17. Hogyan lehet megoldani a színlelés és tettetés problémáját

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

A romlott emberi lények jók saját maguk álcázásában. Nem számít, mit tesznek, vagy milyen romlottságot fednek fel, mindig álcázniuk kell magukat. Ha valami rosszul sül el, vagy valami rosszat tesznek, akkor másokat akarnak hibáztatni. Azt akarják, hogy a jó dolgokért az övék legyen az érdem, a rossz dolgokért viszont másokat hibáztassanak. Vajon nincs a valós életben sok ilyen álcázás? Túl sok van belőle. Hibák elkövetése vagy álcázás: melyik kapcsolódik a beállítottsághoz? Az álcázás beállítottság kérdése, arrogáns beállítottság, elvetemültség és csalárdság van benne; ezt különösen utálja Isten. Lényegében, amikor álcázod magad, mindenki érti, hogy mi történik, de azt gondolod, hogy mások nem látják, és minden tőled telhetőt megtéve érvelsz és mentegeted magad azért, hogy megőrizd a tekintélyed, és mindenkivel elhitesd, hogy semmi rosszat nem tettél. Ez nem ostobaság? Mások mit gondolnak erről? Hogy éreznek? Undorodnak és iszonyodnak. Ha hibát követsz el, és helyesen tudod kezelni, és lehetővé tudod tenni, hogy mindenki más beszéljen róla, engedélyezve, hogy megjegyzéseket fűzzenek hozzá, és felismerjék azt, és meg tudsz nyílni és boncolgatni azt, akkor mi lesz mindenkinek a véleménye rólad? Azt fogják mondani, hogy becsületes ember vagy, mert a szíved nyitva áll Isten előtt. A tetteiden és a viselkedéseden keresztül meg tudják látni a szívedet. Ám ha megpróbálod álcázni magad és mindenkit megtéveszteni, akkor nem lesznek rólad nagy véleménnyel, és azt fogják mondani, hogy ostoba és esztelen ember vagy. Ha nem próbálsz meg színlelni vagy mentegetni magad, ha be tudod ismerni a hibáidat, akkor mindenki azt fogja mondani, hogy becsületes vagy és bölcs. És mi tesz téged bölccsé? Mindenki követ el hibákat. Mindenkinek vannak hibái és hiányosságai. Valójában mindenkinek ugyanaz a romlott beállítottsága van. Ne gondold magad nemesebbnek, tökéletesebbnek és kedvesebbnek másoknál; ez teljes mértékben észszerűtlen. Amint világossá válik számodra az emberek romlott beállítottsága és a romlottságuk valódi arca és lényege, nem próbálod majd elrejteni a saját hibáidat, és nem fogod felhasználni mások hibáit ellenük – mindkettővel helyesen tudsz majd szembenézni. Csak ekkor válsz éleslátóvá és nem teszel ostoba dolgokat, ami bölccsé tesz téged. Akik nem bölcsek, azok ostoba emberek, és mindig leragadnak az apró hibáiknál, miközben a színfalak mögött lopakodnak. Visszataszító ezt látni. Tulajdonképpen amit teszel, az azonnal nyilvánvaló mások számára, ám te mégis otrombán előadod a műsort. Mások számára ez egy bohóc előadásának tűnik. Vajon nem bolondság ez? Dehogynem. Az ostoba emberekben nincs bölcsesség. Nem számít, hány prédikációt hallanak, még mindig nem értik az igazságot, és semmit sem olyannak látnak, amilyen valójában. Soha nem szállnak le a magas lóról, azt gondolva, hogy mindenkitől különböznek és mindenkinél tiszteletreméltóbbak; ez arrogancia és önelégültség, ez ostobaság. A bolondoknak nincs lelki megértésük, ugye? Azokban a dolgokban nincs lelki megértésed, amelyek terén ostoba és esztelen vagy, és nem tudod könnyen megérteni az igazságot. Ez a dolog valósága.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Alapelvek, amelyeknek az ember magatartását vezérelniük kellene)

Milyen beállítottság az, amikor az emberek mindig takargatják, mindig szépítgetik magukat, mindig pózolnak, hogy mások nagyra tartsák őket, és ne vegyék észre a hibáikat vagy a hiányosságaikat, amikor mindig a legjobb oldalukat próbálják mutatni másoknak? Ez arrogancia, hamisítás, képmutatás, a Sátán beállítottsága, valami elvetemült dolog. Vegyük a sátáni rezsim tagjait: nem számít, mennyit harcolnak, viszálykodnak vagy ölnek a sötétben, senkinek sem szabad jelenteni és leleplezni őket. Attól félnek, hogy az emberek meglátják démoni arcukat, és mindent megtesznek, hogy elfedjék azt. Nyilvánosan mindent megtesznek, hogy tisztára mossák magukat, elmondva, mennyire szeretik az embereket, milyen nagyszerűek, dicsőségesek és tévedhetetlenek ők. Ez a Sátán természete. A Sátán természetének legfeltűnőbb jellegzetessége a trükközés és a megtévesztés. És mi ennek a trükközésnek és megtévesztésnek a célja? Hogy becsapja az embereket, annak megakadályozása, hogy lássák a lényegét és a foga fehérjét, elérve ezzel az uralma meghosszabbítását. A hétköznapi embereknek talán nincs ilyen hatalmuk és rangjuk, de ők is azt kívánják, bárcsak mások kedvező színben látnák őket, bárcsak nagyra tartanák és magas rangra emelnék őket az emberek a szívükben. Ez romlott beállítottság, és ha az emberek nem értik az igazságot, akkor képtelenek felismerni ezt. A romlott beállítottságokat a legnehezebb felismerni. Könnyű felismerni a saját hibáidat és hiányosságaidat, azonban a saját romlott beállítottságodat nem könnyű felismerni. Azok az emberek, akik nem ismerik magukat, soha nem beszélnek a romlott állapotukról – mindig azt gondolják, hogy rendben vannak. És anélkül, hogy felismernék, elkezdenek felvágni: „A hitem évei alatt oly sok üldöztetésen mentem át, és oly sok nehézséget szenvedtem el. Tudjátok, hogyan kerekedtem felül mindezen?” Ez arrogáns beállítottság? Milyen motiváció húzódik meg amögött, hogy mutogatják magukat? (Az, hogy az emberek nagyra tartsák őket.) Mi motiválja őket annak elérésében, hogy nagyra tartsák őket az emberek? (Az, hogy státuszt szerezzenek az ilyen emberek elméjében.) Ha státuszt kapsz valaki más elméjében, akkor amikor veled vannak, tiszteletteljesek az irányodban, és különösen udvariasak, amikor beszélnek hozzád. Mindig felnéznek rád, mindig mindenben előre engednek, elállnak az utadból, hízelegnek és engedelmeskednek neked. Mindenben kikérik a véleményedet és engedik, hogy te hozz döntéseket. Te pedig egyfajta élvezetet lelsz ebben – úgy érzed, hogy mindenki másnál erősebb és jobb vagy. Mindenki szereti ezt az érzést. Ez annak az érzése, hogy státuszod van valakinek a szívében; az emberek bele szeretnének merülni ebbe. Ezért versengenek az emberek a státuszért, és szeretnének státuszt kapni mások szívében, hogy mások becsüljék őket és hódoljanak nekik. Ha nem származna ebből ilyen élvezetük, akkor nem törekednének a státuszra. Ha például nincs státuszod valakinek a lelkében, akkor egyenlő félként érintkezik veled, egyenrangúként kezel. Ellentmond neked, amikor szükséges, nem lesz veled udvarias vagy tiszteletteljes, és még az is lehet, hogy elmegy, mielőtt befejezed a mondandódat. Ez bosszantana? Nem szereted, amikor így bánnak veled az emberek; az tetszik, amikor minden pillanatban hízelegnek neked, felnéznek rád és dicsőítenek téged. Szereted, amikor te vagy mindennek a középpontja, minden körülötted forog, és mindenki hallgat rád, felnéz rád, és aláveti magát az irányításodnak. Vajon nem arra irányuló vágy ez, hogy királyként uralkodj, hogy hatalmad legyen? A szavaidat és a tetteidet a státuszra való törekvés, annak megszerzése hajtja, és ezért küzdesz, meg akarod ragadni és versengsz érte másokkal. A célod valamilyen pozíció megszerzése, és az, hogy Isten választott népe hallgasson rád, támogasson téged és hódoljon neked. Ha már megszerezted ezt a pozíciót, akkor hatalomra is szert tettél, és élvezheted a státusz előnyeit, mások csodálatát, valamint az adott pozícióval járó összes többi előnyt. Az emberek mindig álcázzák magukat, felvágva mások előtt, jobbnak színlelve magukat, látszatokat felépítve, és szépítve magukat, hogy mások tökéletesnek gondolják őket. Ezzel az a céljuk, hogy rangot szerezzenek, és élvezhessék a státusz előnyeit. Ha nem hiszed el, gondold át alaposan: miért akarod mindig azt, hogy nagyra tartsanak az emberek? Azt akarod, hogy hódoljanak neked és felnézzenek rád, hogy végül átvedd a hatalmat és élvezd a státusz előnyeit. Ez a rang, amelyre oly kétségbeesetten törekszel, sok előnyt hoz majd neked, és mások pontosan ezeket az előnyöket fogják irigyelni és kívánni. Amikor az emberek megízlelik a rangból fakadó sok előnyt, az mámorossá teszi őket, és belevetik magukat ebbe a fényűző életbe. Az emberek azt gondolják, hogy csupán az ilyen élet nincs elpazarolva. A romlott emberiség örömét leli az e dolgokban való elmerülésben. Ennélfogva amint valaki szert tesz egy bizonyos pozícióra, és élvezni kezdi az azzal járó különböző előnyöket, könyörtelenül epekedni