70. Most már az alapelvek szerint tudok bánni az emberekkel

2023 júniusában megválasztottak a szövegalapú munka felügyelőjének. A testvérekkel való érintkezés során rájöttem, hogy a szakmai készségeik és a munkaképességük viszonylag gyenge, ezért türelmesen útmutatást és segítséget adtam nekik, és beszélgettem velük, hogy megoldjuk az esetlegesen felmerülő nehézségeiket. De amikor a munka sűrűvé vált, elvesztettem a türelmemet, és elkezdtem lenézni őket. Júliusban a gyülekezet a KKP kíméletlen letartóztatásaival nézett szembe. Sok szövegalapú munkással nem tudtam kapcsolatba lépni, és a munkánk eredményei romlani kezdtek. Az egyik csapatból a testvérek meg akarták beszélni velem, hogyan folytassák az előttünk álló munkát. Abban az időben éppen egy másik feladattal foglalkoztam, így csak röviden üzentem nekik a munka általános irányáról, azt gondolva, hogy tudniuk kellene, hogyan hajtsák végre azt. A csoportvezető azonban mégis visszaírt, mondván, hogy nehézségekkel küzdenek. Azt gondoltam magamban: „Amikor a gyülekezet először szembesült a letartóztatásokkal, én sem tudtam, mit tegyek, de imádkozás és keresés révén találtam néhány utat. Ti miért nem tudtok utat találni magatoknak? Csak a nehézségek miatti panaszkodáshoz értetek. Egyszerűen nem figyeltek oda a kötelességetekre; csak a kész megoldásra vártok. Te vagy a csoportvezető; ha a nehézségek miatt panaszkodsz, az negatív hatással lesz másokra.” Egy összejövetel során vádaskodó hangnemben azt mondtam: „Megbeszéltetek bármilyen megoldást ezekre a nehézségekre? Mit csináltok egyáltalán egész nap? Miért nem próbáltok meg utat találni magatoknak?” Láttam, hogy a nővér zaklatottnak tűnik, és rájöttem, hogy a hangnemem nem volt megfelelő. De aztán arra gondoltam, hogy amit mondtam, az igaz volt, és hogy csak arra próbáltam vezérelni őt, hogy nehézségekkel szembesülve inkább Istenre támaszkodjon, ahelyett, hogy csak panaszkodna miattuk. Azt mondtam magamnak, hogy ez az ő érdekét szolgálja. Néha, amikor kérdéseket tettem fel Liu nővérnek, mivel gyorsan beszélek, nem reagált azonnal, és a válaszai kicsit körülményesek voltak. Lenéztem őt, és azt gondoltam: „Nem is a kérdésemre válaszolsz. Nem tudsz egyszerűen egyenesen és lényegre törően válaszolni? Miért kell kerülgetni a forró kását?” Aztán korholó hangnemben azt mondtam: „Ne kerülgesd a forró kását! Csak a feltett kérdésre válaszolj, különben senki sem ért téged!” Miután ezt mondtam, némileg korlátozva érezte magát. Egy alkalommal Csang nővér megosztotta az állapotát, és elmondta, hogy néha, amikor kérdezek tőle valamit, nem fogja fel azonnal, mire gondolok. Amikor a válaszai nem voltak lényegre törőek, leteremtettem, és utána már nem mert többet mondani, attól félve, hogy megmetszem, amiért nem a lényegre válaszol. Csang nővér szavai hallatán még mindig nem gondolkodtam el magamon. Ehelyett azt hittem, hogy túlságosan félti a tekintélyét. Azt gondoltam: „Hát nem a te érdekedben mutatok rá a problémáidra? Miért érzed magad korlátozva? Túl törékeny vagy!” Egy idő után a nővérek kissé távolságtartóvá váltak velem szemben. Néha hallottam őket beszélgetni és nevetgélni az irodában, de elhallgattak abban a pillanatban, ahogy beléptem. Rájöttem, hogy ha ez így megy tovább, mindannyian kerülni fognak engem – hogyan tudnánk akkor együttműködni a kötelességeink végzésében? Ezért kerestem néhányat Isten szavai közül, amelyek az arrogáns beállítottságot boncolgatják, és megpróbáltam megnézni, hogyan vonatkoznak rám. Külsőleg is türtőztettem magam, és próbáltam általában kedvesebb hangnemben beszélni velük, vagy vicceket mesélni, hogy oldjam a hangulatot.

