10. Hogyan lehet megoldani az Istennel szembeni óvatosság és Isten félreértésének problémáját

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Ma Isten megítél, megfenyít és kárhoztat titeket, de tudnod kell, hogy a kárhoztatásod értelme az, hogy megismerd önmagadat. Ő azért kárhoztat, átkoz, ítél meg és fenyít, hogy megismerhesd önmagadat, hogy a beállítottságod megváltozhasson, sőt azért, hogy megismerhesd az értékedet, és meglásd, hogy Isten minden cselekedete igazságos és összhangban van az Ő természetével és az Ő munkájának követelményeivel, hogy Ő az ember üdvösségére vonatkozó tervének megfelelően cselekszik, és hogy Ő az igazságos Isten, aki szereti, üdvözíti, megítéli és megfenyíti az embert. Ha te csak azt tudod, hogy alacsony rangú, romlott és lázadó vagy, de nem tudod, hogy Isten az Ő üdvösségét akarja nyilvánvalóvá tenni a ma rajtad végzett ítélet és fenyítés által, akkor semmiképp sem tapasztalhatsz meg dolgokat, még kevésbé vagy képes továbbhaladni. Isten nem azért jött, hogy öljön vagy pusztítson, hanem hogy megítéljen, megátkozzon, megfenyítsen és üdvözítsen. Amíg az Ő 6000 éves irányítási terve a végéhez nem ér – mielőtt felfedi az emberek minden egyes kategóriájának sorsát –, Isten földi munkája az üdvösség érdekében történik; célja pusztán az, hogy az Őt szeretőket teljessé – teljességgel teljessé – tegye, és hogy megadják magukat az Ő uralma alatt. Bármilyen módon is üdvözíti Isten az embereket, mindez úgy történik, hogy elszakítja őket a régi sátáni természetüktől; vagyis úgy üdvözíti őket, hogy az életet keresteti velük. Ha nem így tesznek, akkor nem lesz módjuk elfogadni Isten üdvösségét. Az üdvösség magának Istennek a műve, és az élet keresése olyasmi, amit az embernek vállalnia kell ahhoz, hogy elfogadja az üdvösséget. Az ember szemében az üdvösség Isten szeretete, és Isten szeretete nem lehet fenyítés, ítélet és átok; az üdvösségnek irgalmat, szerető kedvességet, sőt, vigasztaló szavakat, valamint Isten által adományozott határtalan áldásokat kell tartalmaznia. Az emberek úgy hiszik, hogy amikor Isten üdvözíti az embert, akkor azt úgy teszi, hogy áldásaival és kegyelmével megmozgatja, hogy az ember át tudja adni szívét Istennek. Vagyis az, hogy Ő megérinti az embert, az az Ő üdvözítése. Ez a fajta üdvösség egy alku megkötésével történik. Az ember csak akkor jut el oda, hogy megadja magát Isten nevének, és törekedjen arra, hogy jót tegyen Neki, és dicsőséget hozzon Neki, ha Isten százszorosan ad neki. Isten nem ezt szánja az emberiségnek. Isten azért jött a földre munkálkodni, hogy üdvözítse a romlott emberiséget; ebben nincs semmi hamisság. Ha lenne, akkor biztosan nem jött volna el, hogy személyesen végezze a munkáját. A múltban az Ő üdvösségének eszközei közé tartozott a legnagyobb irgalom és szerető kedvesség tanúsítása, olyannyira, hogy az egész emberiségért cserébe mindenét odaadta a Sátánnak. A jelen semmiben sem hasonlít a múltra: a ma nektek adott üdvösség az utolsó napok idején történik, az egyes emberek fajtájuk szerinti osztályozása során; a ti üdvösségetek eszköze nem az irgalom vagy a szerető kedvesség, hanem a fenyítés és az ítélet, hogy az ember még teljesebben üdvözüljön. Így minden, amit ti kaptok, fenyítés, ítélet és irgalmatlan csapás, de tudjátok ezt: ebben a szívtelen csapásban a legkisebb büntetés sincs. Függetlenül attól, hogy szavaim mennyire kíméletlenek, ami rátok zúdul, az csak néhány szó, amely számotokra teljesen szívtelennek tűnhet, és bármennyire is haragszom, ami rátok zúdul, azok még mindig a feddés szavai, és nem akarlak bántani vagy halálra ítélni benneteket. Hát nem tények e mindezek? Tudjátok meg, hogy manapság, legyen az igazságos ítélet vagy érzéketlen finomítás és fenyítés, minden az üdvösség érdekében történik. Függetlenül attól, hogy ma mindenkit fajtája szerint fognak osztályozni, vagy mindenféle ember felfedetik-e, Isten minden szavának és munkájának célja az, hogy megmentse azokat, akik valóban szeretik Istent. Az igazságos ítélet az ember megtisztítására, a szívtelen finomítás pedig a megtisztulás érdekében történik; a kíméletlen szavak vagy a fenyítés egyaránt a megtisztulás érdekében történnek, és az üdvösséget szolgálják. Így az üdvösség mai módszere nem hasonlít a múlt módszeréhez. Ma ti az üdvösséget az igazságos ítélet által kapjátok, és ez jó eszköz arra, hogy mindnyájan fajtátok szerint legyetek osztályozva. Sőt, a kíméletlen fenyítés a ti legnagyobb üdvösségetekre szolgál – és mit tudtok mondani az ilyen fenyítéssel és ítélettel szemben? Nem élveztétek-e mindig az üdvösséget, az elejétől a végéig? Láttátok a megtestesült Istent, és felismertétek mindenhatóságát és bölcsességét; emellett megtapasztaltátok az ismételt csapásokat és fegyelmezést. Azonban nem részesültetek-e a legfőbb kegyelemben is? Az áldásaitok nem nagyobbak, mint bárki máséi? A ti kegyelmeitek még a Salamon által élvezett dicsőségnél és gazdagságnál is bőségesebbek! Gondoljatok bele: ha eljövetelemmel az lett volna a szándékom, hogy kárhoztassalak és megbüntesselek titeket, ahelyett, hogy üdvözítenélek, akkor tarthattak volna ilyen sokáig a ti napjaitok? Túlélhettetek volna-e ti bűnös, húsból és vérből való lények a mai napig? Ha a célom csupán az lett volna, hogy megbüntesselek benneteket, akkor miért lettem volna testté, és miért vágtam volna bele egy ilyen nagy vállalkozásba? Nem lehetne titeket, egyszerű halandókat megbüntetni egyetlen szó kimondásával? Még mindig szükségem lenne arra, hogy elpusztítsalak titeket, miután szándékosan kárhoztattalak benneteket? Még mindig nem hiszitek el ezeket a szavaimat? Meg tudnám-e menteni az embert pusztán irgalom és szerető kedvesség által? Vagy csak a keresztre feszítéssel meg tudnám-e menteni az embert? Az Én igazságos természetem nem alkalmasabb arra, hogy az embert teljesen engedelmessé tegyem? Nem alkalmasabb-e arra, hogy teljességgel megmentse az embert?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Tedd félre a rang áldásait és értsd meg Isten szándékát, hogy üdvözítse az embert)

Mindannyian a bűn és kicsapongás földjén éltek, és mindannyian kicsapongók és bűnnel teljesek vagytok. Ma nem csak arra vagytok képesek, hogy lássátok Istent, hanem ami még fontosabb, fenyítésben és ítéletben részesültetek, megkaptátok ezt a legmélyebb üdvösséget, ami azt jelenti, hogy részesültetek Isten legnagyobb szeretetében. Mindenben, amit tesz, Isten igaz szeretettel viseltetik irántatok. Egyetlen rossz szándéka sincs. A bűneitek miatt ítél meg titeket, hogy elgondolkodjatok magatokon, és részesüljetek ebben a hatalmas üdvösségben. Mindez azért történik, hogy az embert teljessé tegye. Kezdettől a végig Isten a Tőle telhető legtöbbet tette azért, hogy megmentse az embert, és nem kívánja, hogy teljesen elpusztítsa az embert, akit saját kezével teremtett. Ma Ő eljött közétek, hogy munkálkodjon; ez nem még inkább üdvösség? Ha gyűlölne titeket, akkor is végezne ilyen horderejű munkát annak érdekében, hogy személyesen vezessen titeket? Miért kínlódna ezzel? Isten nem gyűlöl titeket, és egyetlen rossz szándéka sincs irányotokban. Tudnotok kellene, hogy Isten szeretete a legvalóságosabb szeretet. Csak az emberek lázadó mivoltja miatt van, hogy ítélet által kell megmentenie őket; ha nem így lenne, akkor lehetetlen lenne megmenteni őket. Mivel nem tudjátok, hogyan éljétek az életeteket, és nem is vagytok tisztában azzal, hogyan kellene élni, és mivel ezen a kicsapongó és bűnös földön éltek, és ti magatok is féktelen és mocskos ördögök vagytok, Ő nem tűrheti el, hogy még jobban lealjasodjatok, nem viseli el annak látványát, hogy ezen a mocskos földön éljetek, ahogy most teszitek, ahol a Sátán kedve szerint taposhat rajtatok, és nem képes megengedni, hogy az alvilágba zuhanjatok. Ő csak meg akarja nyerni Magának ezt az embercsoportot, és teljesen meg akar menteni titeket. Ez a fő célja annak, hogy a hódítás munkáját végzi rajtatok: ez az üdvösség