D. Az ítélet és fenyítés, valamint a próbatételek és a finomítás elviseléséről

366. A kort lezáró végső munkájában Isten természetét a fenyítés és az ítélet jellemzi, amelyben feltárja mindazt, ami igazságtalan, hogy nyilvánosan megítéljen minden embert, és tökéletessé tegye azokat, akik őszintén szeretik Őt. Csak egy ilyen természet képes véget vetni a kornak. Az utolsó napok már elérkeztek. Minden dolog fajtája szerint lesz osztályozva és különböző minőségei alapján lesz különböző osztályokba sorolva. Ez pontosan az az idő, amikor Isten feltárja az emberek sorsát és rendeltetési helyét. Ha az emberek nem tapasztalják meg a fenyítést és az ítéletet, akkor nem lehet leleplezni a lázadó mivoltukat és igazságtalanságukat. Csak a fenyítés és az ítélet révén tárulhat fel mindennek a sorsa. Az emberek csak akkor mutatják meg valódi arcukat, amikor megfenyítik és megítélik őket. A gonosz a gonosz mellé, a jó a jó mellé kerül, és minden ember fajtája szerint lesz osztályozva. A fenyítés és az ítélet által tárul fel mindennek a sorsa, hogy a rossz megbűnhődjön, a jó pedig jutalmat kapjon, és minden ember megadja magát Isten uralmának. Mindezt a munkát igazságos fenyítés és ítélet révén kell elérni. Mivel az ember romlottsága elérte a csúcspontját, és lázadó mivolta rendkívül súlyossá vált, csak Isten igazságos természete – amely főként fenyítésből és ítéletből áll, és amely az utolsó napokban tárul fel – képes az embereket teljesen átalakítani és teljessé tenni, és ez képes feltárni a gonoszságot, és így az igazságtalanok szigorúan meg lesznek büntetve. Ezért az ilyen természet a kor jelentőségével van átitatva. Isten természete az egyes új korszakok munkája érdekében tárul fel és tétetik közzé. Nem arról van szó, hogy Isten önkényesen és értelmetlenül fedi fel természetét. Tegyük fel, hogy Isten az utolsó napokban az emberek sorsának felfedése során még mindig végtelen irgalommal és szerető kedvességgel szereti az embereket, és továbbra is szeretetteljes marad velük szemben, nem vetve alá őket az igazságos ítéletnek, hanem inkább toleranciát, türelmet és megbocsátást tanúsítva irántuk, és megbocsátva nekik, bármilyen súlyosak is legyenek a bűneik, egy jottányi igazságos ítélet nélkül. Mikor érne hát véget valaha is Isten egész irányítása? Mikor lenne képes egy ilyen természet arra, hogy elvezesse az embereket az emberiség megfelelő rendeltetési helyére? Vegyünk például egy bírót, aki az emberek felé mindig szeretetteljes, egy szeretetteljes, kedves arcú és szelíd szívű bírót. Szereti az embereket, bármilyen bűncselekményeket is követtek el, és szeretetteljes és elnéző az emberekkel, bárkik is legyenek. Ebben az esetben mikor lesz képes valaha is igazságos ítéletet hozni? Az utolsó napokban csak az igazságos ítélet sorolhatja osztályokba az embereket fajtájuk szerint, és viheti el őket egy új birodalomba. Ily módon Isten ítélő és fenyítő igazságos természet az egész kornak véget vet.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkájának látomása (3.))

367. Mielőtt az ember megváltására sor került, a Sátán számos mérge el volt már benne ültetve, és miután a Sátán évezredeken át megrontotta, olyan természetet hordoz magában, amely ellenáll Istennek. Ezért, amikor az ember megváltást nyert, az nem több, mint a megváltás egy esete. Vagyis az embert magas áron megvásárolták, de a benne lévő mérgező természetet nem számolták fel. Az ennyire mocskos embernek változáson kell átesnie, mielőtt méltóvá válhat Isten szolgálatára. Az ítélet és a fenyítés e munkája révén az ember teljesen megismeri a saját magában rejlő szennyes és romlott lényeget, és képes lesz teljesen megváltozni és megtisztítottá válni. Csak így válhat az ember méltóvá arra, hogy visszatérjen Isten trónja elé. Minden ma végzett munka azért van, hogy az ember megtisztulhasson és megváltozhasson; az ige által hozott ítélet és fenyítés, valamint a finomítás révén az ember le tudja vetni a romlottságát és megtisztulhat. Ahelyett, hogy ezt a munkafázist az üdvösség munkájának tartaná valaki, helyesebb lenne azt mondani, hogy ez a megtisztítás munkája. Valójában ez a szakasz a hódítás munkája is, valamint az üdvösség munkájának második szakasza. Az embert az ige általi ítélet és fenyítés révén nyeri meg Isten, továbbá az ige általi finomítás, megítélés és feltárás által tárul fel teljesen az ember szívében lévő összes tisztátalanság, elképzelés, indíték és személyes reménység. Bár az ember megváltást és bűnbocsánatot nyert, csak úgy tekinthető, hogy Isten nem emlékszik az ember vétkeire, és nem bánik az emberrel vétkei szerint. Ha azonban a hús-vér testben élő ember nem szabadult meg a bűntől, akkor csak folytatni tudja a vétkezést, végeérhetetlenül feltárva romlott sátáni hajlamát. Ilyen életet él az ember: bűn és bűnbocsánat végtelen körforgását. Az emberiség többsége nappal vétkezik, esténként pedig meggyón. Így, bár a vétekáldozat örökké hatékony az ember számára, nem lesz képes megmenteni az embert a bűntől. Az üdvösség munkájának csak a fele van elvégezve, mivel az ember beállítottsága még mindig romlott. Amikor például az emberek rájöttek, hogy Móáb leszármazottai, panaszos szavakkal álltak elő, felhagytak az élet hajszolásával, és teljesen negatívvá váltak. Vajon nem azt mutatja ez, hogy az emberiség még mindig képtelen teljesen alávetni magát Isten uralmának? Nem éppen ez az ő romlott sátáni hajlamuk? Amikor nem voltál fenyítésnek kitéve, a kezedet mindenki másnál, még Jézusnál is magasabbra emelted. És hangosan kiáltottad: „Légy Isten szeretett fia! Légy Isten bizalmasa! Inkább meghalunk, minthogy meghajoljunk a Sátán előtt! Lázadj fel a vén Sátán ellen! Lázadj fel a nagy vörös sárkány ellen! A nagy vörös sárkány szánalmasan veszítse el a hatalmát! Isten tegyen minket teljessé!” A kiáltásod hangosabb volt minden másnál. De aztán eljött a fenyítés ideje, és ismét kiderült az emberiség romlott beállítottsága. Ekkor elhallgattak kiáltásaik, és elhatározásuk kudarcot vallott. Ez az ember romlottsága; mélyebbre hatol, mint a bűn, ez olyasmi, amit a Sátán ültetett el, és mélyen gyökerezik az emberben. Az embernek nem könnyű tudatára ébrednie bűneinek; nem áll módjában felismerni saját mélyen gyökerező természetét, és az ige ítéletére kell támaszkodnia ahhoz, hogy ezt az eredményt elérje. Csak így változhat meg az ember ettől kezdve fokozatosan.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (4.))

