Hogyan kell törekedni az igazságra? (10.)

Az utóbbi időben több olyan beszélgetést is folytattunk, amelyek a veleszületett állapotok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok kérdéseit foglalták magukban; elsősorban e három aspektus bizonyos megnyilvánulásairól beszélgettünk részletesen és konkrétan. Az ilyen részletes beszélgetés révén nyertetek-e némi megértést ezeknek a megnyilvánulásoknak a konkrét osztályozásáról? (Igen.) Miután megértést nyertetek e három aspektus konkrét megnyilvánulásairól, most már világosabb-e számotokra, hogy miért kell az embereknek levetniük a romlott beállítottságaikat, illetve mely dolgok azok az emberekben, amiket meg kell változtatni és le kell vetni? Mely aspektusokat szükséges megváltoztatni, melyeket nem szükséges megváltoztatni, melyeket kell az igazságalapelveknek megfelelően gyakorolni, és melyek azok a veleszületett állapotok, amelyeket Isten előre elrendelt és elrendezett, amelyek nem kapcsolódnak a romlott beállítottságokhoz, és amelyek nem igénylik, hogy az emberek erőfeszítést tegyenek vagy bármilyen változtatást eszközöljenek – most világosak ezek a dolgok? (Úgy érezzük, most valamelyest világosabbak számunkra, mint azelőtt.) Miután világosságot nyertetek, értitek-e Isten azon munkájának jelentőségét, hogy megtisztítja az embereket, átalakítja a beállítottságaikat és megmenti őket a Sátán befolyásától? Most már világos, hogy mire irányul Istennek az igazsággal ellátó és az emberekben lévő különféle problémákat leleplező munkálkodása és beszéde? Vajon az emberekben lévő összes probléma Isten általi feltárása a veleszületett állapotaikra irányul? (Nem.) Az emberek emberi mivoltában lévő természetes hiányosságokra irányul? (Nem.) Akkor mire irányul? (Elsősorban az emberek romlott beállítottságaira.) Elsősorban azokra az alapelvekre irányul, amelyek szerint az emberek viselik magukat és cselekednek, az Istennel, az igazsággal, a pozitív dolgokkal és más hasonló kérdésekkel kapcsolatos nézeteikre és hozzáállásaikra. Mik azok a romlott beállítottságok? A romlott beállítottságok a Sátán természetéből erednek, és a Sátán természetéből tárulnak fel. Ezek a dolgok mind ellenkeznek az igazságalapelvekkel, tévesek, és az Istennel szembeni ellenállás cselekedetei és megnyilvánulásai. Ezek azok az elsődleges dolgok, amelyek ellenállnak Istennek, és ezek annak gyökérokai, amiért az emberek képesek ellenkezni az igazsággal, elárulni az igazságot, ellenkezni Isten szándékaival, és ellenkezni Isten követelményeivel. A veleszületett állapotok ezzel szemben csupán olyan alapvető, ösztönös dolgok, amelyekkel az emberek megszületnek; ám az az élet, amelyre az emberiség jelenleg támaszkodik a túléléshez, romlott beállítottságokon alapul. Ezért Isten munkája az emberek romlott beállítottságainak megváltoztatására irányul. Pontosan azért, mert a romlott beállítottságok ellenállnak Istennek és a Sátántól valók, és minden negatív dolog átfogó megnyilvánulásainak mondhatók – az emberekben feltáruló különféle romlott beállítottságok, illetve a különféle állapotok, valamint a romlott beállítottságokat tartalmazó részletes feltárulások és megnyilvánulások mind negatív dolgokkal kapcsolatosak – ezért az emberek Istennel szembeni ellenállásának gyökérokát nem a veleszületett állapotuk vagy emberi mivoltukban lévő bizonyos hiányosságok jelentik, hanem az az élet, amely a romlott beállítottságokat veszi alapul a túléléshez. Ez az élet pontosan a Sátántól ered. Ezért, amiket végső soron szükséges megváltoztatni, azok az emberek romlott beállítottságai, amiket pedig le kell vetni, azok szintén az emberek romlott beállítottságai. Természetesen azt is lehet mondani, hogy az emberek csak akkor tudják abbahagyni az Istennel szembeni ellenállást, amikor a romlott beállítottságaik megváltoznak. Más szóval, amikor az emberek levetették a romlott beállítottságaikat, csakis az jelenti azt, hogy megmenekültek, és csakis amikor megmenekültek, akkor tudják az emberek abbahagyni az Istennel szembeni ellenállást, és akkor tudják teljesen alávetni magukat Istennek. Ezért Isten emberek megmentésére irányuló munkájának valódi jelentése az, hogy képessé tegye őket a romlott beállítottságaik levetésére. Az igazi jelentése és szándékolt eredménye annak, hogy Isten azt mondja az embereknek, hogy az igazságra való törekvés azt jelenti, hogy Isten szavai szerint, valamint az igazsággal, mint kritériummal kell szemlélniük az embereket és a dolgokat, eszerint kell viselkedniük és cselekedniük, az, hogy képessé tegye az embereket a romlott beállítottságaik levetésére, valamint arra, hogy úgy szemléljék az embereket és a dolgokat, és úgy viseljék magukat és úgy cselekedjenek, hogy Isten szavai legyenek az életük. Értitek? (Igen.)

Korábban beszélgettünk néhány, a veleszületett állapotokat, az emberi mivoltot és a romlott beállítottságokat érintő konkrét feltárulásról és megnyilvánulásról. Egyes megnyilvánulások a veleszületett állapotokhoz tartoznak, némelyek az emberi mivoltban lévő hiányosságokhoz, némelyek a hitvány jellem megnyilvánulásai, némelyek pedig a romlott beállítottság konkrét megnyilvánulásai. Az emberi mivoltban lévő hiányosságok és az emberi mivolt hitvány lényege az, amiket az emberek a legkönnyebben összekevernek. Az emberi mivoltban lévő hiányosságok többnyire a veleszületett állapotok alá tartoznak. Egyesek például dadognak beszéd közben, némelyeknek pedig gyors vagy lassú temperamentuma van. Ezek az emberi mivoltban lévő hiányosságok – amennyiben nem tartoznak a hitvány jellem kategóriája alá – alapvetően a veleszületett állapotok körébe tartoznak. A hitvány jellem azonban nem függ össze a veleszületett állapotokkal; ez egy bizonyos romlott beállítottság feltárulása, és a romlott beállítottságok alá kell tartoznia, nem pedig a veleszületett állapotok alá. Ez azért van, mert Isten két alapvető dolgot adott az embernek a jellemén belül: lelkiismeretet és józan eszet. Ha valakinek a jelleme hitvány, az a lelkiismeretével és a józan eszével kapcsolatos problémákat foglal magában. Ez biztosan nem a veleszületett állapotai velejárója. Egyértelműen a romlott beállítottságok alá tartozik; ez egy bizonyos romlott beállítottság konkrét megnyilvánulása. A tények elegendők, hogy megmutassák, hogy miután valakit a Sátán megront, az illető elveszíti a lelkiismeretét és a józan eszét. A szívét teljesen félrevezeti a Sátán, és sok olyan gondolatot és nézőpontot elfogad, amelyek a Sátántól származnak, valamint néhány mondást és véleményt a gonosz irányzatokból. Amikor a dolgok eljutnak erre a pontra, a lelkiismerete és a józan esze teljesen romlottá válik és korrodálódik – mondhatni: ekkor a lelkiismerete és a józan esze teljesen elveszett. Ami megmutatkozik, az, hogy a jelleme nagyon silány és gonosz. Vagyis mielőtt pozitív dolgokat fogadott volna el, a szívében már sok téves dolgot elfogadott a Sátántól. Ezek a dolgok súlyosan megrontották az emberi mivoltát, aminek következtében az emberi mivolta nagyon silány lett. Példának okáért, miután elfogadja azt a világból származó sátáni gondolatot és nézőpontot, miszerint „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, vajon javulni fog a lelkiismerete, ugyanolyan marad, vagy rosszabbodni fog? (Rosszabbodni fog.) És mik a konkrét megnyilvánulásai ennek a rosszabbodásnak? (Mindenben, amit tesz, csak a saját érdekeit veszi figyelembe.) A saját céljai és érdekei érdekében semmitől sem riad vissza. Képes csalni és ártani másoknak, és bármit megtenni, ami ellenkezik az erkölccsel és a lelkiismerettel. Minél többet tesz, a tettei annál kegyetlenebbé válnak, a szíve annál sötétebbé válik, annál kevesebb lelkiismeret-érzete lesz, és annál kevesebbet őriz meg az emberi mivoltból. A saját érdekei miatt bárkit becsap és megtéveszt, egyaránt megtévesztve olyanokat, akiket ismer, és olyanokat is, akiket nem – megtéveszti a munkatársait, a családtagjait, sőt még a hozzá legközelebb álló embereket is, ártva azoknak, akik a legjobban megbíznak benne. Eleinte, amikor ezeket a dolgokat teszi, átél némi belső konfliktust, és tapasztal valami enyhe érzést a lelkiismeretében. Később azon kezd gondolkodni, hogyan lépjen a tettek mezejére, először ismeretlen idegenekkel kezdi, végül pedig már a saját rokonaival szemben sem mutat irgalmat. Látod, az emberi mivolta egyre inkább megromlik, fokozatosan lepusztítják a Sátán olyan gondolatai és nézőpontjai, mint az „érdek mindenek felett”, illetve a „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”. Ez a fokozatos lepusztulási folyamat az a folyamat, amely során a lelkiismerete fokozatosan elveszíti tudatosságát és megszűnik működni, mígnem végül eléri azt a pontot, amikor teljesen elvész. Végül a cselekedeteiben már nincsenek erkölcsi határai vagy lelkiismeret-érzete, és bárkit képes megtéveszteni. Mi az oka annak, hogy bárkit képes megtéveszteni? Mi a gyökérok? Az, hogy elfogadta a Sátán gondolatait és nézőpontjait, és a Sátán gondolatainak és nézőpontjainak uralma alatt cselekszik. Végül az emberi mivoltának lelkiismerete és józan esze többé már nem működik; vagyis azok az alapvető dolgok, amelyekkel az emberi mivoltnak rendelkeznie kellene, teljesen megszűnnek funkcionálni, és a Sátán gonosz gondolatai teljes mértékben lepusztítják és az irányításuk alá vonják azokat. A lepusztulás és az irányítás folyamata az a folyamat, amikor elfogadja ezeket a gondolatokat és nézőpontokat, és természetesen ez a romlottá válásának folyamata is. Ahogy az emberi mivoltának lelkiismerete és józan esze romlottá válik, ami végül megmutatkozik benne, az az, hogy az emberi mivolta nagyon silánnyá válik, súlyosabb esetekben pedig elveszíti az emberi mivoltát. Ez a normális, romlott emberek emberi mivoltának néhány megnyilvánulása.

Olyan speciális esetek is vannak, amikor egyes emberek még csak nem is emberként születnek, így nem mondható el róluk, hogy rendelkeznek lelkiismerettel és józan ésszel. Elvontan fogalmazva: ők nem emberekből reinkarnálódtak. Noha az újjászületés, a reinkarnáció és a lélekvándorlás témája az emberek számára elvont és láthatatlan, az embereknek képesnek kell lenniük arra, hogy ezt könnyen megértsék; ez olyasvalami, amire az emberek rá tudnak jönni és amit fel tudnak fogni. Az ilyen emberek nem emberekből reinkarnálódtak: akkor vajon miből reinkarnálódtak? Egyesek állatokból születnek újjá és vándorolnak át, némelyek pedig ördögökből reinkarnálódnak; ők emberi mivolt nélkül születnek. Az emberi mivolt nélküli emberek lelkiismeret és józan ész nélkül születnek; ezt nem teljes mértékben a romlottság okozza. Ők eredendően élő Sátánok és élő ördögök. Ők ördögökből reinkarnálódtak. Az antikrisztusok például gonosz emberek; ők gonosz emberekből reinkarnálódtak. Később az életben még több gondolatot és nézőpontot fogadnak el a Sátántól. Az, amivel eredetileg rendelkeznek, kombinálva azzal, amit később elsajátítanak, egyre gonoszabbá teszi őket. Az ilyen emberek úgy születnek, hogy nem szeretik a pozitív dolgokat; eleve idegenkednek a pozitív dolgoktól, és keményen ellenállnak a pozitív dolgoknak és utálják azokat. Ezért az ilyen emberekben az emberi mivolt megnyilvánulása az, hogy a legcsekélyebb lelkiismerettel vagy józan ésszel sem rendelkeznek. Teljességgel lehetetlen az emberi mivoltnak bármilyen érdemét vagy erősségét meglátni bennük. Természetesen ez az érdem semmiképp sem arra utal, hogy valaki jól énekel, ügyesen fejezi ki a nézőpontját, vagy jártas egy bizonyos technikai készségben vagy szakmában. Nem ezek azok az érdemek, amelyekről szó van. Hanem inkább az emberi mivolt érdemeiről van szó, úgymint a jószívűségről és a jó természetről, mások megértéséről vagy az empátiáról. Ezek az emberi mivolt lelkiismeretének és józan eszének körébe tartozó konkrét megnyilvánulások teljes mértékben hiányoznak belőlük. Akkor hát mik az ilyen emberek emberi mivoltának fő jellemzői? Az elferdültség és a gonoszság. Ez a két fő jellemző. Nem szeretik a pozitív dolgokat; amikor pozitív dolgokról hallanak, el tudják ismerni, hogy azok helytállóak, ám soha nem fogadják el őket. A szívükben minden, és minden, amit feltárnak, az elferdültséggel és a gonoszsággal kapcsolatos. Ez az egyik fő jellemzője azoknak az embereknek, akiknek a veleszületett emberi mivolt lényege gonosz. Az ilyen emberek ördögökből és Sátánokból reinkarnálódtak és vándoroltak át. Már eleve nagyon gonoszak, anélkül is, hogy az életben később mesterségesen beléjük nevelték, tanították, befolyásolták vagy kondicionálták volna őket. Ők eredendően ilyen lények. A gondolataik és nézőpontjaik eredendően sok olyan lényegi dologgal bírnak, amelyek a Sátántól valók. Ráadásul a születésük után még több téves gondolatot és nézőpontot fogadnak el a Sátán gonosz irányzataiból. Így azt lehet mondani, hogy olajat öntenek az ilyen emberek természetlényegének tüzére: az még gonoszabbá és még rosszabbá válik, vagyis minden elképzelhető mérgező tulajdonságot magában hordoz, és még súlyosabb lesz. Ez az állatokból vagy ördögökből reinkarnálódott emberek két speciális esete. A normális helyzet az, hogy függetlenül attól, hogy valaki az emberi mivoltában milyen hiányossággal születik, amennyiben a hitvány jellem bizonyos megnyilvánulásait mutatja, az a romlott beállítottságok körébe tartozik. Ha el tudja fogadni az igazságot, gyakorolni tudja az igazságot, és képes az igazságra való törekvés útját járni, akkor végül minden romlott beállítottsága levethető. Amikor a romlott beállítottságai levetésre kerülnek, akkor a jellemének hitvány aspektusai is ennek megfelelően megváltoznak majd. Az ilyen emberek azok, akik megmenthetők; ők normális romlott emberek. Még ha mutatod is a rossz jellem bizonyos megnyilvánulásait, vagy hiányzik belőled a tisztesség, vagy az emberi mivoltod egyes megnyilvánulásai nincsenek összhangban az igazsággal, és mások számára utálatosak, amíg még létezik a lelkiismereted és a józan eszed, és még képes annak alapvető feltételként szolgálni, ahogyan az embereket és dolgokat szemléled, valamint ahogyan viseled magad és cselekszel – vagyis amíg a lelkiismereted és a józan eszed még képes befolyásolni azt, ahogyan az embereket és dolgokat szemléled, és ahogyan viseled magad és cselekszel, és a lelkiismereted és a józan eszed még képes működni benned – akkor végső soron a romlott beállítottságaid megváltoztathatók. Ha egy ember lelkiismerete és józan esze nem képes irányítani vagy befolyásolni semmit abból, amit tesz, akkor azt lehet mondani, hogy az ilyen ember képtelen elfogadni az igazságot, gyakorolni pedig még annyira sem képes. Így az ilyen emberek romlott beállítottságai nem lesznek könnyen levethetők. Miért van ez? Azért, mert az ilyen emberek lelkiismerete és józan esze egyáltalán nem működik. Többé már nincs lehetőségük elfogadni az igazságot, és már nem rendelkeznek az igazság elfogadásának alapvető feltételeivel. Az ilyen emberek számára nagyon nehéz levetni a romlott beállítottságaikat. Ezért, függetlenül attól, hogy milyen problémák léteznek az emberi mivoltodban, vizsgáld meg magad, hogy lásd, hogy amikor olyan módon készülsz cselekedni, ami ellenkezik az emberi mivolttal vagy az igazsággal, érzel-e valamit a lelkiismeretedben, vagy érzel-e fájdalmat vagy önvádat a szívedben, és van-e a szívedben határ vagy norma annak mérésére, hogy meg kell-e tenned ezt a dolgot vagy sem, vajon ha megteszed ezt a dolgot, az ellenkezik-e az erkölccsel vagy a lelkiismerettel, és még mélyebben, vajon megszegi-e az igazságalapelveket. Ha van lelkiismeret-érzeted, fel tudod mérni, hogy ez a dolog ellenkezik-e az emberi mivolttal és az igazsággal, és a lelkiismereted és a józan eszed működése révén képes vagy fékezni magad és kordában tartani a cselekedeteidet, akkor megvan a lehetőséged, illetve a valószínűsége annak, hogy képes legyél elfogadni az igazságot és az igazságalapelvek szerint gyakorolj. Viszont ha bármit is teszel, semmit sem érzel a lelkiismeretedben, nem tudod felmérni, mi a norma e dolog vonatkozásában, vagy hogy meg kell-e tenned, és nem tudod, hogy ha megteszed, az összhangban van-e az emberi mivolttal, az erkölcsi igazsággal vagy az igazságalapelvekkel – és ráadásul, amikor megteszed ezt a dolgot, az ellenkezik a lelkiismerettel, az emberi mivolttal vagy az igazságalapelvekkel, ám a lelkiismereted nem képes úgy működni, hogy megakadályozzon abban, hogy megtedd ezt a helytelen és negatív dolgot – akkor az ilyen embereknek, amilyen te vagy, alapvetően nincs lehetőségük arra, hogy elfogadják az igazságot. Ebből az következik, hogy nincs lehetőséged levetni a romlott beállítottságaidat.

