63. Hajlandó vagyok terhet hordozni a kötelességemben

2023. július közepén szövegalapú kötelességet végeztem a gyülekezetben, két másik nővérrel együttműködve: az egyik egy új tag volt, Vang Hszüe, a másik pedig Lin Hszi. Augusztus végén a vezetők megkérték Lin Hszit, hogy átmeneteileg végezzen egy másik feladatot, így csak Vang Hszüe és én maradtunk a csapatban. Miután a felügyelő megbeszélte velünk a munkát, általában engem kért meg a nehezebb feladatok kivitelezésére és elvégzésére, Vang Hszüének pedig az egyszerűbb feladatokat osztotta ki. Eleinte ezt helyesen tudtam kezelni, de ahogy telt az idő, a csapat munkájának nagy része miatt nekem kellett aggódnom, és a felügyelő mindig a nehezebb feladatokat osztotta rám, amelyek megfelelő elvégzése sok időt és erőfeszítést igényelt. Emiatt nagyon kevés szabadidőm volt, lelkileg kissé kibillentem az egyensúlyomból, és elkezdtem panaszkodni: „Miért én kapom az összes nehéz feladatot? Bár Vang Hszüe még nincs régóta a képzésben, és még nem érti szilárdan az alapelveket, korábban már végzett szövegalapú kötelességet, és rendelkezik benne némi alapvető jártassággal. Nem lehetne őt is képezni a kicsit nehezebb feladatok elvégzésére? Mivel mindent rám osztanak, egész nap majd szétrobban a fejem a feszültségtől, és túl fárasztó így végezni a kötelességemet!” Minél többet gondolkodtam ezen, annál zaklatottabbnak éreztem magam.

Egy nap a vezetők megkértek, hogy írjak néhány levelet egy szövegalapú feladat kivitelezéséhez, ami meglehetősen sürgős volt. Hozzáláttam, és gyorsan egymás után megírtam két levelet, ami elég sok gondolkodást igényelt. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, miután befejeztem a levelek megírását, és azt gondoltam magamban: „Még meg kell írni egy kommunikációs levelet, és bárhogy is nézzük, most már Vang Hszüe következik, neki kell megínia. Így számomra is nyugodtabb lesz a helyzet.” De nem számítottam arra, hogy a felügyelő ismét engem jelöl ki a kommunikációs levél megírására, és a szívemben erős ellenállást éreztem: „Miért megint én? Miért nem Vang Hszüével gyakoroltatod a kommunikációs levelek írását? Csak így lenne igazságos és észszerű! Bár Vang Hszüének vannak hiányosságai a szakmai készségek terén, nem egészíthetném ki és javíthatnám fel azt, amit ő ír? Így megspórolnék egy kis energiát.” A felügyelő azonban már elrendezte a dolgokat, így nem igazán utasíthattam vissza. Azokban a napokban, valahányszor arra gondoltam, hogy a felügyelő mindig engem oszt be erre vagy arra, és hogy ez legtöbbször sok gondolkodást igénylő munka, elnyomottnak és ingerlékenynek éreztem magam, és azt kívántam, bárcsak Lin Hszi hamar visszajönne, hogy kicsit nyugodtabb legyen a helyzetem. Ezután már nem voltam olyan pozitív a kötelességeim végzésében, mint korábban. Úgy éreztem, mivel csak ketten vagyunk a csapatban, amíg nem vagyok tétlen, és sikerül mindennap elvégeznem egy kis munkát, az már elég jó lesz. Így nem is lennék olyan fáradt. Mivel lazítottam a magammal szembeni elvárásaimon, és nem terveztem meg pontosan a dolgokat, az aznap befejezhető dolgok átcsúsztak a következő napra, és gyakran még az a gondolat is megfordult a fejemben, hogy nem akarom végezni ezt a kötelességet. Bár felismertem, hogy a kötelességemhez való hozzáállásom nem helytálló, és olvastam is Isten néhány szavát a kötelességvégzésről, soha nem gondolkodtam el komolyan a saját problémáimon, és ezek az állapotok nem oldódtak meg. Amikor közösen megbeszéltük a munkát, nem is akartam semmit mondani, mert féltem, hogy a felügyelő látja, hogy vannak ötleteim, és rám bízza a megvalósítást. Később elgondolkodtam a kötelességemhez való hozzáállásomon. Bár elvégeztem, amit a felügyelő elrendezett számomra, a szívemben mégis sok panasz volt. Isten nem helyesli, hogy mindig ilyen kelletlenül végezzük a kötelességeinket. Imádkoztam Istenhez az állapotom miatt, hogy világosítson meg és vezessen, hogy képes legyek elgondolkodni magamon és megérteni önmagamat.

