69. A hírnév és a státusz védelmezésének következményei

Liz felelt az általános ügyekért a gyülekezetben. Roger éppen csak elkezdte a képzést, és nem volt jártas az általános ügyekkel kapcsolatos munkában, ezért Liz türelmesen tanította őt. Egy idő után Roger tudta, hogyan végezze az alapvető feladatokat, és Liz kiosztott neki néhány feladatot. Eltelt néhány nap. Amikor Liz ellenőrizte Roger munkáját, felfedezte, hogy a könyvek megőrzéséért felelős emberek közül néhányat nem megfelelően választottak ki, és hogy néhány újonnan érkezett nem kapta meg időben Isten szavának könyveit. Roger egyik helyzetet sem fogta fel. Amikor Liz ezt megtudta, komoly hangnemre váltott, és megkérdezte Rogert, miért nem végezte el ezeket a feladatokat. Roger azt mondta: „Igazán sajnálom. Mostanában elfoglalt voltam a munkahelyemen, és nem ellenőriztem ezeket a feladatokat. De azért néhány dolognak utánajártam...” Roger mindenféle indokot felhozott. Liz érezte, hogy feltámad benne a harag, és rá akart mutatni Roger problémáira, hogy a férfi elgondolkodjon a kötelessége iránti hozzáállásán, de amikor a szavak már a nyelve hegyén voltak, visszanyelte őket. Arra gondolt: „Ha megmetszem Rogert, nem fogja azt hinni, hogy túl szigorú vagyok? Ha rossz benyomást teszek rá, amikor épp csak elkezdtem vele dolgozni, azt hiszi majd, hogy nehéz velem kijönni?” Ezért Liz megváltoztatta a hangnemét, megköszörülte a torkát, és mosolyt erőltetett az arcára, amely az imént még nagyon komoly volt. Kedvesen azt mondta Rogernek: „Testvér, az általános ügyekkel kapcsolatos munka nagyon fontos. Ha késedelmet szenved, az hatással lesz a gyülekezet munkájára. Remélem, megérted. Elfoglalt vagy a munkahelyeden, és megértem a nehézségeidet. Remélem, minden tőled telhetőt megteszel a rád bízott feladatok elvégzése érdekében. Ha elfoglalt vagy, szólhatsz nekem, és én megcsinálom.” Roger bűnbánóan azt felelte: „Nővér, sajnálom. Ez az én hibám. Meg fogok változni.” Roger szavainak hallatán Liz kissé megkönnyebbült. Azt gondolta magában: „Úgy tűnik, a szelíd hangnem is megoldhatja a problémákat. Ha így szólok hozzá, az nemcsak abban segít, hogy a testvér megőrizze a tekintélyét, hanem azt is érezteti vele, hogy könnyű velem kijönni. Hát nem nagyszerű?” Néhány nappal később Liz megtudta, hogy Roger hozzáállása a kötelességeihez még mindig meglehetősen hanyag, és nem igazán követi nyomon a munkát. Meg akarta metszeni Rogert, de aztán arra gondolt: „Csak néhány napja mutattam rá a problémáira. Ha megint odamegyek, és beszélgetek vele, nem fogja azt hinni, hogy idegesítő vagyok? Mindenesetre szükségünk van egy kis időre, hogy oldódjon a feszültség. Ha tényleg nem megy, akkor majd én megcsinálom ezeket a feladatokat.” Liz nem kereste fel Rogert, hanem proaktívan magára vállalta a munkát.

