15. Hogyan lehet megoldani az önzés és az alávalóság problémáját
Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai
Amíg az emberek meg nem tapasztalták Isten munkáját, és meg nem értették az igazságot, addig a Sátán természete irányítja és uralja őket belülről. Konkrétan mit foglal magában ez a természet? Például miért vagy önző? Miért véded a saját pozíciódat? Miért vannak ilyen erős érzéseid? Miért élvezed ezeket az igaztalan dolgokat? Miért szereted ezeket a gonoszságokat? Mi az alapja annak, hogy ennyire odavagy az ilyesmikért? Honnan jönnek ezek a dolgok? Miért fogadod el őket ilyen boldogan? Mostanára már mind megértettétek, hogy mindezek mögött fő okként az áll, hogy a Sátán mérge ott van az emberben. Tehát mi is a Sátán mérge? Hogyan fejezhető ki? Például, ha azt kérdezed: „Hogyan kellene az embereknek élniük? Mi az, amiért az embereknek élniük kellene?” – azt felelik: „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.” Ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, saját magukért teszik – és így csak önmagukért élnek. „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. Ezek a szavak már a romlott emberiség természetévé váltak, és igaz portrét festenek a romlott emberiség sátáni természetéről. Ez a sátáni természet már a romlott emberiség létezésének alapjává vált. Több ezer éve él a romlott emberiség a Sátán e mérge szerint, mind a mai napig. Minden, amit a Sátán tesz, a saját vágyai, ambíciói és céljai érdekében történik. Túl akar tenni Istenen, ki akar törni Isten igájából, és meg akarja kaparintani az irányítást minden, Isten által teremtett dolog fölött. Mára ilyen mértékben rontotta meg a Sátán az embereket: mindannyiuk természete sátáni, mindannyian igyekeznek megtagadni Istent és ellenszegülni Neki, maguk akarják irányítani a sorsukat, és megpróbálnak ellenállni Isten vezénylésének és elrendezéseinek. Ambícióik és vágyaik pontosan megegyeznek a Sátánéval. Ezért az ember természete a Sátán természete.
(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan kell Péter útján járni?)
Azt mondhatjuk, hogy az önzés az ember természetének egyik eleme. Mindenkiben ott van ez az elem. Vannak, akik szörnyen önzőek, a végletekig önzőek, és mindenben csak önmagukra gondolnak, csak a személyes hasznukat keresik, és a legcsekélyebb tekintettel sincsenek másokra. Ez az önzés képviseli a természetüket. Mindenki önző valamennyire, de van különbség. Vannak olyanok, akik, amikor másokkal kapcsolatba kerülnek, képesek odafigyelni és gondoskodni másokról, képesek törődni másokkal, és minden cselekedetükben tekintetbe venni másokat. Vannak azonban mások, akik nem ilyenek. Ezek az emberek különösen önzőek és mindig kicsinyesek, amikor testvéreket látnak vendégül. A saját családjuknak adják a legjobb ételt a legnagyobb adagban, míg a testvéreknek csak kisebb adagot adnak a kevésbé kívánatos ételekből. Amikor a saját rokonaik jönnek, gondoskodnak arról, hogy nagyon kényelmesen érezzék magukat. Amikor azonban a testvérek átjönnek, a földön kell aludniuk. Úgy gondolják, elég jó az, ha megengedik a testvéreknek, hogy látogatáskor náluk maradjanak. Amikor a testvérek megbetegszenek vagy valamilyen más nehézséggel küzdenek, az ilyen ember nem is gondol rájuk, úgy viselkedik, mintha észre sem venné őket. Az ilyen emberek a legkevésbé sem törődnek másokkal, és a legkevésbé sem aggódnak értük. Csak magukkal és a rokonaikkal törődnek. Ez az önző természetük határozza meg, hogy nem hajlandóak másokkal törődni. Úgy érzik, hogy a másokkal való törődés veszteségek elszenvedésével és sok gonddal jár. Egyesek azt mondhatják: „Az önző ember nem tudja, hogyan kell másokra tekintettel lenni”. Ez nem igaz. Ha nem tudják, hogyan kell figyelmesnek lenni, akkor miért olyan jók az önző emberek a saját rokonaikhoz, és miért vannak teljes mértékben tekintettel az ő igényeikre? Miért tudják, hogy mi hiányzik saját maguknak, és mit illik felvenni vagy enni egy adott alkalomkor? Másokért miért nem tudnak ilyenek lenni? Valójában mindent megértenek, de önzőek és aljasok. Ezt a természetük határozza meg.
(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?)
Függetlenül attól, hogy mi történik velük, vagy hogy mivel foglalkoznak, az emberek mindig a saját érdekeiket védik, és a saját hús-vér testük miatt aggódnak, és mindig olyan okokat vagy kifogásokat keresnek, amelyek őket szolgálják. A legkevésbé sem keresik vagy fogadják el az igazságot, és minden, amit tesznek, a saját hús-vér testük igazolása és a saját kilátásaik tervezése érdekében történik. Mindannyian kegyelmet kérnek Istentől, és minden lehetséges előnyt meg akarnak szerezni. Miért követelnek az emberek olyan sok mindent Istentől? Ez azt bizonyítja, hogy az emberek természetüknél fogva kapzsik, és Isten előtt egyáltalán nem rendelkeznek józan ésszel. Mindenben, amit az emberek tesznek – akár imádkoznak, akár közösségben vannak, akár prédikálnak –, a törekvéseik, gondolataik és vágyakozásaik mind-mind Istennel szemben támasztott követelések és kísérletek arra, hogy valamit kérjenek Tőle; mindezt az emberek abban a reményben teszik, hogy valamit nyerhetnek Istentől. Vannak, akik azt mondják, hogy „ez az emberi természet”, ami igaz is! Továbbá, ha az emberek túl sok mindent követelnek Istentől, és túl sok túlzott vágyuk van, az azt bizonyítja, hogy valóban híján vannak a lelkiismeretnek és az észszerűségnek. Mindannyian a saját érdekükben követelnek és kérnek dolgokat, vagy érvelni próbálnak és kifogásokat keresni maguknak – mindezt önmagukért teszik. Sok mindenből látható, hogy amit az emberek tesznek, az teljesen híján van az észszerűségnek, ami tökéletesen bizonyítja, hogy a „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” sátáni logikája már az ember természetévé vált.
(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az emberek túl sokat követelnek Istentől)
Vannak, akik nagyon szeretnek tisztességtelenül kihasználni dolgokat, és ezek az emberek mindenben a saját érdekeiket igyekeznek érvényesíteni. Bármit is tesznek, annak a hasznukra kell válnia, különben nem fogják megtenni. Nem foglalkoznak semmivel, hacsak nem származik valamilyen előnyük belőle, és tetteik mögött mindig vannak hátsó szándékok. Bárkiről jót mondanak, aki hasznos számukra, és bárkit támogatnak, aki hízeleg nekik. Még akkor is, amikor a kedvenc embereiknek gondjaik vannak, azt mondják, hogy nekik van igazuk, és mindent megtesznek, hogy megvédjék és fedezzék őket. Milyen az ilyen emberek természete? Ezekből a viselkedésformákból teljesen világosan látható a természetük. Tetteik által igyekeznek tisztességtelenül kihasználni dolgokat, minden helyzetben folyamatosan üzleti magatartást tanúsítanak, és biztosak lehetünk abban, hogy olyan természetük van, amely teljes szívvel áhítozik a haszonra. Csak saját magukkal törődnek mindenben, amit tesznek. Csak akkor kelnek korán, ha ez előnyös számukra. Ők a legönzőbb emberek, és végképp telhetetlenek. Természetüket a haszon iránti szeretetük, valamint az igazság iránti szeretetük hiánya jellemzi.
(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?)
