Hogyan kell törekedni az igazságra? (12.)

Legutóbb milyen témáról beszélgettünk? Három aspektus – a veleszületett állapotok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok – egyes konkrét megnyilvánulásairól beszélgettünk. Megtárgyaltuk ezeket a konkrét megnyilvánulásokat, és ily módon felismertük, hogy a három aspektus közül melyikhez tartoznak. Ha látjátok ezeket az általunk tárgyalt megnyilvánulásokat a mindennapi életben, alapvetően tudjátok jellemezni és osztályozni őket – hogy a veleszületett állapotokhoz, az emberi mivolthoz vagy a romlott beállítottságokhoz tartoznak-e. Ami azokat a megnyilvánulásokat illeti, amelyekről nem esett szó, most már tudjátok, miként osztályozzátok őket ezen alapelvek vagy a bennük megnyilvánuló lényeg szerint? (Úgy érezzük, hogy kicsit jobban megy, mint korábban – képesek vagyunk ebben az irányban töprengeni, de még nem jutottunk el egészen odáig, hogy képesek legyünk tisztán látni.) Általában fel tudjátok ismerni azokat a megnyilvánulásokat, amelyekről beszélgettünk, ám ami azokat a megnyilvánulásokat illeti, amelyekről nem esett szó, és amelyeknek semmi közük a korábban tárgyalt megnyilvánulásokhoz, nem tudjátok, hogy képesek vagytok-e tisztán látni őket. (Így van.) Az elmúlt néhány prédikációban beszélgettünk az érdeklődési körök, a hobbik és az erősségek egyes megnyilvánulásairól a veleszületett állapotokon belül, valamint azokról a problémákról, amelyek ezeket az aspektusokat illetően megnyilvánulnak az emberekben. Arról a hozzáállásról és gyakorlási útról is beszélgettünk, amelyekkel az embereknek ezekkel a problémákkal kapcsolatosan rendelkezniük kell, valamint Isten követelményeiről azokkal az emberekkel szemben, akiknek érdeklődési köreik, hobbijaik és erősségeik vannak. Az erről szóló beszélgetés főként azt célozza, hogy ismertesse az emberekkel azokat a gondolatokat és nézőpontokat, amelyekkel az érdeklődési köröket, a hobbikat és az erősségeket illetően rendelkezniük kellene – az általuk megértendő gyakorlási úttal együtt –, valamint Istennek ezekkel az aspektusokkal kapcsolatos, általuk megértendő szándékait és követelményeit. Ami az érdeklődési körök, hobbik és erősségek kérdésköreit illeti, csak általánosságban beszélgettünk, és nem beszéltünk konkrétan arról, hogy az embereknek e tekintetben milyen téves gondolataik és nézőpontjaik vannak, milyen téves gyakorlási utakat választhatnak, vagy hogy milyen téves értelmezéseik vannak Isten e tekintetben támasztott követelményeit illetően. Szóval most beszéljük meg részletesen azokat a konkrét kérdéseket, amelyeket az embereknek az érdeklődési körök, hobbik és erősségek tekintetében meg kell érteniük, az emberek ezen kérdéseire alapozva.

Észrevettétek már, hogy milyen téves értelmezéseitek vagy eltorzult felfogásaitok vannak az érdeklődési körök, hobbik és erősségek tekintetében? A legtöbb kérdést illetően vajon az a helyzet, hogy csak addig értitek, amíg beszélek, utána pedig se nem elmélkedtek, sem nem vetitek össze az elmondottakat az életetekben előforduló dolgokkal, mégis úgy érzitek, hogy mindent értetek és nagyon egyszerűnek tartjátok a kérdéseket? Először gondolkodjatok a következő kérdésről: van különbség az érdeklődési körök és hobbik és az erősségek között? (Igen.) Mi a különbség? Ha látod, hogy van különbség, milyen módon különböznek? (Az, hogy valakinek van egy érdeklődési köre és hobbija, csupán annyit jelent, hogy az illető igazán kedvel egy bizonyos dolgot, nem feltétlenül jelenti azt, hogy erőssége van azon a területen.) A fő különbségtételi pontokat lényegében már megfogalmaztuk – nagyjából így áll a helyzet. Az emberi mivolt szempontjából az érdeklődési körök és hobbik arra utalnak, hogy valaki érdeklődik egy bizonyos típusú speciális tevékenység vagy valamilyen dolog iránt, és kész figyelmet szentelni neki vagy részt venni benne. Nevezetesen a személyes preferenciája viszonylag azok felé a dolgok felé hajlik, amelyek érdeklik és amelyekért szenvedélyesen rajong. Nem csupán kicsit kedveli a velük kapcsolatos szakmai készségeket, hanem nagyon érdeklik őt, ami meghaladja a kedvelés vagy a szenvedély azon szintjét, amelyet a hétköznapi dolgokkal szemben tanúsíthat. Ezek az érdeklődési körök és hobbik. Ami azonban annak a speciális tevékenységnek vagy dolognak a típusát illeti, amely iránt érdeklődnek vagy amiért szenvedélyesen rajonganak, ami a képességüket illeti, az, hogy jártasak-e benne, hogy jól tudják-e csinálni és hogy milyen szinten képesek űzni – ezek egyike sem bizonyos. Az érdeklődési körök és hobbik ezért azokra a dolgokra vonatkoznak, amelyek érdeklik az embereket és amelyeket kedvelnek, olyasmikre, amelyekkel hajlandóak gyakran foglalkozni, és amelyek esetében hajlandóak időt és energiát fordítani arra, hogy figyelmet szenteljenek nekik és csinálják őket a mindennapi életben. Az, hogy milyen jól tudják csinálni ezeket a dolgokat, a képességüktől és attól függ, hogy jártasak-e bennük. Tegyük fel, hogy az adott dolog olyasmi, ami különösképp érdekli őket és amelyért szenvedélyesen rajonganak, ugyanakkor jártasak is benne – vagyis azonfelül, hogy érdekli őket és szenvedélyesen rajonganak a dolog iránt, nagyon jól is tudják csinálni, jelentős eredményeket és nagyszerű teljesítményt érnek el. Más szóval a szóban forgó érdeklődési körben és hobbiban való jártasságuk felülmúlja az átlagemberét, a fogékonyságuk pedig, a tanulási sebességük és az a sebesség, amellyel felfogják az alapelveket ezen a területen, szintén meghaladja az átlagemberét. Az ilyen megnyilvánulások meglétét nevezzük erősségnek. Mielőtt önállóan jól tudnának csinálni valamit, másoknak lehet, hogy többek között formális, hosszú távú szakmai képzésen, oktatáson, ismeretszerzésen és gyakorlaton kell keresztülmenniük, valamint adott szakemberek útmutatásában, vezetésében, ellenőrzésében, hitelesítésében és tanácsában kell részesülniük. Az erősségekkel rendelkező embereknek azonban van egy bizonyos szintű fogékonyságuk azokat a szakmai készségeket illetően, amelyekben jártasak, anélkül, hogy szakmai képzésen vagy módszeres tanulásban vennének részt. Van némi gyakorlati megértésük, gyakorlati tapasztalatuk vagy személyes eredményük ezen a területen. Szakmai képzéssel pedig még magasabb szintre emelhetik az erősségüket ezen a területen. Röviden az, hogy valakinek van egy erőssége, azt jelenti, hogy igen jártas azokban a dolgokban, amelyek érdeklik és amelyekért szenvedélyesen rajong, az átlagembert meghaladva. Mit jelent a „jártasság”? (Azt, hogy valaki erősséggel bír egy bizonyos területen, viszonylag jól ismeri ezeket a dolgokat és könnyed profizmussal kezeli őket.) Az, hogy valaki jártas valamiben, nem csupán arról szól, hogy jól ismeri azt; hanem inkább azt, hogy kiemelkedő alkalmassággal és viszonylag erős veleszületett tehetséggel bír ezen a területen. Mások útmutatása nélkül is képes megérteni olyan dolgokat, amelyeket mások nem tudnak felfogni. Formális képzéssel vagy egy neves tanár útmutatásával együttesen pedig még jobban tud teljesíteni ezen a területen. Amikor arról van szó, hogy valakinek van egy erőssége, az azt jelenti, hogy az illető különösen acélos egy bizonyos érdeklődési körben vagy hobbiban, kivételes alkalmassággal az adott területen. A felfogóképessége, a fogékonysága és a tanulási képessége mind kivételesen erős ezen a területen, és nagyon gyorsan felfogja. Az átlagemberhez képest szembeötlően jártas ezen a területen. Ezt értjük az alatt, hogy valakinek van egy erőssége.

Most, hogy már értitek, mik az erősségek, beszéljünk az érdeklődési körökről és hobbikról. Mi a különbség az érdeklődési körök és hobbik, valamint az erősségek között? Az érdeklődési körök és hobbik ugyanazok, mint az erősségek? (Nem ugyanazok.) Miért nem ugyanazok az érdeklődési körök és hobbik, mint az erősségek? (Azért, mert az, hogy valakit érdekel valami, nem feltétlenül jelenti azt, hogy jól tudja csinálni, és azt sem feltétlenül jelenti, hogy jártas benne; továbbá nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető oly gyorsan fel tudja fogni az adott dolgot.) Az, hogy vannak érdeklődési köreid és hobbijaid, azt jelenti, hogy kedveled a dolgok egy bizonyos kategóriáját, ám az, hogy az az erősséged-e, az adott területet illető felfogóképességedtől, tanulási képességedtől és fogékonyságodtól, valamint a természetes alkalmasságodtól függ ezen a területen, és attól, hogy eredendően jártas vagy-e benne. Ha jártas vagy benne, akkor az az erősséged. Ha nem vagy jártas benne és csupán személyes preferencia – egy olyan területen, amely érdekel – ám a képességed gyenge és hiányzik a természetes alkalmasságod, ami azt jelenti, hogy csekély a felfogóképességed ezzel az érdeklődési köröddel és hobbiddal kapcsolatosan, egyáltalán nem vagy jártas benne, ügyetlenül csinálod, hiányzik a hatékonyságod és nem érsz el eredményeket ezen a területen, akkor ez a terület nem az erősséged – csupán egy érdeklődési kör és hobbi szintjén marad a számodra. Miért csak az érdeklődési köröd és hobbid, és nem az erősséged? Azért, mert nem vagy jártas benne. Egyesek például ezt mondják: „Nagyon szeretek énekelni.” Mennyire szeretnek? Attól a pillanattól kezdve, hogy reggel kinyitják a szemüket, popdalokat játszanak; mindenféle dalt hallgatnak, köztük külföldi dalokat, valamint nyugati és kínai operákat – szeretnek hallgatni bármit, ami zenének számít. Énekelni is akarnak, ám van egy nagy probléma – eredendően botfülűek vagy egyszerűen nincs erősségük ezen a területen. Vannak olyan emberek is, akik több évnyi énektanulást követően sem találnak rá a helyes technikákra. Nem tudják, hogyan énekeljenek a legkellemesebb módon, hogyan tegyék meghatóvá az éneklésüket, vagy hogyan érjenek el jó eredményeket az éneklésükkel. Bár gyermekkoruk óta szeretnek énekelni, és ez az egyik érdeklődési körük és hobbijuk, a veleszületett állapotaik korlátai miatt az érdeklődési körük és hobbijuk csak egy érdeklődési kör és hobbi szintjén maradhat – nem erősség. Amikor például egy éneklésben jártas ember megtanul egy éneket, mindössze nagyjából háromszori eléneklés után el tudja énekelni a fő dallamot, négy-öt alkalmat követően pedig alapvetően az egész éneket el tudja énekelni. Ugyanakkor azok, akik élvezik a zenehallgatást, ám nem jártasak az éneklésben, háromszori meghallgatást követően is képtelenek lehetnek arra, hogy megjegyezzék az általános dallamot. Lehet, hogy még öt alkalmat követően sem képesek elénekelni, és állandóan nézniük kell a szöveget vagy a kottát. Amikor a tényleges éneklésre kerül sor, nem éreznek rá a dalra, illetve nem találják a megfelelő hangszínt. A dalszöveget sem tudják megjegyezni, és néha még a dallamot is elrontják. Amikor pedig viszonylag érzelmes dalokat énekelnek, sosem tudják megfelelően szabályozni az érzelmek kifejezését. Mások mondják, hogy kellemetlen és nem élvezetes hallgatni az éneklésüket, ők azonban nem csüggednek el vagy nem adják fel – továbbra is kitartanak a tanulásban és az éneklésben. Persze az éneklés személyes szabadság és személyi jog; senki sem korlátozza őket. Amiről azonban ma beszélünk, az az érdeklődési körök és hobbik, valamint az erősségek közötti különbség. Ezekből a megnyilvánulásokból ítélve az érdeklődési körük és a hobbijuk nem olyasmi, amiben jártasak. Nos, miért kell világosan beszélgetnünk erről a dologról? Azért, hogy segítsük az embereket annak megértésében, hogy az érdeklődési köreik és hobbijaik nem azonosak az erősségeikkel. Ha a veleszületett állapotaid összes aspektusa alapján nem vagy jártas egy bizonyos területen, akkor még ha az az érdeklődési köröd és hobbid is, a veleszületett állapotaid korlátai meghatározzák, hogy az érdeklődési köröd és hobbid nem az erősséged. Bár nagyon kedveled, akár olyannyira, hogy oly kedves számodra, mint a saját életed, sajnos ez egyszerűen nem az, amiben jártas vagy. Egyesek például nagyon szeretnek táncolni. Amikor zenét hallanak, a testük elkezd mozogni a ritmusra és a dallamra, és igen nagy örömöt éreznek, amint mozognak. A természetes megjelenésük azonban nem jó, nem nagyon magasak, a végtagjaik nem különösebben hosszúak, és a fizikumuk sem különösebben elegáns. A táncuk összességében nem nagyon vonzó látvány. De ők egyszerűen csak szeretnek táncolni, és időként teljesen önfeledten táncolnak nyilvános helyeken vagy az útszélén. A járókelők ezt nevetségesnek találják, ők azonban akkor is úgy táncolnak, mintha senki sem lenne körülöttük, teljesen közömbösen az iránt, hogy mások hogyan látják őket, mintha egyáltalán nem lennének tudatában ennek. Ilyen mértékben megszállottak. Bár ők úgy érzik, hogy elég jól táncolnak, valójában nem jártasak a táncban. Nem tudják megragadni a tánc lényegét, és azt sem tudják, hogy mely mozdulatok megfelelőek, mely mozdulatok kecsesek és mely mozdulatok képesek jobban kifejezni a különböző emberi érzelmeket, vagyis nem igazán értenek sok tánccal kapcsolatos szempontot. Ami a saját veleszületett képességüket illeti, még egy profi tanár útmutatása vagy egy profi iskola képzése mellett sem lesznek jártasak benne és nem tudják felfogni a lényegét. Ezért a veleszületett állapotaik összes aspektusát figyelembe véve a tánc, amit szeretnek, nem olyasmi, amiben jártasak. Bár nagyon kedvelik és megmámorosodnak tőle, gyakran gyönyörködve a saját mozgásukban és jelenlétükben amikor egy kamera vagy tükör előtt táncolnak, ha a tényleges helyzetet nézzük, nem jártasak a táncban. Más szóval a tánc csak az érdeklődési körük és hobbijuk, nem az erősségük.

Egyesek nagyon kedvelik az irodalmat. Szeretnek cikkeket írni, verseket szavalni és költeni, kedvelik az irodalmi fórumokat, és szeretnek külföldi és hazai, modern és klasszikus regényeket és különféle irodalmi műveket olvasni is – mindezek a művek tetszenek nekik. Kedvelik a szerzők által az irodalmi műveikben használt különféle szókészleteket és nyelvi stílusokat, és azokat a különféle elgondolásokat is kedvelik, amelyeket a szerzők a műveikben kifejtenek. Az érdeklődési körük és hobbijuk ez? (Igen.) Nagyon nyilvánvaló, hogy ez az érdeklődési körük és hobbijuk. Az, amit egy ember kedvel, ami a szívében és az elméjében érdekli, veleszületett – nem olyasmi, amit később szerez az életében, még kevésbé olyasmi, amit a szülei vagy a családja nevelt belé. Egyesek az irodalmat szeretik, és sok irodalmi művet olvastak. Mások szisztematikusan tanultak irodalmat az egyetemen. Vannak, akik még irodalomprofesszorként is dolgoztak, vagy irodalommal kapcsolatos munkát és karriert folytattak, sőt hosszú időn át voltak ezen a pályán; életük nagy részét az érdeklődési körükkel és hobbijukkal kapcsolatos dolgokkal való foglalatoskodással töltötték; az életüknek gyakorlatilag minden egyes napjában ott volt az irodalom, amely iránt érdeklődnek és amiért szenvedélyesen rajonganak. De azt jelenti ez, hogy az érdeklődési körük és hobbijuk valóban az erősségük? Nem feltétlenül – meg kell néznetek, hogy vannak-e olyan ismereteik vagy gondolataik és nézőpontjaik az irodalomban, amelyek felülmúlják az átlagemberekét vagy különböznek azoktól. Ha az, amit felfogtak és megértettek az irodalomból, csupán annyi, amit könyvekből tanultak, vagy csak hagyományos általános ismeretekből áll, amit bárki meg tud tanulni és fel tud fogni, akkor az nem számít erősségnek. Ha például arra kéred őket, hogy írjanak egy cikket, nincsenek benne nyelvtani hibák, helyesen használják a központozást, a bekezdések jól strukturáltak és a cikk általános felépítése igen jó. A cikkben még sok szóvirág is használatos. Van azonban egy probléma – amikor egy bizonyos dolog, egy bizonyos nézőpont vagy egy bizonyos cselekmény kifejtéséről van szó, nincs egyedi kifejezésmódjuk, sem különösen művészi vagy szellemes kifejezésmódjaik nincsenek. Az összes irodalmi művükből hiányoznak ezek a sajátosságok. Nevezetesen, a cikkeik igen jó felépítésűnek és nagyon szakavatottnak tűnnek, gondosan megválogatott szavakkal, ám hiányzik belőlük a gondolatok és nézőpontok, a jelenségek vagy a cselekmények egyedi kifejezésmódja, amellyel egy hozzáértő irodalmárnak rendelkeznie kellene. A legtöbb cikkük meglehetősen középszerű. A szerkezetük és az elgondolások kifejezésmódja rendkívül merev, nehézkes és dogmatikus; se nem innovatívak, se nem egyediek, hiányzik belőlük a bölcsesség és a szellemesség, és kétségkívül nem tekinthetők elegánsnak. Mit mutat ez a jelenség? (Azt, hogy nem jártasak az írásban és nem értenek hozzá.) Nem jártasak az írásban és nem tudnak rugalmasan történeteket kanyarítani az események háttere vagy a hasonló történetek prototípusa alapján. Végül amikor az emberek a cikkeiket és az irodalmi műveiket olvassák, azok mind monotonnak és ismétlődőnek tűnnek, ugyanazt a sémát követve. Miért mondjuk, hogy monotonnak és ismétlődőnek tűnnek? A cikkeik összességében igen jó felépítésűnek, előírás szerintinek és profinak tűnnek; amikor technikai szempontokról van szó, az átlagember kevés kivetnivalót találna bennük – alapvetően még a szerkezet is mindig ugyanaz. Bár képesek megtanulni az irodalmi művek különféle formáit, többek között idegen nyelvű költészetet, prózát és narratív írást, soha nem képesek ezeket átültetni vagy felhasználni a saját irodalmi alkotásaikban. Ez azért van, mert az irodalmi készségük és tehetségük mindig meg fog maradni az érdeklődési körök és hobbik szintjén, és sosem éri el egy erősség szintjét. Lehetséges, hogy nagy az irodalmi tudásuk, ám nem igazán van irodalmi tehetségük. Más szóval nincs igazán újításuk az irodalomban, nem igazán tudnak semmilyen saját reprezentatív művet alkotni, és híján vannak az egyedi gondolatoknak és nézőpontoknak, valamint az egyedi kifejezésmódnak. Ez azt bizonyítja, hogy az irodalom nem az erősségük. Csak azért rendelkeznek ismeretekkel és általános tudással az irodalomról, mert ez a terület az érdeklődési körük és hobbijuk, ám nincs erősségük az irodalomban. Látod, sokan olvasnak könyveket, köztük különféle irodalmi műveket; sokan állítják, hogy irodalomrajongók vagy szerzők, ám vajon hányan rendelkeznek valóban saját művekkel azok közül, akik irodalmi alkotással foglalkoznak? Hányan írtak olyan irodalmi műveket, amelyek képesek kiállni az idő próbáját és klasszikussá válnak? Igen kevesen, nem igaz? Ezeknek az embereknek a többségében van egy kevés veleszületett érdeklődés és szenvedély az irodalom iránt, majd később szakiskolákban tanulnak, képezik magukat és gyakorolnak, és történetesen irodalommal kapcsolatos munkát vállalnak. Bár irodalommal kapcsolatos munkával foglalkoznak, ami látszólag arra utal, hogy ez az érdeklődési kör és hobbi egész életük során elkísérheti őket, az, hogy hány kész művet alkotnak, hány hozzájárulást tesznek és hány eredeti alkotásuk születik az idő alatt, amíg ezen a területen dolgoznak, attól függ, hogy van-e erősségük az irodalomban. Sokan űznek olyan foglalkozást, amit kedvelnek és amely a szenvedélyük, és ezzel megélhetési forrást vagy bizonyos előnyöket szereznek, ám jó eredményeket nem érnek el ebben a szakmában. Ez elegendő bizonyítéka annak, hogy a szakma, amelyet kedvelnek és amelyért szenvedélyesen rajonganak, nem az erősségük. Másfelől, egyesek annak ellenére, hogy nem az érdeklődési körükkel és hobbijukkal kapcsolatos foglalkozást űznek, képesek valódi eredményeket elérni, mivel az az erősségük. Többek között vannak például feltalálók, akik kimagasló hozzájárulásokat tettek különböző területeken, azok, akik megalkották a saját egyedi stílusukat különböző területeken, és különböző területek vezető személyiségei. Ezeket a helyzeteket mérlegelve tehát az, hogy valakinek vannak érdeklődési körei és hobbijai, nem feltétlenül jelenti azt, hogy erősséggel rendelkezik ezeken a területeken. Egyesek azonban nem képesek tisztán látni az érdeklődési körök és hobbik, valamint az erősségek közötti viszonyt. Azt hiszik, hogy az érdeklődési köreik és hobbijaik az erősségeik, ám miután sok éven át foglalkoznak egy olyan területtel, amely iránt érdeklődnek és szenvedélyesen rajonganak, nem igazán érnek el semmilyen eredményt. Miután ezek a dolgok világossá válnak számukra, hogyan kellene az embereknek kezelniük az érdeklődési köreiket és hobbijaikat, valamint az erősségeiket? Ez nagyon egyszerű – helyesen kellene kezelniük őket. Ha Isten háza azt igényli tőled, hogy egy bizonyos területen olyan kötelességet végezz, amelyhez hozzátartozik az érdeklődési köreiddel és hobbijaiddal kapcsolatos szakmai tudás, készségek vagy adottságok, akkor a kötelességvégzés alapelvei szerint kell kezelned azt – sem visszautasítva, sem hangzatos ötleteket szónokolva vagy hirtelenkedve. Ha az olyasmi, amiben nem vagy jártas, valami, ami meghaladja a képességedet és nem tudod megtenni, akkor ne válj negatívvá vagy ne panaszkodj Istenre; képesnek kell lenned helyesen kezelni azt. Mit jelent az, hogy helyesen kezelni? Azt jelenti, hogy ha úgy érzed, hogy egyedülálló érdeklődési körökkel és hobbikkal bírsz ezen a területen, ám amikor ezzel kapcsolatos munkát végzel, soha nem tudsz megfelelni Isten háza követelményeinek, sem az Isten háza által megkövetelt alapelveket nem sikerül elérned, akkor azt kell megvalósítanod, amit meg tudsz valósítani. Isten soha nem kényszeríti arra a halat, hogy szárazföldön éljen, vagy a disznót arra, hogy repüljön. Isten tudja, mennyit tudsz megvalósítani és mennyi súlyt tudsz viselni. Több tapasztalattal te is tudni fogod majd. A tényleges körülmények és a veleszületett állapotaid alapján valósíts meg annyit, amennyit csak tudsz – ne nehezítsd meg a saját dolgodat. Ha képes vagy rá, ne fogd vissza magad; ha nem vagy képes, ne válj negatívvá vagy ne kényszerítsd magad olyasmire, ami meghaladja a képességedet – kezeld helyesen.