Az, hogy az emberek le tudják-e vetni a romlott beállítottságokat, attól függ, hogy el tudják-e fogadni az igazságot – ez elég nyilvánvaló. Az pedig, hogy az emberek el tudják-e fogadni az igazságot, attól függ, hogy van-e lelkiismeret-érzetük. Hogyan lehet tehát felismerni, hogy valakinek van-e lelkiismeret-érzete? Szükséges megnézni, hogy amikor dolgokat tesz, megvan-e benne az a legalapvetőbb lelkiismeret, amellyel az emberi mivoltnak rendelkeznie kell, és hogy amikor tesz vagy mond valamit, működik-e a lelkiismerete. Példának okáért, amikor olyasmit akarsz mondani, ami ellenkezik a lelkiismereteddel és a tényekkel, hogy rágalmazz valakit, vagy amikor hazudni akarsz, a lelkiismereted szemrehányást tesz neked: „Nem kellene ezt mondanom. Ezt mondani hazugság és megtévesztés, ami azt jelenti, hogy nem vagyok becsületes ember. Isten átvizsgál, és a saját lelkiismeretem nem fogja megengedni, hogy ezt tegyem. Nem helyénvaló ezt mondani.” Az, hogy ilyen gondolataid vannak, azt jelenti, hogy a lelkiismereted működik. Amikor a lelkiismereted működik, az általad kimondott szavak még mindig tartalmazhatnak némi szennyeződést vagy elemeket az emberi szándékból, és lehet, hogy nem 100%-ig pontosak. Azonban a lelkiismereted hatása alatt a kimondott szavaid már viszonylag megfelelőek. Ha tovább tudod gyakorolni az igazságot, és tudsz az alapelvek szerint beszélni, akkor az általad kimondott szavak teljesen megfelelőek lesznek, és becsületes emberré válsz. Ám ha valaki nincs alávetve a lelkiismeret működésének, akkor nem feltétlenül képes becsületes emberré válni vagy becsületes szavakat mondani. Amikor például a Fennvaló megkérdezi őt valakiről, esetleg azt gondolja: „Az az ember valóban nem rossz. Jó a képessége, és az emberi mivolta is egészen jó. Vajon azért kérdez róla a Fennvaló, hogy előléptesse? Ha őt előléptetik, az azt jelenti, hogy engem nem fognak. Nem mondhatom el az igazságot; csak annyit fogok mondani, hogy átlagos” – azon kezd gondolkodni, hogyan beszéljen oly módon, ami neki kedvez. Amikor így gondolkodik, működik-e a lelkiismerete? Nincs lelkiismerete, és nincs alávetve a lelkiismeret működésének. A lelkiismeret nélküli embereknek nincs emberi mivoltuk. Azt mondanak, amit csak akarnak, és akkor hazudnak, amikor csak akarnak. Miért nem érzik rosszul magukat a hazugságtól? Mert nincsenek alávetve a lelkiismeret működésének. Így a szívükben nincs a lelkiismeretből és józan észből eredő korlátozás, és semmilyen visszatartó erő. Végső soron képesek hazudni, és akaratuk szerint eleget tenni személyes vágyuknak a hazugságra. Végül pedig mi az a lényeg, ami megnyilvánul az ilyen embereken keresztül? A dolgoknak a lelkiismeret korlátozó ereje nélküli megtétele, ami azt jelenti, hogy nincsenek alávetve a lelkiismeret működésének. Azok az emberek, akik nincsenek alávetve a lelkiismeret működésének, úgy követnek el hibákat és gonosz tetteket, hogy a szívükben nem érzik vádolva vagy kényelmetlenül magukat. Ezért mindent úgy tesznek, hogy a saját érdekeiket használják kritériumként. Az ilyen emberekben semmiféle korlátozó erő nincs, és nincsenek alávetve a lelkiismeret működésének, akkor tudják-e gyakorolni az igazságot? (Nem.) Nem tudják gyakorolni az igazságot. Ahhoz, hogy felmérd, milyen az emberi mivoltod, főként azt kell nézned, hogy a szavaidat és tetteidet a lelkiismeret és a józan ész vezérli-e, és hogy tudod-e gyakorolni az igazságot, le tudod-e vetni a romlott beállítottságokat, és el tudod-e érni az üdvösséget. Ha a lelkiismereted és a józan eszed még mindig normálisan tud működni, akkor olyan ember vagy, akiben van lelkiismeret és józan ész. Ha a szavaidat és a tetteidet nem fékezi a lelkiismeret és a józan ész, és akár teljesen önkényesen és gátlástalanul tudsz cselekedni bármiféle korlátozás nélkül, akkor nemcsak lelkiismeret és józan ész nincs benned, hanem emberi mivoltod sincs. Ha minden, ami megmutatkozik valakinek az emberi mivoltában, alapvetően a hitvány jellem körébe tartozik, akkor az ilyen embernek alapvetően nincs emberi mivolta. Az emberi mivolt hiányának ismertetőjegye a lelkiismeret és a józan ész hiánya, valamint a dolgoknak a lelkiismeret működése nélküli megtétele. Példának okáért, ha azt mondod neki, hogy az embernek lelkiismerettel és emberi mivolttal kellene viselnie magát, akkor ezt gondolja: „Mit ér a lelkiismeret? Vajon hozhat pénzt a lelkiismeret? Megtölti-e a gyomromat, ha van lelkiismeretem?” A lelkiismerettel rendelkező embereknél azonban ez másképp van. Ha alkalmanként kapzsiságtól vezérelve valami rosszat tesznek, ártva másoknak, ők később önvádat és megbánást éreznek, és azt gondolják: „Valóban igazságtalanul bántam az emberekkel, hogy ezt tettem velük. Vajon ez nem gonoszság elkövetése? Hogyan lehettem akkor ennyire megtévesztve? Miért nem tudtam megfékezni magam? Meg kell találnom a módját, hogy jóvátegyem.” Látod, akkor megtévesztettek valakit, és bár némi előnyre tettek szert, amikor erre az előnyre gondolnak, a szívükben kellemetlenül érzik magukat, és gyűlölik önmagukat, ezt gondolva: „Hogy tehettem ilyesmit? A jövőben ezt semmiképp sem tehetem meg újra. Inkább élek szegénységben vagy éhezek, mint hogy újra megtegyem. Ez nem olyasmi, amit egy embernek tennie kellene – ha megtenném, az egy életre szóló megbánáshoz vezetne!” Egy ilyen dolgot egyszer megtenni számukra olyan undorító érzés, mintha egy döglött legyet nyelnének le. Ezért soha nem teszik meg újra. A szívükben lelkifurdalást és nyugtalanságot éreznek. Ezzel szemben az emberi mivolt nélküli emberek azon törik a fejüket és teljesen arra összpontosítanak, hogy másokat megtévesszenek, hogy magukat egyáltalán nem fogva vissza becsapjanak másokat; a lelkiismeretük nem vádolja őket, és nem tanúsítanak irgalmat. Rettenetesen ártanak másoknak, és még örülnek is, ezt gondolva: „Úgy kell nekik! Ki mondta nekik, hogy kerüljenek a kezeim közé? Ha őket nem tévesztem meg, akkor mégis kit tévesztenék meg? Egyszerűen csak pechjük volt, hogy pont velem futottak össze!” Vajon az ilyen embereknek van bármiféle lelkiismeret-érzetük? (Nincs.) Bármily rettenetesen tévesztenek is meg másokat, vagy bármilyen mértékben ártanak is nekik, sosem mondanak egyetlen bocsánatkérő szót sem, és semmiféle bűntudatot vagy lelkifurdalást sem éreznek. Ehelyett a szívükben büszkének és szerencsésnek érzik magukat. Valahányszor élvezik azt, amit megtévesztés révén szereztek, nem érzik magukat nyugtalannak, hanem elhiszik, hogy az teljesen jogos. Ügyesnek, rátermettnek és okosnak hiszik magukat, úgy gondolják, hogy amit akkor gondoltak és tettek, az helyes volt, és hogy a megtévesztésük révén még többet kellett volna szerezniük. Mondd meg Nekem, van az ilyen embereknek emberi mivoltuk? (Nincs.) Miután gonoszságot követtek el, képesek továbbra is így gondolkodni és ilyen viselkedést tanúsítani. Szerinted meg lehet menteni az ilyen embert? Vajon újra meg fog téveszteni, ha hasonló körülményekkel szembesül? (Igen.) Csak egyre ügyesebbé válik a megtévesztésben, egyre elégedettebb lesz magával, és minél többször téveszt meg, annál okosabbnak fogja érezni magát. Minden egyes megtévesztéssel a szíve sötétebbé válik, a tettei könyörtelenebbekké, a módszerei pedig kegyetlenebbekké válnak. Az ilyen emberek megmenthetetlenek. Azt lehet mondani, hogy a Sátán teljesen foglyul ejtette őket. Ők gonosz emberek, ördögök és ízig-vérig gazemberek. Ha lelkiismeretről és emberi mivoltról beszélsz az ilyen embereknek, gúnyosan mosolyognak majd rajtad, és ezt mondják: „Te nagy mamlasz, lelkiismerettel és emberi mivolttal cselekedni – ugyan ki fog ezért pénzt adni neked? Egyszerűen nem csupán szegényen végzed majd? Nézd meg, nekem milyen jól megy, és csak nézz magadra – annyira szánalmas vagy!” Gúnyosan mosolyognak majd rád, és megvetnek téged. Az ilyen emberi mivolt teljesen nélkülözi a lelkiismeretet – az ilyen emberek lelkiismerete teljességgel elveszett; az ördögök teljesen birtokba vették őket, és kívül-belül élő ördögökké váltak. Ezért ne beszélj az igazságról az ilyen emberekkel – ők nem képesek elfogadni azt. Még normális emberi mivolt sincs bennük, akkor hogyan is tudnák elfogadni az igazságot? Azoknál az embereknél, akik el tudják fogadni az igazságot, van egy határ abban, ahogyan az embereket és a dolgokat szemlélik, illetve ahogyan viselik magukat és cselekszenek – különösen, amikor a saját érdekeikről van szó. Mi ez a határ? Az, hogy a lelkiismeretük fékezi és irányítja őket. Ha a lelkiismeretük képes őket fékezni és irányítani, akkor azt lehet mondani, hogy az ilyen embereknek még mindig van bizonyos fokú emberi mivoltuk és van egy határ a magaviseletükben. Ez azt jelenti, hogy bizonyos szintű illendőséggel cselekszenek. Amikor másokkal érintkeznek vagy bármit is tesznek, ha nem értik az igazságalapelveket, vagy nem tudják, hogyan cselekedjenek az igazsággal összhangban, akkor is képesek legalább a lelkiismeret határait betartani. Más szóval: a lelkiismeretükben még mindig van tudatosság és képes működni. Ha tud működni a lelkiismeretük, akkor megvan a lehetőségük arra, hogy elfogadják az igazságot. A lelkiismeretük pozitív irányba fog fejlődni, végül pedig a jellemük azon részei, amelyek nem jók, valamelyest meg fognak változni. Ahogyan a jellemük fokozatosan átalakuláson megy keresztül, úgy a különféle romlott beállítottságaik is lépésről lépésre le lesznek vetve. Most már világos? (Igen.)

Az embereknek világosan kell látniuk, kiket ment meg Isten, és hogy az emberek mely részeit menti meg és alakítja át Isten. Egyrészt világos megértéssel kell rendelkezniük önmagukról, másrészt pedig a körülöttük lévőkkel kapcsolatban is tisztánlátással kell rendelkezniük. Ami a hitvány jellem megnyilvánulásait illeti, ezek közül néhány magában foglalja a romlott beállítottságok feltárulásait. Ezek elsősorban olyan megnyilvánulásokra utalnak, amelyek megszegik az igazságot és lázadóak Istennel szemben, és ellenállnak Istennek. Az emberek szemében az ilyen cselekedetek nem szegik meg a törvényt, és a törvény nem ítélné el őket, ám Isten elítéli. Ezek a romlott beállítottságok alá tartoznak. A hitvány jellem egyéb megnyilvánulásai nemcsak romlott beállítottságokat foglalnak magukban, hanem az ádáz emberi mivolt lényegével rendelkezés problémájára is vonatkoznak. Az ilyen emberek bármilyen rossz tettet képesek elkövetni, és teljes mértékben gonosz emberek. Ha egy ember jellemének csupán egyetlen aspektusával vannak problémák, de még mindig lelkiismerettel és józan ésszel beszél és cselekszik, és csak különleges körülmények között követ el némi gonoszságot, akkor ő nem gonosz ember. A gonosz embereknek semmiféle lelkiismeretük vagy józan eszük nincs. A lelkiismeret és józan ész nélküli emberek vajon tudnak jó dolgokat tenni? Semmiképpen. Tudják gyakorolni az igazságot? Azt még kevésbé. Ha valakinek működik a lelkiismerete és van benne visszatartó erő, akkor a jelleme és viselkedése javulhat bizonyos mértékig. Ha valakinek nincs lelkiismerete, és bármit is tesz, hiányzik belőle a lelkiismeret működése, akkor a jelleme és a viselkedése nem fog javulni. Ezért egy ember felismerése nem alapulhat teljes mértékben a jellemén vagy a tisztességén; a legfőbb dolog az, hogy lássuk, van-e lelkiismerete és józan esze, valamint működik-e a lelkiismerete és józan esze. Ha van lelkiismerete és józan esze, és a lelkiismerete és józan esze tud működni, amikor cselekszik, akkor még mindig rendelkezik alapvető emberi mivolttal. Ha a cselekedeteiből hiányzik a lelkiismeret és a józan ész működése, akkor nem rendelkezik alapvető emberi mivolttal – mentes az emberi mivolttól. Azoknak az embereknek, akik rendelkeznek a lelkiismeret alapvető működésével és alapvető emberi mivolttal, lehetőségük van az üdvösségre, míg azoknak, akikből hiányzik az alapvető emberi mivolt, nincs lehetőségük az üdvösségre. Mi a legfőbb tényező abban, hogy valaki részesülhet-e üdvösségben? (A legfőbb tényező az, hogy van-e benne lelkiismeret és józan ész.) Így van. Akkor fel tudjátok ismerni, hogy valaki rendelkezik-e lelkiismerettel és józan ésszel? (Egy kicsit fel tudjuk ismerni. A legfontosabb azt látni, hogy az embert fékezi-e belülről a lelkiismeret és a józan ész, amikor cselekszik, és hogy rendelkezik-e erkölcsi határokkal.) A doktrína és az elmélet szempontjából ez így van elmagyarázva – vannak konkrét példáitok? (Egyes emberek például a kötelességük végzése közben megszegik az alapelveket és meggondolatlan gaztetteket követnek el, a testvérek pedig rámutatnak a problémáikra vagy megmetszik őket. Ilyen esetekben, ha ezeknek az embereknek van lelkiismeretük és józan eszük, akkor proaktívan elgondolkodnak önmagukon, és megpróbálják megismerni magukat. Ha viszont hiányzik belőlük a lelkiismeret és a józan ész, akkor neheztelés alakulhat ki bennük, sőt akár vissza is vághatnak és megtorolhatják.) Ez jó példa. Ha a lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező embereket mások kritizálják azért, mert valami rosszat tettek, ők szégyellik magukat és bűntudatot éreznek. Lelkifurdalás alakul ki a szívükben, a lelkifurdalással együtt pedig megjelennek a bűnbánat megnyilvánulásai, és hajlandóvá válnak arra, hogy jobban cselekedjenek. Ami a lelkiismeret és józan ész nélküli embereket illeti, bármilyen nagyok is a gaztettek vagy a hibák, amelyeket elkövetnek, bármennyi veszteséget okoznak is a gyülekezeti munkának, vagy bármennyi bajt és zavarást hoznak is a testvérekre, amikor megkritizálják őket, százféle érvet hoznak fel, hogy igazolják magukat és védekezzenek, elutasítva, hogy akár a legcsekélyebb mértékben is elismerjék a vétkeiket. Nyilvánvaló, hogy veszteségeket okoznak a munkának, mégsem éreznek a szívükben semmiféle bűntudatot. Mondjátok meg Nekem, vajon lelkifurdalást éreznek majd? (Nem.) Nem fognak lelkifurdalást érezni. Vajon a lelkifurdalás nélküli emberek tudnak bűnbánatot tartani? (Nem.) Vajon azok az emberek, akik nem tudnak bűnbánatot tartani, olyanok, akik elfogadják az igazságot? (Nem olyanok.) Ugyanazokat a dolgokat fogják tenni továbbra is? (Igen.) Meddig? (Mivel hiányzik belőlük a lelkiismeret érzete, folyamatosan tenni fogják.) Így van. Folyamatosan ezt fogják tenni. Akármit is mondanak mások, nem hallgatnak rájuk: „Én egyszerűen így csinálom a dolgokat – akár tetszik, akár nem! Mi közöm nekem ahhoz, hogy veszteségeket szenved a gyülekezeti munka? Csak az számít, hogy én magam ne szenvedjek semmiféle veszteséget.” Ez az ő nézőpontjuk. Rendben, ez volt minden közlésünk ebben a témában. Elmélkedjetek azon, amiről beszéltünk, vessétek össze önmagatokkal és a körülöttetek lévő dolgokkal és emberekkel, fokozatosan értsétek meg, és használjátok ezeket a szavakat arra, ahogyan másokat, a dolgokat és saját magatokat szemlélitek. Apránként megértést fogtok nyerni ezekről a dolgokról.

Korábban már beszélgettünk számos konkrét megnyilvánulásról, amelyek az emberi mivolttal, a veleszületett állapotokkal és a romlott beállítottságokkal kapcsolatosak. Ma folytatjuk a beszélgetést néhány olyan konkrét megnyilvánulásról, amelyek e három aspektust érintik. Az első megnyilvánulással kezdjük: az aljassággal. Mit jelent ez a kifejezés? (Azt jelenti, hogy valakinek nincs tartása, nem egyenes és nem rendes, valamint titkolózó és sunyi.) (Azt jelenti, hogy valakinek a viselkedése és modora viszonylag elvetemültnek hat.) Viszonylag elvetemült – ez kissé elvontnak tűnik. A legtöbb ember nem tudja elképzelni, hogy ez az elvetemültség pontosan miben is nyilvánul meg. Még valami? (Az aljasság azt jelenti, hogy valakinek a viselkedése és a modora viszonylag alacsony színvonalú.) Hány aspektust említettetek? Titkolózó és sunyi, elvetemült, alacsony színvonalú, megvetendő, gyalázatos – hát nem ezek a megnyilvánulások? (De igen.) Akkor az aljasság fogalma helyettesíthető-e azzal, hogy valaki megvetendő és alacsony színvonalú? (Helyettesíthető.) Melyik aspektus alá sorolhatók az aljasság ezen megnyilvánulásai? (A hitvány jellem alá.) Ez az emberi mivolt egy hiányossága? (Nem.) Ez a megnyilvánulás jóval súlyosabb természetű, mint az emberi mivolt egy hiányossága, ezért nem sorolható az emberi mivolt hiányosságai közé. Az aljasság a hitvány jellem megnyilvánulása. Ha valaki aljas módon viselkedik, bár nem mondható, hogy az illető gonosz ember, az aljasság megnyilvánulásait tekintve mégis mindig idegenkedést és undort vált ki az emberekből. Az olyan emberek, akik aljasságot tanúsítanak, kétségkívül sunyi és titkolózó módon tesznek meg dolgokat, egyáltalán nem korrektek, viszonylag alantas módon viselkednek, és mindig megvetendő dolgokat tesznek. Vagyis megvetendő, szégyentelen és gyalázatos módszereket alkalmaznak a dolgok megtételében, olyan módszereket, amelyek nem egyenesek és nem nyíltak. A legtöbb ember undort és megvetést érez, amikor ezt látja. Ez azt mutatja, hogy megvetendők és igénytelenek. A legszembetűnőbb jellemzőjük az, hogy különösen nyomorultak, alantasak és megvetendők. Bármit is tesznek vagy mondanak, nem tudnak egyenesek és nyíltak lenni; mindig kétes manővereket vetnek be, és gyalázatos dolgokba bocsátkoznak. Az Istenben való hit például egyetemesen nagyon helyénvaló dologként, olyasvalamiként ismert, amit az emberek meg tudnak érteni és helyeselni tudnak. Ám amikor ezek az emberek hisznek Istenben, úgy viselkednek, mintha rossz útra tértek volna, mintha ez valami gyalázatos dolog lenne. Ezek azok a fajta emberek, akik megvetendők és aljasak. Rendszerint milyen szerepet töltenek be az aljas emberek mások között? (Negatív karakterek, megvetésre méltó személyek.) Negatív szerepet töltenek be. Milyen jellemzői vannak az ilyen embereknek? Lehet, hogy a megjelenésük alapján nem tudod megállapítani, hogy nagyon rosszak, vagy nem tudod észrevenni, hogy bármi rossz szándékuk lenne abban, amit tesznek. Ám miután egy ideje kapcsolatban vagy velük, azt érzed, hogy mindig olyan módon beszélnek és cselekszenek, ami nem egyenes és nem nyílt. Amit mondanak, az szépen hangzik, viszont amit a színfalak mögött tesznek, az valami egészen más. Mindig úgy érzed, hogy a szándékaik nem helyesek, vagy hogy nem beszélnek azokról a dolgokról, amiket tenni szándékoznak, ettől pedig összezavartnak érzed magad. Végül egyre inkább úgy érzed, hogy az ilyen emberek rendkívül megbízhatatlanok, és csak megvetendő, alattomos dolgokat művelnek, és mindig keresztbe tesznek neked. Ezek aljas emberek. Nem fogod azt látni, hogy ezek az emberek nyíltan kifejeznék eltérő véleményeiket, vagy nyíltan hangot adnának az ellenvetéseiknek. Mások előtt talán még valami szépen hangzót is mondanak, például: „Ezt nem tehetjük meg; lelkiismerettel kell cselekednünk.” A színfalak mögött azonban manipulálják a dolgokat, felbujtva néhány tisztánlátás nélküli, ostoba és tudatlan embert, hogy az ő szándékaik szerint cselekedjenek. Végül az a dolog, amit el akartak érni, megvalósul, ők élvezik ennek a teljesítménynek az eredményeit, és mégsem veszi észre senki, hogy ez az ő művük volt. Te azt látod, hogy mások jelenlétében semmit sem mondanak vagy tesznek, az események folyamata végül mégis az általuk manipulált irányba halad. Ebből a szempontból az ilyen emberek valamelyest alattomosak is. Vannak körülöttetek aljas emberek? Általában könnyű másoknak felismerni vagy átlátni az aljas embereket? (Nem.) Ezek az emberek elég mélyen elrejtőznek. A probléma velük jellembeli probléma: silány emberi mivolt lényegük van. Találkoztatok már aljas emberekkel? Tisztában vagytok az ilyen emberek főbb megnyilvánulásaival? (Nem igazán.) Mostantól oda kell figyelnetek és észre kell vennetek, hogy körülöttetek miféle emberek tárják fel gyakran az aljasság különféle megnyilvánulásait. A megnyilvánulások ebből a szempontból viszonylag elvontak és rejtettek? (Igen.) Még ha vannak is ilyen emberek körülötted, mivel nehéz felismerni őket, nem lesz könnyű észrevenned őket. Amikor egy nap majd azonosítotok egy ilyen embert, megfigyelhetitek őt, és az elejétől a végéig feljegyezhetitek a megnyilvánulásait, hogy meglássátok, valójában mik a jellemzői, és mi a lényege, majd foglaljátok össze ezeket. Az aljasság megnyilvánulásának témáját egyelőre itt befejezzük.