kezd ezen bűnös élvezetek után, mígnem soha nem ereszti el őket. A hírnévre és a rangra való törekvést lényegében annak vágya hajtja, hogy sütkérezzen az adott pozícióból eredő előnyökben, hogy királyként uralkodjon, hogy ellenőrzést gyakoroljon Isten választott népe felett, hogy minden felett uralma legyen, hogy önálló királyságot alapítson meg, ahol kiélheti magát a státuszának előnyeiben és elmerülhet a bűnös élvezetekben. A Sátán sokféle módszert használva téveszti meg az embereket, szedi rá őket, és nézi őket bolondnak, hamis benyomásokat adva nekik. Még megfélemlítést és fenyegetéseket is felhasznál arra, hogy csodálják és féljék az emberek, annak végső céljával, hogy alávessék magukat és hódoljanak neki. Ebben leli kedvét a Sátán; és ez a célja azzal is, hogy vetélkedik Istennel, hogy embereket nyerjen meg magának. Így hát, amikor rangért és hírnévért küzdötök mások körében, akkor miért küzdötök? Tényleg a jó hírnévért? Nem. Valójában azon előnyökért küzdesz, amelyeket a jó hírnév hoz neked. Ha mindig élvezni akarod ezeket az előnyöket, akkor meg kell küzdened értük. Ám ha nem értékeled ezeket az előnyöket, és azt mondod: „Nem számít, hogy bánnak velem az emberek. Csak egy hétköznapi ember vagyok. Nem érdemlem meg ezt a fajta jó bánásmódot, és nem kívánok hódolni valakinek. Isten az egyetlen, akit igazán imádnom és félnem kell. Csak Ő az én Istenem és az én Uram. Nem számít, mennyire jó valaki, milyen nagyszerű képességei vannak, milyen óriási tehetsége, vagy milyen pompás vagy tökéletes az imázsa, nem ő a tiszteletem tárgya, mert nem ő az igazság. Nem ő a Teremtő; nem ő a Megváltó, és nem tud vezényelni, vagyis szuverén módon uralkodni az ember sorsa felett. Nem ő a hódolatom tárgya. Egyetlen emberi lény sem érdemli ki a hódolatomat” – ez vajon nem felel meg az igazságnak? Ha viszont nem hódolsz másoknak, hogyan bánj velük, ha ők hódolni kezdenek neked? Meg kell találnod a módját, hogy leállítsd őket ebben, és segíts nekik kitörni ebből a mentalitásból. Meg kell találnod a módját, hogy megmutasd nekik az igazi arcod, és engedd, hogy lássák a rútságodat és az igazi természetedet. A kulcs az, hogy megértesd az emberekkel: nem számít, milyen jó a képességed, milyen magas az iskolázottságod, milyen tájékozott vagy milyen intelligens vagy, attól még mindig csupán hétköznapi ember vagy. Nem vagy tárgya senki csodálatának vagy hódolatának. Elsősorban szilárdan meg kell állnod a pozíciódban, és nem visszavonulni, miután hibákat vétesz vagy megszégyenülsz. Miután hibákat vétesz és megszégyenülsz, ha nem csupán elszalasztod beismerni ezt, hanem megtévesztést is használsz azért, hogy elfedd vagy szépítgesd, akkor tetézed a hibádat és még rondábbnak tünteted fel magad. Még nyilvánvalóbbá válik az ambíciód.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Alapelvek, amelyeknek az ember magatartását vezérelniük kellene)

Az emberek maguk is teremtett lények. Vajon elérhetik a teremtett lények a mindenhatóságot? Elérhetik a tökéletességet és a hibátlanságot? Vajon képesek mindenben jártasságot elérni, mindent megérteni, mindent átlátni, és képesek-e mindenre? Nem képesek. Ellenben az emberekben vannak romlott beállítottságok és egy végzetes gyengeség: amint elsajátítanak egy készséget vagy szakmát, úgy érzik, hogy rátermettek, hogy státusszal és értékkel rendelkező emberek, illetve szakemberek lettek. Nem számít, mennyire hétköznapiak, mindannyian szeretnék magukat valamilyen nevezetes vagy kivételes egyéniségnek beállítani, hogy valamiféle kisebb hírességgé váljanak, és elhitessék az emberekkel, hogy tökéletesek és hibátlanok, egyetlen hibájuk sincs; mások szemében híres, erős vagy valamiféle nagyszerű figurává szeretnének válni, és hatalmasak akarnak lenni, akik bármire képesek, és nincs semmi, amit ne tudnának megtenni. Úgy érzik, hogy ha mások segítségét kérnék, akkor alkalmatlannak, gyengének és alsóbbrendűnek tűnnének, és az emberek lenéznék őket. Ezért mindig meg akarják őrizni a látszatot. Vannak, akik, ha megkérik őket valamire, azt mondják, hogy tudják, hogyan kell csinálni, holott valójában nem tudják. Utána titokban utánanéznek, és megpróbálják megtanulni, hogyan kell csinálni, de több napos tanulmányozás után sem értik, hogyan kell csinálni. Amikor megkérdezik tőlük, hogy haladnak vele, azt mondják: „Hamarosan meglesz!” De a szívük mélyén azt gondolják: „Még nem tartok ott, fogalmam sincs, nem tudom, mit kell tennem! Nem engedhetem, hogy kibújjon a szög a zsákból, továbbra is álcáznom kell magam, nem hagyhatom, hogy az emberek lássák a hiányosságaimat és a tudatlanságomat, nem hagyhatom, hogy lenézzenek!” Milyen probléma ez? Ez a földi pokol, hogy mindenáron próbáljuk megőrizni a látszatot. Miféle beállítottság ez? Az ilyen emberek arroganciája nem ismer határokat, minden józan eszüket elvesztették. Nem akarnak olyanok lenni, mint mindenki más, nem akarnak hétköznapi, normális emberek lenni: szuperemberek, kivételes egyéniségek, nagymenők akarnak lenni. Ez hatalmas probléma! Ami a normális emberi mivoltban lévő gyengeségeket, hiányosságokat, tudatlanságot, ostobaságot és a megértés hiányát illeti, ezek az egészet beburkolják, és nem engedik, hogy mások lássák, majd tovább álcázzák magukat. Vannak, akik semmin se látnak át, mégis azt állítják, hogy a szívük mélyén értik. Amikor megkéred őket, hogy magyarázzák meg, nem képesek rá. Aztán miután valaki más elmagyarázta, azt mondják, hogy ők is ugyanezt akarták mondani, csak nem tudták időben megtenni. Mindent elkövetnek, hogy álcázzák magukat, és megpróbálnak jó színben feltűnni. Mit szóltok, az ilyen emberek vajon nem a fellegekben járnak? Nem álmodoznak? Nem tudják magukról, hogy kik ők, és azt sem tudják, hogyan kell a normális emberi mivoltot megélni. Egyszer sem viselkedtek még gyakorlatias emberként. Ha a fellegekben járva telnek a napjaid, zűrzavarban, és semmit sem teszel két lábbal a földön járva, és mindig a saját képzeleted szerint élsz, akkor ez baj. Az általad választott életút nem helyes. Ha ezt teszed, akkor akárhogyan is hiszel Istenben, nem fogod megérteni az igazságot, és nem fogsz tudni szert tenni az igazságra. Hogy őszinte legyek veled, azért nem tudsz szert tenni az igazságra, mert rossz a kiindulópontod. Meg kell tanulnod, hogyan kell a földön járni, és hogyan kell stabilan, lépésről lépésre haladni. Ha járni tudsz, járj; ne próbáld megtanulni, hogyan kell futni. Ha egyszerre egy lépést tudsz tenni, akkor ne próbálj egyszerre két lépést megtenni. Szilárdan kell állnod két lábbal a földön. Ne próbálj meg emberfeletti, nagyszerű vagy magasztos lenni.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az öt feltétel, amelynek teljesülnie kell, hogy az ember az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjen)

Hogyan jellemezhetők a farizeusok? Ők olyan emberek, akik képmutatók, teljes mértékben hamisak, és megjátsszák magukat mindenben, amit csak tesznek. Milyen szerepet játszanak? Úgy tesznek, mintha jók, kedvesek és pozitívak lennének. Vajon tényleg ilyenek? Szó sincs róla. Mivel képmutatók, minden, ami megnyilvánul és feltárul bennük, hamis; mindez csak színlelés – ez nem az igazi arcuk. Hová van elrejtve az igazi arcuk? Mélyen a szívükbe van elrejtve, hogy mások soha ne lássák meg. Minden külsőség csak színjáték, minden hamis, de csak az embereket tudják becsapni, Istent nem tudják becsapni. Ha az emberek nem törekszenek az igazságra, ha nem gyakorolják és nem tapasztalják Isten szavait, akkor nem tudják igazán megérteni az igazságot, és így bármilyen szépen hangzanak is a szavaik, ezek a szavak nem igazságvalóságok, hanem szavak és doktrínák. Vannak, akik csak arra összpontosítanak, hogy szavakat és doktrínákat szajkózzanak, majmolják azt, aki a legkiválóbb prédikációkat tartja, melynek eredményeként alig néhány év alatt egyre magasabb szinten mondják fel a szavakat és doktrínákat, és sokan csodálják és tisztelik őket, majd elkezdik álcázni magukat, és nagy figyelmet fordítanak arra, amit mondanak meg tesznek, különösen istenfélőnek és lelkinek mutatják magukat. Ezeket az úgynevezett spirituális elméleteket használják fel arra, hogy álcázzák magukat. Bárhová is mennek, mindenhol csak erről beszélnek, mutatós dolgokról, amelyek illeszkednek az emberek elképzeléseihez, de amelyekből hiányzik az igazságvalóság. És azáltal, hogy ezeket prédikálják – olyan dolgokat, amelyek összhangban