Oly sok éve hisztek Istenben, és a többségetek több mint három éve végzi a kötelességét – nem csak egy-két éve végeztek egy bizonyos kötelességet Isten házában. Akkor hát az általad végzett kötelesség vagy bizonyos szakmai munka tekintetében a szívedben tisztában vagy vele, hogy mennyit tudsz elérni és milyen szintre tudsz eljutni, és mennyit és milyen mértékben tudsz beleadni? (Igen.) Alapvetően tisztában vagy mindezzel. Egyesek még nem jutottak el a jártasság szintjére egy bizonyos kötelességben, mert keveset gyakoroltak. Mások ugyanakkor sok éve végzik ezt a munkát és sokat gyakoroltak, ám még mindig nem tudják megvalósítani az Isten háza által megkövetelt alapelveket. Nem nagyon jártasak ezen a területen. Bár nagyon szeretik és szenvedéllyel végzik ezt a kötelességet, és megtiszteltetésnek érzik és boldogan csinálják, egyszerűen nem jártasak benne. Bármilyen követelményei is legyenek Isten házának, egyszerűen nem tudnak megfelelni nekik. Nem arról van szó, hogy lázadóak és engedetlenek, sem arról, hogy nem teszik meg a magukét, hanem arról, hogy a veleszületett állapotaik nem teszik lehetővé, és azoknak vannak korlátaik. Nos, akkor mi a teendő? Csak hagyjátok, hogy a dolgok menjenek a maguk útján – ne legyetek negatívak, ne legyetek gyengék és ne panaszkodjatok, vagy a szívetekben ne érezzétek úgy, hogy ez igazságtalan. Egyesek ezt mondják: „Szeretek táncolni, de két ballábbal születtem és nem vagyok vonzó. Táncos kötelességet akarok végezni, de nem tudok. Mit tegyek hát? Annyira szeretnék táncolni.” A tánc utáni vágyad a személyes vágyad és preferenciád, de Istennek vajon ki kell elégítenie a te preferenciáidat? Nem kell. Isten házának megvannak az általa megkövetelt alapelvei és előírásai. Annak kiválasztása, hogy ki melyik munkát végzi, alapelvekre épül. A személyes vágyad, személyes preferenciád vagy személyes hangulatod alapján nem követelheted erőszakosan, hogy Isten háza eleget tegyen neked – ez nem helyénvaló. Ha nem vagy alkalmas arra, hogy ezen a területen végezz kötelességet, akkor a szívedben csendesen kívánj áldásokat azoknak, akik tudnak kötelességet végezni ezen a területen. Csak tedd meg azt, amit tudsz, vagy lehetsz névtelen háttérmunkás – aki útmutatással és ellenőrzéssel segít, segít a próbákban vagy a táncos videók utószerkesztésében, segít különféle anyagokat keresni vagy segít keresni az igazságot. Sok munka van, amit a különböző területeken végezni lehet, és széles az érdeklődési köreidhez és hobbijaidhoz kapcsolódó munkák köre. Nem feltétlenül neked kell a képernyőn lenned – részmunkaidőben is vállalhatsz háttérmunkát. Ez is a kötelességed végzése. Ily módon kielégíted a személyes kívánságaidat, és annak az alapelvnek és mércének is megfelelsz, hogy a kötelességed végzése révén eleget tégy Istennek – ez oly nagyszerű! Hát nem két legyet ütsz ezzel egy csapásra? (De igen.) Mivel Isten a veleszületett állapotaid részeként nem adott neked erősségeket ezen a területen, nincs választásod. Nem panaszkodhatsz, zúgolódhatsz vagy neheztelhetsz csak azért, mert veleszületett hiányosságaid vannak ezen a területen, és nem felelsz meg annak a mércének, amelyet Isten háza a tehetségek kiválasztására szabott ezen a területen, és emiatt nem leszel hajlandó kötelességet végezni ezen a területen, és még akkor sem vagy hajlandó megtenni, ha Isten háza megköveteli tőled – ez nem helyénvaló. Ez nem a helyes hozzáállás a kötelességvégzéshez. Csak tedd meg azt, amit meg tudsz tenni. Nem utasíthatod vissza azt, hogy megtedd, akkor is visszautasítva, ha Isten háza megköveteli tőled, csak azért, mert nem vagy rá alkalmas vagy nem vagy jártas benne. Ha így teszel, nem végzed a kötelességed – személyes vágyakat elégítesz ki és a saját vállalkozásodat űzöd. Nem az Istennek való alávetettség hozzáállásával, se nem őszinte és Istenhez hű hozzáállással végzel kötelességet. Ez nem helyénvaló. Olyasmi ez, amit meg kell érteniük az embereknek. Egyrészt helyesen értelmezni az érdeklődési köröket, hobbikat és erősségeket; továbbá helyesen kezelni az érdeklődési köröket, hobbikat és erősségeket.

Egyesek szeretnek cikkeket írni és irodalommal kapcsolatos munkával foglalatoskodni. Folyton cikkeket akarnak átnézni és lektorálni, mindennap cikkekkel foglalkozni. Különféle – egyaránt szubjektív és objektív – okok miatt azonban nem alkalmasak erre a munkára. Egyrészről híján vannak az alapvető ismereteknek az irodalom területén; másrészt viszonylag szegényes a képességük és nincs felfogóképességük. Ezért még ha szenvedélyük is az irodalom és több éven át gyakorolnak, akkor sem tudják elérni azt a szintet, hogy legyen íráskészségük. Isten háza azonban megköveteli, hogy az embereknek legalább egy alapképességük legyen ahhoz, hogy szövegalapú munkával foglalkozzanak. Ha a képességük nem alkalmas arra, hogy szövegalapú munkát végezzenek, és még az sem felel meg a mércének, ahogyan a cikkeket korrektúrázzák és lektorálják, akkor csak másféle kötelességet választhatnak. Lehet, hogy inkább csak bizonyos általános ügyekkel kapcsolatos munka végzésére vagy anyaggyűjtésre alkalmasak úgy-ahogy. Röviden, a szövegalapú munka, amit szívből szeretnek, olyasmi, amit nem tudnak végezni – még ha nem is bocsátanák el őket a szövegalapú munkavégzés területéről, akkor is csak a helyet foglalnák és nem érnének el tényleges eredményeket. Hogyan kellene az embereknek tisztán értelmezniük egy ilyen dolgot? (Meg kell tanulniuk alávetni magukat Isten háza intézkedéseinek, és észszerűnek kell lenniük.) Ez az általános irány – hogyan kellene az embereknek konkrétan gyakorolniuk? Ha olyasvalakiről van szó, aki torzításokra hajlamos, így szólna: „Mindenki azt mondja, hogy az érdeklődési köröket és hobbikat Isten adja, hogy azok veleszületett állapotok. Mivel Isten ezt az érdeklődési kört és hobbit adta nekem, biztosan arra rendelt, hogy ezzel kapcsolatos munkával foglalatoskodjam. Mivel Isten rendelte el ezt, ezért Isten házában nekem kell megkapnom az ezzel az érdeklődési körrel és hobbival kapcsolatos munkát – részesülnöm kell belőle. Ha nem kérnek meg arra, hogy ezt a munkát végezzem, akkor az az emberekkel kapcsolatos probléma – azt jelenti, hogy az emberek lenéznek engem, azt jelenti, hogy a vezetők és dolgozók nem tudják, hogyan értékeljék az embereket. Itt vagyok én, egy tehetséges ember, ám nincs egy olyan tehetségkutató, aki felfedezne! Annyira szeretem az irodalmat és igazán jártas vagyok benne – cikkeket korrektúrázni túl könnyű számomra. Az, hogy elküldenek hirdetni az evangéliumot vagy fizikai munkát végezni – hát nem olyan ez, mint kőtörő kalapáccsal diót törni? Hát nem egy tehetséges ember elvesztegetése ez? Nem olyan, mint aranyat temetni a sárba? Nem tehetek semmit – amikor az ember alacsony eresz alatt áll, nincs más választása, mint lehajtani a fejét! De van egy szólás, miszerint az igazi aranynak előbb-utóbb fel kell csillannia. Csak várjatok – talán arról van szó, hogy Isten finomít, próbára tesz engem. Egy napon biztosan azzal a munkával foglalkozom majd, amit Isten elrendelt számomra, az érdeklődési körömmel kapcsolatos munkával. A jó dolgokra érdemes várni. Amikor mindannyiótokat kiiktatnak, akkor jön el az én időm, hogy ragyogjak – ekkor lesz lehetőségem bevetni a képességeimet! Ahogyan a szólások mondják: »A bosszú hidegen tálalva a legédesebb« és »Amíg élsz, remélsz«.” Mit gondoltok ezekről a nézőpontokról? Nem helytállóak, ugye? Az ilyen emberek biztosan vágyálmokban gondolkodnak és még hosszú távú terveket is szőnek, de hogy ténylegesen van-e valódi képességük, az nem ismeretes. Egyesek még úgy is érzik, hogy igazságtalanul bántak velük, és ezt mondják: „Természetes irodalmi tehetséggel vagyok megáldva, mégis elküldtek, hogy fizikai munkát végezzek és egész nap sár borít. Aztán kihez fordulhatok emiatt? Semmit sem tehetek – Isten így vezényelte. Milyen választásom van?” Ami azt illeti, a lektoráló csapat már megvizsgálta őket, és az íráskészségük nem megfelelő. Nincsenek irodalmi alapismereteik, még csak az írásjeleket sem használják helyesen. Vesszőt használnak ott, ahol egy mondatot meg kell szakítani vagy szünetet kell tartani. Mégis irodalomzseninek tartják magukat, és azt hiszik, hogy a fizikai munkavégzés a tehetség elvesztegetése. A szívük teli van sérelmekkel: „Úgy születtem, hogy szeretem az irodalmat. Gyermekként szerettem mesekönyveket olvasni. Ahogyan idősebb lettem, szerettem híres emberek által írt műveket olvasni. Hazai és külföldi szerzőktől is sok irodalmi klasszikust olvastam; számos művet olvastam minden műfajból, többek között drámákat, prózát, költészetet. A szövegalapú munka végzése könnyen megy nekem; egy cikket írni gyerekjáték számomra. De nézzetek meg most – lefokoztak, hogy piszkos, kimerítő munkát végezzek. Isten házában elutasították az irodalom iránti szeretetemet, amely fél életemen át elkísért engem. Isten házában nem veszik hasznát mindannak a tudásnak, amit az életem során felhalmoztam – véget ért az irodalmi pályafutásom! Korábban úgy gondoltam, hogy Isten háza az a hely, ahol az igazság uralkodik, ahol méltányosság és igazságosság van hatalmon. A világban semmibe vettek és lenéztek egy ilyen nagy tehetséget, irodalomrajongót, mint én, és nem volt lehetőségem arra, hogy kihasználjam a képességeimet. Azt hittem, hogy Isten házában bevethetem a megmaradt erőmet. Lelkesedéssel telve jelentkeztem a lektori csapatba, hogy aztán kiderüljön, hogy nem választottak be. Nézzetek csak rám – most, hogy itt állok, ki mondaná meg, hogy irodalomrajongó, irodalmi tehetség vagyok? Ez a piszkos, kimerítő munka elkoptatta az összes irodalmi érzékemet. Az egyetlen, ami most elhagyja a számat, durva és faragatlan szavak.” A szívük mélyén nagyon sértve érzik magukat. Bár azt hangoztatják, hogy alávetik magukat Isten vezénylésének és bármit megtesznek, amire Isten háza megkéri őket, a szívükben pontatlanul értékelik önmagukat, az érdeklődési köreiket és hobbijaikat tévesen az erősségeiknek tartják, olyasminek, ami alkalmas arra, hogy Isten használja, nem találták meg a helyüket, nem ismerték fel a tényleges helyzetüket, nem tudják, mennyit érnek és nem tudják, hogy az érdeklődési köreik és hobbijaik valójában azok-e, amiben jártasak – nincsenek tisztában és tájékozatlanok mindezekkel kapcsolatban, mégis azt állítják, hogy irodalmi tehetségek, épphogy csak nem nevezik magukat az irodalom mesterének. Mi ennek a végeredménye? (Teli vannak panasszal a gyülekezet intézkedéseit illetően, a szívük mélyén pedig nem hajlandóak alávetni magukat.) A szívükben állandóan úgy érzik, hogy igazságtalanul bántak velük. Bár a kötelességük végzése során nem lazítanak és minden erejüket beleadják – épp csak alávetve magukat – a pontatlan önértékelésük miatt úgy érzik, hogy igazságtalanul bántak velük. Egy gondolat gyakran villan át az agyukon: „Sok a gyors ló, de kevés, aki felismeri őket.” Miféle gyors ló? Mi az, hogy kevés, aki felismeri őket? Mivel egy kicsit érdekli őket egy bizonyos terület és szenvedéllyel viseltetnek iránta, majd később szisztematikusan tanulmányozzák, páratlannak vélik magukat, „gyors lóként” gondolnak magukra, és azt hiszik, hogy tehetségesek. Hát nem az öntudat teljes hiánya ez? Csak abban hisznek, hogy az érdeklődési köröket és hobbikat Isten adja, ám azt nem ismerik fel, hogy Isten milyen képességet adott nekik. Nincsenek tisztában azzal, hogy valójában jártasak-e azokban a dolgokban, amelyek érdeklik őket és amelyekért szenvedélyesen rajonganak, és hogy ténylegesen el tudják-e végezni az érdeklődési köreikkel és hobbijaikkal kapcsolatos munkát és kötelességet, hogy értenek-e hozzájuk és tudják-e vállalni őket. Nincsenek tisztában ezzel, és nem tudnak róla. Hát nem nagyon bajos ez? (De igen.) Mivel nem képesek felismerni vagy megtalálni a helyüket, úgy érzik, hogy nagy igazságtalanság érte őket. Kifelé mit mutatnak? Gyakran sóhajtoznak mélyeket és sűrűn kifejezik az elszántságukat Isten előtt, remélve, hogy Isten egy napon majd lehetőséget teremt nekik, orvosolja a sérelmeiket, igazságot szolgáltat nekik, és lehetővé teszi számukra, hogy teljesüljön abbéli kívánságuk, hogy az érdeklődési köreikkel és hobbijaikkal kapcsolatos kötelességet végezzenek. Nézzétek meg a dalt, amelyet gyakran énekelnek: „Nem gondolok az előttem álló útra.” Mi a következő sor? („Egyetlen becsületbeli kötelességem, hogy kövessem Isten akaratát.”) Ami azokat illeti, akiknek valóban van ilyen érettségük, akiknek valóban megvan ez a valóságuk, és akik valóban képesek követni Isten akaratát, tökéletesen odaillő, ha ezt a dalt éneklik – pontosan helyénvaló. Amikor azonban egy ilyen ember énekli ezt a dalt, milyen érzelmi állapotban van? Milyen helyzetben énekli? (Amikor panaszkodik és úgy érzi, hogy igazságtalanság érte.) Amikor tehát énekel, nincs vajon teli nehezteléssel az, amit énekel? (De igen.) Az, amit énekel, teli van panasszal, daccal és elégedetlenséggel – nem más, mint bánat és neheztelés. Az illető olyankor a legmelankolikusabb, amikor azt hallod, hogy ezt a dalt énekli. Van egy szólás Kínában – hogy hangzik? „A férfiak énekléssel fejezik ki a bánatot, a nők sírással fejezik ki a bánatot, az öreg nagymamák pedig zagyvaságok mormolásával fejezik ki a bánatot.” Látod, a különféle emberek különféle módokon fejezik ki a bánatukat. Amikor ilyen helyzettel szembesülnek, egyes nők csak sírnak, titokban állandóan a könnyeiket törölgetve. Nem tudják elengedni, és minden alkalommal, amikor rá gondolnak, vöröslik a szemük a könnyektől, a szívük pedig úgy érzi, hogy igazságtalanságot és sérelmet szenvedett. Egyszerűen nem tudják helyesen kezelni ezt a kérdést. Ami azt illeti, ez egy nagyon egyszerű kérdés – az érdeklődési körök és hobbik, valamint az erősségek eredendően két különálló dolog. Ha van egy bizonyos erősséged, függetlenül attól, hogy az az érdeklődési köröd vagy hobbid-e, kellően alkalmas vagy a szóban forgó erősséggel kapcsolatos munkára – vagyis a veleszületett képességed, tehetséged vagy adottságod miatt ügyesen végzed azt a bizonyos dolgot és jól tudod csinálni – ebben az esetben, amikor ezzel a munkával foglalkozol, el tudsz érni bizonyos eredményeket, és ez a munka viszonylag alkalmas arra, hogy végezd. Ha azonban csak érdeklődési köröd és hobbid van ezen a területen, ám nincs benne erősséged, akkor nem feltétlenül tudod jól csinálni azt. Ez egy nagyon egyszerű dolog. Amikor az emberek nem tudnak azzal a munkával foglalkozni, ami érdekli őket, az ostobaságukkal és tudatlanságukkal vegyített csökönyösségük és eltorzult felfogásuk miatt elkedvetlenednek, elcsüggednek, negatívvá válnak és panaszkodnak, mindenféle negatív érzelemmel telve. Ezért nagyon nagy szükség van arra, hogy az emberek megértsék az érdeklődési köreik és hobbijaik, valamint az erősségeik tényleges helyzetét. Ha egyszer megértik, helyesen kell kezelniük őket – ez az egyik aspektus. A másik aspektus az, hogy alá kell vetniük magukat Isten háza intézkedéseinek, és az Isten háza által megkövetelt alapelvekkel összhangban jól kell végezniük a kötelességüket. Ha Isten háza azt követeli tőled, hogy egy bizonyos területen végezd a kötelességed, ám nem vagy jártas ezen a munkaterületen, csak érdekel és szenvedélyesen rajongsz iránta, és szereted ezt a munkát végezni, és mégis, az Isten háza által megkövetelt legalacsonyabb mérce szerint is épphogy csak alkalmasnak bizonyulsz rá, akkor alá kell vetned magad és igyekezned kell megtenni a magadét – ne keress mindenféle objektív kifogást, hogy visszautasítsd vagy megtagadd. Persze ha a különböző területeken fennálló veleszületett állapotaid korlátozottak vagy vannak bizonyos valóságos problémáid, és Isten háza nem engedheti meg, hogy kötelességet végezz ezen a területen, akkor nem szabad panaszkodnod, se negatívvá vagy gyengévé nem szabad válnod. Tedd meg, amit csak tudsz. Ami az érdeklődési köreidet és hobbijaidat illeti, tartsd meg magadnak őket – a gyülekezet népe nem fog akadályozni, sem abbéli jogodtól nem fog megfosztani, hogy érdeklődj vagy szenvedéllyel viseltess bizonyos dolgok iránt. Ez a te személyes ügyed. Amikor azonban kötelességvégzésről van szó, világosan fel kell ismerned az érdeklődési körökkel, hobbikkal és erősségekkel kapcsolatos összes különböző kérdést, és képesnek kell lenned mindet helyesen kezelni – ez a legfontosabb dolog. Érted? (Igen.)

