38. Mi a kapcsolat aközött, hogy valaki féli Istent és kerüli a rosszat, valamint az üdvözülés között

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Ha az emberek azt szeretnék, hogy meg legyenek mentve, amikor hisznek Istenben, akkor az a legfontosabb, hogy van-e Istent félő szívük vagy sem, van-e helye Istennek a szívükben vagy sem, képesek-e élni Isten előtt és fenntartani a normális kapcsolatot Istennel vagy sem. A döntő az, hogy az emberek képesek-e gyakorolni az igazságot, és el tudnak-e jutni az Istennek való alávetettségre. Ilyen az út és ilyenek a feltételek, hogy valaki meg legyen mentve. Ha a szíved nem tud Isten előtt élni, ha nem gyakran imádkozol Istenhez és nem vállalsz közösséget Istennel, és elveszted az Istennel való normális kapcsolatot, akkor soha nem leszel megmentve, mert elzártad az üdvösséghez vezető utat. Ha nincs kapcsolatod Istennel, akkor az utad végére értél. Ha Isten nincs a szívedben, akkor hiába állítod, hogy van hited, akkor csak névlegesen hiszel Istenben. Nem számít, hány szót és doktrínát tudsz elmondani, mennyit szenvedtél Istenbe vetett hited miatt, vagy mennyire vagy tehetséges; ha Isten hiányzik a szívedből, és nem féled Istent, akkor nem számít, hogyan hiszel Istenben. Isten azt fogja mondani: „Távozz Tőlem, te gonosztevő.” Gonosztevőnek leszel minősítve. Nem leszel kapcsolatban Istennel; nem lesz a te Urad vagy Istened. Annak ellenére, hogy elismered, hogy Isten szuverenitást gyakorol mindenek felett, és elismered, hogy Ő a Teremtő, nem imádod Őt, és nem veted alá magad a szuverenitásának. Követed a Sátánt és az ördögöket; csak a Sátán és az ördögök az uraid. Ha mindenben bízol magadban, és a saját akaratodat követed, ha bízol abban, hogy sorsod a saját kezedben van, akkor amiben hiszel, az te magad vagy. Annak ellenére, hogy azt állítod, hogy hiszel Istenben és elismered Istent, Isten nem ismer el téged. Neked nincs kapcsolatod Istennel, ezért az a sorsod, hogy végül Ő visszautasítások, megbüntessen és kivessen; Isten nem menti meg az olyan embereket, mint te. Azok az emberek hisznek igazán Istenben, akik elfogadják Őt a Szabadítónak, akik elfogadják, hogy Ő az igazság, az út és az élet. Képesek őszintén feláldozni magukat Őérte, és végezni a teremtett lény kötelességét; megtapasztalják Isten munkáját, gyakorolják az Ő szavait és az igazságot, és az igazságra törekvés útját járják. Olyan emberek, akik alávetik magukat Isten szuverenitásának és elrendezésének, és követik az Ő akaratát. Csak ha ilyen hitük van Istenben, akkor lehet megmenteni az embereket; ha nincs, akkor el lesznek ítélve. Elfogadható-e, hogy az emberek vágyálmokba bocsátkozzanak, amikor hisznek Istenben? Istenbe vetett hitükben vajon elnyerhetik-e az emberek az igazságot, ha mindig ragaszkodnak saját elképzeléseikhez és homályos, elvont képzelgéseikhez? Egyáltalán nem. Amikor az emberek hisznek Istenben, el kell fogadniuk az igazságot, hinniük kell Őbenne, ahogy Ő kéri, és alá kell vetniük magukat az Ő vezénylésének és elrendezéseinek; csak akkor érhetik el az üdvösséget. Nincs más út, csak ez – bármit is teszel, nem szabad vágyálmokba bocsátkoznod. A társalgás ebben a témában nagyon fontos az emberek számára, nem igaz? Ez egy ébresztő a számotokra.

