52. Már nem vagyok kényszeres megfelelő
2023 decemberében a vezetők úgy rendezték, hogy néhány gyülekezet öntözési munkájának felelőse legyek. Lin Haj testvér volt a felügyelő. Amellett, hogy felügyelte és nyomon követte a munkánkat, ő felelt több más gyülekezet öntözési munkájáért is. Amikor elkezdtem együtt dolgozni Lin Hajjal, láttam, hogy van benne némi teherérzet a kötelességében; azonnal nyomon követte és megoldotta az újonnan érkezettek bármilyen problémáját. 2024. február végén kiküldtünk egy levelet a gyülekezeteknek, amelyben az újonnan érkezettek körében felmerülő gyakori problémákkal foglalkoztunk, és nyomon is követtük azt, hogy biztosítsuk, a gyülekezetek azonnal áthelyezik az öntözőnek alkalmatlan személyeket. Később rájöttem, hogy Lin Haj nemcsak hogy nem követte nyomon a munka végrehajtását nálunk, hanem az általa felügyelt gyülekezetekben sem követte a dolgokat, és az öntözőket nem helyezték át időben. Azt gondoltam magamban: „Talán nincs jól mostanában? Megint felment a vérnyomása? Talán betegséggel küzd, és ezért nincs teherérzete a kötelességében? Talán emlékeztetnem kellene őt. De ha csak úgy nyíltan kimondanám, nem mondaná-e azt, hogy nem vagyok tekintettel rá? Ráadásul én csak egy csapattag vagyok. Ha közvetlenül rámutatnék a problémáira, nem veszítené el a tekintélyét, és nem neheztelne rám? Mi van, ha ez feszültséget szül köztünk? Milyen kínos lenne utána az együttműködés!” De aztán eszembe jutott, hogy Isten közölte: a társaknak felügyelniük és emlékeztetniük kell egymást. Nem tűnt helyesnek, hogy látom a problémáit, és nem szólok egy szót sem. Így hát átadtam neki egy listát azokról a feladatokról, amelyeket nyomon kellett követnie, és azokról a gyülekezetekről, ahol hiány volt öntözőkből, és emlékeztettem, hogy kövesse nyomon őket. Eredetileg beszélgetni akartam vele arról, milyen természete és következményei vannak annak, ha valaki felületes és felelőtlen a kötelességében, de aggódtam, hogy ha ezt mondom, azzal megsértem, és a jövőben nehezebb lesz kijönnünk egymással. Ezért csak megkérdeztem, hogy van mostanában az egészsége, és kerestem néhány szakaszt Isten szavaiból a társak közötti kölcsönös felügyeletről és emlékeztetésről, hogy megmutassam neki. Így tudni fogja, hogy csak Isten szavai szerint próbálok gyakorolni, nem pedig szándékosan piszkálom őt, így nem alakul ki benne előítélet velem szemben. Meglepetésemre Lin Haj csak két szóval válaszolt: „Rendben van.” Semmit sem mondott arról, hogy felismerte volna a saját hibáit. Ezután sem követte nyomon az öntözők áthelyezését a gyülekezetekben, és a mi munkánkat sem követte nyomon vagy felügyelte. Gondoltam rá, hogy újra felhozom a témát, de aztán eszembe jutott, milyen elutasító volt a legutóbbi válasza. Valószínűleg zaklatott volt. Ha újra szólnék, biztosan még jobban felzaklatnám. Senki más nem mondott semmit, így ha én lennék az egyetlen, aki rámutat a hibáira, úgy tűnne, mintha mindig csak én piszkálnám. Nem akartam én lenni az, aki megsérti őt, ezért annyiban hagytam a dolgot.
