24. Egy indiai lány hitének rögös útja

Egy keresztény családba születtem. Apám lelkipásztor volt, anyám szintén a templomban szolgált, és kiskorom óta velük együtt hittem az Úrban. Szüleim nagyon jámbor hívők voltak, és másokkal is nagyon kedvesen bántak. Nagyon harmonikus családunk volt. Gyerekkori barátaim mind irigyeltek a boldog családom miatt, és én is elég szerencsésnek éreztem magam. Ahogy felnőttem, láttam, hogy a körülöttem lévő emberek gyakran vétkeznek, és én is a bűn rabságában éltem. Hogy megvédjem a saját érdekeimet, hazudtam és indulatból cselekedtem, sőt olykor féltékeny voltam másokra, és gyűlöltem őket. Nagyon sokat gyötrődtem emiatt. Még nekem sem tetszett, amikor ilyen voltam, hát hogyan kedvelhetne Isten? Gyakran sírtam és tartottam bűnvallást Istennek, de utána akaratlanul is újra vétkeztem. Nagyon aggódtam – ha továbbra sem tartok bűnbánatot és nem változom meg, vajon bejuthatok végül a mennyek országába? Ezért megkérdeztem apámat: „Olyan gyakran vétkezem, nem tudom, megbocsát-e majd nekem az Úr. Mit tehetek, hogy elérjem az igaz bűnbánatot?” Apám azt mondta: „Ne aggódj. Amennyiben bűnvallást és bűnbánatot tartunk az Úr előtt, Ő megbocsátja bűneinket. Az Úr nem hagy el minket.” Apám válasza egyáltalán nem oszlatta el a kétségeimet.

2020 márciusában a pandémia egyre súlyosabbá vált, és minden intézményt bezárattak. Abban az időben ápolói alapképzésen tanultam, és én is hazamentem, mivel a főiskolát bezárták. Áprilisban a barátnőm, Ella meghívott a Facebookon Mindenható Isten Egyházának egyik online összejövetelére. Miután egy darabig vizsgálódtam, megértettem Isten megtestesülésének igazságát, megtudtam, hogy Isten három szakaszból álló munkát végez az emberiség megmentésére, és hogy Isten utolsó napokbeli ítélő munkája arra szolgál, hogy megtisztítsa és átformálja az emberek sátáni beállítottságát, megszabadítsa őket a bűn rabságából, és teljesen megmentse őket. Pontosan ez volt a bűntől való megszabadulás útja, amit kerestem. A Mindenható Isten által kifejezett szavak eloszlatták az évek óta kísértő kétségeimet, és szívem mélyéből meggyőződtem afelől, hogy Mindenható Isten a visszatért Úr Jézus. Ezek után gyakran részt vettem az összejöveteleken. Minden összejövetelen megértettem néhány igazságot, és a szívem valódi ellátást kapott. Később megosztottam a Facebookon Isten szavainak himnuszait Mindenható Isten Egyházától, és egy lelkész meglátta őket. Ezután elmondta apámnak, hogy hiszek Mindenható Istenben. Apám kérdőre vont: „Te Mindenható Isten Egyházának online összejöveteleire jársz? Valaki azt mondta nekem, hogy egy eretnekségben hiszel. Tudod te ezt? A Mindenható Isten Egyháza által hirdetett út nincs összhangban a Bibliával. Nem szabad többé hinned benne! Hogy lehet az, hogy a lányom nem hallgat rám, és más utat követ a hitben?” Apámnak nagyon fontos volt, hogy megőrizze a tekintélyét, ezért hozzátette: „A saját lányom nem hajlandó hallgatni a tanításaimra. Hogyan taníthatnék így tovább másokat?” Azt mondtam: „Apa, te is tudod, hogy mindannyian bűnben élünk, gyakran akaratlanul is vétkezünk, és nem tudunk megszabadulni, még ha akarunk sem. Ez azért van, mert a bennünk lévő bűnös természet még nem oldódott fel. Az utolsó napokban Mindenható Isten pontosan azért fejezi ki az igazságot és végzi az ítélet munkáját, hogy feloldja bűnös természetünket, megtisztítson és megmentsen minket a bűntől.” Miután ezt meghallotta, apám nagyon dühösen azt mondta: „Lehetetlen, hogy Isten új munkát végezzen! Bár még nem tisztultunk meg, ha imádkozunk és megvalljuk bűneinket az Úrnak, Ő megbocsát nekünk. Egyáltalán nincs szükség semmiféle ítéletre és megtisztító munkára.” Azt feleltem apámnak: „A Szentírás számos próféciája említi, hogy az Úr visszatérésekor egy újabb munkaszakaszt fog végezni. Az Úr Jézus azt mondta: »Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni; amikor azonban eljön Ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem Önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek« (János 16:12-13). »Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság« (János 17:17). Vagyis Isten azért jön el az utolsó napokban, hogy kifejezze az igazságot, és megtisztítsa az embereket a bűneiktől. Mindenható Isten utolsó napokbeli munkája teljes mértékben beteljesíti ezeket a próféciákat. Az Úr szent. »Szentség nélkül egy ember sem látja meg az Urat« (Zsidók 12:14). Mi most mindannyian bűnben élünk: önzők, kapzsik, arrogánsak és önelégültek vagyunk, és gyakran kérkedünk; hazudunk, csalunk, hírnévért és nyereségért versengünk, és így tovább. Ha nem vetjük le ezeket a bűnöket, egyszerűen nem leszünk alkalmasak arra, hogy belépjünk a mennyek országába!” De apám egyáltalán nem hallgatott a szavaimra. Hogy rábírjon Mindenható Isten megtagadására, felsorolta az összes alaptalan szóbeszédet, amivel a KKP be akarja mocskolni Mindenható Isten Egyházát, és szomorú arccal azt mondta: „Ez mind az én hibám. Nem vigyáztam rád eléggé, és ők félrevezettek téged.” Ezeket a szavakat hallva nagyon elszomorodtam, és egy kicsit meg is viselt a dolog. Csendben imádkoztam Istenhez a szívemben, és kértem Őt, hogy adjon nekem útmutatást. Arra gondoltam, hogy abban a két hónapban, amióta hiszek Mindenható Istenben, sokat olvastam Isten