55. Miért olyan nehéz igazat mondani?

2022 januárjában kezdtem meg a képzést evangéliumi diakónusként a gyülekezetben. Eleinte nem ismertem túl jól a gyülekezeti tagokat, sok probléma volt, amit nem láttam át vagy nem tudtam megoldani, és a kötelességem eredményei nem voltak túl jók. Látva, hogy a gyülekezet evangelizációs erőfeszítései nem hoznak eredményt, nagyon aggódni kezdtem. Féltem, hogy a vezető azt fogja gondolni, hogy rossz a képességem és nincs munkaképességem, és emiatt áthelyez a kötelességemben. Ezért, valahányszor felmerült egy probléma, mindig el akartam tussolni, hogy a vezető ne vegye észre a hibáimat.

Egy nap, amikor összegyűltünk, hogy áttekintsük a munkánkat, a vezető, Thomas testvér megkérdezte tőlünk: „Miért olyan gyengék a munkátok eredményei? Mi ennek az oka?” Amikor rám került a sor, bepánikoltam, és nem tudtam, mit válaszoljak. Még az eltéréseket sem sikerült áttekintenem a munkámban, így azon tűnődtem: „Ha őszintén beszélek, vajon a vezető azt fogja hinni, hogy rossz a képességem, és nem tudok tényleges munkát végezni?” Ebben a pillanatban, eszembe jutott, hogy néhány nappal korábban három evangéliumi munkást áthelyeztek a kötelességükben, így gyorsan rávágtam: „Több evangéliumi munkást áthelyeztek, ezért romlottak az eredmények.” De a szívem mélyén pontosan tudtam, hogy azok a munkások nem voltak hatékonyak a kötelességükben, és az áthelyezésük nem befolyásolta a munka általános eredményeit. Aztán a vezető megkérdezte tőlem: „Miért vesz részt olyan kevés újonnan érkezett az összejöveteleken?” Tudtam, hogy néhány testvér nem osztotta meg világosan az igazságot arról, hogyan tegyenek bizonyságot Isten munkájáról, és ez ahhoz vezetett, hogy az újonnan érkezettek problémái nem oldódtak meg időben, és emiatt idővel elmaradtak az összejövetelekről. Ráadásul nem volt tapasztalatom az evangélium hirdetésében, és elmulasztottam nyomon követni a munka részleteit. Nem oldottam meg ezeket a valós problémákat és nehézségeket, és emiatt a munka eredményei nagyon gyengék voltak. Ezekre a dolgokra gondolva rájöttem, hogy nem végeztem semmilyen tényleges munkát. De aggódtam, hogy ha a vezető tudomást szerez erről, azt fogja hinni, hogy nincs munkaképességem, hogy alkalmatlan vagyok erre a kötelességre, és akkor elbocsát. Így hát gyorsan ezt mondtam: „Ezek az evangéliumi munkások még csak most kezdték a képzést, és sok területen hiányosságaik vannak, és az evangélium sok lehetséges befogadójának az elképzeléseit nem sikerült eloszlatni, ezért az eredmények nem voltak túl jók.” Miután ezt meghallotta, a vezető nem mondott semmi többet.

Egy idő múlva a gyülekezetünkben az evangelizációs munka eredményei még mindig gyengék voltak. A vezető ismét eljött, hogy áttekintse a munkánkat, és rákérdezett az eltérésekre a munkánkban. Aggódtam, hogy azt fogja mondani, hogy a képességem túl rossz, és hogy ennyi idő után sem javult a munkánk, és ezért nem vagyok alkalmas a művelésre, így hosszan felsoroltam az ezekre az eltérésekre vonatkozó objektív magyarázatokat. Ennek hallatán a vezető dühös lett, és szigorúan megmetszett: „Valahányszor eljövök, hogy áttekintsem a munkádat, te csak egy halom megtévesztő kifogással állsz elő, és mindig csak mások hibáiról beszélsz, mintha neked nem lennének. Evangéliumi diakónus létedre, amikor az evangéliumi munka eredményei gyengék, nem gondolkodsz el magadon, hanem mindig másokra hárítod a felelősséget. Nem csak a saját hibáidat próbálod eltussolni?” Ezt hallva annyira megbántva éreztem magam, hogy sírva fakadtam, és arra gondoltam: „Olyan keményen megmetszettél több munkatárs előtt. Hogy őrizzem meg így a tekintélyemet? Vajon ők is azt fogják hinni, hogy simlis és csalárd vagyok?” Minél többet gondolkodtam ezen, annál jobban fájt. Fájdalmamban Istenhez imádkoztam: „Ó, Istenem, nem tudom, hogyan éljem meg ezt a metszést, amelyet a vezető ilyen hirtelen rám mért. Kérlek, világosíts meg, hogy megismerjem magam, és tanuljak a leckéből!”

