23. A kapott kedvességet hálásan viszonozni kell?

2015-ben a vezetők úgy rendezték, hogy szövegalapú kötelességeket lássak el. Abban az időben a csoportvezetőt, Cseng Nót megmetszették a vezetők, amiért rossz hozzáállást tanúsított a kötelessége végzése során. Azt hitte, a vezetők azért küldtek oda engem, hogy a helyére lépjek, ezért lépten-nyomon megnehezítette a dolgomat. Gyakran előfordult, hogy az összejöveteleken a prédikációkkal kapcsolatos problémákról faggatott. Ha nem tudtam válaszolni, Cseng No kigúnyolt, és azt mondta: „Ennyire gyenge a képességed? Mi másért küldtek volna ide a vezetők?” Ahogy hallgattam őt, nagyon korlátozva éreztem magam a szívemben. Minden összejövetel kínszenvedés volt. Mivel rossz lelkiállapotban voltam, nem voltak ötleteim, amikor a prédikációkat ellenőriztem, és nem tudtam felvértezni magam az alapelvekkel. Úgy éreztem, nagyon nehéz ezt a kötelességet végezni, és nem vagyok alkalmas rá. A szívem gyötrődött, és legszívesebben hazamentem volna. Éppen amikor a mélyponton voltam, Jang Kuang nővér, akivel együttműködtem, látta, hogy rossz lelkiállapotban vagyok, ezért türelmesen beszélgetett velem, és segített nekem. Arra is bátorított, hogy ne adjam fel a lehetőséget a kötelességem végzésére, és azt mondta, hogy ha bármit nem értek, beszélgethetek vele, megvitathatjuk, és együtt dolgozhatunk. Jang Kuang sokat beszélgetett velem, és sokkal tisztábbnak és megvilágosodottabbnak éreztem a szívem. Elég akaraterőt éreztem magamban ahhoz is, hogy folytassam a kötelességem végzését. Később időt és energiát fektettem abba, hogy felvértezzem magam az alapelvekkel, és ha bármi nem volt világos, megkértem Jang Kuangot, hogy beszélgessünk róla. Fokozatosan rátaláltam a kötelességem végzésének néhány útjára, és nagyon hálás voltam Jang Kuangnak. Később Cseng Nót elbocsátották, és a testvérek engem ajánlottak csapatvezetőnek. Mivel féltem, hogy nem leszek alkalmas a feladatra, vissza akartam utasítani, de Jang Kuang ismét bátorított, mondván, hogy a többi csapattaggal együtt mindent megbeszélünk majd, amit nem tudok megcsinálni, és ő is segíteni fog nekem. Ezért elvállaltam a csapatvezetői kötelességet. Ebben az időszakban Jang Kuang gyakran beszélgetett velem arról, hogyan kell a kötelességemet végezni, és a munka elég zökkenőmentesen haladt. Rendkívül hálás voltam Jang Kuangnak, és úgy éreztem, hogy ezt a szívességet nem szabad elfelejtenem. Ha a jövőben bármilyen problémája adódna, minden tőlem telhetőt meg kell tennem, hogy segítsek neki. Nem lehetek hálátlan.

