Hogyan kell törekedni az igazságra? (6.)

A legutóbbi összejövetelen az igazságra való törekvéssel kapcsolatos egyik fő témáról beszéltünk, amely „az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének elengedése.” Ezen a fő témán belül beszéltünk az Isten munkájával kapcsolatos emberi elképzelések és képzelődések elengedéséről, beleértve az emberek veleszületett állapotairól, emberi mivoltáról és romlott beállítottságairól szóló témákat, e témákon belül pedig említés történt a képességgel kapcsolatos problémákról. Legutóbb a képességgel kapcsolatos kérdésekről beszélgettünk egy keveset, eloszlatva az emberek elképzeléseinek egy részét. Miután ezt hallottátok, van-e pontos definíciótok arról, hogy mi is a képesség? Pontosan mi a képesség? Hogyan kell érteni a képességet? Hogyan lehet megítélni, hogy egy ember képessége jó, átlagos vagy szegényes? Milyen aspektusok alapján kell megítélni? Kerestetek választ ezekre a kérdésekre és fontolóra vettétek őket? (Én egy kicsit fontolóra vettem őket. A legutóbbi összejövetelen Isten arról beszélt, hogy egy illető képességének a kiértékeléséhez meg kell néznünk, hogy mennyire hatékonyan és eredményesen teszi a dolgokat. Azelőtt nem sok megértésem volt e tekintetben, sőt, még össze is tévesztettem az erősségekkel a képességet. Amikor például azt láttam, hogy valaki különösen jó tanulmányi eredményeket ér el vagy több nyelven is felsőfokon beszél, úgy gondoltam, ez azt mutatja, hogy jó képességű. Csak Isten közlésének a hallgatásán keresztül nyertem világos megítélést azzal kapcsolatban, hogy mi az igazán jó képesség, és mik minősülnek pusztán csak erősségeknek. Ha valaki kívülről elég eszesnek látszik, de nagyon alacsony hatékonyságú a kötelességvégzés terén és mindig képtelen az igazságalapelvek felfogására, akkor viszonylag szegényes a képessége.) Annak alapján kiértékelni egy illető képességét, hogy mennyire hatékonyan és eredményesen teszi a dolgokat – ez egy általános megfogalmazás. Azon túlmenően, hogy megnézzük, mennyire hatékonyan és eredményesen teszi valaki a dolgokat, konkrét mércék is léteznek a képessége kiértékelésére. Először is a tanulási képessége. Másodszor, a dolgok megértésére való képessége. Harmadszor, a felfogóképessége. Negyedszer, a dolgok elfogadására való képessége. Ötödször, a kognitív képessége. Hatodszor, az ítélethozatalra való képessége. Hetedszer, a dolgok azonosítására való képessége. Nyolcadszor, a dolgokra való reagálásának képessége. Kilencedszer, a döntéshozó képessége, amit végrehajtó képességnek is lehet nevezni. Tizedszer, a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képessége. Tizenegyedszer, az innovatív képessége. Észben tartottátok ezeket? (Igen.) Hány van összesen? (Tizenegy.) Olvassátok fel őket! (Az első a tanulási képesség. A második a dolgok megértésére való képesség. A harmadik a felfogóképesség. A negyedik a dolgok elfogadására való képesség. Az ötödik a kognitív képesség. A hatodik az ítélethozatalra való képesség. A hetedik a dolgok azonosítására való képesség. A nyolcadik a dolgokra való reagálás képessége. A kilencedik a döntéshozó képesség. A tizedik a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség. A tizenegyedik az innovatív képesség.) Általánosságban azt lehet mondani, hogy ezt a két aspektust kell megnézned egy illető képességének a kiértékeléséhez: milyen hatékonysággal és milyen eredményességgel teszi a dolgokat. Konkrétan, annak a kiértékeléséhez, hogy milyen hatékonysággal és eredményességgel teszi a dolgokat valaki, e tizenegy mérce alapján kell átfogó megállapításra jutnod. Ily módon képes leszel pontosan megítélni, hogy milyen is igazából egy illető képességeA képesség felmérésének első lépése természetesen az, hogy megnézed az emberek képességeinek az összességét különféle aspektusok tekintetében, majd pedig azt, hogy milyen hatékonysággal és eredményességgel teszik a dolgokat. Ha van képességük és ha vannak képességeik különféle aspektusok tekintetében, akkor biztos, hogy hatékonyan és eredményesen fogják tenni a dolgokat. Ha valaki magasfokú hatékonysággal és jó eredményességgel teszi a dolgokat, akkor, amikor minden egyes területen kiértékeled a képességeit a tizenegy mérce szerinti, azok is biztosan jók lesznek. Önmagában e tizenegy képesség egyike sem alkalmas teljes mértékben annak a meghatározására, hogy jó-e vagy sem egy illető képessége – ezt együttesen kell megítélni. Természetesen melyek a legfontosabbak e tizenegy képesség közül? Az ítélethozatalra való képesség, a dolgok azonosítására való képesség, a dolgokra való reagálás képessége és a döntéshozó képesség a legfontosabb – ezek magukban foglalják egy illető azon képességét, hogy egy bizonyos elmélet megértését követően cselekedjen. A fennmaradó képességek a felfogással és a tanulással kapcsolatosak, ami az emberi elmét érinti. A következőkben egyesével fogunk beszélgetni erről a tizenegy képességről.

Az első a tanulási képesség. A tanulási képesség nem kizárólag egy tudásterület elsajátítására utal; egy nyelv, egy konkrét technikai készség megtanulása, egy új dolog megtanulása és elfogadása stb. is beletartozik – ezek mind a tanulási képesség körébe esnek. Amikor például egy technikai készséget tanul valaki, normális körülmények között alapvetően hat hónapon belül képes azt elsajátítani, majd önállóan végezni. Ha te is képes vagy hat hónapon belül elsajátítani és önállóan végezni azt, akkor ez azt jelenti, hogy van tanulási képességed. Ha kétszer olyan hosszú időbe telik megtanulnod, mint az átlagembernek – ha hat hónap elteltével még mindig nem sajátítottad el, és újabb hat hónapra van szükséged a megtanulásához – ez szegényes képességre vall. Vagyis, ami a tanulási képességet illeti, ha a normális időkereten belül el tudod sajátítani a technikai készséget vagy tudást, az azt jelenti, hogy átlagos vagy átlag feletti a képességed. Ám ha túlléped ezt az időkeretet, és neked kétszer vagy akár háromszor olyan hosszú időbe telik egy technikai készség vagy tudás elsajátítása, akkor szegényes a képességed. Ha kétszer vagy háromszor annyi időt töltesz el vele, mint az átlagember, és még mindig nem tudod megtanulni, és híján vagy a tanulási képességnek, az mit mond el a képességedről? Tanulási képesség nélkül még a normális emberi képességgel való rendelkezés általános mércéjének sem felelsz meg. Rosszabb vagy, mintha szegényes képességed lenne – egyáltalán nincs képességed. Milyen kategóriába esik az, ha valakinek nincs képessége? Ha valakinek nincs képessége, az azt jelenti, hogy az értelmi fogyatékos és idióta emberek kategóriájába esik, mindenféle tanulási képesség nélkül. Ezt foglalja magában a tanulási képesség.

A második a dolgok megértésére való képesség. A dolgok megértésére való képesség arra utal, hogy az illető képes rájönni, hogy mik az alapelvei és mi a mikéntje valaminek, amit lát vagy amivel gyakran találkozik. Ha például egy szakmai készség tanulása során meghallgatod az elméleti oktatást és megfigyeled a gyakorlati bemutatókat, és normális időkereten belül képes vagy rájönni ennek a készségnek a nyitjára és alapelveire, akkor jó képességűnek számítasz, és van bizonyos képességed a dolgok megértésére. Ha nem tudod azonnal megérteni, és hiába beszélget veled újra valaki, akkor sem érted; és még ha újabb és újabb tippeket adnak is neked, akkor sem érted még mindig, hogy mi a nyitja e dolog végzésének és milyen alapelveket foglal magában – akkor szegényes a dolgok megértésére való képességed. Némi idő elteltével talán megtanulsz egy keveset azáltal, hogy a tényleges gyakorlás révén lassan tapogatódzol, de ez erre korlátozódik. Ha függetlenül attól, hogy mennyi időt töltesz el – hogy három évet vagy öt évet –, továbbra is csak egy szűk körre korlátozódik majd a megértésed, és csak bizonyos előírásokat és bizonyos szabályokat fogsz betartani a dolgok végzése közben, anélkül, hogy képes lennél megérteni az azokkal kapcsolatos alapokat, valamint a tényleges gyakorlatban alkalmazni őket, akkor ez azt jelenti, hogy szegényes a dolgok megértésére való képességed; az ilyen emberek gyenge képességűek. Némelyek például gyülekezeti munkát végeznek, és miután beszélgettél velük az igazságalapelvekről, úgy érzik, hogy minden, amit mondtál, helyes, és nincsenek kétségeik azzal kapcsolatban, amit közöltél. Azt azonban egyszerűen képtelenek megérteni, hogy miért így kell tenni a dolgokat, és nem képesek felfogni a vonatkozó alapelveket. Amikor különféle problémákkal vagy speciális helyzetekkel szembesülnek a való életben vagy a kötelességük végzése közben, akkor különösen nem tudják, hogy miként alkalmazzanak alapelveket vagy hogyan közelítsék meg és kezeljék az alapelvek szerint a problémákat, amelyekkel találkoznak. Ez a dolgok megértésére való képesség hiányát mutatja. Azok az emberek, akik híján vannak a dolgok megértésére való képességnek, semmit sem értenek az igazságról való közlés meghallgatása után, és folyton ilyen kérésekkel állnak elő: „Tudnál másik példát is mondani?” vagy „El tudod ezt magyarázni részletesebben?” Csak azután értenek meg egy keveset, miután mondtál egy példát és részletesen elmagyaráztad. De ha valami mélyebb dolgot közölsz, már megint nem értik, és arra fognak kérni, hogy mondj másik példát. Miért kérik újra meg újra, hogy mondj példákat? Csak azért kell példákon keresztül elmagyaráznod hasonló, a való életből vett helyzeteket, hogy megjegyezhessenek egy bizonyos megközelítést vagy előírást. Miért teszik ezt? Azért, mert nagyon gyenge a dolgok megértésére való képességük – azt is mondhatod, hogy nincs képességük a dolgok megértésére; nem tudják, hogyan alkalmazzák az alapelveket a való életben vagy a kötelességük végzése közben. Nem számít, hogyan beszélgetsz velük, hány konkrét példát mondasz és hány alapelvet magyarázol el világosan, még ha a konkrét helyzetek kezelésére vonatkozó alapelvekre is kitérsz, naphosszat hallgathatnak, és mégsem fogják megérteni. Úgy érzik, hogy amit mondasz, az csupán elméletet, és még mindig nem tudják, hogy miként kezeljék azokat a különféle problémákat, amelyekkel a való életben szembesülnek. Ez a dolgok megértésére való képesség hiányát mutatja. Függetlenül attól, hogy mások miként magyaráznak el nekik dolgokat, a dolgok megértésére való képesség híján lévő emberek nem tudják megérteni – ilyen az, amikor valaki szegényes képességű. A szegényes képességű emberek vajon a dolgokat is szegényes hatékonysággal és eredményességgel végzik? (Igen.) Ha valakinek szegényes a dolgok megértére való képessége, akkor a dolgok elvégzése terén mutatott hatékonysága és eredményessége is biztosan szegényes lesz; nem fogja tudni, hogy melyek a releváns alapelvek, amikor valamivel szembesül, és nem fogja tudni, hogy miként alkalmazza az alapelveket a való életben. Ez szegényes képességre vall. Vannak más típusú emberek is: minél részletesebb és konkrétabb mások közlése, ők annál jobban összezavarodnak, és képtelenek azt megérteni. Amikor például a hamis tanítók és antikrisztusok felismeréséről beszél Isten háza, ők ezt mondják, miután meghallgatták: „Én ezt miért nem értem? Beszélgetés folyik az alapelvekről, példák hangoznak el, és konkrét helyzeteket sorolnak fel, de nekem az egész egy nagy összevisszaságnak hangzik. Pontosan mit mondanak itt? Miféle embereket kellene kezelnünk? Hamis vezetőket kell kezelnünk, vagy antikrisztusokat? A gyülekezetvezetőnk egy antikrisztus? Egy kicsit gonosznak tűnik az az ember – vajon romlott beállítottság vagy rossz emberi mivolt az oka a megnyilvánulásainak? Most akkor pontosan mi ő: hamis vezető vagy antikrisztus? Még mindig nem értem.” Még csak azt sem értik, hogy mik azok az igazságalapelvek, amelyekről beszélsz; minél többet hallanak, annál jobban összezavarodnak. Nemcsak hogy nem kapcsolják valódi helyzetekhez ezeket az igazságalapelveket, hanem annyira össze is zavarodnak, hogy még csak azt sem tudják, mi a beszéded témája. Hát nem a dolgok megértésére való képesség hiányát mutatja ez? (De igen.) Képzelj el például egy olyan helyzetet, amikor azért gyűlik össze mindenki, hogy egyetlen témáról beszélgessenek, és mindenki hozzáteszi a gondolatait. Te beszélsz a saját megértésedről, én kifejezem az én felfogásomat a dologról; az egyik ember felvet egy kérdést, egy másik felvet egy másikat – mind e téma körül forog. A képesség nélkül valók meghallgatják ezt a fajta megbeszélést és nem tudják felfogni. Ezt gondolják a szívükben: „Miről beszéltek ti mind? Én miért nem értem?” Összezavarodnak. Nem tudják megérteni a mások által felvetett, észszerű kérdések mögötti logikát, sem azt, hogy miért tették fel azokat a kérdéseket – nem tudnak rájönni a mögötte rejlő okokra; még egy bámészkodónál is rosszabbak. A képességgel rendelkezők, még ha csak a partvonalról figyelnek is, meg tudják mondani, hogy kinek van igaza és ki téved, hogy mely okokból tesz fel valaki egy bizonyos kérdést, hogy mélyek-e vagy sekélyesek a kérdések, hogy miként válaszolják meg a kérdéseket – ám a képesség híján lévők semmit sem értenek ebből és a mögötte meghúzódó logikát sem értik. Ez azt mutatja, hogy nincs meg bennük a dolgok megértésére való képesség. Amikor mások beszélgetnek valamiről, a meghallgatása után nem látnak tisztán. Nem tudják, hogy igaz és objektív-e, ami elhangzott, és a dolog hátterét vagy lényegét sem tudják átlátni – teljesen tanácstalanok. Hogy miért folyik megbeszélés erről a témáról, hogy miért szükséges ismételten hangsúlyozni a témával kapcsolatos alapelveket, vagy hogy kinek a kérdései vonatkoznak ezekre az alapelvekre, és kinek a kérdései nem – ők ezekből semmit sem értenek és nem tudnak értelmezni. Ahogy tovább hallgatják, elálmosodnak; puszta szemlélőnek kezdik tekinteni magukat ebben a beszélgetésben, és elhomályosul a szívük. Más embereknek annál világosabbá és tisztábbá válik az elméjük, minél több igazságalapelv kerül közlésre. Ám a képesség nélkül valók minél többet hallgatnak, annál jobban összezavarodnak, és annál ködösebbek lesznek a gondolataik. Ez a dolgok megértésére való képesség hiányát mutatja. Nem rendkívül szegényes képességről árulkodik ez? Az ilyen emberek képesség nélküli embereknek is nevezhetők. Miféle emberek azok, akik képesség nélküliek? (Értelmi fogyatékosok.) Értelmi fogyatékosok, idióták, bolondok – ez a legszegényesebb képességű emberek kategóriája. Ez a második aspektus: a dolgok megértésére való képesség.

A harmadik aspektus a felfogóképesség. A felfogóképesség hasonló a dolgok megértésére való képességhez, de egy lépéssel továbbmegy. Mi köztük a különbség? A felfogóképesség inkább arra fókuszál, hogy miként kell az igazság alapelveit és a gyakorlási utakat a való életben adódó különféle problémákkal összeegyeztetni, majd a valódi munkában alkalmazni őket, miután az ember megértette és elsajátította ezeket az alapelveket és utakat. Ebben rejlik a különbség. A felfogóképességgel bíró emberek szívében, miután megértették valaminek az alapjait és alapelveit, van egy gyakorlási út, valamint egy pontos hatókör, irány és cél. Tudják, hogyan alkalmazzák ezeket az alapokat és alapelveket, és azokat a gyakorlási elveket is ismerik, amelyek bizonyos, speciális helyzetekben játszanak szerepet. Tegyük fel, hogy egy illető, miután közlést hallott néhány igazságalapelvről, fel tudja ismerni néhány probléma lényegét, azután pedig használni tudja az igazságot néhány, a való életben felmerülő tényleges probléma megoldására. Vagyis miután hallja ezeket az alapelveket, azonnal megérti, hogy miként gyakorolva kellett volna egy korábbi helyzetre reagálnia, és amikor ismét előállnak helyzetek, azt is tudja, hogyan alkalmazza az alapelveket a megközelítésükhöz, és azonnal van egy gyakorlási út a szívében; felfogta az alapelveket és alapokat, és ez a felfogás fényként mutatja neki az utat, gyorsan képessé téve őt arra, hogy tudja, miként kezelje az életben vagy a munkában adódó különféle problémákat, és arra, hogy legyen gyakorlási útja, iránya és alapelvei. Ebben az esetben az ilyen embernek van felfogóképessége, ami természetesen a jó képesség megnyilvánulása. Mondjuk, hogy valaki, miután közlést hallott az igazságalapelvekről, tudja, hogy miként kellene gyakorolnia és kezelnie a tényleges életének azokat a dolgait, amelyek gyakoriak és általánosak, vagy amelyeket már megtapasztalt. Azt azonban nem tudja, hogy miként alkalmazza ezeket az igazságalapelveket speciális, komplex, váratlan helyzetekre, vagy olyan, nem gyakori problémákra és jelenségekre, amelyeket még nem tapasztalt meg, és tovább kell keresnie és tudakozódnia, hogy pontos választ kapjon vagy konkrét gyakorlási tervre tegyen szert, mielőtt tudná, hogyan kezelje és oldja meg őket. Máskülönben még az igazságalapelvek hallását követően sem fogja tudni, hogy miként kezelje az efféle ügyeket vagy problémákat. Ez azt mutatja, hogy átlagos a felfogóképessége; vagy azt is lehet mondani az ilyen emberre, hogy átlagos képességű. Egyesek tíz vagy húsz éve dolgoznak, és némi munkatapasztalat, valamint Isten házának az igazságalapelvekről szóló világos közlése birtokában tudják, hogy miként kezeljenek gyakori helyzeteket, továbbá visszaigazolást is kaptak arról, hogy helyes így kezelni őket. Amikor azonban bizonyos komplex, speciális és nem gyakori problémákkal szembesülnek, amelyeket még soha nem tapasztaltak meg a munkájukban, akkor nem tudják, hogy miként kezeljék azokat, és csak azután tudják elkezdeni a kezelésüket, miután világos választ kaptak a tudakozódásukra. Ha megváltozik és bonyolultabbá válik a helyzet annál, mint amit elképzeltek, vagy mint amilyenek az általuk ismert körülmények, akkor összezavarodnak – nem tudják, hogyan nézzenek vele szembe, azt pedig még kevésbé tudják, hogy miként kellene az alapelvekkel összhangban gyakorolniuk és kezelniük azt. Amikor nem tudják, hogy miként gyakoroljanak, akkor akár a képzelődéseik, a saját ambícióik és vágyaik alapján cselekszenek, akár egyszerűen csak félreteszik és figyelmen kívül hagyják az adott helyzetet – bárhogy cselekedjenek is –, az a tény, hogy ilyen helyzettel szembesülve összezavarodnak és nem tudják, hogyan alkalmazzák az alapelveket a kezelésére, azt bizonyítja, hogy igen átlagos a képességük. Ha valaki tudja kezelni az általános helyzeteket, de nem tudja, hogy a speciális helyzeteket miként kezelje, az átlagos képességre vall. Ha valamely speciális helyzettel történő találkozás miatt annyira összezavarodik, hogy még azokat a problémákat sem tudja kezelni, amelyeknek a kezelésére normális esetben képes lenne, az szegényes képességre utal. Egy szegényes képességű illetőnek a felfogóképessége is szegényes. Van-e különbség aközött, akinek szegényes a felfogóképessége, és aközött, akinek megfelelő a felfogóképessége? (Igen.)