Vannak, akik nem hajlandóak másokkal összehangolódni Isten szolgálatában, még akkor sem, ha felkérést kaptak; ezek lusta emberek, akik csak a kényelemben szeretnének lubickolni. Minél többször kérik, hogy másokkal összehangoltan szolgálj, annál több tapasztalatra teszel szert. A több teher és tapasztalat eredményeképpen több lehetőséged lesz arra, hogy tökéletesítsenek. Ezért, ha őszinteséggel tudod Istent szolgálni, akkor figyelembe veszed Isten terheit; ily módon, több lehetőséged lesz arra, hogy Isten által tökéletesedj. Éppen egy ilyen embercsoport az, amely jelenleg tökéletesítés alatt áll. Minél inkább megérint téged a Szentlélek, annál több időt fogsz arra fordítani, hogy Isten terhét figyelembe vedd, annál inkább tökéletesedni fogsz Isten által, és mindinkább meg is fog nyerni téged – míg végül olyan emberré válsz, akit Isten használ. Jelenleg vannak olyanok, akik nem hordoznak terheket az egyház számára. Ezek az emberek lazák és hanyagok, és csak a saját testükkel törődnek. Az ilyen emberek rendkívül önzőek, és vakok is. Ha ezt nem vagy képes tisztán látni, akkor nem fogsz semmilyen terhet hordozni. Minél inkább tekintettel vagy Isten szándékaira, annál nagyobb terhet bíz rád. Az önzők nem hajlandók ilyen dolgokat elszenvedni; nem hajlandók megfizetni az árat, és ennek következtében elszalasztják a lehetőséget, hogy Isten által tökéletesedjenek. Nem ártanak-e maguknak? Ha olyan valaki vagy, aki tekintettel van Isten szándékaira, akkor te igazi terhet fogsz viselni a gyülekezet érdekében. Valójában ahelyett, hogy ezt a gyülekezetért viselt tehernek neveznéd, jobb lenne, ha ezt a saját életed érdekében viselt tehernek neveznéd, mert ennek a tehernek, amelyet a gyülekezetért viselsz, az a célja, hogy az ilyen tapasztalatokat arra használd fel, hogy Isten által tökéletesedj. Ennélfogva, bárki is viseli a legnagyobb terhet az egyházért, bárki is visel terhet az életbe való belépésért – ők lesznek azok, akiket Isten tökéletesít. Te tisztán láttad ezt? Ha a gyülekezet, amelyben vagy, szétszóródik, mint a homok, de te nem aggódsz, és nem is szorongsz, sőt, még a szemed is elfordítod, amikor a fivéreid és nővéreid nem eszik és isszák rendesen Isten igéit, akkor nem viselsz semmilyen terhet. Az ilyen emberek nem azok, akikben Isten gyönyörködik. Azok az emberek, akikben Isten gyönyörködik, éhezik és szomjazzák az igazságot, és tekintettel vannak Isten szándékaira. Ezért nektek itt és most kell figyelembe vennetek Isten terhét; nem szabad megvárnotok, hogy Isten kinyilatkoztassa igazságos természetét az egész emberiségnek, mielőtt figyelmetek Isten terhére irányulna. Nem lenne-e addigra már túl késő? Most van egy jó alkalom arra, hogy Isten által tökéletessé válj. Ha hagyod, hogy ez a lehetőség kicsússzon a kezeid közül, egész életed hátralévő részében bánni fogod, ahogyan Mózes sem tudott belépni Kánaán jó földjére, és ezt egész életében bánta, bűntudattal halva meg. Miután Isten kinyilatkoztatta az Ő igazságos természetét minden népnek, tele leszel megbánással. Még ha Isten nem is fenyít meg téged, te magadat fogod megfenyíteni a bűntudatod miatt. Egyeseket ez nem győz meg, de ha nem hiszed el, csak várj és meglátod. Vannak olyan emberek, akiknek egyetlen célja, hogy beteljesítsék ezeket a szavakat. Hajlandó vagy-e feláldozni magad e szavakért?
(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Légy tekintettel Isten szándékaira, hogy elérd a tökéletességet)
Az önző és alantas emberek felületesek a cselekedeteikben, és tartózkodnak mindentől, ami nem érdekli őket személyesen. Nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, és nem tanúsítanak figyelmet Isten szándékai iránt. Nem vállalják a kötelességük végrehajtásának vagy az Istenről való tanúságtételnek a terhét, és nincs felelősségérzetük. Mi az, amire gondolnak, amikor valamit tesznek? Az első gondolatuk az, hogy „vajon Isten megtudja-e, ha ezt teszem? Látható lesz-e ez mások számára? Ha a többi ember nem látja, hogy ennyi erőfeszítést és szorgalmas munkát fejtek ki, és ha Isten sem látja, akkor semmi értelme, hogy ennyi erőfeszítést vagy szenvedést áldozzak erre.” Nem rendkívül önző dolog ez? Ez ugyanakkor egy alantas szándék. Amikor így gondolkodnak és cselekszenek, vajon szerepet játszik-e a lelkiismeretük? Vádolva van-e ebben a lelkiismeretük? Nem, a lelkiismeretük semmilyen szerepet nem játszik, és nincs megvádolva. Vannak olyan emberek, akik nem vállalnak semmilyen felelősséget, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet teljesítenek. Nem jelentik azonnal a felettesüknek az általuk felfedezett problémákat sem. Amikor azt látják, hogy az emberek megszakítóak és megzavaróak, szemet hunynak. Amikor gonosz embereket látnak, akik gonoszságot követnek el, nem próbálják megállítani őket. Nem védik Isten házának érdekeit, és nem gondolják át, mi a kötelességük és felelősségük. Amikor a kötelességüket teljesítik, az ilyen emberek nem végeznek valódi munkát; az embereknek akarnak megfelelni, mohón vágynak a kényelemre; csak a saját hiúságuk, arcuk, státuszuk és érdekeik érdekében beszélnek és cselekszenek, és csak olyan dolgokra hajlandóak időt és energiát fordítani, amelyek hasznukra válnak. Egy ilyen ember tettei és szándékai mindenki számára világosak. Mindig felbukkannak, amikor lehetőség nyílik arra, hogy megmutassák magukat, vagy valamilyen áldást élvezzenek. Amikor azonban nincs alkalom arra, hogy megmutassák magukat, vagy amint szenvedés következik, eltűnnek a képből, mint a teknősbéka, amely behúzza a fejét. Van-e az ilyen embernek lelkiismerete és józan esze? (Nincs.) Érez-e önvádat az a lelkiismeret és józan ész nélküli személy, aki így viselkedik? Az ilyen emberek nem éreznek önvádat; az ilyen emberek lelkiismerete nem szolgál semmilyen célt. Soha nem éreztek szemrehányást a lelkiismeretükben, így vajon érezhetik-e a Szentlélek szemrehányását vagy fegyelmezését? Nem, nem érezhetik.