Egy idő után Jang Kuang hazament látogatóba, de a fia nem egyezett bele, hogy újra eljöjjön végezni a kötelességét. Sőt, azt mondta, hogy nem fog gondoskodni az édesanyjáról, ha megöregszik, így Jang Kuang korlátozva érezte magát. Folyamatosan negatív lelkiállapotban élt, és nem viselt terhet a kötelessége végzése során. Többször is beszélgettem vele és segítettem neki, de ő mégsem változtatott semmit a dolgokon. Később levél érkezett a vezetőktől, amelyben az állt, hogy Jang Kuang állapota már súlyosan akadályozza a munkát, és ha nem változtat ezen hamarosan, akkor el kell bocsátani. Amikor elolvastam a levelet, nagyon aggódtam. Arra gondoltam, hogy Jang Kuang mennyit segített nekem, amikor nehézségeim voltak, ezért most ebben a helyzetben nekem is sok segítséget kell nyújtanom neki. Ezután megkerestem Jang Kuangot, és beszélgettem vele. Azt mondta, hogy az állapota egy kicsit javult, én pedig egy kissé megkönnyebbültem. Egy másik alkalommal Jang Kuangnál volt néhány prédikáció, amelyek sürgős átvizsgálást igényeltek, de fél hónap elteltével még mindig nem készült el ezzel. Láttam, hogy Jang Kuang nem szívvel-lélekkel végzi a kötelességét, és ha ez így folytatódik, a munka késedelmet fog szenvedni. Arra gondoltam, hogy mást bízok meg a feladattal, de aztán az jutott eszembe: „Ha Jang Kuang átvizsgálja a prédikációkat, akkor úgy fogják értékelni, hogy elért némi eredményt a kötelessége végzése során, és nem fogják áthelyezni. Most segítenem kell neki.” Ezután elmentem beszélgetni Jang Kuanggal; megkértem, hogy változtasson a kötelességéhez való hozzáállásán, és sürgősen vizsgálja át a prédikációkat. Azonban eltelt még néhány nap, és még mindig nem történt előrelépés. Konkrétan rákérdeztem, mi ennek az oka, de nem adott őszinte választ. Rájöttem: nem hagyhatom tovább, hogy ő dolgozzon a prédikációkon, és sietve intézkedtem, hogy valaki más csinálja meg. Amikor láttam, hogy a munka késedelmet szenvedett, mélységes önvádat éreztem. Tudtam, hogy Jang Kuangot el kell bocsátani, mivel tartósan megrekedt a helytelen állapotában, de aztán azt gondoltam: „Az állapota eleve nem jó. Mi lesz, ha az elbocsátása után nem tud kilábalni belőle?” Nem vitt rá a lélek, hogy megtegyem; a szívem összeszorult. Abban az időben éppen úgy alakult, hogy emberekre volt szükség egy másik feladathoz, ezért úgy intéztem, hogy Jang Kuang menjen és csinálja azt. Ezután nem hallottam felőle.

Egy évvel később vezetőnek választottak a gyülekezetben. Egyszer egy munkajelentést olvastam, és megtudtam, hogy Jang Kuang rendkívül passzív a kötelessége végzése során, gyakran hazamegy, és minden munkáját a társára hárítja. Ráadásul Jang Kuang saját biztonsága is veszélyben volt, és kockázatos volt folyton ingáznia. Már beszélgettek vele erről, de nem fogadta el. Amint olvastam, hogy Jang Kuang viselkedése ugyanolyan, mint korábban, és semmit sem változott, arra gondoltam, hogy megbeszélem a velem párban dolgozó nővérrel, hogy át kell-e helyezni Jang Kuangot. Azonban azonnal eszembe jutott az is, hogy Jang Kuang mennyit segített nekem a legsötétebb óráimban, most pedig el akarom bocsátani, amint vezető lettem. Ha megtudná, nem mondaná-e azt, hogy nincs lelkiismeretem, és hálátlan vagyok? Ha a jövőben találkozunk, nem tudnék a szemébe nézni. Ezért nem akartam többé említeni az ügyet a velem párban dolgozó nővérnek. Később, amikor találkoztam Jang Kuanggal, beszélgettem vele arról, milyen természete és következményei vannak annak, ha így végzi a kötelességét, és figyelmeztettem, hogy ha nem változtat a dolgokon, el fogják bocsátani. Szemtől szemben Jang Kuang készségesen beleegyezett. Arra azonban nem számítottam, hogy kevesebb mint egy hónappal később a nővér, akivel Jang Kuang párban dolgozott, levelet küld, amelyben azt írja, hogy Jang Kuang még mindig hajlamos elhanyagolni a kötelességét, és ez súlyosan akadályozza a munkát. Mélységes önvádat éreztem a szívemben. Ha azonnal elbocsátottam volna Jang Kuangot, nem okozott volna további egy hónapos késedelmet a munkában. Rájöttem, hogy Jang Kuang viselkedése változatlan, és nem lehet megváltoztatni pusztán azzal, hogy néhányszor segítek neki, ezért úgy döntöttem, hogy elbocsátom.

