99. Kitartani a kötelességben üldöztetés és nyomorúság idején

2023 áprilisában, a felsőbb vezetők elmondták, hogy a hszingjüani gyülekezet egyik vezetőjét letartóztatták, és hogy két másik vezetőt is kihallgatott a rendőrség az otthonában, így a biztonsági kockázatok miatt nem folytathatták tovább a munkájukat a gyülekezetben. Ezért a felsőbb vezetők megkértek, hogy menjek oda, kezeljem az utómunkálatokat és támogassam a testvéreket. Miután ezt hallottam a vezetőktől, igazán éreztem ennek a felelősségnek a súlyát, és kissé aggódtam is, arra gondolva: „Olyan kemény ez a környezet. Miért intézték úgy, hogy én menjek? Mi lesz, ha letartóztatnak? Olyan sok letartóztatott testvért kínoznak meg súlyosan. Vannak, akik nem bírják a gyötrelmet, és elárulják Istent, júdásokká válva, míg másokat halálra vernek vagy megnyomorítanak. A módszerek, amelyekkel a nagy vörös sárkány az embereket bántalmazza, olyan kegyetlenek. Ha letartóztatnak, és nem bírom a kínzást, júdássá válok és elárulom Istent, akkor nem üdvözülök. Nem lenne akkor hiábavaló a hitem?” De aztán arra gondoltam: „Nem lehetek ennyire önző, hogy csak magamra gondoljak. Egy vezetőt letartóztattak, Isten szavainak könyvei veszélyben vannak és sürgősen át kell őket költöztetni, a testvérek pedig negatívak és gyengék: támogatásra és segítségre van szükségük. Tekintettel kell lennem Isten szándékára és el kell fogadnom ezt a kötelességet.” Így hát beleegyeztem.

Miután megérkeztem a hszingjüani gyülekezetbe, megtudtam, hogy a júdás Csang Fen már járt a legtöbb testvér otthonában, így mindannyian biztonsági kockázatot jelentettek. Abban az időben csak Csang Jü nővér otthona volt viszonylag biztonságos, és azt lehetett ideiglenesen a munka megbeszélésére használni. De amikor találkoztam Csang Jüvel, megtudtam, hogy néhány évvel korábban a rendőrség letartóztatott több nővért az otthonában, és hogy mielőtt a júdás Csang Fent letartóztatták, ő is járt Csang Jü otthonában. Ezt hallva tőle megállt bennem az ütő: „Vajon a rendőrség titokban figyel és szemmel tart minket? Mi lesz, ha letartóztatnak? Ha nem bírom a kínzást és júdássá válok, nem lesz akkor mindennek vége számomra? Maradjak, vagy gyorsan távozzak? Ha maradok, fennállhat a letartóztatásom veszélye, de ha elmegyek, nem lesz mód az utómunkálatok kezelésének megbeszélésére.” Imádkoztam a szívemben, kérve Istent, hogy adjon útmutatást abban, hogyan gyakoroljak. Isten ezen szavai jutottak eszembe: „Könnyű-e elnyerni az igazságot az olyan embernek, akinek nincs emberi mivolta? Nehéz. Amikor megkövetelik tőlük, hogy szenvedjenek vagy mefizessenek valamilyen árat, azt gondolják: »Ti csak menjetek előre, szenvedjetek és fizessétek meg az árat, és miután nagyjából elértétek az eredményt, majd én is jövök.