(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Átadva a szívét Istennek, az ember elnyerheti az igazságot)
A legtöbb ember akar törekedni az igazságra és akarja gyakorolni azt, ám legtöbbször csak az elhatározás és a vágy van meg bennük erre; az igazság nem vált az életükké. Ennek eredményeként, amikor gonosz erőkre akadnak vagy gonosztetteket elkövető gonosz emberekkel és rossz emberekkel találkoznak, illetve amikor az alapelveket sértő módon cselekvő – ezáltal a gyülekezet munkáját zavaró és Isten kiválasztottainak ártó – hamis vezetőkkel és antikrisztusokkal találkoznak, elveszítik a bátorságukat, hogy kiálljanak és felszólaljanak. Mit jelent az, amikor nincs bátorságod? Azt jelenti, hogy félénk vagy és nem tudod kifejezni, amit szeretnél? Vagy arról van szó, hogy nem érted alaposan a helyzetet, ezért nincs meg a magabiztosságod, hogy felszólalj? Egyik sem; ez elsősorban a romlott beállítottságok általi korlátozás eredménye. Az általad felfedett romlott beállítottságok egyike egy csalárd beállítottság; amikor valami történik veled, a saját érdekeidre gondolsz elsőként, elsőként a következményeket veszed fontolóra, hogy azok vajon előnyösek lesznek-e számodra. Ez egy csalárd beállítottság, nemde? Egy másik az önző és alantas beállítottság. Arra gondolsz: „Mi közöm nekem ahhoz, ha Isten házának érdekei sérülnek? Nem vagyok vezető, miért kellene, hogy érdekeljen? Semmi köze hozzám. Nem az én felelősségem.” Az efféle gondolatok és szavak nem olyasmik, amiket tudatosan gondolsz, hanem a tudatalattid termékei – ez a romlott beállítottság nyilvánul meg, amikor az emberek egy problémával találkoznak. Az ehhez hasonló romlott beállítottságok irányítják a gondolkodásmódodat, megkötözik a kezedet és a lábadat, és szabályozzák, hogy mit mondasz. A szíved mélyén ki akarsz állni és beszélni akarsz, de kétségeid vannak, és még ha fel is szólalsz, kerülgeted a forró kását és hagysz magadnak kibúvót, illetve köntörfalazol és nem mondod el az igazat. Azoknak, akik tisztán látnak, ez világos; valójában a szíved mélyén tudod, hogy nem mondtál el mindent, amit kellett volna, hogy amit mondtál, az nem ért el hatást, hogy pusztán ímmel-ámmal cselekedtél, és hogy a probléma nem oldódott meg. Nem teljesítetted a felelősségedet, mégis nyíltan mondod, hogy teljesítetted a felelősségedet, vagy hogy nem volt számodra világos, ami történt. Igaz ez? És ez az, amit valójában gondolsz? Akkor tehát nem teljességgel a sátáni beállítottságod irányít? Még ha az általad mondottak egy része összhangban áll is a tényekkel, a legfontosabb pontokon és a lényeges ügyekben hazudsz és becsapod az embereket, ami azt bizonyítja, hogy olyasvalaki vagy, aki hazudik és aki a sátáni beállítottsága szerint él. Az agyad mindent feldolgozott, amit mondasz és gondolsz, és ez ahhoz vezetett, hogy az összes kijelentésed hamis, üres és hazugság; valójában minden, amit mondasz, a tényekkel ellentétes, az önigazolás érdekében történik, a saját hasznodat szolgálja, és úgy érzed, elérted a céljaidat, amikor félrevezetted és áltattad az embereket. Ily módon beszélsz; ez is a beállítottságodat képviseli. Teljességgel a saját sátáni beállítottságod irányít.
(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)
A nem hívőknek van egy bizonyos fajta romlott beállítottságuk. Ezt gondolják, amikor valamilyen szakismeretre vagy készségre tanítanak másokat: „Amikor egy tanítvány mindent megtanul, amit a mester tud, a mester el fogja veszteni a megélhetését. Ha mindent megtanítok másoknak, amit tudok, akkor többé senki nem fog felnézni rám és nagyra becsülni, s azzal egészen elveszítem tanári státuszomat. Ez nem lesz így jó. Nem taníthatok meg nekik mindent, amit tudok, valamit meg kell tartanom magamnak. Csak a nyolcvan százalékot tanítom meg abból, amit tudok, a maradék pedig az én titkom marad; csakis így mutathatom meg, hogy kiválóbb készségekkel rendelkezem másoknál.” Miféle beállítottság ez? Ez csalárdság. Milyen hozzáállást kell tanúsítanotok, amikor másokat tanítotok, segítetek, vagy megosztotok másokkal valamit, amit megtanultatok? (Minden tőlem telhetőt meg kell tennem, és semmit nem tarthatok vissza.) Hogyan lehet semmit sem visszatartani? Talán ezt mondod: „Ami az általam megtanult dolgokat illeti, semmit nem tartok vissza belőlük, és semmi gondom azzal, hogy mindannyiótoknak beszéljek róluk. Így is, úgy is jobb képességű vagyok nálatok, és magasabb szintű dolgokat tudok felfogni, mint ti.” Ám ha így beszélsz, akkor még mindig visszatartasz dolgokat, és meglehetősen számítón viselkedsz. Vagy ha ezt mondod: „Minden alapvető dologra megtanítalak benneteket, amit megtanultam, nem nagy ügy. Úgyis magasabb szintű marad a tudásom, és ha ezt mind meg is tanuljátok, akkor sem lesztek olyan előrehaladottak, mint én.” Ez még mindig azt jelenti, hogy visszatartasz valamit. Aki túlságosan önző, nélkülözni fogja Isten áldását. Az embereknek meg kellene tanulniuk figyelembe venni Isten szándékait. Meg kell osztanod Isten házával azokat a legfontosabb és legalapvetőbb dolgokat, amiket megértettél, hogy Isten választottai megtanulhassák és elsajátíthassák őket – csakis így nyerheted el Isten áldását, és Ő még több mindennel meg fog ajándékozni téged. Amint mondani szokás: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” Szánd oda minden talentumod és ajándékod Istennek, mutasd meg ezeket a kötelességed végzése közben, hogy mindenkinek előnye származzon belőle, és eredményeket érhessenek el a kötelezettségeik terén. Ha maradéktalanul odateszed az adottságaidat és talentumaidat, javára válnak mindazoknak, akik végzik ezt a kötelességet, valamint az egyház munkájának is. Ne csupán egyszerű dolgokat mondj mindenkinek abban a hitben, hogy ezzel jól végezted a dolgod, vagy hogy semmit sem tartottál vissza – ez nem lesz elegendő. Csak néhány olyan elméletet vagy dolgot tanítasz meg, amelyeket szó szerint érthetnek az emberek, de a lényeg és a fontos pontok felfoghatatlanok egy kezdő számára. Mindössze áttekintést adsz anélkül, hogy bővebben kifejtenél valamit vagy részletekbe mennél, és közben ezt gondolod magadban: „Nos, mindenesetre elmondtam neked, és szándékosan semmit nem tartottam vissza. Ha nem érted, az azért van, mert túl gyenge képességű vagy, úgyhogy ne engem hibáztass! Most már csak azt kell meglátnunk, hogyan vezet téged Isten.” Nem csalárd-e az efféle gondolkodás? Nem önző-e és megvetendő? Miért nem tudsz mindent megtanítani az embereknek, ami a szívedben van, és amit értesz? Miért tartod inkább vissza a tudást? Ez a probléma a szándékaiddal és a beállítottságoddal kapcsolatos. Az emberek többsége első hallásra csak a szó szerinti értelmét képes felfogni a szakmai ismeretek egy-egy konkrét elemének; gyakorolniuk kell egy darabig ahhoz, hogy a főbb pontokat és a lényeget meg tudják érteni. Ha te már elsajátítottad ezeket a kifinomultabb ismereteket, oszd meg azokat másokkal közvetlenül; ne kényszerítsd őket kerülőútra és arra, hogy oly sok időt kelljen tapogatódzással tölteniük. Ez a te felelősséged; ez az, amit tenned kell. Ha elmondod az embereknek, hogy hited szerint mik a fő pontok, és mi a lényeg, akkor semmit nem tartasz vissza, és nem leszel önző. Ha nem tudjátok legyőzni romlott beállítottságotok önző és megvetendő jegyeit, amikor készségekre tanítotok másokat, vagy a szakmátokról vagy az életbe való belépésről kommunikáltok velük, nem fogjátok tudni jól tenni a kötelességeteket, ebben az esetben pedig nem lehet rólatok elmondani, hogy emberi mivolt vagy lelkiismeret és értelem birtokában lennétek, vagy hogy gyakorolnátok az igazságot. Keresned kell az igazságot, hogy megoldd romlott beállítottságod problémáját, és eljuthass odáig, amikor nincsenek többé önző indítékaid, és egyedül Isten szándékait tartod szem előtt. Ily módon birtokába kerülsz az igazságvalóságnak. Túlságosan fárasztó, ha az emberek nem törekednek az igazságra és sátáni beállítottság szerint élnek, miként a nem hívők. A nem hívők között gyakori a versengés. Nem egyszerű dolog elsajátítani egy készség vagy szakma lényegét, és ha valaki rájön és megtanulja, veszélybe kerül a megélhetésed. Az emberek meg akarják óvni a megélhetésüket, ezért kénytelenek így cselekedni – szüntelen elővigyázatosnak kell lenniük. Amit megtanultak, az a legértékesebb valutájuk, az a megélhetésük, az a tőkéjük, az éltető vérük, ezért senki mást nem avathatnak be abba. Te azonban hiszel Istenben – ha így gondolkodsz és így cselekszel Isten házában, akkor semmi sem különböztet meg egy nem hívőtől. Ha egyáltalán nem fogadod el az igazságot, és továbbra is sátáni filozófiák szerint élsz, akkor nem is hiszel igazán Istenben. Ha mindig önző indítékoktól vezérelve és kicsinyesen teszed a kötelességed, nem fogsz részesülni Isten áldásában.
