Hogyan kell törekedni az igazságra? (9.)

Ez időszak során a beszélgetésünk témája egy viszonylag széles kört foglalt magában, nem igaz? (De igen.) Magában foglalta az emberi mivolt néhány további konkrét kérdését, és az emberi élet bizonyos kérdéseit is érintette. A legutóbbi összejövetelen beszélgettünk a képességet érintő témákról, majd arról, hogy miként kell felismerni a veleszületett körülményeket, az emberi mivoltot és a romlott beállítottságokat. A képesség témájáról szóló beszélgetésünk alapvetően véget ért; mostantól ennek a tartalomnak az alapján pontosan meg tudjátok ítélni, hogy milyen egy ember képessége. Az említett három aspektusról – a veleszületett körülményekről, az emberi mivoltról és a romlott beállítottságokról – szóló közlés során beszélgettünk az emberek egyes megnyilvánulásairól és megnyilatkozásairól a mindennapi életben, megítélendő, hogy ezek a veleszületett körülményeikhez, az emberi mivoltukhoz vagy a romlott beállítottságaikhoz tartoznak. A veleszületett körülmények, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok három aspektusáról szóló beszélgetésen keresztül most már konkrétan értitek az emberek mint teremtett lények alapstruktúráját? (Egy kicsit jobban értjük, mint korábban.) Annak oka, amiért az emberek életében megmutatkozó megnyilvánulások három aspektusáról beszélgetünk az, hogy a teremtett emberiség veleszületett körülményekből, emberi mivoltból és romlott beállítottságokból áll össze. Nem számít, hogy férfi vagy nő, hogy fiatal vagy idős vagy, hogy melyik embercsoportban vagy melyik országban élsz, melyik időszakban élsz vagy milyen társadalmi környezetben és háttérrel élsz – röviden: mindegy, milyen a külső megjelenésed –, amennyiben teremtett emberi lény vagy, ez a három aspektus alkot téged: veleszületett körülmények, emberi mivolt és romlott beállítottságok. Más szóval: minden ember, aki a romlott emberiséghez tartozik, veleszületett körülményekből, emberi mivoltból és a romlott beállítottságok életéből áll össze. Vagyis minden teremtett emberi lénynek vannak veleszületett körülményei, emberi mivolta és romlott beállítottságai. Egy ember veleszületett körülményeit természetesen Isten rendeli el. Az emberi mivoltot részben a veleszületett körülmények befolyásolják, részben pedig a családi nevelés, a társadalmi környezet és a Sátán nevelése kondicionálja és befolyásolja. A romlott beállítottságok eközben az embernek a Sátán félrevezetése és megrontása által teremtett sátáni beállítottságai és sátáni természete. Ez a romlott természet részben az ember családjától, részben a társadalomtól, részben pedig az ember által különféle környezetekben megtapasztalt hatásoktól és kondicionálástól származik. Ebből a szempontból valójában semelyik teremtett személy sem valamiféle misztérium, mivel ez a három aspektus alkotja: veleszületett körülmények, emberi mivolt és romlott beállítottságok. Ezért valójában könnyen fel lehetne ismerni, hogy miféle ember egy illető. Az Isten által elrendelt és adott veleszületett körülményeket félretéve csak annak felismerése marad, hogy milyen egy ember emberi mivolta és milyen romlott beállítottságai vannak – ezek határozzák meg, hogy milyen az illető lényege. Az efféle felismerés igen világossá teszi a dolgokat. Ezek alapján nem nehéz dolog felismerni, hogy milyen egy ember lényege. Az ilyen felismerésnek van alapja, és van mérési normája is.

Korábban felsoroltuk a veleszületett körülmények egyes konkrét megnyilvánulásait, amelyek nem foglalják magukban a romlott beállítottságokat. A veleszületett körülmények azt az alapot képezik, amelyre az emberek a túléléshez támaszkodnak, és ezek azok a körülmények, amelyekkel a teremtett emberiségnek rendelkeznie kell. Legyenek azok egy ember születésével kapcsolatos körülmények, mint például a születés ideje, környezete és helye, illetve egy ember megjelenéséhez, képességéhez, erősségeihez, ösztöneihez, érdeklődési köréhez és hobbijaihoz, valamint személyiségéhez hasonló aspektusok – ezek mind egy ember veleszületett körülményeinek részét képezik. Ezek a veleszületett körülmények nem rontják meg az embereket, és ezek a veleszületett körülmények természetesen romlott beállítottságokat sem tartalmaznak. Általánosságban a veleszületett körülmények olyan alapkörülmények, amelyekkel egy teremtett emberi lénynek rendelkeznie kell a túlélés és az élet érdekében. Az emberi mivolt arra utal, amit az ember megél a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismerettel és józan ésszel együtt, ami egy veleszületett körülményekkel bíró testből tárul fel. Ami a romlott beállítottságokat illeti, az egyértelmű – a romlott beállítottságok annak eredményei, hogy a Sátán megrontotta ennek a veleszületett körülményekkel és emberi mivolttal rendelkező testnek az életét. Ez egy kicsit elvont? Összességében a teremtett emberek olyan teremtett lények, akiket romlott beállítottságok uralnak, és az emberi mivolthoz tartozó alapvető lelkiismerettel és józan ésszel rendelkeznek. Ezeknek a teremtett lényeknek különféle Isten által elrendelt veleszületett körülményeik vannak. Ez az Isten teremtette emberiség alapstruktúrája. Ebben a veleszületett körülmények és a romlott beállítottságok könnyebben érthetők, az emberi mivolt azonban viszonylag elvont lehet. Egyszerűen fogalmazva, az emberi mivolt a teremtett emberiség egyedi attribútuma, amely megkülönbözteti azt más élőlényektől. Azok a teremtett lények, akikben megvan ez az egyedi attribútum, rendelkeznek lelkiismerettel és józan ésszel, jellemmel, valamint a helyes és a helytelen megkülönböztetésének képességével. Ezek az emberiséget más élőlényektől megkülönböztető egyedi attribútumok alkotják az emberi mivoltot. Ebben az emberi mivoltban természetesen benne van a nyelv segítségével történő kifejezőkészség, a helyes és a helytelen megkülönböztetésének képessége, a megértés képessége, az új dolgok elfogadásának képessége, a Teremtő szavai elfogadásának képessége, valamint a Teremtő megbízatásának elfogadására és mindenféle dolog kezelésére való képesség. Ez az emberi mivolt. Az emberi mivolt legegyszerűbb értelmezése az, hogy az a teremtett emberiség eredendő attribútuma, amely megkülönbözteti azt más élőlényektől. Ennek az attribútumnak a legalapvetőbb jellemzője a lelkiismeret és a józan ész. Így lehet a legegyszerűbben megérteni. Van benne néhány részlet, mint például a tisztesség és a jellem, amelyeknek az emberi mivoltban meg kellene lennie, a különbségtétel a pozitív és a negatív dolgok között, valamint a pozitív dolgok kiválasztása és megvalósítása. Az embereknek alapvetően ezeket a dolgokat kellene megérteniük és ismerniük a veleszületett körülmények, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok három aspektusáról. Korábban gondolkodtatok már ezekről a kérdésekről? (Korábban nem gondolkodtunk róluk.) Értitek őket úgy, hogy először találkoztok ezekkel a kérdésekkel? Fel tudjátok fogni őket? (Valamelyest értjük őket.) Valaki úgy érzi, hogy ez a téma, amelyről beszélgetünk, túlságosan mélyreható és valamelyest elvont, és a filozófiáról való beszélgetéshez hasonlóan egy kicsit felfoghatatlan? A veleszületett körülmények, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok e három aspektusának konkrét megnyilvánulásai alapján, amelyekről ezekben a napokban beszélgettünk, az imént elmondottaknak nem kellene elvontnak lennie számotokra. E három aspektus konkrét megnyilvánulásainak érthetőnek kellene lennie számotokra. Emellett vajon nem kellene szintén világosnak lenniük a három aspektus közötti viszonyoknak is? Az emberi mivolt az a tisztesség, jellem, lelkiismeret és józan ész, amelyet egy ember a veleszületett körülményeinek megléte alapján mutat. A romlott beállítottságok azok, amelyeket az ember az emberi mivolton belül megél a veleszületett körülményeken keresztül, és azok az emberek által megélt különféle beállítottságok, amelyeket a Sátán által beléjük oltott élet ural. Ily módon függetlenül attól, hogy egy illetőnek milyen veleszületett körülményei vannak, azok csupán a legalapvetőbb külső héjat alkotják, miközben az élet, amely valóban uralhatja egy ember lényegét, a Sátán által belé oltott romlott beállítottságokkal egyenlő. Nevezetesen, hogy tisztán lásd egy ember lényegét, nézd meg az általa mutatott beállítottságokat. Ha az általa mutatott beállítottságok az arrogancia, a hajthatatlanság, a csalárdság, az elvetemültség, illetve az ádázság romlott beállítottságai, akkor attól függetlenül, hogy kedves vagy gonosz a jelleme, ez az illető lényegében a Sátántól való, mivel az élete a Sátán romlott beállítottsága. Ezért az, hogy milyen egy ember attribútuma, a benne rejlő élettől függ, nem pedig a veleszületett körülményeitől. Ha az élete a Sátán romlott beállítottsága, akkor függetlenül attól, hogy kívülről mennyire nemesnek vagy nagyszerűnek tűnhetnek a veleszületett körülményei, azok lényegében a Sátántól valók, és az illető a romlott emberiség tagja. Ha egy ember élete olyan, ahol az élete az igazság, akkor attól függetlenül, hogy látszólag milyen hétköznapiak, normálisak vagy lenézettek a veleszületett körülményei – és még ha külsőleg meg is mutatja az emberi mivolta néhány gyengeségét, hiányosságát és hibáját – akkor is a megmentett emberiség része. Lényegében Istenhez tartozik, és nem a Sátántól való. Változik a lényege. Ha egyszer a lényege megváltozik, a hovatartozása is megváltozik – az igazsághoz és Istenhez tartozik. Ezért egy ember hovatartozásának, lényegének és végső sorsának meghatározó tényezője nem a veleszületett körülményei és természetesen nem is teljesen az emberi mivolta, hanem az, hogy milyen az élete. Ha egy ember élete kezdettől a végéig olyan, ahol romlott beállítottságok jelentik az életét, és a Sátántól való, akkor a Sátánhoz fog tartozni; ha az igazság az élete, Istenhez tartozik, így Istenhez fog tartozni, azon a gyönyörű rendeltetési helyen, amelyet Isten elkészített az emberiség számára. Az emberek különféle megnyilvánulásai és lényege alapján minden aspektusban, jelenleg hová tartoznak az emberek? Olyan életük van az embereknek, ahol az igazság az életük? (Nincs.) Akkor pontosan mitől függ egy ember lényege? (Attól, hogy mi az élete.) Pontosan; az a lényeged, amilyen élet benned van. Ha megváltozik benned az élet, és többé nem romlott beállítottságok, hanem az igazság az életed, akkor a lényegedet illetően Istenhez tartozol és az igazsághoz tartozol. Persze az emberek emberi létének attribútuma nem változik – az emberek továbbra is emberek, az attribútumuk tekintetében pedig továbbra is teremtett emberek. Ugyanakkor mivel az életed megváltozott, a hovatartozásod is megváltozott. Összefoglalva, a veleszületett körülmények azok az alapvető körülmények, amelyek a teremtett emberiséget alkotják. Nevezetesen, amíg embernek hívnak, ezeknek a veleszületett körülményeknek létezniük kell benned – ezek az alapvető körülmények. Az emberi mivolt az, ami feltárul és megélésre kerül egy ember normális emberi mivoltából, miközben a veleszületett körülményei között él. A romlott beállítottságok a romlott emberiségben benne rejlő életet jelentik, amely a veleszületett körülmények és az emberi mivolt héja alatt rejtőzik. Az e három aspektus közötti kapcsolatok és különbségek, valamint a teremtett emberiségben általuk játszott szerepek, illetve az általuk betöltött funkciók mind a leírtak szerintiek. Korábban a veleszületett körülmények, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok e három aspektusával kapcsolatos egyes megnyilvánulásokról beszélgettünk, amelyeket az emberek mutatnak. Ugyanakkor az említett három aspektust magában foglaló tartalom messze túlmutat azon, amiről beszélgettünk, ezért ma folytatnunk kell a beszélgetést erről a témáról.

Legutóbb hol hagytuk abba a veleszületett körülmények, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok különféle megnyilatkozásait illetően? A félénkségnél és a bátorságnál, ugye? (Igen.) Ezt a beszélgetést befejeztük. Most nézzük meg a beszéd közbeni dadogást és hebegést – miféle probléma ez? (Egy veleszületett körülmény.) Ez egy veleszületett körülmény és egyfajta testi hiba is. A dadogás formái természetesen különböznek. Egyes dadogó emberek egyetlen szótagot nyújtanak el, míg mások egyetlen szótagot ismételgetnek, és egy egész nap elmegy anélkül, hogy egy teljes mondatot el tudnának mondani. Röviden: ez egy veleszületett körülmény és persze egyfajta testi hiba is. Van ebben romlott beállítottság? (Nincs.) Ebben nincs romlott beállítottság. Ha valaki azt mondja, hogy „hebegsz, amikor beszélsz; biztosan ravasz vagy”, vagy hogy „még dadogsz is beszéd közben; hogyan lehetsz ily arrogáns” – vajon pontosak az ilyen állítások? (Nem.) A dadogás mint hiba vagy hiányosság az egyén romlott beállítottságainak egyetlen aspektusához sem kapcsolódik. A dadogás ezért egy veleszületett körülmény és egyfajta testi hiba. Nyilvánvalóan nem érinti az egyén romlott beállítottságait, és semmilyen kapcsolatban nem áll velük. Van egy másik helyzet is, amely dadogással jár: egyesek általában nem hebegnek beszéd közben, amikor azonban egy kérdést teszel fel nekik, hezitálnak és tétováznak; az egész napjuk rámegy, hogy egyetlen mondatot kimondjanak, és még akkor sem tudod megmondani, mit próbálnak elmondani. A beszédük sosem elég konkrét, folyton találgatnod kell, hogy mire gondolnak – bármit is találsz ki, ők arra gondolnak. Különben pedig mosolyognak a jelentéstartalom helyett. Röviden: egyszerűen nem válaszolják meg közvetlenül a kérdésedet. Például a következőt kérdezed tőlük: „Honnan jöttél?” Ők ezt mondják: „Én… én… nos, csak épp erre bóklásztam és …” Ezt hallván még mindig nem tudod, honnan jött az illető. Vagy megkérdezed: „Hogyan értékeled ennek az embernek a képességét?” „Az ő … képessége, nos… mindenki, tudod… mi mindannyian … ööö … nem vagyunk igazán … egyértelműek” – mondja. Miért beszél ilyen akadozva és töredezve? Dadogás vagy hebegés ez? Nem tűnik annak. Akkor miért beszél így? Ha nem dadogás vagy hebegés miatt, akkor mi az oka? (Romlott beállítottság uralja.) Ez nyilvánvalóan egy beállítottság megnyilatkozása. Azt jelenti, hogy amikor az illető kifejez vagy csinál valamit, egy beállítottság uralja, ami az élete része, és arra készteti, hogy egy bizonyos cél elérése érdekében beszéljen vagy cselekedjen. Mi ez a cél? Az, hogy elfedje a valós tényeket, hogy elkerülje, hogy elmondja neked a valós tényeket; nem akarja ilyen világosan elmagyarázni a dolgokat. Miért viselkedik így? Azért, mert azt hiszi, hogy ha kifejti, mi is folyik valójában, viselnie kell majd a következményeket – vagy megsért valakit, vagy saját magának árt. Nem akarja viselni ezeket a következményeket; nem akarja, hogy ismerd a valós tényeket. Ez a beszédnek és a cselekvésnek egy oly módja és stílusa, amelyet romlott beállítottság ural. Az élet, amely uralja, hogy így cselekedjen, a természetét mutatja, az pedig, hogy így cselekszik, azt bizonyítja, hogy semmiféle igazsága nincsen. Nem az igazságalapelvek szerint beszél. Nos, akkor hogyan kellene az embernek beszélnie, hogy az igazságalapelvek szerint beszéljen? Ehhez becsületes embernek kell lenni, épp ahogyan Isten mondja: „Ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem…” Ezt teszi? (Nem.) Mit csinál? Sem igent nem mond, amikor az igen, sem nemet, amikor az nem. Milyen módszerrel él? Félreérthetően beszél, csalárd és elvetemült módszereket használ a gondolatai kifejezésére, hogy elérje abbéli célját, hogy megóvja önmagát. A dolgok kezelésére vagy valaminek a kifejezésére a Sátán által tanított és belé oltott módszereket használja. Ez nyilvánvalóan a Sátán romlott beállítottsága. Ez nem az emberi mivolt sekélyes megnyilatkozása, hanem a Sátán romlott beállítottságának uralma alatti cselekvésmód megnyilatkozása.