Amikor az áhítataim során elgondolkodtam magamon, Isten ezen szavait olvastam: „A kötelességek nagyon széles hatókört fednek le, és sok területet tartalmaznak, de bármilyen kötelességet végzel, egyszerűen szólva, az a te kötelezettséged, és olyasmi, amit meg kell tenned. Amíg arra törekszel, hogy azt szívből, jól végezd, Isten helyeselni fog, és el fogja ismerni, hogy olyasvalaki vagy, aki igazán hisz Istenben. Nem számít, ki vagy, ha mindig megpróbálsz kibújni a kötelességed alól vagy elbújni előle, akkor gond van. Finoman fogalmazva, túl lusta vagy, túl sikamlós, tétlen, és szereted a pihenőidőt és gyűlölöd a munkát. Komolyabban fogalmazva pedig nem vagy hajlandó végezni a kötelességedet, és nincs benned hűség vagy alávetettség. Ha még fizikailag sem vagy képes fáradozni, hogy felvállald ezt a kis munkát, akkor mit tehetsz? Mit vagy képes megfelelően csinálni? Ha valakiben valóban van hűség és felelősségérzet a kötelessége iránt, akkor amíg azt Isten megköveteli, és amíg Isten házának szüksége van rá, addig mindent meg fog tenni, amit kérnek tőle, anélkül, hogy saját döntéseket hozna. Vajon nem az a kötelességvégzés egyik alapelve, hogy vállaljuk és jól csináljuk azt, amire képesek vagyunk, és amit meg kell tennünk? (De igen.) [...] Mindent könnyebb mondani, mint megtenni. Amikor az emberek valóban elvállalnak egy feladatot, akkor egyrészt a jellemük a döntő, másrészt pedig az, hogy szeretik-e az igazságot vagy sem. Először beszéljünk a jellemről. Ha valakinek jó a jelleme, akkor mindennek a pozitív oldalát látja, és képes pozitív szemszögből és az igazság alapján elfogadni és felfogni a dolgokat; vagyis a szíve, jelleme és lelke egyenes – ez a jellem szempontjából való megközelítés. Ezután beszéljünk egy másik aspektusról – arról, hogy valaki szereti-e az igazságot vagy sem. Az igazság szeretete az igazság elfogadására való képességre utal, vagyis függetlenül attól, hogy felfogod-e Isten szavait, illetve megérted-e Isten szándékát vagy sem, függetlenül attól, hogy a munkáddal, a végrehajtandó kötelességeddel kapcsolatos nézeted, véleményed és nézőpontod összhangban van-e az igazsággal, mégis képes vagy elfogadni azt Istentől; ha alávetett és őszinte vagy, akkor ez elég, ez alkalmassá tesz a kötelességed végzésére, és ez a minimum követelmény. Ha alávetett és őszinte vagy, akkor, amikor egy feladatot végrehajtasz, nem leszel felületes, és nem fogsz csalárd módon lazsálni, hanem beleadod teljes szívedet és erődet. Ha valakinek rossz a belső állapota, és negativitás támad benne, akkor elveszíti a lendületét, és felületes akar lenni; nagyon jól tudja a szívében, hogy az állapota nem helyes, és mégsem próbálja ezt helyrehozni az igazság keresésével. Az ilyen emberek nem szeretik az igazságot, és csak kis mértékben hajlandóak a kötelességüket végezni; vonakodnak erőfeszítéseket tenni vagy nehézségeket elszenvedni, és folyton csalárd módon lazsálni próbálnak. Valójában Isten már mindezt alaposan átvizsgálta – akkor miért nem figyel ezekre az emberekre? Isten csak arra vár, hogy választott népe felébredjen, felismerje, leleplezze ezeket az embereket és kiiktassa őket. Az ilyen emberek azonban mégis azt gondolják magukban: »Nézd csak, milyen okos vagyok. Ugyanazt az ételt esszük, munka után azonban ti teljesen kimerültek vagytok, én pedig egyáltalán nem vagyok fáradt. Én vagyok az okos. Nem dolgozom olyan keményen; aki keményen dolgozik, az idióta.« Vajon helyes, hogy így tekintenek a becsületes emberekre? Nem. Valójában azok az emberek, akik keményen dolgoznak, amikor a kötelességüket végzik, az igazságot gyakorolják és Istennek tesznek eleget, így ők a legokosabb emberek mind közül. Mi teszi őket okossá? Azt mondják: »Semmit sem teszek, amit Isten nem kér tőlem, és mindent megteszek, amire megkér. Megteszem, bármit kérjen is, beleadom szívemet és minden energiámat, és egyáltalán nem veszem félvállról. Nem emberért teszem ezt, Istenért teszem. Isten annyira szeret engem; meg kell tennem, hogy eleget tegyek Istennek.