A következő megnyilvánulás a feslettség. Először nézzük meg – melyik aspektus alá tartozik a feslettség? (Hitvány jellem.) A hitvány jellem kategóriája alá tartozik. Akkor miféle problémákra utal általában a feslettség? (Az egyén társas viselkedésével kapcsolatos problémákra.) Ez meglehetősen pontos – a feslettség általában a férfiak és nők közötti társas viselkedés problémáit foglalja magában. Tehát a férfiakra vagy a nőkre vonatkozik a feslettség? (Férfiakra és nőkre egyaránt.) Nem csupán az egyik nemre érvényes. Vannak ilyen férfiak, és vannak ilyen nők is. Ezért tehát nem csupán a férfiak azok, akik feslettek lehetnek. Ha nőknek vannak problémái a társas viselkedéssel, az is feslettség. Melyek tehát a feslettség konkrét megnyilvánulásai? Mindig szívesen vegyülnek az ellenkező nem közé, és mutogatják magukat – vajon ez miféle probléma? Hát nem feslettség ez egy kissé? (De igen.) Az ellenkező nem látványa izgalomba hozza őket. Minél több az ellenkező nemű ember, annál izgatottabbak lesznek, és annál inkább szeretnék mutogatni magukat. Különösen bizonyos emberek esetében – milyen mértékben mutogatják magukat? Kivillantják a mellkasukat és mutogatják a hátukat, kihívó mozdulatokat tesznek, kihívó szavakat mondanak – hát nem a feslettség megnyilvánulásai ezek? (De igen.) Mindaddig, amíg ellenkező nemű tagok vannak a közelben, függetlenül az életkoruktól vagy attól, hogy tetszenek-e nekik, hivalkodóan, csábítóan és bájosan öltözködnek, hogy vonzzák az ellenkező nemet. Ez vajon nem a feslettség egy megnyilvánulása? (De igen.) Ez a leggyakoribb megnyilvánulás. Ezek a jelenségek már megszokottá váltak, és a nem hívők körében egyáltalán nem tekintik rendkívülinek őket. Ők ezt nem tartják feslettségnek, inkább nagyon is normálisnak és helyénvalónak látják. Úgy vélik, hogy mindkét nemnek szépen kell öltözködnie, hogy vonzóvá tegyék magukat és az ellenkező neműek csodálják őket, hogy az ellenkező nem tagjai csábítást érezzenek arra, hogy törekedjenek a megszerzésükre. Vajon az ilyen gondolatok és nézőpontok feslett gondolatok és nézőpontok? (Igen.) Mindig ők akarnak lenne az ellenkező nem figyelmének középpontja, mindig vonzani akarják őket és felkelteni az érdeklődésüket; a házassági állapotuktól vagy az életkoruktól függetlenül mindig ilyen gondolataik és tetteik vannak, az életük pedig ilyen gondolkodással van tele – hát nem feslettség ez? (De igen.) Ezek olyan megnyilvánulások, amelyeket a legtöbb ember viszonylag elfogadhatónak tart, és nem lát túlságosan feslettnek – pusztán annyinak, hogy valaki szeret megjelenni és mutogatni magát az ellenkező nem előtt. Például szép ruhákat viselni, parfümöt fújni, kicsit csábosan öltözködni, kihívó szavakat mondani, vagy fitogtatni a bájait – ezek a feslett megnyilvánulások olyan dolgok, amelyeket a legtöbb ember elfogadhatónak tart. A feslettség egy súlyosabb megnyilvánulása az, amikor az ilyen emberek, bármilyen környezetben is látják az ellenkező nem tagjait, szemtelenül veszik a bátorságot és megérintik őket. Lazán közelednek hozzájuk és megérintik őket, anélkül, hogy figyelembe vennék, hogy a másik fél beleegyezik-e, úgy viselkedve, mintha mindig is ismerősök lettek volna. Különösen értenek ahhoz, hogy megfigyeljék mások arckifejezéseit és reakcióit. Ha azt látják, hogy valakit nem taszítanak, és viszonylag engedékeny, akkor lazán hozzá mernek érni az illető fejéhez vagy hátához, vagy akár közel is ülnek hozzá, vagy ha a másik nem ellenkezik, megfogják a kezét. Egyes nők képesek egyenesen a férfiak ölébe ülni, mit sem törődve azzal, hogyan érezhetnek mások, amikor ezt látják. Ez az egyszerű magamutogatásból valami lényegibb dologgá fejlődött tovább. Vajon ez nem feslettség? (De igen.) A legtöbb ember el tudja fogadni az efféle feslettséget? (Nem tudja elfogadni.) Egyesek nem gondolják, hogy ez nagy ügy, és még azt is mondják: „Ez nem feslettség. Az, hogy a férfiak és a nők vonzalmat mutatnak egymás iránt, nagyon is normális. Máskülönben mi értelme élni? A férfiaknak örömet kell lelniük a nőkben, a nőknek pedig örömet kell lelniük a férfiakban – az élet csak így érdekes.” Ha az ellenkező nemből senki nem tesz ilyen feslett gesztusokat feléjük, azt gondolják: „Talán nincs bennem semmi vonzóerő? Miért nem tudom vonzani az ellenkező nemet?” Ekkor csalódottnak érzik magukat. Amikor az ilyen emberek olyasvalakivel találkoznak, aki feslett, és közeledik hozzájuk, akkor nagyon elégedettnek érzik magukat és magukban örülnek. Legalábbis testileg és lelkileg jóleső érzés tölti el őket, úgy gondolva, hogy ha van valaki, aki érdeklődik irántuk, akkor van értelme az életüknek. Ezért egyesek képesek elfogadni az efféle feslettséget. Tegyük fel például, hogy valakinek tetszik egy másik ember, és érzései vannak iránta; ha az illető mindig figyelmen kívül hagyja őt, és semmilyen érdeklődést nem mutat iránta, akkor nagyon csalódottnak érzi magát. Ha viszont az illető időnként megérinti, incselkedik vele, megsimogatja a kezét, vagy elég közel ül hozzá ahhoz, hogy érezze a teste melegét – vagy ha még tovább megyünk, ha egy férfiről van szó, aki tolakodóan viselkedik egy nővel szemben, akkor a nő azt gondolja: „Ó, ez kedves, tetszem neki. Még ha ezen a világon nem is lehetünk egyek, az, hogy ő ilyen feslett módon bánik velem, legalább értelmet ad az életemnek!” Látod, egyesek a szívük legmélyéről elfogadják az efféle feslettséget, ahelyett, hogy megvetnék azt. A hozzáállásuk attól függ, hogy az ellenkező nemű személy, aki ezeket teszi, olyasvalaki-e, aki tetszik nekik. Ha tetszik nekik, és nem taszítja őket, vagy akár a szívükben még vágynak is rá, akkor nem vetik meg az ilyen feslett embereket vagy feslett tetteket. Ehelyett a szívükben képesek elfogadni és üdvözölni őket, helyet adva nekik a szívükben. Így tehát egyesek belül elfogadják az ilyen feslett személyeket. Mivel a feslett emberek nem jók, vajon ez nem azt jelenti, hogy azok, akik képesek elfogadni az ilyen feslett viselkedést, szintén feslettek? (De igen.) Ők is feslettek. Vannak olyan megnyilvánulások, amelyek az efféle feslettségnél is súlyosabbak – nem csupán egy kis magamutogatás, nem csupán összepillantások vagy némi testi érintés, hanem még ennél is tovább mennek. Ezeknek az embereknek az elméjét teljes mértékben felemésztik az ilyen feslett dolgok. Ha ez olyankor történik, amikor valaki épp randevúzik valakivel, akkor az normális megnyilvánulás. Ha viszont valakinek az életkora és a tényleges körülményei ezt nem engedik, és mégis kizárólag ilyen dolgokra gondol, amikor az ellenkező nemet látja, akkor mi ennek a megnyilvánulásnak a lényege? Ez azt jelenti, hogy amikor szembenéz az ellenkező nemmel, mindig van benne egyfajta vágy vagy sóvárgás, illetve valamilyen cél lebeg a szeme előtt – nem arról van szó, hogy egyszerűen egy pszichológiai szükségletet akar kielégíteni, és ennyi – hanem érdemi lépéseket akar tenni és tényleges előrehaladást akar elérni. A szívében folyamatosan ezeket a dolgokat hajszolja; amellett, hogy az elméjében feslett dolgokon gondolkodik, viselkedését tekintve is keresni kezdi az ellenkező nem megfelelő tagjait, akikkel kapcsolatba léphet, hogy átadhassa magát a szexuális vágyának és levezethesse azt. Hát nem feslettek az ilyen emberek? (De igen.) A feslett emberek előző kétféle típusához képest nem nagyon is veszélyes és ijesztő az ilyen típusú feslett ember? (De igen.) Az ilyen feslett emberek bármikor cselekvésbe lendülhetnek – már ez is azt mutatja, hogy nagyon elvetemültek és feslettek. Ami pedig az ezen túlmenő szinteket illeti, azokat nem fogjuk tovább tárgyalni.

Szóval, a feslettség e három típusa közül melyiket tudjátok elfogadni? Vagyis melyik kelti bennetek azt az érzést, hogy ha valaki így viselkedik, az normális, nem nagy probléma, és hogy olyasvalaki, aki iránt nem éreztek különösebb undort vagy megvetést, és akit valamennyire el tudtok fogadni? Milyen szintű feslettséget tudtok elfogadni? (Egyik szintet sem tudjuk elfogadni.) Miért nem tudjátok elfogadni a feslettség egyik szintjét sem? (Az utolsó típusú feslettség természete igen hitvány, és bár az első típusú feslettség csak az ellenkező nem előtti magamutogatásból áll, mégis zavarásokat okoz a körülötte lévők számára.) Az első típusú ember szívében nincs világos érzék a nemek megkülönböztetésére. A legtöbb ember odafigyel a férfiak és nők közötti határokra, amikor az ellenkező nemmel érintkezik. Különösen, amikor nők férfiakkal való érintkezéséről van szó: tartózkodónak kell maradniuk, és fenn kell tartaniuk bizonyos határokat a férfiak előtt. Azonban vannak olyan nők, akik élvezik az ellenkező nemmel való érintkezést, és izgatottá válnak, amikor meglátnak valakit, aki tetszik nekik. Amint lehetőségük nyílik, ürügyet találnak a kapcsolatfelvételre. Bárki is az, aki szándékosan keresi az ellenkező nemmel való érintkezést, annak a szívében van valami rendellenes. Bár az első típusú feslettség nem jár tényleges feslett cselekvési módokkal, illetve nem vezet konkrét eseményekhez, továbbá nem foglalja magában a szexuális zaklatást sem, a megnyilvánulásaik alapján – a társas viselkedés szempontjából – ezeknél az embereknél hiányoznak a férfiak és nők közötti világos határok. Vagyis a szívükben nincsenek világos határok, és nem értik meg, hogy a normális embereknek rendelkezniük kellene szégyenérzettel, és nem szabadna azt kiváltaniuk másokból, hogy lenézzék őket. Ha valaki feslett megnyilvánulásokat tanúsít, anélkül, hogy bármit is érezne ezzel kapcsolatban, akkor nem normális ember, és legalábbis hiányzik belőle a normális emberek lelkiismerete és józan esze. Függetlenül attól, hogy valaki férfi-e vagy nő, be kell tartania a nemek közötti határokat, a szívében pedig világosnak kell lennie számára, hogy ezeket a határokat nem lehet átlépni. Isten a férfiakat és a nőket velük született különbségekkel teremtette; a közöttük lévő határvonal összemosása nem lehetséges. Ha valakinél mindig hiányoznak a férfiak és nők közötti világos határok, és állandóan mutogatja magát az ellenkező nem előtt, az nem csupán általános züllöttség vagy az önfegyelem hiánya – ez már a társas viselkedés kérdését érinti. Függetlenül attól, hogy azok a dolgok, amiket tesz, tartalmaznak-e lényegi problémákat vagy sem, amennyiben ezek a megnyilvánulások magukban foglalják a társas viselkedés kérdéseit, azok összeegyeztethetetlenek az emberi szégyenérzettel. Különösen a férfiak és nők közötti dolgokban, ha valaki nem ismeri a szégyent vagy hiányzik belőle a szégyenérzet, akkor az illető nagy veszélyben van. Ha képes vagy szándékosan fitogtatni a bájaidat az ellenkező nem előtt, és igyekszel vonzani őket, akkor nagy valószínűséggel a feslettség következő szintjére lépsz. Talán a magamutogatással kezded, ám ez könnyen átcsaphat fogdosásba, a fogdosásból pedig könnyen továbbfejlődhet valami komolyabbá, ami végül teljesen kicsúszhat az irányításod alól. Látod, függetlenül a feslettség szintjétől, amennyiben az a feslettség körébe esik, az magában foglalja a társas viselkedés problémáját. Amint magában foglalja a társas viselkedés problémáját, nincs különbség a súlyossági szintek között. Ez azért van, mert az ilyen problémák fokozódhatnak – a magamutogatással és a szégyenérzet hiányával indulnak, könnyen továbbfejlődhetnek testi érintkezéssé, vonzalommá, majd pedig kölcsönös elválaszthatatlansággá. Innen aztán tovább eszkalálódhat, kicsúszhat az irányítás alól, mígnem már túl késő lesz megbánni. Amint ez valósággá válik, nehéz megfelelően lezárni. Ezért függetlenül attól, hogy a feslettség mely megnyilvánulásait tanúsítod, amennyiben azok a társas viselkedés problémáját érintik, ha nem fékezed meg magadat, és hiányzik belőled a szégyenérzet – ha teljesen közömbös vagy azzal kapcsolatban, hogy mások mit mondanak rólad, hogyan értékelnek az emberek, vagy hogyan tekint rád Isten – akkor nagy veszélyben vagy. Mit jelent nagy veszélyben lenni? Azt jelenti, hogy a hétköznapi feslett cselekedetekből és megnyilvánulásokból kiindulva nagyon könnyű lesüllyedni és olyan abszurd dolgokat tenni, amelyeket egy életen át bánni fogsz. Érted? (Igen.) Vagyis ha nem tudod átlátni a feslettség problémájának lényegét, és nem sikerül időben megoldanod, akkor nagyon problémás vagy. Ha ilyen megnyilvánulásokat tanúsítasz, vagy élvezed az ilyen dolgok hajszolását, az azt bizonyítja, hogy komoly probléma van az emberi mivoltodban. Milyen probléma? A szégyenérzet hiánya. A társas viselkedés kérdése az ember szégyenérzetével függ össze. Ha hiányzik a szégyenérzeted, akkor nincsenek határaid, amikor ilyen dolgokat teszel. Amit csak kigondolsz, azt meg is tudod tenni. Sem kontrollálva, sem korlátozva nem lesznek a gondolataid és a vágyaid. Amennyiben a környezet megfelelő, a gondolataid és a vágyaid megragadják az alkalmat, hogy működésbe lépjenek, fokozatosan felduzzadnak, és elérik a kitörési pontot. Ez pedig borzasztó következményekhez vezet.

