90. Megtapasztaltam a becsületesség örömét

2023-ban az evangelizációs munka felelőse voltam egy gyülekezetben, azonban elég gyenge eredményeket hozott itt a munka. Egy ideig keményen dolgoztam, de továbbra sem történt semmi javulás, és én nagyon aggódtam. Egy nap azt hallottam, hogy a vezetők eljönnek egy összejövetelre, hogy megvizsgálják a munkát, és ettől nagyon nyugtalan lettem. Azt gondoltam: „Amikor legutóbb eljöttek a vezetők, az emberek művelésének témájáról beszéltek velünk, de én még mindig nem találtam megfelelő jelöltet. Ha a vezetők azt látják, hogy már ilyen régóta gyakorlok, de még mindig nem tudom jól végezni a munkát, vajon nem azt fogják gondolni, hogy hiányos a munkaképességem? Ha ez bekövetkezik, egyáltalán nem lesznek többé jó véleménnyel rólam!” Amikor aznap éjjel aludni próbáltam, ahogy eszembe jutott, hogy eljönnek a vezetők megvizsgálni a munkát, nem tudtam megnyugtatni a szívemet, és komoly aggodalom töltött el.

Másnap, amikor eljöttek a vezetők megvizsgálni a munkát, attól tartottam, hogy látni fogják a gyenge eredményeket, és azt fogják gondolni, hogy nem tudok valós munkát végezni, ezért még mielőtt bármit is kérdezhettek volna, gyorsan elmondtam nekik, hogy áthelyeztem az evangéliumi munkásokat, és nyomon követtem az evangelizációs munkát. Ők kérdéseket tettek fel Hsziao Linnek, a nővérnek, aki a partnerem volt, és akárhányszor azt hallottam, hogy Hsziao Lin néhány részlet felett elsiklik, gyorsan közbevágtam, hogy pótoljam, amit kihagyott, mert meg akartam mutatni a vezetőknek, hogy birtokában vagyok a munkaképességnek, és tudok valós munkát végezni. Ezután a beszélgetés után a vezetők nem szóltak semmit, és én megkönnyebbülve sóhajtottam fel. Egy kicsit később a vezetők megkérdezték, hogy milyen eltéréseket és nehézségeket tapasztaltunk mostanában az evangélium hirdetésében. Azt gondoltam: „Mostanában nem volt eredményes az a munka, amiért felelek, ezért talán jó lenne, ha tudomásukra hoznám a helyzetet, hogy segítsenek megfejteni, miért van ez így.” De azután az a gondolatom támadt: „Ha felhozom ezeket a kérdéseket, és más problémákat is felfedeznek a kötelességeimben, akkor vajon nem válik még világosabbá, hogy hiányos a munkaképességem? Nem az lenne a vége, hogy megszégyenülnék, ha ilyet mondanék?” Ennek tudatában visszatartottam a szavakat, amelyek a nyelvem hegyén voltak. Délután a vezetők kiigazítottak és megmetszettek, mondván: „Igen, elvégezted ezt meg azt a feladatot, úgy tüntetve fel a dolgot, mintha nem lennének problémák és hiányosságok, de a munka még mindig nem hozott semmi eredményt. El kellene gondolkodnod ennek az okain.” Miután elmentek a vezetők, borzasztó kényelmetlenül éreztem magam, és nagy bűntudatom volt, amiért nem fedtem fel, hogy valójában hogyan állnak a dolgok a munkával. Isten ezen szavaira gondoltam: „Sok ember választaná inkább, hogy pokolra ítéljék, semmint hogy becsületesen beszéljen és cselekedjen. Nem csoda, hogy más bánásmódot is tartogatok azoknak, akik nem becsületesek” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Három intelem). Egyértelmű volt, hogy nehézségeim vannak a kötelességemben, de amikor a vezetők eljöttek az összejövetelre, féltem leleplezni a munkaképességemben megnyilvánuló hiányosságokat, és a tekintélyem elvesztésétől is tartottam, így nem szóltam semmit. Ez oda vezetett, hogy a nehézségek nem lettek megoldva, és ez hatással volt a munkára is. Úgy éreztem, hogy az ilyen természet komoly gondot jelent. Mind másokat, mind Istent becsaptam. Úgy éreztem, hogy a szívem lángol a szomorúságtól.