Később a KKP keresztényeket érintő letartóztatásai miatt az általam felügyelt gyülekezetekben néhány öntözőnek biztonsági kockázatok miatt bujkálnia kellett, másokat pedig, akik alkalmatlanok voltak, át kellett helyezni. De nem találtunk megfelelő embereket az átvételre, ami hatással volt a munkára. Az elgondolkodás és összegzés által megláttam, hogy ez azért van, mert általában nem összpontosítottunk az emberek gondozására. Ezért írtam egy levelet a gyülekezeteknek erről a problémáról, kérve a vezetőket és munkatársakat, hogy összpontosítsanak az emberek gondozására, hogy időben kijavíthassák ezt az eltérést. Aztán továbbítottam Lin Hajnak és a társunknak, Vang Tan nővérnek, hogy nézzék át, vannak-e benne problémák vagy hiányosságok, hogy kiegészíthessék és javíthassák, mielőtt kiküldjük a gyülekezeteknek. Emlékeztettem őket arra is, hogy gyorsan válaszoljanak, elkerülve a munka késleltetését. De eltelt néhány nap, és Lin Haj még mindig nem válaszolt. Azt gondoltam magamban: „Mi van vele? Nem követi nyomon az emberek gondozásának munkáját, és most, hogy megvan a levél, még a véleményét sem mondja el. Elküldjük ezt a levelet vagy sem? Ha nem, a munka késni fog. De ha elküldjük, mi van, ha valami nem helyénvaló benne, és akadályozást okoz?” Írni akartam neki, és megkérdezni, mit gondol, és miért nem válaszolt még, de eszembe jutott, hogy legutóbb nem volt túl fogékony a javaslataimra. Aggódtam, hogy ha újra rámutatok a hibáira, csak még jobban felzaklatom, és a kapcsolatunk nehézzé válik a jövőben, ezért nem kérdeztem meg. Később Vang Tan válaszolt, hogy a levél rendben van, így a munka késleltetésének elkerülése érdekében kiküldtük.
Nem sokkal később a KKP letartóztatásai felerősödtek. Különféle módszereket alkalmaztak a hívők felkutatására és letartóztatására, sőt elkezdték terjeszteni a régi, kitalált szóbeszédeket, hogy félrevezessék az embereket. Beszéltünk az újonnan érkezettekkel a tisztánlátás aspektusát érintő igazságról és a látomásokkal kapcsolatos igazságról, és többségük képessé vált felismerni néhány alaptalan szóbeszédet. Azt gondoltam magamban: „Vajon a többi gyülekezet öntözői beszéltek-e az újonnan érkezettekkel az ezen alaptalan szóbeszédekkel kapcsolatos tisztánlátás aspektusát érintő igazságról? Van az újonnan érkezetteknek bármilyen tisztánlátása ezekkel kapcsolatban?” Ezért írtam Lin Hajnak, azt javasolva, hogy a felügyelete alá tartozó öntözőkkel ellenőriztesse az újonnan érkezettek képességét az alaptalan szóbeszédek felismerésére. Ha bármelyikük nem érti, akkor azonnal beszélniük kell a látomásokkal kapcsolatos igazságról, hogy megakadályozzák, hogy az alaptalan szóbeszédek félrevezessék őket, és veszteségeket szenvedjenek az életükben. Tíz nap telt el a levél elküldése után, és Lin Haj még mindig nem válaszolt. Kezdtem kicsit dühös lenni. Azt gondoltam: „Ez a munka olyan fontos. Hogy lehet, hogy nem veszi komolyan?” Igazán rá akartam mutatni, hogy nem hordoz teherérzetet a kötelességében, de megint féltem, hogy felzaklatom, ezért nem mondtam ki közvetlenül. Ehelyett finoman megkérdeztem, hogy megkapta-e a levelemet, és beszéltem e munka nyomon követésének fontosságáról. Meglepetésemre Lin Haj ezt válaszolta: „Már korábban utasítottuk az öntözőket, hogy beszéljenek erről. Az újonnan érkezettek valószínűleg mindent felfogtak. Nincs szükség újabb nyomon követésre.” Amikor láttam, hogy csak a képzelődései alapján ítélkezik anélkül, hogy ténylegesen megpróbálná megérteni az újonnan érkezettek helyzetét, úgy éreztem, hogy igazán felelőtlen. Beszélgetni akartam vele erről a problémáról, de aztán aggódtam, hogy ha folyton rámutatok a hibáira, rossz véleménnyel lesz rólam. Mi van, ha a kapcsolatunk kínossá válik? De a lelkiismeretem vádolt, amiért láttam a problémáit, de nem szóltam semmit. Egy idő múlva azt gondoltam: „Te vagy a felügyelő, szóval ha valami rosszul sül el, az a te felelősséged. Én emlékeztettelek, és te vagy az, aki nem hallgatott rám.” De aztán úgy éreztem, hogy így gondolkodni felelőtlenség részemről... Nagyon zaklatott és nyugtalan voltam, és nem tudtam lecsendesíteni a szívemet, hogy végezzem a kötelességemet.