érdekében történik. Ha nem látod, hogy minden, amit rajtad végez, szeretet és üdvösség, ha azt hiszed, hogy ez csak egy módszer, az ember gyötrésének egy módja, és olyasmi, amiben nem bízhatunk meg, akkor jobban teszed, ha visszamész a világodba, hogy fájdalmat és nehézségeket szenvedj el! Ha hajlandó vagy ebben az áramlatban lenni, és élvezni ezt az ítéletet és ezt a mérhetetlen üdvösséget, és élvezni mindezeket az áldásokat, olyan áldásokat, amelyeket az emberi világban sehol nem találhatsz meg, és élvezni ezt a szeretetet, akkor légy jó: maradj ebben az áramlatban, hogy elfogadd a hódítás munkáját, és így tökéletességre juthass. Ma talán elszenvedsz egy kis fájdalmat és finomítást Isten ítélete miatt, de e fájdalom elszenvedésének értéke és értelme van. Bár az embereket finomítja és kíméletlenül leleplezi Isten fenyítése és ítélete, amelyek célja, hogy megbüntesse őket bűneikért, hogy megbüntesse a testüket, e munkának egy része sem arra hivatott, hogy pusztulásra kárhoztassa a testüket. Az ige szigorú leleplezése mind azt a célt szolgálja, hogy téged a helyes útra vezessen. Ti olyan sokat megtapasztaltok e munkából személyesen, és nyilvánvaló, hogy nem vezetett titeket gonosz ösvényre! Mindez azért van, hogy megélhesd a normális emberi mivoltot, és mindez elérhető a normális emberi mivoltod segítségével. Isten munkájának minden lépése a te szükségeiden alapszik, a gyengeségeid szerint, és a tényleges érettséged szerint; és nem nehezedik rád elviselhetetlen teher. Ez ma nem világos számodra, és úgy érzed, mintha kemény lennék veled, és valóban mindig úgy hiszed, hogy azért fenyítelek, ítéllek és feddelek meg téged minden nap, mert gyűlöllek téged. Habár az, amit elszenvedsz, az fenyítés és ítélet, ez valójában szeretet irántad, és ez a legnagyobb védelem. Ha nem tudod felfogni e munkának a mélyebb jelentését, akkor lehetetlen lesz számodra, hogy továbbra is tapasztalj. Ez az üdvösség vigasztalást kell hozzon neked. Ne utasítsd vissza, hogy észhez térj. Miután idáig eljutottál, a hódítás munkájának jelentősége már világos kell legyen számodra, és nem szabadna továbbra is ilyen vagy olyan véleményeket formálnod róla!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A hódítás munkájának belső igazsága (4.))

Egyesek túl gyenge képességűek és nem szeretik az igazságot. Bárhogyan közlik is az igazságot, ők nem képesek megérteni. Sok éve hisznek Istenben és még mindig nem beszélhetnek valódi tapasztalatokról vagy megértésről. Ezért úgy határoznak, hogy ők nincsenek Isten előre elrendelt, választott népe között és hogy Isten nem tudná őket megmenteni, nem számít, még hány évig hinnének Őbenne. Szívükben úgy tartják, hogy „csak azokat lehet megmenteni, akik Isten által előre elrendeltettek és kiválasztottak, és mindazok, akik túl gyenge képességűek és nem képesek megérteni az igazságot, nincsenek Isten előre elrendelt és választott népe között; nem tudnák őket megmenteni, akkor sem, ha hinnének.” Azt gondolják, Isten nem az emberek megnyilvánulásai és viselkedése alapján határozza meg az emberek kimenetelét. Ha így gondolod, nagyon félreérted Istent. Ha Isten igazából így cselekedne, vajon igazságos lenne? Isten egyetlen alapelv szerint határozza meg az emberek sorsát: végül az emberek sorsa a saját megnyilvánulásaik és viselkedésük alapján lesz meghatározva. Ha nem látod Isten igazságos természetét, mindig félreérted Őt és elferdíted az Ő kívánságait úgy, hogy mindig pesszimista és csalódott vagy, azt nem te magad okozod? Ha nem érted hogyan működik Isten előre meghatározása, keresned kellene az igazságot Istennél, az Ő szavaiban és nem vakon meghatározni, hogy nem vagy az ő előre elrendelt, választott népe között. Ez Isten súlyos félreértése! Egyszerűen egyáltalán nem ismered Isten munkáját és nem érted Isten szándékait, még kevésbé az Isten hatezer éves irányítási munkája mögött lévő fáradhatatlan erőfeszítést. Lemondtál magadról, spekulálsz és kételkedsz Istenben, attól félve, hogy szolgálattevő vagy, akit kirekesztenek, mihelyt befejezted szolgálatodat, mindig azon tépelődve: „Miért kellene tennem a kötelességemet? Szolgálatot végzek, miközben a kötelességemet teszem? Bedőlnék a trükknek, ha megszabadulnának tőlem, miután befejeztem a szolgálatom végzését?” Mi a véleményed erről a gondolkodásról? Képes vagy felismerni? Mindig félreérted Istent, a világban uralkodó ördög királyok közé sorolod Őt, véded Tőle a szívedet, mindig azt gondolva, hogy Ő ugyanolyan önző és hitvány, mint az emberek. Sosem hiszed, hogy Isten szereti az emberiséget, és sosem hiszel az Ő őszinteségében, ami az emberiség megmentését illeti. Ha mindig szolgálattevőként jellemzed magadat és félsz attól, hogy kirekesztenek, miután elvégezted a szolgálatodat, akkor az álhívők csalárd gondolkodásmódja a tiéd. A nem hívők nem hisznek Istenben, mert nem ismerik el, hogy van Isten, és azt sem, hogy az Ő szava az igazság. Figyelembe véve, hogy hiszel Istenben, miért nincs hited Őbenne? Miért nem ismered be, hogy Isten szava az igazság? Nem vagy hajlandó tenni kötelességedet és keresztülmenni nehézségeken, hogy gyakorold az igazságot, és ennek eredményeképpen még mindig nem nyerted el az igazságot, annak ellenére, hogy sok éve van hited Istenben, és mindennek ellenére végül Istent hibáztatod, azt állítva, hogy nem rendelt el téged előre, hogy Ő nem volt veled őszinte. Milyen probléma ez? Félreérted Isten kívánságait és nem hiszed el az Ő szavait. Nem ülteted az igazságot gyakorlatba, és nem mutatod meg a hűségedet, miközben a kötelességedet végzed. Hogyan tudsz eleget tenni Isten szándékainak? Hogyan tudod a Szentlélek munkáját elnyerni és megérteni az igazságot? Az ilyen emberek még arra sem alkalmasak, hogy szolgálattevők legyenek, akkor hát hogyan lennének alkalmasak arra, hogy Istennel tárgyaljanak? Ha azt gondolod, hogy Isten nem igazságos, miért hiszel Őbenne? Mindig azt akarod, hogy Isten személyesen neked mondja azt, hogy „a királyság népe közül való vagy; ez sosem fog változni”, méghozzá azelőtt, hogy megerőltetnéd magad az Ő házáért, és ha nem teszi meg ezt, akkor sosem adod neki szívedet. Milyen lázadók és hajthatatlanok az ilyen emberek! Látom, hogy nagyon sok olyan ember van, akik sosem összpontosítanak arra, hogy megváltoztassák a beállítottságukat, még kevésbé arra, hogy az igazságot gyakorolják. Csak arra összpontosítanak, hogy minduntalan megkérdezzék, eljuthatnak-e egy jó rendeltetési helyre, hogy miként fog velük Isten bánni, előre elrendelte-e számukra, hogy az Ő népe legyenek és más ilyen szóbeszédekre. Az ilyen emberek, akik nem figyelnek a megfelelő munkájukra, hogyan szerezhetik meg az igazságot? Hogyan maradhatnak Isten házában? Nos, ünnepélyesen azt mondom nektek: bár lehet, hogy valakinek a sorsa előre elrendeltetett, ha nem tudja elfogadni az igazságot és gyakorlatba ültetni, hogy elérje az Istennek való alávetettséget, akkor a végső sorsa a kirekesztettség lesz. Csak azok az emberek, akik őszintén feláldozzák magukat Istenért és minden erejükkel azon vannak, hogy gyakorlatba ültessék az igazságot, lesznek képesek túlélni és belépni Isten királyságába. Bár mások úgy láthatják őket, mint olyan valakiket, akik számára nincs előre elrendelve, hogy maradjanak, jobb rendeltetési helyük lesz, mint azoknak az állítólagosan előre elrendelt embereknek, akik sosem voltak hűségesek Istenhez Isten igazságos természete miatt. Elhiszed ezeket a szavakat? Ha nem tudod elhinni ezeket a szavakat és folytatod az önfejű kóborlásodat, akkor azt mondom neked, biztosan nem leszel képes túlélni, mert egyszerűen nem olyasvalaki vagy, akiknek igaz hite van Istenben vagy szereti az igazságot. Mivel ez így van, Isten előre elrendelése nem fontos. Azért mondom ezt, mert végül Isten az emberek sorsát megnyilvánulásaik és viselkedésük alapján fogja meghatározni, miközben Isten előre elrendelése objektíve csak kis szerepet játszik, nem pedig vezető szerepet. Érted ezt?

