19. Hogyan lehet megoldani az arrogancia és az önhittség problémáját

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Mióta a Sátán megrontotta az emberiséget, a természete, ami egyben a lényege is, megváltozott. Mi tehát az emberi lényeg? Amiről most beszélek, az minden ember lényege és természete, és nem egy bizonyos egyénre irányul. Amióta a Sátán megrontotta az emberiséget, az emberek természete romlani kezdett, és fokozatosan elveszítették azt a józan észt, amivel a normális emberek rendelkeznek. Már nem úgy viselkednek, mint az ember helyzetében lévő emberi lények, hanem vad törekvésekkel vannak tele; túlléptek az ember pozícióján – de még mindig arra vágynak, hogy még magasabbra emelkedjenek. Mire utal ez a „magasabbra”? Felül szeretnék múlni Istent, a mennyeket és minden mást is. Miben gyökerezik az, hogy az emberek efféle beállítottságokat fednek fel? Mindent összevetve az ember természete túlságosan arrogáns. A legtöbb ember érti az „arrogancia” szó jelentését. Ez egy pejoratív kifejezés. Ha valaki arroganciát mutat, mások azt gondolják, hogy nem jó ember. Valahányszor valaki elképesztően arrogáns, mások mindig azt feltételezik, hogy gonosz ember. Senki sem akarja, hogy ráaggassák ezt a kifejezést. Valójában azonban mindenki arrogáns, és az összes romlott emberben benne van ez a lényeg. Egyesek azt mondják: „Én a legkevésbé sem vagyok arrogáns. Soha nem akartam az arkangyal lenni, és soha nem akartam felülmúlni Istent vagy felülmúlni minden mást. Mindig olyasvalaki voltam, aki különösen jól nevelt és kötelességtudó.” Nem feltétlenül; ezek a szavak nem állják meg a helyüket. Miután az emberek arrogánssá váltak természetükben és lényegükben, gyakran megtehetik, hogy lázadnak Isten ellen és ellenállnak Istennek, nem veszik figyelembe a szavait, elképzeléseket gyártanak Róla, olyan dolgokat tesznek, amelyek elárulják Őt, és olyan dolgokat, amelyekkel önmagukat magasztalják és önmaguk mellett tesznek bizonyságot. Azt mondod, hogy nem vagy arrogáns, de tegyük fel, hogy kaptál egy gyülekezetet, és megengedték, hogy vezesd azt; tegyük fel, hogy Én nem metszettelek, és Isten családjában senki sem kritizált vagy segített téged: miután egy ideig vezetted, az embereket a lábad elé terelnéd, és arra késztetnéd, hogy engedelmeskedjenek neked, sőt, odáig mennél, hogy csodáljanak és tiszteljenek téged. És miért tennéd ezt? A természeted határozná meg; nem lenne más, mint természetes kinyilatkoztatás. Nincs szükséged arra, hogy ezt másoktól tanuld, és arra sincs szükség, hogy ők ezt megtanítsák neked. Nincs szükséged arra, hogy mások erre utasítsanak vagy kényszerítsenek; ez a fajta helyzet természetesen jön létre. Minden, amit teszel, arról szól, hogy arra késztesse az embereket, hogy felmagasztaljanak, dicsérjenek, imádjanak, engedelmeskedjenek neked, és mindenben rád hallgassanak. Ha megengedik neked, hogy vezető legyél, az természetesen idézi elő ezt a helyzetet, és ezen nem lehet változtatni. És hogyan jön létre ez a helyzet? Ezt az ember arrogáns természete határozza meg. Az arrogancia megnyilvánulása az Isten elleni lázadás és ellenállás. Amikor az emberek arrogánsak, önhittek és önelégültek, akkor létre fogják hozni saját független birodalmukat, és oly módon fognak cselekedni, ahogy csak akarnak. Másokat is a saját kezükbe vesznek és az ölelésükbe vonnak majd. Az, hogy az emberek képesek ilyen arrogáns tettekre, csak azt bizonyítja, hogy arrogáns természetük lényege a Sátáné, az arkangyalé. Amikor az arroganciájuk és önhittségük elér egy bizonyos szintet, többé nem marad majd hely Isten számára a szívükben, és félre fogják tenni Istent. Ezután Istenek akarnak lenni, késztetni az embereket, hogy engedelmeskedjenek nekik, és ők lesznek az arkangyal. Ha ilyen sátáni arrogáns természeted van, nem lesz helye Istennek a szívedben. Még ha hiszel is Istenben, Isten többé nem fog téged elismerni, gonosz embernek fog tekinteni, és ki fog iktatni.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az arrogáns természet az ember Istennel szembeni ellenállásának gyökere)

Sokféle romlott beállítottság létezik, amelyek a Sátán beállítottságaihoz tartoznak, de a legnyilvánvalóbb és a leginkább szembetűnő az arrogáns beállítottság. Az arrogancia az ember romlott beállítottságának gyökere. Minél arrogánsabbak az emberek, annál észszerűtlenebbek, és minél észszerűtlenebbek, annál hajlamosabbak ellenállni Istennek. Mennyire súlyos ez a probléma? Az arrogáns beállítottságú emberek nemcsak mindenkit maguknál alacsonyabb rendűnek tekintenek, hanem ami a legrosszabb, még Istenre sincsenek tekintettel, és nincs Istent félő szívük. Még ha úgy tűnik is, hogy az emberek hisznek Istenben és követik Őt, egyáltalán nem Istenként kezelik Őt. Mindig úgy érzik, hogy övék az igazság, és nagyon nagyra tartják magukat. Ez az arrogáns beállítottság lényege és gyökere, és ez a Sátántól származik. Ezért az arrogancia problémáját meg kell oldani. Azt érezni, hogy valaki jobb másoknál – ez triviális dolog. A kritikus probléma az, hogy az ember arrogáns beállítottsága megakadályozza őt abban, hogy alávesse magát Istennek, az Ő szuverenitásának és intézkedéseinek; az ilyen személy mindig hajlik arra, hogy versengjen Istennel a hatalomért és mások irányításáért. Ennek a fajta embernek a legkevésbé sincs Istent félő szíve, nem is beszélve az Isten iránti szeretetről vagy a Neki való alávetettségről. Az arrogáns és önhitt emberek, különösen azok, akik annyira arrogánsak, hogy elvesztették az eszüket, nem tudják alávetni magukat Istennek az Őbelé vetett hitükben, sőt, még magukat dicsérik és maguk mellett tesznek bizonyságot. Az ilyen emberek állnak leginkább ellen Istennek, és egyáltalán nincs bennük Istent félő szív.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Ha arrogáns és önhitt a beállítottságod, akkor, ha azt mondják, ne ellenkezz Istennel, nem számít, nem tudod megállni, nem áll hatalmadban. Nem szándékosan tennéd; arrogáns és önhitt természeted uralma alatt tennéd. Arroganciád és önhittséged miatt lenéznéd Istent és úgy tekintenéd, mint aki nem számít; ezek arra késztetnének, hogy magadat magasztald, folyamatosan magad szerepeltesd; arra késztetnének, hogy megvess másokat, magadon kívül senkinek nem hagynának helyet a szívedben; megfosztanának Isten szívedben elfoglalt helyétől, és végül arra késztetnének, hogy Isten helyébe ülj és azt követeld az emberektől, hogy vessék alá magukat neked, és arra indítanának, hogy saját gondolataidat, ötleteidet és elképzeléseidet az igazságként tiszteld. Milyen sok gonoszságot követnek el az emberek arrogáns és önhitt természetük uralma alatt!

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságra törekvéssel érhet el változást a beállítottságában)