Sok embernek vannak érdeklődési körei és hobbijai egy bizonyos területen. Olyanok is vannak, akiknek egyáltalán nincsenek érdeklődési köreik és hobbijaik. Azaz nincsenek konkrét érdeklődési köreik vagy hobbijaik, amikor bármilyen foglalkozásról vagy speciális tevékenységtípusokról, illetve különféle emberekről, eseményekről és dolgokról van szó, amelyekkel az emberek gyakran kapcsolatba kerülnek a világban – ők egyszerűen hétköznapi emberek. Ha például valaki megkérdezi őket, hogy szenvedélyük-e az irodalom, hogy általában vezetnek-e naplót vagy írnak-e cikkeket, ezt mondják: „Nem szenvedélyem és nem vagyok jártas benne. Azonnal fejfájást kapok, amint elkezdek olvasni vagy írni.” Ha irodalmi remekműveket kapnak, hogy olvassák őket, kimerítőnek találják, és a szívük mélyén egyáltalán nem hajlandóak rá. Egyesek még ezt is mondják: „Ha állandóan szöveget bámulok, az fárasztja a szememet és öregít, ezért nem kedvelem az irodalmat.” Ha azt kérdezed, hogy szeretnek-e táncolni, ezt mondják: „A tánc nem rendes dolog, olyasmi, amit az emberek akkor csinálnak, amikor tétlenkednek és nincs jobb dolguk. Én nem szeretek táncolni.” Látod, nem szeretik, és még okot is találnak rá, azt mondván, hogy az nem rendes dolog. Mások azért táncolnak, hogy Istent dicsőítsék – ez milyen pozitív dolog! Éneklés, tánc, hárfán és lanton játszani Isten dicsőítésére – az ősidőktől kezdve csinálják; olyasmi ez, amit Isten helyesel, hogy lehet hát nem rendes dolog? Ami azonban őket illeti, minden olyasmit becsmérelnek és negatívumként beszélnek róla, amit ők nem kedvelnek. Amikor megkérdezed tőlük: „Nem szeretsz táncolni – akkor énekelni szeretsz?” „Miféle »éneklés«? Amint énekelni kezdek, hamisan szól a hangom. Még nekem is elviselhetetlen hallani. Nem szeretek énekelni. Csak most, hogy istenhívő lettem, kezdtem megtanulni néhány Isten szavaiból született éneket és tapasztalati éneket. Amíg nem hittem Istenben, soha nem énekeltem; amikor mások énekeltek, még csak hallgatni sem voltam hajlandó.” „Akkor hogyan fejezed ki magad, amikor jó hangulatban vagy?” „Ha jó a hangulatom, egyszerűen szundítok egyet.” „És akkor mit csinálsz, amikor fájdalmas dolgokkal találkozol és szomorú vagy?” „Olyankor nassolok vagy csak szundítok egyet.” „Nem szeretsz énekelni – akkor zenét hallgatni szeretsz?” „Nem érdekel, és nem értem, mit fejeznek ki a zenében. Mind azt mondjátok, hogy a zene kifejezi az emberek különféle érzelmeit, hogy kifejezi az emberek gondolatait és érzéseit, de én nem értem ezeket és nem tudok kapcsolódni hozzájuk. A zene magas szintű művészet – egy olyan egyszerű ember mint én, nem tud kapcsolódni a zenéhez, és én nem kedvelem.” „A jó ételeket szereted?” „A jó ételeket sem szeretem. Bármit megeszem. Kemény embernek születtem. Megeszem a kukoricakását, megeszem a süteményt, megeszem a kínai és a nyugati ételeket – bármit. Ha pedig éhezem és nincs mit ennem, akár a kutyaeledelt is megeszem.” Egyesek egyszerűen ilyen nyersek. Kérdezz meg néhány nőt, hogy szereti-e a kozmetikumokat. Ezt mondják: „Nem érdekelnek. Ahogy születtem, úgy nézek ki – aki nézni akar, nézzen, aki pedig nem akar rám nézni, egyszerűen forduljon el!” Kérdezz meg néhány férfit: „Szereted az elektronikát vagy a mechanikai dolgokat, mint például az autókat?” Ezt mondják: „Mi haszna szeretni ezeket? Kimeríti az elmét és fárasztja az agyat. Ha van időm, jobb lenne szundítani vagy lazán csevegni egyet!” Semmit sem kedvelnek, és egyáltalán nincsenek érdeklődési köreik és hobbijaik. Legyen az biológiai, technológiai, csúcsminőségű, vagy alacsony minőségű, egyiket sem kedvelik. Amikor azt kérdezik tőlük: „Ami ezeket a dolgokat illeti, amelyek az emberi mivolttal kapcsolatosak, legyenek azok kifinomultak vagy széles körben vonzóak – egyiket sem kedveled. Nos, akkor a kis állatokat, mint például a macskákat, kutyákat és madarakat szereted?” „Azokat még kevésbé szeretem. Az állatok nem tudnak beszélni az emberekkel – mi értelme szeretni őket?” Egyeseket érdeklik a kutyák. Gyakran beszélnek a kutyákhoz, sőt a kutyák még meg is értik az emberi beszédet. Vannak, akiknek egyáltalán nincsenek hobbijaik és semmi sem érdekli őket – sok az ilyen ember. Vannak, akik ezt mondják: „Érdeklődési körökkel és hobbikkal születünk – ezeket Isten adja. Különösen azok közülünk, akiknek erősségük van egy bizonyos területen, azok, akik kivételes és kiemelkedő tehetséggel születnek ezen a területen – ez mind Isten kegyelme, Isten általi felmagasztalás és az, hogy Isten jóindulattal tekint ránk. Különösen manapság az, hogy az érdeklődési köreinkkel, hobbijainkkal vagy erősségeinkkel kapcsolatos kötelességet vállalunk Isten házában, még inkább páratlanul tiszteletreméltóvá és rendkívülivé teszi az identitásunkat és értékünket. Azok, akiknek nincsenek hobbijaik vagy erősségeik, csupán valamilyen alapvető munkát vagy feladatot tudnak elvégezni, ami technikailag nem bonyolult, mint például a vendéglátás, főzés, takarítás vagy a zöldségtermesztés, a sertéstenyésztés és a csirkék etetése. Nos, az érdeklődési köreik, hobbijaik és erősségeik tekintetében nincsenek-e megkülönböztetve az emberek aszerint, hogy magas- vagy alacsonyrendűek, nemesek vagy alantasak? Nincs-e hierarchikus különbség közöttük?” Helytálló ez a nézőpont? (Nem.) Látod, Isten egyes embereknek adott erősségeket, egyeseknek bizonyos érdeklődési köröket és hobbikat rendelt, míg mások számára semmit sem rendelt el – nekik egyáltalán nincsenek erősségeik, nem tudnak énekelni vagy táncolni, nem értik az irodalmat, és a szakmai készségek minden fajtája teljesen ismeretlen számukra. Éppenséggel előfordulhat, hogy van egy vendéglátó család, amely két kutyát tart, ezért megfelelő lehet az, ha egy ilyen ember, akinek nincsenek erősségei, eteti a kutyákat – ez a legegyszerűbb feladat. Az etetésen kívül azonban nem viszi sétálni a kutyákat, és nem tudja, miként kell a gondjukat viselni. Miután egy-két éven át etette őket, még a kutyák sem ismerik el gazdájukként és nem állnak közel hozzá. Mondjátok meg Nekem, miféle ember ez? Nincs vajon különbség, ha összevetjük őt azokkal, akiknek vannak érdeklődési köreik és hobbijaik vagy erősségeik egy bizonyos területen? Nyilvánvalóan kétféle emberről van szó, akiknek különbségeik vannak a veleszületett állapotaikban: az egyik típus egy erős felsőbbrendűségi érzéssel él, gazdag és teljes életet élve, míg a másik típus üres életet él, mindenféle felsőbbrendűségi érzés nélkül. Tehát helyénvaló az, ha az embereket ezen alapelvre alapozva a státuszbeli és értékbeli eltéréseik alapján megkülönböztetjük? (Nem.) Akkor milyen alapelv szerint helyes különbséget tenni közöttük? Mondjátok meg Nekem, vannak különbségek az emberek között? (Igen.) Miben állnak a különbségek? Hogyan kellene megkülönböztetni az embereket? Az a legkevesebb, hogy az ember azt nézi meg, hogy szeretik-e az igazságot – a lényegük, a magas- és alacsonyrendűségük, a nemességük és az alantasságuk, valamint a kategóriájuk között különbséget téve az igazsághoz való hozzáállásuk alapján. Elméletileg nem nagyon könnyen megkülönböztethetők így az emberek? (De igen.) Jó ez a módszer az emberek megkülönböztetésére? (Igen.) De egy kissé nem túl egyszerű így megkülönböztetni őket? Egyeseknek semmilyen veleszületett erősségük nincs, sem érdeklődési köreik és hobbijaik nincsenek – nagyon középszerű, nagyon egyszerű emberek. Ugyanakkor szeretik az igazságot, értik az igazságot, van tapasztalatuk és megértésük az igazságról, és amikor az igazságról beszélnek, meg tudják osztani az Isten szavait illető megértésüket; az életbe való belépésben jobbak az átlagembernél. Sok embernek tudnak segíteni. Nos, azt mondhatod, hogy az ilyen emberek alacsonyrendűek és értéktelenek? (Nem.) Az emberek lényegét, magas- és alacsonyrendűségét, nemességét és alantasságát, valamint kategóriáját elméletileg az igazsághoz való hozzáállásuk alapján kell megkülönböztetni, de pontosan hogyan kell különbséget tenni közöttük? Ma erről fogunk beszélgetni.

Azt, hogy egy embernek eredendően van-e valamilyen érdeklődési köre, hobbija és erőssége, Isten rendeli el előre. Ha Isten megadja ezeket neked, akkor rendelkezel velük; ha Isten nem adja meg neked, akkor nem – nem tudod megtanulni, sem utánzás révén nem tudod megszerezni őket. Ha azonban van egy erősséged egy bizonyos területen és ezt mondod: „Túlságosan kimerítő ezzel az erősséggel összefüggő kötelességet végezni; nem akarom ezt az erősséget” – még ha nem is akarod, akkor sem tudsz megszabadulni tőle, sem mások nem vehetik el. Mások nem vehetik el azt, amid van; ami pedig nincs a birtokodban, azt nem tudod megszerezni, illetve nem tudsz versengéssel hozzájutni. Mindez Isten előre elrendelésével függ össze. Ezzel együtt azonban az, hogy Isten ad neked egy bizonyos érdeklődési kört, hobbit vagy erősséget, még nem jelenti azt, hogy mindenképpen az érdeklődési köröddel, hobbiddal vagy erősségeddel kapcsolatos valamilyen kötelességet vagy munkát kell végeztetnie veled. Némelyek ezt kérdezik: „Ha nem arra kérnek, hogy ezen a területen végezzek egy kötelességet vagy hogy ezzel kapcsolatos munkában vegyek részt, akkor miért adatott nekem ilyen érdeklődési kör, hobbi vagy erősség?” Isten az emberek túlnyomó többségének a különféle állapotaik alapján adott bizonyos érdeklődési köröket és hobbikat. Természetesen sok dolog figyelembevételre kerül: Először is, ez az emberek megélhetését és túlélését szolgálja; másrészt pedig az emberek életének a gazdagítására van. Néha szükség van egy ember életében bizonyos érdeklődési körökre és hobbikra, akár kikapcsolódás és szórakozás végett, akár azért, hogy hogy megfelelő feladatokban vehessen részt, és ettől kiteljesedett legyen az emberi élete. Természetesen bármelyik aspektusból nézzük is, oka van annak, amikor Isten ad, ahogyan arra is megvannak Istennek a Maga indokai és okai, ha nem ad. Ez lehet az, hogy az emberi életedhez és túlélésedhez nincs szükség arra, hogy Isten érdeklődési köröket, hobbikat és erősségeket adjon neked, és más eszközök útján is fenntarthatod a megélhetésed, illetve gazdagíthatod és kiteljesedetté teheted az emberi életed. Röviden: függetlenül attól, hogy adott-e Isten érdeklődési köröket, hobbikat és erősségeket az embereknek vagy sem, ez a dolog nem magukkal az emberekkel kapcsolatos. Még ha nincsenek is erősségei valakinek, ez nem rendellenesség az emberi mivoltában. Az embereknek helyesen kell felfogniuk és helyesen kell kezelniük ezt. Ha valakinek vannak bizonyos érdeklődési körei, hobbijai és erősségei, akkor azokat becsben kell tartania és helyesen kell alkalmaznia; ha pedig nincsenek neki, akkor nem szabad panaszkodnia. Az érdeklődési körök, hobbik és erősségek szempontjából ez a tényleges helyzet. Ugyanakkor az, hogy valaki a birtokában van-e ezeknek a dolgoknak, nem tükrözi az illető értékét, státuszát vagy identitását. Akkor mit mond ez az embereknek? Még ha Isten adott is neked kifinomult érdeklődési köröket, hobbikat és erősségeket – ezek a személyes tulajdonaid, előnyös feltételeid – az, hogy ezek megvannak benned, nem jelenti azt, hogy nemesebb vagy bárki másnál, hogy bárminek a végzését tekintve előnyösebb vagy kiváltságosabb helyzetben vagy bárki másnál. Ez azért van, mert Isten szemében bármilyenek is egy embernek a veleszületett állapotai, az illető a romlott emberiség tagja. Bár a veleszületett állapotokban nincsenek meg a romlottság elemei, a Sátán minden veleszületett állapotokkal rendelkező embert megrontott, és azok sátáni beállítottságok szerint élnek. Az életük lényege a romlott sátáni beállítottságuk. Ezért függetlenül attól, hogy milyenek a veleszületett állapotaid, és függetlenül attól, hogy vannak-e érdeklődési köreid, hobbijaid és erősségeid vagy nincsenek, Isten szemében az értéked megegyezik mások értékével, mivel minden ember életének lényege ugyanaz. Az embereknek világosan kell látniuk, hogy még ha vannak is bizonyos előnyös feltételeik vagy bizonyos előnyeik, az emberi lényeg és a romlott beállítottságok tekintetében minden ember lényege ugyanaz, és minden ember egyforma. Át kell esniük Isten fenyítésén és ítéletén, és mind olyanok, akiket Isten meg akar menteni. Az emberek hús-vér teste életesszenciájának tekintetében az emberek ugyanolyanok. Egy másik szempontból azonban vannak bizonyos különbségek az emberek között, és ezekről a különbségekről részletesen kell beszélgetnünk. Hogyan kell azonosítani ezeket a különbségeket? Az emberek eredetétől kell vizsgálni őket. Mire vonatkozik az „eredet”? Arra vonatkozik, hogy az ember miből született újjá – az a megkülönböztetés alapja, hogy miként született és miből származik. Általánosságban az mondható el, hogy ez az emberiség három kategóriába sorolható. Az első kategóriába az állatokból, a másodikba a különféle ördögökből, a harmadikba pedig az emberekből újjászületettek tartoznak. A legmélyebb szinten ez a három kategória különbözteti meg az embereket egymástól. Azért tudják ezek megkülönböztetni az embereket, mert a különféle kategóriákba tartozó emberek eredete nem azonos. Honnan lehet hát tudni, hogy ki született újjá állatokból, ki ördögökből és ki született újjá emberekből? Ezt az alapján kell meghatározni, hogy mit él meg és milyen jellemvonásokat mutat. Hallottatok már korábban ilyen információt, akár a néphagyományban, akár más csatornákon keresztül? (Igen.) Akkor nem teljesen ismeretlen számotokra ez a téma, ugye? (Nem, nem az.) Az állatokból, az ördögökből és az emberekből újjászületettek közül melyikről akartok hallani elsőként? (Az első kategóriáról.) Az első kategóriába az állatokból újjászületettek tartoznak. Hatással lesz vajon az életetekre az, ha valóban megismeritek az igazságot ezzel a dologgal kapcsolatban? Okoz majd bajt vagy akadályokat? (Talán elkezdek azon tűnődni, hogy én miből születtem újjá.) Ami egyeseket illet, ha egyszer valóban megtudják, melyik kategóriába tartoznak és egy bizonyos kategóriába sorolják magukat, és valóban emberekből születtek újjá, szerencsésnek érzik magukat és igen elégedettek ezzel. Ha azonban nem emberekből születtek újjá, nem fogják azt nyugtalanítónak találni? (De igen.) Ez bizonyos nehézségeket és némi nyugtalanságot is okozhat, nem igaz? (De igen.) Mivel nyugtalanságot és nehézségeket okozhat, vajon az a jobb az embereknek, ha tudják, vagy az, ha nem tudják? (Úgy érzem, jobb lenne, ha tudnák.) Milyen módon lenne jobb? (Azzal, hogy tudja, az ember megértheti az ezzel kapcsolatos igazságot, továbbá képes lesz tisztán látni bizonyos embereket, eseményeket és dolgokat maga körül.) Akkor beszélgessünk erről.

Beszélgessünk először azokról, akik állatokból születtek újjá. Amint az elnevezés mutatja, az állatokból történt újjászületés azt jelenti, hogy egy ilyen ember egy állatból született újjá. Az állatok köre igen széles – az nem tartozik a beszélgetésünk körébe, hogy pontosan hányféle állatból születhetnek újjá emberek. Röviden: van az embereknek egy olyan kategóriája, akiknek a korábbi létformája egy állat volt, ami azt jelenti, hogy az eredeti identitásuk vagy teremtett kategóriájuk nem a teremtett emberiség körébe tartozott. A kezdeti, első biológiai kategóriájuk az állaté volt. Isten szemében ezért a biológiai tartományon belüli identitásuk egy állaté. Ebben az inkarnációban emberré lettek, ami azt jelenti, hogy ez az állat többé nem az állatok között születik újjá, hanem emberként reinkarnálódott, egy bizonyos időpontban, egy bizonyos családba, leszármazási ágon és országba született. Az, hogy egy állat emberben született újjá, azt jelenti, hogy emberként született, ám korábban nem emberként létezett – állatként létezett. Korábban az állatok világában élt, állatok között született újjá; most, ebben az újjászületésben többé nem az állatok világában van. Megváltozott az identitása, és az emberiség tagja lett. Ezt hívják úgy, hogy állatok emberekként születnek újjá. Amikor egy állat emberként születik újjá, a megjelenése és az ösztönei lényegében ugyanazok, mint bármelyik személyé az emberiségen belül, vagyis teljes mértékben rendelkezik egy ember tulajdonságaival – képes felegyenesedve járni, emberi arcvonásai és megjelenése van, emberi gondolkodása, emberi ösztönei és normális emberi élete van, és az egyedül az emberre jellemző nyelvi képességgel is rendelkezik. Ez egy állat emberként történő újjászületéseként ismeretes. Nevezetesen, a fizikai formájából, a külső megjelenéséből és fizikai jegyeikből csak emberi vonásokat láthatsz; állati vonások nem láthatók. Akkor honnan tudhatod, hogy állatból született újjá? Ez az, ami a legjobban aggasztja az embereket. Természetesen látható, hogy állatból született újjá. Ha nem lennének különbségek azok között, akik állatokból és akik emberekből születtek újjá, akkor az emberek e kategóriájának semmilyen nyilvánvaló jellemzői nem lennének. Pontosan azért, mert nyilvánvaló különbségek vannak azok között, akik állatokból és akik igazi emberekből születtek újjá, az emberek e két kategóriája könnyen megkülönböztethető a jellemzői alapján. Nos, melyek az állatokból újjászületett emberek jellemzői? Az első jellemzőjük az, hogy eltorzult felfogásuk van. A második jellemzőjük az, hogy különösen tompák. A harmadik jellemzőjük az, hogy különösen zavaros fejűek. A negyedik jellemzőjük az, hogy ostobák. Ez a négy jellemző önmagában is elegendő ahhoz, hogy nyilvánvalóvá tegye a különbséget egy állatból újjászületett személy és egy igazi ember között.