vannak az emberek elképzeléseivel és ízlésével –, sok embert félrevezetnek. Mások számára az ilyen emberek nagyon istenfélőnek és alázatosnak tűnnek, de valójában ez csak színlelés; toleránsnak, elnézőnek és szeretetteljesnek tűnnek, de valójában ez csak szerepjátszás; azt mondják, hogy szeretik Istent, de valójában ez csak színjáték. Mások szentnek hiszik az ilyen embert, de ez valójában színlelés. Hol lehet találni egy olyan embert, aki igazán szent? Az emberi szentség egészében hamis. Az egész csak színjáték, színlelés. Kívülről úgy tűnik, hogy hűségesek Istenhez, de valójában csak színészkednek, hogy mások lássák. Amikor senki sem figyel, a legkevésbé sem hűségesek, és minden felületes, amit tesznek. Látszólag feláldozzák magukat Istenért, és elhagyják családjukat meg karrierjüket. De titokban mit tesznek? Saját vállalkozást vezetnek, és a gyülekezetben a saját tevékenységüket működtetik, hasznot húznak a gyülekezetből, és titokban lopják az adományokat, azzal az ürüggyel, hogy Istenért dolgoznak... Ezek az emberek a modern képmutató farizeusok. Honnan származnak a farizeusok? Vajon a nem hívők közül kerülnek ki? Nem, mindannyian a hívők közül kerülnek ki. Miért válnak farizeusokká ezek az emberek? Valaki ilyenné tette őket? Nyilvánvalóan nem. Mi az oka ennek? Ez azért van, mert ilyen a természetlényegük, valamint az út miatt, amelyen elindultak. Isten szavait csak eszközként használják arra, hogy prédikáljanak és hasznot húzzanak a gyülekezetből. Elméjüket és szájukat Isten szavaival fegyverzik fel, hamis spirituális elméleteket hirdetnek, és szentnek álcázzák magukat, majd ezt tőkeként használják fel annak a célnak az elérésére, hogy hasznot húzzanak a gyülekezetből. Csupán doktrínákat hirdetnek, de soha nem ültetik gyakorlatba az igazságot. Miféle emberek azok, akik folyamatosan szavakat és doktrínákat hirdetnek annak ellenére, hogy soha nem követték Isten útját? Ezek képmutató farizeusok. Csekély, úgynevezett jó viselkedésüket és jó magatartásukat, és azt a keveset, amiről lemondtak és amit feláldoztak, teljes egészében saját akaratuk megfékezésével és álcázásával érték el. Ezek a cselekedetek teljességgel hamisak, és mind csak színlelés. Ezeknek az embereknek a szívében a legcsekélyebb félelem sincs Isten iránt, és valódi, Istenbe vetett hitük sincs. Sőt, mi több, álhívők. Ha az emberek nem törekszenek az igazságra, akkor ilyen úton fognak járni, és farizeusokká válnak. Hát nem ijesztő ez? A vallásos hely, ahol a farizeusok összegyűlnek, piactérré válik. Isten szemében ez vallás; nem pedig Isten gyülekezete, és nem is olyan hely, ahol Őt imádják. Ha tehát az emberek nem törekszenek az igazságra, akkor nem számít, hogy mennyi betű szerinti szóval és Isten kijelentéseiről szóló felszínes doktrínával vértezik fel magukat, annak semmi haszna sem lesz.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az élet növekedésének hat mutatója)

Az antikrisztusok különösen ügyesek a színlelésben, amikor mások körében vannak. A farizeusokhoz hasonlóan, kívülről igen toleránsnak tűnnek az emberekkel, valamint türelmesnek, alázatosnak és jó természetűnek látszanak – mindenkivel annyira elnézőnek és toleránsnak. Amikor problémákat kezelnek, mindig megmutatják, milyen hihetetlenül toleránsak az emberekkel az ő státuszuk helyzetéből, és minden szempontból nagylelkűnek és széles látókörűnek tűnnek, nem kukacoskodnak másokkal, és megmutatják az embereknek, hogy milyen nagyszerűek és kedvesek is. Valójában vajon tényleg rendelkeznek az antikrisztusok ezekkel a lényegekkel? Mások javát szolgálják, toleránsak az emberekkel és minden helyzetben tudnak segíteni az embereknek, de vajon mi a rejtett indítékuk arra, hogy ezeket teszik? Vajon akkor is megtennék ezeket a dolgokat, ha nem próbálnák megnyerni az embereket, illetve nem próbálnák megvásárolni az emberek kegyeit? Valóban ilyenek az antikrisztusok zárt ajtók mögött? Valóban olyanok, amilyennek más emberek körében tűnnek – alázatosak és türelmesek, toleránsak másokkal és szeretettel segítenek másokat? Ilyen lényeggel és ilyen beállítottsággal rendelkeznek vajon? Ilyen a jellemük? Egyáltalán nem. Minden, amit tesznek, színlelés, és azért történik, hogy félrevezesse az embereket és megvásárolja az emberek kegyeit, hogy a szívében még több embernek legyen kedvező benyomása róluk, valamint, hogy az emberek rájuk gondoljanak elsőként és az ő segítségüket kérjék, amikor problémájuk adódik. E cél elérése érdekében az antikrisztusok szándékosan mesterkednek, hogy kérkedjenek mások körében, hogy helyes dolgokat mondjanak és tegyenek. Mielőtt szólnak, ki tudja, hányszor szűrik meg, illetve munkálják ki a szavaikat a fejükben. Szándékosan mesterkedni fognak és törik a fejüket, töprengenek a megfogalmazásukon, a kifejezésükön, a hanglejtésükön, a hangjukon, sőt a tekintetükön, amellyel az embereket illetik, valamint a hangnemen, amellyel beszélnek. Mérlegelni fogják, hogy kivel beszélnek, hogy az illető idős vagy fiatal, hogy az illető státusza a sajátjuknál magasabb vagy alacsonyabb, hogy az illető nagyra becsüli-e őket, hogy az illető magában vajon neheztel-e rájuk, hogy az illető személyisége vajon összeegyeztethető-e az övékkel, az illető milyen kötelességet végez és milyen helyet foglal el a gyülekezetben és a testvéreik szívében. Alaposan megfigyelik ezeket a dolgokat és figyelmesen eltűnődnek rajtuk, és amint mérlegelték ezeket, kitalálják, hogyan bánjanak mindenféle emberrel. Függetlenül annak módjaitól, ahogyan az antikrisztusok a különféle emberekkel bánnak, a céljuk nem más, mint annak elérése, hogy az emberek nagyra becsüljék őket, hogy rávegyék az embereket, hogy többé ne egyenlőként tekintsenek, hanem inkább nézzenek fel rájuk, hogy még több ember legyen, aki csodálja őket és felnéz rájuk, amikor beszélnek, aki helyesli és követi őket, amikor dolgokat tesznek, valamint felmenti és védi őket, amikor hibáznak, és hogy még több ember legyen, aki kiáll mellettük, keservesen panaszkodik a nevükben, valamint állást foglal, hogy vitatkozzon és szembeszálljon Istennel, amikor felfedik és elutasítják őket. Amikor hatalmukat vesztik, képesek oly sok embert maguk mellett tudni, aki segíti őket, kifejezi támogatását és kiáll mellettük, ami azt mutatja, hogy a státusz és a hatalom, amelyet az antikrisztusok szándékosan terveztek ápolni a gyülekezetben, mély gyökeret vert az emberek szívében, valamint, hogy a „fáradságos erőfeszítésük” nem volt hiábavaló.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Tizedik rész))

Függetlenül a körülményektől, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet végez, egy antikrisztus megpróbálja azt a benyomást kelteni, hogy ő nem gyenge, hogy mindig erős, tele van hittel és soha nem negatív, hogy az emberek soha ne lássák a valódi érettségét vagy valódi hozzáállását Istenhez. Igazából a szíve mélyén tényleg azt hiszi, hogy nincs semmi, amit ne tudna megtenni? Őszintén elhiszi, hogy nincsenek gyengeségei, hogy nincs benne negativitás és nem jellemzik őt a romlottság kinyilatkoztatásai? Egyáltalán nem. Jól tud színészkedni, és ügyesen leplezi a dolgokat. Az erős és ragyogó oldalát szereti megmutatni az embereknek; nem akarja, hogy lássák azt az oldalát, amely gyenge és igazi. A célja nyilvánvaló: egész egyszerűen az, hogy megőrizze a hiúságát és a büszkeségét, hogy megóvja a helyét az emberek szívében. Úgy gondolja, hogy ha mások előtt nyíltan beszél a saját negativitásáról és gyengeségéről, ha felfedi a lázadó és romlott oldalát, az súlyos károkat fog okozni a státuszának és a hírnevének – több gondot okoz, mint amennyit megér. Ezért inkább meghalna, mint hogy beismerje, van, amikor gyenge, lázadó és negatív. És ha mégis eljön a nap, amikor mindenki meglátja a gyenge és lázadó oldalát, amikor meglátják, hogy romlott és semmit sem változott, akkor is tovább folytatja a színjátékot. Azt gondolja, hogy ha beismeri, hogy romlott beállítottságú, hogy hétköznapi ember, olyasvalaki, aki jelentéktelen, akkor elveszíti helyét az emberek szívében, elveszíti a többiek imádatát és rajongását, és ezáltal teljesen kudarcot vall. És ezért, bármi is történjék, nem fog megnyílni az emberek előtt; bármi is történjék, nem fogja átadni a hatalmát és a státuszát senkinek; ehelyett, amennyire csak lehet, megpróbál majd versenyezni, és soha nem adja fel. Amikor problémával találkozik, magához ragadja a kezdeményezést, hogy