szavaiból, és láttam, hogy Mindenható Isten szavai mind az igazság. Ezek adtak útmutatást, hogy levessem romlott beállítottságomat, és normális emberi mivoltot éljek meg. Valamennyire megismertem belőlük Isten igazságos természetét is. Szívemben sóvárogva szomjaztam Isten szavaira, és valahányszor ettem és ittam Isten szavait, élvezhettem a Szentlélek jelenlétét. A szívem ellátást kapott, békesség és öröm töltött el. Ez volt az én személyes tapasztalatom. Világosan tudtam, hogy csak a Mindenható Isten által kifejezett igazságok tisztíthatják meg romlott beállítottságomat, és menthetnek meg a bűn rabságából. Bármit is mondjon apám, ki kellett tartanom a Mindenható Istenbe vetett hitem mellett. Meg akartam mutatni apámnak Mindenható Isten szavait a telefonomon, de ő nem engedte, hogy elővegyem, és rám kiabált: „Ha tudni akarsz valamit, olvasd a Bibliát! Ha nem érted, gyere és kérdezz meg engem! Ne hallgass ilyen meggondolatlanul más tanításokra!” Nagyon elkeserített, hogy apám szó szerint ragaszkodik a Bibliához, és nem fogadja el az igazságot. Ekkor apám elvette a telefonomat, és nem tudtam, hogy vissza fogja-e adni, és hogy továbbra is részt vehetek-e majd az online összejöveteleken. Tudtam, nem könnyű azt megtapasztalni, hogy az embert a saját családja üldözi, és aggódtam, hogy csekély érettségem miatt nem leszek képes szilárdan megállni. Csendben imádkoztam Istenhez a szívemben, és kértem Őt, hogy óvjon meg engem, és adjon nekem útmutatást.

Kis idő múlva apám ismét arra kért, hogy hagyjam el Mindenható Isten Egyházát. Látva, hogy nem felelek, nagyon dühös lett, és megkérdezte: „Az én tanításaimnak fogsz engedelmeskedni, vagy azokat a kínaiakat követed, akik az Úr Jézus visszatérését hirdetik?” Azt feleltem: „Istent fogom követni.” Ahogy ezt kimondtam, édesapám arcul ütött. Még kétszer feltette ezt a kérdést, és mindkét alkalommal ugyanazt válaszoltam. Minden válaszom után pofon vágott. Az öcsém azt kérdezte: „Nővérkém, miért vagy ilyen makacs? Hallgass apára, és legyen a családunk olyan harmonikus, mint régen.” Nem szóltam semmit, apám pedig dühöngve átment egy másik szobába. Eszembe jutott, amit az Úr Jézus mondott: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával” (Máté 10:34-35). Tudtam, hogy az Úr visszatért, és hogy egyes emberek felismerik az Ő hangját és követik Őt, míg mások, akik nem ismerik fel Őt, ellenállnak Neki. Még ha egy család voltunk is, emiatt megosztottak leszünk. Ezzel szembe kellett néznem. Két-három perc múlva apám áthívott egy másik szobába. Kezében egy hosszú, vastag botot tartva így faggatott: „Na halljuk, kire fogsz hallgatni?” Azt mondtam: „Istenre hallgatok!” Édesapám dührohamot kapott, a bot hegyével a vállamba bökött, amitől zúzódás keletkezett a vállamon. Az öcsém is bekiabált, hogy ne higgyek Mindenható Istenben. Apám azt mondta: „Most én vagyok a Sátán! Ha nem hallgatsz rám, megöllek!” Ekkor nagyon megdöbbentem. Soha nem gondoltam volna, hogy az apám, akiben egykor bíztam és akit tiszteltem, aki látszólag olyan kedves volt, és olyan alázatosan hitt az Úrban, képes ilyeneket mondani. Sok éve hívő volt, és kiváló lelkész, aki mindenfelé prédikált. Isten utolsó napokbeli munkája teljesen leleplezte. Amikor meghallotta a hírt az Úr Jézus visszatéréséről, egyáltalán nem akart keresni. Lényegében egy álhívő volt! Eleinte azt hittem, hogy apám meg fogja hallgatni az Istenről tett bizonyságtételemet, de abban a pillanatban tudtam, hogy bár lelkész, egyáltalán nincs istenfélő szíve. Hamis pásztor volt, aki Istent szolgálta, mégis ellenállt Neki. Nem szerette az igazságot; kizárólag a saját tekintélye érdekelte. Csak a felszínen tűnt jámbornak, de legbelül gyűlölte az igazságot. Azt mondtam apámnak: „Nem fogom feladni az igaz utat.” Apám nagyon dühös lett, és megparancsolta, hogy az összes testvér elérhetőségét töröljem ki a telefonomból. Emellett folyamatosan fenyegetett, és ütni kezdte az arcomat. Megrémített, hogy ilyennek látom apámat, és egy kicsit elgyengültem. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen üldöztetést kell elszenvednem az Istenbe vetett hitem miatt. Nem tudtam, milyen megpróbáltatások várnak még rám. Ha a jövőben még több fájdalmat kell elszenvednem, vagy szembe kell néznem a halállal, vajon képes leszek-e szilárdan megállni a bizonyságtételemben? Eszembe jutottak a kínai testvérek tapasztalatai, akik üldöztetést szenvedtek el a KKP-től. Mindenféle kínzás közepette is képesek voltak szilárdan megállni a bizonyságtételükben Isten mellett. Mit számított ez a kis üldöztetés, amit én elszenvedtem? Isten kegyelemben részesített azáltal, hogy maga elé hozott, és ellátott az igazsággal. Szilárdan meg kell állnom a bizonyságtételemben. Nem adhattam fel az igaz utat csak gyávaságból. Látva határozott hozzáállásomat, apám hirtelen erősen fejbe vágott a bottal. Az öcsém, attól tartva, hogy betörik a fejem, előrelépett, hogy megállítsa apát, és rám kiabált: „Apa keze által akarsz meghalni? Miért vagy ilyen makacs? Miért nem tudod egyszerűen beismerni, hogy tévedsz?” Apám megragadta a hajamat és lökdösött, miközben folyamatosan a vállamat bökdöste a bot hegyével. Nem hagyta abba, amíg a vállam kék-zöld nem lett a zúzódásoktól. Attól, hogy ilyennek láttam apámat, a szívemben egy kicsit elgyengültem.

