13. Hogyan lehet megoldani az ember kötelessége során a szenvedés elviselésétől és a felelősségvállalásától való félelem problémáját

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Isten szavainak evése és ivása, az imádság gyakorlása, Isten terhének elfogadása, és a rád bízott feladatok vállalása – mindez azért van, hogy legyen előtted egy út. Minél nagyobb terhet hordozol az Isten által rád bízott feladatért, annál könnyebb lesz tökéletesedned Őáltala. Vannak, akik nem hajlandóak másokkal összehangolódni Isten szolgálatában, még akkor sem, ha felkérést kaptak; ezek lusta emberek, akik csak a kényelemben szeretnének lubickolni. Minél többször kérik, hogy másokkal összehangoltan szolgálj, annál több tapasztalatra teszel szert. A több teher és tapasztalat eredményeképpen több lehetőséged lesz arra, hogy tökéletesítsenek. Ezért, ha őszinteséggel tudod Istent szolgálni, akkor figyelembe veszed Isten terheit; ily módon, több lehetőséged lesz arra, hogy Isten által tökéletesedj. Éppen egy ilyen embercsoport az, amely jelenleg tökéletesítés alatt áll. Minél inkább megérint téged a Szentlélek, annál több időt fogsz arra fordítani, hogy Isten terhét figyelembe vedd, annál inkább tökéletesedni fogsz Isten által, és mindinkább meg is fog nyerni téged – míg végül olyan emberré válsz, akit Isten használ. Jelenleg vannak olyanok, akik nem hordoznak terheket az egyház számára. Ezek az emberek lazák és hanyagok, és csak a saját testükkel törődnek. Az ilyen emberek rendkívül önzőek, és vakok is. Ha ezt nem vagy képes tisztán látni, akkor nem fogsz semmilyen terhet hordozni. Minél inkább tekintettel vagy Isten szándékaira, annál nagyobb terhet bíz rád. Az önzők nem hajlandók ilyen dolgokat elszenvedni; nem hajlandók megfizetni az árat, és ennek következtében elszalasztják a lehetőséget, hogy Isten által tökéletesedjenek. Nem ártanak-e maguknak? Ha olyan valaki vagy, aki tekintettel van Isten szándékaira, akkor te igazi terhet fogsz viselni a gyülekezet érdekében. Valójában ahelyett, hogy ezt a gyülekezetért viselt tehernek neveznéd, jobb lenne, ha ezt a saját életed érdekében viselt tehernek neveznéd, mert ennek a tehernek, amelyet a gyülekezetért viselsz, az a célja, hogy az ilyen tapasztalatokat arra használd fel, hogy Isten által tökéletesedj. Ennélfogva, bárki is viseli a legnagyobb terhet az egyházért, bárki is visel terhet az életbe való belépésért – ők lesznek azok, akiket Isten tökéletesít. Te tisztán láttad ezt? Ha a gyülekezet, amelyben vagy, szétszóródik, mint a homok, de te nem aggódsz, és nem is szorongsz, sőt, még a szemed is elfordítod, amikor a fivéreid és nővéreid nem eszik és isszák rendesen Isten igéit, akkor nem viselsz semmilyen terhet. Az ilyen emberek nem azok, akikben Isten gyönyörködik. Azok az emberek, akikben Isten gyönyörködik, éhezik és szomjazzák az igazságot, és tekintettel vannak Isten szándékaira. Ezért nektek itt és most kell figyelembe vennetek Isten terhét; nem szabad megvárnotok, hogy Isten kinyilatkoztassa igazságos természetét az egész emberiségnek, mielőtt figyelmetek Isten terhére irányulna. Nem lenne-e addigra már túl késő? Most van egy jó alkalom arra, hogy Isten által tökéletessé válj. Ha hagyod, hogy ez a lehetőség kicsússzon a kezeid közül, egész életed hátralévő részében bánni fogod, ahogyan Mózes sem tudott belépni Kánaán jó földjére, és ezt egész életében bánta, bűntudattal halva meg. Miután Isten kinyilatkoztatta az Ő igazságos természetét minden népnek, tele leszel megbánással. Még ha Isten nem is fenyít meg téged, te magadat fogod megfenyíteni a bűntudatod miatt. Egyeseket ez nem győz meg, de ha nem hiszed el, csak várj és meglátod. Vannak olyan emberek, akiknek egyetlen célja, hogy beteljesítsék ezeket a szavakat. Hajlandó vagy-e feláldozni magad e szavakért?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Légy tekintettel Isten szándékaira, hogy elérd a tökéletességet)

