Hogyan kell törekedni az igazságra? (5.)

Hallottak néhányan mostanában negatív szóbeszédeket? (Igen.) Mi volt a reakciótok, amikor ezeket a szóbeszédeket hallottátok? Féltetek? Kíváncsiak voltatok? Tudni akarjátok, hogy miről szólnak ezek a szóbeszédek? (Nem akarjuk tudni, mivel azt már tudjuk, hogy a nagy vörös sárkány gyakran költ szóbeszédeket a semmiből. Bármit is mond, az hamis. Ezért nem érdekelnek minket ezeknek a szóbeszédeknek a részletei, és nem akarjuk megfejteni az általa mondott ördögi szavakat.) A nagy vörös sárkány mindenféle szóbeszédet gyárt, hogy félrevezesse és megrontsa az embereket, és sokak kerülnek tévútra, miután hallják a szóbeszédeket. Egyesek félni kezdenek és nem merik elfogadni az igaz utat; mások, akik elfogadták, szintén kételkedni kezdenek, és többé nem akarnak hinni Istenben. Mielőtt a nagy vörös sárkány szóbeszédeit hallották, úgy tűnt, hogy ezeknek az embereknek mindenféle kétség nélkül van hitük Istenben, valamint hajlandóak követni Istent és végezni a kötelességüket. Ám miután ezeket a szóbeszédeket hallják, azonnal kétségeik támadnak, és többé nem merik követni Istent és végezni a kötelességüket. Különösen azok közül néhányan, akiket a nagy vörös sárkány letartóztat, a kegyetlen kínzásának kényszere alatt megadják magukat és megtagadják Isten nevét, és egyesek közülük aláírják a „Három Nyilatkozatot”, és akár még arra is kényszerítik őket, hogy szidalmazzák Istent. Elég sok az ilyen ember. Mindannyian sok szóbeszédet és negatív propagandát hallottatok, és azt is láttátok, hogy miután a nagy vörös sárkány letartóztatja az Istenben hívőket, átmossa az agyukat – csakugyan meglehetősen sok embert félrevezettek. Továbbá azokat, akik elárulják Istent, arra használja, hogy szolgálatot végezzenek neki, megfigyelteti velük a gyülekezetet, valamint azt kéri tőlük, hogy kövessék az Istenben hívőket és kémkedjenek utánuk. A vallásos hit felszámolása és Isten egyházának megsemmisítése érdekében a nagy vörös sárkány fontos nemzeti feladatként, politikai küldetésként kezeli Isten választott népének elnyomását és letartóztatását, és nagy alapossággal és fáradsággal végzi. Emiatt az Istenben hívők közül sokan félelmet éreznek, ezért nem mernek hinni Istenben és nem merik végezni a kötelességüket. Különösen azután, hogy hallották a nagy vörös sárkány költötte szóbeszédeket, sokak tévútra kerülnek. Ami ezeket a szóbeszédeket illeti, Isten háza már rég összefoglalta és felismerte őket, ezért itt nem szükséges tárgyalni ezeket. Ha valóban letartóztatással találkozol, és a nagy vörös sárkány arra használja ezeket a szóbeszédeket, hogy megpróbálja átmosni az agyadat, állásfoglalásra kényszerít és arra kényszerít, hogy aláírd a „Három Nyilatkozatot”, mit kell tenned? Most már tudjátok, hogy a nagy vörös sárkány által költött szóbeszédek mind hamisak, félrevezetőek és megtévesztőek. Bár úgy álltok hozzá, hogy nem hallgatjátok meg, nem néztek rájuk és nem hiszitek el őket, ha eléd tennék ezeket a szóbeszédeket, és elérnék, hogy meghallgasd, megnézd őket, sőt akár azt gondold, hogy tényszerűek, vajon meginognál? Mire gondolnál a szívedben? Tudni akarnád az igazságot a tényekről? Ellenőrizni akarnád őket? Ami azt illeti, hogy a nagy vörös sárkány szóbeszédeket költ, hogy félrevezesse és megfélemlítse az embereket, vagy szóbeszédek és ateizmus segítségével mossa az emberek agyát és végez ideológiai munkát, közölnünk kell vajon az igazságot, hogy beoltsuk az embereket? Szükséges eleme ez a munkának? Egyesek ezt mondják: „A nagy vörös sárkány oly sok éve költ rólunk szóbeszédeket, különösen Krisztusról, a Szentlélek által használt emberről, valamint az egyházról és az egyház munkájáról szóló szóbeszédeket. Soha nem tisztáztuk őket, soha nem álltunk elő, hogy világossá tegyük a hozzáállásunkat vagy a nézőpontunkat, soha nem védekeztünk – helyénvaló ez?” Egyesek attól kezdve, hogy hinni kezdtek Istenben, egészen mostanáig soha nem tudták világosan felismerni a nagy vörös sárkány és a vallásos világ különféle szóbeszédeit. A szívükben mindig volt egy kérdőjel ezekkel a dolgokkal kapcsolatosan. Ez a kérdőjel nem jelent teljes hitetlenséget, sem teljes hitet; hanem azt jelenti, hogy egy középutas álláspontot fogadnak el ezeknek a dolgoknak a szemlélését illetően és azt gondolják, hogy ezek a dolgok mind lehetnek a nagy vörös sárkány költötte szóbeszédek, vagy lehetnek tények. Vajon ez a „lehetnek” az igazság keresésének látásmódját tükrözi? (Nem.) Ez annak a hitnek a látásmódja, miszerint a szóbeszédeket ellenőrizni kell és meg kell erősíteni, vagy a kivárás és a megfigyelés látásmódja, amely arra vár, hogy a tájékozott emberek eláruljanak néhány valós körülményt. Mondjátok meg Nekem, szerintetek milyen következményei lesznek annak, ha az emberek e két látásmód valamelyikével rendelkeznek? Veszélyben vannak ezek az emberek? E két látámód melyike teheti képessé tenni az embereket arra, hogy szilárdan megálljanak? (E két látásmód egyike sem tudja képessé tenni az embereket arra, hogy szilárdan megálljanak. Ha valakinek ez a „lehetnek” gondolata van, az azt mutatja, hogy még mindig nem biztos az igaz útban, és még mindig megvannak benne a szkepticizmus elemei. Ebben az esetben a szóbeszédek nagy kísértéssé válnak számára. Ha az emberek nem tudnak biztosak lenni az igaz útban, nem tudnak hinni az igazságban, és nem képesek átlátni a nagy vörös sárkány lényegét, akkor valójában nagy veszélyben vannak.) Ezek az emberek mindmáig nem biztosak az igaz útban. Mi a lényegük? (Ők lényegében álhívők.) Álhívők. Sokan vannak, akik e két látásmód valamelyikével bírnak? Természetesen elég sokan vannak. Amikor ezek az emberek szóbeszédeket hallanak, a szívükben kétségeket alakítanak ki Istennel kapcsolatban, és a szóbeszédek mélyére akarnak hatolni, hogy rájöjjenek, igazak vagy hamisak-e. Ám mivel nem tudják, hogyan keressék az igazságot ennek a kérdésnek a megoldása érdekében, végül egyszerűen megoldatlanul hagyják. Ez a probléma valójában még mindig létezik a szívükben, és nem nyer megoldást. Amikor ezeket a szóbeszédeket halljátok, keresitek az igazságot? Keresitek az igazságot, hogy boncolgassátok és felismerjétek a szóbeszédeket, vagy egyenként megvizsgáljátok a szóbeszédeket, hogy megállapítsátok, hogy helytállóak-e vagy sem, és hogy lássátok, valójában igazak-e vagy hamisak? Miután halljátok a szóbeszédeket, a szívetekben csak azt gondoljátok, hogy nem igazak, hogy pusztán arról van szó, hogy a nagy vörös sárkány szóbeszédeket költ és rágalmazó kampányt folytat, de nem cáfoljátok meg őket az igazság és a tények alapján, és valójában még mindig vannak kétségek a szívetekben, és egyszerűen ezeket a doktrinális állításokat használjátok fel a kétségeitek eloszlatására. Az efféle gondolkodás lehetővé teheti vajon számotokra, hogy szilárdan megálljatok? Az igazság keresése ez? Azt mutatja ez, hogy értitek az igazságot és elnyertétek az igazságot? Megoldódott a probléma gyökere? (Nem.) Nos, akarjátok az igazságot használni ennek a problémának a megoldására, hogy felismerhessétek ezeket a szóbeszédeket, hogy ne vezessenek félre, hogy egyáltalán ne legyenek kérdések a szívetekben, és teljességgel eloszlassátok a kétségeiteket, a gyanúitokat és az óvakodásotokat Velem szemben? Egyesek ezt gondolják: „Attól kezdve, hogy hinni kezdtünk Istenben, mostanáig hallgattuk a prédikációidat és elfogadtuk az öntözésedet és a pásztorolásodat, és nyertünk és fejlődtünk valamennyit. Ám ténylegesen nem éltünk Veled, illetve nem volt valódi kapcsolatunk Veled mint személlyel. Ezért teljesen a sötétben tapogatózunk és semmit sem tudunk arról, hogy milyen ember vagy Te, milyen a személyiséged és a jellemed, és milyen életet élsz.” Vagyis, amikor e hús-vér test emberi mivoltának a különféle megnyilvánulásairól és megnyilatkozásairól, az Én életemről, valamint az emberekkel és dolgokkal való foglalkozást illető hozzáállásomról és konkrét megnyilvánulásaimról van szó, az emberek mindig is kérdőjeleket társítottak ezekhez a dolgokhoz és kétségeket tápláltak irántuk. Az, hogy az emberek ezeket a kétségeket táplálják, egyrészt abból fakad, hogy az emberek maguk nem száz százalékig biztosak Isten megtestesülését illetően, másrészt pedig abból fakad, hogy az embereket befolyásolják a vallásos világ és a nagy vörös sárkány szóbeszédei, mivel túl sekélyes a megértésük az igazságról. Ezért sok a feltevésetek Rólam. Természetesen ezeknek a feltevéseknek a tartalma biztosan nem pozitív, illetve nem helyénvaló; biztosan tartalmaz sötét és negatív elemeket. Jó vagy rossz dolog számotokra az, hogy ezeket a feltételezéseket tápláljátok? Teher, rabság vagy ösztönző erő? Mit gondoltok? (Ha az emberek szívében ilyen negatív feltevések vannak, az nem jó dolog, hanem teher. Azt fogja eredményezni, hogy az emberek óvakodnak Istentől; semmiképp nem fogja elősegíteni a hitüket Istenben.) Milyen hatással vannak rátok ezek a negatív dolgok? Milyen következményekkel járnak majd? Bizonyos környezetekben veszélyesek számodra ezek a dolgok? (Igen.) Mivel ezek a dolgok terhet, nem pedig valami jót jelentenek számodra, az igazság segítségével el kellene oszlatnod őket? Vagy félre kellene tenned őket, nem kellene törődnöd velük és nem kellene gondolnod rájuk, és csak akkor foglalkozni velük, amikor tényleg adódik valamilyen probléma? Milyen a hozzáállásotok? (Amikor szóbeszédeket hallottam, félretettem őket és nem foglalkoztam velük. Most azonban Isten közlése révén rájöttem, hogy amikor ezek a problémák felmerülnek, az igazsággal kell megoldani őket. Ellenkező esetben az ember nem tudja letenni ezt a terhet a szívében, és ez bizonyos helyzetekben rossz következményekhez vezethet, akár odáig, hogy az ember kételkedik Istenben és megtagadja Istent, ami nagyon veszélyes.) Bár hangoztatod, hogy ezek szóbeszédek, ha soha nem látod igazán tisztán ezeket a szóbeszédeket, illetve nem állsz helyesen hozzájuk, és mindig ezeket a negatív dolgokat hordozod a szívedben, akkor gyakran fognak korlátozni. Ezek a szóbeszédek időzített bombák lesznek számodra, készen arra, hogy bármelyik pillanatban és bárhol felrobbanjanak. Ennek a következményei kétségkívül elképzelhetetlenek lesznek, te pedig apró szilánkokra törsz. Nem azok robbantották fel a bombát és törték apró szilánkokra magukat, akik aláírják a „Három Nyilatkozatot”? A nagy vörös sárkány azután sem vesz vissza, miután aláírják a „Három Nyilatkozatot”. Azt követeli, hogy mondjanak pár olyan dolgot, ami sérti Istent, és az ügy csak ezután tekinthető lezártnak. Bár a szívükben vonakodnak, úgy érzik, hogy nincs választásuk, és a bebörtönzés elkerülése végett megadják magukat a Sátánnak. Miután szidalmazzák Istent, úgy érzik, hogy elszállt a reményük arra, hogy áldásokhoz jussanak, hogy teljesen végük van. Többé nem kell azon gondolkodniuk, hogy igazak vagy hamisak-e azok a szóbeszédek, és az aggodalmak, az aggályok, a bátortalanság és a rettegés, amelyeket az Istenben való hitük sok éve alatt hordoztak magukban, teljesen eltűnnek. Az üdvösségre való reményük ezzel egyidőben szintén szertefoszlik. Mondjátok meg Nekem, még ha az emberek szkeptikusak is a megtestesült Istent vagy ezt az áramlatot illetően, sértegetniük kellene Istent? (Nem.) Amikor a nagy vörös sárkány azt mondja, hogy sértegesd Istent, miért engedelmeskedsz neki? Bárki is az, még ha valaki tagadja is az igaz utat, tagadja ezt az áramlatot, akkor sem lenne szabad sértegetnie Istent. Miféle emberek azok, akik sértegetik Istent? (Azok, akik képesek sértegetni Istent, gonosz emberi mivoltú emberek valamint azok, akikben különös gyűlölet van az igazsággal szemben és alávetik magukat a Sátán befolyásának.) Mondjátok meg Nekem, ha az emberek igazán hiszik a szívükben, hogy Isten létezik, hiszik, hogy Isten a Teremtő, hogy az emberiséget Isten teremtette, hogy az emberi életet Isten adja, és hogy Isten szuverén minden dolog felett, sértegetnék vajon Istent? (Nem.) Soha nem tennék. Semmilyen körülmények között nem sértegetnék Istent. Még ha szkeptikusak is a Mindenható Isten nevet vagy ezt az áramlatot illetően, ami Mindenható Isten munkája, biztosan soha nem sértegetnék Istent. Az a fajta ember tehát, aki képes sértegetni Istent, nemcsak ezt az áramlatot és a megtestesült Mindenható Istent tagadja, hanem Isten munkáját és az Isten által kifejezett igazságot is tagadja. Akkor hát melyik csoportba tartoznak az ilyen típusú emberek? (Ördögök; olyan emberek, akik a szívükben tagadják Istent.) Az efféle emberek a Sátán és az ördögök bandájának tagjai; ők nem Isten választott népe, nem Isten juhai – nem emberek. Egyesek, miután a nagy vörös sárkány letartóztatja őket, mivel nem értik az igazságot és nincs tisztánlátásuk, kétkedővé válnak, amikor szóbeszédeket hallanak. Kétségeket fogalmaznak meg a megtestesült Istennel kapcsolatban, és fenyegetések, ráhatások és kegyetlen kínzás kényszere alatt megtagadják Istent nevét, megtagadják ezt az áramlatot, amely a Szentlélek munkája, és megtagadják az egyházat. Ez már felér Isten elárulásával. Egyesek azonban még sértegetni is képesek Istent – ez a lelkiismeret és a józan ész teljes hiánya, nem tűr elnézést, és megbocsáthatatlan bűn elkövetése. Amikor embereket sértegetsz, illetve támadod, megítéled vagy rágalmazod őket, az jogi szempontból legfeljebb becsületsértés vétségének, vagy súlyosabb esetekben személyes támadásnak minősülne. Nem igazán komoly és nem halálos kimenetelű. Amikor azonban valaki képes Istent sértegetni, megváltozik a probléma természete. Ez többé nem egyszerűen Isten sértegetése – Isten káromlása! Mit jelent az istenkáromlás? A pozitív dolgok, az igazság vagy Isten közvetlen támadását, rágalmazását, sértegetését vagy becsmérlését jelenti – ezek mind istenkáromlást jelentenek. Isten szent, Isten a legfőbb, Isten szuverén az egész emberiség felett, Isten az, Aki élettel látja el az emberiséget, és Isten az emberi élet forrása. Isten lényege, identitása és státusza mindenek feletti. Isten tökéletes, jó és szent, Ő hibátlan és feddhetetlen. Pontosan azért, mert Isten szent, tökéletes és a legfelsőbb, és mert Isten a forrás, amely élettel látja el az emberiséget, a teremtett emberiség Isten ellen irányuló mindenféle rágalmazása, támadása és sértése istenkáromlást jelent. Most már értenetek kellene, hogy mi az „istenkáromlás”, ugye? (Az Isten ellen intézett mindenféle támadás, sértés vagy rágalmazás istenkáromlásnak minősül.) Ha meg kell magyarázni az „istenkáromlás” szót, az a pozitív dolgok rágalmazását, megítélését vagy elítélését jelenti, különösen pedig az igazság vagy Isten rágalmazását, megítélésé vagy elítélését. Ezt hívjuk istenkáromlásnak. Ezért az „istenkáromlás” szóval csak az emberiség Istenre irányuló rágalmazását, sértését, támadását és ítélkezését lehet leírni – ez viszonylag találó. Amikor az emberek megítélnek, sértegetnek, támadnak vagy elítélnek másokat, és az nem felel meg a tényeknek, az legfeljebb becsületsértés. Ha megfelel a tényeknek, akkor nem jelent becsületsértést. Az azonban, amikor az emberek megítélik és elítélik Istent, a tények elferdítése és az igazság hazugsággá változtatása – ez istenkáromlást jelent. Mi a természete annak, ha az emberek el merik ítélni Istent? Van Istennek bűne? (Nincs.) Isten szent, Isten bűn nélküli, ezért minden Isten ellen irányuló rágalmazást, támadást, ítéletet vagy sértést istenkáromlásnak nevezünk. Azok, akik sértegetik Istent, erre gondolnak: „Ha mondok pár olyan dolgot, ami sérti istent, szabadon engedhetnek és megmenekülhetek a veszélytől. A körülmények fényében isten nem fog emlékezni erre.” Emberi szempontból ez csak pár sértés, ami nem tűnik nagy problémának. De hogyan látja Isten ezt a dolgot? Az, hogy képes vagy megsérteni Istent, azt mutatja, hogy a szívedben már megtagadtad Őt. Csak azért vagy képes megsérteni Istent, mert a szívedben gyűlöletet táplálsz Iránta. Akár magadtól sértegeted Istent, akár mások kényszerítenek arra, hogy sértegesd Őt, az Isten megtagadásának és gyűlöletének a megnyilvánulása. Ezért ez a fajta viselkedés és cselekedet egy az egyben istenkáromlás.

