30. Hogyan lehet megoldani az emberek Isten elleni lázadásának és ellenállásának problémáját

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Több ezer évnyi romlottság után az ember elfásult és eltompult; démonná vált, amely szembeszáll Istennel, olyannyira, hogy az ember Isten ellen lázadó mivoltát megörökítette a történetírás, és még maga az ember is képtelen teljesen számot adni lázadó magatartásáról – mivel az embert a Sátán mélységesen megrontotta, és a Sátán annyira félrevezette, hogy nem tudja, hová forduljon. Az ember még ma is elárulja Istent: amikor az ember látja Istent, elárulja Őt, és amikor nem látja Istent, akkor is elárulja Őt. Még olyanok is vannak, akik azután is elárulják Istent, hogy tanúi voltak átkainak és haragjának. Ezért mondom, hogy az ember értelme elvesztette eredeti funkcióját, és az ember lelkiismerete is elvesztette eredeti funkcióját. Az ember, akire tekintek, emberi ruhába öltözött vadállat, egy mérges kígyó, és bármilyen szánandónak is próbál tűnni a szememben, soha nem leszek irgalmas hozzá, mert az ember nem érti a különbséget fekete és fehér között, sem a különbséget igazság és igaztalanság között. Az ember értelme annyira fásult, mégis áldásokat akar nyerni; emberi mivolta annyira alantas, mégis egy király szuverenitását akarja birtokolni. Kinek lehetne a királya ilyen értelemmel? Hogyan ülhetne trónon ilyen emberi mivolttal? Az ember valóban szégyentelen! Egy öntelt nyomorult! Azoknak közületek, akik áldásokban szeretnétek részesülni, azt javaslom, hogy először keressetek egy tükröt, és nézzétek meg saját csúnya tükörképeteket – megvan benned, ami ahhoz kell, hogy király légy? Olyan az arcod, mint aki áldásokban részesülhetne? A legcsekélyebb változás sem történt a beállítottságodban, és az igazságból semmit sem ültettél a gyakorlatba, mégis csodálatos holnapra áhítozol. Ámítod önmagadat! Az ilyen mocskos földre született embert jelentős mértékben megfertőzte a társadalom, befolyásolta a feudális etika, és „felsőoktatási intézményekben” tanították. Az elmaradott gondolkodás, a romlott erkölcs, az aljas életszemlélet, a világi ügyekre vonatkozó megvetendő filozófia, a teljesen értéktelen lét, a züllött életmód és szokások – mindezek súlyosan betolakodtak az ember szívébe, és súlyosan aláásták és megtámadták a lelkiismeretét. Ennek eredményeképpen az ember egyre távolabb kerül Istentől, és egyre inkább Ellene szegül. Az ember beállítottsága napról napra ádázabbá válik, és nincs egyetlen ember sem, aki készségesen feladna bármit is Istenért, nincs egyetlen ember sem, aki készségesen alávetné magát Istennek, sőt, nincs egyetlen ember sem, aki készségesen keresné Isten megjelenését. Ehelyett a Sátán hatalma alatt az ember nem tesz mást, csak az élvezetekre törekszik, és átadja magát a hús-vér test romlottságának a sár földjén. Még amikor hallják az igazságot, a sötétségben élők akkor sem gondolnak arra, hogy azt a gyakorlatba ültessék, és nem hajlandók felkeresni Istent, még akkor sem, ha látták az Ő megjelenését. Hogy lehet egy ennyire züllött emberiségnek esélye az üdvösségre? Hogy élhetne egy ennyire dekadens emberiség a fényben?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

Az ember Istennel szembeni ellenszegülésének és lázadó mivoltának forrása az ember Sátán általi megrontása. A Sátán általi megrontás miatt az ember lelkiismerete eltompult; az ember erkölcstelen, gondolatai elfajzottak, és elmaradott szellemi szemléletmóddal rendelkezik. Mielőtt a Sátán megrontotta volna, az ember természetes módon alávetette magát Istennek, és alávetette magát az Ő szavainak, miután hallotta őket. Természetből fakadóan józan ésszel és lelkiismerettel, valamint normális emberi mivolttal rendelkezett. Miután a Sátán megrontotta, az ember eredeti értelme, lelkiismerete és emberi mivolta eltompult, a Sátán meggyengítette azokat. Így elvesztette Isten iránti alávetettségét és szeretetét. Az ember értelme eltévelyedett, beállítottsága az állatokéhoz vált hasonlóvá, és Isten elleni lázadása egyre gyakoribb és súlyosabb lett. Az ember azonban ezt még mindig nem tudja és nem ismeri fel, csupán kitartóan ellenkezik és lázad. Az ember beállítottsága az értelme, éleslátása és lelkiismerete kifejeződéseiben mutatkozik meg; mivel az értelme és az éleslátása nem egészséges, a lelkiismerete pedig rendkívül eltompult, ezért a beállítottsága lázad Isten ellen. Ha az ember értelme és éleslátása nem tud változni, akkor a beállítottságában bekövetkező változások, valamint az Isten szándékaival való összhangba kerülés szóba se jöhetnek. Ha az ember értelme nem egészséges, akkor nem tudja Istent szolgálni, és alkalmatlan arra, hogy Isten használja őt. A „normális értelem” az Istennek való alávetettségre és hűségre, az Isten utáni vágyakozásra, az Isten iránti abszolút viszonyulásra és az Istennel szembeni lelkiismeretre utal. Arra utal, hogy az ember egy szívvel és egy gondolkodással van Isten iránt, és nem helyezkedik szándékosan szembe Istennel. Az eltévelyedett értelem nem ilyen. Amióta az embert megrontotta a Sátán, azóta elképzeléseket gyártott Istenről, és nem hűséges Istenhez, nem vágyakozik Utána, nem is beszélve az Istennel szembeni lelkiismeretről. Az ember szándékosan szembeszáll Istennel, és ítéletet mond Róla, sőt, a háta mögött szidalmakat zúdít Rá. Az ember a háta mögött ítélkezik Isten felett, miközben tisztában van azzal, hogy Ő Isten; az embernek esze ágában sincs alávetni magát Istennek, csupán folyton követel és kér Tőle. Az ilyen emberek – az eltévelyedett értelemmel rendelkező emberek – képtelenek felismerni saját aljas viselkedésüket, vagy megbánni lázadó mivoltukat. Ha az emberek képesek önmaguk megismerésére, akkor már visszanyertek valamennyit az értelmükből; minél inkább lázadnak Isten ellen az önmagukat még megismerni nem tudó emberek, annál kevésbé egészséges az értelmük.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