Fájdalmamban Istenhez imádkoztam, és kértem az útmutatását. Eszembe jutottak Isten szavai: „Bármilyen kötelességet hajtasz végre, legyen az fontos vagy hétköznapi, ha nem teszed bele a szíved a munkába, amivel megbíztak, vagy nem teszel eleget a felelősségednek és nem Isten megbízatásaként látod azt, vagy nem vállalod saját kötelességedként és kötelezettségedként, mindig felületesen végezve a dolgokat, akkor ez probléma lesz” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak Isten szavainak gyakori olvasása és az igazságról való elmélkedés révén lehet követendő út). Ahogy Isten szavain töprengtem, rájöttem, hogy felelősségérzettel kell rendelkeznem a kötelességemben. Függetlenül attól, hogy felügyelő vagyok-e vagy sem, ha észreveszek egy problémát a gyülekezet munkájában, eleget kell tennem a felelősségemnek, hogy megóvjam a gyülekezet munkáját. Ha látok egy problémát, és figyelmen kívül hagyom, és felületes és felelőtlen vagyok, az kötelességmulasztás. Mivel a nagy vörös sárkány őrjöngve tartóztatja le a keresztényeket és terjeszti az alaptalan szóbeszédeket, nagyon valószínű volt, hogy az újonnan érkezetteket félrevezetik, és elmennek. Az én felelősségem volt emlékeztetni Lin Hajt, hogy többet beszéljen velük a tisztánlátás aspektusát érintő igazságról. Amikor láttam, hogy egyáltalán nem veszi komolyan, rá kellett volna mutatnom, és időben segítenem kellett volna neki. De féltem, hogy rossz benyomása lesz rólam, és féltem, hogy megsértem, és megnehezítem a kapcsolatunkat, ezért csak kényszeres megfelelőként viselkedtem. Láttam a problémáit, de nem mertem közvetlenül rámutatni azokra. Nem volt felelősségérzetem, és nem óvtam meg a gyülekezet érdekeit. Igazán méltatlan voltam egy ilyen fontos kötelesség elvégzésére! Mély önvádat éreztem a szívemben, ezért írtam egy levelet Lin Hajnak, hogy megvitassam vele az álláspontomat. Aztán arra gondoltam, hogy mivel a nézeteink különböznek, meg kellene vitatnom ezt a többi testvérrel is, akikkel együttműködünk. De megint haboztam, és aggódtam: „Ha Lin Haj megtudja, nem fogja azt mondani, hogy megpróbálom zavarba hozni? Nem lesz rossz véleménnyel rólam?” Eszembe jutottak Isten szavai: „»Egyáltalán nem fogok félni, egyáltalán nem fogok meghátrálni, és biztos, hogy nem fogok elcsüggedni!« Megvan bennetek ez az elszántság?” (Az Ige, VII. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (13.)). Amikor a gyülekezet érdekeit és a testvéreink életbe való belépését érintő ügyekről van szó, nem köthetek kompromisszumot, és nem hátrálhatok meg csak azért, mert félek attól, mit gondolnak rólam mások. Akár elfogadta Lin Haj, akár nem, állást kellett foglalnom, és meg kellett óvnom a gyülekezet érdekeit. Ezért továbbítottam a levelet. Ezután a többi társam és Lin Haj is válaszolt, egyetértve az álláspontommal. Megkönnyebbülten felsóhajtottam magamban.
De ezután sem beszéltem Lin Hajjal a kötelességéhez való felületes hozzáállásáról. Elkezdtem elgondolkozni magamon: világosan láttam Lin Haj problémáit, mégsem mertem közvetlenül rámutatni azokra. Milyen romlott beállítottságok rejtőztek emögött? Imádkoztam Istenhez, hogy vezéreljen a saját hibáim megértésében. Aztán olvastam egy szakaszt Isten szavaiból, amely közvetlenül az állapotomhoz szólt. Mindenható Isten azt mondja: „A legtöbb ember hajlandó törekedni az igazságra és gyakorolni akarja az igazságot, de sokszor csupán az elhatározás és a vágy van meg bennük erre; legbelül azonban az igazság nem vált az életükké. Így amikor olyan gonosz erőkkel találkozol, amelyek megzavarják és szabotálják a gyülekezet munkáját – például amikor olyan hamis vezetőkkel szembesülsz, akik az alapelvek megsértésével intézik az ügyeket és nem végeznek valódi munkát, vagy gonosz emberekkel és antikrisztusokkal, akik gonoszat tesznek és megzavarják a gyülekezet munkáját, és ezáltal kárt okoznak Isten választott népének –, nincs bátorságod felállni és felszólalni. Miért nincs meg benned ez a bátorság? Azért, mert félénk vagy, vagy nem tudod jól kifejezni magad, vagy nem mersz felszólalni, mert nem látod tisztán a dolgokat? Ez nem ezen dolgok valamelyike miatt van; elsősorban annak a következménye, hogy a romlott beállítottságaid korlátoznak téged. Az egyik romlott beállítottság, amelyet felfedsz, a csalárd beállítottság: amikor történik valami, az első dolog, amit mérlegelsz, a saját érdekeid, a tetteid következményei, és hogy azok előnyösek lesznek-e számodra. Ez csalárd beállítottság, nem igaz? Egy másik az önző és aljas beállítottság. Azt gondolod: »Mi közöm nekem ahhoz, hogy ők kárt okoznak Isten háza érdekeinek? Nem vagyok vezető, miért kellene hát belefolynom? Semmi közöm hozzá, és nem az én felelősségem.