Egyesek sosem tudják elengedni a különféle szóbeszédeket, mindig azt hiszik, hogy igazak lehetnek. Folyton ellenőrizni akarják, hogy a nagy vörös sárkány – a vezető párt –, a vallásos világ és a nem hívők által terjesztett szóbeszédek – különösen az online közzétett szóbeszédek és megjegyzések – igazak-e. Ha Isten sosem ismertetné az álláspontját vagy az Ő háza nem nyújtana semmiféle magyarázatot, teljesen elhinnék, hogy ezek a szóbeszédek igazak, és megtagadnák és elárulnák Istent – mi itt a probléma? Pontosan milyen alapon hisznek ők Istenben? Ha a hitük azon alapszik, hogy igazak-e ezek a szóbeszédek vagy sem, akkor az óriási hiba. Ami azt illeti, a prédikációk és a beszélgetések során, valamint Isten házának filmjeiben már sok szóbeszédet nagyon világosan boncolgattunk és cáfoltunk; itt nem szükséges részletekbe bocsátkoznom. Nos, milyen típusú szóbeszédeket akartok még mindig ellenőrizni? Tárjuk ma fel ezt a témát. Ha ellenőrizni akarjátok a szóbeszédeket, elmondom nektek a mondanivalómat róluk, hogy egyesek ne gondolkodjanak így tovább: „Rejtegetsz valamit előlünk, amit nem akarsz, hogy tudjunk? Mindig úgy érezzük, hogy nem tudunk teljesen megfejteni Téged. Bár követünk Téged és oly sok igazságot hallottunk már, a szívünk mélyén még mindig bizonytalanok vagyunk e szóbeszédek igazságát vagy hamisságát illetően, ezért mindig megvan bennünk az elgondolás és a gondolat, hogy ellenőrizzük őket.” Ha ellenőrizni akarjátok őket, mondjátok ki bátran. Beszéljünk nyíltan erről a dologról. Elmondom nektek a mondanivalómat ezekről – nincs itt semmi rejtegetnivaló. Van, aki ellenőrizni akarja őket? (Nincs.) Az ok, amiért nem akarjátok ellenőrizni őket, azon alapszik, hogy nem hiszitek el a nagy vörös sárkány szóbeszédeit, vagy azért van, mert olyan a hozzáállásotok, hogy „nem akarok foglalkozni ezzel az üggyel – úgy hagyom, ahogy van”? Vagy azért van, mert féltek, hogy a szóbeszédek ellenőrzését követően csalódottak lesztek és képtelenek lesztek szembenézni az eredménnyel, és nem tudjátok, hogy szilárdan meg tudtok-e állni, és nem akartok ilyen következményekkel szembesülni? Ezeknek a szóbeszédeknek a tartalmától függetlenül, attól függetlenül, hogy ellenőrizni akarjátok-e őket vagy sem, hogy hallani akarjátok-e vagy sem a mondanivalómat és a megjegyzéseimet ezekről a szóbeszédekről, és a hozzáállásotoktól függetlenül, Nekem csak egyféle hozzáállásom van: ha értitek az igazságot, természetszerűleg képesek lesztek tisztán látni ezeket a szóbeszédeket; ha nem értitek az igazságot és nem keresitek az igazságot, akkor nincs hozzáfűznivalóm. Ez azért van, mert oly sok, az igazságot kifejező szót szóltam; nem kell, hogy megmagyarázzam nektek ezeket a szóbeszédeket – Nekem nem ez a dolgom. Még most sem tudjátok tisztán látni ezeket a szóbeszédeket, miután oly sok prédikációt hallottatok? Ha nem tudjátok, az azt jelenti, hogy nem értitek az igazságot. Nem számít, mennyi mindent mondanak annak, aki nem érti az igazságot, hasztalan – olyan, mintha a nem hívőkhöz beszélnél; mindegy mennyit beszélsz, nem fogják megérteni. Ezért nincs hozzáfűznivalóm, amikor bármilyen szóbeszédről van szó! Nem akarok semmit megmagyarázni, mondani sem akarok semmit, sem igazolni vagy megvédeni nem akarok semmit. Bármit is mondanak a külvilágban, nincs hozzáfűznivalóm! Tisztán hallottátok ezt? (Igen.) „Nincs hozzáfűznivalóm” – ez egyfajta hozzáállás. Ezenkívül mit akarok még mondani nektek ezzel a kérdéssel kapcsolatban? Azt, hogy Isten identitása és lényege soha nem fog változni, Isten státusza nem fog változni, Isten természete nem fog változni, Isten hatalma és ereje nem fog változni, a tény, miszerint Isten szuverén az emberiség felett és élettel látja el az embereket, nem fog változni, Isten megtestesülésének ténye nem fog változni, és soha nem fog változni az a tény, hogy Isten az igazság, az út és az élet. Elegendőek ezek a szavak a kétségeitek eloszlatásához? (Igen.) Ez az összes mondanivalóm nektek erről a kérdésről. Ha értitek, akkor fogadjátok el. Ha nem értitek, akkor szánjátok rá az időt, hogy elmélkedjetek róla. Ha még mindig vannak kétségek a szívedben, és ezek a szavak nem tudják eloszlatni a kétségeidet, akkor nem tehetek többet. Hagyd, hogy a dolgok haladjanak a maguk útján. Ez minden, amit mondhatok és tehetek érted. Helyénvaló ez a megközelítés? (Igen.) Lehet bizonyos hatásuk az emberekre ezeknek a szavaknak? Amikor különféle összetett kérdésekkel szembesülsz, és repedés tűnik fel a közted és Isten között fennálló kapcsolatban, vagy ha súlyos kétségeid támadnak Istennel kapcsolatban, és ezek a szavak nem tudják megoldani azt a problémát, amellyel aktuálisan szembenézel, akkor álhívő vagy. Te nem az igazságot, hanem a Sátán hazugságait és mindazokat az ördögi szavakat fogadod el, amiket a Sátán mond. Épp, ahogyan az Ádámmal és Évával történt kezdetben – Isten ezt mondta: „A kert összes fájáról ehettek, de a jó és a rossz tudásának fájáról ne egyetek, mert biztosan meghaltok azon a napon, amikor arról esztek.” A szívükben őrizték Isten szavait, miután hallották őket. Amikor azonban a Sátán azt mondta nekik, hogy „isten azt mondta, hogy ne egyétek a gyümölcsöt a jó és a rossz tudásának fájáról – ez nem szükségképp igaz. Ha megeszitek, nem biztos, hogy meg fogtok halni”, Ádám és Éva azonnal kételkedni kezdett. Elhagyták Isten szavait és a kígyó szavainak hittek. Azt gyanították, hogy hazugság volt az, amit Isten mondott. Amiatt, amit a kígyó mondott, nem hittek többé Istenben és nem engedelmeskedtek Istennek, hanem teljes egészében a kígyó hazugságait követték. Tisztán látni, hogy mi lett ennek a végső következménye. Miközben elhitték és elfogadták azt, amit a kígyó mondott nekik, meg is tagadták azt, amit Isten mondott volt, hazugságnak tartva az, amit Isten mondott. Többé nem hitték, hogy Isten szavai igazak, és nem hittek többé Isten identitásában és lényegében. Ehelyett kételkedtek Istenben és arra gyanakodtak, hogy hátsó szándékai vannak velük kapcsolatban, és hogy hazugságokkal téveszti meg őket. Ezzel szemben elhitték, hogy igaz az, amit a kígyó mondott, és hogy a kígyó a javukat szolgálva beszélt. A végső következmény az lett, hogy a kígyó elcsábította, a Sátán pedig megrontotta őket. Eltávolodtak Isten gondviselésétől, elveszítették Isten oltalmát és olyan útra léptek, ahonnan nincs visszatérés.

Megoldódott számotokra a szóbeszédek problémája? Ha nem oldódott meg, lassan dolgozzátok fel ti magatok. Ami azt illeti, hogy miként kell kezelni a szóbeszédeket, már rengeteg dolgot közöltem. Ha még mindig vannak olyan emberek, akik nem képesek átlátni a különféle szóbeszédeket és nem tudják felismerni őket, beszélgessetek erről és oldjátok meg ti magatok. Bár ez nem számít lényeges kérdésnek, olyasmi az emberek mindennapi életében, ami gyakran megzavarhatja az elméjüket és megzavarhatja az életüket. Bár egyes szóbeszédek nem mennek el odáig, hogy azonnal elvegyék az életedet, ezek is egyfajta zaklatást jelentenek számodra, mint egy bosszantó légy, amely nem csípi meg az embereket, de undorral tölti el őket – időről időre feltűnik, hogy zavarjon. Ezek a szóbeszédek és ördögi szavak különösen akkor tűnnek fel, hogy zavarjanak, hogy gyötörjenek a szívedben, hogy visszahúzzanak, apránként elsüllyesztve téged, amikor gyenge vagy, amikor kudarccal vagy akadályokkal nézel szembe, vagy amikor negatív vagy. Néhányan épp így vonultak vissza és hagytak fel a hittel. Látod, a B csoportokba vagy közönséges gyülekezetekbe küldött emberek nagy veszélyben vannak – de nincsenek-e veszélyben azok, akik teljes munkaidőben végeznek kötelességet? Egyesek közülük is nagy veszélyben vannak. Közülük melyik csoport? Az emberek azon csoportja, akiknek egyre csak nem sikerül megérteniük az igazságot. Bármennyit is hallottak Isten szavaiból, nem értik azokat. A szívükben mindig kételkednek: „Miért nem jövök rá, hogy Isten szavai közül melyek az igazság? Mindenki azt mondja, hogy az igazság az út, az élet – miért nem érzem azt, hogy az az élet? Én is sokat hallottam Isten szavaiból, ám a bennem lévő élet nem változott; én még mindig én vagyok, nem változtam!” Soha nem értik meg, hogy mi az igazság, sosem értik meg Isten munkáját, és a látomások mindig homályosak maradnak számukra. Az ilyen emberek veszélyben vannak. A szóbeszédek hallatán az ilyen emberek sosem keresik az igazságot, hogy tisztán lássák őket; csak azt tudják, hogyan térjenek ki a szóbeszédek elől és hogyan utasítsák el őket. Ha ki tudnak térni előlük, szerencsésen elkerülik a csapást; ha nem tudnak kitérni előlük, a Sátán foglyul ejti őket. Mondjátok meg Nekem, véletlen az, hogy a Sátán foglyul tudja ejteni ezeket az embereket? (Nem.) Azok, akik soha nem értik meg az igazságot, akik soha nem értik meg, hogy mi az Istenbe vetett hit – Isten juhai ezek az emberek? Képesek megérteni Isten szavait? (Nem képesek.) Ezek az emberek soha nem értik meg Isten szavait, sem az igazságot nem keresik; és folyton ezen aggódnak: „Mikor fog eljönni Isten napja? Mikor fogunk belépni a menny királyságába?” Azokat a dolgokat tekintve, amelyeket az embereknek az Istenben való hitben meg kellene érteniük, egyet sem értettek meg közülük. Hogy lehetnek ilyen zavaros fejűek?! Mondjátok meg Nekem, milyen érzés van a szívemben, amikor egy efféle zavaros fejű emberhez beszélek? Tisztelet vagy sajnálat? Vagy esetleg felháborodottság? Irritál, ha ezeket az embereket látom. Mit nyerhetnek az istenhitből ezek a zavaros fejű bolondok? Miután a nagy vörös sárkány letartóztatja őket és kimossa az agyukat, felfedik és kiiktatják őket. Ezek az emberek a legcsekélyebb mértékben sem értik az igazságot, és Isten háza nem akar ilyen embereket. A nagy vörös sárkány révén fedik fel és iktatják ki őket. Mondjátok meg Nekem, szeretetnélküliség ez? (Nem.) Ha a nagy vörös sárkány nem tartóztatná le ezeket az embereket, és ha ezek a szóbeszédek nem vezetnék félre őket, vajon mindig ragaszkodnának az egyházhoz? Milyen körülmények hatására léphetnek vissza? (Pontosan a nagy vörös sárkány szóbeszédei hatására. Miután hallják a szóbeszédeket és elhiszik őket, visszalépnek.) Pontosan a nagy vörös sárkány, eme ellenpont démoni karmai révén esnek foglyul, és végül emiatt nem hisznek többé. Az a helyzet, hogy ezek az emberek nem tudják felfogni az igazságot, nem tudnak semmilyen kötelességet végezni és nem tudnak semmilyen szolgálatot tenni. Csak a létszámot növelik Isten házában, ingyenélők és a halált várják. Mindegyikük szánalmas állapotban van, ugyanakkor azt állítják, hogy Isten követői, Isten választott népe – hát nem gyalázatosak? Azoknak, akik Istent követik, legalább embereknek kell lenniük, nem pedig lélek nélküli halott embereknek, nem fenevadaknak. Olyan embereknek kell lenniük, akik képesek megérteni az Isten által mondott szavakat. Csak azok Isten juhai, akik képesek megérteni Isten szavait és értik az igazságot. Csak Isten juhai tudják őszintén végezni a kötelességüket és követni Istent. Azok, akik nem Isten juhai, nem őszinte követők. Céllal férkőznek be a gyülekezetbe, azért, hogy áldásokat nyerjenek. Az ő szívükben nincs Isten. Nem számít, hány éven át hisznek, soha nem lehet istenfélő szívük. Az ördögök, a Sátánok és azok a mocskos démonok és gonosz szellemek által megszállottak szintén tudják, hogy ez az igaz út, és ők is áldásokra vágynak. De akar-e Isten ilyen embereket? (Nem akar.) A különféle gonosz szellemek és mocskos démonok megszállják az állatokat, és miután sok évnyi művelésen keresztülmennek és természetfeletti lények lesznek belőlük, mindig emberré akarnak válni. Nem hajlandóak megmaradni mocskos démonoknak, gonosz szellemeknek vagy különféle állati szellemeknek; magasabb szintre akarnak emelkedni – emberek akarnak lenni. Hasonlóképpen, ezek a zavaros fejű bolondok is emelni akarnak a rangjukon, Isten választott népévé akarnak lenni. Mondjátok meg Nekem, akar Isten ilyen embereket? Nem akar. Még ha be is férkőznek a gyülekezetbe, hiábavaló lesz; mindenképpen el kell takarítani őket. Ha egyszer eltakarítják őket, Isten háza tiszta lesz és a gyülekezet tiszta lesz. Azoknak, akik maradnak, legalább olyan embereknek kell lenniük, akik elismerik Isten identitását és lényegét, akik elismerik, hogy Isten az igazság, az út és az élet, és akik készségesen tudnak szolgálatot végezni Istenért. Ezek a zavaros fejű bolondok vajon képesek ezt elérni? Messze nem sikerül elérniük ezt. Mind lélek nélküli halott emberek, mégis folyton áldásokat akarnak, folyton be akarnak lépni a királyságba és folyton a mennybe akarnak menni. Az ambíciójuk és a vágyuk nem kicsi, de még csak azt sem nézik meg, hogy mik is ők – túlbecsülik magukat! Helyes, ha az ilyeneket kiiktatják. Úgy érzitek, hogy kár? (Nem.) Isten kezdettől fogva ezt mondja: „Amit Én akarok, az az emberek kiválósága, nem pedig a számuk nagysága.” Ez Istennek az Ő választott népétől megkövetelt normája, valamint a gyülekezetben lévő emberek létszámára vonatkozó követelmény és alapelv. „Amit Én akarok, az az emberek kiválósága” – a „kiválóság” itt a királyság jó katonáira vagy a győztesekre vonatkozik? Egyik sem pontos. Hogy pontosan fogalmazzunk, a „kiválóság” azokra vonatkozik, akik normális emberi mivolttal rendelkeznek, akik valóban emberek. Isten házában, ha el tudod végezni azokat a kötelességeket, amelyeket egy embernek el kell végeznie, ha használható vagy emberi lényként, és ha eleget tudsz tenni egy ember felelősségeinek, kötelességeinek és kötelezettségeinek anélkül, hogy mások húznának, vonnának, vagy tolnának, és nem vagy haszontalan szemét, nem vagy ingyenélő, nem vagy naplopó – képes vagy felvállalni egy ember felelősségeit és kötelezettségeit és vállalni egy ember küldetését – csak ez jelenti azt, hogy megfelelő színvonalú ember vagy! Képesek vajon vállalni egy ember küldetését ezek a naplopók és azok, akik nem a megfelelő feladatokkal foglalkoznak? (Nem.) Egyesek nem hajlandóak felelősséget vállalni; mások nem tudják vállalni – haszontalan szemetek. Nem lehet embernek nevezni azokat, akik nem képesek vállalni egy ember felelősségeit. Nézzétek meg azokat, akik szellemi fogyatékosok, idióták, agyilag bénultak, vagy akiknek a teste bénult – normális emberi lényeknek nevezhetők? (Nem.) Miért nem? Az ilyen emberek nem képesek élni, nincs túlélőképességük, és nem képesek gondoskodni magukról. Teljes mértékben mások segítségére és gondoskodására hagyatkoznak, úgy élnek, hogy nem képesek eltartani magukat, és képtelenek felvállalni egy ember felelősségeit és kötelezettségeit. Azok, akik nem képesek felvállalni a saját kötelességüket Isten házában, nem normális emberek, és Isten nem akarja őket. Akár vezető, akár dolgozó vagy, vagy szakmai készségekkel járó speciális munkát végzel, képesnek kell lenned vállalni azt a munkát, amelyért felelős vagy. Azon túl, hogy képes vagy irányítani a saját életedet és túlélésedet, a létezésed nem csupán a lélegzésről, nem evésről, ivásról és szórakozásról szól, hanem arról, hogy képes legyél vállalni az Isten által neked adott küldetést. Csak az ilyen emberek méltók arra, hogy teremtett lényeknek és embernek nevezzük őket. Isten házában azok, akik mindig potyázni akarnak és mindig megpróbálják kidumálni magukat abban a reményben, hogy valahogy átvészelik a végéig és áldásokat nyernek, semmilyen munkát és semmilyen felelősséget nem tudnak vállalni, küldetésről nem is beszélve. Az ilyen embereket ki kell iktatni, és ez nem kár. Ez azért van, mert az, amit kiiktatnak, nem ember – ők nem alkalmasak arra, hogy embernek nevezzék őket. Hívhatod őket haszontalan embereknek, naplopóknak vagy léhűtőknek; mindenesetre, nem érdemesek arra, hogy embernek nevezzék őket. Amikor munkát osztasz ki nekik, nem tudják önállóan elvégezni; amikor pedig egy feladatot osztasz rájuk, nem tudnak felelősséget vállalni, és nem tudják teljesíteni a rájuk háruló kötelezettséget – az ilyen embereknek annyi. Nem méltóak az életre; halált érdemelnek. Már az is Isten kegyelme, egy kivételes kegy, hogy megkíméli az életüket.

A szóbeszédek témáját illetően itt megállunk. Ha még mindig vannak problémáitok, felvethetitek őket és beszélgethettek róluk, vagy kereshetitek az igazságot, hogy ti magatok megoldjátok őket. Mi nem fogunk többet beszélni erről, rendben? Van valakinek ellenvetése? (Nincs.) Ha van még olyan probléma, amiről nem beszéltem, akkor gondolkodjatok, hogyan oldhatnátok meg őket ti magatok. Én eleget tettem a felelősségemnek ebben a kérdésben. Tegyük fel, hogy valaki ezt kérdezi: „Még nem kaptuk meg a választ, amit akarunk; igazak vagy hamisak ezek a szóbeszédek? Kérjük, adj egyértelmű választ.” Még ha egyértelmű választ adok is, milyen problémát oldhat meg? Ezért mondom, hogy nektek magatoknak kell megtalálnotok ezt a választ. Nekem nincs hozzáfűznivalóm. Minden attól függ, hogy van-e tisztánlátásotok. Azokat, akik elnyerték az igazságot, soha nem fogják félrevezetni. Ami azt illeti, ezek a szóbeszédek sok embert felfedtek. Azok, akik éveken át hittek Istenben, de nem nyerték el az igazságot, már mind lelepleződtek – ez Isten bölcsessége. Ez az Én válaszom. Értitek? (Igen.) Akkor hát mi az, amit mondani akarok nektek? Amit mondani akarok, az mind benne van Az Ige testet ölt köteteiben és az összes prédikációban. Ezeket a szavakat akarom mondani nektek. Ez nem elég? (Elég.) Ha egyesek továbbra is kitartanak, és ezt kérdezik: „Nos, akkor van válaszod a szóbeszédeket illetően?” Nemet mondok, még mindig nincs hozzáfűznivalóm. A prédikációkban már sok mindent elmondtam abból, amit mondani akarok. Ha hajlandóak vagytok keresni az igazságot, és el tudjátok fogadni ezeket a szavakat és tartani tudjátok magatokat hozzájuk, akkor a problémáitok meg fognak oldódni. Ha nem fogadjátok el ezeket a szavakat, akkor a problémáitok örökre problémák maradnak. Én eleget tettem a felelősségemnek; ennek többé semmi köze Hozzám. Tisztán hallottátok? (Igen.)

Folytassuk a beszélgetést a „Hogyan kell törekedni az igazságra” témájáról. Ebben az időszakban még mindig az „elengedéssel” kapcsolatos tartalmat tárgyaljuk a „Hogyan kell törekedni az igazságra” témáján belül, és a legfontosabb témáról, „az ember és Isten közötti gátak, valamint az ember Istennel szembeni ellenségességének elengedéséről” beszélünk. Ennek a témának az első aspektusa az ember Istennel kapcsolatos elképzeléseinek és képzelődéseinek elengedése. Ebben az aspektusban az emberek Isten munkájával kapcsolatos elképzeléseit és képzelődéseit tárgyaltuk, ami egy viszonylag összetett kérdéskört foglal magában: a veleszületett állapotok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok közötti különbségeket. Ebben sok a részlet. Amikor az emberek a mindennapi életben problémákkal szembesülnek, mindig összekeverik a fogalmakat, és nem tudják egyértelműen megkülönböztetni, hogy egy adott probléma pontosan melyik csoportba tartozik, illetve, hogy miként lehet különbséget tenni köztük. Bizonyos megnyilvánulások tekintetében például az emberek nem tudnak különbséget tenni, hogy azok az emberi mivolttal vagy a veleszületett állapotokkal kapcsolatosak-e. Ami pedig más megnyilvánulásokat illet, az emberek nem tudják megmondani, hogy azok a romlott beállítottságokkal vagy az emberi mivolttal kapcsolatos kérdések-e. Az emberek nem tudnak különbséget tenni ezek között. A veleszületett állapotok bizonyos problémáit és hibáit gyakran romlott beállítottságoknak tekintik az emberek, vagy romlott beállítottságoknak tekintik az emberi mivolt bizonyos hiányosságait és problémáit. Néha, még amikor egy romlott beállítottság megnyilatkozásáról van is szó, inkább egy veleszületett állapot megnyilatkozásának tekintik azt, amely nem tud változni. Az emberek ezért az Istenben való hit folyamata során gyakran nagyon homályosnak érzik a veleszületett állapotok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok kérdéseit, és nem tudnak különbséget tenni közöttük. Legutóbb ennek egy részletéről beszéltünk, és természetesen mondtunk pár példát, ám úgy érzem, hogy ez nem volt elég konkrét. Ma az e három csoportba tartozó kérdésekkel fogunk foglalkozni, és részletesebben fogunk beszélgetni róluk. Beszélni fogunk néhány konkrét megnyilvánulásról és példáról, utána pedig tisztán fogjátok látni, hogy melyik csoportba tartoznak: a veleszületett állapotokhoz, az emberi mivolthoz vagy a romlott beállítottságokhoz. Ha nem tudjátok tisztán látni, akkor együtt fogjuk feltárni őket. Ez hogy hangzik? (Jól.) Legutóbb egy kicsit többet beszéltünk a veleszületett állapotokról, ezért e tekintetben természetesen valamelyest tisztábban láttok. Ugyanakkor még mindig vannak olyan dolgok, amelyek viszonylag határesetnek számítanak vagy az emberi mivolton belül foglalt aspektusokhoz hasonlítanak, és az emberek még mindig nem tudnak különbséget tenni, hogy a veleszületett állapotokhoz vagy az emberi mivolthoz sorolják-e őket. Felvetek néhány megnyilvánulást, illetve viselkedést és cselekvést, ti pedig megmondjátok, hogy melyik aspektushoz sorolandók. Mi az előnye annak, hogy így beszélgetünk? Ha egyszer tudod, hogy egy adott megnyilvánulás melyik aspektushoz tartozik, tudni fogod, hogy miként közelítsd meg és miként kezeld.