reflektorfénybe kerüljön, és mutogassa és közszemlére tegye magát. Abban a pillanatban, amikor probléma merül fel és következmények jelentkeznek, elfut és elbújik, vagy megpróbálja valaki másra hárítani a felelősséget. Ha olyan kérdéssel találkozik, amelyet ért, azonnal eldicsekszik azzal, amit tud, és megragadja a lehetőséget, hogy megismertesse magát másokkal, hogy az emberek láthassák az ajándékait és a különleges képességeit, valamint nagyra becsüljék és imádják őt. Ha esetleg valami fontos dolog történik, és valaki az eset értelmezését kéri tőle, nem könnyen tárja fel a nézeteit, és inkább másokat hagy beszélni előbb. A tartózkodásának oka van: vagy az, hogy nem arról van szó, hogy nincs véleménye, hanem attól tart, hogy a véleménye téves, hogy ha hangosan kimondja, a többiek megcáfolják majd és szégyellnie kell magát miatta, és ezért nem mondja el; vagy nincs véleménye, és mivel képtelen világosan felfogni a dolgot, nem mer önkényesen beszélni abbéli félelme miatt, hogy az emberek kinevetik a hibáját – így a némaság az egyedüli választása. Röviden: nem szívesen szólal meg, hogy kifejtse a nézeteit, mivel attól tart, hogy felfedi, milyen is valójában, hogy az emberek megláthatják, hogy üres és szánalmas, és ez befolyásolja mások róla alkotott képét. Így miután mindenki más befejezte a nézetei, gondolatai és ismeretei közlését, kiragad néhány magasztosabb, tarthatóbb állítást, amelyeket a saját nézeteiként és felfogásaként tálal. Összegzi azokat és mindenkivel közli, ezzel szerezve magas státuszt mások szívében. Az antikrisztusok szerfelett ravaszok: amikor eljön az ideje, hogy kifejezzenek egy nézőpontot, soha nem nyílnak meg és nem mutatják meg a valódi állapotukat másoknak, illetve nem tudatják az emberekkel, hogy ténylegesen mit gondolnak, milyen a képességük, milyen az emberi mivoltuk, milyen a megértőképességük, és hogy van-e valódi ismeretük az igazságról. Így pedig – miközben hencegnek és úgy tesznek, mintha spirituálisak és tökéletes emberek lennének, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy elfedjék a valódi arcukat és a tényleges érettségüket. Soha nem fedik fel a gyengeségeiket a testvéreknek, sem a saját hiányosságaikat és hibáikat nem próbálják megismerni soha; ehelyett minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy leplezzék ezeket. Az emberek megkérdezik tőlük: „Oly sok éve hiszel Istenben, voltak valaha kétségeid Istennel kapcsolatban?” A Válaszuk „nem”. Megkérdezik tőlük: „Megbántad valaha azt, hogy mindenről lemondtál azért, hogy áldozatot hozz Istenért?” A válaszuk „nem”. „Zaklatott voltál és hiányzott az otthonod, amikor beteg voltál?” A válaszuk pedig az, hogy „soha”. Látod, az antikrisztusok rendíthetetlennek és erős akaratúnak festik le magukat, akik képesek lemondani és szenvedni, olyanoknak, akik egyszerűen tökéletesek, és nincsenek hibáik, illetve gondjaik. Ha valaki rámutat a romlottságukra és a hiányosságaikra, egyenlőként bánik velük, normális testvérként, valamint megnyílik és beszélget velük, hogyan kezelik a dolgot? Minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy védekezzenek és igazolják magukat, hogy bizonyítsák az igazukat, és végül, hogy azt láttassák az emberekkel, hogy nincsenek problémáik, hogy ők tökéletes, szellemi emberek. Hát nem imposztorkodás mindez? Mindazok, akik makulátlannak és szentnek hiszik magukat, imposztorok.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Tizedik rész))

Ha van valamiféle készségük az antikrisztusoknak, akkor figyelemre méltónak gondolják magukat, titokzatosnak állítják be magukat, valamint mutogatják magukat és maguk mellett tesznek bizonyságot, minek köszönhetően mások nagyra becsülik és imádják őket. Amikor az ilyesfajta embereknek van egy kis erősségük vagy egy adottságuk, azt gondolják miatta, hogy jobbak másoknál, és ők akarják vezetni a többieket. Amikor válaszokért fordulnak hozzájuk az emberek, az antikrisztusok magas lóról oktatják ki őket, és ha azok még ezután sem értik, akkor azt egyszerűen annak tudják be, hogy gyenge képességűek, holott valójában maguk az antikrisztusok azok, akik nem adtak világos magyarázatot. Amikor azt látja például egy antikrisztus, hogy valaki nem képes megjavítani egy meghibásodott gépet, ezt fogja mondani: „Hogy lehet az, hogy még mindig nem tudod, hogyan kell ezt csinálni? Hát nem megmondtam már neked, hogyan csináld? Olyan világosan elmagyaráztam, és mégsem érted még mindig. Igazán gyenge képességű vagy. Akárhányszor elmagyarázom, hogyan csináld, nem sikerül megtanulnod.” Csakhogy amikor ez az illető megkéri az antikrisztust, hogy javítsa meg ő a gépet, az hosszasan nézegeti, és ő sem tudja, hogyan javítsa meg, sőt még el is titkolja a másik elől azt a tényt, hogy nem tudja, miként kell megjavítani. Miután elküldte az illetőt, titokban kutatni kezd és megpróbál rájönni, hogy miként kell megjavítani a gépet, de még ekkor sem lesz képes azt megjavítani. Végül aztán szétszedi a gépet, teljes felfordulást csinál, és nem tudja újra összerakni. Azután – mivel fél, hogy a többiek is meglátják ezt – elrejti a darabjait. Vajon szégyellni való-e az, ha valaki nem tudja, hogyan kell bizonyos dolgokat csinálni? Van-e bárki is, aki mindent meg tud csinálni? Nincs abban semmi szégyellni való, ha valaki nem tudja, hogyan kell bizonyos dolgokat csinálni. Ne feledd, hogy te is csak egy hétköznapi ember vagy. Senki sem tart nagyra és nem imád téged. Egy hétköznapi ember, az csak egy hétköznapi ember. Ha nem tudod, hogyan kell valamit csinálni, csak mondd, hogy nem tudod, hogyan kell csinálni. Miért próbálnád álcázni magad? Az emberek undorodni fognak tőled, ha állandóan álcázod magad. Előbb-utóbb elárulod magad, és akkor elveszíted a méltóságodat és az integritásodat. Ez az antikrisztus beállítottsága – mindig úgy gondol magára, mint egy ezermesterre, mint aki mindent meg tud csinálni, aki mindenben ügyes és kompetens. Nem fogja-e ez bajba sodorni őt? Vajon mit tenne, ha becsületes volna a hozzáállása? Azt mondaná: „Nem vagyok jártas ebben a technikai készségben, csak egy kevés tapasztalatom van. Mindent bevetettem, amit csak tudok, de nem értem ezeket az új problémákat, amelyekkel szembesülünk. Ezért el kell sajátítanunk némi szakmai tudást, ha jól szeretnénk végezni a kötelességünket. A szakmai tudás elsajátítása lehetővé teszi majd számunkra, hogy hatékonyan végezzük a kötelességünket. Isten ránk bízta ezt a kötelességet, így felelősséggel tartozunk azért, hogy jól végezzük. Mennünk kell, és a kötelességünkhöz való felelősségteljes hozzáállással kell elsajátítanunk ezt a szakmai tudást.” Ez az igazság gyakorlása. Egy antikrisztusi beállítottságú ember nem ezt tenné. Ha valakinek van egy kis józan esze, azt fogja mondani: „Én csupán ennyit tudok. Nem kell nagyra tartanod engem, és nekem sem kell játszanom az eszemet – nem könnyíti-e meg ez a dolgokat? Szánalmas, hogy mindig álcázzuk magunkat. Ha van valami, amit nem tudunk, azt közösen megtanulhatjuk, és aztán harmonikusan együttműködhetünk, hogy jól végezzük a kötelességünket. Felelősségteljes hozzáállásunk kell, hogy legyen.” Ezt látva az emberek azt gondolnák: „Ez az ember jobb, mint mi; ha problémába ütközik, nem kényszeríti magát vakon, hogy túllépje a határait, nem hárítja át másokra, és nem bújik ki a felelősség alól. Inkább magára vállalja, és komolyan és felelősségteljesen áll hozzá. Ez egy jó ember, aki komolyan és felelősségteljesen viszonyul a munkájához és a kötelességéhez. Megbízható. Isten háza helyesen tette, hogy rábízta ezt a fontos feladatot. Isten valóban átvizsgálja az emberek szívének mélyét!” Azzal, hogy így végzi a kötelességét, fejlesztheti a képességeit, és mindenki elismerését elnyeri. Vajon hogyan jelenik meg ez az elismerés? Elsősorban komoly és felelősségteljes hozzáállással közelít a kötelességéhez; másodsorban képes becsületes embernek lenni, illetve gyakorlatias és szorgalmas a hozzáállása; harmadsorban pedig nem zárható ki az, hogy a Szentlélek vezetésével és megvilágosításával rendelkezik. Az ilyen ember Isten áldásával bír; ez az, amit egy lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező ember elérhet. Bár vannak romlott beállítottságai, hiányosságai és hibái, és sok mindenről nem tudja, hogy hogyan kell csinálni, mégis a gyakorlás helyes útján jár. Nem álcázza magát és nem ámít; komolyan és felelősségteljesen viszonyul a kötelességéhez, az