368. Ma Isten megítél, megfenyít és kárhoztat titeket, de tudnod kell, hogy a kárhoztatásod értelme az, hogy megismerd önmagadat. Ő azért kárhoztat, átkoz, ítél meg és fenyít, hogy megismerhesd önmagadat, hogy a beállítottságod megváltozhasson, sőt azért, hogy megismerhesd az értékedet, és meglásd, hogy Isten minden cselekedete igazságos és összhangban van az Ő természetével és az Ő munkájának követelményeivel, hogy Ő az ember üdvösségére vonatkozó tervének megfelelően cselekszik, és hogy Ő az igazságos Isten, aki szereti, üdvözíti, megítéli és megfenyíti az embert. Ha te csak azt tudod, hogy alacsony rangú, romlott és lázadó vagy, de nem tudod, hogy Isten az Ő üdvösségét akarja nyilvánvalóvá tenni a ma rajtad végzett ítélet és fenyítés által, akkor semmiképp sem tapasztalhatsz meg dolgokat, még kevésbé vagy képes továbbhaladni. Isten nem azért jött, hogy öljön vagy pusztítson, hanem hogy megítéljen, megátkozzon, megfenyítsen és üdvözítsen. Amíg az Ő 6000 éves irányítási terve a végéhez nem ér – mielőtt felfedi az emberek minden egyes kategóriájának sorsát –, Isten földi munkája az üdvösség érdekében történik; célja pusztán az, hogy az Őt szeretőket teljessé – teljességgel teljessé – tegye, és hogy megadják magukat az Ő uralma alatt. Bármilyen módon is üdvözíti Isten az embereket, mindez úgy történik, hogy elszakítja őket a régi sátáni természetüktől; vagyis úgy üdvözíti őket, hogy az életet keresteti velük. Ha nem így tesznek, akkor nem lesz módjuk elfogadni Isten üdvösségét. Az üdvösség magának Istennek a műve, és az élet keresése olyasmi, amit az embernek vállalnia kell ahhoz, hogy elfogadja az üdvösséget. Az ember szemében az üdvösség Isten szeretete, és Isten szeretete nem lehet fenyítés, ítélet és átok; az üdvösségnek irgalmat, szerető kedvességet, sőt, vigasztaló szavakat, valamint Isten által adományozott határtalan áldásokat kell tartalmaznia. Az emberek úgy hiszik, hogy amikor Isten üdvözíti az embert, akkor azt úgy teszi, hogy áldásaival és kegyelmével megmozgatja, hogy az ember át tudja adni szívét Istennek. Vagyis az, hogy Ő megérinti az embert, az az Ő üdvözítése. Ez a fajta üdvösség egy alku megkötésével történik. Az ember csak akkor jut el oda, hogy megadja magát Isten nevének, és törekedjen arra, hogy jót tegyen Neki, és dicsőséget hozzon Neki, ha Isten százszorosan ad neki. Isten nem ezt szánja az emberiségnek. Isten azért jött a földre munkálkodni, hogy üdvözítse a romlott emberiséget; ebben nincs semmi hamisság. Ha lenne, akkor biztosan nem jött volna el, hogy személyesen végezze a munkáját. A múltban az Ő üdvösségének eszközei közé tartozott a legnagyobb irgalom és szerető kedvesség tanúsítása, olyannyira, hogy az egész emberiségért cserébe mindenét odaadta a Sátánnak. A jelen semmiben sem hasonlít a múltra: a ma nektek adott üdvösség az utolsó napok idején történik, az egyes emberek fajtájuk szerinti osztályozása során; a ti üdvösségetek eszköze nem az irgalom vagy a szerető kedvesség, hanem a fenyítés és az ítélet, hogy az ember még teljesebben üdvözüljön. Így minden, amit ti kaptok, fenyítés, ítélet és irgalmatlan csapás, de tudjátok ezt: ebben a szívtelen csapásban a legkisebb büntetés sincs. Függetlenül attól, hogy szavaim mennyire kíméletlenek, ami titeket ér, az csak néhány szó, amely számotokra teljesen szívtelennek tűnhet, és bármennyire is haragszom, ami rátok zúdul, azok még mindig a feddés szavai, és nem akarlak bántani vagy halálra ítélni benneteket. Hát nem tények e mindezek? Tudjátok meg, hogy manapság, legyen az igazságos ítélet vagy érzéketlen finomítás és fenyítés, minden az üdvösség érdekében történik. Függetlenül attól, hogy ma mindenkit fajtája szerint fognak osztályozni, vagy mindenféle ember felfedetik-e, Isten minden szavának és munkájának célja az, hogy megmentse azokat, akik valóban szeretik Istent. Az igazságos ítélet az ember megtisztítására, a szívtelen finomítás pedig a megtisztulás érdekében történik; a kíméletlen szavak vagy a fenyítés egyaránt a megtisztulás érdekében történnek, és az üdvösséget szolgálják.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Tedd félre a rang áldásait és értsd meg Isten szándékát, hogy üdvözítse az embert)

369. Az ember állapotával és Istennel szembeni hozzáállásával szembesülve Isten új munkát végzett, lehetővé téve az ember számára, hogy mind az Ő ismeretével és a Neki való alávetettséggel, mind szeretettel és bizonysággal rendelkezzen. Ezért az embernek meg kell tapasztalnia Isten finomítását, ahogyan az Ő ítéletét és a metszést is, amelyek nélkül az ember sosem ismerné meg Istent, és sosem lenne képes igazán szeretni és tanúságot tenni Róla. Az ember Isten általi finomítása nem csupán egy egyoldalú hatásért, hanem egy sokrétű eredményért történik. Ezért Isten azokban végzi el a finomítás munkáját, akik hajlandóak az igazságot keresni, azért, hogy elhatározásukat és szeretetüket Isten tegye tökéletessé. Azok számára, akik hajlandóak az igazságot keresni és akik sóvárognak Isten után, semmi sem jelentőségteljesebb vagy nagyobb segítség, mint az efféle finomítás. Az ember nem oly könnyen érti meg vagy fogja fel Isten természetét, hiszen Isten végül is Isten. Végső soron lehetetlen, hogy Istennek az emberrel azonos természete legyen, így aztán az ember nem könnyen érti meg az Ő természetét. Az ember nem rendelkezik eredendően az igazsággal, és azok, akiket a Sátán megrontott, nem könnyen fogják fel; az ember nélkülözi az igazságot és az elhatározást, hogy gyakorlatba ültesse azt, és ha nem szenved, és nem finomítják vagy ítélik meg, akkor ez az elhatározás sosem válik tökéletessé. A finomítás mindenki számára gyötrelmes, és nagyon nehéz elfogadni – ugyanakkor Isten a finomítás során teszi világossá igazságos természetét az ember előtt, és hozza nyilvánosságra az emberrel szemben támasztott követelményeit, valamint nyújt több megvilágosítást és több gyakorlati metszést. A tények és az igazság összevetése révén az ember nagyobb tudást nyer önmagáról és az igazságról, és nagyobb megértést Isten szándékairól, ezzel lehetővé téve az ember számára, hogy Isten iránti szeretete igazabb és tisztább legyen. Ilyen céllal végzi Isten a finomítás munkáját. Isten emberben végzett összes munkájának megvan a maga célja és jelentősége; Isten nem végez értelmetlen munkát, vagy olyat, ami nem szolgálja az ember javát. A finomítás nem jelenti az emberek eltávolítását Isten elől, sem pokolbéli elpusztításukat. Ehelyett az ember beállítottságának megváltoztatását jelenti a finomítás során, szándékainak, régi nézeteinek, Isten iránti szeretetének és egész életének megváltoztatását. A finomítás az ember gyakorlati próbatétele és a gyakorlati kiképzés egy formája, és az ember szeretete csak a finomítás során töltheti be eredendő funkcióját.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember csak a finomítás megtapasztalása által juthat az igaz szeretet birtokába)

