Hogyan kell törekedni az igazságra? (11.)

Melléklet: Az út, amelyen az emberek járnak, meghatározza, hogy végül mit aratnak

Mi az Istenben való hit célja? A kegyelem és áldások megszerzése? Elkerülni, hogy az ember üres életet éljen, és megszabadulni az alantas érdeklődési köröktől? (Nem.) Akkor hát mi? (Elnyerni az igazságot.) Elnyerni az igazságot, elnyerni az életet. Akkor hát mindaz, amit az emberek nap mint nap tesznek, e cél felé irányul? Az idő és energia, amit a kötelességed végzésével töltesz mindennap, mind e cél érdekében van? Az emberek az igazság elnyerésének világos célja nélkül hisznek Istenben. A szívükben ködös számukra a látomások ezen aspektusa, és nem tudják, hogy mi az Istenben való hit célja. Mintha csak azt tudnák a szívükben, hogy az áldások megszerzése az – de mit tegyen az ember, hogy áldásokhoz jusson? Nem tudják, hogy az áldások megszerzése megköveteli az igazság megértését, az igazság gyakorlását és az igazságra való törekvést. Olyan emberek hát ők, akik az igazságra törekszenek? Ebben sem biztosak. Úgy vélik: „Ez nem nagy probléma. Őszintén hiszek Istenben; Isten nem fog elhagyni engem. Még ha az emberek azt is mondják, hogy nem olyasvalaki vagyok, aki az igazságra törekszik, nem számít.” Néha, amikor azt látják, hogy mások megosztják a tapasztalati tanúságtételüket, míg ők maguk egyet sem tudnak megosztani, a szívükben zaklatottak, kissé nyugtalanok és szoronganak. Azonban gyakrabban érzik úgy, hogy ez nem nagy probléma. Így múlik el öt év egy szempillantás alatt, elmúlik tíz év egy szempillantás alatt – egyesek most a harmincas vagy negyvenes éveikben járnak, mások elmúltak ötvenévesek; nem házasodtak meg, és mindig a kötelességüket teszik. Egészen mostanáig mennyi igazságot nyertek el? Van életük? Ők maguk sem teljesen biztosak efelől. Így éreznek: „Úgy tűnik, hogy egészen sok igazságot megértettem és sok prédikációt tudok prédikálni; kell, hogy legyen életem, ugye?” Akár az összejövetelek alatt, akár amikor a kötelességeikben problémákkal találkoznak, hosszasan tudnak beszélni, mintha minden igazságot értenének, ám semmilyen tényleges problémát nem tudnak megoldani. Bármilyen magasztosan hangzanak az általuk mondott doktrínák, a kötelességeik végrehajtásában továbbra sem tudnak az igazságalapelvek szerint cselekedni, sőt, sok dologban továbbra is a saját akaratukat követik, a legkevésbé sem értve az igazságalapelveket. Így hát a szívükben tanácstalanságot éreznek: „Most akkor olyasvalaki vagyok, aki érti az igazságot, vagy nem?” Nem tudják magukról, hogy olyasvalakik-e, akik értik az igazságot. Akkor hát olyan emberek ők, akik törekszenek az igazságra és gyakorolják az igazságot? Ők maguk is bizonytalanok efelől. Akkor valójában elnyerték az igazságot vagy sem? Még mindig kételkednek efelől. Akkor valójában van életük, vagy nincs? Egyébként is, pontosan mi az élet? Milyen érzés, ha az embernek van élete? Milyen változások fognak történni egy ember mindennapi életében, amikor van élete? Miként fognak megváltozni a gondolatai? Milyen változások mennek majd végbe az emberi mivoltában? Ezek közül semmi nem világos számukra. Akárhány éve hisznek Istenben, amikor az igazság némely aspektusáról beszélnek, tudnak néhány szót és doktrínát prédikálni; amikor azonban az igazság gyakorlásának alapelveiről van szó, nem tudják azokat világosan elmagyarázni. Néhányan különösen azután, hogy megmetszik őket, amiért a cselekedeteikben szembementek az alapelvekkel, nem csupán negatívvá válnak, hanem össze is zavarodnak, és kételkednek önmagukban, ezt mondva: „Valójában nyertem életet, vagy sem? Van helye az igazságnak a szívemben, az életemmé vált? Valójában elérhetem még az üdvösséget?” Össze vannak zavarodva mindezekkel az igazságot érintő dolgokkal kapcsolatban, ám amikor külsődleges ügyekről van szó, amelyek nem érintik az igazságot, azokra nagyon tisztán emlékeznek. Arra például, hogy hány éve, hónapja és napja hisznek Istenben, milyen szintű vezetőként vagy munkásként szolgáltak, milyen kötelességeket végeztek, mennyi gyülekezeti munkát végeztek, hány helyre utaztak, hány embert nyertek meg az evangélium hirdetése által, hány gyülekezetet öntöztek, mennyit szenvedtek, miközben feláldozták magukat Istenért, mennyi pénzt ajánlottak fel, milyen dolgokat adományoztak a testvéreknek, mennyi ideig voltak letartóztatva és bebörtönözve, hány verésben részesültek, mennyi kínzásnak voltak kitéve, hány alkalommal álltak meg szilárdan az Isten melletti bizonyságtételükben, és így tovább – mindezeknek a külső dolgoknak nagy jelentőséget tulajdonítanak az emlékezetükben, gyakran felidézve őket. Mindezt számon tartják az elméjükben, minden egyes bejegyzésre tisztán emlékezve és soha el nem felejtve. De amikor arról van szó, hogy hány igazságot értenek és mennyi valóságot birtokolnak, arról mindig zavaros kép él bennük. Soha nem világos az elméjükben, hogy mely igazságokat értik, mely igazságokat ültették gyakorlatba, és hogy képesek-e az igazsághoz ragaszkodni és alapelvek szerint cselekedni, amikor történik velük valami; minderről zavaros kép él bennük. Azzal sincsenek tisztában az elméjükben, hogy a romlott beállítottságaik közül melyekről van valódi megértésük, hogy levetették-e azokat, és mely romlott beállítottságok azok, amelyeket gyakran feltárnak, de nem vetették le őket; minderről zavaros kép él bennük. Miután oly sok éve hisznek Istenben, mely igazságokat tudják gyakorlatba ültetni, és melyeket nem ültették gyakorlatba, az igazság mely aspektusaiban fejlődtek, és mennyit fejlődtek – minderről zavaros kép él bennük. Pontosan mit élnek meg az emberi mivoltuk tekintetében – van-e lelkiismeretük és józan eszük, és normális emberi mivoltot élnek-e meg – minderről zavaros kép él bennük. A kötelességeik közül hányat végeztek őszinteséggel és hűséggel, hány kötelességet végeztek szándékos felületességgel, hányat végeztek megfelelő színvonalon, és hány van, amely még nem megfelelő színvonalú, mely kötelességekben voltak képesek az alapelvek szerint gyakorolni úgy, hogy ezeket a kötelességeket Isten számára kielégítő módon és Isten szándékaival összhangban hajtsák végre, illetve mely kötelességekben nem fogták még fel az igazságalapelveket és nem érték el azt, hogy eleget tegyenek Istennek – minderről zavaros kép él bennük. Pontosan milyen szempontokból képesek eleget tenni Isten követelményeinek és alávetni magukat Istennek, milyen mértékben vetették alá magukat Istennek, mely aspektusokban nem tudják még mindig alávetni magukat Istennek, mi okozta azt, hogy képtelenek alávetni magukat Istennek, és pontosan hogyan kellene bemenniük a fejlődésbe – mindezeket a dolgokat tekintve nincs tervük és nincsenek gondolataik, és természetesen még kevésbé van világos ösvényük. Miután oly sok éve hisznek már Istenben, nem tudják, hány dolgot tettek Isten háza érdekeinek védelméért, vagy hány jótettet készítettek elő; nem tudják, mennyi gonoszságot műveltek, vagy hány olyan dolgot tettek, amelyek bomlasztásokat és zavarokat okoztak – az emlékezetükben úgy tűnik, mintha megtették volna e dolgok némelyikét, de nem tudják, hogy megtértek-e, miután gonoszságot tettek. Noha időnként képesek felismerni, hogy gonoszságot tettek, és feldúltnak érzik magukat, és imádkoztak Istenhez és megvallották a bűneiket, elnyerték vajon Isten megbocsátását? Van a szívükben bármi vádlás? Ezeket a dolgokat sem tudják. Így gondolkodnak magukban: „Kit érdekel, hogy vádolva érzem-e magam vagy sem? Bárhogy is vesszük, most egészen kényelmesen élek; még mindig teszem a kötelességemet.” Akkor hány jó cselekedetet vittek végbe a kötelességük végrehajtása során? Ezt sem tudják igazán megmondani, mégis úgy érzik, hogy végrehajtottak néhány jó cselekedetet – nemrégiben hirdették az evangéliumot és megnyertek két embert. Ez a kevés jótettük megvan, de alapelvek nélkül tesznek dolgokat, sőt, a saját akaratuk szerint, önkényesen és vakmerően is cselekszenek – ez gonosz cselekedeteknek számít? Ezzel sincsenek tisztában. Úgy gondolják, hogy mivel a gyülekezet nem kezelte őket, a vezetők pedig nem metszették meg és nem vonták felelősségre őket ezekért a dolgokért, akkor ezek nem gonosz tettek; ha felelősségre vonnák őket, akkor talán gonosz tettek lennének ezek a dolgok. Nem tudják, hány jótettet készítettek elő. Hogy jótettek vagy gonosz cselekedetek-e azok a dolgok, amelyeket jelenleg tesznek, közülük hány a jó cselekedet, hány a gonosz cselekedet, hány felel meg az igazságalapelveknek, hány megy szembe a munkarendekkel és az igazságalapelvekkel – ezek közül semmit nem tudnak. Soha nem tartották nyilván ezeket az ügyeket. Mindenesetre mindennap időben esznek és alszanak, a lelki áhítatokra vagy munkára felkelnek a beállított időben, és fenntartják ugyanazt az állapotot munka közben és ugyanazokat a munkalépéseket, mint előző nap, és ugyanazokat a dolgokat teszik, amiket mindig is tettek. Sosem ismerték meg, illetve foglalták össze konkrétan vagy szisztematikusan az igazságra való törekvésnek és az igazságvalóságba való belépésnek, illetve a romlott beállítottságok levetésének és az élet elnyerésének dolgait. Ezért bármiről, ami az igazságra való törekvéshez vagy az életbe való belépéshez kapcsolódik, zavaros kép él bennük. Mondd meg Nekem, ha valaki mindennap így él, ilyen állapotban élve, nincs összezavarodva vajon? (De igen.) Az „összezavarodott” egy irodalmi kifejezés; köznyelven ez annyit tesz, hogy céltalanul sodródni. Ez az életállapot, a létezésnek ez az állapota jó vagy sem? (Nem jó.) A felszínen nem tanúsítanak Istennek nyilvánvalóan ellenálló viselkedéseket vagy megnyilvánulásokat, de amikor az igazságra való törekvésnek és az életbe való belépésnek a dolgairól van szó, össze vannak zavarodva és nem veszik azt komolyan. Pontosan ezt az állapotot jelenti az, hogy valaki össze van zavarodva. Ez világosan megmutatja egy ember problémáját és világosan felfedi az utat, amelyet az Istenben való hitben jár.

Amikor az Istenben való hit folyamatában az igazságra való törekvés és az életbe való belépés kérdéseire kerül sor, akkor egy személy hozzáállásától, szubjektív kívánságaitól vagy megnyilvánulásaitól függetlenül Isten szemében az illető állapota megmutatja, hogy milyen úton jár. Vannak, akik attól a pillanattól kezdve, hogy hinni kezdenek Istenben, nem szeretik az igazságot, és akárhogyan is kerül közlésre az igazság, ők nem fogadják el. Az út, amelyen járnak, egyenesen a halál és a pokol felé vezet. Némelyek, amikor hinni kezdenek Istenben, nem értik Isten követelményeit, és csak az áldások megszerzésére és a mennyek országába való belépésre törekednek. Isten szavainak folyamatos evése és ivása által azonban megértik az igazságot és képesek törekedni az igazságra, valamint képesek nehézséget elviselni és árat fizetni az igazság elnyeréséért. Végül látható, hogy az általuk járt út a fényhez és a mennyek országába vezet. Az életbe való belépés kérdéseit illetően a legtöbb ember hasonlóképpen nincs tisztában a céljaival, és továbbra is összezavart állapotban van. Ezeknek az embereknek a megnyilvánulásaiból ítélve azonban néhányan egyáltalán nem fogadják el az igazságot, következetesen felületesek a kötelességeik végzésében, miután pedig sok éven át hittek Istenben, a legkevésbé sem változtak meg – az út, amelyen járnak, a pusztuláshoz és a pokolba vezet. Másrészt vannak, akik képesek elfogadni az igazságot, el tudják fogadni a metszést a kötelességeik végzése során, valódi alávetettség van bennük, és fokozatosan eljutnak oda, hogy megfelelő színvonalon végezzék a kötelességeiket – az általuk járt út a fényhez és a mennyek országába vezet. Azok, akik a legkisebb mértékben sem fogadják el az igazságot – más szóval azok, akik egyenesen a pusztulás útján haladnak –, a kötelességük végzése közben, szüntelenül gonoszságot tesznek, és gyakran olyan cselekedeteket követnek el, amelyek ellentétesek az igazsággal és amelyeket Isten utál, megzavarva a gyülekezeti életet és a gyülekezeti munkát. Ezek az emberek bizonyos „különleges” megnyilvánulásokat tanúsítanak. Vagyis attól a pillanattól kezdve, hogy hinni kezdtek Istenben, egészen mostanáig soha nem tartottak bűnbánatot, a kötelességük végzésében pedig gyakran felületesek, dörzsöltek és lazsálnak, könnyű feladatokat választanak, a nehezek alól pedig kibújnak, és nem védik meg Isten házának érdekeit; ők különösen önzőek és megvetendőek, és csak a saját élvezetükkel törődnek. Ez szintén jellemző ezekre az emberekre. Vannak olyanok, akik még gonoszabbak – kötelességük végzése során ámokfutóként követnek el gaztetteket, és önkényesen és vakmerően cselekszenek, soha nem a munkarendek szerint gyakorolnak, illetve valósítják meg a munkát. Vannak olyan emberek is, akik a kötelességükben gyakran versengenek a státuszért, önmagukat magasztalják fel és önmaguk mellett tesznek bizonyságot, és azért húzzák be az embereket, hogy létrehozzák a saját független királyságukat. Olyanok is vannak, akik a kötelességük végzése közben lopják a felajánlásokat, elherdálják a felajánlásokat, és elárulják Isten házának érdekeit. Ezek pozitív vagy negatív megnyilvánulások? (Negatívak.) Ezek az emberek attól a pillanattól kezdve ilyen megnyilvánulásokat tanúsítottak, hogy hinni kezdtek Istenben. Isten háza folyamatosan lehetőségeket ad nekik – némelyeket, akiknek van egy kis képessége, felügyelői kötelesség végzésére osztanak be, ám miután egy ideig rosszul teljesítenek, akkor egy csupán egyetlen területet érintő kötelességre osztják be őket; ők azonban még egy csupán egyetlen területet érintő kötelességben is felületesek maradnak, ámokfutóként gaztetteket követnek el, önkényes és vakmerő módon cselekszenek, bomlasztásokat és zavarokat okoznak, néhányan pedig még a státuszért és hatalomért is versengenek, és nem védik Isten házának érdekeit. Amikor lehetőségük adódik, még a felajánlásokat is lopják és tékozolják. Akárhány éve hisznek Istenben, ezek a bennük lévő megnyilvánulások a legcsekélyebb mértékben sem csökkentek, és a legkisebb mértékben sem változtak meg. Végső soron mi látható bennük? Az, hogy a kötelességük végzésében ezek az emberek következetesen felületes módon cselekszenek, dörzsöltek és lazsálnak, könnyű feladatokat választanak, a nehezek alól pedig kihúzzák magukat, sőt, még a hús-vér testi kényelemben is elmerülnek és felelőtlenül viselkednek. A megnyilvánulásaik nem alkalmiak vagy átmenetiek, hanem állandóak – ez számukra problémás. Kötelességük végzése során következetesen felületesen cselekszenek, ámokfutóként gaztetteket követnek el, illetve bomlasztásokat és zavarokat okoznak, és bárki is beszél velük, nem változnak meg. Akárhány prédikációt hallanak, soha nem térnek meg és soha nincs bűnbánó szívük. Olyanok is vannak, akik következetesen versengenek a státuszért, következetesen elárulják Isten házának érdekeit, és soha nem védik meg Isten házának érdekeit. Könnyű megérteni a „következetesen” szót? Bárki is legyen az, aki a kötelessége végzése során felületesen cselekszik, önkényes és vakmerő, vagy rossz megnyilvánulásai vannak, Isten háza mindig sok lehetőséget ad neki a megtérésre. Soha nem az ideiglenes megnyilvánulásai miatt van az, hogy elküldik és többé nem engedik meg neki, hogy tegye a kötelességét. Ehelyett ismételten buzdítják őt, beszélgetnek vele az igazságról, és szeretettel segítik és támogatják őt. Ráadásul a Szentlélek a szokásosnál nagyobb mértékben indítja, világosítja és dorgálja meg őt. Az emberek végzik a munkát, és a Szentlélek is végzi a munkát, az ilyen emberek a szívükben mégis egyszerűen hajthatatlanok és idegenkednek az igazságtól. Sosem fogadják el az igazságot, soha nem fogadják el a testvérek segítségét, kritikáját, utánkövetését és felügyeletét, és még kevésbé fogadják el a Szentlélek megvilágosítását és fenyítését. Akár három-öt, akár tíz-húsz éve hisznek Istenben, ilyenek maradnak. Bár most már idősebbek, és valamivel érettebbnek és tapasztaltabbnak tűnnek, továbbra is ugyanúgy végzik a kötelességeiket – következetesen felületesen viselkednek és féktelenül teszik a rossz dolgokat. Ilyenek voltak ebben a húsz évben anélkül, hogy bármennyit is változtak volna. Amikor beszélnek, a szájuk túlcsordul hazugságokkal, és soha nem mondják el az igazat. Még most is ilyenek; akárhány szót mondanak, az ember nem tudja, melyik igaz és melyik hamis – egyetlen becsületes szó sincs közöttük. Bár ez alatt a húsz év alatt szenvedtek valamennyire a kötelességeik végzése közben, és néhány embert megnyertek az evangélium hirdetésével, életfelfogásuk a legkevésbé sem változott. Még mindig kimondottan dörzsöltek és csalárdak; csak öreg kígyók ők, akik képtelenek egyetlen becsületes szót is kimondani. Ez elég annak bizonyítására, hogy ők nem olyan emberek, akik szeretik az igazságot; még ha értenek is belőle egy keveset, nem tudják a gyakorlatba ültetni. Miféle emberek ezek? Olyan emberek, akik következetesen felületesen cselekednek, következetesen ámokfutóként rossz dolgokat művelnek és önkényesen, vakmerő módon viselkednek, következetesen bomlasztásokat és zavarokat okoznak, hatalomért versengenek, és következetesen trükköznek, hazudnak és megtévesztenek. Elmondható, hogy ravasz öreg rókák – csak öreg kígyók ők, öreg, síkos angolnák, öreg ördögök, öreg Sátánok. Minden cselekedetük elé oda kell tenni a „következetesen” jelzőt. Ha odakerült a „következetesen”, akkor nem az ellenük irányuló személyes előítélet kérdése lesz a dolog, hanem inkább olyasmi, amit a saját tetteik és viselkedésük okoz. Ezt az embert mindenki úgy látja, hogy nem csak egyszer-kétszer tette meg ezeket a dolgokat – ő egy visszaeső bűnöző. Hogyan bánnak a különböző országok rendőrségei a visszaeső bűnözőkkel? A visszaeső bűnözőkről bűnügyi nyilvántartást kell vezetni. Amikor bűncselekmény történik, ezek a visszaeső bűnözők az első számú gyanúsítottak, és a rendőrség biztosan velük fogja kezdeni, amikor vizsgálni kezdik az ügyet és elindítják a nyomozást. Akkor mi a helyzet azokkal, akik következetesen felületesen teszik a kötelességüket Isten házában? Azon megnyilvánulásaik, hogy felületesek és ámokfutóként gaztetteket követnek el, nem csak olyan dolgok, amelyek egyszer-kétszer fordulnak elő, és nem is csak különleges körülmények között történnek. Ezek az állapotok és megnyilvánulások az a következetes mód, ahogyan ők a kötelességüket kezelik. A kötelességük kezelésének ebből a következetes módjából ítélve látható, hogy mi az igazsághoz való hozzáállásuk. Mi tehát a hozzáállásuk az igazsághoz? (Idegenkednek tőle és úgy érzik, hogy ellenállás van bennük iránta.) Az ilyen emberek idegenkednek az igazságtól, és ellenállónak érzik magukat az igazsággal szemben. Sosem fogadják el. Mélyen legbelül lenézik és megvetik a pozitív dolgokat. Bárki is beszélgessen velük az igazságról, ők nem figyelnek oda. Bármennyi lehetőséget kapnak a megtérésre, nem becsülik meg és nem veszik komolyan azokat. Úgy cselekszenek, ahogy akarnak, ahogy csak tetszik nekik. Amikor a Szentlélek megindítja őket, nem éreznek semmit és nem törődnek vele. Idegenkednek az emberek buzdításaitól és segítségétől és figyelmen kívül hagyják azokat, és ha ezek az emberek aztán megmetszik őket, mérgesek és dühösek lesznek, megharagszanak rájuk, és a szívükben undort éreznek. Az egyház minden szakaszban felméri minden egyes ember megnyilvánulásait, és ez az értékelés nagyon fontos egy egyén sorsa szempontjából. Ha egy személy jellemzése során a „következetesen” szót hozzáadják a gonosz cselekedetei megnyilvánulásaihoz, akkor ez problémás az illető számára. Nagyon világossá válik, hogy pontosan milyen úton járnak az ilyen emberek. Pontosan milyen úton járnak tehát? Olyan út ez, amely a pusztuláshoz vezet, vagy olyan út, amely az üdvösséghez vezet? (Olyan út, amely a pusztuláshoz vezet.) Miért jön létre ez az eredmény? Ez ítélkezés ezek felett az emberek felett? Eltér ez a tényleges helyzettől? (Nem.) Kellene további lehetőségeket kapniuk a megtérésre? (Nem.) Vannak, akik azt mondják: „Nem szabadna teljesen leírnunk őket – talán egy nap majd bűnbánatot tartanak!” Ninive népe számos gonosz cselekedetet követett el, és a gonosz tetteik Isten fülébe jutottak. Amikor Isten el akarta pusztítani őket, előreküldte Jónást, hogy átadjon egy üzenetet, elmondva nekik, hogy Ninive negyven nap múlva elpusztul. Hogyan viselkedett Ninive népe, miután ezt hallották? Negyven napon belül zsákruhát öltöttek és hamuba ültek, és megtértek Istenhez. De most azok, akik következetesen gyengén teljesítenek a kötelességük végzése során, hányszor negyven napot kaptak már a megtérésre? Tartottak bűnbánatot? Van hajlandóságuk megtérni? Mutatnak bármilyen hajlandóságot a megtérésre? (Nem.) Az elmúlt tíz-húsz év során a megnyilvánulásaik következetesen a gonoszság elkövetésének megnyilvánulásai voltak, meg tudnak hát változni vajon a következő tíz-húsz évben? Fel tudnak hagyni azzal, hogy gonoszságot cselekedjenek? Ez talán nem tudható, ám ezeknek az embereknek az elmúlt tíz-húsz évben tanúsított különböző megnyilvánulásai elegendőek ahhoz, hogy megmutassák: minden viselkedésük és megnyilvánulásuk ellentétes az igazsággal, ellenáll Istennek, és szembeszegül Istennel. Ez bizonyítja, hogy a szívük idegenkedik az igazságtól, hogy a természetlényegük elvetemült és az igazság szeretetének egyetlen eleme sincs meg benne, valamint hogy nem rendelkeznek az igazságot szerető és gyakorló emberi mivolttal. Az elmúlt tíz-húsz év során tanúsított megnyilvánulásaikból ítélve ez a következtetés. Mivel mostanáig ez a következtetés, az emberi mivoltukból és a lényegükből ítélve vajon a következő tíz, húsz vagy harminc évben képes lesz bármelyikük igazán megtérni és megváltozni? Harminc ember közül akadhat egy? Ötven ember közül akadhat egy? Száz ember közül akadhat egy? Vagyis a következő tíz-húsz évben hirtelen tudatára ébredhetnek-e a lelkiismeretüknek, elkezdhetnek-e érdeklődni az igazság és a pozitív dolgok iránt, képessé válhatnak-e elfogadni az igazságot és a pozitív dolgokat, megismerhetik-e önmagukat és őszinte megtérésre juthatnak-e, illetve lehet-e bűntudatuk és adósnak érezhetik-e magukat a múltban elkövetett gonoszságért? A megfigyeléseitek alapján mi az arány? Ezer ember közül akadhat egy? (Szerintem még ezer ember között sincs ilyen.) Mire alapozod ezt? (Arra a tényre, hogy a tíz-húsz év alatt, amióta az ilyen emberek hisznek Istenben, az igazsághoz való hozzáállásuk következetesen a viszolygás és az ellenállás volt, a legkevésbé sem fogadják el az igazságot, és a megbánás legkisebb megnyilvánulását sem mutatták. Ez bizonyítja, hogy a jövőben sem fognak igazán megbánást tanúsítani.) Pontos ez az állítás? (Igen.) Vannak, akik azt mondják: „Toleránsnak és türelmesnek kell lennünk másokkal. Ha az elmúlt tíz-húsz évben nem tértek meg, az azért volt, mert fiatalok és éretlenek voltak, vagy mert jó családi körülményeik voltak és pátyolgatták és elkényeztették őket, vagy azért, mert magas társadalmi státuszuk és bizonyos erősségeik voltak. Nem ezeknek a különleges körülményeknek és környezeteknek a hatására lettek ilyenek? Talán a következő tíz-húsz évben megszabadulnak majd azoknak a családi környezeteknek és hátrányos tényezőknek a hatásaitól, és talán megváltoznak.” Ezt nehéz megmondani. Azonban ezeknek az embereknek a múltbeli megnyilvánulásai alapján mindazok, akiknek a megnyilvánulásai előtt szerepel a „következetesen” minősítés, nagy veszélyben vannak. Még száz vagy ezer ilyen ember közül sem létezhet egyetlenegy sem, aki képes igazán megtérni. Ha idáig még egyik gonosz cselekedetüket sem előzte meg a „következetesen” jelző, akkor talán még van egy kis remény az ilyen emberek számára. Attól függ, hogy milyen megnyilvánulásaik lesznek a következő három-öt évben. Ha azért van, mert fiatalok és éretlenek, vagy mert az Istenbe vetett hitüknek nincs meg az alapja, vagy szegényes képességűek, vagy mert bizonyos objektív környezeti tényezők befolyásolták őket az igazság elfogadásában és megértésében – ha ezek az objektív okok okozzák, és a gonosz cselekedeteik megnyilvánulásai csak átmenetiek, akkor további megfigyelésre van szükség. De mostanáig azok, akik folyamatosan gonosz tetteket követnek el – akiknek a megnyilvánulásait a „következetesen” szó előzi meg –, nem készítettek elő elegendő jótettet a rendeltetési helyükhöz. Ehelyett az Istenbe vetett hitük során sok gonosz cselekedetet halmoztak fel. Csak arról van szó, hogy nem hajlandók beismerni, hogy gonosz emberek, és igazolni is próbálják magukat azokkal a nehézségekkel, amelyeket átéltek, az árral, amit megfizettek, valamint azzal, hogy rangidősnek számítanak, mivel már régóta hisznek Istenben. Az út, amelyen ezek az emberek járnak, nemcsak előttük rajzolódik ki, hanem mindenki más előtt is feltárul. Megnyilvánulásaik és feltárulásaik, tetteik és viselkedésük, a kötelességük végzéséhez való hozzáállásuk, az igazsághoz való hozzáállásuk és minden pozitív dologhoz való hozzáállásuk már elegendő ahhoz, hogy megmutassa a lényegüket. A kötelességükhöz és az igazsághoz való hozzáállásuk természetesen már feltárta azt az utat, amin járnak.