igazsághoz való hozzáállása pedig vágyakozó és jámbor. Az antikrisztusok soha nem lesznek képesek megtenni ezeket a dolgokat, mert a gondolkodásmódjuk mindig különbözni fog azokétól, akik szeretik az igazságot és törekednek arra. Vajon miért gondolkodnak másképp? Mert a Sátán természete lakozik bennük; a Sátán beállítottsága szerint élnek, mindig a hírnévre és a státuszra törekednek, és folyamatosan azt kívánják, hogy elérjék céljukat, a hatalom átvételét. Mindig különféle eszközöket igyekeznek használni arra, hogy cselszövésekbe és trükkökbe bocsátkozzanak, hogy az embereket, ha törik, ha szakad, félrevezessék, hogy azok imádják és kövessék őket. Ezért, hogy port hintsenek az emberek szemébe, mindenféle módot találnak arra, hogy álcázzák magukat, trükközzenek, hazudozzanak és ámítsanak, hogy elhitessék másokkal, hogy mindenben igazuk van, hogy mindenre képesek, és hogy bármit meg tudnak tenni; hogy okosabbak másoknál, hogy bölcsebbek másoknál, hogy többet értenek meg másoknál; hogy mindenben jobbak másoknál, és hogy minden tekintetben mások felett állnak – még azt is, hogy bármely csoportban ők a legjobbak közül is a legjobbak. Erre van szükségük; ez az antikrisztusok beállítottsága. Így megtanulnak úgy tenni, mintha másmilyenek lennének, mint valójában, egytől egyig felvonultatva ezt a sokféle gyakorlatot és megnyilvánulást.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Harmadik rész))

Minden romlott ember szenved egy közös problémától: ha nincs pozíciójuk, nem nagyzolnak, amikor kapcsolatba lépnek vagy beszélnek valakivel, és nem is vesznek fel egy bizonyos stílust vagy hangnemet a beszédükben; egyszerűen csak átlagosak és normálisak, s nincs szükségük arra, hogy megjátsszák magukat. Nem éreznek semmilyen pszichológiai nyomást, nyíltan és szívből tudnak kommunikálni. Megközelíthetőek, és könnyű velük kapcsolatot teremteni; a többiek úgy érzik, hogy nagyon jó emberek. Amint pozícióhoz jutnak, magasra törnek és hatalmaskodnak, nem vesznek tudomást az átlagemberekről, senki sem közelítheti meg őket; úgy érzik, hogy egyfajta nemességgel bírnak, és hogy őket és az átlagembereket nem egy fából faragták. Lenézik az átlagembereket, beszéd közben nagyzolnak, és nem vállalnak nyíltan közösséget másokkal. Miért nem vállalnak többé nyíltan közösséget? Úgy érzik, hogy most már pozíciójuk van, és ők a vezetők. Úgy gondolják, hogy a vezetőknek bizonyos imázzsal kell rendelkezniük, egy kicsit magasztosabbnak kell lenniük, mint az átlagembereknek, nagyobb érettséggel kell rendelkezniük, és jobban tudják vállalni a felelősséget; úgy vélik, hogy az átlagemberekhez képest a vezetőknek több türelmük kell hogy legyen, képesnek kell lenniük többet szenvedni és többet feláldozni, és képesnek kell lenniük ellenállni a Sátán minden kísértésének. Még ha a szüleik vagy más családtagjaik meg is halnak, úgy érzik, hogy uralkodniuk kell magukon, hogy ne sírjanak, vagy legalábbis titokban kell sírniuk, mások szeme elől elzárva, hogy senki ne láthassa hiányosságaikat, hibáikat vagy gyengeségeiket. Még azt is érzik, hogy a vezetők nem hagyhatják, hogy bárki is megtudja, ha passzívvá váltak, és minden ilyesmit el kell titkolniuk. Szerintük így kell viselkednie annak, akinek pozíciója van. Amikor ilyen mértékben elnyomják magukat, akkor vajon nem a pozíció lett az istenük, az uruk? És ha ez így van, vajon megvan még bennük a normális emberi mivolt? Amikor ilyen gondolataik vannak – amikor ilyen skatulyába zárják magukat, és felveszik ezt a viselkedésformát –, vajon nem váltak-e a pozíció szerelmeseivé? Amikor valaki más erősebb és jobb náluk, az kellemetlenül érinti alapvető gyengeségüket. Vajon úrrá tudnak lenni a testen? Tudnak-e illően bánni a másik emberrel? Nyilván nem. Ahhoz, hogy ne a pozíciód irányítson, először mit kell tenned? Először is ki kell takarítanod a szándékaidból, a gondolataidból és a szívedből. Hogyan lehet ezt elérni? Korábban, amikor nem volt pozíciód, figyelmen kívül hagytad azokat, akik nem voltak rokonszenvesek számodra. Most, hogy van pozíciód, ha látsz valakit, aki ellenszenves, vagy akinek problémái vannak, felelősnek érzed magad azért, hogy segíts neki, ezért több időt töltesz vele közösségben, s megpróbálod megoldani néhány gyakorlati problémáját. És milyen érzés tölti be a szívedet, amikor ilyen dolgokat teszel? Az öröm és a béke érzése. Ugyanígy bízz meg az emberekben, és gyakrabban nyílj meg előttük, amikor nehézségekbe ütközöl, vagy kudarcot vallasz, megosztva a problémáidat és gyengeségeidet, hogy miként lázadtál Isten ellen, majd hogyan jöttél ki ebből, és hogyan tudtál eleget tenni Isten szándékainak. És milyen hatása van annak, ha valaki így megbízik bennük? Kétségtelenül pozitív. Senki sem fog lenézni – talán még irigyelnek is a képességedért, hogy átélted ezeket az élményeket. Egyesek mindig azt gondolják, hogy ha az embereknek van pozíciójuk, akkor inkább hivatalnokként kellene viselkedniük, és egy bizonyos módon kellene beszélniük, hogy komolyan vegyék és tiszteljék őket. Helyes ez a gondolkodásmód? Ha képes vagy felismerni, hogy ez a gondolkodásmód helytelen, akkor imádkoznod kell Istenhez, és fel kell lázadnod a testi dolgok ellen. Ne nagyzolj, és ne járj a képmutatás útján. Amint ilyen gondolatod támad, az igazság keresésével kell reagálnod arra. Ha nem keresed az igazságot, akkor ez a gondolat, ez a nézőpont alakot ölt, és meggyökerezik a szívedben. Ennek eredményeképpen el fog uralkodni rajtad, te pedig olyan mértékben fogod álcázni magad és alakítani az imázsodat, hogy senki sem lesz képes átlátni rajtad, vagy megérteni a gondolataidat. Mintha egy maszkon keresztül beszélnél másokkal, amely elrejti előlük a valódi lényedet. Meg kell tanulnod megengedni, hogy mások a szívedbe lássanak, meg kell tanulnod megnyitni a szívedet mások előtt és közel kerülni hozzájuk. Fel kell lázadnod a hús-vér test preferenciái ellen, és Isten követelményei szerint kell viselkedned. Ily módon a szíved megismeri a békét és a boldogságot. Bármilyen események is történjenek veled, először gondolkodj el azon, hogy milyen problémák vannak az elmédben. Ha még mindig valamilyen képet akarsz alkotni magadról és álcázni akarod magad, akkor azonnal imádkoznod kell Istenhez: „Ó, Istenem! Ismét álruhát akarok magamra ölteni. Ismét megtévesztő módon áskálódom. Micsoda valódi ördög vagyok! Valóban utálatos lehetek a Számodra! Most már teljesen undorodom magamtól. Könyörgöm Hozzád, hogy dorgálj meg, fegyelmezz és büntess meg engem.” Imádkoznod kell, a nyilvánosság elé kell tárnod a viselkedésedet, és Istenre kell hagyatkoznod, hogy leleplezd, boncolgasd és korlátot szabj neki. Ha így boncolgatod és korlátot szabsz neki, akkor a cselekedeteid nem fognak problémákat okozni, mert a romlott beállítottságod meghiúsul és nem tárul fel. Ekkor milyen érzelmek vannak a szívedben? Legalábbis némi felszabadulást fogsz érezni. A szíved örömteli és békés lesz. A fájdalmad enyhülni fog, és nem fogsz szenvedni a finomítástól. Legrosszabb esetben lesznek olyan idők, amikor egy pillanatra kissé elveszettnek érzed magad, és azt gondolod magadban: „Vezető vagyok, pozícióm van és elismert személy vagyok, hogyan lehetnék olyan, mint a hétköznapi emberek? Hogyan tudnék szívből, őszintén és nyíltan beszélgetni az átlagemberekkel? Ez olyan lealacsonyító lenne számomra!” Amint látod, ez egy kicsit bajos. Az ember romlott beállítottságát nem lehet egyszerre teljesen levetkőzni, és nem is lehet rövid idő alatt teljesen megoldani a helyzetet. Azt gondoltad, hogy a romlott beállítottságod problémájának megoldása olyan egyszerű lesz, ahogy az emberek képzelik – hogy amint tisztán közösséget vállalnak az igazsággal kapcsolatban, és felismerik a romlott beállítottságukat, akkor azonnal képesek lesznek le is vetni azt. Ez nem ilyen egyszerű. Az a folyamat, amelynek során az ember gyakorolja az igazságot, az a romlott beállítottságával szembeni küzdelem folyamata. Az ember egyéni akaratának, képzeletének és túlzó vágyainak problémája nem oldódik meg teljesen azáltal, hogy egyszer s mindenkorra fellázad ellenük és legyőzi őket az ima által. Inkább csak sok-sok ismétlődő küzdelem után lehet végleg lemondani róluk. Csak akkor fog ez a folyamat valóban gyümölcsöt hozni, ha az ember képes gyakorolni az igazságot.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan oldjuk meg a státusz kísértéseinek és rabságának problémáját?)

