55. Hogyan szabadultam meg a pénz, a hírnév és a nyereség kísértésétől

Gyerekkoromban a családom szegény volt, a környezetemben lévők gyakran bántottak, a rokonok és a barátok pedig lenéztek, és ridegen bántak velem. Ezért elhatároztam, hogy ha felnövök, gazdag és neves ember leszek, hogy az emberek tiszteljenek, és felnézzenek rám. 2000-ben a gyógyszeripari vállalat, ahol a férjemmel dolgoztunk, csődbe ment, így ezután nyitottunk két gyógyszertárat. Eleinte becsületesen vezettük az üzletet, és mivel okleveles gyógyszerész voltam, és volt némi farmakológiai tudásom, az általam készített gyógyszerek többsége hatásos volt, a vásárlóink pedig bíztak bennem. De egy idő után észrevettem, hogy bár mindennap keményen dolgozunk, nagyon kevés a bevételünk, míg a kollégáink egyre több pénzt keresnek, és nemcsak házuk és autójuk van, hanem még üzlethelyiségeket is vásárolnak. Tudtam, hogy a pénzük tisztességtelen forrásból származik, de nem akartam követni a példájukat abban, hogy erkölcstelenül szerezzek pénzt. Idővel azonban a pénz csábításának engedve mi is elkezdtük eltanulni a módszereket a kollégáinktól, és csalárd eszközökhöz folyamodtunk a pénzkeresés érdekében: például olcsó gyógyszeralapanyagokat kevertünk drágákkal, és így árultuk őket, mivel ezek is hatottak valamennyire, ha a vásárlók beszedték őket. Ez nemcsak azt tette lehetővé, hogy megtartsuk a vásárlóinkat, hanem azt is, hogy több pénzt keressünk. Időnként furdalt a lelkiismeret, de látva, hogy mindenki más is ugyanezt teszi, és arra gondolva, hogy ha szabályszerűen vezetjük az üzletet, nem fogunk pénzt keresni, mi is csak úsztunk az árral. Azt is gondoltam, hogy ha több pénzt keresek, nem kell aggódnom a fiam egyetemi költségei és a házassága miatt, a férjemmel anyagi biztonságban élhetjük le életünk második felét, emellett pedig sikeres és neves embernek fognak tartani. Néhány év kemény munka után mindkét gyógyszertárunk lassan virágzásnak indult, vettünk egy házat és egy autót, és némi megtakarítást is felhalmoztunk. A környezetünkben élők, beleértve a rokonokat és a barátokat is, elkezdtek felnézni rám és irigyelni, ami nagyon legyezgette a hiúságomat.

Épp amikor elmerültem a gazdagságról szőtt álmaimban, valami váratlan dolog történt. 2012 szeptemberében a férjemmel és egy barátunkkal meghívást kaptunk egy születésnapi partira, de útközben váratlanul autóbalesetet szenvedtünk, amely egy halálos áldozatot követelt, hárman pedig megsérültek. A férjem nemcsak megsérült és kórházba került, hanem mivel ő vezette az autót, a családunknak nagy összegű kártérítést kellett fizetnie. Ez a hirtelen csapás nagy fájdalmat okozott nekem, és pszichésen majdnem összeomlottam. Ebben az időszakban valaki megosztotta velem Mindenható Isten utolsó napokbeli evangéliumát. Isten szavainak olvasása révén felismertem, hogy az embert Isten teremtette, és hogy a sorsunkat Ő irányítja és kormányozza. Azt is megértettem, hogy az ember csak akkor lelhet valódi boldogságra és örömre, ha Isten elé járul, és elfogadja az Ő üdvösségét. A szívem fájdalma fokozatosan enyhült, és készen álltam arra, hogy ezeket a nehézségeket Isten kezébe helyezzem. Meglepetésemre a férjemet hamar kiengedték a kórházból, és végül a családunknak nem is kellett sok kártérítést fizetnie. Mély hálát éreztem Isten iránt. Később Isten ezen szavait olvastam: „Az utolsó napok Krisztusa életet hoz, és az igazság tartós és örökkévaló útját hozza el. Ez az igazság az ösvény, amely által az ember életet nyer, és ez az egyetlen ösvény, amely által az ember megismeri Istent, és elnyeri Isten helyeslését” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az utolsó napok Krisztusa adhatja meg az embernek az örök élet útját). Az utolsó napokban Isten kifejezi az igazságot, hogy megtisztítsa és megmentse az emberiséget, hogy megszabadítsa az embereket a Sátán sötét hatalmából, örök életet adjon nekik, és bevigye őket Isten királyságába. Ez az egyetlen lehetőség az ember számára, hogy megmeneküljön. Rendkívül szerencsésnek éreztem magam, hogy ebben az életben Isten elé járulhattam, és elfogadhattam az Ő üdvösségét, és elhatároztam, hogy ebben az életben megfelelően fogom követni Istent.