Az állatokból újjászületett emberek első jellemzője az, hogy eltorzult a felfogásuk. Először is, mit foglal magában a torzulás? A gondolataikkal és a nézőpontjaikkal való problémákat; és magában foglalja a dolgok szemlélését, felfogását és megértését illető kognitív képességeiket is. Az ebbe a kategóriába tartozó emberek semmit sem képesek helyesen felfogni, és semmit nem képesek helyesen szemlélni. Az, ahogyan az embereket és dolgokat szemlélik, valamint a magatartásuk és a tetteik különösképp abszurdak, csökönyösek és nevetségesek – teljességgel összeegyeztethetetlenek a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodással, valamint azzal, ahogyan a normális emberek gondolkodnak a dolgokról és szemlélik őket. Az eltorzult felfogású emberek természetesen messze nem érthetik vagy ismerhetik meg az igazságot. Az igazság teljesen elérhetetlen számukra, az igazságalapelveket pedig még kevésbé értik. Amikor arról van szó, hogy miként kezelnek bármilyen dolgot vagy egyént, teljesen eltorzultak a nézőpontjaik. Miután beszélgetsz velük, a doktrína szerint megértik, a tudásuk azonban utána is ugyanolyan eltorzult marad. Amikor aztán világosabban és konkrétabban elmagyarázod a dolgokat, példákat sorolva, akkor talán épp megértik, később azonban, amikor hasonló dologgal találkoznak, ugyanolyan eltorzult marad a nézőpontjuk, és bárhogyan is beszélgetnek velük, az nem helyesbíti a nézőpontjukat. Sőt, ez az állapotuk – az, hogy így fogják fel a dolgokat – a végtelenségig változatlanul fennmarad. Bárki is közli velük az igazságot, az nem tud változtatni rajtuk; még az sem tud változtatni az eltorzult gondolataikon és nézőpontjaikon, valamint azon, hogy eltorzulva fogják fel a dolgokat, ha Én beszélek és tartok prédikációkat. Az ilyen emberek nagyon bajosak. Amikor például valamit rosszul csinálnak és megmondod nekik, hogy az, amit tettek, helytelen volt, nem igazodik az alapelvekhez; személyes hamisítás volt benne, ezt fogják mondani: „Nem szándékosan tettem. Nem állt szándékomban az, hogy így alakuljon. Mivel ti mind olyan jók vagytok, birtokotokban van az igazság és tudjátok, hogyan kell tenni a dolgokat, miért nem csináljátok ti magatok ahelyett, hogy velem csináltatjátok meg? Azt mondod, rosszul csináltam – nem csak azért van ez, mert kellemetlennek találsz engem? Mivel nektek mindannyiótoknak van emberi mivoltotok és én vagyok az egyetlen, akiknek nincs, én egyszerűen pokolra jutok, ti pedig mind mehettek a mennybe!” Még akár érveléssel is megpróbálhatják védelmezni és igazolni magukat, és kifogásokkal állnak elő, hogy hárítsák a felelősséget. Nem hajlandóak elismerni, hogy hibáztak, nem helyes a hozzáállásuk, és nem kötelezik el magukat, hogy a jövőben helyesbítik magukat, és azt mondják, hogy értik, legközelebb hogyan kellene tenniük. Soha nem fognak így érteni, és soha nem fogják az emberi mivolt szempontjából, tisztán felfogni a dolgot. Még olyan emberek is vannak, akik a következőt mondják, amikor problémákra hívod fel a figyelmet a munkájukban és közlöd velük az igazságot: „Hát nem csak lenézel engem? Nem csak azért van ez, mert műveletlen vagyok és vidékről jöttem? Nem csak azért van, mert alacsony a státuszom? Még Isten sem vet meg engem, akkor te milyen jogon teszed?” Soha nem fogják beismerni, hogy hibáztak és nem fogják keresni utána az igazságot, nem fognak elgondolkodni magukon, hogy lássák, hol tévedtek, és nem fogják keresni a gyakorlás helyes útját, hogy megoldják azt. Miért nem fogják soha megtenni? Azért, mert nem emberek. Nincs normális emberi gondolkodásuk, és nem képesek normális ember módjára megközelíteni a felmerülő problémákat. Nem úgy viszonyulnak a hibákhoz, ahogyan egy normális embernek kellene. Találkoztatok valaha ilyen emberekkel? Az lenne a legjobb, ha magadon is elgondolkodnál, hogy lásd, normális-e az eszed vagy sem. Például miután valaki felmossa a padlót, a felület még mindig elég nedves. Valaki más, aki nem tud erről, arra jár és megcsúszik. Az illető feltápászkodik és így szól a másikhoz: „Miután felmostál, nem szárítottad fel megfelelően a padlót. Oda kellett volna tenned egy pár szavas jelzést, hogy figyelmeztesd az embereket! Szerencsére én fiatal vagyok – ha elesem, fel tudok állni. Ha azonban egy idősebb ember lett volna, vajon nem tört volna csontja? Tényleg nem voltál elég gondos!” Helyénvalóak és normálisak ezek a szavak? (Igen, normálisak.) A felmosó személy nem volt elég gondos, amikor ezt a feladatot végezte, ezért legközelebb gondosabbnak kell lennie. Mivel valaki elesett emiatt, nyilvánvaló, hogy hibázott ebben a dologban. Egy figyelmetlenség volt, és senki sem ítéli el őt – csak ki kell javítania. Ő azonban képtelen emberi szemszögből vagy emberi gondolkodással helyesen és észszerűen mérlegelni vagy megközelíteni ezt a dolgot. Helyette megfordul és így szól: „Hát nem láttad, hogy nedves a padló? Vak vagy? Megcsúsztál és elestél – megérdemelted! Nem használod a saját szemed, és ez az én hibám? Persze hogy nedves lesz a padló, amikor befejezed a felmosást – miért léptél rá? Nem én mondtam, hogy menj oda. Egyszerűen ismerd el, hogy a saját balszerencséd az, hogy elestél. Nekem semmi közöm ehhez!” Észszerűek ezek a szavak? (Nem.) Nem észszerűek – hogy mondják ezt köznyelvi szóhasználattal? Oktalanok. Felmostad a padlót, de nem szárítottad fel, ami miatt valaki elcsúszott – bár az nem feltétlenül szükséges, hogy kifejezd a bűntudatod és a bocsánatkérésed, legalább el kellene fogadnod mások figyelmeztetését és tanácsait a hibáddal kapcsolatban. Meg kellene kérdezned: „Megsérültél? Kivizsgálás vagy kezelés végett kórházba kell menned? Vállalom az összes felelősséget.” Ez a helyes hozzáállás. Az embernek az emberi mivolt szemszögéből így kellene észszerűen kezelnie azt, amiben hibázott, és elgondolkodnia rajta. Az állatokból újjászületett embereknek azonban nincs emberi mivoltuk, és eltorzult a felfogásuk. Soha nem fognak így beszélni, és soha nem fognak semmilyen problémát így mérlegelni, hanem készakarva oktalanok lesznek. A felmosást követően nem szárították fel a padlót, ami miatt valaki elcsúszott; akkor legközelebb csupán másként kell csinálniuk, jobban oda kell figyelniük és orvosolniuk kell a hibát – ennyi az egész. Megoldódna a probléma. Nagyon egyszerű dolog: senki sem szól semmit róla, és senki sem ítéli el őket ezért. Nem kell viselniük semmilyen jogi felelősséget sem. Ők azonban nem hajlandóak elfogadni a tényeket, hanem ezt mondják: „Ó, szóval ti mind jó emberek vagytok, csak nektek van emberi mivoltotok! Én biztosan gonosz ember vagyok! Szándékosan ártok másoknak! Rosszak a szándékaim! Ti mind a mennybe mentek majd, én pedig a pokolba!” Mondjátok meg Nekem, egy normális ember ki tudna ejteni ilyen badarságot? (Nem.) Csak az állatokból újjászületett embertípus fog fel mindent és szemlél mindent egy rendkívül szélsőséges, csökönyös és nevetséges szempontból. A legcsekélyebb ügyben – ami teljesen jogos – egy sok oktalan, téves érvet képes szajkózni, úgy, hogy mások nem tudják, nevessenek-e vagy sírjanak. Hogy viselkedik, ha megmetszik? Hosszasan igazolja magát és védekezik, magyarázza, miért viselkedett úgy, ahogy, és mennyit szenvedett miatta, mindenféle indokot felsorakoztatva vitatkozik. Amikor arról beszélgetsz vele, hogy miért metszették meg, hogy amikor hibázik, hogyan kellene orvosolnia a hibákat és hogyan kellene keresnie az igazságalapelveket, és melyek az ügy kezelésére vonatkozó alapelvek, egyetlen szót sem hajlandó befogadni. Ehelyett elfojtja a dühét és a haragját, sértve és megalázva érzi magát. A színfalak mögött még panaszkodik is másoknak: „Pfff! Én nem mérlegeltem ezeket a kérdéseket, és nem szándékosan tettem így. Mégis elítélnek és azt mondják, hogy akadályoztam és zavartam – tényleg ilyen gonosz vagyok? Gonosz ember vagyok én?” Amikor az igazságalapelvekről van szó, mindig elmarad tőlük és sosem érti meg őket; a felfogása mindig nagyon eltorzult és különösképp nevetséges. Legyen szó bármilyen igazságelvek közléséről, amikor az elér hozzá, egyetlen mondattá, egyetlen cselekvésmóddá válik – formaság, rituálé, előírás lesz belőle. Ez nem csupán az igazságalapelvek egyoldalú felfogásának kérdése; hanem a felfogása különösképp nevetséges és abszurd. Különösen esetlennek és idiótának tűnik az, ahogyan az ilyen típusú ember felfogja az igazságot. Mennyire idióta? Olyannyira, hogy az emberek még csak sajnálatot sem éreznek iránta, hanem végtelen undort éreznek, és nem tudják, hogy nevessenek-e vagy sírjanak, teljesen elakad a szavuk. Már oly mértékben elmagyarázták a dolgokat, hogy felesleges lenne bármi mást mondani – minden további szó csak butaság lenne. Ezekkel az emberekkel nincs értelme tovább beszélgetni az igazságalapelvekről. Bármit is intéznek, legyen az akár a legkisebb dolog a mindennapi életben, igen abnormális, nevetséges és eltorzult módon teszik. Képtelenek az emberi józan ész határain belül szemlélni és kezelni a dolgokat. Mindent ilyen csökönyös és ilyen nevetséges szemszögből néznek – bármilyen dologról fejtenék is ki a nézeteiket, egy életre megundorodnál tőlük, miután hallottad őket. Ha épp eszel, miközben őket hallgatod, talán ott helyben elhányod magad. Mondd meg Nekem, mennyire eltorzultnak kell lenniük? Ez az állatokból újjászületett emberek egyik elsődleges jellemzője – csökönyösek és nevetségesek. Az emberi mivolt szemszögéből ez a csökönyösség és nevetségesség elsősorban az emberi mivolthoz tartozó normális gondolkodás hiánya. Képtelenek bármilyen kérdést az emberi mivolthoz tartozó normális gondolkodás szerint fontolóra venni – szélsőségesek, torzításra hajlamosak és csökönyösek. Nem számít, hogyan beszélsz az igazságról, objektív tényekről vagy konkrét helyzetekről, ők szorosan ragaszkodnak az érvelésükhöz, és nem hajlandóak elengedni. Ezt gondolják: „Megvannak az indokaim, és nem adtam neked semmit, amit felhasználhatsz ellenem. Csak ragaszkodni fogok ehhez az érveléshez, és ez válik majd az igazsággá. Semmi sem lesz használható abból, amit mondasz!” Ez az állatokból újjászületett emberek egyik jellemzője – eltorzult a felfogásuk.

Az állatokból újjászületett emberek másik megnyilvánulása az, hogy különösen tompák sok emberrel, eseménnyel és dologgal szemben. Nemcsak csökönyös és eltorzult módon szemlélik a dolgokat, hanem egyáltalán nem képesek érzékelni azt sem, hogy bármilyen felmerülő dolognak mi a természete, a lényege vagy az eredendő oka, milyen hatással járhat vagy milyen következményei lehetnek. Még akkor sem képesek érzékelni ezeket a dolgokat, és továbbra sem lesz fogalmuk róluk, amikor egyesek már mondtak vagy tettek bizonyos dolgokat, vagy felfedtek bizonyos jeleket és utalásokat – olyan, mintha bolondok lennének. Mire végre észreveszik őket, az ügy már lezárult, és már felmerültek a következmények. Még azt követően sem tudják és nem képesek érzékelni, hogy milyen emberek veszik körül őket, mi a lényegük vagy mire képesek, hogy oly sok igazságot hallottak. Egyesek nyilvánvalóan problémás dolgokat mondanak, ők mégsem képesek azt érzékelni. Amikor például egyesek dicsekednek, nagyot mondanak, felvágnak és kérkednek, az nyilvánvalóan egy arrogáns beállítottság feltárulása, az állatokból újjászületett emberek azonban nem képesek érzékelni a problémát. Ehelyett úgy vélik, hogy ezek az emberek ügyesek, csodálják őket és felnéznek rájuk, sőt utána még követni is akarják az ilyen embereket. Ez mutatja, hogy tompák. Nyilvánvalóan gonosz emberek és gonosz tettek, a romlott beállítottságok nyilvánvaló feltárulása, az irány, amerre a dolgok nyilvánvalóan tartanak – az efféle emberek mindebből semmit sem érzékelnek. Nem tudják, mi a dolog lényege vagy mi a probléma gyökere; egyáltalán nem képesek érzékelni ezt, még a tudatosságuk sincs meg. Ők azok, amiket gyakran lélek nélküli holttesteknek nevezünk. Az efféle ember még inkább elmarad, amikor az igazságalapelvekkel kapcsolatos dolgokról van szó. Elmondod neki, hogy melyik alapelv szerint kellene gyakorolnia, de nem érti; csak megjegyzi azokat az előírásokat, amelyeket be kell tartania. Nem képes megérteni az alapelveket, amelyekről beszélsz, azok túlmutatnak rajta. Felhívod a figyelmét egy bizonyos állapotára, ami annak a megnyilvánulása, hogy egy romlott beállítottság tárul fel benne, de ő azt hiszi, hogy valaki másról beszélsz. Még ha szóban el is ismeri, hogy benne is van ilyen romlott beállítottság, nem ismeri fel, hogy mely szavai vagy mely tettei felelnek meg ennek az állapotnak vagy ennek a megnyilvánulásnak. Nem érti és nem tudja, miről beszélsz. Amikor az összejövetelek során az igazságról folyik a beszélgetés, míg mások már áttértek a következő témára, ő akkor is visszafordítja a beszélgetést, hogy az előzőről beszéljen. Hát nem korlátoltság és tompaság ez? Amikor mások beszélnek, nem tudja követni – nem azért, mert a gondolkodása nem képes tartani a lépést, hanem azért, mert a képessége nem elegendő és nem üti meg a mércét. Amikor bizonyos gonosz emberek megpróbálják becsapni őt, játszadozni vele vagy gyötörni, nem képes érzékelni; ehelyett testvérekként bánik a gonosz emberekkel és bizalmas viszonyt ápol velük, és csak azután ébred rá, hogy rászedték, miután azok ártottak neki. Aztán erre gondol: „Olyan ostoba vagyok! Nem tudom, hogyan ítéljem meg az embereket, nem tudom, hogyan ismerjem fel az embereket! Ezúttal valóban megtanultam a leckét – a jövőben senkiben sem fogok bízni, egyedül magamban bízom majd. Ez a legnagyobb bölcsesség!” Miután egyszer becsapták, azt hiszi, hogy rálátást szerzett, sőt úgy véli, hogy most okosabb, egyik végletből a másikba csúszva. Az állatokból újjászületett emberek minden dologban tompák. Például az állattenyésztés és az ültetés egy ilyen emberre volt bízva. Egy napon leesett a hőmérséklet, és ezt mondtam neki: „Ma éjjel mínusz öt fok lesz. Nem kellene gondoskodni azokról a növényekről és állatokról, amelyek nem bírják a hideget?” Ezt hallván így válaszolt: „Pamuttal bélelt kabátom van, és paplannal és takaróval alszom éjszaka, úgyhogy nem fogok fázni.” Megértette vajon, amit mondtam? E válasz alapján nyilvánvalóan nem. Nem tompaság ez? (De az.) Ha ezt mondtam volna: „Ma éjjel mínusz öt fok lesz. Ha a virágok kinn vannak az udvaron, halálra fognak fagyni. A hidegre érzékeny és a gyenge állatokat istállóban kellene tartani. Fel kellene tenned még egy függönyt az ajtóra, és megjavítani a huzatos helyeket az istállókban.” Miután ezt hallotta, eltűnődött volna egy pillanatig, majd ezt gondolta volna: „Szóval az állatokról és a növényekről beszéltél. Akkor nem lenne elég, ha egyszerűen csak a behoznánk a virágokat? Olyan sok állat van, és nem mondtad meg, hogy melyek érzékenyek a hidegre és melyek nem, melyeket kellene behozni és melyeket nem.” Valóban nem konkretizáltam, de nem tudsz alapelvek szerint cselekedni? Még azt sem ismered fel, hogy a télen odakinn hagyott virágok halálra fagyhatnak, és ha nem bízlak meg azzal, hogy elvégezd ezeket a dolgokat, nem fogod megcsinálni – ez milyen probléma? Hát nem tompaság? (De az.) Ezt azt mutatja, hogy az illető tompa. Például odakinn napos az idő és ruhák lógnak az udvaron, hogy száradjanak, valaki pedig ezt mondja: „Úgy néz ki, délután eshet az eső. Eláznak majd az odakinn száradó ruhák?” – ezek a szavak egy kis emlékeztetőül szolgálnak. Egy normális emberi gondolkodással bíró ember meghallaná ezt, és elgondolkodna: „Oda kellene figyelnem – amikor beborul az ég, gyorsan behozom majd a ruhákat.” Azok azonban, akikben nincs meg a normális emberi mivolthoz tartozó gondolkodás, nem lesznek tudatában ennek. Amikor azt mondod, hogy délután esni fog, ezt hallván a következőt gondolják: „Mi értelme ezt mondani? Nekem semmi közöm ehhez. Én benn leszek, úgyhogy nem fogok elázni, ha esik. Mellesleg mit tudok én tenni azzal, hogy esik? Semmi értelme annak, hogy ezt mondja nekem!” Egyszerűen nem ismerik fel, hogy miért mondják ezt nekik, vagy hogy miért hozzák fel ezt a dolgot. Akkor hogy kell beszélned velük ahhoz, tényleg megértsék? Ezt kell mondanod nekik: „Délután ekkor és ekkor esni fog. Mielőtt esik, amikor azt látod, hogy beborul az ég, gyorsan hozd be a ruhákat. Ha nem teszed, eláznak és újra ki kell mosni őket. És amikor a ruhákat összeszeded, ellenőrizd azt is, hogy nincs-e valami más is az udvaron, aminek nem szabadna eláznia vagy kitéve lennie az esőnek, és azt is hozd be.” Így kell eligazítanod őket. Ha nem igazítod el őket így, nem fognak rájönni, hogy be kell hozniuk a ruhákat, és azt sem fogják felismerni, hogy az összes olyan tárgyat össze kell gyűjteniük, amely nem ázhat el. Nem fogják megcsinálni ezeket a dolgokat. Miért? Azért, mert túlságosan tompák, nincs meg bennük a normális emberi mivolthoz tartozó gondolkodás, és nem felelnek meg a normális emberi mivolt mércéjének. Nevezetesen az intelligenciájuk és a képességük nem éri el a normális emberi mivolt mércéjét. Ilyenek az állatokból újjászületett emberek. Amikor egy ilyen embert arra kérek, hogy csináljon meg valamit, még ha több ízben el is igazítottam őt és korábban már sokszor csinálta ezt, még mindig újra el kell igazítanom. Ha nem igazítom el, nem fog rájönni, hogy mit kell csinálni, és képes sem lesz rá. Tehát minden alkalommal, amikor ilyen feladattal találkozik, pontosan meg kell mondanod neki, hogy mit és hogyan kell csinálni, a folyamat minden egyes lépését elmagyarázva neki. Ha csak egyetlen dolgot is kihagysz, azt nem fogja megcsinálni, vagy esetleg az egész dolgot összekuszálja. Ha pedig aztán rámutatsz a problémáira, egy csomó eltorzult érvvel fog válaszolni, és ismét elkezd szándékosan értetlenkedni. Ez a tompaság megnyilvánulása.

Az állatokból újjászületett emberek e jellemzője, a tompaságuk nagyon nyilvánvaló. Az igazságról szóló beszélgetésből például a doktrína szempontjából megértik azt, hogy miként kell felismerni, hogy egy gyülekezetvezető végez-e tényleges munkát, hogy megfelelő színvonalú vezető-e, vagy hogy hamis vezető vagy antikrisztus-e. Amikor azonban annak tisztánlátásáról van szó, hogy a saját gyülekezetvezetőjük melyik kategóriába tartozik, még amikor tanúi lesznek is a gyülekezetvezető által mutatott bizonyos megnyilvánulásoknak, nem tudják, hogyan kell felismerni azokat. Ha megkérdezed őket, hogy a gyülekezetvezetőjük végez-e tényleges munkát, ezt fogják mondani: „Látom, ahogy mindennap foglalatoskodik az összejövetelekkel, és fontoskodva szervezi a dolgokat, könyveket osztott a testvéreknek és nyomon követte az evangelizációs munkát.” Aztán megkérdezed: „Nos, mennyire jól végzi a munkáját? Olyan ember, aki az igazságra törekszik?” Így válaszolnak: „Lemondott a karrierjéről és a családjáról. Még akkor is túlságosan el volt foglalva a kötelessége végzésével ahhoz, hogy találkozzon velük, amikor a szülei látogatóba jöttek. Olyan embernek kell lennie, aki az igazságra törekszik, nem igaz?” A gyülekezetvezetőnek csak ezeket a külsődleges megnyilvánulásait nézik; de titokban bármennyi gonoszságot is követ el a vezető, még ha látják is, akkor sem azonosítják problémaként, nem tudják, hogy ez probléma. Függetlenül attól, hogy hány ilyen dolog történik előttük, olyan, mintha sosem láttak volna semmit, mintha nem emberek között, hanem egy teljesen más világban élnének. Hát nem a végletekig tompák az ilyen emberek? (De igen.) Ez tompaság. Amikor olyasvalakivel találkoznak, akiben gonosz szellemek munkálkodnak, aki folyton természetfeletti dolgokra figyel, folyton olyasmikről beszél, amiket érzékel, és folyton efféle dolgokat mond: „Hangot hallottam, Isten megvilágosított engem, Isten megvilágított engem, Isten vezetett engem, Isten ismét kinyilatkoztatott bennem valamit”, a tompa emberek a következőt gondolják: „Az illető igazán szereti Istent. Ő kapott kinyilatkoztatásokat – én miért nem?” Egyszerűen nem jönnek rá, hogy ez gonosz szellemek munkája. Csak akkor látják meg végre, hogy ez egy gonosz szellem, amikor egy napon az illető hirtelen megőrül, óriási jelenetet rendez mindenki előtt, a földön hempereg és meztelenül fut az utcákon keresztül. Ami azt illeti, mielőtt az illető megőrült, már sok jel volt, és ezeknek a megnyilvánulásoknak elégnek kellett volna lenniük ahhoz, hogy akként jellemezzék, mint akiben gonosz szellemek munkálkodnak, és hogy időben kezeljék azzal, hogy kitakarítják. Ők azonban tompák, nem képesek érzékelni ezeket a dolgokat és nem ismerik fel, hogy milyen következményekkel járhat az, ha egy ilyen embert meghagynak a gyülekezetben – hát nem okozhat ez csapásokat? Egyes gonosz szellemek és gonosz démonok egészen odáig jutnak, hogy kárt okoznak az embereknek, a tompa emberek azonban továbbra sem tudják annak érzékelni őket, amik valójában, sőt azt hiszik, hogy ezek az egyének igazán szeretik Istent és teli vannak buzgalommal, gyakran késő éjszakáig ébren maradnak és olvassák Isten szavait és énekeket tanulnak, napokig nem esznek és nem alszanak, és mégsem érzik fáradtnak magukat. Bár ez nyilvánvalóan abnormális, azt állítják, hogy ez Isten iránti szeretet. Nem túlságosan tompák? A tompa emberek egyrészt nem képesek átlátni a dolgokat; képtelenek a felszíni jelenségek mögé nézni, hogy átlássák a problémák lényegét. Így igen nehezükre esik pontosan jellemezni bármilyen problémát. A tompa emberek ezenkívül nem gondolkodnak normális módon és nem képesek azonosítani a dolgokat, ezért sok körülöttük történő dologról nem szereznek semmilyen tudomást. Az efféle emberek több éven át élhetnek valahol, ám amikor megkérdezik tőlük, hogy milyen ott az éghajlat, milyenek az évszakok mintázatai és hogy kényelmes hely-e az az élethez, nem tudnak válaszolni. Ezt mondják: „Hogy mi a helyzet az éghajlattal? Nem tudom. Nos, áprilisban nyílnak a virágok, szeptember-október környékén elsárgulnak a levelek és hullani kezdenek, amikor pedig eljön a tél, ideje a havazásnak.” Ha megkérdezik őket, hogy milyenek a helyi szokások, milyen a társadalmi rendszer, van-e faji megkülönböztetés, milyen a kormányzati politika, hogyan bánnak a máshonnan érkezett emberekkel, halvány fogalmuk sincs, elképedve bámulnak és képtelenek bármit mondani. Még amikor a legfontosabb dologról – a kormány vallásos hithez való hozzáállásáról – van szó, akkor sem tudnak mondani semmit, csak így válaszolnak: „Nos, itt élünk, a kormány pedig sosem okoz gondot nekünk.” Olyanok, mint a fabábuk, semmiről nem tudnak semmit – ez rendkívüli tompaság. Olyanok is vannak, akik azt mondják, hogy túlságosan el vannak foglalva a kötelességük végzésével és nincs idejük összegezni ezeket a dolgokat – hát nem csak egy kifogás ez? (De igen.) Nyilvánvaló, hogy kifogás. Igényelnek az ilyen egyszerű dolgok körültekintő figyelmet és nyilvántartást? Nem, nem igényelnek. Ha megvan benned a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodás, akkor miután több mint három éve élsz egy helyen, alapvetően lennie kellene fogalmadnak a helyi éghajlatról, a szokásokról, az életmódbeli szokásokról, a vallásos hittel kapcsolatos helyzetről, valamint a kormányzat máshonnan érkezett emberekkel szemben tanúsított politikájáról és hozzáállásáról. Nem kellene különösebben megismerned, utánajárnod vagy összegyűjtened ezeket az információkat – egyszerűen csak tudnád. Bárki, aki normális emberi mivoltra jellemző módon gondolkodik, képes lenne igen természetes módon felfogni ezeket a dolgokat. Mire utal az, ha még azokat a dolgokat sem tudod felfogni, amelyeket a normális emberek képesek felfogni és világosan látni? Arra utal, hogy nincs meg benned a normális emberi mivolthoz tartozó gondolkodás és észszerűség, és hogy nem felelsz meg a normális emberi mivolt mércéjének. Az alapvető oka annak, hogy az ilyen típusú ember nem felel meg a normális emberi mivolt mércéjének az, hogy nem emberből, hanem állatból született újjá. Érted? (Igen.) Ha egy ember tompasága nagyon nyilvánvaló, az sokat elárul a problémáról.