Ezután Isten ezen szavait olvastam: „Az antikrisztusok eredendően elvetemültek; nincs bennük becsületes, igazságszerető, pozitív dolgokat szerető szív. Gyakran sötét zugokban élnek – nem a becsületesség hozzáállásával cselekszenek, nem beszélnek őszintén és elvetemült és csalárd szívet rejtegetnek mind más emberekkel, mind Istennel szemben. Rá akarnak szedni másokat és Istent is. Nem fogadják el mások felügyeletét, még kevésbé Isten átvizsgálását. Amikor más emberek között vannak, soha nem akarják, hogy bárki is megtudja róluk, mit gondolnak és terveznek a szívük mélyén, miféle emberek ők, milyen hozzáállást rejtegetnek az igazság iránt, és így tovább; nem akarják, hogy mások ebből bármit is megtudjanak, Istent pedig be akarják csapni, és sötétben akarják tartani Őt. Ezért van az, hogy amikor egy antikrisztusnak nincs státusza, amikor nincsenek lehetőségei, hogy manipulálja a helyzetet egy embercsoporton belül, akkor senki nem igazán tud rájönni, mi rejlik a szavai és tettei mögött. Az emberek így töprengenek: »Vajon mire gondol mindennap? Van valamilyen szándék a kötelességvégzése mögött? Feltár valamiféle romlottságot? Van benne féltékenység vagy gyűlölet mások iránt? Elfogult másokkal szemben? Mi a véleménye arról, amit mások mondanak? Mit gondol, amikor bizonyos dolgokkal találkozik?« Az antikrisztusok soha nem hozzák mások tudomására, hogy valójában mi a helyzet velük. Még ha ki is fejezik néhány szóban a véleményüket valamiről, akkor is homályosan és kétértelműen fogalmaznak, köntörfalaznak, hogy mások ne tudják megállapítani, mit próbálnak mondani, és ne tudják, mit akarnak mondani, mit próbálnak kifejezni, így aztán mindenki csak a fejét vakarhatja. Miután egy ilyen ember státuszra tesz szert, még sunyibb lesz a másokat érintő viselkedésében. Védeni akarja az ambícióit, a hírnevét, az imázsát, a nevét, a státuszát, a méltóságát, és így tovább. Ezért nem akarja nyíltan felvállalni, mit hogyan és miért csinál. Még amikor hibát követ el, romlott beállítottságot tár fel, vagy amikor a cselekedetei mögötti indítékok és szándékok helytelenek, akkor sem akar megnyílni és lehetővé tenni mások számára, hogy tudomást szerezzenek erről, hanem gyakran az ártatlanság és tökéletesség álarcát ölti, hogy rászedje a testvéreket. A Fennvalónak és Istennek csak jól hangzó dolgokat mond, és a Fennvalóval történő kapcsolattartás során gyakran alkalmaz megtévesztő taktikákat és hazugságokat. Amikor jelentést tesz a munkájáról a Fennvalónak, és amikor a Fennvalóval beszél, soha nem mond semmi kellemetlent, nehogy valaki felfedezze valamelyik gyenge pontját. Soha nem említi meg, mit végzett odalent, nem említ meg egyetlen gondot sem, amely felmerült a gyülekezetben, sem a saját munkájában felmerülő problémákat vagy hibákat, sem azokat a dolgokat, amelyeket nem ért vagy nem lát át. Soha nem kérdez a Fennvalótól, nem keresi őt ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, ehelyett csak a rátermettség álcáját és megjelenését mutatja a munkájában, azt, hogy képes teljesen megbirkózni a munkájával. Nem jelent a Fennvalónak egyetlen, a gyülekezetben fennálló problémát sem, és bármilyen zűrzavaros is a helyzet a gyülekezetben, bármekkora hibák is mutatkoznak a munkájában, bármi is legyen az pontosan, amit odalenn csinál, ő mindezt ismételten eltussolja, és igyekszik meggátolni, hogy a Fennvaló valaha is szagot fogjon, vagy hírét vegye mindezeknek; akár odáig is elmegy, hogy azokat az embereket, akik ezekkel az ügyekkel kapcsolatban állnak, vagy tudják az igazságot ezekről, távoli helyszínekre helyezi át, hogy elleplezze, mi