Ezután elgondolkodtam önmagamon. Miért nem tudtam az alapelvek szerint kezelni a Jang Kuanggal kapcsolatos problémákat? Elolvastam két passzust Isten szavaiból: „Vannak, akik rendkívül érzelmesek. Mindennap az érzelmeik szerint élnek mindabban, amit mondanak, és abban, ahogy viselik magukat és kezelik az ügyeket. Érzéseket táplálnak különféle személyek iránt, és napjaikat kapcsolatokkal és érzésekkel kapcsolatos ügyekkel töltik. Az érzések birodalmában élnek mindenben, amivel szembesülnek. Amikor egy ilyen embernek a nem hívő rokona meghal, három napig sírni fog, és nem hagyja eltemetni a holttestet, mivel továbbra is érzéseket táplál az elhunyt iránt. Túlzottan érzelmes. Azt mondhatjuk, hogy ennek az embernek a végzetes hiányosságát az érzések jelentik. Mindenben az érzéseik korlátozzák őket, képtelenek az igazságot gyakorolni vagy elvek szerint cselekedni, és gyakran lázadoznak Isten ellen. Az érzéseik a legnagyobb gyengeségük, a végzetes hiányosságuk, és az érzéseik teljes mértékben képesek tönkretenni és elpusztítani őket. A túlságosan érzelmes emberek képtelenek gyakorlatba ültetni az igazságot vagy alávetni magukat Istennek. Ilyen erős érzésekkel nem tehetnek mást, mint hogy kiszolgálják a hús-vér test igényeit; ostoba és zavaros fejű emberek. Az ilyen emberek természete az, hogy nagyon érzelmesek. Az érzéseik szerint élnek” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?). „Mi jellemzi az érzéseket? Bizonyára semmi pozitív. Az jellemzi őket, hogy a testi kapcsolatokra összpontosítanak, és a hús-vér test preferenciáit elégítik ki. A kivételezés, a gaztettek elfedése, a majomszeretet, a pátyolgatás és az elkényeztetés mind az érzések alá tartoznak. Vannak emberek, akik nagy hangsúlyt fektetnek az érzéseikre, és bármi is történik velük, az érzéseik alapján cselekednek; a szívük mélyén nagyon jól tudják, hogy ez helytelen, mégis képtelenek elfogulatlanok lenni, és még kevésbé képesek alapelvek szerint cselekedni. Amikor az embereket mindig az érzések korlátozzák, akkor képesek vajon az igazságot gyakorolni? Ez rendkívül nehéz! Sok ember képtelensége az igazság gyakorlására az érzésekre vezethető vissza; különösen fontosnak tartják az érzéseket, és legelőre helyezik őket. Olyan emberek ők, akik szeretik az igazságot? Biztosan nem. Mi az érzések lényege? Az, hogy a testi érzések kerülnek legelőre, az igazságalapelveket pedig félresöprik. Az érzések megnyilvánulásait több szóval és kifejezéssel lehet jellemezni: kivételezés, mások elvtelen óvása, a testi kapcsolatok fenntartása és a méltányosság hiánya. Ezek az érzések” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi az igazságvalóság?). Isten leleplezi, hogy a nagyon érzelmes embereket mindenben korlátozzák az érzéseik. Nem tudják gyakorolni az igazságot, és nem tudnak az alapelvek szerint cselekedni. Még ha a szívükben pontosan tudják is, hogy amit tesznek, az helytelen, akkor sem tudják pártatlanul végezni a munkájukat. Nagyon érzelmes ember voltam, és a Jang Kuanggal való interakcióim során kimutattam az érzéseimet. Amikor elkezdtem a szövegalapú kötelességeket, gyakran éltem negatív állapotban, és azon gondolkodtam, hogy feladom a kötelességemet. Jang Kuang volt az, aki újra és újra türelmesen segített nekem, hogy legyen hitem a kötelességem végzéséhez. Úgy éreztem, hogy jó volt hozzám, és kedvességet tanúsított irántam. Miután csapatvezető lettem, láttam, hogy Jang Kuang folyamatosan a családja iránti ragaszkodásban él, ami akadályozza a munkát. Azonban nem bocsátottam el, sőt, még védelmeztem is. Nem jelentettem a valódi helyzetét a vezetőknek, és egyik esélyt a másik után adtam neki, hogy folytathassa a kötelességei végzését. Ennek eredményeként a munka késedelmet szenvedett. Miután vezető lettem a gyülekezetben, láttam, hogy Jang Kuang folyamatosan nem visel terhet a kötelességében, és el kellene bocsátani, de észben tartottam, hogy korábban kedvességet tanúsított irántam. Amikor a segítségre gondoltam, amit tőle kaptam, nem vitt rá a lélek, hogy elbocsássam, és továbbra is az érzéseim alapján védelmeztem őt. Folyamatosan újabb és újabb esélyeket adtam Jang Kuangnak, de ez akadályozta és megzavarta a munkát. Rájöttem, hogy az érzések alapján való cselekvés csak azt eredményezheti, hogy ellenállok Istennek, és elárulom Istent. Súlyos önvádat éreztem a viselkedésem miatt, és gyűlöltem magam, amiért testi érzésekben éltem, és nem óvtam meg a gyülekezet munkáját. Imádkoztam Istenhez: „Drága Istenem! Nem akarok többé az érzéseim alapján cselekedni. Az alapelvekkel összhangban kell gyakorolnom, és meg kell óvnom a gyülekezet munkáját. Kérlek, vezess engem, hogy képes legyek gyakorolni az igazságot!” Ezután megbeszéltem az ügyet a velem párban dolgozó nővérrel, és elbocsátottam Jang Kuangot. Csak ekkor éreztem megkönnyebbülést a szívemben.

