67. Hogyan nézzünk szembe az evangélium hirdetésének nehézségeivel?

Az egész családom katolikus volt, ahogy a falunkban a legtöbb ember, de mivel az ottani katolikus templomban nem szolgált pap, sokáig senki sem járt oda Bibliát tanulmányozni. 2020. május 22-én az interneten olvastam Mindenható Isten szavait, és az Ő szavai által megbizonyosodtam arról, hogy az Úr Jézus visszatért, hogy Ő az utolsó napok Krisztusa, Mindenható Isten, és boldogan elfogadtam az utolsó napokbeli munkáját. Később ezt olvastam Mindenható Isten szavaiban: „Mivel az ember hisz Istenben, szorosan Isten nyomában kell járnia, lépésről lépésre; »követnie kell a Bárányt, ahova csak megy«. Csak ezek azok az emberek, akik az igaz utat keresik, csak ők azok, akik ismerik a Szentlélek munkáját” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata). Tudtam, hogy hívőkként ismernünk kell Isten munkáját, és követnünk kell Isten lépteit. Oly sok hívő volt a faluban, de egyikük sem hallotta meg Isten hangját, és nem fogadták az Úr Jézus visszatérését, ezért nagyon szerettem volna megosztani velük ezt a hihetetlen hírt. De egy kicsit féltem. Úgy éreztem, mivel fiatal vagyok, és nem tudom, hogyan kell hirdetni az evangéliumot, biztosan nem fognak meghallgatni. Aggódtam, hogy lenéznek majd, és azt mondják: „Olyan fiatal vagy. Miért szaladgálsz prédikálni, ahelyett, hogy iskolába járnál, vagy munkát keresnél?” Ráadásul ők már évek óta hívők, szóval vajon meghallgatnák-e a bizonyságtételemet az Úr Jézus visszatéréséről? Hogyan bánnának velem? Hogyan tartsak velük közösséget, hogy feloldjam az esetleges elképzeléseiket vagy félreértéseiket? Mit tennék, ha elleneznék, hogy hiszek Mindenható Istenben, és hirdetem az evangéliumot? Sokat gondolkodtam ezen, de tudtam, hogy az evangélium terjesztése Isten szándéka. Meg kellett osztanom velük az evangéliumot, és bizonyságot kellett tennem Istenről.

Így hát imádkoztam Istenhez, és Mindenható Isten szavainak olvasása által megerősödött a hitem. Ezt olvastam az Ő szavaiban: „Tudatában vagy-e a vállaidra nehezedő súlynak, a megbízatásodnak és a felelősségednek? Hol van a történelmi küldetéstudatod? Hogyan fogsz a következő kor gazdájaként megfelelően szolgálni? Erősen tudatában vagy-e gazda voltodnak? Hogyan kellene megmagyarázni a »mindenek gazdája« jelentését? Valóban minden élőlény és minden fizikai dolog gazdája a világon? Milyen terveid vannak a munka következő szakaszának folytatására? Hány ember vár rád, hogy pásztorold őket? Nehéz-e a feladatod? Ők szegények, szánalomra méltók, vakok és tanácstalanok, és jajgatnak a sötétségben – merre van az út? Mennyire áhítoznak a világosságra, amely mint egy hullócsillag, hirtelen alászáll, és eloszlatja a sötétség erőit, amelyek már oly sok éve elnyomás alatt tartják az embert! Szorongva reménykednek, és éjjel-nappal epekednek ez után – ki ismerheti meg ezt teljesen? Még azon a napon is, amikor a fény tovasuhan, ezek a mélységesen szenvedő emberek tovább raboskodnak egy sötét tömlöcben a szabadulás reménye nélkül – mikor szűnik meg a sírásuk? Rettenetes eme törékeny lelkek szerencsétlensége, akik sohasem pihenhettek meg, és akiket régóta ebben a megkötözött állapotban tartottak a könyörtelen kötelékek és a dermedt történelem. Ki hallotta hát meg a jajveszékelésük hangját? Ki látta a nyomorúságos állapotukat? Eszedbe jutott-e valaha, hogy milyen bánatos és aggódó Isten szíve? Hogyan tudja elviselni az ártatlan emberiség látványát, amit a saját kezével teremtett, miközben az ilyen kínokat