5. Hogyan lehet felismerni az antikrisztusokat

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Hogyan jellemzi Isten az antikrisztusokat? Úgy, mint akik gyűlölik az igazságot és szembeszegülnek Istennel – ők Isten ellenségei! Az igazsággal való szembeszegülés, Isten gyűlölete és minden pozitív dolog gyűlölete – ez nem a hétköznapi emberekben fellelhető pillanatnyi gyengeség vagy ostobaság, és nem is pillanatnyi eltorzult felfogásból eredő helytelen gondolatok és nézőpontok kinyilatkoztatása; nem ez a probléma. Az a probléma, hogy ők antikrisztusok, Isten ellenségei, akik gyűlölnek minden pozitív dolgot és minden igazságot; olyan alakok, akik gyűlölik Istent és szembeszegülnek Vele. Hogyan tekint Isten az ilyen alakokra? Isten nem menti meg őket! Ezek az emberek megvetik és gyűlölik az igazságot, az antikrisztusok természetlényegével rendelkeznek. Értitek ezt? Elvetemültség, ádázság és az igazság gyűlölete az, ami itt lelepleződik. Ez a legsúlyosabb sátáni beállítottság a romlott beállítottságok között, a Sátán legjellemzőbb és leglényegesebb jellemvonásait jeleníti meg, nem pedig a hétköznapi, romlott emberiség által tanúsított romlott beállítottságokat. Az antikrisztusok Istennel szemben ellenséges erőt képviselnek. Képesek megzavarni és irányítani a gyülekezetet, és megvan bennük a képesség Isten irányítási munkájának lerombolására és akadályozására. Ez nem olyasvalami, amit a romlott beállítottságú hétköznapi emberek meg tudnak tenni; ilyen cselekedetekre csakis az antikrisztusok képesek. Ne becsüljétek alá ezt a dolgot!

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hatodik tétel)

Abban az időben, amikor Isten még nem öltött testet, annak mércéje, hogy az ember ellenáll-e Istennek, azon alapult, hogy az ember imádta-e a láthatatlan mennyei Istent, és felnézett-e Rá. Az Istennek való ellenállás meghatározása abban az időben nem volt annyira gyakorlatias, mivel az ember nem láthatta Istent, és nem tudta, pontosan milyen Isten képmása, vagy azt, hogy Ő pontosan miként munkálkodik és beszél. Az embernek semmiféle elképzelése nem volt Istenről, és csak homályosan hitt Istenben, mert Isten még nem jelent meg az embernek. Ezért bárhogyan is hitt az ember a képzeletében Istenben, Isten nem ítélte el az embert, és nem támasztott vele szemben túl magas követelményeket, mert az ember teljesen képtelen volt látni Istent. Amikor Isten testet ölt, és eljön, hogy az emberek között munkálkodjon, mindenki látja Őt, és hallja a szavait, és mindenki látja a hús-vér testben lévő Isten tetteit. Abban a pillanatban az ember minden elképzelése elillan. Ami azokat illeti, akik látták Istent testben megjelenni, nem ítéltetnek el, ha önként vetik alá magukat Neki, míg azok, akik szándékosan ellenállnak Neki, Istennek ellenállónak tekintendők. Az ilyen emberek antikrisztusok, ellenségek, akik szándékosan állnak ellen Istennek.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindazon emberek, akik nem ismerik Istent, ellenállnak Istennek)

Ha évek óta hiszel Istenben, mégsem vetetted alá magad Neki soha, és nem fogadod el minden szavát, hanem azt kéred, hogy Isten hódoljon be neked, és a te elképzeléseid szerint cselekedjen, akkor te vagy a leglázadóbb mind közül; álhívő vagy. Hogyan tudnák az ilyen emberek alávetni magukat Isten munkájának és szavainak, amelyek nem felelnek meg az emberi elképzeléseknek? A leglázadóbbak azok, akik szándékosan dacolnak és ellenkeznek Istennel. Ők Isten ellenségei, az antikrisztusok. Mindig ellenséges a hozzáállásuk Isten új munkájához; soha, a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatják arra, hogy alávessél magukat, és soha nem vetették alá magukat vagy alázkodtak meg örömmel. A leginkább felsőrendűnek gondolják magukat mások előtt, és soha senkinek nem vetik alá magukat. Isten előtt a legjobbnak tartják magukat az igehirdetésben, és a legügyesebbnek abban, ahogy másokon dolgoznak. Soha nem dobják el a birtokukban lévő „kincseket”, hanem imádni való családi ereklyeként kezelik őket, hogy prédikáljanak róluk másoknak, és arra használják őket, hogy kioktassák azokat a bolondokat, akik bálványozzák őket. Valóban van bizonyos számú ilyen ember az egyházban. Azt lehet mondani, hogy ők „megfékezhetetlen hősök”, akik nemzedékről nemzedékre Isten házában időznek. Az igehirdetést (doktrínát) legfőbb kötelességüknek tekintik. Évről évre, nemzedékről nemzedékre buzgón teljesítik „szent és sérthetetlen” kötelességüket. Senki sem mer hozzájuk nyúlni; egyetlen ember sem mer nekik nyíltan szemrehányást tenni. „Királlyá” válnak Isten házában, zabolátlanok, ahogyan korról korra zsarnokoskodnak mások felett. A démonok e falkája arra törekszik, hogy összefogjon, és lerombolja művemet; hogyan engedhetem meg, hogy ezek az élő ördögök a szemem láttára létezzenek? Még azok sem tudnak a végsőkig kitartani, akik csak félig vetik alá magukat, hát még ezek a zsarnokok, akiknek a legcsekélyebb alávetettség sincs a szívükben! Isten művét az ember nem könnyen nyeri el. Az emberek még minden erejüket összeszedve is csak egy kis részét tudják elnyerni, ami végül lehetővé teszi számukra, hogy tökéletességre jussanak. Mi a helyzet tehát az arkangyal gyermekeivel, akik Isten művének elpusztítására törekszenek? Vajon nekik nem még kevesebb a reményük arra, hogy Isten elnyerje őket?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Azokat, akik igaz szívvel alávetik magukat Istennek, biztosan megnyeri Isten)

Vannak olyanok, akik nagy templomokban olvassák a Bibliát, és egész nap azt szavalják, de közülük egy sem érti Isten munkájának célját. Közülük egyik sem képes megismerni Istent; még kevésbé képes közülük bárki is összhangba kerülni Isten szándékaival. Ők mind értéktelen, hitvány emberek, akik mindannyian magas lóról oktatják ki „Istent”. Olyanok ők, akik Isten zászlaját viszik, mégis szándékosan ellenállnak Neki. Istenbe vetett hitüket tűzik zászlajukra, mégis az ember húsát eszik és vérét isszák. Minden ilyen ember ördög, aki felfalja az ember lelkét, fő démon, aki szándékosan megzavarja azokat, akik a helyes útra próbálnak lépni, és botránykő, ami akadályozza az Istent keresőket. Lehet, hogy „szilárd alkatnak” tűnnek, de honnan tudhatják követőik, hogy ők nem mások, mint antikrisztusok, akik arra vezetik az embereket, hogy ellenálljanak Neki? Honnan tudhatják a követőik, hogy ők eleven ördögök, akik az emberi lelkek felfalásának szentelik magukat?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindazon emberek, akik nem ismerik Istent, ellenállnak Istennek)