Mit értettetek meg az állatokból újjászületett emberek jellemzőit tárgyaló iménti beszélgetésünkből? Észrevettétek-e a tényt, miszerint az eltorzult megértés és a tompaság – ez a két jellemző – egyaránt nagyon nyilvánvaló az emberek e kategóriájában? (Igen.) Miért van ezeknek az embereknek ez a két megnyilvánulása? Mi hiányzik az emberi mivoltukból? (A normális gondolkodás.) Ez valamelyest áll – nem rendelkeznek emberi intelligenciával. Látszólag úgy tűnik, mintha ezek az emberek gyenge képességűek lennének – de pontosan mennyire gyenge? Egyaránt hajlamosak a torzításokra és tompák; amikor olyan kérdésekről van szó, amelyekkel a normális emberi mivolttal rendelkezők gyakran találkoznak és képesek önállóan kezelni és megoldani, ők kudarcot vallanak és nem tudják megoldani, nagyon gyerekesnek, nevetségesnek és éretlennek tűnnek. Ami még súlyosabb, ezen emberek némelyike nem tud önállóan túlélni – nem tudják eltartani magukat, és akár elmennek dolgozni, akár bármilyen állást vállalnak, alkalmatlanok. Bárhová is mennek, a munkáltatók vagy nem akarják, vagy elbocsátják őket. Ezenkívül a lényeg az, hogy amikor a saját életük területén különféle problémákkal, mint például az élet gyakori problémáival, sőt akár jelentéktelen dolgokkal szembesülnek, nem tudják jól kezelni azokat. Még egy nagyon egyszerű kérdést is képesek összekavarni; mindig csak vakon alkalmazzák az előírásokat. Rendkívül idióta és ügyetlen módszerekkel és megközelítéssel kezelik a dolgokat; nincsenek meg azok a módszereik és eszközeik, amelyek segítségével egy felnőtt kezelné a világ dolgait. Ez nagyon nyilvánvalóvá teszi azt, hogy nincs emberi intelligenciájuk. Egy ilyen ember például beteg lesz és folyton rosszul érzi magát. Kikeres néhány információt, és az azt mondja, hogy súlyos betegség vagy komoly kór lehet; megrémül és rohan a kórházba kivizsgálásra. Az orvos a következőt mondja: „Ez a betegség nagyon súlyos. Rendkívül magas a halálozási aránya. Ha nem kezelik, súlyosbodni fog, és halál lesz a vége. A kezelés egyetlen módja a műtét. Ha nem műtenek meg, legfeljebb három hónapod van hátra.” Ennek hallatán rendkívül megrémül és nem tudja, mit tegyen. A diagnózis megerősítésére szolgáló további vizsgálatok elvégzése nélkül egyszerűen az orvosra hallgat, és a műtét mellett dönt. A műtét előtt azt sem kérdezi meg, hogy milyen óvintézkedéseket kell tenni, hogy a műtétet követően lesznek-e utóhatások – nem is tudja, hogy fel kell tenni ezeket a kérdéseket, és az orvos ijesztgetésének hatására engedelmesen a műtőasztalra fekszik. A műtétet követően végül itt is, ott is kellemetlenséget érez, és már a gyógyszer sem segít. Később azt hallja másoktól, hogy ez a betegség nem igényel műtétet, hogy nem igazán súlyos kór, és hogy testmozgással és néhány általános gyógyszer szedése mellett fokozatosan javulni fog, és nem fog előrehaladni vagy súlyosbodni. Az orvosok azért, hogy pénzt keressenek, időnként riasztó kijelentéseket tesznek, hogy megijesszék az embereket, a tompa embernek pedig nincsenek saját elgondolásai és nem tudja megítélni a dolgokat; hallván azt, amit az orvos mond, halálra rémül, és amikor az orvos azt mondja, hogy műtétre van szüksége, belemegy. Ha van valaki a közelben, akinek vannak saját elgondolásai, erélyes és elég intelligens ahhoz, hogy segítsen neki megvizsgálni a dolgokat, akkor amikor ilyesmi történik vele, elkerülheti a kerülőutakat és egy kicsit kevesebbet fog szenvedni. Ha azonban magára marad abban, hogy kezelje az ilyesmit, különösen a fontos dolgokat, el fog térni vagy egyik vagy másik irányba, vagy rászedik, vagy ártanak neki; mindig szélsőséges intézkedéseket tesz. Egyszerűen képtelen átfogóan mérlegelni a dolgokat alapelvek vagy az ilyen ügyek intézésére általánosan bevett módok és módszerek alapján, majd megtalálni a leginkább értelmes és észszerű megoldást azok kezelésére. Bárki becsaphatja őket, játszadozhat velük, megingathatja és félrevezetheti őket. Egyesek megkérdezik: „Nincsenek ezeknek az embereknek saját gondolataik és véleményük?” Ami azt illeti, nem arról van szó, hogy nincsenek saját gondolataik és véleményük – látod, amikor gaztetteket követnek el és téves érveket szajkóznak, akkor bizonyára van véleményük. Nem számít, ki mond helytálló dolgokat, nem hallgatják meg, és még ha valaki helytálló dolgokat mond, akkor is dacolnak, és csak kitartanak a saját téves, elferdített érveik mellett. Amikor azonban arról van szó, hogy tényleg normális józan ész használatára és normális gondolkodásra lenne szükség ahhoz, hogy szembenézzenek a mindennapi életben felmerülő dolgokkal, valamint helyesen közelítsenek hozzájuk és kezeljék őket, nem tudják, milyen módszerrel vagy eljárással kezeljék azokat, nem tudják, hogyan közelítsenek hozzájuk, nincsenek megoldásaik és módszereik, és nincsenek saját gondolataik és véleményük. Végül csak az történhet, hogy mások manipulálják őket – bármit megtesznek, amit mások mondanak nekik. Az állatokból újjászületett emberek jellemzője az, hogy nincs meg bennük a normális emberi mivolthoz tartozó intelligencia. Nos, miért képesek kitartani a téves, elferdített érveik mellett, sőt hangoztatni és mindenütt terjeszteni azokat? Ez azt bizonyítja, hogy az intelligenciájukat illetően képtelenek felismerni, hogy mi az igazság és mi téves érvelés, mi felel meg a normális észszerűségnek és mi nem – nem tudnak különbséget tenni ezek között; ezért amikor helytálló érvelést osztasz meg, nem tudják elfogadni és nem értik. Csak a saját eltorzult, elferdített érvelésükhöz ragaszkodnak, és azt hiszik, hogy az helytálló. Nem számít, hogy valaki más milyen módszerrel beszél hozzájuk, nem számít, mennyire jól vagy bölcsességgel telve beszél, az állatokból újjászületettek nem képesek befogadni és nem értik – nekik végük. Ez azt mutatja, hogy nincs meg bennük a normális emberi mivolthoz tartozó intelligencia. Még a mindennapi élet legnormálisabb kérdését illetően is – amikor érvelsz nekik, nem megy át, továbbra is ragaszkodnak az elferdített érvelésükhöz. Amikor az emberek látják ezt, erre gondolnak: „Miért ilyen furcsa ez az ember? Miért ennyire érzéketlen a józan észre? Olyan, mint aki egyszerre elmebeteg és mint aki nem nőtt fel – miért beszél folyton gyerekes módon?” Pedig nem fiatalok – ilyenek, amikor ötven-hatvan évesek, és még akkor is ilyenek, amikor nyolcvan évesek lesznek. Egész életükben hiányos intelligenciával rendelkező emberek, egész életükben nincs normális emberi gondolkodásuk és normális emberi intelligenciájuk. Ez jellemzi az állatokból újjászületett embereket. Nyilvánvaló ez a jellemvonás? (Igen.) Tegyük fel például, hogy van egy ostoba nő, aki viszonylag jól néz ki, majd miután egy szemét csirkefogó elcsábítja, összeköltöznek. Az a szemét csirkefogó állandóan flörtöl az otthonán kívül, amikor azonban a nő rájön, nem dühös – neki mindenesetre megfelel ez, amíg vele jól bánik. A szemét csirkefogó később összejön valaki mással, amikor azonban a nő ráébred, nem érdekli, és továbbra is rendíthetetlen odaadással a szemét csirkefogóval marad. Sőt ezt mondja: „Amíg nem hagy el, addig nekem jól van így.” Valaki ezt tanácsolja neki: „Már most ilyen mélyre süllyedt – nem kellene vele maradnod.” „Nem, nem tudok meglenni nélküle. Szeret engem, és én kedvelem őt!” Egy ilyen ember megérdemli, hogy ezzel a szemét csirkefogóval maradjon és egész életében szenvedjen – egyszerűen képtelen felismerni, hogy milyen egy jó vagy egy tisztességes ember. Összejön egy szemét csirkefogóval, és még azt hiszi, hogy az igazán szereti őt. A szemét csirkefogó mond neki néhány kedves szót és vesz neki valami finom ételt, és így mézes-mázos beszéddel egyszerűen a karjaiba csábítja. Úgy játszik vele, mintha gyurmázna. Amikor a háta mögött flörtöl és a nő rájön, mindössze pár szóval elsimítja a dolgokat, becsapja őt, a nő pedig egyszerűen nem lát át rajta. A szemét csirkefogó végül a nő egész vagyonát és a házát elkobozza, majd kidobja őt. A nő átkozza, hogy lelkiismeretlen, ám azt nem mondja ki, hogy azért csapták be őt, mert nem lát át az embereken. Miért nem másokat csapott be az a szemét csirkefogó, és miért tudta őt rászedni? Nem azért, mert a nő ostoba? Az efféle ember elsődleges jellemzője az, hogy mindent csökönyös és nevetséges módon értelmez és kezel, és nem rendelkezik a normális emberi mivolthoz tartozó intelligenciával. Ezért mondjuk, hogy állatból született újjá. Mivel állat, nem rendelkezik emberi intelligenciával. A tény, miszerint nem rendelkezik emberi intelligenciával, kellően bizonyítja azt, hogy a benne lévő lényeg nem emberi lényeg. Ezért nem tud megbirkózni olyan emberi kérdésekkel, illetve nem tud kezelni és megoldani olyan ügyeket, amelyeket a normális embereknek képesnek kellene lenniük kezelni és megoldani. Még amikor arról van szó, hogy miként közelíti meg a dolgokat a saját mindennapi életében – a napi étkezéseit, az alapvető szükségleteket, valamint az emberi kapcsolatokat és az őt körülvevő környezetet – abban is nagyon tompa. Ráadásul amikor bizonyos ügyekkel találkozik, amelyekkel szembe kell néznie és amelyeket kezelnie kell, nincs meg benne a normális emberek intelligenciája, a bölcsességről természetesen nem is beszélve. Amikor ezekkel a problémákkal szembesül, nagy nehézségek árán, nagy kimerültséggel és rendkívül ügyetlenül kezeli őket. Olyan idős és oly hosszú időt élt meg: hogy kezelheti így a dolgokat? Miért hangoznak oly undorítónak és oly kínosnak az általa mondott dolgok? Miért nem beszél normális emberek módjára? Oly sok évet megélt és igen sokat tapasztalt, mégis hogy viselkedhet így, amikor egy ilyen egyszerű dolgot intéz? Az emberi mivolt legalapvetőbb határai, illetve azok a legalapvetőbb alapelvek sincsenek meg benne, amelyekkel az embereknek rendelkezniük kellene.

Az eltorzult felfogás és a tompaság két jellemvonása mellett az állatokból újjászületett embereknek van még egy jellemzőjük, nevezetesen az, hogy különösképp zavaros fejűek. A múltban, amikor az igazságról beszélgettünk, csak általános körvonalakról és irányról esett szó – a beszélgetés viszonylag általános volt. Ami az igazság különböző részleteit illeti, ezekről nem beszéltünk konkrétan, hanem csak néhány fogalmi állítást és tartalmat vitattunk meg. A közösség ezen évei során konkrétan és részletesen megbeszéltük az igazság különféle aspektusait. Ami azonban az állatokból újjászületett embereket illeti, amikor ők a beszélgetésben most elhangzó szavakat hallgatják, azt hiszik, hogy azok többé-kevésbé ugyanazok, mint ami a korábbi beszélgetésben elhangzott, és csak a dolgok megfogalmazásának módja változott valamelyest, a tartalom lett némileg bőségesebb, és a közlés mennyisége növekedett jelentősen a korábbiakhoz képest. Így pedig csodálkoznak, hogy mi az oka annak, hogy a hallgatás e hosszú időszaka alatt csak egyre tanácstalanabbak lesznek. Oly sok éve hallgatnak prédikációkat, de semmit sem nyertek belőle. Amikor arról van szó, hogy az ember miként viselje magát, hogyan bánjon másokkal, hogyan ismerje meg önmagát, hogyan tapasztalja meg Isten munkáját, hogy ismeretet szerezzen Istenről, és különösen hogy miként kezelje Istent és az Ő szavait, kezdettől fogva képtelenek megérteni ezeket a dolgokat, és még most sem értik őket. Ez nem kis mértékű zavarodottság, hanem súlyos zavarodottság. Bármennyire pontosan is magyarázzák el az igazság különböző aspektusait, ők összemossák mindet. Csupán egy pár szlogent és doktrínát fognak fel, mint például: „Fel kell áldoznunk magunkat Istenért, hűségesnek kell lennünk Istenhez és jól kell végeznünk a kötelességeinket!” Ragaszkodnak egy pár előíráshoz, szlogenhez és elmélethez, és azt hiszik, hogy az igazságot gyakorolják. Minél konkrétabban beszélsz, annál jobban zavarba jönnek, és annál inkább úgy érzik, hogy az túlmutat rajtuk, hogy korábban jobb volt, amikor a beszélgetés egyszerűen zajlott. Ezenkívül minél részletesebb a magyarázat, annál több a nehézségük: „Hogy jegyezzek meg egy ilyen részletes dolgot? Régebben elég egyszerű volt a gyakorlás. Miért van az, hogy most minél többet beszélgetünk, annál több a nyilatkozat? Miért van az, hogy minél több dolog hangzik el, annál kevésbé tudom, hogy miként kell gyakorolni? Egykor igen egyszerű volt kötelességet végezni – csak lemondást, áldozathozatalt, sürgölődést, sok evangéliumhirdetést és sok Isten melletti tanúságtételt jelentett. Most részletesen elmagyarázták a kötelességvégzésről szóló igazságokat, mint ahogyan az igazság összes többi aspektusát is, de minél többet magyarázzák ezeket a dolgokat, annál kevésbé értem őket, és annál inkább meghaladják a képességeimet.” Minél részletesebb a magyarázat, annál inkább meghaladják a képességeiket ezek az igazságok – hát nem zavarosfejűség ez? Ők súlyosan zavaros fejűek, ugye? Bár részletesen elmagyarázták az igazság különböző aspektusait, még mindig tanácstalanok és folyton össze vannak zavarodva egyes elvi és meghatározásbeli fogalmakkal kapcsolatban. Például nem tudják és nem képesek átlátni, hogy mik a gonosz emberek és mik a hamis vezetők; azt sem tudják, mi a jó emberi mivolt és mi a rossz emberi mivolt, sem az igazságalapelvek gyakorlása és az előírások betartása közötti különbséget nem ismerik. Ezek a konkrét kérdések mind csupa zűrzavart jelentenek számukra. Még ezeket a fogalmi dolgokat sem értik – rendezetlen a gondolkodásuk. Továbbá bármit is tesznek, nem találják az alapelveket, nincsenek lépéseik, amelyeket követnek, nincsenek konkrét terveik, és nem tudják, milyen módszereket kellene használniuk vagy milyen eredményeket kellene elérniük; azt sem látják világosan, hogy egy bizonyos viselkedésmód milyen következményekkel jár. Az elméjükben ezt gondolják: „Miért kellene foglalkoznom ezekkel a dolgokkal? Ha nem tudom, valamit hogyan kell csinálni, egyszerűen vakon teszem majd – akárhogy is legyen, amíg a szívem őszinte Isten iránt, az elég.” Látod, ezek az emberek hihetetlenül zavaros fejűek, nem igaz? Sok éve hisznek Istenben, mégsem tudják, hogy az igazság mely aspektusait értették már meg, és azt sem tudják, hogy gyakorolták-e az igazságot. Amikor megkérdezik tőlük, hogy van-e belépésük az életbe, ezt mondják: „Nos, sok éve hiszek Istenben, és lemondtam a családomról.” Nincsenek tisztában mindezekkel – ez súlyos zavarosfejűség. Az összejöveteleken való éneklés és táncolás során teli vannak energiával, ám amikor eljön a prédikációk és az igazságról szóló beszélgetés ideje, elálmosodnak, megérkezik az álommanó és talán még el is szundítanak. Amikor munkavégzésről van szó, hajlandóak fáradozni és ezt mondják: „Végezzük jól a kötelességeinket, és ajánljuk fel a hűségünket Istennek!” Amikor azonban az igazságról szóló beszélgetésre kerül sor, és megkérdezik tőlük, hogy „Nyertél-e mostanában valamit? Felismerted-e, hogy milyen romlott beállítottságokat fedtél fel? Miután felismerted őket, találtál-e utat az eloszlatásukhoz?”, így válaszolnak: „Fogalmam sincs. Egy kicsit felismertem őket, de nem tudom, hogy az, amit felismertem, helyes-e vagy sem. Bárhogy is legyen, csak belevágtam és így gyakoroltam, de nem tudom, hogy ez pontos-e vagy sem.” Semmit sem látnak át, és az elméjük zavarodott és ködös. Nem tudják, miben jártasak, és azt sem, hogy miben vannak hiányosságaik. A romlott beállítottságok megismeréséről szóló beszélgetés során beismerik, hogy vannak romlott beállítottságaik, hogy ők is hazudnak, időnként pedig simlisen viselkednek és lazsálnak. Amikor azonban valós helyzetekkel szembesülnek és megkérdezed tőlük, hogy miért viselkedtek simlisen és lazsáltak, miért csaltak, azt mondják: „Én nem tettem! Nem szándékosan tettem – azt hittem, ez a cselekvés megfelelő módja, ezért csináltam így.” Tegyük fel, hogy valaki leleplezi őket és ezt mondja: „Azt hitted, hogy helyénvaló úgy csinálni, de voltak-e benned személyes szándékok vagy mesterkedés? Tudod, hogyan gondolkodj el magadon? Tudod, milyen következményekkel jár az, ha így csinálod?” Így válaszolnak: „Amíg nem voltak rossz szándékaim, addig rendben van.” „Az, hogy nincsenek rossz szándékaid, ugyanaz, mintha az igazságalapelvekkel összhangban cselekednél?” „Nem t’om.” Nem tudnak semmit. Oly sok igazságot és oly sok közlést hallgattak meg, és a mindennapi életükben mindenféle, az igazsággal kapcsolatos kérdésekkel találkoztak, de még midig tisztázatlan és homályos számukra minden igazság. Nem tudják megmondani, mely dolgok igazságok és melyek nem, és azt sem tudják, hogyan gyakorolják az igazságot, amikor helyzetekkel szembesülnek. Nincsenek tisztában azzal, hogy a tetteik és a viselkedésük összhangban állnak-e az igazságalapelvekkel, és egyszerűen úgy teszik a dolgokat, ahogyan jónak gondolják. Hát nem zavarosfejűség ez? (De igen.) Nincsenek alapelveik semmiben, amit tesznek, sem abban nincsenek alapelveik, ahogyan valakivel bánnak. Amikor például a gonosz emberekkel való bánásmódról van szó, egyes gonosz embereknek vannak bizonyos erősségeik vagy szakmai készségeik, és egyelőre még tudnak szolgálatot tenni – az ilyen embereknek akkor megengedhető, hogy szolgálatot tegyenek. De vannak olyanok, akik egyszerűen nem tudják megérteni ezt: „Hát nem úgy van, hogy Isten nem szereti a gonosz embereket? Akkor miért használják még mindig őket?” Amikor közlöd velük, hogy ez bölcsesség és egy alapelv is, elgondolkodnak rajta, és erre gondolnak: „Milyen alapelv? Hát nem egyszerűen az emberek megtévesztése ez? Nem az emberek kihasználása?” Ők így érzékelik. Mondjátok meg Nekem, a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodással bírnak? Nem tudják, miként azonosítsák a tényleges körülményeknek megfelelő viselkedés alapelveit – elérhetik ők a normális emberi intelligencia szintjét? (Nem.) A normális emberi mivoltra jellemző gondolkodással és a normális intelligenciával rendelkező emberek mind megértik és felfogják ezt a dolgot, az állatokból újjászületett emberek azonban még ezt az egyszerű dolgot sem tudják felfogni. Akkor az igazságot vajon hogyan érthetnék meg? Egy dolog, amit gyakran mondanak: „Legutóbb azt mondtad erről a kérdésről. Ma miért mondasz valami mást? Megbízhatatlanok a szavaid – hogy változtathatsz rajtuk bármikor?” Nem tudják, hogy most másképp áll ez a dolog, ezért a kezelését illető megközelítésnek is változnia kell. Az alapelvek és a célok ugyanakkor azonosak maradnak. Csupán arról van szó, hogy a kérdés kezelésének módja változott – a konkrét körülményekhez igazodik, szükség szerint alkalmazkodva a dolog állásához és reagálva rá a jobb eredmények elérése érdekében. Amikor az állatokból újjászületett emberek ilyen dolgokkal találkoznak, nem képesek átlátni őket. Azt hiszik, hogy az igazságalapelvek előírások, és hogy azokat mindenkor változtatás nélkül kell betartani. Amikor tehát az igazságalapelvek alapján igazítasz a valaminek az elvégzésére szolgáló módszeren, az nem jut el hozzájuk vagy nem értik és nem tudják elfogadni. Néhányuk még akár el is ítélhet és talál valami ütőkártyát, amit felhasznál ellened. Belül semminek a lényegét vagy a természetét nem képesek világosan látni. Zavarodottak a gondolataik. Amikor bármit szemlélnek, egyszerűen előírásokat alkalmaznak rá vonatkozóan; soha nem tudják, hogyan mérjék azt az igazságalapelvek szerint, és nem tudják azt sem, hogy a dolog alakulásának törvénye alapján miként lehet különböző módszereket bevetni a megoldása és a rá való reagálás érdekében. Az állatokból újjászületett emberekben nagyon nyilvánvaló a zavarosfejűség e jellemzője, nem igaz? (De igen.)