szenved el? Elvégre az emberi lények áldozatok, akiket megmérgeztek. És jóllehet az ember a mai napig fennmaradt, ki gondolta volna, hogy az emberiséget már rég megmérgezte a gonosz? Már elfelejtetted, hogy te is az áldozatok egyike vagy? Nem akarsz-e azért küzdeni Isten iránti szeretetedből, hogy megmentsd mindezeket a túlélőket? Nem akarod-e minden erődet annak szentelni, hogy visszafizesd Istennek, Neki, aki úgy szereti az emberiséget, akár a saját testét és vérét? Pontosan hogyan fognád fel, hogy Isten felhasznál téged, hogy rendkívüli életedet megéld? Valóban megvan-e benned az elszántság és a hit ahhoz, hogy egy kegyes, Istent szolgáló ember tartalmas életét éld?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan kell a jövőbeni küldetésedhez hozzáállnod?). Megértettem, hogy az evangélium hirdetése a kötelességünk. Sok ember még mindig nem hallotta meg Isten hangját, és nem is sejtik, hogy az Úr visszatért, és az embereket megítélő és megtisztító munkát végzi. Még mindig a Sátán romlottságában és nyomorúságában élnek. Isten azt reméli, hogy mindannyian figyelembe vesszük az Ő szándékát, felállunk, és együttműködünk Vele. Nem számít, milyen problémákkal vagy nehézségekkel nézünk szembe, imádkozhatunk, és jobban támaszkodhatunk Istenre, és mindent megtehetünk, hogy terjesszük a királyság evangéliumát. De én nem értettem Isten szándékát – úgy éreztem, hogy mivel olyan fiatal vagyok, nem tudom hirdetni az evangéliumot. Féltem, hogy a falubeliek nem fognak meghallgatni, és lenéznek majd, így e nehézségek és a saját képzelgéseim csapdájába estem, aggodalmakkal teli. Csak a saját nehézségeimre gondoltam anélkül, hogy Isten szándékát figyelembe vettem volna, és nem jutott eszembe, hogy e küzdelmek közepette imádkozzak és Istenre támaszkodjak, hogy jól végezzem a kötelességemet, és eleget tegyek a felelősségemnek. Amikor arra gondoltam, hogy mennyi ember vágyakozik az Úr visszatérésére és arra, hogy megmeneküljenek a sötétségből, sürgető érzés fogott el. Elhatároztam, hogy megteszek mindent, amit tudok, hogy terjesszem Isten utolsó napokbeli evangéliumát, és bizonyságot tegyek róla, és hogy minden időmet és energiámat ennek a munkának szentelem.

Ezután elkezdtem terveket szőni, hogyan osszam meg az evangéliumot a falumbeliekkel. Először elmentem egy fénymásoló szalonba, hogy kinyomtassak néhány meghívót tíz család számára, hogy hallgassanak meg egy prédikációt a házamban. Mindannyian eléggé meglepődtek, és elismerően szóltak arról, amit csináltam. Nagyon boldog voltam. Később arra gondoltam: „Ha ma este sokan eljönnek, nehéz lesz mindenkinek a kis mobilomról olvasni Isten szavait, miközben a prédikációt hallgatják.” Így hát elmentem egy barátomhoz, hogy kölcsönkérjem a laptopját. Aznap este 13 ember jött el, hogy meghallgassa a prédikációt, és az összejövetel alatt mindannyian élvezték Isten szavainak olvasását; aki csak olvasni akart, felállt és vállalkozott rá. Mindenki nagyon boldog volt utána. Azt mondták, hogy Isten szavai csodálatosak, és sokat nyertek az olvasásuk által. Azt mondták, nagyszerű volt így együtt olvasni őket, sőt, másnap el akarták hozni a családtagjaikat is, hogy ők is hallhassák az Ő szavait. Nagyon boldoggá tett, hogy láttam, mindenki mennyire vágyakozik Isten szavai után. De aztán rájöttem, hogy nem járható út, hogy folyton a barátom laptopját kérjem kölcsön. Venni akartam egy sajátot, de amikor összeraktam minden pénzemet, még mindig nem volt elég. Kicsit tanácstalan voltam. Kis kérdezősködés után megtudtam, hogy a projektorok valamivel olcsóbbak, mint a számítógépek, és elhatároztam, hogy kölcsönt veszek fel egyre, hogy a többi falubeli így olvashassa Isten szavait. Bementem a városba, felvettem a kölcsönt, és vettem egy projektort. Mindent előkészítettem a következő összejövetel kezdete előtt, és nem sokkal később a falubeliek kezdtek megjelenni. 