Nézzétek minden vallás és felekezet vezetőit – mind arrogánsak és önelégültek, bibliaértelmezéseikből pedig hiányzik a kontextus, csak saját elképzeléseiken és képzelgéseiken alapulnak. Mindannyian az ajándékokra és a tudásra támaszkodnak, hogy a munkájukat végezzék. Ha egyáltalán nem tudnának prédikálni, vajon akkor követnék őket az emberek? Végül is rendelkeznek némi tudással, tudnak prédikálni valamilyen doktrínákról, vagy tudják, hogyan kell másokat megnyerniük, és trükköket használnak. Ezeket a dolgokat arra használják, hogy megtévesszék és maguk elé vigyék az embereket. Ezek az emberek névlegesen Istenben hisznek, de a valóságban ezeket a vezetőket követik. Amikor találkoznak valakivel, aki az igaz utat hirdeti, némelyikük azt mondja: „konzultálnunk kell a vezetőnkkel a hitbeli dolgokról”. Látjátok, az embereknek szükségük van mások egyetértésére és jóváhagyására, amikor az Istenben való hitről és az igaz út elfogadásáról van szó – hát ez nem probléma? Mivé váltak akkor ezek a vezetők? Vajon nem farizeusok, hamis pásztorok, antikrisztusok és botránykövek lettek-e az emberek számára, az igaz út elfogadásában? Az ilyen emberek ugyanolyan fajtájúak, mint Pál.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Az antikrisztusok nyíltan ellenségesek az igazság és Isten irányában; versengenek Istennel az Ő választott népéért, az Ő pozíciójáért és az emberek szívéért, sőt, különféle dolgokat is tesznek Isten választott népe körül azért, hogy elnyerjék a szívüket, és hogy félrevezessék és megbénítsák őket. Röviden: az antikrisztusok cselekedeteinek és viselkedésének természete – nyíltan vagy titokban – mindig ellenséges Isten irányában. Miért mondom azt, hogy ellenséges Isten irányában? Azért, mert tökéletesen jól tudják, hogy Isten szava az igazság, és hogy Ő Isten, mégis szembeszegülnek Vele, és nem fogadják el az igazságot, bárhogy is kerüljön az közlésre. Némely antikrisztusok például beszerveznek egyeseket, és félrevezetik és irányítják őket. Rábírják ezeket az embereket, hogy engedelmeskedjenek nekik és kövessék őket, azután pedig fondorlatosan mindenféle könyveket és anyagokat szereznek az egyháztól, létrehozzák a saját gyülekezeteiket és megalapítják a maguk királyságait, hogy élvezhessék, ahogy a követőik követik és imádják őket, ezt követően pedig elkezdenek a gyülekezetből élni. Ez a fajta viselkedés nyilvánvalóan versengés Istennel az Ő választott népéért – hát nem az antikrisztusok egyik tulajdonsága ez? Igazságtalan volna antikrisztusként jellemezni ezeket az embereket e nyilvánvaló tulajdonság alapján? Egyáltalán nem igazságtalan – nagyon is pontos ez a jellemzés! Olyan antikrisztusok is vannak, akik klikkeket hoznak létre a gyülekezetben és bomlasztják a gyülekezetet. Állandóan a saját táborukat pártolják a gyülekezeten belül, és kizárják azokat, akik nem értenek egyet velük. Azután maguk mellett tartják azokat, akik hallgatnak rájuk és követik őket, hogy létrehozzák a saját erőiket, és mindenkit rávegyenek arra, hogy azt tegyék, amit ők mondanak. Ezzel vajon nem saját királyságokat hoznak létre? Függetlenül attól, hogy milyen munkarendjei vagy követelményei vannak a Fennvalónak, megtagadják a végrehajtásukat, és helyette inkább a maguk módján cselekednek, arra vezetve követőiket, hogy nyíltan szálljanak szembe a Fennvalóval. Isten háza például megköveteli, hogy azokat a vezetőket és dolgozókat, akik nem képesek valóságos munkát végezni, haladéktalanul el kell bocsátani. Egy antikrisztus azonban ezt fogja gondolni: „Némely vezetők és dolgozók, habár nem képesek valóságos munkát végezni, támogatnak és elismernek engem, én pedig pártolom őket. Kizárt dolog, hogy a fennvaló elbocsássa ezeket az embereket, hacsak nem engem távolít el először.” Mondjátok meg Nekem, nem ennek az antikrisztusnak az irányítása alatt áll ez a gyülekezet? Isten házának a munkarendjei nem jutnak tovább az antikrisztusnál, és nem lehet azokat végrehajtani. Amikor régen ki lettek adva a munkarendek, és minden gyülekezet visszajelzett már azzal kapcsolatban, hogy miként hajtotta végre azokat, például, hogy kinek és milyen körülmények miatt igazították ki a kötelességét vagy kit bocsátottak el, az antikrisztus soha nem jelez vissza semmit, és soha senkinek nem igazítja ki a számára kijelölt kötelességet. Egyesek mindig felületesek a kötelességeik terén, ami súlyosan érinti a gyülekezet munkáját, de az antikrisztus soha nem igazítja ki a számukra kijelölt kötelességet. Még ha a Fennvaló közvetlenül meg is mondja az antikrisztusnak, hogy bocsássa el ezeket az embereket, hosszú idő telik el válasz nélkül. Nincs itt valamilyen probléma? Amikor a Fennvaló arra kéri őket, hogy hajtsák végre a munkarendeket, vagy érdeklődni próbál valami felől, az antikrisztussal zsákutcába jutnak. A gyülekezetben lévő testvérek mit sem tudnak róla, nem kapnak üzeneteket, és elveszítik a kapcsolatot a Fennvalóval – a gyülekezet teljességgel annak az egy személynek az irányítása alatt áll. Milyen természetű cselekedet ez az antikrisztus részéről? Az antikrisztus ilyenkor átveszi a gyülekezet feletti irányítást. Az antikrisztusok klikkeket hoznak létre a gyülekezetben, megalapítják a saját királyságaikat, szembeszegülnek Isten házával, és ártanak Isten választott népének. Az emberek elveszítik a Szentlélek munkáját, nem érzik Isten jelenlétét, nincs békességük és örömük, elveszítik az Istenbe vetett hitüket, és többé már nem energikusan végzik a kötelességeiket. Még negatívvá és megfosztottá is válnak, az életük pedig stagnál. Mindez annak az eredménye, hogy az antikrisztusok félrevezetik és irányítják az embereket.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Első rész))

Van egy másik megnyilvánulás is az antikrisztusoknak a megtestesült Istennel való bánásmódjában. Azt mondják: „Amint láttam, hogy krisztus hétköznapi ember, elképzelések alakultak ki az elmémben. Az Ige testet ölt című könyv isten kifejeződése; ez az igazság, és én ezt elismerem. Van egy példányom az Az Ige testet öltből, és ez elég. Nincs szükségem arra, hogy kapcsolatban legyek krisztussal. Ha vannak elképzeléseim, negatívitásom vagy gyengeségem, el tudom oszlatni őket egyszerűen isten szavának olvasása által. Könnyű elképzeléseket kialakítani, ha kapcsolatba kerülök a megtestesült istennel, ez pedig azt mutatja majd, hogy túlságosan mélyen romlott vagyok. Ha isten történetesen elítél, nem lesz reményem az üdvösségre. Ezért jobb, ha csak egyedül olvasom isten szavát. A mennyei isten az, aki meg tudja menteni az embereket.” Az antikrisztusok szívét legjobban Isten jelenlegi szavai és közlése, különösen az antikrisztusok beállítottságát és lényegét leleplező szavai szúrják, és azok a legfájdalmasabbak számukra. Ezek azok a szavak, amelyeket az antikrisztusok a legkevésbé szívesen olvasnak. Ezért az antikrisztusok szívükben azt kívánják, hogy Isten mielőbb hagyja el a földet, hogy saját erejüknél fogva uralkodhassanak a földön. Úgy hiszik, a test, amelyben Isten megtestesült, ez a hétköznapi ember, fölösleges számukra. Mindig azon tűnődnek: „Krisztus prédikációinak hallgatása előtt úgy éreztem, mindent értek, és minden tekintetben rendben voltam, Krisztus prédikációinak meghallgatása után azonban ez megváltozott. Most úgy érzem, mintha semmim sem lenne, annyira jelentéktelennek és szánalmasnak érzem magam.” Ezért eldöntik, hogy Krisztus szavai nem őket leplezik le, hanem másokat, és úgy vélik, nem szükséges hallgatniuk Krisztus prédikációit, elég, ha olvassák Az Ige testet ölt című könyvet. Az antikrisztusok szívében a legfőbb szándék az, hogy tagadják Isten testet öltésének tényét, hogy tagadják a tényt, miszerint Krisztus az igazságot mondja ki, és azt gondolják, így van remény arra, hogy Istenbe vetett hitük révén megmenekülhessenek és királyként uralkodhassanak az egyházban, ezzel eleget téve Istenbe vetett hitük eredeti szándékának. Az antikrisztusok veleszületett természete az Istennel szembeni ellenállás; annyira összeférhetetlenek a megtestesült Istennel, mint a tűz a vízzel, örök ellentétben állnak egymással. Úgy gondolják, hogy Krisztus létezésének minden egyes napja olyan nap, amikor nehéz lesz ragyogniuk, és fennáll annak a veszélye, hogy elítélik, kiiktatják, elpusztítják és megbüntetik őket. Mindaddig, amíg Krisztus nem beszél, nem munkálkodik, és amíg Isten választott népe nem néz fel Krisztusra, addig van lehetőség az antikrisztusok előtt. Van esélyük megmutatni képességeiket. Egyetlen legyintéssel emberek tömegei fognak átállni az ő oldalukra, és az antikrisztusok királyként uralkodhatnak. Az antikrisztusok természetlényege az, hogy idegenkedjenek az igazságtól és gyűlölködjenek Krisztussal. Azon versengenek Krisztussal, hogy ki a tehetségesebb, illetve ki a rátermettebb; azon versengenek Krisztussal, hogy kinek a szavai bírnak nagyobb hatalommal, és kinek a képességei nagyobbak. Miközben ugyanazt teszik, mint Krisztus, meg akarják mutatni másoknak, hogy noha ők is és Krisztus is ugyanúgy emberek, Krisztus képessége és tudása semmivel sem jobb bármely hétköznapi emberénél. Az antikrisztusok minden módon versengenek Krisztussal, vetekednek, hogy ki a jobb, és minden oldalról igyekeznek tagadni azt a tényt, hogy Krisztus Isten, hogy Ő Isten Lelkének a megtestesülése, valamint hogy Ő az igazság megtestesítője. Különféle módszereken és eszközökön is gondolkodnak minden területen, hogy megakadályozzák, hogy Krisztus hatalmat gyakoroljon Isten választott népe között, hogy megakadályozzák Krisztus szavainak népszerűsítését és megvalósulását Isten választott népe között, sőt megakadályozzák Krisztus tetteinek, emberekkel szembeni követelményeinek, valamint irántuk táplált reményeinek megvalósulását Isten választottai között. Olyan ez, mintha Krisztus jelenlétekor mellőzve lennének, az egyház pedig elítélné és elutasítaná őket – mint egy csoportnyi ember, akiket sötét sarokba állítottak. Az antikrisztusok különféle megnyilvánulásaiban láthatjuk, hogy lényegüknél és beállítottságuknál fogva kibékíthetetlenek Krisztussal – nem férhetnek össze Vele! Az antikrisztusok születésüktől fogva ellenségesek Istennel; kifejezetten ellen akarnak állni Krisztusnak, meg akarják dönteni és le akarják győzni Krisztust. Azt akarják, hogy a Krisztus által végzett valamennyi munka hiábavaló és eredménytelen legyen, hogy végül Krisztus ne nyerjen meg sok embert, és hogy bárhol is munkálkodik, ne érjen el eredményeket. Az antikrisztusok csak ekkor lesznek boldogok. Ha Krisztus igazságokat fejez ki, és az emberek szomjaznak rájuk, keresik és örömmel elfogadják őket, hajlandóak Krisztusért áldozni magukat, mindenről lemondani és népszerűsíteni Krisztus evangéliumát, akkor az antikrisztusok elcsüggednek, és úgy érzik, hogy nincs remény a holnapra, hogy soha nem lesz esélyük ragyogni – mintha a pokolba vetették volna őket. Az antikrisztusok e megnyilvánulásait tekintve, vajon ezt az Istennel harcoló és Vele szemben ellenséges lényegüket valaki más nevelte beléjük? Egyáltalán nem; ők ezzel születnek. Ezért az antikrisztusok olyan típusú emberek, akik születésüktől fogva az ördög reinkarnációi, földre szállt ördögök. Soha nem képesek elfogadni az igazságot, és soha nem fogják elfogadni Krisztust, nem fogják magasztalni Krisztust, illetve nem fognak Krisztus mellett tanúságot tenni. Bár a látszat alapján nem fogjátok látni, hogy nyilvánosan megítélnék vagy elítélnék Krisztust, és noha képesek szolgálatkészen némi erőfeszítést tenni és árat fizetni, amint lehetőségük adódik, a megfelelő pillanatban az antikrisztusok kibékíthetetlensége Istennel megmutatkozik. A tény, miszerint az antikrisztusok harcolnak Istennel és független királyságot hoznak létre, nyilvánosságra fog kerülni. Mindezek a dolgok már korábban is megtörténtek olyan helyeken, ahol antikrisztusok vannak, és különösen gyakoriak voltak ezekben az években, amikor Isten az utolsó napok ítélő munkáját végzi; sok ember tapasztalta és figyelte meg ezeket.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Negyedik rész))