« Az ilyen gondolatokat és szavakat nem szándékosan találod ki, hanem tudattalanul születnek benned – ezek azok a romlott beállítottságok, amelyeket az emberek felfednek, amikor egy problémával találkoznak. Ezek a romlott beállítottságok irányítják a gondolataidat, megkötözik a kezedet és a lábadat, és uralják azt, amit mondasz. A szívedben fel akarsz állni és fel akarsz szólalni, de aggályaid vannak, és még ha fel is szólalsz, mellébeszélsz és kiskaput hagysz magadnak, vagy ködösítesz, és egyszerűen nem mondod el az igazat. A tisztán látó emberek látják ezt, és a valóságban te is tudod a szívedben, hogy nem mondtál el mindent, amit kellett volna, hogy nem értél el eredményeket, hogy csupán a látszat kedvéért csináltad, és hogy a probléma nem oldódott meg. Nem tettél eleget a felelősségednek, mégis önelégülten azt mondod, hogy megtetted, vagy azt állítod, hogy akkor nem láttad tisztán a dolgokat. Összhangban vannak ezek az állítások a tényekkel? Ez az, amit valójában gondolsz? Nem állsz teljesen a sátáni beállítottságaid irányítása alatt?” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten leleplezi, hogy az emberek az önző és csalárd romlott beállítottságaik szerint élnek. Amikor látják, hogy valaki olyat tesz, ami megszegi az alapelveket, nem mernek rámutatni, csak a saját érdekeiket tartják szem előtt, és a legkevésbé sem óvják meg a gyülekezet munkáját. Vannak, akik még ha rá is mutatnak a másik problémájára, mellébeszélnek és elbagatellizálják azt, hogy elkerüljék a sértődést. Nem tapintanak rá a lényegre, így még ha mondanak is valamit, annak nincs hatása. Amit Isten szavai lelepleztek, az pontosan az én állapotom volt. Abban az időszakban világosan láttam, hogy Lin Haj nem követte nyomon és nem felügyelte a munkát, és hogy felelőtlen volt, és nem hordozott terhet a kötelességében. Ez már késleltette az öntözési munkát és az újonnan érkezettek életbe való belépését. Rá kellett volna mutatnom erre, hogy segítsek neki minél hamarabb megváltoztatni a dolgokat, de féltem, hogy megsértem a büszkeségét és tönkreteszem a kapcsolatunkat, ami megnehezítené a dolgokat köztünk a későbbiekben. Így csak felsoroltam a feladatokat, amelyeket nyomon kellett követnie, de soha nem beszéltem arról, és nem boncolgattam, milyen természete és következményei vannak annak, ha valaki felületes a kötelességében. Később felfedeztem, hogy Lin Haj nem összpontosított az emberek gondozására, és valójában nem ellenőrizte azt sem, hogy az újonnan érkezettek képesek-e felismerni a nagy vörös sárkány által terjesztett alaptalan szóbeszédeket. Csak a saját elképzelései és képzelődései alapján cselekedett, és egyáltalán nem végzett tényleges munkát. Le akartam leplezni, amiért felelőtlen és nincs teherérzete a kötelességében, de megint aggódtam, hogy ha ismételten rámutatok a problémáira, azzal megsértem a büszkeségét és zavarba hozom őt. Ha előítélet alakulna ki benne velem szemben, milyen kínos lenne a helyzet köztünk! Hogy ne sértsem meg, ismét a hallgatást választottam, sőt azzal a gondolattal nyugtattam magam: „Már elmondtam, amit el kellett mondani. Az ő hibája, hogy nem fogadja el a javaslataimat. Ha probléma merül fel, az az ő felelőssége, nem az enyém.” De valójában, bár felvetettem neki néhány problémát a munkával kapcsolatban, soha nem mutattam rá annak természetére és következményeire, hogy így végzi a kötelességét. Ennek eredményeként Lin Haj nem ismerte fel a saját problémáit, nem változtatott, és az öntözési munka problémái megoldatlanok maradtak. Én csak felületesen letudtam a dolgokat, és semmilyen valódi hatást nem értem el. Amikor láttam, hogy az öntözési munka eredménytelen, ahelyett, hogy azon gondolkodtam volna, hogyan oldjam meg a problémákat és óvjam meg a gyülekezet munkáját, ismételten kompromisszumot kötöttem és meghátráltam, hogy fenntartsam a kapcsolatomat Lin Hajjal. Nem mondtam ki világosan a problémákat, még akkor sem, ha ez a gyülekezet munkájának ismétlődő késleltetését jelentette. A gyülekezet érdekeinek kárára tartottam fenn a vele való kapcsolatomat. Lényegében a Sátán oldalára álltam, és akadályoztam a gyülekezet munkáját. Olyan önző, aljas, simulékony és csalárd voltam!
