73. Igazán veszélyes felületesen végezni a kötelességet

2024 októberében azt a kötelességet végeztem, hogy idegen nyelvű tapasztalatitanúságtétel-videókat szerkesztettem. Egyszer, miközben egy videót szerkesztettem, észrevettem, hogy sok felvétel nem kapcsolódik jól egymáshoz. Háromszor annyi ideig tartott a megfelelő felvétel kiválasztása, mint általában, és folyamatosan próbálgatnom kellett a különböző felvételeket, hogy illeszkedjenek a hanghoz. Eleinte volt elég türelmem a gondos szerkesztéshez, de a délelőtt végére még a felével sem végeztem annak, amennyit általában megcsinálok. Kezdtem türelmetlen lenni, és azt gondoltam magamban: „Ebben a videóban elég sok bonyolult felvétel van. Ha mindegyiket ilyen aprólékosan szerkesztem meg, az nagyon fárasztó és időigényes lesz. Ez egyszerűen kimerítő! Talán most egy kicsit leegyszerűsítem a dolgokat. A lényeg, hogy megüsse a mércét. A nézők valószínűleg észre sem veszik majd ezeket az apró problémákat, ha a videó felkerül az internetre. Nem nagy dolog, ha pár átmenet nem olyan zökkenőmentes.” Ennek fényében amikor nehezen összekapcsolható részekhez értem, egyszerűen csak kiválasztottam pár felvételt különösebb gondolkodás nélkül, és összevágtam őket. Bár láttam, hogy az átmenetek nem túl zökkenőmentesek, azzal nyugtattam magam: „Jól van ez így. Csak meg kell ütnie a mércét. Mások valószínűleg nem veszik észre ezeket az apró gondokat.” Meglepetésemre, miután leadtam a kész videót, Brian testvér, aki átnézte, több mint harminc javítandó problémára mutatott rá. Először alig mertem elhinni. Tudtam, hogy felületes voltam a videó szerkesztésekor, de nem gondoltam volna, hogy ennyi probléma lesz. Gondosan átnéztem a hibákat, amikre rámutatott, és rájöttem, hogy minden visszajelzése jogos. Fél napba telt mindent kijavítani. Amikor már épp újra le akartam adni, megint aggódni kezdtem, és arra gondoltam: „Kijavítottam a hibákat Brian testvér javaslatainak megfelelően, de vajon lehetnek még egyéb problémák is? Talán még egyszer át kellene néznem az egészet, hogy biztosra menjek, nem hagytam ki semmit.” De aztán arra gondoltam: „Mindjárt vége a napnak. Ha most teljesen átnézem, nagyon későn fogok végezni, és kevesebb időm marad pihenni. Hagyjuk! Különben is, Brian testvér már ellenőrizte, szóval elégnek kell lennie, ha csak azokat a hibákat javítom ki, amiket ő talált.” Így hát, miután elvégeztem a javasolt változtatásokat, egyből leadtam. Váratlanul ezúttal valaki más, Kirk testvér nézte át, és rámutatott még hét-nyolc javítandó hibára. Az eredményt látva rájöttem, hogy hátráltattam a videó feltöltését. Azt gondoltam magamban: „Ha tegnap rászántam volna még egy kis időt, és teljesen átnéztem volna, valószínűleg észrevettem volna ezeket a problémákat, és a videó ma menetrend szerint kikerülhetett volna. Az, hogy nem lehetett időben feltölteni, mind azért van, mert felületes voltam, és nem vettem komolyan a dolgot.” Erre gondolva némi önvádat éreztem, és azt mondtam magamnak, hogy ezúttal alaposnak kell lennem a javításoknál, és nem lehetek többé felületes. Így hát, miután kijavítottam a hibákat, újra átnéztem az egész videót. Találtam még néhány helyet, ahol az átmenetek nem voltak zökkenőmentesek, és kijavítottam őket. Bár ez némi plusz időbe és erőfeszítésbe került, megnyugodtam. Ezúttal, miután leadtam a videót, zökkenőmentesen feltöltötték a weboldalra.