Később egy munkatársam, Vang testvér megtudta, hogy több csapattag is korlátozva érzi magát általam, és rámutatott a problémámra. Sok mindent felolvasott nekem Isten szavaiból, és egy szakasz különösen mély benyomást tett rám. Mindenható Isten azt mondja: „Vajon tudsz segíteni az embereknek, hogy megértsék az igazságot, és belépjenek a valóságba, ha csupán szavakat és doktrínákat prédikálsz, amikor megrovod és megmetszed őket? Ha az, amiről beszélsz nem gyakorlatias, és ha nem más, mint szavak és doktrínák, akkor hiábavaló lesz, akármennyit is metszed és rovod meg őket. Úgy gondolod, hogy az, ha az emberek valamelyest félnek tőled, ha megteszik, amit mondasz nekik és nem mernek ellenkezni, az ugyanaz, mintha megértenék az igazságot és alávetettek lennének? Ez teljes tévedés. Az életbe való belépés nem ilyen egyszerű. Néhányan, amikor vezetők lesznek, olyanok, mint az új főnökök, akik erőteljes benyomást akarnak tenni; azzal kezdik, hogy megpróbálják újonnan felfedezett hatalmukat Isten választott népére kényszeríteni, és elérni, hogy mindenki engedelmeskedjen nekik. Úgy gondolják, hogy így egyszerűbb lesz a dolguk. Ha nem rendelkezel az igazságvalósággal, akkor hamarosan feltárul a valódi érettséged, lelepleződik a valódi éned, és akár ki is vethetnek. Bizonyos adminisztratív munkákban elfogadható egy kis metszés és fegyelmezés. De ha nem vagy képes beszélni az igazságról, végül továbbra sem leszel képes megoldani a problémákat, és ez ki fog hatni a munka eredményeire. Ha függetlenül attól, hogy milyen problémák merülnek fel a gyülekezetben, mindig kioktatod és hibáztatod az embereket, valamint ha folyamatosan tiszteletlenül bánsz velük, akkor a romlott beállítottságod fedi fel magát ebben, és megmutatod romlottságod rút arcát. Ha állandóan piedesztálra helyezed magad, és az embereket ily módon kioktatod, akkor az emberek az idő múltával nem lesznek képesek megkapni tőled az élettel való ellátást, semmi gyakorlati dolgot nem nyernek, helyette utálni fognak és undorodni fognak tőled. Ezen felül olyan emberek is lesznek, akik azt követően, hogy ítélőképesség híján hatást gyakoroltál rájuk, eltanulják, hogyan oktassanak ki metsszenek meg másokat; ők is mérgesek lesznek és elvesztik a türelmüket. Nem csak, hogy képtelen leszel megoldani az emberek problémáit – romlott beállítottságaikat is elő fogod mozdítani. És ez vajon nem a kárhozat útjára vezeti az embereket? Ez nem a gonosz cselekedete? Egy vezető elsősorban az igazságról való beszéd és az élettel való ellátás által kell, hogy vezessen. Ha mindig piedesztálra helyezed magad, és kioktatsz másokat, vajon képesek lesznek megérteni az igazságot? Ha egy ideig így végzed a munkádat, és az emberek világosan meglátják, milyen vagy igazán, akkor el fognak utasítani. Vajon ilyen munkával Isten elé tudod vezetni az embereket? Egyértelműen nem. Egyszerűen csak el fogod fuserálni a gyülekezet munkáját, és azt fogod elérni, hogy Isten választottai megutálnak és elutasítanak” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Ahogy Isten szavain töprengtem, azok valóban szíven találtak. Amit Isten leleplezett, az pontosan az én állapotom volt. Felügyelő voltam, de amikor láttam, hogy a testvérek nehézségekbe