Az utolsó napok ítélő és fenyítő munkája elsősorban az emberek arrogáns természetére irányul. Az arrogancia sok dolgot, sok romlott beállítottságot foglal magában; az ítélet és a fenyítés közvetlenül erre a szóra, az „arroganciára” céloz, hogy teljességgel megszüntesse az emberek arrogáns beállítottságát. Végül az emberek nem lázadnak majd Isten ellen és nem állnak ellen Neki, így nem fognak arra törekedni, hogy felállítsák a saját független királyságukat, és nem fogják felmagasztalni magukat, sem bizonyságot tenni magukról, nem fognak gyalázatosan cselekedni, sem túlzó követeléseket nem támasztanak Istennel szemben – így le fogják vetni arrogáns beállítottságukat. Az arroganciának sokféle megnyilvánulása létezik. Vegyük például azt, hogy valaki, aki hisz Istenben, az Ő kegyelmét követeli – milyen alapon követelheted azt? A Sátán által megrontott ember vagy, egy teremtett lény; az a tény, hogy élsz és lélegzel, már Isten legnagyobb kegyelme. Élvezheted mindazt, amit Isten a földön teremtett. Isten már eleget adott neked, miért követelnél hát többet Tőle? Azért, mert az emberek soha nem elégedettek a sorsukkal. Mindig azt gondolják, hogy ők jobbak másoknál, hogy több jár nekik, ezért mindig követelik azt Istentől. Ez az arrogáns beállítottságukat jellemzi. Bár a szájuk talán nem mondja ki, amikor az emberek épp csak elkezdenek hinni Istenben, a szívükben akár azt is gondolhatják: „A mennybe akarok jutni, nem a pokolba. Azt akarom, hogy ne csak én legyek áldott, hanem az egész családom. Szeretnék finom ételeket enni, szép ruhákat viselni, szép dolgoknak örülni. Jó családot, jó férjet (vagy feleséget) és jó gyerekeket akarok. Végső soron királyként akarok uralkodni.” Minden az ő igényeikről és követeléseikről szól. Ez a beállítottságuk, ezek a dolgok, amiket a szívükben gondolnak, ezek a túlzó vágyak – mind az ember arrogáns természetét jellemzik. Mi mondatja ezt Velem? Az emberek státuszáról van szó. Az ember teremtett lény, amely a porból lett; Isten agyagból formálta az embert, majd belé lehelte az élet leheletét. Ilyen alacsony az ember státusza, az emberek mégis Isten elé járulnak, és ezt-azt akarnak. Az ember státusza oly alantas, a száját sem szabadna kinyitnia, hogy bármit követeljen Istentől. Mit kellene hát tenniük az embereknek? A kritikától függetlenül keményen kell dolgozniuk, húzniuk kell az igát és örömmel alávetniük magukat. Nem arról van szó, hogy örömmel fogadják el az alázatot – ne fogadjátok el örömmel az alázatot; az emberek ezzel a státusszal születnek; veleszületett módon alávetettnek és alázatosnak kell lenniük, mivel a státuszuk alacsony, ezért nem szabad dolgokat követelniük Istentől, sem túlzó vágyakat táplálniuk Irányában. Ne legyenek bennük ilyen dolgok. Íme egy egyszerű példa: Egy bizonyos tehetős család felfogadott egy szolgát. A szolga helyzete a tehetős családban különösen alacsony volt, ő mégis azt mondta a ház urának: „Viselni akarom a fiad kalapját, enni akarom a rizsed, viselni akarom a ruháidat és az ágyadban akarok aludni. Amit csak használtok, akár aranyat vagy ezüstöt – akarom őket! A munkámmal sokat hozzáteszek és a házadban élek, úgyhogy akarom őket!” Hogyan bánjon vele a ház ura? A ház ura így szólna: „Tudnod kellene, miféle vagy te, mi a szereped: te szolga vagy. A fiamnak megadom, amit kér, mivel az ő státusza ez. Mi a te státuszod, a te identitásod? Te nem vagy abban a helyzetben, hogy ezeket a dolgokat kérd. Menj és tedd azt, amit tenned kell, menj és teljesítsd a kötelességeidet a státuszodnak és az identitásodnak megfelelően.” Van esze egy ilyen embernek? Sokan vannak, akik hisznek Istenben, ám nincs túl sok eszük. Attól kezdve, hogy hinni kezdenek Istenben, hátsó szándékaik vannak, és ahogy halad az idő, szüntelenül követeléseket támasztanak Istennel szemben: „A Szentlélek munkájának követnie kell engem, amint az evangéliumot terjesztem. Neked is meg kell bocsátanod és el kell viselned engem, amikor rossz dolgokat teszek! Ha sokat dolgozom, meg kell jutalmaznod!” Röviden, az emberek folyton akarnak valamit Istentől, mindig mohók. Egyesek, akik végeztek egy kis munkát és egész jól vezettek egy gyülekezetet, azt gondolják, hogy mások felett állnak, és gyakran efféle szavakat terjesztenek: „Miért állít engem Isten fontos helyre? Miért emlegeti a nevemet? Miért beszél folyton hozzám? Isten nagyra tart engem, mert jó képességem van és mert a hétköznapi emberek felett állok. Ti még féltékenykedtek is, amiért Isten jobban bánik velem. Mire kell féltékenykednetek? Nem látjátok, milyen sok munkát végzek és mennyi áldozatot hozok? Nem kellene irigyelnetek, bármilyen jó dolgokat ad is nekem Isten, ugyanis megérdemlem őket. Sok éve dolgozom és sokat szenvedtem. Megérdemlem az elismerést és alkalmas vagyok rá.” Vannak mások, akik ezt mondják: „Isten megengedte nekem, hogy részt vegyek a munkatársi összejöveteleken és hallgassam az Ő közléseit. Megvan ez a jogosultságom – nektek megvan-e? Először is, jó képességeim vannak és jobban törekszem az igazságra, mint ti. Sőt, nálatok jobban feláldozom magam és el tudom végezni a gyülekezet munkáját – ti el tudjátok-e?” Ez arrogancia. Az emberek kötelességteljesítésének és munkájának eredményei különbözőek. Némelyeknek jó, míg másoknak gyenge eredményei vannak. Némelyek jó képességekkel születnek és az igazságot is képesek keresni, ezért a kötelességeikből származó eredmények gyorsan javulnak. Ez a jó képességeiknek köszönhető, amit Isten rendelt eleve így. De hogyan oldjuk meg azt a problémát, ha valaki gyenge eredményeket ér el kötelessége teljesítésében? Folyamatosan keresned kell az igazságot és szorgalmasan kell dolgoznod, és aztán fokozatosan te is jó eredményeket érhetsz el. Amíg törekszel az igazságra és a képességed határáig teljesítesz, addig Isten jóváhagy. De függetlenül attól, hogy a munkád eredményei jók-e vagy rosszak, nem szabad téves elképzelésekkel rendelkezned. Ne gondold, hogy „alkalmas vagyok arra, hogy Istennel egyenrangú legyek”, „jogosult vagyok arra, hogy élvezzem, amit Isten nekem adott”, „jogosult vagyok arra, hogy Isten dicsérjen engem”, „alkalmas vagyok arra, hogy másokat vezessek” vagy „alkalmas vagyok arra, hogy másokat oktassak”. Ne mondd, hogy alkalmas vagy. Az embereknek ne legyenek ilyen gondolataik. Ha ilyen gondolataid vannak, az azt bizonyítja, hogy nem vagy a téged megillető helyen és azzal az alapvető értelemmel sem rendelkezel, amivel egy emberi lénynek kellene. Hogyan tudnád hát levetni arrogáns beállítottságodat? Nem tudod.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az arrogáns természet az ember Istennel szembeni ellenállásának gyökere)

Akik különösen bálványozzák Pált. Szeretnek eljárni, beszédeket tartani és munkát végezni, szeretnek összejöveteleken részt venni és prédikálni, és szeretik, ha vannak emberek, akik hallgatják őket, imádják őket, és körülöttük forognak. Szeretnek helyet foglalni mások szívében, és méltányolják, ha mások értékelik az általuk mutatott képet. Boncolgassuk a természetüket ezekből a viselkedésekből. Mi a természetük? Ha tényleg így viselkednek, akkor ez elég ahhoz, hogy kimutassák, hogy arrogánsak és önhittek. Egyáltalán nem imádják Istent; magasabb státuszra törekednek, és hatalmat akarnak mások felett, hogy birtokolják őket, és hogy helyet foglaljanak a szívükben. Ez a Sátán klasszikus képmása. Természetük kiemelkedő aspektusa az arrogancia és az önhittség, hogy nem hajlandóak imádni Istent, és a vágy, hogy mások imádják őket. Az ilyen viselkedések nagyon világos képet adnak természetükről.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?)

Egyesek azt mondják, nem romlott a beállítottságuk és ők nem arrogánsak. Milyen emberek ezek? Ezek értelmet nélkülöző emberek, és egyben a legbutábbak és legarrogánsabbak mind közül. Valójában mindenki másnál arrogánsabbak és lázadóbbak; minél inkább azt mondja valaki, hogy nem romlott a beállítottsága, annál arrogánsabb és önelégültebb. Mások miért képesek megismerni magukat és elfogadni Isten ítéletét, miközben te képtelen vagy? Te vagy a kivétel? Te szent vagy? Légüres térben élsz? Nem ismered el, hogy a Sátán mélyen megrontotta az emberiséget, hogy mindenki beállítottsága romlott. Ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem érted az igazságot, és a leglázadóbb, legtudatlanabb és legarrogánsabb vagy mind közül. Szerinted a világon sok a jó ember és csak kevés a rossz – miért van hát telve sötétséggel, tele mocsokkal és romlottsággal, tele konfliktusokkal? Az ember világában miért veszi el mindenki a másét és miért lopnak egymástól? Még az istenhívők sem kivételek. Az emberek folyton küzdenek és harcolnak egymással. És honnan ered ez a viszály? Természetesen a romlott természetük, a romlott beállítottságuk feltárulásának terméke. A romlott természetű emberekben megmutatkozik az arrogancia és a lázadó mivolt; a sátáni természetben élők ellenségesek és harciasak. Azok, akik ellenségesek és harciasak, a legarrogánsabb emberek mind közül, senkinek sem engedelmeskednek. Miért van az, hogy az emberek gyakran megvallják a bűneiket, ám nem tartanak bűnbánatot? Miért van az, hogy hisznek Istenben, de nem tudják gyakorlatba ültetni az igazságot? Miért van az, hogy sok éven át hisznek Istenben, de nem tudnak összeegyeztethetőek lenni Vele? Mindezt az emberek arrogáns természete okozza. Az emberiség mindig is lázadt Isten ellen és ellenállt Neki, semmilyen formában nem fogadta el az igazságot, sőt gyűlölte és elutasította az igazságot. Ez nem azért van, mert Isten követelményei az emberrel szemben túl magasak, hanem inkább azért, mert az emberek túlságosan vadul és könyörtelenül ellenállnak Istennek, olyannyira, hogy ellenségükké tették Istent és keresztre feszíttették Őt. Az ilyen romlott emberiség nem túlságosan vad, arrogáns és oktalan? Isten oly sok igazságot jelent ki, irgalmaz az embereknek és megmenti őket, megbocsátja a bűneiket – az emberiség azonban egyáltalán nem fogadja el az igazságot, állandóan elítéli Istent és ellenáll Neki, és összeférhetetlenné teszi magát Istennel. Nos, milyen szinten van az emberiség kapcsolata Istennel? Az ember Isten ellenségévé vált, az Ő antitézise lett. Isten kimondja az igazságot, hogy leleplezze, megítélje és megmentse az embereket; az emberek nem fogadják el és egyáltalán nem figyelnek rá. Az emberek nem azt teszik, amit Isten megkövetel tőlük; ehelyett azt teszik, amit Ő gyűlöl és utál. Isten kimondja az igazságot, de az emberek elutasítják Őt. Isten megítéli és megfenyíti az emberek romlott beállítottságát, ők pedig, nemcsak hogy nem fogadják el az igazságot, hanem vitatkoznak Vele és lázadnak Ellene. Mennyire arrogánsak az emberek? A romlott emberiség pimaszul megtagadja Istent és ellenáll Neki. Még ha hisz is Istenben, folyton nagy áldásra, jutalomra és a mennyei királyságba való belépésre törekszik; emellett uralkodó akar lenni és hatalmat gyakorolni. Ez az arrogancia, az ember igen romlott beállítottságának mintaképe.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az arrogáns természet az ember Istennel szembeni ellenállásának gyökere)