Ha vannak körülöttetek ilyen feslett emberek, akiknél a feslettség problémája nem csupán annyi, hogy időnként tesznek egy-egy kihívó megjegyzést, és akiknek a feslettsége nem csupán néhány konkrét személyre irányul, hanem gyakran viselkednek így, egyáltalán nincs semmiféle szégyenérzetük, és a probléma akkor is megoldatlan marad, amikor mások megvetik, emlékeztetik vagy figyelmeztetik őket, ők pedig továbbra is feslettek maradnak, sőt a feslettségük egyre súlyosabbá válik – ha ilyen emberekkel találkoztok, akkor el kell kerülnötök őket. Miért kell elkerülnötök őket? Mert a feslett embereknek nincs szégyenérzetük. Van-e a szégyentelen emberek tetteiben bármiféle visszatartó erő? Meg tudják-e fékezni magukat? (Nem.) Nem tudják megfékezni magukat, ezért el kell kerülnöd az ilyen embereket; tégy meg minden tőled telhetőt, hogy elkerüld a velük való érintkezést. Ha a munka megköveteli, hogy kapcsolatba lépj velük, és ez elkerülhetetlen, akkor maradj szigorúan a munkakapcsolat keretein belül, de a legjobb, ha több másik ember is jelen van, amikor érintkezel velük. Ne foglalkozz velük egyedül, és semmi lehetőséget ne adj nekik arra, hogy kihasználjanak. Tégy meg minden tőled telhetőt, hogy elkerüld, hogy kettesben maradj velük, hogy ne ess kísértésbe, és ne adj lehetőséget a Sátánnak, hogy kihasználjon. Függetlenül attól, hogy miféle feslett viselkedésről van szó, amennyiben megállapítod, hogy az ilyen emberek nem éreznek szégyent a társas viselkedésük során, hogy az ellenkező nem bármely tagjával képesek flörtölni, sőt annyira feslettek, hogy képesek trágár vicceket mesélni sok ellenkező nemű személy jelenlétében, úgy beszélve, mintha ez teljesen normális volna, miközben a hallgatóság elpirul, zavarba jön, és nem bírja elviselni, hogy hallgassa, ők pedig mindeközben semmit sem éreznek, nincsenek tudatában, és nem is érdekli őket, akkor az ilyen embereket el kell kerülni. Érted? (Igen.) Különösen akkor tanúsítanak különös törődést és figyelmet irántad, amikor egyedül érintkezel velük, méginkább elnézik a hibáidat és gyengeségeidet, majd gyakran kezdeményeznek testi kontaktust, vagy kifelé úriembernek és kifinomultnak mutatják magukat, a szavaik viszont mindig valamiféle obszcén felhangot hordoznak – az ilyen emberek nagyon veszélyesek, és résen kell lennetek velük szemben. Olyan emberek is vannak, akik olyan ügyekben, amelyekről egyértelműen lehetne beszélni valakivel az azonos neműek közül vagy tőlük érdeklődni, illetve olyan munkák során, amelyeket azonos nemű személlyel is el lehetne végezni, nem ezt teszik, hanem ragaszkodnak ahhoz, hogy az ellenkező nemből keressenek valakit. Amelyik tagra szemet vetnek az ellenkező neműek közül, azt állandóan kérdésekkel ostromolják, nyaggatják, felesleges beszélgetéseket kezdeményeznek, és kitalált dolgokkal zaklatják, mindig olyan haszontalan kérdéseket tesznek fel, amelyeket nem is kellene megkérdezni, és nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy alkalmat teremtsenek arra, hogy négyszemközt lehessenek az illetővel. Azzal, hogy keresik az alkalmakat, az a céljuk, hogy kielégítsék saját vágyaikat. Függetlenül attól, hogy férfi vagy nő vagy, mit kellene tenned, amikor ilyen emberekkel találkozol? (Távol kell maradni tőlük.) Ki kell találnod valamilyen módot, hogy visszautasítsd őket; nagyon világosan magyarázd el nekik a dolgokat. Ne egyszerűen csak csendben maradj távol tőlük, és ne gondold azt, hogy ez elég. Ha csak alkalmanként zaklatnak téged, akkor lehet, hogy nem leszel képes megállapítani, hogy illetlenül viselkednek-e. Ha viszont többször is zaklatnak, akkor világossá kell tenned a számukra. Mit kell mondanod? Mondhatod nekik: „Már kettőnél is többször zaklattál engem – mit akarsz ezzel elérni? Tedd világossá! Tényleg ilyen munkakapcsolat van köztünk? Annyi ember van, akit megkérdezhetnél, mégis ragaszkodsz ahhoz, hogy engem kérdezz és hozzám fordulj – tényleg ennyire közel állunk egymáshoz? Ne csináld ezt! Engem nem érdekel, és nem szeretek ilyen módon érintkezni az emberekkel. Kérlek, a jövőben ne zavarj többé. Egyáltalán nem érdeklődöm irántad. Ha a jövőben továbbra is így zaklatsz, nem leszek kedves!” Milyen hozzáállást kell felvenni az ilyen emberekkel szemben? (Maradj távol tőlük, és utasítsd el őket.) Ha az ilyen emberek többszöri figyelmeztetés ellenére is javíthatatlanok maradnak, akkor hogyan kell velük bánni? Az egyház adminisztratív rendeletei szerint kell foglalkozni velük, az elszigetelésükkel vagy a kitakarításukkal. Némelyek az embereknek megfelelni vágyó egyének, akik nem mernek megsérteni másokat, belül pedig félnek az efféle feslett embertől. Ez problémás. Velük csak játékszerként tudnak bánni az ilyen emberek. Az ilyen feslett emberekkel szigorúan kell bánni. Velük szemben a modorod legyen hűvösebb, de nincs szükség arra, hogy duzzogni kezdj – egyszerűen beszélj csak nyugodtan: „Ne játsszuk már ezeket a gyerekes játékokat! Világosan látom, mire megy ki a játék. Ezt a játszmát velem nem fogod eljátszani. Nem kedvellek, úgyhogy kérlek, ne zavarj többé! Ha ismételten zaklatsz, rengeteg módom van arra, hogy elbánjak veled!” Vajon ez nem a visszautasításuk? (De igen.) Képesek lesztek ily módon visszautasítani őket? (Miután hallottuk Isten szavait, igen. Mielőtt Isten beszélt volna, nem mertük volna így visszautasítani őket.) Természetesen ez csupán egy példa. Az ilyen helyzetek nem korlátozódnak arra, hogy a férfiak zaklatják a nőket; ide tartozik az is, amikor nők zaklatnak férfiakat. Röviden: függetlenül attól, hogy férfiként vagy nőként zaklatnak-e, ha képes vagy tisztán látni, hogy az ilyen feslett emberek valóban nem normális módon vesznek részt az interakciókban, nem szívből jövő beszélgetést folytatnak, és nem így kérnek tanácsot tőled, akkor visszautasíthatod őket. Amikor ilyen emberekkel érintkezel, nagyon könnyű érzékelni a szándékukat, és résen kell lenned. Azt kell mondanod nekik: „Nem ismerjük egymást, úgyhogy jobb lenne, ha nem zaklatnál engem!” Ha ismételten zaklat téged, és még mindig túlságosan zavarban vagy ahhoz, hogy visszautasítsd, azon aggódva, hogy megbántod az érzéseit, úgy gondolva, hogy testvérként türelmesnek kellene lenned vele, akkor meg kell értened, milyen következményekkel járhat az efféle türelem. Ha tetszik neked, és hajlandó vagy szóba állni vele, az a te szabadságod. Persze nem ostobaság vajon együtt érezni egy feslett emberrel, sőt még kedvelni is őt? Ha veled szemben feslett módon tud viselkedni, akkor ugyanígy tud viselkedni másokkal is. Az ilyen emberekkel való kapcsolattartás annyi, mint megásni a saját sírodat – kacérkodás a halállal. Ezért az ilyen embereket közvetlenül el kell utasítanod; tedd világossá számukra a dolgokat, és mondd meg nekik, hogy tartsák meg a tisztes távolságot. Hát nem nagyon egyszerű ez? (De igen.) Az igazán feslett ember kifejezés azokra vonatkozik, akiknek az emberi mivoltából hiányzik a szégyenérzet. Természetesen, legyen akár férfi, akár nő, az emberek olykor tanúsíthatnak néhány kissé rendellenes megnyilvánulást, amikor az ellenkező nemmel találkoznak. Amennyiben ez nem szokásszerű, nem vezet tettekhez vagy következményekhez, és az ember képes korrigálni, amikor egy idő után úgy érzi, hogy nem helyénvaló, addig ezt nem lehet feslettségként kategorizálni. Az ilyen enyhén rendellenes megnyilvánulásokat nem szabad általánosítani. A feslettség az emberi mivolton belüli szégyenérzet hiányának a megnyilvánulása. Az ilyen emberek elsődleges megnyilvánulása az, hogy a társas kapcsolataik során nem éreznek szégyent – zabolátlanok, féktelenek és különösen buják. Ezt az emberi mivolton belül megnyilvánuló feslettségként kategorizáljuk. Most már tudjátok, hogyan bánjatok az ilyen emberekkel, és hogyan kezeljétek őket? (Igen.) Ennyi volt a beszélgetésünk a feslettség témájáról.

Beszéljünk egy másik megnyilvánulásról, a mocskosságról. Miféle probléma ez? (A hitvány jellem problémája.) A mocskosság a hitvány jellem kategóriája alá tartozik, és az emberi mivolt alá soroljuk. Hasonlít-e valamennyire a mocskosság az aljassághoz? (Igen.) Ez szintén a hitvány jellem megnyilvánulása. A mocskosság a szabályok betartása nélküli, alattomos módon való viselkedést jelenti, nemcsak alapelvek, lelkiismereti és erkölcsi határok nélküli, hanem rendkívül megvetendő és alantas módon való cselekvést. Melyek a mocskosság megnyilvánulásai? Például: egy mocskos ember meglátja, hogy valaki vett egy szép autót, amit ő maga nem engedhet meg magának. Amikor elhalad mellette, látszólag köszönti az illetőt: „Szép autó! Biztosan gazdag vagy!” A szavai kellemesen hangzanak, de amint az autó tulajdonosa továbbmegy, leköpi az autót: pfuj! Hát nem mocskosság ez? (De igen.) Miféle viselkedés a köpködés? (Mocskos.) Ezt nevezzük mocskosságnak. A mocskosság különösen megvetendő, piszkos és igénytelen mivolt – olyan szégyenletes viselkedés, amely másokat gúnyra és megvetésre késztet, s azt az érzést kelti bennük, hogy a jellemed alantas, te pedig gyalázat vagy. Egyesek például látják, hogy a szomszédjuknak jó kutyája van, és belül féltékenynek érzik magukat: „Az ő családjának ilyen jó kutyája van. Miért nem én vettem meg azt a kutyát?” Ezért megtalálják a módját, hogy megöljék a kutyát, utána pedig a fellegekben járnak. Amint hazaérnek, ünnepelnek – pezsgőt bontanak és lakomát csapnak, s boldogabbnak érzik magukat, mint valaha. Mondjátok meg Nekem, borzalmas ez az ember vagy sem? (Borzalmas.) Ez mocskosság. Amint másokkal valami jó történik, és boldognak érzik magukat, ő boldogtalanná válik, és azon kezd gondolkodni, hogyan tehetné tönkre számukra a dolgokat. Amikor azt látja, hogy másokat valamilyen szerencsétlenség ér, kárörvend a balsorsukon. Az ilyen emberek nagyon mocskosak.

A mocskos emberek gondolatai nagyon negatívak. Milyen értelemben negatívak? Amikor például adsz valakinek valamit, normális körülmények között hálásnak kellene éreznie magát, mondván: „Ez a dolog egész jó. Régen igazán szeretted, de most már nincs rá szükséged. Nem valaki másnak adtad, hanem egyenesen nekem – tényleg barátok vagyunk!” Bárki, akiben van lelkiismeret és józan ész, így gondolkodna; pozitívan fogná fel ezt a dolgot. A mocskos emberek gondolkodása viszont kicsavarodott. Ők ezt mondanák magukban: „Csak azért adtad nekem, mert neked már nincs rá szükséged. Ha még szükséged lenne rá, vajon nekem adtad volna? A jó dolgokat megtartod magadnak, nekem pedig a rosszakat adod – ez kinek kell? Lerázol, mint egy koldust? Szerinted én nem tudom, mi a jó? Csak azért adtad nekem, mert neked már nincs rá szükséged, és még azt várod, hogy hálás legyek. Idiótának tartasz?” Látod, egy ilyen egyszerű dolog kapcsán is mennyire megvetendő, piszkos és alantas módon gondolkodnak. Ha adsz nekik valamit, az végül még neked okoz bajt. Miért okoz bajt? Azért, mert az illető, akinek adtad, mocskos ember – olyasvalaki, akinek megvetendő, piszkos és aljas gondolatai vannak. Mindenkiről negatívan gondolkodik. Amikor ránéz valakire, nem alapelvek alapján tekint rá, és nem is az illető jelleme vagy a magaviseletének alapelvei alapján, amelyeket a hosszú együtt töltött évekből ismer. Inkább a saját szélsőséges, konok gondolatai és nézőpontjai alapján tekint másokra. Az ilyen emberek nagyon mocskosak. Ha nem tartasz kapcsolatot velük, illetve nem adsz nekik semmit, akkor a dolgok békések maradnak. De ha tényleg kapcsolatot tartasz velük és segítesz nekik, annak gyakran az lesz a vége, hogy megítélnek és kritizálnak téged. Amikor látják, hogy valami jó dolgot használsz, mindig akarják azt. Ha nem adod oda nekik, akkor azt gondolják, hogy fukar és zsugori vagy. Az ilyen emberek nagyon problémásak, és nagyon nehéz kijönni velük. Lehet, hogy nyíltan nem mondanak semmit, legbelül azonban titokban mindig versengenek veled, és kedvezőtlen gondolatokat alakítanak ki rólad a szívükben. Egyszerűen szólva: az ilyen embereknek ronda a szívük és rondák a gondolataik. Szerintem a „ronda” szó elég találó arra, hogy piszkosnak írja le valakinek a gondolatait és a szívét – azt jelenti, hogy azok nem tiszták, nem pozitívak és nem kedvesek. Bármennyire is pozitív valami, amikor ők beszélnek róla, az negatívvá válik. Bármennyi jót is teszel értük, nemhogy nem értékelik, hanem még le is kicsinyelnek és megvádolnak, mondván, hogy rossz szándékaid vannak. Ha valamilyen előnyt adsz nekik, azon tűnődnek majd, vajon megpróbálod-e kihasználni őket. Ha közömbös vagy velük szemben, azt fogják gondolni, hogy mivel gazdag és erős vagy, lenézed a szegényeket. Úgy fogják érezni, hogy nincs benned emberi melegség, nem tudod, hogyan kell kijönni az emberekkel, és képtelen vagy figyelembe venni mások érzéseit. Ha eltávolodsz tőlük, az sem fog működni – akkor is lesz valami mondanivalójuk rólad. Az ilyen emberek nagyon problémásak. Bárhogyan is tartod velük a kapcsolatot, soha nem tudod elégedetté tenni őket. Nem tudod, mit fognak gondolni, és nem tudod, milyen problémák származnak majd azokból a dolgokból, amelyeket jó szándékkal teszel. Így tehát csak egyetlen módja van az ilyen emberekkel való bánásmódnak – maradj távol tőlük, ne foglalkozz velük. Amikor barátkozol, ne válassz ilyen embereket, mert túlságosan mocskosak; a velük való kapcsolattartás nagy bajt és nagy gyötrelmet fog hozni rád, és mindez a gyötrelem és baj teljesen szükségtelen. Van-e a mocskos embereknek racionalitásuk? (Nincs.) Mit jelent, hogy azt mondjuk, nincs racionalitásuk? (Nincs lelkiismeretük vagy józan eszük, és nincsenek erkölcsi határaik.) Mik ennek a részletei? (Nincs meg bennük a normális emberek gondolkodása.) Az, hogy nincs meg bennük a normális emberek gondolkodása, az egyik aspektus. Mondd meg Nekem, van-e az ilyen emberekben bármi szégyen? (Nincs.) Nincs bennük szégyen, nem rendelkeznek a normális emberi mivolt gondolkodásával, és csak kicsavart és megtévesztő érvelést mondanak. Az érvelésük arra irányul, hogy a saját érdekeiket óvják – mindez kicsavart érvelés. Ha adsz nekik valamit, azt mondják, lenézed őket, és csak olyan dolgokat adsz nekik, amikre nincs szükséged. Ha nem adsz nekik semmit, akkor azt mondják, hogy túl zsugori vagy. Az ilyen szavak nem kicsavart érvelés? (De igen.) Egyszerűen nem tudnak helyesen felfogni dolgokat, és nagyon negatív módon gondolkodnak – ez kicsavart érvelés. A nem hívők gyakran mondják, hogy az embereknek észszerűen kell viselniük magukat – ha valaki észszerűtlen és csak kicsavart érvelést mond, akkor az nem jó ember. Ha valaki ad neked valamit, az azt jelenti, hogy valamennyire megbecsül téged; ha nem adja neked, az is jogos – a saját tulajdonát annak adhatja, akinek csak akarja. Ha még akkor is találsz benne hibát, amikor ad neked valamit, ám zsugorinak nevezed, amikor nem ad, az vajon nem esztelenség? Hát nem mocskosak azok az emberek, akik ilyen kicsavart érvelésbe bocsátkoznak? (De igen.) Rendkívül mocskosak! A mocskos emberek esztelenek, így semmiféle érvelés nem jut el hozzájuk. A lelkiismeret és józan ész szerinti, vagy az igazságalapelvek alapján való cselekvésnek egyszerűen nincs értelme számukra. A mocskosság valamennyire hasonlít a silánysághoz, nem igaz? (De igen.) Egyesek például pénzt költenek, hogy megvegyenek valamit, és mindig úgy érzik, hogy az nem érte meg az árát, mintha veszteség érte volna őket. Ezután eltűnődnek: „Te kihasználtál engem, úgyhogy meg kell találnom a módját, hogy téged is veszteség érjen – csak akkor érzem majd magam belül kiegyensúlyozottnak.” Az ilyen emberek, akik megvetendőek és mocskosak, mindig azon töprengenek, hogyan használjanak ki másokat. Ha úgy érzik, hogy veszteség érte őket, megnehezítik mások dolgát; mindig biztosra akarnak menni, hogy ők ne veszítsenek, és csak akkor érzik magukat elégedettnek. Ha kihasználnak valakit, ünnepelnek, és annyira boldogok, hogy álmukból is nevetve ébrednek fel. Az, hogy mennyi pénzt költesz valamire, a saját döntésed – senki nem kényszerített arra, hogy odaadd a pénzedet. Mivel önként vetted meg, miért neheztelsz még mindig, s miért próbálod még mindig kihasználni a többieket, és elkerülni, hogy veszteség érjen? Hát nem nagyon mocskosak az ilyen emberek? (De igen.) Amikor elmennek a bevásárlóközpontba élelmiszert vásárolni, és úgy érzik, hogy túl drága, akkor a veszteség elkerülése végett elvesznek néhány extra műanyag zacskót. Ha történetesen épp újév vagy valamilyen ünnep van, és az áruház naptárakat osztogat, akkor több darabot is el kell venniük, és csak akkor érzik magukat elégedettnek. Amikor kihasználnak másokat, örömükben el vannak ragadtatva, és még büszkélkednek is vele, hogy milyen ügyesek és rátermettek. Mondd meg Nekem, miféle gondolkodásmódja van az ilyen embereknek? Bármiről legyen is szó, mindig annak alapján mérlegelnek, hogy előnyhöz tudnak-e jutni, és elkerülhetik-e a veszteséget. Már ez a fajta gondolat és szempont is nagyon mocskos és megvetendő. Természetesen ennek van egy hatalmaskodó oldala, valamint egy gonosz oldala is. Az ilyen emberek nehezen kezelhetők és kötekedők. Az emberi mivolt számos hibája megmutatkozik ilyen emberekben – gondolkodásmódjuk az emberi mivolt szemszögéből nézve egyáltalán nem felel meg a józan észnek és egyetlen viselkedési szabálynak sem, s a normális emberi mivolt erkölcsi küszöbe alá esik; természetesen az emberi mivolt lelkiismeretének és józan eszének sem felel meg. Nagyon eltorzultak, nagyon aljasok, és ugyanakkor nagyon hatalmaskodóak is. Hát nem látni gyakran ilyen embereket az emberek csoportjaiban? (De igen.) A mocskos embereknek hitvány a jelleme, és nagyon nehéz bánni velük. Amint valami az érdekeiket érinti – legyen szó az anyagi érdekeikről vagy a büszkeségükről és státuszukról – a viselkedésük ebben a tekintetben fel fog tárulni; különösen tisztán megmutatkozik majd. El fognak kezdeni kicsavart és megtévesztő érveléseket hangoztatni, teljesen érzéketlenné válva a józan észre. Rendben, ennyi volt a mocskos emberekről szóló beszélgetésünk.