és problémákba ütköznek a kötelességeik során, nemcsak hogy elmulasztottam beszélgetni velük és segíteni nekik, hanem ehelyett folyamatosan magas lovon ültem, és kioktattam és kritizáltam őket. Ez azt eredményezte, hogy mindenki került és félt tőlem. Az állapotuk leromlott, és a kötelességük végzésére való képességük sérült. Az, hogy a romlott beállítottságom alapján bántam az emberekkel, igazán gyűlöletes volt Isten számára, és visszataszító másoknak. Nemrég a gyülekezet tömeges letartóztatásokkal nézett szembe, sok szövegalapú munkással nem lehetett felvenni a kapcsolatot, és a szövegalapú munka előrehaladása lelassult. A testvérek nehézségek között éltek, és nem tudták, hogyan tapasztalják meg ezt. Olyan időszak volt ez, amikor arra volt szükségük, hogy elbeszélgessek velük és segítsek nekik, hogy közösen találjunk egy utat előre, és megoldjuk a különféle nehézségeket és problémákat, amelyekkel szembesültek. De én ahelyett, hogy gyakorlati beszélgetést és segítséget nyújtottam volna, lenéztem és kioktattam a nővéreket. Ennek eredményeként nem kaptak segítséget, viszont minden lépésnél korlátozva érezték magukat általam. Ez egyáltalán nem a kötelességem végzése volt! Hát nem éppen gonoszt cselekedtem? Ezt különösen akkor éreztem, amikor láttam Isten ezen szavait: „Ha állandóan piedesztálra helyezed magad, és az embereket ily módon kioktatod, akkor az emberek az idő múltával nem lesznek képesek megkapni tőled az élettel való ellátást, semmi gyakorlati dolgot nem nyernek, helyette utálni fognak és undorodni fognak tőled.” Felügyelőként azzal, hogy magas lovon ülök, kioktatok és korlátozok másokat, nemcsak a munkát rontanám el, de ha a testvérek nem kapnának tőlem segítséget, elutasítanának engem. Most a munkánk eredményei romlottak, a testvérek állapota rossz volt, engem pedig ily módon metszettek meg és lepleztek le. Hát nem Isten fenyítése volt ez? Ezt felismerve mélységes fájdalmat és bűntudatot éreztem. Csak le akartam csendesíteni a szívemet, és keresni az igazságot, hogy megoldjam a problémáimat.

Később olvastam egy másik szakaszt Isten szavai közül, amely igazán mélyen érintett. Mindenható Isten azt mondja: „Tapasztalataim szerint sok vezető csak arra képes, hogy kioktassa az embereket és magas lóról prédikáljon másoknak, de nem tud másokkal egyenlő félként kommunikálni. Nem képesek normális interakcióba lépni az emberekkel. Egyesek, amikor beszélnek, mintha mindig szónokolnának vagy jelentést tennének. A szavaik mindig csak más emberek állapota felé irányulnak, de önmagukról sohasem nyílnak meg. Saját romlott beállítottságaikat sohasem boncolgatják, hanem csak más emberek problémáit szedik ízekre, őket használva példákként, amelyekkel tudást adnak át mindenkinek. Miért teszik ezt? Miért prédikálnak így, és miért mondanak ilyesmiket? Ez azt bizonyítja, hogy semmiféle önismeretük nincs, hogy az értelmük túlságosan hiányos, és hogy túlságosan arrogánsak és önelégültek. Szerintük az a képességük, hogy felismerjék mások romlott beállítottságait, azt bizonyítja, hogy mások fölött állnak, jobbak másoknál a dolgok és emberek megkülönböztetésében, és kevésbé romlottak, mint mások. Képesek másokat boncolgatni és kioktatni, önmagukat