19 ember vett részt, megtöltötték az egész szobát. Abban a pillanatban láttam, hogy mindezt Isten rendezte el, és nagyon izgatott lettem. Sietve kerestem egy hangszórót, hogy mindenki hallhassa Isten szavait. Közösséget vállaltunk az igazságról, hogy hogyan teljesedtek be az Úr visszatéréséről szóló próféciák, hogyan fogadjuk Őt, hogyan bizonyosodjunk meg arról, hogy az Úr Jézus visszatért, és hogyan fog Isten utolsó napokbeli ítélő munkája felfedni minden embertípust. A jelenlévők mindannyian lelkesen vettek részt Isten szavainak olvasásában, és néhány gyerek is izgatottan olvasta azokat. Látva, mennyire vágytak az Ő szavaira, tudtam, hogy mindez Isten műve. Néhányan ott maradtak, miután az összejövetel véget ért, és azt mondták, nagyon élvezték a hallottakat. Néhány embert nagyon megérintett, beleértve a falu vezetőjét is, aki el akarta hívni az összes falubelit, hogy jöjjenek, és hallgassák Isten szavait. Micsoda kellemes meglepetés volt! Ez az eredmény teljesen szétzúzta az elképzeléseimet és képzelgéseimet, és szégyelltem magam. Valóban tanúja voltam Isten munkájának és útmutatásának, és egyre nagyobb magabiztosságot nyertem az evangélium hirdetéséhez. Ezután minden egyes nap meghívtam a falubelieket, hogy hallgassanak prédikációkat, és egyre többen kezdtek eljönni. Mindannyian nagyon lelkesek voltak, és azt mondták: „Soha nem olvastam még ehhez foghatót. Isten most testet öltött és visszatért, és szemtől szembe kerültünk Vele. Olyan áldottak vagyunk, hogy fogadhatjuk az Urat.” Terveztek egy összejövetelt is, hogy a környező városokból is meghívjanak embereket. Azt mondták nekem: „Olyan fiatal vagy, mégis ezt teszed a falubeliekért, segítesz mindenkinek meghallani Isten szavait, és ilyen lelkiismeretesen csinálod. Még soha senki nem tett ilyet értünk. Sosem gondoltuk volna, hogy valaki olyan fiatal, mint te, képes erre – ez csodálatos.” Tudtam, hogy mindez Isten műve, ami fellelkesített, és még magabiztosabbá tett az evangélium terjesztésében.

De mindenféle nehézségbe ütköztem, amikor ezeket az új hívőket öntöztem. Néha nem volt jó az internetkapcsolatom, és házról házra kellett járnom, hogy megtartsam az összejöveteleket. Ami még rosszabb volt, hogy ott sokat esett az eső, és az utak sártengerré változtak, amin nehéz volt járni. Amikor elindultam az újonnan érkezetteket öntözni, háztól házig kellett szaladnom. Néha még az eső előtt odaértem egy új hívő házához, néha pedig várnom kellett, mert még nem értek haza. Aztán, amikor az összejövetelek véget értek, nem volt könnyű hazamenni az esőáztatta utakon. Néha, amikor kimerültem, kicsit negatívnak és gyengének éreztem magam, ezért imádkoztam, és olvastam Isten szavait. Akkor ezt olvastam Mindenható Isten szavaiban: „Ne bátortalanodj el, ne légy gyenge, és érthetővé teszem a dolgokat számodra. A királysághoz vezető út nem olyan sima; semmi sem olyan egyszerű! Ugye azt szeretnéd, hogy az áldások könnyen jöjjenek hozzád? Ma mindenkinek keserű próbákkal kell majd szembenéznie. Az ilyen próbatételek nélkül az Engem szerető szívetek nem fog megerősödni, és nem lesz bennetek igaz szeretet Irántam. Még ha ezek a próbatételek csupán