Kezdjük az első megnyilvánulással: szorgalom a dolgok végzésében, vagyis ha valaki nagyon dolgos. Ez melyik aspektushoz tartozik? (Ez az ember emberi mivoltának megnyilvánulása.) Nos akkor, ez az emberi mivolt érdeme vagy hibája? (Az emberi mivolt érdeme.) A szorgalom és a dolgosság az emberi mivolt érdeme. A rend és a tisztaság szeretete és a higiénia fenntartása – ez milyen megnyilvánulás? (Az emberi mivolt érdeme.) (Ez egy jó életmódbeli szokás, az ember veleszületett állapotaihoz tartozik.) Veleszületett állapot? Nem az emberi mivolt érdeme és erőssége? (De.) Épp most mondta valaki, hogy veleszületett állapot; ez nem helytálló. Az ember emberi mivoltával és életmódbeli szokásaival kapcsolatos; természetesen ez is az emberi mivolt érdeme és erőssége. A következő megnyilvánulás: egyesek lusták; szeretik a kényelmet és gyűlölik a munkát, és nem szeretnek dolgozni. Amikor nem dolgoznak, különösen jól érzik magukat, amikor azonban hozzákezdenek a munkához, romlik a hangulatuk – bosszúsak, ingerültek és dühösek lesznek. Lomhának érzik magukat, híján vannak az energiának és nem akarnak dolgozni, amikor tennivaló akad. Amikor azonban evésről, ivásról és szórakozásról van szó, határtalan az energiájuk. Lustaság – ez milyen probléma? (Rossz emberi mivolt.) Az a legkevesebb, hogy ez az emberi mivolt hibája, hiányosság és jelentős probléma az emberi mivoltban. A rossz emberi mivolt szintjére még nem ér fel. Ha ilyen emberek szeretnek parancsolgatni másoknak és kihasználni az embereket, másokkal végeztetik el a munkát, miközben ők maguk semmit sem csinálnak, az milyen probléma? (Rossz emberi mivolt.) Amikor valamilyen munka elvégzésére kérik őket, mindenféle okot és kifogást találnak, hogy elkerüljék; egyszerűen nem akarnak dolgozni. Nem fogalmazzák meg nyíltan a szándékaikat, hanem különféle módszerekhez, taktikákhoz, vagy hazugságokhoz és átveréshez folyamodnak, és megpróbálják másokkal elvégeztetni a munkát, miközben ők kerülik azt, hogy élvezzék a szabadidejüket. Ez milyen probléma? (Romlott beállítottság, elvetemült beállítottság.) Pusztán romlott beállítottság? Azoknak az embereknek, akik szeretnek kihasználni másokat és parancsolgatni másoknak, mindenekelőtt rossz az emberi mivoltuk és aljas a jellemük. Másodsorban, a másoknak parancsolgató ravasz módszereik leleplezik a csalárd, elvetemült beállítottságukat. Abbéli megnyilvánulásaik, hogy szeretnek kihasználni másokat és parancsolgatni nekik, azt mutatják, hogy rossz az emberi mivoltuk, és hogy súlyos a romlott beállítottságuk – csalárd és elvetemült. Látod, egyes megnyilvánulások csupán rossz emberi mivoltot vagy az emberi mivolt bizonyos hiányosságát tükrözik, és nem emelkednek a romlott beállítottság szintjére. Egyes megnyilvánulások azonban, amelyek aljas emberi mivolt alapjára épülnek, közvetlenül magukban foglalják a romlott beállítottságokat. Ezért egyetlen megnyilvánulás sem olyan egyszerű. Egyes megnyilvánulások nem csupán egy, hanem két problémával járnak.

Felszínesség – milyen aspektushoz tartozik ez? (Ez az emberi mivolt hibája.) Helyes, ez az emberi mivolt hibája. Ha ez csak arról szól, hogy valaki szereti kicsípni magát, szeret csinosan kinézni és szereti ha megdicsérik azért, mert jól néz ki, gyönyörű, jóképű vagy fiatalos – azt akarja, hogy mások jó véleménnyel legyenek a megjelenéséről vagy pozitívnak lássák azt – akkor ez kizárólag az emberi mivolt problémája. Milyen problémája az emberi mivoltnak? Nyilvánvalóan nem érdem, hanem hiba. Egyesek talán ezt mondják: „Mindenki szereti a szépséget – hogy lehet ez hiba?” Akkor miért mondom, hogy a felszínesség az emberi mivolt hibája? Mivel a felszínesség hiba, a megnyilvánulásai nem helyénvalóak. A felszínesség nem arról szól, hogy az ember megfelelő, méltóságteljes, jámbor vagy komoly külsőt ölt, és a méltóságteljesség és illendőség benyomását kelti másokban; nem a megfelelő megjelenés szintjén áll, hanem túlzóbb és komolyabb, mint a megfelelő kinézetre fordított jogos figyelem. Amikor az emberek felszínesek, különös figyelmet szentelnek annak, hogy kicsípjék és mutogassák magukat, arra késztetve másokat, hogy a külsejükre koncentráljanak, egészen odáig, hogy némiképp szégyentelenek – más szóval ezeket az embereket sok dologban befolyásolja és korlátozza a megjelenés. Ez az emberi mivolt hibája. Egyeseket például zavar, ha smink nélkül mennek el otthonról. Zavarban vannak, ha úgy találkoznak másokkal, hogy nem fújnak magukra parfümöt. Mindig ezekkel a dolgokkal vannak elfoglalva, folyton túlzásba akarják vinni a cicomázkodást, hogy mások nagyra tartsák és kedveljék őket. Ez túlzott felszínesség – ezen a ponton ez hibává válik. Ez a hiba már túlment a normális emberi mivolt keretein és megkövetelt normáin. A túlzott felszínesség az emberi mivolt hibája. Ezzel zárjuk eszmecserénket erről a megnyilvánulásról.

A következő megnyilvánulás a reflektorfény szeretete. Ez milyen megnyilvánulás? (Az emberi mivolt hiányossága; az, hogy valaki szereti előtérbe tolni magát, szeret hivalkodni.) Akkor ebben van romlott beállítottság? (Igen, mert ha valaki szeret a reflektorfényben lenni, akkor hivalkodni akar, ki akar tűnni.) Milyen probléma a reflektorfény szeretete és az, hogy az ember mindig mutogatni akarja magát? Azért van ez, mert van vezetői képessége, vagy mert érti az igazságot és tudatában van a tehernek? Ha tudatában van a tehernek, van munkaképessége és képes vállalni egy részmunkát, az nem a reflektorfény szeretete. Akkor milyen probléma a reflektorfény szeretete? Egyrészt az emberi mivolt hibája. Az ilyen típusú emberek szeretnek reflektorfényben állni. Akárhová mennek, szeretnek hivalkodni, attól tartva, hogy a többiek nem veszik észre őket. Meglehetősen hivalkodó, túlzó módon és hangosan is beszélnek. Minél többen vannak jelen, ők annál buzgóbban igyekeznek beszélni, mindig helyet akarnak maguknak a tömegben. A reflektorfény szeretete nem tekinthető rossz emberi mivolt megnyilvánulásának. Nem foglalja magában az ember jellemét, és csupán az emberi mivolt hibája, egyfajta hiányosság vagy probléma. Miért mondom, hogy az emberi mivolt hiányossága vagy problémája? Azért, mert a józan ész hiányának megnyilvánulása. Ezek az emberek folyton a reflektorfényt keresik, de valóban képesek felvállalni a munkát? Miért akarnak folyton reflektorfénybe kerülni? Azért, mert ambíció és vágy hajtja őket? Azért, mert szeretik a státuszt, ha magasztalják őket, és ha a figyelem középpontjába kerülhetnek? Azért, mert szeretik, ha tekintélyük van az emberek között, felsőbbrendűek másoknál és mert szeretnek vezetni másokat? (Igen.) Hát nem lepleződik le az ilyen személy emberi mivolta? Milyen emberi mivolt ez? Híján van a józan észnek. Hát nem az emberi mivolt hibája? (De igen.) Egyrészt az emberi mivolt hibája. Másrészt, az efféle ember nem csupán alkalmanként nyomul előre vagy hivalkodik; inkább az a helyzet, hogy szeret reflektorfénybe kerülni, mivel hajtja az ambíció és a vágy, szereti a státuszt, a hatalmat és azt, ha övé az utolsó szó. Hát nincs ebben romlott beállítottság is? (De van.) Milyen romlott beállítottság? (Arrogáns.) Ez arrogancia. Mi jogosítja fel az illetőt arra, hogy reflektorfénybe kerüljön? Mi jogosítja fel arra, hogy övé legyen az utolsó szó és vezessen másokat? Egyesek ezt mondják: „Én értem az igazságot és tudatában vagyok a tehernek.” Még ha tudatában is vagy a tehernek, akkor is meg kell nézni, hogy tudsz-e valódi munkát végezni. Nem arról van szó, hogy csak azért, mert tudatában vagy a tehernek és csinálni akarod, valóban jól is tudod csinálni. Nincs logikai összefüggés e két dolog között. Az, hogy csinálni akarod és szereted csinálni, nem jelenti azt, hogy tudod is csinálni vagy értesz is a vezetői munkához. Szeretsz reflektorfényben lenni, szereted a státuszt – ez azt jelenti, hogy mindenkinek téged kell választania? Melyek a gyülekezetvezetők kiválasztásának alapelvei? (Azon kell alapulnia, hogy az illetőnek van-e munkaképessége, olyan ember-e, aki az igazságra törekszik, és hogy igaz ember-e.) Az a legkevesebb, hogy igaz embernek kell lenned. Kell legyen lelki megértésed, képesnek kell lenned felfogni az igazságot, és kell legyen munkaképességed is. Csak ekkor felelsz meg azoknak a feltételeknek, hogy műveljenek, és válsz művelésre alkalmas jelöltté. Meg kell felelned mindezeknek a feltételeknek. Ha e feltételek egyikének sem felelsz meg, vajon mindenki vezetőnek választana csak azért, mert szeretsz reflektorfényben lenni? Ez sosem történne meg. Ezért nem arrogancia vajon, ha mindig szeretsz reflektorfényben állni, mindig szeretsz hivalkodni? (De igen.) Ez arrogancia és önmagad túlbecsülése. Az emberi mivolt szempontjából az arrogancia a józan ész hiánya. Ha az igazsággal mérjük, romlott beállítottság és sátáni beállítottság. A reflektorfény szeretetének megnyilvánulása az emberi mivolt hibája és romlott beállítottság is egyben, amiszintén két problémát foglal magában. Bár a reflektorfény szeretete nem ér fel a szegényes vagy rossz emberi mivolt szintjére, mégis a józan ész hiányának egyfajta megnyilvánulása, és az arrogáns beállítottság egy megnyilvánulása is. Ha valaki csupán szeret a reflektorfényben lenni, és nem nyomja el és nem gyötri az embereket, és nem használja gonosz emberek eszközeit, hogy viszályt szítson vagy klikkeket alakítson, akkor ez csak az emberi mivoltának a hibája. Ugyanakkor, ha gonosz emberek vagy antikrisztusok megnyilvánulásait mutatja, és gonosz tettekhez is folyamodik, akkor az emberi mivolt e hibája súlyosbodik – mivé válik? Szegényes, szörnyű és gonosz emberi mivolttá – az ilyen emberi mivolt jellemzésére ezek az aspektusok használatosak. Továbbá az ilyen emberek által felfedett romlott beállítottságok megnyilvánulásaiban az arrogancia és az ádázság egyaránt benne van; vannak persze konkrétabb megnyilvánulások is. Tehát az ilyen emberek emberi mivoltát annak alapján kell jellemezni, hogy milyen mértékben fedik fel ezeket a romlott beállítottságokat. Ha csupán szeretnek reflektorfényben lenni, és nem mutatják gonosz emberi mivolt megnyilvánulásait – nem nyomják el és nem gyötrik az embereket, nem alakítanak klikkeket és nem alapítanak titokban független királyságot, illetve nem vezetik félre és nem kényszerítik engedelmességre az embereket rendhagyó módszerekkel – akkor a reflektorfénynek ez a szeretete csupán az emberi mivolt hibája. Amint azonban ilyen gonosz tetteket követnek el, az nem az emberi mivolt hibája többé. Akkor milyen probléma? (Szegényes, szörnyű és gonosz emberi mivolt.) Pontosan. Többé nem csupán az emberi mivolt hibája, hanem inkább gonosz emberi mivolt. A reflektorfény szeretete csupán az emberi mivolt hibája. Ha egy ilyen embernek van lelki megértése, bizonyos képessége és munkaképessége, megválasztanátok vezetőnek? (Igen.) Miért választanátok meg? (Azért, mert nem gonosz ember.) Az, hogy szereti a reflektorfényt, csupán egy romlott beállítottság megnyilatkozása. Abban, hogy szeret reflektorfényben lenni, nincs gonoszság, és az illető nem gonosz ember. Amennyiben megfelel azoknak a feltételeknek, hogy vezető legyen, megválasztható és tovább művelhető. Bár a reflektorfény szeretete a gyenge józan ész megnyilvánulása az emberi mivoltban, tekintve hogy az illető képes munkát végezni, van munkaképessége, van lelki megértése, képes felfogni az igazságot, ráadásul hajlandó munkát végezni és felügyelő lenni, megválasztható. Miért választható meg? Azért, mert az emberi mivolta, ahogyan a képessége is megfelelő színvonalú. Amíg nem gonosz ember vagy antikrisztus, nem gyötörné és nem nyomná el az embereket, és nem próbálna önálló királyságot alapítani, vezetőnek választható. Ha azonban a reflektorfény iránti szeretetében megvannak a gonosz emberi mivolt elemei, meg kellene választani egy ilyen embert? (Nem.) Még mielőtt vezetővé választanák, már elkezd fondorlatos eszközökkel élni, titokban klikkeket alakítani és manipulálni a szavazatokat. A céljai elérése érdekében megtévesztő manővereket hajt végre, és még arra is képes, hogy szóbeszédeket költsön és rosszat mondjon olyan jó emberekről, akik viszonylag buzgón törekednek az igazságra és végzik a kötelességeiket. Sok olyan dolgot tesz, ami ellenkezik az igazsággal és az emberi erkölccsel, és elkövet gonosz tetteket. Egy ilyen embert vezetővé választhattok? (Nem.) Miért nem? (Azért, mert az emberi mivolta gonosz.) Hogy konkrétan fogalmazzunk, azért, mert az illető gonosz ember; nem felel meg Isten házának az emberek használatára vonatkozó alapelveinek. Isten háza nem használ gonosz embereket. Mik a következményei annak, ha Isten választott népe gonosz emberek kezére kerül? Egyrészt gyötörni fogják és el fogják nyomni őket. Másrészt a gyülekezet laza homokhoz hasonlóan szétszóródik és rendezetlenné válik. Ebben az esetben nem a kötelességeidet végeznéd, hanem gonosz embereket szolgálnál, gonosz emberek irányítanának és gonosz embereket követnél. Mik lennének ennek a következményei? Szertefoszlana a reményed az üdvösség elnyerésére. Most már érted? (Igen.) Ha tehát két ember egyaránt szereti a reflektorfényt és mindkettőnek arrogáns romlott beállítottságai vannak, milyen alapon választanád meg az egyiket vezetőnek? (Az emberi mivolta alapján.) Helyes, az emberi mivolta alapján. A különféle romlott beállítottságok, mint például az arrogancia, a csalárdság és a hajthatatlanság megnyilatkozásai egyetemesek; ebben a tekintetben mindenki egyforma. Akkor hát miben áll a különbség? Az emberek emberi mivoltában. Egyesek látszólag gátlástalanabbak, míg mások konzervatívabbak; egyesek viszonylag zavaros fejűek és hanyagok, míg mások viszonylag agyafúrtak és alaposak. Egyesek extrovertáltabbak és vidámabbak, míg mások introvertáltabbak. Az emberek személyiségének külső megnyilvánulásai eltérőek, és természetesen az emberi mivoltuk lényege sem azonos. Egyeseknek határokat szab a lelkiismeret és a józan ész, míg másoknak nem. Vannak, akik gonoszok, könyörtelenek és ádázak is – szemrebbenés nélkül ölnek és felfalják az embereket, szőröstül-bőröstül. Bármit képesek megtenni. Ami tehát a gonosz embereket illeti, számukra semmiség az, hogy másokat gyötörnek. Ha gonosz emberek kezére kerültök, számotokra vége a jó időknek, és azután sötétségben fogtok élni. Ha valaki gonosz emberek kezére kerül, az ugyanolyan, mintha a nagy vörös sárkány kezére kerülne. Megtapasztaltátok már ezt? (Igen.) A gonosz embereknek az emberi mivoltuk szempontjából legszembetűnőbb és legnyilvánvalóbb megnyilvánulásai a gonoszság, az ádázság, a könyörtelenség, az erkölcsi határok hiánya és a lelkiismereti normák hiánya. Az Istenhez és az igazsághoz való hozzáállásukból ítélve egyáltalán nincs istenfélő szívük. Merészek és vakmerőek, bármit meg mernek tenni, lelkiismereti határok nélkül. Ami az igazságot illeti, a legkevésbé sem fogadják el. Látszólag tudnak fáradozni és elviselni a nehézséget a kötelességeikben, és alamizsnát is képesek adni. Azonban a legkisebb félelem sincs bennük azt illetően, ahogyan Istennel és az igazsággal bánnak. Amikor az Isten melletti, a megtestesült Isten melletti, az Isten identitása és lényege, Isten tettei melletti tanúságtételről vagy arról van szó, hogy tanúságot tegyenek arról, hogy Isten miként fizet árat az emberiségért és hogyan menti meg az emberiséget a szíve vérével és az élete segítségével, nincs mondanivalójuk és nem akarnak beszélni. A szívükben megvetik Istent. Amikor azonban önmaguk mellett tanúskodnak, bőven van mondanivalójuk és vég nélkül beszélnek. A reflektorfény szeretete csupán az emberi mivolt hibája. Ha az ilyen emberek nem követnek el gonoszságot, és a lelkiismeret és az erkölcs határokat szab nekik, akkor feltéve, hogy képesek megérteni néhány igazságot, általában képesek a lelkiismeretük határai szerint mérni a dolgokat; működik a lelkiismeretük. Ha például találnak valakit az ellenkező nem tagjai közül, aki tetszik nekik, és közeledni akarnak hozzá, mivel az emberi mivoltukban vannak lelkiismereti határaik, van bennük tisztesség és szégyenérzet, természetszerűleg türtőztetni fogják magukat. A gonosz embereket azonban az ilyesmi nem érdekli. Ha nekik tetszik valaki, erőszakosan közelednek hozzá; ha a másik fél nem adja beleegyezését, mindenféle módszert bevetnek, hogy gyötörjék, legyőzzék vagy bajt okozzanak neki. Azokat az embereket, akiknek a lelkiismeretük határt szab, korlátozza a lelkiismeretük; vannak bizonyos vétkek, amelyeket nem fognak elkövetni és bizonyos határok, amelyeket nem fognak átlépni, mivel van bennük tisztesség és szégyenérzet. Ha értik az igazságot, és viszonylag mélyen és erősen elfogadják azt, istenfélő szívük lesz. Mivel rettegnek és félnek Istentől, általában nem lépnek át bizonyos határokat. Ezért olyan előnyös számotokra, ha olyan vezetőtök van, akinek határt szab a lelkiismerete. Az a minimum, hogy nem fog bántani téged, még kevésbé fog akadályozni vagy ártani neked, és még némi gondoskodást és segítséget is nyújthat számotokra. A gonosz emberek azonban mások. Nem csupán szavak segítségével vezetnek félre; különféle módszereket is bevetnek, hogy gyötörjenek, elnyomjanak és eltapossanak téged. Ha nem engedelmeskedsz nekik, nem hallgatsz rájuk vagy vitatkozol velük valamiről, nemcsak támadni fognak, hanem el is ítélnek, kínos helyzetbe hoznak, sőt igyekeznek legyőzni. Ily módon teljesen a kezükre fogsz kerülni. A hétköznapi romlott emberek és a gonosz emberek között abban áll a legnagyobb különbség, hogy az emberi mivoltuk jó-e vagy gonosz, és hogy működik-e a lelkiismeretük. A gonosz embereknek nincs lelkiismeretük, ezért tisztesség és szégyenérzet sincs bennük, és bármilyen gonosz cselekedet elkövetésére képesek. A hétköznapi romlott embereket – bár az ő emberi mivoltukban is vannak hibák és hiányosságok – korlátozza a lelkiismeret és a józan ész, ezért sokféle határ van, amelyeket nem képesek átlépni. Még ha nem is hisznek Istenben, bizonyos nyilvánvaló gonoszságokat nem fognak elkövetni; képtelenek afféle cselekmények elkövetésére, mint például a szexuális erkölcstelenség vagy a lopás. Gondolj bele: mielőtt hittél Istenben, amíg a világban voltál, képes lettél volna promiszkuitásra, ha valaki megengedte volna? Mire vonatkozik a promiszkuitás? Arra, hogy valakinek több szexuális partnere van, akár több ellenkező nemű emberrel is folytat kapcsolatot egyszerre, anélkül, hogy bármiféle bűntudatot vagy belső vádat érezne. Tudnátok ilyesmit tenni? (Nem.) Nézzétek meg azokat a szabados nőket, prostituáltakat és kéjenceket – ők képesek ilyesmire. Hát nem különböztök ezektől az emberektől? (De igen.) Miben áll a különbség? Abban, hogy az emberben megvan-e az emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész. A lelkiismeret és a józan ész tisztességgel és szégyenérzettel ruház fel, ezért nem fogod váltogatni a szexuális partnereidet és van egy normád: „Nem jó, ha az ember így viseli magát; én nem leszek ilyen ember. Világos határt húzok magam és azok között az emberek között. Még ha halálra vernének is, akkor sem váltogatnám a szexuális partnereimet.” Ha ilyen helyzetbe kerülnének, egyesek ezt mondanák: „Inkább meghalok, mint hogy ilyen emberré váljak!” Egyesek elviselik a megaláztatást és az igazságtalanságot, vonakodva beletörődnek, a szívükben azonban nincs hajlandóság, és bármilyen alkalmat meg fognak ragadni, hogy kimásszanak a helyzetből. Mások azonban maguk keresik majd az efféle környezetet, még akkor is, ha a többiek próbálják megállítani őket. Akkor is megteszik, ha nem keresnek pénzt vele – egyszerűen élvezik a szexuális partnerek váltogatását, és a legkevésbé sem érdekli őket, hogy jövedelmező-e. Nem különböző ez a kétféle ember? (De igen.) Pontosan ez a különbség az emberek emberi mivolta között. Az emberi mivoltban álló különbség döntő. Ha átlátjátok az emberi mivolt megnyilvánulásainak különbözőségeit a különféle embertípusok között, akkor meg tudjátok majd különböztetni az embereket. Ezért egy ember értékelése nem alapulhat teljesen a romlott beállítottságán vagy egy rövid időszakban, illetve egy esetben tanúsított megnyilvánulásain és megnyilatkozásain. Inkább az emberi mivolta és a természetlényege alapján kell felbecsülni, hogy valójában milyen ember. Ezzel zárjuk eszmecserénket a reflektorfény szeretetének megnyilvánulásáról.