Vannak olyanok, akik – bárhogy beszéljenek is mások –, nem tudják felfogni az alapelveket. Csak doktrínákat és előírásokat értenek, és tudnak néhány szlogent hangoztatni, de azt nem tudják, hogy miként kell valódi munkát végezni és problémákat megoldani. Látod, miután meghallgatták a közlést, nagyon világosan és strukturáltan beszélnek, mintha igazán értenék. Valójában azonban egyáltalán nem értették meg, ami elhangzott. Amikor konkrét munkavégzésre kerül sor, összezavarodnak, és azt sem tudják, hol kezdjék. Amikor problémákkal találkoznak, nem tudják, hogyan oldják meg azokat. Még mindig nem tudnak konkrét munkát végezni. Amikor különféle emberekkel és dolgokkal bánnak és foglalkoznak, még mindig híján vannak az alapelveknek. Ezt gondolják a szívükben: „Megértettem az igazságalapelveket, amikor prédikációkat hallgattam – akkor miért nem tudom őket a való élet körülményei között alkalmazni? Miért nem működik az, amit értek, és amiről gyakran beszélek?” Ismét elbizonytalanodnak. A szegényes képességű emberek csak azt tuják, hogy miként kell doktrínákról beszélni és előírásokat betartani, de amikor helyzetekkel szembesülnek, nem tudják világosan látni azokat, a doktrínák, amelyeket szólnak, teljességgel haszontalanok, még az előírásokat sem tudják betartani, és semmilyen problémát nem tudnak megoldani. Nem tudják, hogyan gyakoroljanak, amikor nehézségek merülnek fel. Amikor például valaki abszurd dolgokat mond, amivel bomlasztja és megzavarja a gyülekezet munkáját, ők nem képesek felismerni ennek a dolognak a természetét. Nem tudják, hogy mely dolgok számítanak bomlasztásnak és zavarásnak, vagy hogy mi a természetük; azt pedig még kevésbé tudják, hogy miként kellene megoldani a problémát. Valaki ezt kérdezi tőlük: „Hát nem tudod, hogyan kell felismerni a gonosz embereket? Miért nincsenek alapelveid, amikor gonosz emberek kezeléséről van szó?” Ők ezt felelik: „Értem ezeket a doktrínákat, de nem tudom, hogy mely problémák megoldására alkalmasak, vagy hogy mely emberekre alkalmazhatók.” Ez a felfogóképesség hiányát jelzi, nem igaz? (De igen.) Látod, miután hallották az alapelveket, a szó szerinti jelentésük szerint nagyon jól össze tudták foglalni őket pontról-pontra, elég pontosan megjegyezték, sőt, folyékonyan fel is mondták őket, egyetlen szót sem hagyva ki. Sajnos azonban a való életben, amikor arról van szó, hogy miként szemlélik az embereket és a dolgokat, illetve miként viselik magukat és cselekszenek, akkor semmiféle gyakorlási útjuk nincs, csak azt tudják, hogy miként kell szlogeneket hangoztatni, doktrínákról beszélni és előírásokat betartani. Bármivel találkozzanak is akár a való életben, akár a kötelességük végzése során, nem tudják, hogy hogyan keressék az igazságot vagy miként gyakoroljanak az alapelvek szerint. Ez a felfogóképesség hiányát jelzi. Bár a felfogóképesség híján lévő emberek gyakran olvassák Isten szavait, nem értik, hogy mi az igazság Isten szavaiban, vagy hogy mik az alapelvek. Ezért amikor történik valami, nem találják Isten odaillő szavait a dolog felismeréséhez és a megoldásához, és másoknak kell megtalálniuk számukra Isten megfelelő szavait. Mire összpontosítanak folyton, amikor Isten szavait olvassák? Azt figyelik, hogy vannak-e konkrét példák a dolog megmagyarázásához. Ha nincsenek példák, nem képesek megérteni Isten szavainak a jelentését. Istennek az emberek természetlényegét feltáró szavait sem értik például, ha nem kapnak hozzá példákat. Nem tudnak tisztánlátást gyakorolni azáltal, hogy a saját állapotaikat összevetik Isten szavaival. Csak akkor tudják megérteni, ha valaki az ő tényleges állapotaik szerint beszél az igazságról, és ismeri fel és boncolgatja őket. Ilyen közlés nélkül nem képesek megérteni Isten szavait. Az efféle emberek folyton panaszkodnak, amikor Isten szavait olvassák, ezt mondva: „Miért nincsenek konkrét példák? Hogyan kellene ezt saját magammal összefüggésbe hoznom? Túl nehezen érthetők ezek a szavak; mindegy, hogyan olvasom őket, akkor sem tudom őket magammal összekapcsolni!” Ezt azt mutatja, hogy nem tudják megérteni Isten szavait, még kevésbé képesek megérteni az igazságot vagy átvinni Isten szavait a való életbe. Pusztán csak doktrínákat és előírásokat értenek, de ezek a doktrínák és előírások hasztalanok a való életben. Amikor megtörténnek a dolgok, még mindig nincs gyakorlási útjuk. Ez azt mutatja, hogy nincs felfogóképességük. A felfogóképesség nélkül való emberek vajon szegényes képességűek? (Igen.) Azok a legszegényesebb képességűek, akiknek egyáltalán nincs képességük; az ilyen emberek nem tudják értelmezni az általuk hallott különféle alapelveket; nem tudják, hogy mi célból adatik ez vagy az a példa, hogy miért hangoznak el bizonyos dolgok, vagy hogy miért vannak bizonyos megnyilvánulásaik az embereknek – nem képesek megérteni ezeket a dolgokat, ezek a dolgok meghaladják őket. Még ha mondasz is nekik néhány példát, úgy érzik, mintha csak történeteket vagy vicceket mesélnél, mintha ők mesét hallgató gyerekek lennének, amit érdekesnek és szórakoztatónak találnak. Ha valaki megkérdezi tőlük, hogy értik-e, amit hallottak, azt mondják, hogy igen, és még utánozni is tudják mások humoros szavait vagy azt, hogy miként pirongatták meg az embereket. Ha ezt kérdezed tőlük: „Ismered-e a vonatkozó alapelveket, amelyeket be kellene tartaniuk az embereknek?”, ezt felelik: „Hogy micsoda? Vannak alapelvek? Ez nekem eddig nem esett le.” Van felfogóképességük az ilyen embereknek? (Nincs.) Híján vannak a felfogóképességnek és nem képesek megérteni Isten szavait. A felfogóképesség híján lévő emberek minden nap esznek és isznak néhány szakaszt vagy fejezetet Isten szavaiból, rutinjelleggel és ütemezetten, és beütemezett időpontokban himnuszokat is tanulnak és összejövetelekre is eljárnak. Ám amint becsukják a könyveiket vagy kikapcsolják himnuszokról készült felvételeiket, mindössze néhány lelki frázist és halott szót őriznek meg abból, amit ettek és ittak, például azokat az emberek által gyakran emlegetett frázisokat, hogy „Isten minden fölött szuverén” és hogy „Mindenben vessétek alá magatokat Istennek”; vagy hogy „Isten rendeli el az ember sorsát” és „Csak gyakoroljátok Isten szeretését”. Tényleges szenvedést jelentő helyzetekben csupán álszellemi frázisokat tudnak puffogtatni, például, hogy „Érzések miatt szenvedek” vagy „A hústest miatt szenvedek”. Ami a magaviselettel, a hétköznapi élettel, a munkával kapcsolatos bármelyik alapelvet és az igazság különféle egyéb alapelveit illeti, egyet sem ismernek és értenek közülük. Ezek a dolgok hiányoznak a szívükből és nem tudnak lakozást venni bennük. Miért nem tudnak lakozást venni bennük ezek a dolgok? Azért, mert – ami a képességüket illeti – az ilyen emberek egyszerűen nem értik ezeket az igazságalapelveket, és meghaladják őket ezek az igazságalapelvek; így aztán nem tudnak meggyökerezni a szívükben ezek a dolgok. Az, amit valaki belülről birtokol és amit képes elfogadni, tanúskodik arról, hogy mit tud megérteni és mi az, ami nem haladja meg a képességeit. Ha valakinek egyáltalán nincs képesége, híján van a felfogóképességnek, és nem tudja megérteni Isten szavainak a pontos jelentését, akkor, még ha a mennybe vagy a harmadik égbe kerülne is, vajon meg tudná érteni Isten szavait? Gyakorlatba tudná-e ültetni az igazságot? Alá tudná-e vetni magát Istennek? (Nem.) Pontosan az maradna, ami most. Ugyanolyan maradna a képessége, mint amilyen mindig is volt. A szegényes képességű emberek a dolgok igen korlátozott körét tudják csak felfogni. A jó képességűek több mindent, nagyobb mélységben és magasabb szinten tudnak felfogni. Az átlagos képességű emberek jóval kevesebbet fognak fel, mint a jó képességűek; az, amit fel tudnak fogni, egy átlagos körre korlátozódik, és nem képes meghaladni ezt a hatókört, mivel a képességük korlátozza őket. Azok a legrosszabbak, akiknek egyáltalán nincs képességük. Az ilyen emberek – pusztán a képességük tekintetében – egyáltalán semmi felfogóképességgel nem rendelkeznek. Ezért a való életben és a kötelességük végzése során az a megnyilvánulásuk, hogy egyáltalán semmit sem értenek; akár tíz éve, akár húsz éve vagy akár egészen idős korukig hisznek Istenben, az Istenbe vetett hittel kapcsolatos doktrínák és lelki frázisok, amelyekről beszélnek, még mindig ugyanazok a régi dolgok, mint amelyeket akkor értettek meg, amikor először hinni kezdtek. Nem számít, mennyi éven át hisznek, semmit nem haladnak előre. Miért nem haladnak előre? Azért nem, mert nincs felfogóképességük, és akárhány évig hisznek is Istenben, mindössze azokat a halott szavakat képesek befogadni. A tanulási képességük, a dolgok megértésére való képességük, a felfogóképességük és egyéb képességük még azután sem fejlődik, amikor már sok éve hisznek. Miféle emberek ők? Rendkívül szegényes képességű emberek. Mivel szegényes a képességük és nem fejlődnek a különféle képességeik, még ha negyven, ötven, hatvan vagy akár hetven évig élnek is az ilyen emberek, akkor is nagyon gyenge lesz az öngondoskodásra való képességük. Ha megfigyeled a túlélési képességüket és az öngondoskodásra való képességüket, abból megmondhatod, hogy milyen az efféle emberek képessége. Az ilyen emberek értelmi fogyatékosok, idióták és ostobák, és nagyon szegényes az öngondoskodásra való képességük. Miért mondom, hogy szegényes az öngondoskodásra való képességük? Mivel a tanulási képességük, a dolgok megértésére való képességük és a felfogóképességük mind szegényes, nagyon korlátozott tapasztalatra, józan észre, sémákra és a dolgok megtételéhez szükséges fortélya tesznek szert az életben. Még hatvan- vagy hetvenévesen is ugyanazok maradnak. A jó képességű emberekben addigra, mire a harmincas éveikbe érnek, már kialakul némi tudás a különféle problémákat illetően, amelyekkel az életben és az életútjuk során találkoznak, és nyernek némi megértést, belátást és tapasztalatot e dolgok terén. E tapasztalat révén tudják, hogy mit tegyenek, amikor különféle problémákkal találkoznak, hogy jobban élhessenek és hatékonyabban óvhassák meg magukat. A szegényes képességű embereknek azonban, mivel minden tekintetben gyengék a képességeik, akármilyen idősek lesznek is, szegényes marad a túlélési képességük. Mennyire szegényes? Annyira szegényes, hogy hiányzik belőlük az önálló életre való képesség. Némelyek talán ezt mondják: „Nézd csak meg: egészségesen esznek, békésen alszanak és jó testi egészségnek örvendenek – hogy mondhatod azt, hogy hiányzik belőlük az önálló életre való képesség?” Az a túlélési képesség, amelyről itt beszélünk, nem azt jelenti, hogy valaki tud-e enni vagy aludni. Ha még enni sem tud valaki, amikor itt az evés ideje, az nem egy normális ember, hanem olyasvalaki, aki értelmileg fogyatékos – az ilyen emberek képességét még kevésbé szükséges mérlegelni. Az emberek képességére vonatkozó értékelésünk hatóköre elsősorban azokra terjed ki, akiket külsőleg normálisnak tartanak. A testi fogyatékossággal, értelmi fogyatékossággal vagy mentális betegséggel élő emberek, illetve azok, akik híján vannak az öngondoskodásra való képességnek, nem tartoznak bele. Gyakran látunk olyan embereket, akik még annak a sémáit, alapelveit és nyitját sem találják, hogy miként tegyék a dolgokat az élelmezésük, a ruházkodásuk, a lakhatásuk és az utazásuk intézése terén. Akármilyen idősek lesznek is, nem tudják, hogyan kezeljék úgy az élet ezen aspektusait, hogy az összhangban legyen az alapelvekkel és az emberi mivolttal. Nem tudják például, hogy mely ruhák a legalkalmasabbak különböző évszakokban, és egyszerűen csak követik, amit mások tesznek. Amikor hideg van odakint, túlságosan vékony ruhát viselnek és megfáznak, de nem értik, miért; vagy attól betegszenek meg, hogy nem higiénikus ételt esznek, de nem tudják, mi okozta a bajt. Semmilyen következtetést nem tudnak levonni ezekből a tapasztalatokból. Hát nem értelmi fogyatékosok? Nincsenek híján az önálló életre való képességnek? (De igen.) Akárhány évesek is, nem tudják, hogyan kell élni, hanem csak zavarodottan átevickélnek az életen. Amikor egy normális embernek megszületik az első gyermeke, talán nincs tapasztalata, ám mire a második gyermeke érkezik, már szerzett némi tapasztalatot azon a téren, hogy miként kell ellátni és táplálni a gyermekét. Némelyeknek azonban még akkor sincs tapasztalatuk, miután már két vagy három gyermekük született. Amikor megkérdezik tőlük, hogy miként látják el a gyermekeiket, ezt mondják: „Nem tudom, csak úgy elevickélek. Mindenesetre, ha éhesek a gyerekek, megetetem őket, ha pedig jóllaktak, akkor ennyi.” Szerencséje van egy gyereknek, ha életben marad a kezükben. Azzal a szintű túlélési képességgel, ami nekik van, egyetlen gyermek sem maradna életben az ő gondviselésük alatt. Egyesek nem értik, miként kell kezelni az életben vagy a túlélés terén felmerülő különféle problémákat. Az ilyen emberekből hiányzik a túlélőképesség. Amikor például két probléma merül fel egyidejűleg, összezavarodnak és nem tudják, mit tegyenek, vagy hogy melyik problémát kezeljék először. Zavarttá válnak, idegesek lesznek, félni kezdenek és panaszkodnak, mondván: „Miért történt egyszerre ez a két probléma? Mihez kezdjek most?” Annyira szorongani kezdenek, hogy nem tudnak enni és aludni. Ilyenek a harmincas éveikben, és még a hatvanas éveikben is ugyanolyan marad az érettségük. Amikor helyzetek adódnak, ők pedig nem találnak megoldást, sírni kezdenek. Mások ezt mondják: „Miért sírsz? Ez nem nagy ügy – ezek a leggyakoribb problémák közé tartoznak. Csak arra van szükség, hogy rangsorold és a fontosságuk alapján kezeld őket.” Ha valaki nem tudja kezelni ezeket a dolgokat, és kihagy étkezéseket és nem alszik eleget miattuk, vagy ha még az is megfordul a fejében, hogy véget vessen az életének, akkor vajon nem rendkívül gerinctelen? Még panaszkodik is: „Miért nem valaki mással történt ez? Miért velem történt?” Veled történt, úgyhogy kezeld! Ha nem tudod kezelni, kérj meg valakit a körülötted lévők közül, aki ért hozzá. Ha már tisztáztad a problémát, nem fogod vajon tudni, hogy hogyan kezeld? Amikor semmi sem történik, az ilyen emberek elég jók a beszédben, és egyik halom doktrínát a másik után adják elő. Ám amikor történik valami, pánikba esnek, összezavarodnak, nyafogni kezdenek, elhomályosul az elméjük, és a gondolataik teljesen összekeverednek – nem tudják, mit tegyenek. Ha valaki fiatal, ha még nem sok mindenen ment keresztül az életben és híján van a tapasztalatnak, akkor normális dolog, ha ideges lesz és megijed, amikor különféle dolgok történnek. Ám mire a harmincas vagy a negyvenes éveibe ér, miután sok mindenen keresztülment a világban és tapasztalatot szerzett, viszonylag éretté és tapasztalttá válik, stabilabban és magabiztosabban fogja kezelni a dolgokat. Amikor látják ezt a fiatalok, le vannak nyűgözve, és azt gondolják, hogy megbízhatnak az ilyen emberekben. Ha valakiből hiányzik a képesség és a túlélőképesség, akkor az öngondoskodás képessége sincs meg benne. Ha nincsenek körülötte felnőttek vagy tapasztalt személyek, hogy támogassák és felügyeljék számára a dolgokat, akkor teljes káoszba fullad minden, amit csak kezelnek. Az ilyen emberek rendkívül szegényes képességűek. Pontosan mennyire szegényes egyesek képessége? Vegyünk például néhány háziasszonyt, akik nem tudják, hogy mennyi rizsre vagy hány fogásra van szükség egy több főből álló család étkezéséhez – némelyikük húsz vagy harminc éve főz már, és még mindig nem tudja, hogy mennyit készítsen egy-egy étkezéshez, vagy hogy mennyire legyenek sósak az ételek, és néha még azt sem tudja pontosan felfogni, hogy az étel megfőtt-e rendesen. Ennyire szegényes a képessége. Ugye, hogy az ilyen embereknek nincs működőképes agyuk? Olyan agyuk van, mint a disznónak! Az ilyen emberekből hiányzik az önálló életre való képesség. Nincs útjuk ahhoz, hogy bármit is elvégezzenek, és könnyen hibáznak. Amikor történik valami, ha senki sincs, aki felügyelné számukra a dolgokat, akkor minden, amit tesznek, teljes káoszba fullad, minden teljesen el lesz rontva. Ezek idióták és értelmi fogyatékosok. Az efféle emberek, akik a legrosszabb felfogóképességgel rendelkeznek, akármennyi közlést hallanak is az igazságalapelvekről, csak doktrínákat értenek meg. A való életben még mindig nem tudják, hogy miként alkalmazzák ezeket az alapelveket. Más szóval: az általuk megértett doktrínák nem tudnak célokat, irányt vagy utat biztosítani számukra a való életben. Az ilyen embereknek van a legszegényesebb felfogóképességük. Ezzel vége a felfogóképességről, azaz a harmadik képességről szóló beszélgetésünknek.