(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)
Némelyek állandóan attól félnek, hogy mások jobbak náluk vagy felettük állnak, hogy mások majd elismerésben részesülnek, míg őket figyelmen kívül hagyják, és ez arra készteti őket, hogy másokat támadjanak vagy kizárjanak. Vajon nem az a helyzet, hogy irigykednek a tehetséges emberekre? Vajon ez nem önző és megvetendő? Miféle beállítottság ez? Ez rosszindulat! Akik csak a saját érdekeikre gondolnak, akik csak saját önző vágyaikat elégítik ki anélkül, hogy másokra gondolnának vagy fontolóra vennék Isten házának az érdekeit, azoknak rossz a beállítottsága, és Isten nem szereti őket. Ha valóban figyelmet tudsz tanúsítani Isten szándékai iránt, akkor tisztességesen tudsz majd bánni másokkal. Ha javasolsz egy jó embert, és lehetővé teszed számára, hogy képzést kapjon és végezzen valamilyen kötelességet, és így egy tehetséges emberrel gazdagítod Isten házát, akkor ezzel vajon nem könnyíted meg a munkádat? Vajon nem tanúsítasz ezzel hűséget a kötelességedben? Ez egy jótett Isten előtt; a vezetőkként szolgálóknak kell, hogy legyen legalább ennyi lelkiismeretük és értelmük. Akik át tudják ültetni az igazságot a gyakorlatba, azok el tudják fogadni azt, hogy Isten alaposan megvizsgálja, amit tesznek. Ha elfogadod Isten alapos vizsgálatát, akkor rendbe lesz téve a szíved. Ha mindig csak azért teszel dolgokat, hogy mások lássák, és mindig mások dicséretét és bámulatát szeretnéd kivívni, és nem fogadod el Isten alapos vizsgálatát, akkor vajon ott van-e még Isten a szívedben? Az ilyen embereknek nincs istenfélő szívük. Ne mindig saját magadért tegyél dolgokat, és ne fontolgasd állandóan a saját érdekeidet; ne fontolgasd az ember érdekeit, és ne gondolj a saját büszkeségedre, hírnevedre, illetve rangodra. Először Isten házának az érdekeit kell fontolóra venned, elsősorban ezekkel kell törődnöd. Figyelembe kell venned Isten szándékait, és kezdd annak az átgondolásával, hogy volt-e tisztátalanság a kötelességed végzésében, hogy hűséges voltál-e, elvégezted-e a feladataidat, minden tőled telhetőt megtettél-e, és vajon teljes szívvel gondoltál-e a kötelességedre, valamint az egyház munkájára. Fontolóra kell venned ezeket a dolgokat. Ha gyakran gondolsz rájuk és megfejted ezeket, akkor könnyebb lesz jól végezned a kötelességedet. Ha gyenge a képességed, ha felszínes a tapasztalatod, vagy ha nem vagy jártas a szakmádban, akkor előfordulhat a munkádban hiba vagy hiányosság, és lehet, hogy nem érsz el jó eredményeket, de attól még minden tőled telhetőt megtettél. Nem a saját önző vágyaidat, illetve preferenciáidat elégíted ki. Ehelyett folyamatosan az egyház munkájának és Isten háza érdekeinek szenteled a figyelmedet. Lehet, hogy a kötelességedben nem érsz el jó eredményeket, azonban rendbejön a szíved. Ha pedig mindezek tetejében képes vagy az igazságot keresni a kötelességedben felmerülő problémák megoldásához, akkor megütöd a mércét a kötelességed teljesítésében, és ezzel egyidőben be tudsz majd lépni az igazságvalóságba. Ezt jelenti az, hogy bizonyságtételed van.
(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember)
Az antikrisztusoknak nincs lelkiismeretük, józan eszük és emberi mivoltuk. Nemcsak hogy szégyenérzet nélküliek, hanem van egy másik jellemzőjük is: szokatlanul önzőek és aljasak. „Önzésük és aljasságuk” szó szoros értelmét nem nehéz felfogni: a saját érdekeiken kívül semmi mást nem látnak. A teljes figyelmüket felkelti minden, ami a saját érdekeiket érinti, és hajlandóak szenvedni érte, megfizetni az árat, belefeledkezni és annak szentelni magukat. Szemet hunynak minden felett, ami nem a saját érdekeikkel kapcsolatos, és nem vesznek tudomást róla; mások azt csinálhatnak, amit csak akarnak – az antikrisztusokat nem érdekli, ha valaki akadályozó vagy zavaró, nekik ahhoz semmi közük. Udvariasan fogalmazva, a saját dolgukkal törődnek. Pontosabb lenne azonban azt mondani, hogy az ilyen ember aljas, közönséges és hitvány; mi úgy jellemezzük, hogy „önző és aljas.” Hogyan nyilvánul meg az antikrisztusok önzése és aljassága? Igyekeznek megtenni, illetve kimondani, ami csak szükséges bármivel kapcsolatban, ami a státuszukra vagy a hírnevükre nézve előnyös, és bármilyen szenvedést hajlandóak elviselni ezekért. Ha azonban az Isten háza által szervezett munkáról van szó, illetve olyan munkáról, amely Isten választott népének életben való növekedését szolgálja, teljesen figyelmen kívül hagyják azt. Sőt, amikor a gonosz emberek bomlasztanak, megzavarnak és mindenféle gonoszságot elkövetnek, súlyosan befolyásolva ezzel a gyülekezet munkáját, ők még akkor is érzéketlenek és közömbösek maradnak, mintha ennek semmi köze sem lenne hozzájuk. Ha pedig valaki felfedezi és jelenti egy gonosz ember gonosz tetteit, azt mondják, hogy nem láttak semmit, és tudatlanságot színlelnek. Ha azonban valaki feljelenti őket, és leleplezi, hogy nem végeznek valós munkát és csak a hírnévre, a haszonra és a státuszra törekednek, akkor dühbe gurulnak. Sietve összejöveteleket hívnak össze, hogy megbeszéljék, hogyan reagáljanak, vizsgálatokat tartanak, hogy kiderítsék, ki intézkedett a hátuk mögött, ki volt a főkolompos, és kik voltak benne. Nem esznek és nem alszanak addig, amíg a végére nem járnak a dolognak, és teljesen le nem zárják az ügyet – sőt, csak akkor fogják boldognak érezni magukat, ha mindenkit leszereltek, aki csak részt vett a feljelentésükben. Ez az önzés és az aljasság megnyilvánulása, nemde? Gyülekezeti munkát végeznek-e? Egyszerűen csak a saját hatalmuk és státuszuk érdekében cselekszenek. A saját vállalkozásukkal foglalkoznak. Függetlenül attól, hogy milyen munkára vállalkoznak, az antikrisztusok soha nem törődnek Isten házának érdekeivel. Csak arra gondolnak, hogy az a munka a saját érdekeikre hatással lesz-e, csak arra az előttük lévő kis munkára gondolnak, amely a hasznukra van. Számukra a gyülekezet elsődleges munkája pusztán olyasvalami, amit ők a szabadidejükben végeznek. Egyáltalán nem veszik komolyan. Csak akkor mozdulnak, amikor cselekvésre ösztökélik őket, csak azt teszik, ami nekik tetszik, és csak olyan munkát végeznek, amely a saját státuszuk és hatalmuk fenntartásának érdekét szolgálja. Az ő szemükben bármely, Isten háza által elrendezett munka, az evangéliumterjesztési munka és Isten választott népének életbe való belépése lényegtelen. Nem számít, milyen nehézségeik vannak másoknak a munkájuk terén, hogy milyen problémákat azonosítottak ők maguk vagy jelentettek nekik, hogy mennyire őszinték a szavaik, az antikrisztusok nem foglalkoznak vele, nem avatkoznak bele, mintha annak semmi köze sem lenne hozzájuk. Akármilyen nagy problémák merülnek is fel a gyülekezeti munkában, az teljesen hidegen hagyja őket. Még ha közvetlenül előttük következik is be egy probléma, felületesen foglalkoznak csak vele. Csak akkor fognak vonakodva egy kis valóságos munkát végezni és valami láthatót produkálni a Fennvalónak, amikor közvetlenül megmetszi és egy probléma elrendezésére utasítja őket a