Most, hogy hallottátok ezeket az üzeneteket, meg kell értenetek az igazságot, és tisztában kell lennetek azzal, hogy mivel jár az üdvösség. Hogy az emberek mit szeretnek, mire törekszenek, mi a szenvedélyük – ezek egyike sem fontos. A legfontosabb az igazság elfogadása. Végső soron az igazság megszerzésének a képessége a legfontosabb, és az a helyes út, amely lehetővé teszi számodra, hogy elérd az istenfélelmet és a rossz kerülését. Ha több éve hiszel Istenben, és mindig olyan dolgokra irányuló törekvésre összpontosítottál, amelyeknek semmi közük az igazsághoz, akkor a hitednek semmi köze az igazsághoz, és semmi köze Istenhez. Állíthatod ugyan, hogy hiszel Istenben és elismered Istent, de Isten nem a te Urad, nem a te Istened, nem fogadod el, hogy Isten szuverenitást gyakorol a sorsod felett. Nem veted alá magad mindannak, amit Isten elrendez neked, nem ismered el annak tényét, hogy Isten az igazság – ebben az esetben az üdvösségre vonatkozó reményeid szertefoszlottak; ha nem tudsz az igazságra való törekvés útján járni, akkor a pusztulás útját járod. Ha minden, amire törekszel, amire összpontosítasz, amiért imádkozol és amiért könyörögsz, Isten szavain alapul és azon, amit Isten kér, és ha egyre jobban érzed, hogy aláveted magad a Teremtőnek, és imádod Teremtőt, és érzed, hogy Isten a te Urad, a te Istened, ha egyre jobban örülsz, hogy aláveted magad mindannak, amit Isten vezényel és elrendez neked, és Istennel való kapcsolatod egyre szorosabbá és egyre normálisabbá válik, és ha az Isten iránti szereteted egyre tisztább és igazabb, akkor egyre kevesebb Istennel kapcsolatos panaszod és félreértésed, valamint Isten iránti túlzó vágyad lesz, és teljesen eléred az istenfélelmet és a rossz kerülését, ami azt jelenti, hogy már ráléptél az üdvösség útjára. Bár az üdvösség útján járás Isten általi fegyelmezéssel, metszéssel, ítélettel és fenyítéssel jár, és ezek sok fájdalmat szenvedtetnek el veled, ez Isten szeretete, amely rád száll. Ha, amikor hiszel Istenben, csak arra törekszel, hogy áldott legyél, és csak státuszra, hírnévre és nyereségre törekszel, és soha nem részesülsz fegyelmezésben, megmetszésben, illetve megítélésben és fenyítésben, akkor bár könnyű lehet az életed, szíved egyre távolabb kerül Istentől, elveszted az Istennel való normális kapcsolatot, és Isten átvizsgálását sem leszel hajlandó elfogadni; a saját főnököd akarsz majd lenni – ami mind azt bizonyítja, hogy az általad járt út nem a helyes út. Ha már egy ideje megtapasztaltad Isten munkáját, és egyre jobban érzed, hogy az emberiség milyen mélyen romlott, és annyira hajlamos az Istennek való ellenállásra, és ha aggódsz, hogy eljöhet a nap, amikor olyasmit teszel, ami ellenáll Istennek, és attól félsz, hogy valószínűleg megsérted Istent és Ő elhagy téged, és így azt érzed, hogy semmi sem ijesztőbb, mint Istennek ellenszegülni, akkor Istent félő szíved lesz. Érezni fogod, hogy amikor az emberek hisznek Istenben, nem szabad eltávolodniuk Istentől; ha elkóborolnak Istentől, ha elkóborolnak Isten fegyelmezésétől, valamint Isten ítéletétől és fenyítésétől, akkor ez egyenlő azzal, hogy elveszítik Isten oltalmát és gondoskodását, elveszítik Isten áldásait, és az emberek számára vége mindennek; csak egyre züllöttebbé válhatnak, olyanok lesznek, mint a vallás emberei, és továbbra is hajlamosak lesznek szembeszállni Istennel, miközben hisznek Istenben – és ezáltal antikrisztusokká válnak. Ha ezt fel tudod ismerni, akkor imádkozni fogsz Istenhez: „Ó, Istenem! Kérlek, ítélj meg és fenyíts meg. Könyörgöm, hogy vizsgálj át mindenben, amit teszek. Ha olyasmit teszek, ami megsérti az igazságot és ellenkezik a Te szándékaiddal, akkor ítélj meg szigorúan és fenyíts meg engem – nem maradhatok a Te ítéleted és fenyítésed nélkül.” Ez a helyes út, amelyen az embereknek az Istenbe vetett hitükben járniuk kell.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az üdvösség útjára csak istenfélelemmel lehet rálépni)