Később olvastam egy szakaszt Isten szavaiból, és további megértést nyertem a saját problémáimról. Mindenható Isten azt mondja: „A világi ügyekre vonatkozó filozófiák egyik tétele így szól: »A hosszú és jó barátság titka, hogy ne tedd szóvá a barátaid hibáit.« Ez azt jelenti, hogy ennek a jó barátságnak a fenntartása érdekében az embernek hallgatnia kell a barátja problémáiról, még akkor is, ha világosan látja őket. Betartja azokat az elveket, miszerint nem üt arcul másokat, és nem kritizálja a hiányosságaikat. Megtévesztik egymást, rejtőzködnek egymás elől és cselt szőnek egymás ellen. Bár kristálytisztán tudják, miféle ember a másik, nem mondják ki nyíltan, hanem ravasz módszereket használnak, hogy megőrizzék a kapcsolatukat. Miért akarna valaki ilyen kapcsolatokat megőrizni? Ez arról szól, hogy az ember nem akar ellenségeket szerezni ebben a társadalomban, a csoportján belül, ez ugyanis azt jelentené, hogy gyakran sodorja magát veszélyes helyzetekbe. Annak tudatában, hogy miután valakinek a hiányosságait szóvá tetted, vagy megbántottad az illetőt, az az ellenséged lesz és ártani fog neked, és nem akarván ilyen helyzetbe hozni magadat, a világi ügyekre vonatkozó filozófiáknak azt a tételét alkalmazod, amely így szól: »Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld.« Ennek fényében, ha két ember ilyen kapcsolatban van egymással, azok igazi barátoknak tekinthetők? (Nem.) Nem igazi barátok, még kevésbé egymás bizalmasai. Akkor hát pontosan miféle kapcsolat is ez? Nem egy alapvető társas kapcsolat? (De.) Az ilyen társas kapcsolatokban az emberek nem bocsátkozhatnak bizalmas beszélgetésekbe, sem mély kapcsolatuk nem lehet, és nem beszélhetnek bármiről, amiről csak szeretnének. Nem mondhatják ki hangosan, ami a szívükben rejlik, vagy hogy milyen problémákat látnak másokban, vagy azokat a szavakat, amelyek másoknak hasznára lennének. Ehelyett kiválogatják a kedves mondanivalókat, hogy megtartsák mások jóindulatát. Nem merik kimondani az igazságot vagy betartani az alapelveket, így megakadályozva, hogy ellenséges gondolatokat ébresszenek másokban magukkal szemben. Amikor az emberre senki nem jelent fenyegetést, az illető nem él viszonylagos békében és nyugalomban? Nem ez az emberek célja, amikor ezt a mondást népszerűsítik: »Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld«? (De.) Világos, hogy ez a túlélésnek egy elvetemült, csalárd módja, egy kis óvakodással, amelynek a célja az önfenntartás. Ha így élnek, az embereknek nincsenek bizalmasaik, nincsenek közeli barátaik, akiknek a társaságában bármit mondhatnak, amit csak szeretnének. Az emberek között csak kölcsönös óvakodás, kölcsönös kihasználás és kölcsönös cselszövés létezik minden egyes emberrel szemben, miközben megszerzik a kapcsolatból, amire szükségük van. Nem így van? Alapvetően annak a mondásnak, hogy »ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld«, az a célja, hogy az ember ne sértsen meg másokat és ne szerezzen ellenségeket, hanem védje magát azzal, hogy nem bánt meg senkit. Ez egy technika és módszer, amit azért alkalmaz valaki, hogy ő maga ne sérüljön. Ha a lényegének ezt a többféle vetületét nézzük, akkor vajon az a követelmény az emberek erkölcsi magatartásával szemben, hogy »ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld«, nemes követelmény? Pozitív? (Nem.) Akkor