Az állatokból újjászületett emberek képtelenek tisztán látni másokat. Amikor látnak valakit, aki elég őszintén beszél, ám némiképp fondorlatos módon teszi a dolgokat, nem látják át, hogy valójában milyen ember az illető, hogy tényleg olyasvalaki-e, aki az igazságra törekszik. Amikor dialektikus gondolkodást igénylő összetett helyzetekkel szembesülnek, zavarba jönnek és nem tudják megfejteni, és nem tudják, hogyan mérjék fel őket. Zavarodottak a gondolkodásukban; olyan a gondolkodásuk, mint egy kusza összevisszaság, és sosem tudják rendszerezni a saját gondolataikat. Nem számít, hányszor mondod el nekik az alapelveket, nem tudják, miként használják az igazságalapelveket a különböző emberek, események és dolgok felismerésére. Amikor például problémák jelentéséről van szó, nem tudnak pontosan beszámolni a dolgokról a tényleges helyzet alapján. Egyes vezetők képesek valamennyi tényleges munkát végezni, bizonyos esetekben azonban lehetnek eltérések a munkavégzésükben, és mutathatják romlott beállítások megnyilatkozásait; az emberi mivoltuk és a munkaképességük tekintetében azonban alapvetően megfelelő színvonalúak. Néhány zavaros fejű ember azonban nem nézi a tényt, miszerint ezek a vezetők képesek tényleges munkát végezni, sem az emberi mivoltuk érdemeit nem nézik, hanem kizárólag a hibáikat, a hiányosságaikat és néhány jelentéktelen, apró problémát választanak ki, amelyekről beszámolnak. Ezzel szemben az igazi antikrisztusok és gonosz emberek, azok, akik nagy gonoszságokat követnek el, képtelenek bármilyen tényleges munkát végezni, és csak szavakat és doktrínákat beszélnek, hogy félrevezessenek másokat, külsőleg nagy felhajtással teszik a dolgokat, valójában azonban nem megfelelő színvonalú az emberi mivoltuk, az általuk választott út helytelen, az emberi mivoltuk a gonosz emberek és az antikrisztusok emberi mivolta, az általuk járt út pedig az antikrisztusok útja, az igazságra való nem törekvés útja, és ezek a zavaros fejű egyének mégsem képesek átlátni ezeket a dolgokat. Azt látják, hogy ezek az emberek nagy felhajtást csinálnak, amikor a munkájukat végzik, és azt feltételezik, hogy van tehetségük a vezetéshez és van szervezőkészségük, hogy jól tudják végezni a munkát. Ami azt illeti, hogy a munkájuk ténylegesen milyen eredményeket hoz, hogy tartottak-e bűnbánatot és megváltoztak-e, illetve, hogy az emberi mivoltuk megfelelő színvonalú-e, ezek egyikét sem tudják. Még ha az antikrisztusok félrevezetik és irányítják is őket, nem lesznek tudatában; követni fogják az antikrisztusokat és engedelmeskedni fognak nekik, és közben továbbra is azt hiszik, hogy Istent követik, hogy hirdetik az evangéliumot és tanúságot tesznek Isten mellett. A helyzet az, hogy az antikrisztusok addigra már rég átveszik majd felettük az irányítást; nem Istenben fognak hinni, hanem embereket fognak követni, ördögöket és Sátánokat fognak követni – ám ezt nem fogják tudni. Belül addigra régóta sötétség tölti majd el őket, addigra már hosszú ideje elveszítették Isten jelenlétét, és már hosszú ideje elveszítették a Szentlélek munkáját. Mivel nagyon tompák, mivel eltorzult a felfogásuk, és mivel semmilyen igazságalapelvet nem értenek, nem látják át a dolgokat és képtelenek felismerni az embereket. Nem csupán a problémákat nem jelentik, illetve nem távolítják el az antikrisztusokat, hanem még védelmezik is őket. Ezzel szemben, amikor olyan vezetőkről és dolgozókról van szó, akik igazán képesek valamennyi tényleges munkát végezni, ha kisebb hiányosságokat vagy csekély problémákat észlelnek, ragaszkodnak hozzá, hogy jelentsék és felvessék ezeket a problémákat, még akkor is, ha nem elvi kérdések. Súlyosan zavaros fejűek! Semmilyen elvi kérdést nem látnak át – még amikor arról van szó, hogy kivel kellene érintkezniük a mindennapi életben, kitől nyerhetnek segítséget és előnyöket, vagy kitől kellene távol tartaniuk magukat, akkor sem képesek tisztán látni vagy átlátni ezeket a dolgokat. Néhányan közülük nagyon jó viszonyban vannak álhívőkkel és nem hívőkkel, és úgy vélik, hogy ezek az emberek értelmesek, van képességük és így tudnak segíteni nekik, valamint, hogy nagyon megéri közösködni velük. Még gyakran dicsőítik is azokat, akiket bálványoznak, elmondva, hogy milyen rátermettek és milyen nagy a tekintélyük. Ördögöket imádnak bálványokként – hát nem zavarosfejűség ez? (De az.)

Konkrétan mire utal a zavarosfejűség? (A gyenge képességre.) Ez általános megfogalmazás – a zavarosfejűség konkrétan azt jelenti, hogy egy embernek nincsenek pontos gondolatai és nézőpontjai bárminek a tisztánlátásához, és hogy nincsenek alapelvei vagy alapja semminek a szemléléséhez, az adott dologról alkotott nézete pedig zavaros. Ez egy aspektus. Az ilyen típusú emberek emellett nem tudják megkülönböztetni a helyest a helytelentől és a feketét a fehértől – gyakran összetévesztik a negatív dolgokat a pozitívakkal és negatívnak hívják a pozitív dolgokat. Nem ismerik fel, hogy mik a pozitív dolgok és mik a negatív dolgok. Egyesek például ezt mondják: „Az isten, akiben ti hiszek, csak egy ember.” Eltűnődnek ezen és ezt mondják: „Nem, ez nem helyes. Az, akiben én hiszek, isten. Ha ő csak egy ember lenne, hogyan tudná kimondani az igazságot? Az, akiben én hiszek, isten – biztos vagyok ebben.” Ezen a ponton nem zavarosfejűek. Amikor azonban valaki azt mondja, hogy „az isten, akiben ti hisztek, meglépett egy csomó pénzzel, az Egyesült Államokba menekült, hogy ott élvezze az életet”, zavarba jönnek és félrevezetés áldozatai lesznek. Ha egy intelligens ember hallaná ezeket a szavakat, felismerné, hogy ez koholt szóbeszéd. Hogyan lehetne ezt úgy nevezni, hogy „meglépett egy csomó pénzzel”? A vámon áthaladva mindenkit szigorú ellenőrzésnek vetnek alá, és szabályozott az a készpénzmennyiség, amit az egyes emberek magukkal vihetnek. Vajon az, hogy ezt a kis mennyiségű pénzt magával hozza az ember, annak számítana, hogy „meglépett egy csomó pénzzel”? Sőt, kinek a pénzéről van szó? Ha valaki elsikkasztotta vagy elkobozta mások pénzét, az az lenne, hogy „meglépett egy csomó pénzzel” – ha azonban a saját pénze, azt vajon lehet úgy hívni, hogy „meglépett egy csomó pénzzel”? Az nem „meglépés a pénzzel”, hanem normális pénzhordozás. Ez egy aspektus. Ezenkívül mit jelent a „meglépés”? Bűncselekmény elkövetése után a menekülő szökevényre mondják, hogy „meglép”. A megtestesült Krisztus elkövetett bűncselekményt? Egyszerűen sok igazságot kimondott és végezte az ítélő munkáját a kontinentális Kínában, megnyert egy csoportnyi embert, akik követték Őt, és emiatt elszenvedte a KKP brutális elnyomását és eszeveszett letartóztatásait. Végül nem volt más választása, mint hogy kivezessen néhány embert az országból, hogy a tengerentúlon folytassa Isten munkáját. Hogy lehet erre azt mondani, hogy „meglépett egy csomó pénzzel”? Egy normális utazás volt, keresztülhaladva a vámon és egy teljesen normális repülőút az Egyesült Államokba. Azért hagyta el az országot, mert a KKP vadászott rá, és nem volt nyugalma, sem maradása. A KKP diktatórikus uralma alatt nemcsak vallásszabadság nincs, hanem az Istenben való hit is letartóztatást és üldöztetést eredményez; ami Krisztust illeti, aki kimondja az igazságot az emberiség megmentése érdekében, ha elkapnák, halálbüntetéssel és keresztre feszítéssel nézne szembe. Krisztus csak a munka szükségletei miatt döntött úgy, hogy egy demokratikus és szabad országba megy, és a megszokott csatornákon keresztül szerzett útlevelet és vízumot, mielőtt az Egyesült Államokba érkezett. Az Egyesült Államokban nincsenek barátai és rokonai, nem ismerős számára a hely és hétköznapi életet él, egyszerű házi kosztot eszik – a legkevésbé sincs szó arról, hogy „élvezi az életet.” Az, hogy „élvezi az életet” nem csak a hátsó szándékkal rendelkezők megfogalmazása vajon? Nem hazugság? Krisztus egy hétköznapi ember életét éli az Egyesült Államokban: házi kosztot eszik, soha nem vacsorázik nívós étteremben, hogy pazar ételeket élvezzen, még kevésbé száll meg valaha is luxusszállodában, és igen ritkán utazik el – elegendő, ha csak a közelben utazgat. Ezek egyike sem bír különös vonzerővel Számára. Egyesek szeretnek enni és ki akarnak próbálni mindent, amit korábban még nem ettek, és egészen odáig elmennek, hogy repülőgéppel hozatják az ételt csak azért, hogy kipróbálják. Tettem Én valaha ilyet? Soha. Mégis, egyes hátsó szándéktól vezérelt emberek bolhából elefántot csináltak ezzel kapcsolatban! Ezek az emberek ördögök. Isten ellenségeinek születtek, és veleszületett természetük az, hogy így viselkednek; elsősorban hazugságokra hagyatkoznak, hogy megtévesszék az embereket és befeketítsék Istent. Nem fér hozzá kétség, hogy ördögök. Nos, miféle ember az, aki képes elhinni ezeknek az ördögöknek a hazugságait? Természetesen nekik is ördögöknek kell lenniük – csak ördögök hiszik el ördögök szavait. Egyesek ezt mondják: „A krisztus, akiben ti hisztek, meglépett egy csomó pénzzel”, ők pedig azonnal elhiszik és teljesen elfogadják. Egyesek ezt mondják: „A krisztus, akiben ti hisztek, az Egyesült Államokba menekült és ott élvezi az életet, olyan sok finomságot eszik, hogy már unja, luxusszállodákban lakik, luxusautókban furikázik, privát szakáccsal és kiszolgálószemélyzettel, külföldre utazgat, hogy bejárja a híres látványosságokat – az összes idejét az élet élvezetével tölti.” Ha egyszer a Sátán kimossa az agyukat, ezek a zavaros fejű emberek azonnal elhiszik. Azt mondom, hogy az ilyen embereket át kell adni a Sátánnak – nem méltók arra, hogy higgyenek Istenben. Bármennyi prédikációt hallottak is, csak nem értik, és továbbra is képesek elhinni ezeket a szóbeszédeket. Az ilyenek nem emberek. Ha nem emberek, akkor micsodák? Állatok. Bár nem gonosz emberek, súlyosan zavaros fejűek, képtelenek megkülönböztetni a jót a rossztól, a pozitívat a negatívtól, a helyeset a helytelentől, az igazságot az elvetemültségtől és az elferdített érveléstől. Az ilyen embereket el kell takarítani – ha maguktól nem mennek, el kell takarítani őket a gyülekezetből. Azonnal ki kell adni az útjukat, és mi örömmel elküldjük őket. A KKP a maga módján jellemzi azt, amikor a gyülekezet kitakarítja az embereket, azt mondván, hogy az emberek kitakarítása és kizárása erőfitogtatás. Látod, az ördögök és a Sátánok mindent ilyen nevetséges módon értelmeznek. Ez épp azt leplezi le, hogy a KKP számos intézkedése az erőfitogtatást szolgálja; ezért értelmezi erőfitogtatásként azt, hogy a gyülekezet kitakarítja az embereket. Azt feltételezi, hogy mások is ugyanúgy gondolkodnak, ahogyan ő. Soha nem fogja megérteni, hogy a gyülekezet ezt teljességgel az igazság és Isten szavai alapján teszi – a gyülekezet megtisztítása a gyülekezet adminisztratív rendeleteinek részét képezi. Hát nem elvetemültek az ördögök? (De azok.) Igazán elvetemültek! És igen sok a zavaros fejű ember – bármennyire elvetemültek is az ördögök, a zavaros fejű emberek nem látják, hogy elvetemültek. Amikor az ördögök szóbeszédeket költenek Istenről, sértegetik Istent és káromolják Istent, minden szót elhisznek. És nem számít, mennyire valóságosak és pozitívak Isten szavai, azokat nem hiszik el. Bámennyire az emberek javát szolgálják Isten szavai, nem látják. Ugyanakkor, abban a pillanatban, hogy a Sátán egyetlen szót szól, félre vannak vezetve és kérdés nélkül elhiszik azt. Az ember azt mondhatná, hogy a Sátán ivadékai, de a Sátán valójában nem akarja őket. Miért? Azért, mert a hozzájuk hasonló bolondok, az ilyen teljes idióták még a Sátán számára is túl ostobák. Semmit nem vagy képes megtenni, ezért a Sátán csak annyit tesz, hogy félrevezet, hogy ne higgy Istenben és áruld el Istent – a Sátánnak nem kell egy olyan ember, mint te. Mit tehetsz? Megvan a képességed a kémkedéshez? Még csak emberi intelligenciád sincs. Három mondatot sem fejeznél be, és lelepleznéd az identitásodat. Még ha a KKP kémje akarnál is lenni, a KKP nem akarna téged. Mivel ostoba, zavaros fejű vagy, akit oly könnyű becsapni, és nincs emberi intelligenciád, még a Sátán is lenéz és nem akar téged. Amikor tehát Isten háza arra kér, hogy végezd a kötelességedet, Isten felmagasztal téged – ne érezd úgy, hogy igazságtalanság ért. Mindent elhiszel, amit a Sátán mond, ugyanakkor bármennyi munkát is végzett Isten vagy bárhány szót is szólt Isten, azokban nem hiszel. Nincs igazi hited Istenben, és továbbra is kétségekkel vagy telve. A Sátán egyetlen szót szól, és rabul ejt. Miféle hitvány alak vagy? Milyen méltóságod van? Mit érsz? Nem vagy más, mint egy zavaros fejű ember, mégis úgy véled, hogy igen jó vagy, és nemesnek hiszed magad. Még a Sátán ilyen nyilvánvaló hazugságait sem tudod felismerni, és nem veszed észre a Sátán célját mögöttük – hát nem végtelen zavarosfejűség ez? A KKP ezt mondja: „A krisztus, akiben ti hisztek, meglépett egy csomó pénzzel és az Egyesült Államokban élvezi az életet.” Amikor ezek a zavaros fejű emberek ezt meghallják, a szívük kihagy egy ütemet: „Tényleg? Hogyhogy nem tudtam erről? Az összes általam felajánlott pénzzel meglépett? Nem a gyülekezeti munkára használták fel, ugye? A személyes élvezetére költötte, ugye? Arra használta, hogy jó ételeket, szép ruhákat és drága ékszereket vegyen magának, nem igaz? Én még csak élvezni sem tudtam – felajánlottam neki, ő pedig a saját élvezetére használta fel. Ezt egyáltalán nem vagyok hajlandó elfogadni. Nem hiszek többé! Vissza kell kapnom a pénzemet!” Ha megbánod, hogy pénzt ajánlottál fel, Isten háza visszaadhatja neked, ám attól a pillanattól kezdve teljesen el leszel vágva Isten házától. Oly sok éven át hallgattál prédikációkat – mennyi igazságot kaptál ingyen? Oly sok éven át élvezted Isten kegyelmét, áldásait, oltalmát és gondoskodását – költöttél egy fillért is? Isten kért tőled valaha pénzt? Isten kegyelmét, áldásait, gondoskodását és oltalmát – az életeddel együtt – mind Isten ajándékozta neked. Megveheted pénzért azt, amit Isten ajándékoz? Mit adhatnál cserébe érte? Elcserélheted rá a pár mocskos pénzérmédet? Ezek a dolgok felbecsülhetetlen kincsek – semmit sem adhatsz cserébe értük; senki sem adhat! Azért kapod őket, mert Isten így akarja, mert Isten kegyelmet tanúsít irántad és Isten teremtett lényként kezel. Nem olyasmik, amiket pénzért vettél, sem olyan dolgok, amelyeket egy ár megfizetéséért cserébe kaptál. A zavaros fejű emberek nem képesek átlátni ezeket a dolgokat. A szívükben mindig össze vannak zavarodva; folyton ezt gondolják: „Van istennek valami sötét titka? A prédikációkon kívül nincs vajon sok más dolog, amit világossá kellene tenni számunkra és el kellene magyarázni nekünk? Nem kellene némi magyarázatnak, némi elszámolásnak lennie? Nem kellene vajon mindenki számára közhírré tenni a magánéletét, valamint a kulisszák mögötti szavait és tetteit?” Sok zavaros fejű embernek ilyen a gondolkodásmódja – lehet, hogy hangosan nem mondanak ilyesmiket, a szívük mélyén azonban ezt gondolják. Vajon Istennek közzé kell tennie mindazt, amit a romlott emberiséggel tesz? Isten már oly sok igazságot kimondott, és ez a legnagyszerűbb közzététel – az összes embert felfedi. Ha nem hiszed, hogy minden, amit Isten tesz, az igazság, akkor egyáltalán nincs ismereted Istenről. Ha önkényes megjegyzéseket teszel Istenre, akkor támadod Istent és ellenállsz Neki. Isten már az összes igazságot közhírré tette, hogy az emberek használhassák az igazságot a dolgok szemlélésére. Az, hogy az embernek miként kell szemlélnie az embereket, miként kell szemlélnie a dolgokat, és hogy milyen nézőpontjai és alapelvei kell legyenek a magaviseletében és a cselekvésében – ez mind benne foglaltatik Isten szavaiban. Ha még mindig nem tudod és nem vagy tisztában ezzel, az azért van, mert zavaros a fejed – zavaros fejű egyén vagy. A zavaros fejű emberek – az ördögök pedig még inkább – méltatlanok arra, hogy tudjanak Isten és Isten házának ügyeiről, mivel a zavaros fejű emberek és az ördögök egyáltalán nem értik az igazságot; hajlamosak arra, hogy vakon alkalmazzák az előírásokat ezekre az ügyekre vonatkozóan, vak ítéleteket hozzanak róluk és elítéljék őket. Nincs tisztánlátásuk és nincsenek alapelveik. Biztosan elmondható: a zavaros fejű emberek és az ördögök méltatlanok arra, hogy Isten házában maradjanak – el kell tűnniük! A zavaros fejű embereknek és az abszurd embereknek nincsenek meg az alapfeltételeik az igazság megértéséhez, sem az üdvösség eléréséhez nincsenek meg az alapfeltételeik – a Sátán bármikor és bárhol foglyul ejtheti őket. Mondjátok meg Nekem, mikor tartott Isten valaha prédikációt vagy magyarázta az igazságot állatoknak? Az tehát, hogy az emberek ilyen sok prédikációt hallhatnak – akár értik az igazságot, akár nem – teljes mértékben Isten kegyelmének és Isten felmagasztalásának köszönhető. Ha folyton kételkedsz Istenben és ezt gondolod: „Vajon tényleg az igaz Isten az, Akiben én hiszek? Valóban létezik Isten? Isten valóban szuverén mindenek felett? Isten valóban jó az emberekhez, vagy csak úgy tesz? Isten valóban az igazság és tényleg meg tudja menteni az embereket?” – ha így gondolkodsz és ilyen hozzáállással kezeled Istent, akkor halált érdemelsz. Isten előbb-utóbb létre fog hozni egy bizonyos környezetet, amelyen keresztül átad a Sátánnak, és az Istennel való kapcsolatod teljesen megszakad. A kapcsolat közted és Isten között nem lesz többé a teremtett lény és a Teremtő közötti kapcsolat, és attól a pillanattól kezdve semmi közöd nem lesz Istenhez.

