69. Elmélkedések arról, hogy nem végeztem valódi munkát

2023 májusában én feleltem a prédikációs munkáért. Október közepén az egyik csoportvezetőt elbocsátották, mert nem végzett valódi munkát, és később Li Cse testvért választották meg csoportvezetőnek. Ugyanakkor a vezető külön levelet küldött, hogy emlékeztessen, melyben azt írta, hogy Li Csenek átlagos képességei vannak, nincs elegendő munkaképessége, és arra kért, hogy még jobban segítsem és támogassam őt. Így még aznap írtam egy levelet Li Csenek, bemutatva a csoporttagok konkrét helyzetét és a csoportban sürgősen megoldandó problémákat, és megkértem, hogy ennek megfelelően rangsorolja a munkát. Később Li Cse azt válaszolta, hogy kezdetben alkalmatlannak érezte magát a vezetésre gyenge képességei és sok hiányossága miatt, de miután elolvasta Isten szavait, az állapota megváltozott, és tervet készített a közelgő munkára. Azt gondoltam magamban: „Li Csenek van némi életbe való belépése. A munkaképessége hiányos, de ha ő a megfelelő személy, akkor ez nem baj, én tudom őt jobban támogatni és segíteni. Ha majd megért néhány alapelvet és szerez némi munkatapasztalatot, a dolgok rendben lesznek.” Ezután szorosan nyomon követtem Li Cse munkáját. Képes volt elfogadni azokat a javaslatokat, amelyeket adtam neki, és időben visszajelzést adott a munka részleteiről.

Alig több mint egy hónap múlva egymás után talált három tagot a szövegalapú munkacsoportba, akik mind rendelkeztek némi képességgel. Elég boldognak éreztem magam, és arra gondoltam: „Mindig nehezen találtam megfelelő embereket, de Li Cse épphogy megérkezett, és máris talált megfelelő embereket. Úgy tűnik, Li Cse munkaképessége nem teljesen hiányos.” Eszembe jutott az, amikor három csoport munkájáért és az emberek műveléséért voltam felelős. Akkoriban mindennap kétségbeestem, és úgy éreztem, hogy most, hogy Li Cse nagyrészt belejött a munkájába, egy kicsit lazíthatok. Ezután már nem követtem olyan szorosan nyomon a munkát. Fél hónap múlva észrevettem, hogy a Li Cse által vezetett csoport nem nyújtott be egyetlen megfelelő színvonalú prédikációt sem. Kicsit összezavarodtam: „Li Cse azt mondta, hogy a három nővérnek, akik nemrég csatlakoztak a csoporthoz, van némi képessége, akkor miért nem látszanak az eredmények a kötelességeikben? Lehet, hogy azért nem értik az alapelveket, mert még csak most kezdték a képzést?” Erre gondolva elmentem, hogy ellenőrizzem a csoport prédikáció-szűrési helyzetét, és azt találtam, hogy Li Cse képes volt azonosítani néhány problémát a prédikációkkal kapcsolatban, és nem voltak nyilvánvaló eltérések. Azt gondoltam: „Li Cse munkaterületének mindig is gyenge eredményei voltak. Nem lehet azonnal eredményeket várni. Talán idővel javulni fog.” Abban az időben azt is gondoltam: „Talán jobban utána kellene járnom?” De amint arra gondoltam, hogy mennyi időbe telne megoldani a valós problémákat, és arra, hogy még két másik csoport munkáját is nyomon kell követnem, úgy éreztem, hogy ha mindebbe bele kellene folynom, kimerülnék, ezért Li Csere hagytam, hogy ő maga oldja meg a problémát. Egyszer megtudtam, hogy a három újonnan áthelyezett nővér közül Lu Jüan ellenállást érzett, amikor Li Cse nyomon követte és felügyelte a munkáját, úgy gondolta, hogy a munka haladásáról szóló folyamatos kérdezősködés számára időpazarlás, sőt, ezt a nézetét ki is fejezte a csoportban. Tudtam, hogy a hozzáállása helytelen, és hatással lesz a prédikációs munkára, de nem vizsgálódtam tovább, és nem próbáltam megoldani, csak megkértem Li Cset, hogy vállaljon közösséget Lu Jüannal. Később Li Cse arról számolt be, hogy Lu Jüan normálisan végzi a kötelességeit, így nem követtem tovább nyomon az ügyet.