Némelyeknek egyáltalán nincs istenfélő szívük. Úgy hiszik, hogy a munkarend emberek által megírt, emberektől eredő dolog, és ha nem egyezik meg az elképzeléseikkel, tetszésük szerint változtatnak rajta. Tudjátok-e, hogy ez Isten mely adminisztratív rendeleteit sérti? (7. „A munkában és a gyülekezetet érintő dolgokban, azon kívül, hogy aláveted magad Istennek, mindenben annak az embernek az utasításait kövesd, akit a Szentlélek használ. A legkisebb kihágás is elfogadhatatlan. Engedelmeskedj teljes mértékben, és ne elemezd, hogy mi jó vagy rossz; ami jó vagy rossz, annak semmi köze hozzád. Egyedül a teljes alávetettséggel kell törődnöd” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A tíz adminisztratív rendelet, amelynek Isten választott népének engedelmeskednie kell a Királyság Korában).) Az adminisztratív rendeleteket sértő dolgok Isten természetét sértő dolgok. Nem vagy képes ezt tisztán látni? Egyesek rendkívül könnyelműen viszonyulnak a Fennvaló munkarendjéhez. A következőt hiszik: „A fennvaló elkészíti a munkarendet, mi pedig elvégezzük a munkát a gyülekezetben. Bizonyos szavakat és ügyeket rugalmasan is meg lehet valósítani. Rajtunk áll, hogy konkrétan miként legyenek elvégezve. A fennvaló csak beszél és elkészíti a munkarendeket; mi vagyunk azok, akik a gyakorlatban cselekszünk. Miután tehát a fennvaló átadja nekünk a munkát, úgy végezhetjük el, ahogy nekünk tetszik. Mindegy, miként készül el, jó úgy. Senkinek sincs joga beleszólni.” A következő alapelvek szerint cselekednek: Amit jónak tartanak, arra hallgatnak, és amit rossznak tartanak, azt figyelmen kívül hagyják; a hiedelmeiket tekintik az igazságnak és az alapelveknek, mindennek ellene állnak, ami nem egyezik meg az akaratukkal, és rendkívül ellenségesek az irányodban azokat a dolgokat illetően. Amikor a Fennvaló szavai nem egyeznek meg az akaratukkal, egyszerűen megváltoztatják azokat és csak azután adják tovább, ha már egyet tudnak érteni velük. Nem engedik, hogy az egyetértésük nélkül legyenek továbbadva. Miközben más területeken változtatás nélkül kerül továbbadásra a Fennvaló munkarendje, ezek az emberek a munkarend módosított változatát adják tovább a felügyeletük alá tartozó gyülekezeteknek. Az ilyen emberek folyton a partvonalra szeretnék állítani Istent; mindenáron azt akarják elérni, hogy mindenki bennük higgyen, kövesse őket és alávesse magát nekik. Úgy vélekednek, hogy Isten bizonyos területeken nem ér fel velük – nekik maguknak kell Istenné lenniük, a többieknek pedig hinniük kell bennük. Ez ennek a viselkedésnek a természete. Ha ezt értitek, még mindig sírnátok, amikor elbocsátják őket? Még mindig sajnálatot éreznétek irántuk? Még mindig ezt gondolnátok: „Helytelenül cselekedett a fennvaló. Igazságtalanul bánnak az emberekkel. Hogyan bocsáthattak el egy ilyen igyekvő embert?” Akik ezt mondják, nem látnak tisztán. Kinek az érdekében igyekeznek ezek az emberek? Isten érdekében? A gyülekezeti munka érdekében? Azért igyekeznek annyira, hogy megerősítsék a státuszukat; azért dolgoznak keményen, hogy független királyságokat alapítsanak. Istent szolgálják ezek az emberek? A kötelességeiket teszik? Hűségesek Istenhez és alávetettek Neki? Pusztán a Sátán inasai, és az ördög uralkodik, amikor munkálkodnak. Ártanak Isten irányítási tervének, és megzavarják Isten munkáját. Valódi antikrisztusok!

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Az, ahogyan az antikrisztusok dédelgetik a hírnevüket és a státuszukat, túlmegy a normális emberek hasonló viselkedésén, és valami olyasmi, ami a beállítottságuk lényegében van; nem egy ideiglenes érdeklődés vagy a környezetük átmeneti hatása – az életükben, a zsigereikben lévő valami, így tehát a lényegük. Ez azt jelenti, hogy mindenben, amit az antikrisztusok tesznek, az első megfontolásuk a saját hírnevük és státuszuk, semmi más. Az antikrisztusoknak a hírnév és a státusz az életük és az egész életen át tartó céljuk. Mindenben, amit tesznek, ez az első szempontjuk: „Mi történik majd a státuszommal? És a hírnevemmel? Ha ezt teszem, azzal jó hírnevet szerzek magamnak? Vajon emelni fogja a státuszomat az emberek fejében?” Ez az első dolog, amire gondolnak, ami kellőképp bizonyítja, hogy az antikrisztusok beállítottságával és lényegével bírnak; ezért tekintik így a dolgokat. Azt lehet mondani, hogy az antikrisztusok számára nem holmi plusz követelmény a hírnév és a státusz, és még kevésbé olyan dolgok, amelyek külsődlegesek számukra, amelyek nélkül ellennének. Ezek részei az antikrisztusok természetének, a zsigereikben, a vérükben vannak, velük született dolgok. Az antikrisztusok nem közömbösek aziránt, hogy van-e hírnevük és státuszuk; nem ez a hozzáállásuk. Akkor mi a hozzáállásuk? A hírnév és a státusz szorosan kapcsolódik a mindennapi életükhöz, a naponkénti állapotukhoz, ahhoz, hogy mire törekednek napi szinten. Az antikrisztusok számára tehát a státusz és a hírnév az élet. Nem számít, hogyan élnek, nem számít, milyen környezetben élnek, nem számít, milyen munkát végeznek, nem számít, mire törekednek, mik a céljaik, mi az életük iránya, minden a jó hírnév és a magas státusz körül forog. Ez a cél pedig nem változik; soha nem tudják az ilyen dolgokat félretenni. Ez az antikrisztusok valódi arca és lényege. Kitehetnéd őket a hegyek mélyén egy őserdőben, még akkor sem tennék félre a hírnév és a státusz hajszolását. Bármilyen embercsoportba helyezheted őket, még mindig csak a hírnévre és a státuszra tudnak gondolni. Habár az antikrisztusok is hisznek Istenben, egyenértékűnek tekintik a hírnévre és státuszra való törekvést az Istenbe vetett hittel, és ugyanolyan fontosnak tartják. Ami annyit tesz, hogy miközben az Istenben való hit útját járják, a saját hírnevüket és státuszukat is hajszolják. Elmondható, hogy az antikrisztusok azt hiszik szívükben, hogy az Istenbe vetett hitükben az igazságra való törekvés a hírnév és státusz hajszolását jelenti; hogy a hírnév és státusz hajszolása egyben az igazságra való törekvés, hírnevet és státuszt nyerni pedig annyi, mint elnyerni az igazságot és az életet. Ha úgy érzik, hogy nincs hírnevük, nyereségük vagy státuszuk, hogy senki sem csodálja, értékeli vagy követi őket, akkor nagyon csalódottak, azt hiszik, nincs értelme hinni Istenben, nincs értéke, és ezt mondják maguknak: „Vajon az ilyen hit istenben kudarc? Reménytelen?” Gyakran fontolgatnak ilyen dolgokat a szívükben, azt latolgatják, hogyan hasíthatnának ki egy helyet maguknak Isten házában, hogyan lehetne előkelő hírnevük a gyülekezetben, hogy az emberek figyeljenek rájuk, amikor beszélnek, támogassák őket, amikor cselekszenek, és kövessék őket, bárhová is mennek; hogy az övék legyen a végső döntés a gyülekezetben, és legyen hírnevük, nyereségük és státuszuk – valójában ilyen dolgokra összpontosítanak a szívükben. Ezekre törekednek az ilyen emberek. Miért gondolkodnak mindig ilyen dolgokon? Miután olvasták Isten szavait, miután prédikációkat hallgattak, tényleg nem értik mindezt, tényleg nem képesek tisztán látni mindezt? Isten szavai és az igazság tényleg nem képesek megváltoztatni az elképzeléseiket, az elgondolásaikat és a véleményüket? Egyáltalán nem ez a helyzet. A probléma bennük van, ez teljességgel azért van, mert nem szeretik az igazságot, mert a szívükben idegenkednek az igazságtól, és ennek eredményeképp egyáltalán nem fogékonyak az igazságra – ezt a természetlényegük határozza meg.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész))