folyik ott valójában. Miféle gyakorlatok ezek? Miféle viselkedés ez? Olyan megnyilvánulás ez, amellyel egy igazságra törekvő embernek rendelkeznie kellene? Teljesen világos, hogy nem. Ez egy démon viselkedése. Az antikrisztusok minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy elrejtsenek, eltussoljanak mindent, ami leronthatja a státuszukat vagy a hírnevüket, titokban tartva ezeket a dolgokat más emberek és Isten előtt. Ezt jelenti az, hogy rászedik a feletteseiket és beosztottaikat” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenegyedik tétel). Isten szavaiból láttam, hogy az antikrisztusok eredendően elvetemültek és csalárdok. Annak érdekében, hogy megóvják a tekintélyüket és a státuszukat, valahányszor problémákba vagy nehézségekbe ütköznek a kötelességeikben, és függetlenül attól, hogy mennyi kárt okoznak ezekben, becsapnak másokat, hogy eltitkolják ezeket a dolgokat, és úgy tesznek, mintha értenének a munkájukhoz. Ez a viselkedés egyfajta ördögi próbálkozás arra, hogy mind a feletteseket, mind a beosztottakat megtévesszék. Amikor elgondolkodtam magamon, tökéletesen tudatában voltam annak, hogy a felelősségi körömbe tartozó munka hatékonysága alacsony, hogy nehézségeim vannak az emberek művelésében, és hogy amikor a vezetők eljöttek az összejövetelre, meg kellett volna ezt említenem, és hagynom kellett volna, hogy segítsenek a megoldásban. Én azonban attól tartottam, hogy azt fogják gondolni, hogy hiányos a munkaképességem, és hogy nem fogok többé jó színben feltűnni a szemükben. Nem vártam meg, hogy megvizsgálják a munkát, hanem sietve megemlítettem, hogy mennyi erőfeszítést teszek a munka nyomon követéséért, mert azt akartam, hogy lássák: van munkaképességem, és valódi problémákat is meg tudok oldani, és ezáltal úgy tűnjön, hogy a gyenge eredmény nem az én felelősségem. Amikor a vezetők eljöttek, hogy megnézzék, hogy halad az evangelizációs munka, tökéletesen tudatában voltam annak, hogy meg kellett volna említenem a nehézségeket, és a lehető leghamarabb megoldásokat kellett volna keresnem, de attól tartottam, hogy leleplezem, hogy milyen eltérések és hézagok vannak a kötelességeimben, és elvesztem a tekintélyem és a státuszom, ezért nem szóltam egy szót sem. A munkaképességeim gyengék voltak, sok probléma akadt a kötelességeimben, és már a gyülekezeti munka is károkat szenvedett, de azért, hogy megőrizzem a tekintélyemet és a státuszomat, olyan benyomást próbáltam kelteni másokban, hogy értek a munkámhoz. Nem számít, hogy milyen hibákat és gonoszságokat követnek el az antikrisztusok, bármire hajlandóak, hogy eltitkolják ezt, és becsapjanak másokat annak érdekében, hogy megóvják a hírnevüket és státuszukat, miközben Isten házának az érdekeit semmibe veszik. Hazudtam és csaltam, hogy eltitkoljam az igazságot, miszerint nem tudok valós munkát végezni, mi volt hát a különbség köztem és egy antikrisztus között? Amikor ezen gondolkodtam, nagyon megbántam a dolgot, ezért gyorsan megírtam a vezetőknek, hogy milyen állapotban vagyok mostanában, és hogy milyen rosszak az eredmények a kötelességeimben. Miután a vezetők megértették ezt, jóllehet megmetszettek a csalárdságom miatt, ugyanakkor vezéreltek is abban, hogy gondolkodjak el magamon, és segítettek rájönni, hogy milyen okok vezettek a hatékonyság hiányához a munkámban. Úgy találták, hogy a munkámban csak szlogeneket puffogtatok, hogy nem beszéltem a megoldásokról, amelyek a testvérek valós nehézségeire adnának választ, és nem sikerült gyakorlati utat mutatni az előrelépéshez. Miután felismertem a problémáimat, nagyon megkönnyebbült a szívem.