« Miféle emberi mivolt ez? Az ilyen viselkedésformákat összefoglalva úgy hívják, hogy »nincs emberi mivoltuk«. [...] Egyes emberek, amikor veszéllyel néznek szembe, csak a rejtőzködéssel törődnek. Néhányan másokat védenek, nem törődve önmagukkal. Amikor valami történik velük, egyesek tűrnek, mások pedig harcolnak. Ezek az emberi mivoltban rejlő különbségek” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Azzal, hogy átadja a szívét Istennek, az ember elnyerheti az igazságot). Isten szavai megértették velem, hogy a jó jellemű emberek veszéllyel szembesülve először másokat fognak megvédeni, és hajlandóak veszélybe sodorni magukat, hogy megvédjék Isten házának érdekeit és teljesítsék a felelősségeiket. Azok, akikből hiányzik az emberi mivolt, önzők és hitványak, a saját biztonságukat helyezik előtérbe, és kapkodva bújnak el, ha veszély közeleg, nem törődve a gyülekezet munkájával vagy a testvérek biztonságával. Isten szavainak fényében, láttam, hogy nagyon önző voltam, és hogy a jellemem nagyon silány. Veszéllyel szembesülve először magamra gondoltam: féltem a letartóztatástól, és azonnal menekülni akartam, és nem törődtem a gyülekezet munkájával, sem a saját kötelességemmel. Bár Csang Jü otthona jelent némi biztonsági kockázatot, más otthonokhoz képest jelenleg ez egy viszonylag biztonságos otthon a gyülekezetben. Ideiglenesen ott maradhatok, hogy találkozzak a testvérekkel és megbeszéljük a munkát, és átköltözhetek máshová, ha találunk megfelelőbb helyet. Ha tényleg különleges körülményekbe ütközöm, imádkoznom kell Istenhez, és hittel és bölcsességgel kell kezelnem a dolgokat. Így hát imádkoztam Istenhez, kérve, hogy adjon nekem hitet és akaratot a szenvedés elviselésére.

Másnap megszerveztem, hogy két testvér jöjjön el Csang Jü otthonába, hogy megbeszéljük a munkát. Li Pin, aki ugyanabból a faluból származott, mint Csang Jü, ezt mondta nekem, amikor meglátott: „Van két gonosz ember a falumban Csang Jü otthonának közelében. Ki fogják hívni a rendőrséget, ha idegeneket látnak belépni a faluba, és megtudják, hogy hívők. Korábban néhány testvért letartóztattak a falumban, mert e gonosz emberek egyike feljelentette őket.” Li Pin szavait hallva kissé megijedtem, és arra gondoltam: „Nem tudom, hogy a gonosz emberek láttak-e, amikor megérkeztem. Ha feljelentenek, biztosan le fognak tartóztatni!” Abban a pillanatban eszembe jutott egy szakasz Isten szavaiból, és kikerestem, hogy elolvassam. Isten azt mondja: „Akármilyen »mérhetetlenül hatalmas erejű« is a Sátán, akármilyen arcátlan és nagyravágyó is, akármilyen nagy is a károkozási képessége, akármilyen széles körűek is a képességei az ember megrontására és elcsábítására, akármilyen ravaszak is a trükkjei és cselszövései az ember megfélemlítésére, akármilyen változatos formában is létezik, soha nem volt képes megteremteni egy árva élőlényt sem, soha nem volt képes törvényeket vagy szabályokat lefektetni minden dolog létezése számára, és soha nem volt képes uralkodni és szuverenitást gyakorolni egyetlen dolog fölött sem, legyen az akár élő, akár élettelen. A világegyetemben és az égbolton nincs egyetlen olyan személy vagy tárgy sem, akit vagy amelyet ő hívott volna életre, vagy neki köszönhetné a létét, nincs egyetlen személy vagy tárgy sem, amely fölött ő uralkodna vagy gyakorolna szuverenitást. Épp ellenkezőleg, a Sátánnak nemcsak hogy Isten uralma alatt kell léteznie, hanem ráadásul még engedelmeskednie is kell Isten minden parancsának és utasításának. Isten engedélye nélkül a Sátán akár csak egy csepp vizet