azonban nem csupaszítják le, nem leplezik le és nem szedik ízekre saját romlott beállítottságaikat, nem mutatják meg igazi arcukat, és nem szólnak egy szót sem saját motivációikról. Csak másokat leckéztetnek nem helyénvaló viselkedésükért. Ez önmaguk felnagyítása és felmagasztalása. Hogyan lehetsz vezető létedre ilyen észszerűtlenül problémás? Miután egy gyülekezet vezetőjévé tettek, miért szidsz meg másokat olyan könnyedén, miért viselkedsz szeszélyesen, és miért cselekszel úgy, ahogy kedved tartja? Miért nem veszed soha fontolóra a szavaid következményeit vagy a saját identitásodat? Miért viselkedsz így? Ez azért van, mert bár vezető vagy, nem ismered a saját státuszodat és identitásodat. Annak elrendezése, hogy vezető legyél, csupán felemel téged és esélyt ad neked a gyakorlásra. Nem azért van, mert több valósággal rendelkezel vagy különb vagy, mint mások. Valójában ugyanolyan vagy, mint bárki más. Egyikőtökben sincs valóság, és bizonyos szempontokból lehet, hogy még romlottabb is vagy másoknál. Akkor hát miért keversz bajt észszerűtlenül, miért oktatsz ki, szidsz meg és korlátozol másokat szeszélyesen? Miért kényszerítesz másokat, hogy hallgassanak rád, még akkor is, amikor tévedsz? Mit bizonyít ez? Ez azt bizonyítja, hogy nem a megfelelő pozícióban vagy. Nem egy ember pozíciójából munkálkodsz, hanem Isten pozíciójából, egy mások fölött álló pozícióból végzed a munkádat” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Isten adminisztratív rendeleteiről a Királyság Korában). Isten szavainak olvasása szíven ütött. Hát nem én voltam az a fajta ember, akiről Isten beszélt? A nővérek szakmai készségei és munkaképessége viszonylag gyenge volt, és amikor a munkájukat akadályozta a tömeges letartóztatások környezete, szükségük volt rám, hogy segítsek nekik ösvényt találni a megoldáshoz. De nemcsak hogy nem szántam rá a szívemet, hogy segítsek nekik, hanem magas lóról ki is oktattam őket. Mivel gyorsan beszélek, ha egy nővér nem értette, mire gondolok, leteremtettem. Csak fájdalmat és kárt okoztam másoknak, és a munkára is hatással voltam. Hol volt ebben akár egy szikrányi emberi mivolt is? Eszembe jutott az antikrisztus, Je, akit nemrég zártak ki. Amikor észrevett valamilyen eltérést vagy problémát a testvérek kötelességeiben, kioktatta, megmetszette és gyötörte őket, anélkül hogy figyelembe vette volna a kontextust vagy megértette volna a tényleges nehézségeiket. Ez azt okozta, hogy a testvérek féltek, amikor meglátták, és védekező állapotban éltek, ami hatással volt a kötelességeikre. Aztán magamra néztem. Bár nem oktattam ki és gyötörtem az embereket olyan súlyosan, mint Je, a nővéreim mind védekezve éltek, mert lenéztem és kioktattam a csapattagokat. Csak arra gondoltak, hogyan tegyenek eleget nekem, hogy elkerüljék a leteremtést, ami hatással volt mind az állapotukra, mind a munkára. Rájöttem, hogy annak természete és következményei, hogy korlátozok másokat, nagyon súlyosak, és ha nem fordítom meg a helyzetet, az antikrisztusok útjára lépek, és ki leszek iktatva, éppen úgy, mint Je. Félelmet és bűntudatot is éreztem, ezért imádkoztam Istenhez, hogy bűnbánatot tartsak, kérve Őt, hogy vezessen, hogy tovább gondolkodjak és ismerjem meg magam.