370. Az emberek nem tudják megváltoztatni saját beállítottságukat; keresztül kell menniük az ítéleten és a fenyítésen, és a szenvedésen és Isten szavainak finomításán, vagy a fegyelmezésen és a metszésen az Ő szavai által. Csak ezután érhetik el az Istennek való alávetettséget és hűséget, és azt, hogy soha többé ne legyenek hanyagok Irányában. Az emberek beállítottságának változása Isten szavainak finomítása alatt történik. Csak az Ő szavainak leleplezése, ítélete, fegyelmezése és megmetszése révén nem mernek többé elhamarkodottan cselekedni, hanem ehelyett állhatatosak és higgadtak lesznek. A legfontosabb pont, hogy képesek alávetni magukat Isten aktuális szavainak és az Ő munkájának, akkor is, ha az nem áll összhangban az emberi elképzelésekkel; képesek félretenni ezeket az elképzeléseket, és készségesen alávetni magukat.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az emberek, akiknek a beállítottsága megváltozott, azok, akik beléptek Isten szavainak valóságába)

371. Minél inkább finomítja Isten az embereket, annál inkább képes az emberek szíve szeretni Istent. A gyötrelem a szívükben az életük javát szolgálja, jobban el tudnak csendesedni Isten előtt, szorosabb a kapcsolatuk Istennel, és jobban képesek meglátni Isten felülmúlhatatlan szeretetét és felülmúlhatatlan üdvösségét. Péter több száz alkalommal tapasztalta a finomítást, Jób pedig számos próbatételen ment keresztül. Ha azt kívánjátok, hogy Isten tökéletessé tegyen beneteket, nektek is több százszor át kell esnetek a finomításon; keresztül kell mennetek ezen a folyamaton és erre a lépésre kell támaszkodnotok – csak ekkor váltok képessé eleget tenni Isten szándékainak és fogtok Isten által tökéletességre jutni. A finomítás a legjobb eszköz, amivel Isten tökéletessé teszi az embereket; csak a finomítás és a keserű próbatételek képesek előhozni az Isten iránti igaz szeretetet az emberek szívében. Szenvedés nélkül az emberekből hiányzik az igaz szeretet Isten iránt; ha nem teszik őket próbára belül, ha nem vetik alá őket igaz finomításnak, akkor a szívük mindig odakinn lebeg majd. Mikor egy pontig eljutottál a finomításban, meg fogod látni a saját gyengeségeidet és nehézségeidet, látni fogod, mennyi a hiányosságod, és hogy képtelen vagy leküzdeni a sok problémát, amelyekkel találkozol, valamint azt is látni fogod, mennyire lázadó voltál. Az emberek csak a próbatételeken keresztül tudják igazán megismerni valódi állapotukat; a próbatételek még inkább képesek az emberek tökéletesítésére.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember csak a finomítás megtapasztalása által juthat az igaz szeretet birtokába)

372. Mikor egy kis korlátozást vagy nehézséget viseltek el, az jót tesz nektek; ha könnyű dolgotok lenne, tönkremennétek, és akkor hogyan lehetnétek védettek? Ma azért részesültök védelemben, mert fenyítést, ítéletet és átkot kaptok. Azért vagytok védve, mert sokat szenvedtetek. Ha nem így lenne, már régen romlásba zuhantatok volna. Ez nem szándékosan nehezíti meg a dolgotokat – az ember természetét nehéz megváltoztatni, és így kell lennie ahhoz, hogy a beállítottsága megváltozzon. Ma még csak olyan lelkiismerettel és józan ésszel sem rendelkeztek, mint Pál, sem pedig az ő öntudatával. Mindig nyomást kell gyakorolni rátok, és mindig fenyíteni kell titeket és ítélkezni felettetek ahhoz, hogy felébredjen a lelketek. A fenyítés és az ítélet a legjobb az életetek számára. És amikor szükséges, a tények fenyítésének is el kell érnie benneteket; csak akkor fogtok teljesen engedni. A ti természetetek olyan, hogy fenyítés és átok nélkül nem lennétek hajlandók fejet hajtani, nem lennétek hajlandók engedni. A tények nélkül, amelyek a szemetek előtt vannak, nem lenne semmiféle hatás. Jellemben túlságosan alantasak és értéktelenek vagytok! Fenyítés és ítélet nélkül nehéz lenne meghódítani titeket, és nehéz lenne legyőzni igazságtalanságotokat és engedetlenségeteket. Régi természetetek oly mélyen gyökerezik. Ha a trónra kerülnétek, fogalmatok sem lenne a világegyetemben elfoglalt helyetekről, még kevésbé arról, hogy hová tartotok. Még azt sem tudjátok, honnan jöttetek, hogyan is ismerhetnétek meg a Teremtőt? Az idejében érkező mai fenyítések és átkok nélkül már régen elérkezett volna a végső napotok. A sorsotokról nem is beszélve – nem lenne az még inkább közvetlen veszélyben? E nélkül az időszerű fenyítés és ítélet nélkül ki tudja, mennyire arrogánsak lennétek, vagy mennyire romlottá válnátok. Ez a fenyítés és ítélet hozott el titeket a mai napig, és ezek őrizték meg a létezéseteket. Ha még mindig ugyanazokkal a módszerekkel „nevelnének” benneteket, amelyeket „apátok” alkalmazott, ki tudja, milyen birodalomba lépnétek be! Egyáltalán nem vagytok képesek kontrollálni magatokat és reflektálni önmagatokra. Ami a hozzátok hasonló embereket illeti, ha csupán követtek és alávetitek magatokat – anélkül, hogy bármilyen félbeszakítást vagy zavart okoznátok –, a céljaimat el fogom érni. Nem kellene-e jobban elfogadnotok a mai ítéletet és fenyítést? Milyen más választási lehetőségetek van?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Gyakorlat (6.))

