elsősorban az emberek romlott beállítottsága ellen irányul. Ha valakinek romlott beállítottsága van, azt meg kell metszeni. Ha csak a gonoszság elkövetése után metszenék meg, akkor már túl késő lenne, mert a baj már megtörtént volna. Ha Isten természete szenvedett sérelmet, akkor bajban vagy, és Isten talán már nem is fog benned munkálkodni – ebben az esetben mi értelme lenne megmetszeni téged? Nincs más választás, mint felfedni és kivetni téged.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az öt feltétel, amelynek teljesülnie kell, hogy az ember az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjen)

Milyen hozzáállást kellene az embereknek tanúsítaniuk Isten megmetszésével szemben? Hogyan kellene viszonyulniuk hozzá? Vajon nem kellene az embereknek elgondolkodniuk az ilyen dolgokon? (De igen.) Az embereknek el kellene gondolkodniuk és elmélkedniük kellene az ilyen dolgokon. Nem számít, mikor és hogyan bánik valaki Istennel, az ember identitása valójában nem változik; az emberek mindig teremtett lények. Ha nem békélsz meg teremtett lényi státuszoddal, az azt jelenti, hogy lázadó vagy, és távol állsz attól, hogy megváltoztasd a beállítottságodat, távol vagy attól, hogy féld Istent és kerüld a rosszat. Ha megbékéltél a teremtett lényként elfoglalt helyeddel, akkor milyen hozzáállást kell tanúsítanod Isten iránt? (Feltétel nélküli alávetettséget.) Legalább ezzel az egy dologgal rendelkezned kell: feltétel nélküli alávetettséggel. Ez azt jelenti, hogy legyen az bármikor, amit Isten tesz, az soha nem rossz, csak az emberek tévednek. Függetlenül attól, hogy milyen körülmények merülnek fel – különösen a nehézségek közepette, és különösen akkor, amikor Isten felfed vagy leleplez embereket –, mindenekelőtt Isten elé kell jönnöd, hogy önvizsgálatot tarts és hogy a szavaidat, a cselekedeteidet és a romlott beállítottságodat vizsgáld meg ahelyett, hogy azt vizsgálnád, tanulmányoznád és ítélnéd meg, hogy Isten szavai és cselekedetei vajon helyesek-e vagy helytelenek. Ha megmaradsz a megfelelő pozíciódban, pontosan tudnod kell, hogy mi az, amit tenned kell. Az emberek romlott beállítottságúak, és nem értik az igazságot. Ez nem olyan nagy probléma. Amikor azonban romlott beállítottságuk van az embereknek, és nem értik az igazságot, de ennek ellenére még mindig nem keresik az igazságot – nos, akkor aztán nagy problémájuk van. Neked romlott beállítottságod van, nem érted az igazságot, és képes vagy önkényesen megítélni Istent, valamint úgy közelíteni Hozzá és úgy érintkezni Vele, amint azt a hangulatod, a preferenciáid és az érzelmeid diktálják. Ha azonban nem keresed és nem gyakorlod az igazságot, nem lesznek ilyen egyszerűek a dolgok. Nem csupán alávetni nem leszel képes magad Istennek, hanem félre is értheted Őt és panaszkodhatsz is Rá, elítélheted Őt, szembeszegülhetsz Vele, sőt, szidhatod és el is vetheted Őt a szívedben, mondván, hogy Ő nem igazságos, és hogy nem feltétlenül helyes minden, amit tesz. Nem veszélyes, hogy ilyen dolgokra vetemedhetsz? (De igen.) Nagyon veszélyes. Ha nem keresed az igazságot, az az életedbe kerülhet! Ez pedig bármikor és bárhol megtörténhet.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Harmadik rész))