vagy egy homokszemet sem tud egykönnyen megérinteni a földön; Isten engedélye nélkül a Sátán még a földön a hangyákat sem zaklathatja, nemhogy az Isten által teremtett emberiséget. Isten szemében a Sátán alacsonyabb rendű, mint a hegy liliomai, mint a levegőben szálló madarak, mint a halak a tengerben és mint a férgek a föld színén. Szerepe a dolgok összessége között az, hogy minden dolgot szolgáljon, az emberiséget szolgálja, valamint hogy Isten munkáját és az Ő irányítási tervét szolgálja. Bármilyen rosszindulatú is a természete, bármilyen elvetemült is a lényege, mindössze annyit tehet, hogy kötelességtudóan betölti funkcióját, amely nem más, mint szolgálatot végezni Istennek – Isten ellenpontjaként jól szolgálni. Ilyen a Sátán lényege és eredeti pozíciója. Lényegének semmi köze az élethez, az erőhöz vagy a hatalomhoz; nem több ő, mint játékszer Isten kezében, csupán egy gép, amelyet Isten szolgálatra használ!” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.). Isten szavai hitet és erőt adtak nekem. Isten szuverén minden felett és mindent Ő irányít. Minden dolog és esemény Isten kezében van. A KKP és a gonosz emberek, bármennyire is tombolnak, mind Isten kezében vannak. Isten szemében még a földi férgeknél is alábbvalóak. Csupán eszközök, amelyek szolgálatot végeznek Isten választott népének tökéletesítéséért. A nagy vörös sárkány mindent megtesz, hogy elfogja azokat, akik hisznek Istenben, de Isten engedélye nélkül semmit sem tehet velünk. Éppúgy, ahogy a KKP vadászik néhány testvérre, és vérdíjat tűz ki a fejükre, a párt rengeteg emberi és anyagi erőforrást fordít a keresésre, nyomon követésre és megfigyelésre, mindenféle csúcstechnológiás felszerelést használva a megfigyeléshez, de Isten engedélye nélkül mégsem tudják elfogni őket. Aznap, amikor hallottam, hogy gonosz emberek esetleg feljelentenek, megriadtam és féltem. Láttam, hogy bár beszéltem az Istenbe vetett hitről, amikor tényleg sor került rá, Isten mintha hiányzott volna a szívemből. A hitem Istenben olyan kicsi volt. Bár a környezet kemény volt, az, hogy letartóztatnak-e vagy sem, Isten kezében volt. Ez az ügy Istenen múlott. Erre gondolva már nem féltem annyira. Láttam, hogy a két testvér félelemben és félénken él, ezért beszélgettem velük Isten hatalmáról és szuverenitásáról. Miután meghallgatták, hitet nyertek, és hajlandóak voltak végezni a kötelességüket.

Ezután azon tűnődtem: „Miért féltem annyira attól, hogy letartóztatnak és halálra vernek? Az igazság melyik aspektusába kellene belépnem?” Olvastam, hogy Isten szavai azt mondják: „Hogyan haltak meg az Úr Jézus tanítványai? A tanítványok közül voltak olyanok, akiket megköveztek, ló mögött húztak, fejjel lefelé megfeszítettek, öt lóval szétszaggattak – a halál különféle formái érték őket. Mi okból haltak meg? Vajon azért, mert valami rosszat tettek és utána a törvény által kivégezték őket? Nem. Az Úr evangéliumát népszerűsítették, de a világi emberek azt nem fogadták el, és helyette kárhoztatták, megverték és gyalázták őket, sőt halálba küldték őket – így jutottak vértanúságra. Ne arról beszéljünk, hogy végül mi lett a sorsa ama vértanúknak, vagy