373. Isten munkájának minden egyes lépése során van rá mód, ahogyan az embereknek együtt kellene működniük. Isten úgy finomítja az embereket, hogy legyen bizalmuk, amikor finomításokon mennek keresztül. Isten úgy tökéletesíti az embereket, hogy legyen bizalmuk az Isten általi tökéletesítéshez, és hajlandóak legyenek elfogadni az Ő finomításait, és hogy Isten megmetssze őket. Isten Lelke azért munkál az emberekben, hogy elhozza számukra a megvilágosodást és a megvilágítást, és hogy rávegye őket a Vele való együttműködésre és a gyakorlásra. Isten nem beszél a finomítások során. Nem szólaltatja meg a hangját, de mégis van munka, amit az embereknek el kellene végezniük. Neked fenn kellene tartanod azt, ami már a tiéd, még mindig képesnek kellene lenned imádkozni Istenhez, közel lenni Istenhez, és tanúságot tenni Isten előtt; ilyen módon teljesíteni fogod a saját kötelességedet. Mindannyiótoknak világosan látnotok kell Isten munkájából, hogy az emberek bizalmának és szeretetének Isten általi próbatételei megkövetelik, hogy többet imádkozzanak Istenhez, és hogy gyakrabban ízlelgessék Isten szavait Őelőtte. Ha Isten megvilágosít téged és megérteti veled az Ő szándékait, de te egyáltalán nem gyakorolsz, akkor semmit sem nyersz. Amikor Isten szavait a gyakorlatba ülteted, akkor is képesnek kell lenned imádkozni Hozzá, és amikor megízleled az Ő szavait, akkor Elé kell járulnod, és keresned kell Őt, és tele kell lenned bizalommal Iránta, és nyoma sem lehet csüggedésnek vagy hidegségnek. Azok, akik nem ültetik Isten szavait a gyakorlatba, tele vannak energiával az összejövetelek alatt, de sötétségbe zuhannak, amikor hazatérnek. Vannak olyanok, akik még csak nem is akarnak összegyűlni. Tehát neked világosan látnod kell, hogy milyen kötelesség az, amelyet az embereknek tenniük kell. Talán nem tudod, hogy valójában melyek Isten szándékai, de teljesítheted a kötelességedet, imádkozhatsz, amikor szükséges, a gyakorlatba ültetheted az igazságot, ha szükséges, és megteheted, amit az embereknek meg kell tenniük. Fenntarthatod az eredeti látomásodat. Ily módon jobban el tudod majd fogadni Isten munkájának következő lépcsőfokát. Amikor Isten rejtett módon munkálkodik, akkor probléma, ha te nem keresed. Amikor Ő beszél és prédikál az összejöveteleken, lelkesen hallgatod, de amikor nem beszél, akkor nincs energiád, és visszahúzódsz. Milyen ember cselekszik így? Olyasvalaki, aki csak követi, amerre a nyáj megy. Nincs tartásuk, nincs bizonyságuk, és nincs víziójuk! A legtöbb ember ilyen. Ha így folytatod, akkor egy napon, amikor nagy próbatétel elé kerülsz, büntetés vár rád. Az, hogy az embereknek legyen álláspontja, rendkívül fontos abban a folyamatban, amelyben Isten tökéletesíti őket. Ha nem kételkedsz Isten munkájának egyetlen lépésében sem, ha teljesíted az ember kötelességét, ha őszintén fenntartod azt, amit Isten által a gyakorlatba ültettél, vagyis emlékszel Isten intéseire, és bármit is tesz a jelenben, nem felejted el az Ő intéseit, ha nem kételkedsz az Ő munkájában, fenntartod az álláspontodat, fenntartod a bizonyságtételedet, és győzedelmes vagy minden lépésnél, akkor végül Isten tökéletesíteni fog majd, és győztessé tesz. Ha képes vagy Isten próbatételeinek minden egyes szakaszában szilárdan megállni, és ha a legvégén még mindig szilárdan meg tudsz állni, akkor győztes vagy, olyan valaki, akit Isten tökéletesített. Ha nem tudsz szilárdan megállni a jelenlegi próbatételeidben, akkor a jövőben ez még nehezebb lesz. Ha csak jelentéktelen mennyiségű szenvedésen mész keresztül, és nem törekszel az igazságra, akkor végül semmit sem fogsz nyerni. Üres marad a kezed. Vannak olyan emberek, akik feladják a törekvésüket, amikor látják, hogy Isten nem szól, és a szívük darabokra hullik. Vajon az ilyen ember nem bolond? Az ilyen embereknek nincs realitásuk. Amikor Isten beszél, ők mindig körbe-körbe rohangálnak, kifelé elfoglaltnak és lelkesnek tűnnek, de most, hogy Ő nem beszél, abbahagyják a keresést. Az ilyen embereknek nincs jövőjük. A finomítások során pozitív szemszögből kell belépned, és megtanulnod azokat a leckéket, amelyeket meg kell tanulnod; amikor Istenhez imádkozol és olvasod az Ő szavát, akkor mérd össze a saját állapotodat azzal, fedezd fel a hiányosságaidat, és lásd meg, hogy még sok tanulnivalód van. Minél őszintébben keresel, miközben finomításokon mész keresztül, annál inkább alkalmatlannak fogod találni magad. Amikor finomításokat tapasztalsz, sok problémával találkozol; nem tudod tisztán látni őket, panaszkodsz, felfeded a saját testedet – csak így fedezheted fel, hogy túl sok romlott beállítottság van benned.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Fenn kell tartanod Isten iránti hűségedet)