Később olvastam egy részt Isten szavaiból, ami hitet és erőt adott nekem. Mindenható Isten azt mondja: „El kell jutnod oda, hogy ne számítson, milyen körülményekkel találkozol, az elszántságodon nem lehet változtatni. Csak ekkor válsz olyasvalakivé, aki valóban szereti az igazságot és törekszik rá. Nem járja az, hogy ha amikor történik veled valami és némi nehézséggel találkozol, akkor visszavonulsz, negatívvá és lehangolttá válsz, és feladod az elszántságodat. Meg kell legyen benned az elszántság, hogy kockára tedd az életed, és azt mondd: »Nem számít, mi történik – még ha azt is jelenti, hogy meghalok, akkor sem adom fel az igazságot, illetve azon célomat, hogy az igazságra törekedjek.« Akkor semmilyen nehézség nem tud majd megállítani téged. Ha ténylegesen nehézségekkel találkozol és sarokba szorulsz, akkor Isten cselekedni fog. Ezt is meg kell értened: »Nem számít, mivel találkozom, ezek mind olyan tanulságok, amelyeket le kell vonnom az igazságra való törekvés közben – Isten rendezte el ezeket. Lehet, hogy gyenge vagyok, de nem vagyok negatív, és hálás vagyok, amiért Isten megadja nekem a lehetőséget e tanulságok levonására. Hálás vagyok Istennek, amiért kialakította számomra ezt a helyzetet. Nem adhatom fel az arra irányuló elszántságomat, hogy követem Istent és elnyerem az igazságot. Ha feladnám ezt, akkor az ugyanolyan lenne, mintha engednék a Sátánnak, tönkretéve magamat és elárulva Istent.« Ilyen elszántnak kell lenned. Mindegy, milyen kis dologgal találkozol, ezek mind apró epizódok az életed alakulásában. Nem hagyhatod, hogy útját állják a haladásod irányának. Amikor nehézségekkel találkozol, kereshetsz és várhatsz, azonban a haladásod irányának nem szabad megváltoznia, ugye? (Igen.) Nem számít, mit mondanak mások, vagy miként bánnak veled, és nem számít, Isten miként bánik veled, az elszántságodnak nem szabad megváltoznia” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az embernek csak úgy lehet normális kapcsolata Istennel, ha gyakorta Előtte él). Megértettem Isten szavaiból, hogy Isten azt reméli, továbbra is követni fogom Őt. Még ha nem is támogatott senki, és el is utasított mindenki, akkor sem árulhattam el Istent. Szilárdan megkellett állnom a bizonyságtételemben. Korábban, amikor hallottam a testvéreket beszélni arról, hogy a nehézségek és próbatételek Isten áldásai, nem értettem, mit jelent ez. De ezen a tapasztalaton keresztül némi megértést nyertem. Azáltal, hogy a családom üldözött, megláttam a Sátán rútságát és elvetemültségét. A Sátán fel akarta használni a családomat, hogy arra kényszerítsen, hogy eláruljam Istent, és elveszítsem a megmentés esélyét, de Isten mindig megóvott, hitet adott, és útmutatást adott, hogy egyik nehézséget a másik után legyőzzem. Isten azért engedte meg, hogy a családom üldözzön, hogy tökéletesítsen, hogy megértsem az igazságot, és tisztánlátást nyerjek. Úgy éreztem, hogy egyedül Isten szereti az embereket. Elhatároztam magamban: „Nem számít, milyen gyenge a hús-vér testem, soha nem adom fel az igazságra való törekvést.” Később sikerült visszaszereznem a telefonomat, mert online kellett letennem egy ápolói vizsgát. De a szüleim, attól tartva, hogy továbbra is részt veszek Mindenható Isten Egyházának online összejövetelein, szigorú megfigyelés alatt tartottak. Gyakran szidtak, és az egész családom hidegen és durván beszélt velem. Nagy fájdalmat és gyengeséget éreztem, és gyakran imádkoztam Istenhez, hogy adjon hitet, és erősítse meg a szívemet.