Az áhítatom során elolvastam Isten szavainak egy szakaszát. Isten azt mondja: „A romlott emberi lények jók saját maguk álcázásában. Nem számít, mit tesznek, vagy milyen romlottságot fednek fel, mindig megpróbálják álcázni magukat. Ha valami rosszul sül el, vagy valami rosszat tesznek, akkor másokat akarnak hibáztatni. Azt akarják, hogy a jó dolgokért az övék legyen az érdem, a rossz dolgokért viszont másokat hibáztassanak. Vajon nincs a valós életben sok ilyen álcázás? Túl sok van belőle. Hibák elkövetése vagy álcázás: melyik kapcsolódik a romlott beállítottságokhoz? Az álcázás romlott beállítottságok kérdése, arrogáns beállítottság, elvetemültség és csalárdság van benne; ezt különösen utálja Isten. Valójában, amikor álcázod magad, mindenki érti, hogy mi történik, de azt gondolod, hogy mások nem látják, és minden tőled telhetőt megtéve érvelsz és mentegeted magad azért, hogy leplezd a szégyened, és mindenkivel elhitesd, hogy semmi rosszat nem tettél. Ez nem ostobaság? Hogyan értékelik ezt mások? Mit éreznek? Undort és utálatot. Ha hibát követtél el, és képes vagy helyesen kezelni azt, és megengeded mindenki másnak, hogy beszéljen róla, megjegyzéseket fűzzön hozzá és felismerje azt, te pedig képes vagy boncolgatni és feltárni mások előtt, hogy lássák, mi lesz mindenkinek a véleménye rólad? Biztosan azt fogják mondani, hogy becsületes ember vagy, mert a szíved nyitott Isten felé, és a tetteiden és viselkedéseden keresztül láthatják a szívedet. De ha megpróbálod álcázni magad és becsapni mindenkit, akkor nem sokra fognak tartani téged, és azt mondják majd, hogy ostoba és balga ember vagy. Ha nem próbálod megjátszani magad vagy igazolni magad, ha be tudod ismerni a hibádat, mindenki azt fogja mondani, hogy becsületes és bölcs vagy. És mi tesz bölccsé? Mindenki követ el hibákat. Mindenkinek vannak hiányosságai és hibái. És mindenkinek ugyanazok a romlott beállítottságai vannak. Ne hidd magad nemesebbnek, tökéletesebbnek és kedvesebbnek másoknál; így gondolkodni annyira észszerűtlen! Amint képes vagy tisztán látni az emberek romlott beállítottságait és romlott lényegük valódi arcát, és nem próbálod meg elfedni a saját hibáidat, és nem hánytorgatod fel másoknak a hibáikat, valamint képes vagy mindkettőt helyesen megközelíteni, csak akkor fogod mélységében látni a dolgokat, nem teszel ostoba dolgokat, és bölcs ember leszel. Mindazok, akik híján vannak az észszerűségnek, nem bölcs emberek, hanem ostobák. Valahányszor hibát követnek el, vagy valami abszurd dolgot tesznek, és megmetszik őket, rágódnak rajta, és mindig próbálják igazolni és védeni magukat, miközben a színfalak mögött settenkednek. Undorító ezt látni. Valójában, amit tesznek, az mások számára azonnal nyilvánvaló, mégis