Az emberek által járt út határozza meg, hogy végül mit aratnak. Ha az emberek a pusztulás útján járnak, akkor végül azt aratják, hogy kitárják a pokol kapuit és alászállnak a pokolba. Ennek semmi köze másokhoz – nem más emberek idézik elő, hanem az az út eredményezi ezt végül, amelyen jársz. Lehetséges, hogy sok éve hiszel Istenben és sok vétket követtél el, pár helyen rossz irányba fordultál és tettél néhány olyan dolgot, amely eltér az igaz úttól; még olyan emberek is akadnak, akik Isten ellen lázadó és Istennek ellenálló cselekedeteket követtek el. Habár ezek a megnyilvánulások nem jók, és Isten szemében el vannak ítélve, ha – egy időben azzal, hogy feltársz egy romlott beállítottságot, lázadsz Isten ellen és ellenállsz Neki – képes vagy elgondolkodni magadon és valóban az ellenkező irányba fordulni, valamint az őszinteségeddel, azzal, hogy árat fizetsz, gyakorlod az igazságot, illetve pozitívan és proaktívan állsz az igazsághoz, hogy aktívan sok jótettet készíts elő, akkor Isten hozzád való viszonyulása meg fog változni. Tegyük fel például, hogy amikor antikrisztusok és gonosz emberek akadályozzák és zavarják meg a gyülekezet munkáját és vezetik félre a testvéreket, te képes vagy azonnal leleplezni az antikrisztusok és gonosz emberek gonosz tetteit, megállítva a bomlasztásaikat és zavarásaikat, megóvva a testvéreket, és védelmezve Isten házának érdekeit. Ezenfelül a kötelességed végzése során sok előre nem látható nehézség és akadály volt, te pedig az idődet, energiádat és a fizikai erődet ölted bele, feláldozva a hús-vér testi élvezetből fakadó boldog pillanataidat, és minden erőfeszítésedet ezeknek a nehézségeknek és problémáknak a megoldására fordítva. Az ösztönzésed, felügyeleted és utánkövetésed révén, a szenvedésed és az ár megfizetése révén a gyülekezet evangelizációs munkája képes volt normálisan és zökkenőmentesen fejlődni és haladni. Továbbá az evangélium hirdetése során behoztál néhány jó képességű és az igazság felfogására képes embert, és világosan beszélgettél velük különféle igazságokról, képessé téve őket arra, hogy alapot vessenek az igaz útban, és tegyék kötelességüket a gyülekezetben, bizonyos munkafeladatokban pedig alkalmas segédek váljanak belőlük. Vagy döntő szerepet játszottál valamilyen konkrét speciális munkában Isten házában, hatékony munkamódszereket vagy munkalépéseket alkalmazva a munka előrehaladásának elősegítésére és eredményeinek a javítására. Vagy pedig a gyülekezeti életben segítettél néhány negatív és gyenge testvérnek, vagy olyanoknak, akik elveszettnek érzik magukat és nincs útjuk, segítve őket abban, hogy találjanak egy előrevezető utat, megértsék Isten szándékait és ne értsék félre Őt, és legyen meg az elhatározásuk az igazságra való törekvéshez. Az még jobb, ha képes voltál bátorítani ezeket az embereket, hogy hajlandóak legyenek kötelességet végezni és feláldozni magukat Istenért. Vagy valamilyen szakmunkában vállaltál nélkülözhetetlen szerepet – lehet, hogy az általad végzett feladat fárasztó, kimerítő és láthatatlan, te mégis hajlandó vagy egy ismeretlen, kulisszák mögötti dolgozó lenni és erődet megfeszítve dolgozni anélkül, hogy bármilyen jutalmat kérnél, csak azon igyekezve, hogy felajánld az őszinteségedet és hűségedet. Isten szemében minden ilyen pozitív megnyilvánulás jó cselekedet, amely méltó az emlékezésre. Másrészt előfordulhat, hogy amikor ezekkel a dolgokkal szembesülsz, nem pusztán nem végzed a kötelességedet és nem teszel eleget a felelősségeidnek, hanem ráhagyó hozzáállást veszel fel, a partvonalról figyeled a dolgokat és nevetsz rajtuk, teljesen figyelmen kívül hagyva őket, szemet hunyva és becsukva a füleidet. Nem teszed meg, amit tudsz, és még arra sem veszed a fáradságot, hogy javaslatot tegyél, attól félve, hogy kifárasztod magad. Elkerülöd a dolgokat, amikor csak lehet, azt gondolva, hogy minél tétlenebb vagy, annál jobb. Mindig úgy érzed, hogy nem éri meg aprólékosnak és felelősségteljesnek lenni, és hogy a munkaügyekkel való bajlódás túl macerás. Bár ezek a megnyilvánulások eltérnek a gyülekezeti munka akadályozásának és megzavarásának gonosz cselekedeteitől, és Isten nem fog rossz értékelést adni neked, de jót sem fog adni. Mit értek azalatt, hogy nem ad neked jó értékelést? Azt jelenti, hogy ezekben a dolgokban nem készítettél elő jótetteket, és olyan dolgokat sem tettél, amelyek kiérdemlik azt, hogy Isten emlékezzen rájuk. Amikor ezekkel a dolgokkal találkoztál, kihagytad a lehetőséget, hogy jótetteket készíts elő. Nagyon ostoba vagy; nem vagy megbízható, nem vagy méltó az előléptetésre, nem vagy méltó arra, hogy felmagasztaljanak, és nem vagy méltó arra, hogy Isten ügyeket bízzon rád. Világok választanak el téged Nóétól és Ábrahámtól. Mondd meg Nekem, egy olyan személy, akit Isten semmivel nem mer megbízni, végül nem feltétlen kerül a pokolba, de vajon bemehet a menny királyságába? Csak annyit lehet mondani, hogy ez bizonytalan, és rengeteg kérdőjel követi; telis-tele van bizonytalansággal. Ez a bizonytalanság a következetes megnyilvánulásain alapul. Ha megkérdezel mindenkit, hogy miért hisz Istenben, hogy a mennyek országába akar-e bemenni vagy a pokolba akar-e menni, egyesek gúnyolni fognak téged, mondván, hogy ez a kérdés hihetetlenül ostoba: „Ki akarna a pokolba menni és elpusztulni? Ki ne akarna bemenni a mennyek országába és elérni az üdvösséget?” De ezt a kérdést valóban fel kell tenni. Ez nem ostobaság. Vannak, akik soha nem gondolkodtak el így magukon. Amikor helyzetekkel találkoznak, mindig félnek a bajtól és félnek attól, hogy vitákat idéznek elő. Különösen, amikor azt látják, hogy gonosz emberek akadályozzák és megzavarják a gyülekezeti munkát, miközben Isten választott népét félrevezetik és kihasználják, és ennek következtében a gyülekezeti munka képtelen haladni, akkor ők nincsenek tisztában azzal, hogy Isten most vizsgálja át az embereket, és azzal sincsenek tisztában, hogy ez éppen egy lehetőség a jótettek előkészítésére. Ehelyett úgy döntenek, hogy az embereknek akarnak megfelelni, elhagyják az igazságalapelveket, és a legkevésbé sem gondolkodnak el magukon. Mi a te felelősséged? Mi a te kötelezettséged? Mi Isten megbízatása számodra? Isten oly sok szót mondott és oly sok munkát elvégzett – mit vár el Isten tőled? Tudsz kielégítő választ adni Istennek? Készítettél elő jótetteket? Mindezekben a kérdésekben gyakran el kell gondolkodnod önmagadon, és a szívedben tisztában kell lenned a dolgokkal.

Mindenki áldásokat akar nyerni. Senki nem akarja, hogy elpusztítsák és a pokolba küldjék, ám sok ember akarata ellenére újból és újból gonoszságot tesz, sebesen száguldva a pokol felé vezető úton. Egyesek újra és újra figyelmen kívül hagyják az Isten házától a kötelességük végzésére kapott lehetőségeket, ignorálják, amikor a Szentlélek megindítja és megfeddi őket, és nem vesznek tudomást Isten háza segítségéről és elvárásairól. Ragaszkodnak ahhoz, hogy felületesek legyenek, hogy féktelenül rossz dolgokat műveljenek, önkényesen és vakmerően cselekedjenek, illetve hogy akadályozzák és zavarják a gyülekezet munkáját anélkül, hogy a legkevésbé is elgondolkodnának önmagukon. Hát nem egyszerűen javíthatatlan, szégyentelen emberek ők? Folyamatosan ehhez hasonló gonoszságokat követsz el. Nem úgy áll a dolog, hogy mások kényszerítenek arra, hogy megtedd – ez nyilvánvalóan a te személyes döntésed, olyasvalami, amit te személyesen szeretsz és boldogan teszel meg. Ha valaki azt mondja, hogy az út, amin jársz, az Istennek való ellenállás útja és a pokolba vezető út, akkor feldúltnak és negatívnak érzed magad. Mivel kapcsolatban érzed magad negatívnak? Nem te hoztad ezt saját magadra, és nem azt aratod, amit vetettél? Hát nem ezt érdemled? Egyesek ezt mondják: „Önkéntelenül követek el gonoszságot. Minden alkalommal jól akarom tenni a dolgokat, de miután végeztem, kiderül, hogy a cselekedeteim következményei nem valami jók.” Gonoszságot műveltél, bomlasztottál, zavart okoztál, és veszteségeket idéztél elő a gyülekezet munkája számára. Még ha nem is kérik számon rajtad a vétkeidet, azok nyomában rejtett kockázatok maradtak, és a jövőben ismét elkövetheted őket. Ez nagyon veszélyes. Pont olyan, mint az ösvény, amelyen valaki végigment – ahol csak járt, egész biztosan nyomokat hagy. Felismered a vétkeket, amelyeket elkövettél? Érzel megbánást miattuk? Adósnak és szomorúnak érzed magad? Keservesen sírsz miattuk? Irányt váltottál már? Valóban gyűlölöd a gonosz tetteidet? Elengedted már a kezed gonoszságát, és őszintén megtértél Istenhez? Egyesek ezt mondják: „Én is gyűlölöm saját magamat. Számtalanszor felpofoztam már magam, amikor egyedül voltam, és Isten előtt is térdepeltem, keservesen sírva az imádságban.” Lehet, hogy átmentél e folyamatokon, Isten azonban nem ezeket a folyamatokat nézi. Isten a megnyilvánulásaidat nézi. Amikor ismét ugyanaz a helyzet adódik, vagy ismét ugyanaz a kötelesség hárul rád, hogyan bánsz vele? Van benned őszinteség és hűség? Képes vagy árat fizetni? Tudsz Isten szavai szerint cselekedni? Melyek az irányváltásod megnyilvánulásai? Elengedted már a kezed gonoszságát? Továbbra is megteszed azokat a gonosz dolgokat, amelyeket a múltban tettél? Még mindig hazudsz, még mindig önkényesen és vakmerően cselekszel, még mindig ellenszegülsz a munkarendeknek és az igazságalapelveknek, még mindig a saját ambícióid és vágyaid szerint cselekszel, és még mindig gonosz emberekkel játszol össze a gyülekezeti munka akadályozása és zavarása végett? Ha még mindig így cselekszel, akkor a megtérésed és a keserves sírásod hamis és felületes. Miként jellemezhető a felületes, hamis megtérés? (Képmutatásként.) Képmutatásként jellemezhető? Megtévesztésként jellemezhető. Pontos ez az állítás? (Igen.) Isten szemében az efféle keserves sírás és az ilyen megtérés megtévesztés. Például Isten ezt mondja: „Ajánlj fel Nekem öt kiló rizst az idei termésből.” Némelyek vonakodnak felajánlani, és meg akarják tartani maguknak, hogy megegyék, ezért elhoznak öt kilónyi rizshéjat, és az oltárra helyezik. Amikor megkérdezik tőlük, hogy mi az, akkor azt mondják, hogy hántolatlan rizs. Isten így szól: „Hát nem rizst kértem tőled?” Erre ők: „A hántolatlan rizs is rizs.” Ez megtévesztés? (Igen.) Ez arcátlan megtévesztés. A gonoszság megtétele után megvallod a bűnödet, ismételten elmondod, hogy Isten adósa vagy, még sírsz is keservesen, ám ezután úgy teszel, mintha mi sem történt volna, és ugyanúgy teszed a dolgokat továbbra is, mint korábban. Isten megtévesztésként jellemzi az efféle viselkedést. Isten szemében az ilyen megtévesztő viselkedés egyenértékű a gonosz tettekkel. Ha tényleg megvan az elhatározásod, hogy megváltozz és az igazságalapelveknek megfelelően cselekedj, akkor nem szükséges fogadalmakat tenned vagy keservesen sírnod. Először ezt tedd meg – esküdj meg Istennek, amikor meg tudod tenni. Ha nem tudod megtenni, akkor semmiképpen nem szabad esküt tenned. Ha esküt teszel, Isten komolyan fogja venni és követelni fogja az esküd eredményét. Ha nem tudod beteljesíteni, az Isten szemében megtévesztés – Isten megtévesztése egy újabb gonosz tetté válik, ami feljegyzésre kerül ellened. Tehát ha nem tudsz őszintén megtérni és helyette megtéveszted Istent az esküiddel, akkor az út, amelyen jársz, a pusztuláshoz vezető út. Minden egyes gonosz tetted egy ütés a pokol kapuin; talán ezen ütések valamelyike végre megnyitja majd őket, és akkor elérkezett a halálod ideje. Egyes emberek esetében elmondható, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy hinni kezdtek Istenben, egészen mostanáig minden cselekedetük és viselkedésük a gonosz tettek folyamatos felhalmozása és a pokol kapuján való dörömbölés volt, ugyanakkor Isten haragjának felhalmozása is; ők arra várnak, hogy Isten büntetése rájuk szálljon. Mások viszont pozitív és helyes irányban haladnak az Istenben való hit folyamatában. Az út, amin járnak, a mennyek országába vezető út. Ebben az időszakban, bár lázadóak és romlott beállítottságokat tárnak fel, és természetesen elképzeléseik és képzelődéseik is vannak Istenről, és megvan a saját akaratuk a kötelességük végzésében, miközben ezeket a megnyilvánulásokat mutatják, illetve ilyen viselkedéseket tanúsítanak, az igazságot is folyamatosan elfogadják, és folyamatosan levetik a romlott beállítottságaikat és átalakítják őket; ők valóban irányt váltottak, és rendelkeznek az igazság elfogadásának és az annak való alávetettségnek a megnyilvánulásaival és valóságával. Bár az ilyen emberek valaha sok vétket követtek el és tettek olyan dolgokat, amelyeket Isten gyűlöl és elítél, fokozatosan levetik a romlott beállítottságaikat, és többé már nem tesznek gonoszságot, miután megértették az igazságot és irányt váltottak. Irányváltásukkal és azzal az elszántságukkal és elhatározásukkal, hogy elviselik a nehézséget és árat fizetnek az igazságért, meghatják Istent. Ugyanakkor az erőfeszítéseik és cselekedeteik, valamint az általuk előkészített jótettek fokozatosan elnyerik Isten elfogadását és elismerését, és Isten ezekre a dolgokra is emlékezik. Az ilyen emberek megnyilvánulásainak összességéből ítélve ők – ahogy azt gyakran mondjátok – alapvetően igaz emberek. Az az út, amit ezek az igaz emberek járnak, a mennyek országához vezető út, az üdvösséghez vezető út. Az ilyen emberek az üdvösség útján járnak. Ezeknek az embereknek a megnyilvánulásai természetesen alapvetően nem mások nyomásának, felügyeletének, irányításának vagy metszésének az eredményei, és nem is az egyház adminisztratív rendeletei előírásának az eredményei. Ehelyett ők proaktívan váltanak irányt, és az életbe való belépésükben megvannak a saját személyes terveik és elgondolásaik, ahogy saját proaktív elszántságuk is van. Az az út, amit ezek az emberek járnak, a helyes út. Ezekkel a pozitív, proaktív megnyilvánulásokkal jótetteket készítenek elő a saját rendeltetési helyük érdekében. A személyes, szubjektív törekvésük határozza meg az utat, amin járnak, és ez határozza meg Isten hozzájuk való viszonyulását is. Végső soron a személyes, szubjektív törekvésük miatt képesek megfelelő ítéletet és megfelelő rendeltetési helyet kapni Istentől.