« Ez a megfelelő gondolkodásmód. Ennek eredményeként, amikor az egyház eltakarítja az embereket, kiiktatják mindazokat, akik megbízhatatlanok a kötelességük végzésében, míg azok a becsületes emberek, akik elfogadják Isten átvizsgálását, megmaradnak. Folyamatosan javul ezeknek a becsületes embereknek az állapota, Isten pedig megóvja őket mindenben, ami éri őket. És mivel érdemlik ki ezt az oltalmat? Azzal, hogy becsületesek a szívükben. Nem félnek a nehézségtől vagy a kimerültségtől, amikor a kötelességüket végzik, és semmiben sem válogatnak, amit rájuk ruháznak; nem kérdezik, miért, csak teszik, amit mondanak nekik, engedelmeskednek, anélkül, hogy bármilyen vizsgálatot vagy elemzést folytatnának, vagy bármi mást figyelembe vennének. Nem számítóak, és minden dologban képesek az engedelmességre. Belső állapotuk mindig nagyon normális. Amikor veszéllyel néznek szembe, Isten megóvja őket, ha betegség vagy vész sújtja őket, Isten akkor is megóvja őket, és a jövőben csak áldásokat fognak élvezni. Egyesek egyszerűen nem látják át ezt a dolgot. Amikor látják, hogy kötelességvégzésük során a becsületes emberek önként viselik el a nehézségeket és a kimerültséget, úgy gondolják, hogy ezek a becsületes emberek ostobák. Mondd csak, ez ostobaság? Ez őszinteség, igaz hit. Igaz hit nélkül sok dolgot soha nem lehet igazán megérteni vagy megmagyarázni. Csak azok tudják a legtisztábban a szívükben, hogy mi is történik valójában, akik megértik az igazságot, akik mindig Isten előtt élnek és normális kapcsolatban vannak Vele, valamint azok, akik igazán alávetik magukat Istennek és őszintén félik Istent” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Negyedik rész)). Isten leleplezi, hogy azok, akik végzik a kötelességüket, de nem akarnak szenvedni vagy árat fizetni, és mindig próbálnak kibújni a munka alól, lusta emberek, akik szeretik a kényelmet és utálják a munkát. Az ilyen emberekből hiányzik az emberi mivolt, és nem hűségesek a kötelességeik végzésében. Isten szavainak tükrében elgondolkodtam a saját állapotomon és viselkedésemen. Azonban miután Lin Hszit áthelyezték, csak Vang Hszüe és én maradtunk a csapatban. Bár eleinte hajlandó voltam vállalni a kötelességemet, ahogy telt az idő, sok feladat miatt kellett aggódnom, és a felügyelő folyamatosan a nehezebb feladatokat osztotta rám, amelyek erőfeszítést és árat követeltek tőlem, így mindennap majd’ szétrobbant a fejem a feszültségtől. Azt kezdtem gondolni, hogy a kötelességem ilyen módon történő végzése túl sok szenvedéssel jár, ezért panaszkodtam és zúgolódtam. Hogy megkíméljem a testemet a szenvedéstől és a kimerültségtől, folyamatosan azon gondolkodtam, hogy Vang Hszüére hárítom a munkát, hogy nyugodtabb legyek, de a felügyelő minden nehéz feladatot rám bízott. Amikor a saját hús-vér testem érdekei nem teljesültek, ellenállást és elégedetlenséget éreztem. Bár elvégeztem a munkát, csak azért tettem, mert nem volt más választásom, és a szívemben nyugtalanul vártam Lin Hszi visszatérését, hogy megoszthassuk a munkaterhet, és nekem kevesebbet kelljen szenvednem. Amikor mindenkivel közösen megbeszéltük a munkát, elkerülő módon viselkedtem, és nem mondtam el a véleményemet, attól félve, hogy a felügyelő több munkára kér. Még ezt a kötelességet sem akartam végezni. Láttam, hogy pontosan az a fajta lusta ember vagyok, aki szereti a kényelmet és utálja a munkát, akit Isten leleplezett. Akik hűségesen végzik a kötelességüket, azok a kötelességüket az alapvető felelősségük részének tekintik. Függetlenül attól, mennyit kell szenvedniük, vagy mekkora árat kell fizetniük, kezdeményezően vállalják a terhet mindabban, amit meg kell tenniük, és szívüket-lelküket beleadva dolgoznak rajta. Nem lusták, nem próbálnak kibújni, és lelkiismeretesen vállalják a felelősséget a kötelességük jó elvégzéséért. Ez megnyugtató az embernek, és elégedetté teszi Istent. Én viszont mindig a hús-vér testre voltam tekintettel a kötelességem végzése során. Lusta és elkerülő voltam, képtelen voltam teljes szívemet és elmémet a kötelességembe fektetni. Láttam, hogy rossz jellemű ember vagyok, aki a kötelességvégzés ürügyét használja fel arra, hogy kényelmeskedjen és Isten házából éljen. Túl aljas és hitvány voltam! Isten lehetőséget adott nekem a kötelességem végzésére és az igazság elnyerésére, de én a hús-vér testre voltam tekintettel, és nem becsültem meg ezt. Ha ez a lehetőség elveszik, túl késő lesz a megbánáshoz. Nem kezelhettem többé így a kötelességemet. Gyorsan változtatnom kellett a dolgokon.