Egyesek azt mondják: „Én Isten házában nem vetem alá magam senkinek, csak Istennek, mert egyedül Isten rendelkezik az igazsággal; az emberek nem rendelkeznek az igazsággal, a beállítottságaik romlottak, semmire, amit mondanak, nem lehet támaszkodni, ezért én csak Istennek vetem alá magam.” Helyesen mondják ezt? (Nem.) Miért nem? Miféle beállítottság ez? (Arrogáns és önhitt.) (A Sátán és az arkangyal természete.) Ez arrogáns beállítottság. Ne mondjátok mindig, hogy ez a Sátán és az arkangyal természete, ez a megfogalmazás túlságosan tág és meghatározatlan. [...] Bizonyos embereknek vannak készségeik, adottságaik, van némi rátermettségük, és tettek már néhány dolgot a gyülekezetért. Ezek az emberek a következőképpen gondolkodnak: „A ti Istenbe vetett hitetek arról szól, hogy egész nap Isten szavát olvassátok, másoljátok, írjátok, memorizáljátok, mint valami szellemi emberek. Mi ennek az értelme? Képesek vagytok-e bármi valóságosat tenni? Hogyan nevezhetitek magatokat szelleminek, ha nem csináltok semmit? Nektek nincs életetek. Nekem van életem, és minden, amit teszek, valóságos.” Milyen beállítottság ez? Vannak különleges készségeik, adottságaik, tudnak egy kevés jót tenni, és úgy veszik, hogy ez az élet. Ennek következtében senkinek nem engedelmeskednek, senkit nem félnek kioktatni, mindenki mást lenéznek – ez arrogancia? (Igen.) Ez arrogancia. Általában milyen körülmények között tanúsítanak az emberek arroganciát? (Amikor tehetségesek vagy különleges készségeik vannak, amikor meg tudnak tenni egyes gyakorlati dolgokat, amikor tőkéjük van.) Ez egyfajta szituáció. Akkor vajon az olyan emberek, akik nem tehetségesek, vagy nincsenek különleges képességeik, nem arrogánsak? (Ők is arrogánsak.) Az ember, akiről az imént beszéltünk, gyakran mondja: „Én nem vetem alá magam senkinek, csak Istennek” – és ennek hallatán az emberek ezt gondolják magukban: „Milyen alávetett az igazságnak ez az ember, senkinek nem veti alá magát, csak az igazságnak: helyes, amit mond!” Valójában ezekben a látszólag helyes szavakban ott van egyfajta arrogáns beállítottság: „Én nem vetem alá magam senkinek, csak Istennek” – ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy senkinek sem veti alá magát. Kérdezlek benneteket, vajon akik ilyen szavakat mondanak, valóban képesek alávetni magukat Istennek? Soha nem is voltak képesek alávetni magukat Istennek. Akik képesek ilyen szavakat kiejteni a szájukon, kétségkívül a legarrogánsabbak mindenki közül. Kívülről nézve helyesnek tűnik, amit mondtak – de valójában ez az arrogáns beállítottság megnyilvánulásának legsunyibb módja. Ezzel a „csak Istennek” kifejezéssel saját észszerűségüket próbálják bizonyítani, de valójában olyan ez, mint ha valaki aranyat ásna el, aztán kitűzne fölé egy táblát ezzel a szöveggel: „Itt nincs arany elásva.” Hát nem ostobaság ez? Mit mondotok, melyik fajta ember a legarrogánsabb? Milyen dolgokat mondhatnak az emberek, amiktől a legarrogánsabbnak tűnnek? Talán hallottatok már korábban néhány arrogáns dolgot. Mi a legarrogánsabb ezek közül? Tudjátok? Meri-e bárki ezt mondani: „Én nem vetem alá magam senkinek, még a mennynek vagy a földnek sem, még Isten szavainak sem”? Csak a nagy vörös sárkánydémon meri ezt mondani. Senki, aki hisz Istenben, nem mondana ilyet. Ha azonban azok, akik Istenben hisznek, ezt mondják: „Én nem vetem alá magam senkinek, csak Istennek”, akkor nem sokban különböznek a nagy vörös sárkánytól: megosztva vezetik a világranglistát, ők a legarrogánsabbak. Mit mondotok: az emberek mind arrogánsak, de van-e különbség az arroganciájukban? Hol tesztek különbséget? Minden romlott emberi lénynek vannak arrogáns beállítottságai, de arroganciájukban különbségek vannak. Amikor egy ember arroganciája elért egy bizonyos szintet, akkor már minden józan eszét elvesztette. A különbség abban áll, hogy van-e értelme annak, amit mond valaki. Egyesek arrogánsak ugyan, de még mindig van egy kis józan eszük. Ha képesek elfogadni az igazságot, akkor még van reményük az üdvösségre. Mások annyira arrogánsak, hogy nincs már eszük – arroganciájuknak nincs határa –, és az ilyen emberek soha nem volnának képesek elfogadni az igazságot. Ha az emberek annyira arrogánsak, hogy nincs eszük, akkor minden szégyenérzetüket elveszítik, és már csak bolond módon arrogánsak. Ezek mind az arrogáns beállítottság feltárulásai és megnyilvánulásai.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak a hatféle romlott beállítottság ismerete a valódi önismeret)