Mire észbe kaptam, már december közepe volt, és Li Cse csoportja még mindig nem nyújtott be túl sok prédikációt. Rájöttem, hogy valami nincs rendben, ezért gyorsan írtam egy levelet, hogy megkérdezzem Li Cset a helyzetről. Azt mondta, nincs jó állapotban, és hogy több testvér is azt mondta, hogy nem tud valódi munkát végezni, és nem tudja megoldani a kötelességeik során felmerülő nehézségeiket, és azt fontolgatják, hogy feljelentik őt. Akkor én is megdöbbentem. Nem végezte korábban a munkát? Hogyan jutott hirtelen arra a pontra, hogy feljelentsék? Kicsit megijedtem. Ennek a csoportnak a munkája így alakult, ami összefüggésben állt azzal, hogy ebben az időszakban nem végeztem valódi munkát. Elháríthatatlan felelősségem volt. Ezután elmentem a csoporthoz, hogy megértsem a helyzetet. Li Cse úgy érezte, hogy gyenge a képessége, és nem lehet vezető, ezért lemondott. Nem számított, hogyan próbált a vezető közösséget vállalni és segíteni, hasztalan volt. Miután Li Cse elment, azt tapasztaltam, hogy a csoportnak, amelyért felelős volt, rengeteg problémája van. A csoportban Lu Jüan nővér mindig negativitást árasztott. Úgy érezte, hogy időpazarlás, ha Li Cse felügyelte a munkát, ezáltal Li Cse képtelen volt nyomon követni a prédikációs munkát, ami súlyosan befolyásolta a prédikációs munka eredményeit. Azt is megtudtam, hogy a három új nővér fegyelmezetlen és szervezetlen, és amikor nehézségekbe ütköztek, csak áthárították azokat Li Csere. De Li Cse soha nem hozta fel a kötelességeikhez való hozzáállásuk problémáját, és nem is jelentette a feletteseknek. Csak hagyta tovább, hogy sodródjanak. Miután mindezt megtudtam, megdöbbentem. Li Cse három hónap alatt idáig juttatta a munkát, és fogalmam sem volt róla, hogy a csoporttagok súlyosan felületesen végzik a kötelességüket, ami a prédikációs munkát megbénította. Sajnáltam, hogy nem voltam szorgalmasabb. Később elbocsátottam a csoportból az alkalmatlan tagokat, és áthelyeztem néhány új munkatársat, és csak ekkor kezdett fokozatosan javulni a munka.

Ez után az eset után nagyon bűnösnek éreztem magam. Tisztában voltam vele, hogy Li Cse képességei átlagosak, és a munkaképessége sem túl jó, akkor hogyan engedhettem ki a gyeplőt a kezemből, és hanyagolhattam el ennek a csoportnak a munkáját? Ha jobban odafigyeltem volna a munka nyomon követésére, korábban megláttam volna Li Cse problémáit, így elkerültem volna ezeket a következményeket. Az, hogy a munka így alakult, felfedte, hogy nem végzekvalódi munkát. Ez idő alatt gyakran kerestem Isten hamis vezetőket leleplező szavait, és olvastam őket. Közöttük volt egy szakasz, amely konkrétan kapcsolódott az állapotomhoz. Isten azt mondja: „A hamis vezetők soha nem kérdeznek rá a különböző csoportfelügyelők munkával kapcsolatos helyzetére, és nem követik azt nyomon. A különböző csoportok felügyelőinek és a különféle fontos munkákért felelős személyeknek az életbe való belépésére sem kérdeznek rá, nem követik nyomon és nem fogják fel azt, ahogyan a gyülekezeti munkához és a kötelességeikhez, az Istenbe vetett hithez, az igazsághoz és Magához Istenhez való hozzáállásukat sem. Nem tudják, hogy vajon keresztülmentek-e bármilyen átalakuláson vagy növekedésen ezek az egyének, ahogyan a munkájuk terén esetlegesen fennálló különféle problémákról sem tudnak; különösen nem tudnak a munka különböző szakaszaiban bekövetkező hibáknak és elhajlásoknak a gyülekezet munkájára és Isten választott népének az életbe való belépésére gyakorolt hatásáról, miként arról sem, hogy vajon kiigazításra kerültek-e valaha is ezek a hibák és elhajlások. Teljességgel tudatlanok mindezeket a dolgokat illetően. Ha semmit sem tudnak ezekről a részletes állapotokról, passzívvá válnak, valahányszor problémák merülnek fel. A hamis vezetők azonban egyáltalán nem vesződnek ezekkel a részletes problémákkal, miközben a munkájukat végzik. Úgy hiszik, hogy különböző csoportfelügyelők kinevezése és a feladatok kiosztása után az ő munkájuk el van végezve – hogy az jól elvégzett munkának számít, és ha egyéb probléma merül fel, az már nem az ő gondjuk. Mivel a hamis vezetők elmulasztják a különböző csoportfelügyelők felügyeletét, irányítását és nyomon követését, és nem teljesítik a felelősségeiket ezeken a területeken, ennek eredményeképpen felfordulás lesz a gyülekezeti munkából. Ilyen az, amikor a vezetők és a dolgozók