2020 novemberében egy nap éppen egy online összejövetelen vettem részt, amikor édesanyám hirtelen berontott, és azt mondta: „Valaki megtudta, hogy hiszel Mindenható Istenben, és erről kérdezi apádat.” Édesapám ekkor behívott a konyhába, és megkérdezte, hogy járok-e még Mindenható Isten Egyházának az összejöveteleire. Azt feleltem: „Igen.” Édesapám szelíd hangon így szólt: „Drága kislányom, miért jársz még mindig Mindenható Isten Egyházának az összejöveteleire? Már korábban figyelmeztettelek, hogy az nem az igaz út. Azt mondtam a munkatársaimnak, hogy már kiléptél Mindenható Isten Egyházából, de te még mindig jársz összejövetelekre. Akkorát csalódtam benned!” Próbáltam magyarázkodni, de apám arcon köpött, és ököllel a szemembe vágott. Anyám közbelépett, hogy megállítsa, apám pedig megpróbálta meghúzni a hajamat, és azt mondta, ha nem az Úrban fogok hinni vele együtt a gyülekezetben, megöl. Nagyon megijedtem abban a pillanatban, és magamban csendben imádkoztam Istenhez. Látva, hogy nem tagadom meg Mindenható Istent, apám más taktikával próbálkozott. Azt mondta: „Olyan sok éve prédikálok, és soha senki nem mondta, hogy probléma lenne a prédikációimmal, de most a saját lányom száll szembe velem. Mivel nem hallgatsz a prédikációimra, és másokét tartod helyesnek, lemondok a lelkipásztori tisztségemről. Csomagold össze a holmidat, még ma este visszamegyünk a szülővárosunkba!” Anyám és a fivéreim mind sírtak, és könyörögtek, hogy gondoljam meg magam. Apám őrjöngött a dühtől: nemcsak korholt és megpróbált megverni, hanem ráadásul dühében a falat öklözte. Azt mondta, hogy még aznap éjjel elhajt kocsival, és véget vet az életének. Rettegtem. Ha tényleg történne valami apámmal, úgy érezném, hogy szörnyen cserbenhagytam őt. Bár rájöttem, hogy ez a környezet próbatétel számomra, mégis nagyon féltem. Édesanyám arra kényszerített, hogy menjek bocsánatot kérni édesapámtól, mondván, ha bármi történne vele, az mind az én felelősségem lenne, és ő nem bocsátana meg nekem, és a testvéreim sem. Azt is mondta, hogy nagyon nyakas vagyok, és nem vagyok tekintettel az érzéseikre. Látva, hogy a családom ennyire sértett és szomorú, nagyon gyengének éreztem magam. Ekkor eszembe jutottak Isten szavai, amelyek leírják a Sátán módszereit az emberek megrontására: „Az első az irányítás és a kényszer. Vagyis a Sátán minden tőle telhetőt megtesz, hogy átvegye az irányítást a szíved fölött. Mit jelent a »kényszer«? Azt jelenti, hogy fenyegető és erőszakos taktikák segítségével bír engedelmességre, és emlékeztet a következményekre, amennyiben nem engedelmeskedsz. Te pedig félsz, és nem mersz ellenszegülni, így aztán megadod magad” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.). Isten szavaiból megértettem, hogy az egész mögött a Sátán cselvetése állt. A Sátán különféle módszereket és eszközöket használ az emberek irányítására és kényszerítésére, hogy elárulják Istent. Számomra a családom nagyon értékes. Ha miattam bármi rossz történne velük, soha nem tudnék megbocsátani magamnak. Amikor apám azt mondta, hogy elhajt, hogy véget vessen az életének, anyám pedig azt mondta, hogy nem bocsát meg nekem, attól féltem, ha kitartok a Mindenható Istenbe vetett hitem mellett, az egész családom szidni fog, és kidobnak a házból. Ettől elgyengültem. De Isten szavai ráébresztettek arra, hogy a Sátán a családi ragaszkodást használja fel arra, hogy megfenyegessen, és ezáltal próbál rávenni Isten elárulására. Ha egyszer engedelmeskedem édesapámnak és elárulom Istent, nem lesz bizonyságtételem. Elhatároztam, hogy mindenképpen Mindenható Istent kell követnem, és nem engedelmeskedhetek nekik.

Aznap éjjel apám megint elvette a telefonomat, anyám pedig velem aludt, hogy szemmel tartson. Azt is mondták, hogy a lehető leghamarabb visszaküldenek a főiskolára, mert ott nem használhatom a telefonomat, és alig engednek majd ki, így csak nagyon nehezen tudok majd eljutni az összejövetelekre és találkozni a testvérekkel. Az ágyban fekve nem tudtam abbahagyni a sírást. Imádkoztam Istenhez, erőt és bátorságot kérve Tőle. Tudtam, hogy ha továbbra is hinni akarok Istenben és végezni akarom a kötelességemet, az egyetlen választásom az, hogy elhagyom az otthonomat. Máskülönben biztosan visszaküldenének a főiskolára, hogy korlátozzák az Istenbe vetett hitemet. De én csak egy lány voltam; hova mehettem volna? Nem volt pénzem: miből élnék majd? De ha otthon maradok, nem engedik, hogy kövessem Istent. Mit tegyek? Abban a pár napban nem tudtam aludni, és a szívem háborgott. Néha eszembe jutott, hogy mint a legidősebb lánynak, nekem kellene segítenem a szüleimnek a fiatalabb testvéreimről való gondoskodásban. Szakmai képzésen vettem részt, és a diploma megszerzése után munkát találhattam volna. A szüleim olyan sok reményt fűztek hozzám. Hogyan adhattam volna fel a tanulmányaimat? De teremtett lényként Isten kegyelemben részesített azzal a lehetőséggel, hogy végezhetem a kötelességemet az Ő házában. Ezzel Isten felemelt, sőt mi több, ez volt az a feladat, amit teljesítenem kellett. Hogyan választhatnék a tanulmányaim és a hitem között? Újra és újra átgondolva a dolgot, vívódtam magamban és szenvedtem. Akkor eszembe jutott Isten szavainak egy részlete: „Ébredjetek, fivérek! Ébredjetek, nővérek! Az én napom nem késik; az idő élet, és az időt visszaszerezni annyi, mint életet menteni! Az idő nincs messze! Ha megbuktok a főiskolai felvételi vizsgán, akkor újra és újra tanulhattok rá. Az Én napom azonban nem késlekedik tovább. Emlékezzetek! Emlékezzetek! Ezek az Én kedves buzdító szavaim. A világ vége a szemetek előtt bontakozott ki, és a nagy katasztrófa hamarosan elérkezik. Mi a fontosabb: az életetek vagy az alvásotok, ételetek, italotok és ruházatotok? Eljött az idő, hogy mérlegeljétek ezeket a dolgokat! Ne kételkedjetek tovább! Túlságosan féltek, hogy komolyan vegyétek ezeket a dolgokat, nem igaz?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 30. fejezet). Isten szavaiból megtudtam, hogy a katasztrófák már elkezdődtek. 2016-ban egy nagy, 6,7-es erősségű földrengés volt a lakóhelyemen, 2020-ban pedig kitört a globális COVID-19 világjárvány. A katasztrófák egyre nagyobbak lesznek. Isten rejtett eljövetele, hogy elvégezze az emberiség megmentésének munkáját, hamarosan véget ér, és az idő most rendkívül korlátozott. Ha folytatnám a tanulmányaimat, az késleltetné az igazságra való törekvésemet és az életem növekedését, ezért abba akartam hagyni a főiskolát. Tudtam, hogy sok nehézséggel kell majd szembenéznem a jövőben, de hittem, hogy Isten utat nyit majd számomra.