Mi a negyedik képesség? A dolgok elfogadására való képesség. A dolgok elfogadására való képesség néhány tekintetben különbözik a dolgok megértésére való képességtől és a felfogóképességtől. A dolgok elfogadására való képesség azt foglalja magában, hogy amikor új dolgok jelennek meg, képes vagy-e felismerni, hogy azok pozitívak-e vagy negatívak, és hogy milyen előny vagy kár származik belőlük az életedre, a munkádra és a túlélésedre nézve, valamint azt is, hogy miként szemléled, hogyan kezeled és hogyan alkalmazod őket. Ha jó képességű vagy, akkor új dolgok megjelenésekor különösen érzékeny és különösen fogékony leszel. Miután gyorsan információhoz jutottál valamilyen új dologgal kapcsolatban, képes leszel azonosítani, hogy milyen előnyük vagy káruk származik belőle az embereknek, vagy hogy milyen hátrányai vannak. Ha előnyös egy bizonyos probléma szempontjából a való életedben, akkor azonnal alkalmazni tudod az erősségeit; ha káros, akkor el tudod kerülni mindazt a kárt vagy hátrányt, amelyet az emberekre nézve jelent. Vagyis van benned egy bizonyos fokú elfogadás az új dolgok irányában, és gyorsan át tudod látni azokat az új dolgokat, amelyek negatívak, károsak az emberekre nézve és hátrányokkal járnak – ezt jelenti a dolgok elfogadására való képesség. Ebben rejlik a különbség a dolgok elfogadására való képesség, valamint a dolgok megértésére való képesség és a felfogóképesség között. A dolgok elfogadására való képesség főként arra utal, hogy egy illető érzékeny az új dolgokra és képes felismerni őket. Ha gyorsan felismered az új dolgokat, ha képes vagy gyorsan elfogadni az erősségeiket és előnyeiket és a való életre alkalmazni azokat, az életed és munkád szolgálatába állítva őket, azután pedig elengedni vagy kiiktatni azokat a régi dolgokat, amelyeknek ezek az új dolgok a helyükbe léptek, az azt jelenti, hogy birtokában vagy a dolgok elfogadására való képességnek és jó képességű ember vagy. Ezután következnek az átlagos képességű emberek Az ilyen emberek kimondottan lassan tudnak elfogadni néhány új dolgot, amelyek már a régi dolgok helyébe léptek, és hasonlóképpen az új véleményeket és új technológiákat is. Mire utal a „lassan” szó? Arra a tényre utal, hogy csak akkor tudnak elfogadni egy új dolgot, amikor az már elterjedt, rendkívül széles körben használt, a megnevezése pedig nagyon közismert lett. Nem tudják észlelni az új dolgokat és nem tudják felismerni, hogy azok pozitív dolgok-e vagy negatívak. Még amikor pozitív új dolgok jelennek meg, azok felé is ellenállással és megvetéssel vannak a szívükben; mindig megvannak a saját elképzeléseik és a saját hozzáállásaik, és folyton világi trendekhez igazodnak, az új dolgokkal szemben pedig elzárkózóak, nem elfogadóak, hanem elutasítják őket. Csak akkor kezdenek elfogadni és alkalmazni egy új dolgot, amikor az már széles körben elterjedt, amikor sokan megtapasztalták és felismerték már az előnyeit, és amikor már profitáltak belőle az emberek. Ilyen az, amikor átlagos képességű valaki. Az ilyen emberek nagyon passzívan fogadják el az új dolgokat; ez nem aktív elfogadás. Ez egyrészt azért van, mert nincs bennük érzékenység az új dolgok iránt; érzéketlenek, maradiak és elzárkózóak. Másrészt azért is van így, mert bizonyos elképzeléseik és véleményeik vannak az új dolgokról, megvető és lenéző hozzáállást tanúsítva irántuk. Ennek az a szubjektív oka, hogy átlagos képességűek, és átlagos a dolgok elfogadására való képességük, amitől nagyon érzéketlenek lesznek; amikor új dolgok jelennek meg előttük, nincs meg bennük az aktív elfogadásukhoz szükséges tudatosság, érzés és hozzáállás. Azonkívül természetüknél fogva különösen maradiak, és különösen érzéketlenek és nehéz felfogásúak. E két okból eredően lassan fogadják el az új dolgokat. Csak akkor fogadnak el lassan a szívükben, majd kezdenek használni egy dolgot, amikor már sokan használják azt és beszélnek arról, hogy mik az előnyei, mi miatt kényelmes, milyen hatással van az emberekre, milyen előnyökre tehetnek szert általa az emberek, és amikor már mindezt a saját szemükkel látták – valamint azt is, ahogy a körülöttük lévő emberek valamely mértékig már személyesen megtapasztalták azt. Milyen képességre utal ez? Az ilyen embereknek átlagos a dolgok elfogadására való képessége. Ha valakinek átlagos a dolgok elfogadására való képessége, az azt jelenti, hogy átlagos képességű. Egyes testvérek például az evangélium prédikálása vagy valamilyen szakmai munka végzése közben elsőként próbálnak ki és alkalmaznak egy új módszert vagy szakmai technikát. Hamar megérzik, hogy nagyon jó ezt a szakmai technikát használni, mivel így elég jó hatékonysággal tudják végezni a kötelességüket, és a teljesítőképességük is javul. Ezután haladéktalanul népszerűsíteni kezdik ezt az új technikát vagy módszert, arra biztatva más testvéreket, hogy tanulják meg és alkalmazzák. A jó képességű emberek ügyesen keresnek új technikákat és módszereket a kötelességük végzése során. Nagyon gyorsan képesek egy új dolgot világosan észlelni és pontosan felmérni, valamint megragadni ezt az alkalmat, teljesen elfogadni egy új technikát vagy módszert, illetve alkalmazni azt a való életben a munka terén. Folyamatosan képesek következtetéseket levonni azzal kapcsolatban, hogy melyek ennek az új dolognak az erősségei és a gyengeségei, és hogy milyen eredményeket tud elérni, azután pedig képesek kiigazításokat végezni. A felfedezés időszaka alatt fokozatosan felfogják, hogy ennek a szakmai technikának vagy információnak mely aspektusai alkalmazhatók a gyülekezeti munkában, és melyek nem. Azután Isten házának az alapelvei és követelményei szerint fokozatosan fejlesztik ezt az új dolgot a munkájuk terén. Minél jobban fejlesztik ezt az új dolgot, az annál jobbá válik, mígnem végül gyümölcsöt terem. Ez a jó képesség megnyilvánulása. Némelyek azonban még mindig mereven ragaszkodnak az eredeti módszerhez az evangélium prédikálása során, egyénileg vagy párban prédikálva egy személynek, vagy puszta számokra hagyatkozva. Érzéketlenek és nehéz felfogásúak, és lassan fogadják el a fejlettebb módszert. Habár szóban elismerik, hogy a fejlett módszer elég jól hangzik és kivitelezhető, a szívükben állandóan kétségeik vannak. Attól félnek, hogy ha alkalmazzák ezt a módszert, akkor az gyenge eredményekkel fog járni, így nem merik megpróbálni. Mások győzködik őket, ezt mondván: „Nem szükséges aggódnod mindezek miatt. Mi már kipróbáltuk; különösen jó eredményekkel jár, ha így gyakorlunk.” Ők azonban még mindig nem merik megpróbálni, és továbbra is ragaszkodnak az eredeti módszerhez. Csak akkor döntenek úgy vonakodva, hogy adnak egy esélyt az új evangelizációs módszernek, amikor már sokan használják, minden hónapban több embert megnyerve és növelve a hatékonyságot, de még ekkor is csak kis lépéseket tesznek, és nem merik teljes egészében megváltoztatni a terveiket és stratégiáikat. Ilyen az, amikor valaki túlságosan lassan fogad el új dolgokat; ilyen az, amikor valaki átlagos képességű. A gyenge képességű embereknek még rosszabb a dolgok elfogadására való képességük. Nem tudnak világosan észlelni egy új dolgot, nem tudják azt megítélni, és nem tudják, hogyan kezeljék. Ellenállók a szívükben, azt gondolván, hogy az Istenben hívő embereknek nem kellene új dolgokat elfogadniuk, és nem kellene új információkat és új technológiákat elfogadniuk. Látod, ők meglehetősen elzárkózóak. Bizonyos felekezetekből való emberek mind a mai napig nem használnak elektromosságot, nem néznek tévét és nem használnak számítógépeket vagy bármi más elektronikai eszközt. Amikor elmennek otthonról, nem használják a modern közlekedési eszközöket; még csak nem is kerékpároznak. Akkor mivel közlekednek? Ökrös szekérrel és lovas kocsival, és felverik a port menet közben. Némelyek ezt kérdezik tőlük: „Miért nem kerékpározol vagy mész autóval?” Ők ezt mondják: „Ezek ember alkotta dolgok. Attól tartunk, Istennek nem tetszene, ha ezeket használnánk.” Ez a dolgok elfogadására való gyenge képesség. Azok az emberek, akiknek gyenge a dolgok elfogadására való képességük, sok mindent helytelenül szemlélnek. Megrekednek a régi módszereiknél, ragaszkodnak a saját nézőpontjaikhoz, és minden új dolognak ellenállnak. Az, hogy ellenállnak, már önmagában is egy gondolkodásbeli és elmebeli probléma. Mire utal, ha valakinek ilyen problémája van? Konzervatív módon fogalmazva: ez azt mutatja, hogy az ilyen emberek túlságosan átlagos képességűek. Ha állandóan képtelenek az új dolgok elfogadására, akkor szegényes képességűek és merev gondolkodásúak. Úgy hiszik, hogy Isten munkájában nincs változás; ha Isten egyszer kimondott valamilyen szavakat, akkor Isten örökké csak ugyanazokat a szavakat fogja mondani, és bármilyen munkát is végzett el Isten, Isten örökké csak ugyanazt a munkát fogja végezni. Ami ezt az emberiséget és ezt a kort illeti, úgy hiszik, hogy amit először láttak és megtapasztaltak, az örökre változatlan marad és mindig is úgy lesz. 20-30 évvel ezelőtt például az embereknek egy bizonyos fajta elképzelésük volt arról, amit a ruházkodással kapcsolatban értettek. Úgy hitték, hogy a pamutból készült anyagok teljesen természetesek, és hogy mindenféle pamut textília jó; akár pamuttal bélelt kabátokról, akár pólókról vagy alsóneműkről volt szó, ha pamutból készültek, az jobb volt, mint a műszál. Az emberek szilárdan kitartottak e hiedelem mellett. 20-30 évvel később azonban már fejlettebb a textilipar, sokféle, a pamuthoz hasonló anyag megjelent, különféle műszálas ruhaneműkkel együtt. Sok olyan anyag van, amelyik jobb, mint a pamutanyagok; légáteresztőbbek, gyorsabban elvezetik a hőt, gyorsabban felszívják a nedvességet, és nem deformálódnak, nem mennek össze és nem fakulnak ki, akárhogy mossák is őket. Azonkívül kimondottan kényelmes és könnyed viseletet biztosítanak anélkül, hogy bármennyire is ártanának a bőrnek. Egyesek azonban még mindig nem tudják elfogadni a műszálas anyagokat. Még mindig azt hiszik, hogy csak a pamut textíliák jók, mivel a gyapot a földön terem, Isten teremtette és természetes, míg a műszálas anyagokat ember alkotta. Nem képesek felismerni, hogy habár a gyapotot Isten készítette és az a legjobb, a talaj szennyezetté vált, és a gyapotot megfertőző gyapottok-bagolylepkék nemzedékről nemzedékre erősebbé válnak. A hagyományos rovarirtók nem tudják megoldani a problémát. Így aztán végül speciális fertőtlenítő kezeléseknek kell alávetni a pamutot, hogy ne okozzon viszketést a viselése. Ha jól kezelik a pamutot, magas lesz a ruhák ára, ami szükségszerűen rendkívül drága eladási árat eredményez. Ha nem kezelik jól, akkor pedig nem olyan jó, mint műszálas ruhákat viselni. Látjátok, a műszálas ruhák napjainkban különösen jó minőségűek; sok profi sportoló hordja őket, és a visszajelzések mind elég pozitívak. Némelyek azonban ennek hallatán még mindig nem fogadják el a műszálat, és továbbra is az a meggyőződésük, hogy a pamut textíliák jobbak. Hát nem tudatlanok és makacsok az ilyen emberek? (De igen.) Ez a tudatlanság és makacsság az emberi mivoltukat érintő probléma. Milyen hát a képességük? (Nem jó a képességük.) Amikor egy új dolog jelenik meg valaki előtt, a képességétől függ, hogy milyen hozzáállást tanúsítva ítéli meg, hogy az helytálló-e vagy nem helytálló – majd dönt az elfogadása vagy az elutasítása mellett. Ha az emberek többsége helytállónak tartja azt az új dolgot, az illető pedig követi a tömeget és passzívan elfogadja, akkor a legjobb esetben is csak átlagos képességű. Ha nem tudja megítélni egy új dologról, hogy helytálló-e vagy nem helytálló, hogy hasznos-e az emberek számára, hogy mik az erősségei és a hátrányai a régi dolgokhoz képest, amelyekben azelőtt szilárdan hitt, és képtelen felismerni és megállapítani az új és a régi dolgok közti különbségeket – ha semmit sem tud megítélni ebből, akkor az azt bizonyítja, hogy nincs meg benne az új dolgok elfogadására való képesség, azaz nincs felfogóképessége. Az ilyen emberek szegényes képességűek. Kezdetben, amikor megjelenik valami új, nem rendelkeznek egy bizonyos mértékű észlelőképességgel. Amikor hallanak erről a dologról, arra sincs meg a képességük, hogy bármennyire is elfogadják. Végül, még ha vonakodva el is fogadják az új dolgot, csak mások segítségével és rábeszélésére teszik, akiknek azonban, ahhoz, hogy ők el tudják fogadni az új dolgot, össze is kell vetniük annak előnyeit és erősségeit a régi dolgokkal, hogy ezek az emberek a saját szemükkel láthassák, hogy egyértelmű különbségek vannak az új dolog és a régi dolgok között, és hogy az új dolog nyilvánvalóan felsőbb rendű a régi dolgoknál. A szívükben azonban még mindig nem képesek tisztán látni ezek az emberek, hogy sok másik új dologban mi a jó, és még mindig úgy érzik, hogy a régi dolgok a jók és azokhoz kell ragaszkodni. Csakis olyan körülmények között fogadják el – vonakodva és passzívan – az új dolgokat, ahol nincs más választásuk. Ezek az emberek szegényes képességűek. Egy átlagos képességű személy olyasvalaki, aki – egy kevés rávezetés segítségével – azonnal megért mindent, és felismeri, hogy korábban eltorzultan, elavult módon szemlélte a dolgokat. Ilyen az, amikor valaki átlagos képességű. Egy szegényes képességű illetőnek ezzel szemben ismételt rávezetésekre és ösztönzésekre, valamint mindenki részéről együttes meggyőzésre van szüksége – emellett pedig néhány olyan tényre és konkrét példára is, amelyekből látszik, hogy miként válik az emberek előnyére ez az új dolog a széleskörű elfogadását követően –, és csak ezután fogja azt vonakodva elfogadni és használni. Titokban azonban még mindig a régi dolgot választja. Ez egy nagyon szegényes képességű személy. Ha valakinek szegényes a képessége, az azt jelenti, hogy rendre nem ismeri fel azokat a pozitív hatásokat, amelyeket az új dolgok megjelenése gyakorol az emberekre, és nem képes megtalálni a különbségeket a régi és az új dolgok között, valamint rendre nem ismeri fel és nem fedezi fel az új dolgokban rejlő előnyöket és haladást, illetve a régi dolgok hátrányait és elmaradottságát, továbbá azt is jelenti, hogy mindig a régi gondolataihoz és nézeteihez ragaszkodik; ennélfogva nagyon szegényes a dolgok elfogadására való képessége. Azok az emberek, akiknek szegényes a dolgok elfogadására való képességük, szegényes képességűek. A szegényes képességű emberek nem képesek ellátni a problémák lényegéig vagy gyökeréig, akárhogy magyarázod is nekik a dolgokat. Az emberek azon részéről, akik a legszegényesebb képességűek, még csak azt sem lehet elmondani, hogy bármi képességük lenne a dolgok elfogadására – amikor új dolgokkal szembesülnek, nem az a kérdés, hogy szubjektíven hajlandóak-e megtanulni és elfogadni őket; inkább az a probléma, hogy mindennemű észlelésnek híján vannak ezeket az új dolgokat illetően. Legyen bár szó a való életről vagy a kötelességvégzés területéről, nem számít, hogy milyen új dolgok jelennek meg, hogy mely dolgok haladnak előre vagy mely dolgok fejlődnek, ők egyáltalán nem észlelik azokat és nincsenek a tudatukban. Vajon azért nem tudnak ezekről a dolgokról, mert nem olvassák a híreket vagy az újságokat? Nem, hanem azért nem, mert egyszerűen hiányzik a képességükből a dolgok elfogadására való képesség. Olyan, mintha nem lennének észlelő funkcióik. Bármely új dolog megjelenését tekintve érzéketlenek, nehéz felfogásúak és nem képesek az észlelésükre. Még ha nyüzsgő városban laknak is, olyan, mintha egy távoli hegyi faluban élnének. Egyáltalán nem tudnak semmilyen nagyobb vagy kisebb eseményről, amely az emberek életében történik. Következésképpen az ő életükben nincsenek olyan új dolgok, amelyek befolyásolhatnák az étkezésüket, öltözködésüket, lakhatásukat vagy közlekedésüket. Épp olyanok, mint az állatok. A gondolatvilágukban rejlő dolgok az életterükön belüli dolgok kicsiny körére korlátozódnak, azokra a dolgokra, amelyeket azóta ismernek, amikor megtanulták, hogy miként szemléljék a világban lévő különféle dolgokat. Ezen túlmenően a külvilágból egyáltalán semmi nincs semmilyen kihatással rájuk és semmi nem érdekli őket. Miféle emberek ezek? Gyengeelméjűek talán? (Igen.) Természetesen itt most a mindennapi élet nagyon kicsiny, triviális aspektusairól beszélünk; nem országos ügyekre vagy jelentősebb, globális hírekre utalunk. Még egy nagyon apró új dolog megjelenéséről sem tudnak, és egyáltalán semmilyen fokú elfogadást nem mutatnak. Ez az „elfogadás” arra utal, hogy egy új dolog megjelenése miként változtatja meg a gondolataikat és a nézeteiket, hogyan javít valamit az életükön – beleértve az életvitelüket, az élettel kapcsolatos alapvető tudásukat, és így tovább –, és miként vezet valamilyen javuláshoz és fejlődéshez az életben adódó problémák kezelésére való képességük terén. Azok az emberek, akiknek semmi képességük nincs a dolgok elfogadására, mindig a rutinszerű, eredeti életmódjukat tartják fenn. A múltban például gyakran mondták azt az emberek, hogy jó dolog spenóttal főzni a tofut, mivel vas és kalcium is van benne, és van aki úgy nőtt fel, hogy így ette. Később egyesek azt mondták, hogy az élelmiszerkutatók felfedezése szerint a spenót oxálsavat tartalmaz, és ha valaki hosszú időn át eszi tofuval, az könnyen kövek kialakulásához vezethet a testében. Ez az illető ezt gondolja ennek hallatán: „Mi az az oxálsav? Ki látott már valaha oxálsavat a spenótban? Én sok éve eszem már, és semmi sem történt. Továbbra is enni fogom!” Ő ezt nem fogadja el. Ez olyasvalaki, akiben egyáltalán semmilyen fokú elfogadás nincs az új dolgok vagy új nézőpontok iránt. Azok az emberek ezzel szemben, akikben megvan a dolgok elfogadására való képesség, ha egyszer meggyőződnek róla, hogy a spenót oxálsavat tartalmaz, el fognak gondolkodni azon, hogy miként távolítsák el az oxálsavat, és miután jobban utánajártak a dolognak, rájönnek, hogy forró vízben történő blansírozással eltávolítható a spenótból az oxálsav. Azok, akikben megvan a képesség a dolgok elfogadására, ha új információt hallanak, tájékozódás útján tisztán látják, hogy igaz-e az információ, és hogy hasznára válik-e az embereknek, azután pedig eldöntik, hogy elfogadják-e vagy elvessék. Kérdéseket tesznek fel, tudakozódnak a részletek felől, és azután a való életre alkalmazzák ezt az információt, elkerülve azokat a hátrányokat vagy kárt, amelyeket a szóban forgó új dolog okoz az embereknek. Másfelől, azok a zavaros fejű emberek, akikből teljességgel hiányzik a dolgok elfogadására való képesség, bármilyen új információt hallanak is, nem törődnek vele és nem is tudakozódnak felőle, hanem közvetlenül elutasítják, és csak régi, idejétmúlt dolgokhoz ragaszkodnak. Ez végsősoron a képességük problémájára vezethető vissza. Ami az új dolgokat illeti, nem tudják, hogyan közelítsék meg őket, vagy hogy milyen alapelveket kellene felfogniuk, és azt sem veszik fontolóra, hogy milyen következményekkel járhat az életükre vagy a munkájukra nézve az új dolgok elvetése. Röviden: mindig gyanakvó hozzáállást tanúsítanak az új dolgok és az új információk iránt, és nem merik elfogadni őket. Az ilyen emberek szegényes képességűek.

Nem számít, mennyi probléma merül fel az életükben, a szegényes képességű emberek nem tudják önállóan megoldani azokat. Az ilyen egyének híján vannak az önálló életre való képességnek. Bármiről legyen is szó, továbbra is úgy fogják tenni a dolgokat, ahogyan azt az őseiktől örökölték; semmit sem változtatnak rajta és a végsőkig mereven ragaszkodnak hozzá. Ha megkritizálod őket, mondván, hogy helytelen így tenni a dolgokat, nem hallgatnak rád, sőt, rendkívül makaccsá válnak, és vitatkoznak veled: „Ezt adták nekünk tovább az őseink. A nagyapám nemzedéke és a szüleim nemzedéke is mind így csinálta, és így adták tovább nekünk!” Vajon feltétlenül helyesek az utókorra hagyott dolgok? Ők ezt a kérdést nem veszik fontolóra, ami a szegényes képességüket bizonyítja. Ha egy normális ember képességével rendelkeznének, elgondolkodnának ezen a kérdésen. Amikor új dolgokról hallanak információt, bizonyos fokú elfogadást tanúsítanának. Ha nem mutatják ezeket a megnyilvánulásokat, az azt jelenti, hogy semmilyen fokú elfogadás nincs bennük. Az ilyen emberekből hiányzik az önálló életre való képesség. Nem számít, milyen idős kort élnek meg, folyton ezt mondják: „Régen, az apám idejében ez így volt. Így volt a nagyapám és a dédapám idejében is. Úgyhogy az én nemzedékem idején is így kell lennie.” Nyilvánvaló, hogy ezek az emberek őskövületek. Olyanok, mint a korhadt farönkök – maradiak! Nincs meg bennük az új dolgok elfogadására való képesség, ami azt mutatja, hogy nagyon szegényes képességűek. Akárhogy magyarázod is nekik az új dolgok térhódítását, nem fogadják el őket. Az ilyen emberekből hiányzik az önálló életre való képesség. A felszínen úgy tűnhet, hogy egyedül intézik az étkezésüket, ruházkodásukat, lakhatásukat és közlekedésüket, de az általuk alkalmazott eljárások és módszerek színvonalon aluliak. Nem igazítják hozzá az életvitelüket az időkhöz, sem ahhoz a növekedéshez, amelyre a józan ész és a tudás különféle területein szert tett az emberiség. Az ilyen emberek szegényes képességűek. Noha nem éheznek, nem fáznak és nem szenvednek semmilyen komoly betegségben, a túléléssel kapcsolatos szemléletmódjukból és az életvitelükből ítélve az ilyen emberek egyszerűen zavaros módon élnek, és gyengeelméjűként, idiótaként vagy bolondként is osztályozhatók. Egyesek kellemetlenül érzik magukat, amikor gyengeelméjűnek vagy idiótának nevezik őket, de még ha kellemetlenül érzik is magukat, így igaz. Valóban ennyire szegényes a képességük. Én igazán szeretnék olyasvalamit mondani, amitől kellemesen érzed magad, de egyszerűen nincs meg benned az ehhez szükséges képesség. Minden tekintetben képesség híján vagy, és semmilyen kérdést illetően nincsenek helyes, pontos, a normális emberi mivolt gondolkodásához igazodó gondolataid és nézeteid. Nem a képesség hiánya ez? Már az is elég nagylelkű dolog, ha nem nevezlek haszontalan embernek. Az ilyen ember, akinek nincs képessége, egyetlen lépésre van csupán attól, hogy értelmi fogyatékos legyen. Az értelmi fogyatékos emberek még csak arra sem képesek, hogy gondoskodjanak magukról, és teljes egészében mások segítségére hagyatkoznak. Étkezéskor még mindig a szüleiknek kell őket falatonként megetetniük, és azt sem tudják maguk eldönteni, hogy jóllaktak-e vagy sem. A szegényes képességű emberek gyengeelméjűek; idióták, és egyetlen lépésre vannak csupán az értelmi fogyatékosságtól. Ennyire szegényes a képességük. Mondjátok meg Nekem, hát nem szánalmasak az ilyen emberek? Nem igencsak idegesítőek? A szegényes képességű emberek nem rendelkeznek tanulási képességgel, a dolgok megértésére való képességgel és felfogóképességgel sem; a dolgok elfogadására való képességnek még annál is kevésbé vannak birtokában – semmilyen tekintetben nincs semmilyen képességük. Akárhogy magyarázod is a dolgokat vagy mondasz példákat nekik, akkor sem tudják hová tenni vagy megérteni, amit mondtál. Ez talán nem gyengeelméjűség? Akárhogy magyarázol is, képtelenek megérteni. Még ha nagyon világosan beszélsz és alaposan magyarázol is, akkor sem értik, sőt, nagyon furcsának találják, amit mondasz. Híján vannak a normális emberi mivoltgondolkodásának, és még egy sor téveszmével is előállnak, hogy megcáfoljanak. Sehogy sem lehet érvelni az ilyen emberekkel; csak három szót mondj nekik: „Nem vagy eszednél!” Ennyire szegényes a képességük. Nem lehetsz talán ideges és bosszús miattuk? Bármit mondasz is az ilyen embereknek, hasztalan. Bárhogy próbálod is megvilágosítani őket, nem értik. Még egy kis dolgot illetően is egy egész álló napba telik a megvilágosításuk, és ha egy kissé mélyebbre mész, már nem értik; a legsekélyesebb kifejezéseket kell használnod és sokat kell beszélned, mire megértik. Még azután is, hogy megértettek egy dolgot, amikor hasonló kérdés merül fel, még mindig nem értik. Ez talán nem gyengeelméjűség? Az efféle gyengeelméjű emberek azonban nem gondolják magukról, hogy ostobák lennének. Ezt mondják: „Ne feltételezd, hogy ostoba vagyok! Ha felajánlod, hogy adsz nekem tíz jüant vagy tíz USA dollárt, figyeld csak meg, hogy melyiket választom – biztosan az USA dollárt választom, mert tudom, hogy értékesebb.” „Akkor is ostoba vagy” – mondják mások. Miért mondják mások, hogy ostobák az ilyen emberek? Azért, mert egy hétköznapi ember nem használna efféle példát annak bizonyítására, hogy nem ostoba, és efféle alantas módszerhez sem folyamodna a szemléltetéséhez. Pontosan azért nem tartják magukat soha ostobának az ilyen emberek, mert rendkívül szegényes képességűek, nincs semmi normájuk az emberek, események vagy dolgok kiértékeléséhez, és mert nem tudják, hogyan értékeljék ki azokat. Az igazán eszes emberek azután, hogy három-öt éven át következetesen törekedtek és küzdöttek egy embercsoporton belül, rájönnek, hogy bármelyik csoportban vannak náluk jobbak, akik felülmúlják őket. Mindig úgy érzik, hogy nem elég jó a saját képességük, hogy nem elég jók a képességeik és az intelligenciájuk. Mindig képesek a saját hiányosságaik felismerésére, észreveszik, hogy miben maradnak el másoktól, és beazonosítják a saját problémáikat; ők mindig látják mások erősségeit. Az ilyen ember eszes és van képessége. Mindeközben a képesség nélkül valók mindig azt érzik, amikor egy embercsoporton belül élnek, hogy a többiek alacsonyabb rendűek náluk. Látják, hogy némelyek még elbetűzni sem tudnak bizonyos szavakat, vagy hogy nem tudnak gépelni, és megvetik őket, mondván, hogy szegényes képességűek. Ők maguk el tudják végezni ezeket a jelentéktelen apróságokat és ezekkel igazolják, hogy az ő képességük jó. Olyanok is vannak, akik annak láttán, hogy mások kevésbé igényesek a személyes higiéniájukra, vagy nem tudják, hogyan kell jól öltözködni, azt mondják rájuk, hogy szegényes képességűek. Ők maguk valamivel tisztábbak, magukra tudják ölteni a kifinomultság látszatát, vagy van némi tudásuk és erősségeik, így jónak tartják a saját képességüket. Eszesek vagy ostobák az ilyen emberek? Ostobák. Figyeljétek meg, hogyan beszélnek az eszes emberek: „Miért szúrtam ezt el megint? Látom, hogy ostoba vagyok!” Azok az igazán eszesek, akik gyakran mondják magukra, hogy ostobák és hogy hiányosságaik vannak. És azok az igazán ostobák, akik soha nem látják be az ostobaságukat, és mindig ezt mondják: „Ostobának gondolsz engem? Próbálj csak pénzt kérni tőlem, és majd figyeld meg, hogy adok-e neked!” Az ostobaságra azt is szokás mondani köznapi nyelven, hogy „nincs ki mind a négy kereke” az illetőnek. Hát nem ostobaság, amikor ilyen ostoba dolgokat képes mondani valaki? Ez nem azt jelenti vajon, hogy „nincs ki mind a négy kereke”? (De igen.) Amikor látnak valakit, akinek van néhány hibája vagy hiányossága, vagy aki úgy tesz dolgokat, hogy az hagy némi kívánnivalót maga után, ők nevetnek az illető háta mögött, ezt mondván: „Hogy lehetett ilyen ostoba?” Amikor látnak valakit, aki folyton számító, mert előnyökre akar szert tenni, és folyton ravasz terveket sző, eszesnek és jó képességűnek tartják az illetőt. Az igazán eszes emberek annak alapján értékelik ki egy illető képességének a minőségét, és hogy eszes-e vagy ostoba, hogy milyen különféle képességei vannak. Az ostoba emberek azonban csak azt nézik, hogy ki a számító, hogy ki tesz szert előnyre és kerüli el mindig a veszteségeket, és hogy ki tud ügyesen csalni a maga érdekében, mert azt hiszik, hogy minden ilyen ember eszes és jó képességű. Valójában az efféle emberek mind ostobák. Annak alapján értékelik egy illető képességét, hogy az mennyire számító – az ilyen emberek maguk is ostobák. Az imént említettük a legostobább megnyilvánulások egyikét, vagyis hogy ezt mondják: „Ha felajánlod, hogy adsz nekem tíz jüant vagy tíz USA dollárt, figyeld csak meg, hogy melyiket választom. Biztosan nem a jüant választanám – ne gondold, hogy nem tudom, hogy az USA dollár értékesebb! Ha felajánlod, hogy húst vagy tofut adsz nekem, figyeld csak meg, hogy melyiket fogom megenni. Azt gondolod, olyan ostoba vagyok, hogy a tofut egyem meg, ne pedig a húst? Tudom, hogy a hús finomabb!” Az ilyen emberek valójában bolondok. Ha igazán nem akarod, hogy mások meglássák az ostobaságodat, akkor semmiképpen ne használj ilyen példákat. Megértetted? (Igen.) Az ostoba emberek gyakran követik el ezt a hibát? (Igen.) Még ezt is gondolják: „Nézd csak, milyen jól tudok példákat mondani! Látod, milyen eszes vagyok? Hát ostobának tűnök szerinted? Te vagy az ostoba!” A legostobább fajta ember állandóan ostobaságot áraszt magából. Itt fejeződik be a beszélgetés erről a képességről, vagyis a dolgok elfogadására való képességről.