Az Istennek ellenállók, akikről beszélek, azok, akik nem ismerik Istent, akik ajkukkal elismerik Istent, mégsem ismerik Őt, akik követik Istent, mégsem vetik alá magukat Neki, és akik tobzódnak Isten kegyelmében, mégsem képesek tanúságot tenni Mellette. Ha az ember nem érti Isten munkájának célját, vagy nem érti azt a munkát, amelyet Isten az emberben végez, akkor nem lehet összhangban Isten szándékaival, és nem is tud tanúságot tenni Isten mellett. Az ok, amiért az ember ellenáll Istennek egyrészt romlott beállítottságából ered, másrészt pedig abból, hogy nem ismeri Istent, és nem érti azokat az alapelveket, amelyek alapján Isten munkálkodik, továbbá nem érti az Ő emberre vonatkozó szándékait. E két szempont együttesen alkotja az ember Istennel szembeni ellenállásának történetét. Az újdonsült hívők azért állnak ellen Istennek, mert ez az ellenállás a természetükben rejlik, míg a hitben sok évet eltöltött emberek Istennel szembeni ellenállása – romlott beállítottságuk mellett – a Vele kapcsolatos tudatlanságukból fakad. Abban az időben, mielőtt Isten testet öltött, egy ember Istennel szembeni ellenállásának az volt a mércéje, hogy betartotta-e a mennyei Isten által hozott rendeleteket. Például a Törvény Korában, aki nem tartotta be Jahve törvényeit, azt úgy tekintették, mint aki ellenállt Istennek; aki ellopta a Jahvénak szánt áldozatokat, vagy aki szembefordult Jahve kegyeltjeivel, azt úgy tekintették, mint aki ellenállt Istennek, és halálra kövezték; aki nem tisztelte apját és anyját, és aki megütött vagy megátkozott valaki mást, azt úgy tekintették, mint aki nem tartotta be a törvényeket. És mindazokra, akik nem tartották be Jahve törvényeit, úgy tekintettek, mint akik ellenálltak Neki. A Kegyelem Korában ez már nem így volt: ha valaki akkor ellenállt Jézusnak, azt úgy tekintették, mint aki Istennek állt ellen, és aki nem vetette alá magát a Jézus által kimondott szavaknak, azt úgy tekintették, mint aki szembeszállt Istennel. Ebben az időben az Istennek való ellenállás meghatározása pontosabbá és gyakorlatiasabbá vált. Abban az időben, amikor Isten még nem öltött testet, annak mércéje, hogy az ember ellenáll-e Istennek, azon alapult, hogy az ember imádta-e a láthatatlan mennyei Istent, és felnézett-e Rá. Az Istennek való ellenállás meghatározása abban az időben nem volt annyira gyakorlatias, mivel az ember nem láthatta Istent, és nem tudta, pontosan milyen Isten képmása, vagy azt, hogy Ő pontosan miként munkálkodik és beszél. Az embernek semmiféle elképzelése nem volt Istenről, és csak homályosan hitt Istenben, mert Isten még nem jelent meg az embernek. Ezért bárhogyan is hitt az ember a képzeletében Istenben, Isten nem ítélte el az embert, és nem támasztott vele szemben túl magas követelményeket, mert az ember teljesen képtelen volt látni Istent. Amikor Isten testet ölt, és eljön, hogy az emberek között munkálkodjon, mindenki látja Őt, és hallja a szavait, és mindenki látja a hús-vér testben lévő Isten tetteit. Abban a pillanatban az ember minden elképzelése elillan. Ami azokat illeti, akik látták Istent testben megjelenni, nem ítéltetnek el, ha önként vetik alá magukat Neki, míg azok, akik szándékosan ellenállnak Neki, Istennek ellenállónak tekintendők. Az ilyen emberek antikrisztusok, ellenségek, akik szándékosan állnak ellen Istennek. Azok, akik elképzeléseket táplálnak Istenről, de mégis készek és hajlandóak alávetni magukat Neki, nem lesznek elítélve. Isten az embert a szándékai és cselekedetei alapján ítéli el, soha nem a gondolatai és eszméi miatt. Ha az embert gondolatai és eszméi alapján ítélné el, akkor egyetlen ember sem menekülhetne Isten haragos keze elől. Azok, akik szándékosan állnak ellen a megtestesült Istennek, bűnhődni fognak ellenszegülésükért. Az Istennek szándékosan ellenálló emberek ellenállása abból a tényből fakad, hogy elképzeléseket táplálnak Istenről, ami viszont olyan cselekedetekre sarkallja őket, amelyek megzavarják Isten munkáját. Ezek az emberek szándékosan ellenállnak Isten munkájának, és lerombolják azt. Nem csupán elképzeléseik vannak Istenről, hanem olyan tevékenységeket is folytatnak, amelyek megzavarják az Ő munkáját, ezért az ilyen embereket el kell ítélni. Azok, akik nem zavarják meg szándékosan Isten munkáját, nem lesznek bűnösként elítélve, mert képesek önként alávetni magukat, és nem vesznek részt olyan tevékenységekben, amelyek bomlást és zavart okoznak. Az ilyen emberek nem lesznek elítélve. Azonban, ha az emberek sok éven át megtapasztalták Isten munkáját, és ha továbbra is elképzeléseket táplálnak Istenről, és továbbra sem képesek megismerni a megtestesült Isten munkáját, és ha – függetlenül attól, hogy hány éven át tapasztalták meg az Ő munkáját – továbbra is tele vannak elképzelésekkel Istenről, és még mindig nem képesek megismerni Őt, akkor, még ha nem is vesznek részt zavaró tevékenységekben, a szívük mégis tele van számos elképzeléssel Istenről, és még ha ezek az elképzelések nem is válnak nyilvánvalóvá, az ilyen emberek semmiféle segítséget nem jelentenek Isten munkájához. Képtelenek az evangéliumot Istenért hirdetni, vagy tanúságot tenni Mellette. Az ilyen emberek semmirekellők és ostobák. Mivel nem ismerik Istent, ráadásul teljesen képtelenek arra, hogy elvessék a Róla alkotott elképzeléseiket, ezért elítéltetnek. Így is mondhatjuk: az újdonsült hívők számára normális, hogy elképzeléseik legyenek Istenről, vagy semmit ne tudjanak Róla, de egy olyan ember számára, aki már sok éve hisz Istenben és sokat megtapasztalt az Ő munkájából, nem lenne normális, ha továbbra is elképzelései lennének, és még kevésbé lenne normális, ha egy ilyen személynek semmilyen ismerete nem lenne Istenről. Azért ítélik el őket, mert ez nem egy normális állapot. Ezek az abnormális emberek mind selejtek; ők azok, akik a legjobban ellenállnak Istennel, és akik a semmiért élvezték Isten kegyelmét. A végén minden ilyen ember ki lesz vetve!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindazon emberek, akik nem ismerik Istent, ellenállnak Istennek)

Tudjátok meg, hogy azért álltok ellen Isten munkájának, vagy azért használjátok a saját elképzeléseiteket a mai munka mérésére, mert nem ismeritek Isten munkájának alapelveit, és elhamarkodottan kezelitek a Szentlélek munkáját. Az Istennel szembeni ellenállásotokat és a Szentlélek munkájának akadályozását az elképzeléseitek és eredendő arroganciátok okozzák. Ez nem azért van, mert Isten munkája rossz, hanem mert természeteteknél fogva túlságosan lázadók vagytok. Miután megtalálták az Istenbe vetett hitüket, egyesek még azt sem tudják biztosan megmondani, honnan származik az ember, mégis nyilvános beszédeket mernek tartani, értékelve a Szentlélek munkájának jó és rossz részeit. Még az apostolokat is kioktatják, akik a Szentlélek új munkáját végzik, megjegyzéseket fűznek hozzájuk, és soron kívül beszélnek; emberi mivoltuk túlságosan alacsonyrendű, és a legcsekélyebb értelem sincs bennük. Vajon nem jön el az a nap, amikor az ilyen embereket visszautasítja a Szentlélek munkája, és a pokol tüze megégeti őket? Nem ismerik Isten munkáját, ehelyett megítélik azt, és még utasítani is próbálják Istent, hogyan munkálkodjon. Hogyan ismerhetik az ilyen oktalan emberek Istent? Az ember a keresés és megtapasztalás folyamata során ismeri meg Istent; az Istenről való tudást nem a Szentlélek megvilágosítása által nyeri el önkényes ítélkezése során. Minél pontosabbá válik az emberek tudása Istenről, annál kevésbé ellenkeznek Vele. Ezzel szemben minél kevesebbet tudnak az emberek Istenről, annál valószínűbb, hogy ellene fordulnak. Az elképzeléseid, a régi természeted és az emberi mivoltod, jellemed és erkölcsi felfogásod az a tőke, amellyel ellenállsz Istennek, és minél romlottabb az erkölcsöd, minél utálatosabbak a tulajdonságaid és minél alacsonyabb rendű az emberi mivoltod, annál inkább Isten ellensége vagy. Azok, akik erős elképzelésekkel rendelkeznek és öntelt beállítottságúak, még inkább ellenségesek a megtestesült Istennel szemben; az ilyen emberek az antikrisztusok. Ha az elképzeléseid nem kerülnek helyreigazításra, akkor mindig Isten ellen valók lesznek; soha nem leszel összeegyeztethető Istennel, és mindig távol leszel tőle.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Megismerni Isten munkájának három szakaszát az Isten megismeréséhez vezető út)