elhanyagolják a felelősségeiket. Isten át tudja vizsgálni az emberi szív mélységeit; ez egy olyan képesség, amelynek az emberek híján vannak. Éppen ezért az embereknek szorgalmasabban és figyelmesebben kell dolgozniuk, rendszeresen ki kell menniük a munkaterületre, hogy nyomon kövessék, felügyeljék és irányítsák a munkát annak érdekében, hogy biztosítsák a gyülekezeti munka normális előrehaladását. Világos, hogy a hamis vezetők teljességgel felelőtlenek a munkájukban, és sohasem felügyelik, követik nyomon és irányítják a különböző feladatokat. Ennek eredményeképpen egyes felügyelők nem tudják, hogy miként oldják meg a munkában felmerülő különböző problémákat, és annak ellenére megmaradnak felügyelői szerepükben, hogy közel sem eléggé kompetensek a munka elvégzéséhez. Végül aztán újra meg újra késedelmet szenved a munka, ők pedig teljesen elrontják az egészet. Ez a következménye annak, hogy a hamis vezetők nem kérdeznek rá a felügyelők helyzetére, nem felügyelik és nem követik nyomon azt, és ezt a kimenetelt teljességgel az idézi elő, hogy a hamis vezetők elhanyagolják a felelősségüket” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (3.)). Isten azt mondja, hogy a hamis vezetők felelőtlenek a kötelességeikben, és nem végeznek valódi munkát. Miután kiválasztanak egy felügyelőt, azt gondolják, hogy minden rendben van, és most már nem kell beavatkozniuk. Ezért nem vizsgálják meg és nem értik meg a különböző munkaelemek részleteit. Azt sem tudják, hogy a felügyelő vagy a kötelességüket végzők valóban hozzáértők-e, vagy hogy a munka megtorpant-e, komoly kárt okozva ezzel a munkának. Ez egy valódi hamis vezető. Én pontosan az a fajta hamis vezető voltam, akiről Isten beszél. Miután Li Cset csoportvezetővé választották, láttam, hogy munkatársakat hoz a csoportba, és a munkakommunikációnk során mindig jó hozzáállása volt. Ezért azt gondoltam, hogy Li Cse biztos munkát végez, és nyugodtan rábízhatom a munkát. Ekkor bürokratává váltam, nem felügyeltem és nem követtem nyomon a munkáját. Ennek eredményeként nem tudtam, hogy Li Cse küszködik a kötelességeivel, és nem vettem észre, hogy a csoporttagok lazsálnak. Tudtam, hogy a prédikációs munka a csoportjukban tartósan nem hozott eredményt, de hogy időt és energiát takarítsak meg, elkerültem a részletek vizsgálatát, ezért Li Csere bíztam a probléma kezelését. Továbbá Lu Jüan nem engedte, hogy mások felügyeljék a munkáját, és folyamatosan negativitást árasztott a csoportban. Akadályozó szerepet játszott a prédikációs munkában. Nem lepleztem le a problémáit, hanem inkább Li Csere bíztam a kezelésüket, és utána nem követtem nyomon az eredményeket. Ez ahhoz vezetett, hogy Lu Jüan nem játszott pozitív szerepet a csoportban, ami hatással volt a munka előrehaladására. Ezt látva rájöttem, hogy valóban hamis vezető vagyok. Ahogyan a kötelességeimet végeztem, csak vétkeket hagytam magam után.

Később elgondolkodtam: „Mi vezetett arra, hogy ennyire megbízzak Li Cseben?” Olvastam Isten szavait. „A hamis vezetők soha nem érdeklődnek azokról a felügyelőkről, akik nem végeznek tényleges munkát, illetve akik nem a megfelelő munkájukkal foglalkoznak. Azt gondolják, hogy csak meg kell választaniuk egy felügyelőt, és ezzel készen is vannak, és hogy a felügyelő azután már maga tudja kezelni az összes munkával kapcsolatos dolgot. A hamis vezetők tehát mindössze összejöveteleket tartanak időnként, és nem felügyelik a munkát, nem is kérdeznek rá, hogy az hogy megy, hanem olyan főnökként viselkednek, akik kivonják magukat a munkából. [...] Képtelenek arra, hogy ők maga valós munkát végezzenek, és a csoportvezetők és felügyelők munkáját illetően sem pedánsak – nem követik nyomon és nem kérdeznek utána. Mindössze a saját benyomásaikon és képzelődéseiken alapul az emberekről alkotott nézetük. Amikor azt látják, hogy valaki már egy ideje jól teljesít, azt gondolják, hogy az illető örökké jó lesz és nem fog megváltozni; senkinek sem hisznek, aki azt mondja, hogy probléma van az adott személlyel, és nem törődnek vele, ha valaki figyelmezteti őket vele kapcsolatban. Szerintetek buták a hamis vezetők? Buták és ostobák. Mi miatt buták? Könnyelműen vetik valakibe a bizalmukat abban a hitben, hogy mivel az illető a megválasztásakor esküt tett és hozott egy elhatározást, és könnytől áztatott arccal imádkozott, az azt jelenti, hogy megbízható is, és hogy soha nem lesz semmi gond azzal, ha ő veszi át a munka irányítását. A hamis vezetők nem értik az emberek természetét; fogalmuk sincs a romlott emberiség igazi helyzetéről. Ezt mondják: »Hogyan tudna valaki rossz irányba változni, miután felügyelővé választották? Hogyan tudna kibújni a munkája alól az, aki olyan intenzívnek és megbízhatónak tűnik? Nem fog ilyet tenni, ugye? Ő nagy integritással rendelkezik.