Az igazságot kell keresned, hogy bármely felmerülő problémát megoldj, legyen az bármi, és semmiképp sem szabad álcáznod magad vagy hamis képet festened magadról másoknak. Ami a hiányosságaidat, tökéletlenségeidet, hibáidat, romlott beállítottságaidat illeti – legyél teljesen nyitott mindegyikkel kapcsolatban, és vállalj közösséget mindegyikről. Ne tartsd magadban őket. Az életbe való belépés felé vezető első lépés az, hogy megtanulsz megnyílni, és ez az első akadály is, amelyet a legnehezebb megugrani. Ha egyszer leküzdötted, könnyű belépni az igazságba. Mit jelent az, hogy megteszed ezt a lépést? Azt jelenti, hogy megnyitod a szíved és megmutatsz mindent, amid van, legyen az jó vagy rossz, pozitív vagy negatív; lecsupaszítod magad mások és Isten számára, hogy lássanak; semmit sem rejtegetve Isten elől, semmit sem titkolva, semmit sem álcázva, csalárdság és csalás nélkül, és ugyanígy nyitott és becsületes vagy másokkal. Ily módon a fényben élsz, és nem csupán Isten fog tüzetesen megvizsgálni, hanem mások is láthatják majd, hogy elvszerűen és bizonyos fokú átláthatósággal cselekszel. Semmilyen módszert nem kell használnod ahhoz, hogy megvédd a hírnevedet, a rólad alkotott képet és a státuszodat, és a hibáidat sem kell leplezned, sem álcáznod. Nem kell ezekkel a haszontalan erőfeszítésekkel foglalkoznod. Ha el tudod engedni ezeket a dolgokat, nagyon megkönnyebbülsz majd, korlátok és fájdalom nélkül fogsz élni, és teljességgel a fényben élsz majd. Az életbe való belépés első lépése, hogy megtanuld, hogyan kell nyitottnak lenni közösségvállaláskor. A következő az, hogy meg kell tanulnod boncolgatni a gondolataidat és a cselekedeteidet, hogy lásd, melyek a rosszak és melyek nem tetszenek Istennek, és meg kell változtatnod és javítanod őket. Mi a célja az orvoslásuknak? Az, hogy elfogadd és megértsd az igazságot, miközben megszabadulsz azoktól a dolgaidtól, amelyek a Sátánhoz tartoznak, és az igazsággal helyettesíted őket. Korábban mindent a csalárd beállítottságod szerint tettél, amely hazudozik és megtévesztő; úgy érezted, hogy hazugság nélkül semmit sem tudsz elérni. Most, hogy érted az igazságot és utálod a Sátán módszereit, amelyek szerint a dolgokat végzi, többé nem cselekszel így, a becsületesség, a tisztaság és az alávetettség szellemiségében cselekszel. Ha nem tartasz vissza semmit, ha nem színlelsz, nem játszod meg magad és nem leplezed a dolgokat, ha felfeded magad a testvérek előtt, nem rejted el a legbensőbb eszméidet és gondolataidat, hanem ehelyett engeded másoknak, hogy lássák a becsületes hozzáállásodat, akkor az igazság fokozatosan gyökeret ereszt majd benned, kivirágzik és gyümölcsöt terem, majd apránként eredményeket hoz. Ha a szíved egyre becsületesebb és egyre inkább Isten felé fordul, és ha a kötelességed teljesítése közben védeni tudod Isten házának érdekeit, s a lelkiismereted nyugtalan, amikor nem sikerül megvédened ezeket az érdekeket, akkor ez annak bizonyítéka, hogy az igazság hatást ért el benned és az életeddé vált.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Egyeseket előléptet és művel az egyház, így jó esélyük van arra, hogy képezzék magukat. Ez jó dolog. Elmondható róluk, hogy Isten felemelte és kegyelemben részesítette őket. Akkor hát hogyan kell végezniük a kötelességüket? Az első betartandó alapelv az igazság megértése – ha nem értik az igazságot, akkor keresniük kell az igazságot, és ha még azután sem értik, hogy egyedül keresik, akkor találhatnak valakit, aki érti az igazságot, hogy beszélgessenek és együtt keressenek vele, és így gyorsabban és időben meg lehet oldani a problémát. Ha arra összpontosítasz, hogy több időt tölts Isten szavainak az önálló olvasásával és azzal, hogy eltöprengj e szavakon, mert így akarsz eljutni az igazság megértéséig és a probléma megoldásáig, az túl lassú; ahogy a mondás tartja: „A lassú megoldás nem enyhíti a sürgető szükséget.” Ha gyors előrehaladást szeretnél elérni az igazságot illetően, akkor meg kell tanulnod másokkal harmóniában együttműködni, több kérdést feltenni és még inkább keresni. Csakis ekkor fog gyorsan növekedni az életed, és csak ekkor leszel képes haladéktalanul megoldani problémákat, egyik téren sem késlekedve. Mivel még csak most léptettek elő, és még mindig próbaidős vagy, és nem érted igazán az igazságot, illetve nem vagy az igazságvalóság birtokában – mert még mindig híján vagy ennek az érettségnek –, ne gondold, hogy az előléptetésed azt jelenti, hogy az igazságvalóság birtokában vagy; nem ez a helyzet. Mindössze azért lettél kiválasztva előléptetésre és művelésre, mert magadénak érzed a munka terhét, és mert vezetői képességgel bírsz. Így kell gondolkodnod. Ha azután, hogy előléptettek, és vezető vagy dolgozó lettél, bizonygatni kezded a státuszodat, és azt hiszed, hogy az igazságra törekvő ember vagy, és hogy birtokában vagy az igazságvalóságnak – és ha függetlenül attól, hogy milyen problémáik vannak a testvéreknek, úgy teszel, mintha értenéd és mintha szellemi ember volnál –, akkor ez ostobaság a részedről és a képmutató farizeusokéval egyező viselkedés. Őszintén kell beszélned és cselekedned. Amikor nem értesz valamit, megkérdezhetsz másokat vagy keresheted a Fennvaló közlését – nincs ebben semmi szégyellnivaló. Még ha nem is kérdezel, a Fennvaló akkor is ismerni fogja az igazi érettségedet, és tudni fogja, hogy nincs meg benned az igazságvalóság. Keresni és beszélgetni – ez az, amit tenned kell; ennek az értelemnek kell ott lennie a normális emberi mivoltban, és ez az az alapelv, amelyet be kell tartaniuk a vezetőknek és a dolgozóknak. Nem olyasvalami ez, ami miatt zavarba kellene jönni. Ha azt gondolod, hogy ha már vezető vagy, akkor kínos, ha nem érted az alapelveket, illetve ha állandóan kérdéseket teszel fel másoknak vagy a Fennvalónak, és félsz, hogy mások lenéznek majd téged, emiatt pedig színjátékot kezdesz játszani és úgy teszel, mintha mindent értenél, mintha mindent tudnál, mintha munkaképes lennél, mintha bármilyen gyülekezeti munkát el tudnál végezni, és nem lenne rá szükséged, hogy bárki is emlékeztessen téged vagy beszélgessen veled, sem arra, hogy ellásson vagy támogasson téged, akkor ez veszélyes, te pedig túlságosan arrogáns és önigaz vagy, aki túlságosan híján van az észszerűségnek. Még saját magadat sem tudod felmérni – nem tesz ez vajon zavarosfejűvé téged? Az ilyen emberek valójában nem tesznek eleget az Isten háza által történő előléptetés és művelés kritériumainak, és előbb vagy utóbb el lesznek bocsátva és ki lesznek rekesztve. Így aztán minden éppen most előléptetett vezetőnek és dolgozónak tisztában kell lennie azzal, hogy nincs az igazságvalóság birtokában – rendelkeznie kell ennyi öntudattal. Nem azért vagy most vezető vagy dolgozó, mert Isten nevezett ki, hanem mert más vezetők és dolgozók léptettek elő, vagy mert Isten választott népe választott meg azzá; ez nem azt jelenti, hogy az igazságvalóság birtokában vagy, és igazi érettséggel rendelkezel. Amikor ezt megérted, lesz egy kis józan eszed – az a józan ész, amellyel rendelkezniük kell a vezetőknek és a dolgozóknak. [...] A képzés és a művelés időszakában vagy, romlott beállítottságod van, és