Az antikrisztusok lényegének egyik legnyilvánvalóbb jellemzője, hogy monopolizálják a hatalmat és saját diktatúrát működtetnek: senkire nem hallgatnak, senkit nem tisztelnek, és függetlenül attól, hogy az embereknek milyen erősségeik vannak, vagy milyen helyes nézeteket vagy bölcs véleményeket fejeznek ki, illetve milyen megfelelő módszereket javasolnak, nem figyelnek rájuk. Mintha senki sem lenne alkalmas arra, hogy együttműködjön velük, vagy részt vegyen bármiben, amit tesznek. Ilyen az antikrisztusok beállítottsága. Egyesek azt mondják, hogy ez a rossz emberi mivoltból fakad – de hogyan is lehetne ez közönséges rossz emberi mivolt? Ez teljesen sátáni beállítottság, és az ilyen beállítottság mindennél ádázabb. Miért mondom, hogy az ő beállítottságuk mindennél ádázabb? Az antikrisztusok mindent kisajátítanak Isten házából és a gyülekezet vagyonából, és személyes tulajdonukként kezelik. Mindezt nekik kell kezelniük, és nem engedik, hogy bárki más beleszóljon ebbe. A gyülekezeti munka végzése közben csak a saját érdekeikre, a saját státuszukra és a saját büszkeségükre gondolnak. Nem engedik, hogy bárki is sértse az érdekeiket, még kevésbé engedik, hogy bárki, akinek jók a képességei vagy bárki, aki képes beszélni a tapasztalati tanúságtételéről, veszélyeztesse a hírnevüket és a státuszukat. Megpróbálják tehát elnyomni és versenytársként kizárni azokat, akik képesek tapasztalati tanúságtételről beszélni, akik közölni tudják az igazságot és képesek gondoskodni Isten választott népéről, és kétségbeesetten próbálják teljesen elszigetelni ezeket az embereket mindenki mástól, alaposan besározni a nevüket és lehúzni őket. Csak ekkor érzik az antikrisztusok nyugodtnak magukat. Ha ezek az emberek soha nem negatívak, ha képesek továbbra is végezni a kötelességüket, beszélni a bizonyságtételükről és támogatni másokat, akkor az antikrisztusok az utolsó megoldásukhoz fordulnak, ami nem más, mint hibát találni bennük és elítélni őket, vagy bemártani őket, okokat kitalálni, hogy gyötörjék őket, amíg ki nem takarítják őket a gyülekezetből. Csak ekkor fognak az antikrisztusok teljesen megnyugodni. Ez az, ami a legalattomosabb és legrosszindulatúbb az antikrisztusokban. A legnagyobb félelmet és aggodalmat azok az emberek keltik bennük, akik az igazságra törekednek, akik valóságos tapasztalati tanúságtétellel rendelkeznek, mert az ilyen bizonyságtétellel rendelkező emberek azok, akiket Isten választott népe a leginkább elismer és támogat, nem pedig azok, akik üres szavakat és doktrínákat fecsegnek. Az antikrisztusok nem rendelkeznek valódi tapasztalati tanúságtétellel, és az igazság gyakorlására sem képesek. Legfeljebb néhány jótettre képesek, hogy az emberek kegyeit elnyerjék. De bármennyi jó cselekedetet hajtanak is végre vagy bármennyi szépen hangzó dolgot mondanak, ezek még mindig nem foghatók azokhoz az előnyökhöz és hasznokhoz, amelyeket egy jó tapasztalati tanúságtétel biztosíthat az embereknek. Semmi sem helyettesítheti annak az ellátásnak és öntözésnek a hatását, amelyet Isten választott népe számára nyújtanak azok, akik képesek beszélni tapasztalati tanúságtételükről. Ezért amikor az antikrisztusok meglátnak valakit, aki a tapasztalati tanúságtételéről beszél, a tekintetük szikrát hány. Düh lobban lángra a szívükben, gyűlölet támad bennük, és azon vannak, hogy elhallgattassák a beszélőt és megakadályozzák, hogy tovább beszéljen. Ha tovább beszél, az antikrisztusok hírneve teljesen tönkremegy, és a rút arcuk mindenki számára látható módon teljesen lelepleződik. Ezért az antikrisztusok ürügyet találnak arra, hogy megzavarják a bizonyságtételt mondó személyt, és elnyomják. Az antikrisztusok csak maguknak engedik meg, hogy szavakkal és doktrínákkal félrevezessék az embereket; nem engedik, hogy Isten választott népe a tapasztalati tanúságtételéről szólva dicsőítse Istent. Ez jelzi, hogy az antikrisztusok milyen embereket gyűlölnek és kiktől félnek a legjobban. Amikor valaki egy kis munkával kitűnik, vagy amikor valaki képes a valódi tapasztalati tanúságtételről beszélni, Isten választott népe pedig javakat, épülést és támogatást kap belőle, és mindenki az égig magasztalja az illetőt, akkor az antikrisztusok szívében növekszik az irigység és a gyűlölet, és megpróbálják kizárni és elnyomni ezt az embert. Semmilyen körülmények között nem engedik, hogy az ilyen emberek bármilyen munkát elvállaljanak: így akarják megakadályozni, hogy veszélyeztessék a státuszukat. Az igazságvalósággal rendelkező emberek az antikrisztusok szegénységének, nyomorúságának, csúfságának és elvetemültségének kiemelésére és hangsúlyozására szolgálnak, amikor a jelenlétükben vannak, ezért amikor az antikrisztusok partnert vagy munkatársat választanak, soha nem választanak olyan embereket, akiknek van igazságvalósága, soha nem választanak olyanokat, akik tudnak a tapasztalati tanúságtételükről beszélni, és soha nem választanak becsületes embereket vagy olyanokat, akik képesek az igazság gyakorlására. Ezeket az embereket irigylik és gyűlölik a legjobban az antikrisztusok, és ők tüskék az antikrisztusok oldalában. Bármennyi jót vagy az Isten házának munkájára nézve hasznosat tesznek is ezek az emberek, akik gyakorolják az igazságot, az antikrisztusok mindent megtesznek, hogy eltussolják ezeket a tetteket. Még a tényeket is kiforgatják, hogy a jó dolgokért járó dicsőséget maguknak követeljék, míg a rossz dolgokért másokra hárítják a felelősséget, hogy ezzel felemeljék önmagukat és másokat lekicsinyeljenek. Az antikrisztusok nagy irigységgel és gyűlölettel viseltetnek azok iránt, akik az igazságra törekednek és képesek beszélni a tapasztalati tanúságtételükről. Félnek, hogy ezek az emberek fenyegetést jelentenek a saját státuszuknak, ezért minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megtámadják és kizárják őket. Megtiltják a testvéreknek, hogy kapcsolatba lépjenek velük, hogy közel kerüljenek hozzájuk, vagy hogy támogassák, illetve dicsérjék ezeket az embereket, akik képesek beszélni a tapasztalati tanúságtételükről. Ez az, ami leginkább feltárja az antikrisztusok sátáni természetét, amely idegenkedik az igazságtól és gyűlöli Istent. Amúgy az is bizonyítja, hogy az antikrisztusok gonosz ellenáramlatot jelentenek a gyülekezetben, hogy ők felelősek a gyülekezeti munka megzavarásáért és Isten akaratának akadályozásáért. Mi több, az antikrisztusok gyakran hazugságokat gyártanak, és kiforgatják a tényeket a testvérek között, lekicsinylik és elítélik azokat, akik képesek a tapasztalati tanúságtételükről beszélni. Bármilyen munkát végeznek is ezek az emberek, az antikrisztusok ürügyeket találnak arra, hogy kizárják és elnyomják őket. Elítélően nyilatkoznak róluk, mondván, hogy arrogánsak és önelégültek, hogy szeretnek felvágni és hogy ambíciókat táplálnak. Valójában ezeknek az embereknek van némi tapasztalati tanúságtételük, és rendelkeznek az igazságvalóság egy részével. Viszonylag jó az emberi mivoltuk, van lelkiismeretük és józan eszük, és képesek elfogadni az igazságot. És bár lehetnek hibáik és hiányosságaik, bár időnként romlott beállítottságot tárhatnak fel, képesek önvizsgálatot és bűnbánatot tartani. Ezek azok az emberek, akiket Isten meg fog menteni, és akiknek reményük van arra, hogy Isten által tökéletességre jussanak. Összességében ezek az emberek alkalmasak arra, hogy kötelességet végezzenek. Megfelelnek a kötelesség végzéséhez kapcsolódó követelményeknek és alapelveknek. Az antikrisztusok azonban azt gondolják magukban: „Ezt semmiképpen sem fogom eltűrni. Az én területemen akarsz szerepelni, versenyezni akarsz velem. Ez lehetetlen: ne is gondolj rá! Képzettebb vagy és érthetőbben beszélsz, mint én, népszerűbb vagy nálam, és nagyobb szorgalommal törekszel az igazságra, mint én. Ha együttműködnék veled, és te ellopnád a dicsőségemet, mit tennék akkor?” Vajon figyelembe veszik-e Isten házának érdekeit? Nem. Min gondolkodnak? Csak azon gondolkodnak, hogyan tarthatják meg a saját státuszukat. Bár az antikrisztusok tudják magukról, hogy képtelenek valódi munkát végezni, nem nevelik és nem támogatják a jó képességű embereket, akik az igazságra törekednek; csak azokat támogatják, akik hízelegnek nekik, akik hajlamosak mások előtt hódolni, akik a szívükben elismerik és csodálják őket, akik mézesmázosak, akik nem értik az igazságot és képtelenek a tisztánlátásra. Az antikrisztusok ezeket az embereket maguk mellé állítják, hogy szolgálják őket, hogy elvégezzék helyettük a dolgokat, és hogy minden napjukat körülöttük keringve töltsék. Ez hatalmat ad az antikrisztusoknak a gyülekezetben, és azt jelenti, hogy sokan közel húzódnak hozzájuk, követik őket, és senki nem meri őket megsérteni. Mindezek az emberek, akiket az antikrisztusok nevelnek, olyan emberek, akik nem törekednek az igazságra. Legtöbbjüknek nincs lelki megértése, és a szabályok követésén kívül nem ismernek mást. Szeretik követni az irányzatokat és a hatalmon lévőket. Abból a fajtából valók, akiket felbátorít, hogy van egy hatalommal bíró mesterük – egy zavaros fejű emberekből álló banda. Hogyan szól a nem hívők mondása? Jobb egy jó ember apródjának lenni, mint egy rossz ember hódolt felmenőjének. Az antikrisztusok pontosan az ellenkezőjét teszik – az ilyen emberek hódolt felmenőjeként viselkednek, és arra törekednek, hogy zászlóvivőikként és rajongóikként neveljék őket. Amikor egy gyülekezetben egy antikrisztus van hatalmon, mindig zavaros fejű embereket és vakon bolondozó embereket toboroz a segítőinek, miközben kizárja és elnyomja azokat a jó képességű embereket, akik képesek megérteni és gyakorolni az igazságot, akik képesek munkát vállalni – különösen azokat a vezetőket és dolgozókat, akik képesek a tényleges munkára. Ily módon két tábor alakul ki a gyülekezetben: az egyik táborban azok vannak, akiknek az emberi mivolta viszonylag becsületes, akik őszintén végzik a kötelességüket, és olyan emberek, akik az igazságra törekednek. A másik tábor az antikrisztusok által vezetett zavaros fejű, vakon bolondozó emberek bandája. Ez a két tábor addig fog egymással harcolni, amíg az antikrisztusokat fel nem fedik és ki nem rekesztik. Az antikrisztusok mindig azok ellen harcolnak és cselekednek, akik őszintén végzik a kötelességüket és az igazságra törekednek. Vajon nem zavarja ez súlyosan a gyülekezet munkáját? Vajon nem zavarja és akadályozza ez Isten munkáját? Az antikrisztusoknak ez az ereje vajon nem egy buktató és akadály, amely megakadályozza Isten akaratának megvalósulását a gyülekezetben? Vajon nem egy Istennel szemben álló gonosz erő ez? Miért viselkednek így az antikrisztusok? Mert az ő fejükben világos, hogy ha ezek a pozitív egyének felállnának, ha vezetők és dolgozók lennének, akkor az antikrisztusok vetélytársai lennének. Az antikrisztusokkal szembenálló erőt képviselnének, és egyáltalán nem hallgatnának az antikrisztusok szavaira vagy engedelmeskednének nekik; semmiképpen sem követnék az antikrisztusok minden parancsát. Ezek az emberek elégségesek lennének ahhoz, hogy fenyegetést jelentsenek az antikrisztusok státuszára nézve. Amikor az antikrisztusok ezeket az embereket látják, gyűlölet támad a szívükben; nem lesz a szívükben béke és megnyugvás, ha nem zárják ki és nem győzik le ezeket az embereket, és nem járatják le a nevüket. Ezért gyorsan kell dolgozniuk, hogy a saját hatalmukat növeljék és megerősítsék a soraikat. Így Isten választott népének nagyobb részét tudják majd irányítani, és soha többé nem kell aggódniuk amiatt, hogy egy maroknyi igazságra törekvő ember veszélyezteti a státuszukat. Az antikrisztusok saját erőt alkotnak a gyülekezetben, maguk mellé veszik azokat, akik hallgatnak rájuk, engedelmeskednek nekik és a talpukat nyalják, és a munka minden aspektusában őket léptetik elő vezetőnek. Használ-e Isten háza munkájának, hogy ezt teszik? Nem. Nemcsak, hogy nem használ, de bomlasztja és akadályozza is a gyülekezet munkáját. Ha ez a gonosz erő az emberek több mint felét maga mellé állítja, akkor megvan az esély, hogy megdönti a gyülekezetet. Ennek az oka, hogy az igazságra törekvők a gyülekezetben számszerűen kisebbségbe kerülnek, míg a munkások és álhívők, akik csak azért vannak ott, hogy a hasukat tömjék, legalább a létszám felét teszik ki. Ha ebben a helyzetben az antikrisztusok arra összpontosítják az erejüket, hogy félrevezessék és maguk mellé állítsák ezeket az embereket, akkor természetesen fölénybe kerülnek, amikor a gyülekezet vezetőket választ. Isten háza ezért mindig hangsúlyozza, hogy a választások során addig kell beszélni az igazságról, amíg világossá nem válik. Ha nem tudjátok leleplezni és legyőzni az antikrisztusokat azáltal, hogy beszéltek az igazságról, akkor az antikrisztusok félrevezethetik az embereket, akik vezetőnek választhatják őket, ezáltal megkaparintják és irányítják a gyülekezetet. Nem lenne ez veszélyes dolog? Ha egy vagy két antikrisztus megjelenne a gyülekezetben, az nem indokolná a félelmet, de ha az antikrisztusok egy erővé válnának és elérnének egy bizonyos szintű befolyást, az félelmet keltene. Ezért az antikrisztusokat gyökerestül el kell távolítani és ki kell zárni a gyülekezetből, mielőtt elérnék ezt a befolyási szintet. Ez a feladat a legmagasabb prioritású, és el kell végezni.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész))