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Vannak emberek, akik Isten szavait olvasva és látva, hogy Isten elítéli az embereket a szavaiban, elképzeléseket alakítanak ki, és úgy érzik, hogy ellentétbe kerültek Istennel. Azt mondják például Isten szavai, hogy nem fogadod el az igazságot, ezért Isten nem kedvel vagy nem fogad el téged, hogy gonosztevő vagy, antikrisztus vagy, hogy Isten dühös lesz, ha csak rád néz, és hogy nem akar téged. Az emberek elolvassák ezeket a szavakat és ezt gondolják: „Ezek a szavak nekem szólnak. Isten elhatározta, hogy nem akar engem, és mivel elhagyott engem, én sem fogok többé hinni Benne.” Vannak, akik Isten szavait olvasva gyakran alakítanak ki elképzeléseket és félreértéseket, mivel Isten felfedi az emberek romlott állapotát és az embereket elítélő dolgokat mond. Az emberek negatívvá és gyengévé válnak, azt gondolván, hogy őket célozták meg Isten szavai, hogy Isten lemondott róluk és nem fogja megmenteni őket. Annyira negatívvá lesznek, hogy könnyekre is fakadnak, és nem akarják többé Istent követni. Ez valójában Isten félreértése. Ha nem érted Isten szavainak az értelmét, ne próbáld meg behatárolni Istent. Nem tudod, miféle embert hagy el Isten, vagy hogy milyen körülmények között mond le emberekről, sem azt, hogy milyen körülmények között tesz félre embereket; mindezeknek alapelvei és kontextusai vannak. Ha nem látod át teljes egészében ezeket a részletes dolgokat, nagyon hajlamos leszel a túlérzékenységre, és egyetlen Isten által kimondott szó alapján fogod behatárolni magadat. Hát nem problémás ez? Amikor Isten megítél embereket, főként mely aspektusukat ítéli el? Isten az emberek romlott beállítottságait és romlott lényegeit ítéli meg és fedi fel, a sátáni beállítottságukat és sátáni természetüket ítéli el, az Istennel szembeni lázadásuk és szembeszegülésük különféle megnyilvánulásait és magatartásformáit ítéli el, amiatt ítéli el őket, hogy képtelenek alávetni magukat Istennek, hogy folyton szembeszegülnek Istennel, és hogy mindig saját motivációik és céljaik vannak – de az ilyesfajta elítélés nem azt jelenti, hogy Isten elhagyta volna a sátáni beállítottságú embereket. Ha ez nem világos a számodra, akkor nincs felfogóképességed, amitől olyan leszel kissé, mint a mentális betegségben szenvedő emberek: folyton gyanakszol mindenre, és félreértelmezed Istent. Az ilyen emberek híján vannak az igaz hitnek, hogyan tudnák akkor mindvégig követni Istent? Amikor egyetlen elítélő kijelentést hallasz Istentől, azt gondolod, hogy akiket egyszer elítélt Isten, azokat el is hagyta, és már nem fogja megmenteni őket, emiatt pedig negatívvá válsz, és átadod magad a kétségbeesésnek. Ez Isten félreértelmezése. Isten valójában nem hagyta el az embereket. Ők értelmezik félre Istent és hagyták el saját magukat. Nincs kritikusabb fontosságú dolog annál, amikor az emberek elhagyják magukat, amint az az Ószövetség szavaiban is beteljesedik: „A bolondok meghalnak esztelenségük miatt” (Példabeszédek 10:21). Nincs ostobább viselkedés, mint amikor az emberek átadják magukat a kétségbeesésnek. Néha olvasod Istennek azokat a szavait, amelyek látszólag behatárolják az embereket; valójában ezek senkit sem határolnak be, hanem Isten szándékait és véleményeit fejezik ki. Ezek az igazság és alapelv szavai, senkit sem határolnak be. Azok a szavak, amelyeket a harag és a düh idején mondott ki Isten, Isten természetét is tükrözik; ezek a szavak az igazságot jelentik, továbbá az alapelvbe is beletartoznak. Az embereknek meg kell ezt érteniük. Isten azzal a céllal mondja ezt, hogy az emberek megérthessék az igazságot, és megérthessék az alapelveket; egyáltalán nem azért, hogy bárkit is behatároljanak. Semmi köze ennek az emberek végső rendeltetési helyéhez és jutalmához, és még kevésbé az emberek végső büntetéséhez. Mindössze az emberek megítélése és megmetszése céljából hangzottak el e szavak; az elvárásait nem teljesítő emberekkel szembeni haragjából fakadóan szólta Isten e szavakat, azért, hogy felébressze és ösztönözze az embereket, és ezek Isten szívéből jövő szavak. Egyesek mégis összeomlanak és elhagyják Istent egyetlen Istentől származó, megítélő kijelentés miatt. Az ilyen emberek nem tudják, mi a jó nekik, ellenállnak az észérveknek, egyáltalán nem fogadják el az igazságot. [...] Időnként azt hiszed, hogy Isten lemondott rólad, holott valójában nem mondott le rólad, hanem csak félretesz, hogy elgondolkozhass magadon. Lehet, hogy utálatosnak talál téged Isten, és nem kíván törődni veled, de igazából nem hagyott el téged. Vannak, akik igyekeznek teljesíteni a kötelességüket Isten házában, de az esszenciájuk és a bennük megnyilvánuló különféle dolgok miatt úgy látja Isten, hogy egyáltalán nem szeretik és nem fogadják el az igazságot, így ténylegesen elhagyja őket; ők valójában nem voltak kiválasztva, hanem mindössze szolgálatot végeztek egy ideig. Olyanok is vannak közben, akiknek az esetében minden Tőle telhetőt megtesz Isten azért, hogy fegyelmezze, fenyítse és megítélje, sőt, el is ítélje és meg is átkozza őket, s eközben olyan módokon kezeli őket, amelyek ellentétesek az emberi elképzelésekkel. Egyesek nem értik Isten szándékát és azt gondolják, hogy Isten pikkel rájuk és ártani akar nekik. Azt gondolják, nincs semmi méltóság az Isten előtti életben, nem szeretnének tovább ártani Istennek, és elhagyják az egyházat. Sőt, azt gondolják hogy okkal teszik ezt, és ily módon hátat fordítanak Istennek, pedig valójában nem hagyta el őket Isten. Az ilyen embereknek fogalmuk sincs Isten szándékáról. Valamelyest túl érzékenyek, és egészen addig elmennek, hogy lemondanak Isten üdvösségéről. Vajon valóban van lelkiismeretük? Van olyan, hogy Isten kerüli az embereket, és olyan is, hogy félreállítja őket egy időre, hogy elgondolkozhassanak magukon, de ezzel még nem hagyta el őket, hanem lehetőséget ad nekik a bűnbánatra. Isten csak a sok gonosztettet elkövető gonosz embereket, az álhívőket és az antikrisztusokat hagyja el igazán. Némelyek ezt kérdezik: „Úgy érzem, híján vagyok a Szentlélek munkájának, és már régóta a Szentlélek megvilágosodása nélkül élek. Vajon elhagyott engem Isten?” Ez egy félreértés. Van itt egy beállítottsággal kapcsolatos probléma is: az emberek túlságosan érzelmesek, mindig a maguk érvelését követik, mindig akaratosak, és híján vannak a racionalitásnak – nem a beállítottsággal kapcsolatos probléma ez vajon? Azt mondod, hogy Isten elhagyott téged, hogy nem fog téged megmenteni, így határozta meg a sorsod? Isten mindössze néhány dühös szót intézett hozzád. Hogyan mondhatnád azt, hogy Ő lemondott rólad, hogy nem akar téged többé? Vannak alkalmak, amikor nem érzed a Szentlélek munkáját, de Isten nem fosztott meg téged attól a jogtól, hogy olvasd a szavait, és a sorsodat sem határozta meg, valamint az üdvösséghez vezető utadat sem vágta el – akkor mi miatt vagy annyira zaklatott? Rossz állapotban vagy, probléma van az indítékaiddal, gondok vannak a gondolkodásoddal és a nézőpontoddal, kifordult a helyéből a lelkiállapotod – de mégsem próbálod az igazság keresésével orvosolni ezeket a dolgokat, hanem helyette folyamatosan félreértelmezed Istent és panaszkodsz Őrá, valamint Istenre hárítod a felelősséget, sőt, még ezt is mondod: „Isten nem akar engem, úgyhogy nem hiszek többé Benne.” Vajon nem irracionálisan viselkedsz ekkor? Nem vagy észszerűtlen? Az ilyesfajta ember túlságosan érzelmes, nincs semmi esze, és ellenáll minden észérvnek. A legkevésbé sem valószínű, hogy elfogadja az igazságot, és nagyon nehéznek fogja találni az üdvösség elnyerését.