Folytassuk egy másik megnyilvánulással: az izgalmak élvezetével és az unalomtól való idegenkedéssel; amikor az ember mindent és minden életmódbeli választást az izgalmak kedvéért tesz. Milyen probléma ez? Mindenekelőtt, ez vajon a veleszületett körülményeken belüli érdeklődési körök és hobbik közé tartozik? (Igen.) Valóban? Gondoljátok át alaposan – valóban ide tartozik? Normális dolog az izgalmak élvezete egy ember racionalitásában? (Nem normális.) Akkor helyénvaló az, ha a veleszületett körülményekhez soroljuk? (Nem.) Nem helyénvaló, ha így tekintünk rá. Milyen problémakörbe tartozik ez a megnyilvánulás? Ha azt mondjuk, hogy az izgalmak élvezete romlott beállítottság, akkor miféle romlott beállítottság? Arrogancia, csalárdág vagy ádázság? (Egyik sem.) Semelyik romlott beállítottsághoz sincs köze. Akkor milyen probléma? (Az emberi mivolt problémája.) Milyen problémája az emberi mivoltnak? Egyfajta túlzásba esés? (Igen.) Azt jelenti, hogy az ember helytelenül és túlzó módon viseli magát, élvezi az izgalmakat és nyughatatlan. A nyughatatlanság a normális emberi mivolt hiányát jelzi. Lelkiismeret nincs benne, hanem elsősorban a racionalitás hiányát tükrözi a normális emberi mivoltban. Az efféle emberek nem tudnak egy feladathoz ragaszkodni vagy szabálykövető és kötelességtudó módon végezni a kötelességüket. Képtelenek felnőtt módjára tenni a dolgokat; hiányzik belőlük az érett gondolkodás, az érett stílusú magaviselet és az érett módon való cselekvés. Ez legalábbis az emberi mivoltuk hibája. Természetesen nem ér fel arra a szinte, hogy jellemproblémájuk legyen, hanem arra a hozzáállásra vonatkozik, amely szerint viselik magukat és cselekednek. Az újdonságok és az izgalmak élvezete, a következetlenség mindenben, amit csinálnak, a kitartásra való képtelenség, a nyughatatlanság és a helytelenség, és az, hogy folyton izgalmakat akarnak keresni és divatos új dolgokat akarnak kipróbálni – az ilyen típusú problémák az emberi mivolt hibái közé tartoznak. Az izgalmakat élvező emberekből hiányzik a normális emberi mivolt racionalitása; számukra nem könnyű vállalni azt a felelősséget és munkát, amellyel a felnőtteknek meg kell birkózniuk. Bármilyen munkát végeznek, amennyiben hosszú időn át végzik és elveszíti az újdonságát, unalmasnak találják és elveszítik az érdeklődésüket iránta, és az újdonság és az izgalom érzését akarják keresni. Izgalmak nélkül unalmasnak érzik a dolgokat, és még egyfajta lelki ürességet is megtapasztalhatnak. Amikor így éreznek, a szívük nyughatatlanná válik, és izgalmakat, illetve olyan dolgokat akarnak keresni, amelyek érdeklik őket. Állandóan valami nem szokványosat akarnak csinálni. Amikor unalmasnak vagy érdektelennek találják az általuk végzett munkát és az általuk intézett ügyeket, elveszítik a vágyat, hogy folytassák. Még ha olyan munka is, amit végezniük kellene, illetve olyan munka, amely jelentőségteljes és értékes, akkor sem tudnak kitartani. Nézzétek, milyen sokan vannak a nem hívők között, akik gyakran élnek drogokkal. A mögöttes okoktól függetlenül azért élvezik a droghasználatot, hogy az izgalom érzését és olyan irracionális érzeteket keressenek, amelyek túlmutatnak a normális emberekén. Az izgalmakat élvező emberek azokhoz hasonlóak, akik drogokra hagyatkoznak ösztönzőként. A magaviseletük módját illetően híján vannak a normális emberek racionalitásának, és az életmódjuk megválasztásakor mindig szeretnek irracionális és transzcendens érzeteket hajszolni. Ez nagyon veszélyes. Kívülről gyakran úgy tűnik, hogy az efféle embereknek nincsenek komoly problémáik. Ha nem ismered fel ezeket az embereket, illetve nem látod át a lényegüket, illetve az efféle probléma lényegét, talán ezt gondolod: „Ezeknek az embereknek csak instabil a beállítottsága; a harmincas-negyvenes éveikben járnak, ám még mindig éretlenek, mint a gyerekek.” Az ilyen típusú emberek valójában mélyen legbelül folyamatosan izgalmakat keresnek. Bármit is csinálnak, híján vannak a felnőtt gondolkodásnak és tudatosságnak, és annak a megközelítésnek és hozzáállásnak is, amellyel a felnőttek kezelik a dolgokat. Az ilyen emberek ezért nagyon problémásak. Lehet, hogy az emberi mivoltuk nem rossz és a jellemük nem különösebben ádáz, az emberi mivoltuk e hibája miatt azonban igen nehezen alkalmasak jelentős munkára, különösképp bizonyos fontos részmunkákra. Amikor közlöd velük az igazságot, így szólnak: „Mindent értek; csak nem tudom megcsinálni.” Nem tudnak megfelelően és kötelességtudóan élni, illetve dolgozni, a normális emberek gondolkodásával és hozzáállásával. A szívük mindig nyughatatlan. Az ilyen megnyilvánulásokat tanúsító emberek szintén nagyon problémásak. Ezzel zárjuk az izgalmak élvezetének megnyilvánulásáról szóló beszélgetésünket.

A következőkben beszéljünk az érzékenységről. Soroljuk be a legegyszerűbben, a kizárásos módszerrel kezdve. Veleszületett körülmény az érzékenység? (Nem.) Akkor romlott beállítottság? (Nem.) Ha valakiben érzékenység nyilvánul meg, az romlott beállítottság megnyilatkozása vajon? (Nem.) Az érzékenység nem arra utal, hogy valaki egy bizonyos fajta étel fogyasztása után viszketést tapasztal, vagy egy bizonyos illat érzését követően tüsszög vagy könnyezik; nem pollenallergiára, mogyoróallergiára vagy bármiféle tartósítószerre vagy vegyi összetevőre való allergiára vonatkozik – nem fizikai érzékenységre utal. A fizikai érzékenység olyan érzékeny alkatra utal, amely hajlamos bizonyos külső káros szagok vagy anyagok kiváltotta allergiás reakciókra – ez fizikai érzékenység. A fizikai érzékenység csupán egy ösztön az ember veleszületett körülményei között – az ember veleszületett alkatának része. Az itt tárgyalt érzékenység azonban nem erre vonatkozik. Miután kizártuk a veleszületett körülményeket, és belegondoltunk, hogy ez a fajta érzékenység általában nem ér fel egy romlott beállítottság szintjére – ami azt jelenti, hogy nincs konkrét megnyilatkozása egy romlott beállítottságnak – akkor miféle probléma ez az érzékenység? (Az emberi mivolt problémája.) Érdeme az emberi mivoltnak vagy gyengeség? (Az emberi mivolt gyengesége.) Nyilvánvalóan az emberi mivolt gyengesége – ha még ezt sem látod, akkor túlságosan tudatlan vagy. Jó vagy sem érzékenynek lenni? Mivel ez az emberi mivolt gyengesége, természetesen nem jó. Mit jelent az érzékenység? Mondjátok el a saját szavatokkal. (Túlérzékeny elmét jelent.) Elmebetegség a túlérzékenység? Mondjátok meg Nekem, általában túlérzékennyé válnak az emberek idegei? Az idegek az emberi izomszövetben találhatók, és nem érintkeznek külső levegővel, porral vagy más anyagokkal – akkor hogyan válhatnának túlérzékennyé? Ha valaki mindig érzékeny, az nem a gondolatait illető probléma? Ha probléma van a gondolataival, az azt jelenti, hogy probléma van az elméjével? (Igen.) Az elmét érintő problémát a gondolatai irányítják, ha pedig a gondolatai irányítják, akkor az az emberi mivoltával kapcsolatos probléma. Amikor valakinek egy tekintetéről, egy szaváról vagy egy kifejezésmódjáról van szó, vagy amikor egy környezettel vagy egyfajta helyzettel találkozik, túlértelmezi azt, magához kapcsolja, majd pedig a szorongás, az elfojtás, a szomorúság és a csüggedtség érzelmeibe, sőt időnként akár negativitásba süllyed, vagy – ami még rosszabb – a bosszúszomj, az ellenségesség és más hasonlók negatív megnyilvánulásait tanúsítja. Ezek a megnyilvánulások tökéletesen bizonyítják, hogy az érzékenység az emberi mivolt egyfajta hibája. A hiba azt jelenti, hogy ha ilyen jellegű problémád van, az általad felfedett emberi mivolt abnormális. Függetlenül attól, hogy ezt a problémát a gondolataid, a lelki állapotod, a józan eszed vagy a bizonyos tekintetben meglévő konkrét elképzeléseid és nézőpontjaid okozzák, mindenesetre ez az emberi mivoltod hibája. Ez okozza azt, hogy az általad felfedett emberi mivolt abnormális, nem felel meg a normális emberi mivolthoz tartozó racionalitásnak és lelkiismeretnek, sem a normális emberi mivolt gondolkodási mintái szülte gondolatoknak és nézőpontoknak, sem pedig annak a hozzáállásnak, amelynek az emberben a másokkal való érintkezés és a dolgok kezelése során meg kellene lennie. Összegezve, lényegében egy abnormális mentális állapot az, ami az emberi mivolt ezen aspektusában feltárul. Egyesek például azért lesznek túlérzékenyek, mert valaki akaratlanul rájuk pillant – azt feltételezik, hogy az illető lenézi őket, és boldogtalanná válnak, sőt sírnak a szorongástól. Mondjátok meg Nekem, nem egy abnormális mentális állapot ez? Nem elmebetegség? Helytálló az, amit mondok? (Igen.) Hogy pontosak legyünk, az emberi mivolt e megnyilvánulása elmebetegség. A többiek nem tesznek nekik semmit, ők mégis több napon át féktelenül sírnak és nem tudnak túllépni rajta. Ez az emberi mivolt hibája. Ha ilyen emberek vannak körülötted, különösképp elfojtva és korlátozva érzed magad, nem tudod, esetleg mikor hozol bajt a fejedre miattuk, illetve mikor okozol problémákat magadnak, és rendkívül körültekintőnek kell lenned, amikor előttük beszélsz, ismételten megfontolva a szavaidat: „Ha ezt a szót mondom, vajon azt hiszik majd, hogy lenézem őket? Ha nem beszélek velük, vajon azt hiszik majd, hogy megvan a véleményem róluk? Ha mondok nekik pár szót, azt hiszik majd, hogy hátsó szándékaim vannak? Pontosan mi a megfelelő viselkedésmód?” Végül erre a következtetésre jutsz: az efféle emberek egyszerűen elmebetegek – igazán bajos! Akárhogy is közelítesz hozzájuk, az sosem jó; bármit mondasz vagy bármit teszel, sosem fogadják helytálló módon. Különösképp abnormális az emberi mivoltuk. Miután sok időt töltesz el ilyen emberekkel, csak el akarsz távolodni tőlük és kerülni akarod őket, nem vágysz semmilyen további kapcsolatra. Az efféle emberekben nincs meg a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodás – elmebetegek. Az érzékenység ezekre a megnyilvánulásokra vonatkozik; az emberi mivolt hibája. Bár az emberi mivolt hibája, nem egyszerűbb egy romlott beállítottságnál. Ha valakinek az emberi mivoltot illető hibája vagy problémája van, sok gond merül fel, amikor másokkal érintkezik; nehéz lesz kijönni vele, és helyreigazítani is nehéz lesz őt. Ez az emberi mivolt megnyilvánulása.

Beszéljünk egy másik megnyilvánulásról, a csökönyösségről. Ez milyen probléma? (Az emberi mivolt hibája.) Először zárjuk ki a veleszületett körülményeket – a csökönyösség biztosan nem egy veleszületett körülmény, nem Isten adta. Továbbá a csökönyösség nem ér fel a romlott beállítottság szintjére, ezért az emberi mivolt hibája. Melyek a csökönyösség konkrét megnyilvánulásai? Van bizonyos összefüggés a csökönyösség az abszurditás között? (Van valamennyi.) Bizonyos mértékig van összefüggés. Nos, melyek a csökönyösség megnyilvánulásai? Mondjatok egy példát. Milyen emberek hajlamosak a csökönyösségre? Mely szavak és tettek a csökönyösség megnyilvánulásai? (A csökönyös emberek hajlamosak arra, hogy makacsul ragaszkodjanak valamihez, amikor bizonyos emberekkel, eseményekkel és dolgokkal találkoznak.) A dolgokhoz való ragaszkodás egy aspektus. Mondjatok egy példát – milyen dolgokhoz ragaszkodnak? (Amikor valaki felhívja a figyelmet a problémáikra, szeretnek kifogásokkal élni és téves érvelést alkalmazni. Mindig ragaszkodnak egy kifejezéshez vagy egy szóhasználathoz, hogy védjék magukat, és nem hajlandóak elfogadni az igazságot vagy a metszést. Folyamatosan ragaszkodnak az érveikhez, hogy igazolják saját magukat, és magyarázzák az okokat a tetteik mögött.) Amikor mások megmetszik őket vagy az igazságalapelvekről beszélgetnek velük, nem fogadják el. Ehelyett állandóan a saját kifogásaikat és indoklásaikat hangsúlyozzák, az állítva, hogy az ő szándékaik helytállóak, és egyáltalán nem ismerik fel a saját hibáikat. Ez a ragaszkodás egyik megnyilvánulása. Egyesek vakmerő gaztetteket követnek el és elbocsátják őket, ám nem gondolkodnak el magukon. Helyette ezt mondják: „Egyébként is, Isten nem kedvel engem, és nem vagyok olyan ember, aki szereti az igazságot, úgyhogy ennyi – nincs értelme felfelé törekedni.” Valaki a következőt tanácsolja nekik: „Nem kellene ilyen negatívnak lenned. A képességed lehetővé teszi számodra, hogy megértsd az igazságot – törekedned kell felfelé!” Ők így válaszolnak: „Ha Isten úgy rendelte, hogy nem fogsz jó rendeltetési helyet kapni, akkor még ha felfelé törekszel, az is hasztalan. Nem számít, mennyi erőfeszítést teszel vagy milyen jól teljesítesz, hasztalan.” A szívükben állandóan félreértik Istent és küzdenek Vele. Mások bármit is mondanak, nem hajlandóak elfogadni. Nem számít, mennyire pontosan egyezik az állapotukkal az, amit mondasz, vagy mennyire segíthetne nekik a megfordulásban és némi növekedés elérésében, akkor sem fogadják el. Meggyőződésük, hogy a saját gondolataik helytállóak. A csökönyösség megnyilvánulása ez? (Igen.) Együgyűen és szilárdan hiszik: „Isten nem kedvel engem. Bármit is teszek, Isten nem fog kegyelmet tanúsítani irántam – Isten félrerakott engem. Tudom, nem olyan ember vagyok, aki szereti az igazságot, ezért nincs értelme felfelé törekedni. Ha végezhetek valamilyen kötelességet, csak egy keveset végzek majd. Ha munkásnak hívnak, akkor legyen úgy. Akárhogy is, csak követni fogok. Amíg van egy reménysugár, nem távozom.” Ami azt illeti, a képességük és a különböző egyéb körülmények alapján nem kellene ilyen negatívnak lenniük – még mindig képesek néhány értékes dolgot tenni és el tudnak érni bizonyos eredményeket a kötelességük végzésében. A csökönyösségük miatt azonban nem hajlandóak felfelé törekedni, nem fordulnak meg és nem tartanak bűnbánatot; a szívük mélyén úgy hiszik, hogy Isten nem fog kegyelmet tanúsítani irántuk. Mások kapnak különböző fokú világosságot és megvilágosítást, és Isten gyakran tanúsít némi kegyelmet irántuk, ám nem érzik ezt, ezért haragot táplálnak a szívükben Isten iránt. Ez csökönyösség? (Igen.) Egyesek ezt gondolják: „Isten házában azokat léptetik elő és azokat művelik, akik ügyesen beszélnek, vannak adottságaik és erősségeik, és jól adják elő magukat. Isten háza lenézi a hozzánk hasonló embereket, akik nem tudják, miként adják elő magukat és híján vannak az élesszólásnak. Isten nem ad nekünk lehetőségeket. Még ha van is tehetségünk, hasztalan. Még ha van is képességünk és felfogóképességünk, nem számít – akkor is félre kell állnunk. Különösen mivel szegény családból származunk, átlagos a kinézetünk és nem tudjuk, hogyan kell kiöltözni, sosem fogunk sehol kitűnni. Az egész életünk ilyen lesz – nincs státuszunk a világban és nincs státuszunk Isten házában.” A csökönyösség megnyilvánulása ez? (Igen.) Ebből a két példából világosan meg tudjátok magyarázni, hogy mi a csökönyösség? (Az ember makacsul ragaszkodik a saját elgondolásaihoz és senkire nem hajlandó hallgatni.) (Ragaszkodás az ember merev nézetéhez.) A köznyelvben ezt úgy hívják, hogy az ember ragaszkodik a merev nézetéhez, ám ennek nem minden formája csökönyösség – attól függ, hogy helytálló-e a merev nézet, amelyhez ragaszkodik vagy sem. Ha a merev nézet, amihez az illető ragaszkodik, helytálló, akkor az még elfogadható. Ha például valaki abbéli merev nézetéhez ragaszkodik, hogy „az nem számít, mikor, az embernek lelkiismeretesen kell cselekednie”, akkor ez a nézet viszonylag pozitív. Ha azonban a merev nézet, amelyhez ragaszkodik, nem helytálló és nem felel meg a tényeknek, ő mégsem hajlandó elengedni és senki sem tudja rávenni, hogy megmásítsa a gondolatait és a nézeteit, bármit is mondanak, akkor az csökönyösség. A csökönyösség a megértés eltorzult módja – amikor az emberek makacsul ragaszkodnak eltorzult gondolatokhoz és nézőpontokhoz. Nem felel meg az emberi mivoltnak, illetve a józan észnek, még kevésbé felel meg Isten követelményeinek; és persze egyáltalán semmi köze az igazsághoz. A csökönyösség az eltorzult gondolatok és nézőpontok melletti kitartásra vonatkozik az egyén emberi mivolta hevességének és érzelmeinek uralma alatt. Az efféle megnyilvánulásokat tanúsító emberek csökönyösek. Egyesek például, miután elfogadják a metszést és megismerik önmagukat, úgy érzik, hogy tévedtek ebben a dologban és bűnbánatot kellene tartaniuk. Véteknek látják és úgy vélik, hogy a metszés helyes volt, hogy a metszés szerencsére időben érkezett, és hogy nélküle nagy hiba történt volna. A csökönyös emberek azonban nem így gondolkodnak. Ők ezt mondják: „A metszés azt jelenti, hogy lenéznek engem – kekeckednek velem, mert kellemetlennek találnak. Lehet, a vihar szemében értem oda, és balszerencsém volt. Ők épp dühösek voltak és sehol sem tudták levezetni, ezért rajtam töltötték ki a mérgüket azzal, hogy megmetszettek.” Mások ezt mondják: „Nem úgy van, ahogyan gondolod. Miért nem vizsgálod meg, mit tettél rosszul? Az alapelvekkel összhangban kezelted az ügyet? Megsértetted az igazságalapelveket?” Nem vizsgálják meg ezeket a dolgokat, hanem érzelmekkel és hevességgel elemzik, értelmezik és közelítik meg a dolgokat. Összegezve: a csökönyös emberek az esetek túlnyomó többségében nem fogadják el a pozitív dolgokat és az igazságot – még csak pozitív gondolatokat és nézőpontokat sem fogadnak el. Függetlenül attól, hogy mi történik velük vagy milyen környezettel találkoznak, csökönyös módon közelítik meg és teljes bizonyossággal kitartanak. Még amikor az igazságot közlöd is velük, nem fogadják el, és úgy hiszik, hogy teljesen megegyezik a tényekkel az, amihez ragaszkodnak. Mit mondanak gyakran? „Amit hallasz, az megbízhatatlan; csak az valós, amit látsz. Amit én látok, azok a tények. Még ha az igazság is az, amit mondasz, ha nem láttad, nincs jogod beszélni róla.” Azt hiszik, hogy amit ők látnak, azok a tények, és hogy ezek a tények lényegében pontosan olyanok, mint ahogyan látszólag megjelennek. Hasztalan, amikor az igazságról beszélsz – az ő szemükben az igazság csak látszat, csak egy kirakat, csupán kellemes hangzású szavak. Ezért nem fogadják el. Vakon ezt hiszik: „Amit én mondok, igaz – nem hazugság – mivel én láttam a valódi tényeket. Láttam kibontakozni a tények folyamatát.” Amikor például egy csökönyös ember lát egy vitatkozó párt, ahol a férj és a feleség is a válásról kiabál, arra a következtetésre jut, hogy biztosan el fognak válni. Mások ezt mondják: „Csak azért, mert láttad őket a válásról vitatkozni, nem feltétlenül jelenti azt, hogy valóban el akarnak válni. Az emberek durva szavakat mondanak, amikor mérgesek. Ami azt illeti, ez a pár általában nagyon szerető – a kapcsolatuk erős alapon áll. Még ha egész életükben vitatkoznak is, nem tudnak egymás nélkül élni. A feleség mondta valakinek, aki ismeri a helyzetet, hogy lehetetlen, hogy elváljanak. Nos, e tényekre és a szokásos életmódjukra alapozva valószínűleg nem fognak elválni.” A csökönyös ember nem hiszi el. Később utánanéz és látja, hogy a pár tényleg nem vált el, ő azonban továbbra is makacsul hiszi: „Csak látszólag nem váltak el; a magánéletükben már titokban elváltak. Csak a gyermekek miatt nem hozták nyilvánosságra.” Látod, továbbra is makacsul ragaszkodnak ehhez a dologhoz. Csak abban hisznek, amit a szemük lát, valamint a saját ítéletükben, konokul ragaszkodnak ahhoz, hogy az ítéletük, valamint a gondolataik és a nézőpontjaik helytállóak. Még ha a tények nem is olyanok, illetve a lényeg és a probléma gyökere nem olyan, akkor is azt hiszik, hogy úgy van. A megértésük minden dologban kizárólag a saját előítéleteikre, a hevességükre és az érzelmeikre támaszkodik – nem a tények jellege vagy a probléma gyökere alapján hoznak ítéletet. Még ha a helyzet meg is változik, a megértésük módja, valamint a gondolataik és a nézőpontjaik akkor is változatlanok maradnak. Ezek a csökönyös emberek megnyilvánulásai.