Később a felügyelő összejövetelt tartott velünk, és felolvasta Isten néhány szavát. Volt egy szakasz, amely kifejezetten az én állapotomra vonatkozott. Mindenható Isten azt mondja: „Mielőtt az emberek megtapasztalják Isten munkáját és megértik az igazságot, a Sátán természete az, ami átveszi az irányítást és belülről uralja őket. Mit foglal magában konkrétan ez a természet? Például miért vagy önző? Miért óvod a saját státuszodat? Miért befolyásolnak annyira az érzéseid? Miért szereted azokat az igazságtalan dolgokat és azokat a gonosz dolgokat? Mi az alapja annak, hogy szereted az ilyen dolgokat? Honnan származnak ezek a dolgok? Miért szereted és fogadod el őket? Mostanra már mindannyian megértettétek: a fő oka ennek az, hogy a Sátán mérgei benne vannak az emberben. Tehát mik a Sátán mérgei? Hogyan fejezhetők ki? Például, ha azt kérdezed: »Hogyan kellene az embereknek élniük? Mi az, amiért az embereknek élniük kellene?« – mindenki azt feleli: »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.« Csupán ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, azt valójában saját magukért teszik – és így mindannyian önmagukért élnek. »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. Ezek a szavak már a romlott emberiség természetévé váltak, és igaz portrét festenek a romlott emberiség sátáni természetéről. Ez a sátáni természet teljességgel a romlott emberiség létezésének alapzatává vált. Több ezer éve él a romlott emberiség a Sátán e mérge szerint, mind a mai napig” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan kell Péter útján járni?). Olvasván Isten szavait megértettem valamit abból, hogy mi a gyökere annak, hogy vonakodom terheket vállalni. Mindig is olyan sátáni túlélési szabályok szerint éltem, mint például: „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” és „soha ne húzd a rövidebbet”. Ezek a dolgok mélyen beivódtak a szívembe, és a természetemmé váltak. Mivel e sátáni mérgek szerint éltem, egyre önzőbbé és aljasabbá váltam, és a magatartásomban és minden tettemben a hús-vér testem érdekeit tartottam szem előtt. Kezdetben hárman dolgoztunk együtt, és mindenki megoszthatta a munkaterhet. Ez nem volt túl fárasztó a hús-vér testnek, és normálisan tudtam dolgozni. Azonban miután Lin Hszi távozott, hogy más kötelességeket végezzen, feltárult az önző és aljas természetem. Amikor a felügyelő elrendezte, hogy én végezzem a nehezebb munkát, ellenállást éreztem és panaszkodtam, és úgy éreztem, hogy én húzom a rövidebbet. Egyszerűen egyáltalán nem tekintettem a kötelességemet a felelősségemnek. Valójában már régóta végeztem szövegalapú kötelességet, és megértettem néhány alapelvet. Helyénvaló volt, hogy többet vállaljak a munkából: ez volt az a kötelesség, amit végeznem kellett volna. Én azonban önző és aljas voltam, és nem akartam szenvedni. Nem voltam hajlandó teljes erőbedobással dolgozni, és nem voltam tekintettel a munka eredményeire. Tényleg egyáltalán nem volt felelősségérzetem. Élveztem Isten szavainak öntözését és ellátását, de nem áldoztam fel magamat őszintén Istenért, hogy viszonozzam a szeretetét. Amikor a kötelesség ütközött a testi érdekeimmel, nem vettem figyelembe a gyülekezet munkáját, és még a kötelességemet sem akartam jól végezni, eleget téve a felelősségemnek. Egyszerűen túl önző és aljas voltam! Arra gondoltam, hogy a kötelesség Istentől származik, így a kötelességünkhöz való hozzáállásunk az Istenhez való hozzáállásunk. A kötelességem visszautasítása és a felelősségem alóli kibújás Isten elárulása! Amikor erre gondoltam, nagyon zaklatottnak éreztem magam, és tele voltam önváddal. Kész voltam bűnbánatot tartani Isten előtt, jól végezni a kötelességet, amit végeznem kell, és lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező ember lenni.