Bárki, aki nem érti meg Isten munkájának célját, az ellenáll Neki, aki pedig megértette Isten munkájának célját, mégsem törekszik arra, hogy megfeleljen Istennek, az még inkább Istennel szembeni ellenállónak tekintendő. Vannak olyanok, akik nagy templomokban olvassák a Bibliát, és egész nap azt szavalják, de közülük egy sem érti Isten munkájának célját. Közülük egyik sem képes megismerni Istent; még kevésbé képes közülük bárki is összhangba kerülni Isten szándékaival. Ők mind értéktelen, hitvány emberek, akik mindannyian magas lóról oktatják ki „Istent”. Olyanok ők, akik Isten zászlaját viszik, mégis szándékosan ellenállnak Neki. Istenbe vetett hitüket tűzik zászlajukra, mégis az ember húsát eszik és vérét isszák. Minden ilyen ember ördög, aki felfalja az ember lelkét, fő démon, aki szándékosan megzavarja azokat, akik a helyes útra próbálnak lépni, és botránykő, ami akadályozza az Istent keresőket. Lehet, hogy „szilárd alkatnak” tűnnek, de honnan tudhatják követőik, hogy ők nem mások, mint antikrisztusok, akik arra vezetik az embereket, hogy ellenálljanak Neki? Honnan tudhatják a követőik, hogy ők eleven ördögök, akik az emberi lelkek felfalásának szentelik magukat? Azok, akik Isten jelenlétében nagyra tartják magukat, a legszánalmasabb emberek, míg azok, akik egyszerűnek tartják magukat, a leginkább megbecsültek. És azok, akik azt hiszik, hogy ismerik Isten munkáját, ráadásul képesek nagy harsánysággal hirdetni másoknak Isten munkáját, még akkor is, ha közvetlenül Őrá tekintenek – ők a legtudatlanabb emberek. Az ilyen emberek nincsenek birtokában Isten bizonyságtételének, arrogánsak és önhittek. Akik azt hiszik, hogy túl keveset tudnak Istenről, annak ellenére, hogy tényleges tapasztalattal és gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek Róla – ők azok, akiket Ő a legjobban szeret. Csak az ilyen emberek vannak valóban birtokában a bizonyságtételnek, és igazán csak ők képesek Isten által tökéletesedni. Akik nem értik Isten szándékait, azok ellenállnak Istennek; akik értik Isten szándékait, de nem gyakorolják az igazságot, azok ellenállnak Istennek; akik eszik és isszák Isten szavait, mégis szembe mennek Isten szavainak lényegével, azok ellenállnak Istennek; akiknek elképzeléseik vannak a megtestesült Istenről, ráadásul hajlanak a lázadásra, azok Isten ellenfelei; akik ítéletet mondanak Isten felett, azok ellenállnak Istennek; és aki nem képes megismerni Istent vagy tanúságot tenni Róla, az ellenáll Istennek. Ezért nógatlak benneteket: ha tényleg hisztek abban, hogy képesek vagytok ezen az úton járni, akkor kövessétek tovább. De ha képtelenek vagytok tartózkodni az Istennek való ellenállástól, akkor jobb, ha elsétáltok, mielőtt túl késő lenne. Ellenkező esetben rendkívül nagy az esélye annak, hogy a dolgok rosszul alakulnak számotokra, mert a természetetek egyszerűen túlságosan romlott. Hűségből vagy alávetettségből, igazságra és igazságosságra szomjazó szívből vagy Isten iránti szeretetből egy fikarcnyival sem rendelkeztek. Azt lehet mondani, hogy a helyzetetek Isten előtt egy romhalmaz. Nem tudjátok betartani azt, amit be kellene tartanotok, és képtelenek vagytok kimondani azt, amit ki kellene mondani. Amit a gyakorlatba kellene ültetnetek, azt nem sikerült megvalósítanotok; és azt a feladatot, amit be kellene töltenetek, képtelenek voltatok betölteni. Nincs meg bennetek az a hűség, lelkiismeret, alávetettség és elszántság, aminek meg kellene lennie. Nem viseltétek el azt a szenvedést, amit el kellene viselnetek, és nincs meg bennetek az a hit, aminek meg kellene lennie. Egész egyszerűen teljes mértékben nélkülöztök minden érdemet: nem szégyellitek magatokat, hogy tovább éltek? Hadd győzzelek meg titeket arról, hogy jobb lenne, ha örök nyugalomra hajtanátok fejeteket, így megkímélnétek Istent attól, hogy miattatok aggódjon és szenvedjen. Hisztek Istenben, mégsem ismeritek az Ő szándékait; eszitek és isszátok Isten szavait, mégis képtelenek vagytok betartani azt, amit Isten megkövetel az embertől. Hisztek Istenben, mégsem ismeritek Őt, és életben maradtok cél nélkül, amelyre törekedhettek, értékek nélkül, értelem nélkül. Emberi lényként éltek, mégis a legcsekélyebb mértékben sincs lelkiismeretetek, tisztességetek vagy hitelességetek – vajon emberi lényeknek nevezhetitek még magatokat? Hisztek Istenben, mégis becsapjátok Őt; sőt mi több, elveszitek Isten pénzét, és felfaljátok a Neki szánt áldozatokat. És végül mégsem mutatjátok a legcsekélyebb tiszteletet sem Isten érzései iránt, vagy a leghalványabb lelkiismeret-furdalást sem tanúsítjátok Iránta. Isten legcsekélyebb elvárásait sem tudjátok teljesíteni. Vajon nevezhetitek még magatokat emberi lénynek? Megeszitek az ételt, amit Isten ad nektek, és belélegzitek az oxigént, amit ad nektek, élvezitek az Ő kegyelmét, de végül a legcsekélyebb tudással sem rendelkeztek Istenről. Éppen ellenkezőleg, semmirekellőkké váltatok, akik ellenállnak Istennek. Nem tesz ez titeket még a kutyánál is alacsonyabb rendű vadállattá? Vajon van az állatok között olyan, amelyik rosszindulatúbb nálatok?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindazon emberek, akik nem ismerik Istent, ellenállnak Istennek)

Ha évek óta hiszel Istenben, mégsem vetetted alá magad Neki soha, és nem fogadod el minden szavát, hanem azt kéred, hogy Isten hódoljon be neked, és a te elképzeléseid szerint cselekedjen, akkor te vagy a leglázadóbb mind közül; álhívő vagy. Hogyan tudnák az ilyen emberek alávetni magukat Isten munkájának és szavainak, amelyek nem felelnek meg az emberi elképzeléseknek? A leglázadóbbak azok, akik szándékosan dacolnak és ellenkeznek Istennel. Ők Isten ellenségei, az antikrisztusok. Mindig ellenséges a hozzáállásuk Isten új munkájához; soha, a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatják arra, hogy alávessél magukat, és soha nem vetették alá magukat vagy alázkodtak meg örömmel. A leginkább felsőrendűnek gondolják magukat mások előtt, és soha senkinek nem vetik alá magukat. Isten előtt a legjobbnak tartják magukat az igehirdetésben, és a legügyesebbnek abban, ahogy másokon dolgoznak. Soha nem dobják el a birtokukban lévő „kincseket”, hanem imádni való családi ereklyeként kezelik őket, hogy prédikáljanak róluk másoknak, és arra használják őket, hogy kioktassák azokat a bolondokat, akik bálványozzák őket. Valóban van bizonyos számú ilyen ember az egyházban. Azt lehet mondani, hogy ők „megfékezhetetlen hősök”, akik nemzedékről nemzedékre Isten házában időznek. Az igehirdetést (doktrínát) legfőbb kötelességüknek tekintik. Évről évre, nemzedékről nemzedékre buzgón teljesítik „szent és sérthetetlen” kötelességüket. Senki sem mer hozzájuk nyúlni; egyetlen ember sem mer nekik nyíltan szemrehányást tenni. „Királlyá” válnak Isten házában, zabolátlanok, ahogyan korról korra zsarnokoskodnak mások felett. A démonok e falkája arra törekszik, hogy összefogjon, és lerombolja művemet; hogyan engedhetem meg, hogy ezek az élő ördögök a szemem láttára létezzenek? Még azok sem tudnak a végsőkig kitartani, akik csak félig vetik alá magukat, hát még ezek a zsarnokok, akiknek a legcsekélyebb alávetettség sincs a szívükben! Isten művét az ember nem könnyen nyeri el. Az emberek még minden erejüket összeszedve is csak egy kis részét tudják elnyerni, ami végül lehetővé teszi számukra, hogy tökéletességre jussanak. Mi a helyzet tehát az arkangyal gyermekeivel, akik Isten művének elpusztítására törekszenek? Vajon nekik nem még kevesebb a reményük arra, hogy Isten elnyerje őket? Az én célom a hódító munka elvégzésével nem pusztán az, hogy a hódítás kedvéért hódítsak, hanem az, hogy felfedjem az igazságot és az igazságtalanságot, hogy bizonyítékot szerezzek az ember megbüntetéséhez, hogy elítéljem a gonoszokat; továbbá azért hódítok, hogy tökéletessé tegyem azokat, akik készséggel alávetik magukat. A végén mindannyian elválnak fajtájuk szerint, és azok lesznek tökéletesítve, akiknek a gondolatait és eszméit az alávetettség tölti ki. Ez az a munka, amelyet végül el kell végezni. Azok, akiknek minden cselekedete lázadó, eközben büntetésben részesülnek, és tűzben fognak égni, örök átok ül majd rajtuk. Amikor eljön ez az idő, a múlt korok „nagy és fékezhetetlen hősei” a leghitványabb és legmegtagadottabb „gyenge és tehetetlen gyávák” lesznek. Csak ez képes szemléltetni Isten igazságának minden aspektusát, és az ember által sérthetetlen természetét, és csak ez képes lecsillapítani a szívemben lévő gyűlöletet. Nem értetek egyet azzal, hogy ez teljesen ésszerű?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Azokat, akik igaz szívvel alávetik magukat Istennek, biztosan megnyeri Isten)