Fennvaló; nem sokkal később már újra a saját dolgaikkal foglalkoznak. Ami a gyülekezet munkáját és a szélesebb körben fontos dolgokat illeti: ezek nem érdeklik őket, és figyelmen kívül hagyják ezeket a dolgokat. Még az általuk felfedezett problémákról sem vesznek tudomást; felületes válaszokat adnak vagy hímeznek-hámoznak, amikor a problémákról kérdezik őket, és csak nagy vonakodással foglalkoznak velük. Ez az önzés és az aljasság megnyilvánulása, nemde? Azonkívül bármilyen kötelességet is végeznek, az antikrisztusok csak arra gondolnak, hogy az vajon lehetővé teszi-e számukra, hogy reflektorfénybe kerüljenek; amíg növeli a jó hírüket, törik a fejüket, hogy rájöjjenek, miként tanulhatnák meg elvégezni és végrehajtani azt; csak azzal törődnek, hogy az a kötelesség vajon majd megkülönbözteti-e őket. Bármit is tesznek vagy gondolnak, csak a saját hírnevükkel, nyereségükkel és státuszukkal törődnek. Bármilyen kötelességet is végeznek, csak azon versengenek, hogy ki áll jobban és ki rosszabbul, ki győz és ki veszít, kinek van nagyobb jó híre. Csak azzal törődnek, hogy hány ember imádja őket és néz fel rájuk, hány ember engedelmeskedik nekik és hány követőjük van. Soha nem beszélnek az igazságról vagy oldanak meg valódi problémákat. Soha nem mérlegelik, hogy a kötelességük végzése során miként tegyék a dolgokat elvszerűen, és azon sem tűnődnek, hogy hűségesek voltak-e, teljesítették-e a feladataikat, voltak-e eltérések vagy tévedések a munkájukban, vagy hogy létezik-e bármilyen probléma, továbbá még kevésbé gondolnak arra, amit Isten kér, illetve arra, hogy mik Isten szándékai. A legkisebb figyelmet sem fordítják mindezen dolgokra. Csak lehajtják a fejüket, és a hírnév, a nyereség és a státusz érdekében cselekednek, hogy eleget tegyenek a saját ambícióiknak és vágyaiknak. Ez az önzés és a hitványság megnyilvánulása, nem igaz? Ez teljesen leleplezi, hogy a szívük mennyire csordultig van a saját ambícióikkal, vágyaikkal és irracionális követeléseikkel; mindent, amit tesznek, az ambícióik és a vágyaik uralnak. Bármit is tesznek, a motivációt és a forrást a saját ambícióik, vágyaik és a irracionális követeléseik jelentik. Ez az önzés és a hitványság archetipikus megnyilvánulása.
(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Első rész))
Az antikrisztusok önzésének és aljasságának lényege nyilvánvaló; ilyen jellegű megnyilvánulásaik különösen szembetűnőek. A gyülekezet megbízza őket egy munkával, és ha az hírnévvel és haszonnal jár, illetve lehetővé teszi számukra, hogy megmutassák magukat, akkor nagyon érdekli őket, és hajlandóak elfogadni. Ha olyan munkáról van szó, amely hálátlan, vagy azzal jár, hogy embereket kell megbántaniuk, vagy nem teszi lehetővé számukra, hogy megmutassák magukat, illetve nem szolgálja a hírnevüket, a nyereségüket vagy a státuszukat, akkor nem érdekli őket, és nem fogadják el, mintha ennek a munkának semmi köze nem lenne hozzájuk, és nem az a munka lenne, amelyet nekik kellene elvégezniük. Ha nehézségekbe ütköznek, semmi esély sincs arra, hogy keressék az igazságot, hogy megoldják azokat, még kevésbé arra, hogy megpróbálják meglátni az összefüggéseket, és bármilyen figyelmet is fordítsanak a gyülekezet munkájára. Például Isten háza munkájának keretein belül, az általános munkaszükségletek alapján, előfordulhat néhány személyi áthelyezés. Ha egy gyülekezetből néhány embert áthelyeznek, mi lenne az észszerű módja annak, hogy a gyülekezet vezetői kezeljék a kérdést? Mi a probléma akkor, ha csak a saját gyülekezetük érdekeit tartják szem előtt, nem pedig az általános érdekeket, és ha egyáltalán nem hajlandóak áthelyezni ezeket az embereket? Miért nem képesek gyülekezeti vezetőként alávetni magukat Isten háza központosított intézkedéseinek? Figyelembe veszi-e az ilyen ember Isten szándékait? Szem előtt tartja-e a munka egészét? Ha nem összességében gondol Isten háza munkájára, hanem csak a saját gyülekezete érdekeire, akkor vajon nem nagyon önző és aljas? A gyülekezeti vezetőknek feltétel nélkül alá kell vetniük magukat Isten szuverenitásának és intézkedéseinek, valamint Isten háza központosított intézkedéseinek és koordinációjának is. Ez az, ami összhangban van az igazságalapelvekkel. Ha Isten házának munkája megkívánja, mindenkinek alá kell vetnie magát Isten háza koordinációjának és rendelkezéseinek, függetlenül attól, hogy ki az illető, és semmiképpen sem szabad, hogy bármelyik vezető vagy dolgozó úgy irányítsa, mintha hozzá tartozna, vagy dönthetne felette. Isten választott népének engedelmessége Isten házának központosított rendelkezései iránt teljesen természetes és indokolt, és senki sem szegülhet ellen ezeknek az intézkedéseknek, kivéve, ha egy-egy vezető vagy dolgozó önkényesen, az alapelvekkel nem összhangban lévő áthelyezést hajt végre, amely esetben ez az intézkedés megszeghető. Ha egy normális áthelyezés az alapelveknek megfelelően történik, akkor Isten minden kiválasztott népének engedelmeskednie kell, és egyetlen vezetőnek vagy dolgozónak sincs joga vagy bármilyen oka arra, hogy bárkit is megpróbáljon irányítani. Mondanátok-e azt, hogy van olyan munka, amely nem Isten házának munkája? Van-e olyan munka, amely nem foglalja magában Isten királysága evangéliumának terjesztését? Ez mind Isten házának munkája, minden munka egyenlő, és nincs olyan, hogy „tiéd” és „enyém.” Ha az áthelyezés összhangban van az alapelvekkel és a gyülekezeti munka követelményein alapul, akkor ezeknek az embereknek oda kell menniük, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. És mégis, mi az antikrisztusok válasza, amikor ilyen helyzettel szembesülnek? Különböző ürügyeket és kifogásokat találnak arra, hogy ezeket az alkalmas embereket maguk mellett tartsák, és csak két hétköznapi embert ajánlanak fel, majd találnak valami ürügyet, hogy sarokba szorítsanak, azt mondják, hogy nagyon sok a munka, vagy hogy munkaerőhiány van, nehéz embereket találni, és ha ezt a kettőt áthelyezik, a munka visszaesik. Majd megkérdezik, hogy mit kellene tenniük, és azt az érzést keltik benned, hogy az emberek áthelyezése azt jelentené, hogy adósa lennél nekik. Hát nem az ördögök működnek így? A nem hívők teszik így a dolgokat. Azok az emberek, akik mindig a saját érdekeiket próbálják védeni a gyülekezetben – vajon jó emberek? Olyan emberek-e ők, akik alapelv szerint cselekszenek? Egyáltalán nem. Nem hívők és álhívők. Hát nem önző és aljas dolog ez? Ha egy jó képességű embert áthelyeznek egy antikrisztus alól, hogy más kötelességet végezzen, az antikrisztus a szíve mélyén kitartóan ellenáll és elutasítja ezt – be akarja dobni a törölközőt, és nem lelkesedik azért, hogy vezető vagy csapatvezető legyen. Milyen probléma ez? Miért nem engedelmeskednek a gyülekezet rendelkezéseinek? Úgy gondolják, hogy a „jobbkezük” áthelyezése befolyásolni fogja munkájuk eredményeit és annak előrehaladását, és hogy ennek következtében a státuszuk és a hírnevük is sérülni fog, ami arra kényszeríti majd őket, hogy keményebben dolgozzanak és többet szenvedjenek