Repült az idő, és egy szempillantás alatt eltelt egy hónap. Egy nap Liz megkérdezte Luna nővért: „Roger mostanában nagyon vontatottan dolgozik. Nem tudod, hogy volt-e valami problémája?” Luna lehangoltan mondta: „Már beszélgettem Rogerrel a kötelessége iránti hozzáállásáról, de mindig azt mondja, hogy elfoglalt a munkahelyén, és nincs ideje.” Amikor Liz meghallotta ezt a hírt, valami leírhatatlant érzett a szívében. Csendben imádkozott Istenhez, hogy keresse, milyen tanulságokat kellene levonnia ebből az ügyből. Később elolvasta Isten szavait: „A nem hívők mind a Sátán filozófiái szerint élnek. Mindannyian kényszeres megfelelők, és nem sértenek meg senkit. Eljöttél Isten házába, olvastad Isten szavát és hallgattad Isten házának prédikációit, akkor miért vagy képtelen gyakorolni az igazságot, szívből szólva és becsületes emberként? Miért vagy mindig kényszeres megfelelő? A kényszeres megfelelők csak a saját érdekeiket védik, a gyülekezet érdekeit nem. Amikor azt látják, hogy valaki gonoszat tesz és sérti a gyülekezet érdekeit, figyelmen kívül hagyják. Szeretnek kényszeres megfelelők lenni, és nem sértenek meg senkit. Ez felelőtlenség, és az ilyen emberek túlságosan ravaszak és megbízhatatlanok” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Amikor összehasonlította magát az Isten szavai által leleplezett állapottal, Liz megértette, hogy ő is pont ugyanebben az állapotban van. Minden lépésnél a Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiájára támaszkodott, védte az emberi kapcsolatait, hogy jó embernek tűnjön mások szemében. Látta, hogy Roger késlelteti a munkát, és rá akart mutatni a problémáira, de félt, hogy Roger negatív véleményt alkot róla, és a férfi rossz szemmel nézne rá a lelke mélyén, ezért nem hívta fel rájuk a figyelmét, és nem segített neki. Igazság szerint felügyelőként Liznek a gyülekezet munkáját kellett volna megóvnia, de végül arra törekedett, hogy jó legyen a megítélése a férfi szívében, és nem tett eleget azoknak a felelősségeknek, amelyeknek eleget kellett volna tennie. A legcsekélyebb igazságérzet is hiányzott belőle. Liz újra és újra eltűnődött azon, amit Isten mondott: „Ez felelőtlenség, és az ilyen emberek túlságosan ravaszak és megbízhatatlanok”. Szomorúság hasított a szívébe. Egészen addig minden, amit tett, és minden cselekedete gyűlöletes volt Isten szemében. Ezért Liz kezdett elgondolkodni saját magán. Miért nem tudta megállni, hogy ne próbálja megvédeni a mások szívében róla kialakult jó képet? Milyen gondolatok irányították ezt?

Elmélkedései során Liz elolvasott egy részt Isten szavaiból: „A család nem csupán egy-két szólással kondicionálja az embereket, hanem egy egész sereg jól ismert idézettel és aforizmával. Gyakran emlegetik például a családod idősebb tagjai és a szüleid azt a szólást, hogy »ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét«? (Igen.) Azt mondják neked: »Az embereknek a hírnevükért kell élniük. Az embereknek semmi mást nem kellene keresniük életükben, mint hogy jó hírnevet kovácsoljanak, és jó benyomást hagyjanak mások elméjében. Bárkivel beszélsz, mondj neki kellemesen hangzó szavakat, csak hízelgő és kedves szavakat szólj, és ne bántsd meg őt. Ehelyett tégy több jót és kedves cselekedetet.