szemérmetlenül vetítenek. Mások számára ez bohóckodásnak tűnik. Hát nem ostobaság ez? Dehogynem. Az ostoba embereknek nincs semmi bölcsességük. Nem számít, hány prédikációt hallanak, még mindig nem értik az igazságot, és semmit sem olyannak látnak, amilyen valójában. Soha nem szállnak le a magas lóról, azt gondolva, hogy mindenkitől különböznek és mindenkinél nemesebbek; ez arrogancia és önelégültség, ez butaság. A buta embereknek nincs lelki megértésük, ugye? Azokban a dolgokban nincs lelki megértésed, amelyek terén buta és esztelen vagy, és nem tudod könnyen megérteni az igazságot. Ez a dolog valósága” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Alapelvek, amelyeknek az ember magatartását vezérelniük kellene). Isten szavaiból rájöttem, hogy senki sem tökéletes, hogy mindenkinek vannak hiányosságai és fogyatékosságai, és hibázik a kötelességeiben, és hogy ez teljesen normális dolog. Isten szemében nem számít, ha az emberek ostobák vagy hibáznak, de ha nem ismerik be a hibáikat, mindig álcát vesznek fel, és szándékosan elrejtik az igazságot, akkor ebben egy arrogáns, csalárd és elvetemült sátáni beállítottság rejlik, és ez mélységesen undorító és gyűlöletes Isten számára. Elgondolkodtam magamon. Amikor a vezető arra kért minket, hogy összegezzük a munkánkat, ez rávilágított számos problémára a kötelességeimben, és aggódtam, hogy rossz benyomást teszek a vezetőre. Még jobban féltem attól, hogy elveszítem az evangéliumi diakónusi pozíciómat, és nem fognak tovább művelni. A büszkeségem és a státuszom védelme érdekében szándékosan kerültem a szembenézést a hibáimmal, és csak előhúztam néhány objektív indoklást, hogy megpróbáljam megtéveszteni a vezetőt, olyanokat mondva, hogy az evangéliumi munkások nem tudtak világosan beszélni az igazságról, és nem tudták megoldani az újonnan érkezettek problémáit, és hogy néhány evangéliumi munkást áthelyeztek. Ezek lettek a kifogások a kötelességemben elért eredmények romlására, ezekkel a kifogásokkal akartam elfedni, hogy gyenge a munkaképességem és nem végeztem tényleges munkát, mindezt azért, hogy megőrizzem a vezető rólam alkotott benyomását. A valóságban a vezető azért vizsgálta a kötelességeink részleteit, mert gyakorlati módon segíteni akart megoldani a nehézségeimet, hogy jobban végezhessem ezt a kötelességet, de én nem voltam hajlandó pozitívan fogadni ezt, és nem voltam hajlandó feltárni a hiányosságaimat. Ehelyett azon törtem a fejem, hogy kifogásokat találjak az emberek megtévesztésére, úgy téve, mintha jó képességű és munkaképességgel rendelkező ember lennék. Igazán képmutató és csalárd voltam! Isten mindent átvizsgál, és az hogy a vezető szigorúan megmetszett, felébresztett engem. Gyorsan meg kellett vizsgálnom magam.