Amiről az imént beszéltünk, az az állatokból újjászületett emberek harmadik megnyilvánulása volt – az, hogy zavaros fejűek. Van még egy megnyilvánulás, nevezetesen az, hogy ostobák. Az ostobaság is az intelligenciával kapcsolatos – nos, mennyire ostobák ezek az emberek? Milyen megnyilvánulások szemléltetik az ostobaságot? Az evangélium hirdetése közben egyesek ezt mondják: „Legyetek tekintettel Isten szándékaira! Istennek még csak lehajtania sincs hová a fejét. Isten szándékai gondosak! Isten munkája nem könnyű – fáradságos!” Amikor a nem hívők ezt hallják, ezt mondják: „Mi ez a badarság, amiről beszélsz?” Ezek a szavak a nem hívők számára felfoghatatlanok. Nem hisznek Istenben, ezért nem tudják, hogy mire utalnak ezek a szavak, vagy mi a hátterük. Hát nem ostobaság a részedről, hogy ezeket mondod? (De igen.) Milyen módon ostobaság? Rossz közönségnek szólnak, nem igaz? (De igen.) Az elvetemült rendőrség kikérdez egyes zavaros fejű embereket, miután letartóztatja őket: „Ti hisztek istenben – mit mond nektek isten, mit tegyetek? Nem tudod, hogy illegális dolog istenben hinni? Megszegtétek a törvényt. Az állam nem engedélyez ilyen hitet!” Ezek az elvetemült rendőrök valójában csak valamilyen piszkos dolgot keresnek, amelyet felhasználhatnak az Istenben hívők elítélésére, ám ez a fajta ostoba ember nem tudja átlátni ezt. Így szól: „Az Istenbe vetett hitünk nem illegális. Isten azt mondja nekünk, hogy legyünk őszinte emberek, járjunk a helyes úton és legyünk jó emberek.” Amikor az ördögök ezt meghallják, így szólnak: „Mivel isten azt mondja nektek, hogy legyetek őszinte emberek, mondjátok el nekünk – kik a gyülekezetetek vezetői? Hol tartják a gyülekezetetek pénzét? Beszéljetek őszintén! Ha nem beszélsz őszintén, az istened el fog ítélni téged!” Ezt hallván az ilyen ostoba ember megdöbben. Hát ez nem ostobaság? Hogyan beszélhetne az ember őszintén ördögökkel? Hogy mondhatná el az ember ördögöknek Isten igazságát? Akárhogy is legyen, soha nem mondhatja el. Olyan ostoba emberek is vannak, akik megkérdezik a rendőrségtől: „Miért tartóztattok le folyton minket? Miért nehezítitek meg folyton a dolgunkat nekünk, akik hiszünk Istenben? Miért költötök állandóan szóbeszédeket rólunk?” Vajon valóban nem tudják, miért? Arra számítanak, hogy majd választ kapnak tőlük? Fognak választ kapni? Őket kérdezni a miértről – hát nem abszurd, nem ostobaság ez? Ezek az ostoba emberek azonban tényleg ilyen ostobaságokat tudnak kérdezni. Egyszerűen nem értik, és tovább kérdezősködnek: „Miért üldöz minket folyton a KKP? Miért tartóztatnak le mindig minket, istenhívőket, sőt még szóbeszédeket is költenek rólunk? Nyilvánvalóan üldöznek minket és nem térhetünk haza, mégis azt mondják, hogy elhagytuk a családjainkat. Ezek az ördögök nem tényekre alapozzák a szavaikat! Hát nem teljes kitaláció ez? Egyszerűen csak készítünk néhány videót művészi előadásokról, hogy tanúságot tegyünk Isten mellett és népszerűsítsük Isten szavait – miért utálják ezt ennyire az ördögök és a Sátánok? Folyton a házamba járnak, hogy fenyegessék és megfélemlítsék a családomat és a rokonaimat, sőt még megfigyelő kamerákat is felszerelnek – miért?” Szükséges ezt egyáltalán megkérdezni? Hát nem ostobaság ilyet mondani? Ha épp elkezdtél hinni Istenben, akkor rendjén lenne, hogy nem érted, mi folyik. De már oly sok éve hiszel Istenben – hogyhogy még mindig nem tudod? Ha pedig tudod, akkor miért kérdezed? Egyesek még mindig nem tudnak rájönni: „Soha nem helyezkedtünk szembe a Párttal vagy az állammal, soha nem folytattunk politikai tevékenységet, soha nem próbáltuk meg megdönteni a kormányt vagy annak az uralmát, soha nem jelentettünk fenyegetést a hatalmára – akkor miért tartóztat le és üldöz minket állandóan a KKP? Folyton bujkálunk, nem tudunk hazamenni vagy felhívni a családunkat, annak ellenére, hogy akarjuk. Egyszerűen nem értem – miért nehezíti meg folyton a dolgunkat a KKP?” Ha valóban nem tudod átlátni ezt, akkor túlságosan tudatlan vagy – igazán ostoba vagy. Tegyük fel, hogy van egy nő, aki egy nem hívő férjhez megy feleségül. Amikor randiztak, a férfi ezt mondta: „Én is hinni fogok veled – együtt fogunk belépni a menny királyságába.” Olyan szépen beszélt, de valójában ő egy álhívő, egy ördög – csak hitegette őt. Amikor azonban a nő mindenről lemond, hogy feláldozza magát Istenért, a férfi dühbe gurul. Nem engedi, hogy a nő összejövetelekre járjon, nem engedi, hogy végezze a kötelességét és nem engedi, hogy olvassa Isten szavait. Ez az ostoba nő még mindig így tűnődik: „Korábban nem volt ilyen. Annyira szeretett, úgy gondoskodott rólam, olyan jól megértett és teljességgel támogatta az Istenbe vetett hitemet. Miért tűnik most úgy, mintha egy teljesen más ember lenne? Egykor ő is hitt – miért vált ilyenné?” A pár év alatt, amíg távol van otthonról és a kötelességét végzi, állandóan ezen tűnődik: „A férjem csak nem kereshet másik nőt, ő engem szeret a legjobban. Én vagyok az egyetlen számára, én vagyok az első szerelme. Soha nem szeretne másik nőt. Mellesleg a férjem egy jámbor ember, nincsenek nagyszerű adottságai és képességei – ki akarna vele lenni?” Ami azt illeti, már amikor erre gondol, nyugtalanságot érez a szívében. Reménykedik, hogy a férje még mindig vár rá. A helyzet azonban az, hogy a férje már akkor talált magának egy másik nőt, amikor még otthon volt, mivel ő mindennap az Istenben való hittel és a kötelessége végzésével volt elfoglalva. Mégis úgy gondolja, hogy ez lehetetlen: „Bárki más talán keresne magának másik nőt, de ő biztos nem. Ő nem olyan ember! Amikor még otthon voltam, azt is mondta, hogy hinni akar Istenben!” Mondjátok meg Nekem, hát nem végletekig ostoba ez a nő? (De igen.) Mindezen évek alatt nem volt otthon – nemcsak a férje talált magának mást, hanem még a gyermekei és a szülei is kitagadták. Régóta nem tekintik a család tagjának. Ki tudja, hogyan sértegetik a háta mögött, vagy mennyire mélyen utálják. Ő azonban nem látja át ezt – mondjátok meg Nekem, nem ostobaság ez? (De az.) Milyen mértékben ostoba a nő? Olyannyira, hogy teljességgel híján van a normális emberi intelligenciának; így nem tudja normális emberi gondolkodással szemlélni az embereket és a dolgokat. Mindig a gyerekes, eltorzult, idióta gondolatai és nézőpontjai szerint szemléli és méri a dolgokat. Végül gyakran ragad bonyolult helyzetekben, nagyon passzívvá válik és nagyon tudatlan módon cselekszik. Hát nem ostobaság ez? (De igen.) Vannak ilyen ostoba emberek. Az ostobaság azt jelenti, hogy nincs meg bennük a normális emberi mivolthoz tartozó intelligencia, ezért az emberek és a dolgok szemlélése, illetve az ügyek intézése során nincsenek ott támaszul az alapvető alapelveik, amelyek lehetővé tennék számukra, hogy jó eredményeket érjenek el, nem igaz? (De igen.)

Összegezve, ha az állatokból újjászületett embereket az igazságot mércéül használva mérjük, az az elsődleges jellemzőjük, hogy alapvetően elmaradnak tőle – ez egy magas mérce. Ha a normális emberi mivolthoz tartozó intelligencia szerint mérjük, még arra sem képesek, hogy a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodással szemléljék az embereket, eseményeket és dolgokat, vagy a mindennapi életükben felmerülő helyzeteket. Szigorúan szólva az ilyen emberek még a saját ételüket, ruházatukat, hajlékukat vagy közlekedésüket sem tudják önállóan intézni a mindennapi életben, és arra sem képesek, hogy önállóan reagáljanak ezekre a dolgokra és intézzék őket. Még ha épphogy csak sikerül is túlélniük anélkül, hogy éhen halnának, abbéli megnyilvánulásaikból, ahogyan a különböző ügyeket kezelik, az ilyen emberek nagyon idiótának és esetlennek tűnnek, és távol állnak attól, hogy igazi normális emberi mivoltuk legyen. Vegyünk például egyes állatokat – maguktól még azt sem tudják, hogy mennyi étel fogyasztása a megfelelő. Csak akkor tudnak egészségesen táplálkozni, ha az emberek meghatározott időpontokban és kimért mennyiségekkel etetik őket. Vegyük például a kutyákat: ha szabadon hagyják enni őket, és a mennyiség nem korlátozott, túl sokat fognak enni. Addig folytatják az evést, amíg teljesen el nem telnek, és fizikailag nem képesek többet enni. Az állatokból újjászületett emberek egy nagyon nyilvánvaló jellemzője tehát az, hogy a saját életük számos aspektusát nem képesek önállóan intézni. Miért nem tudják önállóan megtenni? Azért, mert soha nem tudják, hogy melyek az efféle dolgok végzésére vonatkozó alapelvek, melyek az alapfeltételek, illetve, hogy milyen határokat nem szabad átlépniük. Épp olyan ez, mint egyes állatok az étkezéskor – nem tudják, mennyi étel a megfelelő. Ha az emberek nem irányítják őket, addig fognak enni, amíg túl nem tömik magukat és el nem pusztulnak. Ha van valaki, aki gondoskodik róluk és eteti őket, megőrizhetik a jó egészséget. Ez a jellemző az állatokból újjászületett emberekben is elég nyilvánvaló. Épp ahogyan egyesek mondják: „Úgy esznek, hogy nem tudják, éhesek-e vagy teli vannak, és úgy alszanak, hogy nem tudják, nappal van-e vagy éjszaka. Rendelkeznek az ilyen emberek az emberi mivoltra jellemző intelligenciával? Nagyon világos, hogy nem. Az olyan megfontolások például, hogy miként kellene étkezniük az egészségük szabályozása érdekében az év négy évszaka során, amint a testük különböző állapotokat él át, hogy melyik évszakban mely ételek egészségesek és melyek nem egészségesek, mely életmódok egészségesek és melyek egészségtelenek – egy normális ember húsz éves korában talán még nem tudja ezeket a dolgokat, harminc évesen azonban már ismer néhányat, negyven évesen pedig még többet. Ötven éves korára a saját tényleges fizikai állapota alapján már összefoglalt egy számára megfelelő szabálykészletet, amely szerint él, és ez már alapvetően kialakult és rögzült, további lényeges változtatások nélkül. Az állatokból újjászületett emberek azonban – még ha a nyolcvan évet megérik – akkor sem tudnak összeállítani egy életviteli szabálykészletet. Vagy túl sokat, vagy túl keveset esznek, és vagy gyomorpanaszaik vagy emésztési zavaraik lesznek. Fogalmuk sincs, hogy mely életviteli szokások vagy mely ételek milyen egészségügyi problémákat okoznak – egyszerűen féktelenül esznek. Ha megkéred őket, hogy foglalják össze, milyen étrend vagy táplálkozási megközelítés illik hozzájuk különféle adatok és az alapján, hogy mely ételek megfelelőek vagy nem megfelelőek az alkatuknak, nem tudják megtenni. Valaki például azt mondja az interneten, hogy a tojáshéj sok kalciumot tartalmaz, és hogy a tojáshéj fogyasztása kiegészítheti a kalcium-bevitelüket, ezért átgondolják: „Azért nem vagyok túl magas, mert kalciumhiányom van – tojáshéjat fogok enni, hogy kiegészítsem a kalciumbevitelemet.” Ám kiderül, hogy a kalciumszintjük azután sem javul, miután egy ideig fogyasztják. Mondjátok meg Nekem, nem eltorzult ez? Amikor olyan információval találkozol az interneten, amely azt mondja, hogy a tojáshéj sok kalciumot tartalmaz és használható kalcium-kiegészítőként, hogyan kellene értelmezned? Nagyon nyilvánvaló, hogy a tojáshéjat fogyasztó emberek hajlamosak a torzításra. Helytelen az értelmezésük, ezért a gyakorlatuk eltorzult, szélsőséges és idióta. Akkor mi e dolog értelmezésének a helyes módja? Bár a tojáshéj sok kalciumot tartalmazhat, nem olyasmi, amit megehetünk. Az, hogy ténylegesen lehet-e kalciumpótló hatása, egyelőre ismeretlen, és még ha ki is egészítheti a kalciumszintedet, az is bizonytalan, hogy képes-e felszívódni. Továbbá van bármilyen bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a tojáshéj kalciumpótló lehet? Igazolást nyert ez az állítás? Ami azt illeti, sok dolog van, ami kiegészítheti a kalciumbevitelt, és ezek mind orvosilag bizonyítást nyertek. Ha nem vagy hajlandó elfogadni ezeket a bevált módszereket, akkor abszurd ember vagy. Nem elég, ha egyszerűen kalciumtablettát szedsz a kalciumbeviteled kiegészítésére? Ez a legegyszerűbb módszer. Nem árt a gyomornak és nem károsítja a fogakat, jó ízű és érezheted a hatását. Hát nem ez a helyes felfogás? (De igen.) Az eltorzult felfogású emberek azonban nem így értelmezik – túlzásba viszik a dolgokat. Így hiszik: „Ha valaki azt mondja, hogy a tojáshéj kiegészítheti a kalciumbeviteledet, akkor rendben kell lennie a tojáshéj fogyasztásnak. Ha szükséges kiegészíteni a kalciumbeviteledet, tojáshéjat kell enned.” Még azt sem veszik figyelembe, hogy a fogyasztást követően fel tud-e szívódni a szervezetben. Ez eltorzult felfogásra utal, ez szélsőséges viselkedés. Ha valaki azt mondaná, hogy a banánhéj vitamintartalma magas, és a fogyasztása elősegítheti a szépségedet, megennétek? (Nem.) Miért nem? (Azért, mert az Isten által teremtett ételek némelyikét a természet rendje szerint, hámozást követően kell fogyasztani. Ahhoz ragaszkodni, hogy megegyük a héját, túlzás. Ha valaki ki akarja egészíteni a vitaminbevitelét a szépsége tökéletesítése érdekében, olyan ételeket kell fogyasztania, amelyek rendesen ehetők és szépítő hatásuk is van.) Ez a helyes értelmezés. De nézzétek ezt a szélsőséges bolondot – ő nem így fogja fel. Ragaszkodik hozzá, hogy rákényszerítse magát a héj megevésére, sőt még ezt is mondja: „Lázadnom kell a hús-vér testem ellen. Banánhéjat kell ennem, hogy kiegészítsem egy bizonyos tápanyagszintemet.” Erre azonban nem gondol: „A banánhéj nem jó ízű. Nem étel. Nem fogom megenni. Miért nem eszem helyette egyszerűen valami mást, amiben benne van ez a tápanyag?” Hát nem ez a helyes felfogás? (De igen.) Ha képes vagy így különbséget tenni, ha így tudod felfogni a dolgokat, az azt bizonyítja, hogy van emberi intelligenciád. Ha azonban nem tudsz ilyen különbséget tenni, és amint meghallod, hogy a banánhéj tartalmaz egy bizonyos tápanyagot, ragaszkodsz a fogyasztásához akkor is, ha rossz ízű, akkor bolond vagy, állatból újjászületett valaki, és nincs meg benned a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodás. Az ilyen embereket bármilyen eretnekség vagy téveszme félrevezetheti, és egyszerűen képtelenek felismerni a különféle információk helyességét vagy valóságtartalmát – mindig rászedik őket. Mindez annak a megnyilvánulása, hogy az állatokból újjászületett emberek miként kezelnek különféle konkrét kérdéseket – a végletekig ostobák, eltorzult és abszurd a felfogásuk, és mindent túlzásba visznek. Amikor az emberek azt mondják, hogy a kutatás szerint valami ehető, az nem jelenti azt, hogy meg kell enned, és az sem jelenti, hogy semmi mással nem helyettesíthető. Ha azt mondod, hogy egyetlen elmélet sem léphet az igazság helyébe, az objektív és pontos. Ezek a tápanyagok azonban fizikai anyagok – lehetetlen, hogy ne legyenek helyettesítőik. Isten ételek gazdag választékát teremtette, és sok olyan étel van, amely különféle tápanyagokat tartalmaz. Az emberek pontosan választhatnak az egyéni alkatuk, korcsoportjuk és aktuális egészségi állapotuk alapján – nem kell előírásokhoz ragaszkodni. Miután hallanak valamilyen információt, a végletekbe eső emberek nem tudják helyesen kezelni, sem tisztán látni nem tudják azt. Ezek a dolgok állandóan félrevezetik őket, végül pedig ezt mondják: „Minden hazugság, ami az interneten van – egyetlen szó sem igaz!” Látod, most a másik végletbe esnek. Kereshetsz információt az interneten, de tudnod kell, miként kell az emberi intelligencia és a helyes emberi gondolkodásmód segítségével tisztán látni azt, hogy helyes döntés szülessen arról, hogy mit használj és mit dobj félre. Ha valami jótékony hatással van rád, használhatod; ha nincs jótékony hatással vagy nem megfelelő számodra, hivatkozásként vagy egyfajta általános ismeretként kezelheted. Az emberi gondolkodással rendelkező emberek így gyakorolnak. Azok, akik nem emberi módon gondolkodnak, vagy jobbra vagy balra eltérő módon gyakorolnak – vagy rászedik őket, vagy egyáltalán semmit nem hisznek el. Képtelenek körültekintően átlátni ilyen dolgokat. Az efféle emberek különösképp csökönyösnek, nevetségesnek és idiótának tűnnek abban, ahogyan a különféle információkat kezelik vagy ahogyan a való élet dolgait intézik. Az ilyen idióta emberek, akik nem tudják megkülönböztetni a helytállót a nem helytállótól, illetve a helyeset a helytelentől, hogyan boldogulnak nap mint nap? Már a viselkedésük láttán aggódni kezdesz – lehet még bármi reményed arra, hogy képesek lesznek belépni az igazságvalóságba?