Egy másik megnyilvánulás az önzőség. Jó dolog az önzőség? (Nem.) Akkor először is mondjátok meg Nekem: veleszületett dolog-e az önzőség? (Nem.) Az önzőség nem veleszületett, akkor hát milyen fajta probléma? (Az emberi mivolt hibája.) (Szerintem jellembeli probléma.) Az önzőséget az adott helyzet alapján kell kategorizálni. Az önzőség egyes esetei az emberi ösztön megnyilvánulásai; ezek egyfajta emberi ösztönök, olyan jog, amellyel az embereknek rendelkezniük kell – a saját érdekeik megóvásának joga. Ha ez az emberi ösztön megnyilvánulása, akkor ez olyasvalami, amivel az embereknek rendelkezniük kellene. Ez a fajta önzőség az ember emberi jogai megóvásának, valamint a törvényes jogai és érdekei megóvásának a megnyilvánulása. Ez a fajta önzőség indokolt; ez nem az emberi mivolt hibája. Van azonban egy másik fajta megnyilvánulás, amely súlyosabb, mint ez a fajta önzőség: ez már azzal jár, hogy árt mások érdekeinek, ami pedig az emberi mivolt hibája; ez már jellembeli problémává fokozódott. Ezeket a kérdéseket tisztán kell látni: az önzőség mely megnyilvánulásai indokoltak, az önzőség mely megnyilvánulásai az emberi mivolt hibái, és az önzőség mely megnyilvánulásai foglalnak magukban jellembeli problémát. Ha ezek a kérdések tisztán láthatók, akkor az illető tudni fogja, hogyan gyakoroljon az alapelvekkel összhangban. Példának okáért: az emberek szeretnének jól gondoskodni a saját életükről, maradéktalanul eleget akarnak tenni a felelősségeiknek és a kötelezettségeiknek, és jól szeretnék irányítani önmagukat anélkül, hogy foglalkoznának másokkal – egyszerűen csak jól akarják irányítani önmagukat, anélkül, hogy mások érdekeit sértenék – az emberi mivolt szemszögéből ez is egyfajta önzőség, nem igaz? Más szemszögből nézve azonban ez is ösztönös reakció az emberek részéről. Természetesen ez olyan veleszületett jog is, amelyet Isten adott az embereknek – vagyis jogod van ahhoz, hogy először saját magadról gondoskodj, anélkül, hogy másokkal foglalkoznál. Azáltal, hogy fenntartod a saját emberi életedet, a túlélésedet tartod fenn. Ez indokolt. Természetesen az emberi mivolt szemszögéből az, hogy valaki csak saját magával törődik, és nem foglalkozik másokkal, szintén az önzőség megnyilvánulása. Ez a fajta önzőség azonban az emberi mivolt normális megnyilvánulása, és indokolt. Bár emberi szemszögből ezt az emberi mivolt egy hibájának tekintik, valójában ez nem az emberi mivolt hibája. Csak magaddal törődni – jóllakni és melegen öltözni, jól elvégezni a munkádat, eleget tenni a kötelezettségeidnek, és ennyi – anélkül, hogy képes lennél másokról gondoskodni, vagy akarnál másokról gondoskodni, ez olyan jog, amellyel rendelkezel, és ez is egy olyan ösztön, amelyet Isten adott neked. A veleszületett állapotok szemszögéből nézve, ha valaki még azt sem tudja, hogy önmagáról sem tud gondoskodni – ha hiányzik belőle ez a veleszületett ösztön –, akkor nem felel meg a felnőtt lét normájának. Ez a fajta önzőség az emberekben meglévő ösztönös reakció. Noha csak saját magukkal törődnek, csak a saját jogaikat és érdekeiket óvják, csak a saját alapvető megélhetési szükségleteikről, illetve az életük és munkájuk körén belüli dolgokról gondoskodnak, mindaddig, amíg nem sértik mások érdekeit, ez a fajta önzőség nem elítélendő. Az a fajta önzőség, amely igazán a hitvány jellem szintjére emelkedik, túl azon, hogy csupán önmagával törődik, magában foglalja azt is, hogy beleavatkozik mások érdekeibe és jogaiba, vagy árt azoknak, megsértve mások emberi jogait. Ez az igazi önzőség, és ez a hitvány jellem problémája. Ha azért, hogy megóvd a saját érdekeidet, hírnevedet, státuszodat és büszkeségedet, semmitől sem riadsz vissza, hogy megkaparintsd vagy erővel megszerezd mások érdekeit – mások érdekeit sajátodnak tekinted, kizárólag önmagaddal törődsz, sőt másoknak még csak lehetőséget sem hagysz a túlélésre – ez a fajta önzőség hitvány jellemre utal. Például éjszaka, amikor mindenki más alszik, te izgatottnak érzed magad és nem tudsz aludni, ezért el akarsz énekelni egy dalt. Ahogy belelendülsz, hangosan énekelni kezdesz, sőt zenét is bekapcsolsz, és táncolsz is éneklés közben. A te hangulatod javul, és boldognak érzed magad, viszont mindenki mást felébresztesz, és így képtelenek aludni. Ezt minek nevezzük? (Önzőségnek.) Ezt a fajta viselkedést önzőségnek nevezzük. Ez a viselkedés vajon a hitvány jellem jele? (Igen.) Miért a hitvány jellem jele ez a viselkedés? (Mert nem vesz figyelembe másokat, és kihat mások pihenésére.) Azért, hogy magadat boldoggá tedd, nem habozol feláldozni mások pihenő-és alvásidejét, arra kényszerítve mindenkit, hogy veled együtt énekeljen és mulatozzon. Azért, hogy elérd a saját céljaidat és megóvd a saját érdekeidet, megsérted mások érdekeit és jogait. Vagyis a saját érdekeid megóvásának feltétele más emberek érdekeinek és jogainak feláldozása. Ezt a fajta megnyilvánulást önzőségnek nevezzük. Annak oka, amiért ez a fajta önzőség megvetendő, hitvány jellemre utal, az, hogy ez a fajta viselkedés árt mások érdekeinek. Helytelen eszközöket használsz, hogy megóvd a saját érdekeidet, miközben ártasz mások érdekeinek és aláásod azokat – ezt önzőségnek nevezzük. Amikor például mindenki együtt étkezik, egyesek csak azzal törődnek, hogy kapnak-e húst, sőt még mások húsadagját is megeszik. Az ilyen emberek, akik többet esznek a húsból, önzőek vajon? (Igen.) Az a mód, ahogyan viselik magukat, nem helyénvaló, csak magukkal törődnek, másokat pedig figyelmen kívül hagynak – ezt önzőségnek nevezzük. Miért nevezzük ezt a helyzetet önzőségnek? Miért számít hitvány jellemnek? Azért, mert a saját érdekeik megóvása érdekében megsértik mások érdekeit, megkaparintják mások tulajdonát és a sajátjuknak tekintik azokat. Ezt önzőségnek nevezzük, és ez a fajta önzőség megvetendő emberi mivoltra és hitvány jellemre utal. Ezért, ha te úgy óvod meg a saját jogaidat és érdekeidet, hogy megsérted mások érdekeit és ártasz azoknak, akkor önző ember, hitvány jellemű ember vagy. Azt is lehet mondani, hogy rossz emberi mivoltú ember vagy. Ám ha nem ártottál mások érdekeinek, nem romboltad le, illetve nem rontottad el mások kapcsolatait, és csak magaddal törődtél, anélkül, hogy másokat figyelembe vettél volna, akkor ez a fajta önzőség még valamennyire indokolható. Legfeljebb azt lehet mondani, hogy nem vagy túl kedves, hogy kicsinyes és énközpontú vagy, ám nem vagy rossz ember; ez nem éri el a hitvány jellem szintjét. Van-e különbség e kétféle önzőség természetében? (Van.) Ha az emberek jellemét az önzőségük mértéke és a cselekvési módjuk lényege alapján különböztetjük meg, akkor látható, hogy az emberekben lévő jellem különböző – vannak eltérések.

Egyesek soha nem foglalkoznak mások ügyeivel, és csak a saját dolgaikra összpontosítanak. Az ilyen emberek talán nem tűnnek nagyon melegszívűnek, nagyon barátságosnak vagy nagyon szívélyesnek, amikor másokkal érintkeznek. Azonban soha nem okoznak zavarásokat, soha nem találnak ki hazugságokat vagy pletykákat másokról, és soha nem sértik, illetve nem kaparintják meg mások dolgait. Természetesen soha nem adják oda a saját dolgaikat másoknak. Lehet, hogy nagyon fukarnak és nagyon zsugorinak tűnnek, de soha nem ártanak mások érdekeinek, és nagyon elvszerűek abban, ahogyan viselik magukat. Az ilyen embereknél van egy alapvető határ, amely a következő: „Nem húzok hasznot belőled, és neked sem szabad arra gondolnod, hogy hasznot húzol belőlem. Sosem használlak ki téged, és neked sem szabad arra gondolnod, hogy kihasználsz engem.” Nagyon elvszerűek. Habár az ilyen emberek közömbösek mások iránt, nem lelkesednek azért, hogy segítsenek másoknak, nem érintkeznek másokkal, és nem sok barátságosságot vagy lelkesedést tanúsítanak mások iránt, soha nem ártanak másoknak. Még ha sok is van nekik valamiből, akkor sem adják oda másoknak. Amikor jó dolgokat látnak másoknál, előfordulhat, hogy olykor irigységet vagy féltékenységet éreznek, de nem áll szándékukban mohón elvenni azokat; és nem is használnak ki titokban másokat, és nem is sértik meg mások érdekeit a saját hasznuk érdekében. Ezekből a fentebb említett pontokból ítélve: nem gonoszak. Akkor ez azt jelenti, hogy jó az emberi mivoltuk? Az, hogy az emberi mivoltuk jó-e vagy sem, a lelkiismeretüktől és józan eszüktől, az igazság elfogadásához való hozzáállásuktól, valamint a pozitív dolgokhoz való hozzáállásuktól függ – ez egy másik kérdés. Abból a hozzáállásból és módból ítélve azonban, ahogyan másokkal kijönnek, legalábbis nem rosszindulatúak másokkal szemben. A felszínen nagyon önzőnek tűnnek, csak magukkal törődnek, a saját kis világukban élnek, és nem foglalkoznak mások ügyeivel. Azonban soha nem ártanak mások érdekeinek, így a jellemük még tűrhető. Vagyis amikor kapcsolatba lépsz velük, illetve anyagi vagy társadalmi jellegű csere zajlik köztetek, legalább nem fognak ártani az érdekeidnek. Ha tanácsot kérsz tőlük vagy ötletekért fordulsz hozzájuk, segíteni fognak neked, viszont ha nem kéred, nem kezdeményezik, hogy segítsenek. Ebből a megnyilvánulásból ítélve az ilyen emberek eléggé távolságtartónak tűnhetnek, ám abból a tényből ítélve, hogy soha nem használnak ki másokat, és nem ártanak mások érdekeinek, még mindig van bennük emberi mivolt, és viszonylag tisztességesek. Pontos és objektív ezt így nézni? (Igen.) Vagyis nem minden önző ember gonosz vagy silány jellemű ember. Meg kell nézned azt is, hogy az önzőségük elérte-e azt a pontot, amikor árt mások érdekeinek vagy megkaparintja mások tulajdonát, továbbá azt, hogy mik a magaviseletükre és a világ kezelésére vonatkozó alapelveik, mi a jellemük lényege, és hogy vannak-e határaik és alapelveik abban, ahogyan viselik magukat. Egyesek a felszínen nagyon nagylelkűnek és melegszívűnek tűnnek abban, ahogyan kijönnek másokkal. Adnak is másoknak, segítenek is másoknak, és tesznek dolgokat másokért. Ha van valami, amiben szükséged van segítségre, amint ezt meglátják, segítséget nyújtanak, még csak kérned sem kell. Ezekből a megnyilvánulásokból ítélve meglehetősen kedvesnek tűnnek. Ám ha megsérted őket, vagy akaratlanul olyan dolgot teszel, ami árt az érdekeiknek, nem hagyják annyiban; haragot tartanak, régi sérelmeket hoznak elő, és addig nem nyugszanak, amíg össze nem zúznak téged. Ezek gonosz emberek – emberi mivoltukban sokkal rosszabbak, mint azok, akik kívülről önzőnek látszanak. Érted? (Igen.) E két típus közül melyik a gyakoribb az emberek között? Ti melyik típust részesítitek előnyben? A legtöbb ember nem szereti azokat, akik közömbösek és önzőek. Egyesek, amikor látják, hogy nehézségeid vannak, kezdeményezik, hogy segítenek. Még ha nem is kéred, akkor is ellenőrizni fogják, hogy szükséged van-e segítségre. Ha van, segíteni fognak neked. Az ilyen emberek szeretettel vannak mások iránt, és hajlamosak adni és segíteni másokon. Mások, amikor nehézséget látnak nálad, nem kezdeményezik, hogy segítsenek, de ha szólsz és megkéred őket, akkor mégis segíteni fognak. Noha az ilyen emberek egy kissé passzívak, még mindig nem rosszak, és jó embereknek tekinthetők. Van egy másik típusú ember is – bármekkora is a nehézség, amellyel szembesülsz, akkor sem fognak segíteni. Még ha meg is kéred őket, akkor is kifogásokat és indokokat találnak, hogy elutasítsanak. Ez a fajta ember a legönzőbb. Egyesek látszólag gyakran azt mondják: „Ha bármiben szükséged van segítségre, csak szólj.” Amikor nincs semmi különös, rendkívül melegszívűnek, kezdeményezőnek és pozitívnak tűnnek. Viszont amikor ténylegesen megkéred őket, hogy segítsenek valamiben, miután segítettek, célozgatni kezdenek a viszonzásra, ilyesmiket mondva: „Ilyen sok pénzt költöttem a főnökömnek ajándékokra azért a dologért.” Látod, a felszínen meglehetősen melegszívűnek tűnnek, felajánlják, hogy szolgáltatást nyújtanak és tesznek érted dolgokat, anélkül, hogy bármit is kérnének viszonzásul. De miután segítettek, soha nem leszel képes teljes mértékben viszonozni a személyes szívességüket. Milyen alattomos emberek ezek! Tarts kapcsolatot ilyen emberekkel? (Ne!) Én egyszerűen nem tartok kapcsolatot ilyen emberekkel. Mézesmázosan beszélnek, rendkívüli melegséget és figyelmességet tanúsítva. Szép dolgokat mondanak a szemedbe, a hátad mögött azonban rossz dolgokat tesznek. Egyáltalán nincsenek alapelveik abban, amit tesznek; pusztán mosolygó tigrisek ők, akik tőröket rejtegetnek a mosolyuk mögött. Amikor nincs semmi különös, mindig nevetgélnek és viccelődnek veled, úgy tesznek, mintha meglehetősen közel állnátok egymáshoz. Amikor viszont igazán szükséged van a segítségükre, sehol sem látod őket. Még a számukra nagyon könnyen megtehető dolgokra is okokat és kifogásokat találnak, hogy elkerüljék azokat. Még ha olyasvalamiről van is szó, ami csupán kis erőfeszítést igényel, akkor is személyes szívességeket kérnek tőled. Amikor tesznek érted valamit, mindenféle módot kigondolnak, hogy rávegyenek, te is adj nekik valamit viszonzásul. Ezt a személyes szívességet soha nem leszel képes teljes mértékben viszonozni. Másrészt azoknak, akik kívülről elég ridegnek tűnnek és látszólag elég önzőek, gyakran vannak határaik abban, ahogyan viselik magukat, a cselekedeteikben pedig nagyon aprólékosak. Bár lehet, hogy közömbösek veled szemben, soha nem fognak mesterkedni ellened. Ha valóban megkéred őket, hogy segítsenek valamiben, biztosan nagy komolysággal fogják megtenni azt. Ezután, ha egy kis személyes szívességgel vagy valamilyen anyagi dologgal viszonzod nekik, megfelelően fogják kezelni azt. Ha viszont nem adsz nekik semmit, nem fognak kérni tőled semmit, és nem is fogják folyamatosan felhánytorgatni, hogy szívességet vagy viszonzást kérjenek. Az ilyen emberek őszinték; amilyennek kívül látszanak, pontosan olyanok belül is. Viszont gyakran senki sem kedveli az ilyen embereket, mondván, hogy önzőek, nehéz velük kijönni, ridegek, s hiányzik belőlük az emberi melegség, és semmiféle kapcsolatot nem akarnak velük. Valójában egyeseknek közülük tisztességes az emberi mivolta. Nézzetek szét magatok körül, és vegyétek észre, ki ilyen ember. Noha nem ékesszólóak, a személyiségük inkább rideg, kívülről pedig úgy tűnik, hogy nincs bennük emberi melegség, valamint nem tudják, hogyan kezdeményezzenek vagy folytassanak beszélgetést másokkal, mégis nagyon elvszerűen viselik magukat. Miközben talán nem igazán kedvesek, a szívükben nincs rosszindulat; legalábbis a legtöbb emberrel szemben nincs bennük gonosz szándék. Amilyennek kívülről látszanak, pontosan olyanok belül is. Nem használnak taktikákat vagy világi ügyekre vonatkozó filozófiákat, hogy megnyerjék az embereket. Az ilyen emberek egyszerűek. Így van? (Igen.) Most tehát nincs-e alapod arra, hogyan bánj helyesen az önző emberekkel? Mi alapján kellene bánnod velük? Ez nem alapulhat az érzéseiden vagy preferenciáidon, sem azon, hogy kedveled-e ezeket az embereket vagy sem, hogy kijössz-e velük, hogy segítőkészek-e vagy előnyösek-e a számodra, és az ő hozzád való viszonyulásukon sem – nem alapulhat ezeken. Inkább az ő jellemükön, az emberi mivolt lényükön, valamint az emberekhez, az igazsághoz és a pozitív dolgokhoz való hozzáállásukon kell alapulnia. Ezen tényezők alapján kell bánnod az önző emberekkel. Ha igazán gonosz emberek, akkor ennek megfelelően bánj velük. Ha kívülről önzőnek tűnnek, ám az emberi mivoltuk nem gonosz, akkor nem szabad gonosz emberként vagy rossz emberi mivoltú emberként bánnod velük. Még ha nem is kedveled ezeket az embereket, vagy ha nem jók a másokkal való kapcsolattartásban, vagy a kapcsolatok fenntartásában, akkor sem tekintheted őket gonosz embereknek vagy emberi mivolt nélküli embereknek csupán azért, mert kívülről önzőnek tűnnek. Ez előítélet ezekkel az emberekkel szemben. Akkor most nincs-e már alapelved arra, hogyan bánj az önző emberekkel? Ezt nem lehet általánosítani; inkább az emberi mivolt lényegükön, az igazsághoz és a kötelességükhöz való hozzáállásukon, valamint az ahhoz való hozzáállásukon kell alapulnia, ahogyan viselik magukat – ez az az alapelv, amely alapján bánnod kell velük. Ennyi volt a beszélgetésünk az önzőség kérdéséről.

