35. Elmélkedés arról, hogy nem végeztem valódi munkát

2023 májusában én lettem a szövegalapú munka felelőse. Október közepén az egyik csoportvezetőt elbocsátották, mivel nem végzett valódi munkát, később pedig Li Cse testvért választották meg csoportvezetőnek. Ekkor a vezető külön levelet küldött, hogy emlékeztessen: Li Cse átlagos képességű, és nincs meg a munkaképessége, ezért arra kért, hogy többet segítsem és támogassam őt. Így még aznap írtam egy levelet Li Csének, amelyben bemutattam a csoporttagok konkrét helyzetét, a csoportban felmerülő sürgős problémákat és így tovább, és megkértem, hogy ennek megfelelően rangsorolja a feladatokat. Li Cse válaszolt, és azt írta, hogy eleinte úgy érezte, a képessége nem elegendő, túl sok a hiányossága, és nem alkalmas a csoportvezetői kötelességre, de miután olvasta Isten szavait, megváltoztatta a helytelen állapotát, és tervet készített az elkövetkező munkára. Azt gondoltam magamban: „Li Csének van némi belépése az életbe. Bár a munkaképessége hiányos, amíg ő egy igaz ember, nem kell félni a hiányosságoktól, én pedig többet tudom támogatni és segíteni őt.” Úgy éreztem, ha egyszer felfog néhány alapelvet, és némi munkatapasztalatot szerez, minden rendben lesz. Ezután szorosan nyomon követtem Li Cse munkáját. Képes volt elfogadni az általam adott javaslatokat, és időben visszajelzést adott a munka részleteiről.

Kicsivel több mint egy hónap alatt Li Cse fokozatosan talált három, szövegalapú munkát végző csapattagot, akik mind rendelkeztek némi képességgel. Meglehetősen boldog voltam, és arra gondoltam: „Én mindig küzdöttem, hogy megfelelő embereket találjak, de Li Cse épp csak megérkezett, és máris talált megfelelő embereket. Úgy tűnik, Li Cse munkaképessége nem is olyan rossz.” Arra az időre gondoltam, amikor három csoport munkájáért és az emberek gondozásáért feleltem. Akkoriban mindennap nagyon elfoglalt voltam, de most, hogy Li Cse nagyrészt belejött a munkájába, kicsit fellélegezhettem. Ezután már nem követtem nyomon olyan szorosan a munkáját. Fél hónappal később észrevettem, hogy a csoport, amelyért Li Cse felelt, nem nyújtott be egyetlen tapasztalati tanúságtétel-cikket sem. Kicsit értetlenül álltam a dolog előtt: „Li Cse azt mondta, hogy a három nővérnek, akik nemrég csatlakoztak a csoporthoz, van némi képessége, akkor miért nincs semmi eredménye a kötelességüknek? Lehet, hogy még nem fogták fel az alapelveket, mert még csak most kezdték a képzést?” Erre gondolva elmentem ellenőrizni, hogyan halad a csoport a tapasztalati tanúságtétel-cikkek átvizsgálásával. Láttam, hogy Li Cse fel tud ismerni néhány problémát a tapasztalati tanúságtétel-cikkekben, és hogy nincs nyilvánvaló eltérés a munkában. Azt gondoltam: „A Li Cse felelőssége alá tartozó munka eredményei mindig is gyengék voltak. Nem várható el, hogy az eredmények azonnal javuljanak. Talán idővel javulni fognak.” Ekkor arra is gondoltam: „Vajon tovább kellene vizsgálódnom?” De amint arra gondoltam, hogy mennyi időt kellene a problémák megoldásával töltenem, ha tényleg lennének problémák, és hogy még két másik csoport munkáját is nyomon kell követnem, úgy éreztem, hogy ha ebbe is bele kellene folynom, teljesen kimerülnék! Hosszas gondolkodás után végül úgy döntöttem, jobb, ha ezt egyszerűen Li Cse vizsgálja ki és oldja meg. Egyszer megtudtam, hogy Lu Jüan, egy újonnan áthelyezett nővér, ellenállást tanúsított Li Cse nyomon követésével és felügyeletével szemben, úgy érezve, hogy a munka előrehaladásával kapcsolatos folyamatos érdeklődés csak az idejét pazarolja, és ezt a nézetét még mások előtt is kifejezte. Tudtam, hogy a hozzáállása helytelen, és lehetetlenné teszi Li Cse számára a munka nyomon követését, de nem vizsgáltam ki jobban az ügyet, és nem próbáltam megoldani; csak megkértem Li Csét, hogy vállaljon közösséget Lu Jüannal. Később Li Cse azt jelentette, hogy Lu Jüan normálisan végzi a kötelességeit, így nem követtem tovább az ügyet.