Ezután tudatosan gyakoroltam a becsületességet, de néha továbbra is a romlott beállítottságom fogságában találtam magam. Egy alkalommal, amikor a vezetők eljöttek egy összejövetelre, eszembe jutott, hogy van egy evangéliumi munkás, akinek elég jók a képességei, de a saját elgondolásai szerint dolgozott, és nem figyelt arra, hogy bemenjen az alapelvekbe. Egy pár alkalommal közösséget vállaltam vele, de nem láttam javulást, ezért azt gondoltam, hogy meg kellene említenem ezt a dolgot a vezetőknek, és megoldást kellene keresni rá. De azután arra gondoltam: „Ha a vezetők rájönnek a hiányosságaimra, vajon nem azt fogják mondani, hogy hiányos a munkaképességem? Ez megalázó lenne! Talán inkább csendben kellene maradnom.” Akkor azonban eszembe jutott, hogy mit tanultam a legutóbbi kudarcomból, és Isten szavainak egy passzusára gondoltam: „Ha vezetők vagy munkások vagytok, féltek-e attól, hogy Isten háza kérdezősködik a munkátokról és felügyeli azt? Féltek-e attól, hogy Isten háza hibákat és eltéréseket fedez fel a munkátokban, és meg fog metszeni? Féltek-e attól, hogy miután a Fennvaló megismeri a valódi képességeteket és érettségeteket, más fényben lát majd benneteket, és nem fogja fontolóra venni az előléptetéseteket? Ha ilyen félelmeid vannak, az azt bizonyítja, hogy a motivációid nem a gyülekezeti munka érdekét szolgálják, hanem a hírnév és a státusz érdekében dolgozol, ami azt bizonyítja, hogy antikrisztusi beállítottságod van. Ha antikrisztusi beállítottságod van, akkor hajlamos vagy az antikrisztusok útját járni, és elkövetni minden olyan gonoszságot, amit az antikrisztusok tesznek” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Második rész)). Isten szavain elmélkedve rájöttem, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítottam a tekintélyemnek és a státuszomnak, és hogy emiatt csalárd módon viselkedtem, és olyan dolgokat csináltam, amelyek sértették Isten házának az érdekeit. Ezzel a hozzáállással az antikrisztusok útját jártam. Ezután beszéltem azokról a gondokról, amelyekben segítséget akartam kérni. A vezetők rájöttek, hogy nem az igazságról beszélek a problémák megoldása érdekében, hanem a pozíciómat kihasználva kioktatok másokat. Ez az emberek korlátozását jelentette, és nem hagyott számukra utat a kötelességeik elvégzésére. Amikor a vezetők rámutattak ezekre a problémákra, csak úgy lángolt az arcom, és azt gondoltam magamban: „Mit fognak most gondolni rólam? Azt, hogy hiányzik belőlem az emberi mivolt? Ez borzasztó megalázó!” Kezdtem sajnálni, hogy igazat mondtam. De azután azt gondoltam: „Vajon nem azért mondja ki a dolgokat az ember, hogy fény derüljön ezekre az okokra, és megoldódjanak a problémák? Ha engem korlátoz a tekintélyem, és nem vagyok hajlandó elfogadni ezeket a dolgokat, hogyan lehet megoldani a problémákat?” Ezért Istenhez imádkoztam, hogy segítsen fellázadni önmagam ellen, segítsen elfogadni a dolgokat és alávetni magam. Az is eszembe jutott, hogy nem csak ezzel az egy evangéliumi munkással szemben viselkedtem így, hanem másokkal szemben is. Amikor azt láttam, hogy alacsony hatékonysággal végzik a kötelességeiket, nem gondolkodtam el azon, hogy a saját feladataim közül melyikek nem voltak jól elvégezve, és nem vizsgáltam meg a nehézségeiket, hanem úgy éreztem, hogy az én saját tekintélyemen és státuszomon esett csorba, és megfeddtem őket. Ez, amellett, hogy nem segített nekik, még korlátozta is őket. Később gyorsan bocsánatot kértem a testvérektől, és megnyitottam a szívem, hogy közösséget vállaljak az állapotomról. Az evangéliumi munkások állapota javult egy kicsit, sikerült felismerniük a hiányosságaikat, és készen álltak rá, hogy a javulásra törekedjenek. Amikor a későbbiekben nyomon követtem a munkát, több figyelmet szenteltem az alapelvekről való közösségnek, és annak, hogy több jó utat mutassak meg a gyakorlásra. Abban az időben, bár egy kicsit kínos volt a becsületesség gyakorlása, és az, hogy meg kellett nyílnom a vezetőknek, ez lehetővé tette a számomra, hogy felismerjem a problémáimat, hogy időben elvégezzem a kiigazításokat, és az életbe való belépésemre és kötelességeimre is jó hatással volt.