374. A megpróbáltatások során normális, hogy az emberek gyengék, vagy negativitás van bennük, illetve nincsenek tisztában Isten szándékaival, vagy a gyakorlás útjával. De összességében kell, hogy legyen hited Isten munkájában, és nem szabad megtagadnod Istent, ahogy Jób se tette. Bár Jób gyenge volt és megátkozta saját születése napját, nem tagadta, hogy minden dolgot, amit az emberek születésük után birtokolnak, Jahve adományozott, és Jahve az Egyetlen, aki ezeket el is veszi. Bármilyen próbatételen kellett is átmennie, ő megtartotta ezt a hitet. Az emberek tapasztalatai során, függetlenül attól, hogy milyen finomításon mennek keresztül Isten szavaitól, amit Isten akar, az összességében a hitük és az Istent szerető szívük. Azzal, hogy így dolgozik, az emberek hitét, szeretetét és elhatározását tökéletesíti. Isten a tökéletesítés munkáját végzi az embereken, és ők nem látják, nem képesek tapintani; ilyen körülmények között hitre van szükség. Amikor valami nem látható szabad szemmel, akkor hitre van szükség. Amikor nem tudod elengedni a saját elképzeléseidet, akkor hitre van szükség. Amikor nincs tisztánlátásod Isten munkájáról, akkor az a követelmény, hogy legyen hited, legyen határozott álláspontod, és állj meg szilárdan a bizonyságtételedben. Amikor Jób eljutott erre a pontra, Isten megjelent neki és beszélt hozzá. Vagyis csak akkor leszel képes meglátni Istent, amikor van hited. Amikor van hited, Isten tökéletessé fog tenni téged, és ha nincs hited, akkor nem tudja ezt megtenni. Isten megajándékoz téged azzal, aminek az elnyerésében reménykedsz. Ha nincs hited, akkor nem juthatsz tökéletességre, és nem láthatod Isten cselekedeteit, még kevésbé az Ő mindenhatóságát. Amikor valódi tapasztalataidban megvan a hited, hogy meglásd az Ő tetteit, akkor Isten meg fog jelenni neked, meg fog világosítani és vezetni fog téged belülről. E hit nélkül Isten nem lesz képes erre. Ha elvesztetted az Istenbe vetett reményt, akkor hogy leszel képes megtapasztalni az Ő munkáját? Ezért, ha van hited, és nem táplálsz kételyeket Istennel kapcsolatban, ha valóban hiszel Benne, bármit is tesz, csak akkor világosít és világít meg téged a tapasztalataidon keresztül, és csak akkor leszel képes meglátni az Ő tetteit. Mindezek a dolgok a hit által érhetők el. A hit csak a finomításon keresztül jön létre, és finomítás hiányában a hit nem tud fejlődni. Mire utal a hit? A hit az a valódi meggyőződés és az az őszinte szív, amellyel az embereknek rendelkezniük kell, amikor nem láthatnak vagy érinthetnek meg valamit, amikor Isten munkája nem felel meg az emberi elképzeléseknek, amikor elérhetetlen az ember számára. Ez az a hit, amelyről beszélek. Az embereknek szükségük van a hitre a szenvedés idején és a finomítás idején, és amikor van hitük, akkor néznek szembe a finomítással – a finomítás és a hit nem választható el egymástól. Ha, bárhogyan is munkálkodjon Isten, és bármilyen is legyen a környezeted, képes vagy az életre törekedni, az igazságot keresni, és Isten munkájának megismerésére törekedni, valamint az Ő tetteinek megismerését keresni, és képes vagy az igazságnak megfelelően cselekedni, akkor ez jelenti azt, hogy igaz hited van, és ez bizonyítja, hogy nem vesztetted el az Istenbe vetett hitedet. Ha a finomítás közben képes vagy kitartóan törekedni az igazságra, igazán szeretni Istent, és nem támadnak benned kétségek Iránta, valamint akkor, ha bármit is tesz, te mégis gyakorlod az igazságot, hogy eleget tégy Neki, és képes vagy a szíved mélyén az Ő szándékait keresni és tekintettel lenni a szándékaira, ezt jelenti az, hogy igaz hited van Istenben. A múltban, amikor Isten azt mondta, hogy királyként fogsz uralkodni, szeretted Őt, és amikor nyíltan megmutatta Magát neked, törekedtél Rá. Most viszont Isten rejtve van, nem láthatod Őt, és nehézségek értek téged – elveszíted-e ekkor a reményt Istenben? Tehát mindenkor az életre kell törekedned, és arra, hogy eleget tegyél Isten szándékainak. Ezt hívják valódi hitnek, és ez a szeretet legigazabb és legszebb fajtája.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Akik tökéletessé lesznek téve, azoknak finomításon kell átesniük)

375. A finomítási munka célja elsősorban az emberek hitének tökéletesítése. Végül azt éri el, hogy el akarsz menni, ugyanakkor nem tudsz; egyesek még akkor is képesek hinni, amikor a remény legapróbb foszlányától is meg vannak fosztva; és az emberek már egyáltalán nem reménykednek saját jövőbeli kilátásaikat illetően. Csak ekkor fejezi be Isten a finomítást. Az ember még mindig nem jutott el az élet és halál között lebegés szakaszába, és nem ízlelte meg a halált, így a finomítás folyamata még nem fejeződött be. Még azok sem lettek a lehető legjobban finomítva, akik a szolgálattevők szintjén álltak. Jób szélsőséges finomításon esett át, és semmire sem támaszkodhatott. Az embereknek addig a pontig kell eljutniuk a finomításban, ahol nincs reményük és nincs mire támaszkodniuk – csak ez a valódi finomítás. A szolgálattevők idején, ha a szíved mindig csendes volt Isten előtt, és ha bármit is tett, és bármik is voltak az Ő rád vonatkozó szándékai, mindig alávetetted magad az Ő intézkedéseinek, akkor az út végén mindent megértettél, amit Isten tett. Te Jób próbatételein mész keresztül, ugyanakkor Péter próbatételein is átesel. Amikor Jób megmérettetett, akkor szilárdan megállt bizonyságtételében, és végül Jahve megnyilatkozott neki. Csak azután vált méltóvá arra, hogy meglássa Isten arcát, miután bizonyságtételében szilárdan megállt. Vajon miért hangzott ez el: „Elrejtőzöm a szenny földje elől, de megmutatom Magam a szent királyságnak”? Ez azt jelenti, hogy csak akkor vagy méltó meglátni Isten arcát, ha szent vagy és bizonyságtételedben szilárdan megállsz. Ha nem tudsz tanúságot tenni Érte, akkor nem vagy méltó arra, hogy meglásd az Ő arcát. Ha visszavonulsz vagy panaszt teszel Isten ellen a finomítások során, így nem tudsz szilárdan megállni Mellette való bizonyságtételedben, és a Sátán nevetségének tárgyává válsz, akkor nem fogod elnyerni Isten megjelenését. Ha olyan vagy, mint Jób, aki a próbatételek közepette elátkozta a saját testét és nem panaszkodott Istenre, és képes volt meggyűlölni saját testét anélkül, hogy panaszkodott volna, vagy vétkezett volna a szavai által, akkor bizonyságtételedben szilárdan megállsz. Amikor bizonyos fokig átesel finomításokon, és még mindig olyan tudsz lenni, mint Jób, teljesen alávetett Isten előtt, és nem lesznek Vele szemben más követelményeid vagy saját elképzeléseid, akkor Isten meg fog jelenni neked.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Akik tökéletessé lesznek téve, azoknak finomításon kell átesniük)