Vannak, akik félnek a felelősségvállalástól, miközben a kötelességüket végzik. Ha a gyülekezet feladatot ad nekik, akkor először mérlegelni fogják, hogy a feladat megköveteli-e, hogy felelősséget vállaljanak, és ha igen, akkor nem fogadják el. A kötelességük végzésének feltételei a következők: először is, lazsálós munkáról legyen szó; másodszor ne legyen mozgalmas vagy fárasztó; harmadszor pedig bármit is tesznek, nem vállalnak semmilyen felelősséget. Egyedül ilyen kötelességet vállalnak el. Miféle ember ez? Nem sikamlós, csalárd ember? A legkisebb felelősséget sem akarja vállalni. Még attól is fél, hogy a levelek betörik a koponyáját, amikor leesnek a fáról. Milyen kötelességet tud egy ilyen ember végezni? Mi haszna lehet Isten házában? Isten házának munkája a Sátán elleni küzdelem munkájával, valamint a királyság evangéliumának terjesztésével kapcsolatos. Melyik kötelesség nem jár felelősséggel? Azt mondanátok, hogy vezetőnek lenni felelősséggel jár? Nem annál nagyobb-e a felelősségük, és nem kell-e annál inkább felelősséget vállalniuk? Függetlenül attól, hogy az evangéliumot hirdeted, bizonyságot teszel, vagy videókat készítesz és így tovább – bármilyen munkát végzel –, mindaddig, amíg az igazságalapelvekhez kapcsolódik, felelősséggel jár. Ha a kötelességed végzése híján van az alapelveknek, az ki fog hatni Isten házának munkájára. Ha pedig félsz a felelősségvállalástól, akkor semmilyen kötelességet nem tudsz végezni. Vajon az, aki fél felelősséget vállalni a kötelessége végzésében, az gyáva, vagy a beállítottságával van baj? Képesnek kell lenned különbséget tenni. Valójában ez nem gyávaság kérdése. Ha ez az ember a gazdagságra hajtana vagy a saját érdekében tenne valamit, hogyan lehet ennyire bátor? Bármilyen kockázatot vállalna. De amikor a gyülekezetért, Isten házáért tesz dolgokat, akkor egyáltalán nem vállal kockázatot. Az ilyen emberek önzőek és aljasak, mind közül a legalattomosabbak. Aki nem vállal felelősséget a kötelesség végzésében, az a legkevésbé sem őszinte Istenhez – a hűségéről nem is beszélve. Miféle ember mer felelősséget vállalni? Miféle ember az, akinek van bátorsága súlyos terhet viselni? Olyasvalaki, aki vállalja a vezetést, aki bátran megy előre a legkritikusabb pillanatban Isten házának munkájában, aki nem fél súlyos felelősséget viselni és nagy nehézséget elviselni, amikor a legfontosabb és döntő jelentőségű munkát látja. Ez olyasvalaki, aki hűséges Istenhez, aki Krisztus jó katonája. Vajon mindenki, aki fél felelősséget vállalni a kötelességében, azért tesz így, mert nem érti az igazságot? Nem: ez az emberi mivoltukkal kapcsolatos probléma. Nincs igazságérzetük, illetve felelősségérzetük, önző és hitvány emberek, nem igaz szívű istenhívők, és a legkevésbé sem fogadják el az igazságot. Emiatt nem lehet megmenteni őket. Az Istenben hívőknek nagy árat kell fizetniük azért, hogy elnyerjék az igazságot, és sok akadályba ütköznek, amikor gyakorolni akarják. El kell hagyniuk dolgokat, fel kell hagyniuk hús-vér testi érdekeikkel és el kell viselniük némi szenvedést. Csak ekkor lesznek képesek az igazságot gyakorlatba ültetni. Gyakorolhatja-e tehát az igazságot, aki fél a felelősségvállalástól? Biztosan nem gyakorolhatja az igazságot, nemhogy képes lenne elnyerni. Fél az igazság gyakorlásától, attól, hogy érdekeinek veszteséget okoz. Fél a megaláztatástól, a becsmérléstől és az ítélettől, és nem meri gyakorolni az igazságot. Következésképpen elnyerni sem tudja, és akárhány évig is hisz Istenben, nem tudja elérni az Ő üdvösségét. Azoknak, akik Isten házában kötelességet végezhetnek, olyan embereknek kell lenniük, akiknek a gyülekezet munkája a terhük, akik felelősséget vállalnak, akik az igazság alapelveit fenntartják, valamint akik képesek szenvedni és megfizetni az árat. Ha valakinek ezeken a területeken hiányosságai vannak, akkor alkalmatlan a kötelesség végzésére, és nem rendelkezik a kötelességvégzés feltételeivel. Sokan vannak, akik félnek felelősséget vállalni a kötelességvégzésben. Félelmük három fő módon nyilvánul meg. Az első, hogy olyan kötelességeket választanak, amelyek nem igénylik a felelősségvállalást. Ha egy gyülekezetvezető beosztja őket egy kötelesség végzésére, először megkérdezik, hogy kell-e felelősséget vállalniuk érte. Ha igen, akkor nem vállalják el. Ha nem követeli meg tőlük, hogy felelősséget vállaljanak és felelősek legyenek érte, akkor vonakodva elfogadják, de továbbra is utána kell nézniük, hogy a munka fárasztó vagy zavaró-e, és annak ellenére, hogy vonakodva elfogadják a kötelességet, nem motiváltak abban, hogy jól végezzék azt – szívesebben maradnak felületesek. Szabadidő munkavégzés nélkül és testi nehézségek nélkül – ez az alapelvük. A második, hogy ha nehézség éri őket vagy problémával találkoznak, az első dolguk, hogy jelentik egy vezetőnek, hogy a vezető kezelje és oldja meg, azt remélve, hogy így megőrizhetik a nyugalmukat. Nem érdekli őket, hogy a vezető hogyan kezeli a problémát, és nem is törődnek vele – amíg ők maguk nem vállalnak felelősséget, addig minden rendben van a számukra. Hűséges-e Istenhez az ilyen kötelességvégzés? Ezt hárításnak, kötelességmulasztásnak, trükközésnek nevezik. Ez mind csak beszéd: nem tesznek semmi valóságosat. Azt mondják magukban: „Ha ezt a dolgot nekem kell elintéznem, mi van, ha a végén hibát követek el? Amikor megvizsgálják, hogy ki a hibás, nem engem fognak elővenni? Vajon először nem engem fog terhelni a felelősség?” Ez az, ami miatt aggódnak. De te vajon hiszel abban, hogy Isten mindent átvizsgál? Mindenki követ el hibákat. Isten látja, ha valakinek, akinek a szándéka helyes, nincs tapasztalata és korábban nem foglalkozott valamilyen dologgal, de a legjobb tudása szerint járt el. Hinned kell, hogy Isten mindent és az ember szívét is átvizsgálja. Ha valaki még ebben sem hisz, az nem álhívő? Mi jelentősége lehet annak, hogy egy ilyen ember kötelességet végez? Ugye nem igazán számít, hogy végzi-e ezt a kötelességet vagy sem? Fél a felelősségvállalástól és kibújik a felelősség alól. Amikor valami történik, az első dolog, amit tesz, nem az, hogy megpróbál kitalálni valamit a probléma kezelésére, hanem az, hogy felhívja és értesíti a vezetőt. Természetesen vannak, akik megpróbálják maguk kezelni a problémát, miközben értesítik a vezetőt, de vannak, akik nem tesznek így, és az első dolguk, hogy felhívják a vezetőt, a hívás után pedig csak passzívan várnak az utasításokra. Amikor a vezető utasítja őket, hogy tegyenek meg egy lépést, akkor megteszik. Ha a vezető arra utasítja őket, hogy tegyenek valamit, akkor megteszik. Ha a vezető nem mond semmit vagy nem ad utasításokat, akkor nem tesznek semmit, csak halogatnak. Ha senki nem sarkallja őket vagy felügyeli őket, akkor egyáltalán nem végeznek semmilyen munkát. Mondd meg Nekem, kötelességet végez-e az ilyen ember? Még ha munkát végez is, nincs benne hűség! Van még egy fajta megnyilvánulása az ember felelősségvállalástól való félelmének a kötelesség végzése során. Amikor a kötelességüket végzik, egyes emberek csak egy kis felszínes, egyszerű munkát végeznek, olyan munkát, amely nem jár felelősségvállalással. Az olyan munkát, amely nehézségekkel és felelősségvállalással jár, másokra zúdítják, ha pedig valami rosszul sül el, akkor rájuk hárítják a felelősséget, saját magukat pedig távol tartják a bajtól. Amikor a gyülekezetvezetők látják, hogy felelőtlenek, türelmesen felajánlják a segítségüket vagy megmetszik őket, hogy képesek legyenek felelősséget vállalni. Ők azonban még mindig nem akarnak, és azt gondolják: „Ezt a kötelességet nehéz elvégezni. Felelősséget kell vállalnom, amikor a dolgok rosszul sülnek el, és még az is lehet, hogy kitakarítanak és kiiktatnak, és az a véget jelenti számomra.” Miféle hozzáállás ez? Ha nincs felelősségérzetük a kötelességük végzése során, hogyan tudják jól végezni a kötelességüket? Akik nem áldozzák fel magukat őszintén Istenért, nem tudnak jól végezni semmilyen kötelességet. Azok pedig, akik félnek a felelősségvállalástól, csak késleltetni fogják a dolgokat, amikor a kötelességüket végzik. Az ilyen emberek nem becsületesek és megbízhatók; csak azért végzik a kötelességüket, hogy enni kapjanak. Az ilyen „koldusokat” ki kell-e vetni? Igen. Isten háza nem akar ilyen embereket. Ez a három megnyilvánulása azoknak az embereknek, akik félnek felelősséget vállalni a kötelességük végzésében. Azok, akik félnek felelősséget vállalni a kötelességükben, még a hűséges munkás szintjét sem érhetik el, és nem alkalmasak kötelességvégzésre. Vannak, akiket a kötelességükhöz való ilyen hozzáállásuk miatt vetnek ki. Lehet, hogy még most sem értik az okot és még mindig panaszkodnak. Azt mondják: „Izzó lelkesedéssel végeztem a kötelességemet, akkor miért dobtak ki ilyen ridegen?” Még most sem értik. Akik nem értik az igazságot, azok az egész életüket úgy töltik, hogy képtelenek megérteni, miért vetették ki őket. Kifogásokat keresnek maguknak és folyton védekeznek. Így gondolkodnak: „Az emberek ösztönösen óvják magukat, és így is kell tenniük. Ki ne vigyázna egy kicsit saját magára? Ki ne gondolna egy kicsit saját magára? Kinek ne kellene menekülési útvonalat nyitva tartania saját magának?” Ha mindig megóvod magad, amikor valami történik veled, és menekülési útvonalat, hátsó ajtót hagysz magadnak, akkor gyakorlatba ülteted-e az igazságot? Ez nem az igazság gyakorlása – ez alattomosság. Te most Isten házában végzed a kötelességedet. Mi a kötelességvégzés első alapelve? Az, hogy először is teljes szívvel, fáradságot nem kímélve kell végezned a kötelességet, és meg kell óvnod Isten házának érdekeit. Ez egy igazságalapelv, amelyet gyakorlatba kell ültetned. Ha úgy óvod magad, hogy menekülési útvonalat hagysz magadnak, egy hátsó ajtót, akkor a nem hívők által követett gyakorlásra vonatkozó alapelveket és a legmagasztosabb filozófiájukat követed. Mindenben először önmagára van tekintettel, a saját érdekeit helyezi mindenek elé, nem gondol másokra, nincs kapcsolata Isten házának érdekeivel és mások érdekeivel, először a saját érdekeire gondol, utána pedig egy menekülési útvonalon gondolkodik – hát nem pont ilyen egy nem hívő? Pontosan ilyen egy nem hívő. Az ilyen ember nem alkalmas kötelességvégzésre.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész))

Két embert kiválasztanak, hogy együtt hajtsanak végre egy kötelességet. Mindketten félnek vállalni a felelősséget, így az egész egy eszmei csatározássá válik. Egyikük azt mondja: „Menj, és intézd el te.” A másik azt mondja: „Jobb lenne, ha te foglalkoznál vele. Gyengébb képességű vagyok, mint te.” Valójában azt gondolja: „Ha jól csinálom, nem lesz jutalom, ha pedig rosszul csinálom, akkor meg fognak metszeni. Nem megyek, nem vagyok olyan hülye! Tudom, miben mesterkedsz. Ne próbálj rávenni, hogy menjek.” Mi lesz vajon a vége a csatározásuknak? Egyikük sem megy, és a munka emiatt eltolódik. Hát nem erkölcstelen ez? (De igen.) Vajon a munka késleltetése nem súlyos következmény? Ez egy rossz következmény. Szóval, mi szerint él ez a két ember? Mindketten sátáni filozófiák szerint élnek; mindkettőjüket sátáni filozófiák és saját cselszövéseik korlátozzák és kötik le. Nem gyakorolták az igazságot, és mint ilyen, kötelességük végzése nem megfelelő színvonalú. Hanyag és felületes, és egyáltalán nincs benne bizonyságtétel. Tegyük fel, hogy két embert kiválasztanak, hogy együtt hajtsanak végre egy kötelességet. Egyikük igyekszik mindenben domináns pozíciót elfoglalni, és mindig azt akarja, hogy övé legyen az utolsó szó, a másik pedig azt gondolhatja: „Ő az erősebb, szereti átvenni az irányítást. Rendben, mindenben átveheti az irányítást, ha pedig valami rosszul sül el, ő lesz az, akit megmetszenek »azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét«. Akkor én nem fogom kidugni. Az a helyzet, hogy gyenge képességű vagyok, és nem szeretem, ha zaklatnak a dolgokkal. Ő imádja, ha irányíthat, nem igaz? Nos, ha valamit kell csinálni, azt rábízom!” Aki ilyeneket mond, az az embereknek akar tetszeni, az követő. Mit gondoltok arról, ahogyan a kötelességét végzi? Mi az, ami szerint él? (Világi ügyekre vonatkozó filozófiák szerint.) Még valami egyébre is gondol. „Vajon nem fog megharagudni rám, ha ellopom a dicsőségét? Nem lesz-e a továbbiakban is viszálykodás közöttünk? Ha ez kihatna a kapcsolatunkra, akkor nehezen jönnénk ki egymással. Jobban járok, ha hagyom, hogy a saját feje után menjen.” Vajon ez nem világi ügyekre vonatkozó filozófia? Megkönnyíti a dolgát az, ahogyan él. Lehetővé teszi számára, hogy elkerülje a felelősségvállalást. Követni fog bármit, amire ráveszik, anélkül, hogy át kellene vennie az irányítást, vagy ki kellene lógnia a sorból, és anélkül, hogy bármilyen problémára is gondolna. Mindent valaki más intéz, így nem fárasztja ki magát. Hogy hajlandó követőnek lenni az annak a bizonyítéka, hogy nincs felelősségérzete. Világi ügyekre vonatkozó filozófiák szerint él. Nem fogadja el az igazságot, és nem tartja be az alapelveket. Ez nem harmonikus együttműködés – ő egy követő, az embereknek akar tetszeni. Miért nem együttműködés ez? Mert semmiben sem felel meg a felelősségének. Nem teljes szívéből és teljes elméjéből cselekszik, és az is lehet, hogy nem teljes erejéből. Ezért mondom, hogy inkább a világi ügyekre vonatkozó filozófiák szerint él, mint az igazság szerint.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Pontosan mi az, amire az emberek támaszkodnak, hogy éljenek?)