Abban az időben néha a húgom telefonját használtam, hogy belépjek a Facebook-fiókomba és megnézzem az üzeneteket. A testvérek gyakran küldtek nekem Mindenható Isten szavaiból, hogy segítsenek. Láttam Isten ezen szavait: „Akiket Isten »győztesekként« említ, azok, akik még akkor is képesek bizonyságtételükben szilárdan megállni és fenntartani eredendő bizalmukat és odaadásukat Isten iránt, amikor a Sátán befolyása alatt állnak, és amikor a Sátán ostromolja őket, vagyis amikor a sötétség erői között találják magukat. Ha még mindig képes vagy megőrizni a tiszta szívet Isten előtt, és fenntartani az Isten iránti őszinte szeretetedet, bármi történjék is, akkor bizonyságtételedben szilárdan megállsz Isten előtt, és erre mondja Isten, hogy »győztesnek« lenni. Ha a törekvésed kiváló, amikor Isten megáld téged, de az Ő áldásai nélkül visszavonulsz, akkor ez a tisztaság? Mivel biztos vagy benne, hogy ez az út igaz, a végsőkig követned kell azt; meg kell őrizned az Isten iránti odaadásodat. Mivel láttad, hogy Maga Isten jött a földre, hogy téged tökéletesítsen, teljes egészében Neki kell adnod a szívedet. Ha még mindig tudod Őt követni, bármit is tesz, még akkor is, ha a legvégén kedvezőtlen kimenetelt határoz meg számodra, akkor ez a tisztaságod megőrzése Isten előtt. Egy szent lelki test és egy tiszta szűz felajánlása Istennek azt jelenti, hogy megőrzöd az őszinte szívedet Isten előtt. Az emberiség számára az őszinteség a tisztaságot jelenti, az a képesség pedig, hogy őszinte legyél Isten felé, a tisztaság fenntartása. Ezt kellene a gyakorlatba ültetned” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Fenn kell tartanod Isten iránti hűségedet). Megértettem Isten szavaiból, hogy Isten azokat akarja győztesekké tenni, akik a próbatételek során igaz szívüket tudják adni Istennek. Minél nagyobb próbatételeket élnek át ezek az emberek, annál erősebbé válik az Istent szerető szívük. Láttam, hogy Isten a próbatételeket használja arra, hogy tökéletesítse az embereket. Ha belegondolok, ez tényleg így van. Minden alkalommal, amikor üldöztetést éltem át, az Istenbe vetett hitem egy kicsit szilárdabbá vált. Azért szenvedtem ismételten üldöztetést, mert Isten gyakorlatias módon, az érettségemnek megfelelő környezetet teremtett, hogy tökéletesítse a hitemet, és lehetővé tegye az érettségem növekedését. Szívből megköszöntem ezt Istennek. Isten szavai hitet és bátorságot adtak nekem, hogy ragaszkodjak az igaz úthoz. Imádkoztam Istenhez, kérve Őt, hogy segítsen nekem, tegyen képessé arra, hogy alávessem magam Neki, szilárdan megálljak a Neki tett bizonyságtételemben, és ne panaszkodjak Rá, bármilyen fájdalommal is kelljen szembenéznem a jövőben. Egy este eszembe jutottak Péter tapasztalatai, amelyekről korábban beszélgettünk egy összejövetelen. Amikor 18 éves volt, Péter lemondott szüleiről, családjáról, és világi kilátásairól, majd az Istenbe vetett hit útjára lépett. Később, amikor meghallotta az Úr hívását, mindent figyelmen kívül hagyva követte az Urat. Ez nagyon elgondolkodtatott. Tudtam, hogy Mindenható Isten az igaz Isten, a visszatért Úr Jézus, de én semmilyen árat nem fizettem Isten követéséért. Nem tudtam kizárólag Isten követésére összpontosítani. Igazán szégyelltem magam. Mikor végiggondoltam ezt, a szívem felderült, és úgy éreztem, hogy Isten eligazít engem a választásomban. Ki kellett tartanom Isten követésében és a kötelességem végzésében. Ezért a húgom telefonján keresztül kapcsolatba léptem a testvérekkel, elmondtam nekik, hogy fel akarom adni a tanulmányaimat és követni akarom Istent, és hogy ha a szüleim újra megpróbálnak megállítani, megszököm otthonról. Egy nővér beszélgetett velem, és azt mondta: „Lány vagy, és a családod aggódni fog, ha csak úgy megszöksz. Tökéletesen természetes és indokolt, hogy mi Istent követjük. Világosan elmagyarázhatod a dolgokat a szüleidnek, elmondva nekik, hogy te Isten követését választod. Ha még mindig megpróbálnak megállítani, akkor azt az utat kell választanod, amelyen járnod kell az életben.” Úgy éreztem, hogy a nővérnek igaza van, és elkezdtem gondolkodni azon, hogyan fejtsem ki az álláspontomat apámnak.