Ezután olvastam néhányat Isten szavai közül, és némi megértésre tettem szert a problémámmal kapcsolatban. Mindenható Isten azt mondja: „Ha a szívedben valóban érted az igazságot, akkor tudni fogod, hogyan gyakorold azt és hogyan vesd alá magad Istennek, és természetesen az igazságra törekvés útjára lépsz. Ha az út, amelyen jársz, a helyes út, és összhangban van Isten szándékaival, akkor a Szentlélek munkája nem fog elhagyni téged – ebben az esetben egyre kisebb lesz az esélye, hogy elárulod Istent. Az igazság nélkül könnyű gonoszat tenni, és saját magad ellenére meg fogod tenni. Például, ha arrogáns és önhitt a beállítottságod, akkor, ha azt mondják, ne ellenkezz Istennel, semmi haszna, nem tudod megállni, nem áll hatalmadban. Nem szándékosan tennéd; arrogáns és önhitt természeted uralma alatt tennéd. Arroganciád és önhittséged miatt lenéznéd Istent és úgy tekintenéd, mint aki nem számít; ezek arra késztetnének, hogy magadat magasztald, folyamatosan magad szerepeltesd; arra késztetnének, hogy megvess másokat, magadon kívül senkinek nem hagynának helyet a szívedben; megfosztanának Isten szívedben elfoglalt helyétől, és végül arra késztetnének, hogy Isten helyébe ülj és azt követeld az emberektől, hogy vessék alá magukat neked, és arra indítanának, hogy saját gondolataidat, ötleteidet és elképzeléseidet az igazságként tiszteld. Milyen sok gonoszságot követnek el az emberek arrogáns és önhitt természetük uralma alatt!” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságra törekvéssel érhet el változást a beállítottságában). Isten szavaiból megértettem, hogy a fő ok, amiért lenéztem és korlátoztam az embereket, az volt, hogy a természetem túl arrogáns volt. Amikor a nővéreknek nehézségeik voltak, és nem tudták, hogyan oldják meg azokat, szükségük volt a gyakorlati segítségemre. De én azt gondoltam, hogy képesnek kellene lenniük arra, hogy maguktól találjanak néhány utat előre imádkozás és keresés révén, és hogy ha csak egyszerűen elmagyarázom a dolgokat, fel kellene fogniuk, mire gondolok. Amikor még mindig nehézségeik voltak, elkezdtem lenézni őket, és csak megmetszettem őket anélkül, hogy ténylegesen megkérdeztem volna, pontosan hol akadtak el. Valójában, amikor a múltban nehézségekkel szembesültem, gyakran tanácstalan voltam, és nem tudtam, hogyan oldjam meg azokat, sőt néha titokban sírtam is. Mégis jobbnak tartottam magam a csapattagoknál, felmagasztaltam magam, és lealacsonyítottam őket a szívemben. Olyan arrogáns voltam, és annyira híján voltam minden észszerűségnek! Azzal, hogy az arrogáns beállítottságom szerint bántam a nővérekkel, korlátoztam őket, és akadályoztam és megzavartam a kötelességünk teljesítését. Hát nem Istennek való ellenállás volt ez? Minél többet gondolkodtam rajta, annál inkább úgy éreztem, hogy ha az arrogáns beállítottságom nem oldódik meg, valóban akaratlanul is gonoszt cselekedhetek. Meg akartam fordítani a dolgokat és megváltozni, és Isten szavai szerint bánni a nővérekkel.