Később, amikor arra gondoltam, hogy a felületes hozzáállásom hogyan hátráltatta a feltöltést, erős bűntudatot éreztem. A lelki áhítatom során olvastam egy részt Isten szavaiból, ami segített valamennyire megérteni az állapotomat. Mindenható Isten azt mondja: „Ez a romlott beállítottságok egy eleme, hogy ilyen könnyelműen és felelőtlenül kezelik a dolgokat: ez hitványság, amire az emberek gyakran hivatkoznak. Mindazt, amit tesznek, a »nagyjából jó« és az »eléggé megközelíti« szintjéig teszik; ez a »talán«, a »lehet« és az »ötből négy« hozzáállása; felületesen teszik a dolgokat, megelégszenek azzal, ha a minimumot megteszik, és megelégszenek azzal, hogy blöffölve elevickélnek; nem látják értelmét annak, hogy komolyan vegyék a dolgokat vagy aprólékosak legyenek, és még kevésbé látják értelmét annak, hogy keressék az igazságalapelveket. Ez talán nem a romlott beállítottságok egy alkotóeleme? A normális emberi mivolt megnyilvánulása ez? Nem. Helyénvaló ezt arroganciának nevezni, és az is teljesen találó, ha fegyelmezetlenségnek nevezzük – de hogy tökéletesen megragadjuk, az egyetlen szó, ami megfelel, az a »trehány«. A legtöbb emberben megvan a hitványság, csak más-más mértékben. Mindenben felületesen és hanyagul akarnak eljárni, és minden cselekedetükben ott van a csalárdság fuvallata. Ha csak tudnak, átvernek másokat, a könnyebb utat választják, amikor tehetik, és időt spórolnak, amikor csak tudnak. Azt gondolják magukban: »Amíg elkerülöm, hogy felfedjenek, és nem okozok problémát, illetve nem vonnak felelősségre, addig trükkökkel átevickélek ezen. Nem kell nagyon jó munkát végeznem, az túl nagy fáradozás!« Az ilyen emberek nem sajátítanak el semmit, tanulmányaik során nem hajlandóak igyekezni, vagy szenvedni és megfizetni az árat. Csak a felszínét akarják érinteni egy témának, majd azt mondják magukról, hogy jártasak benne, azt hiszik, hogy sikeresen megtanulták, majd erre támaszkodnak, hogy elevickéljenek. Ez vajon nem az emberek egyfajta hozzáállása más emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz? Jó hozzáállás ez? Nem. Egyszerűen szólva ez »elevickélés«. Az ilyen hitványság az egész romlott emberiségben megvan. Akiknek az emberi mivoltában megvan a hitványság, azt a nézőpontot és hozzáállást képviselik, hogy mindenben, amit tesznek, abban »elevickélnek«. Vajon képesek-e az ilyen emberek megfelelően tenni a kötelességüket? Nem. Képesek az alapelvek szerint tenni a dolgokat? Ez még valószínűtlenebb” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Második rész)). Csak azután értettem ezt meg, miután elolvastam Isten szavait. Amikor az emberek mindig komolytalan és felelőtlen hozzáállással közelítenek a dolgokhoz, és felületes, csalárd eszközökhöz folyamodnak csak azért, hogy megspórolják a fáradságot, az azért van, mert hitványság lakozik bennük. Isten gyűlöli ezt az állandó hozzáállást, hogy csak tessék-lássék módon végzik a kötelességüket. Isten szavai leleplezték a pontos állapotomat. Amikor több időt kellett volna töltenem a felvételek kiválasztásával az éppen szerkesztett videóhoz, túl macerásnak találtam, és csak meg akartam spórolni az erőfeszítést, ezért csak fogtam pár bármilyen felvételt, és összevágtam őket. Még amikor láttam is, hogy az átmenetek nem zökkenőmentesek, akkor sem akartam kijavítani őket. Sőt abban is reménykedtem, hogy megúszhatom a dolgot, ha a testvér, aki átnézi, nem veszi észre. Végül a videóban sok probléma volt, és az ismételt javítások hátráltatták a feltöltést. Akadályoztam és megzavartam a gyülekezet videós munkáját! Valójában egy szerkesztő alapvető kötelessége az, hogy a lehető legmegfelelőbb felvételeket válassza ki, majd bizonyos technikákat alkalmazva zökkenőmentessé tegye a videó menetét. Ez az a hozzáállás és felelősségérzet, amivel egy szerkesztőnek minimum rendelkeznie kell. De én mindig meg akartam spórolni a fáradságot, leegyszerűsítettem a dolgokat és ravaszkodtam, és a hitványságommal közelítettem meg a kötelességemet, megelégedve egy hozzávetőleges vágással, ami csak „nagyjából felelt meg”. Ha hosszú távon így folytatnám, nemcsak hogy kudarcot vallanék szerkesztői kötelességemben, de fel is fednének, és kivetnének a videós munka hátráltatása miatt. A következmények túl súlyosak lennének! Ezt felismerve szörnyen éreztem magam, és mély önvádat éreztem. Ezután imádkoztam Istenhez, készen arra, hogy megváltoztassam a dolgokat, és többé ne a hitványságom alapján kezeljem a kötelességemet.