Az ötödik képesség a kognitív képesség. Mire utal a kognitív képesség kifejezés? Főként azon van a hangsúlya, hogy egy illető milyen mértékben érti magukat a dolgokat. Egy illető kognitív képességének az értékeléséhez azt kell megnézni, hogy milyen mértékben ért meg egy dolgot, és hogy mennyi időre van szüksége, amíg eljut a dolog lényegének a megértéséig. Ha nagyon rövid időre van szüksége, a megértése mértéke pedig elég mély, vagyis eléri azt a szintet, hogy megérti a dolog lényegét, akkor van az illetőnek kognitív képessége. Ha a normális tartományba esik az az időtartam, amelyre egy dolog megértéséhez szüksége van valakinek, és ha meg tudja érteni magának a dolognak a lényegét, képes világosan látni az okokat és a következményeket, valamint a benne rejlő problémák gyökerét és lényegét, azután pedig megértés lesz a szívében az adott dolgot illetően – vagy ami még jobb: ha definiálni is tudja azt a dolgot és képes következtetést levonni vele kapcsolatban –, erre mondják, hogy valaki jó képességű. Vagyis normális emberként, akinek a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodása van, akkor – akár férfi vagy, akár nő, akár épp most léptél csak felnőttkorba, akár a közép- vagy az időskort is elérted már –, ha normális időtartamon belül eljutsz odáig, hogy megérted egy adott dolog lényegét, akkor jónak tekinthető a képességed. Ha az az időtartam, amelyre e dolog megértéséhez szükséged van, háromszorosan vagy négyszeresen meghaladja egy normális emberét – vagyis ha egy jó képességű illetőnek három napra van szüksége, neked azonban tíz napra vagy akár egy hónapra is –, és mire tisztán átlátod az események egész sorát ezzel a dologgal kapcsolatban, és már megjelentek azok a károk és negatív következmények, amelyeket ez a dolog okoz, te pedig csak akkor veszed észre ennek a dolognak a súlyosságát, valamint hogy mi a gyökere és lényege, akkor a legjobb esetben is csak átlagos a képességed. Más szóval: ha ez a dolog nem okozott még súlyos következményeket, de folyamatosan felmerül néhány negatív következmény, és csak e folyamat közben jössz rá fokozatosan ennek a dolognak a gyökerére és lényegére, majd jutsz el egy definícióig és következtetésig, akkor átlagosnak tekinthető a képességed. Ám ha csak azután jutsz egy hirtelen felismerésre és érted meg ennek a dolognak a természetét, miután az már negatív vagy súlyos következményekhez vezetett, akkor rendkívül szegényes a képességed. Ha már negatív következményeket okozott ez a dolog, te pedig még mindig nem tudod, hogy mi vele a probléma, vagy hogy mi a probléma gyökere, és még mindig nem tudsz következtetést levonni vele kapcsolatban, akkor nincs képességed. A kognitív képesség erre a négy szintre osztható. Az elsők a jó képességű emberek. Vagyis amikor éppcsak felmerült valami és néhány órán belül kell azonnali következtetést levonnod – és ez egy sürgős helyzet, ahol, ha nem hozol haladéktalanul ítéletet, nem dolgozol ki tervet a dolog kezelésére és megoldására, sőt egy kárenyhítési tervet is, amely nem engedi tovább súlyosbodni a dolgot, akkor annak negatív következményei lesznek –, ha képes vagy rájönni ezen az időtartamon belül a dolog gyökerére, és képes vagy azonnal és határozottan pontos ítéletet hozni, pontosan döntést hozni és következtetést levonni, azután pedig észszerű tervet megfogalmazni a kezelésére, az azt jelenti, hogy jó képességű vagy. Tegyük fel azonban, hogy csak azt érzed, hogy valami probléma van ezzel a dologgal, de nem tudod, hogy miben rejlik a probléma vagy hogy mi a gyökere, és az ügy kezelésének normális időtartamán belül nem jutsz el semmilyen következtetésig, ítéletig vagy kezelési tervig. Helyette passzívan vársz csupán és megfigyeled, ahogy tovább eszkalálódik, és csak a további súlyosbodásán keresztül próbálod beazonosítani, hogy mi valójában ennek a dolognak a lényege, és olyan ítéletet hozol, amely nem túl pontos, azt követően pedig tovább vársz és figyelsz, és mielőtt még teljesen kibontakozna a dolog, lehet, hogy alig tudod csak átlátni a probléma lényegét, vagy épphogy csak előállsz egy megoldással, de még mindig nem kezeled haladéktalanul. Ebben az esetben nagyon átlagos a képességed. Ha már teljesen kialakult ez a dolog és már következmények is megjelentek, a probléma lényege pedig már teljességgel megmutatkozott, és te csak ekkor veszed észre, hogy ez a dolog rossz, és csak ekkor látod meg, hogy mi a mélyen gyökerező oka – vagy talán egyáltalán nem látod a gyökerét, hanem egyszerűen csak passzívan nézel szembe ennek a dolognak a végső következményével és viseled el azt – akkor az azt jelenti, hogy szegényes a képességed. A szegényes képességű emberek másik megnyilvánulása az, hogy ha ismét ilyen dolgok történnek, akkor még mindig ugyanúgy állnak hozzá, és ugyanazzal a módszerrel, ugyanolyan gyorsasággal kezelik. Vagyis valahányszor ilyen dolog történik, ők mindig ugyanúgy kezelik, ugyanazzal a gyorsasággal és hatékonysággal. Akármennyi dolog történik is, nem képesek felismerni a lényegüket, és a világi dolgokkal kapcsolatos véleményeik vagy nézőpontjaik egyikén sem változtatnak ennek megfelelően. Ezek az emberek szegényes képességűek. Pontosan azért, mert szegényes képességűek, híján vannak az önálló életre való képességnek; vagyis nincs semmilyen szemléletük a túlélésről vagy az életről. Ez a szegényes képesség egyik jele. A képesség nélküli embereknek ez a megnyilvánulása: amikor már megtörtént egy dolog, és talán még következmények is megjelentek, ők még mindig nem tudják, hogy mi történt, mintha álmodnának. Ilyen az, amikor valaki képesség nélkül való, és nincs kognitív képessége. Értitek ezt? (Igen.) A kognitív képeség főként a különféle emberek és események lényegének, valamint a problémáik gyökerének a megértésére utal; ez a kognitív képesség. Azt jelenti, hogy amikor látod egy bizonyos embertípus megnyilvánulásait, feltárulásait és emberi mivoltát, tudod, hogy milyen problémákkal néznek szembe, hogy mi a problémáik gyökere abban a környezetben, amelyben élnek, valamint azt is, hogy mi az általad éppen megfigyelt események lényege, és hogy miben rejlik a bennük található problémák gyökere. A kognitív képesség főként két aspektusra utal: az emberek, események és dolgok lényegének átlátására, valamint a problémáik gyökerének az átlátására. Mit értetek még a kognitív képességgel kapcsolatban? Van olyan, aki a tudás megértésének és elsajátításának képességeként értelmezi? (Nincs.) Az a kognitív képesség, amelyről most beszélünk, elsősorban az emberek és események szemlélésének a képességét foglalja magában. Ha nagyon alacsony norma szerint személed az embereket és az eseményeket, ha nagyon sekélyes a megértésed vagy ha nem érted az emberek, események és dolgok lényegét, akkor nagyon szegényes a kognitív képességed, vagy talán nem is létezik. Ha, függetlenül attól, hogy hány nyilvánvalóan nem helytálló szót vagy helytelen nézőpontot fejeznek ki a körülötted lévő emberek, hogy hány nem helytálló cselekedetet visznek véghez, vagy hogy hány nyilvánvaló romlottságot tárnak fel, te nem vagy képes rájönni a probléma lényegére, nem tudod róluk, hogy milyen típusú emberek, hogy igaz emberek-e, hogy az igazságra törekvő emberek-e, hogy milyen a jellemük, vagy hogy mi a lényege az ilyen embereknek – ha semmit sem tudsz e dolgok közül –, akkor neked nincs kognitív képességed. Amikor bármilyen emberrel vagy dologgal kerülsz szembe, nincs normád a felméréséhez. Miután lezárult a dolog, nem vonsz le következtetést az ilyen problémák lényegét illetően, és még inkább igaz, hogy semmit sem értesz belőle; azonkívül természetesen alapelveid sincsenek az ilyen dolgok kezeléséhez és gyakorlási útjaid sincsenek rájuk vonatkozóan – ezt jelenti, ha valakinek nincs kognitív képessége. A kognitív képesség főként az emberek, események és dolgok megértésének a képességére utal. Itt fejeződik be a beszélgetésünk erről a képességről.

A hatodik képesség az ítélethozatalra való képesség. Az ítélethozatalra való képesség az, amikor egy dologgal találkozva meg tudod ítélni róla, hogy helytálló vagy nem helytálló, helyes vagy helytelen, pozitív vagy negatív, majd az ítéleted alapján megállapítod, hogy mi a helyénvaló módja a megközelítésének és a kezelésének. Amikor egy ember általában találkozik valamilyen dologgal, függetlenül attól, hogy látta-e már korábban vagy sem, hogy megtapasztalta-e korábban vagy sem, és hogy viszonylag pozitív vagy viszonylag negatív-e az a dolog, milyen hozzáállást kell tanúsítania az irányában? Utasítsa el vagy pedig üdvözölje és fogadja el? Ha azután, hogy már világosan látod az adott dolgot, megvan a saját álláspontod és az igazságalapelvekkel egyező, pontos nézeteid, az azt bizonyítja, hogy megvan benned az ítélethozatalra való képesség. Amikor például hallod, hogy valaki mond valamit, miután átgondoltad, meg tudod állapítani, hogy az mit is jelent, hogy milyen célt akar elérni a beszélő, hogy miért mondja ezeket a szavakat, miért él ilyen szóhasználattal és hangnemmel, és miért van a szemében egy bizonyos fajta tekintet beszéd közben. Látod a szavai hátterében meghúzódó mögöttes szándékokat, célokat és indítékokat. Függetlenül attól, hogy utána miként kezeled ezeket a mögöttes szándékokat és indítékokat, ott helyben érzékelni tudod a dolog mögött meghúzódó problémák egy részét. Tudod, hogy mit akarnak tenni, hogy miért így akarják tenni, hogy milyen célt akarnak elérni, hogy milyen hatást szándékoznak kiváltani a szavaikkal, és hogy milyen rejtett eszközöket, terveket és cseleket alkalmaznak. Lehet, hogy látsz néhány jelet, észreveszed, hogy itt nem egy hétköznapi problémáról van szó, és talán még éberséget is érzel a szívedben. Ez azt bizonyítja, hogy megvan benned az ítélethozatalra való képesség. Ha megvan benned az ítélethozatalra való képesség, az azt jelenti, hogy jó képességű ember vagy. Nem számít, hogy mennyire kellemesen hangoznak valakinek a szavai, hogy mennyire egyeznek az igazsággal a doktrína tekintetében, hogy az illető hozzáállása mennyire egyenesnek tűnik mások szerint, vagy hogy mennyire mélyen van elrejtve a szándéka, akkor is meg tudod ítélni a problémát a külső feltárulásain, jelenségein vagy azon keresztül, amit mond – ez azt bizonyítja, hogy jó képességű vagy, és hogy megvan benned az ítélethozatalra való képesség. Amikor például valamilyen dologgal találkozol, akkor függetlenül attól, hogy mennyire fajult el az a dolog, a folyamatának megértése által ellátsz e dolog lényegéig és a probléma gyökeréig. Ezt jelenti, amikor valaki birtokában van az ítélethozatalra való képességnek. Például amikor a gyülekezetben antikrisztusok és gonosz emberek bomlasztanak és zavarnak, a dolog alapvető körülményeinek a megértése révén ítéletet tudsz hozni az egész helyzetről, beleértve azt, hogy ki közülük a felbujtó, kik a követők, ki játssza a főszerepet ebben a dologban és ki passzív, valamint azt is, hogy maga ez a dolog miféle hatással lesz az emberekre, és milyen káros következmények merülnek majd fel, ha tovább súlyosbodik ez a dolog. Még ha az akkori ítéleted el is tér valamelyest attól, ahogyan végül alakul majd a dolog, legalább van nézőpontod, hozzáállásod és vannak pontos alapelveid ennek a dolognak a kezeléséhez. Ez elegendő annak bizonyításához, hogy megvan benned az ítélethozatalra való képesség ezt a dolgot illetően. Vagyis képes vagy megítélni, hogy ki áll értelmi szerzőként vagy felbujtóként egy dolog mögött, vagy hogy a jövőben milyen mértékig fog elfajulni ez a dolog, és hogy miféle hozzáállással és alapelvekkel kell azt megközelítened, valamint elejét venned, hogy káros következményekhez vezessen. Ha megvan benned az ítélethozatalra való képesség, ha helytálló az ítéleted logikája és módszere, az ítéleted alapja pedig legalább az emberi mivolttal összhangban van, vagy még jobb esetben összhangban van az igazságalapelvekkel, az azt bizonyítja, hogy képes vagy ítéleteket hozni. Még ha bizonyos fokú eltérést mutat is az ítéleted magához a dologhoz képest, amennyiben megalapozott az ítéleted, ha az ítéleted megfelel azoknak a sémáknak, amelyek szerint alakul maga a dolog, és összhangban van a hozzá hasonló vagy vele megegyező problémák gyökerével és lényegével – továbbá, összhangban van az igazságalapelvekkel –, akkor az is elmondható, hogy birtokában vagy az ítélethozatalra való képességnek. Ha megvan benned az ítélethozatalra való képesség, az azt bizonyítja, hogy képes vagy problémákról gondolkodni. Ha az ítéleteid összhangban vannak magának a dolognak a gyökerével, lényegével és minden egyéb aspektusával, akkor ez azt bizonyítja, hogy jó képességű ember vagy.

Függetlenül attól, hogy milyen emberekkel vagy dolgokkal találkozik valaki, azt követően lehet csak terve egy dolog kezelésére és megoldására, ha helytálló a gondolkodása, és amennyiben meg tudja ítélni, hogy helytálló vagy nem helytálló, helyes vagy helytelen, illetve pozitív vagy negatív az a dolog. Ha egy illető nem tudja, hogy miként gondolkodjon a problémákról – konkrétabban fogalmazva, ha nem tud problémákat megítélni –, akkor kezelni sem tud problémákat, vagyis híján van a problémakezelés képességének. Bárki, aki problémákat kezel, annak alapján teszi, hogy megítéli, helytálló-e vagy sem egy dolog; máskülönben alaptalan lesz a probléma megoldására vonatkozó terve és a gyakorlási útja. Valaki például jelenti neked, hogy egy bizonyos gyülekezetben nem jó a gyülekezeti élet; az emberek többsége negatív és közömbös, nem hajlandó összejövetelekre járni vagy a kötelességét végezni. Hogyan ítélsz meg egy ilyen jelenséget? A való életet érintő probléma ez? (Igen.) Mivel ez a probléma a való életet érinti, konkrét gyakorlási tervvel kell előállnod a kezeléséhez és a megoldásához. Mielőtt megoldanád a problémát, nem kell-e megítélned, hogy mi ennek a problémának a gyökere és a lényege, és hogy mely emberek okozzák? Nem szükséges vajon megítélned ezeket? (De igen.) Csakis gondolkodáson keresztül hozhatsz ítéletet, csak az ítélethozatalt követően azonosíthatod be a probléma gyökerét, és csak a probléma gyökere és lényege alapján állapíthatsz meg helyénvaló, megfelelő módszereket a probléma kezelésére és terveket a megoldására. Ha megtudtad, hogy egy bizonyos gyülekezetben nem jó a gyülekezeti élet, de nem tudod az okát, hogyan látnál neki a megítélésének, hogy miben rejlik a probléma gyökere? (Először azt gondolnám, hogy ez a probléma a gyülekezetvezetővel van közvetlen kapcsolatban. Ha a gyülekezetvezetőnek nincs lelki megértése, ha évek óta hisz Istenben de nem érti az igazságot, ha semmilyen problémát nem tud kezelni, amellyel találkozik, és nem tudja, hogyan vezesse el Isten választott népét Isten szavának az evésére és ivására, vagy hogy miként beszéljen az igazságról, akkor egy ilyen hamis vezetővel garantáltan nem lesz jó gyülekezeti élete egy gyülekezetnek.) Ez egy ítélet. Az egyszerű problémák esetében általában elmondható, hogy ha egy ítélet helytálló, akkor a segítségével felfoghatod a probléma gyökerét. Némely problémák azonban összetettek, és ha nem teljes az általad megértett információ, akkor lehetséges, hogy az egyetlen ítéleted segítségével nem fogod felfogni a probléma gyökerét. Van tehát második és harmadik ítélet is? (Igen.) Miután már három ítélet áll rendelkezésedre, lehetséges, hogy ezek közül az egyik a legpontosabb. Milyen egyéb ítéletek jutnak még eszetekbe? (Az jut még eszembe, hogy ebben a gyülekezetben általánosságban szegényes képességűek az emberek, szegényes az igazság felfogására való képességük, és nem szeretik az igazságot. Ezért szegényesek ott a gyülekezeti élet eredményei.) Megfelel ez a valódi helyzetnek? Ez a második ítélet. Vannak még más ítéletek is? (Azon is elgondolkodnék, hogy vajon zavarják-e gonosz emberek ezt a gyülekezetet.) Ez a harmadik ítélet. E három ítélet közül melyik az, amelyik jobban összhangban van a valódi helyzettel és valószerűbb, és melyik a megalapozatlan? (Úgy érzem, hogy a második ítélet valamelyest megalapozatlan. Valójában, ha megfelelő személy lenne a munkáért felelős vezető a gyülekezetben, akkor jók lennének a gyülekezeti élet eredményei. Isten szavainak evése és ivása és az igazság megértése révén a testvérek biztosan késztetést éreznének a kötelességeik végzésére. Úgy érzem, hogy az első és a harmadik ítélet valószerűbb.) A második ítélet megalapozatlan doktrína. Az első és a harmadik ítélet összhangban van a valódi helyzettel és pontos. Egyfelől, ez a két ítélet logikus gondolkodást alkalmaz; másfelől olyan jelenségeken alapulnak, amelyek gyakran előfordulnak a való életben. Ha a gyakori jelenségeket fel tudod fogni, az azt bizonyítja, hogy helytálló és a logikának megfelelő a gondolkodásod. Ha nem tudod felfogni a valódi helyzetet, az ítéleted pedig elszakad a való élettől, az azt bizonyítja, hogy logikátlan és problematikus a gondolkodásod, és hogy valószerűtlen, nem objektív módon szemléled a problémákat. Az első és a harmadik ítélet objektív. Az egyik lehetséges helyzet, hogy a gyülekezetvezető nem tudja, hogyan végezze a munkát. Neki magának nincs útja az életbe való belépéshez, így a gyülekezet, valamint a testvérek vezetése terén még kevésbé van útja. Ennek eredményeképpen nem fejlődik ott a gyülekezeti élet. Valójában a gyülekezetbe járók többsége őszintén hisz Istenben és van benne késztetés, de a gyülekezeti élet nem igazán terem gyümölcsöt. Minden összejövetel ugyanazt a rutint követi: éneklés, imádkozás, Isten szavainak az olvasása, majd a vezető vagy diakónus megoszt valamilyen felszínes megértést vagy doktrínát. Kevés olyan ember van ott, aki tud valódi tapasztalati megértésről beszélni. Ennek tetejébe a gyülekezetvezetőnek szegényes a képessége és sekélyes a tapasztalata, és képtelen az igazságról beszélni problémák megoldása végett. Így aztán unalmasnak és élvezhetetlennek tűnik a gyülekezeti élet. Sok összejövetel volt már, de senki sem nyert belőlük semmit, így az emberek többsége úgy érzi, hogy kevesebb haszna van annak, ha ilyen összejövetelekre járnak, mintha otthon olvasnák Isten szavait, és ezért nem elveszítik a hajlandóságot arra, hogy járjanak. Némelyek kötelességeket akarnak végezni, miután már egy-két éve hisznek Istenben és értenek néhány igazságot. Egyes gyülekezetvezetők azonban nem tudják, hogy mely emberek melyik kötelességre alkalmasak, vagy miféle munkára alkalmasak. Nem képesek észszerűen kirendelni és használni az embereket, és a saját tapasztalataikat sem tudják arra használni, hogy támogassák az embereket és segítsenek nekik jól végezni a kötelességeiket. Ez oda vezethet, hogy némelyek negatívvá válnak és nem elveszítik a hajlandóságot a kötelességeik végzésére. Ami azt illeti, a legtöbb olyan ember, aki hajlandó a kötelességét végezni, jól el tudja azt végezni; csak a támogatás és a segítség hiányzik nekik. Ha a gyülekezetvezetők és a diakónusok Isten szavai szerint tudják támogatni és segíteni az embereket, akkor növekedni fog a gyülekezetben azoknak a száma, akik hajlandóak a kötelességüket végezni, és ők képesek lesznek normálisan végzeni a kötelességüket. Azért hoz szegényes eredményeket a gyülekezeti élet, azért marad hosszú időn át megoldatlanul némely probléma, és egy idő után azért válnak sokan negatívvá és veszítik el a késztetésüket, mert a gyülekezetvezetők és a diakónusok nem tudják, hogyan végezzék a munkát; ez kihatással van Isten választott népének a kötelességvégzésére. Ha szegényesek a gyülekezeti élet eredményei, az főként azért van, mert a gyülekezetvezetők és diakónusok nem tudják, hogyan kell gyülekezeti munkát végezni. Ez az egyik szituáció. Egy másik szituáció az, amikor antikrisztusok és gonosz emberek vannak hatalmon és zavarásokat okoznak a gyülekezetben, és ez időről-időre megtörténik. Amikor a gyülekezetvezetők nem tudják, hogyan végezzék a munkát, és antikrisztusok és gonosz emberek is hatalmon vannak, állandóan klikkeket hozva létre, független királyságokat alapítva, és gyötörnek és elnyomnak másokat, ez némely, Istenben őszintén hívő és a kötelességük végzésére hajlandó testvérek elnyomásához, gyötréséhez és kirekesztéséhez vezet. Akarják a kötelességüket végezni, de nincs rá alkalmuk, így negatívvá válnak és elgyengülnek. Ezek az emberek, akik őszintén hisznek Istenben, semmi élvezetet nem találnak abban, amikor antikrisztusokkal és azok csatlósaival jönnek össze. Az antikrisztusok folyton csak a hatalmat akarják megragadni és a saját helyüket bebiztosítani. Amikor az Istenben őszintén hívők elmennek az összejövetelekre, többet akarnak érteni az igazságból és meg akarják osztani a tapasztalataikat, de az antikrisztusok elnyomják őket és nem adnak rá nekik lehetőséget. Ennek eredményeként rendezetlenné válik a gyülekezeti élet; kezdenek széthúzni az emberek, és többé már nemélvezetesek az összejövetelek. Az a kevés lelkesedés és szeretet is kivész az emberekből, amely megvolt bennük, és nem hajlandóak többé a kötelességüket végezni. E két ok bármelyikéből eredhetnek a gyülekezeti élet szegényes eredményei. Ez az, amit átgondolhattok és megítélhettek. Ha olyan következtetésre jutsz az ítélethozatal által, amely kapcsolódik a valós helyzethez – még ha csak részben áll is fenn ez a kapcsolat, vagy ha csupán egy lehetséges problémát azonosít –, ez akkor is az ítélethozatalra való képesség megnyilvánulása. A következtetés és vélemény, amelyre az ítélethozatal révén eljutsz, legalább kapcsolódik a valós helyzethez, nem pedig doktrína, nem megalapozatlan dolog vagy olyasvalami, ami sohasem létezett. Ez azt bizonyítja, hogy megvan benned az ítélethozatalra való képesség. Ha minden dolgot illetően olyan következtetéseket vonsz le, amelyek nem felelnek meg a dolgok alakulása normális rendjének vagy annak, ahogyan a való életben alakulnak a dolgok, és elképzeltek csupán a következtetéseid, megalapozatlanok, valószerűtlenek, nem igazak és nem kapcsolódnak a valós helyzetekhez, akkor ez azt jelenti, hogy nem rendelkezel az ítélethozatalra való képességgel, vagy gyakran ítélsz tévesen. Akkor mi a helyzet a második ítélettel, amelyet korábban említettetek, miszerint annak tudhatók be a gyülekezeti élet szegényes eredményei, hogy ebben a gyülekezetben az emberek szegényes képességűek és nem szeretik az igazságot – miféle ítélet ez? (Ez téves ítélet.) Ezt nevezik úgy, hogy valaki téves ítéletet hoz. Ha nem tudod teljes mértékben felfogni azokat a helyzeteket, amelyek gyakran állnak elő efféle dolgokkal kapcsolatban – vagyis azt a néhány, legnagyobb valószínűséggel előálló helyzetet –, és csak egyetlen helyzetet tudsz felhozni az ítélethozatal alapján, vagy pedig eszedbe jutnak ugyan lehetséges helyzetek, de lehetetlen helyzetek is az eszedbe jutnak, az mit bizonyít? Azt bizonyítja, hogy átlagos az ítélethozatalra való képességed. Annak az embernek, akinek átlagos képessége van az ítélethozatalra, vannak gondolatai egy dologgal kapcsolatban, de nem lehet biztos bennük. Ilyen esetekben helytelen ítéletet hoz. Ha egy illetőnek néha helytállóak az ítéletei, néha pedig nem helytállóak, és némelyik összhangban van a valós helyzettel, mások viszont nem, de a helytelen ítéletek viszonylag gyakoribbak, az azt mutatja, hogy szegényes az ítélethozatalra való képessége. Tegyük fel, hogy olyan következtetésekre jut az ítélethozatal révén, amelyek teljességgel megalapozatlanok, egyáltalán nem felelnek meg azoknak a sémáknak, ahogyan a dolgok alakulnak, a gyakori vagy sűrűn előforduló jelenségekkel pedig még annál is kevésbé vannak összhangban, és semmilyen kapcsolatban nem állnak a tényekkel. Az ítéletei csupán a képzelet szüleményei, nem állnak semmiféle összefüggésben a dolgok alakulásának sémáival, sem magával az emberi mivolt lényegével, és teljességgel összeegyeztethetetlenek a való élet kontextusával és az őt körülvevő környezettel. Vagyis tegyük fel, hogy az illető ítéletei a valóságtól elrugaszkodottak – olyasmi jut eszébe az ítélethozatal révén, ami sosem történhetne meg a való életben, és egyáltalán nem a probléma lényegéről beszél. Ha így áll a helyzet, akkor ez az illető egyáltalán nem rendelkezik az ítélethozatalra való képességgel.