Később olvastam Isten szavait, amelyek leleplezik azt a hagyományos elképzelést, hogy „a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell”, és némi megértést nyertem az állapotomról. Isten azt mondja: „Az eszme, miszerint »a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell«, a hagyományos kínai kultúra klasszikus mércéinek egyike annak megítélésére, hogy valakinek az erkölcsi magatartása jó vagy rossz. Amikor valaki emberi mivoltának jó vagy rossz voltát, illetve erkölcsi magatartásának milyenségét értékelik, annak egyik fokmérője az, hogy viszonozza-e az általa kapott szívességeket vagy segítséget – hogy olyan ember-e, aki hálásan viszonozza a kapott kedvességet. Az emberek a hagyományos kínai kultúrában, sőt az emberiség hagyományos kultúrájában is az erkölcsi magatartás fontos mércéjének tekintik ezt. Ha valaki nem tudja, hogy a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell, azt hálátlan, lelkiismeretlen embernek tekintik, olyannak, aki nem méltó arra, hogy közösködjenek vele, és akit mindenkinek meg kell vetnie és vissza kell utasítania. Másfelől, ha valaki igenis tudja, hogy a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell – vagyis miután szívességeket vagy segítséget kap egy másik embertől, nem hálátlan, és mindent megtesz, hogy viszonozza mindezt az illetőnek –, azt lelkiismerettel és emberi mivolttal rendelkező személynek tartják. Ha valaki szívességeket vagy segítséget kap a másiktól, ám nem tudja, hogy viszonoznia kell a másik kedvességét, vagy csupán egy egyszerű »köszönömmel« fejezi ki háláját, és semmi több, akkor vajon az, aki kedvességet tanúsított iránta, nem fogja kényelmetlenül érezni magát a szívében? Nem fogja azt gondolni: »Ez a fickó nem érdemli meg a segítséget, nem jó ember. Olyan sokat segítettem neki, erre még azt sem tudja, hogy viszonoznia kell. Valóban nincs sem lelkiismerete, sem emberi mivolta, és nem érdemes közösködni vele«? Ha ismét ilyesféle emberbe botlana, akkor is segítene neki? Valószínűleg nem akarna. A korábbi tapasztalata alapján levont tanulság ez lenne: »Nem segíthetek csak úgy akárkinek – az illetőnek tudnia kell, hogy a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell. Ha hálátlan típus, aki nem fogja viszonozni a neki nyújtott segítségemet, akkor jobb, ha nem segítek.« Ha ilyen helyzettel találkoztok, vajon nem ez lenne a véleményetek? (De igen.)” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (7.)). „Mielőtt megértettétek az igazságot, a lelkiismeretetek szerint éltetek, és mindegy volt, ki ajándékozott meg kedvességgel vagy ki segített neked, még ha gonosz emberek vagy gengszterek voltak is, biztosan viszonoztad neki, és kényszert éreztél, hogy akár egy golyót is bevállalj a barátaidért, sőt akár az életedet is vásárra vidd értük. A férfiaknak viszonzásul a jótevőjük rabszolgájává kell válniuk, míg a nők tegyenek házassági fogadalmat és szüljenek gyermeket neki – a hagyományos kultúra ezt az eszmét sulykolja az emberekbe, azt parancsolva nekik, hogy hálásan viszonozzák a kapott kedvességet. Ennek eredményeképp az emberek azt gondolják: »Csak azoknak van lelkiismeretük, akik viszonozzák a kedvességet, és ha nem viszonozzák a kedvességet, akkor biztosan hiányzik belőlük a lelkiismeret és embertelenek.