Ezután azt gondoltam: „Világosan tudom, hogy Isten megköveteli a becsületesség gyakorlását, de miért félek mindig attól, hogy le fognak nézni, és miért nem vagyok hajlandó gyakorolni a becsületességet?” Istenhez imádkoztam útmutatásért, és eszembe jutott Isten közössége, amelyben egy olyan mondást boncolgat, amely mélyen belénk ivódott a családunktól, és ez nem más mint hogy „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg”. Megkerestem ezt a részletet, és elolvastam. Mindenható Isten azt mondja: „Amikor a család vénjei gyakran mondják neked, hogy »az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg«, azzal azt akarják elérni, hogy jelentőséget tulajdoníts annak, hogy jó hírneved legyen, büszke életet élj, és ne tegyél olyasmit, ami szégyent hoz rád. Nos, vajon pozitív vagy negatív irányba tereli az embereket ez a szólás? El tud vezetni az igazsághoz? El tud vezetni az igazság megértéséhez? (Nem, nem tud.) Teljes bizonyossággal mondhatod: »Nem, nem tud!« Gondolj bele: Isten azt mondja, hogy az emberek viselkedjenek becsületes emberekként. Amikor vétkeztél vagy valami rosszat, illetve olyasmit tettél, ami lázad Isten ellen és szembemegy az igazsággal, be kell ismerned a hibádat, megértést kell nyerned önmagadról, és folyamatosan boncolgatnod kell magad, hogy valódi bűnbánatot érj el, és ezek után Isten szavaival összhangban cselekedj. Ha tehát az emberek becsületes emberekként viselkednek, az vajon ütközik azzal a szólással, miszerint »az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg«? (Igen.) Hogyan ütközik? A szólásnak, hogy »az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg«, az a célja, hogy arra késztesse az embereket, hogy jelentőséget tulajdonítsanak a ragyogó és színes oldaluk megélésének és annak, hogy több olyan dolgot tegyenek, amitől jól festenek – ahelyett, hogy rossz vagy becstelen dolgokat tennének vagy lelepleznék a rút oldalukat –, illetve, hogy megakadályozza őket abban, hogy büszkeség és méltóság nélkül éljenek. Az ember a jó hírneve, a büszkeség és a becsület kedvéért nem hordhat össze mindenfélét magáról, arról nem is beszélve, hogy a sötét oldaláról és a szégyenteljes aspektusairól beszéljen másoknak, hiszen az embernek büszkeséggel és méltósággal kell élnie. Ahhoz, hogy méltósága legyen, az embernek jó hírnévre van szüksége, a jó hírnévhez pedig színlelnie kell, és jelmezt kell öltenie. Vajon ez nem áll ellentétben a becsületes emberként való viselkedéssel? (De igen.) Amikor becsületes emberként viselkedsz, az, amit teszel, szöges ellentétben áll a szólással, miszerint »az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg«. Ha becsületes emberként akarsz viselkedni, ne tulajdoníts jelentőséget a büszkeségnek; az ember büszkesége fabatkát sem ér. Az igazsággal szembesülve az embernek le kell lepleznie magát, nem pedig színlelnie vagy hamis képet festenie. Az ember fel kell tárja Istennek a valódi gondolatait, az általa elkövetett hibákat, az igazságalapelveket sértő aspektusokat és így tovább, és a testvéreinek is fel kell fednie ezeket a dolgokat. Nem arról van szó, hogy az ember a hírneve kedvéért éljen, hanem inkább azért, hogy becsületes emberként viselkedjen, az igazságra való törekvés kedvéért éljen, azért éljen, hogy valódi teremtett lény legyen, valamint azért, hogy eleget tegyen Istennek és megmeneküljön. Ha azonban nem érted ezt az igazságot és nem érted Isten szándékait, jellemzően a családod által beléd ültetett dolgok dominálnak. Tehát, amikor valami rosszat teszel, leplezed azt és színlelsz, arra gondolván: »Nem beszélhetek erről, és azt sem engedem, hogy bárki más, aki tud róla, bármit is mondjon. Ha bármelyikőtök mond bármit, nem hagyom, hogy egykönnyen megússza. A hírnevem az első. Az élet mit sem ér, ha nem a hírnévért élünk, az ugyanis minden másnál fontosabb. Ha az ember elveszíti a jó hírnevét, az összes méltóságát elveszíti. Tehát nem mondhatod el úgy, ahogy van, színlelned kell, el kell fedned a dolgokat, különben elveszíted a jó hírnevedet és a méltóságodat, az életed pedig értéktelenné válik. Ha senki sem tisztel, akkor csak értéktelen, olcsó szemét vagy.