jelentéktelen körülményekből is állnak, mindenkinek át kell mennie rajtuk; csak annyi a különbség, hogy a megpróbáltatások intenzitása változó lesz. A próbatételek Tőlem származó áldások, és közületek hányan jöttök Elém gyakran, hogy térden állva könyörögjetek az áldásaimért? Ostoba gyermekek! Mindig úgy gondoljátok, hogy néhány kedvező szó az Én áldásomnak számít, de nem ismeritek fel, hogy a keserűség az áldásaim egyike” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 41. fejezet). „Amikor szenvedéssel szembesülsz, képesnek kell lenned arra, hogy félretedd a testtel kapcsolatos aggályaidat, és hogy ne panaszkodj Istenre. [...] Függetlenül attól, hogy milyen a tényleges érettséged, először is rendelkezned kell mind ezzel az elszántsággal a szenvedésre, mind ezzel az igaz hittel, és meg kell lennie benned az elszántságnak, hogy lázadj a hús-vér test ellen. Hajlandónak kell lenned személyesen szenvedni és megtapasztalni, hogy a saját érdekeidet veszteségek érik, hogy eleget tegyél Isten szándékainak. Képesnek kell lenned arra is, hogy a szívedben megbánást érezz önmagaddal kapcsolatosan: a múltban nem tudtál megfelelni Istennek, és most megbánást élhetsz át önmagaddal kapcsolatban. Nem szabad, hogy ezek közül bármelyik hiányozzon – Isten ezeken keresztül fog tökéletesíteni téged. Ha nem tudsz megfelelni ezeknek a kritériumoknak, akkor nem tudsz tökéletességre jutni” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Akik tökéletessé lesznek téve, azoknak finomításon kell átesniük). Isten szavai bátorítottak és megvigasztaltak, hogy ne csüggedjek el, és ne gyengüljek el, és hogy Isten vezetni és segíteni fog engem. Tapasztaltam némi testi kellemetlenséget, és fizettem egy kis árat az evangélium hirdetéséért, de ez értelmes és értékes volt. Ez volt a legigazságosabb dolog, amit tehettem, és amivel leginkább elnyerhettem Isten jóváhagyását. Péterre, Mátéra és az Úr Jézus más apostolaira gondoltam, akik sokat szenvedtek az evangélium terjesztéséért. Néhányan még meg is haltak az erőfeszítéseik közben, hogy hirdessék azt, de erősek maradtak, és soha nem hátráltak meg. Hozzájuk képest az a kevés, amit én elszenvedtem, említésre sem méltó. Isten kegyelme volt, hogy elfogadhattam az Ő utolsó napokbeli munkáját, és a királyság evangéliumának terjesztésével végezhettem a kötelességemet. Nem vehettem folyamatosan figyelembe a saját hús-vér testemet, és nem félhettem egy kis nehézségtől. Késznek kellett lennem szenvedni. Semmilyen nehézség láttán sem csüggedhettem el. Még ha testi kellemetlenséget is szenvedtem, akkor is hirdetnem kellett az evangéliumot, bizonyságot kellett tennem Istenről, és jól kellett végeznem a kötelességemet, hogy eleget tegyek Neki.

Egyszer megbetegedtem, és több napig meg voltam fázva. Esténként lázam, fejfájásom és hasfájásom volt. Még beszélni sem tudtam. Egy nővér látta, hogy rossz állapotban vagyok, és azt mondta: „Nem kellene elmenned a ma esti összejövetelre.” Akkor egyetértettem vele. De utána nyugtalanná tett a gondolat, hogy az új hívőket magukra hagyjam az összejövetelen. Arra gondoltam, hogy a rosszullét egy próbatétel számomra, és ettől még jól kell végeznem a kötelességemet. Eszembe jutott, hogy korábban betegen vagy sérült lábbal is elmentem focizni. Akkor most miért ne tudnám végezni a kötelességemet? Ezzel a gondolattal motorra ültem, és elmentem az összejövetelre. Meglepetésemre, amikor megérkeztem, már nem is éreztem magam olyan rosszul. Nagyon boldog voltam, és pár nap alatt meg is gyógyultam.