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak elképzeléseinek eloszlatásával léphet az Istenbe vetett hit helyes útjára (1))

Amikor valami történik veletek, mindig gyáván viselkedtek, mindig az emberek kegyeit hajhászóan cselekedtek, mindig megalkudtok, mindig a középső utat választjátok, soha senkit nem sértetek meg, és nem ütitek bele az orrotokat a dolgokba, soha nem mentek túl messzire – olyan, mintha a saját helyeteken állnátok, ragaszkodva kötelességetekhez, megtéve bármit, amit kérnek tőletek, nem állva sem elöl, sem hátul, és úszva az árral – mondjátok el Nekem, azt hiszitek, hogy ha a végsőkig kitartotok az ilyen kötelességtevés mellett, megkaphatjátok majd Isten jóváhagyását? Tisztában vagytok azzal, hogy ez a fajta állapot meglehetősen veszélyes, és nemcsak hogy Isten tökéletesítését nem kaphatjátok meg, de valószínűleg meg is sértitek Isten természetét? Vajon az ilyen langyos ember az igazságra törekszik? Vajon olyan ember, aki féli Istent és kerüli a rosszat? Az ilyen állapotban élő ember gyakran egy, az emberek kegyeit hajhászó ember gondolatait ontja magából, és nincs Istent félő szíve. Ha valaki csak borzalmat és ijedtséget érez minden ok nélkül, vajon az egy Istent félő szív? (Nem.) Még akkor is, ha teljesen beleteszi magát a kötelességébe, feladja a munkáját és lemonda a családjáról, de nem adja Istennek a szívét, és védekezeik Istennel szemben, ez jó állapot? Ez az igazságvalóságba való belépés normális állapota? Nem félelmetes ennek az állapotnak a jövőbeni alakulása? Ha valaki ebben az állapotban folytatja, megkaphatja-e az igazságot? Elnyerheti-e az életet? Be tud-e lépni az igazságvalóságba? (Nem.) Tudatában vagytok annak, hogy ti magatok pont ezzel az állapottal rendelkeztek? Amikor ráébredtek, elgondolkoztok-e magatokban: „Miért óvakodom mindig Istentől? Miért gondolkodom mindig így? Olyan ijesztő így gondolkodni! Ez szembeszáll Istennel és elutasítja az igazságot. Az Istennel szembeni védekezés ugyanaz, mint ellenállni Neki”? Az Istentől való óvakodás állapota olyan, mintha tolvajok lennétek – nem mertek a fényben élni, féltek, hogy leleplezitek démoni arcotokat, ugyanakkor megijedtek: „Istennel nem lehet packázni. Bármikor és bárhol megítélheti és megfenyítheti az embereket. Ha feldühíted Istent, enyhe esetekben meg fog metszeni, súlyos esetekben pedig megbüntet, megbetegít, vagy szenvedést okoz neked. Az emberek nem tudják elviselni ezeket a dolgokat!” Nincsenek vajon ilyen félreértéseik az embereknek? Ez egy Istent félő szív? (Nem.) Nem rémisztő ez a fajta állapot? Amikor az ember ebben az állapotban van, amikor védekezik Isten ellen, és folyton ilyen gondolatai vannak, amikor mindig ilyen módon viszonyul Istenhez, akkor Istenként kezeli Istent? Ez Istenbe vetett hit? Ha valaki így hisz Istenben, ha nem Istenként kezeli Istent, az nem probléma? Az emberek legalábbis nem fogadják el Isten igazságos természetét, és nem fogadják el az Ő munkájának a tényét sem. Azt gondolják: „Igaz, hogy Isten irgalmas és szerető, de haragos is. Amikor Isten haragja eléri az embert, az katasztrofális. Bármikor agyonüthet embereket, és elpusztítva bárkit, akit csak akar. Ne hívd ki Isten haragját. Igaz, hogy az Ő fensége és haragja nem engedi meg a sértést. Tarts távolságot Tőle!” Ha valakinek ilyen hozzáállása és elgondolásai vannak, vajon teljes mértékben és őszintén Isten elé tud járulni? Nem tud.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazság gyakorlásával vetheti le a romlott beállítottság béklyóit)

Ha úgy érzed, képes vagy egy bizonyos kötelességet végezni, de közben félsz attól, hogy hibát vétesz és ki leszel rekesztve, és ezért félénk vagy, stagnálsz és nem haladsz előre, az vajon engedelmes hozzáállás? Ha például téged választanak a testvérek vezetőjükül, kötelezve érezheted magad e kötelesség teljesítésére, hiszen megválasztottak, de talán nem viszonyulsz proaktívan ehhez a kötelességhez. Miért nem vagy proaktív? Azért nem, mert gondolsz bizonyos dolgokat erről a kötelességről és így érzed: „Vezetőnek lenni egyáltalán nem jó dolog. Olyan, mint a kés pengéjén vagy vékony jégen járni. Ha jó munkát végzek, nem lesz jutalma, de ha rossz munkát végzek, akkor megmetszenek. És ha megmetszenek, az még nem is a legrosszabb eshetőség. Mi van, ha leváltanak, vagy ha kirekesztenek? Ha ez megtörténne, nem lenne vajon vége mindennek a számomra?” Ezen a ponton ellentmondásos érzéseid támadnak. Mi ez a hozzáállás? Óvatoskodás és félreértés. Nem ez az a hozzáállás, amellyel a kötelességükhöz kell viszonyulniuk az embereknek. Ez egy demoralizált és negatív hozzáállás. Milyennek kellene hát lennie egy pozitív hozzáállásnak? (Nyitott szívű, egyenes embereknek kellene lennünk, és elég bátraknak ahhoz, hogy terhet vállaljunk.) Az alávetettségnek és a proaktív együttműködésnek kell jellemeznie. Amit ti mondotok, egy kissé üres. Hogyan lehettek nyitott szívű és egyenes emberek, amikor ennyire féltek? És mit jelent az, hogy elég bátrak vagytok terhet vállalni? Milyen mentalitásból nyerhettek bátorságot ahhoz, hogy terhet vállaljatok? Ha mindig attól félsz, hogy valami balul sül el, és nem tudod kezelni, és sok belső gát akadályoz, akkor alapjaiban hiányzik belőled a tehere vállalásához szükséges bátorság. Az, amiről ti beszéltek, a „nyitott szívű és egyenes emberek”, akik „elég bátrak ahhoz, hogy terhet vállaljanak”, vagy az, hogy „még a halállal szemben sem hátráltok meg”, kissé úgy hangoznak, mint azok a szlogenek, amelyeket dühös fiatalok szoktak kiabálni. Meg lehet oldani gyakorlati problémákat ilyen szlogenekkel? A helyes hozzáállás az, amire itt szükség van. Ahhoz, hogy helyes