Mielőtt észbe kaptam volna, már december közepe volt, és rájöttem, hogy a csoport, amelyért Li Cse felelt, még mindig nem nyújtott be sok tapasztalati tanúságtétel-cikket. Rájöttem, hogy valami nincs rendben, ezért gyorsan írtam egy levelet, hogy megkérdezzem Li Csét a helyzetről. Azt írta, hogy nincs jó állapotban, és hogy több testvér azt mondta, nem tud valódi munkát végezni, és nem tudja megoldani a nehézségeket, amelyekkel a kötelességeik során szembesülnek, és hogy fontolgatják, hogy jelentik őt. Ekkor megdöbbentem. Korábban nem volt képes némi munkát végezni? Hogy jutott hirtelen oda a dolog, hogy jelentik őt? Kicsit megijedtem. Hogy ennek a csoportnak a munkája így alakult, azzal függött össze, hogy ebben az időszakban én nem végeztem valódi munkát. Gyorsan elmentem a csoporthoz, hogy megértsem a helyzetet. Meglepetésemre Li Cse úgy érezte, gyenge a képessége, és nem lehet csoportvezető, ezért vállalta a felelősséget, és lemondott. Hiába próbált a vezető közösséget vállalni vele és segíteni, nem használt. Miután Li Cse elment, rájöttem, hogy a csoportnak, amelyért felelt, rengeteg problémája van. Lu Jüan folyamatosan kiadta magából a negativitást. Úgy vélte, Li Cse felügyelete és a munka ellenőrzése csak pazarolja az idejét, emiatt Li Cse nem tudta nyomon követni a munkát, ami súlyosan késleltette és akadályozta a szövegalapú munkát. Az új nővérek, akik épp csak elkezdték a képzést, féktelenek és fegyelmezetlenek voltak, a kötelességeikben pedig szervezetlenek, és amikor nehézségekbe ütköztek, egyszerűen továbbpasszolták azokat Li Csének. De Li Cse soha nem mutatott rá a kötelességeikhez való hozzáállásukkal kapcsolatos problémára, és a felsőbb vezetőknek sem jelentette azt. Csak hagyta, hogy továbbra is a csapatban tengődjenek, és hanyagok legyenek. Miután mindezt megtudtam, megdöbbentem. Li Cse semmilyen eredményt nem ért el a munka nyomon követésében ez alatt a három hónap alatt. A csoporttagok súlyosan felületesek voltak a kötelességükben, nekem pedig fogalmam sem volt róla. Ez megbénította a szövegalapú munka ezen részét. Igazán bántam, hogy nem voltam szorgalmasabb! Később elbocsátottam a csoport alkalmatlan tagjait, és áthelyeztem oda néhány új munkatársat, és csak ekkor kezdett a munka fokozatosan javulni.

Ezután az eset után nagy bűntudatom volt. Tisztában voltam vele, hogy Li Cse képessége átlagos, és hogy a munkaképessége nem túl jó, hát hogyan engedhettem el a gyeplőt, és hanyagolhattam el ennek a csoportnak a munkáját? Ha több figyelmet fordítottam volna a munka nyomon követésére és kivizsgálására, korábban felfedezhettem volna Li Cse problémáit, és elkerülhettem volna ezeket a következményeket. Elkerülhetetlen felelősségem volt abban, hogy a munka így alakult. Abban az időben gyakran kerestem elő és olvastam Isten szavaiból azokat, melyek leleplezik a hamis vezetőket. Volt köztük egy passzus, amely különösen kapcsolódott az állapotomhoz. Isten azt mondja: „A hamis vezetők soha nem kérdeznek rá a különböző csoportfelügyelők munkával kapcsolatos helyzetére, és nem követik azt nyomon. A különböző csoportok felügyelőinek és a különféle fontos munkákért felelős személyeknek az életbe való belépésére sem kérdeznek rá, nem követik nyomon és nem fogják fel azt, ahogyan a gyülekezeti munkához és a kötelességeikhez, az Istenbe vetett hithez, az igazsághoz és Magához Istenhez való hozzáállásukat sem. Nem tudják, hogy keresztülmentek-e bármilyen átalakuláson vagy növekedésen ezek az egyének, ahogyan a munkájuk terén esetlegesen fennálló különféle problémákról sem tudnak; különösen nem tudnak a munka különböző szakaszaiban bekövetkező hibáknak és elhajlásoknak a gyülekezet munkájára és Isten választott népének az életbe való belépésére gyakorolt hatásáról, miként arról sem, hogy kiigazításra