Egy nap olvastam Isten szavait, amelyek nagyon megérintettek, és elhatározást adtak az igazság gyakorlására. Mindenható Isten azt mondja: „Azért kell részletesen szólnom erről, mert amellett, hogy gyenge képességűek vagytok, azt látom, hogy mindannyian fásultak vagytok, nem szeretitek az igazságot, és nem törekedtek az igazságra. Mindent ki kell fejtenem, le kell bontanom a dolgokat és darabonként kell foglalkoznom velük a beszédemben, minden szemszögből és minden lehetséges módon beszélnem kell a dolgokról. Csak ekkor fogtok egy kis megértésre jutni. Ha felületes lennék veletek, és bármely témáról akkor beszélnék egy kicsit, amikor csak kedvem tartja, nem gondolkodva, nem fáradozva, anélkül, hogy a szívemet beleadnám, amikor pedig nincs kedvem hozzá, nem beszélnék, mit nyerhetnétek? A ti képességeitekkel nem értenétek meg az igazságot. Semmit sem nyernétek, az üdvösséget pedig még kevésbé érnétek el. De ezt nem tehetem meg, helyette részletesen kell beszélnem. Bele kell mennem a részletekbe, és példákat kell mondanom az emberek egyes típusainak állapotáról, az emberek igazsághoz való hozzáállásáról és a romlott beállítottság egyes fajtáiról; csak akkor fogjátok majd felfogni, amit mondok, és megérteni, amit hallotok. Függetlenül attól, hogy az igazság mely aspektusának közléséről van szó, különböző módokon beszélek, felnőtteknek és gyermekeknek szóló közlési stílusokkal, észszerű magyarázatok és történetek formájában, elmélet és gyakorlat felhasználásával, valamint tapasztalatokról beszélve, hogy az emberek megérthessék az igazságot, és bemehessenek a valóságba. Így azoknak, akiknek van képességük és szívük, lesz esélyük megérteni és elfogadni az igazságot, és megmenekülni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Ahhoz, hogy valaki jól végezze kötelességét, legalább lelkiismerettel és józan ésszel kell rendelkeznie). Arra gondoltam, hogy a romlott természetünk milyen mélyen gyökerezik mindannyiunkban. Mivel hiányzik belőlünk Isten munkájának megértése, gyakran elképzeléseket és félreértéseket alakítunk ki Vele kapcsolatban, és mindenféle romlott beállítottságok bukkannak fel egymás után. Legtöbbször, még ha értünk is egy keveset az igazságból, nem tudjuk azt a gyakorlatba ültetni. De Isten soha nem mondott le rólunk. Folyamatosan szavakat fejez ki, hogy ellásson és segítsen minket. Vannak vigasztaló és buzdító szavak, míg mások az ítélet és a leleplezés szavai. Néha, hogy segítsen jobban megérteni, példákat, példázatokat és történeteket is használ. Isten mindent megtesz, hogy megértesse velünk az igazságot, hogy elgondolkodhassunk és felismerhessük saját problémáinkat, és megtaláljuk a gyakorlás útját. Láttam, hogy Isten szíve mennyire szép és jó, és mindaz, amit nekünk hoz, hasznos. De aztán arra gondoltam, hogyan bántam a testvérekkel, mindenféle türelem vagy szeretet nélkül. Amikor a nővérek nehézségekbe ütköztek, egyszer-kétszer segítettem nekik, aztán elkezdtem lenézni őket. Nemcsak hogy nem hoztam nekik semmi hasznot, hanem helyette korlátozást és kárt okoztam nekik. Annyira híján voltam az emberi mivoltnak! Ezután megnyíltam a csapattagoknak, lelepleztem a saját romlottságomat, és bocsánatot kértem tőlük.