Később egy nővér elküldte nekem Isten szavainak egy szakaszát, és kezdtem tisztábban látni a problémáimat. Mindenható Isten azt mondja: „A Sátán szavainak van egy bizonyos jellemzője: Amit a Sátán mond, attól csak vakarhatod a fejedet, nem tudod azonosítani a szavai forrását. Néha a Sátánnak vannak indítékai, és szándékosan beszél, néha pedig a természete irányítja: az ilyen szavak spontán módon törnek elő, és egyenesen a Sátán szájából jönnek. A Sátán nem tölt sok időt ezeknek a szavaknak a mérlegelésével, hanem inkább gondolkodás nélkül mondja ki őket. Amikor Isten megkérdezte tőle, honnan jön, a Sátán néhány kétértelmű szóval válaszolt. Teljesen tanácstalannak érzed magad, sohasem tudhatod pontosan, honnan való a Sátán. Van köztetek bárki, aki így beszél? Miféle beszédmód ez? (Kétértelmű, és nem ad határozott választ.) Milyen szavakkal írhatnánk le ezt a beszédmódot? Elterelő és félrevezető. Tegyük fel, hogy valaki nem szeretné, ha mások megtudnák, mit csinált tegnap. Te megkérdezed az illetőtől: »Láttalak tegnap. Hová mentél?« Ő nem mondja el neked egyenesen, hogy hová ment. Ehelyett azt mondja: »Micsoda nap volt tegnap! Annyira fárasztó volt!« Megválaszolta a kérdésedet? Igen, de nem olyan választ adott, amilyet te hallani akartál. Ez a »zseniális« az emberi beszéd trükkjeiben. Soha nem jössz rá, mire céloz, és nem tudod azonosítani a szavai forrását vagy szándékát. Nem tudod, mit próbál elkerülni, mert a szívében megvan a maga története – ez alattomos. Van köztetek bárki, aki szintén gyakran szokott így beszélni? (Igen.) Ilyenkor mi a célotok? Néha a saját érdekeitek védelme, néha a saját büszkeségetek, pozíciótok, imázsotok fenntartása, a magánéletetek titkainak védelme? Bármi is a cél, elválaszthatatlanul kapcsolódik az érdekeitekhez. Hát nem ilyen az ember természete? Mindazok, akiknek ilyen a természete, közeli rokonságban állnak a Sátánnal, ha nem egyenesen a családtagjai. Így is megfogalmazhatjuk, nemde? Általánosságban szólva ez a megnyilvánulás megvetésre méltó és visszataszító” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló IV.). Isten leleplezi, hogy a Sátán igazán ravasz és csalárd módon beszél, mindig ködösít, és az emberek csak tanácstalanul állnak. Szokásos taktikája az elterelés és a félrevezetés, olyan mértékben félrevezeti az embereket, hogy képtelenek tisztán látni a dolgok igazságát. Annak fényében, amit Isten szavai lelepleztek, magamba néztem. Felidéztem, hogy valahányszor a vezető a munkánk gyenge eredményeinek okáról kérdezett, mindig vonakodtam egyenesen válaszolni a kérdéseire. Pontosan tudtam, hogy nem végeztem semmilyen tényleges munkát, de féltem, hogy ha elmondom az igazat, az befolyásolja a vezető rólam alkotott benyomását, így minden kérdésnél azon törtem a fejem, hogyan hárítsam a felelősséget másokra, és használjak objektív indokokat, hogy megpróbáljam becsapni a vezetőt. Még a tényeket is eltorzítottam, és megpróbáltam az evangéliumi munkásokra hárítani a felelősséget, hogy eltereljem a vezető figyelmét. Újra és újra csaláshoz folyamodtam, hogy megpróbáljam félrevezetni őt, és a hazugságok könnyen jöttek a számra. A természetem pont olyan volt, mint a Sátáné – igazán elvetemült! Arra is gondoltam, hogy a múltban, amikor jó eredményeket értem el a kötelességeimben, aktívan megosztottam a sikeres tapasztalataimat, mert meg akartam mutatni mindenkinek, hogy van munkaképességem, és tudom, milyen utat kövessek a munkámban. Azonban amikor a gyenge eredmények feltárták a hibáimat, hallgattam, mert féltem, hogy az emberek meglátják a hibáimat és az eltéréseket. Visszatekintve ezekre a pillanatokra, mélységesen undorodtam magamtól. A kötelességeimben csak a saját hírnevemre, nyereségemre és státuszomra gondoltam, és amikor csak lehetőségem volt jó színben feltüntetni magam, folyamatosan dicsekedtem. De most, mivel nem végeztem jól a kötelességemet, és kárt okoztam a munkában, olyanná váltam, mint a teknős, amely behúzza a fejét a páncéljába. Bárki, akiben van akár egy kis lelkiismeret és józan ész, lekötelezve érezné magát Istennek, ha nem végezte jól a kötelességét, és megpróbálná megtalálni a módot a kötelességében felmerülő problémák megoldására. De én nemcsak hogy nem végeztem semmilyen tényleges munkát, hanem elfedtem a hibáimat, és a státuszom védelme érdekében kibújtam a felelősség alól, így a vezető nem ismerte a munka valódi helyzetét, és nem tudta időben megoldani a problémákat. Hát nem akadályoztam az evangéliumi munkát? Amikor erre gondoltam, kicsit megijedtem, ezért Istenhez imádkoztam, és bűnbánatot akartam tartani.