az eredmények garantálása érdekében – ami a legutolsó dolog, amit tenni akarnak. Hozzászoktak a kényelemhez, és nem akarnak többet dolgozni vagy szenvedni, ezért nem akarják elengedni az illetőt. Ha Isten háza ragaszkodik az áthelyezéshez, akkor rengeteget panaszkodnak, és még a saját munkájukat is fel akarják adni. Hát nem önző és aljas dolog ez? Isten választott népét központilag Isten házának kellene elosztania. Ennek semmi köze nincs semmilyen csapatvezetőhöz, csoportvezetőhöz vagy egyénhez. Mindenkinek az alapelvek szerint kell cselekednie; ez Isten házának szabálya. Az antikrisztusok nem Isten házának alapelvei szerint cselekednek, hanem folyton saját érdekeik és státuszuk érdekében mesterkednek, és jó képességű testvéreket kényszerítenek arra, hogy őket szolgálják, hogy megszilárdítsák hatalmukat és státuszukat. Hát nem önző és aljas dolog ez? Kívülről nézve úgy tűnik, hogy azért tartanak maguk mellett jó képességű embereket, és azért nem engedik, hogy Isten háza áthelyezze azokat, mert a gyülekezet munkájára gondolnak, valójában azonban csak a saját hatalmukra és státuszukra gondolnak, és egyáltalán nem gondolnak a gyülekezet munkájára. Attól félnek, hogy rosszul végzik majd a gyülekezeti munkát, elbocsátják őket, és elveszítik a státuszukat. Az antikrisztusok nem törődnek Isten házának szélesebb körű munkájával, csak a saját státuszukra gondolnak, védelmezik a saját státuszukat, nem törődve azzal, hogy Isten házának érdekei mennyibe kerülnek, védik a saját státuszukat és érdekeiket a gyülekezet munkájának kárára. Ez önző és aljas dolog. Amikor valaki ilyen helyzettel szembesül, az a legkevesebb, hogy a lelkiismeretével kell gondolkodnia: „Ezek az emberek mind Isten házához tartoznak, nem az én személyes tulajdonaim. Én is Isten házának tagja vagyok. Milyen jogon akadályozhatom meg, hogy Isten háza embereket helyezzen át? Isten házának általános érdekeit kellene szem előtt tartanom, ahelyett, hogy csak a saját felelősségi körömön belüli munkára összpontosítanék.” Ilyen gondolataik kellene, hogy legyenek azoknak, akik lelkiismerettel és józan ésszel rendelkeznek, és ilyen józan ésszel kellene rendelkezniük azoknak, akik hisznek Istenben. Isten háza az egész munkájával foglalkozik, a gyülekezetek pedig a részek munkájával. Ezért, amikor Isten házának különleges szükséglete van, a vezetők és a dolgozók számára az a legfontosabb, hogy engedelmeskedjenek Isten háza rendelkezéseinek. A hamis vezetők és az antikrisztusok nem rendelkeznek ilyen lelkiismerettel és józan ésszel. Mindannyian nagyon önzőek, csak magukra gondolnak, és nem gondolnak a gyülekezet munkájára. Csak a saját közvetlen előnyeiket veszik figyelembe, nem gondolnak Isten házának szélesebb körű munkájára, így pedig teljesen képtelenek engedelmeskedni Isten háza rendelkezéseinek. Rendkívül önzőek és aljasak! Sőt, még ahhoz is van elég merszük, hogy Isten házában akadályozóak legyenek, még a sarkukat is meg merik vetni; ezekből az emberekből hiányzik a leginkább az emberi mivolt, gonosz emberek. Ilyen emberek az antikrisztusok. Mindig úgy kezelik a gyülekezet munkáját, a testvéreket, sőt Isten házának az ő felelősségi körükbe tartozó összes vagyonát is, mintha a saját magántulajdonuk volna. Úgy gondolják, hogy rajtuk múlik, hogyan osztják el, ruházzák át és használják fel ezeket a dolgokat, és hogy Isten házának nincs joga beleavatkozni. Ha már egyszer a kezükben vannak, olyan, mintha a Sátán birtokába kerültek volna, senki sem nyúlhat hozzájuk. Ők a nagykutyák, a főmuftik, aki pedig az ő területükre lép, annak jólnevelten és simulékonyan engedelmeskednie kell a parancsaiknak és a rendelkezéseiknek, illetve igazodnia kell az arckifejezéseihez. Ez az antikrisztusok jellemében az önzés és aljasság megnyilvánulása. Nem veszik figyelembe Isten házának munkáját, a legkevésbé sem követik az alapelveket, csak a saját érdekeikre és státuszukra gondolnak – mindezek az antikrisztusok önzésének és aljasságának jellemzői.
(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Első rész))
Akár arrogancia és önelégültség, akár torzulás és csalárdság, akár önzés és aljasság vagy felületesség tárul fel benned, és hazudsz Istennek, el kell gondolkodnod ezeken a romlott beállítottságokon, amíg tisztán nem látod őket. Így tudni fogod, hogy milyen problémák vannak kötelességed teljesítése közben, és milyen messze vagy az üdvösség elérésétől. Csak akkor leszel képes felismerni, hogy hol rejlenek nehézségek és akadályok kötelességed teljesítésében, ha tisztán látod saját romlott beállítottságodat. Csak ekkor leszel képes a problémákat azok forrásánál megoldani. Például mondjuk, hogy nem vállalsz felelősséget kötelességed teljesítéséért, hanem mindig felületesen cselekszel, veszteségeket okozva a munkádban, de te a látszattal törődsz, ezért nem vagy hajlandó nyíltan kommunikálni az állapotodról és a nehézségeidről, sem önvizsgálatot és önismeretet gyakorolni, hanem mindig kifogásokat keresel, hogy felületesen kezeld a dolgokat. Hogyan kellene megoldanod ezt a problémát? Imádkoznod kell Istenhez, és önvizsgálatot kell tartanod, mondván: „Ó, Istenem, ha így beszélek, az csak azért van, hogy megőrizzem a látszatot. Csak a romlott beállítottságom szól belőlem. Nem kellene így beszélnem. Meg kell nyílnom, fel kell fednem magam, és hangosan ki kell mondanom szívem valós gondolatait. Inkább elszenvedem a szégyent és megaláztatást, minthogy eleget tegyek a saját hiúságomnak. Én csak Istennek akarok eleget tenni.” Ezáltal, hogy fellázadsz önmagad ellen és hangosan kimondod szíved valós gondolatait, gyakorolod azt, hogy becsületes ember legyél, ráadásul nem a saját akaratod szerint cselekszel, és nem őrzöd a látszatot. Képes vagy gyakorlatba ültetni Isten szavait, Isten szándékai szerint gyakorolni az igazságot, komolyan és jól végezni a kötelességedet, és maradéktalanul teljesíteni a felelősségeidet. Így nemcsak az igazságot gyakorolod és azt, hogy jól tedd a kötelességedet, hanem Isten házának érdekeit is megvéded, és Isten szíve is elégedett. Igaz és tisztességes életmód ez, amely méltó arra, hogy Isten és az emberek elé táruljon. Ez annyira csodálatos! Kissé nehéz ily módon gyakorolni, de ha az erőfeszítéseid és a gyakorlásod errefelé irányul, akkor, még ha egy-két alkalommal kudarcot is vallasz, biztosan sikeres leszel. És mit jelent számodra a siker? Azt jelenti, hogy amikor gyakorolod az igazságot, képes vagy megtenni azt a lépést, amely megszabadít a Sátán kötelékeitől, egy olyan lépést, amely lehetővé teszi, hogy fellázadj önmagad ellen. Azt jelenti, hogy képes vagy félretenni a hiúságot és a presztízst, felhagyni a saját hasznod keresésével, és abbahagyni az önző és megvetendő dolgokat. Amikor ezt gyakorlatba ülteted, megmutatod az embereknek, hogy te olyasvalaki vagy, aki szereti az igazságot, aki vágyik az igazságra, olyasvalaki, aki vágyik a méltányosságra és a világosságra. Ez az az eredmény, amelyet az igazság gyakorlásával elérsz. Ugyanakkor a Sátánra is szégyent hozol. A Sátán