Amikor csökönyös emberek konkrét problémákkal találkoznak, a problémakezelésük módjában és az általuk felfedett beállítottságban benne van egy romlott beállítottság. A csökönyösség az emberi mivolt lényeges hibája. Persze a jellem vagy a tisztesség szintjére nem ér fel – csupán azzal a hozzáállással, gondolattal és nézőponttal kapcsolatos, amelyek mentén az emberek másokkal érintkeznek és a dolgokat kezelik. Az, ha valaki csökönyös, elég, hogy megmutassa, hogy hiba van az emberi mivoltában. Amikor ez a hiba egy konkrét ügyben tárul fel, az illető által felfedett dolog már nem csupán az emberi mivolt hibája. Ha egy adott helyzetben makacsul ragaszkodik az eltorzult értelmezéséhez és nézőpontjaihoz, és azt hiszi, hogy ezek megfelelnek az igazságnak, és bárki is közli vele az igazságot, nem képes befogadni azt – sőt még csökönyös cselekedetekkel és kijelentésekkel is előáll, – akkor ez már nem csupán az emberi mivoltának a hibája. Már eljutott arra a szintre, hogy a beállítottságával van probléma – a romlott beállítottság szintjére emelkedett. Amikor például a metszés elfogadásáról van szó, ha megsérti az alapelveket a dolgok végzésében és vakmerő gaztetteket követ el, akkor el kellene fogadnia a metszést. Még ha a metszést nem is fogadja el, a megfelelő büntetést és fenyítést akkor is el kellene fogadnia. Ahelyett azonban, hogy helyesen fogná fel ezt, a balszerencséjéről panaszkodik, így szólván: „Véletlenül pont a tűzvonalba kerültem. Az engem megmetsző személy egyszerűen dühös volt, és sehol sem tudta levezetni a haragját – csupán az történt, hogy beleakadt ebbe a dolgomba, ezért megmetszett.” A metszést illető gondolata, nézőpontja és hozzáállása romlott beállítottság megnyilatkozása. Milyen romlott beállítottságé? (Hajthatatlanságé és az igazságtól való idegenkedésé.) Az igazságtól való idegenkedésé és a hajthatatlanságé. Az embereket és a dolgokat illető gondolatai és nézőpontjai az emberi mivoltának csökönyösségéhez tartoznak, azok a romlott beállítottságok azonban, amelyek ezeket a csökönyös gondolatokat és nézőpontokat szülik, a hajthatatlanság és az igazságtól való idegenkedés. Ez súlyossá teszi a probléma lényegét – az ilyen emberek álhívők. A csökönyösség az emberi mivolt hibája. Melyek a benne foglalt romlott beállítottságok fő jellemzői? A hajthatatlanság és az igazságtól való idegenkedés – ez emeli a romlott beállítottságok szintjére. Mit vesztek észre ebből? Az emberi mivolt egyes hibái, amelyek között szerepelnek azok a gondolatok, nézőpontok és hozzáállások, amelyek szerint az emberek viselik magukat és cselekednek, romlott beállítottságokig fokozódhatnak. A dadogás például az emberi mivolt hibája. A dadogó ember dadogni fog, függetlenül attól, hogy mit mond. Maga a dadogás nem romlott beállítottság és nem emelkedik a romlott beállítottság szintjére. Ha azonban a dadogva mondott szavak bizonyos gondolatokat hordoznak, ezek a gondolatok pedig egy romlott beállítottság uralma alatt születnek, akkor függetlenül attól, hogy az illető született dadogó vagy sem, a szavai mögött rejlő gondolatokban romlott beállítottság foglaltatik. A dadogás beszédprobléma – nincs köze a romlott beállítottsághoz. A dadogó beszédmód használata mögött rejlő gondolatokat és nézőpontokat azonban egy romlott beállítottság váltja ki vagy idézi elő. Tehát látod, hogy amikor az emberi mivolt hibája veleszületett körülményeket foglal magában, annak nincs köze a romlott beállítottsághoz. Amikor azonban az emberi mivolt hibájában ott vannak egy ember jellemének aljas, eltorzult vagy negatív elemei, abban igenis romlott beállítottság van. Értitek? (Igen.)

Vitassunk meg egy másik megnyilvánulást, a zsibbadtságot. Ez milyen probléma? (Az emberi mivolt hibája.) A zsibbadtság az emberi mivolt hibája. Melyek a zsibbadtság jellemző megnyilvánulásai az emberekben? A lomha reakció, a lassú mozgás, valamint a rugalmasság hiánya cselekvés közben, a problémákról való gondolkodás során pedig kevés az ötletük, illetve csak a problémáknak viszonylag kevés aspektusán képesek elmélkedni. Mindezeket zsibbadtságnak hívják. Az emberi mivolt mely aspektusát foglalja magában a zsibbadtság? Magában foglalja az egyén emberekről és dolgokról alkotott szemléletének mélységét, az egyén magaviseletének és cselekedeteinek mélységét, valamint az egyén intelligenciáját és képességét, amikor az emberek és a dolgok szemléléséről, valamint a magaviseletről és cselekvésről van szó. Általában milyen embert jellemzünk a „zsibbadt” kifejezéssel? (A viszonylag gyenge képességű embert.) A zsibbadtság azt jelenti, hogy egy ember gyenge képességű, alacsony az intelligenciaszintje és lomhák a reakciói – ezeknek a megnyilvánulásoknak a megléte zsibbadtság. A zsibbadtság az emberi mivolt lényeges hibája. Ez a zsibbadtság nem arra vonatkozik, hogy zsibbad a karod vagy a lábad és elveszíti az érzékelőképességét – ez nem effajta fizikai érzéketlenség. Nem is afféle személyiségjegyre utal, hogy az ember tompa, nehézkes vagy merev, hanem egy mentális reakció, illetve az ember intelligenciájának megnyilvánulása a problémakezelésben. Az ilyen ember jellemzően gyakran van a zsibbadtság állapotában, nehéz felfogású és nem reagál, amikor az őt körülvevő emberekről, eseményekről és dolgokról van szó. Nevezetesen, látja a dolgokat, ám ezeknek a dolgoknak a lényegét nem tudja átlátni, és nem képes észrevenni a bennük rejlő problémákat. Amikor emlékezteted, hogy gond van, még csak nem is reagál, és nem tudja, hogy az gond. Még ha valaki fel is hívja a figyelmét a problémára, akkor sem képes átlátni a probléma komolyságát, illetve a probléma lényegét, következésképp sok dolgot nagyon lassan kezel. Ez zsibbadtság. A zsibbadtság önmagában az emberi mivolt hibája. Ami a zsibbadt embereket illeti, a koruktól és attól függetlenül, hogy a fizikai testük bármelyik része zsibbadt-e, az emberi mivoltuk ezen aspektusbeli megnyilvánulásaira tekintettel nem tudnak konkrét, lényeges munkát végezni, sem technikai tartalommal járó, illetve jellegét tekintve kifejezetten speciális munkát nem tudnak vállalni. Az ilyen emberek természetesen arra sem képesek, hogy vezetők és dolgozók legyenek. Ha egy vezető vagy dolgozó zsibbadt, akkor baj üti fel a fejét az általa végzett munkában, le fog állni és megbénul. Nem képes észrevenni a problémákat és nem képes azonnal megoldani őket, így hát nem tudja meglátni, amikor különféle problémák merülnek fel, és a problémákat nem lehet megoldani. A szemével nem látja a problémákat, ezért nem tudja a kezét a megoldásukra helyezni, és nem tudja, melyik munkát a legfontosabb elvégezni. Nap nap után csak egy kevés felületes munkát tud rutinszerűen megcsinálni. A Fennvaló bármilyen munkarendet ad ki, továbbadja, ám miután továbbadta, fogalma sincs, hogy az megfelelően megvalósítható-e, milyen eredmények érhetők el, illetve milyenek lesznek a későbbi hatások. Semmit sem lát át. Nem számít, hányan követnek el gaztetteket körülötte vagy okoznak zavarásokat és bomlasztást, nem képes érzékelni. Azt sem tudja, hogy mennyi munkát kell nyomon követni, illetve melyik konkrét munkát kell megvalósítani. Valaki megkérdezi tőle: „Kiosztottad és elrendezted a munkát?” „Mindent elintéztem. Beszéltem velük és egyszer hangosan felolvastam a munkarendet – mindenki ismeri” – mondja. A munkarend megvalósítása ez? (Nem.) A munkarend megvalósításához először a vezetők és a dolgozók felelősségeinek megfelelő kijelölésére van szükség, meg kell határozni, hogy melyik vezető melyik munkát intézze, valamint gondoskodni kell arról, hogy minden részmunkát meghatározott emberekhez rendeljenek. Emellett konkrétan meg kell mondani a vezetőknek és a dolgozóknak, hogy hogyan és mely alapelvek szerint végezzék. Világosan el kell magyarázni mindezeket, hogy mindenki tudja, hogyan kell végezni a munkát. Csak ez jelenti a munka kiosztását. Munkavégzés során egyesek csupán hangosan felolvassák a munkarendet a többieknek, mindenkit megkérnek, hogy ossza meg a vele kapcsolatos megértését és érzéseit, és ennyi. Amíg azt látják, hogy mindenki szorgalmasan végzi a kötelességeit, azt feltételezik, hogy a munkarend megfelelően megvalósult. Ha ezen a ponton megkérdezed őket: „Van bármilyen nehézségük a testvéreknek a kötelességeik végzésében? Vannak még problémák? Beszélgettél a megoldásuk érdekében?” – így válaszolnak: „Nem hallottam semmilyen problémáról – majd utánanézek.” Ami azt illeti, a munkáért felelős személy nem vetett fel semmilyen problémát vagy nehézséget, ám azok a nehézségek igenis léteznek. Azért nem veszi észre őket, mert túlságosan zsibbadt. Például még azt sem képes észlelni, amikor két ember képtelen együttműködni és a kötelessége végzése során státuszért verseng egymással, ami hatást gyakorol a munkára. Sőt, ezt mondja: „Elég jó a kapcsolatuk – beszélgetnek és kommunikálnak egymással. Ha nem tudnának együttműködni, nem beszélgetnének.” Az emberek megkérdezik: „Versengenek egymással a státuszért? Összhangban tudnak együttműködni?” Az illető így válaszol: „Erről nem tudok.” Csak kérdezősködés után derül ki, hogy ők ketten nem képesek együttműködni és versengenek egymással – versengenek azon, hogy ki tart magasztosabb prédikációkat, kinek a hangja hangosabb és ki beszél hosszabb ideig. Isten választott népe már régen észrevette ezeket a dolgokat. Ha megkérdezed az illetőt, hogy haladéktalanul megoldották-e ezeket a problémákat, azt fogja mondani, hogy nem oldották meg, ő nem tudta, hogy ezt a munkát neki kell elvégeznie. Még egy ilyen fontos problémát sem tud megoldani – hát nem gyengeelméjű? (De az.) Egyszer hangosan felolvassa a munkarendet, majd megköveteli, hogy mindenki nyilatkozatot és fogadalmat tegyen, hogy jól végzi a kötelességét, ezt követően pedig késznek tekinti a munkáját. Magában ezt mondja: „Emlékszem, ki a gyülekezetvezető, konkrétan ki felelős melyik részmunkáért és kire bízták a filmkészítő munkát”, ám egyszerűen nem látja, hogy miként kellene ezeket a konkrét részmunkákat megvalósítani. Így fest az, ha valaki zsibbadt és nehéz felfogású – ostoba egyén. Semmilyen problémát nem képes észrevenni és nem tudja, miként beszéljen az igazságalapelvek bármely aspektusáról. Amikor az igazságalapelveket magukban foglaló problémákról van szó, nem tudja, hogyan közölje az igazságot a megoldásuk érdekében. Amikor a személyzetet vagy az adminisztratív munkát érintő problémákról van szó, egyiket sem tudja érzékelni. Még ha tényleg látja is, hogy valaki nem képes elvégezni a munkát, nem tudja, miként oldja meg ezt. Semmit sem lát át. Ezt jelenti a zsibbadtság. Csak azt tudja, miként mondjon pár doktrínát, ám a munkában nem hozzáértő – zsibbadt és nehéz felfogású a megjelenése. Mondjátok meg Nekem, olyan vezető egy ilyen ember, aki megfelelő színvonalú? (Nem.) Ha a vezetők és a dolgozók zsibbadtak, az bajos – egyáltalán semmilyen munkát nem lesznek képesek végezni. Ha nem végzik el azt a munkát, amelyet el kell végezniük, és amikor valaki jelent egy problémát, azt sem kezelik, akkor az már nem egyszerűen zsibbadtság kérdése, hanem a normális emberi mivolt hiánya, valamint a lelkiismeret és a józan ész normális működésének az elvesztése.