376. Számos tapasztalatod a kudarcról, gyengeségről és számos negatív időszakod mind Isten próbatételeinek nevezhetők. Ez azért van, mert minden Istentől származik, és minden dolog és esemény az Ő kezében van. Akár kudarcot vallasz, akár gyenge vagy és botladozol, minden Istenen múlik, és az Ő kezében van. Isten szemszögéből nézve ez egy próbatétel számodra, és ha ezt nem ismered fel, akkor kísértéssé válik. Kétféle állapot van, amit az embereknek fel kellene ismerniük: az egyik a Szentlélektől származik, a másik valószínű forrása pedig a Sátán. Az egyik olyan állapot, amelyben a Szentlélek megvilágít téged, és lehetővé teszi, hogy megismerd önmagad, meggyűlöld önmagad és lelkifurdalást érezz, valamint képes legyél valódi szeretetet érezni Isten iránt, és szívedet az Ő megelégedésére fordítani. A másik egy olyan állapot, amelyben ismered önmagad, de negatív és gyenge vagy. Azt is mondhatnánk, hogy ez az Isten általi finomítás, és azt is, hogy a Sátán általi megkísértés. Ha felismered, hogy ez Isten üdvössége számodra, és ha úgy érzed, hogy most már mélyen az Ő lekötelezettje vagy – hogy mostantól kezdve igyekszel jóvá tenni a dolgokat, többé nem esni ilyen züllöttségbe, és igyekszel Isten szavait megfelelő módon enni és inni –, és ha olyannak tartod magad, aki nem jó, és a szíved vágyakozik, akkor ez Isten általi próbatétel. Miután a szenvedés véget ért, és újra előrehaladsz, Isten továbbra is vezet, megvilágít, megvilágosít és táplál majd téged. De ha ezt nem ismered fel, és negatív vagy, egyszerűen átadod magad a kétségbeesésnek, ha így gondolkozol, akkor ez azt jelenti, hogy a Sátán kísértése hatalmába kerített. Amikor Jób próbatételeken ment keresztül, Isten és a Sátán fogadtak egymással, és Isten megengedte a Sátánnak, hogy sanyargassa Jóbot. Bár Isten tette próbára Jóbot, valójában a Sátánnal volt dolga. A Sátán számára ez Jób próbára tétele volt, Jób viszont Isten oldalán állt. Ha ez nem így lett volna, akkor Jób kísértésbe esett volna. Amint az emberek kísértésbe esnek, veszélybe kerülnek. Mondhatjuk, hogy a finomításon való átesés Isten általi próbatétel, de ha nem vagy jó állapotban, akkor azt lehet mondani, hogy a Sátán általi megkísértés. Ha nem vagy tisztában a látomással, a Sátán megvádol majd és elhomályosít téged a látomás tekintetében. Kísértésbe esel, mielőtt észrevennéd.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Akik tökéletessé lesznek téve, azoknak finomításon kell átesniük)

377. Amikor megpróbáltatásokon mész keresztül, még ha nem is tudod, hogy Isten mit akar tenni, és milyen munkát akar elvégezni, tudnod kell, hogy Isten gondolatai az emberiséggel kapcsolatban mindig jók. Ha te igaz szívvel követed Őt, akkor soha nem fog elhagyni téged, és a végén biztosan tökéletesíteni fog téged, és megfelelő rendeltetési helyre juttatja az embereket. Függetlenül attól, hogy Isten jelenleg hogyan teszi próbára az embereket, eljön majd a nap, amikor megfelelő kimenetelt biztosít az embereknek, és megadja nekik a megfelelő megtorlást annak alapján, amit tettek. Isten nem fogja az embereket egy bizonyos pontig elvezetni, majd csak úgy félredobni és figyelmen kívül hagyni őket. Ez azért van így, mert Isten megbízható. Ebben a szakaszban a Szentlélek végzi a finomítás munkáját. Ő finomít minden egyes embert. A munka azon szakaszaiban, amelyeket a halál próbatétele és a fenyítés próbatétele alkotott, a finomítás szavakon keresztül történt. Ahhoz, hogy az emberek megtapasztalják Isten munkáját, először meg kell érteniük az Ő jelenlegi munkáját és azt, hogy az emberiségnek hogyan kellene együttműködnie. Valójában ez olyasmi, amit mindenkinek meg kellene értenie. Bármit is tesz Isten, legyen az finomítás, vagy akár, ha nem beszél, Isten munkájának egyetlen lépése sem egyezik meg az emberiség elképzeléseivel. Az Ő munkájának minden egyes lépése összetöri és áttöri az emberek elképzeléseit. Ez az Ő munkája. De neked el kell hinned, hogy, mivel Isten munkája elért egy bizonyos szakaszt, Ő nem fogja az egész emberiséget halálra ítélni, bármi történjék is. Ígéreteket és áldásokat is ad az emberiségnek, és mindazok, akik Őt követik, elnyerhetik áldásait, de akik nem, azokat Isten ki fogja rekeszteni. Ez a te törekvéseden múlik. Függetlenül minden mástól, hinned kell abban, hogy amikor Isten munkája befejeződik, minden egyes embernek megfelelő rendeltetési helye lesz. Isten gyönyörű vágyakozásokkal látta el az emberiséget, ám törekvés nélkül ezek elérhetetlenek. Ezt most már látnod kellene – Isten finomítása és az emberek fenyítése az Ő munkája, de az embereknek a maguk részéről mindenkor a beállítottságuk megváltoztatására kell törekedniük.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Fenn kell tartanod Isten iránti hűségedet)

378. Az ember a Királyság Korában fog egészen teljessé válni. A hódítás munkáját követően az ember finomításnak és megpróbáltatásnak lesz kitéve. Azok, akik győzedelmeskedni tudnak és szilárdan megállnak a bizonyságtételükben e megpróbáltatás alatt, azok, akik végül teljessé lesznek; ők a győztesek. Ez alatt a megpróbáltatás alatt elvárás az ember felé, hogy elfogadja ezt a finomítást, és ez a finomítás Isten munkájának utolsó esete. Ez az utolsó alkalom, hogy az ember finomításon megy át Isten valamennyi irányítási munkájának befejezése előtt, és mindazoknak, akik követik Istent, el kell fogadniuk ezt a végső próbát, és el kell fogadniuk ezt az utolsó finomítást. Azok, akiket megpróbáltatás szorongat, nélkülözik a Szentlélek munkáját és Isten vezetését, viszont azok, akik igazán legyőzettek, és akik valóban Isten után törekednek, végül erősen fognak állni; ők azok, akik emberi mivolttal bírnak, és akik őszintén szeretik Istent. Nem számít, hogy mit tesz Isten, ezek a győztesek nem fogják nélkülözni a látomásokat, és továbbra is az igazságot fogják gyakorlatba ültetni anélkül, hogy kudarcot vallanának bizonyságtételükben. Ők azok, akik végül kikerülnek majd a nagy nyomorúságból. Habár azok, akik zavaros vizekben halásznak, ma még tudnak potyázni, senki sem kerülheti el a végső megpróbáltatást, és senki sem menekülhet el az utolsó próba elől. Azoknak, akik győznek, az efféle megpróbáltatás hatalmas finomítást jelent; viszont azoknak, akik zavaros vizekben halásznak, ez a teljes kiiktatás munkája. Nem számít, hogyan vannak próbára téve, azok hűsége, akiknek a szívében van Isten, változatlan marad; viszont ami azokat illeti, akiknek a szívében nincs Isten, amint Isten munkája már nem előnyös a testüknek, megváltoztatják Istenről alkotott nézetüket, és még el is távolodnak Istentől. Az ilyenek azok, akik a végén nem fognak szilárdan állni, akik csak Isten áldásait keresik és nem kívánják feláldozni magukat Istenért, és odaszánni magukat Neki. Az ilyen alávaló emberek mind kizáratnak, amikor Isten munkája véget ér, és ők méltatlanok minden együttérzésre. Azok, akiknek nincs emberi mivoltuk, képtelenek igazán szeretni Istent. Amikor a környezet biztonságos és védett, vagy hasznot lehet húzni valamiből, akkor teljesen engedelmesek Isten irányában, ám amint az, amire vágynak, veszélybe kerül vagy végleg meghiúsul, azonnal lázonganak. Akár egyetlen éjszaka leforgása alatt egy mosolygós, „jószívű” emberből egy ronda, vérengző gyilkossá válhatnak, hirtelen halálos ellenségként bánva tegnapi jótevőjükkel, teljesen indokolatlanul. Ha ezek a démonok nincsenek kiűzve, ezek a démonok, amelyek szemrebbenés nélkül ölnének, nem válnak-e rejtett veszéllyé? Az ember megváltásának munkája nem a hódítás munkájának befejezése után történik. Habár a hódítás munkája véget ért, az ember megtisztításának munkája nem; az ilyen munka csak akkor fejeződik be, amikor az ember teljesen megtisztul, amint azok, akik tényleg alávetik magukat Istennek, teljessé váltak, és amint azok az álszentek, akiknek a szívében nincs ott Isten, ki lettek takarítva. Azokat, akik nem tesznek eleget Istennek az Ő munkájának utolsó szakaszában, teljességgel kiiktatják, és azok, akiket kiiktatnak, az ördögöktől valók. Minthogy képtelenek eleget tenni Istennek, lázadóak Istennel szemben, és bár ezek az emberek ma követik Istent, ez nem bizonyítja azt, hogy ők azok, akik végül meg fognak maradni. Azokban a szavakban, hogy: „akik mindvégig követik Istent, üdvösséget nyernek”, a „követik” jelentése az, hogy szilárdan megállnak a megpróbáltatás közepette. Ma sokan azt hiszik, hogy Istent követni könnyű, ám amikor Isten munkája a végéhez közeledik, meg fogod ismerni a „követni” igazi jelentését. Csak azért, mert ma még képes vagy követni Istent, miután Ő megnyert magának, ez nem bizonyítja azt, hogy egy vagy azok közül, akik tökéletessé fognak válni. Azok, akik képtelenek kiállni a próbákat, akik képtelenek győzedelmeskedni a megpróbáltatások közepette, a végén nem lesznek képesek szilárdan megállni, és így képtelenek lesznek a legvégsőkig követni Istent. Azok, akik igazán követik Istent, képesek kiállni azt, hogy a munkájukat próbára teszik, míg azok, akik nem őszintén követik Istent, képtelenek kiállni Isten bármely próbáját. Őket előbb vagy utóbb kizárják, miközben a győztesek megmaradnak a királyságban. Azt, hogy az ember valóban keresi-e Istent, munkájának próbára tététele, vagyis Isten próbatételei határozzák meg, és nincs semmi köze ahhoz, amire maga az ember következtet. Isten egyetlen személyt sem utasít el könnyelműen; minden, amit Ő tesz, képes teljesen meggyőzni az embert. Ő semmi olyat nem tesz, ami láthatatlan az ember számára, sem olyan munkát nem végez, amely ne tudná meggyőzni az embert. Hogy az ember hite igaz vagy sem, azt tények bizonyítják, és nem az ember következtetései. Az, hogy „búzából nem lesz konkoly, és konkolyból nem lehet búzát csinálni”, kétségtelen. Mindazok, akik őszintén szeretik Istent, végül meg fognak maradni a királyságban, és Isten nem fog rosszul bánni senkivel, aki igazán szereti Őt.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata)