Vannak olyan emberek, akik gyakran megsértik az alapelveket, amikor cselekednek. Nem fogadják el a metszést, a szívük mélyén tudják, hogy a mások által mondott dolgok összhangban állnak az igazsággal, de nem fogadják el. Az ilyen emberek annyira arrogánsak és önelégültek! Miért mondjuk, hogy arrogánsak? Ha nem fogadják el a metszést, akkor nem engedelmesek, az engedetlenség pedig nem arrogancia? Azt hiszik, hogy jól cselekednek, nem gondolják, hogy hibáznak, ami azt jelenti, hogy nem ismerik magukat, ami arrogancia. Van tehát néhány dolog, amit komolyan elemezned kell, amibe apránként bele kell ásnod magad. Miközben a gyülekezet munkáját végzitek, ha elnyered mások csodálatát, és javaslatokat tesznek neked és megnyílnak neked a közösségben, az azt igazolja, hogy jól végezted a munkádat. Ha az embereket folyton korlátozod, akkor fokozatosan tisztán látnak majd téged és eltávolodnak tőled, ami azt bizonyítja, hogy nem rendelkezel az igazságvalósággal, hogy minden, amit mondasz, minden bizonnyal csak a doktrínák szavai, amelynek célja, hogy korlátok közé szorítson másokat. Egyes gyülekezetvezetőket leváltanak, és miért váltják le őket? Azért, mert ők csak szavakat és doktrínákat szólnak, folyton hivalkodva és önmagukról bizonyságot téve. Azt mondják, hogy ha ellenállsz nekik, akkor Istennek állsz ellen, és hogy aki beszámol a helyzetről a Fentieknek, az zavarja a gyülekezet munkáját. Miféle probléma ez? Ezek az emberek már annyira arrogánssá váltak, hogy minden eszüket elvesztették. Nem az igazi, antikrisztusi arcukat mutatja-e ez? Nem odáig fajul-e ez, hogy elkezdik a saját önálló királyságukat építeni? Néhányan, akik csak most kezdtek el hinni, imádni fogják őket és bizonyságot tesznek róluk, ők pedig nagyon élvezni fogják ezt és elégedettek lesznek. Valaki, aki ilyen arrogáns, kudarcra van ítélve. Valaki, aki képes ezt mondani, hogy „nekem ellenállni annyi, mint istennek ellenállni”, máris modern Pállá lett; nincs különbség ez és aközött, amikor Pál így szólt: „Nekem az élet krisztus.” Nincsenek-e nagy veszélyben azok, akik így beszélnek? Még ha nem is alapítanak önálló királyságot, akkor is valódi antikrisztusok. Ha egy ilyen személy vezetne egy gyülekezetet, az a gyülekezet gyorsan az antikrisztusok királyságává válna. Egyesek, miután gyülekezetvezetőkké válnak, kifejezetten arra összpontosítanak, hogy magasztos prédikációkat tartsanak és hivalkodjanak, főleg rejtélyekről beszéljenek, hogy mások felnézzenek rájuk, az eredmény pedig az, hogy egyre távolabb kerülnek az igazságvalóságtól. Ez oda vezet, hogy az emberek többsége szellemi elméleteket imád. Aki fennkölten beszél, arra odafigyelnek az emberek; aki az életre való bemenetelről beszél, arra nem figyelnek. Nem vezeti ez tévútra az embereket? Ha valaki az igazságvalóságról beszél, senki hallgatja meg, ami baj. Ezen a személyen kívül senki sem tudja vezetni a gyülekezetet, mivel mindenki szellemi elméleteket imád; azok, akik nem tudnak szellemi elméletekről beszélni, képtelenek szilárdan megállni. Vajon egy ilyen gyülekezet hozzá tud-e még jutni a Szentlélek munkájához? Be tudnak-e lépni az emberek az igazságvalóságba? Miért utasítják el az igazságról szóló közösségvállalást és a valós tapasztalatokról való beszédet, olyannyira, hogy nem hajlandóak meghallgatni Engem, amikor az igazságról közlök valamit? Ez annak bizonyítéka, hogy ezek a vezetők már félrevezették és irányítják ezeket az embereket. Ezek az emberek rájuk hallgatnak és nekik vetik alá magukat Isten helyett. Nyilvánvaló, hogy ezek az emberek affélék, akik inkább a vezetőiknek vetik alá magukat, mint Istennek. Azok ugyanis, akik őszintén hisznek Istenben és az igazságra törekednek, nem azok a fajták, akik embereket imádnak vagy azokat követik; a szívükben van hely Isten számára és Istent félő szívük van, hogyan tudnák hát emberek korlátozni őket? Hogyan tudnák engedelmesen alávetni magukat egy hamis vezetőnek, aki nem rendelkezik az igazságvalósággal? A hamis vezető attól fél a legjobban, aki bírja az igazságvalóságot, aki féli Istent és aki kerüli a rosszat. Ha valaki nem rendelkezik az igazsággal, mégis azt akarja, hogy mások engedelmeskedjenek neki, az nem a lehető legarrogánsabb ördög vagy Sátán? Ha kisajátítod a gyülekezetet vagy irányítod Isten választott népét, akkor megsértetted Isten természetét és tönkretetted magad, és talán már esélyed sincs a bűnbánatra. Mindannyiótoknak óvatosnak kell lennie; ez nagyon veszélyes dolog, olyasmi, amit bárki igen könnyen megtehet. Lehetnek olyanok, akik ezt mondják: „Én semmiképp nem teszem ezt, nem fogok magamról bizonyságot tenni!” Ez csak azért van, mert csupán rövid ideje dolgozol. Később meg mernéd tenni. Lassan egyre merészebb lennél – minél többet csinálnád, annál bátrabb lennél. Ha az általad vezetett emberek kérkednének veled és hallgatnának rád, természetesen úgy éreznéd, hogy magas pozícióban vagy, hogy csodálatos vagy: „Nézzétek, egész jó vagyok. Ezt az összes embert tudom vezetni és mind rám figyelnek; azokat, akik nem figyelnek rám, uralmam alá hajtom. Ez azt bizonyítja, hogy van némi képességem, hogy munkálkodjak, és megállom a helyem a munkámban.” Ahogyan telik az idő, a természeted arrogáns elemei elkezdenek feltárulni, és annyira arrogánssá válsz, hogy elveszíted az eszed, majd veszélybe kerülsz. Tisztán látod ezt? Amint arrogáns, engedetlen beállítottságodat felfeded, bajban vagy. Még akkor sem figyelsz, amikor Én beszélek, Isten háza lecserél téged, és még mindig így merészelsz szólni: „Hadd fedje fel a Szentlélek.” Az a tény, hogy ezt mondanád, azt igazolja, hogy nem fogadod el az igazságot. A lázadó mivoltod túl nagy – leleplezte a természetlényegedet. Egyáltalán nem ismered Istent. Mindezt tehát azért mondom nektek ma, hogy alaposan figyeljetek oda magatokra. Ne magasztaljátok magatokat és ne tanúskodjatok magatokról. Az emberek hajlamosak arra, hogy megpróbálják megalapítani saját önálló királyságukat, mivel mind szeretik a pozíciót, a gazdagságot és a dicsőséget, a hiúságot, a magas rangú sáfárságot és az erőfitogtatást: „Nézzétek, milyen szigorúan mondtam ezeket a szavakat. Abban a pillanatban, amint fenyegetően léptem fel, inukba szállt a bátorságuk és készségesekké váltak.” Ne fitogtass efféle erőt; hasztalan és semmit sem bizonyít. Csupán azt igazolja, hogy különösen arrogáns vagy és hogy rossz a beállítottságod; azt nem bizonyítja, hogy bármiféle képességed van, azt pedig még kevésbé, hogy rendelkezel az igazságvalósággal. Miután pár éven át prédikációkat hallgattatok, mindannyian ismeritek magatokat? Nem érzitek úgy, hogy veszélyes körülmények között vagytok? Ha Isten nem beszélne és nem munkálkodna az ember megmentésén, nem alapítanátok önálló királyságokat? Nem akarjátok kisajátítani a gyülekezeteket, amelyekért felelősek vagytok, hogy az embereket a befolyásotok alá vonjátok, hogy egyikük se szabaduljon az irányításotok alól, hogy rátok kelljen hallgatniuk? Ha irányítod az embereket, amint ezt teszed, ördög vagy, a Sátán. Igen veszélyes, ha ilyen gondolataid vannak; máris az antikrisztus útjára léptél. Ha nem tartasz önvizsgálatot, és ha képtelen vagy megvallani a bűneidet Istennek és bűnbánatot tartani, akkor minden bizonnyal félreállítanak, és Isten egyáltalán nem figyel majd rád. Tudnod kell, hogyan tarts bűnbánatot, hogyan fordíts magadon, hogy összhangba kerülj Isten szándékaival, hogyan győződj meg arról, hogy nem sérted meg Isten természetét. Ne várd meg, amíg Isten háza úgy határoz, hogy antikrisztus vagy és kizár téged – addigra már túl késő lesz.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az arrogáns természet az ember Istennel szembeni ellenállásának gyökere)

Senki ne gondolja magát tökéletesnek, kiemelkedőnek, nemesnek vagy másoktól különbözőnek; mindezt az ember arrogáns beállítottsága és tudatlansága idézi elő. Mindig különállóként gondol magára – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem tudja elfogadni a hiányosságait, és soha nem tud szembenézni a hibáival és a kudarcaival – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem engedi meg másoknak, hogy fölé emelkedjenek vagy jobbak legyenek nála – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem engedi meg, hogy mások erősségei felülmúlják vagy meghaladják az övéit – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem engedi meg másoknak, hogy jobb gondolataik, javaslataik és nézeteik legyenek, mint neki, és amikor felfedezi, hogy mások jobbak nála, akkor negatívvá válik, nem kíván szólni, szorong és lehangolt, vagy felzaklatja magát – mindezt egy arrogáns beállítottság okozza. Egy arrogáns beállítottság a hírneved védelmezőjévé tehet téged, aki nem tudja elfogadni mások helyreigazításait, nem tud szembenézni a hiányosságaival, és nem tudja elfogadni a saját kudarcait és hibáit. Sőt, ha valaki jobb nálad, az gyűlöletet és féltékenységet kelthet a szívedben, és korlátozva érezheted magad, olyannyira, hogy nem kívánod megtenni a kötelességed, és hanyaggá válsz a teljesítésében. Egy arrogáns beállítottság kiválthatja belőled ezeket a viselkedéseket és gyakorlatokat. Ha képesek vagytok rá, apránként ássatok mélyebbre az összes ilyen részletben, érjetek el áttörést, és értsétek meg őket. Aztán ha képesek vagytok fokozatosan lázadni ezek ellen a gondolatok ellen, lázadni ezek ellen a téves elképzelések, vélemények és viselkedések ellen is, és nem korlátoznak; és ha a kötelességetek teljesítésében meg tudjátok találni a nektek megfelelő hivatalt, és alapelvek szerint cselekedni, és teljesíteni azt a kötelességet, amelyet teljesíteni tudtok és nektek van szánva; akkor idővel képesek lesztek jobban teljesíteni a kötelességeiteket. Ebből áll a belépés az igazságvalóságba. Ha be tudsz lépni az igazságvalóságba, akkor meg fog rajtad jelenni az emberi hasonlatosság, és az emberek azt fogják mondani: „Ez az ember a hivatala szerint viselkedik, és úgy végzi a kötelességét, mint aki két lábbal áll a földön. Nem természetességre, forrófejűségre, avagy romlott, sátáni beállítottságára hagyatkozik a kötelessége végzéséhez. Visszafogottan cselekszik, Istent félő szíve van, szereti az igazságot, a viselkedése és a kifejezései pedig azt fedik fel, hogy fellázadt a saját teste és preferenciái ellen.” Mily csodálatos az, ha ily módon viselkedik valaki! Amikor mások felemlegetik a hiányosságaidat, nem csak elfogadni tudod azokat, hanem derűlátó is vagy, higgadtan nézve szembe a hiányosságaiddal és a hibáiddal. Egészen normális a lelkiállapotod, szélsőségektől mentes, forrófejűségtől mentes. Vajon nem ezt jelenti emberi hasonlatossággal rendelkezni? Csak az ilyen emberek értelmesek.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Alapelvek, amelyeknek az ember magatartását vezérelniük kellene)