Mindazok, akik hitükben nem az Istennek való alávetettséget keresik, szembefordulnak Vele. Isten azt kéri az emberektől, hogy az igazságot keressék, hogy szomjazzák az Ő szavait, egyék és igyák az Ő szavait, és ültessék át azokat a gyakorlatba, hogy ily módon elérhessék az Istennek való alávetettséget. Ha ezek a valódi szándékaid, Isten biztosan felemel téged, és biztosan kegyes lesz irányodban. Ez kétségtelen és megváltoztathatatlan. Ha a szándékod nem az, hogy alávesd magad Istennek, és más céljaid vannak, akkor mindaz, amit mondasz és teszel – Isten előtti imáid, sőt, minden cselekedeted – ellentétes lesz Istennel. Lehet, hogy halk szavú és nyájas vagy, talán minden cselekedeted és megnyilvánulásod helyesnek látszik, és olyasvalakinek tűnhetsz, aki aláveti magát, de amikor az Istenben való hittel kapcsolatos szándékaid és nézeteid kerülnek elő, minden, amit teszel, Isten ellen való; minden, amit teszel, gonosz. Az olyan emberek, akik engedelmesnek tűnnek, mint a juhok, de a szívük gonosz szándékokat rejteget, valójában báránybőrbe bújt farkasok. Ezek az emberek közvetlenül Istent sértik meg, és Isten egyikőjüket sem fogja megkímélni. A Szentlélek egyenként le fogja leplezni, és mindenkinek megmutatja, hogy mindazokat, akik képmutatók, a Szentlélek minden bizonnyal visszautasítja. Ne aggódj, Isten egytől egyig elszámol velük, és sorra elintézi mindegyiket.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Istenben való hitedben alá kell vetned magad Istennek)

Az embereknek romlott beállítottsága van, és még ha meg is van bennük az elhatározás, hogy alávetik magukat Istennek, az alávetettségük korlátozott; relatív és egyben alkalomszerű, múlandó és feltételes. Nem teljes. Romlott beállítottságukkal a lázadó mivoltuk különösen nagy. Elismerik Istent, de nem képesek alávetni magukat Neki, és hajlandóak hallgatni a szavait, de nem tudják alávetni magukat azoknak. Tudják, hogy Isten jó, és szeretni akarják Őt, de nem tudják. Nem tudnak teljes mértékben Istenre hallgatni, képtelenek hagyni, hogy Ő irányítson mindent, és még mindig megvannak saját választásaik, saját szándékokat és indítékokat dédelgetnek, és megvannak saját terveik, ötleteik és cselekvési módjuk. Az, hogy saját cselekvési módjuk, saját módszereik vannak, azt jelenti, hogy semmiképpen nem tudják alávetni magukat Istennek. Csak saját elgondolásaik szerint tudnak cselekedni, és lázadnak Isten ellen. Ennyire lázadóak az emberek! Az ember természete tehát nem csak egyszerűen romlott beállítottságokból áll, mint a felszínes önhittség, elbizakodottság és büszkeség, vagy alkalomszerű hazugságok és csalárdság Isten felé; hanem az ember lényege már a Sátán lényegévé vált. Hogyan árulta el Istent az arkangyal annak idején? És mi a helyzet az emberekkel manapság? Őszintén, akár el tudjátok fogadni, akár nem, az emberek manapság nem csupán teljesen elárulják Istent, ahogyan a Sátán tette, hanem szívükben, gondolkodásukban és ideológiáikban nyíltan ellenségesek is Istennel szemben. Ez a Sátán műve, hogy ördögökké rontja az emberiséget; az emberek valóban a Sátán ivadékaivá váltak. Talán azt fogjátok mondani: „Mi nem vagyunk ellenségesek Istennel szemben. Hallgatunk arra, amit Isten mond.” Ez felszínes; úgy tűnik, mintha hallgatnál Istenre, bármit is mond. Valójában, amikor formálisan közösséget vállalok és beszélek, a legtöbb embernek nincsenek elképzelései, jó magaviseletű és engedelmes, ám amikor normális emberi mivoltban teszek dolgokat, vagy normális emberi mivoltban élek és cselekszem, akkor elképzeléseik támadnak. Annak ellenére, hogy szeretnének helyet csinálni Nekem a szívükben, nem tudnak befogadni Engem, és bárhogy is közlöm az igazságot, nem képesek elengedni az elképzeléseiket. Ez azt mutatja, hogy az ember csak viszonylagosan tudja alávetni magát Istennek, nem teljesen. Tudod, hogy Ő Isten, és azt is tudod, hogy a megtestesült Istennek normális emberi mivolttal kell rendelkeznie, akkor miért nem tudod teljesen alávetni magadat Istennek? A testté lett Isten Krisztus, az ember Fia; Ő mind isteni mivolttal, mind normális emberi mivolttal rendelkezik. Kívülről normális emberi mivolta van, ám az Ő isteni mivolta ebben a normális emberi mivoltban él és munkálkodik. Most Isten testté lett Krisztusként, birtokolva mind az isteni, mind az emberi mivoltot. Néhány ember mégis csupán néhány isteni szavának és munkájának tudja alávetni magát, csak az isteni szavait és mély nyelvezetét tekinti Isten szavainak, ugyanakkor figyelmen kívül hagyja a normális emberi mivoltból származó néhány szavát és munkáját. Egyeseknek még olyan elgondolások és elképzelések is vannak a szívében, hogy azt hiszik, csakis az Ő isteni nyelvezete az Isten szava, emberi nyelvezete pedig nem az. Vajon az ilyen emberek el tudják fogadni az összes igazságot, amelyet Isten kimond? Isten meg tudja őket tisztítani és tökéletessé tenni? Nem, mivel az ilyen emberek abszurd módon értenek és nem képesek hozzájutni az igazsághoz. Röviden, az ember belső világa rendkívül összetett, ezek a lázadó dolgok pedig különösen bonyolultak – ezt nem szükséges kifejteni.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Miután az emberek arrogánssá váltak természetükben és lényegükben, gyakran megtehetik, hogy lázadnak Isten ellen és ellenállnak Istennek, nem veszik figyelembe a szavait, elképzeléseket gyártanak Róla, olyan dolgokat tesznek, amelyek elárulják Őt, és olyan dolgokat, amelyekkel önmagukat magasztalják és önmaguk mellett tesznek bizonyságot. Azt mondod, hogy nem vagy arrogáns, de tegyük fel, hogy kaptál egy gyülekezetet, és megengedték, hogy vezesd azt; tegyük fel, hogy Én nem metszettelek, és Isten családjában senki sem kritizált vagy segített téged: miután egy ideig vezetted, az embereket a lábad elé terelnéd, és arra késztetnéd, hogy engedelmeskedjenek neked, sőt, odáig mennél, hogy csodáljanak és tiszteljenek téged. És miért tennéd ezt? A természeted határozná meg; nem lenne más, mint természetes kinyilatkoztatás. Nincs szükséged arra, hogy ezt másoktól tanuld, és arra sincs szükség, hogy ők ezt megtanítsák neked. Nincs szükséged arra, hogy mások erre utasítsanak vagy kényszerítsenek; ez a fajta helyzet természetesen jön létre. Minden, amit teszel, arról szól, hogy arra késztesse az embereket, hogy felmagasztaljanak, dicsérjenek, imádjanak, engedelmeskedjenek neked, és mindenben rád hallgassanak. Ha megengedik neked, hogy vezető legyél, az természetesen idézi elő ezt a helyzetet, és ezen nem lehet változtatni. És hogyan jön létre ez a helyzet? Ezt az ember arrogáns természete határozza meg. Az arrogancia megnyilvánulása az Isten elleni lázadás és ellenállás. Amikor az emberek arrogánsak, önhittek és önelégültek, akkor létre fogják hozni saját független birodalmukat, és oly módon fognak cselekedni, ahogy csak akarnak. Másokat is a saját kezükbe vesznek és az ölelésükbe vonnak majd. Az, hogy az emberek képesek ilyen arrogáns tettekre, csak azt bizonyítja, hogy arrogáns természetük lényege a Sátáné, az arkangyalé. Amikor az arroganciájuk és önhittségük elér egy bizonyos szintet, többé nem marad majd hely Isten számára a szívükben, és félre fogják tenni Istent. Ezután Istenek akarnak lenni, késztetni az embereket, hogy engedelmeskedjenek nekik, és ők lesznek az arkangyal. Ha ilyen sátáni arrogáns természeted van, nem lesz helye Istennek a szívedben. Még ha hiszel is Istenben, Isten többé nem fog téged elismerni, gonosz embernek fog tekinteni, és ki fog iktatni.