kerültek-e valaha is ezek a hibák és elhajlások. Teljességgel tudatlanok mindezeket a dolgokat illetően. Ha semmit sem tudnak ezekről a részletes állapotokról, passzívvá válnak, valahányszor problémák merülnek fel. A hamis vezetők azonban egyáltalán nem vesződnek ezekkel a részletes problémákkal, miközben a munkájukat végzik. Úgy hiszik, hogy a különböző csoportfelügyelők kinevezése és a feladatok kiosztása után az ő munkájuk el van végezve – hogy az jól elvégzett munkának számít, és ha egyéb probléma merül fel, az már nem az ő gondjuk. Mivel a hamis vezetők elmulasztják a különböző csoportfelügyelők felügyeletét, irányítását és nyomon követését, és nem tesznek eleget a felelősségeiknek ezeken a területeken, ennek eredményeképpen felfordulás lesz a gyülekezeti munkából. Ilyen az, amikor a vezetők és a dolgozók elhanyagolják a felelősségeiket. Isten át tudja vizsgálni az emberi szív mélységeit; ez egy olyan képesség, amelynek az emberek híján vannak. Éppen ezért az embereknek szorgalmasabban és figyelmesebben kell dolgozniuk, rendszeresen ki kell menniük a munkaterületre, hogy nyomon kövessék, felügyeljék és irányítsák a munkát annak érdekében, hogy biztosítsák a gyülekezeti munka normális előrehaladását. Világos, hogy a hamis vezetők teljességgel felelőtlenek a munkájukban, és sohasem felügyelik, követik nyomon és irányítják a különböző feladatokat. Ennek eredményeképpen egyes felügyelők nem tudják, hogy miként oldják meg a munkában felmerülő különböző problémákat, és annak ellenére megmaradnak felügyelői szerepükben, hogy közel sem eléggé kompetensek a munka elvégzéséhez. Végül aztán újra meg újra késedelmet szenved a munka, ők pedig teljesen elrontják az egészet. Ez a következménye annak, hogy a hamis vezetők nem kérdeznek rá a felügyelők helyzetére, nem felügyelik és nem követik nyomon azt, és ezt a kimenetelt teljességgel az idézi elő, hogy a hamis vezetők elhanyagolják a felelősségüket” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (3.)). Isten azt mondja, hogy a hamis vezetők felelőtlenek a kötelességeikben, és nem végeznek valódi munkát. Miután kiválasztanak egy felügyelőt, azt hiszik, hogy minden rendben van, és mostantól levehetik a kezüket a munkáról. Így nem vizsgálják ki és nem fogják fel a munka különböző tételeinek részleteit. Még azt sem tudják, hogy a felügyelő vagy a kötelességet végzők alkalmasak-e, vagy hogy a munka megrekedt-e, ami súlyos kárt okoz a munkában. Ez egy jóhiszemű hamis vezető. Én pontosan olyan hamis vezető voltam, amilyenről Isten beszél. Miután Li Csét megválasztották csoportvezetőnek, láttam, hogy talált három, szövegalapú munkát végző csapattagot, és amikor egyeztettem vele a munkáról, a hozzáállása mindig elég jó volt. Így azt hittem, Li Cse megbízható munkát végez, és nyugodtan rábízhatom a munkát. Ezután bürokratává váltam, nem felügyeltem és nem követtem nyomon a munkáját. Ennek eredményeként nem tudtam, hogy Li Cse küzd a kötelességeiben, és arról sem volt fogalmam, hogy a csoporttagok elhanyagolják a megfelelő feladatokat, és felületesek. Valójában tudtam, hogy a csoportjukban folyó munka következetesen nem hoz eredményt, de féltem, hogy ha megvizsgálom a részleteket, időt és energiát kell fordítanom a problémák megoldására, ezért a kezelését Li Csére hagytam. Ráadásul Lu Jüan nem engedte, hogy mások felügyeljék a kötelességeiben. Folyamatosan kiadta magából a negativitást a csoportban, ami akadályozta a szövegalapú munkát. Nem lepleztem le a problémáit, hanem hagytam, hogy Li Cse kezelje őket, és utána nem követtem nyomon az eredményeket. Ez oda vezetett, hogy a problémák megoldatlanok maradtak, ami késleltette a munka előrehaladását. Ezt látva rájöttem, hogy valóban hamis vezető voltam. Nem hagytam mást magam után a kötelességeimben, csak vétkeket.