Mondd meg Nekem, hogyan kellene az embereknek igazságos cselekedeteket végrehajtaniuk, illetve milyen állapotból és feltételek mellett kellene ezt tenniük ahhoz, hogy azt jótettek előkészítésének lehessen tekinteni? Az a legkevesebb, hogy pozitív és proaktív hozzáállásuk legyen, és hűségesnek kell lenniük, miközben a kötelességüket végzik, legyenek képesek az igazságalapelvek szerint cselekedni, valamint védelmezni Isten házának érdekeit. A pozitív és proaktív hozzáállás a kulcs. Ha mindig passzív vagy, az problémás. Mintha nem lennél Isten házának tagja; nem a kötelességedet végzed, hanem nincs más választásod, mint egy munkaadó parancsára tenni azt, hogy fizetést kapj – nem önként teszed. Még ha meg is teszel belőle egy keveset, azért teszed, mert muszáj, és passzívan teszed. Ha nem fűződne hozzá érdeked, egyszerűen nem tennéd meg, ha pedig senki sem felügyelne, egyáltalán nem tennéd meg. Az ilyen negatív és passzív cselekedetek nem jótettek. Ezért az ilyen típusú ember nagyon ostoba. Nagyon passzív a pozitív dolgok megtételében és abban, amit tennie kellene – nem teszi meg azokat a dolgokat, amelyek eszébe jutnak, sem azokat, amelyekre képes, és amelyek időt és energiát igényelnek, csak vár és a partvonalról figyel, azt gondolva, hogy az a legjobb, ha mások csinálják meg azokat. Ez problémás, és így nagyon nehéz jól végeznie a kötelességét. Először is nem arról van szó, hogy a képességed nem megfelelő; másodszor nem arról van szó, hogy a tapasztalatod nem elégséges; harmadszor pedig nem arról van szó, hogy nincsenek meg a megfelelő feltételeid, hogy megtedd. Rendelkezel a képességgel ahhoz, hogy ezt a munkát végezd, és ha ráfordítod az időt és az energiát, meg fogod tudni csinálni, de nem teszed, elmulasztod, hogy jótetteket készíts elő. Ez igazán sajnálatos. Miért mondom, hogy ez sajnálatos? Azért, mert ha sok év múlva visszatekintesz erre, sajnálni fogod, és még ha vissza is akarsz menni arra az évre, arra a hónapra, arra a napra, hogy elvégezd azt a munkát, addigra a dolgok megváltoztak, az az idő pedig már elmúlt. Nem kapsz még egy ilyen esélyt; ha az a lehetőség elmúlik, akkor elmúlik, ha elveszett, akkor elveszett. Ha olyan testi örömöktől esel el, mint a finom ételek fogyasztása vagy a szép ruhák viselése, az nem számít sokat, mert ezek üres dolgok, és semmilyen hatásuk sincs sem az életbe való belépésedre, sem a jótettek előkészítésére, sem pedig a rendeltetési helyedre. Azonban ha valami Isten irántad tanúsított hozzáállásával és a rólad alkotott értékelésével, vagy akár az általad járt úttal és a rendeltetési helyeddel kapcsolatos, akkor nagyon sajnálatos, ha elveszíted annak lehetőségét, hogy megtedd. Ez azért van, mert ez foltot hagy maga után, és megbánást fog előidézni léted jövőbeli útján, és egész életedben nem lesz többé esélyed arra, hogy jóvátedd. Hát nem sajnálatos ez? Ha túl gyenge a képességed, és nem tudod felvállalni ezt a munkát, akkor az nem sajnálatos – Isten háza el tudja intézni, hogy valaki más végezze. Ha alkalmas vagy arra, hogy jól végezd, te viszont nem teszed meg, az rendkívül sajnálatos. Ez olyan lehetőség, amelyet Isten adott neked, de te nem veszed komolyan, nem ragadod meg ezt a lehetőséget, és hagyod, hogy kicsússzon a kezeid közül – ez az, ami túlságosan is sajnálatos! Számodra sajnálatos, Isten számára kiábrándító. Isten megfelelő képességet és kivételes feltételeket adott neked, lehetővé téve, hogy tisztán láss néhány dolgot, és alkalmas legyél erre a munkára. Neked azonban nem helyes a hozzáállásod a kötelességedhez, hiányzik belőled az őszinteség, az odaadás pedig még inkább, és nem akarsz minden tőled telhetőt megpróbálni, hogy jól végezd azt. Ez nagy csalódást okoz Istennek. Ha tehát lusta vagy és mindig úgy érzed, hogy a számodra kijelölt munka problémás és nem akarod azt megtenni, valamint magadban zsémbeskedsz: „Miért engem kérnek meg erre, nem pedig valaki mást?” – akkor az egy ostoba gondolat. Ha egy kötelesség rád esik, az nem szerencsétlen esemény, az megtiszteltetés és felmagasztaltatás Istentől. Örömmel el kellene fogadnod és végezned kellene azt a kötelességet, amit végezned kell; nem fog kimeríteni téged. Ezzel szemben, ha jól végzed a kötelességedet, megérted az igazságot és megoldod a problémákat, békésnek és nyugodtnak fogod érezni magad a szívedben, és nem okozol majd csalódást Istennek. Isten előtt hited lesz, és képes leszel emelt fővel viselni magad. Ha nem végzed jól a kötelességedet, és mindig felületes vagy, az vétek, és még ha nem is okoztál semmilyen kárt, ez a vétek életre szóló megbánást hagy a szívedben. Ez a vétek olyan lesz, mint egy feneketlen fekete lyuk; valahányszor rágondolsz, fájdalmat és nyugtalanságot fogsz érezni, egy olyan kínt, amely a szívedbe markol. Nemcsak békességed vagy örömöd nem lesz, hanem ellenkezőleg, a bűntudat és a gyötrelem fájdalma egész életedben elkísér, és soha nem törölhető ki. Hát nem egy örök megbánás ez? És mi a helyzet Isten szemszögéből? Isten az igazság alapelveit használja ennek az ügynek a jellemzésére, így annak természete sokkal súlyosabb, mint amit te érzel. Érted? (Igen.) Isten tehát átfogóan mérlegelni fogja a szokásos teljesítményedet, valamint az igazsághoz és a kötelességedhez való hozzáállásodat, hogy megvizsgálja az általad járt utat. Tegyük fel, hogy az igazsághoz és a kötelességedhez való hozzáállásod mindig felületes, és a felszínen ígéreteket teszel, ám a kulisszák mögött nem ülteted mindezt a gyakorlatba, vacakolsz és késlekedsz, és nincs meg benned az a pozitív hozzáállás, hogy tekintettel légy Isten szándékaira. Még ha kívülről nézve nem is okozol akadályozásokat és megzavarásokat, nem teszel gonoszságot, nem cselekedsz önkényesen és felelőtlenül, nem követsz el gaztetteket ámokfutó módjára, hanem szabálykövető és egészen jó magaviseletű személynek tűnsz, akkor sem teszed pozitívan és proaktívan azt, amit Isten kér tőled, hanem dörzsölt vagy és lazsálsz, és kikerülöd a valódi munkavégzést. Ebben az esetben milyen úton jársz valójában? Még ha nem is az antikrisztus útja, de legalábbis egy hamis vezető útja az.

Egyesekben látszólag van alávetettség a kötelességük végzése során, és megtesznek bármit, amit a Fennvaló elrendez. De amikor megkérdezik tőlük: „Felületesen végzed a kötelességedet? Az alapelvek szerint végzed?”, nem tudnak határozott választ adni, csak annyit mondanak: „Úgy teszek, ahogy a Fennvaló utasít, és nem merek féktelenül gonosz tetteket elkövetni.” Amikor megkérdezik tőlük, hogy eleget tettek-e a felelősségüknek, azt mondják: „Nos, teszem, amit tennem kell.” Mindig ilyen a hozzáállása a kötelessége végzése során: ráérős és közömbös. Bár nem merültek fel nyilvánvaló problémák, ha az igazságalapelvek szerint mérjük, a kötelessége végzése nem hatékony és nem megfelelő színvonalú. Őt azonban ez nem érdekli. Továbbra is ugyanolyan felületesen cselekszik, mint a múltban, és még mindig ugyanolyan passzív, amikor olyan dolgokról van szó, amelyekben kezdeményeznie kellene – egyáltalán nem változott. Hát nem szégyentelenül makacsok? Mindig fenntartják ezt a hozzáállást: „Lehet ezer zseniális terved, de nekem megvannak a saját szabályaim. Én egyszerűen ilyen vagyok. Lássuk, mit tudsz tenni velem. Ez a hozzáállásom!” Nem tettek semmi rendkívül csalárd vagy gonosz dolgot, de jótetteket is alig vittek véghez. Mit mondanál, milyen úton járnak? Jó ez a fajta hozzáállás az Istenbe vetett hithez és az ember kötelességéhez? (Nem.) A bibliai Jelenések könyvében Isten ezt mondja: „Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból” (Jelenések 3:16). Langyosnak lenni, sem hidegnek, sem forrónak – jó ez a hozzáállás? (Nem.) Az ilyen típusú embernek megvannak a saját számításai is a fejében: „Amíg nem követek el gonoszságot, és nem akadályozom a gyülekezet munkáját a kötelességem végzése során, addig nem leszek elítélve. Ha a kötelességem jó elvégzése túlságosan kimerítő és túl sok szenvedést követel, akkor nem teszem meg. Nem fogom kimeríteni magam, de nem is fogok nagy hibákat elkövetni. Így nem leszek kitakarítva vagy kiiktatva, és még mindig sokkal jobb vagyok, mint azok, akik semmilyen kötelességet nem végeznek. Ezért langyos maradok, sem hideg, sem forró. Bármit is kérsz tőlem, megteszem. De ha nem mondod, hogy tegyek meg valamit, nem avatkozom be. Így nem fáradok el, és ráadásul az emberek nem fognak tudni fogást találni rajtam. Ez a megközelítés nagyszerű!” Jó ez a fajta magaviselet? (Nem.) Tudod, hogy ez nem jó, tehát hogyan kellene megváltoznia a gyakorlatodnak? Ha sosem törekszel arra, hogy az igazságra való törekvés útján járj, és továbbra is kitartasz amellett, hogy a Sátán filozófiái szerint élj, akkor arra vagy kárhoztatva, hogy ne legyen reményed az üdvösség elérésére. Ha így viseled magad a világban, akkor valóban előnyre teszel szert. A világi ügyekre vonatkozó filozófiád és hozzáállásod megóv majd téged, és az embereket sem fogod megsérteni. Ráadásul a presztízzsel és hírnévvel bíró felsőbb osztálybeli emberek nem fogják úgy érezni, hogy fenyegetést jelentesz számukra, és mindannyian nagyra fognak értékelni. Az alacsonyabb osztálybeliek, akiknek nincs státuszuk, szintén nem mernek majd megsérteni téged. Így meglehetősen népszerű leszel – mind az alacsonyabb, mind a felsőbb osztálybeli emberek számára olyasvalaki leszel, akit megpróbálnak megnyerni, kelendő árucikk leszel, és képes leszel majd könnyedén navigálni minden körben, magas és alacsony, jó és rossz körökben. Azonban, ha a világi ügyekre vonatkozóan továbbra is ezt a fajta hozzáállást alkalmazod Isten házában és Isten előtt, az nem fog működni. Az igazságot érintő valamennyi különféle alapelv megkövetel tőled egy hozzáállást, ez a hozzáállás pedig helyes vagy helytelen, fekete vagy fehér, igaz vagy hamis – ez különösen világos, és különösen elvszerű. Ezek állásfoglalást és pontos nézőpontot követelnek meg tőled, nem pedig középutas megközelítést. Akik középutas megközelítést választanak, nem tudnak szilárdan megállni az igazság előtt. Ne gondolkodj így: „Nézd, milyen okos az életmódom! Már gyerekkoromban megtanultam megóvni magam ezzel a módszerrel, és visszatekintve az eddigi életemre, úgy érzem, ez a módszer nagyon gyakorlatias. Miután hinni kezdtem Istenben, még mindig ezzel a módszerrel élek. Az Istenben való hitben töltött éveim során nem részesültem metszésben, nem vallottam jelentős kudarcot a kötelességem végzésében, nem voltam kitéve nagyobb finomításnak és próbatételeknek, és Isten soha nem ítélt el és nem utasított vissza. Nézd, milyen sikeres vagyok a magaviseletemben, milyen ügyes vagyok benne!” Tévedsz! Nem tudod, hogyan viseld magad – ravasz módszerrel közelítesz meg minden ügyet és az igazságot. Ez a módszer teljesen helytelen, és nem állhatsz meg szilárdan, ha ezt teszed. Ne legyen a szerencsére hagyatkozó mentalitásod, ezt gondolva: „Régen ezt csináltam, és mindig sikerült. Sosem buktam el, soha nem szégyenültem meg és nem mutattam ki a tudatlanságomat. Most, hogy hiszek Istenben, továbbra is ki fogok tartani ebben a rendkívül kifinomult stratégiában a világi ügyekre vonatkozóan.” Azt mondom, hogy ez ostobaság tőled! Miért mond Isten annyi szót, hogy megmentsen embereket? Pontosan azért, hogy e szavak útmutatása alatt képessé tegye az embereket annak megértésére, hogy mi a helyes út az életben és milyen úton kell járniuk az embereknek; azért, hogy megengedje neked, hogy válassz – nem azért, hogy hagyja, hogy opportunista módon lavírozz itt. Ha azért tenné, hogy engedjen opportunista módon ellavírozni, akkor Isten nem mondaná ki ezeket a szavakat, és nem végezné ezt a munkát. Miért van az, hogy a különböző dolgokról szóló beszélgetésünkben minden, az igazsággal ellentétes dolog kristálytisztává válik? Pontosan azért, hogy megmondja neked, mik a pozitív dolgok és mik a negatív dolgok, hogy világosan meg tudd különböztetni és tisztán lásd őket. A pozitív dolgok és a negatív dolgok teljesen nyíltak, feltárultak és átlátszóak Isten előtt – nem homályosak. Ezért Isten megköveteli, hogy egyértelmű legyél mindenben, amit teszel, és az utad kiválasztásában – a hozzáállásodnak világosnak kell lennie, és a gondolataidnak és nézőpontjaidnak is világosnak kell lenniük; nem lehet semmi kétértelmű. Ami az igazságot és az igazságalapelveket érinti, abban nincs semmi kétértelmű – a fekete fekete, a fehér fehér, az igen igen, a nem nem. Egy hazugság, még ha ezerszer is elmondják, attól még hazugság, és soha nem válhat az igazsággá. Az igazság, még ha a világon csak kevesen fogadják is el, vagy ha sok nemzet elutasítja és elítéli is, az igazság marad. Az igazság mindig az igazság, és semmiképp sem fog tévedéssé vagy eretnekséggé válni. Nem számít, hányan követnek a Sátántól való negatív dolgokat, vagy hogy ezek hány éve váltak világi irányzatokká, attól még mindig negatív dolgok és a Sátántól valók – soha nem fognak pozitív dolgokká válni. Ezzel szemben a pozitív dolgok, még ha ebben a világban támadják, elnyomják és elítélik is őket, pozitív dolgok maradnak, és soha nem válnak negatív dolgokká. Isten örökké Isten, örökké az igazságosság megtestesítője, és örökké minden pozitív dolog képviselője. Isten státusza változatlan, és az Ő lényege változatlan. A Sátán viszont örökké a Sátán, örökké a gonoszság megtestesítője, örökké a gonosz tengelyének képviselője, örökké negatív, és soha nem lesz belőle pozitív dolog.

Némelyek ezt mondják: „Rugalmasnak kell lenned a gyülekezetben élve. Egyik irányba se hajolj túl messzire. Ne fogadd el az igazságot, de ne is idegenkedj tőle; ne sértsd meg se a pozitív, se a negatív személyeket. A legjobb a két oldal között lavírozni. Én nem ellenzem a pozitív dolgokat, és nem kritizálom a negatív dolgokat. Nem hízelgek az igazságra törekvő embereknek és nem próbálok a kegyeikbe férkőzni, és nem is kerülök közel hozzájuk. Nem távolodok el az antikrisztusoktól sem. Mit tudsz tenni velem? Nézd, milyen világosan értem az életet!” Világos megértés ez? Ez nem világos megértés; ez ostobaság. Ez zavarosfejűség, illetve a helyesnek a helytelentől való megkülönböztetésére való képtelenség. Az ilyen ember zavaros fejű ember. Mondom neked, az ilyen kétkulacsos ember egyszerűen semmirekellő. Mi lesz a végső eredménye annak, ha így él valaki? (Nem lesz sorsa és rendeltetési helye.) Az illető tönkre fogja tenni a saját rendeltetési helyét. Bár nem ellenzi a pozitív dolgokat, lényegében nem is fogadta el a pozitív dolgokat. Nem ellenezni nem ugyanaz, mint elfogadni, és a negatív dolgok kritizálásának hiánya nem ugyanaz, mint elengedni őket. Úgy gondolod, hogy ha nem fogadod el a pozitív dolgokat és nem kritizálod a negatív dolgokat, akkor elengedted a negatív dolgokat és a negatív nézőpontokat? Nem tudod elengedni őket. Csakis a pozitív dolgok elfogadásával és az igazság elfogadásával lehet fokozatosan elengedni és letörni az emberek negatív gondolatait és nézőpontjait, valamint a Sátántól való elvetemült gondolatokat és nézőpontokat; csak ekkor tudják elfogadni az emberek a pozitív gondolatokat és nézőpontokat, valamint az igazságalapelveknek megfelelő gyakorlatokat, betekintéseket, megértést és kritériumokat. Más szóval, ha el akarod fogadni a pozitív gondolatokat és nézőpontokat, ha el akarod fogadni az igazságot, ha azt akarod, hogy az igazság beléd hatoljon és az életeddé váljon, először ki kell ürítened magadból azt, ami benned van, majd el kell fogadnod az igazságot és hagynod kell, hogy az igazság beléd hatoljon és uralkodjon a szívedben. Ezt jelenti, hogy valakinek az igazság az élete. Így kell gyakorolni az igazságra való törekvést. Az Istenben való hit elsődleges célja az igazság elnyerése. Képesnek kell lenned felismerni az igazsággal ellenkező különféle gondolatokat és nézőpontokat. Különösen akkor, ha olyan ember vagy, aki a Sátán filozófiáját követi, el kell engedned a középutas megközelítés dörzsölt gondolatait és nézőpontjait, és tudatosan fel kell lázadnod ellenük. Amikor ilyen gondolatok és nézőpontok merülnek fel azokban a helyzetekben, amelyekkel találkozol, rá kell jönnöd, hogy ezek tévesek, és így kell gondolkodnod: „Mit mondanak Isten szavai? Mit követel meg Isten? Bármelyik legyen is az igazságalapelveknek megfelelő cselekvésmód, kezdeményezni fogok és igyekszem ennek megfelelően cselekedni, nem hagyva, hogy a középutas megközelítés gondolatai és nézőpontjai irányítsanak vagy megakadályozzanak az igazság gyakorlásában. Ehelyett hagynom kell, hogy Isten szavai, az igazság váljon a kritériumává a magatartásomnak és cselekedeteimnek, valamint a kötelességem végrehajtásának.” Ha így gyakorol valaki, az más eredményt fog hozni. Még ha nagyon csekély ügy is, és nem méltó Isten emlékezetére, Isten legalább nem fogja elítélni. Ahogy ily módon a tetteid apránként felhalmozódnak, a jó cselekedeteid fokozatosan, apránként elő lesznek készítve. Ha a tetteid Isten szemében jó cselekedetnek tekinthetők, akkor lesz reményed. Eljutsz oda, hogy helyes és pozitív irányod és célod legyen, és elkezdesz pozitív emberré, igaz emberré válni. Így eltávolodsz a pusztulás útjától, amely a pokolba vezet, és fokozatosan a mennyek országába vezető út felé fordulsz. Ez egy jó eredménye annak, hogy az ember képes irányt váltani. Könnyű ezt elérni? Az attól függ, hogy az ember mennyire szereti az igazságot. Ha hibát követsz el, és csak ennyit mondasz: „Nagyon gyűlölöm magam! Hogy tehettem ilyen aljas, hitvány dolgot? Nagyon viszket a tenyerem, hogy adjak magamnak pár pofont!” Ha csak gyűlölöd magad, azzal semmire sem mész. A legfontosabb dolog az, hogy amikor hibát követsz el, képesnek kell lenned felismerni, mi a baj vele, mi késztetett arra, hogy ezt tedd, miért vagy képtelen gyakorolni az igazságot, mi a gyökérok, mi a cselekedeted alapja és mik az alapelvei. A legfontosabb dolog továbbá az, hogy vajon olyankor, amikor szembesülsz valamivel, tudatosan Isten szavai szerint cselekszel-e, és tudatosan lázadsz-e a sátáni gondolataid és nézeteid, ambícióid és vágyaid, valamint szándékaid és terveid ellen. Ha mindezeket tudatosan megtetted, akkor jó cselekedeteket készítettél elő, ez pedig nagyszerű dolog, és nyertél valamit. Jó ez a fajta eredmény? Ez az az eredmény, amit látni szeretnétek? Erre akartok törekedni? (Igen.) A legtöbb embernek milyen most a nézőpontja? Ilyen: „Nem követek el gonoszságot és nem okozok bomlasztásokat és zavarokat. Mindaddig, amíg nem takarítanak ki a teljes munkaidős gyülekezetből, addig minden rendben van. Habár nem készítettem elő sok jótettet, és nem vagyok nagyon hűséges a kötelességemben, nem vagyok túl őszinte, és nem gyakorlok komolyan az igazságalapelvek szerint, mindaddig, amíg nem teszek gonoszságot és nem okozok bomlasztásokat és zavarásokat, hát nem elegendő ez?” Milyen nézőpont ez? Ez egy elfajzott gondolat és nézőpont – olyan, amelyik nem törekszik a fejlődésre. Semmiképpen sem szabad azt gondolnod, hogy amennyiben nem teszel gonoszságot és nem okozol bomlasztásokat és zavarokat, jó ember vagy, nemes ember, képes vagy szilárdan megállni, és amit teszel, az megfelel az igazságnak. Mondom neked, hogy ez tévedés – ez egy ostoba gondolkodásmód! Az, hogy nem teszel rosszat, nem egyenlő a jó cselekedetek előkészítésével. A tartózkodás a gonosz cselekedetektől és a jó cselekedetek előkészítése két külön fogalom. A kötelesség gonosz cselekedetek nélküli végzése az, amit egy teremtett lénynek tennie kell; ez olyan megnyilvánulás, amellyel rendelkezniük kell azoknak, akik a normális emberi mivolt lelkiismeretével és észszerűségével bírnak. Egyesek például azt mondják: „Vannak, akik gyilkosságot követnek el, de én nem tettem ilyet; az az ember lopott másoktól, de én nem tettem ilyet. Ez azt jelenti, hogy én jó ember vagyok.” Érdemes ezzel dicsekedni? Helyes az állításuk? (Nem.) Ez a fogalmak összekeverése. Az, hogy valaki nem tolvaj, nem követ el gyilkosságot vagy gyújtogatást, és nem létesít tiltott szexuális kapcsolatokat, nem ugyanaz, mint jó embernek lenni. Az, ha valaki nem követ el rosszat vagy nem szegi meg a törvényt, más fogalom, mint jó embernek lenni. Megvan a saját mércéje annak, ha valaki jó ember. Nem követni el gonoszat és jó cselekedeteket készíteni elő szintén két külön fogalom. Anélkül végezni a kötelességedet, hogy gonoszságot tennél, olyasmi, amit normális emberként el kell érned. A jó cselekedetek előkészítése azonban azt jelenti, hogy proaktívan és pozitívan gyakorolnod kell az igazságot, és Isten követelményeinek, valamint az igazságalapelveknek megfelelően jól kell végezned a kötelességedet. Lennie kell benned hűségnek, hajlandónak kell lenned nehézségeket viselni és árat fizetni, hajlandónak kell lenned felelősséget vállalni és képesnek kell lenned pozitívan és proaktívan cselekedni. Az eme alapelvek szerint végzett cselekedetek alapvetően mind jótettek. Függetlenül attól, hogy ezek nagy vagy kicsi ügyek, hogy méltók-e arra, hogy az emberek emlékezzenek rájuk vagy sem, hogy az emberek nagyra tartják vagy jelentéktelennek tekintik őket, vagy hogy az emberek szerint figyelmet érdemlőek-e, Isten szemében mind jó cselekedetek. Ha előkészítettél jó cselekedeteket, az végül áldásokat hoz majd neked, nem csapásokat. Némelyek egyáltalán nem készítenek elő jótetteket, és pont elégedettek a következővel: „Megteszem, amit mondanak, és elmegyek oda, ahová mondják. Sosem beszélek és nem cselekszem önkényesen, soha nem keverek bajt rosszindulatúan és nem okozok bomlasztásokat és zavarokat. Tényleg engedelmes vagyok és jól viselkedek.” Mindig efféle hozzáállást dédelgetnek. Nem keresik aktívan az igazságot, és nem tartják be az alapelveket a kötelességük végrehajtása során. Amikor felfedezik saját eltéréseiket és hibáikat, nem korrigálják azokat és nem változtatnak rajtuk haladéktalanul. Amikor rájönnek, hogy lázadóak voltak és romlott beállítottságokat tártak fel, soha nem gondolkodnak el magukon, és nem is keresik aktívan az igazságot a probléma megoldásához; ehelyett egyszerűen azt csinálnak, amit csak akarnak. Bár nem követtek el semmilyen nagy gonoszságot, amely miatt Isten házának érdekei veszteségeket szenvednének, mégis hatással voltak a gyülekezet munkájának előrehaladására. A kötelességük végrehajtása legjobb esetben is csak munkavégzés, a munkavégzés pedig természeténél fogva nem minősül jó cselekedetnek. Akkor végső soron hogyan határozzák meg a jó cselekedeteket? Ez az, amikor az, amit teszel, legalább a saját életbe való belépésedben segít, valamint a testvérekében, és hasznos Isten házának munkája számára. Ha előnyös számodra, mások számára és Isten háza számára, akkor a teljesítményed hatékony Isten előtt, Isten pedig jóváhagyja azt. Isten ad neked egy pontszámot. Tehát mérd fel ezeket a dolgokat: Hány jó cselekedetet készítettél elő az évek során? Ezek a jó cselekedetek vajon kiegyenlíthetik a vétkeidet? Miután kiegyenlítették, hány jó cselekedet maradt? Pontoznod kell magad, és alaposan fel kell ezt fognod; nem lehetsz zavarodott ebben a dologban.