megrontott téged, rávett arra, hogy csak magaddal törődj, önzővé tett, rávett arra, hogy a saját presztízsedre gondolj. De most már ezek a sátáni dolgok nem tudnak többé gúzsba kötni téged, megszabadultál tőlük, nem irányít többé a hiúság, a presztízs vagy a saját személyes érdekeid, és gyakorolod az igazságot, így a Sátán teljesen megszégyenül, és semmit sem tehet. Hát nem vagy-e győztes? Amikor győztes vagy, nem állsz-e meg szilárdan az Isten melletti bizonyságtételedben? Nem vívod-e meg a nemes harcot? Ha megvívtad a nemes harcot, akkor a szívedben béke és öröm van, és megnyugvást érzel. Ha gyakran érzel vádaskodást az életedben, ha a szíved nem talál nyugalmat, ha nincs békéd vagy örömöd, gyakran aggódsz és szorongsz mindenféle dolog miatt, mit jelent ez? Csupán azt, hogy nem gyakorolod az igazságot, nem állsz meg szilárdan az Isten melletti bizonyságtételedben. Ha a Sátán beállítottságának közepette élsz, hajlamos vagy arra, hogy sokszor ne gyakorold az igazságot, eláruld az igazságot, önző és hitvány legyél; csak a saját képedet, nevedet, státuszodat és érdekeidet véded. Ha mindig magadért élsz, az nagy fájdalmat okoz neked. Olyan sok önző vágyad, elakadásod, béklyód, kétséged és aggodalmad van, hogy egyáltalán nincs békéd vagy örömöd. A megrontott testért élni annyit jelent, mint mérhetetlenül szenvedni. Más a helyzet azoknál, akik törekszenek az igazságra. Minél jobban megértik az igazságot, annál szabadabbá és felszabadultabbá válnak; minél inkább gyakorolják az igazságot, annál nagyobb lesz a békéjük és az örömük. Amikor elnyerik az igazságot, teljesen a világosságban fognak élni, élvezni fogják Isten áldásait, és egyáltalán nem lesznek fájdalmaik.
(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az életbe való belépés a kötelességvégzéssel kezdődik)
Amikor valami történik veled, keresned kell az igazságot, és gyakorolnod kell az igazságot. Ha azon alkalmakkor, amikor gyakorolnod kell az igazságot, mindig önző a szíved, és nem tudod elengedni a saját önös érdekeidet, akkor képtelen leszel gyakorlatba ültetni az igazságot. Ha soha, semmilyen körülmények között nem keresed, illetve nem gyakorolod az igazságot, akkor nem vagy olyan ember, aki szereti az igazságot. Nem számít, hogy hány éve hiszel Istenben, nem fogod elnyerni az igazságot. Vannak, akik mindig hírnévre, nyereségre és haszonlesésre törekszenek. Bármilyen munkát is szervez számukra a gyülekezet, mindig latolgatnak, arra gondolva: „Vajon lesz belőle hasznom? Ha igen, akkor megteszem, ha nem, akkor nem.” Az ilyen ember nem gyakorolja az igazságot – akkor vajon képes jól végezni a kötelességét? Egészen biztos, hogy nem. Még ha nem is cselekedtél gonoszat, akkor sem vagy olyan ember, aki gyakorolja az igazságot. Ha nem törekszel az igazságra, nem szereted a pozitív dolgokat, és bármi is ér téged, csak a saját hírneveddel és státuszoddal, a saját önös érdekeddel törődsz, és azzal, hogy mi a jó neked, akkor olyan ember vagy, akit csak az önérdek vezérel, aki önző és aljas. Az ilyen ember azért hisz Istenben, hogy valami jót vagy számára hasznosat nyerjen, nem pedig azért, hogy elnyerje az igazságot, illetve Isten üdvösségét. Ezért az ilyen emberek álhívők. Azok az emberek igazán hisznek Istenben, akik képesek keresni és gyakorolni az igazságot, mivel a szívükben felismerik, hogy Krisztus az igazság, és hogy hallgatniuk kell Isten szavaira, és hinniük kell Istenben, ahogyan Ő követeli. Ha gyakorolni szeretnéd az igazságot, amikor valami történik veled, de a saját hírnevedet és státuszodat, valamint a saját tekintélyedet veszed figyelembe, akkor ezt nehéz lesz megtenned. Akik szeretik az igazságot, azok egy ilyen helyzetben imádsággal, kereséssel, önvizsgálatot tartva és öntudatra ébredve képesek lesznek elengedni azt, ami a saját önös érdekük vagy jó nekik, gyakorolni az igazságot, és alávetni magukat Istennek. Az ilyen emberek azok, akik igazán hisznek Istenben, és szeretik az igazságot. És vajon mi a következménye annak, ha az emberek állandóan a saját önös érdekükre gondolnak, ha mindig a saját büszkeségüket és hiúságukat próbálják óvni, ha romlott beállítottságot tárnak fel, de nem keresik az igazságot, hogy kijavítsák azt? Az, hogy nincs belépésük az életbe, hogy nincs valódi tapasztalati tanúságtételük. És ez veszélyes, nemde? Ha soha nem gyakorolod az igazságot, ha nincs tapasztalati tanúságtételed, akkor a kellő időben fel leszel fedve, és ki leszel rekesztve. Mi haszna van a tapasztalati tanúságtétel nélküli embereknek Isten házában? Minden kötelességet gyatrán fognak végezni, és képtelenek lesznek bármit is megfelelően véghezvinni. Vajon nem csupán szemetek ők? Ha az emberek, miután évekig hittek Istenben, soha nem gyakorolják az igazságot, akkor álhívők, akkor gonosz emberek. Ha soha nem gyakorolod az igazságot, és vétkeid száma egyre csak szaporodik, akkor a sorsod el van döntve. Nyilvánvaló, hogy az összes vétked, a téves út, amelyen jársz, és a bűnbánat megtagadása mind-mind gonosz cselekedetek sokaságát eredményezi; és így a sorsod az lesz, hogy a pokolra jutsz – meg leszel büntetve.
(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)
Mert mindazok számára, akik kötelességet végeznek, függetlenül attól, hogy mennyire mélyrehatóan vagy felületesen értik az igazságot, az igazságvalóságba való belépés gyakorlásának legegyszerűbb módja az, ha mindenben Isten házának az érdekeire gondolnak, és elengedik önző vágyaikat, személyes érdekeiket, indítékaikat, kevélységüket és rangjukat. Isten házának az érdekei kerüljenek az első helyre – ez a legkevesebb, amit megtehet az ember. Ha még ennyit sem tud megtenni az, aki kötelességet végez, akkor hogyan mondhatnánk, hogy elvégzi a kötelességét? Ez nem a kötelességének az elvégzése. Először Isten házának az érdekeire gondolj, legyél tekintettel Isten szándékaira, és vedd figyelembe az egyház munkáját. Tedd ezeket a dolgokat az első és legfőbb helyre; csak ezután gondolhatsz a rangod stabilitására, illetve arra, hogy miként tekintenek rád mások. Nem érzitek, hogy ez egy kicsit könnyebbé válik, amikor két lépésre bontjátok és köttök némi kompromisszumot? Ha egy ideig gyakorlod ezt, akkor érezni fogod, hogy nem is olyan nehéz eleget tenni Istennek. Emellett arra is képesnek kell lenned, hogy eleget tegyél a felelősségeidnek, elvégezd a kötelezettségeidet és a kötelességed, és félretedd önző vágyaidat, szándékaidat és indítékaidat. Vedd figyelembe Isten szándékait, és tedd első helyre Isten házának az érdekeit, az egyház munkáját, valamint az általad elvégzendő kötelességet. Miután ezt egy ideig megtapasztaltad, érezni fogod, hogy ez jó módja annak, ahogyan viselkedj. Nyíltan és becsületesen élsz, nem vagy alantas, hitvány ember. Igazságosan és tisztességesen élsz ahelyett, hogy alávaló, alantas és semmirekellő lennél. Érezni fogod, hogy ez az, ahogy az embernek cselekednie kell, és ezt a képet kell megélnie. Fokozatosan egyre inkább alábbhagy az arra irányuló vágyad, hogy saját érdekeidnek tegyél eleget.