Miután Isten meghódítja az embereket, legalább annyi értelemmel kellene rendelkezniük, hogy biztosan ne beszéljenek arrogánsan. A legjobb lenne, ha alacsonyrendűséget vállalnának, mint „a trágya a földön”, és mondanának néhány dolgot, ami igaz. Különösen az Isten melletti tanúságtétel során, ha szívből tudsz valami érdemlegeset mondani, üres vagy magasröptű beszéd és kitalált hazugságok nélkül, akkor a beállítottságod valóban megváltozott; ennek a változásnak kell jelentkeznie, ha Isten már meghódított téged. Ha ennyi értelemmel sem tudsz bírni, akkor valóban híján vagy az emberi mivolt minden nyomának. A jövőben, amikor Isten választott népe minden nemzetből és területről visszatér majd Elé és az Ő szavai meghódítják őket, ha egy Istent dicsőítő hatalmas összejövetelen ismét elkezdesz arrogánsan viselkedni, folyamatosan dicsekedve és felvágva, akkor alaposan kiselejteznek és kiiktatnak majd. Az embereknek mindig megfelelően kell viselkedniük, fel kell ismerniük az identitásukat és a státuszukat, és nem szabad visszaesniük régi szokásaikba. A Sátán képmása klasszikus módon az emberi arroganciában és önhittségben nyilvánul meg. Hacsak nem változtatsz ezen az aspektusodon, sosem leszel emberhez hasonlatos, és mindig a Sátán ábrázatával rendelkezel majd. Az arrogancia és az önhittség eloszlatása a legnehezebb dolog, és pusztán az, hogy van egy kevés tudásod az arroganciádról és az önhittségedről, még nem teszi lehetővé számodra, hogy teljes átalakulást érj el; még többszöri finomítást kell kiállnod. Ítélet, fenyítés és metszés nélkül hosszú távon továbbra is veszélyben leszel. A jövőben, amikor Isten választott népe a világ minden tájáról elfogadja az Ő munkáját és így szól: „Régen megvilágosodtunk, hogy Isten megnyerte a győztesek egy csoportját Kínában” – amikor ezt halljátok, így gondoljátok majd: „Nincs mivel dicsekednünk, mindent Isten kegyelméből kapunk. Nem érdemeljük meg, hogy győzteseknek nevezzenek minket.” Idővel azonban, amikor elkezded meglátni, hogy képes vagy mondani valamit, és hogy rendelkezel a valóság egy kis szeletével, eltöprengsz majd: „Még az idegenek is elnyerték a Szentlélek megvilágosítását, és azt mondják, Isten megalkotta a győztesek egy csoportját Kínában, így hát győzteseknek kell tekintsenek minket.” Ezt az elismerést most csendben, a szívetekben fogjátok megengedni, és később egyszerűen nyilvánosan is elismeritek majd. Az emberek nem bírják elviselni, ha a státuszuk alapján dicsérik vagy teszik próbára őket. Ha állandóan dicsérnek, veszélyben leszel. Azok, akiknek a beállítottsága nem változott, a végén nem tudnak szilárdan állni.

A romlott emberiség számára legnehezebben megoldható probléma, hogy ugyanazokat a régi hibákat követi el. Ennek elkerülése érdekében az embereknek először is tisztában kell lenniük azzal, hogy még nem nyerték el az igazságot, hogy még nem történt változás az életfelfogásukban, és hogy bár hisznek Istenben, továbbra is a Sátán hatalma alatt élnek és nem mentették meg őket; bármikor képesek elárulni Istent és eltávolodni Tőle. Ha megvan ez a válság érzet a szívükben – vagyis ha, ahogyan az emberek gyakorta mondják, béke idején felkészültek a veszélyre –, akkor képesek lesznek valamelyest kordában tartani magukat, és amikor valami történik velük, akkor imádkozni fognak Istenhez és Rá hagyatkoznak, és képesek lesznek elkerülni, hogy elkövessék ugyanazokat a régi hibákat. Világosan látnod kell, hogy a beállítottságod nem változott, és hogy az Istennel szembeni árulás természete még mindig mélyen gyökerezik benned és nem szorítottad ki, hogy továbbra is fenyeget az a veszély, hogy elárulod Istent, és hogy a kárhozat és a pusztulás állandó lehetőségével nézel szembe. Ez valóságos, úgyhogy óvatosnak kell lennetek. Három igen fontos pontot kell észben tartanod: először is, még mindig nem ismered Istent; másodszor, semmilyen változás nem történt a beállítottságodban; harmadszor pedig, még nem élted meg az igaz emberképmást. Ez a három dolog összhangban áll a tényekkel, valós, és tisztában kell lenned velük. Tisztában kell lenned önmagaddal. Ha megvan benned az akarat, hogy megoldd ezt a problémát, válassz magadnak egy mottót. Például: „a trágya vagyok a földön” vagy „én vagyok az ördög” vagy „gyakran visszaesem a régi szokásaimba”, illetve „mindig veszélyben vagyok”. Ezek bármelyike alkalmas arra, hogy személyes jelmondatodul szolgáljon, és segíteni fog, ha mindig emlékezteted magad rá. Ismételgesd magadban, gondolkodj el rajta, és lehet, hogy kevesebb hibát fogsz elkövetni vagy abba is hagyod a hibázást. Mindazonáltal a legfontosabb az, hogy több időt tölts Isten szavainak olvasásával, hogy megértsd az igazságot, hogy megismerd saját természetedet, és hogy levesd a romlott beállítottságodat. Csak így leszel biztonságban. Egy másik dolog, hogy soha ne vállald „Isten tanúja” pozícióját, és soha ne nevezd magad Isten tanújának. Csak személyes tapasztalatról beszélhetsz. Beszélhettek arról, hogy Isten hogyan mentett meg titeket, közölhetitek, hogy Isten hogyan hódított meg és beszélhettek arról, hogy milyen kegyelmet adományozott nektek. Sose feledjétek, hogy ti vagytok a legmélyebben megromlott emberek; trágya és szemét vagytok. Az, hogy most képesek vagytok elfogadni Isten utolsó napokban végzett munkáját, teljességgel annak köszönhető, hogy Ő felemelt titeket. A megtestesült Isten csak azért mentett meg benneteket és csak ezért részesített ilyen óriási kegyelemben, mert ti vagytok a legromlottabbak és a legmocskosabbak. Ezért aztán nincs mivel dicsekednetek, és csak dicsérhetitek Istent és hálát adhattok Neki. A ti üdvösségetek pusztán Isten kegyelmének köszönhető.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságra törekvéssel érhet el változást a beállítottságában)

És most, hogy a dolgok idáig jutottak, vajon mennyit tudsz valójában arról, amit mondok és teszek? Ne hidd, hogy született zseni vagy, aki csak egy kicsit alacsonyabb az egeknél, de mérhetetlenül magasztosabb a földnél. Messze nem vagy okosabb bárki másnál – sőt, azt is mondhatnánk, hogy egyszerűen bámulatos, mennyivel ostobább vagy, mint bármelyik ember a földön, akinek van esze, mert túlságosan nagyra tartod magad, és soha nem volt benned kisebbrendűségi érzés – mintha a legapróbb részletekig képes lennél átlátni a tetteimet. Ami azt illeti, olyasvalaki vagy, akiből alapvetően hiányzik az értelem, mert fogalmad sincs arról, hogy mit szándékozom tenni, és még kevésbé vagy tisztában azzal, hogy mit teszek most. És ezért mondom, hogy még egy földön gürcölő öreg földműveshez sem érsz fel, egy olyan földműveshez, akinek halvány fogalma sincs az emberi életről, és mégis minden bizalmát az Ég áldásaiba helyezi, miközben a földet műveli. Ügyet sem vetsz az életedre, semmit sem tudsz az elismertségről és még kevésbé van bármilyen önismereted. Annyira „mindenek felett állsz”! [...] Hadd mondjak el neked egy igazságot: ma már nagyon kevéssé számít, hogy rendelkezel-e félő szívvel vagy sem; Engem ez nem nyugtalanít és nem is aggaszt. De ezt is el kell mondanom neked: te, ez a „tehetséges ember”, aki nem tanulsz és tudatlan maradsz, végül is az önelégült, kicsinyes okosságod miatt fogsz elbukni – te leszel az, aki szenvedni fog és meg lesz fenyítve. Én nem leszek olyan ostoba, hogy elkísérjelek téged, miközben továbbra is a pokolban szenvedsz, mert én nem vagyok olyan, mint te. Ne felejtsd el, hogy teremtett lény vagy, akit megátkoztam, ugyanakkor tanítalak és megmentelek, és nincs benned semmi olyan, amitől vonakodnék megválni. Bármikor is végzem a munkámat, soha semmilyen személy, esemény vagy tárgy nem korlátoz engem. Az emberiséggel szembeni hozzáállásom és szemléletem mindig ugyanaz maradt. Nem vagyok különösebben jóindulatú veled szemben, mert csak egy tartozék vagy az irányításomban, és messze nem vagy különlegesebb, mint bármely más lény. Ez az Én tanácsom számodra: mindig emlékezz arra, hogy nem vagy más, mint teremtett lény! Bár a létezésedet megoszthatod Velem, mégis ismerned kell saját személyiségedet; ne tartsd magadat túlságosan nagyra. Még ha nem is dorgállak meg, vagy nem metszelek meg, hanem mosolygó arccal üdvözöllek, ez még nem elég annak bizonyítására, hogy ugyanolyan vagy, mint Én. Neked – neked tudnod kell magadról, hogy olyan vagy, aki az igazságra törekszik, nem pedig az igazság maga! Mindig készen kell állnod arra, hogy a szavamnak megfelelően változz. Ez elől nem menekülhetsz. Arra sürgetlek téged, hogy ez alatt a drága idő alatt, amikor ez a ritka lehetőséged van, próbálj meg tanulni valamit. Ne csapj be Engem; nincs szükségem arra, hogy hízelkedéssel próbálj megtéveszteni Engem. Amikor Engem keresel, az nem teljesen az Én kedvemért történik, hanem inkább a sajátodért!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Azok, akik nem tanulnak és tudatlanok maradnak: nem fenevadak-e?)