Mondd meg Nekem, szükséges az ezekről a dolgokról szóló közlésem? (Igen.) Muszáj elmondanom nektek ezeket a szavakat, és adnom néhány útjelzőt. Nem a lelkesedésetek lelohasztása a célom azzal, hogy útjelzőket adok nektek, nem is az, hogy nevessek rajtatok, még kevésbé az, hogy elítéljelek titeket, hanem az, hogy emlékeztesselek titeket, hogy megkongassak egy figyelmeztető harangot, hogy tudjátok, hogy – éppen most, jelenleg, pillanatnyilag – milyen helyzetben vagytok, mi az állapototok, és mik a potenciális veszélyek. Tisztában kell lennetek ezekkel a dolgokkal a szívetekben. Istenben való hitükben az embereknek folyamatosan és rendszeresen meg kell vizsgálniuk, hogy mi az Isten előtti állapotuk. Folyamatosan és világosan tudniuk kell, hogy milyen az Istennel való kapcsolatuk, hogy vannak-e konfliktusok és korlátok köztük és Isten között, vannak-e elképzeléseik és félreértéseik Istennel kapcsolatban, vannak-e észszerűtlen követeléseik Istennel szemben, és hogyan szemléli Isten a megnyilvánulásaikat összességében. Az embereknek meg kell érteniük és ismerniük kell ezeket a dolgokat; ez igen hasznos az életbe való belépésükre nézve. Az ily módon való gyakorlás célja annak biztosítása, hogy az emberek pontosan Isten szándékainak megfelelően tudjanak cselekedni. Ne forduljanak rossz irányba, ne érezzenek önelégültséget, és ne csapják be magukat és másokat. Nem fordulni rossz irányba azt jelenti, hogy nem a saját eltérő utadat követed. Úgy gondolod, hogy ez a teljesítményed az Istenbe vetett hitben elég jó, ezért továbbra is ezen az úton jársz. Kiderül azonban, hogy letértél a helyes útról; Isten már rég elhagyott téged, és a Szentlélek már nem munkálkodik benned. Isten utál téged, mégis azt gondolod, hogy jól teljesítesz a hitedben: „Nyertem dolgokat azáltal, hogy hiszek Istenben. Most már el tudom viselni a nehézséget, már nem teszek gonoszságot, tudom, hogyan kerüljem el, hogy bomlasztásokat okozzak, és most már tudom, miért takarítják ki vagy szigetelik el azokat, akik bomlasztásokat és zavarokat okoznak, és miért nem engedik meg nekik, hogy kötelességet végezzenek.” Nem elég tudni ezeket a dolgokat. Tudnod kell, miként cselekedj úgy, hogy Isten útját kövesd, hogyan gyakorolj úgy, hogy a helyes úton járj, és hogyan cselekedj ahhoz, hogy képes legyél elérni az üdvösséget. Ezek mind nagyon fontosak; rendszeres időközönként felülvizsgálatokat kell végezned és következtetéseket kell levonnod. Ez minden erről a témáról. Beszélgessünk tovább arról a témáról, amelyről ebben az időszakban beszélgettünk.

Az igazságra való törekvés első gyakorlata: elengedés

Az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének elengedése

I. Az ember Istenről alkotott elképzeléseinek és képzelődéseinek elengedése: az ember Isten munkájáról alkotott elképzeléseinek és képzelődéseinek elengedése

F. Isten munkája nem változtat az emberek veleszületett adottságain; célja a romlott beállítottságaik megváltoztatása

6. A veleszületett adottságok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok különféle megnyilvánulásai

Ebben az időszakban a beszélgetésünk az igazságra való törekvés mikéntjén belül az „elengedés” gyakorlati alapelvéhez tartozó egyik konkrét témáról szólt – veleszületett adottságok, emberi mivolt és romlott beállítottságok. Miután többször is beszélgettünk erről, most már van némi tisztánlátásotok néhány konkrét megnyilvánulással és feltárulással kapcsolatban, amelyek ezt a három aspektust – veleszületett adottságok, emberi mivolt és romlott beállítottságok – érintik? (Valamivel tisztábban látok ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, mint azelőtt. Korábban gyakran összekevertem a jellemet és a romlott beállítottságokat, de Isten múltbéli közlései révén most már bizonyos mértékig meg tudom különböztetni őket.) Miért szükséges megkülönböztetni ezeket a dolgokat? (Azért, hogy tudjuk, hogy a bennünk lévő problémák közül melyeket kell megoldanunk, és melyek azok, amelyeket egyszerűen csak helyesen kell megközelítenünk.) Jól mondtad. Az ilyen részletes beszélgetés világosabbá teszi a veleszületett adottságok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok közötti különbségeket, az emberek pedig tisztább megértést nyernek a romlott beállítottságokról és a rendkívül gyenge jellem megnyilvánulásairól, amelyek két külön dolog. Az emberek különösen a rossz jellem, a romlott beállítottságok és a veleszületett adottságok között képesek különbséget tenni. Az emberi mivolt bizonyos hibáit nem fogják romlott beállítottságoknak tekinteni, és természetesen a veleszületett adottságokon belüli bizonyos hiányosságokat és hibákat sem fogják romlott beállítottságoknak tekinteni. Amikor az emberek rendelkeznek ezzel a tisztánlátással, egyre világosabbá válnak számukra a romlott beállítottságok különböző megnyilvánulásai, és többé már nem csinálnak bolhából elefántot olyan problémák esetében, amelyek nem érintik a romlott beállítottságokat. Ugyanakkor tisztább megértésük van arról is, hogy valójában mik is a romlott beállítottságok. Akkor el tudjátok érthetően magyarázni, hogy pontosan mik a romlott beállítottságok? Van bármilyen kapcsolat a romlott beállítottságok és a veleszületett adottságok között? Befolyásolják őket a veleszületett adottságok? (Nem.) Tegyük fel, hogy egy személy jóképű, világos bőrű, és arányos vonásokkal rendelkezik – elmondhatjuk, hogy mivel jó megjelenésű, nincsenek romlott beállítottságai, hogy az emberi mivolta ugyanolyan tökéletes és tiszta, mint a külseje, hogy egyáltalán nem arrogáns vagy elvetemült, hanem különösen szent? El lehet ezt mondani? (Nem.) Miután így beszélgettünk, az e három aspektus – romlott beállítottságok, veleszületett adottságok és emberi mivolt – közötti különbségek most már alapvetően világosak, igaz? (Igen.) Könnyű felismerni őket.

Jó üzleti érzékkel rendelkezni

Legutóbb arról beszélgettünk, amikor valaki szeret üzletelni. Milyen aspektus alá kell sorolni ezt a megnyilvánulást, ha valaki szeret és kedvel üzletelni? (Veleszületett adottságok.) Miért tekintik ezt veleszületett adottságnak? (Ez egy érdeklődési kör és hobbi, így veleszületett adottságnak számít.) Egyrészt ez egy érdeklődési kör és hobbi; másrészt, ha valaki szeret üzletelni és van üzleti érzéke – természeténél fogva ügyes ebben anélkül, hogy szakmai tanulmányokat folytatott volna, valamint mások útmutatása nélkül képes megérteni ezt és tudja, hogyan kell pénzt keresni, profitot termelni, üzleti lehetőségeket megragadni és így tovább –, akkor ennek az embernek a veleszületett adottságain belül van egy erőssége az üzletelésben. Ha valaki veleszületetten rendelkezik ezzel az erősséggel, akkor ez mindenképpen egy veleszületett adottság, a veleszületett adottságoknak pedig kevés köze van azokhoz a hatásokhoz, amelyek a születés után érik az embert. Látod, vannak, akik 15-16 évesen kezdik tanulni az üzleti tevékenységet, amikor még iskolába járnak. Amikor van valami jó holmijuk, kitalálják, milyen úton-módon adhatják el. Még a szüleiktől kapott születésnapi ajándékokat is eladják. Nem költik el a saját zsebpénzüket, hanem mindent félretesznek, hogy üzleteljenek. 18-19 éves korukra már képesek kisvállalkozásokat működtetni. Az iskolai jegyeik csak átlagosak, de van eszük az üzleteléshez, gyorsan számolnak, és különleges érzékük van az üzlethez – ez egy erősség. Az üzletelés szeretete az erősségek vagy az érdeklődési körök és hobbik kategóriájába tartozik a veleszületett adottságokon belül. Mindenesetre ez a veleszületett adottságok egy aspektusa, és ebbe az osztályba tartozik az üzletelés szeretetének megnyilvánulása. Némelyeknek nem feltétlenül van az üzleteléssel kapcsolatos hobbija vagy erőssége. Ők főként a csalásra és az emberek átverésére támaszkodnak, amikor üzletelnek. Nem a saját kemény munkájukkal és igyekezetükkel vagy legitim üzleti eszközökkel és módszerekkel keresnek pénzt, hanem a szélhámosság és megtévesztés minden formájával, valamint jogi kiskapuk kihasználásával érik el azt a céljukat, hogy profitot termeljenek és pénzt keressenek. Milyen probléma ez? Az ilyen emberek következetesen így folytatnak üzleti tevékenységet – vajon ez magában foglalja az emberi mivoltuk lényegét? (Igen.) Jó vagy rossz az ilyen emberi mivolt? (Rossz.) Milyen értelemben rossz? Amikor az ilyen emberek emberi mivoltáról van szó, általában véve rossz a jellemük. Az emberek célja az üzleteléssel mindig a pénzkeresés. Ha az üzleti tevékenység legitim eszközeivel keresel pénzt, az egy képesség, amivel rendelkezel, és ez az Istentől kapott erősségedből származó előny. Ám ha valaki nem az üzletelés törvényes eszközeivel szerez pénzt és hasznot, hanem a csalás és megtévesztés mindenféle formájával, akkor az ilyen emberekből hiányzik az integritás, és alantas a jellemük. Van az ilyen embereknek lelkiismerete? (Nincs.) Köznyelven: a lelkiismeretük teljesen rothadt – nincs lelkiismeretük. Miért mondjuk, hogy nincs lelkiismeretük? (Azok az emberek általában, akiknek van lelkiismeretük, érzik a lelkiismeretük vádlását, miután becsapnak és átvernek másokat, és többé nem teszik ezeket a dolgokat. Azokat viszont, akiknek nincs lelkiismeretük, csak a profitszerzés érdekli. A lelkiismeretüknek egyáltalán nincs tudatossága, így aztán csak folytatják ezeket a dolgokat.) A lelkiismeretük nem látja el a feladatát; azt is lehet mondani, hogy nincs lelkiismeretük. Ha lenne lelkiismeretük, a lelkiismeretük működne, és akkor a lelkiismeretükből származó önvádat éreznének azután, hogy egyszer átvertek valakit. Bár profitot szereztek, belül borzalmasan éreznék magukat. Amikor elköltötték a pénzt, az arcuk elpirulna, és belül nyugtalanok lennének, úgy éreznék, hogy amit tettek, az piszkos és aljas volt. Így hát ettől kezdve soha többé nem vernének át senkit; bármilyen nagy lenne a potenciális haszon, soha nem tennék meg – ez a lelkiismeret funkciója. De akik ügyesek a csalásban, mások rászedésében és átverésében, minden alkalommal meg fogják ezt tenni, amikor csak akarják. Miután sikerrel járnak, nem érzik rosszul magukat a szívükben, amikor elköltik a pénzt. Amint rátették a kezüket a pénzre, azt hiszik, hogy okosak és zseniálisak, örülnek a csaló stratégiáik sikereinek, és különösen büszkék rá. Olyan árut adnak el, aminek hiányzik a súlyából, hamis gyógyszereket, hamis ginzenget, vízzel befecskendezett húst árulnak – minden, amit árulnak, hamisított és megtévesztő. Minden üzleti vállalkozásuk csaló taktikákat és csapdákat rejt, és az összes pénzt, amit keresnek, tisztességtelen módszerekkel szerzik. Bármilyen üzleti tevékenységgel foglalkoznak, soha nem szabálykövető módon, a megfelelő árat kérve űzik azt. Látod, egyes emberek kimondottan a visszatérő vásárlókat verik át, amikor üzletelnek. Például, ha gyakran vásárolsz tőlük és tudják, hogy van pénzed, akkor tőled 100 jüant kérnek egy olyan tárgyért, amit másoknak 10 jüanért adnak el. Még azt is mondják majd: „Ezt nem adom el senki másnak – csak neked tartogattam. Látod, milyen erős a kapcsolatunk? Jól jársz ezzel, nem igaz?” Átverik az embereket, és még azt is elérik, hogy azok hálásnak érezzék magukat – milyen ügyes csalók! Azok, akiknek a lelkiismeretében az önvád semmiféle érzéke nincs meg, nem éreznek szemrehányást vagy tudatosságot a lelkiismeretükben, bármit is tesznek, így elmondható, hogy az ilyen embereknek nincs lelkiismerete. Függetlenül attól, hogy milyen a józan eszük, pusztán a lelkiismeretük alapján ítélve ezekből az emberekből hiányzik az emberi mivolt, és aljas a jellemük. Milyen mértékben aljas? Nincs lelkiismeretük és nincs emberi mivoltuk. Vagyis hiányzik belőlük a lelkiismeret tudatossága, funkciója és korlátai, amelyek a normális emberekben megvannak. E korlátok nélkül bármit képesek megtenni. Üzletelés közben csalásba és átverésbe elegyedhetnek; bármely üzleti tevékenységben képesek manipulálni a dolgokat és megszegni a szabályokat. Bármilyen erkölcstelen cselekedetet képesek elkövetni. Még a házak építése során is gyenge alapanyagokat használnak. Látod – mi az oka azoknak a ferde épületeknek és épületomlásoknak a szárazföldi Kínában? Az, hogy a rendkívüli nyereség érdekében az építők nem a szabványoknak megfelelő betonkeverék-arányokat és betonacél-felhasználási technikákat alkalmaztak, amelyek már önmagukban is befolyásolták az épületek állapotát. Ennek következtében nem sokkal azután, hogy az emberek beköltöztek, néhány épület összeomlik. Ha ötös vagy hatos erősségű földrengés lenne, a legtöbb épület összeomlana, és ez elképzelhetetlen következményekkel járna. Ezeknek a sötét lelkű vállalkozóknak egyáltalán nincs lelkiismerete – amikor látják, hogy emberek halnak meg, azonnal felkeresik a támogatóikat, hogy ellenintézkedéseket hozzanak a helyzet kezelésére. Ha a támogatóik elég erősek, és ellenintézkedéseket hoznak, akkor sikeresen el lehet tussolni az ügyet. Azt a néhány halálesetet némi temetési költséggel félresöprik, és senki nem tudja majd egyáltalán felelősségre vonni őket. A lelkiismeretükben nincs tudatosság; a néhány halálesetről nem is beszélve – még ha több tucat, több száz vagy több tízezer ember halna is meg, számukra semmit sem jelentene. Az ő szemükben az emberi életek nem különböznek a hangyák életétől – semmit sem jelentenek. Mondd meg Nekem, van az ilyen embereknek lelkiismerete? Elmondható, hogy azoknak, akiknek nincs lelkiismeretük, nincs emberi mivoltuk. Akkor tehát az üzletelés során másokat becsapó és átverő cselekedeteik romlott beállítottságoknak a feltárulásai? (Igen.) Ebben konkrét romlott beállítottságok vannak jelen. Mely romlott beállítottságok? (Ádázság és csalárdság.) A jellemző és reprezentatív romlott beállítottságuk a csalárdság és az elvetemültség. Akik képesek a csalás és megtévesztés minden formájában részt venni, különösen csalárdak. Néha olyan eszközöket használnak az emberek átverésére és becsapására, amikre soha nem számítanál, és még az is lehet, hogy nagyon is boldog vagy, miközben átvernek téged, azt gondolva, hogy egészen jól bánnak veled. Csak hosszú idő után ébredsz fel és jössz rá hirtelen, hogy behúztak a csőbe. És amikor keresni kezded őket, már nyomtalanul eltűntek. Milyen kifinomult módszerekkel verik át az embereket! Az 1980-as és 1990-es években az ipar és a kereskedelem viszonylag fejlett volt a kínai Kuangtungban. Bizonyos viszonylag fejlett háztartási gépek még nem jutottak el a belső területekre, ezért a belső országrészeken élő emberek némelyike Kuangtungba utazott, hogy megvásárolja őket, hogy lépést tartsanak a trendekkel. Amikor a kereskedők rájöttek, hogy ezek a vásárlók a belső területekről származnak, elkezdtek azon gondolkodni, hogy ez az ő esélyük egy átverésre. A belső területeken élők kazettás magnókat, televíziókat és egyéb készülékeket vásároltak. A fizetés után az eladók még azt is elmondták, mennyi a garanciaidő, és azt mondták, hogy ha bármilyen probléma lenne a készülékekkel, visszajöhetnek cserére, ami miatt az ügyfelek úgy érezték, hogy az értékesítés utáni szolgáltatás elég jó. Amikor indulni készültek, az eladók azt mondták, be kell csomagolniuk a háztartási gépeket, majd elvitték őket hátra, hogy becsomagolják őket. Amikor azonban a vásárlók hazaértek és kinyitották a csomagolást, csak téglákat és köveket találtak bennük, nem pedig háztartási gépeket – csak ekkor jöttek rá, hogy a kereskedők kicserélték a készülékeket, és hogy át lettek verve. Túl hosszú lett volna a visszaút, hogy megkeressék őket, és sokba is került volna az utazás, így nem tehettek mást, mint hogy benyelték a veszteséget, és tanultak a tapasztalatból – amikor veszel valamit, egyik kezeddel át kell adnod a pénzt, a másikkal pedig el kell venned az árut, és mindent személyesen kell ellenőrizned, hogy biztos legyél benne, hogy azt kapod, amiért fizettél. Ilyesmi gyakran előfordul azokkal, akik gyakran járnak üzleti útra. Az ilyen esetek már nem csupán alkalmi történések egyetlen városban, hanem általánossá váltak. A csalások és megtévesztések minden formájának száma növekszik, és az üzleti tevékenységet folytatók közül egyre többen vesznek részt csalásban. Korábban miért nem volt olyan sok hasonló eset? Egyszerűen azért, mert egyes emberek akkoriban még nem fedezték fel ezeket a csaló taktikákat. Amint ezek a csaló taktikák elterjedtek a társadalomban, a kereskedők egymás után utánozni és követni kezdték a példát, és mindannyian elkezdték ezt csinálni. Mindannyian elkezdték ezt csinálni – lehet, hogy ez azt jelenti, hogy a lelkiismeretük később romlott meg? Nem, ezeknek az embereknek természetüknél fogva nincs sok lelkiismeretük. Csak arról van szó, hogy korábban a tapasztalatuk vagy tudásuk szintje miatt még nem jöttek rá, hogyan lehet így átverni és becsapni másokat. Később a társadalmi légkör romlottsága miatt egyre könyörtelenebbül és irgalmatlanabbul tették az ilyen dolgokat, és tetteik természete is egyre aljasabbá vált.