hogy Isten milyen ítéletet mondott a cselekedeteikről, hanem ezt kérdezzük meg: amikor elérkezett ama vértanúk számára a vég, vajon az emberi elképzeléseknek megfelelően fejeződött be az életük? (Nem.) Az emberi elképzelések szemszögéből nézve azok a mártírok óriási árat fizettek Isten munkájának népszerűsítéséért, de végül olyannyira súlyosan ártott nekik a Sátán, hogy belehaltak. Ez nincs összhangban az emberi elképzelésekkel. Azonban pontosan ezek a dolgok történtek velük – ez volt az, amit Isten megengedett. Milyen igazságot lehet keresni ebben? Isten átka és kárhoztatása, vagy az Ő elrendezése és áldása volt-e az, hogy engedte őket így meghalni? Egyik sem. Akkor mi volt? Szívfájdalmat okoz az embereknek, ha azoknak a mártíroknak a halálára gondolnak, mégis ezek a tények. Hogyan lehet megmagyarázni, hogy Istenben hívő emberek ilyen módon halnak meg? Amikor szóba kerül ez a téma, beleképzelitek magatokat a helyükbe, feldúlt-e ezért a szívetek, és éreztek-e egy kis rejtett fájdalmat? Ezt gondoljátok: »Ezek az emberek Isten evangéliuma népszerűsítésére vonatkozó kötelességüket tették, és jó embereknek kell tekinteni őket, akkor hogy juthatott nekik ilyen vég és ilyen sors?« Valójában a testük halt meg és hunyt el így; ily módon távoztak az emberi világból, de ez nem azt jelenti, hogy ugyanez volt a sorsuk is. Nem számít, mi volt a haláluk és a távozásuk módja, és hogy az miként történt, Isten nem így határozta meg ezeknek az életeknek, ezeknek a teremtett lényeknek a végső sorsát. Ezt világosan kell látnod. Éppen ellenkezőleg: ez pontosan az a mód volt, amellyel kárhoztatták a világot és tanúságot tettek Isten cselekedetei mellett. Ezek a teremtett lények a mindennél drágább életüket – életük utolsó pillanatát – arra használták, hogy tanúságot tegyenek Isten cselekedetei mellett, hogy tanúságot tegyenek Isten nagy ereje mellett, és hogy kihirdessék a Sátán és a világ felé, hogy Isten cselekedetei helyesek, hogy az Úr Jézus Isten, hogy Ő az Úr és Isten megtestesült hús-vér teste. Életük utolsó pillanatáig sohasem tagadták meg az Úr Jézus nevét. Vajon ez nem az e világ fölötti ítélet egyik formája volt? Arra használták az életüket, hogy kihirdessék a világnak és bizonyítsák az emberi lények előtt, hogy az Úr Jézus az Úr, hogy az Úr Jézus a Krisztus, hogy Ő Isten megtestesült hús-vér teste, hogy az egész emberiség megváltásáért végzett munkája révén maradhat fenn ez az emberiség – ez a tény örökre változhatatlan. Vajon milyen mértékig hajtották végre a kötelességüket azok, akik vértanúvá lettek az Úr Jézus evangéliumának népszerűsítése miatt? A maximális mértékig? Miben nyilvánult meg a maximális mérték? (Az életüket áldozták.) Így van, az életükkel fizették meg az árat. A család, a vagyon és a földi élettel járó anyagiak mind külsődleges dolgok; az élet az egyetlen dolog, amely az ember énjével kapcsolatos. Minden élő ember számára az élet a leginkább megbecsülésre méltó és legértékesebb dolog, és ezek az emberek tulajdonképpen képesek voltak a legdrágább kincsüket felajánlani azért, hogy megerősítsék és tanúsítsák Isten emberiség iránti szeretetét. Egészen a haláluk napjáig