Ezután egy kicsit szorgalmasabb lettem a kötelességemben. Egyszer egy szlovák nyelvű videót szerkesztettem, és miután leadtam, a nővér, aki átnézte, rámutatott egy problémára a párbeszéd sorai közötti szünetekkel kapcsolatban. Később felfedeztem egy módszert, ami megoldhatja ezt a problémát, így megpróbáltam alkalmazni a szerkesztésem során. Meglepetésemre, amikor újra leadtam a videót, a nővér azt mondta, hogy jól van megszerkesztve, és zökkenőmentes a menete. Nagyon örültem, hogy ezt hallottam, és úgy tűnt, ez a módszer valóban javíthatja valamennyire a kötelességem eredményeit. Azonban ennek a módszernek a használata kicsit macerás volt; igényelt néhány extra lépést. Ha minden videót így szerkesztenék, az túl sok nyűg lenne, és többet kellene szenvednem. Így hát visszatértem a régi szerkesztési módszeremhez, és nem meglepő módon újra sok probléma jelentkezett. Nagyon is tisztában voltam vele, hogy ha több erőfeszítést tettem volna, és egy kicsit több időt szántam volna rá, ezek a problémák elkerülhetők lettek volna. Erre gondolva mély önvádat éreztem: „Miért nem tudok egyszerűen több erőfeszítést tenni a kötelességembe, és nagyobb árat fizetni? Miért vagyok megint felületes?” Eszembe jutott, hogy Isten leleplezte, hogy azok az emberek, akikből hiányzik az erény, semmilyen kötelességet nem tudnak jól végezni, ezért kikerestem Isten szavainak azt a fejezetét, hogy elolvassam. Mindenható Isten azt mondja: „Milyen embereket ment meg Isten? Mondhatjátok, hogy mindannyian rendelkeznek lelkiismerettel és értelemmel, és el tudják fogadni az igazságot, mert csak azok képesek elfogadni és becsben tartani az igazságot, akik rendelkeznek lelkiismerettel és értelemmel, és mindaddig, amíg megértik az igazságot, addig gyakorolni is tudják azt. A lelkiismerettel és értelemmel nem rendelkező emberek azok, akikből hiányzik az emberiesség; a köznyelvi szóhasználatban úgy mondjuk, hogy hiányzik belőlük az erény. Milyen természetet jelent az erény hiánya? Egy emberiesség nélküli természetet, amely méltatlan arra, hogy embernek nevezzék. [...] Akikből hiányzik az erény, azokból hiányzik az emberiesség; hogyan is tudnák jól teljesíteni a kötelességeiket? Méltatlanok a kötelességek teljesítésére, mert vadállatok. Azok, akikből hiányzik az erény, nem teljesítenek jól semmilyen kötelességet. Az ilyen emberek méltatlanok arra, hogy embernek nevezzék őket. Ők vadállatok, emberi alakot öltött vadállatok. Csak azok képesek emberi ügyeket intézni, állni a szavukat, csak azok megbízhatóak, és nevezhetők »tisztességes úriembernek«, akiknek van lelkiismeretük és értelmük. A »tisztességes úriember« kifejezés nem használatos Isten házában. Helyette Isten háza azt követeli meg az emberektől, hogy becsületesek legyenek, mert az jelenti az igazságot. Csakis a becsületes emberek megbízhatóak, ők rendelkeznek lelkiismerettel és értelemmel, és ők méltók arra, hogy embernek nevezzék őket. Ha egy ember el tudja fogadni az igazságot, miközben teszi a kötelességeit, és képes az alapelvek szerint cselekedni, megfelelő színvonalon végezve a kötelességeit, akkor ez az ember valóban becsületes és tényleg megbízható. És azok, akik elnyerhetik Isten üdvösségét, azok becsületes emberek. Az, hogy becsületes és megbízható ember vagy-e, nem a képességeidről vagy a megjelenésedről szól, és még kevésbé a képességedről, a hozzáértésedről vagy az adottságaidról. Mindaddig, amíg elfogadod az igazságot, felelősségteljesen cselekszel, rendelkezel lelkiismerettel és értelemmel, és alá tudod vetni magad Istennek, addig ez elég. Nem számít, hogy az ember milyen képességekkel rendelkezik, az igazi kérdés az, hogy hiányzik-e belőle az erény vagy sem. Ha valakiben nincs erény, az többé nem tekinthető embernek, hanem csupán vadállatnak. Akiket kivetnek Isten házából, azokat azért vetik ki, mert hiányzik belőlük az emberiesség és az erény. Ezért az Istenben hívő embereknek képesnek kell lenniük az igazság elfogadására, becsületes embereknek