Ezután a felügyelő megnyílt, és beszélgetett velem arról, hogy a munka ilyen módon történő megszervezése elsősorban annak figyelembevételével történt, hogy Vang Hszüe éppen csak elkezdte a képzést, és időre volt szüksége, hogy beletanuljon a munkába, míg én már régóta végeztem ezt a kötelességet, és jobban ismertem annak minden aspektusát, beleértve a szakmai készségeket is. Ezért osztott rám több tennivalót. A felügyelő felolvasta nekem Isten szavait is: „Ha az igazságra törekedtek, változtatnotok kell azon, ahogyan a dolgokat teszitek. El kell engednetek a saját érdekeiteket, valamint a személyes szándékaitokat és vágyaitokat. Amikor tesztek valamit, először beszélgetnetek kell együtt az igazságról, és meg kell értenetek Isten szándékait és követelményeit, mielőtt felosztanátok egymás között a munkát, szem előtt tartva, hogy ki miben jó és miben rossz. Azt kell elvállalnotok, amire képesek vagytok, és ragaszkodnotok kell a kötelességetekhez. Ne versengjetek és ne harcoljatok a dolgokért. Meg kell tanulnotok türelmet és toleranciát gyakorolni. Ha valaki új ebben a kötelességben, vagy csak most kezdi elsajátítani a vonatkozó készségeket, és még nem képes bizonyos feladatok intézésére, nem szabad ráerőltetned, hogy elvállalja azokat. Kicsit egyszerűbb feladatokat kell adnod neki. Ez megkönnyíti számára, hogy eredményeket érjen el a kötelessége teljesítésében. Ezt jelenti a tolerancia, a türelem és az elvi alapon állás. Ez része a normális emberi mivoltnak; ezt követeli meg Isten az emberektől, ezt kellene gyakorolniuk. Ha valamilyen területen elég képzett vagy, és a többieknél régebben dolgozol ezek a területen, akkor te kapd meg a nehezebb munkát. Fogadd el ezt Istentől és vesd alá magad. Ne legyél válogatós és ne panaszkodj, mondván: »Miért engem szúrnak ki? A könnyű feladatokat másoknak adják, nekem pedig a nehezeket. Próbálják megnehezíteni az életemet?« »Mit értesz azalatt, hogy próbálják megnehezíteni az életedet«? A munkabeosztás az egyes emberekre van szabva; akik többre képesek, azok többet tesznek. Ha sokat tanultál és sokat kaptál Istentől, akkor kapj nehezebb terhet – nem az életed megnehezítése végett, hanem azért, mert pontosan ez illik hozzád. Ez a kötelességed, ne próbálj tehát válogatni, nemet mondani, vagy kihúzni belőle magad. Miért gondolod azt, hogy nehéz? Tény, hogy ha szívvel-lélekkel állsz hozzá, akkor teljesen megfelelsz a feladatra. Romlott beállítottság feltárulása, ha nehéznek, ha elfogult bánásmódnak véled, ha úgy gondolod, hogy szándékosan kiszúrnak veled. A kötelességed végzésének elutasítása ez, nem pedig az elfogadása Istentől. Ez nem az igazság gyakorlása. Ha válogatós vagy a kötelességed teljesítésében, csak azt téve meg, ami könnyű és egyszerű, csak azt téve meg, ami jó színben tüntet fel, akkor az romlott sátáni beállítottság. Az, hogy nem tudod elfogadni a kötelességedet, illetve alávetni magad, azt bizonyítja, hogy még mindig lázadsz Isten ellen, hogy szembefordulsz Vele, valamint elutasítod és kerülöd az Ő intézkedéseit és követelményeit. Ez romlott beállítottság. Mi a teendőd, amikor rájössz, hogy ez romlott beállítottság? Ha úgy érzed, hogy a másoknak adott feladatokat könnyen el lehet végezni, míg a neked adottak hosszú ideig lefoglalnak és megkövetelik tőled, hogy erőfeszítést fektess a kutatásba, és ez boldogtalanná tesz téged – vajon helyénvaló, hogy boldogtalannak érzed magad? Semmiképp sem. Mi a teendőd, amikor érzékeled, hogy ez nem helyénvaló? Ha ellenállsz, és azt mondod: »Minden alkalommal, amikor feladatokat osztanak, nekem adják a nehéz, piszkos és megerőltető munkát, másoknak pedig a könnyű, egyszerű és nagy horderejű feladatokat. Azt gondolják, olyan valaki vagyok, akit ide-oda lehet lökdösni? Ez nem igazságos feladatkiosztás!