Lépjünk tovább egy másik megnyilvánulásra. Vannak, akik módszeresen, egy gondolati vázlat alapján és rendezett módon teszik a dolgokat; gondolkodás és mérlegelés útján tudják eldönteni, hogy mit tegyenek meg először és mit később. Lépéseket követnek és vannak terveik ahelyett, hogy elhamarkodottan tennék a dolgokat. Bármit csinálnak, lépéseket követnek, még a legegyszerűbb feladat esetében is, mint például a mosás. Szín szerint szétválogatják a ruhákat, külön mossák a sötét és a világos darabokat; a szennyes mennyisége alapján tudják, mennyi vizet és mosószert használjanak a pazarlást kerülendő – mindez tervezett, jól szervezett, aprólékos és gazdaságos. Ez milyen megnyilvánulás? (Ez az emberi mivolt érdeme és erőssége.) Akkor hát ez az érdem jelentheti azt, hogy az illetőnek jó az emberi mivolta? (Nem.) Ez csupán az emberi mivoltának érdeme és erőssége. Nem ér fel arra a szintre, hogy érintse az ember jellemét vagy a magaviselet alapelveit, sem romlott beállítottság nincs benne. Ez egyszerűen egy életmódbeli szokás vagy az élethez való hozzáállás. Egyesek egy gondolati vázlat mentén, tervvel teszik a dolgokat; képesek mintákat megragadni, amikor pedig a feladat kész, a többiek kielégítőnek találják. Ezek jó képességű emberek. A gyenge képességűek esetében azonban más a helyzet – ők mindent rendetlenül és kaotikusan tesznek, gondolati vázlat vagy tervezés nélkül, egészen esetleges módon, ami teljes rendetlenségben végződik. Ez milyen probléma? (Az emberi mivolt hibája.) Mivel jár az emberi mivolt e hibája? (Rendkívül gyenge képességgel.) Az ilyen rendkívül gyenge képességű embereket egyszerűen agyatlannak hívjuk. Egyesek, amikor azt kérdezem tőlük: „Tyúkeszű vagy? Hogyhogy nem értesz egy ilyen egyszerű dolgot?” – így válaszolnak: „Agyatlan vagyok.” Mit jelent az „agyatlanság”? Azt jelenti, hogy valakinek nincs, vagy gyenge a képessége – ez képességbeli probléma. Hová tartozik ez a kérdés? Nem veleszületett állapot? (De az.) Ha valaki születésétől fogva agyatlan, van bármi értelme képezni őt? Az ilyen emberek mindent tervezés vagy gondolati vázlat nélkül közelítenek meg. Egy egyszerű feladat az egész napjukat elveszi, késleltetve a fontos dolgokat. Ez az jelenti, hogy képesség híján vannak vagy gyenge a képességük. A nem hívők gyakran jellemzik úgy a rossz emberi mivoltú embereket, mint akiknek nincs képességük. Ha például valaki lát egy másik embert, amint szemetel, nem ápolt vagy hangosan kiabál a nyilvánosság előtt, zavar másokat, akik tanulnak vagy pihennek, talán azt mondja, hogy az illetőnek nincs képessége. Számomra ezt azt jelenti, hogy nem érti a viselkedési normákat és híján van az emberi mivoltnak – hogy nevezhető ez a képesség hiányának? Erre utal a „képesség hiánya”? Mire utal a „képesség”? A hatékonyságra és az eredményességre a dolgok végzésében – ezt nevezzük képességnek. Nos, gyenge képességűek azok, akik gondolati vázlat nélkül tesznek dolgokat? (Igen.) Ez is az emberi mivolt hibája. Ez egy veleszületett hiba? Könnyű változtatni rajta? Meg lehet változtatni gyakorlás révén? Rá lehet venni egy disznót, hogy fára másszon? A disznó nem alkalmas erre – nincs meg a képessége. A gondolati vázlat hiánya a cselekvés során egy képességbeli probléma.

Milyen problémakörbe tartozik az, ha valaki erőteljes kezdéssel, ám gyenge befejezéssel teszi a dolgokat? (Az emberi mivolt hibája.) Ez az illető emberi mivoltának a hibája. Amikor vállalkozásba kezdenek, egyesek egészen jól terveznek, nagy lépésekkel indítanak, összegyűjtenek egy csoportnyi embert, jelentéseket készítenek, feladatokat osztanak ki, sőt nagy nyilatkozatokat is tesznek az elhatározásukról, ám amint haladnak előre, mindez elillan, nem követik nyomon, nem felügyelik, illetve nem ellenőrzik azt, ami történik. Ha nincs ott valaki, akik érti az igazságot, hogy felügyeletet és útmutatást nyújtson, a vállalkozás teljesen elbukhat, sőt akár nemkívánatos következmények is adódhatnak, ami teljes zűrzavarban hagyja a munkát. Olyan emberek is vannak, akik elég érthetően és világosan tudnak doktrínákról beszélni, ám amikor tényleges cselekvésre kerül sor, nincs elképzelésük arról, hogy miként haladjanak, és nincs konkrét tervük. Amikor különleges körülmények vagy váratlan helyzetek adódnak, nem tudják, hogyan kezeljék őket, másokkal sem beszélgetnek, és a felettük állóktól sem kérdeznek, illetve kérnek tanácsot. Amikor elkezdenek csinálni valamit, magabiztosnak tűnnek és látványosan indítanak, mintha valami jelentőségteljes dolgot készülnének véghez vinni, ám amint haladnak, elveszítik a lelkesedésüket és elmenekülnek – olyan, mintha felszívódnának. Amikor valaki megkérdezi őket, hogy min dolgoznak épp, és hogy megy a feladat, ők így válaszolnak: „Nem fog sikerülni.” Mégsem jelentik időben, hogy nem tudják elvégezni a dolgokat, két-három hónapon át késlekednek a dolgokkal, eredmények nélkül. Hát nem dühítő ez? (De az.) Az ilyen emberek igazán megvetendők! Az efféle emberrel egy másik gond is van amellett, hogy erőteljes kezdéssel és gyenge befejezéssel teszi a dolgokat: minden, amit tesz, annál kaotikusabbá válik, minél többet csinálja. Először talán van némi gondolati vázlata, pár ötlete és egy kis struktúrája, ám ahogy halad, összezavarodnak a gondolatai. Szem elől téveszti, hogy miért kezdett bele a feladatba, illetve hogy milyen eredményeket kellene elérnie. Amikor valaki azt tanácsolja neki, hogy kutasson egy kicsit, ezt mondja: „Semmit sem kell kutatni. Csináljuk csak tovább így – mindenesetre senki sem ül tétlenül.” Látod, nagy lendülettel kezd hozzá a dolgokhoz, mint a robajló mennydörgés. De ahogy halad előre, a dolgok semmivé foszlanak. Az egész csak mennydörgés, eső pedig nincs – egyáltalán nincs eredmény. Ha nem kérdezel a feladatról, nem követed nyomon és nem ellenőrzöd, hagyja, hogy befejezetlenül meghiúsuljon, és még csak jelentést sem tesz róla. Hová lett a kezdetben tanúsított elszántsága? Feledésbe merült. Mi a helyzet a kezdeti tervvel, amit írt? Nyoma veszett. És az ötletei, amelyekkel indított? Eltűntek; feledésbe merültek. Egyszerűen ilyen alak az illető! Amikor a kezdeti lelkesedését látod, az efféle ember igazán tettre késznek tűnik. Valójában azonban teljességgel haszontalan; egyszerűen nem olyasvalaki, aki gyakorlatiasan teszi a dolgokat, hanem nyughatatlan ember. Csak arra hajlandó, hogy reflektorfényben legyen, a nehézséget azonban nem akarja viselni, és fél felelősséget vállalni. Minden befejezetlenül marad, amit csinál. Milyen az emberi mivolta az ilyen embereknek? (Szegényes emberi mivolt.) Mondjátok meg Nekem, képes egy ilyen ember bármit megvalósítani? (Nem képes.) Mindig erőteljesen kezd, de gyengén végez, teljes káoszban – ilyen a stílusa. Bármilyen kötelességet is végez, igen lelkesen kezd hozzá, zenét hallgatva és dudorászva. Egy idő után azonban elveszíti az érdeklődését, és egyszerűen eldobja a munkát és lelép. Miféle alakok ezek? Hát nem megvetendők az ilyen emberek? (De igen.) Meggondolatlanul vállalnak olyan feladatokat, amelyekről tudják, hogy esetleg nem lesznek képesek megvalósítani, és próbálják megmutatni a hozzáértésüket, dicsekednek és nagy bejelentéseket tesznek – hát nem ismerik a saját képességeiket? Ha nem tudják elvégezni a feladatot, illetve nem tudnak eredményeket elérni, miért nem mondják meg egyszerűen? Nem szabadna késleltetniük a dolgokat! Ehelyett hallgatnak, feltartják a munkádat, miközben megpróbálnak rászedni. Hát nem alantas a jellemük? (De igen.) Igen alantas a jellemük! Rá lehet-e bízni a dolgok intézését ilyen emberekre? (Nem.) Méltók a bizalomra? (Nem.) Az ilyen emberek megbízhatatlanok. Mernél hinni nekik, ha a szavukat adják? (Nem.) Miféle emberek? Nem szélhámosok? (De igen.) Bár nem pénzügyi nyereségért vagy szexuális célból vernek át, oly megvetendő és utálatos a magaviseletük és az, ahogyan a dolgokat intézik. Nos, mi az eredendő oka annak, hogy ezek az emberek ilyen utálatosak? Alantas a jellemük, a magaviseletükben nem tudják, hol a helyük, szeretnek nagyot mondani, szeretik mutogatni azt a szakértelmet, amelyről azt hiszik, hogy megvan bennük, szeretnek reflektorfényben lenni, és szeretnek hivalkodni. Soha nem tartanak ki semmi mellett, amit csinálnak. Ugyanakkor túlbecsülik magukat, nem ismerik a saját érettségüket és azt, hogy milyen feladatokkal tudnak megbirkózni. Mégis próbálják mutatni a hozzáértésüket, és merészen elvállalnak bármilyen fontos munkát. Miután elvállalják, még ha nem is végzik jól és fontos ügyeket késleltetnek, közömbösek maradnak; amíg reflektorfényben vannak, számukra minden rendben. Hát nem aljas, alantas emberek? (De igen.) Nos, nem nagyon szegényes ezeknek az embereknek az emberi mivolta? (De igen.) Ha ilyen emberrel találkoztok, rá mernétek bízni lényeges vagy fontos dolgokat? (Nem.) Ha például el kell menned hirdetni az evangéliumot és szükséged van valakire, akik vigyáz a kisgyermekedre, milyen emberhez kell segítségért fordulnod? Mernél egy ilyen embert választani, akiben nincs felelősségérzet, nem tart ki és megbízhatatlan? (Nem.) Miért nem? Azért, mert elveszítheti a gyermekedet. Ha megkérdezed, hogy veszett el a gyermeked, majd ezt mondja: „Nem tudom. Csak elbóbiskoltam egy pillanatra, és a gyermek eltűnt. Hogy hibáztathatsz ezért? A gyermeknek van lába és tud egyedül járni – nem volt hozzám kötve. Nem hibáztathatsz engem!” Még a felelősséget is lerázza! Hát nem szégyentelen gazember ez? (De igen.) Ilyen emberekre semmiképp sem lehet rábízni az élet és halál dolgait. A magaviseletükben nyughatatlanok, és nincs bennük tisztesség, sem méltóság. Amikor problémák adódnak, van merszük szégyentelenséghez folyamodni és letagadni a dolgokat. Bár csupán az emberi mivolt hibája az, ha valaki erőteljes kezdéssel, ám gyenge befejezéssel teszi a dolgokat, ez a konkrét hiba rendkívül súlyos probléma – a tisztesség problémája. Egyesek szeretnek reflektorfényben állni és buzgón vállalnak feladatokat, ám felelősséget vállalni nem mernek. Amint nehézségekbe ütköznek, azonnal hárítják a felelősséget és távol tartják magukat a helyzettől. Teljesen felelőtlenek. Emellett különösképp nyughatatlanok is, és képtelenek kitartani bármi mellett, amit csinálnak. Amikor a helyzet ennyire rosszra fordul, az többé már nem pusztán az emberi mivolt hibája – valóban aljas jellem és szegényes emberi mivolt kérdése. Miért mondom, hogy az ilyen embereknek szegényes az emberi mivoltuk? Azért, mert megbízhatatlanok – semmit nem mernél rájuk bízni. Bármilyen feladattal is bízod meg őket, készségesen beleegyeznek, ám abban a pillanatban, amint elfordulsz, eltűnnek, neked pedig fogalmad sincs, mi van velük. Akár több nap is eltelhet, mire újra találkozol velük. Ha nem kérdezed meg őket, hogy hogyan halad a feladat, nem fognak beszámolni neked, úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Miféle alakok ezek? Abszolút felelőtlenek! Még olyankor sem állják ki a próbát és nem lehet megbízni bennük, amikor ilyen apróságról van szó. Szerinted mi mást tudnának megvalósítani? (Egyáltalán semmit.) Ha rájuk bízol egy gyermeket, hogy vigyázzanak rá, bármelyik pillanatban problémák adódhatnak. A gyermek eleshet és megsérülhet, megehet valamit, amit nem szabadna, vagy amikor kimegy játszani, elkóborolhat vagy rossz emberek elrabolhatják – mindezek lehetséges kimenetelek. Mivel felelőtlenek és rendkívül alantas a jellemük, semmiben, amit tesznek, nem követik a lelkiismeretük szabta határokat, és kizárólag a saját önző vágyaik kielégítése érdekében cselekednek, minden mást figyelmen kívül hagyva. Amikor rájuk bízol egy feladatot, úgy érzik, hogy ha visszautasítják, az rossz színben tüntetheti fel őket előtted; a saját büszkeségüket szem előtt tartva és a hiúságuk kielégítése érdekében beleegyeznek, ám utána semmiféle felelősséget nem vállalnak. Nagy szavakat használnak, miközben nem tudják jól elvégezni a feladatot. Ezt jelenti a megbízhatatlanság. Jók az ilyen emberek? (Nem.) Megválaszthatók vezetőnek az olyan emberek, akik erőteljes kezdéssel, ám gyenge befejezéssel teszik a dolgokat? (Nem.) Miért nem? (Kárt okozhatnak Isten háza munkájának.) Pontosan. Amikor beszélnek és ígéreteket tesznek, úgy tűnik, hogy megvan bennük az, ami ehhez szükséges, és az emberek hajlandóak megbízni azokban, akik nagyot mondanak. Amikor azonban tényleges cselekvésre kerül a sor, kiszámíthatatlanok a tetteik. Még ha valamit elszúrnak, akkor sem fognak tájékoztatni; ha pedig problémák merülnek fel, nem fognak magyarázatot adni neked a történtekre. Buzgón reméled, hogy jól kezelik majd a dolgokat, de végül csak összekuszálják, és még teljesen közömbösek is vele kapcsolatban, egyáltalán nem tekintik komoly dolognak azt, amivel megbíztad őket. A cselekedeteikben nyughatatlanságra hajlamosak. Néhányan közülük kizárólag a saját érdekeikre, hobbijaikra és kíváncsiságukra alapozva tesznek dolgokat; egyesek szeretik magukra vonni a figyelmet, és csak azért tesznek dolgokat, hogy magukra vonják a figyelmet és láttassák magukat. Az ilyen emberek nyughatatlanok és felelőtlenek, képtelenek gyakorlatiasan végezni a dolgokat. Ez elég bajos. Ez még mindig nem érinti azt, hogy van-e lelki megértésük, el tudják-e fogadni az igazságot, alávetik-e magukat, vagy olyan emberek-e, akik az igazságra törekednek – ezeket az aspektusokat ez még mindig nem érinti. Az ilyen emberek pusztán az emberi mivoltuk tekintetében megbízhatatlanok. Megválaszthatók vezetőnek az ilyen emberek? (Nem.) Még művelni sem érdemes azokat, akiknek az emberi mivolta nem megfelelő színvonalú. Miért nem? Azért, mert túl alantas a jellemük – az alapvető tisztességnek és méltóságnak is híján vannak. Ezért nem alkalmasak arra, hogy vezetők legyenek, sem pedig arra, hogy vezetőként műveljék őket.