« Mivel a hamis vezetők túl sok hitet vetnek a saját képzelődéseikbe és érzéseikbe, ez végül képtelenné teszi őket a gyülekezeti munkában felmerülő számos probléma időben történő megoldására, valamint emiatt nem tudják haladéktalanul elbocsátani és máshová áthelyezni az érintett felügyelőt. Ők jóhiszemű hamis vezetők. [...] A hamis vezetőknek van egy halálos hibájuk: könnyen megbíznak emberekben a saját képzelődéseik alapján. Ez pedig amiatt van, hogy nem értik az igazságot, ugye? Hogyan fedi fel Isten szava a romlott emberiség lényegét? Miért kellene emberekben bízniuk, amikor Isten sem bízik bennük? A hamis vezetők túlságosan arrogánsak és önelégültek, nem igaz? Ezt gondolják: »Biztosan nem ítéltem meg tévesen ezt az illetőt, biztosan nincs vele semmi olyan probléma, amelyet én megfelelőnek ítéltem; egész biztosan nem olyasvalaki, aki elmerül az evésben, ivásban és szórakozásban, vagy aki a kényelmet szereti, a kemény munkát pedig gyűlöli. Teljességgel megbízható, és lehet rá számítani. Nem fog megváltozni; ha megváltozna, az azt jelentené, hogy tévedtem vele kapcsolatban, nem igaz?« Miféle logika ez? Talán valamiféle szakértő vagy? Talán röntgenszemed van? Rendelkezel ezzel a különleges képességgel? Egy vagy két évig együtt élhetsz valakivel, de vajon képes lennél meglátni, hogy ki is ő valójában anélkül, hogy adódna egy megfelelő körülmény, amely teljességgel leleplezi az illető természetlényegét? Ha Isten nem fedné fel, három vagy akár öt éven át is élhetnél mellette, és még mindig nehezen látnád csak meg, hogy pontosan miféle természetlényege is van. És mennyivel inkább igaz ez, ha ritkán látod az illetőt, ha ritkán vagy együtt vele? A hamis vezetők könnyelműen megbíznak egy emberben egy pillanatnyi benyomás vagy annak alapján, hogy valaki más pozitívan értékelte őket, és rá merik bízni egy ilyen emberre a gyülekezet munkáját. Vajon nem rendkívül vakok, amikor így tesznek? Nem vakmerőn viselkednek ilyenkor? És vajon nem rendkívül felelőtlenek a hamis vezetők, amikor így végzik a munkájukat?” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (3.)). Isten szavainak olvasása után megértettem, miért bíztam meg vakon és elhamarkodottan az emberekben. A gyökere az arrogancia és az igazság hiánya volt, és hogy az elképzeléseimre támaszkodtam. Azt hittem, hogy valaki képes valódi munkát végezni, csak mert egy rövid ideig jó teljesítménye volt. Ez oda vezetett, hogy túlságosan megbíztam az emberekben, és elhanyagoltam a munka felügyeletét és nyomon követését. Valójában a vezető emlékeztetett arra, hogy Li Cse képessége és munkaképessége nem túl jó, és azt mondta, hogy jobban összpontosítsak a munka részleteire, és irányítsam őt. De mivel három tagot hozott a csoportba, és észrevett néhány problémát a prédikációkkal kapcsolatban, megváltoztattam a véleményemet Li Cseről, azt gondolva, hogy van némi munkaképessége, és a képessége sem túl rossz. Ezután nem avatkoztam bele a munkájába, ami a munka késedelméhez vezetett. Amikor igazán visszagondoltam, rájöttem, hogy a Li Cse által hozott három nővér közül kettőt a vezető ajánlott, és Li Cse csak a kötelességeik megszervezéséért volt felelős. Nem az történt, hogy Li Cse fedezte fel őket azáltal, hogy ő maga művelte az embereket. Továbbá azért tudott észrevenni néhány problémát a prédikációkkal, mert gyakorolta a prédikációírást, és meg tudott ragadni néhány alapelvet. De amikor az igazság segítségével kellett problémákat megoldani, például a csoporttagok állapotával és a kötelességeikhez való hozzáállásukkal kapcsolatos problémákat megoldani, nem tudta megtenni. Nem az igazságalapelvek szerint mértem az embereket, és átadtam magam a kényelemnek, kerülve a szenvedést. Ezért nem követtem nyomon és nem irányítottam Li Cse munkáját részletesen. Végül ez ártott a munkának. Ezen elgondolkodva bűntudatot és megbánást éreztem a szívemben. Rájöttem, hogy valóban vak voltam mind a szememben, mind a szívemben.