Az ilyen emberek csaló és szélhámos módszereket használnak az üzletelés során, akkor vajon fognak csalni és átverni másokat, miközben más dolgokat csinálnak? (Igen.) Az üzletelési eszközeik és módszereik, valamint az olyan dolgokhoz való hozzáállásuk, mint a csalás és átverés, az emberi mivoltukat tükrözik. Ilyen emberi mivoltuk van, így bármit is tesznek – még ha az nem is csalás vagy mások átverése –, nem lesz jobb ennél. Mivel ez a fajta emberi mivolt az alapja annak, hogy ezeket a dolgokat teszik, bármit is tesznek, annak alapvetően ugyanaz a természete – egyszerűen hiányzik belőlük a lelkiismeret tudatossága. Amikor ezek az emberek hivatalnokokká válnak, akkor a beszéd- és cselekvésmódjaik ugyanazok, mint amikor üzletelnek – nem működik a lelkiismeretük, becsapják és átverik az embereket, ártanak nekik és megölik őket, és megszegik a törvényt; képesek bármit megtenni, ami szembemegy az emberi mivolttal, az erkölcsiséggel és az erkölcsi igazságossággal. Így viselkednek az üzletben és a politikában egyaránt. Ha tudományos kutatásban vesznek részt, megváltozhat-e az emberi mivoltuk azért, mert más az a terület, amellyel foglalkoznak? Nem. Mondd meg Nekem, előnyös helyzetben vannak az ilyen emberek, amikor a gyülekezetben általános ügyeket érintő munkát végeznek? Egyesek azt mondják: „X. Y. egykor befolyásos főnök vagy vezérigazgató volt a szekuláris világban. Az üzleti módszerei különösen ügyesek, de kissé tisztességtelenek – időnként csal és átveri az embereket. Nem tudom, hogy helyénvaló-e ilyen embert előléptetni, hogy a gyülekezetben általános ügyekkel kapcsolatos munkát végezzen, vagy sem.” Mondd meg Nekem, jó ember az ilyen ember? Valóban tehetséges egyén? (Nem.) Egyesek mindig tehetségesnek tartják ezeket az egyéneket, és ajánlják mindazokat az embereket, akiknek van némi presztízsük a társadalomban, mondván, hogy X. Y. vezérigazgató vagy felső vezető volt, hogy egy másik személy a társadalom tíz legkiemelkedőbb fiatalja közé tartozott vagy példamutató munkás volt, mások pedig mester- vagy doktori fokozattal rendelkeznek, vagy ügyvédként, újságíróként, köztisztviselőként vagy hivatalnokként dolgoztak. Azoknak, akik ezeket az egyéneket ajánlják, valójában nincs lelki megértésük, és nem értik az igazságot. Egyszerűen úgy érzik, hogy a különféle munkafeladatokat Isten házában ezeknek a társadalom különböző rétegeiből származó tehetséges embereknek és kiválóságoknak kell felvállalniuk, ezért javasolják, hogy ezek az emberek vegyék magukra a felügyelői szerepet ezeknél a munkafeladatoknál. Miután ezek az emberek felügyelőkké váltak, nemcsak hogy nem tudták jól kezelni a munkát, hanem teljesen össze is zavarták azt, ami miatt káosz robbant ki mindenhol a gyülekezet munkájában – ez tiszta őrület volt! Ezek az emberek csupán arra voltak képesek, hogy észszerűtlen elhamarkodottsággal mertek cselekedni, ámokfutóként gaztetteket elkövetni, vakmerőnek és merésznek lenni, és arcátlanul elvégezni bizonyos munkákat – ezen kívül egyetlen olyan munkafeladat sem volt, amit valóban az igazságalapelvek szerint tudtak volna elvégezni. Ezeknek az embereknek a legfőbb jellemzője, hogy soha nem keresik az igazságot semmiben, amit csinálnak, és hiányzik belőlük az istenfélő szív. Miért tudnak felügyelőkké válni? Az egyik ok, hogy úgy hiszik, ők az elithez tartozó, tehetséges egyének, és a társadalom mindenféle rétegéből származó oszlopok, ezért úgy gondolják, hogy kulcspozíciókat kell betölteniük, nagy felelősségeket kell vállalniuk és fontos szerepet kell játszaniuk, miután Isten házába jönnek, hogy presztízzsel kell rendelkezniük és tiszteletet kell kapniuk, és hogy Isten háza nem boldogulhat nélkülük. Ezért a reflektorfénybe tolakodnak, próbálnak felügyelőkké válni és munkát vállalni. Egy másik ok, hogy Isten háza is lehetőségeket ad nekik. Mivel hajlandóak elvégezni a munkát, lehetőséget kapnak arra, hogy megpróbálják – függetlenül attól, hogy kompetensek-e vagy sem, próbára kell tenni őket. De ezeknek az embereknek nincs semmi valódi tehetségük vagy valódi tudásuk. Nem is beszélve arról, hogy értik-e az igazságot és képesek-e az igazságalapelvek szerint cselekedni – pusztán a saját képességük, tehetségük, rálátásuk, a különböző dolgok felfogására való képességük, a dolgok szemlélésére való képességük, valamint az ügyek kezelésére való képességük tekintetében a legtöbben nem rendelkeznek valódi tehetséggel vagy valódi tudással. Nincs valódi tehetségük vagy valódi tudásuk, akkor miért olyan lelkesek és proaktívak mégis abban, hogy nagy felelősségeket vegyenek magukra és vállalják a munkát? Ez azért van, mert az ambíciójuk és hiúságuk működik, ráadásul arcátlanok – nem ismerik a saját valódi mértéküket, de mindig fel akarnak vágni. Ennek eredményeként nem végzik el jól a munkát, és csak bolondot csinálnak magukból. Miért mondom ezt? Mert miután ezek az emberek felvették ezeket a szerepeket, az általuk elvégzett munka minden egyes részlete egy összevisszaság és teljes zűrzavar volt. Egy szóval leírva: „káosz”. Nem voltak alapelveik abban, ahogy az embereket használták, nem voltak alapelveik az ügyek kezelésében, észszerűtlenül költötték a felajánlásokat, valamint nem követték nyomon és nem kezelték a munka különféle elemeit haladéktalanul. Még a legalapvetőbb általános ügyeket érintő munka is túlmutatott azon, amit a legtöbbjük vállalni tudott; mindent teljesen összezavartak. Gazdálkodás, csirkék tenyésztése, juhtenyésztés – egyikük sem volt alkalmas ilyen feladatokra. Nem volt világos számukra, hogy melyik évszakban mit vessenek, mikor szántsák, trágyázzák és gyomlálják a földet, és mikor arassanak. Minden munkájukat káoszba taszították. Ha az elején Isten háza nem használta volna ezeket az embereket, úgy érezték volna, hogy Isten háza nem ad nekik lehetőségeket, és lenézi őket. Ezért lehetőségeket kaptak – és mi lett az eredménye annak, hogy használva lettek? Teljes zűrzavarban hagyták a munkájukat, és végül ugyanúgy Isten házának kellett eltakarítania a rendetlenségüket. Minden munkafeladathoz, amit elvégeztek, arra volt szükség, hogy a Fennvaló utasításokkal lássa el és ellenőrizze őket – a Fennvalónak még az olyan apró ügyekben is utasításokat kellett adnia, mint a beltéri és kültéri tisztaság fenntartása. Végső soron a munka csak most tekinthető úgy, hogy alapvetően a helyes kerékvágásba került, azáltal, hogy a Fennvaló mindent a nulláról kezdve lépésről lépésre szigorúan felügyelt, megtervezett, koordinált, irányított és igazgatott. Anélkül, hogy bármi mást említenénk – ha csak a farmokkal kapcsolatos problémákról beszélünk, ott legalább kellett lennie olyanoknak, akik alkalmasak arra, hogy a tisztaságról gondoskodjanak. A legtöbb ember olyan volt, mint a vadállatok, szétdobálták a szemetet, úgy beszéltek, hogy nem vették figyelembe a környezetre gyakorolt hatást, kiabáltak és ordibáltak – egyszerűen teljesen olyanok voltak, mint a nem hívők. Ezek közül az úgynevezett tehetséges emberek közül egyetlenegy sem tudta szisztematikusan jól kezelni a dolgokat, amikor ezekkel a konkrét általános ügyekkel szembesült. Még az olyan apró ügyeket sem tudták jól kezelni, mint a tisztaság és a környezet rendben tartása. Ezek a külső dolgok nem foglalják magukban az igazságot, és bárkinek, akinek van egy kis képessége és egy kis lelkiismerete, képesnek kellene lennie jól kezelni őket – ha valaki még ezeket a külső dolgokat sem tudja jól kezelni, akkor az illető egyszerűen haszontalan. Ezek az emberek tisztségviselők akartak lenni és ők akarták meghozni a döntéseket annak a ténynek az ellenére, hogy nincs lelkiismeretük és józan eszük, sem képességük és tehetségük. Amikor nem engedték meg nekik, hogy tisztségviselők legyenek, dacossá váltak és vitatkoztak, és senkinek sem engedtek. Hát nem ördögök ők? Miután Isten háza leleplezte és kiiktatta ezeket az ördögöket, megfelelő emberek kerültek kiválasztásra a gazdaság igazgatására. A Fennvaló útmutatásának és tervezésének köszönhetően a gazdaság most kimondottan jól van felépítve, és mindenki szereti. A helyiek szintén igazán csodálják, és nagyon helyeslik. Néhányan közülük azt mondták: „Még soha nem láttam olyan gazdaságot, amit ilyen tisztán és gyönyörűen igazgatnak. Mi még tíz év alatt sem tudtuk ilyen mértékben átalakítani. Ti hogyan tudtátok ilyen gyorsan ennyire jól igazgatni? Hány évbe telt, mire így átalakítottátok?” Valójában mindössze egy évbe telt ez a hatalmas változás, ami egy darab kopár földet a testvérek által most látható parkká, kertté változtatott. Néhányan még azt is mondták, hogy ez a hely meseországnak tűnik, olyan, mint egy festmény. A megfelelő tervezés és építkezés valóban számít. Ezt a helyet eredetileg por és sár borította, és mindenhol szemét és rendetlenség volt. Később, a takarítás és a szabályozás révén fokozatosan javult a helyzet. Idővel mindenki hozzászokott ehhez a fajta életkörnyezethez, olyannyira, hogy egyesek még ahhoz sincsenek hozzászokva, ha egy kicsit koszos vagy rendetlen lesz. Látod, hogy az ilyen igazgatás révén a legtöbb ember profitál és jó életmódbeli szokásokat alakít ki. Egyedül a Fennvaló személyes utasításával valósítható meg ez a fajta építkezés. Ezzel szemben ezek közül az úgynevezett tehetséges emberek közül valójában egyik sem tud semmi valódit csinálni. Még az alapvető takarítási munkát sem tudják jól igazgatni. Nem tudják, hogyan rendezzenek be egy szobát úgy, hogy az megfelelően nézzen ki, és nem látják át, milyen típusú ember mely kötelesség végzésére alkalmas. Milyen munkát tudnak elvállalni ezek az emberek? Egyáltalán semmilyen munkát nem tudnak végezni. Még a saját életkörnyezetüket sem tudják igazgatni – hogyan lehetne tehetséges embereknek tekinteni őket? Ezek az emberek még egy kis intelligenciával sem rendelkeznek, nem tudnak tisztán beszélni, pontatlanul szemlélik a dolgokat, és nincs független ítélőképességük. Ez azt mutatja, hogy ők csak idézőjelben véve „tehetséges emberek”, nem valódi tehetséggel és valós tudással rendelkező emberek. A tehetséges embereknek először is bizonyos tulajdonságokkal kell bírniuk az emberi mivoltukban, mint például a dolgok megbecsülésének képessége, a dolgok felmérésének és értékelésének a képessége, valamint az éleslátás. Ha nem rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal, csak kellemetlen helyzetbe hozzák magukat, amikor konkrét ügyeket intéznek, és még egyetlen kertet vagy egy-két hold földet sem tudnak igazgatni és megtervezni – és nem tudják hatékonyan kihasználni sem –, akkor az ilyen embereknek nincs semmiféle tehetsége. Nem vagy köteles az egész Földet kezelni, csak egy-két hold földet kapsz, hogy jól igazgasd, vagyis tedd rendbe, hogy szép és tiszta legyen, és elegáns környezetté váljon – milyen csodálatos lenne az embereknek ott élniük, még a madarak sem lennének hajlandóak elmenni, ha egyszer megérkeztek. Ezek az úgynevezett tehetséges emberek egyáltalán semmik. Semmilyen konkrét munkát nem tudnak végezni. Egyáltalán semmi tehetség nincs bennük – az emberi mivoltukból hiányoznak dolgok. Semmit sem tudnak jól csinálni, mégis hivalkodni akarnak és vezetők meg dolgozók akarnak lenni, és csak azért is kulcspozíciókat akarnak betölteni és felügyelők akarnak lenni. Miféle beállítottság ez? Ez arrogáns beállítottság.

Térjünk vissza ahhoz a témához, hogy valaki szereti becsapni és átverni az embereket üzletelés közben. Milyen probléma a csalás és az emberek átverése? A probléma egyik aspektusa az, hogy az ilyen embereknek rossz az emberi mivolta; nincs lelkiismeretük és józan eszük. Viselkedésük alapján ítélve tehát milyen romlott beállítottságokat tárnak fel? Először is, az ilyen emberek beállítottsága csalárd és elvetemült; másodszor, idegenkednek az igazságtól és hajthatatlanok. Amikor becsapnak másokat, az általuk tanúsított könyörtelenség ádázság – függetlenül attól, hogy a célpontjuk gazdag vagy szegény, hogy a célpontnak van-e pénze vagy nincs, mindannyiukat ugyanúgy átverik, és nem irgalmaznak. Az ilyen emberek romlott beállítottságai minden tekintetben súlyosak. Mondd meg Nekem, könnyű az ilyen embereknek elérni az üdvösséget? (Nem.) Romlott beállítottságaikból ítélve nem könnyű elérniük az üdvösséget. Akkor az emberi mivoltuk tekintetében mely aspektus nehezíti meg számukra az üdvösség elérését? Van ennek gyökéroka? (Nincs lelkiismeretük.) Így van, azoknak, akiknek nincs lelkiismeretük, nem könnyű elérniük az üdvösséget. A lelkiismeret adottsága már eltűnt belőlük, többé már nem létezik. A lelkiismeret funkciója nélkül az emberben nincs meg az igazság elfogadásának és az igazság gyakorlásának alapvető feltétele. Ezért nagyon nehéz elérnie az üdvösséget; azt is lehet mondani, hogy nem tudja elérni az üdvösséget. Az is lehetséges, hogy ez a fajta ember hajlandó munkát végezni és bizonyos mértékig képes is erre, végül pedig, mivel a munkavégzése megfelelő színvonalú és eleget tesz Isten követelményeinek, hűséges munkássá válik és életben marad. Ez is Isten kegyelme. Bár a hűséges munkások életben maradhatnak, ez nem jelenti azt, hogy elérték az üdvösséget. A túlélés és az üdvösség elérése két különböző fogalom. Szakadék és különbség van közöttük. Egy személy cselekedeteinek az alapelvei, határai, iránya és céljai nagymértékben összefüggenek azzal, hogy az emberi mivolta jó-e vagy rossz. Ha valaki szereti a pozitív dolgokat, vagy van némi igazságérzete, az azt mutatja, hogy a lelkiismerete tudatos – azt mutatja, hogy ennek az embernek van egy kis lelkiismerete. Néhány embernek semmi igazságérzete nincs a magaviseletében, és pozitív döntéseket sem hoz. Egyszerűen szeret elvetemült dolgokat csinálni, és nagyon viszolyog a pozitív dolgoktól. Főleg olyankor, amikor valaki beszél egy kicsit a pozitív viselkedésmódokról, arról, hogy az embernek a magaviseletében rendelkeznie kell emberi mivolttal, lelkiismerettel és erkölcsi határokkal, és be kell tartania a szabályokat, az ő szemében ez papolásnak tűnik. „Papolásnak” nevezni finom megfogalmazás; valójában az illető megvet és gúnyol téged. Úgy véli, hogy így viselni magad kudarc: „Nézd meg, milyen szánalmas az életed. Nem tudod, hogyan vegyél részt mindenféle csalásban és megtévesztésben, és azt sem tudod, hogyan tegyél szert előnyökre ravaszkodással. A magaviseletedben mindig olyan szabálykövető, olyan félénk vagy. Ebben a korban és időben a bátrak tömik magukat, míg a félénkek éheznek. Ha félénk vagy, nem fogod túlélni!” Úgy hiszi, hogy ha lelkiismerettel és alapelvekkel viseled magad, csak félénk vagy, ő pedig bátor attól, hogy részt mer venni mindenféle csalásban és megtévesztésben. De tényleg azért van ez, mert bátor? Egyesek, akik hisznek Istenben a nagy vörös sárkány országában, nem félnek attól, hogy üldöztetést szenvednek és letartóztatják őket, és továbbra is kitartanak abban, hogy higgyenek Istenben. Van ennek köze ahhoz, hogy valaki bátor vagy félénk? (Nincs.) Ez a törekvéseikkel függ össze – az emberi mivoltukban szükségük van az Istenbe vetett hitre és sóvárognak rá. Ez nem bátorság vagy félénkség kérdése. Egyesek a csalás és megtévesztés minden formájában részt vesznek üzletelés közben. Sokszor szembesülnek azzal, hogy vadásznak rájuk és letartóztatják őket, elkobozzák a vagyonukat, vagy a csőd és bezárás kockázatával, mégis ugyanúgy folytatják az emberek átverését. Még az sem érdekli őket, ha a csalás várhatóan emberek halálához fog vezetni. Némelyek üzletelés közben úgy vernek át másokat, hogy egy fiktív céget alapítanak – valójában ez a cég egyáltalán nem létezik és nincs mögötte valódi vállalkozás, és nem is állít elő semmilyen terméket. Kizárólag az ékesszólásukra támaszkodva csalással ráveszik az embereket, hogy mindenhol rendeléseket adjanak le. Amint mások előleget fizetnek nekik, azonnal elmenekülnek, nyomtalanul. Így verik át az embereket, egyik tranzakció a másikat követi, és miután kicsalják a pénzt, az egész családjuk luxusban él, dúskálva a legjobb ételekben és italokban. Milyen mértékben elegyednek csalásba egyes emberek? Még magas szintű intézményeket és ügynökségeket is átvernek. Néha csak egy hajszál választja el őket attól, hogy valaki esetleg átlásson a trükkjeiken és leleplezze őket. Valójában a szívükben tudják, hogy tetteik veszélybe sodorják őket, de nem törődnek vele. Ha valami véletlen miatt megússzák, akkor a következő adandó alkalommal folytatják majd az emberek átverését. Amennyiben pénzt keresnek a csalásaikkal, azt hiszik, hogy nyertek, hogy „hírnevet és sikert értek el”. De ha megkéred őket, hogy higgyenek Istenben, nem merik megtenni. Azt mondják: „Ha hiszek Istenben, akkor a kormány el fog ítélni és le fog tartóztatni! Nem merek hinni!” Mégis, amikor arra kerül sor, hogy mindenféle csalásban és megtévesztésben vegyenek részt, akkor nem félnek a letartóztatástól. Ha összejövetelekre mész, még azt is mondják: „Te igazán bátor vagy. Az állam most veszettül letartóztatja és üldözi a hívőket; hogy mersz még mindig összejövetelekre járni?” Így felelsz: „Mi, akik hiszünk Istenben és a helyes úton járunk, nem félünk attól, hogy letartóztatnak minket. Rendkívül veszélyes számotokra, ha fedőcégeket működtettek és csalásokat visztek véghez – miért nem félsz?” Azt mondják: „Mi, üzletemberek nem félünk kockázatot vállalni. Ti viszont nagyon bátrak vagytok, hogy még mindig mertek összejövetelekre járni, amikor a kormány ennyire igyekszik letartóztatni a hívőket!” Amikor látják, hogy Istenben hívőket letartóztatnak, nem mernek hinni, attól azonban nem félnek, hogy üzleti tevékenység során elkövetett csalások miatt tartóztatják le őket. Miféle nyomorultak ezek? Vajon ez nem az emberek emberi mivoltának különbségét mutatja? Pontosan ez a különbség az emberek között. Az emberek romlott beállítottságai ugyanazok – mindannyian ugyanazokkal a romlott beállítottságokkal rendelkeznek –, az emberi mivoltuk különbségei alapján ítélve azonban egyesek soha nem lesznek képesek hinni Istenben; soha nem lehetnek Isten házának tagjai. Még ha az ilyen emberek hisznek is Istenben, soha nem érhetik el az üdvösséget. Milyen aspektusból látható ez? Az emberi mivoltukból látszik. Egyesek támogatják a feleségüket az Istenben való hitben, ám amikor a feleségük unszolja őket, hogy higgyenek, azt mondják, hogy ez túl veszélyes, és nem merik megtenni. Az üzleti tevékenység során mégis részt vesznek a csalás és megtévesztés minden formájában, és nem érdekli őket, bármennyi veszéllyel is néznek szembe. Képesek bármilyen törvényt megszegni és bármilyen taktikát alkalmazni mernek. Nem számít, hogy a kormány milyen szoros megfigyelést végez, vagy hogy milyen ítéleteket és büntetéseket szabnak ki a törvény szerint, nem érdekli őket. Nincsenek határaik abban, ahogyan viselik magukat, nem törődnek a következményekkel, amikor cselekednek, és azt hiszik, hogy amíg hasznot lehet termelni, addig minden rendben van. Ha egy ilyen ember hisz Istenben, nem tudja elnyerni az igazságot, és nem érheti el az üdvösséget – ez azért van, mert nem az igazságot szereti, csak a pénzt. Amíg üzleti tevékenységet végez, addig csalni fog és átver másokat, és manipulálni fogja a dolgokat – a sötét szíve megnyilvánul. Az olyasvalakinek, akinek ilyen jelleme van, teljesen befellegzett; Isten nem menti meg az ilyen embert. Egyesek azt mondják: „Mi van, ha egy ilyen ember sok pénzt keres, és felajánlja azt Isten házának?” Isten háza nem fogad el ilyen pénzt; Isten háza nem fogad el olyan pénzt, amelyet nem törvényes eszközökkel keresnek. Az ilyen ember azonnal mindenféle csalásba és megtévesztésbe bocsátkozik, amint üzleti tevékenységet folytat – nagyon szegényes az emberi mivolta. Mennyire szegényes? Ha megkéred, hogy vizsgálja meg a lelkiismeretét, ezt mondja: „Nem érzek semmit. Nem tudom, hol van a lelkiismeretem. És azt sem tudom, hogy mi az a lelkiismeret, és mennyibe kerül belőle egy kiló.” Abban a pillanatban megérted: „Nem csoda, hogy gyorsabban keres pénzt, mint mások, akiknek ugyanilyen vállalkozása van. Nem csoda, hogy a vásárlók mind tőle vásárolnak. Ez a személy alattomos taktikákat alkalmaz – gyanús gyakorlatokat folytat üzletelés közben, és a csaló viselkedése nagyon súlyos!” De nemcsak hogy nem tartja ezt szégyenletesnek, hanem még dicsekszik és kérkedik is, mondván: „Nézzétek csak, milyen komolyan és szabályosan üzleteltek. Egyszer átvertek valakit, és annyira megijedtek, hogy a szívetek hevesen kezd verni. Nézzetek rám – én nem félek! Amíg az Ipari és Kereskedelmi Hivatal és a rendőrség nem szerez bizonyítékot, minden rendben van. Be akarsz perelni? Nincs bizonyítékod! Nézd, milyen ügyesen verem át az embereket! Te meg tudod ezt csinálni? Nem tudod! Amint átversz valakit, elárulod magad. Nincsenek olyan taktikáid, mint nekem. A te képességed gyenge!” Miféle ember ez? Ő egy gonosz ember. Van bármi remény a megváltására? Lehetetlen megváltani őt. Nem azért nem lehet megmenteni az ilyen embereket, mert romlott beállítottságaik vannak, hanem azért, mert túlságosan szegényes az emberi mivoltuk. Milyen értelemben szegényes? Olyan értelemben szegényes, hogy nincs emberi mivoltuk és lelkiismeretük; elvesztették a lelkiismeretüket. Mit jelent az, ha valaki elvesztette a lelkiismeretét? Azt jelenti, hogy a lelkiismeret korlátai nélkül teszi a dolgokat. Ezek a korlátok a lelkiismeretre épülnek – a lelkiismeret alkotja a korlátokat. Bárkit is csapsz be azzal, hogy mindenféle csalásban és megtévesztésben veszel részt üzletelés közben, legyen az rossz vagy jó ember, maga a tett mindenesetre szembemegy az erkölcsiséggel, a lelkiismerettel és az emberi mivolttal. Ha egyszer megteszel egy ilyen dolgot, örökre önvádat fogsz érezni a lelkiismeretedben. Életre szóló folt lesz belőle. Ha valóban ember vagy, akkor soha nem lenne szabad ilyet tenned. Bárki is legyen a célpontja a csalásaidnak, és bármennyi pénzt is csalsz el – még akkor is, ha gonosz embereket és rossz embereket versz át –, az akkor is átverés. Ezért, a körülményektől és attól függetlenül, hogy kivel van dolgod, soha nem szabad átverned az embereket. Ez jelenti azt, hogy a magaviseletedben megvannak a lelkiismeret határai, és ez az a visszatartó erő, ami a működő lelkiismeretből fakad. Ha a lelkiismereted működik, akkor határaid lesznek abban, amit teszel. Ha nem működik a lelkiismereted, akkor át fogod hágni ezeket a határokat, és bármire képes leszel. Elmondható, hogy az ilyen egyéneknek a legkevésbé sincs lelkiismeretük és józan eszük, és hogy rosszabbak, mint a fenevadak. Ha egyesek túl szélsőségesnek tartják ezt az állítást, mondjuk másképp: az olyan ember, akiben a legcsekélyebb józan ész sincs meg, olyan, mint egy fenevad. Vajon az emberi mivolt nélküli emberek nem fenevadak? Ha valaki emberi lény, de nincs emberi mivolta, akkor mi az ő lényege? Nem egy fenevad lényege? A különbség közte és egy fenevad között az, hogy ő képes felegyenesedve járni, és tud beszélni, míg a fenevadak nem rendelkeznek emberi nyelvi képességgel. A profitszerzés érdekében képes vagy mindenféle eszközzel és módszerrel részt venni a csalás és megtévesztés minden formájában, míg a fenevadaknak nincsenek ilyen eszközeik. Azt mondani tehát, hogy az ilyen emberek egyenértékűek a fenevadakkal, valójában enyhe kifejezés – a tény az, hogy ezek az emberek valóban rosszabbak, mint a fenevadak. Képesek elérni az üdvösséget azok, akik rosszabbak a fenevadaknál? Ők a legcsekélyebb mértékben sem fogadják el az igazságot – csak a pénzt szeretik. Ez a természetük problémája, és ezt senki sem tudja megváltoztatni. Elvárni, hogy az ilyen emberek elfogadják az igazságot, olyan, mint azt várni egy kakastól, hogy tojásokat tojjon – ez soha nem fog megtörténni. Ezért a romlott emberiség körében, kivéve azokat, akik haszonszerzés céljából gyilkolnak vagy bűncselekményeket követnek el és megszegik a törvényt, ezekre az emberekre, akik részt vesznek a csalás és megtévesztés minden formájában, úgy lehet tekinteni, hogy nekik van a legrosszabb emberi mivoltuk – ők az emberiség söpredéke, az emberiség korcsai. A nagy gazdasági jólét jelenlegi korszakában rendkívül sok ilyen ember van, akik üzleti tevékenység közben mindenféle csalásban és megtévesztésben részt vesznek. De nem számít, hány ilyen ember létezik, ezek a megnyilvánulások mindenesetre elegendőek az emberi mivolt egy problémájának a szemléltetéséhez. Az, hogy milyen egy ember lelkiismerete, illetve rendelkezik-e az illető a lelkiismeret határaival – ez egy mutató az emberi mivoltának a mérésére. Hogyan lehetséges megmenteni valakit, akinek még emberi mivolta sincs? Az ember emberi mivoltának legalább az igazság elfogadásának feltételeit tartalmaznia kell. Azok, akik a csalás és megtévesztés minden formájában részt vesznek, az emberi mivoltukban alapvetően nem rendelkeznek az igazság elfogadásának feltételeivel. Tehát ha megkéred őket, hogy fogadják el az igazságot a romlott beállítottságaik levetése érdekében, ezt lehetetlen lesz megvalósítaniuk. Csak azok tudják elfogadni az igazságot és levetni romlott beállítottságaikat, ezáltal elérve az üdvösséget, akiknek van lelkiismeretük és józan eszük, mert a lelkiismeretüknek van egy bizonyos szintű tudatossága, és amikor viselkednek és cselekszenek, a lelkiismeretük képes egy bizonyos feladatot ellátni. Ha ilyen emberekkel beszélgetsz az igazságról és arról beszélsz, hogyan kell bemenni az igazságba, hogyan kell levetni a romlott beállítottságokat, mely dolgok állnak összhangban Isten szándékaival és melyek nem, és hogyan kellene az embereknek cselekedniük, ők el tudják fogadni és alá tudják vetni magukat. Helyénvaló ilyen emberekkel beszélgetni az igazságról – ők a megfelelő befogadók. Ha azokkal beszélgetsz az igazságról, akiknek az üzletkötésben a csalás és mások átverése a fő eszköze, akkor akár egy téglafalhoz is beszélhetnél. Tehát amikor ilyen emberekről van szó, akik üzleti tevékenységet végeznek, csak figyeld meg, hogy törvényes eszközöket használnak-e, amikor üzletelnek és az emberekkel ügyleteket és ügyeket bonyolítanak le, hogy megvannak-e bennük a lelkiismeret korlátai és határai, és hogy a lelkiismeretük tud-e működni az emberekkel folytatott ügyleteikben és ügyeikben. Ha valakinek a lelkiismerete működőképes és visszatartó erőt tud gyakorolni rá, akkor az illető elfogadható és méltó arra, hogy kapcsolatba lépj vele. Az ilyen embereknek lehet hirdetni az evangéliumot és közölni lehet velük az igazságot. Ha képesek elfogadni az igazságot, akkor van reményük az üdvösség elérésére. Ez minden az üzletelés szeretetéről szóló beszélgetésünket illetően.