Az antikrisztusok viselkedésének lényege az, hogy folyamatosan különböző eszközöket és módszereket használnak törekvéseik és vágyaik kielégítésére, az emberek félrevezetésére és behálózására, valamint a magas státusz megszerzésére, hogy az emberek kövessék és imádják őket. Lehetséges, hogy a szívük mélyén nem szándékosan kelnek versenyre Istennel az emberiségért, de egy dolog biztos: még ha nem is versengenek Istennel az emberekért, akkor is szeretnének státuszt és hatalmat szerezni közöttük. Még ha el is jön a nap, amikor rájönnek, hogy Istennel versengenek a státuszért, és egy kicsit visszafogják magukat, akkor is különböző módszereket alkalmazva törekednek a státuszra és a hírnévre; a szívükben egyértelmű számukra, hogy úgy fognak törvényes státuszt biztosítani maguknak, hogy kivívják bizonyos emberek elismerését és csodálatát. Röviden, noha minden, amit az antikrisztusok tesznek, látszólag a kötelességük teljesítését szolgálja, annak következménye az emberek félrevezetése, hogy imádják és kövessék őket – vagyis ez esetben a kötelességük ily módon való teljesítése önmaguk felmagasztalása és az önmagukról való tanúságtétel. Az emberek irányítására, illetve az egyházbeli státusz és hatalom megszerzésére irányuló törekvésük soha nem fog változni. Javíthatatlan antikrisztusok. Nem számít, mit mond vagy tesz Isten, és nem számít, mit kér az emberektől, az antikrisztusok nem teszik azt, amit tenniük kellene, illetve nem teljesítik a kötelességeiket az Ő szavaihoz és követelményeihez illő módon, és nem mondanak le a hatalomra és státuszra való törekvésükről sem az igazság bármely részének megértése miatt. Törekvéseik és vágyaik mindenkor megmaradnak, továbbra is ezek töltik be a szívüket és irányítják az egész lényüket, ezek irányítják a viselkedésüket és a gondolataikat, és ezek határozzák meg az utat, amelyen járnak. Ők jóhiszemű antikrisztusok. Mi látszik leginkább az antikrisztusokon? Egyesek azt mondják: „Az antikrisztusok versenyre kelnek Istennel, hogy megnyerjék az embereket, nem ismerik el Istent.” Nem arról van szó, hogy nem ismerik el Istent; a szívükben őszintén elismerik az Ő létezését, és hisznek Benne. Hajlandóak Őt követni, és az igazságra akarnak törekedni, de nem tudnak uralkodni magukon, és ezért képesek arra, hogy gonosz dolgokat tegyenek. Bár sok mindent mondhatnak, ami jól hangzik, van valami, ami soha nem fog változni: a hatalom és a státusz iránti ambíciójuk és vágyuk soha nem fog megváltozni. Soha nem fognak lemondani a hatalomra és státuszra való törekvésről sikertelenségek vagy kudarcok miatt, vagy azért, mert Isten félredobta vagy elhagyta őket. Ilyen az antikrisztusok természete. Nos, mit szóltok, volt-e valaha olyan antikrisztus, aki megváltoztatta az útját és elkezdett törekedni az igazságra, mert nehézséget szenvedett el, vagy megértett egy keveset az igazságból és szerzett egy kis ismeretet Istenről – vajon léteznek ilyen emberek? Ilyet még soha nem láttunk. Az antikrisztusok státuszra és hatalomra irányuló ambíciója és törekvése soha nem fog változni, és ha egyszer megkaparintják a hatalmat, soha nem fogják elengedni azt; ez pontosan meghatározza a természetlényegüket. A legkisebb pontatlanság sincs abban, hogy Isten az ilyen embereket antikrisztusokként definiálja; ezt a természetlényegük határozta meg. Egyesek talán azt hiszik, hogy az antikrisztusok megpróbálnak versengeni Istennel az emberiségért. Néha azonban az antikrisztusoknak nem kell feltétlenül versengeniük Vele; tudásuk, megértésük, valamint a státusz és hatalom iránti igényük eltér a normális emberekétől. A normális emberek időnként dicsekvőek lehetnek; megpróbálhatják megnyerni mások bizalmát, jó benyomást kelteni bennük, és megpróbálhatnak versengeni a jó helyezésért. Ez a normális emberek ambíciója. Ha vezetőként leváltják őket, elveszítve a státuszukat, az nehéz lesz számukra, de környezetváltozással, az érettségük némi növekedésével, az igazságba való valamiféle belépés elérésével, valamint az igazság mélyebb megértésének elnyerésével az ambíciójuk fokozatosan csökken. Megváltozik az út, amelyen járnak, és az irány, amerre haladnak, a státuszra és hatalomra való törekvésük pedig elhalványul. Fokozatosan csökkennek a vágyaik is. Az antikrisztusok azonban másak. Soha nem tudtak lemondani a státuszra és hatalomra való törekvésükről. Bármikor, bármilyen környezetben, és függetlenül attól, hogy milyen emberek veszik körül őket, bármilyen idősek is legyenek, az ambíciójuk és a vágyuk soha nem fog megváltozni. Mi jelzi, hogy az ambíciójuk soha nem fog megváltozni? Tegyük fel például, hogy gyülekezeti vezetők. A szívük mélyén mindig azon gondolkodnak, hogyan tudnának a gyülekezetből mindenkit irányítani. Ha áthelyezik őket egy másik gyülekezetbe, ahol nem ők a vezetők, akkor vajon örömmel lesznek normális követők? Semmiképpen sem. Továbbra is azon fognak gondolkodni, hogyan szerezzenek státuszt, és hogyan irányítsanak mindenkit. Bárhová is mennek, uralkodni akarnak, akár egy király. Még ha olyan helyre kerülnének is, ahol nincsenek emberek, egy birkanyájba, akkor is vezetni akarnák a nyájat. Ha macskák és kutyák közé kerülnének, akkor a macskák és kutyák királya akarnának lenni, és uralkodni az állatok felett. Felemészti őket az ambíció, nem igaz? Hát nem démoniak a beállítottságai az ilyen embereknek? Ezek nem a Sátán beállítottságai? A Sátán pontosan ilyen. A Sátán a mennyben egyenrangú akart lenni Istennel, és miután levettetett a földre, mindig megpróbálta irányítani az embert, hogy az imádja őt, és Istenként bánjon vele. Az antikrisztusok mindig irányítani akarják az embereket, mivel sátáni természetük van; sátáni beállítottságuk szerint élnek, amely már meghaladta a normális emberek észszerűségének határait. Nem abnormális ez kissé? Mit jelent ez az abnormalitás? Azt jelenti, hogy a viselkedésük nem a normális emberi mivoltban keresendő. Akkor mi ez a viselkedés? Mi irányítja? A természetük irányítja. A gonosz szellem lényege van bennük, és eltérnek a normális romlott emberiségtől. Ez a különbség. Az, hogy az antikrisztusok a hatalomra és státuszra irányuló törekvésük során semmitől sem riadnak vissza, nemcsak a természetlényegüket tárja fel, hanem azt is megmutatja az embereknek, hogy förtelmes ábrázatuk pontosan olyan, mint a Sátán és a démonok arca. Nemcsak az emberekkel versengenek a státuszért, hanem még Istennel is versengeni merészelnek a státuszért. Csak akkor lesznek elégedettek, amikor magukhoz ragadják Isten választottjait, és azok teljesen az irányításuk alá kerülnek. Bármelyik gyülekezetben vagy csoportban is legyenek az antikrisztusok, státuszt akarnak szerezni, hatalmat birtokolni, és rávenni az embereket, hogy rájuk hallgassanak. Függetlenül attól, hogy azok hajlandóak-e vagy egyetértenek-e, az antikrisztusok azt akarják, hogy az övék legyen az utolsó szó, és hogy az emberek engedelmeskedjenek nekik és elfogadják őket. Vajon nem ez egy antikrisztus természete? Hajlandóak-e az emberek hallgatni rájuk? Megválasztják és ajánlják őket? Nem. De az antikrisztusok mégis azt akarják, hogy az övék legyen az utolsó szó. Függetlenül attól, hogy az emberek egyetértenek-e vagy sem, az antikrisztusok az ő nevükben akarnak beszélni és cselekedni, azt akarják, hogy észrevegyék őket. Sőt, még az elgondolásaikat is megpróbálják ráerőltetni másokra, ha pedig azok nem fogadják el, az antikrisztusok törik a fejüket, megpróbálva elfogadtatni velük. Milyen probléma ez? Szégyentelenség és szemtelenség. Az ilyen emberek igazi antikrisztusok, és függetlenül attól, hogy vezetők-e vagy sem, mindenképpen antikrisztusok. Egy antikrisztus természetlényegével rendelkeznek.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Ötödik tétel: Félrevezetik, behúzzák, fenyegetik és irányítják az embereket)