Több mint egy hónapnyi, az evangélium terjesztésével töltött kemény munka után a falubeliek többsége, azok kivételével, akik a városon kívül dolgoztak, elfogadta Mindenható Isten utolsó napokbeli evangéliumát. Azt akartam, hogy még többen hallják meg Isten hangját, mert még mindig sokan vannak, akik nem tudják, hogy az Úr Jézus visszatért, hogy oly sok igazságot fejez ki, és az emberiséget megtisztító és megmentő munkát végzi. Ezért elhatároztam, hogy más falvakba is elmegyek hirdetni az evangéliumot. A szívemben így imádkoztam: „Mindenható Isten, kérlek, vezess engem, hogy ne veszítsem el a hitemet, és tovább tudjak haladni! Bízom benne, hogy segíteni fogsz megoldani bármilyen nehézséget, amivel szembe kell néznem.” Ezután elmentem egy szomszédos faluba, hogy hirdessem az evangéliumot. 30 percig gyalogoltam lefelé egy sáros úton, hogy prédikáljak nekik, de az első három háztartás mind azt mondta, hogy nincs idejük, és udvariasan elutasítottak. Nagyon csalódottnak éreztem magam, és kissé elcsüggedtem. Aznap este nagyon későn értem haza. Annie nővér felhívott, hogy megkérdezze, hogyan ment az evangélium hirdetése, valamint közösséget vállalt velem Isten szavairól, bátorítva és segítve engem. Ezt olvastam Mindenható Isten szavaiban: „Amire most vágyom, az a hűséged és alávetettséged, a szereteted és bizonyságtételed. Még ha ebben a pillanatban nem is tudod, hogy mi a bizonyságtétel vagy mi a szeretet, akkor is hozd Elém mindenedet, és add át Nekem az egyetlen kincsedet, amid van: a hűségedet és az alávetettségedet. Tudnod kell, hogy a tanúságtétel arról, hogy legyőzöm a Sátánt, az ember hűségében és alávetettségében rejlik, ahogyan a tanúságtétele annak is, hogy teljesen meghódítom az embert. A Belém vetett hited kötelessége, hogy tanúságot tegyél Rólam, hogy hűséges legyél Hozzám és senki máshoz, és hogy mindvégig engedelmes legyél. Mielőtt munkám következő lépését megkezdeném, hogyan fogsz tanúságot tenni Rólam? Hogyan leszel hűséges Hozzám és veted alá magad Nekem? Minden hűségedet a feladatodnak szenteled-e, vagy egyszerűen feladod? Aláveted-e inkább magad minden rendelkezésemnek (még akkor is, ha az halál vagy pusztulás lenne), vagy inkább elmenekülsz félúton, hogy elkerüld fenyítésemet? Azért fenyítelek meg téged, hogy tanúságot tegyél Rólam, és hűséges, valamint Nekem alávetett légy. Mi több, a mostani fenyítés azért van, hogy kibontakoztassa munkám következő lépését, és hogy a munka akadálytalanul haladhasson. Ezért arra biztatlak, hogy légy bölcs, és ne kezeld sem az életedet, sem a létezésed jelentőségét értéktelen homokként. Tudhatod-e pontosan, hogy mi lesz az Én eljövendő munkám? Tudod-e, hogyan fogok dolgozni az eljövendő napokban, és hogyan fog kibontakozni a munkám? Tudnod kellene, milyen jelentőséggel bír a munkámmal kapcsolatos tapasztalatod, és ezen túlmenően a Belém vetett hited. Olyan sokat tettem; hogyan is adhatnám fel félúton, ahogyan te képzeled? Olyan kiterjedt munkát végeztem; hogyan tudnám lerombolni azt? Valóban azért jöttem, hogy véget vessek ennek a korszaknak. Ez igaz, de ezenfelül tudnod kell, hogy új korszakot kell kezdenem, új munkát kell kezdenem, és mindenekelőtt terjesztenem kell a királyság evangéliumát. Tehát tudnod kell, hogy a jelenlegi munka csak arra szolgál, hogy egy korszakot kezdjen el, és hogy megteremtse az alapot az evangélium terjesztéséhez az eljövendő időben, és hogy a jövőben véget vessen a korszaknak. A munkám nem olyan egyszerű, mint ahogyan te gondolod, és nem is olyan értéktelen vagy értelmetlen, mint ahogyan talán hiszed. Ezért még mindig azt kell mondanom