Az emberiséget olyan mélyen megrontotta a Sátán, hogy mindannyian sátáni természetűek és arrogáns beállítottságúak; még a bolondok és az ostobák is arrogánsak, azt gondolják, hogy jobbak másoknál, és nem hajlandóak engedelmeskedni nekik. Tisztán látszik, hogy az emberiség annyira mélyen megromlott, és hogy nagyon nehéz alávetnie magát Istennek. Arroganciájuk és önelégültségük miatt az emberek olyanok lettek, akikből teljesen hiányzik az értelem; nem engedelmeskednek senkinek – még akkor sem engedelmeskednek másoknak, ha amit azok mondanak, az helyes és megfelel az igazságnak. Az arrogancia miatt merik az emberek megítélni Istent, elítélni Istent és ellenállni Istennek. Hogyan oldható meg tehát az arrogáns beállítottság? Megoldható-e az emberi önuralomra támaszkodva? Megoldható-e pusztán a felismerése és elismerése által? Semmiképpen sem. Csak egyetlen mód van egy arrogáns beállítottság megoldására, mégpedig az, hogy elfogadjuk Isten ítéletét és fenyítését. Csak azok tudják fokozatosan levetkőzni arrogáns beállítottságaikat, akik képesek elfogadni az igazságot; akik nem fogadják el az igazságot, soha nem lesznek képesek megoldani arrogáns beállítottságaikat. Sok olyan embert látok, aki hagyja, hogy a fejébe szálljon, ha némi tehetséget tanúsít a kötelességében. Amikor megmutat bizonyos képességeket, azt gondolja, hogy azok nagyon lenyűgözőek, majd ezekből a képességekből él, és nem tör előbbre. Bármit is mondanak mások, nem hallgat rájuk, azt gondolja, hogy a saját kis dolgai az igazság, és hogy ő a felsőbbrendű. Vajon milyen beállítottság ez? Arrogáns beállítottság. Túlságosan hiányzik belőle az észszerűség. Vajon jól tudja végezni valaki a kötelességét, ha arrogáns beállítottságú? Képes alávetni magát Istennek, és a végsőkig követni Istent? Ez még nehezebb. Az arrogáns beállítottság megjavításához meg kell tanulnia azt, hogy kötelessége végrehajtása során hogyan tapasztalja meg Isten munkáját, ítéletét és fenyítését. Csak így ismerheti meg igazán önmagát. Csak akkor ismerhetitek meg igazán a természetlényegeteket, ha tisztán látjátok romlott lényegeteket, ha tisztán látjátok arroganciátok gyökerét, majd pedig felismeritek és ízekre szeditek azt. Ki kell ásnotok az összes bennetek lévő romlott dolgot, szembe kell állítanotok azokat az igazsággal, és meg kell ismernetek azokat az igazság alapján, akkor meg fogjátok tudni, hogy mik vagytok. Nemcsak hogy tele vagytok romlott beállítottsággal, és nemcsak hogy hiányzik belőletek az értelem és az alávetettség, hanem meglátjátok majd, hogy túl sok minden hiányzik belőletek, hogy nem rendelkeztek igazságvalósággal, és hogy milyen szánalmasak vagytok. Akkor képtelenek lesztek majd az arroganciára. Ha nem boncolgatjátok és ismeritek meg magatokat ily módon, akkor kötelességetek végrehajtása során nem fogjátok tudni, hogy hol a helyetek a világegyetemben. Azt gondoljátok majd, hogy minden tekintetben nagyszerűek vagytok, hogy mások mindenben rosszak, és hogy csak ti vagytok a legjobbak. Aztán majd állandóan hivalkodtok mindenki előtt, hogy felnézzenek rátok, és imádjanak benneteket. Ez az öntudatosság teljes hiánya. Vannak, akik folyton hivalkodnak. Amikor mások ezt visszatetszőnek találják, megbírálják őket, hogy arrogánsak. Ezt azonban nem fogadják el; továbbra is tehetségesnek és ügyesnek tartják magukat. Vajon milyen beállítottság ez? Túlságosan arrogánsak és önelégültek. Képesek-e az ilyen arrogáns és önelégült emberek szomjazni az igazságra? Képesek-e törekedni az igazságra? Ha soha nem képesek megismerni önmagukat, és nem vetik le romlott beállítottságukat, akkor vajon jól tudják-e végezni a kötelességüket? Egész biztosan nem.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A beállítottság megváltoztatása annak megismerésén alapszik)