nem tagadták meg Isten nevét, sem Isten munkáját, és arra használták életük utolsó pillanatait, hogy tanúságot tegyenek e tény létezése mellett – vajon nem ez a tanúságtétel legmagasabb rendű formája? Ez a legjobb módja a kötelesség végzésének; ezt jelenti az, hogy az ember eleget tesz a felelősségének. Ezek az emberek akkor sem fordítottak hátat a felelősségüknek, amikor a Sátán fenyegette és rettegésben tartotta őket – még akkor sem, amikor végül az életükkel fizettette meg velük az árat. Ez az, amikor az ember a lehető legjobban végzi a kötelességét. Hogy mit értek ez alatt? Azt, hogy ti is ugyanilyen módon tegyetek tanúságot Isten mellett és népszerűsítsétek az Ő evangéliumát? Nem feltétlenül kell így tenned, de azt meg kell értened, hogy ez a te felelősséged, hogy ha Isten úgy látja szükségesnek, úgy kell elfogadnod, mint amit kötelességed elvégezni. Ma félelem és aggodalom van az emberekben, de mi célt szolgálnak ezek az érzések? Ha Isten nem látja szükségét, hogy így cselekedj, akkor mi haszna aggódni miatta? Ha pedig Isten szükségesnek látja, hogy így tégy, akkor nem szabad kibújnod a felelősség alól, vagy nemet mondanod rá. Akkor proaktív módon együtt kell működnöd, és aggodalom nélkül el kell fogadnod. Nem számít, hogy hal meg az ember, de nem szabad a Sátán előtt meghalnia, és ne a Sátán kezében haljon meg. Ha meg kell halnia az embernek, Isten kezében haljon meg. Az emberek Istentől jönnek, és Istenhez térnek vissza – ilyen józan ésszel és hozzáállással kell bírnia egy teremtett lénynek” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az evangélium hirdetése az a kötelesség, amit minden hívő köteles jól végezni). Isten szavainak elolvasása után megértettem, hogy a tanítványok, akik követték az Úr Jézust, üldöztetést szenvedtek az uralkodóktól és a vallásos világtól, amiért népszerűsítették az Úr evangéliumát, és a legkülönbözőbb módokon haltak meg. De életükkel fizettek azért, hogy gyönyörű bizonyságot tegyenek Isten mellett, és megalázzák a Sátánt. Bár a testük meghalt, a lelkük Isten kezében volt, és halálukra Isten emlékezett. Mi, akik követjük az utolsó napok Krisztusát, a kínai uralkodó párt kegyetlen üldöztetését szenvedjük el a királyság evangéliumának népszerűsítéséért. Sok testvért megkínoztak a letartóztatásuk után, de még a halál szélén sem tagadták meg Isten nevét, és nem árulták el Őt. Néhányukat halálra üldözték, de mégsem váltak júdássá. Életüket adták, hogy bizonyságot tegyenek Isten mellett, ami értékes és jelentőségteljes volt. De mi a helyzet velem? Látva ezt a veszélyes környezetet, féltem, hogy letartóztatnak és halálra vernek, ezért fel akartam adni a kötelességemet. Igazán féltem a haláltól! Ha csak arra törekednék, hogy megóvjam magam, és méltatlanul tengessem az életemet, még ha tökéletesen meg is óvnám magam, akkor is csak egy élő hulla lennék. Ha nem végezném jól a kötelességemet, és nem lennének jótetteim és bizonyságtételem Isten előtt, akkor még ha életben is lennék a hús-vér testemben, nem nyerném el Isten elismerését, amikor pedig meghalok, a pokolban lennék megbüntetetve. Ezt megértéve a halálfélelem kevésbé korlátozott engem.