Később elgondolkodtam: „Miért bíztam meg annyira Li Csében?” Isten szavait olvastam: „A hamis vezetők soha nem érdeklődnek azokról a felügyelőkről, akik nem végeznek tényleges munkát, illetve akik nem a megfelelő munkájukkal foglalkoznak. Azt gondolják, hogy csak meg kell választaniuk egy felügyelőt, és ezzel készen is vannak, és hogy a felügyelő azután már maga tudja kezelni az összes munkával kapcsolatos dolgot. A hamis vezetők tehát mindössze összejöveteleket tartanak időnként, és nem felügyelik a munkát, nem is kérdeznek rá, hogy az hogy megy, hanem olyan főnökként viselkednek, aki kivonja magát a munkából. [...] Képtelenek arra, hogy ők maguk valós munkát végezzenek, és a csoportvezetők és felügyelők munkáját illetően sem pedánsak – nem követik nyomon és nem kérdeznek utána. Az emberekről alkotott nézetük mindössze a saját benyomásaikon és képzelődéseiken alapul. Amikor azt látják, hogy valaki már egy ideje jól teljesít, azt gondolják, hogy az illető örökké jó lesz és nem fog megváltozni; senkinek sem hisznek, aki azt mondja, hogy probléma van az adott személlyel, és nem törődnek vele, ha valaki figyelmezteti őket vele kapcsolatban. Szerintetek buták a hamis vezetők? Buták és ostobák. Mi miatt buták? Könnyelműen vetik valakibe a bizalmukat abban a hitben, hogy mivel az illető a megválasztásakor esküt tett és hozott egy elhatározást, és könnytől áztatott arccal imádkozott, az azt jelenti, hogy megbízható is, és hogy soha nem lesz semmi gond azzal, ha ő veszi át a munka irányítását. A hamis vezetők nem értik az emberek természetét; fogalmuk sincs a romlott emberiség igazi helyzetéről. Ezt mondják: »Hogyan változhatna valaki rossz irányba, miután felügyelővé választották? Hogyan bújhatna ki a munkája alól az, aki olyan intenzívnek és megbízhatónak tűnik? Nem fog ilyet tenni, ugye? Ő nagy integritással rendelkezik.« Mivel a hamis vezetők túl sok hitet vetnek a saját képzelődéseikbe és érzéseikbe, ez végül képtelenné teszi őket a gyülekezeti munkában felmerülő számos probléma időben történő megoldására, valamint emiatt nem tudják haladéktalanul elbocsátani az érintett felügyelőt és kiigazítani a számára kijelölt kötelességet. Ők valódi hamis vezetők. [...] a hamis vezetőknek van egy végzetes hibájuk: könnyen megbíznak emberekben a saját képzelődéseik alapján. Ez pedig amiatt van, hogy nem értik az igazságot, ugye? Hogyan leplezi le Isten szava a romlott emberiség lényegét? Miért kellene emberekben bízniuk, amikor Isten sem bízik bennük? A hamis vezetők túlságosan arrogánsak és önelégültek, nem igaz? Ezt gondolják: »Biztosan nem ítéltem meg tévesen ezt az illetőt, nem lehet semmi probléma ezzel az emberrel, akit én megfelelőnek ítéltem; egész biztosan nem olyasvalaki, aki elmerül az evésben, ivásban és szórakozásban, vagy aki a kényelmet szereti, a kemény munkát pedig gyűlöli. Teljességgel megbízható, és lehet rá számítani. Nem fog megváltozni; ha megváltozna, az azt jelentené, hogy tévedtem vele kapcsolatban, nem igaz?« Miféle logika ez? Talán valamiféle szakértő vagy? Talán röntgenszemed van? Rendelkezel ezzel a különleges képességgel? Egy vagy két évig együtt élhetsz valakivel, de vajon képes lennél meglátni, hogy ki is ő valójában anélkül, hogy adódna egy megfelelő körülmény, amely teljességgel leleplezi az illető természetlényegét? Ha Isten nem fedné fel, három vagy akár öt éven át is élhetnél mellette, és még mindig nehezen látnád csak meg, hogy pontosan miféle természetlényege is van. És mennyivel inkább igaz ez, ha ritkán látod az illetőt, ha ritkán vagy együtt vele? A hamis vezetők könnyelműen megbíznak egy emberben egy pillanatnyi benyomás alapján vagy azért, mert valaki más pozitívan értékelte őt, és rá merik bízni egy ilyen emberre a gyülekezet munkáját. Vajon nem rendkívül vakok, amikor így tesznek? Nem vakmerően viselkednek ilyenkor? És vajon nem rendkívül felelőtlenek a hamis vezetők, amikor így végzik a munkájukat?” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (3.)). Miután Isten szavait olvastam, megértettem, miért bíztam meg könnyen az emberekben. A legfőbb ok az volt, hogy nem értettem az igazságot, és nagyon arrogáns voltam, és hogy az elképzeléseim és képzelődéseim szerint mértem fel az embereket. Úgy ítéltem meg, hogy egy ember képes valódi munkát végezni pusztán azért, mert egy pillanatra mutatott egy kis jó teljesítményt. Ez oda vezetett, hogy túlságosan megbíztam az emberekben, és elmulasztottam felügyelni és nyomon követni a munkát. Valójában a vezető emlékeztetett rá, hogy Li Cse képessége és munkaképessége nem túl jó, és azt mondta, hogy kövessem nyomon részletesebben a munkát, vezéreljem és segítsem őt többet a munka elvégzésében. De mivel Li Cse talált három szövegalapú munkát végző csapattagot, és észrevett néhány problémát a tapasztalati tanúságtétel-cikkekkel kapcsolatban, megváltoztattam a róla alkotott véleményemet, azt gondolva, hogy van némi munkaképessége, és a képessége nem is olyan rossz. Ezután levettem a kezem a munkájáról, és ritkán követtem nyomon, vagy kérdeztem róla. Ennek eredményeként sok problémát nem fedeztem fel vagy oldottam meg, ami késedelmet okozott a munkában. Valójában, ha alaposan visszagondolok, rájöttem, hogy a három tagból kettőt a vezető biztosított, és Li Cse csak a kötelességeik elrendezéséért felelt. Továbbá az oka annak, hogy észre tudott venni néhány problémát a cikkekkel kapcsolatban, az volt, hogy korábban gyakorolta a cikkírást, és fel tudott fogni néhány alapelvet. De amikor valódi munkát kellett végezni, és az igazságot kellett használni olyan problémák megoldására, mint a csoporttagok helytelen állapota és a kötelességeikhez való rossz hozzáállás, arra nem volt képes. Nem az igazságalapelvek szerint mértem fel az embereket, és ráadásul átadtam magam a kényelemnek, és nem voltam hajlandó szenvedni vagy árat fizetni, nem követtem nyomon és nem vezéreltem részletesen Li Cse munkáját, ami kárt okozott a munkában. Ezen elgondolkodva bűntudatot és megbánást éreztem a szívemben. Rájöttem, hogy a szemem és a szívem is teljesen vak volt!