egyáltalán nem érted az igazságot. Mondd meg Nekem, Isten tud vajon ezekről a dolgokról? (Igen.) Nem látszanál akkor ostobának, ha színlelnél? Ostoba emberek akartok lenni? (Nem, nem akarunk.) Ha nem akartok ostoba emberek lenni, akkor miféle embereknek kell lennetek? Józan ésszel bíró embereknek, olyan embereknek, akik képesek alázatosan keresni az igazságot és akik el tudják fogadni az igazságot. Ne színleljetek, ne legyetek képmutató farizeusok! Mindössze némi szakmai ismeret az, amit tudsz, nem pedig az igazságalapelvek. Meg kell találnod a módját annak, hogy megfelelően használd ki a szakmai erősségeidet, és az igazságalapelvek megértése alapján hasznosítsd az általad megszerzett tudást és tanultságot. Ez vajon nem egy alapelv? Nem a gyakorlás egyik útja? Ha megtanulod ezt tenni, akkor lesz követendő utad, és képes leszel belépni az igazságvalóságba. Bármit teszel is, ne légy makacs és ne színlelj! A makacsság és a színlelés nem racionális cselekvési mód, hanem inkább ostoba cselekvési mód. Azok az emberek, akik a romlott beállítottságaik szerint élnek, a legostobább emberek. Csakis azok a legokosabb emberek, akik keresik az igazságot és az igazságalapelvek szerint kezelik a dolgokat.

(Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (5.))

A teremtett lény megfelelő helyén állni és hétköznapi embernek lenni: könnyű ezt megtenni? (Nem könnyű.) Hol rejlik benne a nehézség? Ez az: Az emberek folyton úgy érzik, hogy a fejük felett rengeteg glória és titulus van. Még nagyszerű alakok és szuperemberek identitását és státuszát is maguknak tulajdonítják, és mindenféle megjátszott, hamis gyakorlatokba és külsőségekbe merülnek. Ha nem engeded el ezeket a dolgokat, ha a szavaidat és a tetteidet mindig ezek a dolgok korlátozzák és irányítják, akkor nehéznek fogod találni, hogy bemenj Isten szavának a valóságába. Nehéz lesz abbahagyni a türelmetlenkedést olyan dolgok megoldása miatt, amelyeket nem értesz, valamint az ilyen dolgokat gyakrabban Isten elé vinni és őszinte szívet ajánlani fel Neki. Nem leszel képes megtenni ezt. Pontosan azért van az, hogy ezek a dolgok úgy megkötöznek, hogy nem tudsz Isten elé járulni, mert a státuszod, a titulusaid, az identitásod, valamint az összes efféle dolog hamis és valótlan, mivel ellenkeznek Isten szavaival, és ellentmondanak azoknak. Mit hoznak neked ezek a dolgok? Általuk jó leszel abban, hogy álcázd magad, megértést színlelj, színleld, hogy okos vagy, hogy nagyszerű alak vagy, hogy úgy tegyél, mintha híresség lennél, színleld, hogy alkalmas és bölcs vagy, sőt még színleld azt is, hogy mindent tudsz, mindenre képes vagy, és mindent képes vagy megcsinálni. Ezáltal mások isteníteni és csodálni fognak. Az összes problémájukkal hozzád fognak jönni, számítva és felnézve rád. Így ez olyan, mintha tűzre tennéd magad perzselődni. Mondd meg Nekem, jó érzés a tűzön sülni? (Nem.) Nem érted, de mégsem mered megmondani, hogy nem érted. Nem látod át, de nem mered megmondani, hogy nem látod át. Nyilvánvalóan hibát követtél el, de nem mered beismerni. A szíved gyötrődik, de nem mered azt mondani: „Ez alkalommal tényleg az én hibám, adósa vagyok Istennek és a testvéreimnek. Olyan nagy veszteséget okoztam Isten házának, de nincs bátorságom kiállni mindenki elé és beismerni.” Miért nem mersz beszélni? Azt hiszed: „Meg kell felelnem annak a hírnévnek és glóriának, amelyet a testvéreim adtak nekem, nem árulhatom el az irántam táplált nagyrabecsülésüket és bizalmukat, még kevésbé azokat a lelkes elvárásokat, amelyeket annyi éven át támasztottak felém. Ezért továbbra is színlelnem kell.” Milyen egy ilyen álca? Sikeresen nagyszerű alakot és szuperembert csináltál magadból. A testvéreid hozzád akarnak jönni kérdezni, konzultálni és még könyörögni is a tanácsodért, bármilyen problémával szembesülnek is. Úgy tűnik, hogy még élni sem tudnak nélküled. De vajon nem gyötrődik-e a szíved? Természetesen egyesek nem érzik ezt a gyötrődést. Egy antikrisztus nem érzi ezt a gyötrődést. Ehelyett gyönyörködik benne, azt gondolva, hogy státusza minden más felett áll. Egy átlagos, normális ember azonban érzi a gyötrelmet, amikor a tűzön perzselődik. Úgy érzi, ő semmi, akárcsak egy közönséges ember. Nem hiszi, hogy erősebb másoknál. Nemcsak azt gondolja, hogy semmilyen gyakorlati munkát nem tud elvégezni, hanem még azt is, hogy a gyülekezet munkáját is késleltetni fogja és késlelteti Isten választott népét is, úgyhogy felvállalja a felelősséget és lemond. Az ilyen ember értelmes. Ez könnyen megoldható probléma? Az értelmes embereknek könnyű megoldani ezt a problémát, de nehéz azoknak, akikből hiányzik az értelem. Ha a státusz megszerzése után szégyentelenül élvezed a státusz előnyeit, ami azt eredményezi, hogy felfednek és kiiktatnak a valódi munkavégezés elmulasztása miatt, akkor magadnak köszönheted ezt, és megérdemled, amit kapsz! Egy csepp szánalmat vagy együttérzést sem érdemelsz. Miért mondom ezt? Azért, mert ragaszkodsz ahhoz, hogy előkelő helyen állj. Te teszed magadat a tűzre perzselődni. Saját magad okoztad a sebedet. Ha nem akarsz a tűzön ülve perzselődni, fel kellene adnod mindezeket a címeket és glóriákat, és elmondanod a testvéreidnek a szívedben lévő valós állapotokat és gondolatokat. Ily módon a testvérek helyesen tudnak bánni veled, neked pedig nem kell álruhát öltened. Most, hogy megnyíltál és fényt derítettél a valós állapotodra, nem érzi-e könnyebbnek és nyugodtabbnak magát a szíved? Miért jársz ilyen nehéz teherrel a válladon? Ha kiadod a valódi állapotodat, tényleg le fognak nézni téged a testvérek? Tényleg el fognak hagyni? Egyáltalán nem. Ellenkezőleg, a testvérek el fognak ismerni és csodálni fognak, amiért mertél a szívedből beszélni. Azt fogják mondani, hogy becsületes ember vagy. Ez nem fogja akadályozni munkádat a gyülekezetben, sőt a legcsekélyebb negatív hatással sem lesz rá. Ha a testvérek valóban látják, hogy nehézségeid vannak, önként fognak segíteni, és veled dolgoznak majd. Mit mondotok? Vajon nem így lenne? (De igen.) A legostobább dolog mindig álruhát ölteni azért, hogy mások felnézzenek rád. A legjobb megközelítés, hogy legyél egy hétköznapi ember rendes szívvel, légy képes tiszta és egyszerű módon megnyílni Isten választott népének, és gyakran elegyedj szívből jövő beszélgetésbe. Soha ne fogadd el, ha az emberek felnéznek rád, csodálnak téged, túlzó dicséretben részesítenek, vagy hízelgő szavakat mondanak. Ezeket a dolgokat mind el kell utasítani. Például egyesek azt mondhatják: „Csak nem egyetemi tanár vagy? Mivel olyan értelmes vagy, biztosan sokat értesz az igazságból.” Mondd nekik: „Miféle egyetemi tanár vagyok? Nincs az a tudásmennyiség, amely helyettesíthetné az igazságot. Ez a tudás nagy szenvedést okozott nekem. Teljességgel használhatatlan. Ne gondolj sokat rólam, csak egy hétköznapi ember vagyok.” Természetesen egyeseknek nehezükre esik elengedni a státuszukat. Közönséges, mindennapi emberek akarnak lenni, és a teremtett lény megfelelő helyén szeretnének állni. Nem akarnak így szenvedni, de nem tudnak mit tenni. Mindig felsőbbrendű embernek látják magukat és nem tudnak leereszkedni a magasból. Ez problémás. Szeretik, amikor az