mit tanít az embereknek? Hogy ne sérts meg senkit, ne bánts meg senkit, különben a végén te fogod megjárni; továbbá, hogy ne bízz senkiben. Ha megbántod bármelyik jó barátodat, a barátság csendben változni kezd. Közeli jó barátodból idegen vagy az ellenséged lesz. Milyen problémákat oldhat meg az, ha arra tanítják az embereket, hogy így cselekedjenek? Még ha azáltal, hogy így cselekszel, nem is szerzel ellenségeket, sőt, elveszítesz néhányat, ettől majd csodálnak és elfogadnak az emberek, és mindig megtartanak barátjukként? Ez teljesen megvalósítja az erkölcsi magatartás normáját? Ez a legjobb esetben sem több, mint a világi ügyekre vonatkozó filozófia” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (8.)). Isten szavainak olvasása után megértettem, hogy olyan sátáni, világi ügyekre vonatkozó filozófiákat fogadtam el a viselkedésem alapelveiként, mint hogy „a hosszú és jó barátság titka, hogy ne tedd szóvá a barátaid hibáit” és „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”. Azt hittem, ahhoz, hogy kijöjjek másokkal, meg kell tanulnom megóvni magamat. Azt gondoltam, hogy ha rámutatok valaki problémáira, azzal könnyen megsérthetem, és ellenségeket szerezhetek magamnak, ezért még ha láttam is a problémát, nem mondtam ki. Így nem ártok a kapcsolatunknak, és nem okozok bajt magamnak. Kiderült, hogy amiket követtem, azok a túlélés simulékony és csalárd módjai, valamint azok a világi ügyekre vonatkozó filozófiák voltak, amelyeket a Sátán ültet az emberekbe. Ha az emberek ezen világi ügyekre vonatkozó filozófiák szerint élnek, nem tudnak megnyílni egymás előtt; mindig óvatosak, és egyre hamisabbá, simulékonyabbá és csalárdabbá válnak. Jól tudtam, hogy Lin Haj már késleltette a gyülekezet munkáját azzal, hogy felületes volt, és nem végzett valódi munkát, és hogy világosan rá kellett volna mutatnom a problémáira, hogy segítsek neki megismerni önmagát. De féltem, hogy megsértem a büszkeségét, zavarba hozom, megsértem őt és tönkreteszem a kapcsolatunkat, ezért úgy döntöttem, hogy kompromisszumot kötök és meghátrálok. A felszínen úgy tűnt, hogy segítek neki megóvni a tekintélyét és megőrizni a békét, de nem segítettem neki őszintén és igazán. Ez nemcsak hogy nem vált javára az életbe való belépésében, de ami még rosszabb, késleltette az öntözési munkát. Isten azt követeli tőlünk, hogy legyünk nyíltak és becsületesek a testvéreinkkel való bánásmódban. Amikor felfedezünk valakinél egy problémát, rá kell mutatnunk, és szerető szívvel kell beszélgetnünk vele, hogy segítsünk neki. Még ha abban a pillanatban nem is tudja elfogadni, ha olyan ember, aki elfogadja az igazságot, később keresni fog, és elgondolkozik önmagán. Ha a rámutatás után is elutasítja, a lehető leghamarabb jelentenünk kell a vezetőknek, hogy megelőzzük a gyülekezet munkájának sérelmét. Ezt kell tennie egy lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező embernek, és ez az az igazságérzet, amellyel egy embernek rendelkeznie kell. Isten szereti a becsületes és egyenes embereket, és gyűlöli a csalárd embereket. Ha továbbra is kényszeres megfelelő lennék, és a középutat választanám, Isten meggyűlölne és kivetne. Ennek felismerésekor tartós félelmet éreztem. Imádkoztam is Istenhez, hajlandó voltam bűnbánatot tartani, és többé nem a romlott beállítottságom szerint élni.