Ezután kerestem Isten szavait, hogy elolvassam, hogyan kell valódi munkát végezni. Isten azt mondja: „Nem számít, milyen fontos munkát végez egy vezető vagy dolgozó, és milyen természetű ez a munka, az első számú prioritásuk az, hogy megértsék és felfogják, hogyan folyik a munka. Személyesen ott kell lenniük, hogy nyomon kövessék a dolgokat, és kérdéseket tegyenek fel, első kézből szerezve információkat. Nem szabad pusztán a hallottakra hagyatkozniuk, vagy mások beszámolóit meghallgatniuk. Inkább saját szemükkel kell megfigyelniük a személyzet helyzetét és azt, hogy miként halad a munka, és meg kell érteniük, milyen nehézségek vannak, vannak-e olyan területek, amelyek ellentétben állnak a Fennvaló követelményeivel, megszegik-e az alapelveket, vannak-e megzavarások vagy akadályozások, hiányoznak-e a szakmai munkához szükséges eszközök vagy a kapcsolódó oktatóanyagok – mindezeket folyamatosan figyelemmel kell kísérniük. Bármennyi beszámolót is hallgatnak meg, vagy bármennyit is szűrnek le a szóbeszédből, egyik sem ér fel a személyes látogatással; pontosabb és megbízhatóbb, ha a saját szemükkel látják a dolgokat. Ha már ismerik a helyzet minden aspektusát, jó elképzelésük lesz arról, hogy mi történik. Különösen tisztán és pontosan fel kell fogniuk azt, hogy ki jó képességű és művelésre érdemes, mivel csak ez teszi lehetővé számukra, hogy pontosan műveljék és használják az embereket, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a vezetők és a dolgozók jól végezzék a munkájukat” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.)). Isten azt mondja, hogy ahhoz, hogy jól végezzünk valódi munkát, a kulcs az, hogy ne legyünk tekintettel a hús-vér testre, és ne csak mások beszámolóit hallgassuk meg. Személyesen kell részt vennünk benne, mélyrehatóan be kell mennünk magának a munkának a helyszínére, és meg kell értenünk a munka részleteit. Amikor problémákat fedezünk fel, személyesen részt kell vennünk azok megoldásában. Egy bizonyos idő elteltével nyomon kell követnünk a munka eredményeit, nem szabad csak végrehajtani anélkül, hogy nyomon követnénk. Így szívemben Istenhez imádkoztam, mondván, hogy nem leszek többé bürokrata, és ezután elkezdtem a részletes munkavégzésre összpontosítani, személyesen kérdezősködtem bizonyos ügyekről, és dolgoztam azok megoldásán. Abban az időben a Szu Csing nővér felelőssége alá tartozó csoport munkája nem hozott eredményt, és amikor elmentem, hogy megvizsgáljam a munkát, beszámolt arról, hogyan végzett valódi munkát, és hogyan szenvedett és fizetett árat. Hallva a beszámolóját, úgy tűnt, hogy Szu Csing sok dolgot csinált, de ez nem volt összhangban a munka eredményeivel, így elkezdtem részletesen kivizsgálni a munkát. Rájöttem, hogy Szu Csinget nagyon foglalkoztatta a hírneve és a státusza, és amikor beszámolt a munkáról, csak a jó hírekről számolt be, a rosszakról nem. Amikor a munka részleteiről érdeklődtem, mindig kerülte a kulcsfontosságú kérdéseket, és a kivizsgálás és a kikérdezés után megbizonyosodtam arról, hogy Szu Csingnek nincs munkaképessége, ezért elbocsátottam. Mivel akkor nem találtam megfelelő személyt csoportvezetőnek, magam vállaltam el a részletes munka egy részét. A munkában való tényleges részvétel és nyomon követés két hónapja alatt javultak a cikkekkel kapcsolatos munka eredményei, és megízleltem a valódi munka végzésének édességét.