Van egy mondás, melyet le kell jegyeznetek. Úgy gondolom, hogy ez a mondás nagyon fontos, mert Nekem minden egyes nap számtalanszor eszembe jut. Miért van ez így? Azért, mert minden alkalommal, amikor szembe kerülök valakivel, minden alkalommal, amikor hallom valakinek a történetét, és minden alkalommal, amikor hallom valakinek a tapasztalatát vagy bizonyságát arról, hogy hisz Istenben, mindig ezt a mondást használom arra, hogy eldöntsem a szívemben, hogy ez az illető olyan ember-e, akit Isten akar, és olyan ember-e, akit Isten kedvel. Nos tehát: hogy szól ez a mondás? Most már mindannyian tűkön ültök. Amikor elárulom a mondást, talán csalódottak lesztek, mert vannak, akik már évek óta a levegőbe beszélve mondogatják. Én azonban soha, egyetlenegyszer se a levegőbe beszéltem. Ez a mondás az Én szívemben lakozik. Nos, mi ez a mondás? A következő: „Isten útját kövesd: féld Istent és kerüld a gonoszt.” Hát nem egy rendkívül egyszerű mondat ez? Mindazonáltal, egyszerűsége ellenére, azok az emberek, akik valóban mélyen megértik ezeket a szavakat, érezni fogják, hogy nagy súlyuk van, hogy ez a mondás nagyon értékes az ember gyakorlásához, hogy ez egy sor az élet nyelvéből, amely az igazságvalóságot tartalmazza, hogy ez egy életre szóló célt jelent azok számára, akik eleget akarnak tenni Istennek, és hogy ez egy életre szóló út, amelyet mindenkinek, aki tekintettel van Isten szándékaira, követnie kell. [...] Függetlenül attól, hogy jelenleg hogyan értelmezitek ezt a mondást, vagy hogyan kezelitek, én akkor is ezt mondom nektek: ha az emberek képesek e mondás szavait a gyakorlatba ültetni és megtapasztalni, és meg tudják ütni az istenfélelem és a gonoszság kerülésének mércéjét, akkor biztosan túlélők lesznek, és bizonyosan jó kimenetelük lesz. Ha azonban nem tudod megütni az ebben a mondásban lefektetett mércét, akkor azt lehet mondani, hogy a kimeneteled ismeretlen.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Hogyan lehet megismerni Isten természetét és az eredményeket, amelyeket munkája el fog érni?)

Isten munkájának minden korában átad néhány szót az embereknek, és közöl velük néhány igazságot. Ezek az igazságok az út, amelyhez az embereknek ragaszkodniuk kell, az utat, amelyet követniük kell, és az utat, amely lehetővé teszi számukra, hogy féljék Istent és kerüljék a rosszat, továbbá az utat, amelyet át kell ültetniük a gyakorlatba és amelyhez ragaszkodniuk kell az életükben és életútjuk során. Ezen okok miatt mondja ki Isten ezeket a kijelentéseket az emberiségnek. Ezekhez az Istentől származó szavakhoz az embereknek ragaszkodniuk kellene, és ha ragaszkodnak hozzájuk, akkor életet kapnak. Ha valaki nem ragaszkodik hozzájuk, nem ülteti őket a gyakorlatba, és nem éli meg Isten szavait az életében, akkor ez az ember nem ülteti át az igazságot a gyakorlatba. Továbbá, ha az emberek nem ültetik az igazságot a gyakorlatba, akkor nem félik Istent és nem kerülik a rosszat, és eleget sem tudnak tenni Istennek. Azok az emberek, akik képtelenek eleget tenni Istennek, nem kaphatják meg az Ő jóváhagyását, és az ilyen embereknek nincs kimenetelük.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Hogyan lehet megismerni Isten természetét és az eredményeket, amelyeket munkája el fog érni?)