Később újra elgondolkodtam magamon, és rájöttem, hogy van egy másik oka is annak, amiért korlátoztam az embereket: nem tudtam, hogyan bánjak az emberekkel az alapelvek szerint. Nem vettem figyelembe a nővérek tényleges nehézségeit és körülményeit; csak egy általános megközelítést alkalmaztam. A valóságban ők is jól akarták végezni a kötelességeiket, de a képességük csak átlagos volt, és hiányzott belőlük a munkaképesség. Ez megkövetelte tőlem, hogy több erőfeszítést tegyek, és több időt és energiát fordítsak a segítésükre. Később olvastam Isten ezen szavait: „Miként kell bánni azzal a kevés vezetővel és dolgozóval, akik szegényes képességűek és híján vannak a munkaképességnek? [...] Konkrétan meg kell mondanod nekik, hogyan végezzék a munkát, és hogyan valósítsák meg. Meg kell mondanod nekik, kit kell kinevezni erre a feladatra és felelőssé tenni érte, és mely embereket kell kiválasztani, hogy együttműködjenek benne. Magyarázd el nekik mindezeket a részleteket, és hagyd, hogy végrehajtsák. Miért így kell ezt megtenni? Mert a helyi gyülekezet tagjainak általában csak nagyon sekélyes tapasztalatuk van, és nincs munkaképességük, ami lehetetlenné teszi a megfelelő vezetők és dolgozók kiválasztását. Csak így dolgozva lehet megvalósítani a munkarendeket. Ha nem így dolgozol és ugyanúgy kezeled ezeket az embereket, mint más vezetőket és dolgozókat, ha csak a konkrét alapelveket és terveket mondod el nekik, és nem teszel különbséget, akkor a munkarendek nem fognak megvalósulni. Ha nem figyelsz erre, az vajon nem a felelősség elhanyagolása? (De igen.) Ez a vezetők és a dolgozók felelőssége. Egyes vezetők és dolgozók azt mondják: »Mások tudják, hogyan kell megvalósítani a munkarendeket és gyakorolni; ez az ember miért nem? Ha nem tudja, nem foglalkozom vele. Ez nem az én felelősségem. Mindenesetre én megtettem, ami tőlem telt.« Megállja-e a helyét ez az érvelés? (Nem.) Például, tegyük fel, hogy egy anyának három gyermeke van, és az egyikük gyenge, mindig megbetegszik, és nem akar enni. Ha az anya megengedi ennek a gyermeknek, hogy ne egyen, az a gyermek talán nem él túl sokáig. Mit kellene tennie? Anyaként különös gondot kell fordítania erre a gyenge gyermekre. Tegyük fel, hogy az anya azt mondja: »Már az is elég jó, hogy egyenlően bánok a gyermekeimmel. Én szültem ezt a gyermeket, és ételt készítettem neki. Teljesítettem a felelősségemet. Nem érdekel, hogy eszik-e vagy sem. Ha nem eszik, hadd legyen éhes, és amikor már elég éhes lesz, enni fog.« Mit gondoltok egy ilyen anyáról? (Felelőtlen.) Vannak ilyen anyák? Csak egy buta nő vagy egy mostohaanya lenne ilyen. Ha ő a vér szerinti anya és nem buta, soha nem bánna így a saját gyermekével, igaz? (Igaz.) Ha egy gyermek gyenge, mindig megbetegszik, és nem szeret enni, az anyjának több gondot és erőfeszítést kell fordítania rá. Meg kell találnia a módját, hogy a gyermek egyen, azt kell főznie, amit a gyermek enni akar, különleges ételeket készítve neki, és amikor a gyermek nem akar enni, rá kell beszélnie. Amikor a gyermek tizennyolc-tizenkilenc éves lesz, és a teste egészséges lesz, mint egy normális felnőtté, az anya megnyugodhat és hátrébb léphet, és többé nem kell különös gondot fordítania erre a gyermekre. Ha egy anya képes így bánni egy különleges körülmények között lévő gyermekkel és teljesíteni a felelősségét, akkor mi a helyzet egy vezetővel vagy egy dolgozóval? Ha még egy anya szeretete sincs meg benned a testvérek iránt, akkor egyszerűen felelőtlen vagy. Teljesítened kell a szükséges feladatokat; figyelembe kell venned azokat a gyülekezeteket, ahol viszonylag gyenge és viszonylag szegényes munkaképességgel bíró emberek irányítanak. A vezetőknek és a dolgozóknak különleges figyelmet kell szentelniük ezeknek a dolgoknak és különleges útmutatást kell nyújtaniuk ezekben. Mire vonatkozik a különleges útmutatás? Az igazság közlése mellett