Ezután elolvastam Isten szavainak egy szakaszát: „Ha vezetők vagy munkások vagytok, féltek-e attól, hogy Isten háza kérdezősködik a munkátokról és felügyeli azt? Féltek-e attól, hogy Isten háza hibákat és eltéréseket fedez fel a munkátokban, és meg fog metszeni? Féltek-e attól, hogy miután a Fennvaló megismeri a valódi képességeteket és érettségeteket, más fényben lát majd benneteket, és nem fogja fontolóra venni az előléptetéseteket? Ha ilyen félelmeid vannak, az azt bizonyítja, hogy a motivációid nem a gyülekezeti munka érdekét szolgálják, hanem a hírnév és a státusz érdekében dolgozol, ami azt bizonyítja, hogy antikrisztusi beállítottságod van. Ha antikrisztusi beállítottságod van, akkor hajlamos vagy az antikrisztusok útját járni, és elkövetni minden olyan gonoszságot, amit az antikrisztusok tesznek. Ha szíved mélyén nem félsz attól, hogy Isten háza felügyelje a munkádat, és képes vagy valódi válaszokat adni a Fennvaló kérdéseire és érdeklődéseire anélkül, hogy bármit is eltitkolnál, és elmondasz annyit, amennyit csak tudsz, akkor függetlenül attól, hogy amit mondasz, az helyes vagy helytelen, függetlenül az általad felfedett romlottságtól – még akkor is, ha antikrisztusi beállítottságot fedtél fel –, egyáltalán nem leszel antikrisztusként jellemezve. Kulcsfontosságú az, hogy képes vagy-e felismerni a saját antikrisztusi beállítottságodat, és képes vagy-e keresni az igazságot e probléma megoldása érdekében. Ha olyasvalaki vagy, aki elfogadja az igazságot, akkor az antikrisztusi beállítottságodat meg lehet javítani. Ha nagyon jól tudod, hogy antikrisztusi beállítottságod van, és mégsem keresed az igazságot, hogy megoldd azt, ha még el is próbálod titkolni a felmerülő problémákat, vagy hazudni próbálsz azokkal kapcsolatban és kibújni a felelősség alól, és ha nem fogadod el az igazságot, amikor metszésnek vagy kitéve, akkor ez komoly probléma, és nem különbözöl egy antikrisztustól. Tudva, hogy antikrisztusi beállítottságod van, miért nem mersz szembenézni azzal? Miért nem tudsz őszintén hozzáállni, és azt mondani: »Ha a Fennvaló kérdezősködik a munkámról, elmondok mindent, amit csak tudok, és még ha napvilágra is kerülnek a rossz dolgok, amelyeket tettem, és a Fennvaló nem használ többé engem azután, hogy megtudja, és elveszítem a státuszomat, akkor is világosan elmondom, amit el kell mondanom«? Ha félsz attól, hogy Isten háza felügyeli a munkádat és kérdezősködik arról, az azt bizonyítja, hogy jobban becsülöd a státuszodat, mint az igazságot. Nem antikrisztusi beállítottság ez? A státusz mindenek feletti becsben tartása antikrisztusi beállítottság. Miért tartod olyan nagy becsben a státuszt? Milyen előnyökkel járhat számodra a státusz? Ha a státusz katasztrófát, nehézségeket, szégyent és fájdalmat hozna neked, akkor is nagy becsben tartanád? (Nem.) Nagyon sok előnnyel jár az, ha valakinek státusza van, például irigykedés, tisztelet, megbecsülés és hízelgés mások részéről, valamint csodálat és hódolat. Ott van még a