hozzáállásod legyen, meg kell értened az igazságnak ezt az aspektusát. Csakis így oldhatod meg a belső nehézségeidet, és csak így sikerülhet gond nélkül elfogadnod ezt a megbízatást, ezt a kötelességet. Ez a gyakorlás útja; és egyedül ez az igazság. Vajon hatásos lesz a félelmeiddel szemben, ha olyan kifejezéseket használsz, mint hogy „nyitott szívű és egyenes”, és hogy „elég bátor terhet vállalni”? (Nem.) Ez azt mutatja, hogy ezek a dolgok nem nevezhetők igazságnak, sem a gyakorlat útjának. Talán ezt mondod: „Nyitott szívű és egyenes vagyok, rendíthetetlenül érett jellemű, nincsenek más gondolatok és szennyező dolgok a szívemben, és elég bátor vagyok terhet vállalni.” Látszólag elvállalod a kötelességed, ám később, miután gondolkodtál rajta egy ideig, mégiscsak úgy érzed, hogy nem tudod vállalni. Talán még mindig félsz. Ráadásul talán azt is látod, hogy másokat megmetszenek, és még inkább félni kezdesz, ahogy egy megkorbácsolt kutya retteg a szíjtól. Egyre inkább azt kezded érezni, hogy túl kevéssé vagy érett, ez a kötelesség pedig hatalmas, áthidalhatatlan szakadék, és végül mégsem leszel képes magadra vállalni ezt a terhet. Ezért nem lehet gyakorlati problémákat szlogenek hangoztatásával megoldani. Akkor hát miként tudod ténylegesen megoldani ezt a problémát? Aktívan keresned kell az igazságot, és engedelmes, együttműködő hozzáállást kell magadévá tenned. Ez teljességgel meg tudja oldani a problémát. A félénkség, a félelem és az aggódás nem használ. Van bármi kapcsolat aközött, hogy lelepleznek és kirekesztenek-e és aközött, ha vezető vagy? Ha nem vagy vezető, el fog tűnni a romlott beállítottságod? Előbb vagy utóbb meg kell oldanod a romlott beállítottságod problémáját. Azonkívül, ha nem vagy vezető, akkor nem lesz több alkalmad gyakorolni, lassan fogsz előrehaladni az életben, és kevés esélyed lesz a tökéletesedésre. Noha valamivel több szenvedés jár együtt azzal, ha vezető vagy dolgozó valaki, sok előnnyel is jár, és ha képes vagy az igazságra törekvés útján járni, tökéletesedhetsz. Milyen hatalmas áldás ez! Alá kell tehát vetned magad és aktívan együtt kell működnöd. Ez a kötelességed és a felelősséged. Nem számít, milyen út van előtted, alávetett szívednek kell lennie. Ezzel a hozzáállással kell teljesítened a kötelességed.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi a kötelesség megfelelő végzése?)

Némelyek nem hiszik, hogy Isten háza igazságosan tud bánni az emberekkel. Nem hiszik el, hogy Isten uralkodik a házában, és hogy ott az igazság uralkodik. Azt hiszik, mindegy, milyen kötelességet végez egy személy, ha közben probléma adódik, Isten háza azonnal elbánik vele, megfosztja attól a jogától, hogy azt a kötelességet végezze, elküldi vagy akár ki is takarítja az egyházból. Valóban ez az, ahogy a dolgok működnek? Biztosan nem. Isten háza minden embert az igazságalapelveknek megfelelően kezel. Isten minden emberrel igazságosan bánik. Nem csak azt nézi, hogy valaki egyetlen alkalommal hogyan viselkedik; az emberek természetlényegét nézi, a szándékaikat, a hozzáállásukat, és különösen azt figyeli, hogy képesek-e önvizsgálatot tartani, amikor hibáznak, hogy tanúsítanak-e megbánást, és hogy képesek-e belelátni a probléma lényegébe az Ő szavai alapján, megérteni az igazságot, gyűlölni magukat és igazán megtérni. Ha valakiből hiányzik ez a helyes hozzáállás, és egészen meghamisítják a személyes szándékok, ha telve van ravasz tervekkel és romlott beállítottságok tárulnak fel belőle, és amikor problémák adódnak, színleléshez, magyarázkodáshoz és önigazoláshoz folyamodik, és makacsul megtagadja cselekedetei beismerését, akkor az ilyen ember menthetetlen. Egyáltalán nem fogadja el az igazságot, és egészen feltárult. Azok az emberek, akiknek nincs igazuk, és akik a legcsekélyebb mértékig sem képesek elfogadni az igazságot, lényegében álhívők, és csak kivetni lehet őket. Hogyan lehet nem felfedni és nem kivetni a vezetőként és dolgozóként szolgáló álhívőket? Az álhívők mutatkoznak meg a leggyorsabban mindenki közül, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet végeznek, mert az általuk kimutatott romlott beállítottságok túl számosak és túl nyilvánvalók. Azonkívül egyáltalán nem fogadják el az igazságot, valamint gátlástalanul és önkényesen cselekszenek. Végül, miután kivetették őket és elvesztették a lehetőséget, hogy a kötelességüket végezzék, aggódni kezdenek, ezt gondolva: „Nekem befellegzett. Nem engedik, hogy a kötelességemet végezzem, nem üdvözülhetek. Mit kellene tennem?” Valójában a Menny mindig hagy kiutat az ember számára. Egyetlen végső út van, ami az őszinte megtérés és a sietős igyekezet az evangélium terjesztésére és emberek megnyerésére, jócselekedetekkel helyrehozva hibáikat. Ha nem lépnek rá erre az útra, akkor nekik valóban befellegzett. Ha bírnak némi értelemmel, és tudják, hogy semmilyen tehetségük nincs, megfelelően fel kell vértezniük magukat az igazsággal, és képezniük kell magukat az evangélium terjesztésére – ez is kötelességvégzés. Ez teljességgel kivitelezhető. Ha valaki elismeri, hogy azért lett kirekesztve, mert nem végezte jól a kötelességét, de még mindig nem fogadja el az igazságot, és a legkevésbé sincs megbánás a szívében, hanem helyette átadja magát a kétségbeesésnek, az nem ostobaság és tudatlanság-e? Mondd meg Nekem, ha egy ember hibát követett el, de képes a valódi megértésre és hajlandó megtérni, nem adna-e neki esélyt Isten háza? Ahogy a végéhez közeledik Isten hatezer éves irányítási terve, úgy sok-sok kötelességet szükséges végezni. Ám ha nincs lelkiismereted vagy józan eszed, és nem végzed megfelelően a munkád, ha lehetőséget kaptál egy kötelesség végzésére, de nem tudod megbecsülni, a legkevésbé sem törekedsz az igazságra, hagyva, hogy elszálljon melletted a legjobb idő, akkor le fogsz lepleződni. Ha állandóan felületesen teszed a kötelességed, és egyáltalán nem veted alá magad, amikor azzal szembesülsz, hogy megmetszenek, vajon Isten háza továbbra is használni fog téged kötelesség végzésére? Isten házában az igazság uralkodik, nem pedig a Sátán. Mindenben Istené a végső szó. Ő az, aki az ember üdvözítésének munkáját végzi, Ő az, aki szuverenitást gyakorol mindenek felett. Szükségtelen elemezned, hogy mi helyes, és mi helytelen, csak figyelned kell és alávetned magad. Amikor azzal szembesülsz, hogy megmetszenek, el kell fogadnod az igazságot, és képesnek kell lenned a hibáid kijavítására. Ha így teszel, Isten háza nem fog megfosztani attól a jogodtól, hogy kötelességet végezz. Ha mindig a kirekesztéstől félsz, mindig kifogásokat keresel, mindig igazolni próbálod magad, az