Annak kiértékeléséhez, hogy rendelkezik-e valaki az ítélethozatalra való képességgel, főként azt kell látni, hogy helytállóak-e a különböző típusú emberekről és a különböző típusú dolgokról alkotott ítéletei. Mondjuk például, hogy sírni látsz valakit, és nem tudod, miért sír. Látod, hogy nagyon keservesen és bánatosan sír, időről időre pedig imádkozik is és Isten szavait olvassa, és senkinek sem válaszol, aki beszél hozzá. Megkérnek téged, hogy ítéld meg, mi a helyzet ezzel az illetővel, mire ezt mondod: „Lehet, hogy honvágya van. Nemrégiben megbetegedett az anyja, és haza akar menni.” Pontos ez az ítélet? Némelyek ezt mondják: „Lehet, hogy negatívan érzi magát. A legtöbbször azért sírnak az emberek, mert megbántották az érzéseiket. Sírni szoktak például, ha piszkálják vagy átverik őket. Ő mindig sír, amikor valamilyen problémával szembesül és amikor igazságtalanul bántak vele, és nem hajlandó beszélni vagy érintkezni másokkal. Ez annak megnyilvánulása, hogy negatívan érzi magát.” Mások ezt az ítéletet hozzák: „Régebben gyakran prédikálta az evangéliumot és végezte odakint a kötelességét, most viszont már hosszú ideje bent végzi a kötelességét, és lehet, hogy nincs hozzászokva és fojtogatónak érzi.” Vannak más lehetőségek is? Némelyek ezt mondják: „Lehet, hogy tegnap nem kapott húst enni, amitől kiborult, és most ezért sír.” Mások ezt mondják: „Tegnap odajött hozzám beszélni. Azt gondoltam, hogy csak elmegy mellettem, úgyhogy rápillantottam és nem mondtam semmit. Lehet, hogy ezért haragudott meg? Lehet, hogy ezért sír?” Hogyan kellene úgy megítélni ezt a dolgot, hogy az összhangban legyen a tényleges helyzettel? Könnyű ezt megítélni? (Én tudok hozni néhány ítéletet. Az a néhány ok, amelyet az imént említettél – a honvágy, a megbántottság vagy a borús, fojtogató hangulat –, ezek az állapotok mind sírásra késztethetnek egy embert. Az apróságoknak azonban, mint például az, hogy nem kap húst enni valaki, vagy hogy nem figyelnek rá, amikor valakihez beszél, nem kellene elég okot adniuk a sírásra.) Mi adhat okot arra, hogy keservesen sírjon valaki? A gyász, a szomorúság, valakinek vagy valaminek a hiányolása, a lekötelezettség érzése. Kérdezd meg hát az illetőt: „Miért sírsz? Azért sírsz, mert igazságtalanul bántak veled és szomorúnak érzed magad, vagy mert elgondolkoztál magadon és úgy érzed, hogy nagyon sokkal tartozol Istennek?” Ha ilyen szívből jövő beszélgetést folytatsz vele, meg fogod tudni, hogy miért sír. Röviden: az nem lehet, hogy azért sír, mert nem evett jól vagy nem tudott húst enni, és azért sem sírhat, mert mások nem vettek róla tudomást vagy szemforgatva néztek rá. Tipikus körülmények között természetesen nem sírja el magát valaki amiatt, hogy egy kis nehézséget szenved el, és amiatt sem, hogy alkalmanként nincs annyira jó kedve. Általában csak a fent említett egynéhány helyzet miatt szoktak sírni az emberek. E szokványos helyzetek alapján megítélheted, hogy milyen okból sír egy illető, azután pedig a szokásos, következetes megnyilvánulásai alapján ítéletet hozhatsz – amilyen például az a tény, hogy általában nem sír, hacsak nem találkozik valami szomorúval vagy olyasvalamivel, ami érzékeny pontra tapint nála; hogy nem könnyen hullajt könnyeket, és hogy csak akkor sír, amikor különösen felkavaró és a lelkét különösen megérintő dolgokról beszél, vagy amikor valami rosszat tett vagy súlyos hibát követett el, és úgy érzi, hogy adósa Istennek –, e kontextus alapján ítélve többé-kevésbé rájöhetsz, hogy miért sír. Az egyik helyzet, amiért sírhatna, az lenne, ha súlyosan megbetegedne vagy meghalna egy családtagja, egy másik pedig az lenne, ha ő maga szenvedne súlyos betegségben és érezne gyötrelmet. Esetleg azért is sírhatna, mert valami rosszat tett és ezáltal vétket követett el, és úgy érzi, hogy tartozik Istennek, és minden tőle telhetőt meg akar tenni, hogy más irányt vegyen, de még mindig vannak gyengeségei és képtelen legyőzni őket; e bonyolult érzelmek kavalkádja sírásra késztetheti. Ezek az ítéletek viszonylag összhangban vannak a tényleges helyzettel. Az illető következetes megnyilvánulásaiból és a személyisége jellemzőiből ítélve rájöhetsz, hogy mi az a fő ok, ami miatt most sír. Ily módon viszonylag pontosabb lesz az ítélet. Ha megérted egyfelől az ilyen ember érettségét és a jelenleg tapasztalt problémái némelyikét, másfelől pedig magának az emberi mivoltának a hibáit, valamint az általa gyakran feltárt romlottságból és gyengeségekből is valamennyit, akkor alapvetően leszűkítheted a kört, és ezen a körön belül ítélheted meg, hogy mi a problémájának a gyökéroka. Az ily módon meghozott ítélet viszonylag pontos lesz.

Ezzel befejeztük a beszélgetést a jó képességű, az átlagos képességű és a szegényes képességű emberek ítélethozatalra való képességével kapcsolatos megnyilvánulásairól, igaz? (Igen.) Ott van még a legrosszabb képességű emberek kategóriája is. Nem számít, mi történik, vagy hogy milyen cselekedetet látnak valaki mástól, az ilyen emberek nem tudják, hogyan kell ítéletet hozni. Miért nem? Azért nem, mert nagyon szegényes a képességük, egyáltalán nincs meg bennük az ítélethozatalra való képesség, és nem tudják, hogyan ítéljenek meg dolgokat. Tegyük fel például, hogy hallják, amint valami negatívat mond valaki. Nem tudják és fogalmuk sincs, hogy mire alapozzák az azzal kapcsolatos ítéletüket, hogy mi ennek a negatív kijelentésnek a lényege és a természete. Ilyen az, amikor valaki nem tudja, hogyan gondolkodjon a problémákról és nem tudja, hogyan ítélje meg a dolgokat. Amikor látják, hogy valaki tesz valamit, nem tudják megítélni e dolog lényege alapján, hogy mi ennek a dolognak a természete vagy hogy milyen ennek az illetőnek a jelleme; nem tudják, hogyan ítéljék meg ezeket a dolgokat a magaviseletükkel kapcsolatos tapasztalatuk alapján, Isten szavai alapján pedig még kevésbé. Ezért aztán nem rendelkeznek az ítélethozatalra való képességgel. Mi vajon a gyökéroka annak, hogy nem képesek megítélni a dolgokat? Az, hogy az efféle emberek nem tudják, miként gondolkodjanak a problémákról, ami pedig az emberek és dolgok szemlélését illeti, nem tudják, melyik aspektusukat figyeljék, miként vagy milyen alapon szemléljék őket. Nem tudják azt sem, hogy utána milyen következtetéseket vonjanak le, hogy miként vonjanak le következtetéseket, vagy hogy miként közelítsék meg és kezeljék az ilyen típusú embert vagy dolgot, miután következtetésre jutottak. Az elméjük vagy üres vagy homályos. Ezt jelenti, amikor valaki híján van az ítélethozatalra való képességnek. Az ítélethozatalra való képesség híján lévő embereknek az a fő problémájuk, hogy az alapelvek közül egyet sem értenek vagy fognak fel, és még a magaviseletükkel kapcsolatos tapasztalatnak is híján vannak. Ezért amikor különféle típusú emberekkel érintkeznek, nem tudják, hogy milyen emberekkel érdemes érintkezni és milyenekkel nem; nem tudják, melyek azok az emberek, akik viszonylag kedvesek és akiknek van néhány erősségük is, amelyekből tanulhatnak, hogy kipótolják a hiányosságaikat, és akik segíthetnek nekik és a hasznukra lehetnek; milyen embereket lehet tolerálni és kénytelen-kelletlen kijönni velük; és milyen embereknek van annyira hihetetlenül gonosz emberi mivoltuk, hogy a velük való érintkezés könnyen vezethet gondhoz és vitákhoz, így jobb távol maradni tőlük – nekik mindezekről nincs tudomásuk. Röviden: ezek az ítélethozatalra való képesség híján lévő emberek semmit sem tudnak, és semmilyen személyt vagy dolgot nem tudnak megítélni. Ugyanakkor megvan a saját megközelítésük, egy kőbe vésett szabály, amelyet követnek. Ezt mondják: „Mindegy, hogy kivel kezelem a dolgokat vagy kivel beszélek, egyszerűen csak viccelődve lerázom őket. Én senkihez sem viszonyulok ellenségesen. Legyen bár jó ember vagy rossz ember az illető, akár őszintén hisz Istenben, akár nem hisz, akár szereti az igazságot, akár idegenkedik tőle, én jól kijövök vele, és nem sértek meg senkit. Amikor gonosz embereket látok, elkerülöm őket; amikor szelíd embereket látok, megfélemlítem őket.” Pontosan ez az ördögi logikájuk. Nem tudják, miféle emberekkel kellene érintkezniük, miféle emberektől kellene távol tartaniuk magukat, és miféle emberekkel nem szabadna sohasem érintkezniük vagy bármilyen ügyletbe bonyolódniuk. A legcsekélyebb ítélőképességet sem alkalmazzák, és mindenkire ugyanúgy tekintenek, minden embert egyformán kezelve. Bárkiről legyen is szó, amennyiben nincs kedvező véleményük az illetőről, kívülállóként vagy ellenségként fognak rá tekinteni. Akármennyire jó ember is valaki, ha nem kínál számukra semmilyen előnyt, akkor fenntartással fogják kezelni. Senkinek sem nyitják meg a szívüket és mindenkihez óvatosan közelítenek. Vajon jó képességűek vagy szegényes képességűek az ilyen emberek? (Szegényes képességűek.) Ha egyszer szegényes képességűek, hogyan lehetnek mégis ilyen gondolataik? Az ilyen emberek egyszerűen csak beszűkült gondolkodásúak. Mi a különbség a képesség nélkül való és az értelmi fogyatékos emberek között? A képesség nélkül való emberek gyengeelméjűek és idióták. Azon kívül, hogy élelmezik és ruházzák magukat, hogy megőrzik a tekintélyüket, és folyton azt számítgatják, hogy miként tegyenek szert előnyre és ne szenvedjenek semmilyen veszteséget, nincs semmiféle képességük. Az értelmi fogyatékos emberek ezzel szemben még csak nem is számítgatnak semmit a saját érdekeik védelme vagy előnyszerzés végett – nekik egyszerűen egyáltalán nincsenek gondolataik. A gyengeelméjű és idióta emberek azon túl, hogy számítgatnak, egyáltalán nem rendelkeznek túlélési képességgel, semmiféle képességgel, és az ítélethozatalra való képességgel sem. Így aztán nincsenek alapelvek arra nézve, hogy miként kell kezelni valakit; csupán az érzéseiket követik. Ha úgy érzik, hogy nem vagy jó hozzájuk, kerülni fognak téged, ellenállást fognak érezni irányodban, szívből gyűlölni fognak és megvetnek téged. Nem számít, mennyi jóindulattal vagy feléjük, vagy hogy miként segíted őket, amíg nem képesek ezt világosan észlelni, nem fogják úgy érezni, hogy barátságos lennél hozzájuk vagy hogy egyáltalán ne lennél ártalmas rájuk nézve. Nem tudják beazonosítani, hogy helytállóak vagy nem helytállóak, helyesek vagy helytelenek, pozitívak vagy negatívak-e az emberek, események és dolgok – nem tudják megítélni ezeket. Mindössze számítás van bennük. Amikor sikerül előnyhöz jutniuk, boldognak érzik magukat; amikor nem jutnak előnyhöz, úgy érzik, hogy veszteséget szenvedtek, hogy igazságtalanul bántak velük és hogy kinevették őket mások, és elhatározzák, hogy legközelebb nem hagyják majd, hogy mások jussanak előnyhöz vagy hogy hivalkodjanak vagy fölénybe kerüljenek előttük – semmi lehetőséget nem adnak majd másoknak. Mondjátok meg Nekem, önmagában az, hogy ilyen számításokat végeznek a fejükben, azt jelenti, hogy van képességük? Ez alig jobb csupán annál, mintha értelmi fogyatékosok lennének, de ami a képességeket illeti, olyan nincs nekik – a különféle ügyek kezeléséhez szükséges különböző képességek egyikével sem rendelkeznek. Egyszerűen csak idióták és gyengeelméjűek. Az ilyen emberek képesség nélkül valók. Értitek ezt? (Igen.) Ezek a számítgatások az egyetlen olyan dolog, ami megvan ezekben az emberekben, míg az értelmi fogyatékosokban nincs meg; az értelmi fogyatékosok még ennek sincsenek birtokában. Amikor az ilyen emberek hallják ezt, nincsenek meggyőzve; ezt mondják: „Azt állítod, hogy nem rendelkezem az ítélethozatalra való képességgel? Tégy csak egymás mellé néhány USA dollárt és némi aranyat, és lássuk, felismerem-e őket! Meg tudom őket különböztetni egymástól! Az arany sárga, az USA dollár pedig papírpénz! Tedd egymás mellé a platinát és az ezüstöt, és lássuk, tudok-e ítéletet hozni! A platina és az ezüst színe a fehér két különböző árnyalata – ezt meg tudom mondani,!” Hát nem ostobaság ez? Ez elég nagy ostobaság. Csak ezek között a dolgok között képesek különbséget tenni, és mégis dicsekedni akarnak vele, és ezzel akarják bizonyítani, hogy nem ostobák. Annyi ostobaságot műveltek már, annyi mindent, ami a képesség hiányát mutatja – miért nem azokról beszélnek és azokat próbálják megérteni? Mivel képesség híján valók, mivel ennyire szegényes a képességük, és nem képesek azonosítani vagy megkülönböztetni egymástól ezeket a dolgokat, pontosan ezért hoznak fel egy-két olyan dolgot, amelyeket az értelmi fogyatékos emberek nem tudnak megcsinálni, hogy ezekkel bebizonyítsák, ők nem értelmi fogyatékosok, és bebizonyítsák, hogy van némi eszük és képességük. Hát nem ostoba dolog ez? Ez még inkább bizonyítja az ostobaságukat. Ezzel a képesség nélkül való emberek megnyilvánulásairól való beszélgetésünk is befejeződött. Mi az elsődleges mércéje annak, hogy megvan-e valakiben az ítélethozatalra való képesség? Az, hogy a normális emberi mivoltra jellemzően gondolkodik-e. Ha nem a normális emberi mivoltra jellemzően gondolkodsz, semmit sem leszel képes megítélni. Ha megvan benned a normális emberi mivolt gondolkodása, még akkor is lehet, hogy tévesek lesznek az ítéleteid, de ez legalább azt mutatja, hogy birtokában vagy az ítélethozatalra való képességnek, valamint rendelkezel normális emberi mivolt gondolkodási képességével. Az ítéleteid nem spekulációk, nem feltételezések, nem hipotetikusak, és nem is dedukciók. Ehelyett ezek azok a különböző következtetések és vélemények, amelyekre a dolog összes aspektusának megfontolásán keresztül jutottál. Ezt nevezik az ítélethozatalra való képességnek.