A zsibbadtság az emberi mivolt hibája. Bár ez a hiba nem emelkedik a romlott beállítottság szintjére, ez a probléma már önmagában is végzetes. Itt áll egy élő ember, működő érzékekkel és végtagokkal, ám egyszerűen nincs meg benne egy normális ember arra való képessége, hogy szemlélje az embereket és a dolgokat, illetve, hogy viselje magát és cselekedjen. Amikor munkát végez, haszontalan emberhez hasonlatos, akinek nincsenek gondolatai – semmilyen problémát nem vesz észre, arra pedig még kevésbé képes, hogy megoldjon problémákat, amikor mások felvetik őket, és nem látja, milyen munkát kellene elvégezni. Az ő fejében olyan, mintha semmi sem rá tartozna, következésképp semmilyen munkát nem tud végezni – semmirekellő, haszontalan ember. Nem elég súlyos ez a probléma? Látod, a csökönyös és az érzékeny embereknek legalább vannak aktív gondolataik – megvan bennük egy normális ember gondolkodása; vagyis állandóan működik az elméjük. A zsibbadt emberek elméje azonban egyszerű; olyan, mintha megbénult volna az elméjük, mintha halottak lennének. Bár van szemük, bármit látnak, az elméjük nem reagál, és nem fogják fontolóra venni a fejükben; nincsenek gondolataik és teljességgel fabábuk. Mik a fabábuk? Fából faragott emberek; kívülről emberekre emlékeztetnek, amikor azonban hozzájuk szólsz, nem reagálnak. Megkéred őket, hogy őrizzék a házat, ám amikor a házat kirabolják, semmit sem tesznek. Megkérdezed: „Miért nem őrizted a házat?” – és ők még ekkor sem reagálnak. Ha egy ember semmire sem reagál, az nagyon problémás. Más szóval, nem tudnak megvalósulni azok a funkciók, amelyeket az emberi mivolt ösztöneinek működtetniük kellene – mint például a gondolkodás és a tudatosság funkciói, valamint a szem, a fül, az agy és a szív által végzendő funkciók. Nincsenek olyan gondolatai vagy elmarad azokban a gondolatokban, amelyekkel a normális emberi mivoltú embereknek rendelkezniük kellene. Ezt hívják zsibbadtságnak. A zsibbadt emberek nem annyira mások, mint a haszontalan emberek. Egyesek a következőt mondják: „Azt mondod, hogy az efféle emberek zsibbadtak, hogy a szemük, a fülük és az agyuk nem tudja ellátni a funkcióját. Ha azonban megsérted őket, reagálnak. Ha veszteséget szenvednek, reagálnak. Akkor vajon még mindig ostoba embereknek tekinthetők?” Még egyes állatok is értik az emberi beszédet – mind a jó, mind a rossz dolgokat értik, amelyeket mondasz róluk. Ha valaki emberi lényként nem érti az emberi beszédet, akkor elmarad az emberi lét mércéjétől. Ezért annak mérésére, hogy valaki ember-e, az emberekre vonatkozó mércét kell használni. Miért említem az állatokat? Azért, hogy a tudtodra adjam, hogy élőlény vagy, aki a teremtett emberi lények csoportjába tartozik, nem pedig állat. Ha emberként híján vagy azoknak a gondolatoknak, amelyek még az állatokban is megvannak, akkor túlságosan elmaradsz. Még az állatok is tudnak jók lenni és közel kerülni azokhoz, akik jól bánnak velük és biztosítják számukra a mindennapi betevőt. Ha emberként hiányzik belőled az efféle emberi mivolt, vajon akkor is megérdemled, hogy embernek nevezzenek? Miért teszem ezt az összehasonlítást? Azért, hogy a tudtodra adjam, nem állat vagy magasabb rendű állat vagy; egy személy vagy, a legmagasabb rendű lény minden Isten teremtette dolog között – ember. Van nyelvi készséged, gondolkodóképességed és képességed az igazság megértésére. Isten arra teremtett, hogy te legyél az úr mindenek között, hogy irányíts mindent és más élőlényeket. Te vagy az összes élőlény vezetője mindenek között. A vezetésükhöz felettük kell állnod. Jobbnak kell lenned náluk, hogy képes legyél vezetni őket. Az, hogy az állatokat említem, nem azért van, hogy lekicsinyeljelek, hanem azért, hogy emlékeztesselek és megértessem veled, hogy jobbnak kell lenned náluk. Ahhoz, hogy irányítsd és vezesd őket, megtéve azt, amit egy embernek meg kell tennie, aminek az elvégzését Isten rád bízta, használnod kell azokat a képességeket, amelyeket az emberi mivoltodnak bírnia kell, ahogyan a józan ész és a születésed óta elsajátított képességek különböző fajtáit is. Ha teremtett embernek tekinted magad, a teremtett emberiségre szabott mércét kell használnod az emberi mivoltod és a lényeged mérésére. Ennek a mércének nem szabad az Isten által az emberiség számára megállapított mércénél alacsonyabbnak lennie. Ezért egy ember képességének és az emberi mivolta különféle aspektusaiban meglévő problémáinak mérésére az emberekre vonatkozó mércét kell használni. Az emberi mivolt szempontjából sokan szellemileg zsibbadtak és lomhán reagálnak, ami oda vezet, hogy a kötelességeik végzése során sok kötelességüket rosszul végzik – alkalmatlanok a gyülekezeti munkában, és képtelenek az igazságalapelvek szerint gyakorolni. Ezért ismerned kell magad és ismerned kell a határaidat. Ha nem rendelkezel ezzel a fajta képességgel és emberi mivolttal, vagy ha a zsibbadtság hibája van az emberi mivoltodban, akkor nem szabad azért versengened, hogy vezető vagy felügyelő légy. Ha vezető vagy felügyelő lesz belőled, akkor bármelyik gyülekezet munkájáért vagy is felelős, az a gyülekezet megbénul. Bármelyik részmunkáért vagy is felelős, az a munka teljes káosz lesz. Ha nem tudsz alkalmas lenni rá, akkor félre kell állnod, és hagynod kell, hogy azok csinálják, akik képesek elvégezni. Érted? (Igen.) Az öntudatosság, majd annak megtanulása, hogy utat engedj azoknak, akik alkalmasabbak és hogy ajánlj másokat – ez a gyakorlás alapelve. Egyesek ezt mondják: „Olyan zsibbadt vagyok, hogy nem tudom megmondani, ki jó – hogyan ajánlhatnék bárkit?” Ha nem tudod megmondani, ki jó képességű és nem tudsz ajánlásokat tenni, meg kell tanulnod pár leckét. Amikor látsz valakit, aki érti az igazságot és képes tisztán látni másokat, tanulnod kell tőle. Ha többet beszélgetsz vele, képes leszel megtanulni néhány dolgot. Mivel az emberi mivoltodban ott a zsibbadtság hibája, ne légy kényes vagy válogatós abban, hogy milyen kötelességeket végzel. Tebenned van ez a hiba, ezért nem sok olyan munka és kötelesség van, amit tudsz végezni. Ha sok nehézség árán találnak neked egy megfelelő helyet, te pedig továbbra is kényes és válogatós vagy, akkor az nem a zsibbadtság problémája vagy az emberi mivolt hibája, hanem romlott beállítottság. Milyen romlott beállítottság? Arrogancia, az alávetés hiánya és az, hogy nem ismered a határaidat. Semmi vagy, csak egy semmirekellő, idióta, mégis olyan kötelességeket akarsz végezni, amelyek méltóságteljesek, amelyek nem fárasztóak, és amelyeket mások nagyra tartanak – ez arrogáns beállítottságot jelez. Ha nagyon zsibbadt vagy, és van munkád, amelyet el kellene végezned és vannak ügyek, amelyeket el kellene intézned, ám nem csinálod és nem is veszed észre őket, ha még a kisujjad sem mozdítod, amikor a dolgok rosszul alakulnak, és még amikor látsz is valamit, ami sérti Isten házának érdekeit, nem veszel tudomást róla, erre gondolván – „ez nem a saját házamban lévő probléma, ezért nem vesződöm vele”, az nem csupán zsibbadtság, hanem a lelkiismeret és a józan ész hiánya. Ha csak egy kevés lelkiismereted és józan eszed is van, és a sajátodként kezeled Isten házának ügyeit, akkor eleget kell tenned a felelősségednek és nem szabad engedned, hogy Isten házának érdekei sérüljenek. Ha azonban hiányzik belőled ez a jó szándék és egyetlen jó dolgot sem teszel, nem vagy vajon nehéz felfogású és zsibbadt ember? Ezzel zárjuk a zsibbadtság megnyilvánulásáról szóló beszélgetésünket.

Most beszéljünk arról, hogy valakinek szégyentelenül vastag a bőr a képén. Milyen probléma az, ha valakinek szégyentelenül vastag a bőr a képén? (Az emberi mivolt hibája.) Hiba ez? (A gyenge jellem problémája.) A gyenge jellem rossz emberi mivoltot jelent. Az emberi mivolt mely aspektusát foglalja magában az, hogy valakinek szégyentelenül vastag a bőr a képén? A lelkiismeretet és a józan eszet, valamint a tisztességet és a méltóságot. Ebben benne foglaltatik az ember jellemének aspektusa. Mik a konkrét megnyilvánulásai annak, ha valakinek szégyentelenül vastag a bőr a képén? Mely dolgok jelzik, hogy egy embernek szégyentelenül vastag a bőr a képén? Bármiféle szégyentelen dolgokat tesz, az biztosan annak a megnyilvánulása, hogy szégyentelenül vastag a bőr a képén. Hízelkedés és talpnyalás anélkül, hogy kényelmetlennek érezné – hát nem azt jelenti ez, hogy az embernek szégyentelenül vastag a bőr a képén? (De igen.) Miért mondjuk azt, hogy szégyentelenül vastag a bőr a képén? Azért, mert ha egy ember ezt teszi, az azt jelzi, hogy nincs szégyenérzete. Mondhat a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeretet sértő, illetve a tényeknek meg nem felelő szavakat – bármennyire kényelmetlenek vagy kellemetlenek ezek a szavak – anélkül, hogy elpirulna vagy a megdobbanna a szíve, és nem törődik azzal, hogy mások hogyan érzékelik, miután hallották őket; még ha nevetnek is rajta, az sem érdekli. Híján van a szégyenérzetnek, nem igaz? (De igen.) Nem pontosan ugyanaz a szégyenérzet hiánya, mint az, hogy valakinek szégyentelenül vastag a bőr a képén? Továbbá, amikor valaki nyilvánvalóan semmi, mégis nyilvánosan verseng a státuszért és azért, hogy vezető legyen – ez vajon nem azt jelenti, hogy valakinek szégyentelenül vastag a bőr a képén? (De igen.) Nem csupán nyilvánosan verseng, hanem a választások során szavazatokat kreál. Míg mások személyenként egy szavazatot adnak le, ő két szavazatot ad le magára – hát nem arról van szó, hogy szégyentelenül vastag a bőr a képén? (De igen.) Amikor mások nem szavaznak rá, ő szavaz saját magára. Az ilyen emberek pofátlanul és mindenfajta szégyenérzet nélkül versengenek azért, hogy vezetővé legyenek – mennyire szégyentelenül vastag kell legyen a bőr a képükön! Azok, akik szeretik a státuszt és ambícióik vannak, általában mind jól akarják előadni magukat, hogy a többiek őket válasszák vezetőnek. Amint vezetővé választják őket, igen büszkének érzik magukat, ha azonban nem választják meg őket, boldogtalanok és csalódottak – ez normális megnyilvánulás. Azok az emberek azonban, akiknek szégyentelenül vastag a bőr a képükön, nem ilyenek. Minden szükséges eszközt felhasználnak majd ahhoz, hogy vezető váljon belőlük. Ezt mondják: „Senki sem kedvel engem és nem fog rám szavazni, de majd megtalálom a módját, hogy vezető legyek. Még ha csalnom kell és alattomos eszközöket kell is bevetnem, mindenkit ráveszek, hogy engem válasszon vezetőnek!” Mások ezt mondják: „Még ha vezető leszel is, senki sem fog kedvelni. Nem vagyunk jó véleménnyel rólad és rossz a hírneved. Amikor bármilyen munkát szervezel, senki sem fog majd rád hallgatni.” Ők így válaszolnak: „Még ha nem is hallgattok rám, akkor is megpróbálok vezető lenni!” Mennyire szégyentelenül vastagnak kell lennie a bőrnek ezeknek az embereknek a képén! Ebből ítélve vajon nem hiányzik az öntudat az ilyen emberekből? (De igen.) Híján vannak az öntudatnak, és van bennük némi erőszakosság. Ami a magaviseletüket illeti, azoknak az embereknek a gondolataiból és nézőpontjaiból ítélve, akiknek szégyentelenül vastag a bőr a képükön, az emberi mivoltukban nincs szégyenérzet, nem érdekli őket a tisztesség és a jellem, a lelkiismeret, illetve az, hogy kínosan érzik magukat, sem az erkölcs és a magaviseletük alappillére nem érdeki őket – semmibe veszik mindezeket. A gondolataikból és a tudatosságukból ítélve igencsak hülyék, tudatlanok és alantasak. Ezért mondjuk, hogy gyenge, rossz a jellemük. Az általuk tett szégyentelen dolgokat természetesen a téves gondolataik és nézőpontjaik vezérlik. A gyülekezeti választások során ragaszkodnak ahhoz, hogy saját magukat válasszák, saját magukra szavazzanak és vezető legyen belőlük – az elfogadhatatlan számukra, ha nem lesznek azok, és ha nem lesznek azok, gyűlölni fogják a testvéreket azért, mert nem rájuk szavaztak. Amint rájönnek, hogy nem rájuk szavaztál, ellenszenvesnek találnak. Bármit is mondasz, valamivel visszavágnak. Amikor veled beszélnek, rendkívül durvák, mintha tüzet okádnának. Azon is gondolkodnak, hogyan álljanak bosszút rajtad és hogyan gyötörjenek, sőt akár egész életükben nem hajlandóak beszélni veled. Ezeknek az embereknek az említett konkrét tetteiben romlott beállítottság nyilatkozik meg. Milyen romlott beállítottság? (Ádázság.) Finoman fogalmazva, arrogancia és a saját képességeik túlbecsülése – egyszerűen vezetők akarnak lenni. Ám a különféle megnyilvánulásaikból és abból ítélve, ahogyan a dolgokat teszik, olyan emberek, akiknek ádáz a beállítottsága. Ezeknek az aljas emberi mivolttal rendelkező embereknek, akiknek szégyentelenül vastag a bőr a képén, igen nyilvánvaló a romlott beállítottsága. Minden tettük felérhet a romlott beállítottságok szintjére. Az, hogy szégyentelenül vastag a bőr a képükön, a jellemük egyik megnyilvánulása; a beszédükben és a tetteikben tehát a jellemük ezen aspektusa irányítja őket, következésképp sok szégyentelen tettet követnek el és különféle romlott beállítottságokat fednek fel, mint például arroganciát és ádázságot. Ezért az egyén jelleméből megnyilatkozó ádáz megnyilvánulások bizonyos mértékig a romlott beállítottságok közé tartoznak; ezek a megnyilvánulások mind összefüggésben állnak és összefonódnak a természetlényegével, és bármiféle romlott beállítottságának konkrét megnyilatkozása az ádáz jelleméből ered. Az ádáz jellem és a romlott beállítottságok ezért összekapcsolódnak. Az emberek romlott beállítottságai azt követően alakulnak ki, hogy a Sátán megrontja őket. Például az ádáz jellem aspektusai – mint a csökönyösség, a szűklátókörűség és a szégyentelenül vastag bőr – az emberek emberi mivoltában mind abból eredeztethetők, hogy a Sátán megrontotta és megdolgozta az embereket. Az igazság elfogadása előtt az emberek először mind elfogadják számos téves, gonosz és negatív gondolat és nézőpont rontását és félrevezetését – az életükként fogadják be ezeket a téves dolgokat a szívükbe, ez pedig azt jelenti, hogy romlott beállítottságok válnak az életükké.

Annak, hogy valakinek szégyentelenül vastag a bőr a képén, más megnyilvánulásai is vannak. Egyes vezetők és dolgozók nyilvánvalóan bomlasztást és zavarásokat okozó cselekedeteket hajtanak végre, becsapva a felettük állókat, miközben az alattuk állók elől eltitkolnak dolgokat, illetve a munkarenddel ellenkező módon járnak el, a tetteik pedig még a gyülekezeti munkának is nagy kárt okoznak. Ugyanakkor nemcsak hogy nem gondolkodnak el és nem ismerik meg a saját problémáikat, illetve nem ismerik be a gyülekezeti munkát megzavaró gaztettük tényét, hanem épp ellenkezőleg, még azt hiszik, hogy jól végezték dolgukat, és elismerésre és jutalmakra akarnak pályázni, mindenütt dicsekedve és tanúskodva arról, hogy mennyi munkát végeztek, mennyi szenvedést viseltek el, mennyi hozzájárulást tettek a munkájuk során, hány embert nyertek meg az evangélium hirdetése révén munka közben és így tovább. Azt egyáltalán nem ismerik el, hogy mennyi gonoszságot követtek el vagy milyen nagy kárt okoztak a gyülekezeti munkának. Természetesen bűnbánatot sem tartanak, irányt pedig még kevésbé változtatnak. Mondjátok meg Nekem, nem szégyentelenül vastag a bőr az ilyen emberek képén? (De az.) Ha megkérded tőlük: „Az igazságalapelvek szerint végezted a gyülekezeti munkát? A munkád megfelelt Isten háza munkarendjének?” – kerülik a témát. Ha azután mások leleplezik, hogy a munkájuk során súlyos veszteségeket okoztak az Istennek tett felajánlásoknak – egyes veszteségek több száz, mások több ezer, sőt egyesek akár több tízezer jüant is elértek – hogyan reagálnak, amikor kártérítést kérnek tőlük? A lelkiismerettel, józan ésszel és szégyenérzettel bíró normális emberek ennek hallatán összeomlanának, szívük mélyéből megalázva éreznék magukat és szégyenkeznének. Azt hinnék, hogy nem végezték jól a munkájukat és hogy annyira adósai Istennek, és ezért nem próbálnának magyarázkodni; még ha végeztek és némi konkrét munkát és sok szenvedést viseltek is, nem gondolnák azt említésre méltónak. Ha valóban jól végezték volna a munkájukat, vajon oly sok kárt okozhatott volna Isten háza munkájának? Nem okozhatott volna. Egyszerűen az általuk okozott kárból ítélve bizonyságot nyerhet, hogy rosszul végezték a munkájukat, ezért el kell ismerniük a hibát és bűnbánatot kell tartaniuk. Attól függetlenül, hogy az általuk okozott veszteségek igényelnek-e kártérítést, legalább el kell ismerjék azt a tényt, hogy a munkájuk zavarásokat és bomlasztást okozott a gyülekezeti munkában. Csak a teljességgel szégyentelen emberek nem lennének hajlandóak elismerni ezt a tényt. Ők így szólnának: „Még ha meg is térítem a veszteségeket, nem fogom elismerni, hogy hibát követtem el vagy bármit is rosszul csináltam a munkámban. Még ha vissza is fizetem az adósságokat, akkor is érdemes ember vagyok, jobb az átlagembernél Isten házában. Dicsőséges történetem van!” Miféle emberi mivolt ez? Mondjátok meg Nekem, van bármiféle szégyenérzetük az efféle embereknek? Le tudják egyáltalán írni a „szégyenérzet” szót? Ha valóban nincs szégyenérzetük, az problémás. Ha a szívük mélyén világosan tudják, hogy gonoszságot tettek, ám makacsul megtagadják annak szóbeli elismerését, nem nagyon hajthatatlanok vajon az ilyen emberek? Ha a szívük mélyén felismerik, hogy gonoszságot tettek és képesek azt szóban is elismerni, akkor még mindig olyannak számítanak, akiknek van lelkiismerete – még van bennük szégyenérzet. Ha nemcsak szóban nem hajlandóak elismerni, hanem dacosak is a szívük mélyén, állandóan ellenállnak, sőt mindenütt afféle állításokat terjesztenek, miszerint Isten háza igazságtalanul bánik velük, ők pedig balszerencse áldozatai, akkor komoly a problémájuk. Mennyire komoly? Egyáltalán nincs lelkiismeretük, illetve józan eszük. A lelkiismeretnek az igazságérzetet és a kedvességet egyaránt magában kell foglalnia. Az igazságérzet egyik aspektusa az, hogy az emberekben lennie kell szégyenérzetnek. Az emberek csak akkor lehetnek becsületesek, lehet igazságérzetük és szerethetnek pozitív dolgokat, valamint tarthatják magukat hozzájuk, ha ismerik a szégyent. Ha azonban a lelkiismeretedből és az igazságérzetedből hiányzik a szégyenérzet, és nem ismered a szégyent – ha pedig, még miután valami rosszat tettél is, nem érzed kínosan magad miatta, és nem tudsz elgondolkodni magadon, illetve nem tudod gyűlölni magad, és nem érzel megbánást és nem érdekel, hogyan lepleznek le a többiek, valamint arcátlan vagy és nem érzel szégyent – akkor emberként problémás a lelkiismereted, és az is elmondható, hogy nincs lelkiismereted. Ebben az esetben nehéz megmondani, hogy rossz, illetve gonosz-e a szíved, lehetséges, hogy gonosz a szíved, hogy egy farkas szíve; nem pozitív, hanem negatív. A lelkiismeret és az emberi mivolt nélküli emberek démonok. Ha teszel valami rosszat, és egyáltalán nem érzel szégyent, nem érzel megbánást vagy bűntudatot, és nemcsak hogy nem gondolkodsz el magadon, hanem vitatkozol, ellenkezel és azon vagy, hogy védekezz és magyarázkodj, jól kinéző látszatba burkolva magad, akkor – ha az irányadó emberi mivolthoz mérjük – problémás az emberi mivoltod. A józan eszedtől függetlenül, ha elmaradsz a lelkiismeret mércéjétől, akkor nehéz megmondani, hogy valójában van-e emberi mivoltod vagy nincs. Arról ne beszéljünk, hogy milyen a belső szellemiséged, honnan jöttél vagy milyen gonoszságot követtél el a múltban; a korábbi életedről ne beszéljünk. Csak annak a lelkiismeretnek a szempontjából szólva, amellyel ebben az életben rendelkezned kellene, ha nincs benned szégyenérzet, akkor emberként nem vagy megfelelő színvonalú. Egyesek ezt mondják: „Szégyentelenül vastag a bőr a képemen, úgyhogy egyszerűen elveszem, amit csak akarok.” Ez azonban attól függ, hogy hol csinálod ezt – ha Isten házában csinálod, az nem fog működni. Isten háza nem az a hely, amelyből megélhetsz. Ha ahhoz ragaszkodsz, hogy megélj belőle, biztosan szerencsétlenséget hozol a fejedre. Egyesek a következőt gondolják: „olyan vastag a bőr a képemen, mint egy krokodilnak. Bárhová megyek, így viselkedem, úgy parádézom, mintha az a hely az enyém lenne! Nem érdekel, hogy mások mit mondanak rólam – ki tehet ellenem bármit is?” Lehet, hogy az emberek nem tehetnek ellened semmit, ám mivel hiszel Istenben, oda kellene figyelned arra, hogy Isten miként méri és értékeli mindazt, amit teszel, Isten hogyan határoz meg téged és milyen ítéleteket alkot rólad. Ha nem figyelsz erre, vajon még mindig olyasvalaki vagy, aki hisz Istenben? Ha még ezzel sem törődsz, akkor álhívő vagy. Figyelmen kívül hagyhatod, hogy az emberek mit mondanak rólad, de azzal vajon nem kellene-e törődnöd, hogy Isten hogyan értékel, hogyan tekint rád és milyen ítéleteket alkot rólad? Ha Isten olyannak értékel, akinek szégyentelenül vastag a bőr a képén, aki érzéketlen a kínos helyzetekre és nincs benne szégyenérzet, úgy értékeli, hogy sok minden hiányzik az emberi mivoltodból, és hogy híján vagy néhány nagyon fontos dolognak, akkor új lapot kellene nyitnod a magaviseletedben – bűnbánatot kell tartanod és fel kell hagynod azzal, hogy a saját okfejtéseddel állsz elő. Még ha ezer meg ezer kifogásod van is, az az egyedüli tény, hogy szégyentelenül vastag a bőr a képeden, elegendő annak megállapításához, hogy óriási probléma van az emberi mivoltoddal és a lelkiismereteddel. Már csak ezzel mérve is nagyon komoly a problémád. Ha képes vagy érteni, amit mondok, bűnbánatot kell tartanod és fel kell hagynod azzal, hogy a saját okfejtéseddel állsz elő a szívedben. Az okfejtésed hevességből, érzelmekből, a Sátántól ered – még ha azt is hiszed, hogy az okfejtésed nem helytelen, az nem az igazság. Isten nem teljesen a romlott beállítottságaid alapján értékel téged. Mielőtt fontolóra venné a romlott beállítottságaidat, Isten először az emberi mivoltodat nézi meg. Azt, hogy milyen az emberi mivoltod és hogy miként viszonyulsz az egyes dolgokhoz, a jellemed határozza meg. Természetesen az, amit Isten megfigyel, pontos, és a mérce, amellyel téged mér, szintén megfelel az igazságnak. Bárkit is mér, azt sosem a külső megjelenése, hanem az alapján teszi, hogy az illető valójában mit tesz, milyenek a megnyilatkozásai és a megnyilvánulásai a mindennapi életében, milyenek a gondolatai, a nézőpontjai és a hozzáállása az egyes dolgok kezelésében, és hogyan viszonyul a pozitív dolgokhoz, az igazsághoz és Istenhez. Az, hogy Isten végül miként határoz meg, illetve értékel téged, nem számít, nem esik bántódásod. Nem az átmeneti megnyilvánulásodon és az alkalmi vétkeden alapszik; az általános megnyilvánulásaidon alapuló értékelésről van szó. Ezért Isten minden embert pontosan és objektíven értékel. Nem így van? (De igen.) Abban a megnyilvánulásban, hogy valakinek szégyentelenül vastag a bőr a képén, benne van az illető jelleme. Bizonyos mértékig persze a romlott beállítottság szintjére is felér. Mivel ezekben az emberekben megvan az emberi mivolt ezen aspektusa, ez készteti őket arra, hogy bizonyos dolgokat tegyenek, és amikor ezeket a dolgokat teszik, felfedik a romlott beállítottságukat. Függetlenül attól, hogy milyen romlott beállítottság mutatkozik meg, az olyan emberek által felfedett romlott beállítottságok és cselekedetek, akiknek szégyentelenül vastag a bőr a képén, elválaszthatatlanok az emberi mivoltuktól. Az tehát, hogy egy ember romlott beállítottságai tudnak-e változni és levethetők-e, attól függ, hogy milyen a jelleme. Ha gonosz a jelleme, ha ellenáll az igazságnak, taszítja az igazság és idegenkedik az igazságtól, valamint nem fogadja el az igazságot, akkor nehéz lesz levetni a romlott beállítottságait, és nem lesz képes elérni az üdvösséget. Ha azonban a jelleme tekintetében nem gonosz ember, és képes felfogni és elfogadni az igazságot, nem csökönyös és nincsenek az ádáz jellemmel kapcsolatos problémái, akkor levethetők a romlott beállítottságai. Mindenkinek vannak romlott beállítottságai, de mi határozza meg, hogy az ember le tudja-e vetni a romlottságot és elérheti-e az üdvösséget? (Az ember jellemének milyenségétől függ.) Pontosan – attól függ, hogy az illető emberi mivolta jó-e vagy rossz.