Egy nő egy szemét csirkefogóhoz ment férjhez, és ezt hiszi: „Engem annyira szeret a férjem. Megtaláltam az igaz szerelmet, szerelmes lettem” – és nagyon boldognak érzi magát. A többiek azonban ránéznek a férjére, és látják, hogy még csak nem is ember – hogy ördög – és azon tűnődnek, hogy a nő hogyan lehet még mindig ennyire megrészegült és hogyan érezheti magát ilyen jól. Sőt, izgulnak érte és aggódnak miatta. Végül, miután gyermekei születnek tőle, a férfi félrerúgja, és nincs támasza – az élete elviselhetetlenül nehézzé válik! Az állatokból újjászületett emberek által tett ostobaságokból nyilvánvaló, hogy a tény, miszerint képesek élni és túlélni, nagyban Isten kegyelmének köszönhető. Isten ad nekik lélegzetet, hogy életben maradhassanak, és ad nekik ételt a túléléshez. Az égi madaraknak, a kis állatoknak, de még a földön mászó hangyáknak is van ennivalójuk – mennyivel inkább igaz ez az emberekre? Mivel emberként születtél újjá, Isten megadja neked a túléléshez szükséges eszközöket. Vagy valaki gondoskodik rólad, vagy van bizonyos erőd, ami lehetővé teszi számodra a megélhetésed fenntartását. Ez Isten kegyelme. Isten nem engedi, hogy éhen halj, hanem módot biztosít a túlélésedre, hogy megélhesd az öregkort, hogy a végéig élhess. Isten kegyelme nélkül, azzal a képességgel, amivel az állatokból újjászületettek születnek, a normális gondolkodásuk hiányában és a problémák kezelésére való legcsekélyebb képességük hiányában még megélhetést sem tudnának biztosítani maguknak. Ami azt illeti, egy másik szempontból az állatokból újjászületett emberek eléggé áldottak. Minden tekintetben figyelembe véve a képességeiket és az intelligenciájukat, gyakorlatilag lehetetlen lenne számukra megélhetést előteremteni ebben a bonyolult és gonosz világban. Ám mivel Isten minden teremtett lény iránt kegyelmet tanúsít és irgalmas, akkor függetlenül attól, hogy állatból vagy emberből születtél-e újjá, Isten szemében, ha teremtett lény vagy és adott neked lélegzetet, rendesen ellát azzal, ami az életedhez és a túlélésedhez szükséges, és lehetővé teszi az életed fenntartását, és képessé tesz arra, hogy tovább élj. Ha tehát ezt kérded: „Elmentem és küzdöttem, hogy pénzt keressek, gondoskodva magamról, hogy jól táplált és egészséges legyek – hát nem jól csinálom? Nem sértegetsz azzal, hogy ostobának nevezel?” – akkor tévedsz. A tény, miszerint tudsz pénzt keresni és gondoskodni magadról, nem feltétlenül igazán a saját képességednek köszönhető – kilencvenkilenc százaléka Isten kegyelme. Isten ad neked némi életerőt, és ezzel képessé tesz arra, hogy fáradozz, hogy megkeresd a pénzt az ételre; ad neked bizonyos erőt, egy egészséges testtel egyetemben, és így lehetővé teszi számodra, hogy munkát végezz, pénzt keress, eltarts egy családot és túlélj. Mi az alapja annak, hogy képes vagy megtenni ezeket a dolgokat? Mindnek az az alapja, hogy Isten megadja neked a legalapvetőbb veleszületett állapotot, ami lehetővé teszi számodra, hogy normális emberi munkát végezz, majd végső soron lehetővé teszi számodra, hogy ellásd magad és fenntartsd a megélhetésedet. Röviden: függetlenül attól, hogy ostoba vagy zavaros fejű vagy-e, jelenleg egy ember külső megjelenésével rendelkező teremtett lényként tudnod kell, ki vagy és mennyit érsz. Ezenkívül helyesen kell értelmezned azt, amivel Isten megajándékozott téged, amivel Isten ellátott téged, valamint helyesen kell értelmezned Isten kegyelmét és irgalmát. Mit tegyél, ha az állatokból újjászületett emberek több jellemzője rád illik, és úgy érzed, hogy biztosan az emberek e csoportjába tartozol? Ez könnyen kezelhető: függetlenül attól, hogy honnan származol, függetlenül attól, hogy természetesen rendelkezel-e emberi intelligenciával és emberi gondolkodással, a helyzet az, hogy most emberi identitásod van. Mivel emberi identitásod van, emberi kötelességet kell teljesítened – tégy meg amennyit csak tudsz, a legjobb képességed szerint és a lehető legnagyobb mértékben, valósítsd meg és csináld jól azt, amit egy embernek tennie kell. Egyesek ezt mondják: „Azt mondtad, hogy az állatokból újjászületett embereket eltorzult felfogás, tompaság, zavarosfejűség és ostobaság jellemzi – ez azt jelenti, hogy nincs emberi intelligenciájuk. Ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége egyáltalán nem érti az igazságot – hogyan végezhetnék jól és megfelelően a kötelességüket?” Ha nem kötnek szigorú normák, elérheted, hogy jól és pontosan végezd, ugyanis végső soron most emberi identitással bírsz; amíg engedelmes vagy és nem szajkózol kifordított érveket, el tudod ezt érni. Ha még ezzel a két ponttal sem birkózol meg, akkor azt mondom, hogy valóban veszélyben vagy, és ki kell majd takarítani a gyülekezetből. Ha ezt mondod: „Megbirkózom ezzel a két ponttal. Nem fogok kifordított érveket szajkózni, és elfogadom a helytálló nyilatkozatokat. Bármire kérnek, megteszem; és épp úgy fogom csinálni, ahogyan kérik” – ha valóban tudsz így gyakorolni, akkor képes leszel elérni azt, hogy jól és megfelelően végezd a kötelességedet. Egyesek ezt mondják: „Jól és megfelelően végeztem a kötelességemet, és az igazságalapelvekkel összhangban is akarom végezni.” Ha tényleg megvan benned a szándék, hogy az igazságalapelvek felé törekedj az alapján, hogy képes vagy jól és megfelelően végezni a kötelességedet, akkor bármilyen szintet is érsz el, az rendben van – nincsenek követelmények. Amíg nem vagy csökönyös, nem szajkózol kifordított érveket, nem hangsúlyozod állandóan a saját indokaidat, nem viselkedsz zavaros fejű módon, és nem tagadod meg annak elismerését, ha valami ostobaságot tettél, az elegendő. Ami az igazságalapelvekkel összhangban történő viselkedést illeti, tegyél meg annyit, amennyire képes vagy; bármiről is gondolod, hogy meg tudod csinálni, csak csináld. Az ilyen típusú emberrel szemben támasztott követelmények nem magasak, mivel számára némileg nehéz elérni az igazságalapelveket. A veleszületett állapotai alapján tehát nem köteles szigorúan az igazságalapelveknek megfelelően cselekedni. Miért nem köteles? Azért, mert nem képes rá. Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy az igazságalapelvekkel összhangban kelljen cselekednie, az olyan lenne, mint a halat arra kényszeríteni, hogy szárazföldön éljen. Vegyünk például néhány állatot – ha megköveteled tőlük, hogy minden étkezéskor a megfelelő mennyiséget egyék, és ne egyenek túl sokat, és ne terheljék túl a gyomrukat, képesek vajon rá? Nem képesek. Annyit esznek egyszerre, amennyit csak tudnak, amíg fizikailag nem bírnak már többet enni. Az állatokból újjászületett emberek ugyanilyenek. Ha megköveteled tőlük, hogy az igazságalapelvek szerint cselekedjenek, nem tudják megtenni. Nos, ez azt jelenti vajon, hogy az ilyen embereket magukra hagyják? Nem, nem hagyják magukra őket. Az azonban, hogy nem hagyják magukra őket, nem jelenti azt, hogy megkövetelik tőlük az igazságalapelvek megértését, vagy az igazságalapelvekbe való belépést. Egyszerűen annyit jelent, hogy helyesen bánnak velük, engedik, hogy azt csinálják, amire képesek. Ez nem vonja vissza a kötelességük végzésére való alkalmasságukat, nem vonja vissza az igazságra való törekvésre való alkalmasságukat, és még kevésbé vonja vissza az üdvösség elérésére való alkalmasságukat. Csupán annyit jelent, hogy nem kell szigorúan az igazságalapelvek szerint gyakorolniuk, és nem kell szigorúan mindenben elérniük az igazságalapelveket. Vagyis annyit kell megtenniük, amennyire képesek. Amíg nem próbálnak szándékosan zavarásokat okozni, nem szajkóznak kiforgatott érveket, illetve nem követnek el vakmerő gaztetteket, amikor alapvető elvi kérdésekről van szó, az elegendő. Az ilyen emberekkel szemben támasztott követelmények nem magasak. Értitek? (Igen.)

Ami az állatokból újjászületett embereket illeti, beszélgettünk a lényegük egyes megnyilvánulásairól. Természetesen vannak olyan megnyilvánulások, amelyekről nem beszéltünk nagy részletességgel. Ha konkrétabban beszélnénk róluk, egyesek talán nem tudnák elviselni, ezért általánosabban szóltunk, bizonyos dolgokat kimondatlanul hagyva. Bármiből is születtél újjá, végső soron most emberi identitásod van. Mivel emberi identitásod van, törődsz az imázsoddal és a méltóságoddal, úgyhogy meghagyunk neked egy kis méltóságot – erről az aspektusról nem fogunk túl részletesen beszélni. Amit eddig megvitattunk, az alapvetően a dolgok állása – mérd hozzá magad. Tegyük fel, hogy a megnyilvánulásaid megegyeznek az állatokból újjászületett emberek megnyilvánulásaival, és a szívedben elég zaklatottnak érzed magad – úgy érzed, hogy mivel ilyen az identitásod, egyrészt csökkent az értéked, másrészt sérült az integritásod és megkérdőjeleződött a méltóságod. Nem tudod, miként kezeld a viszonyodat Istennel, és hirtelen úgy érzed, hogy a státuszod zuhanórepülésbe kezdett, hogy alsóbb rendű vagy másoknál, többé nem érzed úgy, hogy bármi tiszteletreméltó lenne benned, többé nem érzed úgy, hogy nemes a jellemed, vagy hogy tiszteletreméltó értéked lenne, és hirtelen úgy érzed a szívedben, hogy nincs semmi reményed és támaszod, és hogy a jövőbeli rendeltetési helyed a levegőben lóg. Jó megnyilvánulások lennének ezek? (Nem.) Akkor nem kellene vajon megfordulnod? (De igen.) Mivel ezek a megnyilvánulások és ez a fajta felfogás nem jók, mi a teendő? Találnunk kell kiutat az ilyen emberek számára, hogy egy kicsit jobban érezzék magukat. Ez nem arról szól, hogy megbékítsük, sem arról, hogy becsapjuk őket – arról szól, hogy lehetővé tegyük számukra, hogy helyesen kezeljék ezt a kérdést és igyekezzenek az igazságalapelvekkel összhangban gyakorolni. Nos, mit kellene tenniük? Hogyan kellene az állatokból újjászületett embereknek felfogniuk ezt a kérdést? Mindenekelőtt, Isten szemszögéből nézve bármiből is született újjá egy ember, azt Isten rendelte el – az embereknek nincs beleszólásuk. Tegyük fel, hogy egyike vagy ezeknek az embereknek. Ha megkérnének, hogy válassz, azt választanád, hogy állatként, vagy azt, hogy emberként szüless újjá? (Emberként születnék újjá.) Miért ezt választanád? (Azért, mert csak akkor lenne lehetőségünk hallani azt, amit Isten mond és megérteni az Ő szavait, ha emberként születnénk újjá.) És ha állatként születnétek újjá? (Nem lenne lehetőségünk hallani Isten szavait.) Ez azt jelenti, hogy soha nem lenne esélyetek hallani Isten hangját. Nos, mivel tudod, hogy állatként emberi formában újjászületni jó dolog, annál inkább hálát kell adnod Istennek – nem szabad panaszkodnod Rá. Köszönetet kell mondanod Istennek, hogy lehetőséget adott neked arra, hogy emberi lény légy – ami ráadásul olyan lehetőség, ami ezer évente egyszer adódik. Végül is Isten testté lett, hogy megmentse az embereket, és míg a legtöbb ember nem nyerte el az üdvösség e kegyelmét, te igen – neked volt szerencséd hallani Isten hangját és hallani azt, amint Isten kifejezi az igazságot. Ez a te áldásod. Olyasmi, amit teremtett életformaként több életen vagy sok korszakon át sem tudtál volna megkapni, még ha könyörögtél volna is érte. Isten pontosan téged választott ebben a korban, lehetővé téve számodra, hogy emberként szüless újjá, hogy Isten házában élj és az emberiséggel együtt végezd egy teremtett lény kötelességét, az állati identitásodat az emberiség egy tagjának identitásává átalakítva, és lehetővé téve, hogy egy emberi lény kötelességét végezd. Micsoda nagy megtiszteltetés és kiváltság ez! Olyasmi ez, amire sok teremtett életforma csak vágyhat, de soha nem érheti el – te mégis elérted és ma élvezed. Ez a lehetőség hihetetlenül ritka; bármelyik teremtett életforma számára olyan lehetőség, ami egyszer adódik egy évezredben. Tehát nemcsak hogy nem szabad elcsüggedned és panaszkodnod, és zaklatottnak érezned magad vagy azt hinni, hogy a státuszod másokénál alacsonyabb, hanem ellenkezőleg: valójában szerencsésnek kell érezd magad. Hálát kell adnod Istennek – hálát kell adnod Istennek azért a lehetőségért, amit neked adott, hálát adni azért, hogy felmagasztalt, mivel oly nagyszerű az, amit tett: ami tett, az valóban kegyelem és irgalom a teremtett lények iránt. Miután elfogadod ezt a kegyelmet Istentől, hálásnak kell lenned, hogy megváltoztatta az identitásodat és az osztályodat. Ám nem elég csak megköszönnöd Neki és annyiban hagyni a dolgot – amellett, hogy hálát adsz Neki, arra is gondolnod kell, hogyan ragadd meg ezt a lehetőséget. Mindegy, mi volt az eredeti identitásod, most, hogy emberi lényként teheted a kötelességedet, ez egy jó lehetőség az identitásod és az osztályod megváltoztatására teremtett lényként. Nos, hogy érheted el ezt a változást? Az első lényeges pont az, hogy jól végezd a kötelességedet. Ha a veleszületett állapotaid különféle korlátai miatt csak fáradozásra és fizikai munkára, piszkos és fárasztó munka végzésére vagy alkalmas, valamint az identitásod és az értéked alapján a kötelesség, amit végezni tudsz, mindig csak ebben a körben maradhat meg, könnyítés vagy fejlődés lehetősége nélkül, akkor mi kell tenned? Melyik alapelvet kell betartanod? Ha függetlenül attól, hogy mely megnyilvánulásokat nézzük, legyen az az intelligenciád, a jellemed vagy a veleszületett állapotaid, mindig ilyen lesz az értéked az emberek között – mindig is értéktelen, ostoba, zavaros fejű, tompa, nehéz felfogású ember leszel eltorzult felfogással, és az értéked soha nem fog növekedni – akkor hogyan kezeld a kötelességedet? Ez rendkívül fontos. Tegyük fel, hogy az értéked soha nem fog növekedni, és soha semmilyen méltóságod nem lesz az emberek között. Isten szemében örökre leragadsz egy helyen – egyszerűen ez vagy. Az osztályodnak lehetnek a felszínen látható nyilvánvaló jellemzői, és soha nem fogsz állatból igazi emberré változni. Nincs reményed az üdvösség elérésére, mivel nem vagy képes megérteni az igazságot, és még csak emberi intelligenciád sincs. Nem érted a látomások igazságait, és Isten házában nem tudod, hogyan kell hirdetni az evangéliumot, kudarcot vallasz és nem állod meg a helyed semmilyen szakmai képességet igénylő kötelességben – mindig megrekedsz ott, hogy piszkos és fárasztó feladatokat végzel, és nincs lehetőséged változtatni a helyzeteden. Feltéve hogy ilyen vagy, mit tennél? Felhagynál az Istenben való hittel? Lemondanál magadról? Egyesek talán még öngyilkosok is lennének? Azt mondanák vajon: „Nem akarok élni többé. Úgy sincs számomra kiút – mi értelme így élni?” Ha függetlenül attól, hogy mennyi erőfeszítést teszel, milyen szorgalmas vagy, mennyire igyekszel vagy milyen hatalmas árat fizetsz, soha nem fog változni az értéked, és mindig csak olyan ember leszel Isten házában, aki fáradozik és izzad, egy méltóság nélküli alantas ember, akit mindenki lenéz, akkor, amikor arról van szó, hogy miként kezeled a kötelességedet, Isten megbízatását, és a Teremtő különféle követelményeit, a gyakorlás mely útját kell választanod? Ez a leglényegesebb. Elvileg és elméletben az értéked és az identitásod adott, de valójában jelenleg az emberek körében és Isten szemében a valódi identitásod egy ember identitása. Miért mondom, hogy emberi identitás? Azért, mert a kötelesség, amit végezni tudsz, a mindennapos megnyilatkozásaid és a veleszületett állapotaid különféle ösztönös képességei egy emberi lény számára normális alaptartományba tartoznak – rendelkezel az emberi lét alapvető feltételeivel. Csak ebből a szempontból, hogyan kellene kezelned a kötelességedet? Az állatok nem értik az igazságalapelveket, nem tudják, hogyan kell jól végezni a kötelességüket, hogyan kell ragaszkodniuk a kötelességükhöz, vagy hogyan kell odaadóan tenni a kötelességüket és mindvégig kitartani a szolgálattevésben – az állatok nem értik ezeket a dolgokat. Te azonban most emberként érted, tudod, ezért teljesítened kell ezeket a dolgokat. Mivel képes vagy arra, hogy teljesítsd ezeket a dolgokat, Isten ezen alapelv szerint fog követelményeket támasztani veled szemben. Ha azonban azért, mert elégedetlen vagy az identitásoddal és úgy érzed, hogy Isten igazságtalan, eltántorodsz és panaszkodsz Rá, úgy érzed, hogy az életed megalázó és méltatlan, és ezért feladod a kötelességed végzését és még azt sem vagy hajlandó megtenni, amire képes vagy – akkor roppant lázadó vagy. Isten szemében teremtett lényként nem vagy megfelelő színvonalú; egy aberráció vagy. Nos, mit kellene tenned? Attól függetlenül, hogy az értéked tiszteletreméltó vagy alacsony-e, és attól függetlenül, hogy miből származol vagy milyen problémák vannak a veleszületett állapotaiddal, röviden: amit csak képes vagy megtenni, azt tedd meg a legjobb tudásod szerint, és tégy meg minden tőled telhetőt, hogy jól csináld. Ha még azután is elmaradsz az igazságalapelvektől, hogy minden tőled telhetőt megtettél, Istennek van egy minimális elvárása, amit mindenféle embertől megkövetel: amíg mindenedet beleadod, őszinteséget tanúsítasz és felajánlod a hűségedet, megfelelő színvonalú leszel. Isten nem követeli meg minden embertől, hogy száz százalékot érjen el – hatvan százalék elegendő. Mit akar Isten? Amit Isten akar, az egy hozzáállás – ha úgy állsz hozzá, hogy vágysz arra, hogy egy teremtett lény kötelességét végezd, hogy jól teljesíts az általad elvégzendő és elérendő dolgokban, sajnálkozás nélkül, akkor Isten ezt a hozzáállást elfogadja. Isten helyeselni fogja ezt a hozzáállást, és ez meg fog óvni téged, hogy elérd az út végét. Egyesek ezt kérdezik: „Mi fog történni akkor, amikor elérem az út végét?” Most nem mondom el neked – majd később elmondom. Amikor eléred az út végét, tudni fogod. Röviden: ami most a legtöbbet számít az az, hogy miként kezeled ezt kérdést, hogyan kezeled az Istentől kapott kötelességet és hogyan végzed el jól az Istentől kapott kötelességet. Bármi is legyen ez a kötelesség, amennyiben az olyasmi, amit Isten háza jelöl ki számodra, bele kell adnod mindent, hogy elvégezd. Amikor ráismersz a saját problémáidra, mindent meg kell tenned, hogy ne szajkózz kiforgatott érveket, ne tégy Istent sértő dolgokat és ne mondj Istent sértő dolgokat; ehelyett olyasmiket kell tenned, amik az emberek és Isten házának javát szolgálják, és olyan dolgokat kell mondanod, amelyek az emberek és Isten házának javát szolgálják. Néhányan közületek ezt mondják: „Én jelenleg még mindig nem vagyok erre képes.” Akkor adj időt magadnak – ne légy türelmetlen. Ha ma nem tudod megtenni, tedd meg holnap. Ha idén nem tudod megtenni, próbáld meg jövőre. Csak nyugodtan. Ha azonban az emberek sorsának kihirdetésééig még mindig nem sikerült megvalósítanod, akkor neked magadnak kell viselned a következményeket. Senki nem fogja átvállalni a számlát a viselkedésedért. Érted? (Igen.) Ennek könnyen megoldható ügynek kell lennie – minden az ember racionalitásán és azon múlik, hogy képes-e megérteni ezeket a szavakat. Ha képes vagy megérteni őket, akkor elég könnyű lesz megoldani ezeket a dolgokat. Még ha páran azt is mondják, hogy egy kicsit nehéz, amíg ebbe az irányba törekednek, végül lesznek eredményeik. Lehet, hogy akkor is képes leszel túlélni, ha nem ezen az úton jársz, ám azt nehéz megmondani, hogy végül milyen sors vár majd rád; senki sem garantálhatja és senki nem fog semmilyen biztosítékkal szolgálni neked.

Hogy érzitek magatokat a mai téma hallatán? Valószínűleg érzelmileg elég zaklatottak vagytok, nem igaz? Ez az egyik olyan téma, amivel az emberek legkevésbé hajlandóak szembesülni, mióta hinni kezdtek Istenben, ugye? Hát nem még aggasztóbb és nehezebb elfogadni, mint azt a témát, ami a szolgálattevői létről szól? Nehéz elfogadni? Valójában képesek vagytok elfogadni, nem igaz? (De igaz.) Ha az emberek bizonyosak Isten identitásában és megtalálták a saját helyüket, akkor ezek a szavak és ez a fajta kérdés nem szabad, hogy túl bonyolult legyen számukra – csak pár egyénnek okozhatnak némi nehézséget. A legtöbb ember azonban ennek hallatán valószínűleg nem fog tovább kutakodni a valódi értékét és identitását illetően. Még ha valóban rájuk is illik az állatokból újjászületett emberek néhány megnyilvánulása, képesek lesznek helyesen kezelni azt, majd egy idő múltán jól fogják érezni magukat, nem igaz? (De igaz.) Nos, ma eddig tartott a beszélgetésünk. Viszlát!

2024. január 20.