Most, hogy befejeztük az ítélethozatalra való képesség megbeszélését, a következőkben beszéljünk a dolgok azonosítására való képességről. Mire utal a dolgok azonosítására való képesség? Főként annak az azonosítására utal, hogy az emberek, események és dolgok pozitívak-e vagy negatívak, helytállók-e vagy nem helytállók, és helyesek-e vagy helytelenek; az emberek, események és dolgok kategorizálására és osztályozására utal – azon emberek, események és dolgok különféle kategóriákba sorolására, akikkel és amelyekkel szemben találod magad. Az azonosítás szándéka és célja az emberek fajtájuk szerinti besorolása, valamint a pozitív és negatív dolgok fajtájuk szerinti besorolása. Az osztályozás természetesen nem azt jelenti, hogy a madarakat a madarak kategóriájába, az állatokat az állatok kategóriájába vagy a növényeket a növények kategóriájába soroljuk. A dolgok azonosítására való képesség nem a mindezek azonosítására való képességre, hanem a különféle emberek, események és dolgok jellemzői azonosításának a képességére utal. Tudod-e például kategorizálni a különféle emberek megnyilvánulásait, feltárulásait és lényegét? Meg tudod határozni a különféle emberek, események és dolgok jellemzőit, akikkel és amelyekkel találkozol? Például az álhívők azonosítása során képes vagy azonosítani az álhívők azon feltárulásait, amelyek segítségével világosan fel tudod ismerni, hogy ők álhívők? Ha tudod, hogy milyen jellemzőik és vonásaik vannak az álhívőknek, hogy az emberi mivolt mely feltárulásait mutatják, hogy milyen szavakat szólnak, milyen cselekedeteket hajtanak végre és milyen gondolatokkal és nézőpontokkal rendelkeznek, akkor bizonyára képes vagy azonosítani az álhívőket. Amikor különféle emberek, események és dolgok jelennek meg, egy jó képességű ember azonosítani tudja, hogy azok pozitív dolgok vagy negatív dolgok, pozitív emberek vagy negatív emberek, hogy igazságosak-e vagy gonoszak, és hogy helytállók-e vagy nem helytállók. Meg tudják határozni a különféle emberek, események és dolgok jellemzőit és azonosítani tudják, hogy azok összhangban vannak-e az emberi mivolttal és az igazsággal. Ilyen egy jó képességű ember. Akkor hát mi van az átlagos képességű emberekkel? Ők a nyilvánvaló jellemzőkkel bíró embereket, eseményeket és dolgokat tudják azonosítani. Némelyek ezt mondják például: „Hogyan létezhetne isten? Hol van? Miért nem tudom igazolni, hogy létezik?” Az efféle, nyilvánvalóan istentagadó szavak tekintetében van némi ítélőképességük, és képesek azonosítani, hogy az efféle emberek álhívők és negatív személyiségek. A nyilvánvaló gonoszt és a nyilvánvalóan negatív, igazságtalan és elvetemült dolgokat be tudják azonosítani, de néhány megtévesztő dolgot, amelyekről ritkán hall bárki is, és amelyek középutasnak számítanak és a szürke zónába esnek, nem tudnak megkülönböztetni, és arra sem képesek, hogy másként kezeljék őket. Az olyan gonosz emberek felismerésére, akik nyilvánvaló gaztetteket követnek el, megvan a képességük. Tudják, hogy az ilyen emberek gonoszak, és hogy ha egy magukfajta gonosz emberből vezető lenne és státuszra tenne szert, akkor antikrisztus lenne. Ám ha ez az illető szegényes jellemű és még nem követett el gonosz cselekedeteket, akkor nem lennének képesek azonosítani, hogy a gonosz emberek kategóriájába lehet-e sorolni, vagy hogy milyen gonosz cselekedeteket követhet el, valamint a jellemzőit sem lennének képesek meghatározni ennek az embernek. Ilyen az, amikor átlagos képességű valaki. Némelyek viselkedése elég nyilvánvaló, például kicsapongóan élnek, bálványokat imádnak, világi dolgokat követnek, szeretnek pletykálkodni, gyakran nyomnak el és zaklatnak másokat, vagy követnek el gyilkosságot és gyújtogatást, ők pedig azt mondanák ezekre az emberekre, hogy nem jó emberek és Istentől megvetett emberek; erre a különbségtételre képesek. Ha azonban olyan emberekről van szó, akiknek a külső viselkedése elég jónak tűnik – gyakran adnak alamizsnát és segítenek másoknak, türelmet tanúsítanak az emberek iránt, elég jól kijönnek másokkal –, akiknek az emberi mivolta kívülről elég jónak tűnik, ám akiknek a szavai és cselekedetei általában nincsenek összhangban az igazsággal, és akiknek a cselekedetei gyakran megszegik az igazságalapelveket, akkor nem lennének képesek felismerni, hogy az ilyen emberek az igazságra törekvők-e, vagy hogy pontosan melyik kategóriába tartoznak. A nyilvánvaló és könnyen felcímkézhető emberek, események és dolgok esetében fel tudják ismerni, hogy helytállóak-e vagy nem helytállóak, helyesek-e vagy helytelenek, igazságosak-e vagy elvetemültek, és hogy pozitív dolgok-e vagy negatív dolgok. Az efféle külső dolgokat meg tudják különböztetni, de az olyan emberek, események és dolgok esetében, amelyek az alapelveket is valóban magukba foglalják és az igazsággal kapcsolatosak, nem képesek a különbségtételre. Nem tudják felismerni, hogy melyek vannak nyilvánvalóan összhangban az igazsággal és melyek szegik meg az igazságot. Ilyen az, amikor átlagos képességű valaki. Némelyek például viszonylag jó anyagból készült ruhákat viselnek, amelyek elegánsnak és kiváló minőségűnek látszanak, és e ruháknak köszönhetően hasonlóan néznek ki, mint a magas rangú személyiségek vagy a fehérgalléros elit tagjai a világban. Ennek láttán az átlagos képességű emberek ezt mondják: „Ezek olyan ruhák, amilyenek a nem hívőknek tetszenek. Nekünk, Istenben hívő embereknek nem tetszhetnek; ezek nem pozitív dolgok.” Ez nem helytálló kijelentés. Ezek a ruhák nem néznek ki kihívóan vagy csábítóan, hanem inkább elegánsan, méltóságteljesen és illendően néznek ki, nemes megjelenést kölcsönözve viselőiknek. Ezek az emberek azonban negatív dolgoknak tekintik az efféle ruhadarabokat – amelyek nemes megjelenést kölcsönöznek viselőiknek, és amelyek egyben divatosak is –, és azt mondják, hogy ezek elvetemültek. Ilyen az, amikor valaki nem képes azonosítani ezeket a dolgokat, igaz? (Igen.) Milyen tehát az efféle embereknek a dolgok azonosítására való képessége? Legfeljebb csak átlagos. Ilyen az, amikor átlagos képességű valaki. Az efféle emberek még néhány olyan dolgot sem képesek megkülönböztetni, amelyeket a nem hívők igen – a jó képességű nem hívők fel tudják ismerni a jó és a rossz emberi mivoltot, ezek az emberek azonban nem. Annak ellenére, hogy megértettek néhány doktrínát, miután hinni kezdtek Istenben, az ilyen emberek nem tudnak különbséget tenni a pozitív és a negatív dolgok között. A nyilvánvaló dolgokat fel tudják ismerni, a nem nyilvánvalókat azonban nem tudják felismerni. A nyilvánvalóan gonosz embereket, a bomlasztások és zavarások okozásának nyilvánvaló eseteit és az alapelvek megszegésének nyilvánvaló eseteit fel tudják ismerni, ám ha olyan emberekről, eseményekről és dolgokról van szó, amelyek viszonylag speciálisak, baljóslatúak és bizarrok, és amelyek megbújnak az árnyékban, ezeket nem tudják azonosítani. Csak mások közlésén és rávezetésein vagy azon keresztül tudják azonosítani őket, ha maguk az emberek valami nyilvánvalót tesznek. Máskülönben nem tudják. Ez azt mutatja, hogy átlagos a dolgok azonosítására való képességük. Olyan emberek is vannak, akik, bármilyenek legyenek is a körülmények, semmilyen embert, eseményt vagy dolgot nem tudnak felismerni, sem azok jellemzőit meghatározni. Amikor például ki kellene értékelni, hogy az emberek egy bizonyos kategóriája mely jellemzőkkel bír – hogy igaz hívők-e vagy álhívők, hogy az igazságra törekvő emberek-e, vagy hogy alkalmasak-e a művelésre –, nem tudják és nem látják ezeket a dolgokat. Még akkor sem képesek azonosítani az ilyen embereket vagy meghatározni a jellemzőiket, amikor azok sok megnyilvánulást mutatnak és nagyon nyilvánvaló problémáik vannak. Ilyen az, amikor valaki híján van a dolgok azonosítására való képességnek. Még némely gyakori vagy könnyen felismerhető emberek, események és dolgok felbukkanása esetén sem tudják világosan megmondani, hogy ezek jó emberek vagy rossz emberek, illetve hogy igazságos vagy elvetemült dolgok-e. Nem tudják, miként különböztessék meg vagy kategorizálják, és azt sem, hogy hogyan osztályozzák őket. Még akkor sem tudják azonosítani őket, miután olvasták Isten szavait és beszélgettek másokkal. Végül másokra hagyják a döntést, ezt mondván: „Ahogyan te kategorizálod őket, olyanok. Ha az igazságosak kategóriájába sorolod őket, akkor igazságosak; ha az elvetemültek kategóriájába sorolod őket, akkor elvetemültek.” Röviden: ők maguk nem tudnak meghatározásokat alkotni vagy következtetéseket levonni. Bármilyen legyen is a helyzet, valahányszor következtetés levonására kerülne sor, tanácstalanok és nincs mondandójuk. Avagy nem a dolgok azonosítására való képesség hiánya ez? (De igen.) Még a legegyszerűbb külső jelenség esetén is az történik, hogy ha megkéred őket, azonosítsák, mi a természete és milyen jellemzői vannak, nem tudják. Van azonban egy trükkjük: hosszasan tudnak fecsegni, felidézve, hogy mit mondott vagy tett az illető. Ám ha ezt kérdezed tőlük: „Tényleg igaz hívő ez az ember van sem? Olyasvalaki, akiben hatalmas törekvés van Isten iránt?”, így felelnek: „Nos, több mint tíz éve hisz Istenben, és feladta a családját és a karrierjét. Amikor három vagy négyéves volt a gyermeke, rábízta őt a testvérekre és elment hazulról, hogy a kötelességét végezze.” Számító emberek; kerülik a következtetések levonását, helyette inkább rád hagyják a döntést. Ha ezt kérdezed tőlük: „Akkor hát olyasvalaki ez az illető, aki elfogadja az igazságot?”, így felelnek: „Nos, amióta gyülekezetvezető lett, nagyon korán kel és nagyon későn fekszik. Ami azt illeti, hogy olyasvalaki-e, aki elfogadja az igazságot: amikor a testvérek egyszer rámutattak néhány problémájára, ott helyben elsírta magát, és azt mondta, hogy adósa Istennek és hogy nem végezte jól a dolgát.” „És bűnbánatot tartott utána?” „Nos, akkoriban elég jó volt a hozzáállása.” Szeretnek elhalmozni téged információval, hogy megmutassák neked: ők nem akárkik, mindent tudnak és tudják, miként kell szemlélni az embereket, valamint hogy többé ne becsüld alá őket. Valójában nem tudják felismerni az embereket és következtetéseket sem tudnak levonni. Egyszerűen csak közölnek veled egy csomó jelenséget és információt, és rád hagyják, hogy azonosítsd, miféle ember is az illető, valamint hogy következtetéseket vonj le vele kapcsolatban és meghatározd a jellemzőit. Te ezt mondod: „Ez az illető alapvetően olyan embernek tekinthető, aki elfogadja az igazságot. Motivált az Istenben való hitében és igaz hívő. Csupán arról van szó, hogy mivel szegényes képességű és nincs felfogóképessége, soha nem képes megtalálni a gyakorlási alapelveket, és nem tudja gyakorolni az igazságot annak ellenére sem, hogy hajlandó elfogadni az igazságot.” Így válaszolnak: „Nekem nem olyannak tűnik, mint akinek lenne felfogóképessége. Valahányszor valami kellemetlen dologról beszél, sír – ez mindig ugyanaz a hozzáállás.” Látod? Ők maguk nem rendelkeznek a dolgok azonosítására való képességgel, de abban elég jók, hogy mások megjegyzéseit meglovagolják. Hát nem problémás ez? Az a dolgok azonosítására való képesség híján lévő emberek leggyakoribb megnyilvánulása, hogy szeretnek egy csomó jelenségről, információról, bonyolult problémáról, eseménysorról és minden másról beszélni, amit egy helyzettel kapcsolatban megfigyeltek, majd megvárják, hogy te definiáld, miután pedig definiáltad, azt gondolják, hogy jó a meghatározásod és elfogadják azt. Miután elfogadták, még mindig nem tudják, hogy miért úgy határoztad meg. Nem ismerik a következtetésed alapját vagy a hátterében lévő alapelveket, és azt sem tudják, hogy miként kell a szóban forgó embertípussal bánni vagy őt kezelni. Semmit nem tudnak ezekről a dolgokról. Még beszélgetés és tanulmányozás után sem értik őket. Ez azt mutatja, hogy nincs semmi képességük a dolgok azonosítására; ez annak az egyik megnyilvánulása, hogy képesség nélkül valók. Azt a hibát is gyakran elkövetik, hogy eltorzítják a tényeket és összetévesztik az egyik dolgot a másikkal. Nem számít, hogy milyen problémára tesznek megjegyzést, nem sikerül felfogniuk a dolog gyökerét vagy lényegét, hanem helyette csak a külső jelenségek alapján vonnak le következtetéseket. Egy antikrisztus gonosztettét például vétekként jellemzik, abban a hitben, hogy ha az antikrisztus elismeri azt, akkor képes megváltozni. Ha azt látják, hogy egy becsületes ember hazudik, csalárd emberként jellemzik. Ha azt látják, hogy valaki arrogáns és önelégült, gonosz emberként jellemzik. Ezek azok a fajta hibák, amelyeket gyakran elkövetnek azok, akik híján vannak a dolgok azonosítására való képességnek. A dolgok azonosítására való képesség az egyik olyan képesség, amelynek minden ember a birtokában kellene, hogy legyen, amikor különféle emberekkel, eseményekkel és dolgokkal találkozik az életben. A dolgok azonosítására való képességbe nem csupán a különféle emberek, események és dolgok lényegének az azonosítása, hanem a jellemzőik megállapítása is beletartozik. Minél pontosabban tudod megállapítani ezeket a jellemzőket, annál magasabb szintű a dolgok azonosítására való képesség, amellyel bizonyítottan rendelkezel. Ha nem túl pontosak a megállapításaid, és ha eltérés van a megállapításaid és a dolog lényege és gyökere között, az azt bizonyítja, hogy átlagos a dolgok azonosítására való képességed. Ha nem tudod megállapítani az emberek, események és dolgok jellemzőit, sem átlátni ezeket a tulajdonságokat, az azt bizonyítja, hogy nincs meg benned a dolgok azonosítására való képesség. Mondjuk például, hogy csak a megnyilvánulásait és a feltárulásait tudod leírni egy illetőnek, de a lényegét nem vagy képes átlátni. Vagyis csak arról tudsz beszélni, hogy miként hajlamos a negativitásra ez az illető, vagy hogy milyen erősségei vannak, csak arról a sok dologról tudsz beszélni, ami ezzel az illetővel történt, de a jellemét, a képességét és az igazsághoz való hozzáállását nem ismered, nem látod át ezeket a lényeges dolgokat, és nincs definíciód a körülötte megjelenő vagy történő emberekre, eseményekre vagy dolgokra. Függetlenül attól, hogy az efféle dolgok helytállók vagy nem helytállók, igazságosak vagy elvetemültek, pozitív dolgok vagy negatív dolgok, a jó emberi mivolt vagy a gonosz emberi mivolt megnyilvánulásai, e dolgok egyikét sem tudod átlátni vagy felismerni. Nem számít, hány igazságot hallottál vagy hány tapasztalati bizonyságtételt hallgattál meg, még mindig nem tudod azonosítani vagy megkülönböztetni a különféle embereket, eseményeket és dolgokat; az emberek, események és dolgok semelyik kategóriáját illetően nincs a szívedben semmilyen meghatározás. Ilyen az, amikor valaki híján van a dolgok azonosítására való képességnek, és ez egyben a képesség nélküliség egyik megnyilvánulása is.

Ha a dolgok azonosítására való képesség híján lévő embereknek nincs önismeretük, továbbá arrogánsak és önelégültek is, melyik az a hiba, amelyet a legnagyobb valószínűség szerint el fognak követni? Az, hogy kiragadnak néhány megnyilvánulást, amelyeket más emberek mutatnak, majd önkényesen felcímkézik és definiálják őket. Azt látják például, hogy némelyek egy kissé akaratosak, majd azt mondják rájuk, hogy olyanok, mint a gonosz emberek, hogy ördögök – nem óriási hiba ez vajon? Azok az emberek egyszerűen csak egy kissé akaratosak, és a családi állapotok vagy a környezet miatt, amelyben felnőttek, néhány szegényes életvitelbeli szokást alakítottak ki, vagy néhány rossz szokás és hiba alakult ki náluk. Ezeknek az embereknek a jelleme összességében véve nem kedves, de nem is gonosz, úgyhogy nem lehet őket gonosz embereknek nevezni. Ugyanakkor azok, akik híján vannak a dolgok azonosítására való képességnek, kiragadnak pár dolgot, amit ezen emberek egyike mond, vagy egy-két általuk tett dolgot, azután pedig vakon így határozzák meg az illetőt: „Ennek az embernek furcsa, barátságtalan és akaratos a személyisége. Ő egy gonosz ember.” Ez a meghatározás helytelen. Az igazán gonosz emberek kellemes szavakat szólnak és behízelgik magukat az embereknél; taktikáik vannak, rejtegetnek dolgokat és megtévesztenek, valamint játszadoznak az emberekkel. Némely gonosz emberek még alamizsnát is adnak, segítenek másoknak és türelmet tanúsítanak. A dolgok azonosítására való képesség híján lévők ezt fogják mondani az ilyen emberre: „Ez az ember annyira jó, egy igazi hívő!”, valójában azonban ez az illető egy képmutató farizeus. Azok, akik híján vannak a dolgok azonosítására való képességnek, nem tudják átlátni az emberek lényegét – választások alkalmával még meg is szavazzák, hogy a gonosz emberekből legyenek vezetők. Mivel egyenérékű ez? Ez a gonoszság támogatásával és bátorításával egyenértékű. Egyes gonosz emberek a viselkedésükkel nem mutatnak és nem fednek fel gonoszságot. A szívükben van a gonoszságuk. Mindaz, amit tesznek, szándékos, és valamennyi szándékukat burkoltság jellemzi. A számodra látható cselekedeteik nem tükrözik ténylegesen a valódi szándékaikat. Az igazi szándékaik, céljaik és elvetemültségük mind el vannak rejtve a szívükben. Ha valaki híján van a dolgok azonosítására való képességnek és nem tudja felismerni az ilyen embereket, akkor valószínűleg jó embereknek és az igazságra törekvő embereknek fogja tartani őket. Vannak, akiknek egyenes személyiségük van és semmilyen taktikát nem vetnek be, amikor másokkal érintkeznek. Közvetlen módon beszélnek, és a személyiségüket és vérmérsékletüket tekintve valamelyest ingerlékenyek. Valójában nincsenek nagyobb problémák az emberi mivoltukkal, csupán arról van szó, hogy néha nyers a hangnemük. Azonban pontosan azt tárják fel, amit belül gondolnak – bármit gondoljanak is belül, azt tárják fel kívül. Mások gyakran azt gondolják ezekről az emberekről, hogy nem tudják, hogyan kell másokkal érintkezni és társas kapcsolatban lenni, és nincsenek hozzászokva az ilyen emberek által alkalmazott beszédmódhoz. Az ilyen emberek különösen nyersen beszélnek és szókimondók, és akaratukon kívül folyton megbántanak másokat. Idővel végül mindenkit megbántanak, és az emberek nem táplálnak jó érzéseket irántuk. Némelyek, akik híján vannak az ítélőképességnek, azt mondják az ilyen emberre, hogy gonosz, valójában azonban nem gonosz. Gonosznak mondod őt – állj akkor elő tényekkel azzal kapcsolatban, hogy miként gyötör másokat: Kit gyötört vagy kit nyomott el? Kinek ártott vagy kit csapott be? Ha valóban létezik egy tényszerű alap, amely azt bizonyítja, hogy ez az illető egy gonosz ember – hogy nem csupán a szavaival árt másoknak, de a szíve mélyén is gonoszság lakik, és hogy igazán ártalmas másokra nézve –, akkor gonosz emberként jellemezhető. Ha nincs szándékában ártani másoknak, akkor nem gonosz ember. Egyszerűen csak egyenes a személyisége és nyersen fogalmaz – ez veleszületett dolog. A nyers beszédmód legfeljebb csak az emberi mivoltának hibája és hiányossága. Nem tudja, hogyan legyen tapintatos és hogyan beszéljen egyenrangú félként másokkal, nem tudja, hogyan mutasson toleranciát más emberek irányában, miként legyen alkalmazkodó és türelmes másokkal, és miként legyen tekintettel mások érzéseire. Semmit nem tud mindezekből. Az ilyen ember emberi mivoltából hiányoznak dolgok. Egyesek azonban, akiknek nincs ítélőképességük, gonosz embereknek tartják az ilyen személyeket. Az ilyen emberek valójában többnyire megvédik Isten házának az érdekeit, miközben különböző dolgokat tesznek. Noha a hangvételük kissé nyers, amikor másokhoz beszélnek, nem ártottak senkinek, és nincs is szándékukban ártani az embereknek. Arról van csupán szó, hogy hiányzik a tapintatosság a beszédükből, és nincsenek tekintettel a helyzetre, amikor beszélnek. Az ilyen emberek emberi mivoltának bizonyos hibái és hiányosságai miatt sokan tévesen azt gondolják róluk, hogy gonosz emberek, de semmilyen bizonyítékkal nem tudnak szolgálni azzal kapcsolatban, hogy gonoszságot művelnének. Ez az ilyen emberek téves megítélése és téves jellemzése. Kívülről úgy tűnhet, hogy az igazán gonosz egyének nem ártanak másoknak, alamizsnát adnak és segítenek másoknak, a szavaik pedig megértést, gondoskodást, törődést és alkalmazkodást mutatnak, sőt, ezek az egyének még toleranciát és szeretetet is tanúsíthatnak mások felé – a szavaik és a cselekedeteik tehát elég jónak tűnhetnek –, ám bizonyos különleges körülmények között vagy különleges ügyekben, illetve a saját érdekeiket érintő ügyekben képesek elnyomni másokat, ártani másoknak és titkon szövetkezni mások ellen, ráadásul egyáltalán nem védik meg Isten házának az érdekeit. Még ha nem is érinti valami a saját érdekeiket, ha csak egyetlen ujjukat kellene mozdítaniuk hozzá, akkor sem fogják megvédeni Isten házának az érdekeit. Amit az ilyen emberek kifelé megélnek, kivételesen jónak tűnik, és kívülről semmilyen hiba vagy hiányosság nem látható az emberi mivoltukban, azonban ők tényleg velejükig gonosz emberek. Sokaknak nem sikerül felismerniük az ilyen embereket és elvakítják őket a taktikáik, a világi ügyletekkel kapcsolatos filozófiáik, valamint a terveik és cselszövéseik. Ha lelepleződik egy efféle illető természetlényege és az a tény, hogy gonoszságot művel, ezek az emberek nem csupán nem fogadják el ezt, hanem még jónak is tartják az illetőt, olyasvalakinek, akit Isten házának művelnie kellene és akinek fontos szerepet kellene, hogy adjon. Nincs tisztánlátásuk az ilyen egyének vonatkozásban. Arról ne is beszéljünk, hogy ezek az emberek képesek-e vajon Isten szava vagy az igazságalapelvek szerint értékelni egy illetőt, és csupán a képességét nézni – ők még ezeket a nyilvánvalóan gonosz egyéneket is jó embereknek tekintik, és még ha tényekkel igazolható is, hogy gonoszságot művelnek, akkor is jó embereknek tartják őket – ezt azt jelenti, hogy végtelenül zavaros fejűek. A dolgok azonosítására való képesség híján lévő emberek nem csupán gyengeelméjűek és idióták, hanem zavaros fejűek is. Ezek a gonosz egyének elnyomtak és gyötörtek másokat, és különféle taktikákat alkalmazva játszadoztak emberekkel, ám ezek az emberek mégsem tartják ezt gonoszságnak és nem képesek meglátni, hogy ez gonoszság. Azonkívül, van a gonosz embereknek egy nyilvánvaló megnyilvánulásuk, mégpedig az, hogy soha nem védik meg Isten házának az érdekeit – egyetlen egyszer sem. Akkor sem fogják megvédeni őket, ha csak egyetlen szót kellene szólniuk vagy egyetlen ujjukat kellene megmozdítaniuk, arról már nem is beszélve, amikor a személyes biztonságukat vagy a státuszukat és hírnevüket érintő dolgokról van szó – ilyen esetekben még kevésbé védik meg Isten házának az érdekeit. Némelyek nem képesek átlátni ezeken a nyilvánvalóan gonosz egyéneken. Mondjátok meg Nekem: van képességük az ilyen embereknek? A gonosz emberek gonosz lényegűek; bárkit elnyomnak. Nem számít, kiről van szó, amennyiben valaki kihatással van a státuszukra vagy az érdekeikre, akkor az az illető az elnyomásuk célpontjává válik. Az ítélőképesség híján lévők nem képesek átlátni ezeket a dolgokat. Hát nem zavaros fejűek az ítélőképesség híján lévő emberek? (De igen.) Még csak azt sem tudják, hogy el fogják-e nyomni őket a gonosz emberek – mondjátok meg Nekem, mennyire zavaros fejűek az efféle emberek? Hát nem teljes mértékben zavaros fejűek? (De igen.) Miután néhány gonosz egyén elbocsátásra került, bizonyos emberek, akik egyáltalán nem rendelkeznek a dolgok azonosítására való képességgel, még elő is állnak, hogy szót emeljenek értük, hogy megvédjék őket és hogy felszólaljanak az általuk elszenvedett igazságtalanság miatt, csak azért, mert azok a gonosz egyének évek óta hisznek Istenben, rendelkeznek néhány adottsággal, ékesszólók, vannak taktikáik és kívülről úgy tűnik, mintha lemondanának dolgokról, áldozatokat hoznának és nehézséget viselnének el. Ezek az emberek arról nem beszélnek, hogy mennyi gonoszságot műveltek ezek a gonosz egyének. Helyette ezt mondják: „Sok éve hisznek már Istenben, teljes odaadással követték Istent és sok nehézséget elviseltek. Még le is tartóztatta őket a nagy vörös sárkány, kínzást álltak ki és börtönben ültek, sőt, még XY testvérnek vagy nővérnek is segítettek.” Csakis ezeket a dolgokat nézik ezeknél az egyéneknél, a gonosz cselekedeteiket pedig figyelmen kívül hagyják, arról nem is beszélve, hogy mennyi gonoszságot műveltek. Hát nem szörnyen zavaros fejűek? (De igen.) Azok, akik teljességgel zavarosfejűek, menthetetlenek és gyógyíthatatlanok. A dolgok azonosítására való képesség híján lévő emberek képesség nélküliek – egyáltalán semmiféle képességgel nem rendelkeznek. Az ilyen emberek nem tudják és nem képesek azonosítani, hogy valami helyénvaló-e vagy nem helyénvaló, vagy hogy egy illető pozitív személyiség-e vagy negatív személyiség. Nem képesek világosan látni egy illető lényegét és természetét, sem összefoglalni a jellemzőit a viselkedésén, a megnyilvánulásain, a romlottságai feltárulásain és a gonosz cselekedetei sok-sok tényén keresztül. Amennyiben az az illető még mindig ott van a gyülekezetben, ezek az emberek testvérként és szívből jövő szeretettel fognak bánni vele. Senkivel kapcsolatban nincs tisztánlátásuk, és senkivel nem tudnak az alapelvek szerint bánni. Az ilyen emberekben egyáltalán nincs meg a dolgok azonosítására való képesség. Nem tudják és nem képesek azonosítani, hogy a különféle dolgok igazságosak-e vagy elvetemültek, hogy pozitív vagy negatív hatással vannak-e az emberekre, és hogy helytállónak kell-e tekinteni őket és elfogadni, vagy pedig nem helytállónak és megkülönböztetni, elutasítani és ellenállni neki. Amikor példát mondasz nekik, hogy elmagyarázz valamilyen dolgot, tudják, hogy az efféle dolgok nem jók, hogy nem felelnek meg az igazságalapelveknek, és hogy nem alkalmazandók Isten házában. Ám amikor legközelebb hasonló dolog merül fel, még mindig nem tudják, hogy miként közelítsék meg, és nem képesek alkalmazni az alapelveket – abból értenek csupán, ha újabb példát mondasz nekik. Ahhoz, hogy megértsék, Egyenként kell elmagyaráznod nekik a dolgokat, azt a módszert alkalmazva, ahogyan egy gyermeket szokás tanítani. Ilyen az, amikor valaki híján van a dolgok azonosítására való képességnek. Mindegy, hogy egy személyről vagy egy dologról van-e szó, nem tudják róla, hogy igazságos-e vagy elvetemült, helytálló-e vagy nem helytálló, pozitív dolog-e vagy negatív dolog, hogy megfelel-e az igazságnak és az emberi mivolt szükségleteinek vagy sem, és azt sem, hogy az Istenben hívőknek miként kell azt szemlélniük – semmit sem tudnak ezekből. Ilyen az, amikor valaki híján van a dolgok azonosítására való képességnek. Milyen alapon lehet tehát értékelni, hogy milyen szintű valakinek a dolgok azonosítására való képessége? Annak alapján, hogy pontosak-e a meghatározásaid a különféle dolgok jellemzőire vonatkozóan. Ha pontosak a meghatározásaid, akkor rendelkezel a dolgok azonosítására való képességgel. Ha 50% feletti pontosságúak a meghatározásaid a különféle dolgok jellemzőit illetően, akkor átlagos vagy átlag feletti a dolgok azonosítására való képességed. Ha nem éri el az 50%-ot, akkor szegényes a dolgok azonosítására való képességed. Ha még csak egy százalékos sincs a pontosságuk, akkor nincs meg benned a dolgok azonosítására való képesség, és akkor képesség nélküli ember vagy. Így lehet felismerni, hogy rendelkezik-valaki a dolgok azonosítására való képességgel. Több példát nem mondok nektek ezzel a képességgel kapcsolatban. Beszélgethettek róla ti magatok, a továbbiakban rátok bízom ezt a témát.