kell lenniük, rendelkezniük kell legalább lelkiismerettel és értelemmel, jól kell tudni teljesíteni a kötelességeiket, és képesnek kell lenniük Isten megbízatásának végrehajtására. Csak ezek az emberek nyerhetik el Isten üdvösségét; ők azok, akik őszintén hisznek Benne, és ők azok, akik őszintén feláldozzák magukat Érte. Ők azok az emberek, akiket Isten megment” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem. Isten azokat menti meg, akiknek van lelkiismeretük és józan eszük. mert csak a lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező emberek képesek elfogadni az igazságot, gyakorolni az igazságot, és jól végezni a kötelességüket. Azok, akikből hiányzik az emberi mivolt, a lelkiismeret és az észszerűség, nem tudják elfogadni az igazságot; még ha értik is, nem tudják gyakorlatba ültetni. Isten szemében az ilyenek nem emberek, hanem vadállatok, és Isten csak kiveti őket. Isten leleplező szavai szíven ütöttek. Pontosan olyan ember voltam, amilyet Isten leleplezett, valaki lelkiismeret és józan ész nélkül. Már több mint egy évtizede hittem Istenben, és sokat olvastam a szavaiból a kötelesség odaadó végzéséről és a felületesség elkerüléséről. Mégis most, csak azért, hogy megkíméljem a testemet egy kis szenvedéstől, még mindig leegyszerűsítettem a dolgokat és ravaszkodtam, hátráltatva a munkát. Egyáltalán nem olyan valaki voltam, aki elfogadta az igazságot, és lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező ember sem voltam. Tény, hogy amikor nehéz videókkal találkoztam, jól meg tudtam volna szerkeszteni őket, ha egyszerűen több erőfeszítést és időt fektettem volna bele. De nem akartam a nyűgöt. A saját testi kényelmem érdekében csak hanyagul kiválasztottam néhány felvételt, és összevágtam őket. Még amikor láttam is, hogy az átmenetek nem zökkenőmentesek, nem javítottam ki őket, ami ahhoz vezetett, hogy a videót többször visszaküldték javításra, hátráltatva a folyamatot. Világosan tudtam, hogy vannak jobb módszerek a videó problémáinak kezelésére a jobb eredmény elérése érdekében, de mivel féltem a testi szenvedéstől, a legkevesebb erőfeszítést igénylő módszert választottam, ami problémákat okozott a videóval, és az oda-vissza javítgatások hátráltatták a folyamatot. Valójában egy videó jó megszerkesztése nem igényel magas szintű technikai tudást; odafigyeléssel, szorgalommal és egy kicsit több erőfeszítéssel meg lehet csinálni. De én még erre sem voltam képes. Igazán nem volt bennem semmi lelkiismeret! Csak a saját testi kényelmemmel törődtem, a legkevésbé sem voltam tekintettel a gyülekezet munkájára, és egyáltalán nem védtem a gyülekezet érdekeit. Annyira megbízhatatlan voltam, annyira híján az erénynek és az emberi mivoltnak! Ha egy felelősségteljes ember szerkesztette volna ezt a videót, gyorsan fel lehetett volna tölteni, és egy nappal korábban elkezdhette volna betölteni a szerepét az evangélium terjesztésének munkájában. Én voltam az, aki késleltette a videó feltöltését. Akadályoztam és megzavartam a videós munkát; ellenálltam Istennek! Ha nem fordítok a dolgok menetén, végül Isten visszautasít, felfed és kivet. Nem folytathattam így tovább. Isten szavai szerint kellett gyakorolnom, törekednem kellett arra, hogy becsületes ember legyek, eleget kellett tennem a felelősségeimnek, és minden tőlem telhetőt meg kellett tennem, hogy kijavítsak minden általam észlelt problémát. Szívemben imádkoztam is Istenhez: „Ó, Istenem! Felületes és felelőtlen voltam a kötelességemben. Elmulasztottam megtenni azokat a dolgokat, amiket jól meg tudtam volna csinálni, és késleltettem a videó feltöltését. Igazán hiányzik belőlem a lelkiismeret és az észszerűség, és megbízhatatlan vagyok. Ó, Istenem, kész vagyok bűnbánatot tartani. Még ha több időbe és energiába kerül is, ha többet kell szenvednem és ha nagyobb árat kell fizetnem, amennyiben jó eredményeket érhetek el, kész vagyok megtenni. Ha valaha újra felületes lennék, kérlek, fegyelmezz és fenyíts meg engem.”