A következő megnyilvánulás az, amikor valaki hangzatos beszédbe bocsátkozik, miközben semmi valósat nem tesz. Először azt vitassuk meg, hogy miféle probléma ez. Az ilyen emberek szeretnek fennkölt doktrínákat mondani és hangzatos beszédbe bocsátkozni. Az összejöveteleken gyakran a saját törekvéseiket és eltökéltségüket tárgyalják meg, a saját megértésüket, valamint a munkára vonatkozó terveiket. Amikor azonban arra kerül sor, hogy valami valósat tegyenek, semmi energiát nem tudnak összeszedni. Miféle problémájuk van az ilyen embereknek? Vajon ez a veleszületett állapotok, az emberi mivolt, vagy a romlott beállítottságok problémája? (Szerintem a romlott beállítottságok alá tartozik.) A romlott beállítottságok alá tartozik? Ez két problémát foglal magában, nemde? Az egyik az emberi mivolt hibája – nem hajlandók semmi valósat tenni, mert úgy érzik, az megköveteli tőlük, hogy aggódjanak, nehézségeket viseljenek el, árat fizessenek és energiát fektessenek bele. Vajon nincs ebben egy szemernyi lustaság? A lustaság vajon az emberi mivolt hibája? (Igen.) Az ilyen lusta emberek semmi valósat nem tesznek, mégis hangzatos beszédbe bocsátkoznak. Továbbra is szeretik piedesztálra emelni magukat, és szeretnek fennkölt doktrínákat hirdetni másoknak. Vajon ez rossz beállítottságra utal? Vajon ez tartalmazza egy romlott beállítottság elemeit is? (Igen.) Milyen fajta romlott beállítottság ez? (Arrogancia.) Ez arrogáns romlott beállítottság. Ennek tetejébe még lusták is, szeretik a kényelmet, miközben gyűlölik a munkát, nem megalapozott módon végzik a dolgokat, és nem hajlandók valódi cselekvést folytatni, mégis felsőbbrendűen akarnak viselkedni, bizonygatni akarják a státuszukat, és prédikálni akarnak másoknak – csak arra hajlandók, hogy a szájukat jártassák, ám a kisujjukat sem mozdítják. Az emberi mivoltukban lévő hibák jelentősek, a romlott beállítottságuk pedig nagyon egyértelmű. Hát nem két nagyon is nyilvánvaló problémáról van szó? (De igen.) Nincs sok ilyen ember? (De van.) Amikor munkát vitatnak meg, hangzatos beszédbe bocsátkoznak és vég nélkül beszélnek, de amikor arra kerül sor, hogy valami valós dolgot tegyenek, egyetlen lépést sem tudnak megtenni. Arról ne beszéljünk, hogy milyen a képességük – csupán arra a tényre alapozva, hogy csak beszélnek, de semmi valósat nem tesznek, haszontalan emberekként lehet őket jellemezni. Semmi valósat nem tesznek, mégis felsőbbrendűként akarnak viselkedni, és élvezni akarják a státusz előnyeit – hát nem annyira arrogánsak, hogy már elment a józan eszük is? Csak beszélnek, egyáltalán semmi valósat nem tesznek, és egyszerre lusták és arrogánsak is – haszontalan emberek, igaz? Ha arra kérik őket, hogy cselekedjenek és tegyenek valami valósat, hogy szervezzenek, tervezzenek és valósítsanak meg valami munkát, nem hajlandók megtenni; szívük mélyén ellenállást éreznek ezzel szemben. Hogy mennyire lusták tudnak lenni az ilyen emberek! Ezek naplopók, akik nem a megfelelő munkájukkal foglalkoznak. Egyszerűen csak élvezik, ahogy a levegőt pufogtatják, semmit sem akarnak csinálni, csak úgy át akarnak evickélni az életen, jókat enni, jól öltözködni, ugyanakkor azt is szeretnék, hogy mások nagyra becsüljék őket, továbbá magas szintű bánásmódot és olyan bánásmódot akarnak élvezni, amilyenben azok részesülnek, akiknek státuszuk van. Milyen az ő emberi mivoltuk? (Rossz.) Undorítónak találjátok az ilyen embereket? (Igen.) Egyesek, amikor olyanokat látnak, akik ékesszólóak, de semmi valósat nem tesznek, irigylik őket. Azt gondolják: „Csak mondják és mondják, és minden, amit mondanak, strukturált és módszeres – ez azt mutatja, hogy rendelkeznek az igazságvalósággal.” Minden tisztánlátással rendelkező ember megmondhatja, hogy azokat a dolgokat, amiket gyakran mondanak, mind Isten házának prédikációiból és közléseiből tanulták, és nem a saját tapasztalataikból származnak. Ezért, noha a prédikációjuk lenyűgözően hangzik, egyáltalán nem képesek semmilyen problémát megoldani. Idővel az emberek világosan láthatják, hogy az ilyen egyének mindvégig csalók voltak. Bármilyen kérdést is teszel fel, nem tudják megválaszolni, és semmilyen gyakorlási alapelvet vagy gyakorlási utat nem tudnak megosztani, mégis azt akarják, hogy nagyra becsüld őket. Hogyan érik el, hogy nagyra becsüld őket? Az előadásaikat és beszédeiket használják arra, hogy belopják magukat a szívedbe, elérve, hogy irigyeld, csodáld őket és felnézz rájuk. Hát nem szégyentelenek az ilyen emberek? Semmilyen valós munkát nem végeznek, és nem is képesek valós munkát végezni, mégis azt akarják, hogy mások nagyra becsüljék őket, és továbbra is pazarolni akarják mások energiáját és idejét a fennkölt beszédeikkel, ám végül egyáltalán nem képesek megoldani semmilyen problémát. Az olyan embereket, akik csak egy-két éve hisznek Istenben, talán még félre tudják vezetni, ám akik már sok éve hisznek Istenben és értenek valamennyit az igazságvalóságból, azok nem akarják hallgatni a hangzatos beszédüket. Ha viszont nem vagy hajlandó hallgatni, akkor negatív véleményt alakítanak ki rólad, és azt mondják, hogy nem szereted az igazságot. Hát nem nagyon problémásak az ilyen emberek? (De igen.) Az igazság bármely aspektusáról csupán részleges megértésük van, és amikor megértenek néhány doktrínát, nem tudják világosan elmagyarázni azokat, mégis prédikálni akarják ezeket a doktrínákat másoknak, és el akarják fogadtatni őket másokkal. Ha nem vagy hajlandó hallgatni, azt mondják, hogy nem szereted az igazságot és nem tiszteled őket. Ha viszont meghallgatod őket, kényelmetlenül érzed magad és nem tudsz nyugton maradni. Miért nem tudsz nyugton maradni? Azért, mert sok megoldandó problémád és sok elvégzendő munkád van, és nincs időd a hangzatos beszédüket hallgatni. Ha valaki tényleg irigyli azokat, akik hangzatos beszédbe bocsátkoznak, az miféle ember? Tétlen ember, ostoba ember, és olyan ember, akinek nincs jobb dolga. Amikor egy kötelesség elvégzéséről van szó, az ilyen emberekben nincs odaadás, és semmiféle terhet nem viselnek; csak át akarnak evickélni az életen, potyázva és a halálra várva. Minden nap meghallgatnak néhány mély doktrínát, hogy elüssék az időt, ennek ellenére továbbra is úgy gondolják, hogy nyertek valamit, és haladást értek el az Istenbe vetett hitükben: „Az általuk prédikált igazságok napról napra fennköltebbé válnak – a prédikációjuk hamarosan eléri majd a harmadik ég szintjét! Ezek mind mennyből származó misztériumok!” Sok doktrínát hallgatnak meg olyanoktól, akik hangzatos beszédbe bocsátkoznak, de továbbra sem tudják, hogyan legyenek odaadóak a kötelességük végzésében, vagy hogy milyen alapelveket kellene követniük, amikor a kötelességüket végzik. Hasznos-e tehát meghallgatni ezeket a dolgokat? (Nem.) Mit kell tennetek, amikor olyan emberekkel találkoztok, akik hangzatos beszédet folytatnak és fennkölt doktrínákat hirdetnek? Szorosan követnetek kell őket, vagy el kell utasítanotok őket? (El kell utasítani őket.) Hogyan utasítjátok el őket? Tudnod kell, hogyan utasítsd el őket, és tudnod kell, miért utasítod el őket. Ha ezt nem tudod, akkor, amikor elutasítod őket, talán a szívedben még mindig azon tűnődsz: „Az elutasításuk vajon azt jelenti, hogy nem szeretem az igazságot?” Ha ilyen gondolatod van, az problémás – azt bizonyítja, hogy nincs tisztánlátásod és nem érted, hogy mi az igazságvalóság. Ha meghallgatod őket, ahogy doktrínákat beszélnek, és továbbra is azt gondolod, hogy az igazságról beszélnek, sőt a szívedben még helyesled is őket, akkor végképp ostoba vagy. Ha van tisztánlátásod az ilyen, hangzatos beszédet folytató emberek által mondott doktrínákkal kapcsolatban, akkor el kell utasítanod őket. Ennek az az oka, hogy minden, amit mondanak, csupán doktrína és üres szó – haszontalan. Ez olyan, mint süteményeket rajzolni az éhség csillapítására, vagy szilvákat bámulni a szomjúság oltására – valós problémákat egyáltalán nem képes megoldani. Sok doktrínát mondanak, ám ezek a doktrínák nem passzolnak azokhoz a valós problémákhoz, amelyekkel az emberek a kötelességeik végzése közben szembesülnek, és egyáltalán nem tudják megoldani azokat. Meghallgatni őket semmiben sem különbözik attól, mintha nem hallgatnád meg őket. Nem tudják, hogyan kell megoldani az evangelizációs munkában és a gyülekezeti életben felmerülő problémákat; nem tudják, hogyan kell megvalósítani a munkarendeket, illetve, hogy mely munkákban vannak olyan hibák és hiányosságok, amelyeket orvosolni kell vagy nyomon kell követni; és nem tudják, hogyan kell megoldani vagy megcáfolni az eltorzult elképzeléseket, amikor mások felvetik azokat. Ezek egyikét sem tudják – akkor hát nem időpocsékolás a hangzatos beszédüket hallgatni? Ez az oka annak, hogy el kell utasítanod őket. Ezért el kell utasítani ezt a hangzatos beszédet, mivel amit ezek az emberek beszélnek, az nem az igazság, csupán doktrínák. Mik azok a doktrínák? A doktrínák olyan szavakból állnak, amelyek az emberi elképzeléseknek és képzelődéseknek felelnek meg. Ezek az emberek nem a probléma lényegére összpontosító igazságalapelvekről beszélnek. Noha a szavaik kellemesen hangzanak, és világos, logikus módon fejezik ki őket, egyáltalán nem tudnak problémákat megoldani. Ezek a szavak tehát doktrínák; bármennyire is helyesnek tűnnek, nem az igazságalapelvek. Egyesek szavai sekélyesnek tűnhetnek, de képesek rátapintani a probléma kritikus pontjára, és világosan elmagyarázni annak lényegét. Még ha néhány szavuk olyan kellemetlenül hangzik is, mintha sértések lennének, ezek olyan szavak, amelyeket az emberek el tudnak fogadni, és képesek valós problémákat megoldani. Kétség sem fér hozzá, hogy ezek a szavak megfelelnek az igazságalapelveknek. Bizonyos szavak talán kellemesen, tapintatosan, kifinomultan és mélyen hangzanak, ám valós problémákat egyáltalán nem tudnak megoldani. A legkevésbé sem tartoznak az igazságalapelvekhez, és utat vagy irányt sem tudnak mutatni az embereknek. Ezek mind megtévesztő doktrínák. Így hát ezeket a szavakat el kell utasítani. Az ilyen emberek elutasításának oka az, hogy a hangzatos beszédük elvesztegeti azt az időt, amit a kötelességed végzésére kellene fordítanod, elvesztegeti azt az időt, amit az igazság keresésére kellene fordítanod, és elpazarolja a személyes energiádat – így hát el kell utasítanod őket. Hogyan kell elutasítanod őket? Egyszerűen azzal, hogy annyit mondasz, „Viszlát”, már el is utasítod őket, nem igaz? Vagy mondhatod: „Hagyd abba a beszédet, mindent értek, amit mondasz. Mikor fogsz arra a kérdésre válaszolni, amit feltettem neked? Ha nem tudsz rá válaszolni, akkor azonnal tűnj innen, és ne vesztegesd az időmet.” Jó módja ez az elutasításuknak? (Igen.) Számomra elég jónak tűnik – máskülönben hogyan utasítanád el őket? A hangzatos beszédük, doktrínáik és szlogenjeik elutasítása épp olyan, mint a farizeusok elutasítása. Az ilyen emberek semmi valósat nem tudnak tenni. Az emberi mivoltuk nem megfelelő színvonalú, a képességük gyenge, és alapvetően képtelenek valós munkát végezni. Ennek ellenére továbbra is fennkölt doktrínákat használnak, hogy megpróbáljanak félrevezetni téged. Ha nem utasítod el őket, akkor végképp ostoba vagy. Helyes dolog elutasítani az ilyen embereket, amikor találkozol velük. Egyszerűen csak mondd: „Viszlát”, és menj tovább – ez egy nagyon könnyen megoldható dolog, nem igaz? Pontosan így kell bánni azokkal, akik hangzatos beszédbe bocsátkoznak, ám semmi valósat nem tesznek. Az ilyen emberek nem azok, akik helyes és komoly módon végzik a dolgokat; nem azok, akik gyakorlatias módon teszik a dolgokat. Amit mondanak, abból hiányzik a hitelesség, nem érdemes kötődni hozzá, és nem érdemes úgy hallgatni, mintha hatékony tanács vagy hatékony út lenne. Amikor tehát a hangzatos beszédükre kerül sor, csak egyenesen utasítsd el azt – nincs szükség jegyzetelésre, és nem érdemes dédelgetni sem. Ezzel zárul a hangzatos beszéd problémájáról folytatott eszmecserénk.

Beszéljünk egy másik megnyilvánulásról: a politika megvitatásának szeretetéről. Egyesek szeretik megvitatni a saját országuk politikai helyzetét vagy a globális politikai helyzetet, valamint a magas rangú politikai szereplők irányelveit és kijelentéseit, kormányzási napirendjüket és a politikai irányvonalukat, azt, hogy milyen módokon és eszközökkel valósítanak meg különféle irányelveket, és így tovább. Röviden, gyakran vitatnak meg politikával kapcsolatos témákat; akár ókori, akár modern politikával, akár belföldi vagy nemzetközi politikával kapcsolatosak ezek a témák, időről időre szívesen felhozzák őket. A politika megvitatásának szeretete a veleszületett állapotok, az emberi mivolt vagy a romlott beállítottságok közé tartozik? Ugye nem tudjátok? Ez azért van, mert ez a téma kissé sajátságos. Amit szeretnek megvitatni, az a politika, a ti szemetekben pedig a politika nem valami pozitív dolog. Azt gondoljátok: „Ha a politika megvitatásának szeretete a veleszületett állapotokon belüli érdeklődési kör és hobbi lenne, akkor Isten nem adott volna az embereknek ilyen érdeklődést és hobbit; ha a rossz emberi mivolt problémája lenne, akkor pusztán a megvitatása, anélkül, hogy az ember bármi rosszat tenne, nem számítana rossz emberi mivoltnak, és még kevésbé emelkedhetne egy romlott beállítottság szintjére. Akkor tehát hova kellene sorolni?” Végül nem juttok következtetésre. Ez a helyzet? (Igen.) Akkor helyes-e, hogy így gondolkodtok? Miért nem juttok végül következtetésre? Hol akadtok el? A „politika” szón akadtok fenn, nem igaz? (De igen.) Ha a képzőművészetek, a zene, a tánc, a formatervezés vagy a közgazdaságtan megvitatásának szeretetéről beszélnék, azt hova sorolnátok? (A veleszületett állapotokon belül egy érdeklődési körként és hobbiként lenne osztályozva.) Ha a történelem vagy a gasztronómia megvitatásának szeretetét említeném, azt milyen osztályba kellene sorolni? (A veleszületett állapotokhoz.) Amikor azt mondják, hogy valaki szeret megvitatni valamit, szeret kutatni valamit vagy jó valamiben, az azt jelenti, hogy kedveli azt a területet és érdeklődik iránta. Tehát a veleszületett állapotokon belül az érdeklődési körök és hobbik osztályába sorolandó. Mivel azonban ebben az esetben a politika az a téma, amit az emberek szeretnek megvitatni, nem meritek ily módon osztályozni. Miért nem meritek így osztályozni? Azért, mert a politika egy nagyon érzékeny téma, és a politika nem különösebben pozitív dolog, igaz? (Igaz.) Noha a politika nem különösebben pozitív dolog, a tevékenység a politika megvitatásának szeretete esetében, ahogy azt épp az előbb említettük, a megvitatás. Ezért érdeklődési körként és hobbiként kell osztályba sorolni a veleszületett állapotokon belül. Az ilyen ember veleszületett érdeklődési köre és hobbija az, hogy viszonylagos mértékben szereti követni és megvitatni a politikát. De vajon részt vesz a politikában? Odáig még nem jutottunk el; egyelőre a figyelmünket csupán a megvitatás tevékenységére korlátozzuk, tehát ez csakis érdeklődési körök és hobbik osztályába sorolható, a veleszületett állapotokon belül. Értitek már? (Értjük.) Ha így mondjuk, az objektív; ez tény, nemde? (De igen.) Tegyük fel például, hogy valaki szereti megvitatni az ősi uralkodókat, és gyakran beszél arról, hogy bizonyos császárok hogyan bántak a minisztereikkel és a közemberekkel, bizonyos uralkodók hogyan kormányoztak szorgalmasan és törődtek a néppel, hogy az ország gabonatartalékai miképp voltak elegendőek, és hogy az uralkodásuk alatt milyen szintet ért el a lakosság életszínvonala. Arról is beszélnek, hogy mely császárok voltak zsarnokok, és hogy az ő uralmuk alatt milyen nyomorban éltek az emberek, miközben ezek a császárok pazar lakomákban és erkölcstelenségben tobzódtak, és hatalmas pompában éltek a palotáikban. Ezután áttérnek a kortárs politikai alakok problémáinak megvitatására, arról beszélve, hogy ki végez jó munkát és ki nem, és így tovább. Egyszerűen csak szeretik megvitatni ezeket a dolgokat. Más szavakkal: ez a személy viszonylagos veleszületett érdeklődést mutat az ilyen típusú témák és ügyek iránt. A mindennapi életében számára az a kikapcsolódás és a szórakozás módja, hogy megvitatja ezeket a politikai ügyeket, eszközeként használva az idő eltöltésére – ez része az életének. Ha egyszerűen csak szereti megvitatni a politikát, akkor ez csupán egy érdeklődési kör és egy hobbi. Érinti ez az emberi mivoltát? Ha csak a politika megvitatása iránti szeretetét nézed, akkor nem tudod megmondani, milyen a jelleme, mivel nem látod, hogy milyen a hozzáállása a politikához, és milyenek a nézetei vele kapcsolatban. Egyszerűen élvezi az ilyen témák megvitatását és érdeklődik az ilyen dolgok iránt – ez nem érinti a magaviseletének alapelveit. Ha valaki egyszerűen csak szereti megvitatni a politikát, és a mindennapi életében ezt szabadidős témaként, társalgási anyagként vagy gyakori beszédtémaként kezeli, amikor másokkal érintkezik és dolgokat intéz, akkor ez egy érdeklődési kör és hobbi, és nem érinti az illető emberi mivoltát. Azok az emberek, akiknek ez az érdeklődési körük és hobbijuk, ugyanolyanok, mint azok, akiknek más hobbijaik vannak – egyenlőek. Ez a személy nem jellemezhető ambiciózusként, rossz emberi mivoltúként vagy hitvány jelleműként azért, mert szereti megvitatni a politikát. Noha azok, akik hisznek Istenben, nem vesznek részt a politikában, amikor magáról a politikáról van szó, minden embernek joga van részt venni benne. A politika nem valami pozitív dolog, de azt sem lehet mondani, hogy negatív – egyszerűen olyasvalami, ami az emberi társadalmi fejlődésben elkerülhetetlenül jelen van. Ezért önmagában a politika megvitatásának szeretete nem mutatja meg, hogy milyen valakinek a jelleme. Ez olyan, mint amikor valaki szeret táncolni – nem mondhatod, hogy ez a személy elferdült vagy hogy nem megfelelő feladatokkal foglalkozik. Ha valaki szereti az elektronikai termékeket, szintén nem mondhatod, hogy az illető nagyszerű dolgokra képes vagy pozitív alak. Helyes lenne az ilyenfajta megítélés? (Nem.) Akkor hát hogyan kell ezt értékelni? Attól függ, mihez kezdesz az érdeklődési köreiddel és a hobbijaiddal. Ha igazságos ügyben veszel részt, akkor az érdeklődési köreid és hobbijaid hasznos értéket teremthetnek. Ha az érdeklődési köreidet és hobbijaidat arra használod, hogy negatív dolgokat tegyél, olyan dolgokat, amelyek ártanak az embereknek és károsítják az érdekeiket, még akkor sem mondható, hogy az érdeklődési köreid és hobbijaid negatívak – inkább azt jelenti, hogy az emberi mivoltod rossz, az út pedig, amelyen jársz, helytelen. Talán arra használod az érdeklődési köreidet és hobbijaidat, hogy rossz dolgokat tegyél, viszont az érdeklődési köreid, hobbijaid, erősségeid, valamint a hozzájuk kapcsolódó szakmai készségeid, technikai készségeid és tudásod önmagukban nem negatívak. Bármilyen érdeklődési köreid és hobbijaid vannak is, azok azért vannak, hogy hasznosítsd őket. Ha a helyes úton jársz, akkor amit az érdeklődési köreiddel és hobbijaiddal teszel, az igazságos. Ha nem a helyes úton jársz, akkor az, aminek a megtételére az érdeklődési köreidet és hobbijaidat használod, nem igazságos, hanem gonosz. Például a számítógép csupán egy gép – egy technológiai eszköz. Egy számítógépet használhatsz összejövetelekre, prédikációkra és az evangélium hirdetésére, ugyanakkor azonban sok rossz ember és gonosz ember is használhat számítógépet, hogy gonosz dolgokat tegyen. Tehát, amikor egy számítógépet egy igazságos ügyben való részvétel érdekében használnak, nem mondhatod, hogy maga a számítógép igazságos; hasonlóképpen, amikor egy számítógépet gonosz dolgok megtételére használnak, nem mondhatod, hogy maga a számítógép gonosz. Érted? (Igen.) Hasonlóképpen, azoknál az embereknél, akik szeretik megvitatni a politikát, ez a megnyilvánulás, hogy szeretik megvitatni a politikát, egy érdeklődési kör és hobbi – nem érinti az emberi mivolt lényegük kérdéseit. Ráadásul azok, akik szeretik megvitatni a politikát, szeretik a politikai témákat. Mindig szeretik megvitatni a helyes és a helytelen kérdéseit, és szeretnek politikai nézetekkel kapcsolatos témákról vitatkozni másokkal. Egyesek különösen érdeklődnek a híres emberekkel és nagy személyiségekkel kapcsolatos témák iránt, míg mások különösen a társadalom sötét oldalait leleplező témák iránt érdeklődnek. De mindenesetre azok, akik szeretik megvitatni a politikát, nem birtokolják az igazságot, és Istennek nincs helye a szívükben – ez teljesen biztos. Jól van, nagyjából ennyi volt a politika megvitatása szeretetének kérdéséről folytatott eszmecserénk.