Abban az időben nappal az üzletekkel foglalkoztam, este pedig összejövetelekre jártam, és amikor időm engedte, mentem hirdetni az evangéliumot is. 2014-ben megválasztottak öntöző diakónusnak. Tudtam, hogy ez a kötelesség fontos, és jól akartam végezni, de a gyógyszertár mindennap korán nyitott, néha annyi dolgom volt, hogy még a lelki áhítataimat se tudtam beiktatni, és általában alig volt időm elcsendesedni Isten előtt, és szorgalmasan olvasni az Ő szavait. Amikor a testvérekkel összegyűltünk, csak felolvastam Isten szavait, és szavakról és doktrínákról beszéltem, de ez nem volt túl hasznos és építő mások számára. Néha annyira lefoglalt a vállalkozásunk, hogy elhalasztottam az összejöveteleket, és mély bűntudatot és nyugtalanságot éreztem legbelül. Eszembe jutottak Isten szavai: „Amikor szívetek örömmel telik meg, mert megfizetnek benneteket fáradozásotokért, nem érzitek magatokat csüggedtnek amiatt, hogy nem szerelkeztetek fel elegendő igazsággal?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Pontosan kihez vagy hű?). Azt is olvastam, hogy Isten szava ezt mondja: „Nem Én vagyok minden egyes pillanatban a gondolataitokban, és nem is a Tőlem származó igazság, hanem a férjetek vagy feleségetek, a gyermekeitek és a dolgok, amelyeket esztek és viseltek. Arra gondoltok, hogyan juthatnátok egyre jobb, egyre magasabb szintű élvezethez. De még akkor is, ha pukkadásig megtöltitek a gyomrotokat, nem vagytok-e még mindig csak hullák? Még ha olyan gyönyörű öltözékben ékesítitek is magatokat, nem vagytok-e még mindig csak két lábon járó, élettelen hullák? Addig fáradoztok a gyomrotokért, amíg ősz tincsek nem jelennek meg a hajatokban, de egyikőtök sem áldoz fel egyetlen hajszálat sem a munkámért. Állandóan futkostok, fárasztjátok a testeteket és erőltetitek az agyatokat, a saját testetek, valamint a fiaitok és a lányaitok érdekében – de egyikőtök sem aggódik az Én szándékaim miatt, és nem törődik velük. Mi az, amit még mindig reméltek, hogy elnyeritek Tőlem?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak). Isten szavain elgondolkodva mély bűntudatot és önvádat éreztem. Mindennap azzal voltam elfoglalva, hogy pénzt keressek, ezért olykor rendszertelenül tartottam lelki áhítatot és jártam összejövetelekre, és nem tudtam megfelelően öntözni a testvéreimet. Ez nemcsak a saját igazságra való törekvésemet késleltette, hanem a testvéreim életbe való belépését is akadályozta. Most Isten királyságának evangéliuma gyorsan terjed, és több emberre van szükség, hogy hirdessék az evangéliumot, és bizonyságot tegyenek Istenről. A szívemet a kötelességemre kellene összpontosítanom, és erőfeszítéseim egy részével az evangéliumi munkához kellene hozzájárulnom, de én élveztem