Ezután megváltoztattam a kötelességemhez való korábbi helytelen hozzáállásomat. Bár plusz időt és energiát fordítottam a videók szerkesztésére, a szerkesztett videók sokkal zökkenőmentesebbnek tűntek, és a feltöltési folyamat is kicsit gyorsabbá vált. Így végezve a kötelességemet, nyugodtabbnak éreztem magam. Egy idő után a felügyelő üzenetet küldött, hogy több testvér is megjegyezte, hogy az általam szerkesztett videók elég zökkenőmentesek, és megkérdezte, van-e valami jó módszerem, amit megoszthatnék mindenkivel. Mélyen megérintett és elgondolkodtatott, amikor ezt hallottam. Csupán követtem, amit Isten mond, több erőfeszítést tettem a kötelességembe, és nagyobb árat fizettem. Nem számítottam rá, hogy a kötelességem eredményei ennyit javulnak. Később megosztottam a tapasztalataimat és a szerkesztési módszert a testvérekkel, és ők mindannyian elég hasznosnak találták.

A lelki áhítatom során olvastam egy részt Isten szavaiból, és némi megértést nyertem arról, milyen következményekkel jár, ha az ember felületes. Mindenható Isten azt mondja: „A kötelességek megfelelő teljesítéséhez nagyon fontos, hogy az emberek megtegyék a saját részüket; nagyon fontos a gondolkodásmódjuk, és nagyon fontos az, hogy hová irányítják gondolataikat és eszméiket. Isten átvizsgálja őket és látja, hogy az emberek milyen lelkiállapotban vannak és mennyi erőfeszítést tesznek belsőleg, miközben kötelességeiket végzik. Rendkívül fontos, hogy az emberek teljes szívüket és minden erejüket beleadják abba, amit tesznek. Az, hogy megteszik a saját részüket, kulcsfontosságú összetevő. Az emberek csak akkor fognak teljes szívükkel és minden erejükkel cselekedni, ha arra törekednek, hogy ne kelljen megbánniuk semmit a teljesített kötelességeikkel és az általuk tett dolgokkal kapcsolatban, és ne legyenek adósai Istennek. Ha folyamatosan elmulasztod azt, hogy teljes szívedet és minden erődet beletedd a kötelességed végzésébe, ha örökké felületes vagy, és hatalmas kárt okozol a munkának, és messze elmaradsz az Isten által megkövetelt eredményektől, akkor csakis egyetlen dolog történhet veled: kiiktatnak majd. És vajon lesz akkor még idő a megbánásra? Nem lesz. Ezeket a tetteket örökké bánni fogod, szégyenfolttá válnak! Az örökös felületesség szégyenfolt, súlyos vétek – így van vagy sem? (Így van.) Arra kell törekedned, hogy teljes szívvel és teljes erővel elvégezd a kötelességeidet, és mindent, amit tenned kell, hogy ne legyél felületes, és ne legyen semmi megbánnivalód. Ha ezt meg tudod tenni, Isten emlékezni fog a végzett kötelességedre. Azok a dolgok, amelyekre Isten emlékszik, jótettek. Melyek akkor azok a dolgok, amelyekre Isten nem emlékszik? (A vétkek és a gonosz tettek.) Lehet, hogy nem fogadod el, hogy ezek gonosz tettek, ha most ezt mondanák róluk, de ha eljön a nap, amikor komoly következményei és negatív hatása lesz ezeknek a dolgoknak, akkor érzékelni fogod, hogy ezek nem pusztán viselkedésbeli vétkek, hanem gonosz tettek. Amikor erre rájössz, bánkódni fogsz, és azt gondolod majd: »Egy kis figyelmet kellett volna fordítanom a megelőzésre! Egy kicsit több megfontolással és erőfeszítéssel az elején elkerülhető lett volna ez a következmény.