Most beszéljünk az elővigyázatosságról a dolgok végzésében. Ez milyen megnyilvánulás? (Ez az emberi mivolt érdeme.) Az, hogy valaki elővigyázatos a dolgok végzése során, nem nyughatatlan, amikor pedig problémák merülnek fel, képes nyugodtan közelíteni hozzájuk és keresni az igazságot – ez az emberi mivolt érdeme. Ebben a gonosz társadalomban az összetett háttérrel rendelkező emberek különféle csoportjai körében elővigyázatosan kell megközelítened a különféle emberek, események és dolgok megjelenését. Még olyankor is, amikor Isten házában végzed a kötelességedet, akadnak bonyolult helyzetek a különféle dolgok között, amelyekkel találkozol, és elővigyázatosan kell megközelítened ezeket. Amikor például zavarásokat okozó gonosz emberekkel találkozol, miközben a kötelességedet végzed, először tisztánlátást kell tanulnod, majd az igazságalapelvekkel összhangban kell megközelítened a helyzetet. Így kell viszonyulnod a kötelességedhez. Mi játszik közre abban, ha valaki elővigyázatosan teszi a dolgokat? Az ember józan esze. Amikor olyan kérdésekkel találkozol, amelyeket nem látsz át, elővigyázatosnak kell lenned. Még ha értesz is néhány igazságot, vajon elővigyázatosnak kell lenned, amikor még nem látod át bizonyos különleges dolgok mögöttes lényegét és alapvető okát? (Igen.) Az efféle helyzetek még inkább megkövetelik az elővigyázatosságodat. Az elővigyázatosság nem azt jelenti, hogy az ember konzervatív vagy kis lépéseket tesz, és nem is azt jelenti, hogy nem mer cselekedni vagy fél a felelősségvállalástól – nem ezekre vonatkozik. Az itt említett elővigyázatosság az emberi mivolt érdemére vonatkozik. Melyek az elővigyázatosság konkrét megnyilvánulásai? Az, hogy amikor valamit teszel, először az igazságalapelveket keresed, majd keresed a konkrét gyakorlati lépéseket, a konkrét gyakorlati utat és a vágyott kimeneteleket az adott feladatot vagy munkát illetően, vagyis óvatos és elővigyázatos szívvel közelítesz a fontos kérdésekhez és a saját kötelességedhez. Egyesek persze olyankor is különösen elővigyázatosak, amikor a mindennapi életükhöz tartozó különféle kérdésekkel szembesülnek; nem gondatlanok, hanem hihetetlenül elővigyázatosak. Ez nem rossz dolog; az emberi mivolt érdemének is nevezhető, nem pedig hiányosságnak. Mondhatni, hogy az elővigyázatosság az emberi mivolt érdeme; az elővigyázatos hozzáállás csak hasznára lehet az embereknek, és egyáltalán semmilyen módon nem fogja korlátozni vagy megkötni az embereket. Ha nem mersz szólni, amikor dolgok felmerülnek, ha semmit nem mersz tenni, illetve senkivel nem mersz kapcsolatba lépni – ha félsz attól, hogy fejen talál egy lehulló falevél – akkor túlzottan elővigyázatos vagy. Ha állandóan a saját kis világodban élsz, túlzott óvatossággal éled a napjaidat, az elővigyázatosság? (Nem.) Attól tartani, hogy ha elmész vásárolni, majd becsapnak, attól tartani, hogy ha nyitsz egy boltot, majd pénzt veszítesz, attól tartani, hogy ha veszel egy házat, az végül stigmatizált ingatlan lesz, attól tartani, hogy ha veszel egy számítógépet, az vírusos lesz – ha a túlzó félelem úgy gúzsba köt, hogy semmit nem mersz csinálni és egyetlen lépés megtételét is nehéznek érzed – ezek egyértelműen nem annak a fajta elővigyázatosságnak a megnyilvánulásai, amelyről itt beszélünk. Ezek a megnyilvánulások azt jelzik, hogy valaki tudatlan, haszontalan és bátortalan, éretlen és képtelen az önálló életre. Ezek a szegényes képesség megnyilvánulásai. Nevezetesen, amikor ilyen emberek ezzel a gonosz társadalommal és összetett embercsoportokkal szembesülnek, semmiféle ellenintézkedésük nincs. Mindig aggódnak, félelem tölti el őket, és annyira rettegnek, hogy visszahőkölnek és nem mernek előre lépni. Vagy attól félnek, hogy átverik és becsapják őket, vagy attól, hogy bántalmazzák vagy megölik őket. Senkivel sem mernek érintkezni és semmilyen ügyet nem mernek intézni. Amikor munkába mennek, attól tartanak, hogy majd nem kapják meg a bérüket. Vannak olyan nők is, akik a rossz bánásmódtól tartva nem mernek dolgozni. Egyesek még az otthonukat sem merik elhagyni, attól tartva, hogy esetleg rossz emberekkel találkoznak, és félnek, hogy ha vesznek valamit, majd elrabolják tőlük. Röviden: mindentől félnek. Hát nem túlzott elővigyázatosság ez? Ez túlzott óvatosság. Hát nem bolondok az ilyenek? Vannak, akiknek ilyen a gondolkodásmódja, egész nap aggódnak valamin, következésképp semmilyen ügyet nem mernek intézni, nem mernek elmenni otthonról, hogy emberekkel találkozzanak, és csak otthon tudnak meglenni. Milyen emberek ezek? (Bolondok.) Bolondok; abnormálisak, nem emberek. Az ítélőképesség teljes hiánya, az alapelvek, illetve a minimális normák hiánya mindabban, amit tesz – az efféle ember újjászületett fenevad, nincs normális emberi mivolta, és a túlzott óvatossága nem elővigyázatosság. Mire vonatkozik az elővigyázatosság? Az elővigyázatosság azt jelenti, hogy az ember mértéktartó, módszeres és szabálykövető módon teszi a dolgokat, és erre az alapelvre építve meglehetősen szigorúan cselekszik, amikor pedig valami történik, nyugodt, nem kapkod, nem vakmerő és lobbanékony, képes keresni az igazságalapelveket és képes bölcs módszerek után kutatni. Ezt nevezik elővigyázatosságnak, és csak ez az elővigyázatosság az emberi mivolt érdeme.

Szeret nagyot mondani és hencegni – sok az ilyen ember. Ez is a gonosz társadalom egyik irányzata. Sokan beszélnek túlozva, meggondolatlanul kitalálnak dolgokat és jártatják a szájukat. Egyáltalán nem felel meg a tényeknek, amit mondanak, és sokat beszélnek a levegőbe. Mégis ügyesnek hiszik magukat, és nincs bennük semmiféle tisztesség és szégyenérzet. Méltók az ilyen emberek a bizalomra? (Nem.) Van bennük tisztesség vagy méltóság? (Nincs.) Az ilyen emberekben nincs tisztesség és méltóság, nem méltók a tiszteletre és nem megbízhatóak. Akkor rájuk lehet bízni fontos dolgok intézését? (Nem.) Nos, milyen probléma a hencegés szeretete? (Az emberi mivolt hibája.) Az emberi mivolt hibája, de meg kell nézned az illető emberi mivoltát is – hogy gonosz-e az emberi mivolta és el tudja-e fogadni a pozitív dolgokat. Ha csupán hitvány, és a családi élete, illetve a társadalmi környezet sok éves hatására alakult ki benne a hencegés és a nagyotmondás szeretetének, a felelőtlen és a következményeket figyelmen kívül hagyó beszéd rossz szokása, akkor az csupán az emberi mivoltának a hibája. Az illető nem rossz; egyszerűen csak a súlyos hitványság szintjén van. Ha egy ilyen ember, amellett, hogy szeret hencegni, meglehetősen hatalmaskodó és ádáz módon is viselkedik a másokkal való érintkezés során, a nagyotmondással és a hencegéssel pedig az a célja, hogy elnyomjon másokat, és hogy az, amivel henceg és amit eltúloz, magasztosabbnak, jobbnak és magasabb rendűnek tűnjön, mint az, amit mások tettek vagy mint amivel mások rendelkeznek, akkor az többé nem a hitványsága problémája. Milyen probléma ez? (Gonosz emberi mivolt problémája.) Ez gonosz emberi mivolt problémája. Akkor hát van ebben romlott beállítottság? (Igen.) Milyen romlott beállítottság? (Egy ádáz gonosz beállítottság.) Az illetőnek arrogáns, ádáz a beállítottsága. Egyesek egyszerűen azért szeretnek hencegni, mert súlyosan hitványak. Ez az életmódbeli szokásaik és az életkörnyezetük miatt van. Egyszerűen nem értik, mit jelent őszintén beszélni, szívből szólni, valós helyzeteket megvitatni, vagy az életről és helyénvaló dolgokról beszélni. Hiányzik belőlük ez a tudatosság. A családjukban és az iskolai környezetükben nincs meg ez a fajta nevelés, miután pedig belépnek a társadalomba, még inkább hiányzik, következésképp igen súlyos a veleszületett hitványságuk. Könnyelműek és nem viselkednek illő módon, csak nagyot mondani és hencegni szeretnek, hogy felvágjanak és elérjék, hogy mások nagyra tartsák őket. A szívükben nincs más ambíció, vágy vagy igény. Ha csak ezeket a megnyilvánulásokat tanúsítják, az pusztán hitványság; az emberi mivoltuk hibája. Ha azonban a hencegésüknek célja van, és a hencegés révén igen ügyesnek és kivételes képességűnek, valamint a hétköznapi embereknél felsőbbrendűnek, tőlük különbözőnek és messze felettük állónak tüntetik fel magukat, akkor az már nem hitványság problémája. Azt, hogy szeretnek hencegni, egy konkrét gondolkodás vezérli, státusz utáni sóvárgás, ambíció és vágy hajtja. A hencegést arra használják, hogy elnyomjanak és lenyűgözzenek másokat, hogy mások náluk alacsonyabb rendűnek és rosszabbnak érezzék magukat, valamint tiszteletteljesek legyenek velük és engedelmeskedjenek nekik. Ez az emberi mivoltuk gonoszsága. A hencegés iránti szeretetük célja az, hogy fölénybe kerüljenek: „Bármid is van, az nekem is megvan. Bármit is tudsz csinálni, azt én is meg tudom tenni. Bármit is tudsz, azt én is tudom. Bármit is láttál, azt én is láttam. Nem vagyok nálad alacsonyabb rendű!” Még olyan esetben is, amikor te ettél egy bizonyos ételt, ők annak ellenére, hogy nyilvánvalóan soha nem ettek olyat, azt fogják állítani, hogy ettek – és ez nem minden, hanem azt fogják mondani, hogy többet ettek belőle, és hogy az az étel, amit ők ettek, jobb volt, mint az, amelyet te ettél. Olyan dolgokkal is hencegni fognak, amelyek egyszerűen nem történtek meg. Mi a célja a hencegésüknek? Az, hogy túlszárnyaljanak, hogy versengjenek veled, és hogy azt éreztessék veled, hogy jobbak nálad, hogy ők is ugyanolyan jók, mint te. Ambíció és vágy vezérli őket. Nos, pusztán hitványság vagy pedig gonosz emberi mivolt az emberi mivoltnak az a megnyilvánulása, amit ilyen ambíció és vágy hajt? (Gonosz emberi mivolt.) Van ebben romlott beállítottság? (Igen.) Az, hogy az embert ambíció és vágy hajtja, romlott beállítottság. Milyen romlott beállítottság? (Arrogancia és ádázság.) Pontosan. A romlott beállítottságnak ez a két fajtája létezik: arrogancia és ádázság. Emellett létezik egy kis elvetemültség is. Nevezetesen, bármit mondasz, mindig töprengenek rajta a szívükben, mindig megpróbálják kiforgatni, és mindig elvetemült gondolatokkal és szélsőséges elgondolásokkal közelítik meg. Ha például azt mondod, hogy a családod autója egy Toyota, ami egy japán autó, ők így szólnak: „A japán autók nem jók. A német autók jobbak. Az a német kocsi, amelyet korábban vezettem, nem csupán kiváló teljesítményt nyújtott, hanem tíz éven át működött anélkül, hogy elromlott volna – ez sokkal jobb, mint a te autód!” Mindenképp felül kell múlniuk téged. Te ezt mondod: „Én még a középiskolát sem végeztem el”, ők így szólnak: „Én elvégeztem a középiskolát. Irigyelsz, ugye?” Valójában még az általános iskola felső tagozatát sem végezték el, de akkor is túl akarnak szárnyalni. Élvezik, ha úgy érzik, hogy mások irigylik őket, nagyra tartják őket és felnéznek rájuk. Látod, bármilyen információt kapnak valakitől, mindig elvetemülten és szélsőségesen reagálnak. Híján vannak a normális emberi mivolthoz tartozó gondolkodásnak. Ha egy normális ember azt hallja, hogy valaki másnak van valami jó dolga, ezt mondhatja: „Remek, hogy neked van ilyened. Mesélnél nekem a konkrét jellemzőiről és az előnyeiről? Szeretnék többet tudni róla.” Egy normális emberi mivolttal bíró ember így válaszolna. Azoknak az embereknek azonban, akik szeretnek hencegni, nincs normális emberi mivoltuk. Ők ezt gondolják: „Miért lenne neked ilyened, nekem pedig ne? Még ha nekem nincs is, akkor is azt kell mondanom, hogy van, sőt, azt kell mondanom, hogy az enyém jobb, mint a tiéd!” Ha megkéred, hogy vegyék elő és mutassák meg, azt fogják mondani: „Nem engedik, hogy megnézd!” amikor valójában egyáltalán nincs is olyan dolguk. Elvetemült ez? (Igen.) Más szóval, amikor bármi történik velük, vagy amikor bármilyen információt látnak vagy kapnak, mindig szélsőséges, az emberi mivolttal ellenkező és elvetemült a reakciójuk, tehát némi elvetemültség is van a beállítottságukban. Másképp fogalmazva, amikor normálisan társalogsz vagy beszélgetsz velük, és úgy érzed, nem mondtál semmi olyat, ami indokolatlan lelki reakciót válthat ki, már gondolatok sokasága tölti ki az elméjüket. Már féltékenyek rád, dacosak és gyűlölködőek veled szemben, miközben el is akarnak nyomni. Ezek a dolgok emésztik az elméjüket. Hát nem azt mondanád, hogy ez elvetemült? (De igen.) Az elvetemült emberek nem tiszták. Az általuk mutatott kifejezések, szavak és tettek többsége ellenkezik a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismerettel és józan ésszel. Lehet, hogy van némi agresszió a szavaikban; amellett, hogy agresszió van bennük, néhány szavuk talán nem igaz, néhány pedig dicsekvés lehet. Ez azért van, mert elvetemült gondolataik vannak, és ezektől az elvetemült gondolatoktól vezérelve a szavak, amelyeket mondanak, csupa hazugság, mind a Sátántól és az ördögöktől származik. Az ilyen embereknek nincs emberi mivoltuk; nem emberek. Azok, akik szeretnek hencegni és nagyot mondani, két típusra oszthatók. Az emberi mivoltuk lényege alapján kell jellemezni őket. Vagyis a problémájuk megítéléséhez meg kell nézni, hogy hitványak-e, és hogy gonosz-e az emberi mivoltuk. Ha gonosz az emberi mivoltuk és súlyosan hitványak, sok gaztett elkövetésére képesek, akkor nem jó emberek és gonosz emberként kell jellemezni őket. Ha azonban csupán egy kicsit nagyot mondanak és van bennük egy kis hitványság, ám nem képesek arra, hogy rossz dolgokat tegyenek, még mindig van némi lelkiismeretük és józan eszük, és jó dolgokat is tudnak tenni, akkor még mindig jó emberi mivolttal bíró embereknek tekinthetők. Ez nem lényeges probléma, és ha jó képességűek, akár még felügyelőnek, illetve vezetőnek vagy dolgozónak is megválaszthatók. Bár ez a kétféle ember mind nagyot mond és szeret hencegni, a lényeg az, hogy jó vagy gonosz-e az emberi mivolta. Ha csupán hitványak, az az emberi mivoltuk hibája, és nincs benne romlott beállítottság. Ha azonban szándék és ambíció van a hencegésük mögött, az gonosz emberi mivoltot jelez, és igenis van benne romlott beállítottság. Ami az emberi mivoltukat illeti, az gonosz; az ebben foglalt romlott beállítottságok az arrogancia, az elvetemültség vagy az ádázság. Gyenge jellemet és romlott beállítottságokat egyaránt magában foglal, nem igaz? (De igen.)

Vitassunk meg egy másik megnyilvánulást is: a gondatlanságot. Gondatlannak lenni mindabban, amit az ember tesz – ez milyen aspektushoz tartozik? (Az emberi mivolt hibája.) Az ilyen emberek mindent hozzávetőlegesen és általánosságban látnak, képtelenek megragadni a lényeges pontokat. Mindent hanyagul tesznek. Nem képesek aprólékos munkát végezni, mint például szövegalapú munkát vagy iratok kezelését. Pontosságot igénylő feladatokkal sem tudnak megbirkózni. Amikor ruhát készítenek, időnként oda varrják a nadrágszárat, ahová az ingujjat kellene, időnként rövidujjút csinálnak a hosszúujjúból, a 62-es derékból pedig 60-ast csinálnak. Vagy túl nagyra, vagy túl kicsire szabják a ruházatot. Bármit is csinálnak, mindig oly gondatlanok, oly vakmerőek és oly esetlenek, hogy semmit sem tudnak jól elvégezni. Milyen gondatlanok tudnak lenni? Amikor elmennek otthonról, hogy gondoskodjanak valamiről, még azokról a dolgokról is képesek megfeledkezni, amiket magukkal kell hozniuk. Amikor például egy peres ügyben találkoznak egy ügyvéddel, elfelejtik magukkal vinni a személyigazolványukat és az ügyvéd által kért bizonyítékokat. Sok mindent hátrahagynak. Időnként azt sem tudják, hová tették a fontos dolgaikat, és nem veszik a fáradságot, hogy eszükbe jusson. Emiatt gyakran elveszítenek holmikat és megfeledkeznek róluk és az általuk végzett dolgokról, és teljes káosz a mindennapi életük. Az ilyen emberek soha nem kezelik komolyan a munkájukat vagy a kötelességüket. Amit csak tesznek, az mindig felületes és összecsapott – mindig csak egy hozzávetőleges benyomásuk van az általuk megfigyelt dolgokról, mindig csak nagyjából értik az általuk hallott szavakat, mindig csak hozzávetőleges és általános módon fogalmazzák meg a mondandójukat, és mindig csak egy hozzávetőleges vázlatot tárolnak a dolgokról az emlékezetükben. Ennek eredményeképp képtelenek megbirkózni fontos vagy bizalmas munkával; ilyen feladatokra nem alkalmasak. Ha a gondatlanságuk csak a személyes életüket vagy a higiéniájukat érinti, és másokra vagy fontos ügyekre nincs hatással, akkor az csak az emberi mivoltuk hibája – bármilyen probléma is adódik, egyszerűen csak magukra tudják vállalni a felelősséget, és ennyi. Ha azonban kötelességet, fontos munkát, valakinek a sorsát és a kilátásait, valakinek a maradását vagy távozását és más hasonlókat érint, akkor az ilyen emberek nem alkalmasak ezeknek a dolgoknak az intézésére, ugyanis túlságosan gondatlanok. Egyrészt nem aprólékosak ezekben a dolgokban; csak nagyjából néznek rá, túl lusták ahhoz, hogy használják az eszüket, vagy hogy gondolkodást és energiát fektessenek az intézésükbe. Másrészt következetesen felületes és összecsapott a stílusuk és a megközelítésük a dolgok végzését illetően, és gyakran elveszítenek dolgokat és megfeledkeznek róluk. Ha ez csak a személyes életüket érinti, az nem lényeges probléma. Ha azonban fontos munkát vagy bizalmas ügyeket érint, képesek összekuszálni a dolgokat, sőt akár súlyos csapást okozni. Valakinek például sürgősen Párizsba kell mennie, ám a gondatlansága miatt helyette Rómába vesz repülőjegyet. Ráadásul még igen örül is, és ezt mondja: „Olyan olcsó volt a jegy, amit ma vettem!” A többiek nézik, és így szólnak: „Persze, hogy olcsó – Párizsba kellett volna menned; miért vettél Rómába szóló jegyet?” Ez túl nagy gondatlanság! Az ilyen emberek mindent elutasító és felületes hozzáállással szemlélnek. Csak egyetlen pillantást vetnek valamire, hogy legyen egy hozzávetőleges elképzelésük róla, és ennyi. Pontosan ilyen felelőtlen a hozzáállásuk. Ezt a hozzáállást természetesen az is jellemzi, hogy semmit sem akarnak szívvel-lélekkel csinálni és lusták – túl lusták ahhoz, hogy bármit is szívvel-lélekkel csináljanak, hogy használják az eszüket, vagy hogy gondolkodjanak, amikor bármilyen ügyet intéznek. Az ilyen gondatlan emberek alkalmatlanok fontos munkára, különösen szövegalapú munkával, iratok kezelésével vagy bizalmas szakmai készségeket igénylő munkával járó feladatokra. Így ha ilyen emberek vezetők lesznek, képesek lesznek vajon megfelelni a feladatnak? (Nem. A munkájuk soha nincs megfelelően elvégezve; mindig nagyjából és nagy vonalakban készül, és mindig befejezetlen marad. Nem tudnak valódi munkát végezni.) Az ilyen emberek nem figyelnek a részletekre a munkájukban; mindig futólag végzik és összecsapják, felszínes, felületes módon kezelik a dolgokat. A szavaik mindig homályosak, hajlamosak afféle kifejezéseket használni, mint a „nagyjából”, „talán”, „valószínűleg” vagy „esetleg”. Az ilyen emberek semmit sem tudnak megvalósítani. Isten házában sok munkafeladat, mint például az adminisztratív munka, a személyzeti munka, a gyülekezeti élettel kapcsolatos munka és az evangelizációs munka, sajátos részleteket foglal magában. Amikor aprólékos munkával szembesülnek, az ilyen gondatlan embereknek fájni kezd a fejük és összezavarodnak, fojtogató érzésük van; nem hajlandóak ilyen aprólékos munkát végezni. Ilyen lusta a hozzáállásuk, így amikor munkavégzésre kerül a sor, mindig ezt gondolják: „A hozzávetőleges munka is rendben van; végül is elég közel áll ahhoz, amit a munkarend mond.” Mindig ezt a „ha elég közel áll hozzá, az rendben van” hozzáállást tartják fenn – jól el lehet így végezni a munkát? (Nem.) Amikor embereket értékelnek, azt is ilyen hozzávetőlegesen teszik – hozzávetőlegesen értékelik a vezetőket és a dolgozókat, és az egyes csapatok felügyelőit is hozzávetőlegesen értékelik. Amikor valaki megkérdezi, hogy egy adott felügyelő mióta hisz Istenben, azt válaszolják, hogy úgy tűnik, több mint három éve. Ám az is lehet, hogy egy olyan ember, aki három éve hisz Istenben, még az alapokat sem fektette le – megbízható lehet egy ilyen ember felügyelőként? A gondatlan emberek egyszerűen nem látják át ezt. A beszédük ezért van tele mindig olyan kifejezésekkel, mint a „nagyjából”, „valószínűleg”, „talán”, „esetleg” és „úgy tűnik”; egyszerűen sosem fogalmaznak pontosan. Amikor valaki megkérdezi, hogy az illető szolgált-e már vezetőként, mialatt Istenben hitt, ők így válaszolnak: „Úgy tűnik, hogy még nem, mert nem hallottam, hogy említette volna.” Látod, soha semmit nem kezelnek lelkiismeretesen. Ha részleteket akarsz tőlük, egyszerűen érzésekre és benyomásokra hagyatkoznak. Nem fogják azt mondani, hogy azonnal utánakérdeznek és megerősítik. Egyszerűen nem kezelik lelkiismeretesen a dolgot. Mindennel kapcsolatban úgy gondolják, hogy rendben van, ha „nagyjából helyes” vagy „eléggé közelít”. Egyesek ezt kérdezik: „Miért kellene az embernek ilyen pedánsan élnie?” Bár ez egyrészt igaz – a testi élettel kapcsolatos dolgokat illetően lehetsz egy kicsit hozzávetőleges –, amikor a gyülekezeti munkáról van szó, nem lehetsz hozzávetőleges. Ha hozzávetőleges vagy a munkában, az hatással van az eredményeire. Bármilyen részmunkában csak konkrét tervezéssel, intézkedésekkel, nyomon követéssel, felügyelettel és unszolással lehet jó eredményeket elérni. Egyetlen munka sem tud eredményeket hozni akkor, ha a feladatokat hozzávetőleges, felületes módon végzik. Ezért a gondatlanság az emberi mivolt hibája, és az ilyen gondatlan emberek nem alkalmasak fontos munkára; különösen nem alkalmasak arra, hogy a vezetők és dolgozók munkáját végezzék. Bármiről legyen is szó, az ilyen emberek mindig csak egy hozzávetőleges vázlatot hallanak, majd azt feltételezik, hogy értik a dolgot. Ami például a gyülekezetek alapításának munkáját és azt illeti, hogy miként kell gyülekezetet alapítani, hány ember szükséges egy gyülekezet alapításához, hány gyülekezet alkot egy körzetet, hány körzet alkot egy régiót – Isten háza munkarendjének konkrét szabályai vannak mindezekre, további konkrét szabályokkal a különleges körülményekre vonatkozóan. A gondatlan emberek azonban se nem keresnek, se nem próbálnak utánanézni ezeknek a szabályoknak, mégis azt állítják, hogy tudják, miként kell eljárni. Amikor arra kérik őket, hogy szolgáljanak részletekkel, így válaszolnak: „Csak gyülekezetek alapításáról van szó. Ha van egy bizonyos számú ember, alapítasz egyet.” Amikor azonban megkérdezik, hogy konkrétan hogy kellene megalapítani, nem tudják, és nem tudnak részletekkel szolgálni. Ha az illető új vezető, és még nem tudja, miként kell gyülekezetet alapítani, az érthető lenne. A probléma az, hogy nem tudja, de nem is lelkiismeretes ebben, és nem tanulmányozza és nem is keresi. Az ilyen emberek jól tudják végezni a gyülekezeti munkát? (Nem.) Az ilyen emberekhez csak két szavunk van: „mondj le”! Nem alkalmasak a vezetői munkára. Nincs annál összetettebb feladat, mint az embereket érintő munka. Ha híján vagy az elővigyázatos és felelősségteljes szívnek, a munkád pedig hozzávetőleges és nem alaposan végzed, akkor lehet bármilyen jó a képességed, akkor sem leszel alkalmas a szerepre. Az, hogy túlságosan gondatlan vagy, mindent csak nagyjából csinálsz, csak a körvonalakra figyelsz, csak a rutinra összpontosítasz, a részletekre nem koncentrálsz, nem tudsz lelkiismeretesen bánni a dolgokkal – ez mind azt jelenti, hogy egyáltalán nem vagy alkalmas a vezetők és a dolgozók munkájára. Megértetted? (Igen.)