konkrétabb és részletesebb iránymutatást és segítséget is kell nyújtanod, ami a kommunikáció tekintetében több erőfeszítést igényel. Ha elmagyarázod nekik a munkát és ők még mindig nem értik, és nem tudják, miként kell azt megvalósítani, vagy még ha a doktrína tekintetében értik is, és úgy tűnik, tudják, miként kell megvalósítani, de továbbra is bizonytalan vagy és aggódsz egy kicsit amiatt, hogy miként zajlik majd a tényleges megvalósítás, akkor mit kell tenned? Személyesen kell mélyen behatolnod a helyi gyülekezetbe, hogy útmutatást nyújts nekik és velük együtt valósítsd meg a feladatot. Miközben a munkarend követelményei szerint elvégzendő feladatokat illető konkrét intézkedéseket megteszed, mondd el nekik az alapelveket, mint például azt, hogy mit kell elsőként, majd azután elvégezni, és hogyan kell megfelelően elosztani az embereket – szervezd meg rendesen mindezeket a dolgokat. Ez gyakorlatilag annyit tesz, hogy útmutatást nyújtasz nekik a munkájukban, szemben azzal, hogy csak szlogeneket kiabálsz, illetve véletlenszerű parancsokat osztogatsz és kioktatod őket néhány doktrínával, majd elvégzettnek tekinted a munkádat – ez nem konkrét munka végzésének a megnyilvánulása, szlogeneket kiabálni és dirigálni az embereknek pedig nem a vezetők és a dolgozók feladata. A vezető vagy a dolgozó csak akkor távozhat, amikor a helyi gyülekezetvezetők vagy felügyelők vállalni tudják a munkát, a munka pedig a helyes útra lépett, és alapvetően nincsenek lényeges problémák” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (10.)). „Az emberek által tapasztalt számos nehézséget megoldandó, elsőként meg kell értened a Szentlélek munkájának dinamikáját; meg kell értened, hogyan végez munkát a Szentlélek a különböző embereken, értened kell a nehézségeket, amelyekkel az emberek szembenéznek, ahogyan a hiányosságaikat is, és át kell látnod a probléma kulcskérdéseit, majd eljutnod a forrásához, eltérés vagy hibázás nélkül. Csak az efféle ember van megfelelő színvonalon az Istennek tett szolgálatban való együttműködés tekintetében” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Minek legyen birtokában egy használatra alkalmas pásztor). Isten e szavainak elolvasása után megértettem, hogy a gyenge képességű embereknek több útmutatásra és segítségre van szükségük, és hogy nem lehet mindenkit egy kalap alá venni. Olyan ez, mint egy anya, akinek több gyermeke van, és az egyikük gyenge és beteges. Az anyának több törődést kell adnia ennek a gyermeknek, mint a többieknek, hogy egészségesen nőhessen fel. De egy felelőtlen anya, látva, hogy a gyermeke gyenge, nem gondoskodik róla, hanem helyette a gyermeket hibáztatja, amiért nem elég erős. Hogyan nőhetne fel így egészségesen egy gyermek? Isten nem kényszeríti az embereket arra, ami meghaladja az erejüket; az emberekkel szembeni követelményei az eredendő képességeiken alapulnak. Nekem is Isten szavai szerint kellene bánnom a testvéreimmel, több útmutatást és segítséget nyújtva nekik. Ezután, amikor láttam, hogy a nővéreim nehézségekbe ütköznek a munkájuk során, türelmesen meghallgattam, ahogy leírják a problémáikat és nehézségeiket, rákoncentráltam a problémáikra, majd elbeszélgettem velük, hogy segítsek nekik. Így gyakorolva a nővérek már nem érezték magukat korlátozva általam, mint korábban. Amikor olyan problémákba ütköztek a kötelességeikben, amelyeket nem láttak tisztán, proaktívan kérdeztek is engem azokról. Aztán együtt kerestük az igazságot, hogy megoldjuk azokat, és a munkánk eredményei is javultak.

Ezen a tapasztalaton keresztül világosan megértettem, hogy ha a romlott beállítottságok alapján bánunk az emberekkel, az csak korlátozást és kárt okoz nekik, és káros hatással van a munkára. Ha az igazságalapelvek és Isten szavai szerint bánsz a testvéreiddel, és eleget teszel a saját felelősségednek, az hasznos a munka számára; és másokat is épít.