A művészetek szeretete

Vessünk most egy pillantást a művészetek szeretetére. Azok, akik szeretik a művészeteket, természetüknél fogva szeretnek énekelni, táncolni és hangszereken játszani, és élvezik a fellépést is. Minél több ember van jelen, annál izgatottabbak lesznek; elő akarnak adni egy kis műsort, tréfás párbeszédet, rövid jeleneteket, énekelni akarnak, táncolni, vagy hangszeren játszani, hogy mindenkit boldoggá tegyenek és segítsenek nekik kikapcsolódni. Miféle megnyilvánulás a művészetek szeretete? Először is azt kell megnéznünk, hogy a művészetek pozitív vagy negatív dolgokat foglalnak-e magukban. Ha ez nem világos számotokra, akkor hadd kérdezzem meg: úgy gondoljátok, hogy az éneklés és táncolás az emberi mivolt jogos szükségletei? (Igen.) Ezek az emberi mivolt jogos szükségletei. Vagyis az emberek az énekhangjukat, testbeszédüket vagy egyfajta művészeti módszert használnak arra, hogy szórakoztatóvá tegyék az életet, hozzátegyenek az élet öröméhez, vagy kifejezzék valamelyik hangulatukat. Ez jogosnak tekinthető? (Igen.) Térjünk most vissza az eredeti témához: a művészetek szeretete, szeretni énekelni és táncolni, szeretni hangszereken játszani és előadni. Melyik kategóriához tartoznak az ilyen megnyilvánulások? (Érdeklődési körök és hobbik.) Mivel érdeklődési körök és hobbik, mihez tartoznak? (A veleszületett adottságokhoz.) Vannak gyerekek, akik öt-hat éves koruktól szeretnek zenét hallgatni és táncokat nézni, és amikor meghallják a zene ütemét, a kezük és lábuk mozogni kezd, és késztetést éreznek a táncra. Ez veleszületett dolog. Egyes emberek hallják a dalokat és a tánczenét, és meg akarják tanulni, de még a tízes vagy húszas éveikben is képtelenek rá. Nagyon megerőltető számukra, ha táncolni próbálnak tanulni, és kimondottan esetlenek. Ez is veleszületett. Ezzel szemben azok, akik veleszületetten szeretnek énekelni és táncolni, boldogan táncra tudnak perdülni, amikor meghallják a zeneszót. Amikor hallják, hogy valaki egy dalt énekel, tudják követni és tudnak tanulni tőle, és mindössze néhány gyakorlás után maguk is el tudják énekelni. Ez azt bizonyítja, hogy az ilyen típusú ember számára ezek veleszületett dolgok és a zsigereiben vannak; szívből szereti ezeket a dolgokat, és jó is bennük. Tudja, hogyan kell csinálni ezeket, anélkül, hogy bárki tanítaná őt. Olyan különösen kiemelkedő egyének is akadnak, akik csupán hét- vagy nyolcévesen el tudnak énekelni pár sort a helyi operából, és az éneklésük autentikusan hat, a megfelelő hangnemben van és a helyes ritmust követi – ez tényleg ritkaság! Egyes gyerekek még néhány popdalt is el tudnak énekelni, és vannak, akik olyan stílusokban is tudnak táncolni, mint az indiai tánc, a hszincsiangi tánc, vagy a modern tánc. Amikor táncdalokat vagy zenét hallanak, az ösztönösen tetszik nekik, és gyorsan elkezdik mozgatni a testüket a zenére. Ha nem engeded meg nekik, hogy énekeljenek, akkor titokban a szívükben fognak énekelni, vagy találnak egy megfelelő helyet, ahol hangosan énekelhetnek. Egyszerűen csak énekelni akarnak és szeretnek énekelni, és senki sem tarthatja vissza őket. Nem a szüleik befolyásolták őket, és nem is tanította őket senki. Kiskoruk óta rendelkeznek ezekkel az erősségekkel vagy hobbikkal. Nyilvánvaló, hogy ez egy veleszületett adottság – veleszületett érdeklődésük van a művészetek iránt. Ha ezeket a gyermekeket érdeklik a művészetek, akkor vajon részt kell venniük ebben a munkában – muszáj egész életükben ebben az iparágban dolgozniuk? Nem feltétlenül. Ez Isten elrendelésétől függ, attól, hogyan gyakorolja Isten az Ő szuverenitását és miként rendezi el a dolgokat. Ha Isten úgy rendezi számukra, hogy a művészetek területén dolgozzanak, akkor egész életükben ehhez az iparághoz lesznek kötve. Ám ha Isten nem úgy rendezte vagy rendelte el, hogy ebben az iparágban dolgozzanak, akkor számukra ez pusztán érdeklődési kör és hobbi lesz, és még ha élvezik is, nem lesz lehetőségük részt venni ebben a munkában. Némelyek gyermekkoruk óta szeretik a művészeteket. A szüleik, látva, hogy gyermeküknek ilyen érdeklődési köre és hobbija van, azt gondolják: „Akkor hát fejlesszük ezt. Talán kikerülhet a családunkból egy művészi tehetség. A gyermekünk talán még híres is lesz, és sztár lesz belőle!” Így hát fejleszteni kezdik a gyermeküket a tánc- és énektanulmányaiban, a gyermek pedig végül felvételt nyer egy művészeti akadémiára. Bár a gyermek művészetekkel kapcsolatos érdeklődése és hobbija a diploma megszerzése után is erős marad, az bizonytalan, hogy dolgozhat-e ebben az iparágban. Lehetséges, hogy amikor már elkezdene ilyen munkát végezni, megváltozik a hangulata, és akkor az ehhez a munkához való hozzáállása és nézetei is megváltoznak, és az is lehetséges, hogy az objektív körülmények különféle okai miatt lemarad arról, hogy részese legyen ennek az iparágnak. Mindezek a dolgok lehetségesek; ez Isten előre elrendelésén múlik. Azonban a gyökérokot tekintve, a gyermek érdeklődési köre és hobbija az ő veleszületett adottsága – még mielőtt megszületett volna, Isten már elrendezte számára ezt az erősséget, és hozzátett bizonyos különleges tulajdonságokat az emberi mivoltához, ezáltal ő veleszületetten különösen fogékonnyá vált a zenére, táncra és a művészetek más aspektusaira, és jó lett ezekben. Így az, amit a mindennapi életében feltár, egy különleges vonzalom az éneklés és tánc iránt. Függetlenül attól, hogy eleven vagy félénk a személyisége, hogy szeret beszélni vagy nem szeret beszélni, mindenesetre van valami mélyen a zsigereiben, amit nem lehet eltávolítani – szeret énekelni, szeret táncolni, és szeret előadni. Némelyek, noha éneklés közben rendkívül energikusak lesznek és felszabadító érzés van a lelkükben, mégis nagyon félénkek, amikor beszélsz velük, és nem jók abban, hogy kifejezzék magukat vagy érintkezzenek másokkal. Amikor másokkal kapcsolatba kerülnek, különösen merevek és feszültek, sőt, idegesek és félnek, nem tudják, hogyan kezeljék ezeket a helyzeteket. Amikor azonban színpadra lépnek, hogy előadjanak, könnyedén megteszik; mintha más emberré váltak volna. A nem hívők szerint ilyenkor a területük „patrónus istensége” adja nekik ezt a képességet, hogy meg tudjanak élni – ez helytálló? Valójában ez Isten elrendelése. Az, hogy valakinek milyen veleszületett erősségei, érdeklődési körei és hobbijai vannak, Isten előre elrendelésével függ össze. Bármilyen erősségei és hobbijai is vannak valakinek, azokat mind Isten rendelte el előre. Ha Isten ad neked egy érdeklődési kört és egy hobbit, akkor a szíved mélyéből szereted és értékeled azt, különös szenvedéllyel viseltetve iránta. Amikor ebben a munkában veszel részt, vagy olyasmit csinálsz, ami ezzel a munkával kapcsolatos, különös békét és nyugalmat érzel belül, és különösen érdeklődsz is iránta. Ezért ha van valamilyen erősséged, akkor az annak megfelelő kötelességet kell végezned, amikor Isten háza munkájának szüksége van rá. Számodra ez a legjobb lehetőség arra, hogy kibontakoztasd az erősségedet. Ugyanígy, mivel Isten adta neked ezt az erősséget, az nem a te privát tulajdonod; nem szabad saját akaratod szerint visszaélned vele. Amikor Isten háza munkájának szüksége van rá, kamatoztatnod kell azt és fel kell ajánlanod Istennek, használva azt a kötelességedben. Ez egy kedvező feltétel számodra az üdvösség eléréséhez, és egyben egy felsőbbrendű feltétel is, amit Isten neked adott – jól kell kamatoztatnod és jól kell alkalmaznod anélkül, hogy visszatartanád. Így egyrészt kamatoztathatod az erősségedet, másrészt viszont a kötelességedet is jól tudod végezni, hogy viszonozd Isten szeretetét. Hát nem nagyszerű ez? (De igen.)

Isten különféle erősségeket adott az embereknek, és legyen szó akár az ősi időkről, akár a modern időkről, ezek közül az egyiket – a művészeteket – soha nem vették komolyan, és mindig az alacsonyabb osztályok dolgai közé sorolták. Különösen néhány viszonylag tradicionális és feudális társadalmi környezetben az emberek mind színezett lencsén keresztül nézik a művészeteket, és némelyek mindig hátrányos megkülönböztetésben részesítik azokat. Így jellemzik a művészeteket az emberek között, és ilyen rangjuk, státuszuk vagy meghatározásuk van az emberek azon elképzelései, feudális eszméi vagy azon eltorzult, téves gondolatok és nézőpontok miatt, amelyeket a Sátán elültet az emberekben. Van egy másik tényező is, mégpedig az, hogy a gonosz társadalom és a gonosz trendek befolyása rossz légkör kialakulását segítette elő ebben az iparágban, ezért az emberek kedvezőtlenül értékelik a művészeti ipart. Az ezzel az iparággal foglalkozók közül némelyek sok negatív és elvetemült dolog véghezvitelére használták az érdeklődési köreiket és az erősségeiket, ami beszennyezte a művészeteket és eltorzította a művészetek természetét. Ennek eredményeként az emberek sokféle negatív véleményt alakítottak ki a művészeti világról, és negatív alakoknak tekintik azokat, akik a művészetek területén dolgoznak vagy érdeklődési köreik és hobbijaik vannak ezen a területen. Azonban, függetlenül attól, hogy ez a társadalom és az emberiség miként tekint az efféle erősségre, röviden, ha bárkinek – legyen az illető Isten házának tagja vagy Isten házán kívüli személy – van erőssége vagy érdeklődése és hobbija ezen a területen, akkor tagadhatatlan, hogy ez az erősség és hobbi veleszületett adottságok. Pontosan azért, mert veleszületett adottságok, ezek nem negatívak és nem is elvetemültek. A művészeteket és a művészetekkel foglalkozókat csupán bizonyos korok bizonyos téves gondolatainak és elméleteinek útmutatása miatt jellemezték elvetemült és negatív dolgokként. Ez olyasmi, ami a történelem során gyakran előfordult. Ez pont olyan, mint ahogy a szójababból illatos tofu készíthető, amit az emberek élvezettel fogyasztanak, de mikroorganizmusokkal, például penésszel is erjeszthető, hogy büdös tofu legyen belőle. Nem mondhatod, hogy a szójabab rossz, csak mert nem szeretsz bűzös tofut enni. Helyes ez a logikai érvelés? (Nem.) Ez nyilvánvalóan helytelen; eltorzult. Ezért bár a társadalom művészeti csoportjain belül vannak mocskos és csúnya dolgok, nem mondhatod, hogy maguk a művészetek mocskosak, csúnyák és negatívak, még kevésbé mondhatod, hogy ezek az emberek, akik szeretik a művészeteket és jártasak bennük, mind elvetemült és csúnya negatív alakok. Ez hibás érvelés; ez nem helytálló felfogás. Ha azért, mert ezek közül az emberek közül némelyek elvetemültek, azt mondod, hogy azok a művészetek, amikben ők jók, szintén elvetemültek, akkor ez súlyos hiba. Az Isten által az embereknek adott különféle erősségek az emberi világot hivatottak szolgálni. Ha az emberiségnek nem lenne kulturális élete, az túlságosan unalmas lenne. Az, hogy Isten elrendezi, hogy az embereknek legyen kulturális élete, nem helytelen. Azokat az elvetemült dolgokat mind az ördögök és a Sátán okozzák, akik a lehetőségeket kihasználva zavarokat okoznak. Bár a tökéletes emberiséghez képest – amelyik végül teljessé lesz majd téve – ez az emberiség, amelyet Isten teremtett, nem tökéletes és jelenleg vannak hibái, ez nem jelenti azt, hogy az Isten által teremtett emberiség elvetemült vagy negatív lenne – ez két különböző fogalom. Értitek? (Igen.) Függetlenül attól, hogy ez a gonosz korszak és gonosz világ hogyan pozicionálja a művészeteket, valamint az énekléssel és tánccal kapcsolatos érdeklődési köröket, hobbikat vagy erősségeket, mindenesetre tagadhatatlan, hogy ezek az emberi mivolt szükségletei, és hogy egyben néhány különleges ember érdeklődési körei és hobbijai is. Mivel ezek érdeklődési körök és hobbik, ezért veleszületettek az emberekben, olyasvalamik, amikkel együtt születnek az emberek, ami azt jelenti, hogy Istentől származnak és Isten adta őket. Még mielőtt az emberek egyáltalán megszületnének, Isten már eleve elrendelte azt a foglalkozást, amelyet az egyes emberek űznek majd: némelyek a kereskedelemben kapnak helyet, hogy üzleteljenek, némelyek gyárakba kerülnek, hogy munkások legyenek, néhányan a mezőgazdaságba kerülnek, hogy földművelő munkát végezzenek, néhányan az oktatásban kapnak helyet, hogy tanárok legyenek, néhányan pedig a művészetekben, hogy előadók legyenek. Isten már elhelyezett különféle erősségeket a különböző emberekben, mire megszülettek. Vagyis a hús-vér testi életükön belül minden egyes ember érdeklődési körei, hobbijai és erősségei különbözőek. Mielőtt megszülettél volna, Isten már beléd helyezett néhány különleges és eltérő dolgot. Ha nincsenek érdeklődési köreid, hobbijaid vagy erősségeid, akkor nem szabad panaszkodnod amiatt, hogy Isten nem adott neked ilyeneket. Ezek nélkül is élhetsz, és így is teheted a kötelességedet. Semmi nem hiányzik belőled másokhoz képest, mert ugyanolyan lehetőséged van kötelességet végezni, mint másoknak. A te romlott beállítottságaid ugyanolyanok, mint másokéi; csak arról van szó, hogy az emberek veleszületett adottságai különbözőek – minden egyes embernek megvannak a maga erősségei és gyengeségei. Mi tehát a lényeg? A lényeg az emberi mivolt különbségei. Az a személy, akinek vannak különleges érdeklődési körei, hobbijai és erősségei a veleszületett adottságain belül, nem valamilyen különleges tehetség, az pedig, aki nem rendelkezik semmilyen érdeklődési körrel, hobbival vagy erősségekkel a veleszületett adottságain belül, nem valamiféle középszerű személy. Mindenki többé-kevésbé ugyanolyan. Csak arról van szó, hogy bármit is ad neked Isten, azt megköveteli tőled, és használnod kell azt a kötelességedben, amit pedig nem ad neked, azt nem követeli meg tőled más dolgokon felül. Bár Isten talán nem adott neked érdeklődési köröket és hobbikat vagy erősségeket, az emberi mivoltodban meglévő különféle dolgok vagy feltételek mégis elegendőek ahhoz, hogy elvállalj egy munkafeladatot vagy kötelességet. Ha képtelen vagy elvállalni, akkor lehetséges, hogy nem tartozol azok sorába, akik kötelességet végeznek, az pedig egy teljesen más kérdés lenne.

Itt befejezzük a művészetek szeretetének témájáról szóló eszmecserénket. Most már tisztában kell lenned az efféle erősség jellemzésével. Ne gondold, hogy azok, akik szeretik a művészeteket, furcsák vagy elvetemültek. Ha így gondolod, akkor a felfogásod igen eltorzult. Helyesen kellene kezelned az ilyen embereket, helyesen kellene érintkezned az ilyen emberekkel, és bátorítanod kellene őket, hogy a kötelességeikhez alkalmazzák azokat a szakmai technikákat, amelyekben ügyesek és amelyeket megértenek. Ha vezető vagy dolgozó vagy, meg kell tanulnod a helyes megközelítést alkalmazni ahhoz, hogy segítsd, vezéreld és irányítsd ezeket az embereket abban, hogy kamatoztassák az erősségeiket, hogy a helyes kerékvágásba kerüljenek és az érdeklődési köreikkel és hobbijaikkal kapcsolatos kötelességet vállaljanak, ezáltal megfelelő színvonalú teremtett lényekké válva, és méltóvá válva az Isten által nekik adott különféle érdeklődési körökre, hobbikra és erősségekre. Ha képtelenek az érdeklődési köreikkel és hobbijaikkal kapcsolatos kötelességet vállalni, akkor az is rendben van, ha másik kötelességet végeznek. Nem szabad azonban korlátozni őket abban, hogy legyenek saját érdeklődési köreik és hobbijaik, mert ez az emberi mivolt része.