« A család által gyakorolt ezen sajátos kondicionáló hatás bizonyos befolyással van az emberek viselkedésére vagy magatartási elveire, azzal az elkerülhetetlen következménnyel, hogy nagy fontosságot tulajdonítanak a hírnévnek és a nyereségnek. Vagyis nagy fontosságot tulajdonítanak a saját hírnevüknek, tekintélyüknek, az emberek elméjében keltett benyomásnak, valamint annak, hogy mások hogyan értékelnek mindent, amit tesznek, és minden véleményt, amit kifejeznek. Az emberek nagy fontosságot tulajdonítanak a hírnévnek és a nyereségnek, így a hagyományos kultúrában közismert szólások szavai és a dolgok kezelésére vonatkozó alapelvek uralkodó pozíciót foglalnak el a szívükben, sőt teljesen elfoglalják azt. Észrevétlenül jelentéktelennek kezdik látni azt, hogy a kötelességüket az igazsággal és az alapelvekkel összhangban végzik-e, és akár teljesen el is vethetik az ilyen megfontolásokat. A szívükben különösen fontossá válnak az olyan sátáni filozófiák és a hagyományos kultúra közismert szólásai, mint például: »ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét«. [...] A szólás, miszerint »ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét«, mély gyökeret vert a szívedben és a mottóddá vált. Fiatal korod óta befolyásol és kondicionál ez a szólás, és még miután felnőttél, akkor is gyakran ismételgeted ezt a szólást, hogy befolyásold családod következő nemzedékét és a körülötted lévő embereket. Ami pedig természetesen még súlyosabb, az az, hogy a viselkedésed, valamint a dolgok kezelésének módszereként és alapelveként, sőt azon célként és irányként fogadtad el, amelyre az életben törekszel. A célod és az irányod hibás, így aztán a végeredmény is bizonyosan negatív lesz. Ez azért van, mert mindannak a lényege, amit teszel, kizárólag a hírnevedet és kizárólag azt szolgálja, hogy a gyakorlatba ültesd a szólást, miszerint »ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét« – ez nem az igazságra való törekvés. És ezt még te magad sem tudod. Szerinted nincs semmi baj ezzel a szólással, mert hát nem a hírnevükért élnek az emberek? Ahogy a közismert szólás mondja: »ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét«. Ez a szólás igen pozitívnak és helyénvalónak tűnik, így öntudatlanul elfogadod annak kondicionáló hatását, és pozitív dolognak tekinted. Ha egyszer pozitív dolognak tekinted ezt a szólást, akkor tudtodon kívül törekszel rá és a gyakorlatba ülteted. Ugyanakkor tudtodon kívül és zavarodottan az igazság mércéjének tekinted. Ha az igazság mércéjének tekinted, többé nem tudod befogadni azt, amit Isten mond, és nem is érted azt. Vakon ezt a mottót ülteted a gyakorlatba, hogy »ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét«, és azzal összhangban cselekszel; amit pedig végül ebből nyersz, az a jó hírnév. Elnyerted, amit el akartál nyerni, ezzel azonban megsértetted és elhagytad az igazságot, és elveszítetted az esélyt, hogy megmenekülj. Tekintve, hogy ez a végeredmény, el kell engedned és el kell hagynod azt az eszmét, mely szerint »ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét« – amit a családod ültetett beléd. Ez nem olyasmi, amihez ragaszkodnod kellene, és nem is olyan szólás vagy eszme, amelynek a gyakorlatba ültetésére egy életen át tartó erőfeszítést és energiát kellene fordítanod. Ez az eszme és nézet, amelyet beléd nevelnek és amivel kondicionálnak, téves, ezért el kell engedned. Nemcsak azért kell elengedned, mert ez nem az igazság, hanem azért is, mert tévútra, majd végül a pusztulásodhoz vezet – a következmények tehát igen súlyosak. Számodra ez nem csupán egy egyszerű szólás, hanem rák – az embereket megrontó eszköz és módszer. Mivel Isten szavaiban, az emberekkel szemben támasztott összes