Ha úgy érzed, képes vagy egy bizonyos kötelességet végezni, de közben félsz attól, hogy hibát vétesz és ki leszel rekesztve, és ezért félénk vagy, stagnálsz és nem haladsz előre, az vajon engedelmes hozzáállás? Ha például téged választanak a testvérek vezetőjükül, kötelezve érezheted magad e kötelesség teljesítésére, hiszen megválasztottak, de talán nem viszonyulsz proaktívan ehhez a kötelességhez. Miért nem vagy proaktív? Azért nem, mert gondolsz bizonyos dolgokat erről a kötelességről és így érzed: „Vezetőnek lenni egyáltalán nem jó dolog. Olyan, mint a kés pengéjén vagy vékony jégen járni. Ha jó munkát végzek, nem lesz jutalma, de ha rossz munkát végzek, akkor megmetszenek. És ha megmetszenek, az még nem is a legrosszabb eshetőség. Mi van, ha leváltanak, vagy ha kirekesztenek? Ha ez megtörténne, nem lenne vajon vége mindennek a számomra?” Ezen a ponton ellentmondásos érzéseid támadnak. Mi ez a hozzáállás? Óvatoskodás és félreértés. Nem ez az a hozzáállás, amellyel a kötelességükhöz kell viszonyulniuk az embereknek. Ez egy demoralizált és negatív hozzáállás. Milyennek kellene hát lennie egy pozitív hozzáállásnak? (Nyitott szívű, egyenes embereknek kellene lennünk, és elég bátraknak ahhoz, hogy terhet vállaljunk.) Az alávetettségnek és a proaktív együttműködésnek kell jellemeznie. Amit ti mondotok, egy kissé üres. Hogyan lehettek nyitott szívű és egyenes emberek, amikor ennyire féltek? És mit jelent az, hogy elég bátrak vagytok terhet vállalni? Milyen mentalitásból nyerhettek bátorságot ahhoz, hogy terhet vállaljatok? Ha mindig attól félsz, hogy valami balul sül el, és nem tudod kezelni, és sok belső gát akadályoz, akkor alapjaiban hiányzik belőled a tehere vállalásához szükséges bátorság. Az, amiről ti beszéltek, a „nyitott szívű és egyenes emberek”, akik „elég bátrak ahhoz, hogy terhet vállaljanak”, vagy az, hogy „még a halállal szemben sem hátráltok meg”, kissé úgy hangoznak, mint azok a szlogenek, amelyeket dühös fiatalok szoktak kiabálni. Meg lehet oldani gyakorlati problémákat ilyen szlogenekkel? A helyes hozzáállás az, amire itt szükség van. Ahhoz, hogy helyes hozzáállásod legyen, meg kell értened az igazságnak ezt az aspektusát. Csakis így oldhatod meg a belső nehézségeidet, és csak így sikerülhet gond nélkül elfogadnod ezt a megbízatást, ezt a kötelességet. Ez a gyakorlás útja; és egyedül ez az igazság. Vajon hatásos lesz a félelmeiddel szemben, ha olyan kifejezéseket használsz, mint hogy „nyitott szívű és egyenes”, és hogy „elég bátor terhet vállalni”? (Nem.) Ez azt mutatja, hogy ezek a dolgok nem nevezhetők igazságnak, sem a gyakorlat útjának. Talán ezt mondod: „Nyitott szívű és egyenes vagyok, rendíthetetlenül érett jellemű, nincsenek más gondolatok és szennyező dolgok a szívemben, és elég bátor vagyok terhet vállalni.” Látszólag elvállalod a kötelességed, ám később, miután gondolkodtál rajta egy ideig, mégiscsak úgy érzed, hogy nem tudod vállalni. Talán még mindig félsz. Ráadásul talán azt is látod, hogy másokat megmetszenek, és még inkább félni kezdesz, ahogy egy megkorbácsolt kutya retteg a szíjtól. Egyre inkább azt kezded érezni, hogy túl kevéssé vagy érett, ez a kötelesség pedig hatalmas, áthidalhatatlan szakadék, és végül mégsem leszel képes magadra vállalni ezt a terhet. Ezért nem lehet gyakorlati problémákat szlogenek hangoztatásával megoldani. Akkor hát miként tudod ténylegesen megoldani ezt a problémát? Aktívan keresned kell az igazságot, és engedelmes, együttműködő hozzáállást kell magadévá tenned. Ez teljességgel meg tudja oldani a problémát. A félénkség, a félelem és az aggódás nem használ. Van bármi kapcsolat aközött, hogy lelepleznek és kirekesztenek-e és aközött, ha vezető vagy? Ha nem vagy vezető, el fog tűnni a romlott beállítottságod? Előbb vagy utóbb meg kell oldanod a romlott beállítottságod problémáját. Azonkívül, ha nem vagy vezető, akkor nem lesz több alkalmad gyakorolni, lassan fogsz előrehaladni az életben, és kevés esélyed lesz a tökéletesedésre. Noha valamivel több szenvedés jár együtt azzal, ha vezető vagy dolgozó valaki, sok előnnyel is jár, és ha képes vagy az igazságra törekvés útján járni, tökéletesedhetsz. Milyen hatalmas áldás ez! Alá kell tehát vetned magad és aktívan együtt kell működnöd. Ez a kötelességed és a felelősséged. Nem számít, milyen út van előtted, alávetett szívednek kell lennie. Ezzel a hozzáállással kell teljesítened a kötelességed.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi a kötelesség megfelelő végzése?)

Ha vezetőkként és dolgozókként figyelmen kívül hagyjátok a kötelességek teljesítése során előforduló problémákat, sőt, még különféle ürügyeket és kifogásokat is kerestek, hogy kibújjatok a felelősség alól, és nem oldotok meg bizonyos problémákat, amelyeket képesek lennétek megoldani, valamint nem jelentitek a Fennvalónak azokat a problémákat, amelyeket nem vagytok képesek megoldani, mintha azoknak semmi közük nem lenne hozzátok, az vajon nem a felelősségetek elhanyagolása? Okos dolog vagy ostobaság így kezelni a gyülekezet munkáját? (Ostobaság.) Hát nem minden hájjal megkentek az efféle vezetők és dolgozók? Nincsenek híján mindennemű felelősségérzetnek? Amikor problémákkal találkoznak, figyelmen kívül hagyják azokat – hát nem meggondolatlan emberek? Hát nem ravasz emberek? A ravasz emberek mindenkinél ostobábbak. Becsületes embernek kell lenned, felelősségérzettel kell bírnod, amikor problémákkal szembesülsz, és mindent lehetséges módszert meg kell próbálnod, és a megoldásuk érdekében keresned kell az igazságot. Egyáltalán nem lehetsz ravasz ember. Ha csak az foglalkoztat, hogy miként bújj ki a felelősség alól és mosd a kezeidet, amikor problémák merülnek fel, ezért a viselkedésért még a nem hívők körében is el lennél ítélve, nemhogy Isten házában! Isten minden bizonnyal elítéli és elátkozza ezt a viselkedést, Isten választott népe pedig utálja és elutasítja. Isten a becsületes embereket kedveli, a csalárd és minden hájjal megkent embereket pedig utálja. Ha ravasz ember vagy és minden hájjal megkent módon cselekszel, nem fog vajon utálni téged Isten? Hagyja majd vajon Isten háza, hogy csak úgy megúszd? Előbb vagy utóbb számon leszel kérve. Isten a becsületes embereket kedveli, a ravasz embereket pedig nem kedveli. Mindenkinek világosan meg kell ezt értenie, senki sem lehet többé zavaros fejű és nem tehet ostobaságokat. Az átmeneti tudatlanság megbocsátható, de ha valaki egyáltalán nem fogadja el az igazságot, akkor az illető túlságosan csökönyös. A becsületes emberek képesek felelősséget vállalni. Nem a saját nyereségeiket és veszteségeiket mérlegelik; csak Isten házának a munkáját és érdekeit védik. Kedves és becsületes szívük van, amely olyan, akár egy tiszta vízzel teli tál, amelynek azonnal le lehet látni az aljára. A cselekedeteiket is átláthatóság jellemzi. A csalárd ember mindig minden hájjal megkent módon cselekszik, folyton színlelésre vetemedik, takargatja és rejtegeti a dolgokat, és hihetetlenül szorosan bebugyolálja magát. Senki nem képes átlátni az ilyesfajta emberen. Az emberek nem láthatják át a belső gondolataidat, Isten azonban át tudja vizsgálni a szíved legmélyén rejlő dolgokat. Ha azt látja Isten, hogy nem vagy becsületes, hogy minden hájjal megkent vagy, hogy soha nem fogadod el az igazságot, folyton csalárdságra vetemedik Ellene, és soha nem adod át Neki a szívedet, akkor Ő nem kedvel téged. Ő utál és elhagy téged. Miféle emberek mindazok, akik jól boldogulnak a nem hívők között, és azok, akik mézesmázosak és gyors észjárásúak? Világos ez számotokra? Mi a lényegük? Azt lehet mondani, hogy mindannyian rendkívül kifürkészhetetlenek, mindannyian szerfelett csalárdak és ravaszak, igazi ördögök és Sátánok. Meg tudná menteni Isten az ilyen embereket? Isten semmit sem utál jobban, mint az ördögöket – a csalárd és ravasz embereket, és Ő egész biztosan nem fogja megmenteni az ilyen embereket. Semmiképpen sem szabad ilyesfajta embereknek lennetek. Vannak, akik mindig figyelmesek és éberek, amikor beszélnek, akik simulékonyak, dörzsöltek és az alkalomhoz illő szerepet játszanak, miközben különböző ügyekkel foglalkoznak – mondom neked, Isten az ilyen embereket utálja a legjobban, az ilyen emberek menthetetlenek. Mindazokat illetően, akik a csalárd és ravasz emberek kategóriájába tartoznak, akármilyen szépen hangozzanak is a szavaik, azok egytől egyik megtévesztő, ördögi szavak. Minél szebben hangoznak a szavaik, ezek az emberek annál inkább ördögök és Sátánok. Pontosan ezek azok a fajta emberek, akiket a leginkább utál Isten. Ez teljes mértékben így van. Mit mondotok: vajon a csalárd emberek, azok az emberek, akik gyakran hazudnak és mézesmázosak, el tudják nyerni a Szentlélek munkáját? Megnyerhetik a Szentlélek megvilágosodását és megvilágítását? Egyáltalán nem. Hogyan viszonyul Isten a csalárd és ravasz emberekhez? Visszautasítja őket, félreteszi őket és nem törődik velük, az állatokkal azonos osztályba sorolja őket. Az ilyenek Isten szemében csupán emberi bőrbe bújtak és a lényegüket tekintve ördögök és Sátánok, két lábon járó hullák, és Isten egyáltalán nem fogja megmenteni őket.

(Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (8.))