probléma. Ha hagyod, hogy mások meglássák, hogy a legkevésbé sem fogadod el az igazságot, és hogy nem hallgatsz az észérvekre, bajban vagy. Az egyháznak kötelessége lesz kezelni téged. Ha egyáltalán nem fogadod el az igazságot a kötelességed végzése során, és mindig attól félsz, hogy felfednek és kirekesztenek, akkor ez a félelmed emberi szándékkal és romlott sátáni beállítottsággal, valamint gyanakvással, óvatossággal és tévhittel szennyezett. Ezek egyike sem olyan hozzáállás, amellyel egy embernek rendelkeznie kellene. Mindenekelőtt a félelmedre, és az Istennel kapcsolatos félreértéseidre kell megoldást találnod. Hogyan alakulnak ki egy emberben félreértések Istennel kapcsolatban? Amikor jól mennek az emberek dolgai, természetesen nem értik félre Őt. Elhiszik, hogy Isten jó, hogy Isten tiszteletre méltó, hogy Isten igaz, hogy Isten irgalmas és szerető, hogy Istennek igaza van mindenben, amit tesz. Ám amikor olyasvalamivel találkoznak, ami nem felel meg az elképzeléseiknek, ezt gondolják: „Úgy látszik, Isten nem valami igazságos, legalábbis nem ebben a dologban.” Vajon ez nem félreértés? Hogy lehetne Isten nem igazságos? Mi vezetett vajon ehhez a félreértéshez? Mi miatt alakítottad ki azt a véleményt és elgondolást, hogy Isten nem igazságos? Meg tudod mondani biztosan, hogy mi volt az? Melyik mondat volt az? Melyik dolog? Melyik helyzet? Mondd meg, hogy mindenki meg tudja vizsgálni és láthassa, biztos lábon áll-e az állításod. És amikor valaki félreérti Istent, vagy olyasvalamivel találkozik, ami nem felel meg az elképzeléseinek, milyen hozzáállása kellene, hogy legyen? (Igazságkereső és alávetett.) Először alá kell vetnie magát és így gondolkodnia: „Nem értem, de alá fogom vetni magam, mert ez Isten cselekedete, nem pedig olyasvalami, amit elemeznie kellene az embernek. Azonkívül, nem vonhatom kétségbe Isten szavait vagy az Ő munkáját, mert Isten szava az igazság.” Nem ilyen hozzáállása kellene, hogy legyen az embernek? Ezzel a hozzáállással vajon még mindig problémát jelentene a félreértésed? (Nem.) Nem érintené és nem zavarná meg a kötelességed végzését. Mit gondoltok, ki képes hűségre – az az ember, aki félreértéseket hordoz magában, miközben a kötelességét teszi, vagy aki nem? (Az az ember képes hűségre, aki nem hordoz magában félreértéseket, miközben a kötelességét végzi.) Először is tehát, alávetett hozzáállással kell rendelkezned. Mi több, legalább azt hinned kell, hogy Isten az igazság, hogy Isten igaz, és hogy minden, amit Isten tesz, helyes. Ezek az előfeltételek határozzák meg, hogy hűséges tudsz-e lenni a kötelességed végzésében. Ha mindkét előfeltételnek megfelelsz, a szívedben lévő félreértések hatással lehetnek-e vajon a kötelességed végzésére? (Nem.) Nem lehetnek. Ez azt jelenti, hogy nem fogod belevinni e félreértéseket a kötelességed végzésébe. Először is, mindjárt az elején kell megoldanod őket, biztosítva, hogy embrionális állapotban maradjanak. Mit kell tenned ezután? A gyökerüknél oldd meg őket! Hogyan oldhatod meg őket? Olvasd el mindenkivel Isten szavainak néhány idevágó szakaszát ezzel a dologgal kapcsolatban. Ezután, kommunikálj arról, hogy miért cselekszik így Isten, hogy mi Isten szándéka, és hogy milyen eredmények érhetők el azáltal, hogy Isten ily módon cselekszik. Beszélgess részletesen ezekről a dolgokról, és akkor meg fogod érteni Istent és képes leszel alávetni magad. Ha nem oldod meg az Istennel kapcsolatos félreértéseidet és beleviszed az elképzeléseidet a kötelességed végzésébe, ezt mondván „Ebben a dologban helytelenül cselekedett isten, és nem fogom alávetni magam. Vitatom ezt, és vitába szállok isten házával. Nem hiszem el, hogy ez isten cselekedete” – az miféle beállítottság? Ez egy tipikus sátáni természet. Emberek nem mondhatnának ki efféle szavakat; nem ez az a hozzáállás, amellyel egy teremtett lénynek rendelkezni kellene. Ha képes vagy így szembeszegülni Istennel, méltó vagy-e arra, hogy ezt a kötelességet végezd? Nem vagy. Mivel ördög vagy, és híján vagy az emberi mivoltnak, nem vagy méltó a kötelességvégzésre. Ha valaki bír némi értelemmel, és félreértések merülnek fel benne Istennel kapcsolatban, imádkozni fog Istenhez, és az igazságot is keresni fogja Isten szavaiban, és előbb vagy utóbb tisztán fogja látni a dolgot. Ezt kellene tenniük az embereknek.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Az emberek gyakran aggódnak és félnek Isten próbatételeitől, pedig mindenkor a Sátán kelepcéjében élnek, olyan veszélyes területen, ahol a Sátán támadja és bántalmazza őket – mégsem ismerik a félelmet, és nyugodtak. Mi történik itt? Az ember Istenbe vetett hite csak azokra a dolgokra korlátozódik, amelyeket lát. A legcsekélyebb mértékben sem tudja értékelni Isten ember iránti szeretetét és aggodalmát, vagy az ember iránti gyengédségét és figyelmességét. De ha egy kis izgalomról és félelemről van szó Isten próbatételei, ítélete és fenyítése, valamint fensége és haragja miatt, az ember a legkevésbé sem érti Isten fáradságos szándékait. A próbatételek említésekor az emberek úgy érzik, hogy Istennek hátsó szándékai vannak, egyesek még azt is hiszik, hogy Isten gonosz terveket sző, nem is sejtve, hogy Isten valójában mit fog tenni velük; így, miközben alávetettséget kiáltanak Isten szuverenitásának és intézkedéseinek, mindent megtesznek, hogy ellenálljanak és szembeszálljanak Isten ember feletti szuverenitásával és az emberrel kapcsolatos intézkedéseivel, mivel azt hiszik, hogy ha nem vigyáznak, Isten félrevezeti őket, és hogy ha nem tartják kézben saját sorsukat, akkor Isten elveheti tőlük mindazt, amijük van, és akár az életük is közvetlen veszélyben lehet. Az ember a Sátán táborában van, de soha nem aggódik amiatt, hogy a Sátán bántalmazza, továbbá a Sátán bántalmazza, de soha nem fél attól, hogy a Sátán fogságba ejti. Folyton azt mondja, hogy elfogadja Isten üdvösségét, de soha nem bízik Istenben, és soha nem hiszi, hogy Isten valóban megmenti az embert a Sátán karmaiból. Ha az ember, Jóbhoz hasonlóan, képes alávetni magát Isten vezénylésének és intézkedéseinek, és képes egész lényét Isten kezébe adni, akkor nem ugyanaz lesz az ember sorsa, mint Jóbnak: Isten áldásainak elnyerése? Ha az ember képes elfogadni Isten szuverenitását és alávetni magát neki, akkor mit veszíthet? Ezért azt javaslom, legyetek óvatosak a tetteitekben, és óvatosak mindazzal szemben, ami rátok vár. Ne legyetek meggondolatlanok vagy impulzívak, és ne bánjatok Istennel és az Általa számotokra elrendezett emberekkel, ügyekkel és tárgyakkal forrófejűen vagy természetességetek szerint, illetve képzeletetek és elképzeléseitek szerint; óvatosnak kell lennetek tetteitekben, és többet kell imádkoznotok és keresnetek, hogy ne szítsátok fel Isten haragját.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)