követelménye között Isten sohasem kérte arra az embereket, hogy a jó hírnevet hajszolják, vagy hogy tekintélyre törekedjenek, illetve, hogy jó benyomást tegyenek az emberekre, hogy elnyerjék az emberek elismerését, vagy hogy helyeseljenek nekik az emberek, és arra sem kényszerítette az embereket soha, hogy a hírnévért, vagy azért éljenek, hogy jó hírnevet hagyjanak hátra. Isten csak azt akarja az emberektől, hogy jól végezzék a kötelességüket, alávessék magukat Neki és az igazságnak. Ezért aztán ami téged illet, ez a szólás egyfajta kondicionálás a családodtól, amelyet el kell engedned” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (12.)). Miután Liz elolvasta Isten leleplező szavait, megértette, hogy a Sátán a család nevelő és formáló hatását kihasználva ültet el különféle sátáni törvényeket az emberek ifjú szívében, mint például: „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét” és „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg”. Ezek a sátáni mérgek beivódtak az emberek vérébe és csontjaiba, és az emberek alapvető természetévé váltak. Az emberek nem tehetnek mást, minthogy ezek szerint élnek, és a hírnevet és a státuszt tekintik az éltető elemüknek. Liz elgondolkodott azon, hogy fiatal kora óta mindig is törődött a mások fejében róla kialakult képpel. Hogy elnyerje a szülei és a körülötte lévő emberek dicséretét, engedelmesebb volt, mint bármelyik másik gyerek, és gyakran segített a szüleinek a házimunkában. Még a szomszédoknak is végzett ház körüli teendőket. Amikor a barátaival játszott, sosem veszekedett, és a szülei, valamint a falubeliek mind dicsérték, amiért ilyen illedelmes gyerek. Munka után, ha bármelyik kollégája megkérte Lizt, hogy segítsen neki, ő mindig igent mondott. Néha, amikor súrlódás támadt a kollégáival, bármennyire is rosszkedvű volt, nem gurult dühbe, és folyamatosan védte a kollégáival ápolt harmonikus kapcsolatait. Miután Liz csatlakozott a gyülekezethez, továbbra is nagy hangsúlyt fektetett a testvérek fejében róla kialakult képre. Amikor látta, hogy egyesek nem az alapelvekkel összhangban végzik a kötelességüket, vagy felületesek, bár egyértelműen rá akart mutatni erre, és meg akarta metszeni őket, arra gondolt, hogy milyen véleménnyel lesznek róla, és úgy döntött, hogy szépen hangzó szavakkal buzdítja őket, hogy megóvja a velük való kapcsolatát. Vegyük például a Rogerrel való kapcsolatát. Amikor látta, hogy a férfi a hús-vér test hálójába gabalyodva él, hanyagul kezeli a kötelességét, és késlelteti a munkát, rá kellett volna mutatnia a problémáira, és beszélgetnie kellett volna vele arról, hogy mit jelent és milyen következményei vannak annak, ha így kezeli a kötelességét. Ő azonban félt, hogy a férfi rossz véleménnyel lesz róla, és azt mondja majd, hogy érzéketlen, ezért megpróbálta szépen hangzó szavakkal, szelíden buzdítani. Még olyan munkát is magára vállalt, amit Rogernek kellett volna megcsinálnia. Mivel Roger nem gondolkodott el önmagán és nem is értette meg önmagát őszintén, a kötelességéhez való hozzáállása nem változott. Ez nemcsak az életbe való belépését akadályozta, hanem a gyülekezet munkáját is késleltette. Amikor Liz ezt megértette, rendkívül aljasnak és elvetemültnek érezte magát. Felügyelőként a gyülekezet munkáját kellett volna megóvnia, és terhet kellett volna vállalnia a testvérei életbe való belépéséért. Ehelyett csupán a saját tekintélyét és státuszát védte. Ha ezen nem változtat, akkor végül Isten megutálja és kiveti őt.