A következőkben beszélgessünk a gyanakvásra való hajlamról. Az imént megbeszélt mely megnyilvánulás hasonlít valamelyest a gyanakvásra való hajlamra? (Az érzékenység.) Milyen probléma az érzékenység? (Az emberi mivolt hibája.) A gyanakvásra való hajlam egy szinttel feljebb van az érzékenységnél; a probléma súlyosabb. Az érzékenység csupán egyfajta éretlen emberi mivolt jele, mint egy gyermeké, míg a gyanakvásra való hajlam magában foglal bizonyos konkrét gondolatokat és nézőpontokat – az, amit általában túlgondolásként ismernek, ami gyenge jellemet jelez. Valaki például megkér egy gyanakvásra hajlamos embert, hogy segítsen megvásárolni egy tíz jüanba kerülő terméket, és különösen kihangsúlyozza: „Egyáltalán nem mehetsz tíz jüan fölé. Ha túl drága, ne vedd meg.” Ezt hallván elgondolkodik: „Vajon csak udvariaskodsz? Valójában egy száz jüanba kerülő terméket akarsz, ám túlságosan szégyelled, hogy megmondd. Nos, megveszem neked, hogy boldoggá tegyelek és pozitív érzések maradjanak benned irántam.” Majd miután visszahozza, kiderül, hogy a másik ember ezt mondja: „Ez túl drága. Nekem csak tíz jüanom van; nincs olyan sok pénzem.” Azzal tehát, hogy megvette ennek az embernek a száz jüanba kerülő dolgot, végül nem veszteséget okozott neki? Mégsem érti meg a másik embert, hanem kétségeket táplál, miszerint az illető nem akar több pénzt költeni, és megpróbálja kihasználni őt. Mondjátok meg Nekem, vajon nem nagyon problémásak ezek a kétségekre hajlamos emberek? (De igen.) Miképpen problémásak? (Túlságosan bonyolultak a gondolataik.) A túlságosan bonyolultan gondolkodó emberekkel nehéz társulni. Mondjátok meg Nekem, vajon az egyenes személyiséggel rendelkező emberek hajlandóak ilyenekkel társulni? (Nem.) Nem tudod, belül mit gondolnak vagy milyen irányba mennek a gondolataik, és nem láthatod át a szándékaikat, illetve azt, hogy miként kételkednek benned. Amikor tehát valaminek az intézését rájuk bízod, bár az nyilvánvalóan egy igen egyszerű kis dolog, ők nagyon megbonyolítják és nehézkessé teszik. Mivel ők a folyamat során túlbonyolítják a dolgokat, még te érzed magad kimerültnek és úgy véled, jobb lett volna, ha magad csinálod meg. Nem akarsz ilyen emberekkel társulni, és egyszerűen csak el akarod kerülni őket. Mondjuk például, hogy van valamid, amire nincs többé szükséged, és pazarlás lenne csak egyszerűen ott hagyni, kár lenne eldobni, ezért odaadod egy efféle embernek. Ő nemcsak hogy nem becsüli, hanem a szívében még kételkedik is: „Miért adod nekem ezt? Lennie kell valaminek e mögött. Azt akarod elhitetni velem, hogy jó ember vagy, el akarod érni, hogy tartozzam neked egy szívességgel, vagy arra próbálsz kérni, hogy tegyek meg neked valamit?” Sosem számítottál arra, hogy ennyi mindent gondol egy csekélységről, hogy az, hogy adsz neki egy apróságot, ilyen sok kétséghez vezethet. Sok mindent kell mondanod neki, hogy eloszlasd a kétségeit. Hát nem nagyon problémás ez? Az illető elkezd taszítani, ezután pedig, ha van valami felesleges dolgod, inkább kidobod majd, mint hogy neki add. Miért ne adnád neki? Nem azért, mert kegyetlen vagy, hanem mert nem akarsz bajt szítani. A múltban valaki kibérelt egy helyet, és nem voltak benne tisztítószerek. Ezért hoztam át otthonról pár tisztítószert; némelyik tisztítószer teli flakon volt, míg mások félig voltak. Az illető, aki kibérelte a helyet, ránézett és ezt mondta: „Bár ingyen adtad nekem ezeket a dolgokat, nem fogom megköszönni neked – ezek használtak. Vajon nekem adtad volna őket, ha újak lettek volna?” Nem bántóak ezek a szavak? (De igen.) Miért bántóak? (Így eltorzított egy kis jóakaratot.) A jóakaratomat rosszakaratnak vette. Nem kértem, hogy köszönd meg nekem, és arra sem kértelek, hogy fizesd ki a termékeket. Egyszerűen arról van szó, hogy bérelsz egy helyet és nincs ott sok tisztítószer, neked pedig kényelmetlen elmenni és megvásárolni őket. Csak hoztam neked valamennyit abból, amim nekem van, hogy kényelmesebbé tegyem számodra a dolgokat. Nem akartam benyalni neked azzal, hogy hagytam, hogy használd ezeket a dolgokat – semmivel nem tartozom neked, és én sem kértem, hogy bármilyen szívességgel tartozz nekem. Egy ilyen egyszerű dolog kapcsán gyanakvóvá vált: „Hmm! Mi olyan nagy dolog ebben? Hoztál nekem pár dolgot, és most azt hiszed, hogy szívességgel tartozom neked! Amúgy sem jó az a holmi, amit hoztál – hogy lehetne jó, ha csak úgy elajándékozod?” Egy ilyen embert igazán nehéz kezelni. Nem azt állítottam, hogy ezek valamiféle ritka elixírek lennének – egyszerűen pár hétköznapi tisztítószer. Ha nem akarod használni őket, nem kell. Minek így bonyolítani a dolgokat? Rájöttem, hogy ezzel az emberrel nehéz kijönni és nehéz bánni vele. Nem lett volna vajon kisebb baj, ha egyáltalán semmit nem hoztam volna? Nem feltétlenül. Valószínűleg abból is baj lett volna, ha egyáltalán semmit nem hozok. Az illető akkor is a következőt gondolhatta volna: „Bérelem ezt a helyet, te pedig még tisztítószereket sem hoztál nekem. Testvéreknek kellene lennünk, te mégsem tanúsítottál semmiféle szeretetet irántam!” Így is lenne mit mondania. Az efféle emberek jelleme igen gyenge. Mindig a saját preferenciáik és normáik segítségével mérik mások jóságát és rosszaságát. Állandóan szigorú szemmel vizsgálgatnak és méregetnek másokat, és azt hiszik, hogy ők erkölcsileg magasabban állnak, míg másoknak mind megvan a maguk sötét oldala, valamint hogy másoknak mindig megvannak a saját indítékaik, függetlenül attól, hogy miként cselekednek, miközben egyedül ők nem romlottak és tökéletesek.

A gyanakvásra hajlamos emberek jelleme gyenge. Mivel gyenge a jellemük, szükségképpen ennek a jellemnek az uralma alatt fognak cselekedni. Romlott beállítottságokat fednek fel, biztosan nem normális emberi mivoltot. Ha nem normális emberi mivoltot, akkor pontosan micsodát? Ez a romlott beállítottságokkal kapcsolatos. Amikor arról van szó, hogy valaki gyanakvásra hajlamos, az ilyen emberek által a tetteik és a másokkal való érintkezésük során felfedett jellemző romlott beállítottság természetesen az elvetemültség és a csalárdság. Épp ilyen bonyolultak, épp ilyen elvetemültek és alattomosak a gondolataik. Mivel a kisujjukat sem fogják mozdítani, amíg valami hasznuk nincs belőle, azt feltételezik, hogy mindenki más is ugyanilyen. Még ha te nem is ilyen ember vagy, nem fogják elhinni, és az sem segít, ha magyarázkodni próbálsz – egyszerűen így látnak téged. Minden dolgot és ügyet, valamint minden embert elvetemült módszerrel és elvetemült beállítottsággal szemlélnek. Még ha az, amit teszel, helyes is, összhangban áll az emberi mivolt szükségleteivel, összhangban áll az emberi mivolt racionalitásával, illetve összhangban áll az igazságalapelvekkel, ők akkor is egy sor kérdőjelet tesznek mögé, és ezt kérdik tőled: „Miért csinálod ezt? Mi mozgat?” Te ezt mondod: „Nem mozgat semmi” – ők azonban egyszerűen nem hiszik el – ragaszkodnak ahhoz, hogy a nyakadba varrjanak egy mozgatórugót, és rávegyenek, hogy elismerd. Hát nem bajosak az ilyen emberek? (De igen.) A gyanakvásra hajlamos emberek nehezen jönnek ki másokkal. Az ilyen emberek nyilvánvalóan nem egyszerűek és nyitottak, és persze nem becsületes emberek. A jellemükből alapvetően mind hiányoznak az őszinteség, a kedvesség és a racionalitás elemei. Nos, akkor melyek a jellemük fő alkotóelemei? Paranoia, csalárdság, elvetemültség, az egyszerűség hiánya és becstelenség. Minden embert és minden kérdést nagyon összetettnek látnak. Még ha őszintén beszélsz is velük, elemezni fogják és azon töprengenek, hogy miért mondtad. Még ha régóta kapcsolatban állnak is veled, és ismerik a jellemedet, akkor is gyakran gyanakvással viszonyulnak hozzád amikor beszélnek, ügyeket intéznek vagy társulnak veled. Az ilyen emberek tehát nagyon problémásak. A velük való érintkezés sok teherrel és formasággal jár együtt, és igen sok feladatod is lesz, hogy megismerd őket – hogy megismerd, mit nem kedvelnek, és mit nem szeretnek csinálni, illetve miről nem szeretnek beszélni. Ellenkező esetben, ha nem vagy óvatos, megsértheted őket, illetve szerintük megbánthatod őket. Így bánnak az emberekkel; nos akkor hogy bánnak Istennel? (Istennel ugyanígy bánnak.) Őszintén bánnának Istennel? (Nem.) Amikor például a gyülekezet elrendezi számukra egy kötelesség végzését, töprengeni kezdenek: „Isten tudja vajon, hogy ezt a kötelességet végzem? Emlékezni fog rá? Mennyi erőfeszítést kell tennem abba, hogy boldoguljak és hogy emlékezetes legyen Isten előtt?” Miután egy ideig végzik a kötelességüket, azt is megvizsgálják, hogy a vezetők és a dolgozók hogyan látják őket, és hogy van-e bármiféle negatív értékelésük róluk. Hát miféle emberi mivolt ez? Abból az emberi mivoltból ítélve, amely azon a hozzáálláson keresztül nyilvánul meg, ahogyan a dolgokat intézik, az efféle emberek igen problémásak, és nem könnyű számukra elfogadni az igazságot. Miért van ez? Azért, mert nehéz számukra becsületes embernek lenni; a lelkiismeretük híján van az igazságérzetnek, az eszük nem egészséges, és irracionálisan ítélik meg a dolgokat. Miért mondom, hogy irracionálisan? Azért, mert viszonylag szélsőségesek, hajlamosak arra, hogy makacsul ragaszkodjanak dolgokhoz és aljasak – nem a normális emberi mivolthoz tartozó gondolkodásmóddal szemlélik a dolgokat. Nem nyíltak és őszinték, hanem különösképp sötét módon élnek. Ugyanakkor sosem érzik, hogy sötét módon élnek, sőt azt hiszik, hogy okosabbak másoknál, valamint, hogy több kifinomultsággal és a részletekre jobban odafigyelve élnek, mint mások. Különösen csodálják a saját okosságukat. Ezt úgy hívják, hogy okosnak hiszik magukat. Azok, akik okosnak hiszik magukat, igencsak hiányt szenvednek az emberi mivoltukhoz tartozó józan ész tekintetében és a lelkiismertükben rejlő igazságérzet tekintetében. Az ilyen emberek emberi mivolta ezért szegényes, és mások nem akarnak kapcsolatban lenni velük. Bárki bármit mond, ezek az emberek ügyet csinálnak belőle. Az általuk értelmezettek mind szélsőséges dolgok, amelyek eltorzultak, hevességből fakadnak, a Sátántól valók és érzelmekből erednek – mind sötét és negatív dolgok, az igazsággal ellentétes és az igazságnak ellenálló dolgok. Ezek a dolgok egyáltalán nem tudják a helyes útra vezetni az embereket. Az efféle emberek ezért nagyon taszítóak és undorítóak. Sötét sarkokban és a saját kis világukban élnek. Különösképp nárcisztikusak és önimádók, azt hiszik, hogy nagyszerűbb, nemesebb, tiszteletreméltóbb és méltóságteljesebb életet élnek másoknál – őket senki sem érintheti. Az ilyen emberek jelleme valójában nagyon alantas, és nincs igazi méltóságuk. Az igazi méltóság hiánya alatt azt értjük, hogy különösen gyenge a jellemük, mivel az, ami az emberi mivoltukból feltör, mind sötét dolog, amit nem lehet a nyilvánosság elé tárni, nem tiszta és nem egyenes dolgok. Az ilyen emberek esetében ezért nem lehet méltóságról beszélni. Milyen következményekkel járhat valószínűleg az, ha az emberek gyanakvásra hajlamosak? Egyszerűen fogalmazva, az ilyen emberek teli vannak ravasz trükkökkel. Az, hogy gyanakvásra hajlamosak, azt jelenti, hogy ezek az emberek sok ravasz mesterkedést dédelgetnek. Nézzétek meg, hogy miként nyomják el és tartóztatják le a démon királyok Isten választott népét – oly sok ravasz mesterkedést rejtegetnek, és végül oly mértékben ártanak az embereknek, hogy a családjuk felbomlik, néhány családtag meghal, és elválasztják őket egymástól. Ez a démonok és a démon királyok műve. Ezért a gyanakvásra hajlamos emberek egyike sem jó. Az Istenben hívőknek az igazságalapelvek szerint kell szemlélniük az embereket és a dolgokat, nem szabad véletlenszerűen gyanakodniuk, és bizonyítéknak kell állnia a mondandójuk mögött. Egy ember vagy dolog szemlélésekor általad megfogalmazott gondolatoknak legalább pozitívnak, és mások számára elfogadhatónak kell lenniük. Az persze még jobb, ha megfelelnek az igazságalapelveknek, segítenek másokat és pozitív hatással vannak rájuk. Ugyanakkor a gyanakvásra hajlamos emberek által formált gondolatok és nézőpontok egyike sem felel meg az igazságnak; legalábbis nem pozitív dolgok – nevezetesen az a szemszög, amelyből az efféle emberek mérlegelik a problémákat, illetve az általuk megfogalmazott gondolatok és elképzelések egyszerűen nem felelnek meg az igazságnak. Az efféle emberek ezért sötét sarkokban élnek, és az esetükben nem lehet tisztességről és méltóságról beszélni. A gondolataikból születő dolgok mind sötétek és elvetemültek – ezek a dolgok nem felelnek meg az igazságalapelveknek, és nem lesznek pozitív hatással az emberekre és az életükre. Ha elfogadod az efféle emberek gyanakvásából születő különféle gondolatokat és nézőpontokat, megmérgeznek és magukkal rántanak – ez egyenlő azzal, hogy a Sátán megrontott téged. Ha azonban felismered az efféle embereket és negatív példaként kezeled őket, fejlődhetsz valamennyit és szerezhetsz némi tisztánlátást a negatív dolgok megértésében. Ezzel zárjuk a gyanakvásra való hajlamról szóló beszélgetésünket.