Amint az antikrisztusok vezetővé válnak, az első dolog, amit tesznek, hogy megpróbálják megnyerni az emberek szívét, hogy az emberek higgyenek nekik, bízzanak bennük, és támogassák őket. Amikor a státuszuk biztonságban van, abnormálissá kezdenek válni. Annak érdekében, hogy megóvják a státuszukat és a hatalmukat, elkezdik támadni és kirekeszteni a másként gondolkodókat. A másként gondolkodókkal szemben – különösen azokkal szemben, akik az igazságra törekednek –, bármit megpróbálnak. Állandó, pontos és könyörtelen módszereket alkalmaznak, hogy elnyomják és támadják, hogy gyötörjék őket. Csak akkor érzik magukat nyugodtnak, amikor mindenkit, aki veszélyezteti a státuszukat, megbuktattak és befeketítettek. Minden antikrisztus ilyen. Mi a céljuk azzal, hogy ezeket a különféle taktikákat alkalmazzák az emberek megnyerésére és elnyomására? Céljuk a hatalom megszerzése, státuszuk megszilárdítása, valamint az emberek félrevezetése és irányítása. Mit tükröznek a szándékaik és az indítékaik? Saját, független királyságot akarnak létrehozni – Istennel szemben akarnak fellépni. Az ilyen lényeg még a romlott beállítottságnál is súlyosabb: a Sátán vad ambíciói és alattomos tervei teljesen lelepleződtek. Ez nem csupán a romlott beállítottság feltárulásának problémája. Amikor például az emberek enyhén arrogánsak és önelégültek, vagy néha egy kicsit csalárdak és hazugok, ezek csupán a romlott beállítottság feltárulásai. Az antikrisztusok eközben mindent azért tesznek, hogy megnyerjék az emberek szívét, hogy támadják és kirekesszék a másként gondolkodókat, hogy megszilárdítsák a státuszukat, hogy magukhoz ragadják a hatalmat, és hogy irányítsák az embereket. Milyen természetűek ezek a tettek? Vajon ők az igazságot gyakorolják? Vezetik-e Isten választott népét abban, hogy belépjen Isten szavaiba és Isten elé járuljon? (Nem.) Akkor mit tesznek? Versengenek Istennel a választott népéért, versengenek az emberek szívéért és megpróbálják létrehozni a saját, független királyságukat. Kinek kellene helyet kapnia az emberek szívében? Istennek kell, hogy legyen helye. De minden, amit az antikrisztusok tesznek, ennek pontosan az ellenkezője. Nem engedik, hogy Istennek vagy az igazságnak helye legyen az emberek szívében. Ehelyett azt akarják, hogy az embernek, a vezetőnek, azaz ő maguknak, és a Sátánnak legyen helye az emberek szívében. Amint felfedezik, hogy nincs helyük valakinek a szívében, hogy ez az ember nem úgy bánik velük, mint egy vezetővel, szerfelett elégedetlenek lesznek, és valószínűleg megpróbálják elnyomni és gyötörni az illetőt. Minden, amit az antikrisztusok tesznek és mondanak, a státuszuk és a hírnevük körül forog, és azt a célt szolgálja, hogy az emberek nagyra tartsák őket, hogy az emberek irigyeljék és imádják őket – sőt, hogy az emberek féljenek tőlük. Azt akarják elérni, hogy Isten választott népe úgy kezelje őket, mint Istent, és azt gondolják: „Mindegy, hogy milyen gyülekezetben vagyok, az embereknek hallgatniuk kell rám, azt kell tenniük, amit én mondok. Mindegy, hogy ki milyen problémát jelent a fennvalónak, rajtam keresztül kell mennie. Csak nekem tehet jelentést, és nem közvetlenül a fennvalónak. Ha valaki nemet mond nekem, megbüntetem, hogy mindenki, aki engem lát, félelmet, reszketést és borzongást érezzen a szívében. Mi több, ha parancsot adok vagy állítok valamit, senki sem merészelhet ellentmondani. Bármit mondok, az embereknek követniük kell azt. Teljes mértékben hallgatniuk kell rám, mindenben engedelmeskedniük kell nekem, és nekem kell ott meghoznom a döntéseket.” Pontosan ez az a hangnem, amelyet az antikrisztusok használnak. Ez az antikrisztusok hangja. Így próbálnak az antikrisztusok uralkodni a gyülekezetek felett. Ha Isten választott népe azt teszi, amit mondanak, és engedelmeskedik nekik, akkor az ilyen gyülekezetek nem válnak az antikrisztusok királyságaivá? Azt mondják: „A fennvaló által kiadott munkarendeket nekem kell átvilágítanom. Nekem kell felelősséget vállalnom értetek, nekem kell elemeznem a helyest és a helytelent – és a kimenetelt is nekem kell eldöntenem. Nncs elég érettségetek, és nem vagytok elég képzettek. Én vagyok a gyülekezet vezetője, és minden rajtam múlik.” Nem rendkívül nagyképűek azok az emberek, akik ezeket a dolgokat mondják? Igazán annyira arrogánsak, hogy minden józan ész hiányzik belőlük! Nem a saját, független királyságukat akarják vajon létrehozni? Miféle emberek képesek arra, hogy megpróbálják létrehozni a saját királyságukat? Nem valódi antikrisztusok ők? Nem azért mondanak és tesznek-e mindent az antikrisztusok, hogy megóvják a saját státuszukat? Nem próbálják-e félrevezetni és irányítani az embereket? Miért nevezik őket antikrisztusoknak? Mit jelent az „anti”? Azt jelenti, hogy ellentétes és gyűlöletes. Azt jelenti, hogy ellenséges Krisztussal szemben, ellenséges az igazsággal szemben és ellenséges Istennel szemben. Mit jelent az „ellenséges”? Azt jelenti, hogy az ellenkező oldalon áll, ellenségként kezel, mintha nagy és mélységes gyűlölettel lenne tele. Azt jelenti, hogy szöges ellentétben áll veled. Ilyen mentalitással kezelik az antikrisztusok Istent. Hogyan viszonyulnak az igazsághoz az ilyen emberek, akik gyűlölik Istent? Képesek-e szeretni az igazságot? Képesek-e elfogadni az igazságot? Határozottan nem. Az Istennel szemben álló emberek tehát olyanok, akik gyűlölik az igazságot. Az első számú dolog, ami megmutatkozik bennük, az az igazságtól való idegenkedés és az igazság gyűlölete. Amint meghallják az igazságot vagy Isten szavait, gyűlölet támad a szívükben. Amikor pedig valaki felolvassa nekik Isten szavait, a harag és a düh kifejezése jelenik meg az arcukon, ugyanúgy, mint amikor Isten szavait felolvassák egy démonnak, amikor az emberek az evangéliumot hirdetik. A szívükben az igazságtól idegenkedő és az igazságot gyűlölő emberek a legnagyobb ellenszenvet érzik Isten szavaival és az igazsággal szemben. Hozzáállásuk az ellenállás, és még odáig is elmennek, hogy gyűlölnek bárkit, aki felolvassa nekik Isten szavait, vagy közli velük az igazságot – sőt ellenségként kezelik az illetőt. Rendkívüli ellenszenvet éreznek a különböző igazságokkal és a pozitív dolgokkal szemben. Az összes igazság, mint például az Istennek való alávetettség, a kötelességeik hűséges végzése, becsületes embernek lenni, mindenben az igazságot keresni, és így tovább – van-e bennük egy kis szubjektív vágyakozás vagy szeretet? Nem, a legcsekélyebb mértékben sincs. Ezért, mivel ilyen fajta természetlényegük van, máris közvetlenül szemben állnak Istennel és az igazsággal. Kétségtelen, hogy az ilyen emberek mélyen legbelül nem szeretik az igazságot, sem bármilyen pozitív dolgot. Mélyen legbelül még idegenkednek is az igazságtól, és gyűlölik. A vezetői pozícióban lévő embereknek például el kell tudniuk fogadni a testvéreik eltérő véleményét. Képesnek kell lenniük megnyílni és felfedni magukat a testvérek előtt. Képesnek kell lenniük elfogadni a szemrehányásaikat, és nem szabad a státuszukat hangoztatniuk. Mit mondana egy antikrisztus mindezekről a helyes gyakorlási módokról? Azt mondaná: „Ha meghallgatnám a testvérek véleményét, akkor továbbra is vezető lennék? Lenne továbbra is státuszom és tekintélyem? Ha nincs tekintélyem, akkor milyen munkát végezhetek?” Egy antikrisztus pontosan ilyen beállítottsággal rendelkezik. A legapróbb mértékben sem fogadja el az igazságot, és minél helyesebb egy gyakorlási mód, annál jobban ellenáll neki. Nem fogadja el, hogy az alapelvelvek szerint való cselekvés az igazság gyakorlása. Mit gondol, mit jelent az igazság gyakorlása? Azt gondolja, hogy cselszövést, fortélyokat és erőszakot kell alkalmaznia mindenkivel szemben, ahelyett, hogy Isten szavaira, az igazságra és a szeretetre támaszkodna. Minden eszköze és útja elvetemült. Mindez teljes mértékben tükrözi az antikrisztusok természetlényegét. Az általuk gyakran felfedett indítékok, vélemények, nézetek és szándékok mind az igazságtól való idegenkedés és az igazság iránti gyűlölet beállítottságai, ami az antikrisztusok természetlényege. Mit jelent tehát az igazsággal és Istennel szemben állni? Az igazság és a pozitív dolgok gyűlöletét jelenti. Hogyan gondolkodik egy antikrisztus, amikor például valaki azt mondja: „Teremtett lényként teljesíteni kell egy teremtett lény kötelességét. Isten bármit is mond, az embereknek alá kell vetniük magukat, hiszen teremtett lények vagyunk.” „Alávetni? Nem valótlan, hogy teremtett lény vagyok, de ami az alávetettséget illeti, az a helyzettől függ. Mindenekelőtt, valamilyen hasznom kell származzon belőle, nem kerülhetek hátrányba, és az én érdekeimnek kell az első helyen állniuk. Ha jutalom vagy nagy áldások várnak rám, akkor alávethetem magam, de jutalom és rendeltetési hely nélkül miért kell alávetnem magam? Nem tudom alávetni magam.” Ez az igazság el nem fogadásának a hozzáállása. Az Istennek való alávetettségük feltételes, és ha a feltételeik nem teljesülnek, akkor nemcsak hogy nem vetik alá magukat, hanem hajlamosak szembe is szállni Istennel és ellenállni Neki. Isten például azt kéri, hogy az emberek legyenek becsületesek, de ezek az antikrisztusok úgy vélik, hogy csak a bolondok próbálnak becsületesek lenni, és hogy az okos emberek nem próbálnak becsületesek lenni. Mi a lényege az ilyen hozzáállásnak? Az igazság gyűlölete. Ez az antikrisztusok lényege, és a lényegük határozza meg, hogy milyen úton járnak. Az út pedig, amelyen járnak, minden cselekedetüket meghatározza. Amikor az antikrisztusok természetlényege az igazság és Isten gyűlölete, akkor milyen dolgokat hajlamosak megtenni? Hajlamosak megpróbálni megnyerni az emberek szívét, támadni és kizárni a másként gondolkodókat és gyötörni az embereket. Ezekkel a dolgokkal a céljuk a hatalom gyakorlása, Isten választott népének irányítása és saját, független királyságuk felállítása. Efelől semmi kétség. Mindenki antikrisztus, aki, mihelyt státusszal rendelkezik, képtelen teljesen alávetni magát Istennek, és nem képes Istent követni vagy az igazságra törekedni.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Első tétel: Megpróbálják megnyerni az emberek szívét)