az Istentől kapott öntözést és ellátást, miközben elmulasztottam végezni a kötelességemet, és még mindig a jövőm, a hírnév és a nyereség foglalkoztatott. Annyi erőfeszítést fektettem a pénzkeresésbe, de elmulasztottam figyelembe venni Isten szándékait. Igazán sokkal tartoztam Istennek! Hosszú mérlegelés után úgy döntöttem, hogy átadom az egyik gyógyszertárat. Bár a bevételem csökkenne, több időm lenne az igazságra való törekvésre és a kötelességem végzésére. De a férjem ezt teljesen ellenezte. Ráadásul abban az időben a Nemzeti Gyógyszerfelügyeleti Hivatal új szabályozásokat vezetett be, amelyek értelmében csak okleveles gyógyszerészek nyithattak gyógyszertárat, a mi megyénkben pedig a több mint száz gyógyszertár közül csak néhánynak volt meg a működéshez szükséges képesítése, és miénk volt ebből kettő. Ez azt jelentette, hogy ahogy a versenytársaink száma csökken, az üzletünk egyre jobban fog menni. Sok kollégánk irigyelt minket, a férjem pedig el volt ragadtatva, és azt mondta nekem: „Két gyógyszertárral legalább évi 400 000 jüant kereshetünk!” Ezt hallva megdobbant a szívem, és azt gondoltam: „Annyit dolgoztunk ennyi éven át, hogy valamennyit összekaparjunk, és most itt a remek lehetőség, hogy nagy pénzt szakítsunk. Ha ezt még pár évig folytatjuk, vagyont szerzünk. Talán várok még, és keresek még egy kis pénzt, mielőtt teljes munkaidőben a kötelességemnek szentelném magam.” Így hát folytattam a gyógyszertár vezetését, miközben végeztem a kötelességemet. De a gyógyszertárainkban egyre nőtt a forgalom, és néha, épp amikor indulni készültem egy összejövetelre, egy vásárló ragaszkodott hozzá, hogy készítsem el a gyógyszerét, ami miatt elkéstem az összejövetelről. Még amikor otthon maradtam, és nem mentem be a gyógyszertárba, a vásárlók akkor is hívtak vagy kerestek gyógyszerért vagy orvosi tanácsért, zavartak, felkavarták a gondolataimat, és megakadályoztak abban, hogy csendben olvassam Isten szavait. Máskor megbeszéltem a testvérekkel, hogy megyünk hirdetni az evangéliumot, de nem tudtam elmenni, mert sürgős ügy jött közbe a gyógyszertárban. Minden alkalommal, amikor elhalasztottam egy összejövetelt, vagy elmulasztottam végezni a kötelességemet, erős bűntudatom volt. Mindennap az üzlettel voltam elfoglalva, és nem volt időm se az igazságra törekedni, se a kötelességemet végezni. Ha ez így folytatódik, a szívem egyre távolabb sodródik majd Istentől. Még mindig át akartam adni az egyik gyógyszertárat, de a férjem nem értett egyet, és elkezdett akadályozni a hitemben, sőt azzal fenyegetőzött, hogy elválik tőlem, ha továbbra is hiszek Istenben. Emiatt nagyon őrlődtem. Épp amikor nagy dilemmában voltam, valami váratlan dolog történt, ami végre elgondolkodtatott.