Ezzel kapcsolatban eszembe jut valami – néhány új énekes éppen most vett fel dalokat Isten házában. Ezek az új énekesek, miután szorgalmasan elsajátították a szakmai tudást és gyakorolták az éneklést, végre képesek voltak befejezett dalokat rögzíteni, a kulisszák mögötti munkától eljutva oda, hogy a főszínpadon lépjenek fel. Bár az éneklésük elmarad a professzionális színvonaltól, és még nem éri el a profi énekesek szintjét, és van még hova fejlődniük – néhányan közülük nem túl kifinomultan és rutinosan énekelnek, néhány énekes hangja nem valami dallamos, az előadásuk pedig nem olyan kellemes látvány –, a kötelességük végzésében tanúsított hozzáállásuk bátorítást érdemel. Amatőrként kezdve eljutni oda, hogy valaki megjelenjen a képernyőn kezdő énekesként, tapasztalatlan énekesként, olyasvalami, ami méltó a bátorításra. Mit szeretnék tehát mondani nektek ezzel kapcsolatban? Azt, hogy amikor az ezen új énekesek által felvett énekes videók felkerülnek az internetre, bátorítanotok kell őket. Tehettek néhány jó javaslatot is, amelyek a hasznukra válhatnak, de ne legyetek szőrszálhasogatók, ne kicsinyeljétek le őket lenézően, és ne legyetek túl kritikusak. Ez a hozzáállás nem jó; annyi biztos, hogy nincs benne szeretet és tolerancia, és ez nem az a hozzáállás, amivel az embernek a testvéreihez kellene viszonyulnia. Akkor hát hogyan kell megfelelően bánni velük? Bátorítsd őket és szurkolj nekik egy kicsit, majd tégy néhány helyénvaló javaslatot; csak ez válik a hasznukra. Legalább van bátorságuk kiállni a színpadra és énekeket énekelni Isten dicséretére, ami hasznos Isten választott népe számára. Ezért mindenkinek segítenie kell nekik, hogy jól végezzék a kötelességüket, és senkinek nem szabad semmilyen felelőtlen megjegyzést tennie, és nem szabad féltékenynek lennie rájuk. Boldognak kell lennünk és örülnünk kell, hogy Isten házában több olyan ember is van, aki tehetséges az éneklésben – ez jó dolog. Mindazoknak, akiknek ezen a területen vannak erősségeik, meg kellene engedni, hogy használatba állítsák őket, mindegyiküknek lehetőségeket kellene adni. Nekik maguknak nincs sok önbizalmuk, és nincs hol teret adniuk a kis érdeklődési köreiknek és hobbijaiknak. Ha hajlandóak jól végezni ezt a kötelességet, és vettek fel énekes videókat, akkor, amikor megnézed, legalább kétszer-háromszor hallgasd meg – hallgasd figyelmesen és gondosan –, és adj nekik némi bátorítást. Ne áskálódj ellenük a hátuk mögött. Mondd meg a többi testvérnek, hogy hallgassák többet a dalokat, amiket énekelnek, és adjanak nekik több lájkot. Néhányan közülük egészen jól énekelnek, őszinte érzelmekkel, minden sort egészen tisztán artikulálva; öltözékük és viselkedésük méltóságteljes és illendő, így mások szemében megfelelőnek tűnnek. Mások azonban talán kissé hiányt szenvednek, ami a hangjukat és technikai érettségüket illeti. Ha van némi zenei ismereted és ki tudod szúrni a hibákat, ne gúnyold őket; bánj velük rendesen, és ugyanúgy bátorítsd és támogasd őket. Ez az a hozzáállás, amivel családtagként, testvérként rendelkezned kellene. Ne utánozd a rossz embereket azzal, hogy olyan dolgokat teszel, amelyek lekicsinyelnek másokat vagy letörik az önbizalmukat. Ha te magad nem tudsz színpadra kerülni, viszont amikor bárki más megteszi, féltékeny leszel, áskálódsz ellene, és kicsinyes megjegyzéseket teszel a háta mögött, akkor nincs benned emberi mivolt. Így viselni magad nem jó – ez megvetendő. Még ha ki is tudod szúrni a hibáikat, akkor is bátorítanod kellene őket. Azért kell így tenned, mert ők testvérek – nem profik, és nem is vettek részt szakképzésen –, az pedig, hogy most így tudnak énekelni, kizárólag a saját kísérletezésük, gyakorlásuk és kemény munkájuk eredménye. Akkor miért ne bátorítanád őket? Ha megtanulsz bátorító és toleráns lenni, és még akkor is helyénvalóan, szeretettel és toleranciával tudsz bánni velük, amikor észreveszel néhány hibát az éneklésükben, akkor ez azt mutatja, hogy van emberi mivoltod. Némelyek mindig a nem hívő világ profi énekeseivel hasonlítják össze Isten házának énekeseit, és ezért lenézik Isten házának énekeseit, és szőrszálhasogatva belekötnek ebbe-abba. Ez az emberi mivolt hiánya. Ha mindig kiszúrod mások hiányosságait és mindig azt gondolod, hogy jobb és felsőbbrendű vagy másoknál, akkor miért nem tudsz olyan dalt énekelni, ami meghatja az embereket? Ne köss bele másokba. A gyülekezet énekesei nem rendelkeznek profi háttérrel, de van egy dolog, ami különleges bennük: nem karriert űznek azzal, hogy ezt a munkát végzik – a kötelességüket teszik. Az a kötelességük, hogy Isten szavainak éneklésére, valamint Isten szavai melletti tanúságtételre és azok népszerűsítésére használják a hangjukat. Ezért bátorítanod kell őket. Hát nem jó ezt csinálni? (De igen.) Ezt jelenti emberi mivolttal bírni. Ne legyél szőrszálhasogató, amikor egy új énekes éneklését hallgatod, ezt mondva: „Ennek az embernek nem jó a hangja. Nem kifinomult. Nem tartja a ritmust, és a hangmagassága sem stimmel – nem hallgatom meg! Senkinek nem kellene hallgatnia őt, és senkinek nem kellene lájkolnia!” Mivel kapcsolatban vagy ilyen alapos ebben az ügyben? Egy kicsit hamisan énekelni, rutinos kifinomultság nélkül, vagy nem profi módon énekelni – ez ellentétes az igazságalapelvekkel? Nem az. Ő a kötelességét teszi, ezért az éneklését a kötelességvégzés alapelvei alapján kell mérned, nem a saját ízlésed és nézőpontjaid alapján. Kertelés nélkül szólva: mit tudsz te? Ha ilyen sokat tudsz az éneklésről, miért nem énekeltél el egyetlen dalt sem példamutató színvonalon? Mivel te nem énekeltél példamutató színvonalon, nincs jogod másokat kritizálni. Természetesen, még ha példás színvonalon is tudsz énekelni, akkor sem szabadna másokat kritizálnod. Az, hogy az illető végrehajtja ezt a munkát, önmagában nem a művészeti iparban való részvétel vagy művészeti területen végzett munka – ez egy kötelesség végzése és Isten szavainak népszerűsítése, ami más természetű. Függetlenül attól, hogy jól énekel-e vagy sem, beleteszi a szívét abba, amit csinál – teszi a kötelességét. Ami a szakmai szintjét illeti, az már más kérdés. A szakmai színvonal csak fokozatosan érhető el tanulással és hosszú távú gyakorlással. Az új énekesek Isten házában jelenleg azon a szinten vannak, ahol vannak. Az embereknek helyesen kell bánniuk velük – mindenkinek bátorítania és támogatnia kellene őket. Ne légy szőrszálhasogató, és ne kérkedj. Ha kérkedsz saját magaddal, az emberek visszataszítónak fognak találni. Ha nem vágsz fel, hanem inkább még néhányszor meghallgatod, az emberek azt fogják gondolni, hogy elég jó ember vagy, olyasvalaki, akinek istenfélő szíve van, akinek a szíve Isten házával van, és akiben van tolerancia, ez pedig erősség, az emberi mivoltod érdeme. Ha így teszel, az emberek kedvelni fognak, és Isten is kedvelni fog téged. Ha felvágsz, mindig hibákat keresve, hogy megmutasd, milyen zseniális és mekkora szakértő vagy, akkor aláásod és zavarod Isten házának munkáját. Ha aláásod a munkát, kedvelhet téged Isten? (Nem.) Isten nem fog kedvelni téged, és a testvérek sem fognak kedvelni. Mivel sértettek meg téged az énekesek? Miért kell így felvágnod és aláásnod őket? Csak egy embert ásol alá? Nem, te Isten házának munkáját ásod alá, Istent ásod alá. Ha ezt teszed, kedvelhet téged Isten? Még ha hibákat is hallasz az általuk énekelt dalokban, nem szabad megítélned őket, mert a professzionális színvonal elérése bármely speciális munkában nem egyik napról a másikra történik. Ez nem könnyű – csiszolásra, gyakorlásra, valamint szakemberek útmutatására van szükség hozzá; ráadásul mindenkinek más adottságai vannak. Még Isten sem szakmai normák alapján támaszt követelményeket velük szemben, akkor hát téged mi jogosít fel arra, hogy ezt megköveteld tőlük? Nem racionális mindig azt követelni, hogy mások elérjenek egy bizonyos szintet; ez arrogancia és magamutogatás. Amikor mások kiemelkednek, te a szívedben feldúlt vagy és végtelenül féltékeny leszel, mindig szarkasztikus és éles szavakat akarsz mondani, hogy kielégítsd a hiúságodat. Milyen aljas dolog ezt tenni! Ez megvetendő és hitvány, és egy ilyen embernek nincs lelkiismerete és józan esze. Olyan dolgokat kell tenned, amelyek mások hasznára válnak, olyanokat, amelyek méltóak mások csodálatára és amelyekre Isten is emlékszik. Ne tegyél olyan dolgokat, amelyek aláásnak másokat. Emlékezni fogsz erre? (Igen.) Ha nem tudod elérni, hogy toleráns, támogató és bátorító legyél, és nem tudsz eljutni oda, hogy óvd és védelmezd a gyülekezet munkáját, ha hiányzik belőled ez az emberi mivolt, akkor legalább ne tegyél és ne mondj olyan dolgokat, amelyek aláásnak másokat. Ez a lehető legkevesebb, amit meg kell tenni – ez a határ.

A sztárok bálványozásának szeretete

Befejeztük a művészetek szeretetének megvitatását. A következőkben beszéljünk arról, ha valaki szeret a hírességek magánügyeivel foglalkozni. Némelyek kimondottan szeretnek a hírességek, sztárok magánügyeivel foglalkozni – például azzal, hogy mit esznek a celebek, mit viselnek, hová járnak szórakozni, volt-e plasztikai műtétük, kivel vannak romantikus kapcsolatban, kik az ellenkező nemű barátaik, kik a szexpartnereik, és még azzal is, hogy hány házasságon kívüli gyermekük van, és mely magas rangú tisztviselőkkel és vagyonos emberekkel volt intim kapcsolatuk. Az ilyen embereket különösen foglalkoztatják a hírességeknek ezek a magánügyei. Nem csupán foglalkoztatják őket a hírességek magánügyei, hanem kimondottan szeretik utánozni is a hírességek napi életmódbeli választásait, a beszédüket és viselkedésüket és az élethez való hozzáállásukat. Egyúttal a tartózkodási helyeiket és a különféle gondolataikat és nézőpontjaikat is kimondottan szeretik követni. Például, ha egy híresség egy bizonyos fajta kutyát szeret tartani, ők is olyat tartanak. Ha egy híresség egy bizonyos márkájú ruházatot visel, ami különösen népszerű a piacon, ők is meg fogják venni ugyanazt a darabot. Ha nem engedhetik meg maguknak, akkor egy hamisítványt vesznek helyette. Ha egy híresség egy bizonyos kozmetikai terméket használ, beszerzik, hogy azzal csinosítsák magukat, még akkor is, ha le vannak égve és el kell adniuk az egyik veséjüket vagy a vérüket, hogy legyen rá pénzük. Még követik is a hírességeket mindenhová, ahol fellépnek, sajtókonferenciákat tartanak, vagy filmes és televíziós bemutató eseményeken vesznek részt. Az általuk követett híresség minden szavát és tettét, minden mozdulatát és minden tartózkodási helyét figyelik és nyomon követik, és olyan mértékben megszállottá válnak, hogy már nincs saját életük, sem saját helyes gondolataik, nézőpontjaik és életmódjuk, hogy a híresség gondolatai, nézőpontjai és életmódja teljesen félrevezeti őket és irányítja őket. Miféle probléma ez? Ez egy veleszületett adottság? (Nem.) Van ennek bármi köze ahhoz a társadalmi környezethez, amelyben ma élnek az emberek? (Igen.) Van köztük némi összefüggés. Akkor hát miért mindig az emberek egy bizonyos csoportja az, aki bálványozza a sztárokat, nem pedig mindenki, annak a ténynek az ellenére, hogy minden ember ugyanabban a jelenlegi környezetben él? Mivel van ez összefüggésben? Mondanád, hogy ezek az emberek, akik bálványozzák a sztárokat, szeretik a művészeteket? Nem feltétlenül. Jók a művészetekben? Ez szintén nem feltétlenül igaz. De azok a dolgok, amiket tesznek, kapcsolódnak a művészvilágban lévő emberekhez és a művészeti irányzatokhoz. Miféle probléma ez? Ez a romlott beállítottságok problémája? Ez pontosan a romlott beállítottságok egyik feltárulása. Az ilyen emberek mélyen tisztelik a gonoszt, és gonosz irányzatokat követnek. Akkor tehát van probléma az ilyen emberek emberi mivoltával? (Igen.) Miért választanak egy ilyen utat, amikor olyan sok út közül lehet választani az életben? Köze van ennek a jellem problémájához? (Igen.) Egyesek ezt mondják: „Ez az emberi mivolt hiányossága. Ilyen, amikor valaki veleszületetten együgyű és ostoba, és mások könnyen félrevezetik.” Ez az oka? (Nem.) Mások ezt kérdezik: „Azért van ez, mert a legtöbben, akik sztárokat bálványoznak, fiatalok, éretlenek és felszínesek, és képtelenek ellenállni e társadalmi irányzatok kísértésének?” Azért van, mert fiatalok? (Nem.) A sztárokat bálványozó emberek némelyike középkorú vagy idős – ebben a csoportban minden korosztályból vannak emberek. Ennek fényében ezeket az embereket, akik sztárokat bálványoznak, nem azért vezetik félre ezek a társadalmi irányzatok, mert fiatalok, éretlenek, és még nem értik az élet dolgait. Ezért az az állítás, miszerint „azok, akik sztárokat bálványoznak, mind fiatalok és éretlenek”, nem állja meg a helyét. Mivel nem abból fakad, hogy valaki fiatal és éretlen, ez az emberi mivolt problémája. Akkor hát az emberi mivolt melyik problémája ez? Az, hogy valaki nem a megfelelő feladatokkal foglalkozik? (Igen.) Egyrészt az, hogy valaki nem a megfelelő feladatokkal foglalkozik; másrészt az, hogy valamelyest komolytalan és nem marad a megfelelő határokon belül. Még mi más? (Az, ha valaki nem a helyes úton jár.) Ez helytálló – ha valaki nem a helyes úton jár. Ennek köze van az ember által választott út problémájához. Az, hogy a felnőtté válás után valaki milyen foglalkozást űz, és milyen út követését választja ebben a társadalomban és az emberek között, egy kötelező lecke, amely minden ember előtt ott áll. Az, hogy megmaradnak-e a megfelelő helyükön és megfelelő módon töltik-e napjaikat, hogy megfelelő foglalkozást űznek-e, és hogy megfelelő feladatokkal foglalkoznak és a helyes úton járnak-e – mindez azon múlik, hogy az emberi mivoltukban mit kedvelnek és mit követnek. Nézd meg az élet mindenféle területeiről származó embereket – egyesek harcművészeteket gyakorolnak, mások az egészséges életmódról tanulnak, egyesek a technológia iparágával foglalkoznak, némelyek a divatiparban dolgoznak, vannak, akik a film- és televíziós iparban tevékenykednek, némelyek vállalkoznak, mások pedig politikai pályára lépnek, míg némelyek a buddhizmusban hisznek, egyesek a taoista hithez csatlakoznak, mások pedig azt választják, hogy Istenben hisznek. Egyeseknek nincs megfelelő foglalkozása, és nem is keresik a saját céljaikat az életben – mindennap csak a sztárok bálványozására koncentrálnak. Milyen mértékben teszik ezt? Olyan mértékben, hogy az evésről és ivásról is megfeledkeznek. Ha az általuk bálványozott sztár az álmaik szerelme, akkor még a saját házastársukat is bármikor képesek elhagyni. Ha ezek az emberek annyira bálványozzák a sztárokat, hogy megszállottá válnak, annyira, hogy ez diktálhatja az életüket és az útválasztásukat, és ezáltal az életük nélkülözhetetlen részévé válik, akkor milyen állapotban van jelenleg az életük? Nem viselkednek megfelelően, amíg a napjaikat töltik. Ha a sztárokat bálványozó személy egy nő, vajon lehet-e kötelességtudó háziasszony, aki támogatja a férjét és neveli a gyermekeit, erényes feleség és szerető anya? (Nem.) Az a személy, aki megszállottságig bálványozza a sztárokat, egyszerűen őrült. Bárhol is tart koncertet vagy sajtótájékoztatót az álmai szerelme, úgy érzi, hogy muszáj elmennie autogramot szerezni. Hosszú távolságokat utazik repülővel, sőt, határokon is átkel, csak hogy kövesse a bálványát, és a családja nem tudja visszatartani. Folyamatosan nyomon követi a híresség útvonalát az interneten, és letáborozik a rendezvényhelyszíneken, ahol a híresség meg fog jelenni. Ha lemarad róla, több napot és éjszakát tölt evés és alvás nélkül, szakadatlanul sírva. Általában mindaz, ami foglalkoztatja őt az interneten és a televízióban, hírességekkel kapcsolatos. Természetesen vannak, akik nem csak egy hírességre koncentrálnak, hanem többre – férfi és női hírességekre, fiatalokra, középkorúakra és idősebb celebekre. Ők ezeknek a hírességeknek a megjelenésével, házassága állapotával, kapcsolati státuszával és magánéletével foglalkoznak, rengeteg mentális energiát fordítva arra, hogy információkat vadásszanak róluk. A sztárok bálványozását örömforrásként és érdeklődési körként kezelik az életben, úgy foglalkoznak vele, mintha komoly ügy lenne. Milyen állapotban van az ilyen ember élete? Ő olyan, mint egy élőhalott – a gondolatait, az élete állapotát, valamint a mindennapi viselkedését és azt, hogy jó vagy rossz hangulatban van-e, teljes mértékben az általa hajszolt és imitált híresség befolyásolja. Ha a hírességnek, akit hajszol, lesz egy kapcsolata, akkor ő annyira nyomorultnak érzi magát, hogy több napon és éjszakán át rá sem néz se ételre, se italra. Ha a híresség szakít a partnerével, akkor ő a fellegekben jár, lakomázik, pezsgőt bont, és ünneplésként posztol a Weibo közösségi oldalon. Minden este arról álmodik, hogy együtt van az általa hajszolt hírességgel, és csakis édes álmokat lát! A híresség, akit hajszol, az álmai szerelme, és senki más nem tűnik olyan tetszetősnek a számára, mint ez a személy. Hát nem abnormális az élete állapota? (De igen.) Elérte ezt a megszállottsági szintet – egy gonosz lélek irányítása alatt áll vajon? (Igen.) Akkor az ilyen emberek emberi mivoltának valamilyen hiányossága, hibája vagy problémája van? (Problémája.) A mentális állapotuk kissé abnormális. A normális emberek néha hallanak híreket a művészvilág szereplőiről, és amikor kötetlenül beszélgetnek, talán lazán említenek is róla pár szót, de amikor visszatérnek a való életbe, folytatják a megszokott életüket. Ha anya az illető, akkor eleget tesz anyai felelősségeinek; ha apa, akkor eleget tesz apai felelősségeinek. A munkáját, amivel foglalkozik, a legkevésbé sem befolyásolja vagy akadályozza a dolog. Ha a sztár, akit kedvelnek, valahol koncertet ad, úgy érzik, annak semmi köze hozzájuk, és az életüket továbbra is zavartalanul, a szokásos módon élik. Noha valamelyest csodálják és irigylik azt a sztárt, és szeretik valamennyire, amikor visszatérnek a való életbe, független gondolataik vannak, és egyáltalán semmilyen hatás nem éri a saját életüket és karrierjüket, a saját hitüket, illetve azokat a dolgokat, amelyekre törekedniük kell, és azt az utat, amelyen járniuk kell. Ezt jelenti az emberi mivolt normális gondolkodásával és normális mentális állapottal rendelkezni. Azok az emberek azonban, akik szeretik bálványozni a sztárokat, a folyamatban már elvesztették önmagukat és az önkontrollra való képességüket; teljes mértékben ezek az úgynevezett sztárok vezetik őket – az orruknál fogva. Gondolataikat és az életük állapotát teljes mértékben a sztárok szavai, tettei és érzelmei irányítják és diktálják. Ez már nem csupán az emberi mivolt problémája – a mentális állapotuk némileg problémás. Az érzelmeik rendellenessé váltak, mindennapi életük állapota kaotikussá vált, és teljesen elvesztették az irányukat. Egész életük csak a sztárok bálványozásából áll; a sztárok bálványozása az egyetlen nélkülözhetetlen dolog létezésük útján. Amíg élnek és lélegeznek, élvezik a sztárok bálványozását, és minden egyes nap erre támaszkodnak, hogy eltöltsék az időt. Ha nem bálványozzák a sztárokat, azt gondolják, hogy az élet üres és értelmetlen, és hogy bármilyen cél vagy irány nélkül élnek, és elveszettnek érzik magukat a szívükben. Így hát időről időre úgy érzik, hogy fel kell menniük az internetre, hogy az általuk kedvelt hírességről új híreket keressenek – mit eszik és iszik, milyen állapotban van jelenleg az élete, mikor ad koncertet, milyen volt a legutóbbi filmszereplése, milyen állapotban van a házassága, milyen a családi helyzete – időnként ilyen információkat keresnek, hogy elüssék az időt és kitöltsék üres, irányt vesztett, zavaros életüket. Hát nem teljes mértékben ezek a hírességek irányítják őket? Nem a sztárok bálványozásának ez a mentalitása vagy irányzata irányítja őket? (De igen.) Akkor van még az ilyen embereknek lelkiismerete és józan esze? Teljesen megőrültek, a mentális állapotuk rendellenessé vált. Miután egy ilyen külső irányzat vagy jelenség félrevezette és megzavarta őket, elvesztették az irányukat és már nem tudják, hogy amit csinálnak, az vajon helyes vagy helytelen – nem tudják, mi jó vagy rossz a számukra. Ha az emberek megpróbálják eltántorítani őket, egyszerűen nem tudják azt befogadni vagy megérteni. Annak érdekében, hogy részt vegyenek az imádott sztárjuk koncertjén, hajlandóak három-öt hónapnyi fizetést elkölteni, sőt, néhány értékes tárgyat zálogba is adnak, vagy pénzt kérnek kölcsön, és a visszatérésük után vissza kell fizetniük az adósságaikat. Ilyen árat fizetnek csak azért, hogy elérjék céljukat, a sztárok bálványozását. Normálisak az ilyen emberek? (Nem.) Abból ítélve, hogy a megszállottságnak, valamint az önuralom hiányának milyen szintjét érték már el, az ilyen emberek már elvesztették minden lelkiismeretüket és józan eszüket, és már nem tudják kontrollálni magukat; egyáltalán nem törődnek azzal, hogy mennyi pénzt költenek el és milyen messzire utaznak a sztárok bálványozása érdekében. Így ezekből a megnyilvánulásokból ítélve nagyon nehéz őket a normális emberek osztályába sorolni. Ki kell mondani, hogy probléma van az emberi mivoltukkal – elvesztették a racionalitásukat. Akkor működik még a lelkiismeretük? Van még lelkiismeretük? (Nem, nincs.) Akkor milyen emberek ezek? Nincs lelkiismeretük, sem józan eszük; az emberi mivoltuk egy üres burokká redukálódott. A normális emberi mivolt valódi élete egyre távolabb kerül tőlük. Nagyon nehéz beilleszkedniük a való életbe, és nagyon nehéz lecsillapítaniuk az elméjüket és részt venniük a való élet normális ügyeiben. Az ő életükben egyetlen ügy létezik: a sztárok bálványozása. Akkor hát nem a sztárok bálványozásának kérdése irányítja az ő szellemi világukat? (De igen.) Az ilyen ember kívülről embernek tűnik, de lényegében nem vált már csupán egy üres burokká? (De igen.) Miféle emberek azok, akikből üres burkok lettek? (Élőhalottak.) Így van – élőhalottak. Van hitük? (Nincs.) Van bármilyen pozitív törekvésük? (Nincs.) Értik, hogy mik a pozitív dolgok és mik a negatív dolgok, mi az igazságos és mi az elvetemült? (Nem.) Miből látható, hogy nem értik? Jelenleg a híres énekesek egyre kevesebbet takaró és egyre csábítóbb öltözékeket viselnek a színpadon, és egyre elvetemültebb mozdulatokat adnak elő. Azok a nézők, akik bálványozzák ezeket a sztárokat, ezt nézve egyre nagyobb lelkesedést, elégedettséget és mámort éreznek. Különösen akkor, amikor egy popsztár egy kissé lázba jön és leveszi a ruháit, és a közönség közé dobja, a tömeg teljesen megőrül. Némelyek annyira izgalomba jönnek, hogy szívrohamot kapnak, majd elájulnak. A sztárbálványozás jelenetei tényleg ennyire hevesek! Néha még pánikszerű lökdösődés is kialakul, és egyesek megsérülnek és életüket vesztik, amikor a mentési kísérletek kudarcot vallanak. Ezek mind a sztárok bálványozása által okozott tragédiák. Valaki megsérül és életét veszti egy sztár bálványozásának eredményeként – mondd meg Nekem, nem értéktelen az ilyen élet? Ér bármit is? Az érzelmeikből, az általuk kedvelt dolgokból és azokból a jelenetekből ítélve, amelyektől annyira izgalomba jönnek, hogy sikítoznak, ismerik a szégyent ezek az emberek? Tudják vajon, hogy mik a pozitív és igazságos dolgok, és mik az elvetemült dolgok? (Nem.) Nem tudják. A normális emberek e jeleneteket látva undort éreznek: „Hogy vált ennyire gonosszá a világ? Ez túlságosan gonosz!” De ezek az emberek, akik a sztárokat bálványozzák, e jeleneteket látva boldognak, büszkének, elégedettnek érzik magukat, és meg vannak elégedve, abban a hitben, hogy most már nincs megbánás az életükben, és sikoltoznak és ujjonganak ezeken a jeleneteken. Ez azt mutatja, hogy a lelkük mélyén nem tudják, melyek az elvetemült dolgok, melyek az igazságos dolgok, melyek a pozitív dolgok és melyek a negatív dolgok. Az énekesek vagy színészek néhány női rajongója még a lakóhelyére is követi a kedvenc férfi sztárját, készen arra, hogy felkínálkozzon neki. Amikor a sztár visszautasítja, ő még meg is haragszik, és gyávának nevezi a sztárt. Van az ilyen emberekben bárminemű szégyen? Értik a „szégyenérzet” szó jelentését? Értik, mik a pozitív dolgok és mik a negatív dolgok? (Nem értik.) Még a „szégyenérzet” szót sem értik. Amikor a sztár visszautasítja őket, még sértegetik is. Egyáltalán emberek ők? Nem arról van szó, hogy valami hiányzik belőlük az emberi mivolton belül – ők elmeháborodottak; tisztátalan lelkek és gonosz lelkek!