Mielőtt észbe kaptam volna, eljött az április. A három csoport munkája, amelyért feleltem, fokozatosan haladást mutatott, és azonosítottuk a csoportvezető-jelölteket. Szívemben azt tervezgettem: „A munka végre sínen van, és amíg rendszeresen nyomon követem a dolgokat, mindennek rendben kell lennie, és végre pihenhetek.” Fokozatosan már csak a naponta benyújtott tapasztalati tanúságtétel-cikkekre összpontosítottam, és többé nem kezdeményeztem, hogy megvizsgáljam a munka részleteit. Egy júniusi napon megnéztem egy tapasztalati tanúságtétel-videót, ahol a testvér gyülekezetvezető volt, és az evangelizációs munkáért felelt. Meglehetősen részletesen végezte a munkát, és jól ismerte az evangélium minden lehetséges befogadójának helyzetét. Összehasonlítottam magam vele, és rájöttem, hogy messze le vagyok maradva. Különösen az azt megelőző fél hónapban elégedtem meg azzal, hogy a tapasztalati tanúságtétel-cikkeket benyújtották, és nem vizsgáltam meg az egyes csoportok munkájának részleteit. Rájöttem, hogy kicsit hanyag lettem a munkámban, és gyorsan változtattam a dolgokon. Elkezdtem ellenőrizni több csoport munkáját, és csak ekkor fedeztem fel, hogy az egyik csoportnál hatalmas elmaradásban vannak a még át nem vizsgált tapasztalati tanúságtétel-cikkek, és hogy egy másik csoport rendkívül eredménytelen a kötelességében, és a munkájuk eredménye jelentősen romlott... Minél többet ellenőriztem, annál több problémát találtam. Olyan dühös voltam magamra: „Miért nem fedeztem fel korábban ezeket a problémákat? Hogyan léphettem újra a hamis vezető útjára akaratom ellenére?” Ezután imádkoztam, hogy keressek.

Keresésem során olvastam egy passzust Isten szavaiból: „Van a hamis vezetőknek egy másik típusa is, amelyikről gyakran beszéltünk, amikor »a vezetők és a dolgozók felelősségének« témájáról beszéltünk. Az ilyen típusú hamis vezetők rendelkeznek némi képességgel, nem nehéz felfogásúak, vannak módjaik, módszereik és terveik a problémák megoldására a munkájuk terén, és amikor valamilyen munkát kapnak, az elvárthoz közeli színvonalon képesek azt megvalósítani. A munka során felmerülő bármilyen problémát fel tudnak fedezni, és némelyiket meg is tudják oldani; amikor hallják a problémákat, amelyeket egyes emberek jelentenek, vagy megfigyelik némelyek viselkedését, megnyilvánulásait, beszédét és cselekedeteit, reagálnak rájuk a szívükben, és megvan a maguk véleménye és hozzáállása. Természetesen ha ezek az emberek törekednek az igazságra és van teherérzetük, akkor ezek a problémák mind megoldhatók. Az olyan típusú emberek felelősségi körébe tartozó munkák során azonban, akikről ma beszélünk, a problémák váratlanul megoldatlanok maradnak. Miért van ez? Azért, mert ezek az emberek nem végeznek valódi munkát. Szeretik a lazaságot és gyűlölik a kemény munkát, csupán felületes erőfeszítéseket tesznek a felszínen, szeretnek tétlenkedni és élvezni a státuszból fakadó előnyöket, szeretnek parancsolgatni az embereknek, és mindössze jártatják egy kicsit a szájukat, és tesznek néhány javaslatot, s ezzel elvégzettnek tekintik a munkájukat. Semmit sem viselnek a szívükön a gyülekezet valódi munkájából, sem az Isten által rájuk bízott kritikus fontosságú munkákból – nincs meg ez a teherérzetük, és még ha újra meg újra hangsúlyozza is ezeket a dolgokat Isten háza, akkor sem viselik azokat a szívükön. [...] Mi a probléma az ilyen típusú emberekkel? (Túlságosan lusták.) Mondjátok meg Nekem, kiknek van súlyos problémájuk: a lusta embereknek vagy a gyenge képességű embereknek? (A lusta embereknek.) Miért van súlyos problémájuk a lusta embereknek? (A gyenge képességű emberek nem lehetnek vezetők vagy dolgozók, de valamennyire hatékonyak lehetnek, amikor a képességeik körébe