« Azzal, hogy így gyakorolsz, vajon lehetséges becsületes emberként viselkedned? Lehetséges, hogy teljesen nyílt légy és boncolgasd magad? (Nem, nem az.) Azzal, hogy így teszel, nyilvánvalóan ahhoz a szóláshoz tartod magad, miszerint »az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg« – amit a családod ültetett beléd. Ha azonban elengeded ezt a szólást annak érdekében, hogy az igazságra törekedj és gyakorold az igazságot, akkor az megszűnik hatással lenni rád, és nem lesz többé a mottód, sem az alapelved a dolgok végzéséhez, hanem amit teszel, az pontosan az ellentéte lesz annak a szólásnak, hogy »az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg«. Nem a hírnevedért, és nem is a méltóságodért fogsz élni, hanem az igazságra való törekvés és annak kedvéért, hogy becsületes emberként viselkedj, valamint, hogy igyekezz eleget tenni Istennek és valódi teremtett lényként élni. Ha ehhez az alapelvhez tartod magad, akkor elengedted a családod által rád gyakorolt kondicionáló hatásokat” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (12.)). Isten szavaiban megtaláltam annak az okát, hogy miért korlátoznak mindig a tekintélyemmel kapcsolatos aggodalmaim, és miért vagyok képtelen arra, hogy becsületes legyek. Mindez annak az eredménye, hogy a gyerekkorom óta annak a sátáni méregnek a hatása alatt állok, hogy „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg”. Odáig jutottam, hogy a tekintélyemet és státuszomat mindenek fölé helyezem, abban a hitben, hogy akkor élhet az ember dicsőségteljes életet méltósággal és integritással, ha mások szemében tekintélye és státusza van. Ha leleplezném a hiányosságaimat, úgy érezném, hogy mások szemében leértékelődöm, és hogy lenéznek, ami azt az érzést keltené bennem, mintha életemet veszteném, és ez nagyon fájdalmas volt. A valóság azonban az, hogy ha beszélek a kötelességeimben tapasztalt problémáimról, hogy útmutatást keressek, az lehetővé teheti a számomra, hogy felismerjem a hiányosságaimat, és megoldásokat találjak rájuk, amitől jól fogom végezni a kötelességeimet. De amikor problémák merültek fel a kötelességeimben, nem próbáltam megoldani őket, hanem csalárdul viselkedtem, hogy megóvjam a tekintélyemet és a státuszomat. Még akkor is eltitkoltam a kötelességeimben felmerülő problémáimat, amikor a cselekedeteim ártottak a munkának, és közben állandóan arról beszéltem, hogy mit értem el a munkámban. Emiatt a vezetők azt gondolták, hogy nincsenek nehézségeim a kötelességeimben, ami megakadályozta, hogy a problémák időben megoldódjanak. Hazudtam, hogy megóvjam a tekintélyemet, és mind a vezetőket, mind Istent megpróbáltam becsapni, akár annak az árán is, hogy ártok a gyülekezet érdekeinek. Hol volt ebben a méltóságom és integritásom? Egy démon hasonlatosságát éltem meg. A méltóságot és az integritást nem úgy lehet fenntartani, hogy valaki a külvilág felé jó képet mutat, vagy óvja a tekintélyét. Csak azokra az emberekre lehet úgy tekinteni, mint akikben megvan a méltóság és integritás, akik képesek a becsületre, van bátorságuk beismerni a hiányosságaikat és a hibáikat, valamint elfogadják és gyakorolják az igazságot, miközben Isten házának az érdekeit tartják szem előtt. Azok, akik a sátáni mérgek szerint élnek, csak egyre elvetemültebbek és csalárdabbak lesznek, egyre több gonosz tettet fognak elkövetni, és Isten végül gyűlölni fogja és kiiktatja őket.