« – ha így gondolkodsz, akkor tévedsz. Függetlenül attól, hogy van-e eltérés a feladatok kiosztásában, hogy azok kiosztása észszerűen történik-e vagy sem, mit vizsgál meg tüzetesen Isten? Az ember szívét vizsgálja meg tüzetesen. Azt nézi, hogy van-e alávetettség a szívében, hogy magára tud-e venni terheket Istenért, hogy szereti-e Istent. Isten követelményeivel mérve a kifogásaid érvénytelenek, a kötelességed teljesítése nem üti meg a mércét, és híján vagy az igazságvalóságnak. Egyáltalán nincs benned alávetettség, és panaszkodsz, amikor elvégzel néhány megerőltető vagy piszkos feladatot. Mi itt a probléma? Először is, rossz a mentalitásod. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy rosszul állsz hozzá a kötelességedhez. Ha mindig a saját önérzetedre és érdekeidre gondolsz, és nem veszed figyelembe Isten szándékait, és egyáltalán nincs benned alávetettség, akkor ez nem megfelelő hozzáállás a kötelességedhez. Ha őszintén feláldoznád magad Istenért, és Istent szerető szíved lenne, akkor hogyan kezelnéd a piszkos, megerőltető vagy nehéz feladatokat? Más lesz a mentalitásod. Úgy döntesz, hogy megteszed azt, ami nehéz, és igyekszel nehéz terheket venni a válladra. Felvállalod azt, amit mások nem hajlandóak megtenni, és kizárólag Isten szeretete miatt, és azért teszed meg, hogy eleget tegyél Neki. Öröm tölt el ennek megtétele során, nyoma sincs a panaszkodásnak. A piszkos, a megerőltető és a nehéz feladatok mutatják meg az embereknek, hogy milyen fából faragták őket. Miben különbözöl azoktól az emberektől, akik csupán könnyű és nagy horderejű feladatokat vállalnak el? Nem vagy sokkal jobb náluk. Vajon nem így van ez? Így kell tekintened ezekre a dolgokra. Tehát leginkább a kötelessége teljesítése tárja fel, hogy milyen fából faragták az embert. Némelyek legtöbbször nagyszerű dolgokat mondanak, azt állítva, hogy készek Isten szeretetére és az alávetettségre, azonban amikor nehézséggel találkoznak a kötelességük végzésében, akkor mindenféle panaszokat és negatív szavakat engednek szabadjára. Nyilvánvaló, hogy képmutatók. Ha valaki szereti az igazságot, akkor amint nehézséggel találkozik a kötelessége teljesítésében, Istenhez imádkozik és keresi az igazságot, miközben komolyan foglalkozik a kötelességével, akkor is, ha nincs megfelelően elrendezve. Akkor sem panaszkodik, ha nehéz, piszkos vagy bonyolult feladattal szembesül, valamint Istennek alávetett szívvel jól tudja végezni a feladatait, és jól tudja teljesíteni a kötelességét. Ebben nagy gyönyörűségre lel, Istennek pedig megnyugvást hoz ennek látványa. Az ilyen ember felel meg Isten tetszésének. Ha valaki ingerlékennyé válik, amint piszkos, nehéz vagy kimerítő feladattal találkozik, és nem hagyja, hogy bárki kritizálja, az ilyen ember nem olyasvalaki, aki őszintén feláldozza magát Istenért. Az ilyet csak felfedni és kivetni lehet” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavai megszégyenítettek. Arra gondoltam, hogy a gyülekezet évekig művelt engem, hogy szövegalapú kötelességet végezzek, és hogy több alapelvet értettem, mint Vang Hszüe. Az én felelősségem volt vállalni azt a terhet, hogy a nehezebb feladatokat rám osztják, és nem kellett volna megpróbálnom visszabeszélni és kibújni alóla. A felügyelő a gyülekezet munkájának szükségleteit figyelembe véve rendezte így a dolgokat, és az elrendezések észszerűek voltak. Vang Hszüe éppen csak elkezdte a képzést, és még az alapelvekkel való ismerkedés folyamatában volt. Ha nehéz és bonyolult munkát osztottak volna rá, az késleltette volna a munka előrehaladását, és stresszelte volna