Jelenleg még mindig sokféle probléma létezik sokakban, akik kötelességeket végeznek. Egyesek mindig nagyon passzívak a kötelességeikben, mindig csak ülnek és várnak, és másokra támaszkodnak. Miféle hozzáállás ez? Ez felelőtlenség. Isten háza elrendelt számodra egy végrehajtandó kötelességet, te pedig napokig merengsz rajta anélkül, hogy bármilyen konkrét munkát elvégeznél. Sehol sem vagy látható a munkahelyen, az emberek pedig nem találnak, amikor megoldandó problémáik vannak. Te nem vállaltad ezt a munkát. Ha egy vezető érdeklődik a munka felől, mit fogsz mondani neki? Pillanatnyilag semmiféle munkát nem végzel. Nagyon is tisztában vagy azzal, hogy ez a munka a te felelősséged, de nem teljesíted azt. Mi a csudát képzelsz? Azért nem végzel semmilyen munkát, mert alkalmatlan vagy rá? Vagy csak sóvárogsz a kényelemre? Hogy állsz a kötelességedhez? Csak szavakról és doktrínákról beszélsz, és csak kellemesen hangzó dolgokat mondasz, ám semmilyen tényleges munkát nem végzel. Ha nem akarod elvégezni a kötelességedet, akkor le kellene mondanod. Ne tartogasd a pozíciódat úgy, hogy semmit nem csinálsz ott. Vajon ha ezt csinálod, azzal nem okozol-e kárt Isten választott népének, és nem veszélyezteted-e a gyülekezet munkáját? A beszédedből úgy tűnik, hogy mindenféle doktrínát értesz, de amikor arra kérnek, hogy hajts végre egy kötelességet, felületes vagy, és a legkevésbé sem vagy lelkiismeretes. Ilyen az, amikor őszintén Istenért áldozod magad? Nem vagy őszinte, amikor Istenről van szó, mégis őszinteséget színlelsz. Vajon képes vagy megtéveszteni Őt? Abból, ahogy általában beszélsz, úgy tűnik, hogy micsoda nagy hited van, a gyülekezet tartóoszlopa és kősziklája szeretnél lenni. De amikor kötelességet végzel, annyira sem vagy hasznos, mint egy szál gyufa. Vajon ez nem Isten szemrebbenés nélküli megtévesztése? Tudod te, mi vár rád, ha megpróbálod megtéveszteni Istent? Visszautasít majd téged, és ki fog iktatni! Minden embert felfednek a kötelességei végzése során – csak állíts rá valakit egy kötelességre, és nem telik majd sok időbe, míg kiderül, hogy becsületes vagy csalárd ember-e, valamint az is, hogy az igazság szeretője-e vagy sem. Azok, akik szeretik az igazságot, őszintén tudják végezni a kötelességeiket és fenn tudják tartani Isten házának munkáját; azok, akik nem szeretik az igazságot, a legkevésbé sem tartják fenn Isten házának munkáját, és felelőtlenek a kötelességeik végrehajtásában. Ez azonnal nyilvánvaló azok számára, akik tisztán látnak. Senki nem az igazság szeretője, aki gyengén végzi a kötelességét, és nem is becsületes ember; az ilyen embereket mind le fogják leplezni és ki fogják iktatni. Az embereknek felelősségérzettel kell rendelkezniük, és érezniük kell a terhet ahhoz, hogy jól teljesítsék a feladataikat. Ily módon a munka minden bizonnyal megfelelően lesz elvégezve. Csak olyankor aggasztó, amikor valakinek nincs teher- vagy felelősségérzete, amikor valakit mindenre ösztönözni kell, amikor mindig felületes, és amikor problémák adódnak, megpróbálja másra hárítani a felelősséget, ami késlekedéshez vezet azok megoldásában. Ekkor még mindig el lehet jól végezni a munkát? Hozhat-e kötelességvégzése bármilyen eredményt is? Semmit nem akar elvégezni a feladatok közül, amelyeket elrendeltek számára, és amikor látja, hogy másoknak segítségre van szükségük a munkájukban, nem foglalkozik velük. Csak akkor teljesít egy kevés munkát, amikor megparancsolják neki, csak amikor nyomás alá kerül, és nincs más választása. Ez nem kötelességvégzés – ez bérmunka! Egy bérmunkás a munkáltatójának dolgozik, a napi munkát napi bérért, az órányi munkát órabérért végzi el; csak arra vár, hogy kifizessék. Fél attól, hogy bármi olyan munkát végezzen, amelyet a főnöke nem lát, fél attól, hogy nem jutalmazzák meg valamiért, amit csinál, mindig csak a látszat kedvéért dolgozik – ami azt jelenti, hogy nem hűséges. Többnyire képtelenek vagytok felelni, amikor a munkával kapcsolatos ügyekről kérdeznek. Néhányan közületek bekapcsolódtak a munkába, de sosem kérdeztétek meg, hogy halad a munka, és soha nem gondoltátok át alaposan. Figyelembe véve a képességeteket és tudásotokat, legalább valamit tudnotok kellene, mivel mindannyian részt vettetek ebben a munkában. Szóval, a legtöbb ember miért nem mond semmit? Lehetséges, hogy tényleg nem tudjátok, mit mondjatok – hogy nem tudjátok, jól mennek-e a dolgok vagy sem. Ennek két oka van: az egyik, hogy teljesen közömbösek vagytok, és soha nem törődtetek ezekkel a dolgokkal, és mindig is csak elvégzendő feladatként kezeltétek őket. A másik az, hogy felelőtlenek vagytok, és nem vagytok hajlandóak törődni ezekkel a dolgokkal. Ha igazán törődnél vele és tényleg elkötelezett lennél, akkor mindenről lenne nézőpontod és perspektívád. Ha valakinek nincs perspektívája vagy nézőpontja, az gyakran abból származik, hogy közömbös és fásult, és nem vállal semmilyen felelősséget. Nem vagy szorgalmas az általad végzett kötelességgel szemben, nem vállalsz semmilyen felelősséget, nem vagy hajlandó megfizetni az árat, illetve részesévé válni. Nem fáradozol, és semmilyen nagyobb energiát nem vagy hajlandó ráfordítani; csupán egy beosztott akarsz lenni, ami nem különbözik attól, ahogy egy nem hívő dolgozik a főnökének. Isten nem szereti az ilyen fajta kötelességvégzést, és nem is tetszik Neki. Ez nem éri el az Ő jóváhagyását.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak egy becsületes ember tudja megélni a valódi emberi hasonlatosságot)

Mindazok, akik nem törekednek az igazságra, a kötelességeiket felelősséget nélkülöző gondolkodásmóddal hajtják végre. „Ha valaki vezet, követem; ahova csak vezetnek, oda megyek. Bármit meg fogok tenni, amit kérnek. Ami a felelősség és a gondok felvállalását illeti, vagy azt, hogy több fáradságot vállaljak, hogy megtegyek valamit, hogy teljes szívemből és erőmből tegyek valamit – erre nem vagyok kész.” Ezek az emberek nem hajlandóak megfizetni az árat. Csak arra hajlandóak, hogy erőfeszítést tegyenek, arra nem, hogy felelősséget vállaljanak. Ez nem az a hozzáállás, amellyel igazán kötelességet lehet végezni. Az embernek meg kell tanulnia beletenni a szívét a kötelessége végzésébe, és egy lelkiismeretes ember képes ezt elérni. Ha valaki soha nem teszi bele a szívét a kötelessége végzésébe, azt jelenti, hogy nincs lelkiismerete, és akiknek nincs lelkiismeretük, nem nyerhetik el az igazságot. Miért mondom, hogy nem nyerhetik el az igazságot? Nem tudják, hogyan imádkozzanak Istenhez és hogyan keressék a Szentlélek megvilágosítását, sem azt, hogyan vegyék figyelembe Isten szándékait, azt sem, hogyan tegyék bele a szívüket Isten szavain való elmélkedésbe, és azt sem tudják, hogyan keressék az igazságot, hogyan keressenek, hogy megértsék Isten követelményeit és az Ő vágyait. Ilyen az, amikor valaki nem képes az igazságot keresni. Tapasztaltok-e olyan állapotokat, ahol mindegy, mi történik, vagy hogy milyen kötelességet végeztek, képesek vagytok gyakran lecsendesedni Isten előtt, a szíveteket beletenni az Ő szavain való elmélkedésbe és az igazság keresésébe, valamint annak átgondolásába, hogyan kell végeznetek azt a kötelességet úgy, hogy összhangban legyen Isten szándékaival, és mely igazságokkal kell rendelkeznetek ahhoz, hogy kielégítően végezzétek azt a kötelességet? Sokszor előfordul, hogy ily módon keresitek az igazságot? (Nem.) Az, hogy a szívedet beleteszed a kötelességedbe és képes vagy a felelősségvállalásra, megköveteli tőled, hogy szenvedj és árat fizess – nem elég egyszerűen csak beszélni ezekről a dolgokról. Ha nem teszed bele a szíved a kötelességedbe, mindig csak fáradozni akarsz helyette, akkor a kötelességed biztosan nem lesz jól elvégezve. Egyszerűen csak rutinszerűen végrehajtod majd, semmi több, és nem fogod tudni, hogy vajon jól végezted-e a kötelességedet vagy sem. Ha beleteszed a szívedet, akkor fokozatosan meg fogod érteni az igazságot; ha nem, akkor nem fogod. Amikor beleteszed a szíved a kötelességed végzésébe és az igazságra való törekvésbe, akkor fokozatosan megérted majd Isten szándékait, hogy felfedezd saját romlottságodat és hiányosságaidat, és uralni tudd az összes különböző állapotodat. Amikor kizárólag az erőfeszítésre összpontosítasz, és nem teszed a szíved abba, hogy elgondolkodj magadon, képtelen leszel felfedezni a szívedben lévő valódi állapotokat, valamint a számtalan reakciót és a romlottság kinyilatkoztatásait, amelyekkel a különböző környezetekben találkozol. Ha nem tudod, mik lesznek a következményei annak, amikor a problémák megoldatlanok maradnak, akkor nagy bajban vagy. Ezért nem jó zavaros módon hinni Istenben. Állandóan Isten előtt kell élned, mindenhol; bármi történjék is veled, mindig az igazságot kell keresned, és mialatt ezt teszed, el is kell gondolkodnod magadon és tudnod kell, milyen problémák vannak az állapotodban, és azonnal keresned kell az igazságot, hogy megoldd azokat. Csak így tudod jól végezni a kötelességedet és elkerülni a munka hátráltatását. Nemcsak arra leszel képes, hogy jól végezd a kötelességed, hanem ami a legfontosabb, lesz életbe való belépésed és képes leszel feloldani a romlott beállítottságodat. Csak így tudsz bemenni az igazságvalóságba. Ha az, amin gyakran tűnődsz a szívedben, nem olyasmi, ami összefügg a kötelességeddel vagy az igazsággal kapcsolatos dolgokkal, hanem ehelyett belebonyolódsz a külső dolgokba, gondolataid a test dolgai körül forognak, vajon képes leszel megérteni az igazságot? Képes leszel jól végezni a kötelességedet és Isten előtt élni? Semmiképpen sem. Az ilyen embert nem lehet megmenteni.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak egy becsületes ember tudja megélni a valódi emberi hasonlatosságot)