A férjemet, mivel gonosz szellemeket imádott, hirtelen több napra megszállta egy démon. Látva abnormális állapotát, megrémültem. Isten szavait olvastam: „Örökké pihenőhely után kutat a földön mindenféle gonosz szellem, szüntelenül emberi holttesteket keresnek, amelyeket felfalhatnak. Én népem! Az Én gondoskodásom és oltalmam alatt kell maradnod! Soha ne légy kicsapongó! Soha ne viselkedj meggondolatlanul! Fel kell ajánlanod a hűségedet az Én házamban, és csak a hűséggel tudsz ellentámadást indítani az ördögök ármánykodásaival szemben. Semmilyen körülmények között sem viselkedhetsz úgy, ahogyan a múltban tetted, hogy egy dolgot teszel Előttem, és mást a hátam mögött; ha így viselkedsz, akkor számodra már nem lehetséges a megváltás. Nem szóltam már több mint elég ilyen szót?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 10. fejezet). A férjem nem hitt az igaz Istenben, és gonosz szellemeket imádott istenként. Ennek eredményeként a Sátán ésgonosz szellemek gyötörték. Bár én hittem az igaz Istenben, mégis a Sátán hatalma alatt éltem. Világi dolgokra törekedtem, és a pénz rabjaként éltem. Nem olvastam megfelelően Isten szavait, és nem tudtam teljesíteni a kötelességemet. Ha így folytatnám, még messzebb sodródnék Istentől, és ha egyszer elveszítem Isten oltalmát, a Sátán bármikor elragadhat. A férjem helyzete figyelmeztetésül szolgált számomra; nem maradhattam tovább ilyen makacsul elvakult. Abban az időben egy ismerősömet, az adóhivatal egyik igazgatóhelyettesét, fiatalon rákkal diagnosztizálták. Sok pénze volt, és sokan nagyra tartották, de a halállal szembesülve sem a pénz, sem a hírnév nem tudott segíteni rajta. Abban a pillanatban megkérdeztem magamtól: „Valójában mi az élet célja? Csak az, hogy a pénzért éljünk? Mit ér a pénz és a hírnév a halállal szemben? Végül nem mindannyian üres kézzel távozunk, amikor elhagyjuk ezt a világot?”

Később olvastam még Isten szavaiból, és tisztábban megértettem a pénzre, hírnévre és nyereségre való törekvés gyökerét. Mindenható Isten azt mondja: „Az, hogy »a pénz mozgatja a világot«, a Sátán filozófiája. Ez nagyon elterjedt az emberek körében, minden társadalomban; mondhatnánk, hogy ez egy irányzat. Ez azért van, mert ez minden ember szívébe beleivódott, aki először nem fogadta el ezt a mondást, de aztán hallgatólagosan elfogadta, amikor kapcsolatba került a valós élettel, és azt kezdte érezni, hogy ezek a szavak valójában igazak. Ez vajon nem az a folyamat, amely során a Sátán megrontja az embert? [...] A Sátán a pénzt használja az emberek elcsábítására, és mindannyiukat megrontja, hogy a pénzt és az anyagi dolgokat imádják. És hogyan nyilvánul meg ez a pénzimádat az emberekben? Vajon nem úgy gondoljátok, hogy ebben a világban nem tudnátok életben maradni pénz nélkül, és hogy egyetlen napot sem bírnátok ki nélküle? Az, hogy kinek mennyi pénze van, meghatározza, milyen magas a státusza, és mennyire tekintélyes. A szegények nem érzik úgy, hogy emelt fővel és büszkén járhatnak, míg a gazdagok magas státusszal rendelkeznek, emelt fővel és büszkén járnak, hangosan beszélhetnek, és arrogáns, valamint féktelen módon élhetnek. Mit hoz ez a mondás és ez az irányzat az emberek számára? Vajon nem igaz, hogy sokan hajlandók bármilyen áldozatot meghozni azért, hogy pénzt keressenek? Nem veszítik el sokan a méltóságukat és a tisztességüket a több pénzre törekvés során? A pénz kedvéért nem szalasztják el sokan a lehetőséget, hogy végezzék a kötelességüket és kövessék Istent? Nem a legnagyobb veszteség az emberek számára, ha elveszítik az esélyt az igazság elnyerésére és arra, hogy üdvözüljenek? Csupán ezzel a módszerrel és ezzel a mondással a Sátán ilyen mértékben megrontja az embert. Nem aljas a Sátán szándéka? Hát nem egy rosszindulatú csel ez?” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.). „Az emberek egész életüket a pénz, a hírnév és a nyereség hajszolásával töltik; ezeket a dolgokat mentőövként kezelik, egyetlen támaszukként, mintha ezek birtoklása azt jelentené, hogy tovább élhetnek, és elkerülhetik a halált. De csak amikor közel a vég, akkor veszik észre, hogy a pénz, a hírnév és a nyereség milyen távol állnak tőlük, és hogy a halállal szembesülve milyen gyengék és erőtlenek, milyen sebezhetők, mennyire magányosak, tehetetlenek és nincs hová fordulniuk. Rájönnek, hogy a pénz, illetve a hírnév és a nyereség nem váltható be életre, hogy bármennyire is gazdag valaki, bármennyire is magas státuszban van, a halállal szemben mindenki egyformán szegény és jelentéktelen. Rájönnek, hogy a pénzen nem lehet életet vásárolni, hogy a hírnév és a nyereség nem tehet senkit képessé a halál elkerülésére, hogy sem pénz, sem hírnév, sem haszon nem hosszabbíthatja meg az ember életét egyetlen perccel, egyetlen másodperccel sem” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.). Isten szavaiból megértettem, hogy gyerekkorom óta számos olyan sátáni mérget plántáltak belém, mint például: „a pénz mozgatja a világot”, „az ember úgy hal meg a gazdagságért, mint a madarak a táplálékért”, és „a legnagyobb nehézségeket kell elviselnünk ahhoz, hogy a legnagyobb emberré váljunk”. Azt hittem, hogy ha pénzed van, mindened megvan, kivívhatod mások csodálatát és tiszteletét, és boldog, elégedett életet élhetsz. Azt hittem, az ilyen életnek van értelme és értéke, ezért meg akartam gazdagodni, és gazdag és neves emberré válni. A pénzt, a hírnevet és a nyereséget lételememnek, támaszomnak és biztosítékomnak tekintettem az életben. De mit hozott nekem valójában a pénz, a hírnév és a nyereség? Valóban ezek voltak a támaszom és a biztosítékom? Valódi örömöt és békét hoztak nekem? Az évek során mindent megtettem, hogy pénzt keressek. Képes voltam még a vásárlóimat is becsapni, hogy tisztességtelen pénzt keressek a lelkiismeretem tiltakozása ellenére. De amikor megkerestem a pénzt, és a hiúságom kielégült, végül rájöttem, hogy ezek a dolgok nem enyhítik a szívem mélyén lévő ürességet és fájdalmat, még kevésbé segítenek elérni a vágyott boldogságot és örömöt. Ehelyett a lelkiismeretem nyugtalanná vált. Különösen az az autóbaleset mutatta meg, hogy ha nem lett volna Isten oltalma, nem tudom, hogy élte volna túl a családunk, és attól tartok, hirtelen és korai halált haltam volna. Rájöttem, hogy pénzen, hírnéven és nyereségen nem lehet életet venni, ezek nem hozhatnak békét és biztonságot, és nem ezek az igazi támaszom, mivel az csak Isten lehet. De még kapaszkodtam a pénzbe, a hírnévbe és a nyereségbe. A pénz, a hírnév és a nyereség olyan volt, mint a béklyó, ami megkötözött. Világosan láttam Isten üdvösségét, és valamennyire megértettem az igazságra való törekvés értékét és jelentőségét, de még mindig úgy akartam hinni Istenben, hogy közben a gazdagságra törekszem. Igazán ostoba voltam! Eszembe jutott, mit mondott az Úr Jézus: „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak” (Máté 6:24). „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” (Máté 16:26). Az elmúlt pár évben, mióta hiszek Istenben, sok időt és energiát fordítottam a pénzkeresésre, és eddig a pontig nem értettem meg sokat az igazságból, és nem volt semmi életbe való belépésem. Ha így folytatom, bármennyi pénzt keresek, bármekkora testi élvezetet élek át, vagy bármilyen hírnevet szerzek, ha nem nyerem el az igazságot, a végén semmit sem nyerek. Ha elveszíteném a lehetőséget, hogy Isten megmentsen, mert pénzt akarok keresni, és tönkretenném az életemet, vajon nem lennék-e rövidlátó, és nem áldoznám-e fel a jövőmet jelentéktelen, rövid távú nyereségekért? Láttam, hogy azok az úgynevezett bölcsességek, mint „a pénz az első” és „a pénz mozgatja a világot”, a Sátán hazugságai és ördögi szavak, amelyek félrevezetik és megrontják az embereket, és hogy ezek csapdák, amelyek arra csábítják az embereket, hogy eltávolodjanak Istentől és elárulják Őt, így végül a pokolra kerüljenek. Ezek a Sátán cselszövései azért, hogy felfalja az emberek lelkét! A Sátán szándékai annyira alattomosak és rosszindulatúak!