A gondatlanság az emberi mivolt hibája. Nos akkor az aprólékosság és a lelkiismeretesség a dolgok végzésében, valamint az, hogy valaki képes felfogni a lényeget, a legfőbb pontokat, képes felismerni, hogy hol vannak problémák és átlátni a problémák lényegét – ez az emberi mivolt érdeme vajon? (Igen.) A precíz emberek hozzáállása a dolgok végzéséhez egészen megfelelő; meglehetősen aprólékosak és megfontoltak a cselekvésben, képesek arra, hogy lecsendesedjenek és ne legyenek hirtelenek – ez az emberi mivolt érdeme. Bár az emberi mivolt eme érdemével bíró ember vállalhat munkát teljes munkaidőben, ha túl lassan végzi a dolgokat és nem hatékony a munkája, akkor az eredmények nem lesznek nagyon jók. Ebben mi játszik szerepet? A képesség, a veleszületett állapotok egyike. Azt hiszed, hogy bármelyik aprólékos ember magától értetődően jó munkát tud végezni? Ez nem helytálló nézet. Egyesek túlságosan aprólékosan végzik a dolgokat, olyannyira, hogy egy kissé neurotikussá válnak. Amikor például zöldségeket mosnak, előbb megmossák a levelek elülső oldalát, majd a hátulját, minden sárga levelet leszednek, és minden egyes rovarfúrást kivágnak, gondoskodva arról, hogy teljesen tisztára mossák a zöldségeket. Az aprólékosság a cselekvésben az emberi mivolt érdeme, ám ha valaki túlságosan aprólékos, olyannyira, hogy nem tiszteli az alapelveket és túlzottan jelentéktelen dolgokat csinál, akkor az szükségtelenné és hatástalanná válik. Ez gyenge képességez jelez, a dolgok megvalósítására való képtelenséget és a munka felvállalására való alkalmatlanságot. Egyesek, akik aprólékosan végzik a dolgokat, felfogják az alapelveket, felfogják a lényeget, a legfőbb pontokat, fürgén és serényen cselekednek, gyors ítélőképességgel, és képesek gyorsan megoldani a problémákat – ez azt jelenti, hogy jó képességűek. Az, hogy valaki aprólékosan végzi a dolgokat, nem egyenlő azzal, hogy hatékonyan végzi a dolgokat, sem azzal, hogy jó eredményeket ér el a dolgok végzésében. Csupán azt jelenti, hogy képes türelmesen koncentrálni, csendes, nem hirtelen, nem hivalkodó és nem vakmerő. Ez legfeljebb csak az emberi mivolt érdeme, a jó képességtől azonban elmarad. Egyesek meglehetősen aprólékosan végzik a dolgokat, igen lelkiismeretesnek tűnnek, nem kapkodnak és nem is idegeskednek, és elég csendesek. Az ügyeket azonban nem intézik hatékonyan, képtelenek jelentőség és sürgősség alapján rangsorolni a dolgokat. Leragadnak valamilyen jelentéktelen feladatnál és vég nélkül dolgoznak rajta, amitől mások szoronganak és bosszúsak lesznek, és legszívesebben jól megrugdosnák őket. Túlságosan lassan dolgoznak, egyáltalán nem hatékonyak – egyszerűen semmirekellők! Egy normális túlélési képességgel bíró ember tízszer vagy hússzor gyorsabban dolgozik náluk. Túlságosan lassan teszik a dolgokat, és bármilyen sokat is tesznek, nem tudnak találni egy módszert, nem találnak alapelveket, nincs hozzá érzékük és nem hatékonyak. Egy órás feladat nekik egy egész napjukba telhet, egy napos feladat öt napot igényelhet tőlük, egy öt napos pedig feladat tíz napig is eltarthat nekik, amitől dühös és bosszús is leszel, amint nézed őket. Vannak olyan nők, akik lomhán intézik a dolgokat. Bár igen jól tudják, hogy hamarosan el kell menniük otthonról, hogy elintézzenek valamit, akkor is ragaszkodnak ahhoz, hogy hajat mossanak. A hajmosásukban nem képesek módszerre lelni. Ahelyett, hogy egyszerre megmosnák az egész hajukat, tincsenként mossák, és még fél óra elteltével sincsenek készen. Hát nem bolondok? A hajmosás miatt végül késleltetik a fontos dolgokat. Minél sürgetőbbek az ügyek, ők annál kevésbé érzik a sürgetést, sőt a jelentéktelen ügyek intézésére összpontosítanak, a fontosakat pedig halogatják, anélkül, hogy idegeskednének vagy izgulnának. Ha sürgeted őket, még egy rakás kifogásuk is van: „Hogy hagynám elintézetlenül ezeket a fontos dolgokat?” Mit gondolsz magadban, amikor ilyen embereket látsz? Legszívesebben odarúgnál nekik egy nagyot. Hát nem rúgást érdemelnek az ilyen emberek? (De igen.) Ami az ilyeneket illeti, még ha van is tennivaló, nem szükséges azt rájuk bízni. Túl lassan dolgoznak és túlságosan alkalmatlanok! Aggódtok, amikor ilyen embereket láttok, akik csigatempóban végzik a dolgokat? (Igen.) Ezt mondják: „Aprólékosan végzem a munkámat!” Én ezt mondom: „Mi haszna az aprólékosságodnak? Mások nem sokkal kevésbé aprólékosak nálad, de több munkát végeznek, és jobban csinálják. Képes eredményeket elérni az aprólékosságod? Ez a lényeg. Ha aprólékosan végzed a dolgokat, és hatékony is vagy és jó eredményeket érsz el, akkor van értéke az aprólékosságodnak. Ha azonban csak aprólékosan végzed a dolgokat, és végül sem eredményes, sem hatékony nem vagy, az hasznos vajon? Az semmire sem jó!” Egyesek rendkívül aprólékosak a ruhakészítésben, ám sosem tudják eltalálni a méreteket. Nem tudják pontosan megítélni, hogy a ruha jól áll-e majd a tervezett viselőjének, nem tudják megmondani, hogy túl hosszú vagy túl rövid-e az ujja, vagy hogy a ruha túl szűk vagy túl bő-e, nem ismerik a normál mandzsettaszélességet és nem tudják, hogy megfelelő-e a gallér. Az ilyen emberek által varrt ruhák nyilvánvalóan nem lesznek megfelelő színvonalúak. Ha valaki aprólékos és elvhű is egyben, az valóban az emberi mivolt érdeme. Ha azonban az ember csak aprólékos és nincsenek alapelvei, képtelen felfogni a lényeges pontokat és mindig felhajtást csinál jelentéktelen dolgok körül és értelmetlenül rágódik rajtuk, az bosszantó. Az „aprólékos” szót általában a legtöbb ember pozitív fogalomnak tekinti, ám nem mindenféle aprólékosság érdem. A helyzettől függ. Egyesek vakon aprólékosak, mindenféle alapelvet nélkülözve. Ez nem aprólékosság, hanem neurotikus viselkedés és a lényeges pontok felfogására való képtelenség; gyenge képességet jelez, a dolgok végzéséhez való érzék hiányát és az alapelvek felfogására való képtelenséget. Ezért az Én álláspontom szerint, bár az aprólékosság mint megnyilvánulás vagy cselekvésmód az emberi mivolt érdeme, meg kell nézni az illető képességét is. Ha a képességet nem vesszük figyelembe, az aprólékos hozzáállás a dolgok végzéséhez akkor is jó. Ha valakinek képessége is van és hatékony is a dolgok végzése során, képes alapelveket követni, és ezenfelül aprólékos, akkor ez az aprólékosság valóban hab a tortán és valóban az emberi mivolt érdeme.

Beszéljünk egy másik megnyilvánulásról: a dicsekvés szeretetéről. Ez milyen kérdéskörbe tartozik? (A romlott beállítottságok közé.) Egyesek például nagyon gyorsan gépelnek. Azért, hogy ezt az erősségüket mások tudtára adják, szándékosan nagyon hangosan ütik a billentyűzetet, mintha ezt mondanák: „Csak hallgasd a gépelésem ritmusát, és megtudod, milyen gyorsan gépelek!” Néhányan egyetemet végeztek, ők általában ilyesmiket mondanak: „amikor még egyetemisták voltunk”, „az egyetemi tanáraink”, „az egyetemi campusunk” és így tovább. Milyen megnyilvánulás ez? (Dicsekvés.) Ezt dicsekvésnek hívják. Egyesek új autót vesznek és attól tartanak, hogy mások nem fogják tudni, hogy az csúcsminőségű híres márka. Miután kiszállnak az autóból, nem mennek tovább, hanem az egyik pillanatban még azt vizslatják, hogy nincsenek-e ujjlenyomatok az ablakokon, a következőben pedig azt ellenőrzik, hogy nincsenek-e karcolások a lakkozáson. Miért időznek az autó körül? Csak azért, hogy mások tudtára adják, hogy az autó az övék. Ez milyen megnyilvánulás? (Dicsekvés.) Egyeseknek csúcskategóriás telefonjuk van. Még akkor is úgy tesznek, mintha hívásban lennének, amikor a telefon le van merülve, hogy mások lássák. Minek hívjuk ezt? (Dicsekvésnek.) Miért dicsekednek? Hát nem a hiúság játszik itt szerepet? Egyesek nercbundát viselnek, és akkor sem veszik le, miután egy igen meleg helyisége lépnek. Amikor valaki megkérdezi őket, hogy nincs-e melegük, így válaszolnak: „Nincs. Nercbunda van rajtam – nagyon meleg!” Azt feltételezik, hogy mások erről semmit nem tudnak! Amikor leveszik, gondoskodnak róla, hogy megvillantsák a címkét, hogy bemutassák az embereknek: „Ez nemcsak egy nercbunda, hanem ennek és ennek a csúcskategóriás designer márkának a darabja. Te még csak nem is ismered!” Ha a többiek nem ismerik, minek dicsekedsz egyáltalán? Hát nem a semmiért dicsekedsz? Egyesek még Nekem is parádéznak, és ezt mondják: „Kacsatoll kabátot viselsz? Nercbundát kellene viselned – az nagyon meleg!” Én így szólok: „Meleg, de az a kabát nagyon nehéz!” Nercbundát viselnek, és még Előttem is fitogtatják magukat. Mondjátok meg Nekem, nem sekélyesek az ilyen emberek, akik szeretnek dicsekedni? Az emberi mivoltukat illetően két problémájuk van. Az egyik az, hogy rendkívül felszínesek. Amikor külső vagyontárgyakról és anyagi dolgokról van szó, mint például az étel, amit esznek, a ruházat, amit viselnek és az általuk használt tárgyak, mindegyiket mutogatni akarják. Képtelenek elnyomni a dicsekvés utáni vágyukat, és mindig mutogatni akarják ezeket a dolgokat másoknak, mások tudtára adva, hogy az általuk viselt ruhák és az általuk használt dolgok mind csúcsminőségűek és kivételesek. Mit számít, ha mások tudják? Még ha mások látják is, és nem tartják nagyra őket, ők akkor is mutogatják. Hát nem sekélyes dolog ez? (De igen.) Sekélyesek és gyerekesek – ez a másik probléma azokkal az emberekkel, akik szeretnek dicsekedni. Mondjátok meg Nekem, mit nyerhetnek abból, hogy így dicsekednek? Csak arról van szó, hogy éreztessék a jelenlétüket? Szükséges ez? Nem felesleges? (De igen.) A ’80-as és a ’90-es években, amikor valaki bőrcipőjének a talpa egyenetlenül kopott, vaskopogót szögelt rá, ami hangosan kopogott járás közben. Voltak, akiknek már azelőtt vaskopogót kellett szögelniük a vadonatúj bőrcipőre, mielőtt felvették, csak hogy mások tudtára adják, hogy van egy pár bőrcipőjük. Ez magabiztossággal ruházta fel és egyfajta élvezettel töltötte el őket. Így hitték: „Jó dolog, ha mások odafigyelnek az emberre. Azt bizonyítja, hogy van varázsom és hogy a létezésem igazolást nyer. Ezért mindenkivel meg kell osztanom az erősségeimet, az erős pontjaimat és az általam birtokolt jó dolgokat.” Valóban megosztás ez? Ezt hivalkodásnak nevezik. Hát nincs elég sok olyan ember ezen a világon, aki szeret hivalkodni? (De igen.) Az emberek mind azt gondolják, hogy ez igen normális, nem igaz? Senki sem veti meg az ilyen embereket, senki sem néz furcsán rájuk, mivel a világ tele van olyan emberekkel, akik mindenféle anyagi és pénzben kifejezhető örömök, valamint a státusz örömeinek megszállottjai. Ezért ez a világ dicsőíti ezeket a dolgokat. Isten házában az ilyen emberek irtózattal és megvetéssel töltik el a többieket. Miért? Azok, akik hisznek Istenben, az alapok lefektetésétől kezdve addig, amíg fokozatosan megértik az igazságot és az emberi lét értékét és értelmét, egyre kevésbé törődnek az anyagi örömökkel és egyes felszínes világi dolgokkal. A külsőséges javak hajszolása iránti belső késztetésük alábbhagy, megváltoznak a törekvésük céljai és iránya, és mások lesznek a belső világuk szükségletei. Kialakul bennük egy másféle szemlélet az anyagi szükségletekről, úgy érzik, hogy az efféle dolgok mind üresek, és nem tudják kielégíteni a szívük szükségleteit. Ezért csökken az abbéli hajlamuk, hogy mindenféle dologgal dicsekedjenek és hivalkodjanak. Milyen dolgokkal dicsekedhetnek vagy hivalkodhatnak leginkább az Istenben hívők? Hivalkodhatnak például a készségeikkel vagy az erősségeikkel. Például egyesek, akik szeretnek énekelni, mindig azt akarják, hogy mások hallják a hangjukat. Ezt mondják: „Hallgasd meg, milyen szép hangom van!” Attól tartanak, hogy mások nem fogják tudni, hogy ők szépen énekelnek, és folyamatosan dicsekedni akarnak ebben a tekintetben. Összefoglalva, a dicsekvés szeretete az emberi mivolt hibája. Az emberi mivolt éretlenségének, gyerekességének és sekélyességének egy megnyilvánulása. Amikor az emberek csak néhány szót és doktrínát értenek, és nem nyerték el valóban az igazságot, illetve nem léptek be az igazságvalóságba, igen valószínű, hogy megmutatkozik bennük a dicsekvés szeretetének hiányossága, és az emberi mivolt e hibáját nem könnyű leküzdeni. Ez azért van, mert mielőtt az emberek elnyerik az igazságot, a tőkéjük és a magabiztosságuk az életben az, amivel dicsekedhetnek és hivalkodhatnak. Csak azért magabiztos a magatartásod és azért van motivációd a dolgok végzéséhez, mert az életben afféle dolgokra támaszkodsz, mint a megjelenés, a tartás, az erősségek, az iskolai végzettség, a szakképesítések vagy a szakmai készségek. A legtöbb emberben ezért különböző mértékben megmutatkozik a dicsekvés szeretetének hiányossága, és ezt nem könnyű leküzdeni, nem könnyű lázadni ellene. Amikor az emberek megértik az igazságot és belépnek az igazságvalóságba, van bizonyos érettségük és kevesebbet törődnek az igazsághoz nem kapcsolódó dolgokkal, ráébrednek, hogy nem kell dicsekedni vagy hivalkodni, és hogy ezek a dolgok nem azt szemléltetik, hogy az illetőnek van emberi mivolta, sem azt, hogy érettsége van; és természetesen még kevésbé jelzik azt, hogy az illető üdvözült vagy képes alávetni magát az igazságnak és Istennek. Ezért néhány olyan ember esetében, akik egykor szerettek dicsekedni, ez a vágy fokozatosan elhalványul, az emberi mivolt e hibája pedig öntudatlanul legyőzetik és eltűnik, amint megértik az igazságot és belépnek az igazságvalóságba. Vegyünk például valakit, aki egy kissé drága pólót visel. Amikor az véletlenül egy kicsit piszkos lesz, az illető nagyon idegeskedni kezd. Valaki más így szól hozzá: „Miért vagy olyan ideges? Nem lesz jó, ha egyszerűen kimosod?” Ő így válaszol: „Tudod, hogy ez a póló 200 jüanba került?” Ragaszkodik az ár említéséhez, hogy mások tudtára adja; csak ekkor elégedett. Ha az illető érti az igazságot, helyénvalóan tudja megközelíteni az efféle kérdéseket, amikor ismét szembesül velük. Nem fogja említeni az árat, és ezen a ponton valamelyest megfékezi a hiúságát. Hát nem azt mutatja ez majd, hogy az emberi mivolta viszonylag éretté vált és többé nem olyan sekélyes és gyerekes? (De igen.) Ily módon legyőzetik a dicsekvés iránti szeretete, az emberi mivoltának ez a hibája.