Az antikrisztusok archetipikus hozzáállása a metszéshez az, hogy vehemensen elutasítják annak elfogadását, illetve elismerését. Nem számít, mennyi gonoszságot tesznek, illetve mennyi kárt okoznak Isten háza munkájának és Isten választott népe életbe való belépésének, a legcsekélyebb bűntudatuk sincs, illetve nem érzik úgy sem, hogy bármivel tartoznának. Ebből a szempontból vajon van az antikrisztusoknak emberi mivoltuk? Egyáltalán nincs. Mindenféle kárt okoznak Isten választott népének, és ártanak a gyülekezet munkájának – Isten választott népe a napnál világosabban látja ezt, és látja az antikrisztusok gonosztetteinek sorát is. Az antikrisztusok azonban mégsem fogadják el és nem ismerik el ezt a tényt; makacsul megtagadják annak beismerését, hogy tévednek, vagy hogy felelősek. Nem azt jelzi ez vajon, hogy idegenkednek az igazságtól? Az antikrisztusok ilyen mértékben idegenkednek az igazságtól – bármennyi rossz dolgot tesznek is, makacsul megtagadják annak beismerését, és a végsőkig megingathatatlanok maradnak. Ez kellően bizonyítja, hogy az antikrisztusok soha nem veszik komolyan Isten házának munkáját, illetve nem fogadják el az igazságot. Nem jutottak el az Istenben való hitre, ők a Sátán szolgái, akik azért jönnek, hogy megzavarják és akadályozzák Isten házának munkáját. Az antikrisztusok szívében csakis a hírnév és a státusz létezik. Úgy hiszik, hogy ha be kellene ismerniük a tévedésüket, akkor felelősséget kellene vállalniuk, és ezáltal a státuszuk és a hírnevük komolyan sérülne. Következésképp a „mindhalálig tagadni” hozzáállásával állnak ellen. Bárhogyan is leplezik le vagy boncolgatják őket az emberek, minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy tagadják. Akár szándékos a tagadásuk, akár nem, röviden szólva ezek a viselkedések egyrészt leleplezik az antikrisztusok természetlényegét, miszerint idegenkednek az igazságtól és gyűlölik az igazságot. Másrészt ez megmutatja, hogy mennyire nagy becsben tartják az antikrisztusok a saját státuszukat, hírnevüket és érdekeiket. Eközben milyen hozzáállást tanúsítanak a gyülekezet munkája és érdekei iránt? Megvetőek és felelőtlenek. Mindenféle lelkiismeret és józan ész híján vannak. Vajon nem szemlélteti ezeket a problémákat az, hogy az antikrisztusok kibújnak a felelősség alól? A felelősség alóli kibújás egyrészt azt bizonyítja, hogy a természetlényegük idegenkedik az igazságtól és gyűlöli az igazságot, másrészt pedig azt mutatja meg, hogy hiányzik belőlük a lelkiismeret, a józan ész és az emberi mivolt. Nem számít, mennyire károsítja a testvérek életbe való belépését a zavarásuk és a gonosztetteik, nem éreznek szégyent, és ez sosem zaklatná fel őket. Miféle teremtmény az ilyen? Még a hibájuk részleges beismerése is úgy számítana, hogy van egy kevés lelkiismeretük és józan eszük, az antikrisztusokban azonban még ez a legcsekélyebb emberi mivolt sincs meg. Nos, mit mondanátok, mik ők? Az antikrisztusok lényegében ördögök. Bármennyi kárt okoznak is Isten háza érdekeinek, nem látják azt. Távolról sem szomorkodnak emiatt a szívükben, szemrehányást sem tesznek maguknak, adósnak pedig még kevésbé érzik magukat. Ez egyáltalán nem az, amit a normális emberekben látni kellene. Ezek ördögök, az ördögökből pedig hiányzik bármiféle lelkiismeret és józan ész. Nem számít, mennyi rossz dolgot tesznek, és nem számít, milyen nagy veszteségeket okoznak a gyülekezet munkájának, vehemensen visszautasítják ennek beismerését. Úgy vélik, hogy ha beismernék, az azt jelentené, hogy valamit rosszul csináltak. Erre gondolnak: „Valamit rosszul csinálnék? Én soha semmit nem csinálok rosszul! Ha el kellene ismernem a hibámat, az vajon nem ejtene foltot a jellememen? Bár benne voltam abban az incidensben, nem én okoztam azt, és nem én voltam a fő felelős. Menj, keress, akit csak akarsz, de hozzám ne gyere. Akárhogy is, nem ismerhetem el ezt a hibát. Nem vállalhatom ezt a felelősséget!” Úgy gondolják, hogy ha elismerik a hibájukat, el fogják ítélni őket, halálra ítélik őket, és leküldik őket a pokolba és a tűz és kénkő tavába. Mondjátok meg Nekem, az ilyen emberek vajon el tudják fogadni az igazságot? Lehet valódi megbánást várni tőlük? Függetlenül attól, hogy mások hogyan beszélnek az igazságról, az antikrisztusok akkor is ellenállnak, szembeszállnak, és a szívük mélyén dacolnak vele. Még miután elbocsátják őket, akkor sem ismerik be a hibáikat, és a megbánás semmilyen megnyilvánulását nem tanúsítják. Amikor az ügy tíz évvel később említésre kerül, még akkor sem ismerik magukat, és nem ismerik be, hogy hibáztak. Amikor az ügyet húsz évvel később felhozzák, még akkor sem ismerik magukat, és továbbra is megpróbálják igazolni és megvédeni magukat. És ami még utálatosabb, amikor az ügyet harminc évvel később megemlítik, még akkor sem ismerik magukat, és még mindig megpróbálnak érvelni maguk mellett és önigazolással élni, mondván: „Én nem hibáztam, így nem ismerhetem el. Nem az én felelősségem volt, nem nekem kell vállalnom.” És mindenki meglepetésére, harminc évvel az elbocsátásuk után, ezek az antikrisztusok még mindig ellenálló hozzáállást tanúsítanak annak módjával szemben, ahogyan a gyülekezet kezelte őket. Még harminc év után sem változtak semmit. Hogyan töltötték tehát azt a harminc évet? Lehetséges, hogy nem olvasták Isten szavát, illetve nem gondolkodtak el önmagukon? Lehetséges, hogy nem imádkoztak Istenhez és nem avatták Őt a bizalmukba? Lehetséges, hogy nem hallgattak prédikációkat és beszélgetéseket? Lehetséges, hogy esztelenek, és nincs meg bennük a normális emberi mivolthoz tartozó gondolkodás? Valóban rejtély, hogy miként töltötték el azt a harminc évet. Az eset bekövetkezte után harminc évvel még mindig teli vannak nehezteléssel, és úgy vélik, hogy a testvérek ártottak nekik, hogy Isten nem érti meg őket, hogy Isten háza rosszul bánt velük, problémákat okozott nekik, megnehezítette a dolgukat és igazságtalanul hibáztatta őket. Mondjátok meg Nekem, meg tudnak változni az ilyen emberek? Egyáltalán nem tudnak változni. A szívük ellenségességgel teli a pozitív dolgokkal szemben, és teli van ellenállással és ellenkezéssel. Úgy vélik, hogy a gonosztetteik leleplezésével és a megmetszésükkel a többiek megsértették a jellemüket, megbecstelenítették a hírnevüket, és mérhetetlen kárt tettek a hírnevükben és a státuszukban. Soha nem fognak Isten elé járulni, hogy imádkozzanak, keressenek, és felismerjék a saját hibáikat ebben a dologban, és soha nem fognak úgy hozzáállni, hogy megbánják, illetve elismerjék a hibáikat. Isten szavainak ítéletét és fenyítését pedig még kevésbé fogják elfogadni. Ma még mindig engedetlenséget, elégedetlenséget és sérelmeket táplálnak, amint önigazolást keresnek Isten előtt, és arra kérik Istent, hogy orvosolja ezeket a károkat, tárja fel ezt az ügyet, és ítélje meg pontosan, kinek volt igaza és ki tévedett, egészen odáig, hogy ez ügyből kifolyólag még Isten igazságosságát is kétségbe vonják és tagadják, valamint kétségbe vonják és tagadják azt a tényt, hogy Isten házát az igazság és Isten uralja. Ez a végső kimenetele az antikrisztusok megmetszésének – vajon elfogadják az igazságot? Egyáltalán nem fogadják el az igazságot; határozottan ellene vannak, hogy elfogadják. Ebből láthatjuk, hogy egy antikrisztus természetlényege idegenkedik az igazságtól és gyűlöli azt.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész))