Egy becsületes ember legfontosabb megnyilvánulása az, hogy mindenben keresi az igazságot és gyakorolja azt – ez létfontosságú. Azt mondod, hogy becsületes vagy, de mindig háttérbe szorítod Isten szavait, és csak azt teszed, amit akarsz. Ez vajon a becsületes ember megnyilvánulása? Azt mondod: „Bár a képességem gyenge, de a szívem őszinte.” És mégis, amikor rád hárul egy kötelesség, félsz a szenvedéstől és a felelősségvállalástól, ha nem jól teszed meg, így kifogásokat keresel, hogy kibújj a kötelességed alól, vagy azt javasolod, hogy tegye meg valaki más. Ez vajon a becsületes ember megnyilvánulása? Egyértelműen nem. Hogyan kell tehát egy becsületes embernek viselkednie? Alá kell vetnie magát Isten intézkedéseinek, hűnek kell lennie az elvégzendő kötelességéhez, és törekednie kell arra, hogy eleget tegyen Isten szándékainak. Ez többféleképpen is megnyilvánul. Az egyik az, hogy őszinte szívvel vállalod a kötelességedet, nem gondolva a testi érdekeidre, nem félgőzzel csinálod, és nem a saját hasznodra szövetkezel. Ezek a becsületesség megnyilvánulásai. A másik az, hogy teljes szívedet és erődet beleadod, hogy jól teljesítsd a kötelességedet, hogy megfelelően végezd a dolgokat, valamint a szívedet és a szeretetedet is beleadod a kötelességedbe, hogy eleget tegyél Istennek. Ezek azok a megnyilvánulások, amelyekkel egy becsületes embernek a kötelességei teljesítése során rendelkeznie kell. Ha nem valósítod meg azt, amit tudsz és megértesz, és ha csak ötven vagy hatvan százalékos az erőfeszítésed, akkor nem adod bele a teljes szívedet és erődet. Hanem inkább sunyi vagy, és lazsálsz. Vajon becsületesek azok az emberek, akik így teljesítik a kötelességeiket? Egyáltalán nem. Isten semmi hasznát nem veszi az ilyen ravaszkodó és csalárd embereknek; ki kell őket iktatni. Isten a kötelességek végzésére csak becsületes embereket használ. Még a hűséges munkásoknak is becsületesnek kell lenniük. Azok, akik állandóan felületesek és sunyik, és keresik a módot arra, hogy lazsáljanak, mind csalárdak, és mind démonok. Egyikük sem hisz igazán Istenben, és mindannyian ki lesznek iktatva. Vannak, akik azt gondolják: „Becsületes embernek lenni csak annyit jelent, hogy igazat mondunk, és nem hazudunk. Valójában nem nehéz becsületes embernek lenni.” Mit gondoltok erről a véleményről? Vajon ennyire korlátozott érvényű az, ha becsületes ember valaki? Egyáltalán nem. Fel kell tárnod a szívedet, és át kell adnod azt Istennek; ez az a hozzáállás, amellyel egy becsületes embernek rendelkeznie kell. Éppen ezért nagyon értékes az őszinte szív. Mit is jelent ez? Azt, hogy egy őszinte szív képes irányítani a viselkedésedet, és képes megváltoztatni az állapotodat. Képes rávezetni a helyes döntések meghozatalára, és arra, hogy alávesd magad Istennek, és elnyerd az Ő jóváhagyását. Valóban értékes egy ilyen szív. Ha ilyen őszinte szíved van, akkor ilyen állapotban kell élned, így kell viselkedned, és így kell adnod magadból.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Isten házában nem számít, hogy milyen kötelességet végzel, fel kell fognod az alapelveket és képesnek kell lenned az igazság gyakorlására. Akkor lesznek alapelveid. Ha nem tudsz átlátni valamit, ha nem vagy biztos abban, hogy miként helyénvaló cselekedned, akkor keresned és beszélgetned kell ahhoz, hogy konszenzusra juss. Miután megállapítottad, hogy mi szolgálja a gyülekezeti munka, valamint a testvérek javát, tedd azt. Ne korlátozzanak téged előírások, ne késlekedj, ne várj és ne légy tétlen megfigyelő. Ha mindig tétlen megfigyelő vagy, és soha nincs saját véleményed, ha mindig vársz a cselekvéssel, amíg valaki más döntést nem hoz, és abban az esetben, ha senki sem hozott döntést, csak húzod az időt és vársz, annak mi lesz a következménye? Minden munkarész le fog állni, és semmi sem lesz elvégezve. Meg kell tanulnod keresni az igazságot, vagy legalább képesnek kell lenned a lelkiismereted és az értelmed alapján cselekedni. Amennyiben átlátod, hogy miként helyénvaló megtenni valamit, és az emberek többsége is működőképesnek tartja azt a módszert, akkor úgy kell gyakorolnod. Ne félj a felelősségvállalástól, mások megsértésétől, illetve a következmények elhordozásától. Ha valaki semmi valóságosat nem tesz, és mindig csak kalkulál, fél a felelősségvállalástól, és nem mer az alapelvekhez ragaszkodva cselekedni, akkor ez azt mutatja, hogy túlságosan minden hájjal megkent és csalárd, és hogy túlságosan sok agyafúrt terv jár a fejében. Mennyire erény nélkül való, aki élvezni szeretné Isten kegyelmét és áldásait, de közben semmi valóságosat nem tesz! Senkit sem vet meg jobban Isten, mint az efféle ravasz és csalárd embereket! Bármit gondolsz is, ha nem az igazságnak megfelelően gyakorolsz, ha nincs benned hűség, ha folyton bemocskolnak a személyes hamisításaid, és mindig megvannak a saját gondolataid és elképzeléseid, Isten átvizsgálja mindezeket a dolgokat, és tud róluk. Azt gondolod, hogy Isten nem tud róluk? Ebben az esetben szörnyen ostoba vagy! Ha pedig nem tartasz azonnal bűnbánatot, nem kapod meg Isten munkáját. Miért nem fog Isten munkálkodni benned? Azért, mert Isten átvizsgálja az emberek szívének legmélyét, és teljesen tisztán látja minden csalárd mesterkedésedet; szívedet fal választja el Istentől, nem vagy egy szívű Vele. Melyek a fő dolgok, amelyek falat képeznek a szíved és Isten között? A gondolataid, az érdekeid és büszkeséged, a státuszod, és a csalárd kis mesterkedéseid. Fal emelkedik a szívedben, amely elválaszt téged Istentől, mindig titkokat rejtegetsz, mindig saját szándékaid vannak, és ez bajhoz vezet. Ha kicsit gyenge az érettséged és kicsit sekélyes a tapasztalatod, de hajlandó vagy az igazságra törekedni, mindig egy szívű vagy Istennel, és mindent beleadsz abba, amivel Isten megbízott, minden trükközés nélkül, akkor Isten ezt is látni fogja. Ha a szívedet mindig fal választja el Istentől, mindig kicsinyes kis mesterkedéseket rejtegetsz, mindig a saját érdekeidért és büszkeségedért élsz, a szívedben mindig ezekért a dolgokért végzel számításokat és ezekkel foglalkozol, Isten pedig ennek eredményeképpen elégedetlen veled, nem világosít meg és nem világít meg téged, és nem is figyel oda rád, így szíved egyre sötétebbé válik, akkor kötelességed végzése és bármilyen cselekvésed során összekuszálod a dolgokat, és semmi nem lesz jó benne. Ennek oka az, hogy önző és aljas vagy, mindig a saját érdekedben mesterkedsz, nem vagy őszinte Istennel, van merszed megpróbálni félrevezetni és becsapni Istent, és nemcsak hogy nem fogadod el az igazságot, de ravaszkodsz a kötelességed végrehajtásában – ez pedig nem őszinte áldozathozatal Istenért. És mivel nem őszintén végzed a kötelességedet; mivel csak azért vagy itt, hogy egy kicsit fáradozzál, kihasználd a lehetőséget némi előnyök szerzésére, és szeretnél arra szövetkezni, hogy saját magad számára hívnevet, nyereséget és státuszt szerezz; és mivel ha megmetszenek, nem fogadod el azt és nem veted alá magad, valószínűleg meg fogod sérteni Isten természetét. Isten átvizsgálja az emberek szívének legmélyét. Ha nem tartasz bűnbánatot, veszélyben leszel, és Isten valószínűleg ki fog rekeszteni, ebben az esetben pedig soha többé nem lesz lehetőséged elnyerni Isten jóváhagyását.