őt. Ezért először könnyebb feladatokat kellett rá bízni, hogy kiképezhessük, és amint többet felfogott a különféle alapelvekből, képes lesz a nehezebb feladatokat is kezelni, ha azokat rá osztják. Én azonban ezt a legkevésbé sem vettem figyelembe, sőt, még háborogtam is. Valóban túlságosan is híján voltam az emberi mivoltnak és a józan észnek! Most megértettem, hogy kötelességünk végzése során meg kell óvnunk a gyülekezet érdekeit, meg kell tanulnunk toleránsnak és megértőnek lenni egymással szemben, és mindannyiunknak végeznünk kell a saját feladatainkat a kötelességeinkben. Ha így működünk együtt, a munka jól elvégezhető. Korábban azt hittem, igazságtalan, hogy a felügyelő mindig a nehéz feladatokat osztja rám. Most rájöttem, hogy ez a szemléletmód helytelen volt. A kötelességvégzésben nincs olyan, hogy többet vagy kevesebbet tenni, vagy hogy valami igazságos vagy igazságtalan. Isten ismeri mindannyiunk érettségét és képességét, és tudja, mennyit vagyunk képesek megtenni. A teher áldás Istentől, és egyben lehetőség is, amelyet Isten ad az embereknek, hogy képezhessük magunkat. Bár a nehezebb feladatok végzése gondos odafigyelést és megfontolást igényel, arra is ösztönözhet, hogy többet gondolkodj az alapelveken, és javítsd a szakmai készségeid szintjét. Ezenkívül, ha nagyobb nyomást vállalsz a kötelességedben, arra is képzheted magad, hogy olyan szíved legyen, amely hajlandó felelősséget vállalni. Ezek mind jó dolgok. Én azonban az önző és aljas sátáni beállítottságom szerint éltem, nem láttam Isten gondos szándékait, sőt, folyamatosan menekülni akartam a kötelességem elől. Valóban nem tudtam, mi a jó nekem, és nem feleltem meg Isten szándékainak. Isten szavainak útmutatásával sikerült némileg változtatnom az állapotomon, és azt gondoltam magamban, hogy most alá kell vetnem magam, és helyt kell állnom a kötelességemben.

Később Vang Hszüét ideiglenesen egy másik feladatra osztották be, és nekem sok dologról kellett gondoskodnom. Meg kellett terveznem a napi feladataimat, és ideális esetben még aznap be kellett fejeznem őket. Minden egyes nap majd szétrobbant a fejem a feszültségtől, és kétségbeesetten vártam Lin Hszi mielőbbi visszatérését, hogy a dolgok nyugodtabbak legyenek számomra. Amikor erre gondoltam, eszembe jutott Isten néhány szava, amit korábban olvastam: „Minden felnőttnek vállalnia kell a felnőttekre háruló felelősséget, függetlenül attól, hogy mekkora nyomás nehezedik rájuk, mint például a megpróbáltatások, betegségek, vagy akár a különféle nehézségek. Ezeket a dolgokat mindenkinek meg kell tapasztalnia és el kell viselnie; ilyen egy normális ember élete. Ha nem tudod elviselni a nyomást, eltűrni a szenvedést és ellenállni az ütéseknek, az azt jelenti, hogy nincs kitartásod és elszántságod, és túlságosan törékeny és haszontalan vagy. Mindenkinek – akár a társadalomban, akár Isten házában – el kell viselnie ezt a szenvedést az életében. Ez az a felelősség, amelyet minden felnőttnek viselnie kell, a teher, amelyet vállalnia kell, és senki sem kerülheti el, ezért neked sem szabad megpróbálnod kibújni alóla. Ha mindig el akarsz menekülni vagy meg akarsz szabadulni ettől a sok szenvedéstől, akkor előjön belőled az elfojtás érzelme, és mindig gúzsba fog kötni téged. Ha azonban mindezt megfelelően meg tudod érteni és el tudod fogadni, és úgy tekintesz rá, mint életed és létezésed szükséges részére, akkor többé nem fognak negatív érzelmek kialakulni benned ezek miatt a problémák miatt. Egyrészt meg kell tanulnod, hogy vállald azokat a felelősségeket és kötelezettségeket, amelyeket a felnőtteknek viselniük és vállalniuk kellene. Másrészt meg kell tanulnod, hogy harmonikusan, a