A következőkben beszéljünk az alkalmatlanságról. Mindenki érti, az alkalmatlanság mit jelent – arra vonatkozik, hogy az ember képtelen bármit is jól kezelni, tehetetlennek tűnik, épp, mint amikor az emberek gyakran mondják: „Miért vagy olyan alkalmatlan? Tényleg nincsenek kilátásaid!” Jó az alkalmatlanság? (Nem.) Akkor soroljuk be – mi az? (Az emberi mivolt hibája.) Az alkalmatlanság nyilvánvalóan az emberi mivolt hibája. Az alkalmatlanság azt jelenti, hogy egy embernek igen alacsony az intelligenciaszintje a dolgok intézésében, és gyengék a túlélési képességei – az alkalmatlanság erre vonatkozik. Egyesek esetlen módon beszélnek, képtelenek kifejezni magukat; némelyeknek ráadásul szégyenlős, visszahúzódó személyiségük van – amikor sok ember előtt kell beszélniük vagy reflektorfénybe kényszerülnek, lámpalázasak lesznek, bátortalanok, nem mernek beszélni, és mások gyakran megfélemlítik őket. Egyes gonosz emberek azt hiszik, hogy az ilyen embereket jogos megfélemlíteni – mindennap csúfot űznek az ilyen emberekből és ugratják őket. Az alkalmatlan emberek gyenge képességűek a dolgok intézéséhez. Lehet, hogy néhányuknak a túlélési képessége is gyenge, képtelenek pénzt keresni, és mindig nagyon bátortalanok és túlságosan elővigyázatosak mások körében. Amikor félelmetes embereket látnak, kerülik őket és nem mernek beszélni. Még amikor megfélemlítik is őket, akkor sem mernek ellenállni, attól tartva, hogy talán megsértenek másokat. Az efféle emberek emberi mivoltában leledző alkalmatlanság megnyilvánulásaiból ítélve, ez kizárólag az emberi mivolt egyfajta hibája. Soha senki nem alakított ki téves gondolatokat és nézőpontokat, illetve nem gyakorolt kedvezőtlen hatásokat önmagára vagy másokra az alkalmatlansága miatt; az alkalmatlanság ezért csupán az emberi mivolt hibája. Akar valaki alkalmatlan ember lenni? (Nem.) Senki sem akar alkalmatlan ember lenni – miért van ez? Az alkalmatlan embereket megfélemlítik és mindenki lenézi őket, nem igaz? (De igaz.) Ha aközött kellene választanod, hogy gonosz vagy alkalmatlan vagy, természetesen azt választanád, hogy gonosz légy az alkalmatlanság helyett. Magadban ezt gondolnád: „Soha nem leszek alkalmatlan ember! Ebben a társadalomban rosszul bánnak az alkalmatlan emberekkel és megfélemlítik őket, nem népszerűek; bárhová mennek, lenézik és eltiporják őket a többiek. Nemcsak hogy nem érzik, hogy jelen vannak, hanem a túléléshez való jogukat is elvehetik. Gonosz embernek lenni azonban más – a gonosz emberek bárhová is mennek, a többiek félnek tőlük és nagy tisztelettel bánnak velük. Senki sem meri provokálni őket. Akárhová mennek, kiváltságokat élveznek és még át is gázolnak másokon. A gonosz emberek – bárhol is vannak ezen a világon – boldogulnak.” Ha megkérnének, hogy válasszatok most, semelyikőtök nem választaná azt, hogy alkalmatlan legyen – mindannyian azt választanátok, hogy gonoszok lesztek. Helytálló ez a nézőpont? (Nem.) Miért nem helytálló? Melyik igazságalapelvnek mond ellent? Az alkalmatlanság az emberi mivolt hibája. A leggyakoribb megnyilvánulása az, hogy az ember képtelen bármit jól intézni, megkülönböztetik és kizárják. Mivel a társadalomban megfélemlítik és eltiporják az alkalmatlan embereket, senki sem akar alkalmatlan lenni. Az emberek mind irigylik azokat, akik alkalmasak és ügyesek, sőt mindannyian ki akarnak tűnni mások közül, hogy hatalmat és befolyást szerezzenek és hogy átgázoljanak másokon, hogy bármely csoportban kiváltságaik legyenek és tekintélyük legyen, ezzel nemcsak azt elkerülve, hogy mások megfélemlítsék őket, hanem képessé válva arra, hogy tetszés szerint megfélemlítsenek másokat. Helytálló ez a fajta gondolat és nézőpont? Megfelel az igazságnak? (Nem.) Oly sok igazságot meghallgattatok, és mégis, még mindig helyeslitek a gonosz embereket – ez azt jelenti, hogy meglehetősen elvetemült a beállítottságotok. Bárkit láttok, aki gonosz, irigylitek és csodáljátok őt. A szívetek mélyén nagyon is jól tudjátok, hogy a gonosz emberek rosszak, mégsem tudjátok megállni, hogy ne kövessétek őket, ugyanis úgy érzitek, hogy ez egyfajta támaszt nyújt nektek és megakadályozza, hogy megfélemlítsenek. Amikor alkalmatlan embereket láttok, taszítanak titeket és lenézitek, sőt el akarjátok tiporni őket. De belegondoltál valaha, hogy mennyi gonoszságot követnél el és mennyi megtorlást kapnál, ha gonosz embereket követnél? Milyen esélyed lenne az üdvösség elérésére, ha gonosz embereket követnél? Képes lennél elkerülni, hogy gonoszságot kövess el, ha gonosz embereket követnél? Mondjuk, hogy gonosz embereket követsz, hűségesen szolgálod őket és az alárendeltjükként viselkedsz. Lehet, megosztják veled a torta egy szeletét, és lehet, hogy képes vagy követni őket, hogy másokon átgázolva a legjobb ételeket és italokat fogyaszd, nagy örömöt tapasztalva, elkerülve a megfélemlítést és státuszt szerezve mások között ebben az életben. Ezeknek a dolgoknak az élvezetéhez azonban sok gonoszságot kell elkövetned! Tudod, hogy mennyi megtorlást és milyen súlyos büntetést fogsz kapni? Ez a helyes út? (Nem.) Nos, akkor még mindig hajlandó vagy meghozni azt az áldozatot, hogy a gonoszság elkövetését és a büntetést választod, csak azért, hogy ne légy alkalmatlan ember és elkerüld a megfélemlítést – az ebbéli életben való élvezetért cserébe feláldozva a rendeltetési helyedet és a sorsodat? Vannak, akik valóban ezt a fajta nézetet vallják – inkább választják, hogy gonosz emberek lesznek, mint hogy alkalmatlanok legyenek és megfélemlítsék őket. Hát nem gonosz emberek útját kívánják járni? Az alkalmatlanság csupán az emberi mivolt hibája – mi olyan rossz ebben? Valóban az a jobb választás, ha az ember megfélemlít másokat és gonoszságot követ el? Ha Isten nem hagy éhezni és ellát élelemmel, valóban éhen halhatsz? Ha Isten lehetővé teszi számodra, hogy örömben, szabadságban, boldogságban, gyönyörűségben és békében élj, ezek egyikében sem lesz hiányod. És mi van akkor, ha megfélemlítenek? Ezeket a dolgokat senki sem veheti el tőled – senki sem veheti el azt, amit Isten neked ad. Ha gonosz embereket követsz és gonosz emberek útját járod, mind bűnös öröm lesz, amit élvezel. Ráadásul minden pénzt és anyagi örömöt, amit gonoszság elkövetésével szerzel, erőszakos elkobzás útján kapsz meg, a jelen életben megtapasztalt élvezet meghaladja azt, amit Isten adott neked, és ezért a jövőben több életen át kell majd visszafizetned. A test örömeinek megszerzése ebben az életben büntetés árán – hát nem azt jelenti ez, hogy nem a helyes úton jársz? Inkább azt választanátok, hogy gonosz emberek lesztek, mintsem hogy megfélemlítsenek – ez azt tükrözi, hogy a lelketek mélyén gonoszságot érzékeltek és dédelgettek. Nos, mi olyan rossz az alkalmatlanságban? Ha az emberi mivolt szemszögéből nézzük, egyfajta hiba, ugyanakkor veleszületett körülmény is, ami olyasmi, amin az emberek nem tudnak változtatni. Az alkalmatlan emberek nem maguk választották, hogy alkalmatlanok legyenek. Bár hiba, nem romlott beállítottság, nem az ember jellemproblémája. Nos, akkor mi olyan rossz benne? Ha az alkalmatlanságod és alacsony státuszod miatt gyakran megfélemlítenek, és mélyen érted ennek a világnak az igazságtalanságát és gonoszságát, és ennek a társadalomnak a sötétségét, és ennek következtében őszintén Isten elé járulsz, hogy elfogadd Isten szuverenitását, és készségesen alávesd magad Isten uralmának és vezénylésének, engedve, hogy Isten felelősséget vállaljon a sorsodért – akkor ez az alkalmatlanság vajon nem az oltalom egy formája számodra? Az alkalmatlanság nem negatív dolog; csupán az emberi mivolt egyfajta hibája. Mire vonatkozik a hiba? Elégtelenséget, kis problémát, foltot jelent – csupán olyasmi, ami tökéletlen, valamelyest hiányos, nem teljesen az ember tetszése szerinti, vagy nem ideális, ám gyenge vagy aljas jellemre nem utal. Nos akkor miért nem tudjátok tolerálni ezt a kis hibát? Mi több, ez a kis hiba nagy előnyökkel járhat az életbe való belépésedre nézve. Vagy mondhatni, hogy egyesek – mivel megvan bennük az emberi mivoltnak ez a hibája, ez a veleszületett körülményük, jobban képesek arra, hogy teljes szívvel kövessék Istent a végsőkig. Végül, mivel el tudják fogadni az igazságot, alá tudják vetni magukat Istennek és istenfélő szívük van, képesek levetni a romlott beállítottságaikat és megkapni az üdvösséget. Ebből a szempontból ez áldás – az embereknek nem kellene elutasítaniuk az alkalmatlanságot. Mi olyan rossz az alkalmatlanságban? Az ember romlott beállítottsága nem fog romlani az alkalmatlanság miatt. Isten nem fog lenézni senkit, illetve nem tagadja meg a megmentését azért, mert alkalmatlan, és az alkalmatlanság azt sem befolyásolja majd, hogy elfogadja az igazságot vagy megmeneküljön. A gondolkodásotoknak és a nézőpontotoknak tehát meg kell változnia – ez még elég messze van. Egyesek ezt mondják: „Inkább lennék gonosz ember, mintsem alkalmatlan. Az alkalmatlan embereknek nincsenek kilátásaik, mindenki lenézi őket, sőt még saját magukat is lenézik. Alkalmatlan embernek lenni értelmetlen; gonosznak lenni nagyszerű – bármit megtehetsz, amit csak akarsz, megfélemlíthetsz bárkit, akit könnyűnek tűnik megfélemlíteni, és senki sem mer ellenállni. Milyen ragyogó is így élni!” Milyen előny származik a ragyogásból? Ha haladsz és ragyogóan élsz a világban, a kilátásaidnak és a rendeltetési helyednek annyi. Többé nem tudsz majd Isten elé járulni, és többé nem érzed majd, hogy kapcsolódsz Istenhez; nem fogsz többé vonzódni Istenhez, és Isten házának környezete és munkakörülményei nem lesznek többé vonzóak számodra. Elhagyod Istent és olyan környezetet keresel, ahol bevetheted az erősségeidet és ráébredhetsz az értékeidre. Isten háza megfékezi az emberek gonoszkodását, és egyetlen gonosz ember sem juthat sehová, illetve nem állhat meg szilárdan Isten házában. Ha kedveled a gonosz embereket és az akarsz lenni, akkor is megmaradhatsz vajon Isten házában? Előbb-utóbb eltakarítanak majd. Nemcsak hogy nem sikerül egy jó rendeltetési helyhez jutnod, hanem halálod után büntetést is kapsz az általad elkövetett gonoszságért. Ezért, bár az alkalmatlanság az emberi mivolt hibája, az nem romlott beállítottság, és nem is jelent gonosz emberi mivoltot. Kiben ne lenne néhány hiba? Az alkalmatlanság épp olyan, mint hogy egyesek dadogással születnek, illetve hogy néhány ember egy kicsit csúnyának születik – ezek mind veleszületett hiányosságok. Az embereknek különböző a bőrszínük – egyesek fehérnek, mások sárga bőrrel, megint mások pedig fekete bőrrel születnek. Ez veleszületett körülmény. A sárga bőrű emberek talán nem tűnnek olyan egészségesnek, nem olyan szép az arcszínük – ez kis hiányosság. A fekete bőrű emberek erőteljesebbnek látszanak, mégsem akarja senki, hogy fekete bőre legyen. A fehér bőrű embereket általában irigylik, ám közöttük is vannak páran, akik úgy érzik, hogy nem jó túl sápadtnak lenni, ezért szeretnek bronzszínűre barnulni, mivel azt hiszik, hogy ettől egészségesnek látszanak, és ez ad egy ragyogást a bőrüknek. Látod, az alkalmatlanság ugyanaz, mint az emberek különféle veleszületett körülményei – csupán arról van szó, hogy ez egyfajta hiba. Jelentős probléma tehát? (Nem.) Ezért bár ez a probléma az emberi mivolt hibája, nem befolyásol az igazság elfogadásában és az igazság megértésében. Nos, még mindig ellenálltok annak, hogy alkalmatlan emberek legyetek? (Többé nem.) Továbbra is megfélemlítitek majd az alkalmatlan embereket, amikor találkoztok velük? (Nem.) Régebben eléggé megfélemlítettétek őket, nem igaz? Most, amikor alkalmatlan embereket láttok, még mindig lenézitek és becsmérlitek majd őket? (Nem.) Ha te magad alkalmatlan ember vagy, még kevésbé szabad lenézned önmagad. Ha alkalmatlan vagy, hát legyen – gyakorold azt, hogy becsületes ember légy Isten szavai szerint. Bár talán alkalmatlan vagy, légy becsületes és ne légy csalárd, Isten pedig kedveli ezt a fajta embert. Mit kedvel Isten? Nem az alkalmatlanságodat, hanem azt, hogy az alkalmatlanságod miatt hajlandó vagy becsületesnek lenni; azt, hogy mivel az emberek lenéznek és nem férkőzöl a kegyeikbe, azon gondolkodsz, hogy miként legyél becsületes ember, hogy boldoggá tedd Istent és eleget tegyél Neki, és megtégy bármit, amit Isten mond. Az alkalmatlanságod ily módon előnnyé válik, nem igaz? (De igen.) Nos, most már megváltozott a nézőpontotok? (Igen.) Természetesen nem minden alkalmatlan ember képes mindenképp elfogadni az igazságot. Egyeseknek a jellemükkel is problémáik vannak amellett, hogy az emberi mivoltukban megvan az alkalmatlanság hibája. Ezt nem lehet általánosítani. Az alkalmatlanság önmagában nem jelentős probléma, de azt is meg kell nézned, hogy milyen az ember jelleme. Ha valaki csalárd, vagy aljas a jelleme – ha szégyentelenül vastag a bőr a képén, hajlamos a gyanakvásra, érzékeny, csökönyös, sőt akár ádáz beállítottsága van – akkor az illető nem valami jó. Egy alkalmatlan ember tehát nem feltétlenül egy jó jellem. Rendben, ennyit az alkalmatlanságról szóló beszélgetésünkről.