eső kötelességet végeznek. A lusták ezzel szemben semmit sem tudnak elvégezni; még ha vannak is képességeik, az mit sem ér.) A lusta emberek semmit sem tudnak csinálni. Két szóval összefoglalva: hasznavehetetlen emberek; teljességgel haszontalanok. Nem számít, mennyire jó képessége van a lusta embereknek, az nem egyéb, mint puszta kirakat; még ha jó képességűek is, semmi haszna. Túlságosan lusták – tudják, hogy mit kellene tenniük, de nem teszik, és még ha tudják is, hogy probléma valami, nem keresik az igazságot a megoldása végett, és noha tudják, hogy milyen nehézségeket kellene elszenvedniük azért, hogy hatékony legyen a munka, mégsem hajlandóak ilyen érdemleges szenvedést elviselni – így aztán nem nyerhetnek el semmilyen igazságot, és nem végezhetnek valóságos munkát. Nem szeretnék elviselni azokat a nehézségeket, amelyeket viselniük kellene az embereknek; csak a kényelemben való elmerülést, az örömteli idők és a szabadidő élvezetét, valamint a szabad és nyugodt élet élvezetét ismerik. Hát nem hasznavehetetlenek? Azok az emberek, akik nem tudnak nehézséget elviselni, nem érdemlik meg az életet. Akik folyton csak parazitaként akarnak élni, lelkiismeret és józan ész nélkül valók; vadállatok, és az ilyen emberek még munkavégzésre is alkalmatlanok. Mivel nem tudnak nehézséget elviselni, még ha végeznek is munkát, nem képesek jól végezni azt, és ha el szeretnék nyerni az igazságot, erre még kevesebb remény van. Az, aki nem tud szenvedni és nem szereti az igazságot, hasznavehetetlen ember; még munkavégzésre sem alkalmas. Vadállat, és szemernyi emberi mivolt sincs benne. Az ilyen embereket ki kell iktatni; csakis ez felel meg Isten szándékainak” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (8.)). Amikor olvastam Isten leleplezését az olyan hamis vezetőkről, akiknek van képességük, de nem végzik megfelelően a kötelességeiket, szíven ütött a dolog. A múltban mindig azt hittem, hogy nem vagyok túl lusta, és soha nem azonosítottam magam az Isten által leleplezett haszontalan emberrel, de ezúttal a tényekkel szembesülve be kellett ismernem, hogy annak a gyökere, hogy nem végeztem valódi munkát, az volt, hogy szeretem a kényelmet, utálom a kemény munkát, áhítozom a könnyebbségre, és túl lusta vagyok. Visszatekintve arra az időre, amikor felügyeltem a munkát, kezdetben tudtam némi felelősséget vállalni, elviselni némi nehézséget és fizetni némi árat, és a munka mutatott némi haladást. De amikor láttam némi eredményt a munkában, felébredt bennem a kényelem iránti vágy, és elkezdtem áthárítani a munkát a csoportvezetőkre, és titokban élveztem a pihenést. Mindennap megelégedtem azzal, hogy csak átvizsgáltam a cikkeket, és nem akartam szellemi erőfeszítést tenni, hogy aktívan gondolkodjak az egyes csoportok problémáin. Nagy lendülettel kezdtem a kötelességem végrehajtását, de nem tudtam végigvinni, és mindig a legkönnyebb utat választottam. Ez azt jelentette, hogy a munkában felmerülő problémákat nem lehetett időben felfedezni és megoldani. Isten elmét adott az embereknek, hogy a megfelelő dolgokon gondolkodjanak, de én mindig a hús-vér testemre voltam tekintettel, és soha nem akartam használni az elmémet vagy átgondolni a problémákat. A gyülekezet úgy rendezte, hogy ilyen fontos kötelességet végezzek, de én nem azon gondolkodtam, hogyan fizessek árat azért, hogy hatékonnyá tegyem a munkát. Ehelyett átadtam magam a kényelemnek, és felelőtlen voltam a kötelességeimmel szemben. Igazán nem volt lelkiismeretem vagy emberi mivoltom. Vajon nem pont olyan haszontalan ember voltam, amilyenről Isten beszél? Ezután imádkoztam Istenhez, hajlandóan arra, hogy fellázadjak a hús-vér testem ellen, bűnbánatot tartsak Isten előtt, és valódi munkát végezzek.