Ezután Isten szavainak erre a passzusára gondoltam: „És vajon mi rejlik az önérdek hajszolásának gyökerében? Az, hogy az emberek a saját érdekeiket minden egyébnél fontosabbnak tartják. Csalárdságba bonyolódnak, hogy a maguk malmára hajtsák a vizet, és így csalárd beállítottságuk feltárul. Hogyan kellene megoldani ezt a problémát? Először is fel kell ismerned, és meg kell tudnod, hogy mik az érdekek, pontosan mit nyújtanak az embereknek, és milyen következményekkel jár az, ha hajszolod őket. Ha erre nem tudsz rájönni, akkor könnyebb lesz azt mondani, hogy lemondasz róluk, mint megtenni azt. Ha az emberek nem értik meg az igazságot, akkor semmi sem nehezebb számukra, mint lemondani a saját érdekeikről. Ez azért van így, mert az az életfilozófiájuk, hogy »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.« és »Az ember úgy hal meg a gazdagságért, mint a madarak a táplálékért.« Nyilvánvaló, hogy a saját érdekeikért élnek. Azt gondolják, hogy a saját érdekeik nélkül – ha elveszítenék az érdekeiket – nem lennének képesek életben maradni. Mintha az életben maradásuk elválaszthatatlan lenne a saját érdekeiktől, ezért a legtöbb ember semmi mást nem lát, csak a saját érdekeit. A saját érdekeiket mindennél fontosabbnak tekintik, a saját érdekeikért élnek, és ha valaki rá akarja venni őket arra, hogy lemondjanak a saját érdekeikről, az olyan, mintha arra kérnék őket, hogy lemondjanak a saját életükről. Mit kellene tehát tenni ilyen körülmények között? Az embereknek el kell fogadniuk az igazságot. Csak akkor látnak át saját érdekeik lényegén, ha megértik az igazságot; csak akkor kezdhetnek el lemondani azokról és lázadni ellenük, és csak akkor lesznek képesek elviselni azt a fájdalmat, ami annak az elengedésével jár, amit annyira szeretnek. Amikor pedig képes vagy megtenni ezt, és lemondasz a saját érdekeidről, akkor szíved mélyén sokkal nyugodtabbnak és békésebbnek fogod érezni magad, és így legyőzted a hús-vér testet. Ha ragaszkodsz az érdekeidhez, és nem vagy hajlandó feladni azokat, és a legkevésbé sem fogadod el az igazságot, akkor lehet, hogy a szívedben ezt mondod: »Mi a baj azzal, ha megpróbálom a magam malmára hajtani a vizet, és nem vagyok hajlandó semmilyen veszteséget elszenvedni? Isten nem büntetett meg, az emberek pedig mit tehetnek velem?« Senki sem tehet veled semmit, de ha így hiszel Istenben, akkor végül nem fogod elnyerni az igazságot és az életet. Ez hatalmas veszteség lesz számodra – nem fogod tudni elnyerni az üdvösséget. Vajon van ennél sajnálatosabb dolog? Ez az, ami végső soron a saját érdekeid hajszolásának következménye. Ha az emberek csak a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekszenek – ha csak a saját érdekeiket hajszolják –, akkor soha nem fogják elnyerni az igazságot és az életet, és végül ők lesznek azok, akik veszteséget szenvednek” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A beállítottság megváltoztatása annak megismerésén alapszik). Isten szavai arra emlékeztettek, hogy csak akkor érhetem el az igazságot, és kaphatom meg Isten üdvösségét, ha feladom a saját érdekeimet, és a becsületességet gyakorlom. A tekintély és a státusz elnyerése lehet, hogy átmenetileg kielégíti az ember hiúságát, de nem vezethet el az üdvösséghez. Visszagondoltam arra a két