A következő megnyilvánulás a jószívűség. Ez a megnyilvánulás az emberi mivolt érdeme. Miután oly sokat beszélgettünk, végre elérkeztünk az emberi mivolt egy érdeméhez; az emberi mivoltnak igazán nincs sok érdeme. A jószívűség az emberi mivolt érdemének egyik fajtája. Mivel érdem, részletesen kell beszélnünk róla, ugyanis a legtöbb emberben nincsenek meg az emberi mivolt emberekben megtalálható kevés érdemének megnyilvánulásai. Nos, nézzük meg; hol rejlenek a jószívűség érdemei? (A jószívűség azt jelenti, hogy valaki viszonylag hiteles. Amikor dolgokat intéz, az a többiek számára viszonylag megnyugtató. Terhet visel, hogy jól kezelje a rábízott feladatokat.) (A jószívű embereknek viszonylag jó az erkölcsi magaviseletük, figyelembe vesznek másokat és gondolkodnak mások nevében.) Mások nevében gondolkodni – ez nemes stílus! Ezek az emberek nemesek, ám a jószívűség olyan nemes vajon? (Nem.) A jószívűség csupán azt jelenti, hogy az embernek nem olyan bonyolultak a gondolatai; viszonylag egyszerűek, nem alattomosak; nagylelkű és nem durva másokkal szemben, és nem számol személyes nyereséggel és veszteséggel, amikor másokkal társul. Valaki megsérti, és egy ideig háborog, de aztán erre gondol: „Felejtsd el”, és annyiban hagyja a dolgot. Valaki hosszú időn át tartozik neki, anélkül, hogy visszafizetné, ő pedig átgondolja: „Kínos lenne sürgetni, hogy fizessen. Emellett szorult helyzetben van, és nekem jobban ment akkor, mint neki. Kölcsönadtam és ennyi. Egyszerűen úgy veszem, hogy megsegítem a szegényeket.” Látod, viszonylag nagylelkűek és toleránsak a gondolatai. Amikor például mások félreértik, nem bánja és nem védekezik. Amikor mások megítélik és ostobának nevezik, nem törődik vele. Amikor a kötelességét végzi, nem érzi fárasztónak, és megteszi azokat a dolgokat, amelyeket mások nem hajlandóak. Valaki gúnyolja és így szól: „Mindenki más pihen, akkor te miért dolgozol még mindig?” Ő így válaszol: „Mi a baj azzal, ha egy kicsit többet teszünk? Engem nem fáraszt. A munka tényleg ki tud fárasztani valakit? Ha mások nem csinálják meg, hagyjuk őket. Mivel én meg tudom csinálni, egyszerűen egy kicsit többet teszek.” Nem firtatja az ilyen ügyeket, és lépéseket tesz a munka elvégzése érdekében. Még ha maga veszteséget szenved is, nem említi. Amikor mások nehézségekkel találkoznak, ő kezdeményezi a segítséget. A segítségében nincs saját szándék és cél, és ha mások viszonozni akarnak neki egy szívességet, úgy érzi, hogy egy kis segítség nem nagy ügy, olyasmi, amit meg kell tennie. Még ha mások nem is értékelik a segítségét, miután odanyújtotta, nem csap nagy hűhót körülötte. Amikor itt az ideje segíteni másoknak, ő segíteni fog. Sok az ilyen ember? (Nem sok.) Nem sok ilyen ember van. Bár jószívűek, vannak bizonyos határai a magaviseletüknek. Egyesek például mindig ki akarnak használni egy ilyen embert, hülyének akarják nézni. Miután kihasználták, szólnak pár kellemes szót, hogy kedveskedjenek neki, majd kis idő elteltével ismét kihasználják. Amikor a jószívű ember azt látja, hogy ennek nem lesz vége, nem csinál felhajtást, nem veszekszik vagy vitatkozik velük. A szíve mélyén tudja, hogy ezek nem jó emberek, és nem alkalmasak arra, hogy társuljon velük, ezért attól kezdve figyelmen kívül hagyja, ám nem ítéli meg őket a hátuk mögött. Ha valaki efféle emberről kérdez, legfeljebb ennyit mond: „Az illető csak szeret egy kicsit kihasználni.” Nem túloz, és nem is ítéli meg az embereket hevességből; egyszerűen a tárgyról beszél. A jószívű emberek emberi mivolta valóban igen jó. Az az érdemük, hogy nem csapnak túl nagy hűhót a dolgok miatt. Akármit tesznek, nem hevesség, érzelmek vagy érzések alapján cselekednek; csupán teszik, amit az embereknek tenniük kell, és eleget tesznek azoknak a felelősségeknek, amelyeknek az embereknek eleget kell tenniük. A normális emberi kapcsolatok körén belül megteszik, amit tenniük kell; amit meg tudnak tenni, abban megpróbálnak minden tőlük telhetőt, igyekezve segíteni másokat, és mindezt őszintén és buzgón teszik. Közülük egyesek még semmiféle jutalmat sem keresnek, ezt gondolván: „Én csak segítő kezet nyújtok. Nem kell úgy érezned, hogy sokkal tartozol nekem, és úgy sem kell érezned, hogy sosem tudod viszonozni nekem, csak mert tartozol nekem ennyivel, folyton szolgalelkűen és túlzó tisztelettel viselkedve előttem. Nincs szükség erre.” Az emberek között ezeknek az egyéneknek a legjobb az emberi mivolta. Nem alattomosak és nem is durvák másokkal szemben. Melegszívűek, és az emberi mivoltuknak megvan a kedves oldala. Mindent megtesznek, amire képesek, nem csinálnak nagy felhajtást a személyes nyereségek és veszteségek körül, és nem sokat törődnek a jutalmakkal. Ez az emberi mivolt érdeme. Nézzetek körül, és nézzétek meg, kinek vannak ilyen érdemei. Ha valakinek ilyen a jelleme, akkor jó embernek, rendes embernek tekinthető a romlott emberiség között. Nem csinál felhajtást a dolgok körül, nem alattomos, nem durva másokkal, és nyereségvágy nélkül segít másoknak. Különösen toleráns másokkal, és igen nagylelkű a magaviseletében. Mit jelent az, hogy igen nagylelkű? Azt jelenti, hogy az ember nem vesződik vég nélkül jelentéktelen dolgok miatt, és nem neheztel, amikor mások kihasználják. Ezt hívják nagylelkűségnek, és ez az emberi mivolt jelentős érdeme. A jószívűség is érdem, a nagylelkűség pedig hasonlóképp érdem. Ellentétben áll azokkal, akik kicsinyesek, gyanakvásra hajlamosak, érzékenyek és csökönyösek – ezek az emberek vég nélkül vesződnek jelentéktelen dolgokon, pillanatok alatt dühbe gurulnak, elönti őket a harag, ijesztően hideg az arckifejezésük, semmibe veszik azokat, akik megszólítják őket, és semmi másra nem gondolnak, csak hogy miként álljanak bosszút másokon. Ezek egyike sem olyasmi, ami a normális emberekben kellene legyen. A jószívű embereknek nincsenek ilyen bonyolult dolgok a gondolataikban, sem gyanakvással nem gondolnak senkire. A szívükben minden az, aminek a normális emberekben lennie kell; különösképp megfelel az emberi mivolthoz tartozó lelkiismeretnek és józan észnek, valamint az emberi mivoltban meglévő igazságérzet és kedvesség mércéjének. Amikor velük érintkezel, nagyon nyugodt vagy és úgy érzed, hogy a dolgok igen egyszerűek – nincs oly sok problémás kérdés, és semmitől nem kell óvakodnod. Nem kell találgatásokba bocsátkoznod a gondolataikat illetően, sem kitalálósdit játszanod. Még ha véletlenül megbántod őket, akkor sem kell aggódnod a következmények miatt – és természetesen nem is kell viselned semmilyen következményt. Lehetséges, hogy amikor mérges vagy, hevessé válsz és néhány durva szót kiabálsz rájuk, és akkor épp ők is veszekszenek és vitatkoznak veled, a vitát követően azonban nem neheztelnek, sem mesterkedni nem fognak ellened, sem bosszút nem állnak rajtad. Nem kell aggódnod, hogy ha státuszt szereznek, megnehezítik majd a dolgodat vagy kukacoskodnak veled, és amiatt sem kell aggódnod, hogy ok nélkül célba vesznek. Nincs bennük ilyesmi – egyszerűen ilyen egyszerűek. Biztosan nem fognak ettől kezdve szemrehányást tenni neked. Ha egyszer vége az ügynek, akkor vége. Amikor a későbbiekben beszéltek, továbbra is normálisan bánnak veled. Még ha akkor dühösek is voltak és veszekedtek is veled, a későbbiekben nem neheztelnek rád. Tudják, hogy csak mondtál néhány dühös szót, és megértik: „Ki nem mond pár durva szót, amikor dühös? Nem volt szándékos. Emellett mindenkinek vannak romlott beállítottságai, időnként mindenkinek van rossz hangulata, és mindenkiben van hevesség. Később, amennyiben mindenki lehiggad, elismeri a hibáit és elgondolkodik a tényen, miszerint romlott beállítottságokat fedett fel, és nem sikerült az alapelvekkel összhangban cselekednie – rendben van.” Megbocsátanak neked, nem úgy, mint a gonosz emberek, akik könyörtelenül vadásznak rád, és nem állnak le, amíg tökre nem tesznek. A jószívű emberekben általában nincs bosszúvágy. Ha olyasmit teszel, ami sérti őket, időnként gyűlölhetnek, ám biztosan nem fogják megsérteni az emberi mivolthoz tartozó erkölcsöt, és nem fognak aljas eszközökkel gyötörni. Még ha vannak is romlott beállítottságaik, és mondhatnak vagy tehetnek pár dolgot ezeknek a romlott beállítottságoknak az alapján – mint például felemlegetik néhány múltbéli hibádat vagy megmetszenek – nem fognak légből kapott dolgokat kitalálni, illetve kihasználni az általuk gyakorolt hatalmat azért, hogy támadjanak vagy bosszút álljanak rajtad. Még ha támadni is akarnak vagy bosszút akarnak is állni rajtad, és megvan bennük ez a fajta romlott beállítottság – mivel az emberi mivoltukban benne van a jószívűség érdeme –, amikor bosszút akarnak állni, fékezik magukat és képesek lesznek megfelelő határokon belül tartani a dolgokat. Ha még egy hatalommal rendelkező romlott ember is el tudja érni ezt a szintet, az már elég dicséretes. Ha nincs a birtokában ez az érdem, a legtöbb ember az önuralomnak még ezt a fokát is képtelen elérni, és nem tud tartózkodni attól, hogy támadjon másokat és bosszút álljon rajtuk.

A jószívűség megnyilvánulása vagy megnyilatkozása az emberi mivolt érdeme. Az emberi mivolt ezen érdeme nagymértékben megfékezi vagy ösztönzi az embereket, lehetővé téve számukra, hogy bizonyos fokú szabályozásra és önuralomra tegyenek szert, amikor a romlott beállítottságuk feltárul. Ha egy ilyen jószívű ember olyasvalaki, akinek van lelki megértése, aki képes felfogni az igazságot és elfogadni az igazságot, akkor az emberi mivoltának ezen érdeme képessé teszi őt arra, hogy szigorúbban betartsa az alapelveket az emberek és a dolgok szemlélése, valamint a viselkedése és a cselekvése során, nem így van? (De igen.) Egy ravasz ember ugyanakkor sokkal agyfúrtabb és más, mint egy jószívű ember. Miután valami rosszat tesz, nemcsak hogy nem gondolkodik el önmagán, hanem még fokozza is a gaztettét, és végigviszi azt. Ez ördöggé változtatja őt, ami teljesen ellentétes azokkal az alapelvekkel, amelyek szerint egy jószívű ember cselekszik. Ha például valaki egy jószívű ember, és megvan benne az emberi mivoltnak ez az érdeme, akkor amikor vitatkozik veled, tények alapján fog beszélni. Nem túloz, nem talál ki légből kapott negatív dolgokat rólad, illetve nem rágalmaz és nem sérti meg a becsületedet azért, mert haragszik rád. Biztosan nem tenne ilyesmiket. Amikor vitatkozik veled, lehet, hogy arrogáns vagy ádáz beállítottságot fed fel, ám az általa mondott szavakat teljes mértékben fékezi a lelkiismerete, a józan esze és a jószívű emberi mivolta. Ily módon bizonyos szinten csökken a téged ért sérelem. A gonosz emberekből ugyanakkor hiányzik az emberi mivolt jószívű aspektusa. Hogyan veszekednek a gonosz emberek? „Egy szajha, egy cafka vagy! Megsértem az őseid nyolc nemzedékét, és megátkozom az őseid nyolc nemzedékét!” Efféle durva és rosszindulatú dolgokat mondanak. A gonosz emberek ilyenek – aljas a jellemük. Egyes aljas jellemű emberek nem tényekre alapozzák a sértéseiket. Miért nem tényekre alapozzák? Azért, mert híján vannak a lelkiismeretnek, és nem felelnek meg a lelkiismeret mércéjének. Amikor megsértenek másokat, a lelkiismeretük nem korlátozza őket. Meggondolatlanul becsmérelnek, bármiféle sértést kimondanak, ami csak eszükbe jut. Azokat a szavakat fogják kimondani, amelyekkel levezethetik a gyűlöletüket, mélyen megsebezhetik a szíved és az őrületbe kergethetnek a haraggal. A sértegetéseik gyakorlatilag halálra dühíthetnek téged. Az ilyen emberek szívében nincs kedvesség, és teli vannak rosszindulattal. A gonosz emberek elsősorban arroganciát és ádázságot, ezt a kétféle beállítottságot mutatják. Az általuk szórt szavak lényegében átkokat hordoznak, teli vannak a Sátán rosszindulatával, és kellően pusztító erejük van; akár a legrosszindulatúbb átokszavakat is képesek odavágni. Ha van emberi mivoltod vagy ha jószívű az emberi mivoltod, akkor nem tudsz kimondani ilyen sértéseket; sőt, nem tudsz légből kapott dolgokat kitalálni. Ez azért van, mert van lelkiismereted és van benned racionalitás, és a lelkiismeretedben foglalt jó természet és jószívűség aspektusa nagyban visszatart és szabályoz téged, és lehetetlenné teszi, hogy efféle sértéseket mondj. Amikor valaki megsért, dühös vagy, és az ősei nyolc nemzedékét akarod megsérteni és megátkozni, azt mondván, hogy menjenek a pokolba, ám átgondolod: „Milyen jogon átkozom őket? Nem vagyok Isten, és nem enyém az utolsó szó.” Vulgáris szavakkal akarod visszaadni a sértést, de átgondolod: „Ha vulgáris szavakat használok, még magam is undorodni fogok – mit fognak rólam gondolni az engem körülvevő emberek? Nem azt jelentené, hogy nincs bennem tisztesség és méltóság? Nem úgy viselkednék, mint egy hárpia? Nem leszek ilyen ember.” Nem tudod rávenni magad, hogy sértegesd őket. Ezért a beszéded nagymértékben visszafogott, és igen korlátozott az, aminek a kimondásáig eljutsz. Legfeljebb talán ezt mondod: „Sátán vagy, súlyos a romlott beállítottságod, nem tudod elérni az üdvösséget, és Isten nem kedvel téged.” Legfeljebb pár ilyesmit tudsz mondani, de azután átgondolod: „Nem az én dolgom eldönteni, hogy Isten nem kedvel-e valakit”, ezért híján vagy az önbizalomnak, amikor ezt mondod. Amikor valaki megsért és átkoz téged, és azt mondja, hogy menj a pokol tizenhetedik bugyrába, magadban erre gondolsz: „Átkozni valakit és azt mondani neki, hogy menjen a pokol tizenhetedik bugyrába – ezek a szavak túlságosan durvák! Én nem tudnék ilyesmit mondani. Finomabban kell bánnom a szavaimmal!” Miért tudnak ilyen gondolataid lenni? Azért, mert az, ami az emberi mivoltodban létezik, különbözik attól, ami a gonosz emberekében van. Ha jószívű vagy és jó a természeted, és van lelkiismereted és józan eszed, az általad mondott szavak nagyon racionálisak lesznek. A lelkiismereted határain belül mondhatsz néhány dühös szót vagy engedhetsz kicsúszni a szádon néhány csúnya szót, ám miután kimondtad őket, te magad is nagyon feldúlt vagy, és nem igazán bántottad meg a másik embert – a szavaidnak nincs pusztító erejük. A gonosz emberek annál jobban örülnek, minél inkább megsértenek másokat, míg te annál feldúltabb leszel, minél inkább megsértesz másokat – magadban ezt gondolod: „Felejtsd el, egy szintre süllyedni egy ilyen aljas jellemmel és gonosz emberrel értéktelen és értelmetlen. Többé nem veszekszem vele.” Egy gonosz emberrel vitatkozni épp oly hiábavaló, mint a Sátánnal az igazságról beszélni. Nem kell vitatkozni, illetve évődni vele. A jövőben egyszerűen maradj távol az ilyen emberektől. Gondolnál arra, hogy árts nekik? Gondolnál arra, hogy bosszút állj rajtuk és lehetőséget keress arra, hogy megleckéztesd őket? Nem ilyen kegyetlen a szíved. Te csak ezt mondogatod magadban: „Felejtsd el. A tőlük kapott pár sértés semmilyen veszteséget nem okozott nekem; nem fogok évődni velük emiatt.” Egyesek még vigasztalják is magukat, mondván: „Egyébként is, Isten nem átkozott engem. Az ő átkaiknak pedig semmilyen hatásuk nincs.” A helyzet az, hogy mivel van lelkiismereted és józan eszed, és az emberi mivoltodban jószívű vagy és jó a természeted, egyszerűen nem tudod kimondani ezeket a sértéseket. Piszkosnak és megalázónak találod őket. Ha ezek a szavak elhagynák a szádat, úgy éreznéd, hogy ellenkeznek a lelkiismereteddel. Különösen amikor kitalációkról és alaptalan dolgokról van szó, még kevésbé tudod kimondani őket. Az, hogy képtelen vagy kimondani őket, egy védelem számodra. A szavaiknak jelentős pusztító erejük van és kárt okoztak neked – ez az ő gaztettük. Mi hívta életre ezt a gaztettet? Az, hogy az emberi mivoltukban aljas minőségek vannak. Amikor konfliktusuk vagy vitájuk van veled, a romlott beállítottságuk határtalanul felduzzad, és féktelenül tudnak átkozódni. Ilyen aljas a jellemük, ezért természetszerűleg romlott beállítottságot fednek fel. Ha azonban te jószívű és jó természetű ember vagy, akinek van lelkiismerete, józan esze és emberi mivolta, egy ilyen helyzetben nemcsak hogy nem árasztod a romlott beállítottságodat, hanem az emberi mivoltod nagymértékben megfékezi a romlott beállítottságod megnyilatkozását. Ez rendkívül a hasznodra válik. Látszólag úgy tűnik, mintha veszteséget szenvedtél volna, hátrányban vagy és nem tudod legyőzni az illetőt egy vitában, mások számára pedig nevetség tárgyává válsz. Valójában az emberi mivoltod megóvott téged, megakadályozta, hogy gonoszságot kövess el, olyasmit tegyél, ami Istennek nem tetsző, illetve olyan szavakat mondj, amelyek Istennek nem tetszőek. Ily módon bizonyos mértékig nem óvott-e meg? (De igen.) Az emberi mivolt érdeme nagymértékben megóvott téged, és megakadályozta, hogy a romlott beállítottság felfedése során a továbbiakban Istennek nem tetsző vagy Általa megvetett dolgokat tegyél, illetve olyan szavakat mondj, amelyeket Isten utál és elítél. Bár ez nem számít jótettnek, legalább nem követtél el gonoszságot. Nem ítélik el azt, amit ebben a helyzetben tettél, és nem büntetnek meg érte. Ezzel szemben a gonosz embereket nemcsak elítélik, hanem meg is büntetik azokért a dolgokért, amelyeket az aljas jellemük uralma alatt tesznek. Viselniük kell a következményeket és felelősséget kell vállalniuk. Ezért úgy tűnhet, hogy azok az emberek, akiknek ez emberi mivoltában vannak különféle érdemek, bizonyos ügyekben szégyenben maradnak, elveszítik a státuszukat és a méltóságukat, és különösképp elveszítik a lehetőséget, hogy kezdeményezőn érvényesítsék az érveiket, ám ez nem jelent veszteséget. Egyesek ezt kérdezik: „Ha ez nem veszteség, akkor azt jelenti, hogy előnyszerzés?” Ez nem mérhető veszteség vagy előny szempontjából. Akkor hogyan kell mérni? Így kell mérni: veszteséget szenvedni bizonyos helyzetben nem számít; a lényeg az, hogy előnyöd származzon belőle. Ebben a helyzetben az emberi mivoltod érdemei óvták a viselkedésedet, megakadályozták, hogy gonoszságot kövess el és gondoskodtak róla, hogy Isten ne ítéljen el. Hát nem előnyszerzés ez? Most valószínűleg nem szenvedsz büntetést a gonoszság elkövetése miatt. Hát nem jó dolog ez számodra? (De igen.) Bár nem jócselekedet, amelyet aktívan végrehajtottál, nem is az igazságalapelvek aktív betartásának tette, azon keretek között, hogy érdemek vannak az emberi mivoltodban, olyasmit tettél, ami nem sérti az igazságalapelveket. Ily módon védett vagy. Bár nem fognak megemlékezni róla, legalább nem ítélik el. Így pedig nem kell felelősséget viselned, illetve büntetést elszenvedned. Hát nem jó dolog ez? (De igen.) Isten követésének folyamán, függetlenül attól, hogy amit teszel, az megfelel-e az igazságnak, és függetlenül attól, hogy Isten hogyan tekint rá, legalább tiszta a lelkiismereted. Még ha Isten nem is emlékszik rá, legalább azt kerüld el, hogy Isten elítéljen, vagy hogy arra késztesd, hogy gyűlöljön téged. Ez a legalapvetőbb alapelv, amelyet követned kell. Hát nem nagyon fontosak az emberek számára az emberi mivolt érdemei? (De igen.) Akkor ne érezz állandóan vonakodást csak azért, mert azt hiszed, hogy az emberi mivolt egyes érdemei népszerűtlenné tesznek az emberek körében, midig lemaradsz a haszonszerzésről vagy az előnyökről, és az összes előnyt mások fogják kihasználni, miközben mindig te leszel az, aki veszteséget szenved. Mi olyan rossz a veszteségben? Legalább azt élvezed, amit Isten eredetileg neked adott, és nem vetted el azt, ami másoké. Ha kihasználsz, az nem helyénvaló – azt jelenti, hogy mások részéből vettél el. Ha elveszed azt, ami nem a tiéd, Isten el fog ítélni. Az embereknek nem szabad olyasmit tenniük, amit Isten elítél. Egyesek ezt mondják: „Nem tudom, miféléket kellene cselekednem, amire Isten majd emlékezni fog.” És azt tudod, hogy Isten mely cselekedeteket ítéli el? Ha igen, akkor legalább ehhez a határhoz tartanod kell magad: Ne tégy olyasmit, amit Isten elítél. Érted? (Igen.) Most, hogy többet beszélgettünk ezekről a kérdésekről, értened kellene.