Egy nap a lelki áhítata során olvasott egy részt Isten szavaiból, amely igazán megérintette. Mindenható Isten azt mondja: „Kell, hogy legyen egy mérce a jó emberi mivolt meglétéhez. Ez nem abból áll, hogy az ember a mérséklet útját járja, nem ragaszkodik az alapelvekhez, igyekszik, hogy senkit ne bántson meg, mindenhol mások kegyeit keresi, simulékony és nyájas mindenkivel, akivel találkozik, és igyekszik, hogy mindenki jót mondjon róla. Nem ez a mérce. Akkor mi a mérce? Az, hogy az ember képes legyen alávetni magát Istennek és az igazságnak; hogy rendelkezzen alapelvekkel abban, ahogy megközelíti a kötelességét, továbbá mindenféle embert, eseményt és dolgot, és – a kötelességének végrehajtásában – vállaljon felelősséget, ne ravaszkodjon és ne lustálkodjon, legyen képes megóvni Isten házának érdekeit, és ne szőjön cseleket a saját érdekében. Az ilyen megnyilvánulások mindenki számára szemmel láthatóak; a szívében mindenki tisztában van ezekkel. Ráadásul Isten átvizsgálja az emberek szívét, és ismeri a valós helyzetüket, mindannyiuknak; nem számít, hogy kik ők, Istent senki sem tudja megtéveszteni. Vannak emberek, akik mindig azzal dicsekednek, hogy jó emberi mivolttal rendelkeznek, soha nem beszélnek rosszat másokról, soha nem sértik mások érdekeit, soha nem áhítoznak mások tulajdonára, még a veszteséget is inkább vállalva érdekharc esetén, mint hogy kihasználjanak másokat. Így aztán mindenki más azt hiszi, hogy ők jó emberek. Amikor azonban Isten házában a kötelességüket végzik, agyafúrtak és minden hájjal megkentek, és mindig a maguk érdekében mesterkednek. Egyetlen dolog sincs, amiben tekintettel lennének Isten házának érdekeire; nincs semmi, amiben osztoznának Isten sürgető érzésében vagy amiben arra gondolnának, amire Isten gondol, sem olyasmi, amivel kapcsolatban félre tudnák tenni a saját érdekeiket, hogy jól végezzék a kötelességeiket. Soha nem fognak lemondani a saját érdekeikről, hogy megvédjék Isten házának érdekeit. Még ha látják is, hogy a gonosz emberek gonoszságot követnek el, nem leplezik le őket; egyáltalán nincsenek alapelveik. Miféle emberi mivolt ez? Ez nem jó emberi mivolt. Nem számít, hogy mit mondanak az ilyen emberek; azt kell néznetek, hogy mit élnek meg, mit fednek fel, és milyen a hozzáállásuk, amikor a kötelességeiket végzik, valamint azt, hogy milyen a belső állapotuk, és mit szeretnek. Ha a hírnév és nyereség iránti szeretetük meghaladja az Isten iránti hűségüket és Isten figyelembevételét, vagy ha a hírnév és nyereség iránti szeretetük meghaladja az Isten házának érdekeivel való törődésüket, akkor vajon rendelkeznek-e emberi mivolttal? Ők nem rendelkeznek emberi mivolttal. Mások láthatják a megnyilvánulásaikat, és Isten is láthatja azokat. Az ilyen emberek számára nagyon nehéz elnyerni az igazságot” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Azzal, hogy átadja a szívét Istennek, az ember elnyerheti az igazságot). Isten szavainak elolvasása után Liz megértette, hogy az igazán jó emberi mivolt nem csupán a felszínes jó viselkedés, vagy az, hogy mások jó embernek tartják, és dicsérik, hanem azt jelenti, hogy az ember egy gondolkodású Istennel; aláveti magát Istennek; hűséges a kötelességéhez; képes megóvni a gyülekezet munkáját; azonnal leleplezi és megállítja a gonosz embereket, amikor látja őket gonoszságot tenni; és amikor látja, hogy a testvérek az alapelveket megsértve cselekszenek, vagy romlott beállítottságuk alapján cselekedve károsítják a gyülekezet érdekeit, képes szeretetteljesen beszélgetni velük és segíteni nekik, vagy megmetszeni őket, ha tetteik természete súlyos, hogy azután az alapelvek szerint cselekedjenek. Ez jelenti az igazán jó emberi mivoltot. A múltban Liz mindig azt hitte, hogy a jó emberi mivolt azt jelenti, hogy nem lesz dühös, nem vitatkozik, se nem veszekszik, kedves és szelíd másokkal. Isten leleplező szavai által végül megértette, hogy valójában romlott beállítottságok rejtőztek az ilyen fajta „jó emberi mivolt” mögött – ez képmutatás és csalárdság volt. Liz úgy érezte, hogy tényleg nagyon ostoba volt. Liz elgondolkodott azon, hogy bár tisztán látta, hogy Roger késlelteti a munkát, nemhogy nem mutatott rá a problémáira, nem beszélgetett vele, és nem segített neki, hanem még mondott is néhány buzdító szót, amit a szívében nem gondolt komolyan. Mindezt azért tette, hogy megvédje a mások fejében róla kialakult jó képet. Látta, hogy egyáltalán nem rendelkezik jó emberi mivolttal. Liz nyert némi megértést a problémáiról Isten szavaiból, és elhatározta, hogy az igazságot fogja gyakorolni. Ezúttal gyorsan meg kellett keresnie Rogert, és rá kellett mutatnia a problémáira. Ha a beszélgetés után a férfi nem fogadja ezt el, és nem tart bűnbánatot, akkor az alapelvek szerint ki kell igazítani a kötelességét.