Ezután olvastam Isten ezen szavait: „Valóban a világ a te pihenőhelyed? A fenyítésem elkerülése által tényleg el tudod érni a világból származó kielégülés leghalványabb mosolyát is? Valóban fel tudod használni a múló élvezetet arra, hogy elfedd a szívedben lévő ürességet – az ürességet, amelyet nem lehet elrejteni? Lehet, hogy mindenkit be tudsz csapni a családodban, de Engem soha nem tudsz becsapni. Mivel a hited túl csekély, a mai napig nem vagy képes megtalálni az élet örömét. Ez az Én buzdításom hozzád: ahelyett, hogy egész életedet középszerűségben töltöd a test kedvéért, elviselve mindazt a szenvedést, amelyet az ember alig tud elviselni, jobban járnál, ha a fél életedet azzal töltenéd, hogy őszintén feláldozod magad Értem. Mi haszna van annak, hogy ennyire nagy becsben tartod magad, és menekülsz az Én fenyítésem elől? Mi értelme van annak, hogy elrejtőzöl pillanatnyi fenyítésem elől, csak azért, hogy egy örökké tartó szégyent, egy örökké tartó fenyítést arass?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit jelent igazi embernek lenni?). „Isten keresi azokat, akik vágyódnak az Ő megjelenésére, keresi azokat, akik figyelnek az Ő szavaira, keresi azokat, akik nem felejtik el az Ő megbízatását, és Őneki ajánlják a szívüket és a testüket, és keresi azokat, akik olyan alávetettek és minden ellenállástól mentesek Őelőtte, akárcsak a csecsemők. Ha Istennek szenteled magad, és semmilyen erő nem akadályoz ebben, akkor Isten jóindulattal tekint rád és kiárasztja rád az áldásait. Ha magas státuszod van, nagy a hírneved, bővelkedsz a tudásban, dúskálsz a vagyoni eszközökben, és sokak támogatását élvezed, ám ezek a dolgok nem zavarnak, hanem továbbra is Isten elé járulsz, hogy elfogadd az Ő elhívását és megbízatását, és megtedd azt, amit Isten kér tőled, akkor mindaz, amit teszel, a leginkább érdemi ügy lesz a földön, és az emberiség legigazságosabb vállalkozása. Ha a státusz vagy a saját céljaid érdekében elutasítod Isten elhívását, akkor mindaz, amit teszel, átkozott lesz, sőt, Isten által utált” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. 2. függelék: Isten szuverenitást gyakorol az egész emberiség sorsa felett). Isten szavai mélyen megérintettek és bátorítottak. Isten nemcsak azért rendelte úgy, hogy az utolsó napokban szülessek, hogy gondoskodjak a családomról, nem is csak azért, hogy gyermekeket szüljek, hanem hogy Isten elé járuljak, hogy elfogadjam az Ő üdvösségét, hogy megismerjem Isten szuverenitását és alávessem magam Neki, hogy teljesítsem egy teremtett lény feladatait, hogy végezzem egy teremtett lény kötelességeit, és hogy az igazságra törekedjek, és értelmes és értékes életet éljek. Ez az életem célja és iránya. Most Isten munkája már majdnem befejeződött, és Isten azt reméli, hogy több ember járul majd elé, hogy elfogadja az Ő üdvösségét. Ezért le kell tennem a világi törekvéseimet, és végeznem a kötelességemet, és a kötelességem végzése közben az igazságra kell törekednem, hogy Isten megmentsen. Ez a legértelmesebb élet. Erre gondolva úgy döntöttem, hogy feladom a vállalkozásomat, és teljes munkaidőben a kötelességemnek szentelem magam. Többé nem fogom halálra dolgozni magam a pénzért, a hírnévért és a nyereségért.