Később elolvastam egy másik szakaszt Isten szavaiból, és további megértést nyertem önmagamról. Isten azt mondja: „Az antikrisztusok rendkívül önzők és hitványak. Nem hisznek igazi hittel Istenben, és még kevésbé hűségesek Istenhez; amikor problémával találkoznak, csak magukat védik és óvják. Semmi sem fontosabb számukra, mint a saját biztonságuk. Mindaddig, amíg élni hagyják és nem tartóztatják le őket, nem foglalkoznak azzal, hogy mekkora kár éri a gyülekezet munkáját. Ezek az emberek rendkívül önzőek, egyáltalán nem gondolnak a testvérekre, sem a gyülekezet munkájára, csakis a saját biztonságukra. Ők antikrisztusok. Amikor tehát ilyen dolgok érik azokat, akik hűségesek Istenhez és igazi hittel hisznek Istenben, ők hogyan kezelik azokat? Miben különbözik az, amit ők tesznek, attól, amit az antikrisztusok tesznek? [...] Amikor az Istenhez hűségesek világosan tudják, hogy veszélyes környezetben vannak, akkor is bátran vállalják a kockázatot, hogy kezeljék az utóhatásokat, és a lehető legkisebbre csökkentsék az Isten házát ért veszteségeket, mielőtt visszavonulnának. Nem a saját biztonságukat helyezik előtérbe. Mondd meg Nekem, a nagy vörös sárkány ezen elvetemült országában ugyan ki tudná biztosítani, hogy egyáltalán ne legyen veszélyben az Istenbe vetett hit és a kötelesség végzése? Bármilyen kötelességet is vállal valaki, az némi kockázattal jár – a kötelesség teljesítése azonban Isten megbízásából történik, és Istent követve az embernek vállalnia kell a kötelessége végzésével járó kockázatot. Az embernek bölcsnek kell lennie, és meg kell tennie bizonyos intézkedéseket a biztonsága érdekében, de nem szabad a személyes biztonságát előtérbe helyeznie. Isten szándékait kell figyelembe vennie, és az Ő házának munkáját, illetve az evangélium terjesztését kell előtérbe helyeznie. Isten megbízatásának teljesítése a legfontosabb számára; ez az elsődleges. Az antikrisztusok számára a személyes biztonságuk a legfontosabb; úgy gondolják, hogy nem is tartozik rájuk semmi más. Nem érdekli őket, amikor valaki mással történik valami, függetlenül attól, hogy ki az. Az antikrisztusok mindaddig nyugodtak, amíg velük nem történik semmi rossz. Hiányzik belőlük mindenféle hűség, ami az antikrisztusok természetlényegéből fakad. A kontinentális Kína környezetében lehetséges vajon elkerülni a kockázatvállalást, valamint biztosítani, hogy semmi rossz ne történjen, mialatt az ember a kötelességét végzi? Még a legelővigyázatosabb ember sem garantálhatja azt. Az elővigyázatosság azonban szükséges. Ha az ember előre jól felkészült, az egy kicsit javít a dolgokon és segíthet a veszteségek lehető legkisebbre csökkentésében, ha valami tényleg balul üt ki. Ha egyáltalán nincs előkészület, a veszteségek jelentősek lesznek. Világosan látjátok a különbséget e két helyzet között? Ezért akár összejövetelekről, akár bármiféle kötelesség végzéséről van szó, a legjobb az elővigyázatosság, és szükség van néhány megelőző intézkedésre. Amikor egy hűséges ember végzi a kötelességét, egy kicsit átfogóbban és alaposabban tud gondolkodni. A tőle telhető legjobban akarja intézni ezeket a dolgokat, hogy ha valami rosszul sül el, a lehető legkisebb legyen a veszteség. Úgy érzi, hogy ezt az eredményt kell elérnie. Az olyan ember, akiből hiányzik a hűség, nem törődik ezekkel a