Ezt követően megkerestem Isten arról szóló szavait, hogy hogyan kell valódi munkát végezni, hogy olvassam őket. Isten azt mondja: „Nem számít, milyen fontos munkát végez egy vezető vagy dolgozó, és milyen természetű ez a munka, az első számú prioritásuk az, hogy megértsék és felfogják, hogyan folyik a munka. Személyesen ott kell lenniük, hogy nyomon kövessék a dolgokat, és kérdéseket tegyenek fel, első kézből szerezve információkat. Nem szabad pusztán a hallottakra hagyatkozniuk, vagy mások beszámolóit meghallgatniuk. Inkább saját szemükkel kell megfigyelniük a személyzet helyzetét és hogy miként halad a munka, és meg kell érteniük, milyen nehézségek vannak, vannak-e olyan területek, amelyek ellentétben állnak a Fennvaló követelményeivel, meg vannak-e szegve az alapelvek, vannak-e megzavarások vagy akadályozások, hiányoznak-e a szakmai munkához szükséges eszközök vagy a kapcsolódó oktatóanyagok – mindezeket folyamatosan figyelemmel kell kísérniük. Bármennyi beszámolót is hallgatnak meg, vagy bármennyit is szűrnek le a szóbeszédből, egyik sem ér fel a személyes látogatással; pontosabb és megbízhatóbb, ha a saját szemükkel látják a dolgokat. Ha már ismerik a helyzet minden aspektusát, jó elképzelésük lesz arról, hogy mi történik. Különösen tisztán és pontosan fel kell fogniuk azt, hogy ki jó képességű és művelésre érdemes, mivel csak ez teszi lehetővé számukra, hogy pontosan műveljék és használják az embereket, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a vezetők és a dolgozók jól végezzék a munkájukat” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.)). Isten azt mondja, hogy ahhoz, hogy a valódi munkát jól végezzük, a fontos az, hogy ne törődjünk a hús-vér testtel, és ne csak mások jelentéseit hallgassuk. Részt kell vennünk, mélyen bele kell mennünk a munkaterületbe, és meg kell értenünk a munka részleteit. Személyesen is részt kell vennünk a problémák megoldásában. Egy idő után nyomon kell követnünk a munka eredményeit, nem csak végrehajtanunk nyomon követés nélkül, és biztosítanunk kell, hogy felfedezzük és megoldjuk a problémákat. Ezért imádkoztam Istenhez a szívemben, mondván, hogy nem leszek többé bürokratikus, és ezután elkezdtem arra összpontosítani, hogy részletes munkát végezzek, személyesen érdeklődtem a problémákról, és dolgoztam a megoldásukon. Abban az időben a prédikációs munka Szu Csing csoportjában nem hozott eredményt, és amikor elmentem megvizsgálni a munkát, azt jelentette, hogy valódi munkát végzett, szenvedett, és áldozatot hozott. A jelentése azt a látszatot keltette, hogy sokat tett, de az eredmények nem feleltek meg ennek. Mivel tanultam abból, hogy elmulasztottam Li Cse nyomon követését, elkezdtem részletesen megvizsgálni a munkát. Később rájöttem, hogy Szu Csinget nagyon aggasztotta a hírneve és a státusza. Csak a jót jelentette, a rosszat nem. Amikor a munka részleteiről érdeklődtem, mindig kerülte a fő problémákat. Sok vizsgálódás után megerősítést nyert, hogy nincs munkaképessége, és ekkor elbocsátottam őt. Mivel rögtön nem találtam megfelelő személyt csoportvezetőnek, magamra vállaltam a munka néhány részletét. Miután két hónapig nyomon követtem a munkát, a prédikációs munka eredményei javultak. Megízleltem a valódi munkavégzés édességét.

Mielőtt észbe kaptam volna, eljött az április. A csoportjaim munkája fokozatosan fejlődést mutatott, és találtunk csoportvezető-jelölteket. A szívemben tervezgettem: „A munka végre sínen van, és amíg rendszeresen nyomon követem a dolgokat, rendben kell lennie, és végre pihenhetek.” Fokozatosan úgy alakult, hogy már csak a naponta benyújtott prédikációkra összpontosítottam, és már nem kezdeményeztem, hogy megvizsgáljam a munka részleteit. Egy júniusi napon megnéztünk egy tapasztalati bizonyságtételről szóló videót. A főszereplő a részletekre nagyon odafigyelve végezte a munkát, és jól ismert minden lehetséges evangélium-befogadót. Összehasonlítottam magam vele, és rájöttem, hogy messze lemaradtam. Különösen az elmúlt fél hónapban már csupán azzal megelégedtem, ha a prédikációkat benyújtották, és nem vizsgáltam meg az egyes csoportok munkájának részleteit. Rájöttem, hogy kissé hanyag lettem a munkámban. Azon gondolkodtam, hogy gyorsan meg kell változtatnom a dolgokat. Később elkezdtem ellenőrizni több csoport munkájának részleteit. Nem vettem észre, amíg meg nem néztem, de amikor megtettem, megdöbbentem. Az egyik csoportnak hatalmas lemaradása volt a nem ellenőrzött prédikációkban, a másik csoport