A politika megvitatásának szeretete egyesek számára érdeklődési kör és hobbi. A következőkben menjünk egy lépéssel tovább ebben az eszmecserében, és beszéljünk a politikában való részvétel kedveléséről. A politikában való részvétel kedvelése nem ugyanaz, mint a politika megvitatásának szeretete – ez cselekvést foglal magában. A politikában való részvétel kedvelése nem csupán valamiféle vacsora utáni társalgási anyag vagy szórakozás, és nem marad meg pusztán az érdeklődési körök és hobbik szintjén, sem a politikával való foglalkozás szintjén; inkább az ember által járt utat foglalja magában. Akkor milyen utat járnak azok, akik kedvelik a politikában való részvételt? Ez magában foglalja az ő emberi mivoltukat? (Igen.) Akkor hát hogyan kell osztályozni a politikában való részvétel kedvelését? Ez mindannyiótok számára nehéz kérdés – nem tudtok átlátni rajta. Akkor hát beszélgessünk erről. Az élet minden területén vannak emberek, akik szeretik megvitatni a politikát. Látod, noha a gazdák a társadalom legalsó fokán élnek, némelyikük sokat tud a politika felső szintjeivel kapcsolatos ügyekről, és képes kifejezni bizonyos politikával kapcsolatos nézeteket. Az üzleti élettel és közgazdaságtannal foglalkozó emberek szintén megvitatják a politikát, sőt még a művészet és az oktatás területén lévők is megvitatják a politikát. Vagyis mindenféle területen vannak olyan emberek, akik szeretik megvitatni a politikát, és akik érdeklődnek a politikai témák iránt. Teljesen mindegy, hogy valaki milyen területen tevékenykedik, ha szereti megvitatni a politikát, az kizárólag azért van, mert érdekli a politika. Ez az érdeklődés bizonyos kapcsolatban áll a veleszületett képességével és a szemlélete szintjével. Képes felfogni a politikai hatalom körébe tartozó dolgokat, így időről időre kifejezi saját nézőpontjait. Megnyilvánulásai a veleszületett állapotokon belüli érdeklődés és hobbi szintjén maradnak. A politikában való részvétel azonban nem azt jelenti, hogy valaki megelégszik azzal, hogy gondolati szinten ilyen jellegű érdeklődése és hobbija van; inkább azt jelenti, hogy elhagyja az eredeti szakterületét és úgy dönt, hogy politikai munkában vesz részt, a politika színterére lép, és politikai szereplőkkel folytat ügyleteket. Mi tehát a probléma az ilyen emberekkel? Az efféle ember, aki szeret részt venni a politikában, lehet, hogy általában nem sokat beszél a politikáról, de függetlenül attól, hogy milyen pályát választ, amíg olyan munkával foglalkozik, ami nem kapcsolódik a politikához, nem érdeklődik iránta, és úgy érzi, a kilátásai sivárak. Amikor viszont a politikában való részvétel kerül szóba, a szemei felragyognak a vágytól, az érdeklődése pedig felélénkül. Amikor meghallja, hogy valaki indul a polgármesteri, kormányzói, törvényhozói vagy elnöki posztért, a szívében veszteségérzet támad, és azon töri a fejét, hogyan tudna ő maga is részt venni. Miféle ember ő? Vajon nem az a fajta ember, akinek mérhetetlen hatalomvágya van? (De igen.) Akkor milyen plusz dolog van az efféle ember emberi mivoltában? Vajon végképp a pénz megszállottja, vagy végképp a hatalom megszállottja? (Végképp a hatalom megszállottja.) A hatalmat mindenek fölött állónak látja, a saját életének tekinti, úgy tekint rá, mint olyan célra, amelyre egy egész életen át törekedhet. Akkor pontosan milyen fajta ember is ő? Mi az a plusz dolog, ami az ő emberi mivoltában megvan, amivel az egyszerű emberek nem rendelkeznek? (Ambíció és vágy.) Minek a megtételére van meg az ambíciója és vágya? (A hatalom birtoklására.) Mi az a legközvetlenebb előny, amit a hatalom birtoklása hoz számára? (A státusz megszerzése és a mások általi megbecsülés.) Ezek másodlagosak, nem ez a döntő előny. (Embereket akar irányítani.) Ez közel van. Ha valaki szeret hivatalban lenni, viszont a pozíció, amit betölt, csupán egy üres cím, és egyetlen beosztottja sincs, akkor ez tekinthető úgy, hogy hatalommal bír? (Nem.) Ez nem tekinthető úgy, hogy hatalma van. Nincsenek különleges privilégiumai, és nem élvezheti a hivatal betöltésének egyetlen előnyét sem. Az ő szemében van-e bármi tényleges értéke az ilyen pozíció betöltésének? (Nincs.) Tehát az efféle ember rendelkezik valamivel, amivel mások nem – rendkívül intenzív ambícióval és vággyal a hatalom iránt. Mivel ilyen ambícióval és vággyal rendelkezik, az a cél, amit el kíván érni, nem olyan egyszerű, mint hogy csupán mások nagyra becsüljék, bálványozzák vagy irigyeljék; ehelyett hivatalt kíván betölteni, ő akarja meghozni a döntéseket, és vezetni akar másokat. Ilyen ambíciója és vágya van – ha nincs státusza, elérheti-e a célját? Hallgat majd rá bárki is? Egyáltalán nem. Ezért eltökélt, hogy státuszt szerezzen. Mihelyt rendelkezik státusszal, lesznek emberek, akik hallgatnak rá, amikor beszél, és amikor megköveteli másoktól, hogy tegyenek meg valamit, lesznek, akik engedelmeskednek és teljesítik – ekkor az ambíciója és vágya, amit meg akar valósítani, valósággá válhat. Azok, akik szeretnek részt venni a politikában, szép kifejezésekkel úgy is leírhatók, mint nemes lelkűek és törekvőek, de őszintén szólva, csak megszállottjai annak, hogy hivatalt töltsenek be – egyszerűen szeretnek hivatalt betölteni. Amikor nem töltenek be hivatalt, nem hozhatnak döntéseket, és nincs néhány alárendeltjük, akiket vezethetnek, így pedig elcsüggednek és úgy érzik, hogy az élet sivár. Ám amint hivatalt töltenek be, vannak emberek, akik hallgatnak rájuk, amikor beszélnek, és vannak követőik, és következésképpen úgy érzik, az élet élvezetes. Van-e tehát probléma az emberi mivoltukkal? (Van.) Nevezhető ez az emberi mivoltuk hibájának? (Nem.) Ez biztosan nem ilyen egyszerű. Akkor miféle probléma ez? (A romlott beállítottságok problémája.) Az emberi mivolta tekintetében megbízható az ilyen ember? (Nem.) Akkor jó-e a jelleme? (Nem.) Miért nem jó? (Mindig irányítani akarja az embereket, és mindig ő akar döntéseket hozni.) Az efféle emberben különösen erős vágy él a státusz iránt – mindig különféle lehetőségeket keres arra, hogy döntéseket hozhasson, és mindig vezető szerepben akar lenni, és irányítani akar másokat. Az ilyen emberek megbízhatatlanok, és a jellemük sem jó. Isten házában meglehetősen sok van ebből a fajta emberből. Ha Isten háza megbízza őket egy munkafeladat irányításával, azt hiszik, ez azt jelenti, hogy hivatalt töltenek be és vezetői szerepben szolgálnak. Fogják keresni az igazságalapelveket? Megvalósítják a munkarendeket? (Nem.) Ha úgy tekintenek a felügyelői vagy vezetői tisztségre, mintha hivatalt töltenének be, akkor biztosan nem fogják megvalósítani a munkarendeket, és biztosan nem fognak tényleges munkát végezni. Mit fognak tenni? A saját vállalkozásukba fognak kezdeni, felépítik a saját hatalmukat, megszilárdítják a saját státuszukat és a saját elgondolásaikat kommunikálják az alattuk lévők felé és elérik, hogy az emberek hallgassanak rájuk – ezáltal semmissé téve a munkarendeket, Isten szándékait és az igazságot. Pontosan ez az ilyen emberek lényege. Amikor nincs státuszuk, teljes erejükkel törekszenek rá, amikor pedig státuszra tesznek szert, számukra ez azt jelenti, hogy találtak egy lehetőséget. Lehetőséget minek a megtételére? A saját ambíciójuk kielégítésére, és a státuszuk lehető legnagyobb mértékben való megszilárdítására; az ilyen lehetőséget arra használják, hogy kielégítsék saját ambíciójukat és a hivatal betöltése iránti függőségüket.

A politikában való részvétel kedvelése egyaránt rossz jellem és romlott beállítottságok kérdése. Hány romlott beállítottság érintett itt? (Az arrogancia és az ádázság.) Arrogancia, ádázság, idegenkedés az igazságtól és hajthatatlanság – ezek a romlott beállítottságok mind jelen vannak; mindegyik ott van. Akkor melyik itt a legsúlyosabb romlott beállítottság? Az ádázság – a tipikus jellemző, amely a legszembetűnőbb, az ádázság. Azoknál az embereknél, akik kedvelik a politikában való részvételt, ha a világban frusztráltak és sikertelenek, és részt szeretnének venni a politikában, de nincs rá lehetőségük, illetve nem találnak módot arra, hogy betörjenek a politikai körökbe, akkor, amikor Isten házába jönnek, az ambíciójuk nem múlik el – továbbra is részt akarnak venni a politikában. Ezért úgy kezelik a különböző szinteken lévő vezetők megválasztását, mintha az kormányzati tisztviselők megválasztása lenne. Minden alkalommal, amikor ilyen választás van, tettre készek, és mindenhol lobbiznak az embereknél, hogy rájuk szavazzanak. Amint vezetővé válnak, úgy tekintenek erre, mint hivatal betöltésére, ragaszkodnak a saját státuszukhoz, megragadják a hatalmat, és azt tesznek, amit csak akarnak. Úgy viselkednek, ahogy csak akarnak, és figyelmen kívül hagyják az Isten háza által számukra kijelölt munkát és azt a kötelességet, amit el kell végezniük, csak azzal törődve, hogy átadják magukat a státusz előnyeinek. A vezetői kötelesség elvégzését hivatal betöltésének tekintik, azt tesznek, amit csak szeretnének és amit akarnak, és oly módon cselekednek, ami lehetővé teszi számukra, hogy felépítsék a saját hatalmukat, megszilárdítsák a saját státuszukat, rávegyenek másokat, hogy hallgassanak rájuk, és teljes mértékben kielégítsék a hivatal betöltése iránti függőségüket. Nem veszik figyelembe Isten házának munkáját, sem a munkarendek követelményeit. Az efféle emberek nagyon veszélyesek – ha idáig még nem is fedettek fel antikrisztusként, készülőfélben lévő antikrisztusok. Vannak jó emberek azok között, akik szeretnek részt venni a politikában? Nem, nincsenek köztük jó emberek. Azok az emberek, akikben intenzív vágy ég a hatalom iránt, semmiképp sem tudják szeretni az igazságot. Mivel rendkívül erős a hatalomvágyuk, a lelkiismeretük és a józan eszük nem tudja elnyomni vagy megfékezni a hatalom iránti vágyukat és azt, ahogy a hatalmat hajszolják. Ha egy ember kedveli a politikában való részvételt, vagy rendkívül megszállottja annak, hogy ezt tegye, és erős vágya van erre, az azt jelenti, hogy erős az ambíciója a státuszra és a hatalomra. A magaviseletének és a tetteinek szándékai, célkitűzései és alapjai teljes egészében attól függenek, hogy tud-e hatalmat szerezni, és kielégülhet-e az ambíciója, ahelyett, hogy a lelkiismeret és a józan ész határozná meg őket. Ezért van az, hogy az ilyen emberek emberi mivolta félelmetes. Annak érdekében, hogy kielégítsék hatalom iránti vágyukat és megszerezzék a hatalmat, képesek bármit megtenni és bármit feláldozni – még azokat az embereket is feláldozzák, akikhez a legközelebb állnak és akiket a legjobban szeretnek. Ez alapján ítélve vajon az ilyen emberek rendelkeznek emberi mivolttal? (Nem.) Tegyük fel például, hogy egy férfi szeret részt venni a politikában, és rendkívül erős a hatalomvágya. Amikor lehetősége támad részt venni a politikában és megszerezni azt a státuszt és hatalmat, amelyre vágyik, ha fel kell áldoznia azt a nőt, akit szeret, ahhoz, hogy megszerezze a státuszt, amelyet hajszol, habozás nélkül meg fogja tenni – semmiképpen nem lesz lágyszívű. Egyesek nem haboznak feláldozni még a saját szüleiket sem, hogy státuszt szerezzenek – bárkit képesek feláldozni. Az egyetlen dolog, amit sosem fognak elengedni, az a státusz. Más szavakkal, bármilyen személyt, eseményt vagy dolgot felhasználhatnak alku tárgyaként és árként, hogy azt státuszra cseréljék. Tehát, az ilyen emberek jelleméből ítélve, vajon tényleg rendelkeznek lelkiismerettel és józan ésszel? (Nem.) Ezért nagyon félelmetesek az efféle emberek. Meglehet, hogy a lelkiismeretük és a józan eszük eltűnt, vagy az is lehet, hogy eleve soha nem is volt lelkiismeretük vagy józan eszük – mindkettő lehetséges. Miért mondom, hogy mindkettő lehetséges? Amikor ezeknek az embereknek nincs státuszuk, és amikor politikai ügyek nem érintettek, igen jól kijöhetnek másokkal, segíthetnek embereknek, talán soha nem használnak ki másokat, és adakozhatnak is, valamint nagyon türelmesek lehetnek. A felszínen úgy tűnik, hogy van emberi mivoltuk, a lelkiismeretük és a józan eszük pedig normálisnak látszik. Ám nem tudod, mi az, amit mélyen a zsigereikben szeretnek. Amikor felfedezed, hogy amit a zsigereikben szeretnek, az a státusz és a hatalom, és újra megfigyeled az emberi mivoltukat, a nézőpontod megváltozik, és az emberi mivoltukról alkotott megértésed és értékelésed szintén megváltozik. Amikor a státusz és a hatalom nem érintett, normálisan viselkednek, amikor másokkal érintkeznek, és rendes embereknek tűnnek. De amint státuszra és hatalomra tesznek szert, a viselkedésük már nem ugyanaz, mint korábban – többé már nem látod, hol a lelkiismeretük vagy a józan eszük. Csak ekkor ismered fel, hogy az ilyen emberek tényleg félelmetesek. Kiderül, hogy az emberi mivolt, amit mutattak, csupán ideiglenes volt – pusztán egy bizonyos környezetnek és bizonyos előnyöknek köszönhetően tárult fel, olyan körülmények között, ahol az általuk szeretett hatalom és státusz nem volt érintett. De amint a státusz és a hatalom érintetté válik, feltárul az igazi emberi mivoltuk. Amikor látod az igazi emberi mivoltukat, akkor olyan emberekként fogod meghatározni őket, mint akik mentesek az emberi mivolttól. Vagyis mielőtt meglátnád a szívük mélyén rejlő lényegi dolgot, úgy érzed, hogy viszonylag jól ki tudnak jönni másokkal, és hogy nem nélkülözik az emberi mivoltot. Amikor viszont igazán megérted a belső világukat és az emberi mivolt lényegüket, és látod, hogy amit szeretnek, az a státusz és a hatalom, rá fogsz jönni, hogy az ilyen embereknek nincs emberi mivoltuk – kétszínűek. A nem hívők minek nevezik ezt a fajta megnyilvánulást? Hát nem kettéhasadt személyiségnek nevezik? (De igen.) Egy nem-ember emberi testet visel – amikor másokkal érintkezik, nem láthatod, hogy mi rejlik a lelke mélyén, így azt gondolod, hogy normális ember – talán még azt is hiszed, hogy jó ember. De amikor meglátod a másik oldalát, nemcsak hogy nem gondolod többé, hogy jó ember, hanem félelmetesnek is találod őt. Ezt jelenti nem-embernek lenni. Pontosan mik is a nem-emberek? Még ha van is egy kis emberi hasonlóság abban, amit mutatnak, az nem valódi. Mivel nem rendelkeznek az igazságvalósággal, az időnkénti jó megnyilvánulásaik nem képviselik a lényegüket. Az az emberi mivolt az ő lényegük, amelyet akkor mutatnak, amikor valóban kiválasztják az útjukat. Ezért nem szabad, hogy félrevezessen az ilyen emberek külső megjelenése – a kulcs az, hogy nézd meg az általuk járt utat és a lényegüket. Most világosan elmagyaráztam ezt a dolgot? (Igen.) Mit értettetek meg? Ha valaki szereti megvitatni a politikát, és ez megmarad csupán gondolati szinten, és pusztán érdeklődés és hobbi, akkor ez nem probléma. Ha viszont szeret részt venni a politikában, akkor ez már nem gondolati kérdés – ez a magaviseletével és az általa járt úttal kapcsolatos problémát foglal magában. Amint magában foglalja azt, hogy valaki hogyan viseli magát és az általa járt utat, akkor már az illető jellemére vonatkozik. Amikor pedig a jellemet érinti, a legtöbb esetben romlott beállítottságokat foglal magában. Nem így van? (De igen.) Rendben, ezzel zárul beszélgetésünk a politikában való részvétel szeretetének megnyilvánulásáról.