Időnként Isten arra használ egy bizonyos ügyet, hogy felfedjen vagy fegyelmezzen téged. Akkor vajon ez azt jelenti, hogy kiiktatott téged? Azt jelenti-e, hogy elérkezett a véged? Nem. Ez olyan, mint amikor egy gyermek engedetlen volt és hibát követett el; lehet, hogy a szülei megdorgálják és megbüntetik őt, de ha nem tudja kifürkészni a szülei szándékát, illetve nem érti, hogy miért teszik ezt, akkor félre fogja érteni a szándékukat. Például a szülők mondhatják a gyermeknek, hogy „Ne hagyd magára a házat, és ne menj ki egyedül”, de az egyik fülén be, a másikon ki, és a gyermek mindenképpen kioson egyedül. Amint a szülők rajtakapják, leszidják a gyermeket, és büntetésként a sarokba állítják, hogy elgondolkodjon a viselkedésén. Mivel nem érti szülei szándékait, a gyermeknek kétségei támadnak: „Vajon a szüleim már nem akarnak engem? Vajon tényleg az övék vagyok? Ha tényleg nem az övék vagyok, az azt jelentené, hogy örökbe fogadtak?” Ezeken a dolgokon töpreng. Vajon mik a szülők tényleges szándékai? A szülők azt mondták, hogy ez túl veszélyes, és megkérték a gyermeküket, hogy ne tegye. De a gyermek nem figyelt oda, és az egyik fülén bement, a másikon pedig ki. Ezért a szülőknek a büntetés valamilyen formáját kellett alkalmazniuk, hogy megfelelően neveljék a gyermeküket, és rávegyék, hogy tanuljon a hibáiból. Vajon mit akarnak elérni ezzel a szülők? Csupán azt, hogy a gyermek tanuljon a hibáiból? Ez a fajta tanulás nem az, amit végső soron el akarnak érni. A szülők célja ezzel az, hogy a gyermek azt tegye, amit mondanak neki, viselkedjen a tanácsaiknak megfelelően, és ne tegyen semmi olyan engedetlenséget, ami miatt aggódniuk kellene – ez lenne a kívánt eredmény. Ha a gyermek hallgat a szüleire, az azt jelzi, hogy megérett a megértésre, és akkor a szüleinek kevesebb gondjuk lesz. Vajon akkor nem lesznek elégedettek vele? Még mindig meg kell majd így büntetniük? Többé már nem lesz rá szükségük. Pontosan ilyen az Istenben való hit is. Az embereknek meg kell tanulniuk figyelni Isten szavaira és megérteni az Ő szívét. Nem szabad félreérteniük Istent. Valójában az emberek aggodalma sok esetben saját önzésükből fakad. Általánosságban szólva, ez attól való félelem, hogy nem lesz kimenetelük. Mindig arra gondolnak: „Mi van, ha Isten felfed, kiiktat, és elutasít?” Ez a te félreértelmezésed Istenről; ezek csupán a te egyoldalú feltételezéseid. Rá kell jönnöd, hogy mi Isten szándéka. Amikor az embereket felfedi, nem azért teszi, hogy kiiktassa őket. Azért fedi fel az embereket, hogy leleplezze hiányosságaikat, hibáikat és természetlényegüket, hogy megismerjék önmagukat, és képessé váljanak az igazi bűnbánatra; ennélfogva az emberek felfedése azért történik, hogy segítse életük növekedését. Tiszta megértés nélkül az emberek hajlamosak félreérteni Istent, valamint negatívvá és gyengévé válni. Akár még kétségbe is eshetnek. Valójában az, hogy Isten felfed, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ki leszel iktatva. Azért van, hogy segítsen felismerni saját romlottságodat, és hogy megbánásra késztessen téged. Gyakran előfordul, hogy Istennek fegyelmeznie kell az embereket, mivel lázadnak, és nem keresik az igazságban a megoldást, amikor romlottságot tárnak fel. Ezért néha felfedi az embereket, leleplezve rútságukat és szánalmasságukat, megismertetve őket önmagukkal, ami segíti életük növekedését. Az emberek felfedése két különböző dologra utal. A gonosz emberek számára a felfedés azt jelenti, hogy ki vannak iktatva. Azok számára, akik képesek elfogadni az igazságot, ez egy emlékeztető és figyelmeztetés; arra készteti őket, hogy önvizsgálatot tartsanak, hogy meglássák valódi állapotukat, és hogy felhagyjanak az önfejűséggel és a vakmerőséggel, mert veszélyes lenne így folytatni. Az emberek ily módon való felfedése azért történik, hogy emlékeztesse őket arra, hogy kötelességük teljesítése során nehogy zavarodottakká és figyelmetlenekké váljanak, vegyék komolyan a dolgokat, ne elégedjenek meg csupán néhány eredménnyel, és ne gondolják azt, hogy elfogadható színvonalon teljesítették kötelességüket, holott valójában Isten követelményeihez mérten messze alulmaradtak, és mégis elbizakodottak, és azt hiszik, hogy jól csinálják. Ilyen körülmények között Isten fegyelmezni, figyelmeztetni és emlékeztetni fogja az embereket. Néha Isten felfedi a rútságukat – ami nyilvánvalóan emlékeztetőül szolgál. Ilyenkor önvizsgálatot kell tartanod. A kötelességed ily módon való teljesítése nem megfelelő, lázadó mivolt van benned, túl sok a negatív tényező, minden, amit teszel, felületes, és ha még mindig nem bánod meg, akkor meg kell büntetni téged. Amikor Isten olykor-olykor megfegyelmez, vagy felfed téged, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ki leszel iktatva. Ezt a dolgot helyesen kellene megközelíteni. Még ha ki is iktat, akkor is el kell fogadnod és alá kell vetned magad annak, és sietned kell, hogy elgondolkodj és megbánd. Összefoglalva, bármi is álljon a felfedésed mögött, meg kell tanulnod alávetni magad. Ha passzív ellenállást tanúsítasz, és ahelyett, hogy kijavítanád a hibáidat, a rossztól a még rosszabb felé haladsz, biztosan meg leszel büntetve. Ezért az ember felfedésével kapcsolatos ügyek kezelésében az illetőnek alávetettséget kell tanúsítania, félelemnek kell átitatnia a szívét, és képessé kell válnia a bűnbánatra. Csak így van összhangban Isten szándékaival, és csak ily módon gyakorolva mentheti meg önmagát és menekülhet meg Isten büntetésétől. Az értelmes embereknek ezután képesnek kell lenniük arra, hogy felismerjék saját hibáikat és kijavítsák azokat, eljutva legalább addig a pontig, hogy a lelkiismeretükre hagyatkozva teljesítsék kötelességüket. Ezen kívül az igazság felé is közelíteniük kell, nemcsak addig a pontig kell eljutniuk, ahol a viselkedésük az alapelveknek megfelelő, hanem addig a pontig is, hogy teljes szívüket, teljes lelküket, teljes elméjüket, teljes erejüket odaadják. Csak ha így tesznek, az az elfogadható módja a kötelességük teljesítésének, csak az teszi őket olyan emberekké, akik valóban alávetik magukat Istennek. Vajon mit kellene az embernek mércének vennie ahhoz, hogy eleget tegyen Isten szándékainak? Az igazságalapelvekre kell alapoznia cselekedeteit, amelyeknek fő aspektusa az, hogy Isten házának érdekeire és Isten házának munkájára helyezze a hangsúlyt, hogy a teljes képet tartsa szem előtt, és ne egyetlen aspektusra összpontosítson, kockáztatva ezzel egy másik szem elől tévesztését, a másodlagos aspektus pedig az, hogy megfelelően végezze a saját munkáját, és a kívánt eredményt a tőle megköveteltek szerint érje el, anélkül, hogy felületes módon csak színlelné, anélkül, hogy szégyent hozna Istenre. Ha az emberek elsajátítják ezeket az alapelveket, vajon nem fogják akkor elengedni aggodalmaikat és téveszméiket? Amint félreteszed aggodalmaidat és téveszméidet, és nem lesznek többé ésszerűtlen elképzeléseid Istenről, a negatív elemek lassan megszűnnek uralkodni benned, és helyes módon fogod megközelíteni az ilyen jellegű dolgokat. Ezért fontos, hogy keresd az igazságot, és igyekezz megérteni Isten szándékait.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak az igazság gyakorlásával és Istennek alávetve érhetünk el változást a beállítottságunkban)