Váratlanul a következő napokban a szüleim hirtelen nagyon kedvesen viselkedtek velem. Elmondták, milyen keményen dolgoztak, hogy gondoskodjanak rólam, mióta megszülettem. Apám gyakran mondogatta: „Drága kislányom, tudod, mennyire szeretünk téged? Gyerekkorodban asztmás voltál, és éjszaka nehezen kaptál levegőt. Anyáddal az ölünkben tartottunk, és gyógyszerrel kezeltünk. Éjszaka felváltva tartottunk a kezünkben, és segítettünk neked megfordulni. Ha nem gondoztunk volna így, hogyan gyógyulhattál volna meg? Spóroltunk és mindent megvontunk magunktól, hogy a legjobb oktatást adhassuk neked, hogy a jövőben kiemelkedhess a többiek közül. Minden pénzünket rád költöttük. Nem szabad elfelejtened a jóságunkat!” Szüleim szavait hallva megfájdult a szívem, és lekötelezve éreztem magam velük szemben. Később egy összejövetelen beszéltem az állapotomról. Egy nővér felolvasott nekem egy részt Mindenható Isten szavaiból: „Életünk és lelkünk egyaránt Istentől származik, Ő teremtette – nem a szüleinktől, és bizonyosan nem a természettől kaptuk, hanem Isten adta. Csak a hús-vér testünk született a szüleinktől, ahogyan a gyermekeink is tőlünk születnek, de a sorsuk teljes mértékben Isten kezében van. Hogy hinni tudunk Istenben, az egy olyan lehetőség, amelyet Ő adott nekünk; Ő rendelte el, és ez az Ő kegyelme. Ezért szükségtelen, hogy bárki mással szemben tegyél eleget a kötelezettségednek vagy felelősségednek; teremtett lényként csak Istennel szemben kell teljesítened a kötelességedet. Az embereknek mindenekelőtt ezt kell megtenniük, ez a legfontosabb, amit az ember életének elsődleges feladataként meg kell tennie. Ha nem teljesíted jól a kötelességedet, akkor nem minősülsz teremtett lénynek. Lehet, hogy mások szemében jó feleség és szerető anya, kiváló háziasszony, hálás gyermek és a társadalom derék tagja vagy, Isten előtt azonban olyasvalaki vagy, aki lázad Ellene, aki egyáltalán nem teljesítette kötelezettségét, illetve a kötelességét, aki elfogadta ugyan Isten megbízatását, de nem teljesítette azt, aki félúton feladta. Elnyerheti-e Isten jóváhagyását valaki, aki ilyen? Az ilyen emberek értéktelenek” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak akkor tud igazán átalakulni valaki, ha ismeri saját helytelen nézeteit). Miután elolvastam Isten szavait, rájöttem: tévedtem, amikor azt hittem, a szüleim oly sokat tettek értem, ők törődnek velem a legjobban, és hogy Isten követését választani azt jelentené, hogy hálátlan vagyok velük szemben. Valójában Isten volt az, aki mindezt nekem adta. Az életemet és mindent, amire a növekedéshez szükségem van, Isten ruházta rám. Az, hogy a szüleim felneveltek, szintén Isten szuverenitásának és elrendezésének köszönhető. Istennek tartozom hálával, nem a szüleimnek. Eszembe jutott, hogy a szüleim azt mondták: mindent megadtak nekem, amiben örömömet lelhetem, jó oktatást biztosítottak nekem, és nagyon szeretnek. Valójában csak a felszínen voltak jók hozzám. Amikor az Úr visszatérésének fontos ügyével szembesültek, mindig megpróbáltak megakadályozni abban, hogy elfogadjam az igaz utat. Miféle szeretet ez? Azért mondtak ilyeneket, hogy megkísértsenek, hogy eláruljam Istent! Hálás voltam Isten szavainak útmutatásáért, amiért lehetővé tette, hogy átlássak a Sátán mesterkedésein. Később egy egész éjszakát töltöttem azzal, hogy levelet írtam apámnak, amelyben ismét bizonyságot tettem neki Mindenható Isten munkájáról. Írtam arról is, mit éreztem amiatt, hogy nem olvashatom Mindenható Isten szavait, és kifejeztem szilárd elhatározásomat, hogy Mindenható Istent követem. A levél végén ezt írtam: „Az Úr visszatérésének próféciái már beteljesedtek. Mindenható Isten a visszatért Úr Jézus. Sokat beszélgettem veled, de te nem vagy hajlandó meghallgatni, sőt, még üldözöl és akadályozol is. Most azt kérem: add meg nekem a hit szabadságát, és engedd meg, hogy részt vegyek az összejöveteleken. Ha továbbra is akadályozol, akkor egy nap elhagyom az otthonomat. Demokratikus országban élünk, te mégis elvetted tőlem a vallásszabadsághoz való jogomat. Eltökéltem, hogy mindig Mindenható Istent fogom követni; nem tudsz megállítani.” Aztán megmutattam a levelet apámnak. Miután elolvasta, apám azt mondta nekem: „Megtiltom, hogy továbbra is higgy Mindenható Istenben. Már háromszor figyelmeztettelek. Miért ragaszkodsz még mindig a hithez? Miért hozod fel ezt újra és újra? Miért akarsz még mindig csatlakozni az egyházukhoz?” Azt mondtam apámnak: „Már elmondtam, amit mondanom kellett. Bármi történjék is, nem adom fel Mindenható Isten követését!” Apám hallgatott egy pillanatig, majd azt mondta: „Azért taníttattalak, hogy különféle módokon segíthess nekem, de a tudásod most már meghaladja az enyémet, és nemcsak hogy nem segítesz nekem, hanem még azt is állítod, hogy a tanításaim helytelenek. Hogyan prédikálhatnék tovább másoknak? Hogy maradhatnék lelkész? Ha szereted apádat, azt kell tenned, amit mondok. A Biblia azt mondja, a gyermekeknek engedelmeskedniük kell a szüleiknek. Csak úgy tudod bebizonyítani, hogy az út, amelyben hiszel, helyes, ha engedelmeskedsz nekem.” Tudtam: édesapám fél, hogy az, hogy Mindenható Istent követem, befolyásolja az ő lelkészi státuszát, és rontja a hírnevét a hívek előtt. Azt mondtam: „Nagyon szerencsés vagyok, hogy keresztény családba születtem, és gyerekkorom óta tudom, hogy van Isten. De nem minden tanításod helyes. Amit helyesen mondasz, annak engedelmeskedem, de amit helytelenül mondasz, annak nem engedelmeskedhetek. Elfogadtam Isten utolsó napokbeli munkáját, és üdvözöltem az Úr Jézus visszatérését. Ha az utamba állsz, megakadályozod, hogy halljam Isten hangját, és alávessem magam Istennek. Hogyan hallgathatnék rád?” Látva, hogy nem kötök kompromisszumot, apám így folytatta: „Nem kényszerítelek. Választhatod a saját utadat. De tudnod kell, hogy ha hallgatsz rám, harmóniában élhetünk együtt. Ha viszont úgy döntesz, hogy Mindenható Istent követed, a családunk felbomlik, mert különböző utakon járunk. Ez azt jelenti, hogy mostantól elválnak útjaink!” Kicsit megijedtem, és arra gondoltam: „Ha elszakadok a családomtól, hová megyek? Hogyan fogok megélni egyedül?” De tudtam, hogy még ha mindent elveszítek is, nem árulhatom el Istent. Így ismét határozottan azt mondtam apámnak: „Mindenható Istent akarom követni, és a helyes úton akarok járni!”