« Ez az eszme mélyen gyökerezik az emberek szívében” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (7.)). Miután elolvastam Isten szavait, rájöttem, hogy amikor folyamatosan tekintettel voltam a kedvességre, amit Jang Kuang tanúsított irántam, és emiatt nem bocsátottam el őt, akkor az a hagyományos kulturális elképzelés kötözött meg, hogy „a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell”. Amikor kicsi voltam, a nagymamám gyakran mondogatta: „A viselkedésedben értened kell a hálát. Tudnod kell, hogy »a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell«. Ha nem tudod, hogy viszonoznod kell a kedvességet, hálátlan ember leszel, és senki sem akar majd szóba állni veled.” Anyám így viselkedett. Emlékszem, amikor az öcsém beteg volt, elköltöttük a család minden megtakarított pénzét. A falubeliek mind pénzt gyűjtöttek, hogy segítsenek a családunknak. Anyám észben tartotta a többi falubeli kedvességét, és minden évben az őszi betakarításkor sietett befejezni a családunk munkáját, hogy segíthessen a többi falubelinek a munkájukban. A falubeliek mind azt mondták, hogy anyámnak jó az emberi mivolta, és érdemes barátkozni vele. Abban az időben anyám gyakran mondta nekem, hogy a többi falubeli segített nekünk, amikor bajban voltunk, ezért hálásnak kell lennünk. Bármikor, ha valaki bajban van, segítő kezet kell nyújtanunk, és igazán nem lehetünk lelkiismeretlenek. Ez fokozatosan rányomta bélyegét a gondolkodásomra, és én is elhittem, hogy csak azok a jó emberek, akik megértik, hogy „a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell”, és hogy ha valaki nem érti a kedvesség viszonzásának fontosságát, akkor nincs lelkiismerete, és nem érdemes barátkozni vele. Miután elkezdtem hinni Istenben, Jang Kuang számos alkalommal segített és támogatott engem, amikor nehézségeim voltak, vagy negatív és gyenge voltam. Emiatt úgy gondoltam, hogy viszonoznom kell ezt a kedvességet, így amikor el kellett volna bocsátanom, az alapelveket megsértve védelmeztem őt. Újabb és újabb esélyt adtam neki, és ennek eredményeként késleltettem a gyülekezet munkáját. Viszonoztam a kedvességet, de a gyülekezet munkája zavart szenvedett. Aszerint a hagyományos kulturális elképzelés szerint éltem, hogy „a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell”, és a viselkedésemben és a dolgok intézésében az alapelvek legkisebb szikráját sem alkalmaztam. Rájöttem, hogy az a nézet, miszerint „a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell”, nem pozitív dolog, és nincs összhangban az igazsággal.