Minden, amit Isten tesz, az szükséges, és rendkívüli jelentőséggel bír, mert mindaz, amit Ő végez az emberben, az Ő irányításával és az emberiség megmentésével függ össze. Természetesen az a munka sem más, amit Isten Jóbban végzett, noha Jób tökéletes és becsületes volt Isten szemében. Más szóval, függetlenül attól, hogy mit tesz Isten, vagy milyen eszközökkel teszi azt, tekintet nélkül az árra, tekintet nélkül az Ő célkitűzésére, cselekedeteinek szándéka nem változik. Az Ő szándéka az, hogy Isten szavait, valamint emberekkel szembeni követelményeit és szándékait beledolgozza az emberbe; más szóval, hogy Isten az Ő lépéseivel összhangban bedolgozza az emberbe mindazt, amit Ő pozitívnak tart, ezáltal képessé téve az embert, hogy megértse Isten szívét, felfogja Isten lényegét, és lehetővé tegye az ember számára, hogy alávesse magát Isten szuverenitásának és intézkedéseinek, így megengedve azt, hogy az ember Isten félelmére jusson és kerülje a rosszat – mindez Isten szándékának egyik szempontja mindabban, amit Ő tesz. A másik szempont az, hogy – mivel a Sátán Isten munkájában az ellenpont és a szolgálat tárgya – az ember gyakran a Sátánnak adatik; Isten ezt a módot használja, hogy az emberek megláthassák a Sátán kísértéseiben és támadásaiban a Sátán elvetemültségét, csúfságát és hitványságát, elérve azt, hogy az emberek gyűlöljék a Sátánt és képesek legyenek ismerni és felismerni azt, ami negatív. Ez a folyamat lehetővé teszi, hogy fokozatosan kiszabadítsák magukat a Sátán irányítása, vádjai, zavarása és támadásai alól, mindaddig, amíg – Isten szavainak, Istenről való ismeretüknek és a Neki való alávetettségüknek, valamint Istenbe vetett hitüknek és Istentől való félelmüknek köszönhetően – győzedelmeskednek a Sátán támadásai és vádjai felett; csak ekkor lesz igaz, hogy teljesen megszabadultak a Sátán hatalma alól. Az emberek megszabadulása azt jelenti, hogy a Sátán legyőzetett, azt jelenti, hogy többé már nem ennivalók a Sátán szájában – ahelyett, hogy lenyelte volna őket a Sátán, inkább lemondott róluk. Ez azért van, mert az ilyen emberek erényesek, mert van hitük, alávetik magukat Istennek és félik Őt, és mert teljesen szakítanak a Sátánnal. Szégyent hoznak a Sátánra, gyávává teszik a Sátánt, és teljes mértékben legyőzik a Sátánt. Meggyőződésük Isten követésében, a Neki való alávetettségük és az Iránta tanúsított félelmük legyőzi a Sátánt, és arra késztetik a Sátánt, hogy teljesen lemondjon róluk. Csak az ilyen embereket nyerte meg Isten igazán, és ez Isten végső célja az ember üdvözítésében. Ha az ember meg akar menekülni, és azt akarja, hogy Isten teljesen megnyerje őt, akkor mindazoknak, akik Istent követik, a Sátántól jövő kisebb és nagyobb kísértésekkel és támadásokkal kell szembenézniük. Azok, akik kikerülnek ezekből a kísértésekből és támadásokból, és képesek teljesen legyőzni a Sátánt, azok, akiket Isten megmentett. Ez azt jelenti, hogy azok, akiket Isten megmentett, azok, akik átmentek Isten próbatételein, és akiket a Sátán számtalanszor megkísértett és megtámadott. Azok, akiket Isten megmentett, megértik Isten szándékait és követelményeit, és képesek alávetni magukat Isten szuverenitásának és intézkedéseinek, és nem hagyják el Isten félelmének és a rossz kerülésének útját a Sátán kísértései közepette. Azok, akiket Isten megmentett, becsületesek, jószívűek, különbséget tesznek a szeretet és gyűlölet között, van igazságérzetük és racionálisak, és képesek törődni Istennel és kincsként őrizni mindazt, ami Istentől való. Az ilyen embereket nem kötözi meg a Sátán, nem kémkedik utánuk, nem vádolja vagy bántalmazza őket; ők teljesen szabadok, teljesen fel lettek szabadítva és el lettek engedve. Jób pontosan egy ilyen szabad ember volt, és pontosan ez a jelentősége annak, hogy Isten miért adta őt oda a Sátánnak.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)