Ha romlottságot tártál fel valamiben, tudod-e azonnal gyakorolni az igazságot, amint felismered azt? Nem tudod. A megértésnek ebben a szakaszában mások metszenek meg téged, majd a környezeted késztet és kényszerít arra, hogy az igazságalapelveknek megfelelően cselekedj. Néha még mindig nem vagy belenyugodva ebbe, és azt mondod magadnak: „Muszáj ezt így csinálnom? Miért nem csinálhatom úgy, ahogyan én akarom? Miért kell mindig az igazságot gyakorolnom? Nem akarom ezt csinálni, elegem van belőle!” Isten munkájának a megtapasztalásához keresztül kell menni a következő folyamaton: az igazság gyakorlásától való vonakodástól az igazság készséges gyakorlásáig; a negativitástól és gyengeségtől az erősségig és a test elleni lázadás képességéig. Amikor az emberek elérnek egy bizonyos fokú tapasztalatot, majd próbatételeken, finomításon mennek keresztül, és végül megértik Isten szándékait és bizonyos igazságokat, akkor valamennyire boldogok lesznek, és hajlandóak lesznek az igazságalapelvek szerint cselekedni. Kezdetben az emberek vonakodnak az igazság gyakorlásától. Vegyük például a hűséges kötelességtevést. Van némi megértésed a kötelességeid végzéséről és az Isten iránti hűségről, és van némi megértésed az igazságról is, de mikor leszel képes arra, hogy teljesen hűséges legyél? Mikor leszel képes névleg és ténylegesen is végezni a kötelességeidet? Ehhez egy folyamatra lesz szükség. E folyamat során sok nehézségen mehetsz keresztül. Lehet, hogy egyesek megmetszenek, míg mások kritizálnak téged. Mindenki rajtad tartja a szemét, téged vizsgál, és csak ekkor kezdesz rájönni arra, hogy tévedtél, és hogy te vagy az, aki gyengén teljesítettél, hogy elfogadhatatlan a hűség hiánya a kötelességed végzése során, és hogy nem szabad felületesnek lenned! A Szentlélek belülről fog megvilágosítani téged, és szemrehányást tesz, ha hibázol. E folyamat során meg fogsz érteni néhány dolgot önmagadról, és megtudod, hogy túl sok tisztátalanság van benned, túl sok személyes indítékot rejtegetsz, és túl sok mértéktelen vágyad van, amikor a kötelességeidet végzed. Amint megértetted ezeknek a dolgoknak a lényegét, ha imában Isten elé tudsz járulni, és igaz bűnbánatot tartasz, akkor megtisztulhatsz ezektől a romlott dolgoktól. Ha ily módon gyakran keresed az igazságot, hogy megoldd saját gyakorlati problémáidat, akkor fokozatosan a hit helyes útjára lépsz; elkezdesz valódi élettapasztalatokhoz jutni, és fokozatosan tisztulni kezdesz romlott beállítottságodtól. Minél inkább megtisztulsz romlott beállítottságodtól, annál inkább átalakul életfelfogásod is.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mit kell tudni az ember beállítottságának átalakításáról?)

Isten munkájának megtapasztalása során, függetlenül attól, hogy hányszor vallottál kudarcot, buktál el, metszettek meg vagy fedtek fel, ezek nem rossz dolgok. Függetlenül attól, hogy hogyan metszettek meg akár a vezetők, akár a munkások, akár a testvéreid, ezek mind jó dolgok. Ezt nem szabad elfelejtened: nem számít, hogy mennyit szenvedsz, valójában hasznodra válik. Bárki, akinek van tapasztalata, tanúsíthatja ezt. Bármi történjen is, a megmetszés és a felfedés mindig jó dolog. Ez nem kárhoztatás. Ez Isten üdvössége, és a legjobb lehetőség arra, hogy megismerd önmagad. Változást hozhat az élettapasztalatodban. Enélkül nem lesz meg sem a lehetősége, sem a feltétele, sem a kontextusa annak, hogy képes legyél megérteni a saját romlottságod igazságát. Ha valóban megérted az igazságot, és képes vagy feltárni a szíved mélyén rejlő romlott dolgokat, ha világosan meg tudod különböztetni őket, akkor ez jó, ez megoldotta az életbe való belépés egyik fő problémáját, és nagy hasznára válik a beállítottságbeli változásoknak. Az, hogy képes leszel igazán megismerni önmagadat, a legjobb lehetőség számodra, hogy megjavulj, és új emberré válj; ez a legjobb lehetőség számodra, hogy új életet nyerj. Amint igazán megismered önmagadat, képes leszel belátni, hogy amikor az igazság az életeddé válik, az valóban értékes dolog, és szomjazni fogsz az igazságra, gyakorolni fogod az igazságot, és belépsz a valóságba. Ez olyan nagyszerű dolog! Ha meg tudod ragadni ezt a lehetőséget, és komolyan elgondolkodsz önmagadon, és valódi önismeretre teszel szert, akkor, valahányszor kudarcot vallasz vagy elesel, a negativitás és gyengeség közepette is képes leszel újra felállni. Ha egyszer átlépted ezt a küszöböt, akkor képes leszel egy nagy lépést tenni előre, és belépni az igazságvalóságba.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazság elnyeréséhez az embernek a közeli emberektől, eseményekből és dolgokból kell tanulnia)

Kapcsolódó tapasztalati bizonyságtételek

Hogyan kezeljük, ha megmetszenek