Az emberek különböző csoportjaiban mindig van az embereknek egy olyan hányada, amely megszállottan bálványozza a sztárokat. Pontosan fogalmazva, az ilyen emberek élőhalottak, konkrétan kifejezve pedig nem emberek. A színpadon és képernyőn gyakran feltűnő sztárokat olyasvalaminek tartják, amit hajszolni kell, és még legitim karriernek is tekintik, ha ezt teszik. Ekképpen fecsérlik el az életüket. Muszáj elmondani, hogy a társadalom egészében az ilyen típusú emberek egy különleges csoportot alkotnak, nagyjából ugyanolyanok, mint a társadalom legalján lévők, akik nem foglalkoznak megfelelő feladatokkal – mindannyian söpredékek és értéktelenek! Nincs hitük, nincsenek pozitív törekvéseik, az emberi mivoltukban pedig egyáltalán nincsenek pozitív szükségletek, pozitív becsvágyak és pozitív dolgok. Bármilyen elvetemült vagy sötét is a művészvilág, nem érdekli őket, és nem találják undorítónak, hanem elfogadják és jóváhagyják azt, sőt, lelkesen követik. Milyen emberek ezek az egyének? Mondhatjuk rájuk, hogy söpredék. A szellemi birodalom szemszögéből nézve az ilyen emberek tisztátalan lelkek és gonosz lelkek. Amikor tisztátalan lelkek és gonosz lelkek emberként reinkarnálódnak, nekik is normális emberekként kell enniük és viselkedniük, de ők nem foglalkoznak megfelelő feladatokkal, és a legkevésbé sem fogadják el az igazságot, hanem csak a magukfajta emberek után szeretnek kutatni, hogy hajszolják a gyönyört, és tétlenül sodródnak, miközben várják a halált. Ha nem tudnak részt venni a művészeti iparban, akkor követik annak résztvevőit, és követik a benne rejlő mindenféle gonosz irányzatokat, hogy kielégítsék a szükségleteiket. Ezért függetlenül attól, hogy ezek az emberek miben jók, már az a tény, hogy ilyen törekvéseik vannak és ilyen utat és ilyen életmódot választanak a társadalomban, azt mutatja, hogy ők nem jó emberek, és nem olyan emberek, akik elérhetik az üdvösséget. Pontosan azért mondom, hogy az ilyen emberek nem érhetik el az üdvösséget, mert az emberi mivoltukban van egy „űr”. Ezt az „űrt” idézőjelbe kell tenni. Miért? Mert az emberi mivoltuk nem rendelkezik pozitív dolgokkal, hanem inkább minden olyan dologgal bír, amivel a tisztátalan lelkek és a gonosz lelkek rendelkeznek: a gonoszság követése, a gonoszság tisztelete, a sötétség követése és a sötétség tisztelete. Ők azok, akik az élvonalban követik a gonosz irányzatokat ebben az egész gonosz társadalomban, valamint ők a közvetítői ezeknek az irányzatoknak. Miután a számítógépek, tévék, magazinok, újságok, film- és televíziós alkotások és más formátumok révén a művészvilágból különféle elvetemült téveszmék és különféle eltorzult gondolatok és nézőpontok jutnak el a nyilvánossághoz, ezek fokozatosan keringenek az emberek között, majd széles körben elterjednek. Ezek közül az emberek közül éppen ezek a sztárbálványozók azok, akik az élvonalban terjesztik a különböző filmes és televíziós művekben és művészeti alkotásokban található elvetemült gondolatokat vagy gonosz irányzatokat és cselekvési módokat. Ők azok, akik elsőként adják tovább a különféle elvetemült gondolatokat és különféle eltorzult gondolatokat és nézőpontokat. A szájról szájra terjedő szavaik, konkrét cselekedeteik és megnyilvánulásaik révén a közvélemény fokozatosan jóváhagyja és elfogadja a különféle elvetemült gondolatokat és gonosz irányzatokat. Majd ezek apránként kondicionálják és átitatják őket. Ez végül azt eredményezi, hogy a gonosz irányzatok, elvetemült gondolatok, valamint eltorzult gondolatok és nézőpontok fokozatosan megvetik a lábukat és alakot öntenek a különböző társadalmi rendszerekben és az emberek különféle csoportjai között. Visszatekintve a múltra, a házasság szempontjából, amikor az emberek házasulandó korba értek, egy házasságközvetítő mutatta be őket egymásnak és hozta össze őket. A házassághoz mindkét szülőpár beleegyezése is kellett, majd kitűzték az időpontot, a pár pedig frigyre lépett. A múlt társadalmi kontextusában a legtöbben tisztelettel és körültekintéssel álltak a férfi és nő házasságához. A házasságot jelentős eseménynek tekintették, és tudták komolysággal és őszinteséggel kezelni. A gyermekeiktől különösen megkövetelték, hogy ne legyenek kicsapongóak, ne kövessenek el vérfertőzést, és ne bonyolódjanak tiltott szexuális kapcsolatokba – ezeket a követelményeket be kellett tartani. A legtöbb embernek legalább ez a koncepció megvolt a szívében. Ily módon az emberi mivoltuk lelkiismeretének korlátai között sokan elkerülték azokat a gonosz tetteket, hogy tiltott szexuális kapcsolatokban és szabadosságban vegyenek részt, ami bizonyos mértékben megóvta mind a férfiakat, mind a nőket. Ez természetesen a társadalmi légkörre is gyakorolt egyfajta pozitív hatást és befolyást. Azonban az idő előrehaladtával és különféle művészeti alkotások felszínre kerülésével folyamatosan jelentek meg a szexuális felszabadulást, a házasság szabadságát stb. népszerűsítő mindenféle gondolatok és nézőpontok is. Egyrészt bizonyos egyének támogatják ezeket; emellett a társadalom különböző művészeti formákban történő ábrázolások és előadások révén népszerűsíti és széles körben terjeszti őket egy lépéssel tovább. Ezeket a gondolatokat először a sztárbálványozók egy része ismeri el és fogadja el – vagyis az első közönségüket ezek a sztárbálványozók alkotják. Mivel ezek az emberek bálványozzák a sztárokat, gyorsan elfogadják és helyeslik ezeket a gondolatokat, amelyeket a sztárok a színpadon, a képernyőn vagy bizonyos művészeti formákban népszerűsítenek. Miután határozottan jóváhagyják őket, a mindennapi életben befolyásolják a gyermekeiket és a körülöttük lévőket is. Így egy ember átadja ezeket a gondolatokat tíz embernek, tíz ember száznak, száz ember ezernek, ezer ember tízezernek – egy szűk körből egy sokkal szélesebb körben elterjesztve ezeket a gondolatokat. A következő egy-két évben az emberek hangot adnak ezeknek az elgondolásoknak, és öt-tíz évvel később még mindig hangoztatják őket. Húsz-harminc év múltán az ilyen elvetemült gondolatok egyre inkább alakot öltenek az emberek körében, egyre szélesebb körben elterjedve a társadalom minden szegletében, és egyre mélyebben beépülnek minden ember szívébe. Majd az emberek fokozatosan jóváhagyják és a közvélemény fokozatosan elfogadja ezeket az elvetemült gondolatokat és gonosz irányzatokat, az emberek pedig egyre önkényeztetőbbek, kicsapongóbbak és féktelenebbek lesznek a házasság, illetve a férfiak és nők közötti ügyek tekintetében. Az emberek úgy hiszik, ez azt jelenti, hogy valaki nyitott gondolkodású és széles látókörű, illetve hogy ez az érett emberi mivolt jele, és úgy beszélnek a negatív dolgokról, mintha azok pozitívak és legitimek lennének. Ekkorra az egész társadalom gonosz irányzatai fellendülést tapasztaltak, fölénybe kerültek, és meghatározóvá váltak. A legtöbb embernek már nincsenek helytálló gondolatai és nézőpontjai a férfiak és nők házasságáról, valamint a férfi-nő kapcsolatokról; úgy érzik, ezek a dolgok nem nagy ügyek. Különösen a homoszexualitás válik egyre gyakoribbá; továbbá egyre gyakoribbá válnak a házasságon kívüli viszonyok, így a válások aránya is egyre nő. Az apai és anyai szeretetet is egyre több gyermek veszíti el, akik vagy egyszülős családban, vagy pedig nevelőapával vagy nevelőanyával élnek. Sokaknak van ellenkező nemű partnere a házasság előtt, és ez nem szégyenletes a szemükben, sőt, még azt is gondolják, hogy ez normális, hogy a társadalom ilyen, és hogy ez nem nagy ügy. Az elvetemültség mindenkor elvetemültség, a pozitív dolgok pedig mindenkor pozitívak. Még ha úgy gondolod, hogy nem nagy ügy, az is ennek a gonosz irányzatnak és e társadalom hanyatlásának köszönhető – az okozza, hogy az emberi lényeket a Sátán megrontja, elvetemült gondolatokat és gonosz irányzatokat ültet beléjük, és ezekkel tölti meg őket. Nem arról van szó, hogy pozitív dolgokat negatívnak lehetne nevezni, és nem is arról, hogy manapság a negatív dolgokat pozitív dolgokká lehetne változtatni. Ha így gondolkodsz, az azért van, mert nem érted az igazságot vagy azt, hogy mik a pozitív dolgok. Ez abból fakad, hogy ezen körülmények között rá vagy kényszerítve, hogy gonosz irányzatokat és elvetemült gondolatokat alapelvekként és alapzatként fogadj el arra vonatkozóan, ahogyan viseled magad. Ez a társadalom és ez az emberiség pontosan így, apránként lett mélyen megrontva. Ezért abban a dologban, hogy gonosz irányzatok széles körben terjednek és mélyen bekerülnek az emberek szívébe, a sztárbálványozók töltik be az élgárda szerepét a gonosz irányzatok és elvetemült gondolatok és nézőpontok terjesztésében. Ők azok, akik első kézből terjesztik ezeket a dolgokat. Ha azt mondjuk, hogy ilyenkor a Sátán rontja meg az embereket, az kissé homályos vagy elvont. De ha azt mondjuk, hogy ezek a sztárbálványozók a tényleges szószólók, akik a Sátán gondolatait és a Sátán gonosz irányzatait terjesztik, ez a legpontosabb. Ez azért van, mert ők alkotják az emberek azon csoportját, amely a legközelebb áll a művészvilághoz vagy a különféle elvetemült gondolatokhoz és gonosz irányzatokhoz, és ők jelentik az embereknek azt a részét, akik szoros kapcsolatba kerülnek ezekkel a filmcsillagokkal és híres énekesekkel. Ha ezek az emberek nem hajszolnák őket, az ő megszállott támogatásuk nélkül ezeknek az úgynevezett híres énekeseknek és filmcsillagoknak nem lenne ilyen nagy vonzerejük, ilyen nagy hírnevük, ilyen befolyásuk és ilyen hatalmuk a félrevezetésre. Ezek a különféle gonosz irányzatok és elvetemült gondolatok pontosan ezeknek a sztárbálványozóknak a sztárokat tömjénező és intenzíven utánzó viselkedése miatt terjedtek el az emberek között rendkívüli sebességgel. A konkrét tetteiken keresztül azt mondják el a közönségnek, hogy a művészeti világban megjelenő különféle elvetemült dolgok és különféle eltorzult, elvetemült gondolatok és nézőpontok olyan dolgok, amelyeket az embereknek el kell fogadniuk, hogy ezek a dolgok nagyon normálisak és jogosak. Végül a legtöbb ember fokozatosan elfogadja ezeket az elvetemült cselekvésmódokat, illetve elvetemült gondolatokat és nézőpontokat. Ennek eredményeként ezeknek az úgynevezett ismert alakoknak, híres énekeseknek és filmsztároknak a házasságon kívüli viszonyai, szexuális szabadossága vagy bármilyen elvetemült gondolata, nézőpontja és cselekvésmódja el lesz bagatellizálva, és senki sem fejez ki helytálló véleményt vagy ítéletet ezekről a dolgokról. Így, bármennyire is szabadosak ezek a híres alakok, híres énekesek és filmcsillagok, az emberek nem rekesztik ki és nem ítélik el őket, hanem továbbra is páváskodnak a színpadon. Ez tökéletesen összhangban áll a társadalomban népszerű mondással: „A szegényeket gúnyold, ne a prostituáltakat.” Ez hűen ábrázolja az emberiség hanyatlását, és egyben bizonyítéka is annak. Látod, amikor hiszel Istenben és letartóztatnak és bebörtönöznek, az emberek kigúnyolnak és lenéznek téged. Valójában ők is tudják, hogy nem tettél semmi rosszat – Istenben hinni azt jelenti, hogy az embernek van hite, jó ember akar lenni, és a mennybe akar jutni; a női hívők nem adják el testüket és nem dolgoznak prostituáltként, a férfi hívők pedig nem hajtanak végre rablásokat, hanem szabálykövetően viselik magukat. Az emberek mégis kellemetlennek találnak téged. Ha egy nő vonzó szépség, és illetlen ügyei vannak magas rangú tisztviselőkkel és gazdag emberekkel, és mindennap luxusautókkal furikázik, mások irigylik és csodálják, mondván: „Neked tényleg összejött, jó dolgod van. Pénzt tudsz keresni a szüleidnek, hogy jó ételt ehessenek és szép ruhákat viselhessenek. A külsőd valóban értékes!” De ha jól nézel ki, és olyasvalakihez mész hozzá, aki hisz Istenben, akkor kinevetnek. Nemcsak kinevetnek majd, hanem amikor azt látják, hogy üldöztetés ér, zaklatni is fognak. Hát nem ez a helyzet? (De igen.)

Ennek a csoportnak – ezeknek a sztárbálványozóknak – a cselekedetei közül egyiknek sincs semmi értelme. Épp ellenkezőleg, ezek a cselekedetek elősegítették azt, hogy a Sátán elvetemült gondolatokat és gonosz irányzatokat terjesszen. Nézzük meg a jelenkor sztárbálványozóit – néhány nő felmegy a színpadra, és készségesen énekel és táncol, és amikor meglát egy híres énekest, vég nélkül imádja őt. Ez nagyban különbözik a negyvenes- és ötvenes években élő nőktől. A nem hívők szavaival élve, nyitottá váltak – nyitottá a gondolkodásban, és nyitottá a szexualitásban, mindkét területen felszabadultak. Egyesek azt mondják: „Milyen korszak ez? Ki tölti az egész életét csupán egyetlen férjjel? Ki az, akinek az élete mindig a gyerekei körül forog? Találnod kell valaki újat, amikor megteheted, és jól kell érezned magad, amikor lehetőséged adódik!” Csak nézd meg, milyen gondolatai vannak ezeknek az embereknek – milyen félelmetesek! Ha egy Istenben hívő is így gondolkodik, az jó jel? Ha egy hívőnek ilyen gondolatai és nézőpontjai vannak, irigyli és imádja az ilyen embereket, és ilyen ember akar lenni, az nem nagyon ijesztő és veszélyes számára? (De igen.) Egyelőre ne beszéljünk arról, mennyire félelmetes vagy veszélyes ez. Pusztán ami ezeknek az embereknek a lényegét illeti, mélyen a lelkükben különösen irigylik, csodálják és szeretik ezeket a sztárokat. A sztároktól mindenféle viselkedést, és mindenféle gondolatot és nézőpontot képesek elfogadni. Bármilyen elvetemültek is a gondolatok, el tudják fogadni őket. Úgy hiszik, hogy „Így kell viselniük magukat az embereknek – csak ez jelenti azt, hogy szabadok. Minden gondolatnak és nézőpontnak a létezését meg kellene engedni. Végtére is, mindenfélére szükség van egy világ megalkotásához.” Gondolataikban nincs különbség a pozitív és negatív között, nincs különbség a helyes és a helytelen között. Ez nem abnormális dolog mentálisan? Ha valaki a gyenge képesség miatt nem képes megkülönböztetni a helyeset a helytelentől, de mégis van szégyenérzete, és be tud tartani valamit, ha tudja, hogy az helyes, és semmiképpen nem fog megtenni valamit, ha tudja, hogy az helytelen, és képes utálni valamit a szívében, ha tudja, hogy az elvetemült, akkor ez még mindig egy normális ember. De ha világosan tudja, hogy valami nem helytálló, hogy elvetemült, mégis nem csupán nem áll ellen neki, hanem habozás nélkül el is tudja fogadni, sőt, még irigyli és követi is azt, egyre mélyebbre süllyedve, akkor az illető nem ember, hanem élőhalott. Tönkrement, és nem érheti el az üdvösséget. Ezért nem lehet azt mondani, hogy az ilyen embereknek szegényes az emberi mivolta, kevés az integritása, aljas a jelleme, vagy hiányzik belőlük a lelkiismeret és a józan ész – nem ez a probléma. A legnagyobb probléma az, hogy egyszerűen nincs emberi mivoltuk. Tehát mik ezek az emberek? Tisztátalan lelkek, gonosz lelkek és élőhalottak. Ők a különféle gonosz irányzatok, valamint különféle elvetemült, eltorzult gondolatok és nézőpontok szószólói, továbbítói és terjesztői. Ez olyan, mint egy dögvész – egyetlen vírushordozó személy mindenütt elterjeszti, ahol csak jár, és minél több helyre megy, a vírus annál szélesebb körben terjed. Ezek a sztárbálványozók a vírus hordozóival és terjesztőivel egyenértékűek, tehát semmiképpen nem tagjai az emberiségnek – ők nem emberek. Mi a definíciója az úgynevezett nem embereknek? Az, hogy ezek az emberek gonosz irányzatok, illetve elvetemült gondolatok és nézőpontok szószólói és terjesztői. Most már érted? Ha még mindig irigyled ezeket a sztárokat a szívedben, vagy valaha ilyen emberré akartál válni, mondom neked, ez egy olyan út, ahonnan nincs visszatérés. Soha ne próbálj meg ilyen ember lenni! Ha valaha is szerepet játszottál egy filmben vagy televíziós alkotásban, ha valaha is filmsztárrá vagy jól ismert figurává akartál válni, és ezt az utat tervezted járni, akkor mondom neked – azonnal lépj a fékre és állj meg! Nem az a kérdés, hogy büntetésben vagy jutalomban részesülsz-e. Ez olyan út, ami örök kárhozatba vezet – soha ne válaszd! Ha azért akarsz egy ilyen típusú embert követni, mert átmenetileg félre lettél vezetve vagy gyenge voltál, vagy mert átmenetileg irigykedtél vagy sóvárogtál, akkor hallgass az Én figyelmeztetésemre, hallgass a buzdításomra – azonnal lépj a fékre. Soha ne lépj be abba az iparágba, soha ne lépj be azokba a sorokba; soha ne legyél egy közülük. Ha nem tudsz kitartóan a helyes úton járni vagy jelentőségteljes dolgokat tenni, akkor sem szabad gonosz irányzatok és elvetemült gondolatok és nézőpontok terjesztőjévé válnod – ez egy Isten által megátkozott út. Tehát nem számít, milyen szerepet játszottál egykor egy filmben vagy televíziós alkotásban, hogy fontos alaknak, ismert személyiségnek vagy valamiféle magas szintű személynek tartottad-e magad – függetlenül attól, hogyan pozicionáltad magad –, mindez már a múlté, teljes egészében helytelen volt. Ha mostanra már lefékeztél, akkor csak annyit lehet mondani, hogy akkoriban az érettséged zsenge volt és nem értetted az igazságot. Soha ne gondolkodj így a jövőben, és soha ne is járd azt az utat. Ha fontos alak vagy ismert személyiség akarsz lenni, ha azt akarod, hogy mások imádjanak és kövessenek, akkor azonnal gondolkodj el azokon a szavakon, amiket ma mondtam. Az örök kárhozat sajnálatos hír bárki számára – ez a lehető legrosszabb hír. Ez egy Isten által elátkozott út. Soha ne járd ezt az utat, soha ne szennyeződj be a mocskával. Rálépni erre az útra örök kárhozatot jelent! Szabálykövető módon kell viselned magad, mert teremtett lény vagy, a teremtett emberiség tagja. Függetlenül attól, milyen szerepet töltöttél be, milyen munkát végeztél, vagy milyen hozzájárulásokat tettél Isten házában, végső soron meg kell határoznod a megfelelő helyedet. Mi az a hely? Teremtett lény vagy, a teremtett emberiség egy tagja. Jól kell végezned egy teremtett lény kötelességét. A kötelességedet megfelelő színvonalon kell végrehajtanod, úgy kell megtenned, hogy Isten elégedett legyen vele. Tanúságot kell tenned Isten mellett, népszerűsítened kell Isten szavait, tanúnak kell lenned Istenért, és el kell érned az üdvösséget. Ez egy életre szóló felelősség és kötelezettség, amelyet kutyakötelességed teljesíteni, valamint ez az az út, amit választanod kell. Nem szabad a Sátán gonosz irányzatait követned, és nem lehetsz elvetemült gondolatok és nézőpontok terjesztője és továbbítója. Ezek az emberek az emberiség korcsai, gonosz lelkek és tisztátalan lelkek. Átkozottak és örök kárhozatra vannak ítélve! Ha valaki azon az úton jár, és még tíz vadló sem tudja visszahúzni, akkor megkapja méltó büntetését – nem lesz jó vége. Ezért mindig tudnod kell, hogy teremtett emberi lény vagy, tudnod kell, hol a helyed, mit kell tenned, és milyen utat kell járnod. Ez a legfontosabb dolog. Szükséges ezekről a dolgokról beszélgetni? (Igen.) Az emberek életútjait érintő témák nagyon fontosak. Időről időre meg kell hallgatnod őket és el kell gondolkodnod rajtuk. Ha ezt megteszed, az előnyös és hasznos az életbe való belépésedhez és ahhoz, hogy a helyes úton járj az életben – jó, pozitív, építő hatással van ezekre a dolgokra. Ne felejtsd el ezeket a szavakat.

Ennyi volt a mai beszélgetés. Viszlát!

2023. december 30.