Elolvastam egy másik passzust Isten szavaiból, és világosabb képet kaptam arról, milyen megtévesztő az az elképzelés, hogy „a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell”. Isten azt mondja: „Az erkölcsi magatartásról szóló afféle állítások, mint »a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell«, nem mondják meg pontosan az embereknek, hogy milyen felelősségeknek kell eleget tenniük az emberi társadalomban. Ehelyett megkövetelik az emberektől, hogy e mondások szerint cselekedjenek és gyakoroljanak, függetlenül a körülményektől. Az ókori Kínából ilyen történetek maradtak ránk. Például egy család befogadott és táplált, öltöztetett, harcművészetre nevelt és mindenféle tudásra tanított egy éhező koldus fiút. Megvárták, amíg felnő, majd bevételi forrásként kezdték használni, elküldték, hogy tegyen gonoszat, öljön embereket és olyasmiket cselekedjen, amiket ő nem akart. Ha az általa kapott szívességek fényében nézitek ezt, akkor jó dolog volt, ami történt vele. Ám ha azt veszitek fontolóra, hogy később mire kényszerítették, valóban jó volt, vagy rossz? (Rossz volt.) Viszont a hagyományos kultúra afféle kondicionálása mellett, hogy »a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell«, az emberek nem tudják ezt megkülönböztetni. A felszínen úgy tűnik, hogy a fiúnak nem volt más választása, mint hogy gonoszat tegyen és ártson az embereknek, hogy gyilkossá váljon – ezek olyasmik, amiket a legtöbb ember nem akarna tenni. De vajon az a tény, hogy ura utasítására ezeket a rossz dolgokat tette és ölt, vajon ott mélyen nem abból a vágyból fakadt, hogy viszonozza annak kedvességét? Különösen a hagyományos kínai kultúra ama kondicionálásának köszönhetően, hogy »a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell«, az embereket elkerülhetetlenül ezek az eszmék befolyásolják és irányítják. Ezek minden bizonnyal korlátozzák a cselekvésük módját és a cselekvésük mögötti szándékokat és indítékokat. Amikor ez a család gonosz tettek elkövetésére bujtogatta, mi volt az első gondolata? »Ez a család megmentett engem és kedvességet tanúsított irántam. Viszonoznom kell a kedvességüket. Mivel nekik köszönhetem az életemet, nekik kell szentelnem azt. Bármit kérnek tőlem, meg kell tennem; még ha azt is kérik, hogy kövessek el gonosz tetteket és öljek embereket, nem fontolgathatom, hogy helyes-e vagy helytelen, kizárólag arra kell összpontosítanom, hogy viszonozzam a kedvességüket. Méltó lennék arra, hogy embernek nevezzenek, ha nem viszonoznám ezt a nagy kedvességet?« Következésképp, hogy viszonozza a kedvességüket, gondolkodás nélkül megtette, amit azok kértek tőle, még akkor is, ha arra kérték, hogy öljön meg valakit vagy tegyen valami rosszat. Csak hogy viszonozza a kedvességüket, eltökélten cselekedett, mindenféle habozás vagy kétség nélkül. Milyen nézőpont irányította hát a viselkedését és megnyilvánulásait, amelyekbe azért bocsátkozott, hogy viszonozza a kedvességüket? Hát nem az erkölcsi magatartásnak ezt a mércéjét teljesítette? (De igen.) Mit láttok ebből a példából? A mondás, miszerint »a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell«, jó dolog vagy sem? (Nem jó, nincs alapelv mögötte.) Tulajdonképpen a fiúnak igenis volt egy alapelve, nevezetesen a következő: »A kapott kedvességet hálásan viszonoznod kell. Ha valaki valami kedveset tesz érted, viszonoznod kell. Ha ezt elmulasztod, akkor nem vagy ember, és nem szólhatsz semmit, ha elítélnek érte. A mondás szerint ’egy vízcseppnyi kedvességet bugyogó forrással kell viszonozni’ – nem is beszélve az én helyzetemről, hiszen én nem apró, hanem életmentő kedvességet kaptam. Annál inkább az életemmel kell viszonoznom azt.« Nem tudta, mik a kedvesség viszonzásának határai és alapelvei. Úgy hitte, hogy az a család adta neki az életét, ezért cserébe nekik kell szentelnie azt és meg kell tennie, bármit követelnek tőle, legyen az gyilkosság vagy más gonosztettek. A kedvesség efféle viszonzásának nincsenek alapelvei vagy határai. A gonosztevők cinkosaként szolgált, és közben tönkretette magát. Helyesen tette, hogy így viszonozta a kedvességet? Természetesen nem. A dolgok intézésének ostoba módja volt” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (7.)). Isten szavain keresztül láttam, hogy miután a Sátán az emberekbe táplálta azt az elképzelést, hogy „a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell”, ők válogatás nélkül viszonozzák ezt a kedvességet, mindennek ellenére, és függetlenül attól, mi a helyes és mi a helytelen. Alapelvek nélkül cselekszenek, és nincsenek lelkiismereti korlátaik. Én is azon elképzelés szerint éltem, hogy „a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell”. Hogy viszonozzam Jang Kuangnak a segítséget, amit nekem nyújtott, nemcsak hogy nem bocsátottam el, hanem segítettem is őt, és egyik esélyt a másik után adtam neki, bár tisztában voltam vele, hogy nem alkalmas a kötelességek végzésére. Ennek eredményeként a gyülekezet munkája késedelmet szenvedett. Megkötözött az az elképzelés, hogy „a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell”, és nem tudtam különbséget tenni helyes és helytelen között. Az alapelvek megsértésével cselekedtem, és késleltettem a gyülekezet munkáját. Olyan zavarodott voltam! Ha Isten szavai nem leplezték volna ezt le, és ha nem ismertem volna fel ezt Isten szavaival összhangban, még mindig azt hinném, hogy amit tettem, helyes volt, és nem tudnám, hogy a hagyományos kultúra ártott nekem.