Amikor Isten meg akarja szerezni valakinek a szívét, számos próbatétel elé állítja az embert. E próbatételek során, ha Isten nem kapja meg az illető szívét, vagy nem látja, hogy az illetőnek adott a hozzáállása – vagyis ha Isten nem látja, hogy az illető úgy gyakorol vagy úgy viselkedik, ami az Ő félelmét jelzi, és ha nem látja azt a hozzáállást és elhatározást sem az illetőben, hogy elkerülje a gonoszt, akkor – számos próbatétel után – Isten megvonja tőle a türelmét, és nem fogja többé megtűrni őt. Nem fogja többé próbára tenni ezt az embert, és nem fog többé munkálkodni rajta. Mit jelent ez ennek az embernek a kimenetelére nézve? Azt jelenti, hogy nincs kimenetele. Talán ez az ember nem tett semmi rosszat; talán nem tett semmi bomlasztót és nem okozott semmilyen zavart. Talán nem állt nyíltan ellen Istennek. Ennek az embernek a szíve azonban rejtve marad Isten előtt; soha nem volt egyértelmű hozzáállása és álláspontja Istennel kapcsolatban, és Isten nem látja világosan, hogy Neki adta-e a szívét, vagy hogy igyekszik-e félni Őt és elkerülni a gonoszt. Isten elveszíti türelmét az ilyen emberekkel szemben, és többé nem fizet értük semmilyen árat, nem részesíti őket kegyelemben és nem munkálkodik rajtuk. Az ilyen ember Istenbe vetett hitéletének már vége van. Ez azért van, mert a sok próbatétel összessége során, amit Isten adott neki, Isten nem kapta meg azt az eredményt, amit akar. Így van egy sor olyan ember, akikben soha nem láttam a Szentlélek megvilágosodását és megvilágosítását. Hogyan lehet ezt látni? Ezek az emberek talán sok éven át hittek Istenben, és a felszínen életerősen viselkedtek; sok könyvet olvastak, sok ügyet intéztek, megtöltöttek vagy egy tucatnyi jegyzetfüzetet és tökéletesen elsajátítottak rengeteg szót és doktrínát. Azonban soha nincs bennük látható növekedés, az Istenről alkotott nézeteik láthatatlanok maradnak és hozzáállásuk továbbra is tisztázatlan. Más szóval, nem lehet látni a szívüket; mindig be vannak burkolva és el vannak zárva: el vannak zárva Istentől. Ennek következtében Ő nem látta az igazi szívüket, nem látta ezekben az emberekben az Ő igazi félelmét, sőt, nem látta, hogyan követik ezek az emberek az Ő útját. Ha Isten mostanra még mindig nem nyerte meg az ilyen embereket, vajon a jövőben meg tudja őket nyerni? Nem tudja! Vajon továbbra is erőltetni fog olyan dolgokat, amelyeket nem érhet el? Nem fog! Mi tehát Isten jelenlegi hozzáállása az ilyen emberekhez? (Megveti és semmibe veszi őket.) Semmibe veszi őket!

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Hogyan lehet megismerni Isten természetét és az eredményeket, amelyeket munkája el fog érni?)

Istent félni kell, és alá kell vetnünk magunkat Neki, mert az Ő lénye és az Ő természete nem azonos a teremtett lényekével, és felülmúlja a teremtett lényekét. Isten önmagában létező és örökkévaló, Ő egy nem-teremtett lény, és csak Isten méltó a félelemre és az alávetettségre; az ember nem jogosult erre. Tehát mindazokban, akik megtapasztalták az Ő munkáját, és valóban megismerték Őt, kialakul az Őt félő szív. Azokból viszont, akik nem engedik el a Róla alkotott elképzeléseiket – akik egyszerűen nem tekintik Őt Istennek –, hiányzik az Őt félő szív, és bár követik Őt, nincsenek meghódítva; ők természetüknél fogva lázadó emberek. Azt akarja elérni az így végzett munkával, hogy minden teremtett lénynek a Teremtőt félő szíve legyen, imádja Őt, és feltétel nélkül megadja magát az Ő uralmának. Ez a végeredmény, amelyet valamennyi munkája elérni hivatott. Ha az ilyen munkát megtapasztaló emberekben nincs Istent félő szív, még csak egy kicsit sem, és ha a múltbeli lázadó mivoltuk