(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember)
Az, hogy az emberek romlott beállítottsága, az önzés, az aljasság, a csalárdság és a hazugság feloldható-e, attól függ, hogy képesek-e elfogadni az igazságot. Azok, akik képesek elfogadni az igazságot, mind gyűlölik a romlott beállítottságukat, gyűlölik az önzést és az aljasságot, valamint a csalárdságot és a hazugságokat. Nem hajlandóak engedni, hogy ezek a dolgok beszennyezzék vagy korlátozzák őket. Mindaddig, amíg azok, akik szeretik az igazságot, megismerik saját romlott beállítottságukat, könnyen félre tudják dobni ezt a negatív szemetet. Azok, akik nem szeretik az igazságot, ezeket a negatív dolgokat kincsként kezelik. Túlságosan szeretik a saját hasznukat, nem hajlandók fellázadni a hús-vér test ellen, és túlságosan hajthatatlanok. Ennek eredményeként soha nem képesek megérteni, hogy melyek Isten szándékai, és nem képesek alávetni magukat Neki. Az emberek azért hisznek Istenben olyan zavaros módon hosszú éveken át, mert nem szeretik, illetve nem fogadják el az igazságot. Amikor eljön az idő, hogy bizonyságot tegyenek, a nyelvük meg van kötve, és képtelenek bármit is mondani. Az emberek sok éven át hallgattak prédikációkat az igazságról, és Isten természete mindig ismertté vált előttük, így azoknak, akik az igazságot követik, már meg kellene érteniük azt, de azok, akik nem szeretik az igazságot, nem hajlandók megnyílni Isten előtt. A szívük nem hajlandó feladni a hús-vér test kívánságait, ezért nem merik gyakorolni, hogy egyszerűen megnyíljanak Isten előtt. Csak szabadon akarják élvezni a kegyelmet, amelyet Isten ad az embereknek, de nem akarják gyakorolni az igazságot, hogy Istennek megfeleljenek. Isten azt mondja: „ha szeretnél kegyelmemben részesülni, ha meg akarod szerezni ezeket az igazságokat, egyetlen feltétel van – le kell mondanod a saját hasznodról, és Nekem kell adnod igaz szívedet”. Az emberek még ezt az egy feltételt sem képesek teljesíteni, és mégis követelni akarják Isten kegyelmét, követelni akarják a békét és az örömöt, és meg akarják szerezni az igazságot; de nem akarják odaadni igaz szívüket Istennek, hát miféle emberek ezek? Nem a Sátán fajtájából valók-e? Képesek-e egyszerre mindkettőre? Valójában nem. Akár érted Isten szándékait, akár nem, az Ő természete mindig nyíltan ismertté válik az emberek előtt. Ha valaki soha nem fogadja el az igazságot, vagy ha megérti az igazságot anélkül, hogy azt gyakorlatba ültetné, akkor ez azért van, mert túlságosan hajthatatlan, és nem adta át a szívét Istennek. Így soha nem képes az igazságot elnyerni, és nem képes megismerni Isten természetét sem. Ez nem azért van, mert Isten igazságtalanul bánik az emberekkel. Az emberek gyakran idézik Istent, amint azt mondja: „Isten azzal bánik kegyelmesen, akivel csak akar”, de nem értik ennek a mondatnak a jelentését. Ellenkezőleg, félreértik Istent. Azt gondolják, hogy a kegyelem Istentől származik, hogy annak adja, akinek akarja, és hogy Ő ahhoz jó, akihez akar. Tényleg így van ez? Vajon ezek nem emberi elképzelések és képzelgések? Isten az emberekkel a lényegük alapján bánik. Amikor az emberek képesek törődni Isten szándékaival és elfogadják az igazságot, akkor Isten megáldja őket. Ha az emberek nem fogadják el az igazságot, és ellenállnak Istennek, akkor az eredmény más.
(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Átadva a szívét Istennek, az ember elnyerheti az igazságot)
Mit lát elsődlegesen Isten, amikor az emberekre néz? A szívüket látja. Mindazt, amit az emberek mondanak és tesznek, a szívük irányítja. Ha a szíved őszinte, akkor jó emberi mivoltod lesz, képes leszel fokozatosan megérteni az igazságot, képes leszel bizonyos mértékig megfelelni Isten követelményeinek, és képes leszel törődni Isten szándékaival. Ha a szíved túlságosan csalárd, bezárt és hajthatatlan, ha önző vagy, nincs jó emberi mivoltod, és mindig leragadsz az elképzeléseknél, elképzelve, hogy Istennek így vagy úgy kellene cselekednie, ha olyasmivel találkozol, ami nem felel meg az elképzeléseidnek, félreérted Istent, és soha nem fogod fel az Ő szándékait, akkor képes leszel-e elnyerni az igazságot? Nem, nem leszel képes. Végül, amikor nem tudod megszerezni az igazságot, hibáztatni fogod-e magadat, másokat fogsz hibáztatni vagy panaszkodsz Istenre, mondván, hogy Isten nem igazságos? (Magunkat fogjuk hibáztatni.) Így van, magatokat fogjátok hibáztatni. Mit kell tehát tennie az ilyen embernek, hogy megszerezze az igazságot? Keresnie kell az igazságot, gyakorlatba kell ültetnie, és sajátos módon kell viselkednie és gyakorolnia. Ha megérti az igazságot anélkül, hogy gyakorolná, akkor sem tudja megszerezni azt. Amikor megjelenik benned az önzés és a saját hasznodra irányuló cselszövések, és ezt felismered, akkor imádkoznod kell Istenhez, és keresned kell az igazságot, hogy ezzel foglalkozz. Az első dolog, amivel tisztában kell lenned, hogy lényegében az ilyen módon való viselkedés az igazságalapelvek megsértése, ami káros az egyház munkájára, önző és megvetendő viselkedés, nem az, amit lelkiismeretes és értelmes embereknek tenniük kellene. Félre kellene tenned a saját érdekeidet és önzésedet, és az egyház munkájára kellene gondolnod – ez áll összhangban Isten szándékaival. Miután imádkoztál és elgondolkodtál magadon, ha valóban felismered, hogy így cselekedni önző és megvetendő, akkor könnyű lesz félretenni a saját önzésedet. Ha félreteszed az önzésedet és a nyerészkedési terveidet, megalapozottnak fogod érezni magad, békében leszel, örülni fogsz, és érezni fogod, hogy egy lelkiismeretes és értelmes embernek az egyház munkájára kell gondolnia, hogy nem kellene a személyes érdekeire fixálódnia, ami annyira önző, megvetendő és lelkiismeret vagy értelem nélküli lenne. Önzetlennek lenni, és képesnek lenni arra, hogy a cselekedeteidben tekintettel légy az egyház munkájára, és kizárólag Isten megelégedésére cselekedni tiszteletreméltó és becsületes, és értéket ad a létezésednek. Ha így élsz itt a földön, akkor egyenes és őszinte vagy, normális emberi mivoltot és egy igazi ember hasonlatosságát éled meg, és nemcsak tiszta a lelkiismereted, hanem méltó vagy mindarra, amit Isten adományozott neked. Minél inkább így élsz, annál megalapozottabbnak fogod érezni magad, annál békésebb és vidámabb leszel, és annál derűsebbnek fogod érezni magad. Így vajon nem léptél-e rá az Istenbe vetett hit helyes útjára?
(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Átadva a szívét Istennek, az ember elnyerheti az igazságot)
Kapcsolódó tapasztalati bizonyságtételek
A gyülekezetek felosztásának tanulságai
A múltam szégyenfoltja