Amikor a férjem meghallotta, hogy azt tervezem, átadok egy gyógyszertárat, dühbe gurult, és azzal fenyegetőzött, hogy elválik tőlem, sőt azt mondta, feljelent, amiért hiszek Istenben. Arra gondoltam, hogy a KKP hogyan kínozza, sőt büntetlenül meg is öli azokat, akik hisznek Istenben, és kicsit féltem és gyengének éreztem magam. Imádkoztam Istenhez a szívemben, kérve Őt, hogy adjon nekem hitet és erőt. Imádkozás után arra gondoltam, hogy Isten gyakorol szuverenitást minden felett, és hogy az, hogy a férjem feljelent-e, vagy hogy a rendőrség keresni fog-e, mind Isten kezében van. Mivel tudtam, hogy Isten mellettem áll, már nem féltem. Látva, hogy nem vagyok hajlandó kompromisszumot kötni, a férjem felhívta a szüleimet, és megkérte őket, hogy győzzenek meg. Apám dühösen mondta nekem: „Miért adnál fel egy jó üzletet, és utasítanád vissza a könnyű pénzt csak azért, hogy Istenben higgy? Megőrültél?” Anyám könnyes szemmel mondta: „Ha nem keresel több pénzt, mi lesz a fiaddal? Nem számít neked, hogy megkeresd azt a pénzt, amire öregkorunkban támaszkodunk majd?” A férjem próbálkozott szép szóval és fenyegetéssel is, és ezt mondta: „Ha magadra nem is gondolsz, legalább a fiunkra gondolj. Még kicsi, és a jövőben pénzre lesz szüksége az egyetemhez, a házassághoz és a házvásárláshoz. Mindenféle dologhoz pénz kell majd. Amíg pénzt keresünk a fiunk taníttatására, házasságára és házára, nem foglak megakadályozni abban, hogy higgy Istenben.” Miután ezeket hallottam tőlük, kissé meginogtam, és azt gondoltam: „Igazuk van. Kemény világ ez, és a verseny egyre élesebb. A fiamnak sok pénzre lesz szüksége a taníttatásához, a házasságához és a házához. Hallgassak a férjemre, és folytassam az üzletet még egy-két évig, hogy több pénzt keressek a fiamnak?” Nagyon szenvedtem és őrlődtem, ezért Istenhez kiáltottam, kérve Őt, hogy óvja meg a szívemet.

Egy nap Isten ezen szavait olvastam: „Ha csupán elhatározod, hogy teljesen szakítasz a Sátánnal, de nem vagy felszerelkezve hatékony fegyverekkel a Sátán legyőzéséhez, akkor továbbra is nagy veszélyben vagy. Ahogy telik az idő, amikor már annyira megkínzott téged a Sátán, hogy egy cseppnyi erő sem maradt benned, de még mindig képtelen vagy tanúságot tenni, még mindig nem szabadultál meg teljesen a Sátán vádjaitól és az ellened irányuló támadásaitól, akkor csekély reményed lesz az üdvösségre. A végén, vagyis amikor Isten munkájának befejezését kihirdetik, ha te még mindig a Sátán markában vagy, képtelen vagy kiszabadulni, akkor soha nem lesz esélyed vagy reményed. Ez tehát arra utal, hogy az ilyen emberek teljesen a Sátán fogságában lesznek” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.). Isten szavai időben felébresztettek. A Sátán a fiam miatti aggodalmamat akarta felhasználni arra, hogy a pénzhajszolás csapdájába ejtsen, azt akarva, hogy a pénz rabszolgájává váljak, és képtelen legyek kiszabadulni ebből az örvényből. Ha így folytatom, mire Isten munkája véget ér, semmi igazságot nem nyernék el, és a Sátánnal együtt a pokolba jutnék. Majdnem beleestem a Sátán csapdájába! A férjem válással fenyegetőzött, hogy megakadályozza a kötelességem végzését, sőt fel akart jelenteni. A célja az volt, hogy otthon tartson pénzt keresni, és ha nem tudok pénzt keresni neki, át akart adni a KKP általi üldöztetésnek. Hol volt ebben bármiféle hitvesi szeretet? Egyszerűen csak pénzcsináló eszköznek tekintett. Rájöttem, hogy a férjemmel nagyon különbözőek vagyunk, és nem is ugyanazon az úton járunk. Ha el akarna válni tőlem, az valójában jó dolog lenne számomra, mert a családi kötöttségektől megszabadulva szabadon hihetnék Istenben. Aztán arra gondoltam: „Több pénzt akarok keresni a fiamnak, hogy jó élete legyen a jövőben, de ez azt jelenti: nem hiszem el, hogy az ember sorsa Isten kezében van. Isten már elrendelte a fiam jövőjét, és bármennyi pénzt is keresek, nem változtathatom meg a sorsát. Csak annyit tehetek, hogy Isten kezére bízom a szüleimet és a fiamat, és alávetem magam az Ő minden elrendezésének. Ez a legbölcsebb választás.” Erre gondolva meghoztam a döntést. Nem számít, hogyan üldöz vagy akadályoz a férjem, szilárdan megállok a bizonyságtételemben.