« Semmi sem fogja kitörölni ezt az örök szégyenfoltot a szívedből, és ha emiatt állandó adósságba kerülsz, akkor bajban leszel. Ma tehát arra kell törekedned, hogy teljes szívedet és minden erődet beleadd az Istentől kapott megbízatásodba, hogy minden kötelességedet tiszta lelkiismerettel, megbánás nélkül, oly módon teljesítsd, hogy arra Isten emlékezzen. Bármit is teszel, ne légy felületes. Ha hirtelen felindulásból elkövetsz egy hibát, és az súlyos vétek, akkor ez örökké szégyenfoltot hagy rajtad. Ha megbánsz valamit, azt nem tudod majd jóvátenni, és ez a megbánás örökké veled marad. Mindkét utat világosan kell látnod. Melyiket kellene választanod, hogy Isten elismerésében részesülj? Teljesítsd a kötelességedet teljes szívedből és minden erőddel, hajts végre és halmozz fel jótetteket, megbánnivaló nélkül. Bármit is teszel, ne tégy gonosz dolgokat, amelyek megzavarnak másokat kötelességeik teljesítésében, ne tégy semmi olyat, ami ellentétes az igazsággal és ami ellenáll Istennek, és ne okozz életre szóló megbánást. Mi történik, amikor egy ember túl sok vétket követ el? Isten haragját vonja magára az Ő jelenlétében! Ha egyre többet vétkezel, és Isten haragja egyre nagyobb lesz irántad, akkor végül meg leszel büntetve” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Mélyen megérintett, miután elolvastam Isten szavait. Újra és újra elgondolkodtam ezeken a szavakon: „Az örökös felületesség szégyenfolt, súlyos vétek”, és rájöttem, hogy azzal, hogy mindig felületes vagyok a kötelességemben, nemcsak hogy nem készítek elő semmilyen jótettet, hanem valójában gonosz tetteket halmozok fel. Ha ez egy nap súlyos következményekhez vezetne, teljesen felfednének és kivetnének. Ha az általam szerkesztett videók közvetlenül, ellenőrzés nélkül kerültek volna fel az internetre, a bennük lévő összes probléma súlyos szégyent hozott volna Istenre! Olyan sok öntözést és ellátást élveztem az igazságból Istentől, hogy teljesítenem kell a kötelességemet, és jól kell megszerkesztenem a videókat. Mégis felületes és felelőtlen voltam. Volt bármi különbség köztem és azok között a Törvény Korában, akik sánta és vak marhákat, juhokat és galambokat ajánlottak fel Istennek? Élveztem Isten kegyelmét és áldásait anélkül, hogy gondoltam volna szeretetének viszonzására, és amit felajánlottam, az a legsilányabb áldozat volt. Ez Isten nyílt bolonddá tétele és becsapása volt; ez Isten haragjának magamra vonása volt! Ha bűnbánat nélkül folytatnám, legalábbis megfosztanának a kötelességem végzésének lehetőségétől, ha pedig súlyos lenne a helyzet, Isten büntetésével néznék szembe. Eszembe jutott egy Matias nevű személy, aki folyamatosan felületes volt a kötelességében. Mindenben, amit tett, csak arra törekedett, hogy túl legyen rajta, és másoknak folyamatosan javítaniuk kellett a hibáit, és rendbe kellett hozniuk a zűrzavart, amit okozott, és ezzel komolyan akadályozta és megzavarta a gyülekezet munkáját. Miután többször megmetszették, még mindig nem tartott bűnbánatot, és egy helyi gyülekezetbe küldték. Később hallottam, hogy ott sem fordított a dolgok menetén; sőt, abbahagyta a kötelességek végzését, és végül kitakarították a gyülekezetből. Mások kudarcaira gondolva önkéntelenül is félelem fogott el. Azt is megtapasztaltam, hogy Isten igazságos természete nem tűr sértést. Az, hogy még mindig végezhettem kötelességet a gyülekezetben, Isten irgalma volt, és lehetőség számomra a bűnbánatra. Gyorsan keresnem kellett az igazságot, hogy megoldjam a kötelességemben tanúsított felületességem problémáját.