státuszoddal járó felsőbbrendűségi érzés és a kiváltságok is, ami büszkeséget és önbecsülést ad. Ráadásul olyasmiket is élvezhetsz, amit mások nem, például a státusz és a különleges bánásmód előnyeit. Ezek azok a dolgok, amikre még gondolni sem mersz, és amikre álmaidban vágytál. Becsben tartod-e ezeket a dolgokat? Ha a státusz csupán üres, nincs valós jelentősége, és annak védelme nem szolgál valós célt, nem ostobaság-e becsben tartani azt? Ha el tudod engedni az olyan dolgokat, mint a hús-vér test érdekei és élvezetei, akkor a hírnév, a nyereség és a státusz nem fog többé lekötözni. Mit kell tehát elsőként megoldani, hogy a státusz megbecsülésével és az arra való törekvéssel kapcsolatos problémákat megoldd? Először is lásd át a probléma természetét, hogy gonoszságot cselekszel és trükközésbe bocsátkozol, elpalástolsz és elfedsz dolgokat, valamint elutasítod Isten házának felügyeletét, kérdezősködését és vizsgálatát, hogy élvezhesd a státusz előnyeit. Hát nem nyilvánvaló ellenállás és szembeszegülés ez Istennel? Ha képes vagy átlátni a státusz előnyeire való vágyakozás természetét és következményeit, akkor a státuszra való törekvés problémája megoldódik. Ha nem látod át a státusz előnyeire való vágyakozás lényegét, akkor ez a probléma soha nem fog megoldódni” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Második rész)). Isten pontosan leleplezte az állapotomat. Féltem, hogy a vezető a munka ellenőrzésekor felfedezi a hiányosságaimat és fogyatékosságaimat a kötelességeimben, és még jobban féltem attól, hogy meglátja a gyenge képességemet és a munkaképességem hiányát, és elbocsát. A státuszom fenntartása érdekében mindent megtettem, hogy elrejtsem és álcázzam magam, csalárd módon viselkedtem, eltorzítottam a tényeket, és azon törtem a fejem, hogyan bújhatnék ki a felelősség alól. Bár a trükkjeim és a csalásom egy ideig megőrizték a státuszomat, kárt okoztam a gyülekezet munkájában. Egy antikrisztus útját jártam! A körülöttem lévő számos antikrisztusra és gonosz emberre gondoltam, akiket kivetettek. Egykor pozíciókat töltöttek be, és mások csodálták őket, de természetüknél fogva nem szerették az igazságot. Pozíciókat foglaltak el, de nem végeztek tényleges munkát, sőt a státuszuk megőrzése érdekében akadályozták és megzavarták a gyülekezet munkáját, és végül az általuk elkövetett sok gonoszság miatt kizárták őket. Ezek a múltbeli példák figyelmeztetésül és emlékeztetőül szolgáltak számomra, hogy ha nem térek meg, Isten ugyanúgy kivet, mint őket. Azt is megértettem, hogy a vezetők és munkatársak azért érdeklődnek a munka felől és ellenőrzik azt, hogy feltárják és megoldják a problémákat, és javítsák a munka előrehaladását és eredményeit. De én nagyon csalárd voltam, és folyamatosan gyanakvó voltam a vezetőkkel és munkatársakkal szemben. Azt hittem, hogy amikor felügyelik és ellenőrzik a munkát, ha akár csak egy kis problémát vagy eltérést találnának, elbocsátanák az embereket. Ez a nézőpontom teljesen abszurd volt!