munkaeredményei pedig egyértelműen romlottak. Minél többet ellenőriztem, annál több problémát találtam. Nagyon dühös voltam magamra. Hogyan léphettem akaratom ellenére a hamis vezető útjára? Később imádkoztam és kerestem, és elolvastam egy szakaszt Isten szavaiból. „Van a hamis vezetőknek egy másik típusa is, amelyikről gyakran beszéltünk, amikor »a vezetők és dolgozók felelősségeinek« témájáról beszélgettünk. Az ilyen típusú hamis vezetők rendelkeznek némi képességgel, nem nehéz felfogásúak, vannak módjaik, módszereik és terveik a problémák megoldására a munkájuk terén, és amikor valamilyen munkát kapnak, az elvárthoz közeli színvonalon képesek azt megvalósítani. A munka során felmerülő bármilyen problémát fel tudnak ismerni, és némelyiket meg is tudják oldani; amikor hallják a problémákat, amelyeket egyes emberek jelentenek, vagy megfigyelik némelyek viselkedését, megnyilvánulásait, beszédét és cselekedeteit, reagálnak rájuk a szívükben, és megvan a maguk véleménye és hozzáállása. Természetesen, ha ezek az emberek törekednek az igazságra és van teherérzetük, akkor ezek a problémák mind megoldhatók. Az olyan típusú emberek felelősségi körébe tartozó munkák során azonban, akikről ma beszélgetünk, a problémák váratlanul megoldatlanok maradnak. Miért van ez? Azért, mert ezek az emberek nem végeznek valódi munkát. Szeretik a lazaságot és gyűlölik a kemény munkát, csupán felületes erőfeszítéseket tesznek a felszínen, szeretnek tétlenkedni és élvezni a státuszból fakadó előnyöket, szeretnek parancsolgatni az embereknek, és mindössze jártatják egy kicsit a szájukat és tesznek néhány javaslatot, s ezzel elvégzettnek tekintik a munkájukat. Semmit sem viselnek a szívükön a gyülekezet valódi munkájából, sem az Isten által rájuk bízott kritikus fontosságú munkákból – nincs meg ez a teherérzetük, és még ha újra meg újra hangsúlyozza is ezeket a dolgokat Isten háza, akkor sem viselik azokat a szívükön. [...] Mi a probléma az ilyen típusú emberekkel? (Túlságosan lusták.) Mondjátok meg Nekem, kiknek van súlyos problémájuk: a lusta embereknek vagy a gyenge képességű embereknek? (A lusta embereknek.) Miért van súlyos problémájuk a lusta embereknek? (A gyenge képességű emberek nem lehetnek vezetők vagy dolgozók, de valamennyire hatékonyak lehetnek, amikor a képességeik körébe eső kötelességet végeznek. A lusták ezzel szemben semmit sem tudnak elvégezni; még ha vannak is képességeik, az mit sem ér.) A lusta emberek semmit sem tudnak csinálni. Két szóval összefoglalva: hasznavehetetlen emberek; másodrendű fogyatékosságuk van. Nem számít, mennyire jó képessége van a lusta embereknek, az nem egyéb, mint puszta kirakat; még ha jó képességűek is, semmi haszna. Túlságosan lusták – tudják, hogy mit kellene tenniük, de nem teszik, és még ha tudják is, hogy probléma valami, nem keresik az igazságot az eloszlatása végett, és noha tudják, hogy milyen nehézségeket kellene elszenvedniük azért, hogy hatékony legyen a munka, mégsem hajlandóak ilyen érdemleges szenvedést elviselni – így aztán nem nyerhetnek el semmilyen igazságot, és nem végezhetnek valóságos munkát. Nem szeretnék elviselni azokat a nehézségeket, amelyeket viselniük kellene az embereknek; csak a kényelemben való elmerülést, az örömteli idők és a szabadidő élvezetét, valamint a szabad és nyugodt élet élvezetét ismerik. Hát nem hasznavehetetlenek? Azok az emberek, akik nem tudnak nehézséget elviselni, nem érdemlik meg az életet. Akik folyton csak parazitaként akarnak élni, lelkiismeret és józan ész nélkül valók; vadállatok, és az ilyen emberek még munkavégzésre is alkalmatlanok. Mivel nem tudnak nehézséget elviselni, még ha végeznek is munkát, nem képesek jól végezni azt, és ha el szeretnék nyerni az igazságot, erre még kevesebb remény van. Az, aki nem tud szenvedni és nem szereti az igazságot, hasznavehetetlen ember; még munkavégzésre sem alkalmas. Vadállat, és szemernyi emberi mivolt sincs benne. Az ilyen embereket ki kell iktatni; csakis ez felel meg Isten szándékainak” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (8.)). Olvasva Isten leleplezését az olyan hamis vezetőkről, akiknek van képességük, de nem megfelelően végzik a kötelességeiket, megremegett a szívem. A múltban mindig azt gondoltam, hogy nem vagyok túl lusta, és soha nem azonosítottam magam az Isten által leleplezett haszontalan emberrel, de ezúttal, a tényekkel szembesülve, be kellett ismernem, hogy annak a kudarcomnak a gyökere, hogy nem végeztem valódi munkát, az volt, hogy szerettem a