emberek körülöttük forgolódnak, és csodáló szemekkel bámulják őket. Szeretik, hogy az emberek minden problémájukkal hozzájuk mennek, megbíznak bennük, hallgatnak és felnéznek rájuk. Szeretik, hogy az emberek azt hiszik, ők felsőbbrendűek, akik mindenben szakértők, mindentudók, hogy nincs semmi, amit ne értenének, sőt még azt is gondolják, hogy olyan jó és csodálatos lenne, ha az emberek győztesnek tartanák őket. Ez nem orvosolható. Egyesek elfogadják a bókokat és a koronákat, amelyekkel mások ruházzák fel őket, és egy időre eljátsszák a szuperember és a nagyszerű alak szerepét. De kényelmetlenül érzik magukat, és gyötrelmet szenvednek. Mit kellene tenniük? Bárki, aki csak hízelegni akar neked, az gyakorlatilag a tűzre tesz téged perzselődni, és távol kellene tartanod magad tőle. Vagy pedig találj lehetőséget arra, hogy felfedd neki az igazságot a romlottságodról, beszélj neki a valós állapotodról, és leplezd le a hibáidat és gyarlóságaidat. Így nem fog imádni vagy felnézni rád. Könnyű ezt megtenni? Valójában könnyű megtenni. Ha tényleg nem tudod ezt megtenni, az azt bizonyítja, hogy túl arrogáns és önhitt vagy. Tényleg szuperembernek tartod magad, nagyszerű alaknak, és szívedben egyáltalán nem gyűlölöd, illetve nem irtózol ettől a fajta beállítottságtól. Mivel ez így van, nem tehetsz mást, csak várhatod a botlásodat, ami megszégyenít téged mások szemében. Ha olyasvalaki vagy, aki tényleg értelmes, akkor irtózni és undorodni fogsz attól a romlott beállítottságtól, amely mindig a szuperembert és nagyszerű alakot akarja játszani. Legalább így kell érezned. Csak ekkor tudod gyűlölni magad és ekkor tudsz lázadni a test ellen. Hogyan kellene gyakorolnod, hogy hétköznapi ember legyél, közönséges, normális ember? Először is, meg kell tagadnod és elengedned azokat a dolgokat, amelyekhez ragaszkodsz, amelyekről azt gondolod, hogy olyan jók és értékesek, valamint azokat a felszínes, szép szavakat, amelyekkel mások csodálnak és dicsérnek téged. Ha a szívedben tisztában vagy azzal, hogy miféle ember vagy, mi a lényeged, mik a gyarlóságaid, és milyen romlottságot fedsz fel, akkor ezt nyíltan közölnöd kellene más emberekkel, hogy láthassák, mi a valódi állapotod, mik a gondolataid és mi a véleményed, hogy tudják, milyen ismereted van az ilyen dolgokról. Bármit is teszel, ne színlelj, ne vegyél fel álarcot, ne rejtsd el saját romlottságodat és gyarlóságaidat mások elől, hogy senki ne tudhasson azokról. Ez a fajta hamis viselkedés akadály a szívedben, és egyben egy romlott beállítottság is, és meggátolhatja az embereket a bűnbánatban és a változásban. Imádkoznod kell Istenhez és el kell gondolkoznod az olyan hamis dolgokon, mint a dicséret, amelyet másoktól kapsz, a dicsőség, amellyel elhalmoznak, és a koronák, amelyeket rád aggatnak, valamint boncolgatnod kell azokat. Látnod kell azt a kárt, amelyet ezek a dolgok okoznak neked. Ha így teszel, ismerni fogod saját mértékedet, önismeretre teszel szert, és többé már nem látod majd magad szuperembernek vagy valami nagyszerű alaknak. Amint ilyen önismereted van, könnyűvé válik elfogadnod az igazságot, a szívedbe fogadnod Isten szavait, és amiket Isten kér az embertől, elfogadnod a Teremtő üdvösségét, könnyű lesz rendíthetetlenül hétköznapi embernek lenned, olyasvalakinek, aki becsületes és megbízható, és könnyű lesz normális kapcsolatot kialakítanod közted – egy teremtett lény – és Isten, a Teremtő között. Pontosan ez az, amit Isten kér az emberektől, és ez olyasvalami, ami teljesen elérhető számukra. Isten csak a hétköznapi, normális embereknek engedi meg, hogy Elé járuljanak. Nem fogadja el az imádatot azoktól, akik színlelnek, sem a hamis hírességektől, a nagyszerű alakoktól és a szuperemberektől. Amikor elengeded ezeket a hamis glóriákat, elismered, hogy hétköznapi, normális ember vagy, és Istenhez járulsz keresni az igazságot és imádkozni Hozzá, a szíved Iránta sokkal őszintébb lesz, és sokkal nyugodtabbnak fogod érezni magad. Ilyenkor azt fogod érezni, hogy szükséged van Istenre, hogy támogasson és segítsen, és képes leszel gyakrabban Isten elé járulni keresni és imádkozni Hozzá. Mondjátok meg Nekem, szerintetek melyik a könnyebb: nagyszerű alaknak, szuperembernek lenni, vagy hétköznapi embernek? (Hétköznapi embernek.) Elméletileg könnyű hétköznapi embernek lenni, ám nagyszerű alaknak vagy szuperembernek lenni nehéz, ami mindig gyötrődést okoz. Amikor azonban az emberek meghozzák a saját döntéseiket és gyakorlatba ültetik ezt, nem tudnak ellenállni annak, hogy szuperemberek és nagyszerű alakok akarjanak lenni. Nem tudnak ellene tenni. Ezt a természetlényegük okozza. Így az embernek szüksége van Isten üdvösségére. A jövőben, amikor valaki megkérdezi tőletek, hogy „Hogyan hagyhatja abba valaki a próbálkozást, hogy szuperember vagy nagyszerű alak legyen?” – képesek lesztek megválaszolni ezt a kérdést? Mindössze annyit kell tennetek, hogy gyakoroljátok azt a módszert, amelyet lefektettem. Légy hétköznapi ember, ne álcázd magad, imádkozz Istenhez és tanulj meg egyszerű módon megnyílni, és beszélj szívből másokkal. Az ilyen gyakorlás természetes módon gyümölcsöt fog hozni. Fokozatosan megtanulsz normális ember lenni, többé már nem leszel életunt, nem gyötrődsz többé, és többé nem kínlódsz. Minden ember hétköznapi ember. Nincs különbség köztük, kivéve, hogy a személyes adottságaik különböznek, és valamelyest eltérhetnek képességben. Ha nem lenne Isten üdvössége és oltalma, mindannyian gonoszságot művelnének és elszenvednék a büntetést. Ha el tudod ismerni, hogy hétköznapi ember vagy, ha ki tudsz lépni az emberek képzelődései és üres illúziói közül és arra törekszel, hogy becsületes ember legyél és becsületesen cselekedjél, ha becsületesen alá tudod vetni magad Istennek, akkor nem lesznek problémáid és teljesen meg fogod élni az emberi hasonlatosságot. Ez ennyire egyszerű, akkor hát miért nincs ösvény? Amit most mondtam, az nagyon egyszerű. Valójában ez pontosan így van. Azok, akik szeretik az igazságot, teljesen el tudják fogadni azt, és ezt is mondják majd: „Valójában Isten nem követel túl sokat az embertől. Emberi lelkiismerettel és értelemmel minden követelménye teljesíthető. Az embernek nem nehéz jól végeznie a kötelességét. Ha egy ember szívből cselekszik és megvan benne az akarat és a vágy, hogy ezt gyakorlatba ültesse, ezt könnyű elérni.” Ám egyesek nem tudják elérni ezt. Akiknek mindig ambícióik és vágyaik vannak, akik – bár hétköznapi emberek akarnak lenni, mindig arra törekednek, hogy szuperemberek és nagyszerű alakok legyenek, azok számára ez nem könnyű. Mindig felsőbbrendűnek és jobbnak érzik magukat másoknál, így egész szívüket és elméjüket felemészti a vágy, hogy szuperemberek és nagyszerű alakok legyenek. Nem csupán nem hajlandók hétköznapi embernek lenni, és megmaradni a teremtett lényi státuszuknál, de azt is megfogadják, hogy soha nem adják fel arra való törekvésüket, hogy szuperemberek és nagyszerű alakok legyenek. Erre nincs gyógymód.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Isten szavainak becsben tartása az Istenbe vetett hit alapja)

Kapcsolódó tapasztalati bizonyságtételek

Kikészített, hogy úgy tettem, mintha érteném