egyáltalán nem változik, akkor biztos, hogy ki lesznek iktatva. Ha valaki úgy viszonyul Istenhez, hogy csak távolról csodálja vagy tiszteli Őt, és a legkevésbé sem szereti, akkor ez az eredmény, amire az Istent szerető szív nélküli ember jutott, és az ilyen embernél hiányoznak a tökéletesítés feltételei. Ha ennyi munka nem képes elnyerni egy személy igaz szeretetét, akkor az a személy nem nyerte meg Istent, és nem törekszik őszintén az igazságra. Aki nem szereti Istent, az nem szereti az igazságot, és így nem nyerheti meg Istent, még kevésbé kaphatja meg Isten jóváhagyását. Az ilyen emberek, mindamellett, hogy tapasztalják a Szentlélek munkáját, és mindamellett, hogy tapasztalják az ítéletet, képtelenek arra, hogy Istent félő szívük legyen. Ezek olyan emberek, akiknek a jelleme megváltoztathatatlan, és akik rendkívül gyűlöletes beállítottságúak. Mindazok, akiknek nincs Istent félő szívük, ki lesznek iktatva, büntetés tárgyai lesznek, és büntetést kapnak, akárcsak a gonoszt cselekvők, és még jobban fognak szenvedni, mint azok, akik gonosz dolgokat követtek el.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember munkája)

Ha az embereknek Istenbe vetett hitükben nincs Istent félő szívük, ha nincs Istennek alávetett szívük, akkor nemhogy nem lesznek képesek semmilyen munkát végezni Érte, hanem éppen ellenkezőleg, olyanokká válnak, akik megzavarják munkáját, és ellenállnak Neki. Hinni Istenben, de nem alávetettnek lenni Neki és nem félni Őt, hanem ellenállni Neki a legnagyobb szégyen egy hívő számára. Ha a hívők beszédükben és magatartásukban ugyanolyan nemtörődömök és gátlástalanok, mint a nem hívők, akkor még a nem hívőknél is gonoszabbak; ők archetipikus démonok. Akik a gyülekezeten belül mérgező, rosszindulatú beszédüknek adnak hangot, akik pletykákat terjesztenek, akik diszharmóniát szítanak, és klikkeket alkotnak a testvérek között – ők azok, akiket ki kellett volna zárni a gyülekezetből. Mivel azonban most Isten munkájának egy másik korszaka van, ezek az emberek korlátozva vannak, hiszen a biztos kiiktatás vár rájuk. Mindazoknak, akiket a Sátán megrontott, romlott beállítottságuk van. Egyeseknek csak romlott beállítottságaik vannak, de vannak, akik mások: nemcsak romlott sátáni hajlamaik vannak, hanem természetük is rendkívül rosszindulatú. Nemcsak szavaik és tetteik fedik fel romlott sátáni hajlamaikat; ezek az emberek maguk az igazi ördögök és Sátánok. Viselkedésük félbeszakítja és megzavarja Isten munkáját, megzavarja a testvérek életbe való belépését, és kárt tesz a gyülekezet normális életében. Előbb-utóbb ezeket a báránybőrbe bújt farkasokat el kell takarítani; kíméletlen hozzáállást, elutasító hozzáállást kell kialakítani a Sátán ezen szolgáival szemben. Csak így lehet Isten oldalán állni, és aki nem így tesz, az a Sátánnal együtt vergődik a mocsárban. Akik őszintén hisznek Istenben, azoknak mindig ott van a szívében, és mindig magukban hordozzák az Istent félő, istenszerető szívet. Azoknak, akik hisznek Istenben, óvatosan és körültekintően kell cselekedniük, és mindannak, amit tesznek, összhangban kell lennie Isten követelményeivel, és képesnek kell lennie megelégíteni az Ő szívét. Nem szabad önfejűeknek lenniük, azt tenniük, amihez csak kedvük van; ez nem fér össze a szent illendőséggel. Az embereknek nem szabad ámokfutás közepette Isten zászlóját lengetni mindenütt, és közben mindenhol parádézni és szélhámoskodni; ez a leglázadóbb magatartás. A családoknak is megvannak a maguk szabályai, a nemzeteknek pedig a maguk törvényei – vajon nem még inkább így van ez Isten házában? Ott talán nem még szigorúbbak a normák? Vajon nincs-e ott még több adminisztratív rendelet? Az emberek szabadon tehetnek, amit akarnak, de Isten adminisztratív rendeletein nem változtathatnak tetszésük szerint. Isten olyan Isten, aki nem tűri az emberektől a sértést; Ő olyan Isten, aki halálba küldi az embereket. Tényleg még mindig nem tudják ezt az emberek?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Figyelmeztetés azoknak, akik nem gyakorolják az igazságot)