Liznek hirtelen eszébe jutott, hogy Roger egész nap a család dolgaival van elfoglalva, és biztosan ő maga is nagyon fáradt. Ha csak megmetszené, és rámutatna a problémáira, attól vajon negatívvá válna? Ha viszont nem mutat rá, nem tudja megoldani az ügyet. Amikor Liz erre gondolt, nem tudta, hogyan gyakoroljon, ezért imádkozott Istenhez. Ezután a gyakorlás útját kereste Isten szavaiban. Isten szavait olvasta: „A valódi testvérekkel az igazságalapelvek szerint kell bánnod. Függetlenül attól, hogy valakinek milyen vétkei vannak, és függetlenül attól, hogy kis érettsége miatt esetleg pillanatnyilag rossz útra tért, a szeretet szellemében kell segítened neki. Mik azok a minimális eredmények, amelyeket el kell érni a segítése során? Először is, nem okozni a megbotlását, és nem hagyni, hogy negatívvá váljon; másodszor, ténylegesen segíteni neki, és rávenni őt, hogy visszaforduljon a rossz útról; harmadszor pedig, megértetni vele az igazságot, és rávenni őt a helyes út választására. Ezt a három eredményt csak úgy lehet elérni, ha a szeretet szellemében segítünk neki. Ha nincs benned igaz szeretet, nem tudod elérni ezt a három eredményt, és a legjobb esetben is csak egyet vagy kettőt érhetsz el. Ez a három eredmény egyben a mások segítésének három alapelve is. Te ismered ezt a három alapelvet, és tisztában vagy velük, de hogyan valósulnak meg a gyakorlatban? Valóban megérted mások nehézségeit? Ez nem egy újabb probléma? Arra is gondolnod kell: »Mi a nehézségük eredete? Képes vagyok segíteni nekik? Ha az érettségem túl kicsi, és nem tudom megoldani a problémájukat, és meggondolatlanul beszélek, akkor lehet, hogy rossz útra terelem őket. Ezen túlmenően, milyen ennek az embernek a felfogóképessége? Milyen a képessége? Makacs? Van lelki megértése? El tudja fogadni az igazságot? Törekszik az igazságra? Ha látja, hogy jobb vagyok nála, és beszélgetek vele, vajon féltékenység vagy negativitás ébred majd benne?« Ezeket a kérdéseket mind figyelembe kell venni. Megfelelő módszert is kell találnod, valamint Isten szavainak több olyan szakaszát, amely a helyzetére vonatkozik; világosan beszélgess vele az igazságalapelvekről, segítve neki megérteni az igazságot Isten szavaiban, és megtalálni a gyakorlás útját. Akkor meg lesz oldva a probléma, és ő túljut a nehézségén. [...] Nem könnyű valóban megoldani egy problémát. Meg kell értened az igazságot, át kell látnod a probléma lényegét, aztán az igazságalapelveknek megfelelően világosan beszélned kell másokkal, és képesnek kell lenned arra, hogy úgy közöld másokkal a gyakorlás útját, hogy megértsék. Ily módon az emberek nem csupán megértik majd az igazságot, hanem útjuk is lesz annak a gyakorlatba ültetéséhez; csak ekkor tekinthető megoldottnak a probléma” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságra törekedve oszlathatja el elképzeléseit és félreértéseit Istenről). Isten szavai rendkívül világosan elmagyarázzák az emberek segítésének alapelveit. Liz megértette, hogy az emberek érettségével összhangban kell cselekedni, és ki kell deríteni a valós nehézségeiket, hogy ne elgáncsoljuk az őket, hanem segítsünk nekik, és megértessük velük Isten szándékait, megértessük velük a saját romlott beállítottságukat, és megtalálják