379. Amikor Isten megfenyítette, Péter így imádkozott: „Ó, Istenem! A testem lázadó, s Te megfenyítesz és megítélsz engem. Örülök a Te fenyítésednek és ítéletednek, és még ha Te nem is akarsz engem, a Te ítéletedben én meglátom a Te szent és igazságos természetedet. Amikor ítélkezel felettem, hogy mások megláthassák a Te igazságos természetedet az ítéletedben, akkor én elégedett vagyok. Elég, ha a Te ítéleted kifejezheti a Te természetedet, és lehetővé teszi, hogy a Te igazságos természetedet minden teremtett lény lássa, és ha ez tisztábbá teheti az Irántad érzett szeretetemet, hogy hasonlatossá válhassak egy igaz emberhez. A Te ítéleted jó, mert ilyen a Te jó szándékod. Tudom, hogy még mindig sok a lázadás bennem, és hogy még mindig nem vagyok alkalmas arra, hogy Eléd jöjjek. Kívánom, hogy még inkább megítélj engem, akár ellenséges környezet, akár nagy nyomorúság által; bármit is teszel, az számomra értékes. A Te szereteted oly mélységes, én pedig hajlandó vagyok a legkisebb panasz nélkül kiszolgáltatni magam a Te vezénylésednek.” Ez Péter tudása, miután megtapasztalta Isten munkáját, és ez egyben tanúságtétel Isten iránti szeretetéről is.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről)

380. Az ember a testben él, ami azt jelenti, hogy egy emberi pokolban él, és Isten ítélete és fenyítése nélkül az ember olyan mocskos, mint a Sátán. Hogyan lehetne az ember szent? Péter úgy hitte, hogy az Isten általi fenyítés és ítélet az ember legjobb oltalma és legnagyobb kegyelme. Csak Isten fenyítése és ítélete által ébredhet fel az ember, és gyűlölheti meg a testet és a Sátánt. Isten szigorú fegyelmezése megszabadítja az embert a Sátán befolyásától, kiszabadítja saját kis világából, és lehetővé teszi, hogy Isten ábrázatának fényében éljen. Nincs jobb üdvösség, mint a fenyítés és az ítélet! Péter így imádkozott: „Ó, Istenem! Amíg Te megfenyítesz és megítélsz engem, addig tudni fogom, hogy nem hagytál el engem. Még ha nem is adsz nekem örömöt vagy békét, és szenvedésben kell élnem, valamint számtalan dorgálást mérsz rám, amíg nem hagysz el engem, addig a szívem könnyű lesz. A Te fenyítésed és ítéleted lett ma számomra a legjobb védelem és a legnagyobb áldás. A kegyelem, amelyet Te adsz nekem, megvéd engem. A kegyelem, amelyben Te ma részesítesz engem, a Te igazságos természeted megnyilvánulása, valamint fenyítés és ítélet; sőt, próbatétel, és ami még ennél is több, szenvedéssel teli élet.” Péter képes volt félretenni a test örömeit, és mélyebb szeretetre és nagyobb védelemre törekedni, mert annyi kegyelmet nyert Isten fenyítése és ítélete által. Ha az ember életében meg akar tisztulni, és változást akar elérni a beállítottságában, ha értelmes életet akar megélni, továbbá jól akarja végezni teremtett lényi kötelességét, akkor el kell fogadnia Isten fenyítését és ítéletét, és nem szabad engednie, hogy Isten fegyelmezése és Isten csapása eltávozzon tőle, hogy megszabaduljon a Sátán manipulációjától és befolyásától, és Isten fényében éljen. Tudd, hogy Isten fenyítése és ítélete a világosság, és az ember üdvösségének fénye, és hogy nincs jobb áldás az ember számára, és nincs nagyobb kegyelem vagy jobb oltalom.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről)