Később megtaláltam az utat a felületes hozzáállásom megoldására Isten szavaiban. Mindenható Isten azt mondja: „Mikor az emberek végrehajtják kötelességüket, valójában azt teszik, amit tenniük kell. Ha Isten színe előtt teszed, ha végrehajtod kötelességedet és becsületes hozzáállással, szívből veted alá magad Istennek, nem lesz ez a hozzáállás sokkal korrektebb? Tehát hogyan kellene alkalmaznod ezt a hozzáállást a mindennapi életedben? »Isten imádatát szívvel és becsületesen« a valóságoddá kell tenned. Amikor hanyag akarsz lenni, és csak tessék-lássék csinálod a dolgokat, bármikor, mikor sunnyogni akarsz és lustálkodni, bármikor, amikor elterelődik a figyelmed, vagy inkább jól éreznéd magad, meg kellene fontolnod: »Ha így viselkedem, ez azt jelenti, hogy megbízhatatlan vagyok? Beleadom a szívemet kötelességem végzésébe? Azáltal, hogy ezt teszem, kudarcot vallok abban, hogy odaadó legyek? Nem tudok eleget tenni a megbízásnak, amellyel Isten megbízott?« Így kellene elgondolkodnod önmagadon. Ha rájössz, hogy mindig felületes vagy a kötelességedben, hogy nem vagy odaadó, és hogy fájdalmat okoztál Istennek, mit kellene tenned? Azt kellene mondanod: »Abban a pillanatban éreztem, hogy valami baj van itt, de nem kezeltem problémaként; csak hanyagul elsiklottam felette. Mostanáig nem vettem észre, hogy tényleg felületes voltam, hogy nem voltam méltó a felelősségemhez. Valóban nincs lelkiismeretem és józan eszem!« Megtaláltad a problémát és egy kicsit megismerted magadat – tehát most meg kell változnod! A hozzáállásod a kötelességed végzéséhez rossz volt. Nemtörődöm voltál vele, mint egy másodállással, és nem adtad bele a szívedet. Ha újra ilyen felületes vagy, imádkoznod kell Istenhez és hagynod kell, hogy megfegyelmezzen és fenyítsen. Ilyen elszántsággal kell rendelkezned a kötelességed végrehajtásában. Csak akkor tudsz igazán megtérni. Csak akkor változhatsz meg, ha a lelkiismereted tiszta és ha a hozzáállásod a kötelességed végzéséhez megváltozott” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak Isten szavainak gyakori olvasása és az igazságról való elmélkedés révén lehet követendő út). „Az emberek romlott beállítottságuk miatt gyakran felületesen végzik a kötelességeiket. Ez az egyik legkomolyabb probléma az összes közül. Ha az emberek megfelelően akarják teljesíteni kötelességeiket, akkor először is a felületesség problémájával kell foglalkozniuk. Amíg ilyen felületes a hozzáállásuk, nem lesznek képesek megfelelően teljesíteni kötelességeiket, vagyis a felületesség problémájának megoldása rendkívül fontos. Hogyan kellene tehát ezt megvalósítaniuk? Először is meg kell oldaniuk a lelkiállapotuk problémáját; helyesen kell hozzáállniuk kötelességeikhez, továbbá komolyan és felelősségteljesen kell tenniük a dolgokat. Nem akarhatják azt, hogy csalárdak vagy felületesek legyenek. Az ember a kötelességét Istenért teljesíti, nem pedig egy másik emberért; ha az emberek el tudják fogadni, hogy Isten vizsgálja őket, akkor helyes lesz a lelkiállapotuk. Ráadásul az embereknek, miután valamit tettek, meg kell vizsgálniuk azt, és el kell gondolkodniuk azon, és ha egy kicsi nyugtalanságot is éreznek a szívükben, és az alapos vizsgálódás után rájönnek, hogy valóban van valami probléma, akkor változtatniuk kell; és ha ezeket a változtatásokat megtették, akkor megnyugszik a szívük. Amikor az emberek nyugtalanságot éreznek, az annak a bizonyítéka, hogy probléma van, és szorgalmasan meg kell vizsgálniuk, hogy mit tettek, különösen a kulcsfontosságú szakaszokban. Ez felelősségteljes hozzáállás a kötelességek teljesítéséhez. Ha valaki képes arra, hogy komoly legyen, hogy felelősséget vállaljon, hogy a teljes szívét és minden erejét beleadja, akkor a munka megfelelően lesz elvégezve” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavai fényt gyújtottak a szívemben. Tudtam, hogy meg kell becsülnöm a lehetőséget a kötelesség végzésére, és el kell fogadnom Isten vizsgálatát, miközben végzem azt. Bármikor, amikor felmerült bennem a felületesség, imádkoznom kellett Istenhez, és fel kellett lázadnom önmagam ellen, törekedve a lehető legjobb eredmények elérésére a kötelességemben. Ráadásul erőfeszítést kellett tennem, és mindent komolyan kellett vennem, amit csináltam, és nem volt szabad visszariadnom a nehézségektől, sem a szenvedéstől a jó eredmények elérése érdekében. Ezután Isten szavai szerint gyakoroltam a kötelességemben, és minden videót gondosan szerkesztettem. Amikor nehéz videókkal találkoztam, amelyekhez sok időbe telt a felvételek kiválasztása, és úgy éreztem, túl nagy nyűg, tudatosan imádkoztam Istenhez, hogy lázadjak fel a testem ellen, és mindent megtettem, hogy jó felvételeket találjak, amik összeillenek. Miután befejeztem a szerkesztést, kétszer is átnéztem, kijavítva és finomítva minden problémát, amit találtam. Gyakran összegeztem a kötelességemben felmerülő problémákat is, és ha volt valami, amit nem tudtam kezelni, megkérdeztem a testvért, akivel együttműködtem. Idővel a technikai készségeim javultak kicsit, a testvér, aki átnézte a videóimat, kevesebb hibára mutatott rá, és sok videót egyetlen átnézés után rögtön feltöltöttek. Látva ezeket az eredményeket, nagyon boldognak és nyugodtnak éreztem magam.