dolgokkal. Úgy gondolja, hogy ezek nem számítanak, és nem kezeli őket felelősségeként, illetve kötelességeként. Ha valami balul üt ki, egyáltalán nem érzi úgy, hogy hibáztatnia kellene magát. Ez a hűség hiányának megnyilvánulása. Az antikrisztusok nem tanúsítanak hűséget Isten iránt. Amikor munkát osztanak rájuk, egész boldogan elfogadják és tesznek pár szép nyilatkozatot, amikor azonban veszély közeleg, ők futnak el a leggyorsabban; ők az elsők, akik futnak, az elsők, akik menekülnek. Ez azt mutatja, hogy az önzőségük és a hitványságuk különösen súlyos. Egyáltalán nincs bennük felelősségérzet és hűség. Amikor problémával szembesülnek, csak azt tudják, hogyan kell menekülni és hogyan kell elbújni, csak a saját védelmükre gondolnak, a feladataikat és a kötelességeiket soha nem mérlegelve. A saját személyes biztonságuk miatt az antikrisztusok folyamatosan megmutatják önző és hitvány természetüket. Nem helyezik előtérbe Isten házának munkáját és a saját kötelességeiket, Isten házának érdekeit pedig még ennél is kevésbé teszik az első helyre. Ehelyett a saját biztonságuk az első” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). Isten leleplezi, hogy az antikrisztusok igazán önzők és hitványak, és amikor veszély közeleg, ők az elsők, akik elfutnak és elmenekülnek, mintha Isten házának munkája, Isten házának érdekei és a testvérek élete nem tartozna rájuk. Isten szavain elmélkedve, elgondolkodtam magamon. Vajon az általam feltárt dolgok nem ugyanazok voltak, mint egy antikrisztuséi? Amikor a vezetőket és a dolgozókat letartóztatták, a gyülekezet úgy intézkedett, hogy idejöjjek, és biztonságba helyezzem Isten szavainak könyveit, valamint támogassam a testvéreket. Ez kulcsfontosságú volt, de aggódtam, hogy ha letartóztatnak, nem tudok szilárdan megállni, és júdássá válok, akkor a hitem hiábavaló lesz. Ezért nem akartam végezni ezt a kötelességet. Arra gondoltam, hogy Isten oly sok szavának az öntözését és ellátását élveztem már, nehézségekkel szembesülve mégis csak a saját érdekeimet és biztonságomat tartottam szem előtt, egyáltalán nem oltalmaztam Isten házának érdekeit, és nem gondoltam arra, hogyan lehetne gyorsan biztonságba helyezni Isten szavainak könyveit és támogatni a testvéreket. Valóban hiányzott belőlem a lelkiismeret és az emberi mivolt! Ezt felismerve imádkoztam Istenhez: „Istenem, mindig aggódom, hogy letartóztatnak, és folyamatosan menekülni akarok ebből a környezetből, és figyelmen kívül hagyom a gyülekezet érdekeit. Igazán önző vagyok! Istenem, hogy letartóztatnak-e vagy sem, az a Te kezedben van. Ha megengeded, hogy letartóztassanak, nem tudok elmenekülni, de ha Te nem engeded meg, hogy letartóztassanak, akkor a rendőrség nem tud elfogni. Hajlandó vagyok alávetni magam a Te vezényléseidnek és elrendezéseidnek, és jól végezni a kötelességemet. Kérlek, adj nekem hitet és akaratot a szenvedés elviselésére.” Ezután megtudtam, hogy a júdás Csang Fen nem járt Ho Fang otthonában, így megkértem néhány testvért, hogy gyűljenek össze ott. Isten szavainak olvasása és a közös beszélgetés révén a testvérek megértették, hogyan hagyatkozzanak Istenre, hogy megtapasztalást szerezzenek az üldöztetés és nyomorúság közepette. Mindenki nyert némi hitet, és hajlandó volt végezni a kötelességeit. Isten szavainak könyveit is biztonságba helyeztük.