Később rátaláltam a gyakorlás egy útjára Isten szavaiban, és világosság gyúlt a szívemben. Mindenható Isten azt mondja: „Az összehangoltság időnként türelmet és toleranciát jelent, de azt is jelenti, hogy meg kell állnod a helyed és ki kell tartanod az alapelvek mellett. A harmónia nem a dolgok elsimítását jelenti, vagy azt, hogy próbálsz embereknek megfelelni akaró lenni, vagy hogy kompromisszumos megközelítést alkalmazol – és biztosan nem azt jelenti, hogy behízelged magad valakinél. Ezek alapelvek. Amint felfogtad ezeket az alapelveket, anélkül, hogy észrevennéd, a beszéded és a tetteid összhangba kerülnek Isten szándékaival; lesznek alapelveid abban, ahogy az emberekkel bánsz, és képessé válsz arra, hogy tisztességesen bánj másokkal. Ily módon képes leszel békésen kijönni a testvérekkel, és könnyű lesz elérni az egységet” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az összehangolt együttműködésről). „Ha egy kényszeres megfelelő szándékával és perspektívájával rendelkezel, akkor semmiben sem fogod az igazságot gyakorolni, illetve védelmezni az alapelveket, és így mindig kudarcot vallasz majd és elbuksz. Ha nem ébredsz fel és soha nem keresed az igazságot, akkor álhívő vagy, és soha nem nyered el az igazságot és az életet. Mit kell tehát tenned? Amikor olyan dolgokkal kerülsz szembe, amik magukba foglalják Isten házának érdekeit, imádkoznod kell Istenhez és Hozzá kell kiáltanod, arra kérve Őt, hogy adjon neked hitet és erőt, hogy támogatni tudd az alapelveket, megtedd, amit meg kell tenned, az alapelvek szerint tudd kezelni a dolgokat, ragaszkodj határozottan ahhoz az állásponthoz, amelyhez ragaszkodnod kell, megóvd Isten házának érdekeit, és megakadályozd, hogy Isten házának munkája bármiféle veszteséget szenvedjen. Ha fel tudsz lázadni a saját érdekeid, a büszkeséged, és a kényszeres megfelelő nézőpontod ellen, és ha őszinte és teljes szívvel megteszed, amit meg kell tenned, akkor már legyőzted a Sátánt, és elnyerted az igazságnak ezt az aspektusát” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Megértettem, hogy a harmonikus együttműködés nem arról szól, hogy kényszeres megfelelők legyünk, vagy a középutat válasszuk, és nem is a felszínes harmónia fenntartásáról és arról, hogy senkit se sértsünk meg. Ehelyett arról szól, hogy képesek legyünk fenntartani az alapelveket és megóvni a gyülekezet érdekeit a gyülekezet munkáját és a testvéreink életbe való belépését érintő ügyekben. Látva, hogy Lin Haj mulasztása a valódi munka elvégzésében már késleltette a gyülekezet munkáját, szeretetből beszélgetnem kellett vele, és segítenem kellett neki. Ha szükséges, meg is lehet metszeni, és ha még mindig nem fogadja el, jelentenem kell a vezetőknek, hogy időben módosítsák a kötelességét vagy elbocsássák. Ez az igazság gyakorlása; ez az igaz szeretet. De én ahhoz a torz hithez ragaszkodtam, hogy a felügyelő problémáira való rámutatás a hiányosságainak kritizálása és a zavarba hozása. A felfogásom annyira abszurd volt! Isten szavaiból azt is megértettem, hogy amikor dolgok érnek, és hajlandó vagyok fellázadni a hús-vér testem ellen, de nem tudom legyőzni, imádkoznom kell Istenhez, és könyörögnöm kell Neki, hogy adjon erőt. Rá kellett mutatnom, és le kellett lepleznem, hogy Lin Haj elmulasztja a valódi munkát. Nem lehettem többé kényszeres megfelelő, és nem választhattam a középutat. Még ha a problémáira való rámutatás meg is sértené őt, gyakorolnom kellett az igazságot. Így hát írtam Lin Hajnak, és meghívtam egy összejövetelre. Mielőtt elmentem volna hozzá, imádkoztam, hogy Isten adjon útmutatást, hogy gyakorolhassam az igazságot.
Az összejövetel során rámutattam Lin Haj problémáira. Először nem volt hajlandó elfogadni, és próbált visszavágni és védekezni, és egy másik testvér is közbeszólt, hogy támogassa őt. Rájöttem, hogy ez a testvér védi Lin Hajt, ezért félbeszakítottam, és nyersen lelepleztem, amiért megpróbálja elsimítani a dolgokat. A hangulat kicsit kínossá vált, és Lin Haj arckifejezése kellemetlenséget mutatott. Féltem, hogy ha többet mondok, a kapcsolatunk kínossá válik, ezért kompromisszumot akartam kötni, és annyiban hagyni az ügyet. De aztán arra gondoltam, hogy Lin Haj már kárt okozott a munkában azzal, hogy felületes volt, és nem végzett valódi munkát. Még azt sem volt hajlandó elfogadni, amikor rámutattak a problémáira. Ha ez így folytatódik, az még nagyobb kárt okozna a gyülekezet munkájában. Eszembe jutott néhány sor egy himnuszból: „A gyülekezetben állj meg szilárdan a Mellettem való bizonyságtételedben, tartsd magad az igazsághoz; az igaz az igaz, a hamis pedig hamis. Ne téveszd össze a feketét a fehérrel. Harcban kell állnod a Sátánnal, és teljesen le kell igáznod azt, hogy soha többé ne keljen fel” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 41. fejezet). Isten szavai hitet és erőt adtak nekem. Nem lehettem többé kényszeres megfelelő; fenn kellett tartanom az alapelveket. Így hát Isten szavaira támaszkodva rámutattam Lin Haj problémáira, és beszéltem arról, milyen következményekkel jár, ha nem felügyeli vagy követi nyomon a munkát, és nem összpontosít az emberek gondozására. Miután ezt meghallotta, Lin Haj hozzáállása kissé megváltozott, és kifejezte hajlandóságát az elfogadásra. Csak azáltal éreztem megkönnyebbülést a szívemben, hogy így gyakoroltam.