Újra és újra hirdettük az evangéliumot sok vezetőnek vallásos körökben, de bárhogyan is beszélgetünk velük az igazságról, nem fogadják el azt. Miért van ez? Azért, mert arroganciájuk a vérükké vált, és Istennek nincs helye többé a szívükben. Néhányan talán azt mondják: „A vallásos világ bizonyos pásztorainak vezetése alatt álló emberekben valóban nagy a lendület; mintha maguk között tudnák Istent.” Ha lelkesedés van, azt úgy veszed, mintha lendület lenne? Hangozzanak bármilyen fennköltnek ezeknek a pásztoroknak az elméletei, vajon ismerik ők Istent? Ha mélyen legbelül valóban félnék Istent, arra késztetnék az embereket, hogy kövessék és magasztalják őket? Képesek lennének-e irányítani másokat? Mernének-e akadályozni másokat az igazság keresésében és az igaz út vizsgálatában? Ha úgy hiszik, hogy Isten juhai valójában az övék, és hogy mindannyiuknak rájuk kellene hallgatnia, akkor nem arról van-e szó, hogy Istennek tekintik magukat? Az ilyen emberek még a farizeusoknál is rosszabbak. Nem valódi antikrisztusok-e ők? Az arroganciájuk tehát végzetes, és áruló dolgokra késztetheti őket. Közöttetek nem történnek ilyesmik? Képesek vagytok így behálózni az embereket? Megtehetnétek, csakhogy neked nem adatott meg a lehetőség, és téged szakadatlanul metszenek, így hát nem mernéd. Olyanok is vannak, akik köntörfalazva magasztalják magukat, de nagyon ügyesen beszélnek, így a hétköznapi emberek nem ismerik fel. Egyesek olyan arrogánsak, hogy így szólnak: „Elfogadhatatlan, hogy valaki más vezesse ezt a gyülekezetet! Istennek rajtam keresztül kell eljutnia ide, és csak azután tud prédikálni nektek, miután ismertettem Vele ennek a gyülekezetnek a helyzetét. Rajtam kívül senki más nem jöhet ide, és nem öntözhet titeket.” Milyen szándékkal mondják ezt? Milyen beállítottságot tár ez fel? Ez arrogancia. Amikor az emberek így cselekednek, magatartásuk ellenálló és lázadó Istennel szemben. Tehát az emberek arrogáns természete határozza meg, hogy felmagasztalják magukat, lázadnak Isten ellen és elárulják Őt, behálóznak másokat, tönkretesznek másokat és tönkreteszik magukat. Ha bűnbánat nélkül halnak meg, végül kiiktatják őket. Nem veszélyes-e az ember számára, ha arrogáns beállítottságú? Ha arrogáns a beállítottsága, de képes elfogadni az igazságot, akkor még mindig van hely a megmentésére. Az igazi üdvösség eléréséhez át kell mennie az ítéleten és a fenyítésen, és le kell vetnie romlott beállítottságát.

Némelyek folyton ezt kérdezik: „Miért használ Isten ítéletet és fenyítést, hogy megmentse az embereket az utolsó napokban? Miért olyan súlyosak az ítélet szavai?” Van egy mondás, amit talán ismertek: „Isten munkája egyénenként változik; rugalmas, és Ő nem ragaszkodik előírásokhoz.” Az utolsó napok ítélő és fenyítő munkája elsősorban az emberek arrogáns természetére irányul. Az arrogancia sok dolgot, sok romlott beállítottságot foglal magában; az ítélet és a fenyítés közvetlenül erre a szóra, az „arroganciára” céloz, hogy teljességgel megszüntesse az emberek arrogáns beállítottságát. Végül az emberek nem lázadnak majd Isten ellen és nem állnak ellen Neki, így nem fognak arra törekedni, hogy felállítsák a saját független királyságukat, és nem fogják felmagasztalni magukat, sem bizonyságot tenni magukról, nem fognak gyalázatosan cselekedni, sem túlzó követeléseket nem támasztanak Istennel szemben – így le fogják vetni arrogáns beállítottságukat.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az arrogáns természet az ember Istennel szembeni ellenállásának gyökere)

Bár látszólag hiszel Istenben, és megteszed a kötelességed, a benned levő világi és sátáni gondolatok, nézetek, az emberekkel való bánásmódok és romlott beállítottság soha nem tisztult ki, és te még mindig tele vagy sátáni dolgokkal. Még mindig ezek szerint élsz, ezért alacsony még az érettséged. Még mindig veszélyes szakaszban vagy; még nem vagy biztonságban. Amíg sátáni beállítottságú vagy, továbbra is ellenállsz Istennek és elárulod Őt. A probléma megoldásához először meg kell értened, hogy melyek a gonosz és a Sátántól való dolgok, hogyan ártalmasak, miért teszi Sátán ezeket a dolgokat, milyen mérgezést szenvednek el az emberek, amikor elfogadják ezeket, és mivé válnak ezek az emberek, valamint azt, hogy mit kér Isten, milyenek legyenek az emberek, milyen dolgok tartoznak a normális emberi mivolthoz, melyek a pozitív dolgok, és melyek a negatív dolgok. Csak akkor lesz utad, ha van ítélőképességed, és képes vagy tisztán látni ezeket a dolgokat. Sőt, a pozitív oldalon, proaktívan kell teljesítened kötelességeidet, miközben az őszinteségedet és a hűségedet is felajánlod. Ne légy minden hájjal megkent és ne lazsálj, ne a nem hívők szemszögéből vagy a Sátán filozófiáival közelítsd meg kötelességedet vagy azt, amit Isten rád bízott. Többet kell enned és innod Isten szavaiból, igyekezned kell megérteni az igazság minden aspektusát, és világosan meg kell értened a kötelességteljesítés jelentőségét, majd a kötelességed megtétele közben gyakorolnod kell az igazság minden aspektusát és be kell lépned az igazság minden aspektusába, és fokozatosan meg kell ismerned Istent, az Ő munkáját és az Ő természetét. Ily módon, anélkül, hogy tudnád, megváltozik a belső állapotod, több pozitív és aktív dolog lesz benned, és kevesebb lesz a negatív és passzív dolog, és erősebb lesz az ítélőképességed, mint korábban. Ha ilyen mértékben nő az érettséged, akkor lesz ítélőképességed mindenféle ember, esemény és dolog tekintetében ezen a világon, és képes leszel rálátni a problémák lényegére. Ha látnál egy nem hívők által készített filmet, képes lennél érzékelni, hogy milyen mérgektől szenvedhetnek az emberek, miután megnézték, valamint azt, hogy mit akar a Sátán ezekkel az eszközökkel és irányzatokkal elültetni és beültetni az emberekbe, és mit akar erodálni az emberekben. Fokozatosan képes leszel rálátni ezekre a dolgokra. Nem leszel megmérgezve a film megnézése után, és lesz rá ítélőképességed – ekkor lesz igazán érettséged.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istenben való hitnek azzal kell kezdődnie, hogy átlátunk a világ gonosz irányzatain)