kényelmet, gyűlöltem a kemény munkát, sóvárogtam a könnyedségre, és túl lusta voltam. Visszatekintve arra az időszakra, amikor három csoport munkáját felügyeltem, az elején tudtam némi felelősséget vállalni, nehézséget elviselni, áldozatot hozni, és a munka némi fejlődést mutatott. De túlságosan szerettem a kényelmet, és féltem attól, hogy kifárasztom magam, ezért amikor láttam némi eredményt a munkában, feltámadt bennem a kényelem iránti vágy, és elkezdtem a munkát a csoportvezetőkre hárítani, és titokban élveztem a szabadidőmet. Látszólag mindennap dolgoztam, de nem végeztem részletes, valódi munkát. Jól tudtam, hogy Li Cse épp csak elkezdte a képzést, mégis ráhárítottam a munkát. Azt is tudtam, hogy néhány tagnak problémái vannak, és nyomon követésre van szükségük, mégis magukra hagytam őket. Konkrétan volt olyan, hogy egy nővér, akivel együtt dolgoztam, megkért, hogy felügyeljek egy gyenge csoportot, ellenálltam a szívemben, és könnyebb feladatot akartam választani, és bár végül beleegyeztem, vonakodtam, és kelletlen voltam. Azért volt ez, mert a kényelemre áhítoztam, mert a kötelességeimben csak a testi szenvedés elkerülésére és az agyi erőfeszítés minimalizálására összpontosítottam. Minden nap megelégedtem azzal, hogy csak a prédikációkat ellenőriztem, és nem akartam mentális erőfeszítést tenni azért, hogy aktívan gondolkodjak az egyes csoportok problémáin. Erősen kezdtem, de nem fejeztem be, és mindig a könnyebb utat választottam. Isten elmét adott az embereknek, hogy megfelelő dolgokon elmélkedjenek, de én soha nem akartam használni az elmémet, sem végiggondolni a problémákat. A gyülekezet elintézte, hogy ilyen fontos kötelességet végezzek, de én nem azon gondolkodtam, hogy milyen áldozatot hozzak azért, hogy a munka hatékony legyen. Ehelyett felelőtlen voltam a kötelességeimmel szemben a testi kényelem kedvéért. Valóban nem volt lelkiismeretem, sem emberi mivoltom. Vajon nem pont az a fajta haszontalan ember voltam, akiről Isten beszél? Bár nem voltam rokkant, nem tettem meg minden tőlem telhetőt a kötelességeimben. Ez haszontalan emberré tett engem.

Később azon kezdtem tűnődni: „Mit fog hozni nekem a végén a testi kényelemre való állandó sóvárgásom? Vajon van bármi értéke a hús-vér testem állandó dédelgetésének?” Olvastam Isten szavait. „Az ember teste olyan, mint a kígyó: lényege, hogy ártson az életének – és amikor teljes mértékben megkapja, amit akar, oda az életed. A test a Sátáné. Mindig féktelen vágyakat hordoz magában, csak magára gondol, és mindig a könnyedségre vágyik, és el akar merülni a kényelemben, teljesen hiányzik belőle az aggodalom és a sürgető érzés, tétlenségben dagonyázik, és ha egy bizonyos pontig eleget teszel neki, végül felfal téged. Ez azt jelenti, hogy ha most kielégíted, legközelebb megint azt fogja kérni, hogy elégítsd ki. Mindig vannak féktelen vágyai és új követelései, és kihasználja, ha cinkosa vagy a testnek, eléri, hogy még inkább dédelgesd, és kényelmében élj – és ha soha nem tudod legyőzni, végül tönkreteszed magad” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az Isten iránti szeretet az igaz hit Istenben). Valóban, a hús-vér test olyan, mint egy kígyó; minél többet engedsz neki, annál többet követel. Minél jobban kielégíted, annál kielégíthetetlenebbé válik, és a végén felfalhat egy embert. Visszagondolva egy korábbi időszakra, amikor személyesen részt vettem a munkában, bár a hús-vér testem kissé fáradt volt, a kapcsolatom Istennel normális volt. Képes voltam az igazság keresésére összpontosítani, hogy kezeljem, ami felmerült, többet imádkoztam Istenhez, többet gondolkodtam magamon, és ami a legfontosabb, kötelességeim végzése közben éreztem Isten vezetését, és a lelkem békében és nyugalomban volt. De amikor a hús-vér testemmel törődtem, már nem gondoltam arra, hogyan végezzem jól a kötelességeimet. Ehelyett azon gondolkodtam, hogyan pihenhetnék többet, és hogyan lazíthatnám el az elmémet, és idővel nem voltam hajlandó kezelni és aktívan megoldani a problémákat. Néha még azt is gondoltam: „Miért fárasztom ki magam ennyire? Miért folyok bele mindenbe, amitől ilyen fáradt leszek – hát nem ostobaság ez?” Fokozatosan, apránként felfalt a hús-vér testem, ami oda vezetett, hogy egyre passzívabb lettem a kötelességeimben, késleltettem a munkát, és ismételten vétkeztem. Miután megértettem ezeket a dolgokat, hajlandó lettem fellázadni a hús-vér testem ellen, ezért imádkoztam Istenhez, készen állva a bűnbánatra és a valódi munkavégzésre.