Ezután egy barátnőmhöz mentem egy másik környékre. Bár a barátnőm nem hitt Istenben, megértett, amikor hallotta, milyen üldöztetést tapasztaltam. Később segítséget kértem egy emberi jogi szervezettől. A munkatársak, miután meghallgatták a vallomásomat, azt mondták, hogy ha a családom korlátozza a vallásszabadságomat, pert indíthatnak, és figyelmeztetést adhatnak ki a szüleimnek. Ezután elvittek egy menedékhelyre. Itt megvolt minden, amire a túléléshez szükségem volt, de nem élhettem gyülekezeti életet, és nem olvashattam Isten szavait, és a szívem még mindig nagyon fájt. Később valaki más telefonját használtam, hogy kapcsolatba lépjek a testvérekkel. Sylvia nővér elmondta, hogy a szüleim annak érdekében, hogy megtaláljanak, összejátszottak a rendőrséggel, akik letartóztattak három testvért, akik kapcsolatban álltak velem. Megdöbbentem. Soha nem gondoltam volna, hogy a rendőrség ilyet tesz. Így az emberi jogi szervezethez fordultam segítségért. Váratlanul aznap délután a szüleim egy csomó rendőrrel együtt eljöttek az emberi jogi szervezet irodájába. Anyám sírt és könyörgött, hogy menjek haza, mondván, nem fognak beavatkozni a hitembe. Ezután megegyeztünk, és az emberi jogi szervezet aláíratta anyámmal a megállapodást. A rendőrség elhitette velem, hogy már elengedték a testvéreket. De amikor a rendőrőrsre értem, a testvérek még mindig a fogdában voltak bezárva, és kiderült, hogy korábban brutálisan megverték őket. Egy nővért úgy megvertek, hogy elájult. Elmondtam a rendőrségnek, miért hagytam el az otthonomat, és hogyan üldözött a családom, és elmagyaráztam, hogy India demokratikus ország, ahol a vallásszabadságot törvény védi, és hogy a szüleim ismételt kísérletei, hogy a hitem feladására kényszerítsenek, nincsenek összhangban az indiai törvényekkel. Egy rendőr vadul rám ordított: „Miféle hit? Hagyd ezt abba! Elárultad a szüleidet a hitedért. Bármi történjék is, engedelmeskedned kell a szüleidnek!” Rettegéssel töltött el, hogy a rendőr kiabál. Korábban csak azt tudtam, hogy a KKP-kormány ellenáll Istennek. Most már láttam, hogy itt is sok rendőr áll ellen Istennek, és gyűlöli Őt. Végül a rendőrfőnök azt mondta: „Megállapodásra kell jutnunk. Hazatérsz és a szüleiddel élsz, a szüleid pedig nem üldözhetnek többé, és nem akadályozhatnak meg abban, hogy higgy Istenben. Az indiai alkotmány 25–28. cikke szerint az indiaiaknak joga van a vallásszabadsághoz. Ezt mindannyiótoknak meg kell jegyeznie.” Anyám beleegyezett.