(Isten közössége)

Némelyek nem hiszik, hogy Isten háza igazságosan tud bánni az emberekkel. Nem hiszik el, hogy Isten uralkodik a házában, és hogy ott az igazság uralkodik. Azt hiszik, mindegy, milyen kötelességet végez egy személy, ha közben probléma adódik, Isten háza azonnal elbánik vele, megfosztja attól a jogától, hogy azt a kötelességet végezze, elküldi vagy akár ki is takarítja az egyházból. Valóban ez az, ahogy a dolgok működnek? Biztosan nem. Isten háza minden embert az igazságalapelveknek megfelelően kezel. Isten minden emberrel igazságosan bánik. Nem csak azt nézi, hogy valaki egyetlen alkalommal hogyan viselkedik; az emberek természetlényegét nézi, a szándékaikat, a hozzáállásukat, és különösen azt figyeli, hogy képesek-e önvizsgálatot tartani, amikor hibáznak, hogy tanúsítanak-e megbánást, és hogy képesek-e belelátni a probléma lényegébe az Ő szavai alapján, megérteni az igazságot, gyűlölni magukat és igazán megtérni. Ha valakiből hiányzik ez a helyes hozzáállás, és egészen meghamisítják a személyes szándékok, ha telve van ravasz tervekkel és romlott beállítottságok tárulnak fel belőle, és amikor problémák adódnak, színleléshez, magyarázkodáshoz és önigazoláshoz folyamodik, és makacsul megtagadja cselekedetei beismerését, akkor az ilyen ember menthetetlen. Egyáltalán nem fogadja el az igazságot, és egészen feltárult. Azok az emberek, akiknek nincs igazuk, és akik a legcsekélyebb mértékig sem képesek elfogadni az igazságot, lényegében álhívők, és csak kivetni lehet őket. Hogyan lehet nem felfedni és nem kivetni a vezetőként és dolgozóként szolgáló álhívőket? Az álhívők mutatkoznak meg a leggyorsabban mindenki közül, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet végeznek, mert az általuk kimutatott romlott beállítottságok túl számosak és túl nyilvánvalók. Azonkívül egyáltalán nem fogadják el az igazságot, valamint gátlástalanul és önkényesen cselekszenek. Végül, miután kivetették őket és elvesztették a lehetőséget, hogy a kötelességüket végezzék, aggódni kezdenek, ezt gondolva: „Nekem befellegzett. Nem engedik, hogy a kötelességemet végezzem, nem üdvözülhetek. Mit kellene tennem?” Valójában a Menny mindig hagy kiutat az ember számára. Egyetlen végső út van, ami az őszinte megtérés és a sietős igyekezet az evangélium terjesztésére és emberek megnyerésére, jócselekedetekkel helyrehozva hibáikat. Ha nem lépnek rá erre az útra, akkor nekik valóban befellegzett. Ha bírnak némi értelemmel, és tudják, hogy semmilyen tehetségük nincs, megfelelően fel kell vértezniük magukat az igazsággal, és képezniük kell magukat az evangélium terjesztésére – ez is kötelességvégzés. Ez teljességgel kivitelezhető. Ha valaki elismeri, hogy azért lett kirekesztve, mert nem végezte jól a kötelességét, de még mindig nem fogadja el az igazságot, és a legkevésbé sincs megbánás a szívében, hanem helyette átadja magát a kétségbeesésnek, az nem ostobaság és tudatlanság-e? Mondd meg Nekem, ha egy ember hibát követett el, de képes a valódi megértésre és hajlandó megtérni, nem adna-e neki esélyt Isten háza? Ahogy a végéhez közeledik Isten hatezer éves irányítási terve, úgy sok-sok kötelességet szükséges végezni. Ám ha nincs lelkiismereted vagy józan eszed, és nem végzed megfelelően a munkád, ha lehetőséget kaptál egy kötelesség végzésére, de nem tudod megbecsülni, a legkevésbé sem törekedsz az igazságra, hagyva, hogy elszálljon melletted a legjobb idő, akkor le fogsz lepleződni. Ha állandóan felületesen teszed a kötelességed, és egyáltalán nem veted alá magad, amikor azzal szembesülsz, hogy megmetszenek, vajon Isten háza továbbra is használni fog téged kötelesség végzésére? Isten házában az igazság uralkodik, nem pedig a Sátán. Mindenben Istené a végső szó. Ő az, aki az ember üdvözítésének munkáját végzi, Ő az, aki szuverenitást gyakorol mindenek felett. Szükségtelen elemezned, hogy mi helyes, és mi helytelen, csak figyelned kell és alávetned magad. Amikor azzal szembesülsz, hogy megmetszenek, el kell fogadnod az igazságot, és képesnek kell lenned a hibáid kijavítására. Ha így teszel, Isten háza nem fog megfosztani attól a jogodtól, hogy kötelességet végezz. Ha mindig a kirekesztéstől félsz, mindig kifogásokat keresel, mindig igazolni próbálod magad, az probléma. Ha hagyod, hogy mások meglássák, hogy a legkevésbé sem fogadod el az igazságot, és hogy nem hallgatsz az észérvekre, bajban vagy. Az egyháznak kötelessége lesz kezelni téged. Ha egyáltalán nem fogadod el az igazságot a kötelességed végzése során, és mindig attól félsz, hogy felfednek és kirekesztenek, akkor ez a félelmed emberi szándékkal és romlott sátáni beállítottsággal, valamint gyanakvással, óvatossággal és tévhittel szennyezett. Ezek egyike sem olyan hozzáállás, amellyel egy embernek rendelkeznie kellene. Mindenekelőtt a félelmedre, és az Istennel kapcsolatos félreértéseidre kell megoldást találnod. Hogyan alakulnak ki egy emberben félreértések Istennel kapcsolatban? Amikor jól mennek az emberek dolgai, természetesen nem értik félre Őt. Elhiszik, hogy Isten jó, hogy Isten tiszteletre méltó, hogy Isten igaz, hogy Isten irgalmas és szerető, hogy Istennek igaza van mindenben, amit tesz. Ám amikor olyasvalamivel találkoznak, ami nem felel meg az elképzeléseiknek, ezt gondolják: „Úgy látszik, Isten nem valami igazságos, legalábbis nem ebben a dologban.” Vajon ez nem félreértés? Hogy lehetne Isten nem igazságos? Mi vezetett vajon ehhez a félreértéshez? Mi miatt alakítottad ki azt a véleményt és elgondolást, hogy Isten nem igazságos? Meg tudod mondani biztosan, hogy mi volt az? Melyik mondat volt az? Melyik dolog? Melyik helyzet? Mondd meg, hogy mindenki meg tudja vizsgálni és láthassa, biztos lábon áll-e az állításod. És amikor valaki félreérti Istent, vagy olyasvalamivel találkozik, ami nem felel meg az elképzeléseinek, milyen hozzáállása kellene, hogy legyen? (Igazságkereső és alávetett.) Először alá kell vetnie magát és így gondolkodnia: „Nem értem, de alá fogom vetni magam, mert ez Isten cselekedete, nem pedig olyasvalami, amit elemeznie kellene az embernek. Azonkívül, nem vonhatom kétségbe Isten szavait vagy az Ő munkáját, mert Isten szava az igazság.” Nem ilyen hozzáállása kellene, hogy legyen az embernek? Ezzel a hozzáállással vajon még mindig problémát jelentene a félreértésed? (Nem.) Nem érintené és nem zavarná meg a kötelességed végzését.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Mi a legfájdalmasabb és legnyugtalanítóbb dolog, amely azután történhet az emberekkel, hogy hinni kezdenek Istenben? A legnagyobb dolog nem más, mint amikor megtudják, hogy ki lettek takarítva vagy zárva, és hogy Isten felfedte és kirekesztette őket – ez a legfájdalmasabb és legszomorúbb dolog, és senki sem akarja, hogy ez történjen vele, miután hinni kezd Istenben. Akkor hát hogyan kerülhetik el az emberek, hogy ez történjen velük? Az a legkevesebb, hogy a lelkiismeretüknek megfelelően kell cselekedniük, vagyis először is meg kell tanulniuk, hogy miként teljesíthetik a felelősségeiket, egyáltalán nem szabad felületesnek lenniük, és nem hátráltathatják azt, amit Isten rájuk bízott. Mivel ember vagy, meg kell fontolnod, hogy mik is egy ember felelősségei. Azok a felelősségek, amelyeket a nem hívők a legtöbbre értékelnek, például, hogy légy hűséges gyermek, gondoskodj a szüleidről, és szerezz nevet a családodnak, említésre sem érdemesek. Ezek mind üres és valódi értelmet nélkülöző dolgok. Mi a legminimálisabb felelősség, amelyet teljesítenie kell egy embernek? A legreálisabb dolog az, hogy most miként végzed jól a kötelességedet. Ha mindig megelégedsz azzal, hogy megszokásból cselekszel, az nem a felelősséged teljesítése, és ha csak szavakat és doktrínákat tudsz szólni, az sem a felelősséged teljesítése. Egyedül az a felelősséged teljesítése, ha az igazságot gyakorlod és ha elvszerűen teszed a dolgokat. Csakis akkor lesz elmondható, hogy igazán teljesítetted a felelősségedet, ha hatásosan gyakoroltad az igazságot, és az az emberek javára vált. Bármilyen kötelességet végzel is, akkor fogod csak igazán teljesíteni a felelősségedet, ha kitartasz amellett, hogy minden dologban az igazságalapelvek szerint cselekszel. Aki az emberi cselekvésmód szerint, rutinból cselekszik, az felületes; csak az tekinthető a kötelességed megfelelő végzésének és a felelősséged teljesítésének, ha ragaszkodsz az igazságalapelvekhez. És amikor teljesíted a felelősségedet, az vajon nem a hűség megnyilvánulása? Ez a kötelességed hűséges végzésének a megnyilvánulása. Isten csakis akkor fog jóindulattal tekinteni rád és elismerni téged, ha ezzel a felelősségérzettel, ezzel az elhatározással és vággyal, valamint a hűségnek ezzel a megnyilvánulásával viszonyulsz a kötelességedhez. Ha még csak ez a felelősségérzet sincs meg benned, akkor Isten semmittevőként és tökfilkóként fog bánni veled, és meg fog vetni téged. Emberi szemszögből nézve ez azt jelenti, hogy nem tisztel, nem vesz komolyan és lenéz téged. Olyan ez, mint amikor egy ideje kapcsolatban vagy már valakivel, és azt látod, hogy elvarázsolt, nem gyakorlati dolgokról beszél, egyre csak irreális dolgokat mondogat, és észreveszed, hogy szeret hencegni és nagyot mondani, és hogy nem megbízható – tisztelnéd az ilyen embert? Rá mernél bízni bármiféle feladatot? Megeshet, hogy ilyen vagy olyan okból kifolyólag késleltetné a rá bízott feladatot, ezért inkább semmit sem mernél rábízni egy efféle emberre. Szíved mélyéből megvetnéd az illetőt, és bánnád, hogy valaha is kapcsolatban álltál vele. Szerencsésnek éreznéd magad amiatt, hogy semmivel sem bíztad meg, és azt gondolnád, hogy ha így tettél volna, azt életed egész hátralévő részében bántad volna. Mondjuk, hogy érintkezésbe kerülsz valakivel, és ahogy beszélgetsz és kapcsolatban vagy vele, azt látod, hogy nem csupán jó emberi mivolttal rendelkezik, hanem felelősségérzettel is, és amikor feladattal bízod meg, még ha csak futólag mondasz is neki valamit, ő az elméjébe vési, és azon gondolkodik, hogy miként kezelhetné úgy a feladatot, hogy azzal elégedett légy, ha pedig nem kezeli jól a feladatot, amelyet rá bíztál, akkor utána szégyenkezni fog, amikor találkozik veled – ilyen egy felelősségérzettel bíró ember. Ha valaki mond nekik vagy rájuk bíznak valamit – legyen az egy vezető, egy dolgozó, vagy a Fennvaló –, a felelősségérzettel bíró emberek mindig ezt gondolják: „Nos, mivel ilyen sokra tart engem, muszáj jól kezelnem ezt a dolgot, és nem hagyhatom cserben őt.” Te nem lennél nyugodt, ha ilyen, lelkiismerettel és józan ésszel bíró emberekre bízhatnál rá egy feladatot? Nyilvánvalóan azokra az emberekre bízhatsz feladatot, akikre jóindulattal és bizalommal tekintesz. Különösen akkor fogod megbízhatónak gondolni őket, ha már több feladatot elintéztek neked, és mindet nagyon lelkiismeretesen végezték el, és maradéktalanul eleget tettek a követelményeidnek. Ekkor igazán becsülni fogod és nagyra tartod majd őket a szívedben. Az emberek készségesen érintkeznek az ilyen típusú emberekkel, Istenről nem is beszélve. Szerintetek Isten hajlandó lenne olyasvalakire bízni a gyülekezeti munkát és azt a kötelességet, amelyet köteles elvégezni az ember, aki nem megbízható? (Nem, nem lenne rá hajlandó.) Amikor Isten megbíz valakit a gyülekezeti munka valamelyik elemével, vajon mi Isten elvárása vele szemben? Először is, Isten azt reméli, hogy szorgalmas és felelősségteljes lesz az illető, hogy nagy dolognak fogja tekinteni az adott munkát, és hogy ennek megfelelően kezeli és jól végzi majd el azt. Másodszor azt reméli Isten, hogy bizalomra méltó ember az illető, hogy bármennyi idő telik is el, és bárhogy változzanak is a körülmények, a felelősségérzete nem inog meg, és az integritása kiállja a próbát. Ha megbízható az illető, Isten nyugodt lesz felőle, és a továbbiakban nem fogja felügyelni vagy nyomon követni az adott dolgot. Azért nem, mert a szívében bízik abban az emberben, az pedig bizonyosan elvégzi a neki adott feladatot anélkül, hogy bármi balul sülne el. Nem ezt reméli vajon Isten, amikor feladatot bíz valakire? (De igen.) Ha pedig egyszer megérted Isten szándékát, akkor tudnod kell a szívedben, hogy miként cselekedj annak érdekében, hogy eleget tégy Isten követelményeinek, hogy miként találhatsz jóindulatra Isten szemében és hogyan érdemelheted ki Isten bizalmát. Ha képes vagy világosan látni a saját megnyilvánulásaidat és viselkedésedet, valamint azt a hozzáállást, amellyel a kötelességedet megközelíted, ha van önismereted és tudod, hogy mi vagy, akkor nem észszerűtlen vajon a részedről azt követelni, hogy Isten jóindulattal tekintsen rád, hogy mutasson kegyelmet irántad vagy hogy különleges bánásmódban részesítsen téged? (De igen.) Még te is nagyon keveset gondolsz magadról, még te is lenézed magad, és mégis azt követeled, hogy Isten jóindulattal tekintsen rád – ennek semmi értelme. Ezért aztán, ha azt akarod, hogy Isten jóindulattal tekintsen rád, akkor legalább más emberek szemében megbízhatóvá kell válnod. Ha azt akarod, hogy mások megbízzanak benned, jóindulattal tekintsenek rád és nagyra tartsanak téged, akkor az a minimum, hogy légy méltóságteljes, legyen felelősségérzeted, tartsd magad a szavadhoz, és légy megbízható. Ezenkívül szorgalmassá, felelősségteljessé és hűségessé kell válnod Isten előtt – ezzel akkor alapvetően teljesíted majd Isten veled szemben támasztott követelményeit. Akkor lesz arra reményed, hogy elnyerd Isten elismerését, nem igaz? (De igen, lesz.)

(Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (8.))

Nem számít, mit kér tőled Isten, csak minden erőddel dolgoznod kell érte, és remélem, képes leszel teljesíteni az Isten iránti hűségedet Őelőtte ezekben az utolsó napokban. Amíg látod Isten elégedett mosolyát, amint trónján ül, még ha ez a pillanat a halálod kijelölt időpontja is, képesnek kell lenned nevetni és mosolyogni, miközben lehunyod a szemed. A földön töltött időd alatt meg kell tenned végső kötelességedet Istennek. A múltban Pétert fejjel lefelé feszítették keresztre Istenért; de neked eleget kell tenned Istennek ezekben az utolsó napokban, és fel kell használnod minden energiádat az Ő kedvéért. Mit tehet egy teremtett lény Istenért? Ezért előre át kell adnod magadat Istennek, hogy Ő úgy vezényeljen téged, ahogyan szeretne. Mindaddig, amíg ez boldoggá és elégedetté teszi Istent, engedd, hogy azt tegyen veled, amit akar. Milyen joguk van az embereknek panaszkodni?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak értelmezései, 41. fejezet)

Aminek az elérése elő van írva ma számotokra, azok nem további követelmények, hanem az ember kötelessége, és az, amit minden embernek meg kellene tennie. Ha arra is képtelenek vagytok, hogy megtegyétek a kötelességeteket, vagy arra, hogy jól végezzétek azt, akkor nem bajt hoztok-e magatokra? Vajon nem a halálnak udvaroltok-e? Hogyan várhatnátok el még mindig, hogy legyen jövőtök és legyenek kilátásaitok? Isten az emberiség érdekében végzi munkáját, az ember együttműködése pedig Isten irányítása érdekében történik. Miután Isten megtette mindazt, amit meg kell tennie, az ember felé elvárás az, hogy nagylelkű legyen a gyakorlatában, és hogy együttműködjön Istennel. Isten munkájában az embernek erőfeszítést nem kímélve kell részt vennie, fel kell ajánlania hűségét, és nem szabad belemerülnie számos elképzelésbe, vagy passzívan ülnie a halált várva. Isten képes feláldozni Magát az emberért, akkor az ember miért nem tudja felajánlani hűségét Istennek? Isten egy szívvel és lélekkel van az ember iránt, akkor az ember miért nem tud felkínálni egy kis együttműködést? Isten az emberiségért munkálkodik, az ember miért nem képes hát teljesíteni néhány kötelességét Isten irányítása érdekében? Isten munkája ilyen messzire eljutott, ti mégis csak néztek, de nem cselekedtek, hallotok, de nem mozdultok. Vajon az ilyen emberek nem a kárhozat tárgyai? Isten már az embernek szentelte mindenét, akkor az ember ma miért képtelen komolyan elvégezni kötelességét? Isten számára az Ő munkája élvez legfőbb prioritást, irányításának munkája pedig a legfontosabb. Az ember legfőbb prioritása az, hogy Isten szavait gyakorlatba ültesse és teljesítse Isten követelményeit. Ezt mindannyiótoknak meg kell értenetek.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata)

Isten megbízatásának elfogadása után Nóé elkezdte megtervezni, hogyan valósítsa meg a bárkaépítést, amelyet Isten rábízott. Kereste a különböző anyagokat, valamint a bárka építéséhez szükséges embereket és eszközöket. Természetesen ez sok mindennel járt; nem volt olyan könnyű és egyszerű, mint ahogy azt a szöveg sugallja. Nem nehéz elképzelni, hogy abban az iparosodás előtti korban, egy olyan korszakban, amelyben mindent kézzel, fizikai munkával végeztek, mennyire nehéz lehetett egy ilyen bárka, egy ilyen kolosszus megépítése, ennek az Isten által rábízott bárkaépítési feladatnak a teljesítése. Természetesen az, ahogyan Nóé megtervezte, előkészítette, kialakította és beszerezte a különféle dolgokat, például az anyagokat és az eszközöket, nem volt egyszerű feladat, és Nóé talán soha nem is látott ilyen hatalmas hajót. Miután elfogadta ezt a megbízatást, Isten szavaiból a sorok között kiolvasva és az Isten által mondottakból ítélve Nóé tudta, hogy ez nem egy egyszerű dolog, nem könnyű feladat. Ez nem volt egyszerű vagy könnyű feladat – mivel járt ez? Egyrészt azt jelentette, hogy a megbízatás elfogadása után Nóénak súlyos teher nehezedett a vállára. Ráadásul, abból ítélve, hogy Isten személyesen hívta magához Nóét, és személyesen utasította őt a bárkaépítéssel kapcsolatban, ez nem mindennapi dolog volt, nem kis ügy. Az Isten által mondottak részleteiből ítélve ez nem olyan dolog volt, amit egy átlagos ember el tudott volna viselni. Az a tény, hogy Isten magához hívatta Nóét, és megbízta őt a bárka építésével, mutatja, hogy Nóé milyen fontos szerepet töltött be Isten szívében. Ami ezt az ügyet illeti, Nóé természetesen képes volt megérteni Isten szándékainak egy részét – és ezáltal Nóé felismerte, milyen élet vár rá a következő években, és tudatában volt néhány nehézségnek, amellyel szembesülni fog. Bár Nóé felismerte és megértette, milyen nagy nehézségekkel jár az, amit Isten rábízott, és milyen nagy próbatételek várnak rá, nem szándékozott visszautasítani azt, hanem inkább mélységes hálát érzett Jahve Isten iránt. Miért volt hálás Nóé? Mert Isten váratlanul rábízott egy ennyire jelentős feladatot, és személyesen mondta és magyarázta el neki minden részletét. Még ennél is fontosabb volt, hogy Isten az elejétől a végéig elmondta Nóénak az egész történetet, hogy miért kell megépíteni a bárkát. Ez Isten saját irányítási tervéhez kapcsolódott, az Ő saját ügye volt, de Isten elmondta neki ezt a dolgot, és Nóé érzékelte ennek a jelentőségét. Összefoglalva, ezekből a jelekből, Isten szavainak hangneméből és annak különböző aspektusaiból ítélve, amit Isten megosztott vele, Nóé érzékelte az Isten által rábízott bárkaépítés feladatának jelentőségét. Értékelte ezt a szívében, nem merte könnyelműen kezelni, és nem mert figyelmen kívül hagyni egyetlen részletet sem. Ezért miután Isten elmondta az utasításait, Nóé tervet készített, és nekifogott a bárka építéséhez szükséges összes előkészületnek. Keresett munkaerőt, előkészítette a különféle anyagokat, és Isten szavaival összhangban fokozatosan összegyűjtötte a különféle élőlényeket a bárkába.