Egy nap, lelki áhítat során, olvastam két passzust Isten szavaiból, és rátaláltam a gyakorlati útra. Isten azt mondja: „Jelenleg nem sok lehetőség van a kötelesség teljesítésére, ezért meg kell ragadnod azt, amikor csak tudod. Pontosan akkor kell megerőltetned magad, amikor egy kötelességgel szembesülsz; akkor kell felajánlanod magad, feláldoznod magad Istenért, és akkor kell megfizetned az árát. Ne titkolj el semmit, ne tervelj ki semmilyen cselszövést, ne biztosíts magadnak mozgásteret, és ne hagyj magadnak kibúvót. Ha bármennyire is kibúvót hagysz magadnak, számító vagy, dörzsölt vagy és lazsálsz, akkor biztosan rossz munkát fogsz végezni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az életbe való belépés a kötelességvégzéssel kezdődik). „Ha csakugyan van egy bizonyos mértékű képességed, ha igazán fel tudod fogni a feladatkörödbe tartozó szakmai készségeket, és ha nem vagy kívülálló a szakmád terén, akkor egyetlen mondást kell csak betartanod, és máris hűséges tudsz lenni a kötelességedhez. Hogy melyik ez a mondás? Az, hogy: »Tedd bele a szívedet!« Ha beleteszed a szívedet a dolgokba és beleteszed az emberekbe is, akkor hűséges és felelősségteljes tudsz majd lenni a kötelességed terén. Vajon könnyű gyakorolni ezt a mondást? Hogyan kell ezt gyakorlatba ültetni? Nem azt jelenti, hogy a fülét használva hall, és nem is azt, hogy az értelmét használva gondolkodik az ember – azt jelenti, hogy a szívét használja. Ha valaki igazán tudja használni a szívét, akkor, ha látja a szemével, amint egy másik ember tesz valamit, egy bizonyos módon cselekszik, vagy valahogyan reagál valamire, vagy ha hallja a fülével mások véleményeit vagy érveit, akkor, ha a szívét használva fontolja meg és gondolja át ezeket a dolgokat, néhány elgondolás, nézet és viszonyulás fog felmerülni az elméjében. Ezen elgondolások, nézetek és viszonyulások mély, konkrét és helyes megértésre juttatják el őt az adott személyt vagy dolgot illetően, és ezzel egyidejűleg megfelelő és helyes ítéletekhez és alapelvekhez is vezetnek. Csak az jelenti azt, hogy egy illető hűséges a kötelességéhez, ha megvannak nála a szív használatának ezek a megnyilvánulásai” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (7.)). Isten szavai megértették velem, hogy ahhoz, hogy jól végezzem a kötelességeimet és valódi munkát végezzek, először tudatosan fel kell lázadnom a romlott beállítottságom ellen, és bele kell adnom a szívemet a kötelességeimbe. Amíg beleadom a szívemet, képes leszek felfedezni a problémákat, és ténylegesen megoldani azokat. Csak így végezhetem odaadóan a kötelességeimet, és csak ez tekinthető valódi munka végzésének. Ha nem adom bele a szívemet, és nem akarok erőfeszítést tenni vagy árat fizetni, akkor nem teszek erőfeszítést az igazság keresésére, amikor problémákat látok, és talán fel sem fedezem a problémákat, nemhogy megoldanám őket, és végül nem leszek képes jól végezni a kötelességeimet. Később egyenként megbeszéltem a csoportban lévő problémákat a nővérrel, akivel együtt dolgoztam. Gondosan ellenőriztük a csoport munkáját, és találtunk néhány eltérést és hiányosságot, majd írtam egy levelet, hogy gyakorlati módon kommunkáljunk, és fokozatosan megoldódott az alacsony hatékonyság problémája a csoport kötelességeinek végrehajtásában. De tudtam, hogy nem elég csak egyszer ellenőrizni és nyomon követni ezeket a feladatokat, majd letudni az egészet, hanem rendszeres nyomon követésre és felügyeletre van szükség, és hogy ez olyan munka, amelyet hosszú távon kell végezni. Néha, amikor a munka felhalmozódott, még mindig felfedtem a lustaságra való hajlamot, de képes voltam azonnal megváltoztatni az állapotomat, fellázadni a hús-vér testem ellen, és Isten szavai alapján valódi munkát végezni. A csoportok cikkekkel kapcsolatos munkája, amelyekért feleltem, szinte észrevétlenül kezdett egyértelmű eredményeket mutatni, és igazán boldog voltam. Békét éreztem a szívemben, miközben így végeztem a kötelességeimet.

E tapasztalat után rájöttem, hogy a valódi munka végzése nem nehéz. Csak azon múlik, hogy beleadod-e a szívedet. Amikor helyreigazítod a szándékaidat – elfordulva a testi kényelemtől és könnyebbségtől, és helyette azt tartva szem előtt, hogyan végezz jól valódi munkát –, a szíved jobban összpontosít a megfelelő dolgokra, és a kötelességeidben megtapasztalhatod Isten útmutatását és áldásait, és tisztábban és pontosabban láthatod a problémákat. Alapvetően a valódi munka végzése révén több problémát fedezhetsz fel, és gyakorolhatod a problémák megoldását az igazsággal, több igazságalapelv megértésére jutva. Rájöttem, hogy csak valódi munka végzésével végezheted jól a kötelességedet, és lehet béke és nyugalom a szívedben. Hála Istennek!