Az antikrisztusokat leginkább az anyagi dolgok, a pénz és a státusz érdekli. Biztosan nem olyanok, mint ahogyan a felszínen beszélnek: „Hiszek istenben. Nem törekszem a világra, és nem vágyom a pénzre.” Egyáltalán nem olyanok, mint amilyennek mondják magukat. Miért törekszenek minden erejükkel a státuszra és annak fenntartására? Mert birtokolni, illetve irányítani és uralni akarnak mindent, ami a fennhatóságuk alá tartozik – különösen a pénzt és az anyagi javakat. Úgy élvezik ezt a pénzt és ezeket az anyagi dolgokat, mintha a státuszukból fakadó előnyök lennének. Ők az arkangyal valódi leszármazottai, névleg és ténylegesen a Sátán természetlényegével. Mindenkinek, aki státuszra törekszik és értékeli a pénzt, bizonyára problémája van a beállítottság-lényegével. Ez nem olyan egyszerű, mintha csak antikrisztusi beállítottságuk lenne. Nagyon ambiciózusak. Ők akarják irányítani Isten házának pénzét. Ha felelőssé teszik őket egy munkáért, akkor először is nem hagyják, hogy mások beavatkozzanak, és nem fogadják el a Fennvaló kérdezősködését és felügyeletét; ezen túlmenően, ha ők a felügyelői bármilyen munkának, megtalálják a módját annak, hogy hivalkodjanak, megvédjék és felmagasztalják magukat. Mindig felül akarnak kerekedni, olyan emberekké válni, akik uralkodnak mások felett és irányítanak másokat. Magasabb státuszt is szeretnének gyakorolni és versengenek azért, sőt, irányítani akarják Isten házának minden részét, különösen a pénzét. Az antikrisztusok különösen szeretik a pénzt. Amikor meglátják, felcsillan a szemük; elméjükben mindig a pénzre gondolnak, és erőfeszítéseket tesznek érte. Ezek mind az antikrisztusok jelei és jegyei. Ha az igazságról beszélgetsz velük, vagy megpróbálod megismerni a testvérek állapotát, és olyan kérdéseket teszel fel, mint például, hogy hányan vannak közöttük gyengék és negatívak, ki-ki milyen eredményeket ér el a kötelességében, és melyikük nem alkalmas a kötelességére, az antikrisztusokat nem fogja érdekelni. Amikor azonban Isten felajánlásairól van szó – a pénz összegéről, arról, hogy ki őrzi, hol tartják, a jelszavakról és így tovább –, ez az, ami a leginkább érdekli őket. Egy antikrisztus különösen jól ért ezekhez a dolgokhoz. Úgy ismeri őket, mint a tenyerét. Ez szintén egy antikrisztus jele. Az antikrisztusok abban a legjobbak, hogy szépen hangzó szavakat mondjanak, de tényleges munkát nem végeznek. Ehelyett mindig annak a gondolatával vannak elfoglalva, hogy élvezzék Isten felajánlásait. Mondd csak, az antikrisztusok nem erkölcstelenek? Egyáltalán nincs emberi mivoltuk – ízig-vérig ördögök.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Második rész))

Kapcsolódó himnuszok

Isten alapja az emberek elítélésére

Akik nem ismerik Istent, szembeszállnak Istennel