A következő megnyilvánulás a szegények megvetése és a gazdagok kegyeinek keresése. Egyesek, amikor azt látják, hogy valaki jómódú, azonnal keresik a kegyeit, efféléket mondva: „Szép a bőröd. Jól nézel ki. Olyan nemes vagy, még amit kiköpsz, az is többet ér, mint mi csóró emberek!” Kivételesen gyengédek, amikor gazdagokkal, valamint ranggal és státusszal bíró emberekkel beszélnek. Amikor azonban egy földművessel találkoznak, mindig gúnyt akarnak űzni belőle, a szavaik pedig közvetve vagy közvetlenül becsmérlik őt. Teljesen másképp viszonyulnak a szegényekhez és a gazdagokhoz. A gazdagok igényeit hajlandóak kielégíteni, olyannyira, hogy önként a rabszolgáik lesznek. A szegényekkel azonban más a helyzet – amikor a szegények nehézségekkel néznek szembe vagy segítséget kérnek, semmibe veszik őket. Teljesen máshogy bánnak az alacsony rangú és alacsony társadalmi státuszú emberekkel, mint a magas társadalmi státusszal rendelkezőkkel. Ez a szegények megvetése és a gazdagok kegyeinek keresése. Ez milyen probléma? (Az emberi mivolt hibája.) Az emberi mivolt hibája? Milyen probléma az emberi mivoltban? (Alantas jellem.) Ez a jellem problémája az emberi mivolton belül – alantas jellem. Amikor az ilyen emberek gazdagokkal találkoznak, engedelmes alárendeltekké válnak, akik túlságosan szolgalelkűen viselkednek. Amikor szegényekkel találkoznak, úgy akarnak viselkedni, mintha ők lennének az urak. Miféle alakok ezek? Az, hogy így bánnak az emberekkel, azt mutatja, hogy nincsenek alapelveik! A szegényeknek csak egy kicsit kevesebb a pénzük és kicsit rosszabbak az életkörülményeik – mivel sértettek meg téged? A szegény embereknek szükségszerűen rossz az emberi mivoltuk? A gazdag embereknek feltétlenül jó az emberi mivoltuk? Az igazságalapelvek alapján mérnek és szemlélnek másokat azok, akik megvetik a szegényeket és a gazdagok kegyeit keresik? Nyilvánvalóan nem. Azt hiszik, hogy bárki, akinek pénze van, nemes és nagyszerű, és bárki, aki szegény, alacsonyrendű és alárendelt. A pénz alapján mérik az embereket. Jó emberek az ilyenek? Milyen az emberi mivoltuk? (Rossz az emberi mivoltuk.) Amikor egy gazdag emberrel találkoznak, behízelgően vigyorognak; amikor egy szegény emberrel találkoznak, azonnal elborul az arcuk – oly gyorsan megváltozik az arckifejezésük! Egy gazdag ember számára akár egy éjjeliedényt is hajlandók elvinni, ám egy szegénynek még egy pohár vizet sem hajlandóak önteni. Miféle alakok ezek? Hát nem alantas jelleműek? (De igen.) Jó, ha ilyen emberek vezetők? (Nem.) Miért nem? Milyen módon alkalmatlanok a vezetői szerepre? (Nincsenek alapelveik arra vonatkozóan, ahogyan az emberekkel bánnak, és nem az igazságalapelvek alapján választják ki és használják az embereket, hanem az alapján, hogy valakinek van-e társadalmi státusza és pénze. Ha vezető lesz belőlük, a státusszal és a pénzzel bírókat fogják előléptetni. Ha gonosz emberek azok, akiket előléptetnek, akkor gonosz emberek fognak hatalmat gyakorolni a gyülekezetben, az pedig katasztrófa lesz.) Az ilyen emberek nem alkalmasak arra, hogy vezetők legyenek. Egyrészt alantas a jellemük és nincs lelkiismereti normájuk abban, amit csinálnak. Másrészt, ha vezetővé tennék őket, a gyülekezetet valami olyasmivé változtatnák, mint a társadalom – az általuk vezetett gyülekezet egy társadalmi csoporttá válna. Azokat léptetnék elő, akik jómódúak és befolyásosak, akiknek van rangjuk, státuszuk és kapcsolataik, és akik jól boldogulnak a társadalomban, csapatvezetővé és felügyelővé téve őket, miközben eltipornák azokat a földműveseket, szegény embereket, és azokat, akiknek alacsony a végzettségük és nem tudnak kellemesen hangzó szavakat szólni, akiknek jó az emberi mivoltuk, van képességük és törekednek az igazságra, ám alacsony a társadalmi státuszuk. Hát nem épp olyanná tenné ez a gyülekezetet, mint amilyen a társadalom? Mi lenne a különbség? A társadalomban nem azok gyakorolnak hatalmat, akik jómódúak és van státuszuk? Nem azok rendelkeznek státusszal és állnak a reflektorfényben a társadalom minden szintjén, területén és csoportjában, akiknek van rangjuk, kapcsolataik, erejük és befolyásuk? Isten háza vajon akkor is Isten háza lenne, ha olyan lenne, mint a társadalom? Nem lenne többé Isten háza és nem lehetne gyülekezetnek nevezni – egy társadalmi csoport lenne. Pontosan ez a következménye annak, ha olyan emberekből lesznek vezetők, akik megvetik a szegényeket és a gazdagok kegyeit keresik. Az ilyen emberek inasai lesznek bárkinek, akinek van státusza. Mondjátok meg Nekem, van bármilyen alapelvük azoknak az embereknek, akik inasként viselkednek? Vannak határaik a magaviseletükben? (Nincsenek.) Az ilyen emberek magaviseletében nincsenek alapelvek és határok. Amikor veszélyes környezettel szembesülnek, Júdássá válhatnak. Ha az országuk elbukna, árulók lennének belőlük. Ha kormányzati vezetők lennének, hazaárulókká válnának. Pontosan ilyen alakok ők! Ezért nem alkalmasak arra, hogy vezetők legyenek. Ez azért van, mert nem végeznének valódi munkát és ártanának a testvéreknek, eltipornák mindazokat, akik igazán törekednek az igazságra és van emberi mivoltuk, miközben előléptetnék a gonosz emberi mivolttal rendelkezőket, akiknek státuszuk van és kiemelkedőek és befolyásosak a társadalomban; ez szöges ellentétben áll Isten házának az emberek előléptetésére vonatkozó alapelveivel. Ha Isten házában ilyen emberek uralkodnának és gyakorolnának hatalmat, zökkenőmentesen és akadálymentesen folyhatna vajon a gyülekezet munkája? (Nem.) A gyülekezet munkája és Isten választott népe tönkremenne ezeknek az embereknek a kezében. Ezek az emberek összejátszanának, egymást használnák és egymást támogatnák. Az igazságra törekvő testvéreket kiközösítenék és kirekesztenék – akár az is lehet, hogy mindegyiküket B csoportba sorolnák vagy kitakarítanák, nem hagyva számukra kiutat. Nem lehet, hogy ez lenne a helyzet? (De igen.) Milyen a kapcsolat ezek között az emberek között? Amikor összejönnek, cimborának hívják, megölelik egymást és a társadalomban megélt dicső múltjukkal büszkélkednek, arról beszélnek, hogy mit tehetnek egymásért, majd megkérdezik, hogy a másik mit tehet értük, kölcsönösen kihasználva egymást. Miben mások ezek az emberek a társadalomban élő embereknél? Amikor együtt vannak, nem eszik és isszák Isten szavát, nem beszélgetnek az igazságról, nem beszélnek a személyes tapasztalati megértésükről, nem beszélnek önmaguk megismeréséről és nem boncolgatják a romlott beállítottságaikat. Ehelyett csak arról beszélnek, hogy milyen sikeresen mentek a dolgaik a társadalomban, az általuk tett dolgokról, amelyek révén reflektorfénybe kerültek, a dicsőséges történeteikről, hogy mely tisztviselőkkel borozgattak és vacsoráztak együtt, mely tisztviselők kegyeit keresték – csak ezekről beszélnek. Istenhívők ezek az emberek? Versengenek egymással a státusz, a háttér, a képességek és az eszközök tekintetében, miközben összejátszanak és kihasználják egymást – ilyenek a kapcsolataik. Ha hétköznapi ember vagy, vagy földműves, aki mit sem tehet értük, értéktelennek tekintenek, olyannak, aki teljesen észrevétlen a számukra, és félretolnak. Miről beszélnek, amikor együtt vannak? Megvitatják, hogy melyik ruhamárka adott ki új darabot, milyen új autót dobtak piacra, ki vett többkarátos gyémántot, kinek az ingatlanát bocsátották árverésre, kinek a részvényei estek vagy emelkedtek, kinek a cége került tőzsdére, ki hízelegte be magát kormánytisztviselőknek, ki melyik bandával játszott össze, ki hány ajándékot adott és mennyi pénzt költött valaminek az elintézésére – csak ezekről van szó. Mondjátok meg Nekem, hát nem undorító ez? Ha folyton ezekről a dolgokról beszélnek a gyülekezetben, vajon nem zavarnák meg és nem tennék tönkre a gyülekezeti életet és a gyülekezet munkáját? Mondjátok meg Nekem, megválaszthatók vezetőnek az ilyen emberek? (Nem.) Ők opportunisták. Ha egyszer ilyen embereket fedeztek fel a gyülekezetben, le kell lepleznetek és el kell takarítanotok őket – Isten háza nem tart meg ilyen embereket. Az opportunisták csak azért vannak Isten házában, hogy elevickéljenek és áldásokat csaljanak ki. Egyáltalán nem fogadják el az igazságot és semmilyen pozitív dolgot nem fogadnak el. Ráadásul ezek az emberek mindenfajta őszinteség nélkül végzik a kötelességüket; egyáltalán nem akarják feláldozni magukat és csak előnyök szerzésére pályáznak. Ha nincsenek előnyök, nem csinálnak semmit. Míg a testvérek a kötelességeik végzésére összpontosítanak és szorgalmasan dolgoznak, ők félreteszik a kötelességeiket és személyes ügyekkel foglalatoskodnak, sőt az evésnek, ivásnak és a szórakozásnak is átadják magukat. Gyakran interneteznek is, és sok időt töltenek a számukra legkedvesebb vagy leginkább vágyott dolgok kutatásával, mint például a divat, a szépség és a hajformázás, valamint csúcsminőségű egészségügyi termékek. Akárhová mennek, hetvenkednek és megtévesztenek másokat; a saját fajtájukat keresik, és amikor találnak valaki hasonlót, azonnal összebarátkoznak vele. Az igaz testvérekkel nem tudnak kijönni, összeférhetetlenek és nem emberek a gyülekezetben. Amikor ilyen embereket láttok, távol kell tartanotok magatokat tőlük. Továbbá, ha a legtöbb ember vagy a vezetőitek nem látnak tisztán, és továbbra is igaz hívő testvéreknek tekintik őket, elő kell lépnetek, hogy leleplezzétek és eltakarítsátok őket. Most már értitek? Miért kell eltakarítani az ilyen embereket? (Azért, mert az ilyen emberek könnyen zavarásokat okoznak a gyülekezetben, negatív légkört teremtenek, és befolyásolhatnak másokat a kötelességük végzésében és az igazságra való törekvésben.) Pontosan, rombolják a gyülekezet légkörét. Ők maguk nem törekednek az igazságra és másokra is hatással vannak, visszatartva őket. Egy egy dollárt érő munka elvégzéséért tíz dollárnyi bért követelnek. Ilyen embereket használni még annyit sem ér, mint kutyát nevelni. A kutya legalább tudja őrizni a házat és hűséges a gazdájához! Nem ármánykodik a háttérben, és nem kell azon aggódnod, hogy a későbbiekben bajt okoz. Milyen következményekkel járna, ha a gyülekezet engedélyezné azokat, akik megvetik a szegényeket és a gazdagok kegyeit keresik? Segíthetnék ők Isten választott népét? Hasznára lehetnének másoknak? (Nem.) Ha egyszer a többiek felfedik őket és átlátnak rajtuk, el kell takarítani őket. Ha megengedik nekik, hogy maradjanak, csak bomlasztani és zavarni fognak, csak bajt csinálnak, és csak veszedelmet hoznak a gyülekezetre. Ha megvárjátok, amíg komoly csapást okoznak, és csak azután takarítjátok el a rendetlenséget, az nagyon bajos lenne. Nem akarunk bajt; inkább megkíméljük magunkat az aggodalomtól. Sok feladat és kötelesség van, amit az embereknek el kell végezniük – ne hozzátok magatokra ezeket a bajokat.

Van egy másik típusú ember is: azok, akik szeretik azok kegyeit keresni, akiknek hatalmuk van. Jók vagy rosszak azok, akik szeretik azok kegyeit keresni, akiknek hatalmuk van? (Rosszak.) Milyen módon rosszak? Az efféle ember mélységesen sznob. Amikor olyasvalakit lát, akinek státusza van, mindig mindent belead, hogy a kegyeit keresse; kezdeményezi, hogy beszélgessen vele és megnyíljon neki, ételt szolgál fel neki, kimossa a ruháit és takarít neki. Nincs semmi, amit nem hajlandó megtenni. Ha nincs státuszod, akkor úgy tesz, mintha nem látna, ha pedig te kezdesz közelíteni hozzá, azonnal elsavanyodik a képe, amint meglát. Jók az ilyen emberek? Milyen aspektushoz tartozik ez a fajta probléma? (Az efféle ember alantas jellemű és szegényes az emberi mivolta.) Rossz az emberi mivolta és alantas a jelleme. Mennyire rossz az emberi mivolta? (Nincs benne tisztesség és méltóság.) Jó emberek azok, akik tevékenyen igyekeznek azok kegyeit keresni, akiknek hatalmuk van? (Nem.) Akkor miféle emberek? Milyen a jelleme azoknak, akik szeretik azok kegyeit keresni, akiknek hatalmuk van? Két különböző arcuk van, amikor ugyanazzal az emberrel bánnak. Nem tartanak attól, hogy mások átlátnak rajtuk, sőt szabadon megmutatják ezt az oldalukat. Van ezekben az emberekben bármiféle tisztesség vagy szégyenérzet? (Nincs.) Gonosz embereknek minősíthetők ezek az emberek, akikben nincs tisztesség és szégyenérzet? (Igen.) Miért minősíthetők gonosz embereknek? Két különböző arcuk van azt illetően, ahogyan másokkal bánnak. Elemezzük ennek a két különböző arcnak a gyökerét. Ezek az emberek különösképp szeretik a státuszt és szeretik azokat az embereket, akiknek van rangjuk és hatalmuk. Amikor státusszal rendelkező embereket látnak, csupa mosoly az arcuk, teljes mértékben engedelmesek; gátlástalanul nyalják a talpukat és keresik a kegyeiket, és szégyentelenül hízelegnek nekik. Függetlenül attól, hogy az-e a céljuk, hogy a kegyeibe férkőzzenek azoknak az embereknek, vagy hogy azzal a hátsó szándékkal teszik-e ezt, hogy értékeljék és előléptessék őket, a másokhoz való hozzáállásuk problémás és sérti az igazságalapelveket. Nos, akkor miért így viszonyulnak a státusszal rendelkező emberekhez? (A saját érdekeik miatt.) Ez azt bizonyítja, hogy különösképp szeretik a státuszt. Nekik maguknak nincs képességük vagy nincsenek meg a képesítéseik, a feltételeik vagy a lehetőségeik a státuszszerzésre. Azzal azonban, hogy a státusszal rendelkezők kegyeit keresik és közelednek hozzájuk, ki tudják elégíteni a státusz iránti vágyukat. Ezért gátlástalanul és mindenfajta szégyenérzet nélkül tudják mások kegyeit keresni és hízelegni nekik. Meglehetősen alantas a jellemük. Az nem érdekli őket, hogy a státusszal rendelkező milyen ember, és azt sem látják tisztán, hogy az illetőnek jó vagy rossz-e az emberi mivolta, vagy hogy az illető gonosz-e. Amíg ennek az illetőnek státusza vagy pénze van, még ha gonosz ember is, akkor is keresni fogják a kegyeit. Hát nem teljesen elvtelenek az ilyenek? (Azok.) Számukra minden helytálló és jó, amit a státusszal rendelkező emberek mondanak, és bárhogyan is beszélnek, az elfogadható. Amíg valakinek státusza van, jók az illetőhöz. Teljességgel híján vannak az alapelveknek, és abnormális módon jók az illetőhöz. Valóban semmiféle tisztesség és szégyenérzet nincs bennük. Nekik nem számít, hogy mások hogyan látják és értékelik őket. Magukban ezt gondolják: „Egyszerűen csak szeretem a státusszal rendelkező embereket. Csak jó akarok lenni hozzájuk. Mi a baj azzal, ha valakinek státusza van? Ti, akiknek nincs státuszotok, nem vagytok méltók a kedvességemre!” Az ilyen embereknek nincsenek alapelveik és méltóságuk. Nem érdekli őket, hogy mások miként látják őket, és az sem, hogy Isten miként értékeli őket. Ezek alantas jellemű emberek. Amikor így viselkednek, a lelkiismeretük semmit sem érez, a józan eszüknek pedig nincs normája a megítéléshez. Nincsenek minimális normáik, a magaviseletük pedig gerinctelen. Amikor olyasvalakivel találkoznak, akinek státusza van, azonnal összehúzzák magukat, megalázkodnak és szinte rabszolgává válnak, az alávetett beosztott pozícióját felvéve. Akinek csak státusza van, az uruk lesz. Van az ilyen emberekben tisztesség és méltóság? (Nincs.) Még arra is képesek, hogy a legvisszataszítóbb módon hízelegjenek a státusszal rendelkezőknek, és bármennyi ember előtt meg merik tenni ezt. Nem érdekli őket mások véleménye vagy az, hogy mások hogyan látják őket, csak a saját vágyaik kielégítésére törekednek. Így viselkednek a státusszal rendelkező emberekkel. De mi van akkor, ha egy státusszal rendelkező ember elveszíti a státuszát? Színt váltanak. Ezután miként bánnak az illetővel? (Azonnal elkezdik semmibe venni.) Az arcuk rögtön elborul, és teljesen megváltozik a hozzáállásuk: „Elveszítetted a státuszodat, és még mindig azt akarod, hogy jó legyek hozzád? Álmodozz csak!” Ha valaki, aki elveszítette a státuszát, arra kéri őket, hogy töltsenek neki egy pohár vizet, semmibe veszik. Ha a segítségüket kéri valamiben, ignorálják. Ha bizalmasan akar beszélgetni velük, így szólnak: „Méltó vagy rá? Alkalmas vagy arra, hogy velem beszélj? Mit gondolsz, ki vagy te?” Milyen ádáz a beállítottságuk! Bűn az, ha valakinek nincs státusza? Megváltozik az ember, ha egyszer elmozdítják a tisztségéből? Nem ugyanaz az ember még mindig? Miért van az, hogy most nem méltó arra, hogy ezekkel az emberekkel beszéljen? Miért nem nyújthatnak segítő kezet neki ezek az emberek? Még ha egy bajba jutott állatról lenne is szó, amely emberi segítségre szorul, az embereknek a lelkiismeretük okán is segíteniük kellene, gyengéden gondoskodniuk kellene róla és törődniük vele – akkor egy emberi lényért mennyivel inkább meg kell ezt tenni? Belőlük azonban az emberi kedvesség e foszlánya is hiányzik. E megnyilvánulásokon túl egyesek még messzebb mennek. Magukban erre gondolnak: „Korábban jó voltam hozzád, mert volt státuszod. Most, hogy elveszítetted a státuszodat, még mindig azt várod tőlem, hogy tiszteljelek, hagyjam, hogy megőrizd a tekintélyed, ne hozzalak kínos helyzetbe a beszélgetések során és engedelmeskedjem a parancsaidnak, mint korábban? Aligha! Hálásnak kellene lenned, hogy nem taposlak el!” Miféle alakok ezek? Amikor valaki nehéz helyzetben van, nemcsak hogy semmibe veszik, hanem a háta mögött még el is tapossák, keresik a lehetőséget, hogy megfélemlítsék és elnyomják. Miféle emberek ezek? (Gonosz emberek.) Így kerül felszínre a valódi arcuk, mint gonosz emberek, nem igaz? A státusszal rendelkező emberekkel szemben engedelmes alárendeltekként viselkednek, gondos illendőséggel, mosollyal üdvözölve őket. Remekül megy nekik, hogy talpnyaló mód egyetértsenek másokkal. Ha valamelyik tisztviselő azt mondja, hogy a Holdon lehet burgonyát termeszteni, közbeszólnak: „A Holdon termesztett burgonya igazán finom!” Amikor azonban ez a tisztviselő elveszíti a státuszát, teljesen megváltozik a hozzáállásuk. Bármit is mond most a korábbi tisztviselő, még ha helytálló is, akkor sem hallgatják meg. Még ha ennek a korábbi tisztviselőnek valódi megértése van, akkor is semmibe veszik és nem hajlandóak elfogadni, csakis ellenszenvesnek találják őt. A szívük mélyén erre gondolnak: „Nincs státuszod, ezért semminek nincs súlya, amit mondasz. Még ha helytálló is a mondanivalód, mi haszna? Még ha birtokodban van is az igazságvalóság, akkor sem kedvellek. Egyszerűen élvezem, ha eltaposom a státusz nélküli embereket – ha nem taposok rajtuk, az elvesztegetett lehetőség!” Miféle alakok ezek? Ha nincs státuszod, ellenszenvesnek találnak. Bármilyen jó vagy hozzájuk, hasztalan. Bármennyire egyenrangúnak tekinted is őket és az alapelvek szerint bánsz velük, az nem tudja megváltoztatni a hozzáállásukat irántad. Van az ilyen embereknek emberi mivoltuk? (Nincs.) Miben nyilvánul meg az emberi mivoltuk hiánya? Nem ádázságban? (De igen.) Rendkívül ádáz beállítottságúak azok az emberek, akik szeretik a hatalommal rendelkezők kegyeit keresni, és egyszerűen undorítónak találom az ilyen embereket. Ha státuszod van, a hiányosságaid és a hibáid mind érdemek és erősségek ezeknek az embereknek a szemében. Ha azonban nincs státuszod, mind hiányosságnak és hibának látják az erősségeidet és az érdemeidet. Semminek sincs jelentősége, amit mondasz, és mindent ellenszenvesnek találnak veled kapcsolatban. Mindig meg akarnak félemlíteni, el akarnak taposni és el akarnak nyomni. Ádáz a beállítottságuk, nem igaz? (De igen.) Kedvükre zsarnokoskodnak a státusz nélküliek felett. Úgy érzik, vétek nem zsarnokoskodni a szelíd emberek felett. Még ha nem is provokálod őket, akkor is rajta lesznek, hogy hibát találjanak, megfélemlítsenek és eltapossanak, és óriási megvetéssel néznek le. Olyan, mintha bűn lenne státusz nélkül élni, mintha ettől méltatlan lennél arra, hogy élj vagy a jelenlétükben tartózkodj; mintha magadnak kerested volna a bajt és szerencsétlenséget érdemelnél, ha nincs státuszod. Miféle alakok ezek? Engedni kellene, hogy ezek az emberek a gyülekezetben maradjanak? (Nem.) Megválaszthatók vezetőnek azok az emberek, akik különösen szeretik a hatalommal rendelkezők kegyeit keresni? (Nem.) Miért nem? Mert így viselkednek a státusszal rendelkezőkkel – ha ők maguk státuszt szereznének, nem válnának vajon önkényeskedővé, magukat mindenek fölé helyezve? Ez katasztrofális lenne! Semmibe vennék Isten házának munkarendjét, a gyülekezet adminisztratív rendeleteit és a testvérek javaslatait, sőt elnyomnák a státusszal nem rendelkezőket függetlenül attól, hogy mit mondanak vagy tesznek. Tönkretennék a gyülekezetet. Az efféle emberekben rendkívül erős a hatalom utáni vágy, és ha egyszer megkapják, amit akarnak, elképzelhetetlenek a következmények. Azok az emberek, akik a hatalommal rendelkezők kegyeit keresik, különösképp ádázak és kiváltképp alantas a jellemük. Mik a romlott beállítottságuk fő jellemzői? (Az ádázság.) Elvetemültség, ádázság és idegenkedés az igazságtól. Ami igazán elvetemült, az az, ahogy két teljesen különböző arcukat mutatva bánnak ugyanazzal a személlyel, és rendkívül gyorsan váltanak. Hát nem elvetemült ez? (De igen.) Még ha a státusz nélküli emberek nem is provokálják őket, akkor is rajta lesznek, hogy támadják, megfélemlítsék és eltapossák őket. Hát nem ádáz ez? (De igen.) Függetlenül attól, hogy a másik embernek van-e státusza vagy nincs, nem tudnak alapelvek szerint viselkedni és igazságosan bánni vele. Ha azt mondod nekik, hogy Isten házában az igazság uralkodik és igazságosan bánnak az emberekkel, elfogadják vajon? (Nem.) Az egyik fülükön be, a másikon ki, és ezt gondolják: „Miféle igazságosság? Az emberek egyszerűen csak magas vagy alacsony rangúak, nemesek vagy a pórnéphez tartoznak. A státusszal rendelkezők nemesek; a státusz nélküliek értéktelen hulladékok!” Ezzel a logikával és ezen alapelv mentén szemlélik és kezelik az embereket. Nem fogadják el az igazságalapelveket, és mégis hangoztatják a kicsavart érveiket. Hát nem idegenkednek az igazságtól? (De igen.) A saját logikájuk és világi ügyekre vonatkozó alapelveik, valamint a világi ügyekre vonatkozó saját szemléletük segítségével közelítik meg a státuszt és a hatalmat, és a világi ügyekre vonatkozó saját alapelveiket és módszereiket alkalmazzák ezeknek a kérdéseknek a kezelésére, Isten házának az emberekkel való bánásmódra vonatkozó követelményei és alapelvei helyett. Hát nem az igazság nem elfogadása, az igazsággal való nyílt ellenkezés ez? A szívük mélyén ezt gondolják: „Ha van státuszod, akkor az én szívemben te vagy a főnök. Istennek és az igazságnak nincs helye a szívükben. Miféle beállítottság ez? Ilyen arcátlannak és ostobán makacsnak lenni – hát nem az igazság nem elfogadása ez? Nem az igazságtól való idegenkedés ez? (De igen.) Ez pontosan ilyen beállítottság. Pusztán az emberi mivoltukat tekintve, az ilyen emberek alantas jelleműek és roppant undorítóak, és nem érdemes közösködni velük. A beállítottságuk tekintetében azonban nem csupán az a kérdés, hogy érdemes-e közösködni velük. Ezeknek az embereknek ádáz, elvetemült beállítottságaik vannak, és ők nem célpontjai az üdvösségnek. Mind büntetést fognak kapni és meghalnak; a tetteik főbenjáró bűnnel érnek fel. Ezek az emberek vakon keresik azok kegyeit, akiknek hatalmuk van, és ölebek szolgalelkű magatartását tanúsítják, ami visszataszító. Az ilyen emberek veszélyt jelentenek a gyülekezetvezetői pozícióban. Ha ilyen embereket választotok gyülekezetvezetőnek, szerencsétlenség ér majd titeket. Néhány kerületi vezető, aki ostoba és nem tud átlátni az embereken, még gyülekezetvezetőnek is jelöli az ilyen embert, aminek eredményeképp a testvérek a gyülekezetben megtévesztés áldozatai lesznek. Az efféle embereket, akik ügyesen nyaliznak másoknak és keresik a hatalommal bírók kegyeit, és akik látszatra igen buzgónak tűnnek és a vezetők minden szavának engedelmeskednek, könnyen kiválasztják jelöltnek. Ez azért van, mert egyes vezetők és dolgozók azokat szeretik, akik nyaliznak nekik és szolgalelkűek, és nem látják át azokat a következményeket, amelyeket egy ilyen álszent ember hoz a gyülekezetre, ha egyszer vezető lesz belőle. Gyakran megesik, hogy ha egyszer az ilyen embereket vezetőnek választják és státuszt szereznek, azonnal felszínre tör a rosszindulatú oldaluk és elkezdik zavarni a gyülekezetet. Az őket kiválasztó vezetők megbánják, amikor azt látják, hogy a választottjaik gonosz emberek, de már nem tudják orvosolni azokat a következményeket, amelyeket a tetteik hoztak a gyülekezetre. Ez teljességgel annak a következménye, hogy a vezetőknek és a dolgozóknak romlott beállítottságaik vannak és alapelvek nélkül cselekednek. Azok, akik a státusznak és a hatalomnak hódolnak, nem olyan emberek, akik az igazságot szeretik. Keresik bárki kegyeit, akinek státusza van, és behízelgő vigyort öltenek, amikor vezetőkkel és dolgozókkal találkoznak. Egyes vezetők nem tudnak ellenállni ennek a kísértésnek; végtelenül boldogok, amikor behízelgően vigyorgó embereket látnak, és elő akarják léptetni őket, hogy dicsekedjenek a saját rátermettségükkel. Amikor ezek az emberek rájuk vigyorognak és behízelgően mosolyognak rájuk, valójában hátsó szándékkal teszik, ezek a vezetők azonban azt hiszik, hogy ezek az emberek igazán jók. Ha ezek az emberek egyszer vezetők lesznek, senkinek sem vetik alá magukat, és azokat a vezetőket is semmibe veszik, akik előléptették őket. Ezek a vezetők pedig csak ekkor ébrednek rá, hogy ezek a személyek nem jó emberek, és hogy rossz embereket léptettek elő. Mi a teendő egy ilyen helyzetben? Nem kellene orvosolni ezt a helyzetet? (De igen.) Hogyan kellene orvosolni? (Azonnal le kell leplezni, majd el kell bocsátani ezeket az embereket.) Ezek az emberek nem tudnak valódi munkát végezni; csupán zavaros fejű emberek, akik csak azt tudják, miként keressék a hatalommal bírók kegyeit és miként nyalizzanak nekik. A vezetőknek azonnal el kell bocsátaniuk őket, és bánhatják, hogy a szemük és a szívük egyaránt vak volt abban az időben, képtelenek voltak tisztán látni az embereket, ezért rossz embereket választottak. Most még van idő, hogy azonnal orvosolják a helyzetet. Most már képesek vagytok átlátni azokon, akik a hatalommal bírók kegyeit keresik? (Igen.) Az ilyen emberek nem jók.