2023 áprilisában egy nap a vezetők levelet küldtek, amelyben arra kértek, hogy írjak jellemzést Jang Kuangról. Eszembe jutott, amit a társam nemrég mondott, hogy amikor kötelességeket osztottak Jang Kuangra, ő nem fogadta el azokat, sőt azt mondta, hogy ha arra kérik, végezzen kötelességet, azzal megtagadják a szabadságát. Jang Kuang egészen a mai napig nem végezte a kötelességeit, ráadásul ott volt néhány korábbi viselkedése is a kötelessége végzése közben. Tudtam, hogy ha ezt mind leírom, akkor Jang Kuangot nagyon valószínűleg ki fogják takarítani. Ha megtudná, hogy információt adtam a viselkedéséről, vajon meggyűlölne engem? Azt gondolná, hogy hiányzik belőlem az emberség? Ha viszont nem írom le, elveszítem az esélyt az igazság gyakorlására. Ez sértés Isten ellen. Aznap éjjel forgolódtam az ágyban, és nem tudtam aludni. Ahogy kerestem a választ és töprengtem, eszembe jutott egy passzus Isten szavaiból, és kikerestem, hogy elolvassam. Isten azt mondja: „Isten időnként a Sátán szolgálatait használja, hogy segítsen az embereknek, de ilyen esetekben ügyelnünk kell, hogy Istennek mondjunk köszönetet, és ne a Sátánnak viszonozzuk a kedvességet – ez elvi kérdés. Amikor a kísértéssel abban a formában találkozol, hogy egy gonosz ember tanúsít kedvességet irántad, először is a szívedben tisztában kell lenned azzal, hogy milyen szándékoktól és indítékoktól vezérelve segít ő rajtad és lát el jótéteményekkel, valamint pontosan kell tudnod, hogy jó vagy gonosz ember-e ő. Bár a kedvesség viszonzásának gondolata nem helytelen, a gyakorlásában szem előtt kell tartanod az alapelveket és határokat. Attól is függ, hogy miféle ember a jótevőd, és milyen következményekkel fog járni, ha viszonzod a kedvességét. Az ilyen eseteket rugalmasan kell kezelned. Ha Isten meg akar menteni, mindegy kinek a szolgálatait használja ennek eléréséhez, először is Istennek kell köszönetet mondanod és Tőle kell elfogadnod. Ne irányítsd a háládat kizárólag az emberek felé, arról nem is beszélve, hogy hálából felajánlod valakinek az életedet. Ez súlyos hiba. A lényeg az, hogy a szíved Istennek hálás, és Tőle fogadod el” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (7.)). Miután elolvastam Isten szavait, hirtelen felszabadultnak éreztem a szívem. Mindig hálás voltam Jang Kuangnak, és azt hittem, hogy azért nem hagytam el a kötelességemet akkoriban, mert Jang Kuang beszélgetett velem és segített. A szívemben soha nem tudtam elengedni ezt a kedvességet, és viszonozni akartam neki. Igazán olyan ostoba és vak voltam! Isten gyakorol szuverenitást afölött és Ő rendeli el, hogy milyen kötelességet végezhet egy ember és mikor végzi azt. Amikor Jang Kuang segített nekem, azt Isten vezényelte le és rendezte el. Nem kellett volna minden kedvességet Jang Kuangnak tulajdonítanom. Istennek kellett volna köszönetet mondanom.