Később elolvastam Isten szavainak egy másik szakaszát, amely világosabbá tette számomra a gyakorlás útját. Mindenható Isten azt mondja: „Ha gyors előrehaladást szeretnél elérni az igazságot illetően, akkor meg kell tanulnod másokkal harmóniában együttműködni, több kérdést feltenni és még inkább keresni. Csakis ekkor fog gyorsan növekedni az életed, és csak ekkor leszel képes haladéktalanul megoldani problémákat, egyik téren sem késlekedve. Mivel még csak most léptettek elő, és még mindig próbaidős vagy, és nem érted igazán az igazságot, illetve nem vagy az igazságvalóság birtokában – mert még mindig híján vagy ennek az érettségnek –, ne gondold, hogy az előléptetésed azt jelenti, hogy az igazságvalóság birtokában vagy; nem ez a helyzet. Mindössze azért lettél kiválasztva előléptetésre és művelésre, mert magadénak érzed a munka terhét, és mert vezetői képességgel bírsz. Így kell gondolkodnod. Ha azután, hogy előléptettek, és vezető vagy dolgozó lettél, bizonygatni kezded a státuszodat, és azt hiszed, hogy az igazságra törekvő ember vagy, és hogy birtokában vagy az igazságvalóságnak – és ha függetlenül attól, hogy milyen problémáik vannak a testvéreknek, úgy teszel, mintha értenéd és mintha szellemi ember volnál –, akkor ez ostobaság a részedről és a képmutató farizeusokéval egyező viselkedés. Őszintén kell beszélned és cselekedned. Amikor nem értesz valamit, megkérdezhetsz másokat vagy keresheted a Fennvaló közlését – nincs ebben semmi szégyellnivaló. Még ha nem is kérdezel, a Fennvaló akkor is ismerni fogja az igazi érettségedet, és tudni fogja, hogy nincs meg benned az igazságvalóság. Keresni és beszélgetni – ez az, amit tenned kell; ennek az értelemnek kell ott lennie a normális emberi mivoltban, és ez az az alapelv, amelyet be kell tartaniuk a vezetőknek és a dolgozóknak. Nem olyasvalami ez, ami miatt zavarba kellene jönni. Ha azt gondolod, hogy ha már vezető vagy, akkor kínos, ha nem érted az alapelveket, illetve ha állandóan kérdéseket teszel fel másoknak vagy a Fennvalónak, és félsz, hogy mások lenéznek majd téged, emiatt pedig színjátékot kezdesz játszani és úgy teszel, mintha mindent értenél, mintha mindent tudnál, mintha munkaképes lennél, mintha bármilyen gyülekezeti munkát el tudnál végezni, és nem lenne rá szükséged, hogy bárki is emlékeztessen téged vagy beszélgessen veled, sem arra, hogy ellásson vagy támogasson téged, akkor ez veszélyes, te pedig túlságosan arrogáns és önigaz vagy, aki túlságosan híján van az észszerűségnek” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (5.)). Isten szavaiból megértettem, hogy nem azért emelnek ki és művelnek valakit, mert minden feladatot jól el tud végezni, vagy kiváló munkaképességgel rendelkezik, hanem inkább lehetőséget kap a képzésre az erősségei alapján. Valójában amikor valaki elkezdi a betanulást egy kötelességben, természetes, hogy sok hiányossága és fogyatékossága van. Azok az emberek, akikben valóban van emberség és józan ész, őszinte és alázatos szívvel tanulnak másoktól és keresnek útmutatást, és feltárják a nehézségeket vagy eltéréseket a munkájukban, hogy útmutatást és segítséget kaphassanak másoktól, megértsék az alapelveket, és a lehető leggyorsabban megoldják a kötelességükben felmerülő problémákat. Ezzel szemben az arrogáns beállítottságú emberek megpróbálják elrejteni és álcázni magukat, amikor olyan dolgokkal találkoznak, amelyeket nem értenek, és nem engedik, hogy mások lássák a problémáikat és hiányosságaikat. Ez nemcsak megakadályozza őket abban, hogy gyakorlati képzést kapjanak és bármilyen területen fejlődjenek, de ami még súlyosabb, késlelteti a gyülekezet munkáját. Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy igazán ostoba voltam. Azzal, hogy mindig elfedtem a hibáimat, nemcsak fájdalomban éltem, hanem kárt is okoztam a gyülekezet munkájában. Ezt felismerve bűnbánóan imádkoztam Istenhez, elhatározva, hogy gyakorlom az igazságot, törekszem arra, hogy becsületes ember legyek, elfogadom felügyeletet, ellenőrzést, közösséget és útmutatást a vezetőktől és munkatársaktól, és jól végzem a kötelességeimet.