Később még többet olvastam Isten szavából. „Jelenleg nem sok lehetőség van a kötelesség teljesítésére, ezért meg kell ragadnod azt, amikor csak tudod. Pontosan akkor kell megerőltetned magad, amikor egy kötelességgel szembesülsz; akkor kell felajánlanod magad, feláldoznod magad Istenért, és akkor kell megfizetned az árát. Ne titkolj el semmit, ne tervelj ki semmilyen cselszövést, ne biztosíts magadnak mozgásteret, és ne hagyj magadnak kibúvót. Ha bármennyire is kibúvót hagysz magadnak, számító vagy, dörzsölt vagy és lazsálsz, akkor biztosan rossz munkát fogsz végezni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az életbe való belépés a kötelességvégzéssel kezdődik). „Ha csakugyan van egy bizonyos mértékű képességed, ha igazán fel tudod fogni a feladatkörödbe tartozó szakmai készségeket, és ha nem vagy kívülálló a szakmád terén, akkor egyetlen mondást kell csak betartanod, és máris hűséges tudsz lenni a kötelességedhez. Hogy melyik ez a mondás? Az, hogy: »Tedd bele a szívedet!« Ha beleteszed a szívedet a dolgokba és beleteszed az emberekbe is, akkor hűséges és felelősségteljes tudsz majd lenni a kötelességed terén. Vajon könnyű gyakorolni ezt a mondást? Hogyan kell ezt gyakorlatba ültetni? Nem azt jelenti, hogy a fülét használva hall, és nem is azt, hogy az értelmét használva gondolkodik az ember – azt jelenti, hogy a szívét használja. Ha valaki igazán tudja használni a szívét, akkor, ha látja a szemével, amint egy másik ember tesz valamit, egy bizonyos módon cselekszik, vagy valahogyan reagál valamire, vagy ha hallja a fülével mások véleményeit vagy érveit, akkor, ha a szívét használva fontolja meg és gondolja át ezeket a dolgokat, néhány elgondolás, nézet és viszonyulás fog felmerülni az elméjében. Ezen elgondolások, nézetek és viszonyulások mély, konkrét és helyes megértésre juttatják el őt az adott személyt vagy dolgot illetően, és ezzel egyidejűleg megfelelő és helyes ítéletekhez és alapelvekhez is vezetnek. Csak az jelenti azt, hogy egy illető hűséges a kötelességéhez, ha megvannak nála a szív használatának ezek a megnyilvánulásai” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (7.)). Isten szavai megértették velem, hogy ahhoz, hogyjól végezzem a kötelességeimet és valódi munkát végezzek, először tudatosan fel kell lázadnom a romlott beállítottságom ellen, és szívvel-lélekkel kell végeznem a kötelességeimet. Amíg szívvel-lélekkel csinálom, képes leszek felfedezni a problémákat, és ténylegesen megoldani őket. Csak így tudom hűségesen végezni a kötelességeimet, és csak akkor tekinthető ez valódi munkának. Ha nem teszem bele a szívemet, nem akarok erőfeszítést tenni és áldozatot hozni, nem fogok erőfeszítést tenni az igazság keresésére, amikor problémákat látok, és talán fel sem fedezem a problémákat, nemhogy megoldanám őket, és végül nem leszek képes jól végezni a kötelességeimet.

Később a nővérrel, akivel együtt dolgoztam, egyenként megbeszéltük a csoport problémáit. Gondosan ellenőriztük a munkát a csoportban, és találtunk néhány eltérést és hiányosságot, majd írtam egy levelet, hogy gyakorlatiasan kommunikáljak, és a csoport alacsony hatékonysága fokozatosan megoldódott. De tudtam, hogy ezeket a feladatokat nem lehet egy csapásra megoldani, hogy folyamatos nyomon követésre és felügyeletre lesz szükség, és hogy ez egy olyan munka, amelyet hosszú távon kell végezni. De néha, amikor felhalmozódott a munka, még mindig feltártam azt az állapotot, hogy lusta szeretnék lenni, és szeretném kerülni a kimerültséget, de képes voltam gyorsan változtatni, fellázadni a hús-vér testem ellen, és valódi munkát végezni Isten szavai alapján. Anélkül, hogy észrevettem volna, a prédikációs munka azokban a csoportokban, amelyekért felelős voltam, egyértelmű eredményeket kezdett mutatni, és igazán boldognak éreztem magam. Békét éreztem a szívemben, miközben így végeztem a kötelességeimet.

Miután ezt megtapasztaltam, rájöttem, hogy a valódi munka végzése nem nehéz. Csak arról van szó, hogy szívvel-lélekkel kell csinálni. Ha helyesen állítod be a szándékaidat – eltávolodsz a testi kényelemtől és könnyedségtől, és inkább arra figyelsz, hogy hogyan végezz valódi munkát –, akkor a szíved inkább a megfelelő dolgokra összpontosít, a kötelességeidben érezheted Isten vezetését, és tisztábban és pontosabban láthatod a problémákat. A legfontosabb, hogy a valódi munkavégzés révén több problémát fedezhetsz fel, és gyakorolhatod a problémák megoldását az igazság segítségével, és a keresés révén több igazságalapelvet ragadhatsz meg. Rájöttem, hogy a valódi munkavégzés vezet a szív békéjéhez és nyugalmához. Hála Istennek!