normális emberi mivolt keretei között tudj együtt élni másokkal az élet- és munkakörnyezetedben. Ne egyszerűen azt tedd, ami neked tetszik. Mi a harmonikus együttélés célja? Ez azért van, hogy jobban eleget tegyél a munkának, a kötelezettségeknek és a felelősségeknek, amelyeket felnőttként teljesítened kell. Bármilyen munkát vagy kötelességet végzel, amikor veszéllyel nézel szembe, amikor a Sátán erői okozta zavarásokkal és károkkal nézel szembe, képesnek kell lenned minimalizálni a veszteségeket, hogy a munkád és a kötelességed eredményei egy kicsit jobbak legyenek. Ezt kell elérnie egy eltökélt embernek. Ha rendelkezel normális emberi mivolttal, akkor ezt kellene megvalósítanod, amikor dolgozol. Ami a munkából eredő nyomást illeti, akár a Fennvalótól, akár Isten házából jön, akár a testvérek helyezik rád a nyomást, el kell viselned. Nem mondhatod ezt: »Nem fogom megcsinálni a nyomás miatt. Én csak pihenésre, gondtalanságra, boldogságra és kényelemre törekszem a kötelességem végzésében és az Isten házában végzett munkában.« Ez nem fog működni, és ez nem egy olyan gondolat, aminek egy normális felnőttben fel szabadna merülnie, és Isten háza nem az a hely, ahol átadhatod magad a kényelemnek. Minden ember vállal bizonyos mértékű nyomást és kockázatot az életében és a munkájában. Bármilyen munkában, különösen az Isten házában végzett kötelességedben optimális eredményekre kell törekedned. Nagyobb léptékben ez Isten tanítása és követelménye. Kisebb léptékben ez az a hozzáállás, nézőpont, mérce és alapelv, amellyel minden embernek rendelkeznie kell a magatartásában és a tetteiben. Amikor kötelességet végzel Isten házában, meg kell tanulnod betartani Isten házának előírásait és rendszereit, és meg kell tanulnod megfelelni a szabályoknak, jól viselkedve. Ez az ember magatartásának alapvető része” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (5.)). Isten szavaiból megértettem, hogy Ő azt reméli, hogy az Ő követelményei szerint viselkedünk, és felnőttként vállaljuk azokat a felelősségeket, amelyeket egy felnőttnek vállalnia kell, szívünket helyénvaló dolgokkal töltjük meg, és végezzük a megfelelő munkánkat. Felelősségérzettel kell rendelkeznünk, amikor elvállalunk egy feladatot, és bármilyen problémával vagy nehézséggel is találkozunk, imádkoznunk kell, Istenre kell támaszkodnunk, és keresnünk kell az igazságot a megoldásukhoz, jól elvégezve mindent, amit csak tudunk. Ezt kell tenniük a lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező embereknek. Arra gondoltam, hogyan teremtette meg Isten számomra ezt a környezetet az elmúlt két hónapban. Egyrészt leleplezte az önző és aljas romlott beállítottságomat, másrészt megtanított arra, hogyan vállaljak terhet és felelősséget, és hogyan legyek lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező ember. Nem hagyhattam figyelmen kívül Isten szándékát. Istenre kellett támaszkodnom, és fel kellett lázadnom a hús-vér test ellen, hogy jól végezzem a kötelességemet. Ezután helyretettem a gondolkodásmódomat, és minden napra megterveztem, hogy mit fogok csinálni. Bár sok a munkám, és szűkös az idő, képes vagyok lecsendesíteni a szívemet a kötelességem végzése közben. Időnként néhány nehéz feladat elvégzése sok gondolkodást és töprengést igényel, de ezeket lehetőségnek tekintem az igazság elnyerésére és az alapelvekbe való belépésre, így minden nap végén úgy érzem, hogy nyertem valamit. Megtapasztaltam, hogy amikor Isten szavai szerint gyakorlunk, a szívünk békés és könnyű. Az a környezet, amelybe abban a két hónapban kerültem, kinyilatkoztatás volt számomra, és egyben Isten megmentése is. A szívemben csendben hálát adok ezért és dicsérem Istent.