2023 novemberének egyik délutánján levelet kaptam a felsőbb vezetőktől, amelyben azt írták, hogy a vezetők és több nővér a szülővárosom gyülekezetéből elvesztette a kapcsolatot a többiekkel, és ez valószínűleg azért van, mert letartóztatták őket, ezért arra kértek, hogy menjek oda és nézzek utána a helyzetnek, és ha bármi történt, kezeljem az utómunkálatotkat, és helyezzem biztonságba az adományokat és Isten szavainak könyveit. Vívódtam magamban, arra gondolva: „A környezet abban a gyülekezetben olyan szörnyű, és a testvérek, akikkel megszakadt a kapcsolat, mind ismernek engem. Ha letartóztatták őket, engem is belekeverhetnek? Olyan veszélyes lenne kezelnem az utómunkálatokat!” Vonakodtam elmenni. Később elolvastam egy szakaszt Isten szavaiból: „Egyes gyülekezetek ellenséges környezetben találhatók, amelyekben gyakran letartóztatnak embereket, és emiatt nagy az esély rá, hogy elárulják a házak lokációit, ahol a felajánlásokat őrzik, és a nagy vörös sárkány razziát tart és átkutatja őket – gonosz démonok bármikor zsákmányul ejthetik a felajánlásokat. Megfelelőek ezek a helyek a felajánlások tárolására? (Nem.) Nos mi a teendő, ha már oda helyezték őket? Azonnal mozdítsátok el őket. [...] Amikor épp előállt egy helyzet és előre látják, hogy a felajánlások veszélyben vannak, azonnal át kell helyezniük őket, megakadályozandó, hogy a nagy vörös sárkány, a gonosz ördög birtokba vegye és elpusztítsa azokat. Ez az egyetlen módja annak, hogy gondoskodjanak a felajánlások biztonságáról, valamint elkerüljék az esetleges buktatókat vagy baklövéseket. Ezt a munkát a vezetőknek és a dolgozóknak kell elvégezniük. Amint a veszély legcsekélyebb jele mutatkozik, amint valakit letartóztatnak, amint egy helyzet áll elő, a vezetőknek és a dolgozóknak az kell legyen az első gondolata, hogy vajon a felajánlások biztonságban vannak-e, hogy esetleg gonosz emberek kezére kerülhetnek-e vagy azok birtokukba vehetik-e őket, vagy hogy gonosz démonok megkaparinthatják-e azokat, és hogy érte-e bármilyen veszteség a felajánlásokat. Azonnal intézkedéseket kell tenniük a felajánlások védelme érdekében. Ez a vezetők és a dolgozók felelőssége” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (12.)). Isten szavainak elolvasása után megértettem, hogy a vezetők és munkások felelőssége megóvni az adományokat és Isten szavainak könyveit. Mivel a KKP lecsapott a szülővárosomban lévő gyülekezetre, és senki sem kezelte a kialakult helyzetet, én pedig viszonylag jól ismertem azt a gyülekezetet, tekintettel kellett lennem Isten szándékára, és meg kellett óvnom a gyülekezet munkáját. Ha a letartóztatástól való félelem miatt elkerülném a kialakult helyzet kezelését, és ha az adományokat és a könyveket elragadná a nagy vörös sárkány, akkor gonoszságot követnék el. Ezt felismerve még aznap este visszatértem a szülővárosomban lévő gyülekezetbe.

Miután visszatértem, megtudtam, hogy a gyülekezet vezetőit valóban letartóztatták, és hogy más testvéreket is folyamatosan letartóztatnak. Néhány tárolásra használt házban lévő könyveket sürgősen át kellett helyezni, de akkor nem találtam megfelelő helyet, így szorult állapotban éltem. Később megnéztem a „Próbatétel duplán nehéz helyzetben” című tapasztalati bizonyságtétel videót, és a nővér tapasztalata nagyon építő volt számomra. A nővér, szembenézve a rendőrségi letartóztatások és a járvány miatti lezárások kettős kényszerhelyzetével, mégis kitartott a kötelessége végzése mellett. Az én jelenlegi környezetem nem volt olyan súlyos, így még inkább Istenre kellett hagyatkoznom, hogy jól végezzem a kötelességemet. Nem sokkal később, a felsőbb vezetők levelet küldtek, amelyben azt írták, hogy találtak egy tárolásra alkalmas házat egy másik gyülekezetben, így gyorsan megszerveztü, hogy egy jármű átszállítsa oda Isten szavainak könyveit. Ezután, a testvérek együttműködésével, az adományokat és Isten szavainak könyveit biztonságos helyekre szállítottuk. Ezen a tapasztalaton keresztül hitet nyertem, és megértettem, hogy bármilyen szörnyű is a környezet, a kötelességben való kitartás és a gyülekezet munkájának oltalma az, amit egy teremtett lénynek tennie kell. Hála Istennek!