Később láttam, hogy Lin Haj még mindig nem változott sokat, ezért egyesével felsoroltam a problémáit, és jelentettem őket a vezetőknek. Miután értékeléseket gyűjtöttek Lin Hajról, a vezetők látták, hogy gyenge a képessége, hiányzik a munkaképessége, és nem hordoz terhet a kötelességében. Hamis dolgozó volt, aki nem végzett valódi munkát, és el kellett bocsátani. A vezetők ezután előléptettek felügyelőnek, és megkértek, hogy menjek, beszélgessek Lin Hajjal, és bocsássam el. Kicsit tétováztam. „Ha a szemébe mondva leleplezem a problémáit, nem fog neheztelni rám, és előítélettel viseltetni irántam?” Rájöttem, hogy a kényszeres megfelelő gondolkodásmódom ismét felszínre tör, és eszembe jutottak Isten szavai: „[...] akkor, ha a cselekvésed sérti is az embereket, vagy ha szidalmaznak is amiatt a hátad mögött, annak nincs sok jelentősége”. Gyorsan megkerestem azt a szakaszt, hogy elolvassam. Isten azt mondja: „Ha ez egy olyan cselekvés, amely összhangban van az alapelvekkel, akkor, ha a cselekvésed sérti is az embereket, vagy ha szidalmaznak is amiatt a hátad mögött, annak nincs sok jelentősége; ha viszont ez egy olyan cselekvés, amely nincs összhangban az alapelvekkel, akkor, még ha azt végezve elismerést és támogatást nyersz is mindenkitől és jól ki is jössz mindenkivel, de az az egyetlen bökkenő, hogy nem tudsz elszámolni vele Isten előtt – akkor veszteséget szenvedtél. Ha kapcsolatot tartasz a többséggel, boldoggá és elégedetté teszed őket, valamint kiérdemled a dicséretüket, de megsérted Istent, a Teremtőt, akkor mindenkinél ostobább vagy. Éppen ezért bármit teszel is, világosan értened kell, hogy összhangban van-e az alapelvekkel, tetszik-e Istennek, miként viszonyul hozzá Isten, milyen álláspontra kell helyezkedniük az embereknek, milyen alapelveket kell követniük az embereknek, milyen utasítást adott Isten, és miként kell azt megtenned – mindenekelőtt ezzel kell tisztában lenned” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (24.)). Isten szavainak olvasása után hirtelen világosság gyúlt a szívemben. A kötelességem végzése során istenfélő szívvel kell rendelkeznem, és keresnem kell Isten szándékait, valamint a cselekvés alapelveit. Amíg valami összhangban van az igazságalapelvekkel, ragaszkodnom kell hozzá. Amíg eleget tudok tenni Istennek, nem számít, ha megsértek embereket, vagy megszólnak. Ha ismerem az igazságot, de nem gyakorolom, csak azért, hogy fenntartsam a másokkal való kapcsolataimat, még ha nem is sértek meg senkit, Isten el fog ítélni, amiért vétket követek el azzal, hogy nem óvom meg a gyülekezet munkáját. Ez annyira ostoba dolog lenne! Így hát elmentem, hogy beszélgessek Lin Hajjal, lelepleztem a megnyilvánulásait azzal kapcsolatban, hogy nem végez valódi munkát, és elbocsátottam. Lin Haj azt mondta, hogy alaposan elgondolkozik magán. Ezen a tapasztalaton keresztül felismertem, hogy az ember csak akkor élhet emberi hasonlatossággal, ha gyakorolja az igazságot, és az igazságalapelvek szerint bánik másokkal. Mostantól kezdve nem lehetek többé kényszeres megfelelő, aki másoknak és saját magának is árt.