Még több szót olvastam Istentől: „A valóságban, függetlenül attól, hogy meghálálod-e neki vagy sem, te még mindig te vagy, még mindig ugyanolyan ember vagy; semmi sem fog megváltozni amiatt, hogy viszonzod-e a kedvességét vagy sem. Az emberi mivoltod nem fog megváltozni, és a romlott beállítottságod nem fékeződik meg attól, hogy viszonzol egy kedvességet. Hasonlóképp a romlott beállítottságod sem fog rosszabbra fordulni csak azért, mert nem viszonzod jól, amit kaptál. Az, hogy viszonzol-e egy kedvességet vagy sem, nem határozhatja meg, hogy van-e bármi változás a jellemedben, sem azt, hogy ténylegesen rendelkezel-e az igazságvalósággal. Ezért az Én szememben ez a kedvesség viszonzásáról szóló mondás egyszerűen nem állja meg a helyét. Nem lehet azt mondani, hogy a kedvességet viszonozni teljesen helytelen dolog; egyszerűen csak kötelezettségnek és felelősségnek kell tekintened. Ez egyúttal az emberi mivolt lelkiismeretének egy ösztöne is. Ha valaki valóban kedvességet tanúsít irántad, és jó ember, akkor, amikor neki vannak nehézségei, teljesítsd a felelősségedet és kötelezettségedet, és a legjobb képességed szerint segíts rajta. Ennyi elég” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (7.)). „Mit kérnek Isten szavai, az emberek mely alapelvek szerint bánjanak egymással? Szeressétek, amit Isten szeret, és gyűlöljétek, amit Isten gyűlöl. Ez az az alapelv, amelyet az embereknek be kellene tartaniuk. Isten szereti azokat, akik törekednek az igazságra, és képesek követni az Ő akaratát; nekünk is ezeket az embereket kell szeretnünk. Azok, akik nem képesek követni Isten akaratát, akik gyűlölik Istent, és lázadnak Ellene – ezeket az embereket Isten utálja és nekünk is utálnunk kell őket. Ez az, amit Isten kér az embertől” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak akkor tud igazán átalakulni valaki, ha ismeri saját helytelen nézeteit). Isten szavain elgondolkodva megértettem, hogy Istennél egyszerűen nincs olyan dolog, hogy „kedvesség”. Nem szabadna minden erkölcsi korlát nélkül viszonoznod azoknak a kedvességét, akik segítettek neked. Ehelyett a tőled telhető legjobban kell teljesítened a feladataidat, de nem szabad megsértened az igazságalapelvet. Ha valami sérti az igazságalapelvet, meg kell tagadnod a megtételét, és Isten követelményeivel összhangban kell gyakorolnod. Ami azokat illeti, akik törekednek az igazságra és hajlandók végezni a kötelességüket, még ha romlottságot fednek is fel, meg kell próbálnod minden tőled telhetőt megtenni, hogy szerető szívvel segíts nekik, amennyiben hajlandók bűnbánatot tartani és megváltozni. Nem azt kell nézned, hogy segítettek-e neked, vagy hogy tanúsítottak-e kedvességet irántad. Ami azokat illeti, akik nem törekednek az igazságra, nem hajlandók végezni a kötelességüket, nem tartanak bűnbánatot és nem változnak meg még a többszöri beszélgetés után sem, sőt továbbra is gonoszat tesznek, ők Isten gyűlöletének tárgyai. Nekünk is el kell vetnünk és gyűlölnünk kell őket. Ami Jang Kuangot illeti, sokat segítettem neki, de egyszerűen nem volt életbe való lépése. Több év után sem mutatta a legkisebb változást sem. Sok éve hitt Istenben, de nem gyakorolta az igazságot, és nem volt hajlandó végezni a kötelességét. Ő egyike volt az Isten munkája által felfedett álhívőknek. Az alapelvekkel összhangban kellett gyakorolnom, szeretnem kellett azt, amit Isten szeret, és gyűlölnöm azt, amit Isten gyűlöl. Ezért megírtam a jellemzést Jang Kuangról. Miután a jellemzést továbbították, a szívem megkönnyebbült. Később Jang Kuangot kitakarították.

Az ebben az időszakban szerzett tapasztalataim révén nyertem némi tisztánlátást arról a hagyományos elképzelésről, hogy „a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell”, és megtapasztaltam, Isten megmenti az emberiséget azzal, hogy boncolgatja a hagyományos kultúra téveszméit. Ha nem olvastam volna Isten szavait, még mindig folyamatosan azon hagyományos elképzelés szerint élnék, hogy „a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell”, és ki tudja, hány olyan dolgot tettem volna, ami sérti az igazságot, és ellenáll Istennek. Az, hogy képes voltam elérni ezt a kis változást, Isten szavai által elért eredmény. Hála Istennek!