A következőkben után a nyolcadik képességet fogjuk megvitatni, amely a dolgokra való reagálás képessége. A dolgokra való reagálás képessége az, ahogyan valaki egy adott dologgal foglalkozik – függetlenül attól, hogy megtörtént-e már ez a dolog, vagy hirtelen következik be, vagy pedig a különféle tényezői változtak meg ennek a dolognak, az, hogy valaki miként foglalkozik ezzel a dologgal, nem más, mint a dolgokra való reagálásának a képessége. Mire utal hát akkor főként a dolgokra való reagálás képessége? Arra utal, hogy képes vagy azonosítani, megítélni, megközelíteni és kezelni egy dolgot. Amikor találkozol valamilyen személlyel, eseménnyel vagy dologgal, milyen természetű? Pozitív dolog vagy negatív dolog? Hogyan kellene egy efféle dologgal szembenézni és kezelni azt? Milyen tanulságokat kell levonni, amikor hirtelen következik be? Mik Isten jó szándékai? Ha ez a fajta dolog kárt tehet a gyülekezeti munkában, akkor hogyan kell azt olyan módon kezelni, ami megfelel az alapelveknek és orvosolja az okozott kár következményeit, biztosítva, hogy az ne ártson többé a gyülekezeti munkának, valamint megakadályozva a negatív hatás súlyosbodását? Ha valamely személlyel, eseménnyel vagy dologgal szembesülve – a tisztánlátás általad felfogott alapelvei, valamint az általad ismert igazságalapelvek alapján – pontosan meg tudod ítélni az ilyen dolgok lényegét és gyökérokát, valamint a kezelésükre vonatkozó alapelveket és tervet, akkor te olyan ember vagy, akiben megvan a dolgokra való reagálás képessége, ami azt is jelenti, hogy jó képességű ember vagy. Ha például hirtelen történik előtted egy dolog, hogyan kell vele szembenézned? Először is, világosan kell látnod, hogy az melyik irányba alakulhat, milyen következménnyel járna, ha tovább súlyosbodna, miben rejlik a bekövetkezésének a gyökéroka, mi a lényege – képesnek kell lenned felismerni és tisztán látni mindezeket a dolgokat. Jellemezd a dolgot az ítélőképességedet használva, majd azonnal találj egy tervet a kezelésére. Hogyan kell kezelni a dolgot, ki az értelmi szerző, kik a követők, ki az elsődlegesen felelős fél, kinek kell viselnie az elsődleges felelősséget, hogyan kell kezelni a felelős feleket – ezekre mind rá kell jönnöd. Azonkívül, amikor problémákat kezelsz, minimálisra kell csökkentened a veszteségeket, valamint át kell szervezned és ki kell igazítanod a személyzetet. Csakis így lehet haladéktalanul helyrehozni a hibákat, alaposan megoldani a problémákat és orvosolni a helyzetet, lehetővé téve, hogy a helyes, előnyös irányba alakulhassanak a dolgok. Röviden: ha az üggyel kapcsolatos különféle tényezők mindegyikét figyelembe tudod venni, azután pedig helyes módon tudsz foglalkozni vele, helyénvaló és pontos alapelvek szerint kezelve azt, ezt hívják úgy, hogy megvan benned a dolgokra való reagálás képessége, ez pedig azt jelenti, hogy jó képességű vagy. Természetesen a dologra való reagálás ezen módszere és a kezelésének alapelvei olyan következtetések és meghatározások is lehetnek, amelyekre az adott helyzetet ismerő emberekkel való érintkezésen és beszélgetésen, vagy a mindenkivel való együttműködésen és beszélgetésen keresztül jutsz el. Ha azáltal, hogy megnézed a tényleges helyzet lefolyását, majd javaslatot kérsz olyan testvérektől, akik értik ezt a fajta dolgot, képes vagy végül eljutni egy meghatározásra, levonni egy következtetést, megállapítani egy megoldást és megfelelően kezelni a problémát, elvégezve a személyzeti kiigazításokat, jóvá téve azokat a veszteségeket, amelyeket ez a dolog okozott, azután pedig úgy igazítva ki a gyülekezeti munkát, hogy az ne tudjon többé káros irányba alakulni, akkor ezt úgy hívják, hogy rendelkezel a dolgokra való reagálás képességével. Ha tudod a dolgokat ezen a szinten kezelni, akkor téged jó képességűnek lehet tekinteni. Az természetesen, hogy valaki jó képességű, nem azt jelenti, hogy egy dologgal szembesülve képes azt azonnal átlátni, haladéktalan döntéseket hozni és átfogó és helyénvaló módon kezelni azt – ez nem feltétlenül van így. Ahhoz, hogy az emberek kezelni tudják a problémákat, egy folyamatra van szükség; meg kell érteniük a dolog különféle aspektusait ahhoz, hogy át tudják látni a dolgok lényegét. Az emberek húsból és vérből valók, az emberi mivoltuk hatókörén belül teszik a dolgokat, és ehhez egy folyamatra van szükség. Ez nem olyan, mint amikor Isten Lelke munkálkodik – Isten Lelke mindenre kiterjedő módon vizsgálja át az egész földet; Isten mindig meg tudja látni minden dolog és minden probléma lényegét és gyökérokát. Amikor az emberek nem képesek átlátni a dolgok hátterében rejtve meghúzódó dolgokat, akkor könnyen megtéveszteni és elvakítani őket. Pontosan emiatt kell mélységében megvizsgálniuk az embereknek, hogy mi a valódi helyzet a dolgok mögött. Miután megértetted az adott dolog mögött rejlő tényleges helyzetet, ha képes vagy haladéktalanul kezelni a problémákat, megoldani az elhajlásokat, helyénvaló módon kiigazítani a közvetlen felelősöket és a munkát végző személyzetet, valamint garantálni a munka normális működését, akkor ez azt bizonyítja, hogy rendelkezel a dolgokra való reagálás képességével. Ha olyankor is képes vagy az alapelvek szerint kezelni a különféle embereket, eseményeket és dolgokat, amikor hirtelen fellépő incidensekkel találkozol, akkor ez különösen azt bizonyítja, hogy jó képességű ember vagy. Azok az emberek, akiknek az esetében átlagos a dolgokra való reagálás képessége, szokásos és gyakori helyzetekkel találkozva, folyamatokat követve és rutinszerűen képesek néhány dolog megtételére, de átlagos eredményeket érnek el – semmilyen áttörést nem érnek el, és nem tesznek jelentős előrelépést. Amint különleges helyzetekkel vagy hirtelen fellépő incidensekkel találkoznak, tanácstalanok és nem képesek kezelni azokat. Némelyek például, amikor az evangéliumot hirdetik, normális körülmények között minden hónapban meg tudnak nyerni néhány embert. Ez átlagos képességet tükröz, és az evangéliumhirdetésük eredményei sem kifejezetten jók, hanem átlagosak. Ha hirtelen adódik egy olyan incidens a gyülekezetben, hogy antikrisztusok vezetik félre az embereket, akkor ezek az evangéliumi munkások összezavarodnak és nem tudják, mitévők legyenek. Leáll az evangelizációs munka, ők pedig nem tudják, hogy folytassák-e a prédikálást vagy várjanak munkarendekre. Nem tudják az evangéliumhirdetés munkájának alapelveit keresni. Isten házának munkarendjeiben gyakran ez hangzik el: „Az evangelizációs munka soha, semmilyen körülmények között nem állhat le.” Ők azonban abbahagyják az evangelizációs munkát, ha csak egyetlen olyan esettel is találkoznak, amikor antikrisztusok vezetik félre az embereket. Hűségesen végzik vajon a kötelességüket? Nem, hanem elmaradnak ettől az elvárástól. Alávetik magukat Isten vezényléseinek és intézkedéseinek? Nem, ők ettől az elvárástól is elmaradnak. Amikor vakmerő gaztetteket elkövető és bomlasztásokat és zavarásokat okozó antikrisztusokkal vagy hamis vezetőkkel találkoznak, összezavarodnak. Nem tudják megkérdezni azoktól, akik értik az igazságot, hogy miként kellene kezelniük ezt a dolgot, amellyel találkoztak, Isten szavaiban pedig még kevésbé tudnak gyakorlási alapelveket és gyakorlási utat keresni. Hiányzik belőlük a dolgokra való reagálás képessége. Amikor egyes gyülekezetvezetők azt látják, hogy egy antikrisztus téveszméket terjeszt, hogy félrevezesse az embereket, nem tudják, hogyan beszéljenek az igazságról a téveszmék megcáfolása végett. Nem tudják, mit tegyenek azon kívül, hogy így imádkoznak: „Ó, Istenem, kérlek kötözd meg a Sátánt, kérlek, zárd be a Sátán száját és akadályozd meg, hogy téveszméket terjesszen az emberek félrevezetése céljából! Kérlek, mentsd meg azokat a tudatlan és ostoba embereket, és ne engedd, hogy továbbra is félrevezesse őket az antikrisztus! Ó, Istenem, kérlek, hozd vissza őket!” Az igazság keresése nélkül az imádkozás önmagában megoldhatja vajon a problémát? Ha az emberek nem működnek együtt és nem végzik a kötelességüket, akkor hasztalan. Sok minden van, amit meg kell tenniük az embereknek. Először is, meg kell nézniük, hogy miféle háttere van ennek az antikrisztusnak, milyen tulajdonságokat mutat, és mire hagyatkozik az emberek félrevezetése érdekében; azt is látniuk kell, hogy vannak-e a félrevezetettek között jó képességű emberek, akik el tudják fogadni az igazságot, és sietve helyre kell állítaniuk őket. Ezt a munkát kell elsőként elvégezni. Ám ezek a gyülekezetvezetők nem tudják ezt, és nem tudnak így dolgozni. Egyszerűen csak összezavarodnak, és idegességükben toporzékolnak. Egyes haszontalanok még sírnak is idegességükben. Mi haszna a sírásnak? Helyre tudja állítani a sírás azokat, akik félre lettek vezetve? A sírás nem munkavégzés, és azt sem mutatja, hogy terhet viselsz. A sírás a kompetencia hiányának megnyilvánulása. Amikor képességgel bíró emberek találkoznak ilyen dolgokkal, akkor először is lenyugszanak. Miután imádkoztak, kerestek, elemeztek és ítéltek, majd pedig beszélgettek, végül döntést hoznak. A szegényes képességű emberek ilyen dolgokkal találkozva tanácstalanok: nem tudnak imádkozni és keresni, és azt sem tudják, hogyan találjanak néhány olyan embert, akik értik az igazságot, hogy beszélgessenek velük; egyszerűen csak passzívan várnak. Ez hátráltatja leginkább a dolgokat. Te nem ismersz megoldást, de mások talán igen – miért ne keresnél másokat, hogy segítséget kérj tőlük? Az okos emberek még várakozás közben sem felejtik el végezni a saját kötelességüket és eleget tenni a saját felelősségüknek. Ez a kötelességvégzés és ez a felelősségnek való elégtétel proaktív, nem pedig passzív. Nem várakozás arra, hogy Isten majd parancsokat ad vagy személyesen cselekszik a helyzet megváltoztatása érdekében. Azt jelenti inkább, hogy az ember minden erőfeszítést megtesz azok helyreállításáért, akiket a várakozás ideje alatt helyre lehet állítani. Ami azokat illeti, akiket nem lehet helyreállítani – amilyenek például a zavaros fejű ostobák, a gonosz szellemektől megszállottak és azok az álhívők, akik csak azért hisznek Istenben, hogy semmiből ne maradjanak ki és hogy kapjanak étkezési jegyet – velük nem kell foglalkozni. Azok számára, akik nem lettek elvakítva, gyorsan gondoskodni kell valakiről, aki beszél nekik az igazságról és beszélget velük az antikrisztus felismeréséről. Ez a helyzet kezelésére vonatkozó terv, nem igaz? Ez egy válaszintézkedés. A szegényes képességű embereknek nincsenek ilyen válaszintézkedéseik; ők csak sírni és panaszkodni tudnak. Ilyen az, amikor valakiben nincs meg a dolgokra való reagálás képessége. Ha valaki szokványos helyzetekben képes normálisan végezni a munkát, de amint különleges helyzetekkel találkozik, megdöbben és tanácstalan lesz, akkor az ilyen embernek legfeljebb csak átlagos a dolgokra való reagálás képessége. Ha valaki még a szokványos helyzeteket sem tudja kezelni, az ilyen emberben nincs meg a dolgokra való reagálás képessége. Ha például elküldik egy gyülekezethez, hogy szervezze meg egy gyülekezetvezető megválasztását, nem tudja, hogy miféle embert kellene megválasztani, vagy hogy miként kell összehívni az embereket és megszervezni a választást. Még az alapvető választási eljárásokat sem érti. Ráadásul olyanok is vannak a gyülekezetben, akiknek súlyosan romlott beállítottságaik vannak – akik a bántalmazók, garázdák és gazemberek kategóriájába tartoznak –, és ezek az emberek megragadják az alkalmat, hogy akadályozzák a választást. Azok, akikben nincs meg a dolgokra való reagálás képessége, az ilyen helyzeteket még kevésbé képesek kezelni, ők egyszerűen foglyul esnek és megadják magukat. Végül csak ezt tudják mondani a testvéreknek: „Válasszatok ti magatok! Mi majd elfogadjuk, bárkit is válasszatok.” Miféle teremtmények ezek? Hát nem semmirekellők? Ilyen az, amikor valakiben nincs meg a dolgokra való reagálás képessége. Azok az emberek, akikben nincs meg a dolgokra való reagálás képessége, a munkaképességnek is híján vannak. Amikor történik valami – akár normális helyzetekben, akár különleges helyzetekben –, ők összeomlanak és meghátrálnak; amikor történik valami, ők tanácstalanok és sírva fakadnak. Amikor semmi sem történik, tudnak néhány szót és doktrínát szólni, de ha történik valami és őket kérik fel egy probléma kezelésére, nem tudják megtenni. Amikor például egyesek felületesen végzik a kötelességüket, azok, akikben nincs meg a dolgokra való reagálás képessége, csak megbeszélni tudják ezt velük, mondván: „Kérlek, ne légy felületes! Kérlek, végezd jól a kötelességedet!” Megoldhatja ez vajon azoknak az illetőknek a problémáját? Beszélgetniük kellene velük a felületesség problémájáról. Ha azok az emberek nem értik az igazságot és nem képesek felismerni a problémájukat, akkor beszélgetniük kellene velük az igazságról. Ha annak ellenére cselekszenek így, hogy tudják, hogy ez helytelen, akkor ízekre kellene szedniük és meg kellene metszeniük kellene őket. Ha ez valamilyen más probléma miatt van, akkor azon probléma alapján kellene beszélgetniük. A felmerült probléma alapján kellene meghatározniuk egy megfelelő eljárást, azután pedig aszerint cselekedni. Ha nem tudod ezt megtenni, akkor híján vagy a dolgokra való reagálás képességének. Érted ezt? (Igen.) Ha bármiféle dologgal találkozva nincs rá megoldásod, nem tudod, hogyan foglalkozz vele, és nincsenek alapelveid a kezelésére, akkor nincs meg benned a dolgokra való reagálás képessége. Hát nem az ilyen emberekben a legszegényesebb a dolgokra való reagálás képessége? (De igen.)

Azok, akik a legjobbak a dolgokra való reagálás képessége terén, olyan emberek, akik különleges dolgokkal vagy hirtelen helyzetekkel találkozva képesek azokat haladéktalanul megítélni és azonosítani, majd viszonylag helyénvaló terveket kitalálni a kezelésükre. Azok, akik esetében átlagos a dolgokra való reagálás képessége, a szokványos, rutinjellegű dolgokat képesek kezelni, amikor ilyenekkel találkoznak. Képesek folyamatokat követve dolgozni a helyzet fenntartása és kezelése vagy a személyzet kiigazítása és lecserélése érdekében – az efféle munkát rendben el tudják végezni. Ám amikor hirtelen előálló helyzetekkel találkoznak, azokat nem tudják kezelni. Még ha közlik is velük az alapelveket, nem tudják alkalmazni azokat; még ha hatalmat ruháznak is rájuk és felkérik őket a dolog kezelésére, akkor is képtelenek azt megtenni. Ilyen az, amikor valakinél átlagos a dolgokra való reagálás képessége. Azok, akiknél szegényes a dolgokra való reagálás képessége, még a rutinjellegű dolgokat sem kezelik jól. Csak azt tudják, hogy miként kell doktrínákat szólni és előírásokhoz ragaszkodni, végül pedig egyáltalán nincs megoldva a probléma gyökéroka. Ha egy antikrisztus zavarásokat okoz és félrevezeti az embereket, az már elég ahhoz, hogy ők feladják az evangélium hirdetését; az is elég ahhoz, hogy abbahagyják az evangelizációs munkát, ha egy hamis vezető képtelenségeket beszél. Isten akaratát követik vajon ezek az emberek? Nem, elmaradnak ettől az elvárástól. Az ilyen emberek esetében túlságosan szegényes a dolgokra való reagálás képessége. Bármilyen helyzet adódjék is, azok, akiknél szegényes a dolgokra való reagálás képessége, nem tudják azt kezelni. Ha például tűz üt ki egy teremben, ők pánikba esnek és gyorsan tűzoltókészülék után néznek. Miután megtalálták a tűzoltókészüléket, nem tudják, hogyan kell használni, és meg kell keresniük a használati útmutatót. Emiatt aztán tovább terjed a tűz. Ez azért történik meg, mert nem tudják, hogyan használják a tűzoltókészüléket és ezáltal késleltetik a dolgokat, valamint azért is, mert nincs meg bennük a dolgokra való reagálás képessége. Még egy olyan sürgető helyzetre sem képesek reagálni, amilyen egy tűz; ez a dolgokra való reagálás képességének a hiánya. Hogy egy másik példát mondjak: ha egy gyerek félrenyel evés közben, s így nem kap levegőt és fennakad a szeme, ezek az emberek pánikba esnek. Nem tudják, hogy kórházba vigyék-e a gyereket vagy sem, és azt sem tudják, hogy adjanak-e neki vizet vagy ne. Annyira aggódnak, hogy elönti őket az izzadság és kivörösödik az arcuk, de egyszerűen nem tudják, mit tegyenek. Egy idő elteltével köhög néhányat a gyerek és végre újra kap levegőt. Ők nagyon sokáig pánikoltak, de nem volt megoldásuk a probléma kezelésére. Még jó, hogy szerencséje volt a gyereknek; máskülönben az ő gondjaikra bízva meghalt volna. A szegényes képességű embereknek egyáltalán semmilyen képességük nincs, és semmit sem tudnak jól csinálni. Az a néhány doktrína, amelyet értenek, előírás és szlogen csupán, semmi több. Legyen bár szó tipikus helyzetekről vagy különleges helyzetekről, mindkettőt egyformán képtelenek kezelni vagy foglalkozni velük. Éppen ezért, ami a dolgokra való reagálás képességét illeti, az ilyen emberek annak még inkább teljes mértékben a híján vannak – egyáltalán nem rendelkeznek vele. Bármilyen helyzettel találkozzanak is, nem tudnak reagálni rá vagy kezelni azt – nem képesek megérteni ezeket a dolgokat. Azt gondolják, elég annyi, ha képesek néhány szót és doktrínát szólni, valamint néhány szlogent hangoztatni, és az azt jelenti, hogy van tőkéjük, valamint beteljesedett az életük. Valójában olyankor, amikor történik valami, az általuk ismert doktrínák egyáltalán semmi célt nem szolgálnak. Ők azonban még így sem ismerik fel, hogy ez szegényes képességet tükröz – annyira szegényes a képességük, de ők maguk nincsenek ennek tudatában. Hát nem rendkívül szegényes képességre vall ez? (De igen.) Hát nem ostobák az ilyen emberek? (De igen.) Az ostoba embereknek nincs ki mind a négy kerekük. Mire utal az a kifejezés, hogy „nincs ki mind a négy kerekük”? Azt jelenti, hogy nem számít, hány doktrínát értenek vagy mennyi előírást tudnak követni, amikor történik valami, ezen előírások vagy doktrínák egyike sem tudja megoldani a tényleges problémát. Ők azonban még mindig nem képesek ezt felfogni, és ezt gondolják: „Miért hatástalanok ezek a doktrínák és előírások?” Akárhogy törik is a fejüket, semmi haszna – akárhogy töprengenek is, nem tudnak rájönni, hogy miként kezeljék vagy oldják meg a problémát. Egyesek, amikor antikrisztusokkal kapcsolatos incidenseket kezelnek, nem azokat mentik meg először, akiket az antikrisztusok félrevezettek, és nem is azokat támogatják, akik az antikrisztusok félrevezetése folytán negatívvá váltak és többé már nem hajlandóak összejövetelekre járni. Mit tesznek először? Nagy összejöveteleket tartanak, ahol arról beszélnek, hogy mik az antikrisztusok megnyilvánulásai, miféle emberek az antikrisztusok, milyen különbségek vannak az antikrisztusok és az antikrisztusi beállítottságú emberek között, pontosan hogyan lehet felismerni az antikrisztusokat, pontosan hogyan lehet felismerni az antikrisztusi beállítottságú embereket – mire befejezik a beszédet mindezekről, azok közül, akiket félrevezettek az antikrisztusok, némelyek már régen elhagyták a gyülekezetet, a negatívak és gyengék közül pedig némelyek már nem is járnak összejövetelekre. Elszalasztották a legjobb időt ezeknek az embereknek a megmentésére, amivel igazán nagy kárt okoztak nekik! Összegezve: a szegényes képességűeknek a dolgokra való reagálás képessége terén is van egy nagy hibájuk – teljességgel híján vannak ennek a képeségnek. Ne azt nézd, hogy normális körülmények között mennyire ékesszóló valaki, vagy milyen jól tud szavakat és doktrínákat szólni, valamint teológiáról beszélni – figyeld csak meg, hogy amikor tényleges helyzetekkel találkozik, képes-e problémákat kezelni; különösen azt figyeld meg, hogy amikor hirtelen merülnek fel incidensek, megvan-e benne az ítélethozatalra való képesség és a dolgok azonosítására való képesség, és hogy vannak-e tervei a problémák kezelésére és megoldására. Ha igen, akkor az azt bizonyítja, hogy olyasvalaki, akinek van saját véleménye és tudja, hogy miként kell a dolgokon elgondolkodni. Ám ha hiányzik belőle a dolgok azonosítására való képesség és az ítélethozatalra való képesség, és amikor történik valami, pánikba esik és aggódik, valamint csak arra képes, hogy hangzatos doktrínákat szóljon és szlogeneket hangoztasson, akkor az ilyen ember nem tud problémákat megoldani és haszontalan. Nem számít, hogy mennyi nehézsége, problémája vagy hibája van valakinek, egy ilyen ember ugyanazokkal az elméletekkel magyarázza azokat és foglalkozik velük, és egyre csak így beszélget az illetővel, de a problémákat sosem képes megoldani – ilyen az, amikor valakiből teljességgel hiányzik a dolgokra való reagálás képessége. A problémakezelésre való képtelenség pontosan a dolgokra való reagálás képességének a hiánya. Akikben nincs meg a dolgokra való reagálás képessége, azok képesség nélkül valók. Hétköznapi nyelven szólva: ostobák, idióták és gyengeelméjűek. Nem számít, hány doktrínát tudnak szólni, hasztalan – azok egyszerűen nem hasznosíthatók. Ezzel véget ért a beszélgetésünk a nyolcadik képességről, amely a dolgokra való reagálás képessége.