381. Az ember a Sátán befolyása alatt él, és testben létezik; ha nem tisztul meg, és nem kapja meg Isten védelmét, akkor az ember egyre inkább elkorcsosul. Ha szeretni akarja Istent, akkor meg kell tisztulnia és üdvözülnie kell. Péter így imádkozott: „Istenem, amikor Te kedvesen bánsz velem, örülök, és vigasztalást érzek; amikor megfenyítesz, akkor még nagyobb vigasztalást és örömöt érzek. Bár gyenge vagyok, és leírhatatlan szenvedést viselek el, bár vannak könnyek és szomorúság, Te tudod, hogy ez a szomorúság az én lázadó mivoltom és gyengeségem miatt van. Sírok, mert nem tudok eleget tenni a Te szándékaidnak, bánatot és sajnálatot érzek, mert kevés vagyok a Te követelményeidhez, de hajlandó vagyok elérni ezt a birodalmat, hajlandó vagyok mindent megtenni, hogy megfeleljek Neked. A Te fenyítésed oltalmat hozott nekem, és a legjobb üdvösséget adta nekem; a Te ítéleted elhalványítja toleranciádat és türelmedet. A Te fenyítésed és ítéleted nélkül nem élvezném irgalmadat és szerető jóságodat. Ma még inkább látom, hogy a Te szereteted meghaladta a mennyet, és minden más dolog fölé emelkedett. A Te szereteted nemcsak irgalom és szerető jóság, hanem még ennél is több: fenyítés és ítélet. Oly sokat nyertem a Te fenyítésedből és ítéletedből. A Te fenyítésed és ítéleted nélkül egyetlen ember sem tisztulna meg, és egyetlen ember sem tapasztalhatná meg a Teremtő szeretetét. Bár több száz próbatételt és megpróbáltatást éltem át, és még a halálhoz is közel kerültem, mindez lehetővé tette számomra, hogy igazán megismerjelek Téged, és elnyerjem a legnagyobb üdvösséget. Ha a Te fenyítésed, ítéleted és fegyelmed eltávozna tőlem, akkor sötétségben élnék, a Sátán hatalma alatt. Milyen előnyei vannak az ember testének? Ha a Te fenyítésed és ítéleted elhagyna engem, az olyan lenne, mintha a Lelked elhagyott volna engem, mintha nem lennél többé velem. Ha ez így lenne, hogyan élhetnék tovább? Te betegséget adtál nekem és elvetted a szabadságomat, mégis képes voltam tovább élni, de ha a fenyítésed és ítéleted valaha is elhagyna engem, akkor nem tudnék tovább élni. Ha a Te fenyítésed és ítéleted nélkül lennék, akkor elveszítettem volna a Te szeretetedet. A Te szereteted túl mély ahhoz, hogy szavakba önthessem. A Te szereteted nélkül a Sátán hatalma alatt élnék, és nem láthatnám a Te dicsőséges arcodat. Hogyan élhetnék tovább? Aligha tudnék tovább haladni ilyen sötétségben, egy ilyen életben. Az, hogy Te velem vagy, az olyan, mintha látnálak Téged, hát hogyan hagyhatnálak el? Teljes őszinteséggel esdeklem, könyörgöm Neked, hogy ne vedd el tőlem a legnagyobb vigaszomat, még ha az csak a vigasztaló szavaid elhintése is. Élveztem a Te szeretetedet, és most már nem tudok távol lenni Tőled; hogyan is ne tudnálak szeretni Téged? A bánat számtalan könnyét ontottam a Te szereteted miatt, mégis mindig úgy éreztem, hogy egy ilyen élet értelmesebb, jobban képes gazdagítani engem, jobban képes megváltoztatni engem, és jobban képes lehetővé tenni számomra, hogy elérjem az igazságot, amelyet a teremtett lényeknek birtokolniuk kellene.”

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről)

382. Ha olyan vagy, aki arra törekszik, hogy tökéletessé tegyék, akkor tanúságot fogsz tenni és azt mondod majd: „Isten e lépésről-lépésre történő munkájában elfogadtam Isten fenyítésének és ítéletének munkáját, és bár nagy szenvedést viseltem el, megismertem, hogyan teszi Isten tökéletessé az embert, elnyertem az Isten által végzett munkát, megismertem Isten igazságosságát, és az Ő fenyítése megmentett engem. Az Ő igazságos természete szállt rám, áldást és kegyelmet hozott nekem; az Ő ítélete és fenyítése az, ami megvédett és megtisztított engem. Ha Isten nem fenyített és nem ítélt volna meg engem, és ha Isten kemény szavai nem érnek el hozzám, nem ismerhettem volna meg Istent, és nem üdvözülhettem volna. Ma már látom: teremtett lényként nemcsak a Teremtő által teremtett dolgokat élvezhetjük, hanem – ami ennél is fontosabb – minden teremtett lénynek élveznie kellene Isten igazságos természetét és az Ő igazságos ítéletét, mert Isten természete méltó arra, hogy az ember élvezze. Sátán által megrontott teremtett lényként élvezni kellene Isten igazságos természetét. Az Ő igazságos természetében van fenyítés és ítélet, sőt van nagy szeretet. Bár ma képtelen vagyok teljesen elnyerni Isten szeretetét, mégis volt szerencsém látni azt, és ebben áldott vagyok.” Ezt az utat járják azok, akik megtapasztalják a tökéletessé tételt, és ez az a tudás, amelyről beszélnek. Az ilyen emberek ugyanolyanok, mint Péter; ugyanolyan tapasztalataik vannak, mint Péternek. Ugyancsak ezek azok az emberek, akik elnyerték az életet, akik birtokában vannak az igazságnak. Ha a végsőkig tapasztalnak, Isten ítélete során biztosan teljes mértékben megszabadulnak a Sátán befolyásától, és Isten elnyeri őket.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről)

383. Több évnyi tapasztalatot követően, miután átélte a finomítás és fenyítés nehézségét, az ember viharvertté vált. Bár az elmúlt idők „dicsősége” és „romantikája” az ember számára elveszett, tudtán kívül megértette az emberi magatartás alapelveit, és Isten oly sok éven át tartó gondos szándékait az emberiség megmentése iránt. Az ember lassan megutálja saját barbárságát, azt, hogy milyen nehéz őt megszelídíteni, Istennel kapcsolatos minden félreértését, és a túlzott igényeket, amelyeket Vele szemben támasztott. Az órát már nem lehet visszaforgatni. A régmúlt események emlékekké válnak, amelyekért az ember bűnbánatot tart, Isten szavai és gyengéd szeretete pedig az ember új életének hajtóerejévé válnak. Az ember sebei napról napra gyógyulnak, teste megerősödik, majd feláll és meglátja a Mindenható arcát... Kiderül, hogy Ő mindig is mellettem állt, vigyázva rám. Az Ő mosolya és szépséges ábrázata még mindig oly felkavaró, szíve még mindig olyannyira aggódik az emberiségért, amelyet teremtett, és keze még mindig éppoly meleg és erős, mint kezdetben volt. Olyan, mintha az ember visszatért volna az Édenkert idejébe, most azonban az ember nem hallgat többé a kígyó csábításaira, és nem rejtőzik el többé Jahve arcától. Az ember Isten előtt imádatban térdel, szembenéz Isten mosolygó ábrázatával, és legértékesebb áldozatát ajánlja fel – Ó! Én Uram, én Istenem!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. 3. függelék: Az ember csak Isten irányításának közepette menthető meg)