neked: az életedet az Én munkámnak kellene adnod, sőt, az Én dicsőségemnek kellene szentelned magad. Régóta vágytam arra, hogy tanúságot tegyél Rólam, és még inkább vágytam arra, hogy terjeszd evangéliumomat. Meg kellene értened, mi van a szívemben” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit tudsz a hitről?). Isten ezen szavai erőt adtak nekem. Úgy éreztem, mintha Isten azt mondaná nekem, hogy bíznom kell Benne, és nem számít, milyen nehézségekkel nézek szembe, nem lehetek gyenge vagy negatív, nem csüggedhetek el és nem keseredhetek el, mert Isten vezet minket. Ha figyelembe veszem Isten szándékát, és elmegyek terjeszteni az Ő királyságának evangéliumát, Ő utat fog nyitni számomra. Isten szavai által megértettem, hogy az evangélium hirdetése nem könnyű út, szenvedést és áldozatot követel. Noé 120 évig hirdette az evangéliumot, és az emberek kigúnyolták, rágalmazták és becsmérelték őt. Sokat szenvedett, és bár senkit sem térített meg, mégsem adta fel, és nem gyengült el – tovább hirdette az evangéliumot. Noé erős maradt az Isten iránti odaadásában és alávetettségében. Teremtett lényként végezte a kötelességét, és elnyerte Isten jóváhagyását és áldását. Amikor Isten özönvízzel pusztította el a világot, Noé nyolcfős családját Isten megmentette, és túlélték. Aztán magamra gondoltam. Éppen csak három családnak hirdettem az evangéliumot, és elcsüggedtem, amikor nem fogadták el. Nem volt valódi hitem Istenben. Valójában Isten azért engedte meg, hogy ez a helyzet és ezek a nehézségek érjenek, hogy tökéletesítse a hitemet és az Iránta való odaadásomat. Tehát akár elfogadták az evangéliumot, akár nem, mennem kellett prédikálni. Ez volt a kötelességem.

Isten szavai erőt adtak nekem. Másnap elmentem egy másik faluba, hogy hirdessem az evangéliumot. Imádkoztam is, és kértem Istent, hogy világosítsa meg az evangélium lehetséges befogadóit, hogy megértsék az Ő szavait. Aznap este találtam valakit, aki érdeklődött az evangélium iránt, és miután közösséget vállaltam vele, és bizonyságot tettem neki Isten megjelenéséről és munkájáról, másokat is találtam, akiknek hirdethettem az evangéliumot, és aznap este hat embert térítettem meg. Nagyon meglepődtem, mert az evangélium néhány befogadója katolikus volt, és sok elképzelésük volt, de miután közösséget vállaltam velük Isten szavairól, meg tudták érteni, és elfogadták Mindenható Isten utolsó napokbeli evangéliumát. Ezután elmentem egy másik helyre, és minden alkalommal, amikor elindultam hirdetni az evangéliumot, imádkoztam, és kértem Istent, hogy világosítson meg és vezessen, hogy tudjam, hogyan prédikáljak és tegyek bizonyságot az Ő szavairól. Ahogy egyre többen fogadták el Isten evangéliumát, a hitem nőtt. Bár néha, amikor más falvakba mentem idegeneknek prédikálni, kicsit félénknek és ijedtnek éreztem magam, Isten szavainak útmutatása magabiztosságot és bátorságot adott, hogy szembenézzek vele. Tudtam, hogy ez a kötelességem, és ha nem hirdetném az evangéliumot, nem szereznék több gyakorlatot, és nem tanulnék meg és nem nyernék el több igazságot. Ezután azáltal, hogy folyamatosan gyakoroltam az evangélium hirdetését, megszűnt az idegességem és a félelmem, és egyre világosabban értettem a víziók igazságát. Igazán nyugodtnak és szabadnak éreztem magam. Valóban sokat nyertem az evangélium hirdetésének folyamata által.

Az evangélium hirdetése során sokat tapasztaltam, és sok nehézséggel találkoztam. De ezekben az időkben megtanultam Istenre támaszkodni és feltekinteni Rá, megismertem az Ő mindenható szuverenitását, és megértettem a kötelességem teljesítésének fontosságát is.