Amikor hallod, hogy Isten szavai a valakiből áradó arrogáns beállítottság megnyilvánulását tárják fel, akkor el kellene gondolkodnod magadban: „Vajon az arrogancia megnyilvánulásait mutatom? Romlott ember vagyok, ezért biztosan mutatok ilyen megnyilvánulásokat; el kell gondolkodnom azon, hogy hol teszem ezt. Az emberek azt mondják, hogy arrogáns vagyok, hogy folyton fölényesen viselkedem, hogy korlátozom az embereket, amikor beszélek. Valóban ilyen a beállítottságom?” Az elmélkedés révén végül rájössz, hogy Isten szavainak kinyilatkoztatása teljesen pontos – hogy egy arrogáns ember vagy. És mivel Isten szavainak kinyilatkoztatása teljesen pontos, mivel a legkisebb eltérés nélkül tökéletesen megfelel a helyzetednek, és további elmélkedés után még pontosabbnak tűnik, el kell fogadnod az Ő szavainak ítéletét és fenyítését, és azok alapján tisztán kell látnod és meg kell ismerned a romlott beállítottságod lényegét. Ezután leszel képes valódi lelkifurdalást érezni. Az Istenbe vetett hitben csak akkor ismerheted meg önmagad, ha ily módon eszed és iszod az Ő szavait. Ahhoz, hogy feloldd a romlott beállítottságaidat, el kell fogadnod Isten szavainak ítéletét és leleplezését. Ha nem tudod megtenni ezt, akkor nem lesz módod levetni a romlott beállítottságodat. Ha okos ember vagy, aki látja, hogy Isten szavainak kinyilatkoztatása általában helyes, vagy ha el tudod ismerni, hogy a fele helytálló, akkor azonnal el kell fogadnod, és alá kell vetned magad Isten előtt. Emellett imádkoznod kell Hozzá és önvizsgálatot kell tartanod. Csak akkor fogod megérteni, hogy Isten minden kinyilatkoztatott szava helyes, hogy mind tény, és azon kívül semmi más. Az emberek csak akkor tudnak igazán elgondolkodni magukon, ha Istent félő szívvel alávetik magukat Isten előtt. Csak ekkor lesznek képesek meglátni a bennük lévő romlott beállítottságok sokféleségét, valamint azt, hogy valóban arrogánsak és önelégültek, a legcsekélyebb ész nélkül. Ha valaki szereti az igazságot, képes lesz leborulni Isten előtt, beismerni Neki, hogy mélyen megromlott, és megvan benne az akarat, hogy elfogadja az Ő ítéletét és fenyítését. Ily módon kialakulhat benne a bűnbánó szív, tagadni és gyűlölni kezdi önmagát, és megbánja, hogy korábban nem törekedett az igazságra, azt gondolván: „Miért voltam képtelen elfogadni Isten szavainak ítéletét és fenyítését, amikor olvasni kezdtem őket? Ez a hozzáállás, amit az Ő szavaival szemben tanúsítottam, arrogancia volt, nem igaz? Hogyan lehettem ilyen arrogáns?” Miután egy ideig gyakran elmélkedett így önmagáról, felismeri, hogy tényleg arrogáns, hogy nem képes teljességgel elismerni, hogy Isten szavai az igazság és a tényeket, valamint azt, hogy valóban nincs egy csepp esze sem. Nehéz dolog azonban megismerni önmagunkat. Minden alkalommal, amikor az ember elgondolkodik, csupán egy kicsit több és kicsit mélyebb ismeretet szerezhet magáról. A romlott beállítottság világos megértése nem olyasmi, ami rövid idő alatt elérhető; többet kell olvasnunk Isten szavait, többet kell imádkoznunk és többet kell elmélkednünk magunkról. Az ember csak így ismerheti meg magát fokozatosan. Mindazok, akik igazán ismerik magukat, a múltban többször kudarcot vallottak és elbotlottak, ezek után pedig olvasták Isten szavait, imádkoztak Hozzá és elgondolkodtak magukon, és ezáltal világosan meglátták saját romlottságuk valódiságát, és megérezték, hogy valóban mélységesen romlottak, és teljességgel nélkülözik az igazságvalóságot. Ha így tapasztalod meg Isten munkáját, és imádkozol Hozzá és keresed az igazságot, amikor történik veled valami, akkor fokozatosan megismered majd magad. Aztán egy napon végre világosság gyúl a szívedben: „Lehet, hogy kicsit jobb képességű vagyok másoknál, de ezt Istentől kaptam. Mindig dicsekszem, igyekszem felülmúlni másokat, amikor beszélek, és megpróbálom rávenni az embereket, hogy az én módszerem szerit tegyék a dolgokat. Valóban nincs eszem – ez arrogancia és önelégültség! Az elmélkedés révén megismertem saját arrogáns beállítottságomat. Ez Isten megvilágosítása és kegyelme, és köszönöm Neki!” Jó vagy rossz dolog megismerni a saját romlott beállítottságodat? (Jó dolog.) Ebből kiindulva arra kell törekedned, hogyan beszélj és cselekedj ésszel és engedelmesen, hogyan légy egyenrangú másokkal, hogyan bánj igazságosan másokkal, anélkül, hogy korlátoznád őket, hogyan tekints helyesen a képességedre, az adottságaidra, az erősségeidre és egyebekre. Ily módon az arrogáns beállítottságod egy csapásra eloszlik, mint egy hegy, amelyet porrá zúznak. Ezután, amikor kapcsolatba kerülsz másokkal, vagy együtt dolgozol velük egy kötelesség végrehajtásán, képes leszel helyesen kezelni a nézeteiket, és figyelmesen, alaposan odafigyelni, miközben hallgatod őket. Amikor pedig azt hallod, hogy helyes véleményt hangoztatnak, rájössz: „Úgy tűnik, nem az én képességem a legjobb. A tény az, hogy mindenkinek megvannak a maga erősségei; egyáltalán nem alsóbbrendűek nálam. Korábban mindig úgy gondoltam, hogy jobb képességű vagyok másoknál. Ez önimádat és szűklátókörű tudatlanság volt. Igen korlátozott volt a rálátásom, mint egy békáé a kút mélyén. Az efféle gondolkodásból valóban hiányzott az ész – szégyentelen volt! Az arrogáns beállítottságom elvakított és süketté tett. Mások szavai nem jutottak el hozzám, és úgy gondoltam, jobb vagyok náluk, hogy igazam van, miközben valójában egyiküknél sem vagyok jobb!” Ettől kezdve valódi rálátásod lesz a hiányosságaidra és a gyenge érettségedre, és valóban ismerni fogod őket. Ezután pedig, amikor másokkal beszélgetsz, figyelmesen meghallgatod majd a nézeteiket, és rájössz: „Olyan sok ember van, aki jobb nálam. A képességem és a felfogóképességem a legjobb esetben is csak közepes.” Ezzel a felismeréssel vajon nem tettél szert egy kis önismeretre? Ha megtapasztalod ezt és gyakran elmélkedsz önmagadról Isten szavai szerint, akkor képes leszel valódi önismeretre jutni, amely egyre mélyül majd. Képes leszel átlátni a romlottságod valódiságát, a szegénységedet és a nyomorúságodat, a szánalmas rútságodat, és ekkor idegenkedni fogsz magadtól és meggyűlölöd a romlott beállítottságodat. Ezután könnyű lesz lázadnod magad ellen. Így tapasztalod meg Isten munkáját. Isten szavai szerint kell elgondolkodnod a romlottságod kiáramlásairól. Különösen miután felfedted a romlott beállítottságodat bármilyen helyzetben, gyakran kell elmélkedned magadról és meg kell ismerned magad. Ezután könnyű lesz világosan látnod a romlott lényegedet, és képes leszel szívből gyűlölni a romlottságodat, a testedet és a Sátánt. Képes leszel szívből szeretni az igazságot és törekedni rá. Így az arrogáns beállítottságod folyamatosan fogyatkozik majd, és fokozatosan leveted. Egyre több eszed lesz, és könnyebb lesz alávetned magad Istennek. Mások szemében szilárdabbnak és megalapozottabbnak tűnsz majd, és úgy tűnik majd, hogy tárgyilagosabban beszélsz. Képes leszel meghallgatni másokat, és adsz nekik időt, hogy beszéljenek. Amikor másoknak van igaza, könnyedén elfogadod a szavaikat, és az emberekkel való kapcsolataid nem lesznek olyan megterhelőek. Képes leszel bárkivel harmonikusan együttműködni. Ha így teszed a kötelességedet, akkor vajon nem lesz eszed és emberi mivoltod? Ez a módja annak, hogy eloszlasd ezt a fajta romlott beállítottságot.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (1.))

Ha nincs utad az arrogáns beállítottság feloldására, így kellene imádkoznod Istenhez: „Istenem, arrogáns a beállítottságom. Azt gondolom, hogy erősebb vagyok másoknál, jobb vagyok másoknál, okosabb vagyok másoknál, és azt akarom, hogy mások azt tegyék, amit én mondok. Ez olyan értelmetlen. Miért nem tudom elengedni, még akkor sem, ha tudom, hogy ez arrogancia? Könyörgöm, hogy fegyelmezz és feddj meg engem. Kész vagyok elengedni az arroganciámat és a saját szándékaimat, hogy helyette a Te szándékaidat keressem. Kész vagyok hallgatni a szavaidat és elfogadni azokat életemként és alapelvekként, amelyek szerint cselekszem. Kész vagyok megélni a szavaidat. Könyörgöm, hogy vezérelj engem, könyörgöm, hogy segíts és vezess engem.” Benne van-e ezekben a szavakban az alávetettség hozzáállása? Benne van-e a vágy az alávetésre? (Igen.) Egyesek azt mondhatják: „Ha csak egyszer imádkozol, az nem működik. Amikor valami történik velem, még mindig a romlott beállítottságom szerint élek, és még mindig én akarok irányítani.” Ebben az esetben folytasd az imádságot: „Istenem, olyan arrogáns vagyok, olyan lázadó! Könyörgöm, hogy fegyelmezz engem, hogy azonnal állítsd le a gonoszságomat és fékezd meg az arrogáns beállítottságomat. Könyörgöm, hogy vezérelj és vezess engem, hogy megélhessem a szavaidat, és a szavaid, valamint a követelményeid szerint cselekedjek és gyakoroljak.” Járulj többet Isten elé imádságban és könyörgésben, és engedd, hogy Ő munkálkodjon. Minél őszintébbek a szavaid és minél őszintébb a szíved, annál nagyobb lesz a vágyad, hogy lázadj a tested és önmagad ellen. Amikor ez felülírja azt a vágyadat, hogy a saját akaratod szerint cselekedj, a szíved fokozatosan megfordul majd – és amikor ez megtörténik, lesz reményed arra, hogy gyakorold az igazságot és az igazságalapelvek szerint cselekedj. Amikor imádkozol, Isten nem mond, nem jelez és nem is ígér neked semmit, hanem megvizsgálja a szívedet és a szavaid mögött rejlő szándékot; megfigyeli, hogy az, amit mondasz, őszinte és igaz-e, valamint, hogy becsületes szívvel könyörögsz és imádkozol-e Hozzá. Ha Isten azt látja, hogy a szíved becsületes, vezetni és vezérelni fog téged, ahogyan kérted, és ahogyan imádkoztál érte Hozzá, és természetesen meg is fedd és fegyelmez is majd téged. Amikor Isten teljesíti, amiért könyörögtél, a szíved megvilágosodik, és valamelyest megváltozik.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (2.))