Sokan mindig is így követtek és így hittek; jól viselkedtek azon idő alatt, amíg Istent követték, de ez nem határozza meg azt, hogy mi fog történni a jövőben. Ez azért van, mert soha nem vagy tudatában az ember Achilles-sarkának, vagy azoknak a dolgoknak, amelyek az ember természetében rejlenek, és amelyek szembe tudnak szegülni Istennel, és mindaddig nem ismered fel azokat, amíg katasztrófába nem sodornak téged. Mivel az Istennel szembeszegülő természeted problémája megoldatlanul marad, ez katasztrófának tesz ki téged, és lehetséges, hogy amikor az utazásod véget ér, és Isten munkája befejeződik, azt fogod tenni, ami a leginkább szembeszegül Istennel, és azt mondod, ami istenkáromló, és így el leszel ítélve és ki leszel rekesztve. Péter az utolsó pillanatban, a legveszélyesebb időben megpróbált elmenekülni. Akkoriban nem értette meg Isten szándékát, és azt tervezte, hogy túléli, és végzi a gyülekezetek munkáját. Később Jézus megjelent neki, és azt mondta: „Szeretnéd, ha még egyszer keresztre feszítenének érted?” Péter ekkor megértette Isten szándékát, és azonnal alávetette magát. Tegyük fel, hogy abban a pillanatban megvoltak a saját követelései, és azt mondta: „Nem akarok most meghalni, félek a fájdalomtól. Nem értünk feszítettek keresztre Téged? Miért kéred, hogy keresztre feszítsenek engem? Megmenekülhetek-e a keresztre feszítéstől?” Ha ilyen követeléseket támasztott volna, akkor hiábavaló lett volna az az út, amelyen járt. Péter azonban mindig is olyan ember volt, aki alávetette magát Istennek, és kereste az Ő szándékát, végül pedig megértette Isten szándékát, és teljesen alávetette magát. Ha Péter nem kereste volna Isten szándékát, és a saját gondolkodása szerint cselekedett volna, akkor rossz útra tért volna. Az embereknek nincs meg az a képességük, hogy közvetlenül megértsék Isten szándékait, de ha nem vetik alá magukat, miután megértették az igazságot, akkor elárulják Istent.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az emberek túl sokat követelnek Istentől)

Az emberek nem tudják megváltoztatni saját beállítottságukat; keresztül kell menniük az ítéleten és a fenyítésen, és a szenvedésen és Isten szavainak finomításán, vagy a fegyelmezésen és a metszésen az Ő szavai által. Csak ezután érhetik el az Istennek való alávetettséget és hűséget, és azt, hogy soha többé ne legyenek hanyagok Irányában. Az emberek beállítottságának változása Isten szavainak finomítása alatt történik. Csak az Ő szavainak leleplezése, ítélete, fegyelmezése és megmetszése révén nem mernek többé elhamarkodottan cselekedni, hanem ehelyett állhatatosak és higgadtak lesznek. A legfontosabb pont, hogy képesek alávetni magukat Isten aktuális szavainak és az Ő munkájának, akkor is, ha az nem áll összhangban az emberi elképzelésekkel; képesek félretenni ezeket az elképzeléseket, és készségesen alávetni magukat.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az emberek, akiknek a beállítottsága megváltozott, azok, akik beléptek Isten szavainak valóságába)

Az embert az ige általi ítélet és fenyítés révén nyeri meg Isten, továbbá az ige általi finomítás, megítélés és feltárás által tárul fel teljesen az ember szívében lévő összes tisztátalanság, elképzelés, indíték és személyes reménység. [...] Amikor például az emberek rájöttek, hogy Móáb leszármazottai, panaszos szavakkal álltak elő, felhagytak az élet hajszolásával, és teljesen negatívvá váltak. Vajon nem azt mutatja ez, hogy az emberiség még mindig képtelen teljesen alávetni magát Isten uralmának? Nem éppen ez az ő romlott sátáni hajlamuk? Amikor nem voltál fenyítésnek kitéve, a kezedet mindenki másnál, még Jézusnál is magasabbra emelted. És hangosan kiáltottad: „Légy Isten szeretett fia! Légy Isten bizalmasa! Inkább meghalunk, minthogy meghajoljunk a Sátán előtt! Lázadj fel a vén Sátán ellen! Lázadj fel a nagy vörös sárkány ellen! A nagy vörös sárkány szánalmasan veszítse el a hatalmát! Isten tegyen minket teljessé!” A kiáltásod hangosabb volt minden másnál. De aztán eljött a fenyítés ideje, és ismét kiderült az emberiség romlott beállítottsága. Ekkor elhallgattak kiáltásaik, és elhatározásuk kudarcot vallott. Ez az ember romlottsága; mélyebbre hatol, mint a bűn, ez olyasmi, amit a Sátán ültetett el, és mélyen gyökerezik az emberben. Az embernek nem könnyű tudatára ébrednie bűneinek; nem áll módjában felismerni saját mélyen gyökerező természetét, és az ige ítéletére kell támaszkodnia ahhoz, hogy ezt az eredményt elérje. Csak így változhat meg az ember ettől kezdve fokozatosan.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (4.))

Az ember beállítottságának megváltoztatása lényegének megismerésével kezdődik, valamint gondolkodásának, természetének és mentális szemléletének változásaival – alapvető változások révén. Csak így lehet valódi változásokat elérni az ember beállítottságában. Az emberben kialakuló romlott beállítottság gyökere a Sátán általi félrevezetés, megrontás és mérgezés. Az embert a Sátán megbéklyózta és irányítja, és az ember hallatlan ártalmat szenved el, amelyet a Sátán okozott a gondolkodásában, erkölcsében, éleslátásában és értelmében. Az ember éppen azért száll szembe Istennel, és azért képtelen elfogadni az igazságot, mert az alapvető dolgait a Sátán megrontotta, és azok teljesen eltérnek attól, ahogyan Isten eredetileg megteremtette őket. Ezért az ember beállítottságában bekövetkező változásoknak a gondolkodásában, éleslátásában és értelmében bekövetkező változásokkal kell kezdődniük, amelyek átalakítják az Istenről és az igazságról való tudását.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

Ha a beállítottságod megváltoztatására akarsz törekedni, ismerned kell a természetedet. „A párduc nem rejtheti el foltjait.” Ne feltételezzük, hogy a természet megváltoztatható. Ha valakinek a természete túl rossz, akkor soha nem fog megváltozni, és Isten nem fogja megmenteni őt. Mire is vonatkozik a beállítottság átalakulása? Arra, amikor az igazságot szerető ember elfogadja Isten szavainak ítéletét és fenyítését, és mindenféle szenvedésen és finomításon megy keresztül, miközben megtapasztalja Isten munkáját, és megtisztul a benne lévő sátáni mérgektől, teljesen leveti romlott beállítottságait, és alá tudja vetni magát Isten szavainak, valamint az Ő minden vezénylésének és intézkedésének, és soha nem lázad Ellene, és nem áll ellen Neki. Ez a beállítottság átalakulása. Ha valakinek a természete nagyon rossz, és ha gonosz ember, akkor Isten nem fogja megmenteni, és a Szentlélek nem fog benne munkálkodni. Másképpen fogalmazva, ez olyan, mint amikor az orvos gyógyít egy beteget. Ha valakinek egy gyulladása van, azt lehet kezelni, de akinél rákos betegség alakul ki, azt nem lehet megmenteni. A beállítottság átalakulása azt jelenti, hogy az ember, mivel szereti és el tudja fogadni az igazságot, végre megismeri Isten ellen lázadó és Istennel szembeszegülő természetét. Megérti, hogy az emberek túl mélyen meg lettek rontva megérti az emberiség abszurditását és csalárdságát, az emberiség elszegényedett és szánalmas állapotát, és végül megérti az emberiség természetlényegét. Mindezek ismeretében képessé válik arra, hogy teljesen megtagadja önmagát és fellázadjon önmaga ellen, Isten szava szerint éljen, és mindenben az igazságot gyakorolja. Ez olyasvalaki, aki ismeri Istent, és akinek a beállítottsága átalakult.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?)