Nézzük most meg a kilencedik képességet, amely a döntéshozó képesség. A döntéshozó képesség nagyban próbára teszi egy illető képességét; az átlagember nem rendelkezik vele. Azok az emberek, akik igazán birtokában vannak a döntéshozatal képességének, azok, akik a döntéshozatal szintjén vannak. Mire utal hát főként a döntéshozó képesség? Arra utal, hogy amikor különféle emberek, események és dolgok állnak elő, és a többség nem képes átlátni azokat, akkor egyes emberek miként képesek különféle problémákat felismerni és kezelni, illetve különféle típusú embereket kezelni Isten szavai és az igazság alapján. A problémák kezelésének ezt a képességét nevezzük döntéshozó képességnek. Azok, akikben megvan ez a képesség a dolgok kezelésére, rendelkeznek döntéshozó képességgel; azok, akikben nincs meg ez a képesség a dolgok kezelésére, nem rendelkeznek döntéshozó képességgel. Mit foglal magában a döntéshozó képesség? Magában foglalja a az embereknek a felfogóképességét, az ítélethozatalra való képességét, a dolgok azonosítására való képességét, és a dolgokra való reagálásának képességét. Ezeket nevezik együttesen döntéshozó képességnek. Azok, akiknek van döntéshozó képességük, a problémák lényegét is meg tudják ítélni, és a problémák jellemzőit is képesek azonosítani. Természetesen, ami fontosabb ennél, a különféle problémák kezelésére vonatkozó alapelveket és irányt is fel tudják fogni. Csak azoknak az embereknek van döntéshozó képességük, akik meg tudják tenni ezeket a dolgokat. Mondjuk például, hogy mindenki egymás után beszél egy csomó jelenségről, tényről, valamint a fennálló tényezőkről, körülményekről, állapotokról, satöbbi. A fentemlített, különféle tényezők és állapotok alapján azok, akiknek van döntéshozó képességük, végül eldöntik, hogy pontosan miként kell cselekedni, hogy mi legyen a cselekvés eszköze és iránya, hogy mi az elérhető legjobb szint, és hogy mi a minimálisan elfogadható szint – van egy kiindulási pontjuk. Ezután az általuk megértett igazságalapelvek alapján kezelik a problémákat. Azok, akikben megvan ez a képesség, döntéshozó képességgel bíró emberek, és az ilyen emberek a legjobb képességűek. Függetlenül attól, hogy miféle szakmai készséggel szembesülnek, vagy miféle problémát kezelnek éppen, és függetlenül attól, hogy a felfedezett probléma egyoldalú vagy többoldalú, egyszerű vagy összetett, képesek a mindenféle aspektusból felmerülő különféle információdarabkákat a probléma lényegének a megítélésére használni, azután pedig elemzik a probléma gyökérokát, és végül eldöntik, hogy miként cselekedjenek a probléma és a fennálló állapotok alapján. A döntésre elsősorban annak alapján kerül sor, hogy mit lehet elérni a fennálló állapotok mellett, és az általuk választott cselekvési út a legjobb megoldás. Azok, akik képesek így kezelni a problémákat, döntéshozó képességgel bíró emberek. Az ilyen döntéshozó képességgel bíró emberek nagyon jó képességűek. Csakis az ilyen emberek alkalmasak vezetőknek, illetve alkalmasak arra, hogy egy döntéshozó csoportban kötelességet végezzenek. A szegényes képességű vagy átlagos képességű emberek, bármilyen problémával szembesüljenek is, csak magára az adott dologra tudnak szorítkozni és néhány felszínes szót szólni, és teljességgel képtelenek megoldani a problémát. Még ha egyeztetnek is másokkal és meg is vizsgálják a problémát, végül mégsem sikerül definiálniuk azt és nem tudják, miként cselekedjenek. Ez a döntéshozó képesség hiánya. Függetlenül attól, hogy mennyire összetett az aktuális helyzet, vagy hogy mennyire bonyolult a probléma, amelyet jelenleg kezelni szükséges, illetve hogy mennyire nagy akadállyal lehet találkozni a kezelése közben, a döntéshozó képességgel rendelkező emberek képesek azt az alapelvek szerint megfelelően kezelni, és viszonylag helyénvaló és megbízható módon kezelik azt. Az ilyen emberek azok, akiknek van döntéshozó képességük. Amikor az átlagos döntéshozó képességű emberek hétköznapi helyzetekkel és gyakran előforduló dolgokkal találkoznak a gyülekezetben, képesek kezelni azokat. Ám ha bizonyos különleges emberekkel, eseményekkel és dolgokkal találkoznak, összezavarodnak, nem tudván, hogyan nézzenek szembe velük vagy kezeljék azokat. Sok megfontolást követően még mindig nem tudnak világos ítéletet hozni vagy döntésre jutni. A döntéshozó képességgel rendelkező emberek tudják, hogyan kell a probléma lényegét megcélozva keresni az igazságalapelveket. A döntéshozó képesség nélkül való emberek nem tudják, hogy miben rejlik a probléma lényege, hogyan kell keresni vagy mit kell keresni. Ez köztük a különbség. Ha a keresés révén rájön valaki, hogy mit kell tennie, az átlagos képességre utal. A szegényes képességű emberek, még ha a keresés által meg is értenek néhány igazságalapelvet és akkor úgy is érzik, hogy tudják, miként kezeljék a dolgot, amikor eljön az idő, hogy kezeljék azt, akkor mégsem képesek megtenni. Elbizonytalanodnak: „Miért nem tudom alkalmazni az imént megértett igazságalapelveket? Mit hibázok el?” Ismét zavarodottan érzik magukat, végül pedig továbbra sem tudják megoldani a problémát. Ez a döntéshozó képesség hiánya; ilyen az, amikor valakinek szegényes a képessége. A legszegényesebb képességű emberek egyszerűen csak azt teszik, amit mondasz nekik. Ha nem mondod meg nekik, hogy mit csináljanak, nem tudják, hogyan cselekedjenek. Amikor a döntéshozatal szintjén lévő emberek felhatalmazzák és megbízzák vagy utasítják őket, hogy hajtsanak végre egy feladatot, csak úgy képesek azt elvégezni, ahogyan megmondták nekik. Ám hogy pontosan miért úgy kell elvégezni a feladatot, hogy milyen eredményeket hivatott elérni a feladat, vagy hogy mit kell tenni és hogyan kell azt kezelni, ha az eredeti forgatókönyvtől eltérő, váratlan helyzetek adódnak – mindezekből semmit sem tudnak, és mások segítségét kell kérniük és megvárniuk a probléma megoldásához. Ez a döntéshozó képesség hiánya. Az ilyen emberek olyanok, akár a robotok – csak mások tudják kezelni és irányítani őket, és nincs semmi önállóságuk. A döntéshozó képesség teljességgel ki van zárva az efféle, képesség nélkül való embereknél – annyira távol áll tőlük a döntéshozatal képessége, egyszerűen híján vannak ennek a képességnek. A döntéshozó képességet mindössze három szintre szükséges osztani: magas, közepes és alacsony. A magas, közepes és alacsony a jó, az átlagos és a szegényes megfelelője. A képesség nélkül való emberek esetében nem is érdemes döntéshozó képességről beszélni; bármit csináljanak is, nem tudnak döntéseket hozni. Nem tudják például, hogy pontosan mit helyénvaló viselni, amikor eljön az ősz és hűvös idő áll be, és hogy mit helyénvaló viselni, amikor eljön a tél és hidegre fordul az időjárás – még ennek a legalapvetőbb, köztudott ismeretnek sincsenek a birtokában; nem lenne akkor kész vicc arra kérni őket, hogy a gyülekezeti munkával kapcsolatos, lényeges dolgokról döntsenek? A döntéshozó képesség ki van zárva azoknál az embereknél, akik képesség nélkül valók. A döntéshozó képesség főként a vezetők, dolgozók és felügyelők szintjén lévőkre vonatkozik. Magas szintű döntéshozó képességgel csak nagyon kevesen rendelkeznek. Mi egyebet foglal még magában a döntéshozó képesség? Magában foglalja annak a dolognak a következményeit, amelyről döntést hoztál – hogy előnyösek lesznek-e azok a következmények az emberek számára vagy negatív hatásuk lesz, és hogy jó hatással lesznek-e az emberekre az igazság megértése vagy az alapelvek szerinti cselekvés szempontjából – erre rá kell jönnöd. Ha egyszerűen csak képes vagy döntéseket hozni, határozottnak lenni és gyorsan dönteni dolgokról, az még nem egyenlő azzal, hogy van döntéshozó képességed. Ez attól is függ, hogy helyes-e a megoldás, a cél és az irány, amely mellett döntöttél. Ha pozitívak az elért eredmények, akkor igazán rendelkezel döntéshozó képességgel. Ha negatívak az elért eredmények – ha félrevezetik az embereket, nagy kárt okoznak nekik vagy tönkreteszik őket –, akkor az semmiféle döntéshozó képességnek nem nevezhető. Így aztán nem helyes nézőpont az emberek azon hiedelme, hogy minden vezető személy és prominens személy rendelkezik döntéshozó képességgel, vagy hogy minden vezető személy viszonylag magas szintű képességgel és viszonylag magas szintű döntéshozó képességgel bír; ez egy teljességgel téves vélemény. Az, hogy helyesek-e az általad hozott döntések, attól függ, hogy milyen alapelvek, célok és irányok vannak mögöttük. Ha a célok és irányok hasznosak az emberiség számára, és ha pozitívan segítenek és használnak az embereknek a magaviseletük, az igazság gyakorlása, az üdvösség elnyerése, a beállítottságbeli változás, valamint Isten félelme és a gonosz kerülése terén, akkor igazán magas szintű a döntéshozó képességed. Ám ha vakon hozol döntéseket, és azok végül súlyosan ártanak az embereknek, nagy kárt okozva nekik, félrevezetve őket, és miattuk elsodródnak Istentől és elveszítik az irányt, akkor ez az embereknek történő károkozás, és akkor nem lehet rád azt mondani, hogy van döntéshozó képességed. Ezzel fejeződik be a döntéshozó képességről szóló beszélgetésünk.

A következő képesség a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség. Tudjátok, hogy ez mit jelent? Ez egy nem túl gyakori téma. A dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség azt jelenti, hogy valamely személyhez, eseményhez vagy dologhoz közeledve ki tudod-e értékelni és fel tudod-e mérni annak erősségeit, érdemeit és értékes aspektusait azokból az információkból, amelyeket képes vagy megfigyelni és felfogni, majd ezeket a saját életedre és a magaviseletedre és cselekedeteidre alkalmazni. Ha nem tudsz kiértékelni és felmérni valamit, nem leszel képes megmondani, hogy mik az érdemei és a hiányosságai, nem fogod érteni, hogy mi a kulcsa, és semmit nem fogsz tudni profitálni belőle. Ez azt jelenti, hogy nincs meg benned a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség. Ám ha képes vagy kiértékelni és felmérni a dolgokat, és valami hasznosat tanulni bizonyos dolgokból, majd azt a való életedre alkalmazni, és ha az, amit megtanultál, bizonyos mértékű segítséget nyújthat az emberi életedhez és az életutad megválasztásához, akkor ez azt bizonyítja, hogy bizonyos mértékben rendelkezel a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességgel. Minél magasabb szintű a képességed ebben a tekintetben, az annál inkább azt bizonyítja, hogy jó képességű vagy. Vegyünk egy egyszerű példát: amikor megnézel egy festményt. Még ha nem is tanultál művészetet, ha meg tudod figyelni egy festmény kompozícióját és felismered, hogy milyen jelentést hordoz az emberi mivolt szempontjából – azonkívül pedig igen pontos és az emberiléttel kapcsolatos a nézőpontod –, és meglátsz benne néhány konkrét dolgot, amely az emberléttel kapcsolatos, majd a saját életedre vagy munkádra alkalmazod ezeket a dolgokat, akkor ez a megnyilvánulás azt bizonyítja, hogy megvan benned a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség. A dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség köre néhány viszonylag konkrét dologra, nem pedig elvont dolgokra utal. Az elvont dolgok közé tartoznak a színek, a műalkotások, és így tovább. Mivel ezek a dolgok nem az emberi léttel kapcsolatosak, nem elég konkrétak, és távol állnak a normális emberi gondolkodástól és az emberi életben jelenlévő bizonyos dolgoktól, és nincsenek szoros kapcsolatban az élettel, ezeket nem soroljuk a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség körébe. Bizonyos dolgokat illetően, amelyek viszonylag közeli kapcsolatban vannak az élettel, amelyek rejtett jelentésekkel bírnak, vagy amelyek az emberléttel kapcsolatosak: ha képes vagy felmérni, felismerni és alkalmazni őket; ha képes vagy meglátni az érdemeiket és a hátulütőiket is, és megvannak velük kapcsolatban a saját gondolataid és nézőpontjaid, és képes vagy megérteni azokat az aspektusokat, amelyek a javára válnak az emberek emberi mivoltának; és ha fel tudsz ismerni bármely eltorzult és rugalmatlan elemet, amely, ha megjelenik, szembemegy az igazsággal; akkor azt úgy nevezik, hogy valakiben megvan a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség. Ha nem tudod felmérni ezeket a dolgokat, és amikor megnézel egy konkrét dolgot, csak a doktrína szempontjából tudod felismerni az erősségeit és a hátulütőit, de azt nem látod pontosan, hogy az emberi mivolt mely aspektusaival kapcsolatos a mindennapi életben, akkor átlagos a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességed. Ha megnézel egy műalkotást, és még ismételt vizsgálat után sem tudod, hogy mit próbál kifejezni, vagy hogy miért így készítette el az alkotó, és – függetlenül attól, hogy az a műalkotás az emberi mivolttal kapcsolatos-e vagy sem – nem látod, hogy milyen lényeges dolgokat foglal magában, és nem látod a kulcsát, akkor az azt jelenti, hogy híján vagy a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességnek. Híján lenni a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességnek azt jelenti, hogy semmivel kapcsolatban sincsenek álláspontjaid, és könnyen félre tudnak vezetni téged a társadalmi trendek vagy az emberek által népszerűsített bizonyos negatív dolgok – vagyis előfordulhat, hogy egy természeténél fogva negatív dolgot pozitívnak tekintesz és elfogadsz. Ennek az a következménye, hogy az a dolog megmérgez téged, és ha sokáig ott marad és mélyen meggyökerezik benned, akadályozni fog és megzavar téged az igazság elfogadásában. Hadd mondjak egy másik példát a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességre. Mondjuk például, hogy egy film vágatlan anyaga háromórás, a vágást követően pedig két óra negyven perc lesz a film játékideje. Ez a filmek szokásos hossza? (Nem.) Ez mit jelez? (Azt jelzi, hogy a filmkészítők híján vannak a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességnek.) Konkrétan mit jelent a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség hiánya egy film esetében? (Azt jelenti, hogy a készítők nem tudják a jobb felvételt kiválasztani, és nem tudnak pontos ítéletet hozni azzal kapcsolatban, hogy melyik felvételt kellene megtartani, és melyiket elvetni.) Nem tudják, hogy a film milyen témát szándékozik közvetíteni, vagy hogy mely jelenetek állnak közeli kapcsolatban a témával. Ennek eredményeképpen nem tudják eldönteni, hogy mit tartsanak meg és mit vessenek el. Vagyis nem tudják, hogy mely jelenetek vagy cselekményelemek azok, amelyek nélkülözhetők, amelyek csak érintőlegesen kapcsolódnak a témához és eltávolíthatók, és mely jelenetek vagy cselekményelemek azok, amelyek a legszorosabban kapcsolódnak a témához és ezért meg kell tartani őket. Mivel ők híján vannak a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességnek, „irgalmat gyakorolnak” a szerkesztés közben, mivel úgy érzik, hogy ezt nem lehet kivágni, és azt sem lehet kivágni. Végül, jelentős erőfeszítést követően, csak a nyilvánvalóan problémás jeleneteket vagy a rosszul felvett snitteket távolítják el. A témával szorosan nem összefüggő tartalmakat egy az egyben benne hagyják. Ez a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség hiánya. Nincs világos megértésük arról, hogy mi a film definíciója; amia filmek konkrét formátumait és kifejezéstechnikáit, továbbá az egyes jelenetek közti kapcsolatot, valamint azt illeti, hogy mely jelenetek igazából egy film jelenetei, ezekből semmit nem értenek. Ez a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség hiánya. Így aztán a filmforgatás alatt telve vannak önbizalommal, a szerkesztés során pedig aggodalom ül ki az arcukra; amikor pedig a felülvizsgálatra kerül sor, halálra aggódják magukat. A felülvizsgálatot követően nagyon biztosnak érzik magukat azzal kapcsolatban, hogy hogyan tovább, mivel – a Fennvaló útmutatása által – megtanulták, hogy mely jeleneteket kell elvetni, és azután már bátran kivágják azokat. Milyen hosszúságúra vágják meg végül a filmet? Egy óra negyven perc hosszúságúra. Az operatőrök eléggé feldúltnak érzik magukat: „Hát nem a munkánk gyümölcsének az elpazarlása ez? Hat hónapig fáradoztunk azon, hogy ilyen sok anyagot felvegyünk, de te kegyetlen voltál, mivel kivágtál ezt meg azt – film ez még így egyáltalán?” Az Én válaszom az, hogy nagyon is helyes, hogy ennyi minden ki lett vágva – pontosan így kell kinéznie egy filmnek. Ami előtte volt, az nem volt film; legjobb esetben is csak egy televíziós dráma volt. Az igazság túlmutat azokon, akiknek szegényes a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességük – semmilyen eredményt nem hoz, ha az ember közli velük az igazságot. Bármilyen dologról vagy elgondolásról és nézőpontról legyen is szó, nem tudják kiértékelni, hogy melyek egyeznek meg a normális emberi mivolt szükségleteivel és normáival, melyek mennek szembe a normális emberi mivolttal, melyek valódiak és gyakorlatiasak, melyek üresek és kitaláltak, melyek vannak összhangban Isten követelményeivel, és melyek mennek szembe Isten szándékaival. Amikor egy film esetében arról van szó, hogy mely jelenetek játszanak a témát támogató szerepet, térnek rá azonnal a lényegre és közvetítik közvetlenül a témát, illetve elengedhetetlenek a téma lényegének a kifejezéséhez, és melyek feleslegesek vagy szükségtelenek – nem tudják értelmezni ezeket a dolgokat és semmit sem értenek közülük. Ami a szerkesztést illeti, folyton „irgalmat gyakorolnak” és vonakodnak megvágni a felvételt. Ez a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség hiánya. Ha az anyag leforgatását követően, a film által közvetíteni kívánt gondolatok és a film által kommunikálni kívánt irány átgondolásának köszönhetően rájössz, hogy mely jeleneteknek nem kellene benne lenniük a filmben, mely jelenetek nem kellőképpen hatásosak, és mely jelenetek olyan tartalékfelvételek, amelyek sohasem a felhasználás céljából készültek, hanem biztonsági tartaléknak arra az esetre, ha különleges körülmények merülnének fel – ha átgondoltad a szívedben ezeket a dolgokat, és vannak a kezelésükre vonatkozó terveid és megoldásaid, ezt hívják úgy, hogy rendelkezel a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességgel. Ha e dolgok egyikét sem tudod megtenni, és alaptalan nézőpontokat és módszereket alkalmazva gondolod át és szemléled a problémákat, a végén pedig nem tudsz helytálló következtetést levonni, az azt jelenti, hogy híján vagy a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességnek. Természetesen a gyülekezetben az emberek többsége híján van a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességnek. A dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség nem arról szól csupán, hogy mennyire tudsz átlátni egy kreatív alkotást, egy művészi alkotást vagy valamit, ami lelki táplálékul vagy az emberek emberi mivoltáról szóló filozófiai elméletként szolgál – a kulcs az, hogy helyénvaló nézetednek is kell lennie ezeket a dolgokat illetően. Egyfelől a nézetednek meg kell egyeznie a tényekkel és az emberi mivolt szükségleteivel. Másfelől annak, amit megértesz vagy felfogsz, egyeznie kell a pozitív dolgokkal és a dolgok törvényeivel; nem lehet üres vagy eltorzult, végső soron pedig az igazságalapelvekhez való igazodás a lényeg. Ha nem csupán azt látod, hogy mely elgondolásokat és nézőpontokat közvetít valami, ha nem rekedsz meg egyszerűen ezen a szinten, hanem azt is látod, hogy ténylegesen helytállóak-e ezek az elgondolások és nézőpontok, hogy ténylegesen egyeznek-e az emberi mivolt szükségleteivel, hogy ténylegesen tiszták-e, és hogy ténylegesen igazodnak-e az igazsághoz – ha ezeket mind meg tudod tenni –, akkor olyasvalaki vagy, akinek jó a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képessége. Azok az emberek, akiknek jó a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességük, jó képességűek. Ha nem tudod elérni mindezeket a dolgokat vagy csak átlagos mértékben tudod elérni őket, akkor csupán átlagos a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességed. Ha alapvetően nem tudsz rájönni ezekre a dolgokra – például ha nem értesz semmilyen audiovizuális művet, irodalmi és művészeti alkotást, műalkotást, stb., legyenek bár elvontak vagy konkrétak, és teljességgel felfoghatatlannak találod őket, akár egy idegen nyelvet, és az emberi mivoltodnak nincs kapacitása az ilyen dolgok kiértékelésére és felmérésére, akkor nincs meg benned a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség; akkor képesség nélkül való ember vagy. Ha egy bizonyos színvilágú, bizonyos megvilágítású és egy bizonyos környezetben játszódó jelenet egyik szereplőjének a viselkedését vagy pszichés állapotát, illetve a mentális állapotának általános kifejeződését megfigyelve meg tudod mondani, hogy ez a jelenet milyen hatással lesz egy néző elméjére, akkor rendelkezel a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességgel. Azok az emberek azonban, akikben nincs meg a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség, nem látják ezt. Ezt mondják: „Mit számít, hogy homályos-e a megvilágítás vagy sem, vagy hogy szépek-e a színek vagy sem? A szereplő talán nem ugyanaz akkor is? Honnan tudod, hogy milyen a mentális állapota? Én miért nem látom?” Ez a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség hiánya. Akárhogy magyarázod is nekik, lehet, hogy azt állítják majd, hogy értik, valójában azonban, a szívükben még mindig nem értik. Örökre idegen marad számukra ez a terület. A dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség híján lévő emberek nem képesek a saját gondolataikat és nézőpontjaikat kifejezni, akármilyen munkát végezzenek is, illetve akármilyen irodalmi vagy művészeti alkotást szemléljenek is éppen. Azon művek vagy alkotások esetében, amelyeknél mély jelentés kifejezésére, egy téma kifejezésére vagy lelki útmutatás nyújtására van szükség, ezt különösen nem tudják jól elvégezni, és nem értenek ezekhez a dolgokhoz. Ha rendelkezel a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességgel, és emellett még az igazságot is érted, akkor jól el tudod végezni Isten házának filmmel, irodalommal és művészettel kapcsolatos munkáját, amelybe a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség is beletartozik, akkor alkalmas leszel erre a munkára, és teljesíteni tudod ezt a fajta kötelességet. Ha híján vagy a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességnek, akkor szegényes képességű vagy és nem lehetsz alkalmas erre a típusú munkára. Némelyek ezt mondják: „Oly sok éve hallgatom az igazságot és értem az igazságalapelveket. Vajon ez azt jelenti, hogy alkalmas lehetek erre a típusú munkára?” Ez még mindig nem lesz elegendő. Még ha értesz is néhány igazságot, ha nincs meg benned emellett a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség is, akkor csak olyan munkát tudsz végezni, mint amilyen az evangélium hirdetése vagy a gyülekezet öntözése. Olyan munkára azonban, amelyhez a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség is hozzátartozik, nem leszel alkalmas. Ezért, ha némelyeket tévedésből választottak ki erre a típusú munkára, és most rájöttek, hogy nincs adottságuk ezen a területen és születésüktől fogva hiányzik belőlük a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képesség, akkor haladéktalanul le kell mondaniuk, ezt mondván: „Én nem tudom elvégezni ezt a munkát. Az én emberi mivoltom nincs birtokában a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességnek.” Természetesen akár birtokában vagy a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességnek, akár nem, ez az egyik norma, amely szerint kiértékelhető valakinek a képessége. Noha nem elsődleges norma, bizonyos különleges munkákhoz a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességre is szükség van. Ezzel véget ért a dolgok kiértékelésére és felmérésére való képességről szóló beszélgetésünk. Egy képesség van még, az innovatív képesség, amelyről legközelebb fogunk beszélgetni.

Világosabbá válnak számotokra a dolgok az ilyen beszélgetésen keresztül? (Igen.) Ha csak általánosságban beszélnék, és azt mondanám, hogy „Azon keresztül lehet kiértékelni valakinek a képességét, hogy mennyire hatékonyan és eredményesen teszi a dolgokat”, csupán elismételni tudnátok ezt a doktrínát, de még mindig nem lenne világos a számotokra, hogy mely konkrét aspektusokra utal a képesség fogalma. Arra gondoltam, hogy később jobb lenne konkrétabban beszélgetni; amikor már világosan láttok ebben a témában, képesek lesztek pontosan kiértékelni és világosan érteni a saját képességeteket. Ez segíteni fog abban, hogy tudjátok, hol a helyetek, és ne becsüljétek túl a képességeiteket. Ha világosan látjátok és értitek a saját képességeiteket, megállapítva, hogy jó, átlagos, szegényes vagy nem létező a képességetek, és azonosítjátok, hogy melyik csoporthoz tartoztok – ha ily módon rátaláltok a megfelelő helyetekre, akkor képesek lesztek illendően cselekedni és viselkedni. Ez egyfelől képessé tesz benneteket arra, hogy pontos megértésetek legyen önmagatokról. Másfelől, ami a romlott beállítottságaitok eloszlatását illeti, az arrogáns beállítottságotok átformálásához is ad bizonyos mértékű segítséget. Talán nem így van? (De igen.) Ezzel fejezzük be a mai beszélgetést. Viszontlátásra!

2023. november 4.