A mindennapi életedben, amikor beszélsz, ahogyan viselkedsz és ügyeket kezelsz, teszed a kötelességed, beszélgetsz másokkal és hasonlók, bármi is legyen az aktuális ügy, vagy bárhol is legyél, illetve bármilyenek is legyenek a körülmények, mindig összpontosítanod kell arra, hogy megvizsgáld, milyen arrogáns beállítottságot árasztottál. Fel kell tárnod az összes olyan kiáramlást, gondolatot és ötletet, ami az arrogáns beállítottságodból fakad, aminek tudatában vagy és amit észre tudsz venni, ahogy a szándékaidat és céljaidat is. Különösképpen, ha mindig fölényesen kioktatsz másokat; nem engedelmeskedsz senkinek; jobbnak tartod magad másoknál; nem fogadod el, amit mások mondanak, mindegy mennyire van igazuk; ráveszel másokat, hogy elfogadják és alávessék magukat annak, amit te mondasz, még akkor is, ha nincs igazad; állandó hajlamod van mások irányítására; engedetlen vagy és mentegetőzöl, amikor megmetszenek a vezetők és a dolgozók, hamisnak ítélve őket; mindig elítélsz másokat, magadat pedig felmagasztalod; mindig azt gondolod, hogy mindenki másnál jobb vagy; mindig elismert, kiemelkedő ember akarsz lenni; mindig szeretsz kérkedni, hogy mások nagyra tartsanak és imádjanak... Azzal, hogy gyakorlod, hogy eltöprengsz a romlottság e kiáramlásain és boncolgatod őket, felismerheted, hogy mennyire csúf az arrogáns beállítottságod, utálatot és iszonyatot érezhetsz magaddal szemben és még jobban gyűlölheted az arrogáns beállítottságodat. Így hajlandó leszel elgondolkodni azon, hogy vajon minden dologban arrogáns beállítottságot árasztottál-e. Ennek egyik része az, hogy elgondolkodsz, milyen arrogáns és önelégült beállítottságot árasztasz a beszédedben – miféle kérkedő, arrogáns, értelmetlen dolgokat mondasz. A másik része pedig az, hogy elgondolkodsz azon, hogy milyen abszurd, értelmetlen dolgokat teszel, amikor a saját elképzeléseid, képzelődéseid, ambícióid és vágyaid alapján cselekszel. Csak ez a fajta önvizsgálat hozhat önismeretet. Amint valódi önismeretre tettél szert, Isten szavaiban keresned kell a becsületes emberi léthez vezető gyakorlás útjait és alapelveit, majd az Isten szavaiban megjelölt utak és alapelvek szerint gyakorolj, tedd a kötelességedet, és közeledj másokhoz, valamint beszélgess velük. Ha már egy ideje, talán egy-két hónapja, ezen a módon gyakorolsz, ragyogást fogsz érezni a szívedben miatta, gyarapodni fogsz általa, és megérzed majd a siker ízét. Azt fogod érezni, hogy van utad arra, hogy becsületes, józan emberré válj, és sokkal megalapozottabbnak fogod érezni magad. Bár még nem leszel képes beszámolni az igazság különösen mély ismeretéről, szereztél egyfajta észlelt ismeretet róla, ahogyan gyakorlási utat is. Bár nem fogod tudni mindezt szavakban világosan kifejezni, rendelkezni fogsz egyfajta tisztánlátással azzal kapcsolatban, hogy milyen ártalmas lehet az emberek számára egy arrogáns beállítottság, és hogy miként torzítja el az emberi mivoltukat. Például az arrogáns, önhitt emberek gyakran mondanak dicsekvő, vad dolgokat, és szólnak ördögi szavakat, hogy becsapjanak másokat; fellengzős szavakat használnak, szlogeneket kiabálnak, és fennkölt szónoklatok dőlnek belőlük. Hát nem az arrogáns beállítottság különböző megnyilvánulásai ezek? Nem meglehetősen értelmetlen szabad folyást engedni ezeknek az arrogáns beállítottságoknak? Ha képes vagy valóban megérteni, hogy minden bizonnyal elveszítetted a normális emberi értelmedet, ha ilyen arrogáns beállítottságot árasztasz magadból, és hogy arrogáns beállítottságot megélni azt jelenti, hogy az emberi mivolt helyett az ördögiséget éled meg, akkor valóban felismered majd, hogy a romlott beállítottság sátáni beállítottság, és képes leszel szívből gyűlölni a Sátánt és a romlott beállítottságokat. Egy ilyen tapasztalással eltöltött hat hónap vagy egy év után képes leszel a valódi önismeretre, és ha újra arrogáns beállítottság árad majd belőled, akkor azonnal tudatában leszel és képes leszel lázadni ellene, és megtagadni azt. Addigra változni kezdesz, és képes leszel fokozatosan levetni az arrogáns beállítottságodat, és normálisan ki tudsz majd jönni másokkal. Képes leszel majd becsületesen, szívből beszélni; többé nem fogsz hazudni és arrogáns dolgokat mondani. Hát nem leszel akkor birtokában egy kis értelemnek, és nem leszel becsületes emberhez hasonlatos? Nem nyerted el azt a belépést? Ekkor kezdesz el majd nyerni valamit. Amikor ilyen módon gyakorlod a becsületességet, képes leszel keresni az igazságot és elgondolkodni magadon, függetlenül attól, hogy milyen arrogáns beállítottságot árasztasz, és miután ilyen módon egy ideig megtapasztaltad, hogy milyen becsületes embernek lenni, tudat alatt és fokozatosan megérted majd az igazságokat és Isten arra vonatkozó szavait, hogy milyen a becsületes ember. Amikor pedig ezeket az igazságokat az arrogáns beállítottságod boncolgatására használod, a szíved mélyén Isten szavai megvilágosodnak és megvilágítanak, és a szívedet ragyogóbbnak érzed majd. Tisztán fogod látni azt a romlottságot, amit az arrogáns beállítottság okoz az embereknek és a csúfságot, amit megélnek miatta, és képes leszel megkülönböztetni az összes romlott állapotot, amiben az emberek találják magukat, amikor arrogáns beállítottság árad belőlük. További boncolgatással még világosabban fogod látni a Sátán csúfságát, és még jobban gyűlölöd majd a Sátánt. Ilyen módon könnyen leveted majd az arrogáns beállítottságodat.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (2.))

Ha az emberek önismerete túl sekélyes, akkor lehetetlennek találják a problémák megoldását, és az életfelfogásuk egyszerűen nem fog megváltozni. Szükséges önmagunk mélyebb szintű megismerése, ami saját természetünk megismerését jelenti: hogy milyen elemek tartoznak ebbe a természetbe, hogyan keletkeztek ezek a dolgok, és honnan származnak. Továbbá valóban képes vagy gyűlölni ezeket a dolgokat? Láttad a saját csúnya lelkedet és elvetemült természetedet? Ha valóban képes vagy látni az igazságot magadról, akkor gyűlölni fogod magadat. Ha meggyűlölöd önmagad, majd pedig gyakorlod Isten szavát, akkor képes leszel fellázadni a hús-vér test ellen, és lesz erőd az igazság megvalósításához anélkül, hogy azt fárasztónak hinnéd. Miért követik sokan a testi preferenciáikat? Mivel elég jónak tartják magukat, úgy érzik, hogy cselekedeteik helyesek és indokoltak, hogy nincsenek hibáik, sőt, hogy teljesen igazuk van, ezért képesek azzal a feltevéssel cselekedni, hogy az igazság az ő oldalukon áll. Amikor az ember felismeri, hogy mi az igazi természete – milyen csúnya, milyen megvetendő és milyen szánalmas –, akkor már nem túlságosan büszke magára, nem olyan vadul arrogáns, és nem olyan elégedett önmagával, mint korábban. Az ilyen ember úgy érzi: „Komolyan és két lábbal a földön kell gyakorolnom Isten szavának egy részét. Ha nem teszem, akkor nem fogok megfelelni az emberi lét mércéjének, és szégyenkezni fogok Isten jelenlétében.” Az ember ekkor látja magát igazán csekélynek, igazán jelentéktelennek. Ekkor az ember számára könnyűvé válik az igazság megvalósítása, és úgy tűnik majd, hogy valamelyest olyan lesz, amilyennek egy embernek lennie kell. Az emberek csak akkor képesek fellázadni a hús-vér test ellen, ha valóban gyűlölik magukat. Ha nem gyűlölik magukat, akkor képtelenek lesznek fellázadni a hús-vér test ellen. Igazán gyűlölni önmagunkat nem egyszerű dolog. Több dolgot kell megtalálni magunkban: először is ismerni kell saját természetünket, másodszor pedig szegénynek és szánalmasnak, rendkívül kicsinek és jelentéktelennek kell látni magunkat, továbbá látni kell saját szánalmas és piszkos lelkünket. Amikor az ember teljes mértékben meglátja, hogy mi is ő valójában, és eléri ezt a kimenetelt, akkor valóban ismeretre tesz szert önmagáról, és kimondhatjuk, hogy teljes mértékben megismerte önmagát. Csak ekkor tudja az ember igazán gyűlölni önmagát, egészen odáig menve, hogy megátkozza önmagát, és csak ekkor érzi valóban úgy, hogy a Sátán mélységesen megrontotta, annyira, hogy már nem is hasonlít emberi lényre. Aztán egy napon, amikor a halál fenyegetése megjelenik, az ilyen ember azt fogja gondolni: „Ez Isten igazságos büntetése. Isten valóban igazságos, tényleg meg kellene halnom!” Ezen a ponton nem fog panaszt tenni, még kevésbé fogja hibáztatni Istent, egyszerűen csak úgy érzi majd, hogy ő olyan szegény és szánalmas, olyan mocskos és romlott, hogy Istennek ki kell őt rekesztenie és el kell pusztítania, és egy olyan lélek, mint az övé, nem alkalmas arra, hogy a földön éljen. Ezért ez az ember nem fog panaszt emelni Isten ellen vagy ellenállni Neki, még kevésbé elárulni Őt. Ha valaki nem ismeri önmagát, és mégis úgy gondolja, hogy ő elég jó, akkor, amikor a halál bekopogtat, azt fogja gondolni: „Olyan jól teljesítettem a hitemben. Milyen keményen kerestem! Olyan sokat adtam, annyit szenvedtem, de végül isten most azt kéri tőlem, hogy haljak meg. Nem tudom, hol van isten igazságossága. Miért kéri tőlem, hogy haljak meg? Ha nekem meg kell halnom, akkor ki fog megmenekülni? Nem lesz vége az emberi fajnak?” Először is ennek az embernek elképzelései vannak Istenről. Másodszor ez az ember panaszkodik, és egyáltalán nem mutat semmiféle alávetettséget. Ez pontosan olyan, mint Pál esete: amikor a halála előtt állt, nem ismerte önmagát, és mire Isten büntetése közeledett, már túl késő volt.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Kapcsolódó tapasztalati bizonyságtételek

Kijózanodás az arroganciámból

Miért vagyok olyan gőgös?