A legtöbb emberből hiányzik a jószívűség érdeme az emberi mivoltban. Bár ha valakiben tényleg megvan ez az érdem, akkor valóban jó ember a romlott emberiség között – nagyon ritka az ilyen ember. Ha tényleg megvan benned ez az érdem, Isten meg fog áldani, Isten minden alkalommal kegyelmet fog tanúsítani irántad. Emberi nyelven ez azt jelenti, hogy Isten minduntalan gondoskodni fog rólad. Hogyan gondoskodik rólad? Isten úgy gondoskodik rólad, hogy bár te mindig másokra gondolsz és feladod a saját érdekeidet, mások pedig kihasználnak téged, ők nem kaphatják meg Isten áldásait. Csak úgy tudnak élni, ha kihasználnak másokat, a következő életükben pedig majd vissza kell fizetniük ezt. Te azonban Isten áldásaival élsz. Bár lehet, hogy mások kihasználnak, valójában semmit sem veszítesz. Mondd meg Nekem, jó ez? (Igen.) Látod, a jószívű emberek látszólag mindig veszteséget szenvednek. Az emberek egyszerűnek és becsületesnek látják, ezért beszéd és cselekvés közben mindig kihasználják őket, hülyének nézik, megfélemlítik őket, pénzt és hasznot húznak belőlük és sok birtokukban lévő dolgot elkoboznak. De vajon úgy látod, hogy a jószívű embereknek hiányzik bármi? Semmi sem hiányzik nekik. Mindennel bőségesen el vannak látva. Amikor dolgokat tesznek, intelligensek és bölcsek, és nem aggódnak. Isten háza bármilyen kötelességet bíz rájuk, nem csinálnak nagy ügyet a nyereségből és a veszteségből, és nem is harcolnak vagy versengenek. Egyszerűen megteszik azt, amire kérik őket. Mindegy milyen feladatról van szó, ritkán hibáznak. Még ha alkalmanként elő is fordulnak kisebb problémák vagy apró hibák, azok nem szándékosak. Szívvel teszik, amit csinálnak, a lelkiismeretük és a józan eszük tekintetében megütik a minimális mércét, és el tudják fogadni Isten vizsgálódását. Ezek az emberek ezért megkaphatják Isten áldásait. Mivel tudod, hogy a jószívűség az emberi mivolt érdeme, törekedned kellene erre a magatartásodban? (Igen.) Ne évődj jelentéktelen problémákon, és ne légy oly szúrós, hogy senki ne merjen megközelíteni vagy bosszantani – ne légy ilyen ember. Ha mások kihasználnak egy kicsit, ne érezd mindig úgy, hogy megfélemlítenek. Mi olyan rossz abban, ha az ember egy kicsit egyszerűbb és becsületesebb? Egyesek túlságosan agyafúrtak és folyton bizonygatni akarják, hogy nem ostobák, a következőt mondva: „Ne nézz hülyének. Van eszem! Látom, ki nem kedvel engem, vagy ki bánik rosszul velem. Meg tudom mondani, ki néz le és kinek a szavai vannak teli gúnnyal vagy rejtett szurkálódással.” Haszontalan látni és hallani az efféle dolgokat. Ez csak kicsinyes okosság és agyafúrtság. Az, hogy megvan benned ez a kis ravaszság, nem jelenti azt, hogy bölcs, illetve hogy igazán okos vagy. Épp ellenkezőleg: az emberek lenéznek majd, ugyanis még az állatokban is megvan ez a fajta agyafúrtság és ezek a kicsinyes gondolatok. Miért mondom ezt? Azok, akik szoros kapcsolatban állnak az állatokkal, mind tudják a következőt: még a kis állatok is értik, amikor kellemes vagy kellemetlen dolgokat mondasz róluk. Ha például egy kutya azt hallja, hogy kellemetlen szavakat mondasz, azonnal elszomorodik, miközben azt is meg tudja mondani, ha nyilvánvalóan kellemes szavakat szólsz. Ha az emberek állandóan olyasmivel mérik önmagukat, ami még a kis állatokban is megvan, az nem gyengíti vajon a saját emberi létük attribútumát? A teremtett emberiségre vonatkozó mérce csökkentésével saját magadat értékeled le. Ne mondj folyton olyasmiket, hogy „Ne gondold, hogy ostoba vagyok, és ne bánj velem úgy, mint egy háromévessel. Ha kukoricakenyeret adsz nekem, biztosan nem fogom megenni; hozz helyette gombócot. Ki nem tudja, hogy a gombóc finom?” Ne használj ilyen ostoba szavakat annak bizonyítására, hogy nem vagy ostoba. Ha valóban nem vagy ostoba, akkor igyekezz megfelelni az emberi mivolt mércéjének. Minek kell meglennie az emberek lelkiismeretében és józan eszében, melyek az emberi mivolt érdemeinek megnyilvánulásai, melyek az emberi mivolt hiányosságainak és a gyenge jellemnek a megnyilvánulásai – beszélgessetek ezekről az aspektusokról, és értsétek meg őket. Beszéljetek egy keveset arról, hogy minek kellene meglennie az emberek emberi mivoltában, és mivel kellene rendelkeznie a teremtett emberiségnek, majd törekedjetek ezekre és dolgozzatok szorgosan azon, hogy meglegyenek bennetek ezek a dolgok. Hát nem emeli ez a személyes értékedet? Eljutsz valaha is bárhová azzal, hogy egy hároméveséhez hasonlítgatod az intelligenciádat? Felnőhetsz így valaha? Egy hároméves gyermek ezt mondja: „Tudok tejet inni műanyag cumisüvegből”, te pedig azt, hogy „Én tudok üvegpalackból inni, és nem tartok attól, hogy megégetem a kezem”. A hároméves ezt mondja: „Meg tudom különböztetni a balt a jobbról, amikor cipőt hordok”, te pedig ezt: „Meg tudom különböztetni az elejét a hátuljától, amikor pulóvert veszek fel. Te is meg tudod?” Eljutsz valaha is valahová így? Ha az intelligenciád, a jellemed és azok a különböző képességek, amelyeknek az emberi mivoltodban meg kellene lenniük, megrekednek egy hároméves gyermek vagy egy kiskorú szintjén, akkor igen nehéz lesz számodra érett emberré válni, illetve elérni, hogy mások felnőttként kezeljenek. Hogyan érheted el, hogy mások felnőttként kezeljenek? Azokat a dolgokat kell csinálnod, amiket a felnőtteknek kell, illetve azokat, amiket a teremtett embereknek kell. Olyan emberi mivoltod kell legyen, mint amilyen a teremtett embereknek. Legalább minek kell meglennie ebben az emberi mivoltban? Lelkiismeretnek, józan észnek és a jó jellem különböző aspektusainak. Ily módon fokozatosan fejlődni fogsz és előrelépsz az emberi mivoltod hibái és problémái tekintetében. Ezután sokkal könnyebb lesz belépni az igazságba, és kevesebb lesz az akadály.

A jószívűség érdeme az emberi mivoltban meglehetősen ritka, és a legtöbb emberben nincs meg. Nos, hogyan érheti el az ember ezt az érdemet? Ha semmilyen igazságot nem értesz, igen nehéz birtokában lenni az emberi mivolt eme érdemének, és ilyen embernek lenni. Ha azonban egyszer felfogsz néhány igazságot, lesz utad afelé, hogy ilyen emberré válj, és lesz reményed arra, hogy elérd ezt. Ami azt illeti, hogy el tudod-e érni és végül lesznek-e eredményeid, az attól függ, hogy el tudod-e nyerni az igazságot és lesz-e belépésed az életbe. Hogyan kell az embernek gyakorolnia ennek az érdemnek az elérése érdekében? Nem számít, hogy valaki mit tesz vagy mond neked, ne hevesség vagy érzelmek alapján kezeld azt. Ne elemezd a veled kapcsolatos szándékait, azt, hogy személyesen mennyit ártott neked, illetve hogy mennyi kárt tett a hírnevedben. Ezek egyikét se kezeld az elmédre, az emberi akaratra vagy a világi ügyekre vonatkozó filozófiákra alapozva. Nos, akkor hogyan kezeld őket? Kezelj minden dolgot Isten szavaira és az igazságalapelvekre alapozva. Igyekezz gondoskodni arról, hogy minden környezetben és minden emberrel szemben, akár beszélsz, akár társulsz velük, vagy egy konkrét ügyet intézel, az igazságalapelveket keresd és azok szerint cselekedj. Ennek a megközelítésnek nagymértékben optimalizáló hatása lesz az emberi mivoltodra. Nevezetesen, bizonyos mértékű támogatást nyújt az emberi mivoltodhoz tartozó lelkiismeretnek és józan észnek, segít az igazságérzet kialakításában, és képessé tesz arra, hogy a megfelelő pozícióból és szemszögből szemléld az embereket és a dolgokat. Ezt hívják optimalizálásnak. Az optimalizálás jóvá, normálissá teszi az eredetileg gyenge emberi mivoltodat. Nos, hogyan alakult az eredetileg gyenge emberi mivoltod? Romlott beállítottságok hatásának és fölényének az eredménye. Ha most Isten szavai és az igazságalapelvek alapján viseled magad és cselekedsz, akkor amikor cselekszel, nagymértékben Isten szavai és az igazság fogja majd befolyásolni az emberi mivoltodat. Ezt a befolyást nevezzük optimalizálásnak. Ez az optimalizálás persze nem jelenti azt, hogy egyetlen esemény révén megváltozik az emberi mivoltod, a jellemed pedig nemessé válik. Ehelyett abból ered, hogy hosszú időn át Isten szavait és az igazságot mércédnek, stílusodnak és a cselekvésed irányának tekintve gyakorolsz és tapasztalsz, minek során egyre inkább megérted az igazságot, és egyre inkább az alapelveket betartva kezeled a dolgokat. Ily módon fokozatosan megváltozik majd az emberi mivoltod, és pozitív irányba fejlődik. Egyre inkább kialakul benned a lelkiismeret, egyre kedvesebbé válsz, és egyre inkább lesz igazságérzeted. Az eszed egyre normálisabbá válik, és többé nem cselekszel hevességre alapozva, és nem leszel impulzív. Ezért nagymértékben egyre erősebbé válik az a visszatartó erő, amelyet az emberi mivoltod gyakorol a romlott beállítottságod felett. Egy ilyen állapotú emberi mivolt alapzatán a romlott beállítottságaid megnyilatkozása feletti visszatartó erő egyre inkább megerősödik, és egyre tekintélyesebb lesz. A romlott beállítottságaid megnyilatkozásai így egyre csökkennek majd, a mértékük pedig egyre felszínesebbé válik. A cselekedeteid és az általad felfedett nézőpontok egyre inkább pozitív dolgoknak és az igazságalapelveknek felelnek majd meg. Ez a fajta jelenség, ez a fajta megnyilatkozás arra utal, hogy az ember élete átalakuláson megy keresztül. Konkrétan: ha Isten szavai szerint és az igazságot mércédnek tekintve szemléled az embereket és a dolgokat, valamint viseled magad és cselekszel, akkor az emberi mivoltod egyre normálisabbá válik, a romlott beállítottságaid megnyilatkozásai pedig egyre csökkennek majd. Fokozatosan le fogod vetni a romlott beállítottságodat. Ez egy pozitív kör. Ha azonban a Sátán logikája szerint szemléled az embereket és a dolgokat, valamint viseled magad és cselekszel, akkor ez nagymértékben fertőzi és emészti majd az emberi mivoltodat. A romlott beállítottságod egyre inkább felduzzad és egyre súlyosabbá válik. Ez egy ördögi kör. Isten szavai szerint szemlélni az embereket és a dolgokat, valamint viselni magad és cselekedni pozitív kör. Az, ha a Sátán logikája szerint szemléled az embereket és a dolgokat, valamint viseled magad és cselekszel, csak oda vezethet, hogy az élet végtelen körforgásába kerülsz és egy ördögi kört hozol létre, amiből sosem tudsz majd kitörni. Ha pozitív körbe akarsz lépni, a legegyszerűbb és legegyenesebb megközelítés az, ha elkezdesz elgondolkodni önmagadon és elkezded megérteni önmagad, az emberi mivoltod hibáitól és a romlottságod megnyilatkozásaitól kezdve, megszünteted a romlott beállítottságaidat Isten szavait és az igazságalapelveket alapul véve, és ezzel eléred azt az eredményt, hogy képes leszel gyakorolni az igazságot és alávetni magad Istennek. Ily módon az életed egy pozitív körbe lép, az emberi mivoltod egyre normálisabbá válik, a romlott beállítottságaid pedig fokozatosan átalakulnak, és leveted őket. Ez az életbe való belépés folyamata, és egyben a szükséges folyamat ahhoz, hogy az emberek levessék a romlott beállítottságaikat és elérjék az üdvösséget. Természetesen ez is út a belépéshez. Az emberi mivolt hiányosságai és hibái, valamint az aljas jellem és a tisztesség hiánya, amiről beszéltünk – ha felismered magadban ezeket a problémákat, az igazságot kell keresned a megoldásuk érdekében. Ezután helyettesítsd őket azzal, hogy Isten szavait és az igazságot gyakorlod. Ily módon egy pozitív körbe lépsz majd. Amit pedig végül nyersz, az nemcsak az emberi mivolt átalakulása, hanem a romlott beállítottságaid levetése is. Átalakul majd a romlott beállítottságaid alapja, amelyre a túléléshez támaszkodsz. Ha így gyakorolsz, az reményt ad az üdvösség elérésére. Ha azonban nem keresed az igazságot és nem gyakorlod az igazságot ily módon, a szíved mélyén pedig ezt gondolod: „Azt mondod, jelentéktelen vagyok, hogy hibák és hiányosságok vannak az emberi mivoltomban, mint például hogy csökönyös vagyok, szégyentelenül vastag a bőr a képemen és hajlamos vagyok a gyanakvásra. Nos, én ilyen vagyok, és így is fogok élni. Nem változom meg. Mondj, amit csak akarsz! Különben is, csak nem akarok veszteségeket szenvedni. Amíg hasznot húzhatok, addig jól vagyok!” – ha ezek a gondolataid és a nézőpontjaid, akkor sajnos egy ördögi kör szörnyű spiráljába kerülsz majd, és örökre képtelen leszel kiszabadulni. Mi lesz a végső következmény? Az, amit valószínűleg nem akarsz látni: örökké a romlott beállítottságaid lesznek az életed. Szorosan kötnek majd egész életedben, mélyen gyökeret vernek a gondolataidban és a lelked mélységeiben, és lehetetlen lesz levetned őket. Mit jelent az, hogy lehetetlen levetni őket? Azt jelenti, hogy nincs reményed az üdvösség elérésére, és nincs részed az Isten által az emberiség számára előkészített rendeltetési helyben. Ez a következmény. Ha nem akarod ezt a következményt látni, akkor kezdj belépni és gyakorolni az Általam leírt út mentén, és érj el egy pozitív kört; végül pedig minden bizonnyal eredményeket könyvelsz majd el. Érted? (Igen.)

Bár a mai beszélgetésben nem sok különböző témát érintettünk, sok tartalmat megvitattunk. Fejezzük be itt a mai beszélgetést. Később folytatjuk más témák és tartalmak megbeszélésével. Viszlát!

2023. december 2.