Később olvastam még Isten szavaiból: „Az embereknek mind azon kell igyekezniük, hogy értelmes életet éljenek meg, és nem szabad megelégedniük a jelenlegi körülményeikkel. El kell jutniuk oda, hogy Péter képmását éljék meg, és rendelkezniük kell Péter tudásával és tapasztalataival. Magasabb rendű és mélyebb dolgokra kell törekedniük. Isten mélyebb, tisztább szeretetére kell törekedniük, és olyan életre, amelynek van értéke és értelme. Csak ez az élet; csak akkor lesznek ugyanolyanok, mint Péter. [...] Nehézségeket kell elszenvedned az igazságért, fel kell áldoznod magad az igazságért, el kell viselned a megaláztatást az igazságért, és még több szenvedésen kell keresztülmenned ahhoz, hogy még többet elnyerj az igazságból. Ezt kellene tenned. Nem szabad eldobnod az igazságot a családi harmónia élvezetének kedvéért, és nem szabad elveszítened egy egész élet méltóságát és integritását az ideiglenes élvezet kedvéért. Mindarra kell törekedned, ami szép és jó, és olyan életútra kell törekedned, amely értelmesebb. Ha ilyen hétköznapi és világi életet élsz, és nincs egyetlen célod sem, amelyre törekednél, akkor vajon nem pazarolod el az életedet? Mit nyerhetsz egy ilyen életből? Le kellene mondanod minden testi élvezetről egyetlen igazság kedvéért, és nem kellene minden igazságot eldobnod egy kis élvezet kedvéért. Az ilyen embereknek nincs integritásuk és méltóságuk; nincs értelme a létezésüknek!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről). Miután elolvastam Isten szavainak e szakaszát, mélyen meghatódtam. Az utolsó napokban Isten kifejezte mindazt az igazságot, amely megmenti az embereket. Csak azok részesülhetnek Isten gondoskodásában és oltalmában, és élhetik túl a nagy katasztrófákat, akik elnyerik az igazságot. Ha a pénz, a hírnév és a nyereség mocsarában ragadok, és nem tudok kiszabadulni, elveszítem az esélyemet a megmenekülésre! Komolyan kell törekednem az igazságra, a beállítottságom megváltozását keresnem, és teljesítenem a kötelességemet teremtett lényként. Bár nem értettem meg sok igazságot az évek során, annak révén, amit Isten szavai lelepleztek, némi megértést nyertem a romlott beállítottságomról, és láttam a pénzre, hírnévre és nyereségre való törekvés következményeit is. Ezek a nyereségek pénzen nem vásárolhatók meg. A beállítottság megváltozása nem olyasmi, ami egyik napról a másikra megtörténhet, és ahhoz, hogy elérjem, sok ítéletet és fenyítést kell megtapasztalnom Istentől. Meg kellett ragadnom ezt a lehetőséget a törekvésre, hogy elnyerhessem az igazságot és az életet. Így hát kifejtettem az álláspontomat a férjemnek és a szüleimnek. Azt mondtam: „Isten a Teremtő, és mi mindannyian teremtett lények vagyunk. Istenben hinni és Istent imádni tökéletesen természetes és indokolt. Ha ti nem hisztek Istenben, az a ti választásotok, de nem szabad akadályoznotok abban, hogy higgyek Istenben, és végezzem a kötelességemet.” Látva határozott hozzáállásomat, a családom nem szólt többet. Isten csodálatos elrendezései révén a gyógyszertárat hamarosan sikeresen átadtuk, és végre teljes munkaidőben a kötelességem teljesítésének szentelhettem magam. Hála Istennek!