Később történt valami, amiről úgy éreztem, hogy próbatétel elé állít. Már leadtam egy videót, amit szerkesztettem, de váratlanul, két nappal később, egy nővér hirtelen átküldött egy újra felvett hangfájlt. Azt mondta, hogy technikai problémák voltak az előző felvétellel, így a hangminőség nem volt túl jó, és újra felvették. Újra kellett szerkesztenem a videót, hogy illeszkedjen az új hanghoz. Először nem tudtam elfogadni ezt a hírt, arra gondolva: „Na ne, újraszerkeszteni? Ez nem azt jelenti, hogy a korábbi munkám nagy része kárba veszett?” A gondolat, hogy még fél napot kell töltenem javításokkal, elvette a kedvem tőle; túl nagy nyűgnek tűnt. Aztán elmentem megkérdezni a felügyelőt, és ő azt mondta, hogy bár az előző hangfelvétel minősége nem volt túl jó, még az elfogadható tartományon belül volt, így rendben van, ha nem cseréljük ki. Ennek hallatán azt gondoltam magamban: „Ez tökéletes! Így nem kell az újraszerkesztéssel vesződnöm.” Ezután összehasonlítottam az új hangfelvételt, amit a nővér küldött, a régivel, és azt találtam, hogy az új valóban sokkal jobb. Ekkor haboztam: „Kicseréljem a hangot vagy sem? Ha nem teszem, megkímél a vesződségtől, és a videót akkor is normálisan fel lehet tölteni, de a minőség rovására megy. A nővér már újra felvette a hangot, és ha a régi helyére illesztem, jobb lesz a videó eredménye. Nem kellene időt szánnom a hang kicserélésére és a videó újraszerkesztésére?” Éppen ekkor eszembe jutott egy részlet Isten szavaiból: „Arra kell törekedned, hogy teljes szívvel és teljes erővel elvégezd a kötelességeidet, és mindent, amit tenned kell, hogy ne legyél felületes, és ne legyen semmi megbánnivalód. Ha ezt meg tudod tenni, Isten emlékezni fog a végzett kötelességedre” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavai időszerű emlékeztetők voltak számomra. Ha egy kis plusz időt szánok a videó javítására, az lehetővé teszi a jobb eredmény elérését, és ez valami értelmes és értékes. Ráadásul ezeket a tapasztalatitanúságtétel-videókat az örökkévalóságnak őrzik meg. Ha most egy kicsit több időt tudok szánni arra, hogy jobbá tegyem ezt a videót, akkor a tőlem telhető legjobbat kell nyújtanom, hogy a lehető legjobb legyen. Ezt jelenti eleget tenni a felelősségemnek, és hogy ne maradjon bennem megbánás. Erre gondolva azt mondtam a felügyelőnek: „Az újravett hang valóban jobb. A hang cseréje javítja a videó eredményét, így megéri extra időt szánni a szerkesztésére.” A felügyelő egyetértett. Amikor az új hanggal való újraszerkesztés után leadtam a videót, különös megkönnyebbülést és élvezetet éreztem. Bár a hang cseréje és az újraszerkesztés időbe és energiába került, a tapasztalatitanúságtétel-videó eredményének javítása mindezt érdemessé és értelmessé tette.

Visszagondoltam azokra az alkalmakra, amikor felületes voltam a kötelességemben, hogy a pillanatnyi testi kényelemre való sóvárgás miatt, olyan sok videó normál feltöltését késleltettem, és mennyi vétket követtem el. Megbánást éreztem, és adósnak éreztem magam. Mostantól nem lehetek többé felületes abban, ahogy a kötelességemet kezelem; teljes szívemet és minden erőmet ennek kell szentelnem. Később a kötelességemben kezdtem a hozzáállásom megvizsgálására összpontosítani. Néha, amikor nehéz videókkal találkoztam, még mindig megmutatkozott a gondolat, hogy ez túl nagy nyűg, és nem akarok szenvedni. De aztán arra gondoltam, hogy ez a kötelességem, a felelősségem, és az eredményeket kell előtérbe helyeznem, és nem szabad félnem a nyűgtől. Fokozatosan képes voltam fellázadni ezek ellen a gondolatok ellen, és Isten szavai szerint gyakorolni. Hála Istennek!