Most beszéljünk a veleszületett állapotokat magukban foglaló megnyilvánulásokról. Kivételes emlékezőtehetség – ez a megnyilvánulás melyik aspektushoz tartozik? (A veleszületett állapotokhoz.) Rendkívül jó emlékezőtehetség, pontos emlékezés a dolgokra, cikkek, Isten szavait tartalmazó részletek, énekek vagy egy munkarend különösen világos és pontos megjegyzése – ennek melyik aspektushoz kell tartoznia? (A jó képességhez – egy veleszületett állapot.) Ez egy veleszületett állapot. Ami azt illeti, hogy a veleszületett állapotok melyik konkrét aspektusához tartozik, szerintem nem a képességhez kellene tartoznia. Ha csupán arról van szó, hogy valakinek jó a memóriája, a képes megjegyezni dolgokat, sok mindenre emlékszik, pontosan emlékszik és szilárdan emlékszik a dolgokra, ez legfeljebb a veleszületett erősségek, adottságok és képességek csoportjába tartozik. Ami azt illeti, hogy valakinek jó vagy sem a képessége, az a felfogóképességétől függ. Ha valakinek kivételesen jó az emlékezőtehetsége, képes különösen jól, különösen gyorsan és különösen biztosan megjegyezni egy dalszövegrészt, ismeretek és doktrína részleteit vagy egy szakmai készséget, ám az, amit memorizál, pusztán előírásszerű és merev dolog, amiben nincsenek benne az igazságalapelvek és amit nem lehet a való életben vagy munkában alkalmazni vagy megvalósítani – ha egyszerűen csak jó az emlékezőtehetsége – akkor ez csak egy erősség és képesség a veleszületett állapotain belül, nem ér fel arra szintre, hogy a képessége benne legyen. Ahogy korábban tárgyaltuk, mi a képesség? (Hatékonyság és eredményesség a dolgok végzésében.) Ha jó az emlékezőtehetséged és jó képességed is van, milyen megnyilvánulásaid és jellemvonásaid kell legyenek? Arról van szó, hogy az általad hallott dolgokat tekintve, abbéli képességed alapján, hogy képes vagy pontosan emlékezni, meg tudod ragadni a lényeges pontokat is, meg tudod találni az alapelveket, tudsz találni egy utat a gyakorláshoz és egy tervet a megvalósításhoz, majd képes vagy ezeket ténylegesen alkalmazni a való életben és a munkában, és hatékonyan és eredményesen teszed a dolgokat. Ez azt jelenti, hogy Isten szavai és az igazságalapelvek, amelyeket megjegyeztél, nem maradnak meg elméleti szinten, hanem megvalósulnak a kötelességed végzésében és az igazságvalóságoddá válnak, az emberek számára látható eredményeket hozva a munkában és fokozva a munka hatékonyságát. Ez nemcsak azt jelenti, hogy valakinek jó az emlékezőtehetsége, hanem jó képessége is. Nem arról van szó, hogy ha valakinek jó a memóriája, az egyenlő azzal, hogy jó a képessége. Inkább arról, hogy van felfogóképességed, képes vagy keresni az igazságot és megtalálni az igazság gyakorlásának alapelveit, amikor dolgok érnek, valamint eltérés nélkül megvalósítani a munkát és mindezt pontosan, gyorsan és hatékonyan teszed – csak ez jelenti azt, hogy jó képességű vagy. A jó képesség nem arról szól, hogy megértesz néhány doktrínát, majd képes vagy sokat szajkózni közülük, hanem arról szól, hogy megértesz és felfogsz néhány igazságalapelvet, majd képes vagy azokat rugalmasan alkalmazni a munkádban és a kötelességedben, a való életed részévé teszed, és elméletből valósággá változtatod őket, ami lehetővé teszi, hogy az igazságalapelvek hatással legyenek az emberekre és eredményeket érjenek el bennük, javakat és előnyöket hozva az emberek számára. Ezt jelenti az, hogy valakinek van képessége. Ha megrekedsz a szavak és a doktrínák megértésének szintjén és nem tudod megvalósítani a munkát, és nem találod az alapelveket és az eszközöket – vagyis ha az igazságalapelv ezen aspektusa mindig is csak elmélet marad számodra, és nincs rá módod, módszered és utad, hogy valósággá változtasd – ezt jelenti az, hogy valaki képesség híján van vagy gyenge a képessége. Lehet bármilyen jó az emlékezőtehetséged, még ha olyannyira meghaladja is az átlagemberekét, hogy szinte egy rendkívüli tehetség, az sem jelenti azt, hogy jó képességű vagy. Mire vonatkozik a jó képesség? Hogyan mérhető a képesség? (Az dönt róla, hogy egy ember képes-e megérteni a munka alapelveit és megfelelően megvalósítani ezeket az alapelveket, hogy eredményeket érjen el.) Ezt a hatékonyság és az eredményesség alapján lehet megítélni, nem igaz? (De igen.) Egyesek gyorsan és pontosan meg tudják jegyezni a munkarendet, és elméletben értik is. Amikor azonban a megvalósításról van szó, és valaki megkérdezi tőlük: „Hogyan kellene elvégezni ezt a munkát? Vannak ötleteid, terveid vagy lépéseid?”, ők így válaszolnak: „Nem, nem tudom, hogyan kell csinálni.” Ez nem azt jelenti, hogy képességgel rendelkezik valaki, ez legfeljebb egy erősség valamilyen területen. Emlékszem, hogy amikor először beszélgettünk erről a témáról, megvitattuk ezt a kérdést. Talán elfelejtettétek, és most ismét a képességhez soroltátok a kivételes emlékezőtehetséget. Súlyos hiba az, hogy valaki mindig félreérti egy ember erősségeit és tehetségeit, és egy bizonyos erősséget vagy tehetséget mindig a jó képességhez sorol. Ha ez a probléma megoldódik, és megértitek, hogy mi az erősség, mi a tehetség vagy az adottság, mi a valódi képesség, az segíteni fog tisztán látni az embereket, és a saját életben való növekedéseteket illetően is hasznos lesz. Legalábbis segíthet egy kicsit kordában tartani az arrogáns beállítottságotokat, hogy többé ne higgyétek tévesen azt, hogy kiváló képességetek van pusztán azért, mert jól tudtok énekelni vagy táncolni. Szóval most még mindig így értékelitek ezt a kérdést? (Nem.) Akkor tulajdonképpen mivel kell rendelkezniük az énekelni tudó embereknek ahhoz, hogy jó képességűek legyenek? (Kell legyen felfogóképességük, tudniuk kell, hogy az éneklés mely módja áll összhangban az alapelvekkel, és kell legyen fogékonyságuk.) A fogékonyság nagyon lényeges. Látod, ezek az emberek mind ismernek némi zeneelméletet, az éneklésük hatása azonban eltérő. Vannak, akik képesek megérezni és megkeresni az utat az énekléshez. Különböző énekeket, különböző dallamokat és különböző éneklési stílusokat hallgatnak különböző emberektől, és megfigyelik, hogy mely éneklési technikák meghatóak és élvezetesek. Rátalálnak egy bizonyos érzésre ebből a folyamatból, majd ezen érzés alapján folytatják a felfedezést és a gyakorlást. Bizonyos idő elteltével úgy érzik, hogy fejlődött az éneklésük és mások szívesen hallgatják azt. Ezt fokozatosan összevetik az elméletekkel, és megerősítik, hogy a gyakorlás ezen útja helytálló. Képesek felfedezni a gyakorlás útját, hogy változtassanak az éneklésük módján és helyesbítsék a korábbi, nem helytálló éneklési módszereiket. Ezután a kidolgozott jó, helytálló és pozitív elemeket tovább érvényesíthetik és alkalmazhatják a saját éneklésükben. Képesek érzékelni, hogy az éneklés mely módja helytálló és mely módja nem helytálló, valamint az éneklés mely módja kelt jó érzést és mely módja kelt rossz érzést. Ez jó képesség. Ha csak elméleti tudásuk van, ám a tényleges éneklésükbe képtelenek beépíteni az elméletet, és eltorzult a felfogásuk, akkor nem jó a képességük. Nézzetek meg pár embert, akik énekelnek – amikor mások rámutatnak, hogy hamis hangon énekelnek, képesek elfogadni, és egy-két évnyi gyakorlás után korrigálják azt. Bár még nem nagyon jártasak az éneklésben, máris hiteles hangszínnel és hangon énekelnek. Másrészt vannak, akik hamis hangon énekelnek, és ez mindenki számára nyilvánvaló, aki hallja őket, ők azonban akkor is úgy gondolják, hogy az igaz hangjukon, a hiteles hangszínükkel és hangjukon énekelnek, és képtelenek felismerni a különbséget. Ez a képesség hiányát és a fogékonyság hiányát, a dolgok érzékelésére való képtelenséget mutatja. Ez a különbség a képesség és az erősség között. Ha tehetséges vagy az éneklésben, az az erősséged; ez egy veleszületett állapot. Az azonban képesség kérdése, hogy tudsz-e jól énekleni, és képes vagy-e érzékelni a lényeget, az alapelveket és az alapvető elemeket ezen a területen, ebben a szakmában. Ha képes vagy érzékelni a lényeget, az alapvető elemeket és az alapelveket, akkor válhat belőled énekes, szólista. Ha élvezed az éneklést, gyorsan tanulod és pontosan elsajátítod a dallamot, a ritmust és a hangmagasságot, az csak veleszületett erősségnek és ebben az adott szakmai készségben való jártasságnak nevezhető. A nagyon átlagos és korlátozott képességed miatt azonban mindig megmaradsz majd azon a határon belül, hogy csak jól csinálod. Képtelen leszel elérni az alapvető elemek elsajátításának szintjét, és képtelen leszel arra, hogy igazi énekes és szólista legyen belőled. Ez a képességed által szabott korlát. A jó képességű emberekben ott van a fejlődés potenciálja és lehetősége, míg az átlagos vagy a gyenge képességű emberekben nincs potenciál vagy lehetőség a fejlődésre. Ezért nem számít, milyen területen vannak az erősségeid, ha gyenge a képességed, az elkerülhetetlenül korlátozni fog. Lehetsz bármilyen tehetséges egy bizonyos területen, szeretheted bármennyire, érdekelhet bármennyire, a gyenge képességed miatt nem lesz benned potenciál a fejlődésre, mivel a képességedet nem tudod felülmúlni. Érted? (Igen.) Most, hogy ezt elmondtam, el fogjátok veszíteni az önbizalmatokat az éneklésben? Egyszerűen csak az aktuális kérdésről beszélek, például felhozva az egyik erősségeteket, hogy megbeszéljük a képesség és az erősségek közötti különbséget. Isten háza azonban nem követeli meg tőletek, hogy igazi szólistákká váljatok, hogy egy bizonyos magas fokú pontossággal énekeljetek, hogy különleges éneklési stílust alakítsatok ki, vagy hogy nagy sikert érjetek el az éneklésben. Ezek nem szükségesek. Csak használjátok ki jól a meglévő képességeteket és erősségeiteket – ez rendben van. Amíg az igazi érzések és őszinteség kerül kifejezésre, az elegendő. Ne csüggedjetek hát és ne adjátok fel csak azért, mert azt mondtam, hogy néhányan közületek gyenge vagy igen átlagos képességűek, kevés lehetőséggel a fejlődésre. Erre nincs szükség. El fogtok csüggedni? (Nem.) Helyesen kell tekintenetek erre a kérdésre. Ha nem használnám példaként a helyzeteteket, talán nem értenétek meg, lehet, hogy nem lenne alapos megértésetek és nem szívlelnétek meg azt, amit mondtam. Hogy segítsek alaposan megértenetek, mondanom kellett pár példát, hogy mindenki jobban megérthesse. Ily módon a képesség és az erősségek közötti különbséget is pontosabban meg fogjátok érteni. Zavar titeket, hogy így beszélgetünk? (Nem, nem zavar.) Jó, hogy nem zavar. Tekintsetek helyesen erre. Gyakoroljatok, ahogy kell. Ha szívvel-lélekkel teszitek és egy jó cél és irány felé gyakoroltok, az mindig jobb lesz, mintha nem haladnátok előre vagy leragadnátok a régi szokásaitoknál. Habár korlátozott vagy gyenge a képességetek, akkor is erőfeszítést kell tennetek a gyakorlásba és törekednetek kell arra, hogy a korlátozott képességetek keretein belül a lehető legtöbbet elérjétek. Teljes szívünket és minden erőfeszítésünket oda kell szánnunk, felelősségteljes és hűséges hozzáállással végezve ezt a kötelességet és teljesítve ezt a munkát. Ez a gyakorlás azon alapelve, amelyet követnetek kell. Nem szabad negatívvá válnod vagy feladnod csak azért, mert az erősségedben nincs meg a fejlődési potenciál, és a jövőben nem tudsz majd reflektorfénybe kerülni. Ez nem elfogadható, és nyilvánvalóan nem ez az az igazságalapelv, amelyet ennek a kérdésnek a kezelésében követned kell. Érted? (Igen.)

Mindhárom területen – a veleszületett állapotokon, az emberi mivolton és a romlott beállítottságokon – belül sok az olyan konkrét részlet, amelyeket meg kell érteni. Beszélgetnünk kell ezekről a kérdésekről? (Igen.) Az embereknek sok aspektust illetően csak felületes a megértésük, és nem tudják világosan elmagyarázni őket. Lehet, van néhány erősségük, és ezért azt gondolják, hogy nemes jelleműek, tiszteletreméltónak és romlott beállítottságoktól mentesnek hiszik magukat, akiknek jó az emberi mivoltuk és kiváló a képességük. Mindez abból ered, hogy az emberek képtelenek tisztán látni ezeket a különféle kérdéseket. Minél inkább részleteket foglalnak magukban ezek a kérdések, annál többet kell beszélni róluk; csupán egy vagy két alkalommal nem lehet átvenni őket, hanem több beszélgetésre van szükség. Rendben, mára itt befejezzük a beszélgetést. Viszontlátásra!

2023. október 14.