Amikor felfeded a romlott beállítottságodat, amikor Istennel dacoló gondolataid és ötleteid vannak, amikor Istennel vitatkozó állapotaid és szempontjaid vannak, amikor olyan állapotaid vannak, amelyekben félreérted Istent, avagy ellenállsz Neki és szembeszegülsz Vele, akkor Isten meg fog dorgálni, meg fog ítélni, és meg fog fenyíteni, és időnként még meg is fegyelmez és meg is büntet téged. Mi a célja a fegyelmezésednek és a megdorgálásodnak? (Az, hogy bűnbánatot tartsunk és megváltozzunk.) Igen, azt célozza, hogy bűnbánatot tarts. A fegyelmezéseddel és a megdorgálásoddal azt éri el, hogy lehetővé teszi számodra, hogy megfordulj. Megérteti veled, hogy a gondolataid az emberek elképzelései, hogy ezek helytelenek, hogy a motivációidat a Sátán szülte, hogy emberi akaratból erednek, nincsenek összhangban az igazsággal, összeegyeztethetetlenek Istennel, nem tudnak eleget tenni Isten szándékainak, undorítóak és gyűlöletesek Isten számára, kiváltják az Ő haragját, sőt, még az Ő haragját is felébresztik. Ennek felismerése után meg kell változtatnod a motivációidat és a hozzáállásodat. És hogyan kerül sor ezek megváltoztatására? Először is alá kell vetned magad annak, ahogyan Isten bánik veled, és alá kell vetned magad az Ő által neked kiszabott környezeteknek és embereknek, eseményeknek és dolgoknak. Ne keress hibát, ne hozz objektív kifogásokat, és ne bújj ki a felelősségeid alól. Másodszor pedig keresd az igazságot, amelyet gyakorolniuk kell az embereknek, és amelybe be kell lépniük, amikor Isten megteszi azt, amit tesz. Isten ezen dolgok megértésére kér téged. Azt akarja, hogy ismerd fel a romlott beállítottságaidat és a sátáni lényegedet, hogy képes legyél alávetni magad az Őáltala számodra elrendezett környezeteknek, és végső soron képes legyél az Ő szándékai szerint és az Ő rád vonatkozó követelményei szerint gyakorolni. Akkor majd átmentél a próbán. Ha már nem szegülsz szembe és nem állsz ellen Istennek, akkor nem fogsz többé vitatkozni Istennel, és képes leszel az alávetettségre. Amikor Isten azt mondja, hogy „távozz tőlem, Sátán”, te azt feleled: „Ha Isten azt mondja, hogy a Sátán vagyok, akkor a Sátán vagyok. Bár nem értem, mit tettem rosszul, vagy miért mondja Isten, hogy a Sátán vagyok, elrendeli, hogy távozzak Tőle, így hát nem fogok habozni. Isten vágyait kell keresnem.” Amikor Isten azt mondja, hogy sátáni a tetteid természete, akkor azt mondod: „Elismerem, amit csak Isten mond, és mindent elfogadok.” Milyen hozzáállás ez? Ez az alávetettség. Vajon alávetettség az, amikor azt képes vagy vonakodva elfogadni, hogy Isten azt mondja, hogy ördög és Sátán vagy, azt viszont nem tudod elfogadni – és képtelen vagy alávetni magad –, amikor azt mondja, hogy vadállat vagy? Az alávetettség teljes alkalmazkodást és elfogadást jelent, nem pedig vitatkozást vagy feltételek kitűzését. Azt jelenti, hogy nem elemzed az ok-okozatot, nem számítanak az objektív okok, és csupán az elfogadással foglalkozol. Amikor az emberek ilyen alávetettségre tettek szert, közel vannak a hamisítatlan Istenbe vetett hithez. Minél többet cselekszik Isten és minél több mindent tapasztalsz meg, annál valóságosabbá válik számodra Isten mindenek feletti szuverenitása, annál jobban fogsz bízni Istenben, és annál inkább úgy érzed majd, hogy „minden jó, amit Isten tesz, semmi nem rossz benne. Nem finnyáskodhatok, hanem alá kell vetnem magam. Az én feladatom, kötelezettségem, kötelességem az, hogy alávessem magam. Ez a teendőm teremtett lényként. Ha még Istennek sem tudom alávetni magam, akkor ki vagyok? Akkor vadállat vagyok, ördög vagyok!” Vajon nem azt mutatja ez, hogy most már hamisítatlan hited van? Ha már eljutottál erre a pontra, nem lesz rajtad szennyfolt, és Isten könnyen fel fog tudni használni téged, valamint számodra is könnyű lesz, hogy alávesd magad Isten vezénylésének. Isten jóváhagyásával rendelkezve képes leszel elnyerni az Ő áldásait.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak igaz alávetettséggel lehet valakinek valódi bizalma)

Bár nem könnyű megváltoztatni az emberek természetét, de ha képesek észrevenni és átlátni a bennük megnyilvánuló romlott beállítottságokat, és ha képesek keresni az igazságot, hogy megoldják azokat, akkor fokozatosan megváltoztathatják beállítottságukat. Amint az ember változást ér el az életfelfogásában, egyre kevesebb dolog lesz benne, ami ellenáll Istennek. Az emberi természet boncolgatásának az a célja, hogy változást idézzen elő a beállítottságaiban. Ti nem fogtátok fel ezt a célt, és azt gondoljátok, hogy pusztán a természetetek elemzésével és megértésével alá tudjátok vetni magatokat Istennek és helyreállíthatjátok az értelmeteket. Ti csak vakon alkalmazzátok az előírásokat! Miért van az, hogy Én nem csak egyszerűen az emberek arroganciáját és önelégültségét leplezem le? Miért kell boncolgatnom a romlott természetüket is? Ha csak az önelégültségüket és arroganciájukat leplezem le, az nem oldja meg a problémát. De ha a természetüket elemzem, azok az aspektusok, amelyeket ez lefed, nagyon széles körűek, és minden romlott beállítottságot magukba foglalnak. Többet, mint csupán az önelégültség, önhittség és arrogancia szűk területe. A természet ennél sokkal többet foglal magába. Jó lenne tehát, ha az emberek fel tudnák ismerni, hogy mennyi romlott beállítottságot fednek fel az Istennel szemben támasztott különféle követeléseikben, vagyis túlzott vágyaikban. Amint az emberek megértik saját természetlényegüket, képesek lesznek gyűlölni és megtagadni önmagukat; könnyen megoldják majd romlott beállítottságaikat, és lesz számukra út. Máskülönben soha nem fogjátok feltárni a kiváltó okot, és csak azt mondjátok majd, hogy ez önelégültség, arrogancia vagy büszkeség, vagy hogy egyáltalán nem vagytok hűségesek. Vajon megoldja a problémátokat, ha csak az ilyen felszínes dolgokról beszélgettek? Szükséges-e az ember természetéről beszélni? A kezdetekkor milyen volt Ádám és Éva természete? Nem volt bennük szándékos ellenállás, nyílt árulás még kevésbé. Nem tudták, mit jelent Istennek ellenállni, még kevésbé azt, hogy mit jelent alávetni magukat Neki. Bármit is terjesztett a Sátán, ők befogadták a szívükbe. Manapság a Sátán olyan mértékben megrontotta az emberiséget, hogy az emberek képesek lázadni Isten ellen és mindenben ellenállni Neki, és mindenféle módot ki tudnak találni, hogy szembeszegüljenek Vele. Nyilvánvaló, hogy az ember természete ugyanaz, mint a Sátáné. Miért mondom azt, hogy az ember természete a Sátán természete? A Sátán az, aki ellenáll Istennek, és mivel az emberek sátáni természetűek, ők a Sátántól valók. Bár lehet, hogy az emberek nem tesznek szándékosan olyan dolgokat, amelyekkel ellenállnak Istennek, sátáni természetük miatt minden gondolatuk ellenáll Istennek. Még ha nem is tesznek semmit, akkor is ellenállnak Istennek, mert az ember belső lényege olyanná vált, ami ellenáll Istennek. A jelenlegi ember tehát különbözik az újonnan teremtett embertől. Korábban nem volt az emberekben ellenállás vagy árulás, tele voltak élettel, és semmilyen sátáni természet nem irányította őket. Ha az emberekben nincs sátáni természetű uralom vagy zavar, akkor bármit is tesznek, az nem tekinthető Istennek való ellenállásnak.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az emberek túl sokat követelnek Istentől)