A bárka építésének egész folyamata tele volt nehézségekkel. Egyelőre tegyük félre, hogyan vészelte át Nóé a süvítő szelet, a perzselő napot, a szakadó esőt, a tikkasztó hőséget és a csípős hideget, valamint a négy évszak váltakozását évről évre. Beszéljünk először arról, milyen hatalmas vállalkozás volt a bárka építése, a különböző anyagok előkészítése és az építés során felmerülő számtalan nehézség, amivel szembesült. Mik voltak ezek a nehézségek? Az emberek elképzeléseivel ellentétben egyes fizikai feladatok nem mindig sikerültek elsőre, és Nóénak sok kudarcot kellett átélnie. Amikor befejezett valamit, és az nem tűnt jónak, szétszedte. Miután szétszedte, elő kellett készítenie az anyagokat, és újra kellett kezdenie az egészet. Ez nem úgy működött, mint a modern korban, amikor mindenki elektronikus eszközökkel csinál mindent, és a beállítások elvégzése után a munka egy meghatározott program szerint zajlik. Manapság az ilyen munkát gépesítetten végzik, és ha egyszer bekapcsolnak egy gépet, az el tudja végezni a munkát. De Nóé egy primitív társadalom korában élt, ahol minden munkát kézzel végeztek. Minden munkát a saját kezeiddel kellett elvégezni, a saját szemeidre és elmédre, valamint a szorgalmadra és az erődre támaszkodva. Természetesen az embereknek mindenekelőtt Istenre kellett támaszkodniuk. Mindenhol és mindenkor Istent kellett keresniük. A különféle nehézségekkel való szembesülés során és a bárka építésével töltött napok és éjszakák folyamán Nóénak nemcsak a hatalmas vállalkozás teljesítése közben előálló különféle helyzetekkel kellett szembenéznie, hanem az őt körülvevő különféle környezetekkel, valamint mások gúnyolódásával, rágalmaival és szóbeli bántalmazásával is. Bár mi személyesen nem éltük át ezeket a jeleneteket, amikor megtörténtek, de vajon el tudunk-e képzelni néhányat a különböző nehézségek közül, amelyekkel Nóé szembesült és amelyeket átélt, és a különböző kihívások közül, amelyekkel szembe kellett néznie? Az első dolog, amivel szembe kellett néznie Nóénak a bárkaépítés során, az volt, hogy a családja nem értette meg őt. Nyaggatták, panaszkodtak, sőt még becsmérelték is őt. A második nehézség az volt, hogy a körülötte élők – a rokonai, a barátai és mindenféle más emberek – rágalmazták, kigúnyolták és megítélték őt. Nóénak azonban csak egyetlen hozzáállása volt, mégpedig az, hogy engedelmeskedik Isten szavainak, végrehajtja azokat a végsőkig, és soha nem inog meg ebben. Mit határozott el Nóé? „Amíg élek, amíg tudok mozogni, nem hagyom el Isten megbízatását.” Ez volt a motivációja, miközben végrehajtotta a hatalmas vállalkozást, a bárka megépítését. Ez volt a hozzáállása, amikor szembesült Isten parancsaival, és miután meghallotta Isten szavait. A felmerülő mindenféle probléma, nehéz helyzet és kihívás ellenére Nóé nem hátrált meg. Amikor Nóé egyes nehezebb mérnöki feladatai gyakran kudarcba fulladtak és kárt szenvedtek, még ha szomorú volt és aggódott is a szívében, ha ilyenkor Isten szavaira gondolt, és eszébe jutott minden szó, amit Isten parancsolt neki, és hogy Isten felemelte őt, akkor gyakran rendkívüli motivációt érzett: „Nem adhatom fel, nem dobhatom félre azt, amit Isten parancsolt és rám bízott. Ez Isten megbízatása, és mivel elfogadtam, mivel hallottam Isten szavait és Isten hangját, és mivel Istentől fogadtam el ezt, teljes mértékben alá kell vetnem magam; ez az, amit egy emberi lénynek el kell érnie.” Így hát bármekkora nehézségekkel is szembesült, bármilyen gúnyolódás vagy rágalom is érte, bármennyire is kimerült a teste, bármennyire is elfáradt, nem hagyott fel azzal, amit Isten rábízott, és folyamatosan észben tartotta minden egyes szavát annak, amit Isten mondott és parancsolt. Bárhogyan is változott a környezete, bármekkora nehézséggel is kellett szembenéznie, bízott benne, hogy az nem tart örökké, hogy egyedül Isten szavai nem múlnak el, és csak az valósul meg biztosan, amit Isten parancsolt. Nóéban megvolt az Istenbe vetett igaz hit és a kellő alávetettség, és folytatta a bárkaépítést, amit Isten kért tőle. Nóé napról napra, évről évre öregedett, a hite azonban nem gyengült, és nem változott a hozzáállása és az elszántsága aziránt, hogy teljesítse Isten megbízatását. Bár voltak időszakok, amikor a teste elfáradt és kimerült, megbetegedett, és a szívében gyengének érezte magát, az elszántsága és a kitartása nem csökkent Isten megbízatásának teljesítésével és az Isten szavainak való alávetettséggel kapcsolatban. A bárka építésének évei alatt Nóé gyakorolta az Isten szavaira való odafigyelést, és hogy alávesse magát azoknak, és gyakorolta azt a fontos igazságot is, hogy egy teremtett lénynek és egy hétköznapi embernek teljesítenie kell Isten megbízatását. Kívülről szemlélve az egész folyamat valójában csak egyetlen feladat volt: a bárkaépítés, az Isten által elmondottak jól és maradéktalanul történő elvégzése. De mi kellett ahhoz, hogy jól csinálja ezt a feladatot, és sikeresen be is fejezze? Nem volt szükség az emberek buzgalmára, szlogenjeire, még kevésbé néhány múló szeszélyből tett esküre, sem az embereknek a Teremtő iránti úgynevezett csodálatára. Nem volt szükség ezekre a dolgokra. A bárka építése tekintetében semmi haszna nem volt az emberek úgynevezett csodálatának, esküjének, buzgóságának és – a szellemi világukban megélt – Istenbe vetett hitének; Nóé igaz hitével és Istennek való igaz alávetettségével szemben az emberek rendkívül szegényesnek, szánalmasnak tűnnek, az általuk megértett néhány doktrína pedig kifejezetten üresnek, haloványnak, erőtlennek és gyengének tűnik – nem is beszélve arról, hogy mindez szégyenletes, megvetendő és alantas.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Harmadik exkurzus: Hogyan engedelmeskedett Noé és Ábrahám Isten szavainak, és hogyan vetették alá magukat Neki (Második rész))

Az ember kötelességének teljesítése valójában mindannak a megvalósítása, ami az emberben eredendően rejlik, vagyis ami az ember számára lehetséges. Ekkor teljesül a kötelessége. Az ember hibái a szolgálata során fokozatosan csökkennek az egymásra épülő, fokozatos tapasztalatok és az őt érő ítélet folyamata során; ezek nem akadályozzák és nem befolyásolják az ember kötelességét. Azok, akik felhagynak a szolgálattal, vagy meghátrálnak, és visszahúzódnak attól való félelmükben, hogy a szolgálatuknak hátrányai lehetnek, a leggyávábbak mind közül. Ha az emberek nem tudják kifejezni azt, amit a szolgálat során ki kellene fejezniük, vagy nem tudják elérni azt, ami eredendően lehetséges a számukra, és ehelyett inkább csak színlelik a dolgokat, akkor elvesztették azt a funkciójukat, amivel egy teremtett lénynek rendelkeznie kellene. Az ilyen embereket „középszerűeknek” nevezik; ők haszontalan söpredék. Hogyan lehet az ilyen embereket méltán teremtett lényeknek nevezni? Ők vajon nem romlott lények-e, akik kívülről ragyognak, de belülről rothadtak? [...] Nincs összefüggés az ember kötelessége és aközött, hogy áldásokat kap vagy szerencsétlenséget szenved el. A kötelesség az, amit az embernek teljesítenie kell; ez az ő mennyei hivatása, és nem függhet ellentételezéstől, feltételektől vagy okoktól. Csak akkor végzi a kötelességét. Áldásokat kapni arra utal, amikor valaki tökéletessé válik, és az ítélet megtapasztalása után élvezi Isten áldásait. Szerencsétlenséget elszenvedni arra utal, amikor valakinek nem változik a beállítottsága, miután megtapasztalta a fenyítést és az ítéletet; amikor nem azt tapasztalja, hogy tökéletessé vált, hanem hogy büntetést kapott. De függetlenül attól, hogy áldásokat kapnak vagy szerencsétlenséget szenvednek el, a teremtett lényeknek teljesíteniük kell a kötelességüket, azt téve, amit tenniük kell, és azt, amire képesek; ez a legkevesebb, amit egy embernek, egy Istenre törekvő személynek tennie kellene. Nem szabad csak azért végezned a kötelességedet, hogy áldásokat kapj, és nem szabad megtagadnod a cselekvést attól való félelmedben, hogy szerencsétlenséget szenvedsz el. Hadd mondjam el nektek ezt az egy dolgot: az ember kötelességének végzése az, amit tennie kell, és ha képtelen végezni a kötelességét, akkor ez a lázadása. Az ember a kötelessége végzésének folyamata révén változik meg fokozatosan, és ezen folyamat során bizonyítja hűségét. Ily módon minél inkább képes vagy végezni a kötelességedet, annál több igazságot fogsz kapni, és annál valóságosabbá válik a kifejezésmódod. Azok, akik csupán a kötelességük végzésében járnak el, és nem keresik az igazságot, a végén ki lesznek iktatva, mert az ilyen emberek nem az igazság gyakorlásában végzik a kötelességüket, és nem gyakorolják az igazságot a kötelességük végzésében. Ők azok, akik változatlanok maradnak, és szerencsétlenséget fognak elszenvedni. Nemcsak a kifejezéseik tisztátalanok, hanem minden, amit kifejeznek, gonosz.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség)

Kapcsolódó himnuszok

Viselj több terhet, hogy könnyebben tökéletesedhess Isten által