a gyakorlás és a belépés útját Isten szavaiból. Ezenkívül a beszélgetés során őszintén kell bánni az emberekkel, nem szabad felületesnek lenni velük, sem bármilyen más szándékot táplálni. Ha csak szépen hangzó szavakat mondasz, amelyek ellentmondanak annak, ami a szívedben van, akkor még ha szelíden beszélsz is, akkor is képmutatás lesz; egyszerűen nem őszinte. Másrészről, ha a szavaid hitelesek, és arra törekszel, hogy segíts az embereken, akkor még ha keményen beszélsz, vagy akár korholod is őket, az is helyénvaló. Ha világosan beszélsz az igazságról, és a másik ember megérti azt, de nem gyakorolja, vagy akár egyáltalán nem törődik Isten házának munkájával, akkor megmetszheted vagy elbocsáthatod őt súlyos esetekben. Liz arra gondolt, hogy Roger újonnan érkezett, és őszinte hite van Istenben. Csak az életében lévő néhány valós nehézség miatt kellett munkába járnia, és nem tudta, hogyan gyakoroljon, amikor konfliktus volt a munka és a kötelesség között. Liznek meg kellett találnia Isten szavainak vonatkozó részeit, amelyek Roger állapotát és nehézségeit célozzák meg, hogy beszélgessen vele és segítsen neki, rámutasson, hogy milyen veszélyes következményekkel jár, ha ebben az állapotban él, beszéljen Istennek az emberiség megmentésére vonatkozó szándékáról, a szellemi harcokról, és a hús-vér test elleni lázadást érintő gyakorlás útjáról. Amennyiben világosan közösséget vállal erről, és Roger továbbra sem változtat a dolgokon, megmetszheti őt, vagy figyelmeztetheti, és ha még akkor sem változtat, akkor elbocsátják. Miután elnyerte a gyakorlás útját, Liz szíve hirtelen megkönnyebbült.

Másnap Liz találkozott Rogerrel. Azt mondta neki: „Roger testvér, korábban nem gyakoroltam az igazságot. Amikor hallottam, hogy folyton azt mondod, elfoglalt vagy, és nincs időd végezni a kötelességedet, a tested oldalára álltam, és tekintettel voltam a gyengeségedre. A felszínen sosem voltam szigorú veled, és nem mutattam rá a problémáidra. Valójában ezzel ártottam neked. Most egy komoly ügyet szeretnék megbeszélni veled. Ez egy olyan ügy, amely a kötelességünkhöz való hozzáállásunkkal kapcsolatos...” Miután Liz befejezte a beszélgetést, Roger bűnbánóan azt mondta: „Ez igaz. Folyamatosan a hús-vér testben éltem, és a kapcsolatom Istennel nagyon távoli volt. Amikor az állapotom rossz volt, még úgy is éreztem, mintha a kötelességem végzése béklyó lenne. Most, hála ennek a beszélgetésnek, végre megértettem, milyen ijesztő az állapotom. Hála Istennek! A szavaid szíven ütöttek, de nagyon hasznosak voltak számomra. Mostantól megfelelően fogom végezni a kötelességemet.” Ezután, bár Roger továbbra is nagyon elfoglalt volt a munkahelyén, ésszerűen be tudta osztani az idejét, hogy végezhesse a kötelességét, és elért némi eredményt. Ennek láttán Liz nagyon meghatódott. Megtapasztalta, hogy csak akkor lesz útja, amin járhat, és akkor lesz képes mások javára válni, ha Isten szavaival összhangban cselekszik. Ez a tapasztalat mélyen megérintette Lizt, és látta, hogy ha a sátáni törvények szerint élne, az csak egyre képmutatóbbá tenné; ravasszá és csalárddá válna, és végül csak ártana magának és másoknak. Csak akkor élhet emberi hasonlatossággal, ha Isten szavaival összhangban gyakorol.