Ha az emberek önismerete túl sekélyes, akkor lehetetlennek találják a problémák megoldását, és az életfelfogásuk egyszerűen nem fog megváltozni. Szükséges önmagunk mélyebb szintű megismerése, ami saját természetünk megismerését jelenti: hogy milyen elemek tartoznak ebbe a természetbe, hogyan keletkeztek ezek a dolgok, és honnan származnak. Továbbá valóban képes vagy gyűlölni ezeket a dolgokat? Láttad a saját csúnya lelkedet és elvetemült természetedet? Ha valóban képes vagy látni az igazságot magadról, akkor gyűlölni fogod magadat. Ha meggyűlölöd önmagad, majd pedig gyakorlod Isten szavát, akkor képes leszel fellázadni a hús-vér test ellen, és lesz erőd az igazság megvalósításához anélkül, hogy azt fárasztónak hinnéd. Miért követik sokan a testi preferenciáikat? Mivel elég jónak tartják magukat, úgy érzik, hogy cselekedeteik helyesek és indokoltak, hogy nincsenek hibáik, sőt, hogy teljesen igazuk van, ezért képesek azzal a feltevéssel cselekedni, hogy az igazság az ő oldalukon áll. Amikor az ember felismeri, hogy mi az igazi természete – milyen csúnya, milyen megvetendő és milyen szánalmas –, akkor már nem túlságosan büszke magára, nem olyan vadul arrogáns, és nem olyan elégedett önmagával, mint korábban. Az ilyen ember úgy érzi: „Komolyan és két lábbal a földön kell gyakorolnom Isten szavának egy részét. Ha nem teszem, akkor nem fogok megfelelni az emberi lét mércéjének, és szégyenkezni fogok Isten jelenlétében.” Az ember ekkor látja magát igazán csekélynek, igazán jelentéktelennek. Ekkor az ember számára könnyűvé válik az igazság megvalósítása, és úgy tűnik majd, hogy valamelyest olyan lesz, amilyennek egy embernek lennie kell. Az emberek csak akkor képesek fellázadni a hús-vér test ellen, ha valóban gyűlölik magukat. Ha nem gyűlölik magukat, akkor képtelenek lesznek fellázadni a hús-vér test ellen. Igazán gyűlölni önmagunkat nem egyszerű dolog. Több dolgot kell megtalálni magunkban: először is ismerni kell saját természetünket, másodszor pedig szegénynek és szánalmasnak, rendkívül kicsinek és jelentéktelennek kell látni magunkat, továbbá látni kell saját szánalmas és piszkos lelkünket. Amikor az ember teljes mértékben meglátja, hogy mi is ő valójában, és eléri ezt a kimenetelt, akkor valóban ismeretre tesz szert önmagáról, és kimondhatjuk, hogy teljes mértékben megismerte önmagát. Csak ekkor tudja az ember igazán gyűlölni önmagát, egészen odáig menve, hogy megátkozza önmagát, és csak ekkor érzi valóban úgy, hogy a Sátán mélységesen megrontotta, annyira, hogy már nem is hasonlít emberi lényre. Aztán egy napon, amikor a halál fenyegetése megjelenik, az ilyen ember azt fogja gondolni: „Ez Isten igazságos büntetése. Isten valóban igazságos, tényleg meg kellene halnom!” Ezen a ponton nem fog panaszt tenni, még kevésbé fogja hibáztatni Istent, egyszerűen csak úgy érzi majd, hogy ő olyan szegény és szánalmas, olyan mocskos és romlott, hogy Istennek ki kell őt rekesztenie és el kell pusztítania, és egy olyan lélek, mint az övé, nem alkalmas arra, hogy a földön éljen. Ezért ez az ember nem fog panaszt emelni Isten ellen vagy ellenállni Neki, még kevésbé elárulni Őt.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Buzdítalak titeket, hogy értsétek meg jobban az adminisztratív rendeletek tartalmát, és törekedjetek arra, hogy Isten természetét megismerjétek. Ha nem így tesztek, nehezetekre esik majd csukva tartani a szátokat, a nyelvetek túlságosan szabadon fogja ontani a hencegő szavakat, és akaratlanul is meg fogjátok sérteni Isten természetét és a sötétségbe zuhantok, elveszítve a Szentlélek jelenlétét és a világosságot. Mivel cselekedeteitekben elvtelenek vagytok, mivel olyan dolgokat teszel és mondasz, amiket nem szabadna, méltó büntetésben lesz részed. Tudnod kell, hogy habár a te szavaid és tetteid tisztességtelenek, Isten mindkettőt illetően szigorú elveket követ. Azért részesülsz megtorlásban, mert Istent sértetted meg, nem pedig egy embert. Ha életed során sokszor megsérted Isten természetét, nem kerülheted el, hogy a pokol gyermekévé válj. Az embereknek talán úgy tűnhet, hogy csak néhány olyan dolgot követtél el, amelyek ellentmondanak az igazságnak, és semmi többet. Ám tisztában vagy-e azzal, hogy Isten szemében te már olyan embernek számítasz, aki számára nincs többé bűnért való áldozat? Mivel nem egyszer megsértetted Isten adminisztratív rendeleteit, és ami még rosszabb, a megbánás jelét sem mutattad, nincs más kiút, mint az, hogy a pokolba merülj, ahol Isten az embert bünteti. Van pár olyan ember, aki Isten követése során elkövetett néhány dolgot, amelyek megsértették az alapelveket, de ők, miután megmetszették őket és útmutatást kaptak, fokozatosan felfedezték saját romlottságukat, majd rátértek a valóság helyes útjára, és a mai napig jó alapokon állnak. Az ilyen emberek azok, akik végül megmaradnak. Mindazonáltal, Én a becsületeseket keresem; ha becsületes ember vagy, és olyasvalaki, aki alapelvek szerint cselekszik, akkor Isten bizalmas barátja lehetsz. Ha tetteidben nem sérted meg Isten természetét, és Isten szándékait keresed, és van Istent félő szíved, akkor hited az elvárásoknak megfelelő. Aki nem féli Istent, és szíve nem remeg a rémülettől, az nagy valószínűséggel meg fogja szegni Isten adminisztratív rendeleteit. Sokan szenvedélyük erejével szolgálják Istent, de nem értik Isten adminisztratív rendeleteit, az Ő szavai horderejét illetően pedig még annyi sejtelmük sincs. Így – jó szándékaikkal – gyakran olyan dolgokat tesznek végül, amelyek megzavarják Isten irányítását. Súlyos esetekben ezek az emberek ki lesznek űzve Isten házából, megfosztva minden további esélytől, hogy kövessék Őt, és a pokolba vettetnek, ahol véget ér minden kapcsolatuk Isten házával. Ezek az emberek Isten házának munkáját a tudatlan jó szándékuk erejével végzik, és végül haragra ingerlik Isten természetét. Az emberek Isten házába hozzák a tisztviselők és urak szolgálása során bevett módszereiket, és megpróbálják azokat bevetni, hiún úgy vélve, hogy itt könnyedén alkalmazhatók. Nem tudják elképzelni, hogy Isten természete nem olyan, mint egy bárányé, hanem mint egy oroszláné. Így akik először kerülnek kapcsolatba Istennel, képtelenek kommunikálni Vele, hiszen Isten szíve nem olyan, mint az emberé. Csak miután sok igazságot megértettél, juthatsz el Isten folyamatos megismerésére. Ez a tudás nem szavakból és doktrínákból áll, hanem kincsként használhatod, amely által szoros bizalmi kapcsolatba kerülsz Istennel, és ami bizonyítja, hogy Ő örömét leli benned. Ha nincs meg benned az ismeret valósága és nem vagy felvértezve az igazsággal, akkor szenvedélyes szolgálatod csak Isten utálatát és undorát hozhatja rád.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Három intelem)

Kapcsolódó himnuszok

Akik nem ismerik Istent, szembeszállnak Istennel