Később, amikor a vezető ismét nyomon követte a munkánkat, gyakoroltam, hogy becsületes ember legyek, és amikor problémák merültek fel a kötelességeimben, nyíltan megosztottam azokat a vezetővel. Egyszer Thomas megkérdezte, miért nem mutatott jelentős előrehaladást az evangéliumi munka mostanában. Ennek hallatán ismét ideges lettem, és arra gondoltam: „Már olyan régóta csinálom, és még mindig nem értem el valódi haladást. Vajon mindenki azt fogja hinni, hogy nem vagyok alkalmas erre a kötelességre, mert gyenge a képességem?” Ebben a pillanatban felidéztem Isten szavainak egy szakaszát, amelyet olvastam. Mindenható Isten azt mondja: „Bármely problémával találkozol is, az igazságot kell keresned, hogy megoldd azt, semmiképp sem szabad álcáznod magad vagy hamis képet festened magadról másoknak. Ami a hiányosságaidat, tökéletlenségeidet, hibáidat, romlott beállítottságaidat illeti – meg kell nyílnod és beszélned kell mindezekről. Ne tartsd magadban őket. Az életbe való belépés felé vezető első lépés az, hogy megtanulsz megnyílni, és ez az első akadály is, amelyet a legnehezebb megugrani. Ha egyszer leküzdötted ezt az akadályt, könnyű lesz belépni az igazságba. Mit jelent az, hogy megteszed ezt a lépést? Azt jelenti, hogy megnyitod a szíved, és felfeded és megnyitod minden részed, legyen az jó vagy rossz, pozitív vagy negatív; és megvilágítod azt mások és Isten számára, hogy lássák; nem rejtegetsz vagy titkolsz el semmit Isten elől, nem alkalmazol semmiféle álcát, csalárdságot vagy megtévesztést Istennel szemben, és ugyanígy őszinte vagy más emberekkel is. Ily módon a világosságban fogsz élni; nemcsak Isten fog átvizsgálni téged, hanem más emberek is látni fogják, hogy a cselekedeteid elveken alapulnak és átláthatóak. Nem kell semmilyen módszert használnod a hírneved, a rólad kialakult kép és a státuszod védelmére, és a hibáidat sem kell elrejtened vagy eltussolnod. Nem kell ilyen haszontalan erőfeszítéseket tenned. Ha el tudod engedni ezeket a dolgokat, az életed nagyon nyugodttá válik, mentes lesz a korlátoktól és a fájdalomtól, és teljesen a világosságban fogsz élni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavai motivációt adtak az igazság gyakorlására. Isten szereti a becsületes embereket és azokat, akik gyakorlatiasan végzik a kötelességüket. Az ilyen emberek nem rejtőzködnek, és nem vesznek fel álcát; függetlenül attól, milyen romlottságuk vagy hiányosságuk van, képesek mindenkivel egyszerű és nyílt módon beszélgetni, és keresik az igazságot e problémák megoldására. Ez a helyes út, és az ember csak így élhet szabadon és érezheti magát felszabadultnak. Nem álcázhattam magam többé. Becsületes embernek kellett lennem. Fel kellett tárnom a valódi énemet mindenki előtt, függetlenül attól, hogyan látnak mások. A gyülekezet munkáját kellett előtérbe helyeznem, és Isten szavai szerint kellett gyakorolnom. Ezzel a gondolattal feltártam a valódi nehézségeimet. Mindenki adott néhány javaslatot a további munkához a problémáim alapján, és a vezető is beszélt nekem arról, hogyan javítsam a munka hatékonyságát, és az evangéliumi munka felügyeletének alapelveiről. Később egy ideig a többiek által javasolt út szerint gyakoroltam, és az evangéliumi munka eredményei fokozatosan javultak, és a testvérek motiváltabbá váltak a kötelességeikben. Igazán hálás voltam Istennek! De ugyanakkor szégyelltem magam és bántam a dolgot, mert korábban a romlott beállítottságomra támaszkodtam a kötelességeimben, és folyamatosan a büszkeségemet és a státuszomat próbáltam védeni, késleltetve a gyülekezet munkáját. Most már nem töröm a fejem, hogy kifogásokat találjak és álcázzam magam, és sokkal nyugodtabbnak és felszabadultabbnak érzem magam. Tudom, hogy még messze vagyok attól, hogy igazán becsületes ember legyek, de a továbbiakban hajlandó vagyok Istenre bízni a szívemet a kötelességeimben, és törekedni arra, hogy olyan becsületes ember legyek, aki elfogadja Istentől a vizsgálatot és másoktól a felügyeletet.