A rendőrségről való hazatérés utáni harmadik napon az unokatestvéreim a szüleimmel összejátszva csellel rávettek, hogy hazatérjek a szülővárosomba, és elmenjek ott egy templomba. Megkérték az ottani lelkészt, imádkozzon értem, hogy kiűzze az úgynevezett „démonaimat”. Megpróbáltam ellenállni, de nem bírtam velük. Így hát figyelmesen vártam, mit fognak tenni. Együtt énekeltek, úgy hangzott, mintha nagyon szomorúak lennének, behunyták a szemüket, felemelték a kezüket és könnyeztek. Egy lány elájult, és egy padhoz vitték, azt mondván, hogy elhunyt, de fel fog ébredni. Azt hitték, hogy a lány híreket hoz majd a mennyből. Aztán elkezdtek zagyvaságokat beszélni, azt állítva, hogy félre lettem vezetve. A tetteikből láttam, hogyan ámítják ezek a vallásos emberek a többieket, és azt is megértettem, hogy Isten azért engedte meg, hogy ezeket megtapasztaljam, hogy növekedjen a felismerőképességem, tisztán lássam a Sátán elvetemültségét, és tisztán lássam, hogyan csapják be és vezetik félre másokat ezek a vallásos emberek. Pár óra alatt sok jelenlévőt megtévesztettek. Csendben azt mondtam magamban: „Bármit is mondjanak, bármi is történjen, szilárdan ki kell tartanom az álláspontom mellett.” Végül még akkor sem ingattak meg, amikor mindannyian összefogtak ellenem. Látva, hogy a Mindenható Istenbe vetett hitem még mindig szilárd, a családom valami még hihetetlenebb dolgot tett. Másnap reggel az unokatestvéreim és a szüleim erőszakkal elvittek egy olyan helyre, ahol boszorkányságot űztek. Ezt soha nem képzeltem volna – hogy pont a szüleim, akik annyi éve hittek az Úr Jézusban, ilyesmit tegyenek! Korábban hallottam, hogy ha egy varázsló igézést bocsát valakire, az illető megőrülhet. Volt egy kis félelem a szívemben. De aztán eszembe jutott egy film, a Kínzásból született új élet, amely Mindenható Isten Egyháza weboldalán található. A filmben a rendőrség bedrogozott egy nővért, hogy Isten elárulására kényszerítse, és megpróbálták elmeháborodottá tenni. De a nővér Isten szavaira támaszkodott, hogy legyőzze a rendőrség kegyetlenkedését és kínzását, és végül szilárdan megállt a bizonyságtételében, megszégyenítve a Sátánt. Ebből a gondolatból bátorságot merítettem. Küldtem egy SMS-t Sylvia nővérnek, elmondva neki mindent, ami történt. Azt mondta, hogy támaszkodjak Istenre, és küldött nekem néhányat Isten szavaiból is. Isten szavainak egy részlete erőt adott, és több hitet ahhoz, hogy szembenézzek azzal, ami vár rám. Mindenható Isten azt mondja: „Amikor Isten kiválaszt valakit és a Sátán hatalmából a saját házába viszi, akkor vajon a Sátán mer bármilyen feltételt szabni Istennek? Nem mer feltételeket szabni, még mondani sem mer semmit. Ha Isten azt mondja: »Ez az ember az Enyém, és neked nem szabad többé megérintened« – akkor a Sátán engedelmesen átengedi az illetőt. Isten gondoskodása alá és szeme elé kerül a tápláléka, a ruházkodása, a szállása, a közlekedése és minden mozdulata, és Isten engedélye nélkül a Sátán nem meri újra megérinteni az illetőt. Ez mire utal? Azt jelenti, hogy az illető teljes mértékben Isten gondoskodása és oltalma alatt él, nem zavarnak vagy avatkoznak be külső erők, és hogy a mindennapos öröme, bánata és fájdalma teljesen Isten szemének átvizsgálása alá kerül, valamint az Ő gondoskodása és oltalma alá” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az élet értéke csak a teremtett lény kötelességének jó végrehajtásában rejlik). Megértettem Isten szavaiból, hogy a Sátán is Isten kezében van, és Isten engedélye nélkül a Sátán semmit sem mer tenni. Már nem féltem semmilyen módszertől, amivel a családom megpróbált megijeszteni, semmilyen taktikától, amit azért vetettek be, hogy Isten elárulására kényszerítsenek. Látva, hogy keresztény létükre képesek gonosz szellemeket imádni, és hogy ennyi évnyi Úrban való hit után képesek olyan dolgokat tenni, amelyekkel elárulják és megszégyenítik Istent, különösen nagyot csalódtam bennük. Csak azért, mert elfogadtam Mindenható Istent, ilyen módszerekhez folyamodtak, hogy megzavarjanak és arra kényszerítsenek, hogy eláruljam az igaz utat. Ennyire gyűlölték az igazságot! Azt mondtam anyámnak: „Miért teszitek ezt? Nem tudjátok, hogy ez boszorkányság, hogy ez a Sátán és gonosz szellemek? Ti hisztek az Úrban, mégis, hogy megakadályozzatok abban, hogy elfogadjam Isten új munkáját, konkrétan a Sátánhoz és gonosz szellemekhez fordultatok!” Anyám azt mondta: „A te érdekedben tesszük. Az Istenhez intézett imáink nem tudtak megváltoztatni, de a Sátán segíthet ebben. Nem azért vagyunk itt, hogy imádjuk őket.” Látva valódi arcukat, nagyon szomorúnak éreztem magam. Semmiben sem különböztek az álhívőktől. Nem számítottam viszont arra, hogy a varázsló, tudva, miért vitt oda a családom, azt mondta nekem: „Drágám, imádkozz ahhoz az Istenhez, akiben hiszel! Csak egy Isten van, és az az Isten, akiben te hiszel, az a helyes Isten.” Nagyon boldog voltam, és igazán láttam Isten oltalmát. Isten irányít mindent. Minden sikertelen próbálkozásuk után a szüleim látták, hogy nem bírnak velem, így beleegyeztek, hogy többé nem korlátozzák az összejöveteleken való részvételemet, nem avatkoznak be a hitembe, és nem törődnek azzal, hogy járok-e főiskolára vagy sem. 2021. január 12-én végre nyíltan részt vehettem az online összejöveteleken otthonról. Bár a szüleim néha még mindig szidtak, és amikor látták, hogy részt veszek az összejöveteleken, próbáltak rábeszélni, hogy menjek vissza a főiskolára befejezni a tanulmányaimat, ez már nem volt rám hatással. Később elhagytam az otthonomat, és teljes munkaidőben kezdtem végezni a kötelességemet a gyülekezetben.

Miután átéltem ezt a tapasztalatot, igazán éreztem, hogy minden Isten kezében van. Isten ezeket a nehéz körülményeket használta fel, hogy tökéletesítse a hitemet, és hogy lehetővé tegye számomra, hogy tisztábban lássam a családomat és a vallásos embereket. A családom nemzedékek óta hisz az Úrban, és sokan lelkipásztorok. Korábban azt hittem, őszintén szolgálják és szeretik Istent, de Isten utolsó napokbeli munkája mindannyiukat felfedte. Most tisztán látom az igazságot gyűlölő lényegüket. Egyáltalán nem őszintén hisznek Istenben. Ellenállnak Istennek. Isten szavai vezettek és adtak útmutatást, hogy szilárdan megálljak a családom minden oldalról érkező támadásai közepette. Hála legyen Istennek! Soha nem fogom megbánni, hogy Mindenható Istent követem.