Beszéljünk egy másik megnyilvánulásról, az irodalom kedveléséről. Miféle megnyilvánulás ez? (Egy veleszületett állapot.) Vagyis az ilyen emberek eredendően kedvelik az irodalmat. Mivel kedvelik az irodalmat, amikor az irodalommal kapcsolatos témákról, könyvekről és dolgokról van szó, különleges rokonszenvet és kíváncsiságot tanúsítanak, vagy különleges hozzáállást tanúsítanak – ez egy veleszületett állapot. Akkor mi a helyzet a technológia kedvelésével? (Az is veleszületett állapot.) Vagyis ha a külvilágból származó dolgok nem zavarnak be vagy nem avatkoznak közbe, az emberek nagyon érdeklődnek bizonyos fajta dolgok iránt, szeretik azokat a fajta könyveket olvasni, valamint szeretik figyelemmel kísérni és megvitatni azokat a fajta témákat; ugyanakkor arra is törekszenek, hogy olyan foglalkozást űzzenek vagy olyan területtel foglalkozzanak, amely kapcsolódik az efféle dolgokhoz. Ez veleszületett – nem igényli mások beavatkozását, és tanítani sem szükséges, és természetesen nem igényli, hogy mások szándékosan befolyásolják vagy indoktrinálják őket az életük során. Úgy születnek, hogy kedvelnek bizonyos dolgokat. A technológia kedvelése veleszületett állapot, akkor mi a helyzet a növények és az állatok kedvelésével? (Ez szintén veleszületett állapot.) A növények és az állatok kedvelése – törődés a fákkal, rovarokkal és madarakkal; a kisállatokkal való érintkezés kifejezett kedvelése, szoros kapcsolat kialakítása velük, valamint különösen szeretetteljes és elnéző hozzáállás irántuk – ez veleszületett állapot. Látod, ezek a dolgok, amelyeket a veleszületett állapotok magukban foglalnak, nagyon is normálisak, nem igaz? (De igen.) Nem tartalmazzák a romlott beállítottságokon belüli negatív dolgokat, mint az arrogancia és az elvetemültség. Aztán az olyan dolgok, mint a repülés kedvelése, a történelem kedvelése, a csillagászat és a földrajz kedvelése, a táplálkozástudomány és orvostudomány kedvelése, a jog kedvelése, a mezőgazdaság kedvelése – miféle megnyilvánulások ezek? (Veleszületett állapotok.) Egyesek kedvelik a mezőgazdaságot; szívesen kutatják a különféle növények oltását, nemesítését és terméshozamát, szívesen kutatják az éghajlat és hőmérséklet növényekre gyakorolt hatását, szívesen ültetnek zöldségeket, gabonaféléket, fákat és virágokat. Kezük minden nap sáros és munkától kérges. Ezek az emberek nem szeretnének orvosok, ügyvédek vagy hivatalnokok lenni – egyszerűen csak szeretik a gazdálkodást és a növényekkel való foglalkozást, és nagyon jól érzik magukat attól, hogy így élnek. Annak, hogy az emberek mit kedvelnek, hogy milyen érdeklődési köreik és hobbijaik vannak, van bármi köze az emberi mivoltukhoz? Nincs. Befolyásolja az emberi mivoltukat? Nem. Alapvetően nem befolyásolja. A gazdák nem nevezhetők nagyon nemesnek; nekik is vannak romlott beállítottságaik. Ugyanígy azok a magas szintű értelmiségiek, mint például a technológia, irodalom, orvostudomány vagy jog területén dolgozó emberek, nem rendelkeznek nagyszerűbb emberi mivolttal, mint a gazdák. Miután annyi tudást megszereztek, annyi könyvet elolvastak, és olyan hosszú ideig tanultak, végül egyáltalán nincs megértésük Istenről – csupán valamivel többet tanultak könyvekből, és egy kicsivel több tudásra és rálátásra tettek szert. Ám amikor arról van szó, hogy miként viseljék magukat, milyen életutat kellene követniük, hogyan kellene hinniük Istenben és imádniuk Őt, valamint hogyan cselekedjenek úgy, hogy az mindenféle élethelyzetben összhangban legyen a magaviselet alapelveivel – ezek egyikéről sem tudnak semmit. A különböző területeken érdeklődési körökkel és hobbikkal rendelkező emberek közös jellemzője, hogy bármit is kedvelnek, azt szívesen csinálják, és készségesen vesznek részt az adott terület munkájában, majd pedig elköteleződnek az adott terület iránt. Bármelyik területnek is szentelik magukat, amíg e társadalmon belül vannak, a Sátán kondicionálja és megrontja őket. Egyetlen ember emberi mivolta sem válik nemessé csak azért, mert az érdeklődési körei és hobbijai, vagy az a terület, amivel foglalkozik, nemesebb vagy tiszteletre méltóbb, mint másoké. Hasonlóképp, senki sem válik alantasabbá vagy romlottabbá másoknál csak azért, mert az a foglalkozás, amelyet művel, alacsony rangú, alantas vagy mások által lenézett. Épp ellenkezőleg, függetlenül attól, hogy valakinek milyen érdeklődési körei és hobbijai vannak, függetlenül attól, hogy mi az a terület, ahol bármelyik erősségét vagy adottságát használja, végső soron azok a gondolatok és nézőpontok, amelyeket birtokol, nincsenek összhangban az igazsággal. Minden embernek ugyanolyan a hozzáállása az igazsághoz és Istenhez, amiket pedig feltárnak, azok mind romlott beállítottságok. Az emberek közös vonása az, hogy romlott beállítottságokkal élnek – ez az életük. Ezért függetlenül attól, hogy milyen érdeklődési köreid és hobbijaid vannak, és függetlenül attól, hogy mi a foglalkozásod, az nem jelenti azt, hogy befolyásolni fogja az emberi mivoltodat, sem pedig azt, hogy az emberi mivoltod bizonyos mértékben magasabbra fog emelkedni vagy le fog romlani. Ezekből a tényekből látható, hogy azok a veleszületett állapotok, amelyeket Isten ad az embereknek, nem befolyásolják a magaviseletük és a cselekedeteik kritériumait, illetve nem változtatják meg a cselekedeteik útját és irányát. Ezek az érdeklődési körök és hobbik legfeljebb csupán eszközök vagy egyfajta veleszületett tőke, amelyre a túlélés érdekében támaszkodnak, hogy az általuk gyakorolt terület révén jövedelmet szerezzenek és ezáltal fenntartsák a megélhetésüket. A megélhetésük fenntartása során azonban a különböző területeken tevékenykedő csoportokon belül az emberek ugyanazokat a gondolatokat és nézőpontokat fogadják el. Ezért végső soron, függetlenül attól, hogy valaki milyen területen van, a társadalom melyik zugában található, illetve az emberek mely csoportjához vagy melyik rasszhoz tartozik, a romlottság, amelyben részesül, ugyanaz. Nem válsz másoknál nemesebbé vagy kevésbé mélyen romlottá csak azért, mert valamivel magasabb szintű munkát vagy foglalkozást végzel, és másoknál mélyebben romlott sem leszel csak azért, mert az a terület, amelyen dolgozol, alacsonyabb rendű. Röviden, függetlenül attól, hogy mik a veleszületett érdeklődési köreid és hobbijaid, végül a Sátán elkerülhetetlenül és megállíthatatlanul megront ebben a társadalomban és az emberek között.

Ezután beszéljünk egy másik megnyilvánulásról. Egyesek kedvelik a pénzügyi és könyvelési munkát; szeretnek számokkal foglalkozni és egész életüket azzal töltik, hogy pénzügyi munkával foglalkoznak. Minden nap könyvelnek, elszámolásokat végeznek, kifizetéseket és bevételeket kezelnek – az elméjük állandóan adatokkal van tele, mégsem találják ezt fárasztónak soha. A pénzügyi és könyvelési munka kedvelése melyik aspektus alá tartozik? (Veleszületett állapotok.) Ez egy erősség, amelyet Isten ad az embereknek. Mivel jó vagy ebben, természetesen ezt a hivatást választod, azután pedig egész életedre biztosítod a megélhetésedet – így tartod fenn magad. Ez egyenértékű azzal, mintha Isten mannát vagy fürjeket küldene le neked az égből, hogy legyen mit enned. Ez az érdeklődési kör és hobbi olyan, mint egy aranylúd, amely az égből száll alá, a kezedbe hullik, lehetővé téve számodra, hogy rendelkezz ezzel az érdeklődési körrel és hobbival. Ezután természetesen olyan munkával foglalkozol, amely kapcsolódik az érdeklődési körödhöz és hobbidhoz, és ezzel, mint megélhetéseddel tartod fenn magad a mai napig. Mindegy, hogy jól csinálod-e vagy sem, mindegy, hány éve foglalkozol vele – amennyiben ez olyasvalami, amivel születtél, akkor ez az, amit Isten rendelt el számodra – ez egy veleszületett állapot. Röviden, mindez Istentől származik – ebben nincs semmi dicsekedni való az emberek számára. Ugye így van (Igen.)

Kedvelni az üzleti tevékenységet, tehetség a vállalkozás terén – ez melyik aspektus alá tartozik? (Veleszületett állapotok.) Ha valaki ügyes a vállalkozás terén, az azt jelenti, hogy jobban vezeti a vállalkozását, mint a legtöbb ember. Mások talán két-három hónapig működtetnek egy vállalkozást, aztán csődbe mennek, még a kezdőtőkéjüket is elveszítik, míg ők két-három évig vezetik a vállalkozásukat, és egyre jobban megy nekik. Fokozatosan gyarapodik az életük – családjuk jobban eszik és jobban öltözködik, kis házukat nagyobbra cserélik, kis autójukat nagyobbra, az életük pedig folyamatosan javul; gazdag üzletemberekké válnak. Ha valaki ügyes a vállalkozás terén, az vajon veleszületett állapot? (Igen.) Az üzleti érzék, ez a veleszületett állapot, az ő erősségük. Sosem tanulták kifejezetten, hogyan kell vállalkozni, és a szüleik sem befolyásolták őket, mégis könnyedén sikerül nekik egy kis üzletet működtetni és pénzt keresni. Megkérdezed tőlük: „Nehéznek találod a vállalkozást?” Azt felelik: „Egyáltalán nem. Egyszerűen csak használom az agyamat és átgondolom, hogyan lehet a dolgokat megfelelő módon csinálni, hogy az pénzt hozzon, aztán hozzáfogok, és úgy is csinálom – végül pedig enyém a pénz.” Azt mondod: „Számodra a vállalkozás olyan könnyűnek és erőfeszítés nélkülinek tűnik. Én miért nem tudom megcsinálni?” Miért? Mert Isten neked nem adta meg ezt az erősséget, így egyszerűen nincs érzéked hozzá. Ezért azoknak, akiknek van erősségük, nem kellene büszkének lenniük, azoknak pedig, akiknek nincs erősségük, nem kellene féltékenynek lenniük. Amit Isten ad, azt senki sem veheti el – még ha nem is akarod, akkor sem utasíthatod vissza. Isten egyszerűen jártassá tett téged ebben, és ezen erősség révén Ő megélhetési módot vagy mesterséget biztosít számodra, hogy fenntartsd az életedet. Ez Isten kegyelme. Mások tanulnak, tanítják őket és gyakorolnak, de bárhogyan is próbálkoznak, nem tudnak jó eredményeket elérni. Te viszont anélkül is meg tudod csinálni, hogy tanultad volna. Akárhogy is gondolkodnak, az ő elméjük nem működik olyan gyorsan, mint a tiéd, és nem tudnak olyan jól működni, mint te. Szóval, honnan származik hát ez az erősséged? Vajon nem veleszületett? És vajon nem Isten adja azt, ami veleszületett? Mindig elmondod, mit kedvelsz, miben vagy jártas – de vajon ez olyasvalami, amit te kértél? Egyesek azt mondják, a szüleiktől örökölték. Akkor miért nem örököltél valami mást? Próbáld megtalálni a módját, hogy továbbadd ezt az erősséget az utánad következő generációnak – meg tudod tenni? Van beleszólásod ebbe a dologba? (Nincs.) Biztosan nincs. Az erősséget, amivel rendelkezel, Isten adta – bármilyen féltékenyek is rád mások, nem tudják eltávolítani vagy elvenni tőled, és még ha nem is akarod, Isten akkor is neked adja. Mivel Isten kegyelmet tanúsított irántad, el kell fogadnod Tőle. Ne légy büszke, és ne dicsekedj. A büszkeség és a dicsekvés az emberi tudatlanság megnyilvánulásai.

Akkor hát hogyan kellene helyesen bánnod azzal az erősséggel, amelyet Isten adott neked? Ha Isten házának szüksége van rád, hogy ezen a területen végezz kötelességet, akkor az erősségedet a kötelességedben, a gyülekezet munkájában kell használnod. Ne tartsd vissza – hozd működésbe, és ezt a lehető legteljesebb mértékben tedd. Így az az erősség, amelyet Isten neked adott, nem hiába lett neked adva; az az Istentől jövő kegyelem és különleges bánásmód, amelyet élvezel, vissza lesz fizetve Neki. Ha így teszel, lelkiismeretes ember vagy – nem csupán előnyöket keresel saját magadnak, hanem vissza is fizeted Istennek. Ez a helyes cselekvés. Még ha így is gondolod: „Megvan ez az erősségem, ez az érdeklődési köröm és hobbim, és ezt megtenni gyerekjáték nekem,” amennyiben ezt a kötelességedként kezeled, akkor nem támaszkodhatsz kizárólag az erősségedre, érdeklődési körödre és hobbidra. Azon alapelvek szerint kell tenned, amelyeket Isten mondott neked, valamint Isten házának követelményei szerint, aztán pedig ötvözd ezt az erősségeddel. Ily módon a kötelességed helyesen lesz végrehajtva, és ezzel felajánlottad a hűségedet. Ez épp olyan, ahogyan Isten fiúgyermekkel ajándékozta meg Ábrahámot – amikor Isten neki adta, Ábrahám nagyon örült, amikor pedig Isten el akarta venni, Ábrahámnak készségesen és teljes mértékben fel kellett ajánlania őt Istennek. Nem tarthatta vissza, és nem próbálkozhatott azzal, hogy feltételeket szabjon, és még kevésbé panaszkodhatott vagy sérthette meg Istent – teljes szívből és őszintén kellett felajánlania a fiát. Amikor Isten kegyelemmel ruház fel téged, nagyon boldog és elégedett vagy, úgy érzed, előnyhöz jutottál, és hogy Isten kedvességet tanúsít irántad. Miután ilyen sokat élveztél Isten kegyelméből, milyen a hozzáállásod, amikor Isten arra kér, hogy ajánlj fel valamit? El tudod viselni, hogy megválj tőle? Fel tudod ajánlani Istennek, és vissza tudod adni Neki fenntartás nélkül? Ha vissza tudod adni Istennek azt, amit Ő adott neked, kompromisszum nélkül, az Általa megkövetelt alapelvek szerint, panaszkodás nélkül, fenntartás nélkül, valamint anélkül, hogy megtartanád magadnak, inkább felajánlva Istennek, akkor teremtett lényként megfelelő színvonalú vagy; a kötelesség, amelyet végeztél, szintén megfelelő színvonalú, Isten pedig elégedett lesz. Isten követelményei veled szemben nem magasak, mivel amit Isten neked adott, sokszorosan meghaladja azt, amit te fel tudsz ajánlani. Amellett, hogy életet adott neked, Isten a tőkét és a feltételeket is megadta, amelyekre a túlélés érdekében támaszkodsz. Mivel rendelkezel ezzel az erősséggel, érdeklődési körrel és hobbival, mennyi előnyhöz jutottál? Mennyit élveztél Isten kegyelméből? Mostanáig mennyit fizettél vissza Istennek? Ha még csak most kezded visszafizetni Istennek, akkor egy kissé túl lassú vagy. Ha a múltban nem jól csináltad, akkor mostantól fenntartás nélkül fel kell ajánlanod Istennek; használd az erősségedet és a szakmai készségeidet, valamint azokat a különféle szakmai alapelveket, amelyeket a kötelességed során elsajátítottál, anélkül, hogy bármit is visszatartanál, mert amit felajánlasz, az eredetileg Istené volt – Isten ruházott fel vele. Amikor felajánlod ezeket a dolgokat és a kötelességedben használod őket, egyrészt Isten el fogja fogadni, másrészt pedig elnyered az igazságot, életet nyersz, és elnyered Isten jóváhagyását – óriási előnyökre teszel szert, és egyáltalán nem szenvedsz majd veszteséget. Ugyanakkor Isten nem vette el tőled azt a jogot, hogy élvezd az érdeklődési körödet, a hobbidat és az erősségedet. Mivel Isten ruházott fel téged ezzel az érdeklődési körrel és hobbival, Ő soha nem fogja elvenni ezeket. Nem számít, mennyit ajánlasz fel, ezek akkor is a tieid lesznek – Isten gondoskodik róla, hogy továbbra is jelen legyenek benned végtelenül; ezek az igazi lényed részét képezik. Ha nem ajánlod fel Istennek, akkor csak azt lehet mondani, hogy nincs lelkiismereted, teremtett lényként nem vagy megfelelő színvonalú, és nincs benned őszinteség Isten iránt. Ha viszont van benned őszinteség, akkor vissza kell fizetned Istennek azt, amit Tőle kaptál, és aminek a birtokában vagy. Ilyen hozzáállásodnak kell lennie. Amennyivel Isten felruházott, amennyit megértettél, és amennyit képes vagy megtenni, annyit fel is kell ajánlanod Istennek fenntartás nélkül. Úgy gondolod, Isten azt akarná tőled, hogy hiába ajánld fel? Nézd meg Ábrahámot – amikor Isten Izsákot kérte tőle, Ábrahám felajánlotta Izsákot az oltáron. Ám miután látta Ábrahám őszinteségét, Isten valóban elvette Izsákot? Isten nem vette el – Isten visszaadta neki Izsákot, és egy kost készített oda a közelben. Ábrahámnak nemcsak hogy nem kellett visszaadnia Izsákot Istennek, hanem kapott egy kost is, amely már elő volt készítve. Végül az az áldás, amelyet Isten neki adott, megszámlálhatatlanul sokszorosan meghaladta mindazt, amit valaha el tudott volna képzelni. Természetesen ez nem olyasmi volt, amit Ábrahám el tudott volna képzelni, és nem is olyasmi, amit ő maga kért. Isten azonban nem bánik igazságtalanul az emberekkel; Ő egyszerűen így áldja meg az embereket – Isten ezt akarja. Amikor még semmit sem fizettél vissza Istennek, Ő már akkor is oly sokkal ruházott fel téged. Szóval, ha valóban visszafizeted Istennek, szerinted Ő kevesebbet fog adni neked? Egyáltalán nem – az áldás, amit Isten ad neked, mindent felül fog múlni, amit valaha is el tudnál képzelni. Akkor hát mondd meg Nekem, könnyű-e felajánlani mindazokat az erősségeket, amelyekkel Isten felruházott téged, és a kötelességedben használni őket? Tételezzük fel, hogy ezt gondolod: „Ezek az erősségek, érdeklődési körök és hobbik, amelyekkel eredendően rendelkezem, olyasvalamik, amivel születtem, a szüleimtől örököltem őket. A jó génjeimnek és kedvező hátteremnek köszönhetőek. Hogy Isten ruházott-e fel velük, azt nem tudom. Mindenesetre egyszerűen csak mázlista vagyok – ez az én szerencsém. Ami azt illeti, hogy visszaadom-e ezeket Istennek, azt majd később eldöntöm. Most éppen nem tervezem megtenni.” Mondd meg Nekem, ez azt jelentené, hogy van lelkiismereted? (Nem.) Még ha Isten nem is venné el azokat az érdeklődési köröket, hobbikat, erősségeket és egyéb dolgokat, amelyekkel felruházott, akkor sem nyernéd el Isten áldását. Isten szemében nem lennél megfelelő színvonalú teremtett lény – az a minimum, hogy Isten nem kedveli az ilyen embereket. Isten bizonyos érdeklődési körökkel, hobbikkal és erősségekkel ruházza fel az embereket, emellett pedig konkrét követelményeket is támaszt velük szemben. Azt illetően pedig, hogy az emberek miként bánnak ezekkel az érdeklődési körökkel, hobbikkal és erősségekkel, az igazságnak megfelelő alapelvekkel is rendelkezniük kell. Egyrészt ne tekintsd ezeket a saját tőkédnek; másrészt, ha Isten házának munkája megköveteli, hogy az érdeklődési köröddel, a hobbiddal és az erősségeiddel kapcsolatos kötelességet végezz, akkor becsületbeli ügynek kell tekintened, hogy személyes kötelezettségedként kezeld ezt a kötelességet. Teljesen és fenntartás nélkül kell felajánlanod mindazt, amit Isten rád ruházott, hogy Isten élvezhesse egy teremtett lény Őiránta tanúsított őszinteségét és alávetettségét. Hát nem méltóságteljes és dicsőséges dolog ez? (De igen.) Ha nem tudod felajánlani Istennek azokat az ajándékokat és erősségeket, amelyekkel Ő ruházott fel téged, akkor Isten adósa vagy – ez szégyenletes dolog. Amikor Isten ezekkel az ajándékokkal és erősségekkel ruházott fel téged, igen boldog voltál, amikor viszont Isten azt kéri, hogy ajánld fel ezeket Neki, bosszússá válsz, nem akarod, hogy Isten használja őket, csak azt akarod, hogy te magad használhasd őket. Vajon ez józan észre vall? Azok nem a te magántulajdonaid – Isten adta őket. Mivel Isten adta őket, amikor Ő kéri, fel kell ajánlanod őket. Az, hogy képes vagy felajánlani őket, azt mutatja, hogy van benned alávetettség és őszinteség Isten iránt. Ha nem akarod felajánlani őket, vagy csak vonakodva és kelletlenül teszed meg, az azt bizonyítja, hogy sem alávetettség, sem őszinteség nincs benned Isten iránt. Csak azt lehet mondani, hogy baj van az emberi mivoltoddal és jellemeddel.

Rendben, ennyi volt a mai beszélgetésünk. Viszlát!

2023. december 23.