Az, hogy megmenthető vagy-e, nem a rangidősséged szintjétől függ, vagy hogy hány éve dolgozol, még kevésbé attól, hogy mennyi képesítést szereztél. Inkább attól függ, hogy a törekvésed meghozta-e a gyümölcsét. Tudnotok kell, hogy azok, akik meg vannak mentve, olyan „fák”, amelyek gyümölcsöt teremnek, nem pedig olyan fák, amelyek dús lombúak és viráguk bőséges, de mégsem hoznak gyümölcsöt. Még ha sok évet töltöttél is az utcán kóborolva, mit számít ez? Hol van a bizonyságtételed? Sokkal kevésbé van istenfélő szíved, mint önmagadat és buja vágyaidat szerető szíved – hát az ilyen ember nem degenerált-e? Hogyan lehetne az ilyen ember az üdvösség mintája és modellje? A természeted javíthatatlan, túlságosan lázadó vagy, menthetetlen vagy! Vajon nem az ilyen emberek lesznek kiiktatva? Vajon az Én munkám befejezésének ideje nem a te utolsó napod eljövetelének ideje? Oly sok munkát végeztem, és oly sok szót szóltam közöttetek – ebből vajon mennyi jutott el igazán a fületekbe? Mennyinek vetettétek magatokat alá valaha is ebből? Amikor a munkám véget ér, akkor lesz az az idő, amikor már nem fogsz ellenkezni velem, amikor már nem fogsz Ellenem állni. Miközben dolgozom, ti folyamatosan Ellenem cselekedtek; soha nem tartjátok be szavaimat. Én végzem a munkámat, te pedig a saját „munkádat” végzed, megteremtve a saját kis királyságodat. Nem egyebek vagytok, mint egy falka róka és kutya, akik mindent Ellenem tesznek! Állandóan próbáljátok magatokhoz ölelni azokat, akik osztatlan szeretetüket ajánlják fel nektek – hol van a félő szívetek? Csalárdság minden, amit tesztek! Nincs bennetek alávetettség és félelem, és minden, amit tesztek, csalárd és káromló! Meg lehet-e menteni az ilyen embereket? A szexuálisan erkölcstelen és buja férfiak mindig magukhoz akarják vonzani a kacér szajhákat a saját élvezetükre. Egyáltalán nem fogom megmenteni az ilyen szexuálisan erkölcstelen démonokat. Gyűlöllek titeket, mocskos démonok, a bujaságotok és a kacérságotok pedig a pokolba taszít titeket. Mit tudtok mondani a magatok mentségére? Ti mocskos démonok és gonosz szellemek visszataszítóak vagytok! Undorítóak vagytok! Hogyan lehetne ilyen szemeteket megmenteni? Megmenekülhetnek-e még azok, akik a bűn rabjai? Ma ez az igazság, ez az út és ez az élet nem vonz titeket, inkább vonzódtok a bűnhöz, a pénzhez, a ranghoz, a hírnévhez és a nyereséghez, a test élvezeteihez; vonz a férfiak jóképűsége és a nők bája. Mi tesz alkalmassá titeket arra, hogy belépjetek az Én királyságomba? A ti képmásotok még Isten képmásánál is nagyszerűbb, a ti státuszotok még Isten státuszánál is magasabb, nem is beszélve az emberek előtti renométokról – bálvánnyá váltatok, amelyet az emberek imádnak. Nem te lettél-e az arkangyal? Amikor az emberek sorsa feltárul, ami ugyanakkor az üdvösség munkájának a végéhez közeledése is lesz, sokan közületek olyan hullák lesznek, akiket nem lehet megmenteni és ki kell iktatni. Az üdvösség munkája során kedves és jó vagyok minden ember iránt. Amikor a munka befejeződik, a különböző embertípusok kimenetele nyilvánvalóvá válik, és akkor már nem leszek többé kedves és jó, mert az emberek kimenetele nyilvánvaló lesz, és mindenki a fajtája szerint lesz besorolva, és nem lesz értelme többé megmentő munkát végezni, mert az üdvösség kora már elmúlt, és miután elmúlt, nem fog visszatérni.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Gyakorlat (7.))

Kapcsolódó himnuszok

Miféle ember az, aki menthetetlen