alkalomra, amikor kimondtam az igazságot. Bár akkor egy kicsit kínosnak éreztem a dolgot, a vezetők útmutatásával és segítségével felismertem, hogy a helytelen utat választottam, amikor a tekintély és a státusz kedvéért dolgoztam, megláttam az eltéréseket a kötelességeimben, és rátaláltam az alapelvekre és az utakra, amelyek mentén megoldhatók ezek a problémák. Mit számított ehhez képest, ha egy kicsit csorbult is a tekintélyem? A vezetők tisztában voltak a rossz munkaképességeimmel, és ezzel bátran szembe kell néznem, és megfelelően kell kezelnem úgy, hogy őszintén kifejezek bármilyen problémát vagy nehézséget, és az igazságot keresem a megoldás érdekében. Csak akkor leszek képes haladást elérni, ha így végzem a kötelességemet. Ezzel szemben, ha csalárdságot alkalmazva próbálnám megóvni magamat, akkor nem csupán a saját problémáimat nem sikerülne megértenem, de ez befolyással lenne a kötelességeim hatékonyságára is, és így még vétkeznék is. Ez nem lett volna vajon ostobaság a részemről? Amikor ezt felismertem, úgy döntöttem, hogy a becsületességet fogom gyakorolni, és az üdvösség útját fogom járni.

Ezután folytattam a keresést, és rájöttem, hogy mindig is féltem attól, hogy a vezetők felügyelik és megvizsgálják a munkámat, főleg azért, mert nem értettem meg annak a jelentőségét, hogy a vezetők felügyelik a munkát. A Sátán mélyen megrontott, és bármikor képes voltam a kötelességeimben a romlott beállítottságom alapján cselekedni. Ezért szükséges volt, hogy a vezetők és a dolgozók gyakran felügyeljék a munkámat, és tájékozódjanak róla, hogy amennyiben problémák adódnak, gyorsan közösséget vállalhassanak, és segítsenek kijavítani ezeket. Ez abban is segítene, hogy el tudjak kerülni minden olyan gonoszságot, ami akadályozná és megzavarná a gyülekezet munkáját. Ez egy biztosíték volt a számomra! Továbbá nagy jelentőséget tulajdonítottam a tekintélyemnek és a státuszomnak, gyakran az azonnali eredményeket keresve és megszegve az alapelveket a kötelességeimben, miközben abban a hitben éltem, hogy erős teherérzetem van a kötelességeim iránt. Még akkor sem sikerült elgondolkodnom magamon, megismernem magamat, és kideríteni az okokat, hogy miért történt ez így, amikor a munka nem hozott jó eredményt. Miután a vezetők megvizsgálták ezt, jóllehet lelepleztek és megmetszettek, de az útmutatásukkal és a közösségükkel képes voltam felismerni a problémáimat, és rájöttem, hogy a vezetők felügyeletének elfogadása alapvető dolog. Ezután tudatosan gyakoroltam a becsületességet, és akár a vezetőkkel, akár a testvéreimmel beszélgettem, az őszinte beszédet gyakoroltam. Néha, amikor problémák adódtak a kötelességeimben, és nem tudtam, hogyan oldjam meg ezeket, jóllehet meg akartam nyílni, még mindig tartottam attól, hogy le fognak nézni, ezért gyorsan fellázadtam magam ellen, és azáltal, hogy megnyíltam és közösséget kerestem, tudtomon kívül is módot találtam arra, hogy az adott problémát megoldjam. Ráébredtem, hogy becsületesnek lenni nagy segítség a kötelességeimben és az életbe való belépésemben is. Ez által a tapasztalat által megértettem, hogy mi a jelentősége annak, hogy becsületes az ember, és valamennyire megismertem a csalárd beállítottságomat. Ezeket a nyereségeket Isten szavainak útmutatása tette lehetővé. Hála Istennek!