Isten azokat az embereket menti meg, akiket a Sátán megrontott és romlott beállítottságúak, nem pedig a hibák nélküli tökéletes embereket vagy azokat, akik légüres térben élnek. Egyesek, amikor egy kis romlottságot fednek fel, azt gondolják: „Újra ellenálltam Istennek. Sok éve hiszek Istenben, és még mindig nem változtam. Isten biztosan nem akar engem többé!” Ezután beletörődnek a reménytelenségbe, és nem hajlandók az igazságra törekedni. Mi a véleményed erről a hozzáállásról? Ők maguk is feladták az igazságot, és azt hiszik, hogy Isten már nem akarja őket. Ez nem Isten félreértése? Az ilyen negativitás a legkönnyebb módja annak, hogy a Sátán kihasználjonvalakit. A Sátán kigúnyolja őket, mondván: „Te bolond! Isten meg akar menteni téged, de te még mindig így szenvedsz! Add hát fel! Ha feladod, Isten ki fog vetni, ami pont olyan, mintha Ő átadna téged nekem. Halálra kínozlak téged!” Amint a Sátán sikerrel jár, a következmények elképzelhetetlenek lesznek. Következésképpen, függetlenül attól, hogy milyen nehézségekkel vagy negatívumokkal néz szembe az ember, nem szabad feladnia. Keresnie kell az igazságot a megoldásokért, és nem szabad passzívan várnia. Az élet növekedési folyamata és az emberi üdvösség során az emberek néha a rossz utat választják, eltérnek, vagy előfordulhat, hogy éretlen állapotokat és magatartásokat tanúsítanak az életben. Előfordulhatnak gyengeség és negativitás időszakai, amikor rossz dolgokat mondanak, megbotlanak vagy kudarcot élnek át. Isten szemében mindez normális. Nem rója ezt fel nekik. Vannak, akik úgy gondolják, hogy romlottságuk túl mély, és soha nem tudnak eleget tenni Istennek, ezért szomorúnak érzik és megvetik magukat. Isten pontosan azokat menti meg, akiknek ilyen bűnbánó szívük van. Másrészt azokat, akik azt hiszik, hogy nincs szükségük üdvösségre Istentől, akik azt hiszik, hogy jó emberek, és nincs velük semmi baj, Isten általában nem menti meg. Mi az, amit itt átadok nektek? Aki érti, szóljon. (Megfelelően kezelnünk kell a romlottságunk feltárulásait, és összpontosítanunk kell az igazság gyakorlására, és ekkor el fogjuk nyerni Isten üdvösségét. Ha következetesen félreértjük Istent, könnyen belenyugszunk a reménytelenségbe.) Kell hogy legyen hited, és azt kell mondanod: „Bár most gyenge vagyok, megbotlottam és elbuktam, növekedni fogok, és egy napon megértem az igazságot, eleget teszek Istennek és elérem az üdvösséget.” Rendelkezned kell ezzel az elhatározással. Nem számít, milyen kedvezőtlen fordulatokkal, nehézségekkel, kudarcokkal vagy buktatókkal találkozol, nem szabad negatívnak lenned. Tudnod kell, milyen típusú embereket ment meg Isten. Sőt, ha úgy érzed, hogy még nem vagy alkalmas arra, hogy Isten megmentsen, vagy ha alkalmanként olyan állapotokba kerülsz, amelyeket Isten utál vagy amelyekkel elégedetlen, vagy ha időnként rosszul viselkedsz, és Isten nem fogad el, vagy visszautasít téged, nem számít. Most már tudod, és még nem késő. Feltéve, hogy megbánást tanúsítasz, Isten ad neked egy esélyt.

[...] Hogy Isten mindenkivel szemben igaz és tisztességes. Isten nem azt nézi, hogy milyen voltál azelőtt, vagy hogy milyen a mostani érettséged, hanem azt, hogy törekszel-e az igazságra, és az igazság keresésének útján jársz-e. Soha nem szabad félreértened Istent, és azt mondanod: „Miért hazudhatnak és tárhatnak fel továbbra is romlottságot azok, akiket Isten megmenthet? Istennek azokat kellene megmentenie, akik nem hazudnak.” Ez nem tévhit? Van-e olyan a romlott emberiség körében, aki nem hazudik? Vajon azoknak az embereknek, akik nem hazudnak, szükségük van még mindig Isten üdvösségére? A Sátán által megrontott emberiség az, akit Isten megment. Ha még ezt a tényt sem vagy képes világosan megérteni, akkor tudatlan vagy és ostoba. Ahogy Isten mondta: „Nincsenek igazak ezen a földön, az igazak nem ezen a világon vannak.” Pontosan azért, mert az emberiséget megrontotta a Sátán, Isten megtestesült a földön, hogy megmentse ezeket a romlott embereket. Miért nem mond Isten semmit az angyalok megmentéséről? Ez azért van, mert az angyalok a mennyben vannak, és nem rontotta meg őket a Sátán. Isten kezdettől fogva mindig azt mondta, hogy „az emberiség, amelyet megmentek, az az emberiség, amelyet a Sátán megrontott, az az emberiség, amely vissza lett véve a Sátán kezéből, az az emberiség, amely birtokolja a Sátán romlott beállítottságát, az az emberiség, amely szembeszáll Velem, ellenáll Nekem és lázad Ellenem.” Akkor miért nem néznek szembe az emberek ezzel a ténnyel? Nem értik félre Istent? Isten félreértése a legkönnyebb út a Vele szembeni ellenálláshoz, és ezt azonnal meg kell oldani. Ha nem sikerül megoldanod ezt a problémát, az nagyon veszélyes, mert könnyen azt eredményezheti, hogy Isten félreállít téged. Az emberek félreértései az elképzeléseikben és képzelődéseikben gyökereznek. Ha mindig ragaszkodnak elképzeléseikhez és képzelődéseikhez, akkor nagy valószínűséggel nem hajlandóak elfogadni az igazságot. Ha félreérted Istent, ha nem keresed az igazságot a megoldáshoz, akkor tudni fogjátok a következményeket. Isten megengedi, hogy megbotolj, kudarcot vallj és hibázz. Isten lehetőséget és időt ad neked, hogy megértsd az igazságot, gyakorold az igazságot, fokozatosan megértsd az Ő szándékait, mindent az Ő szándékai szerint tegyél, valóban alávesd magad Istennek, és elérd az igazságvalóságot, amelyet Isten megkövetel az emberektől. De kit utál Isten a legjobban? Az olyan embert, aki annak ellenére, hogy a szívében ismeri az igazságot, nem hajlandó azt elfogadni, nemhogy a gyakorlatba ültetni. Ehelyett még mindig a Sátán filozófiája szerint él, mégis elég jónak tartja magát, aki aláveti magát Istennek, miközben igyekszik félrevezetni másokat és pozíciót szerezni Isten házában. Isten az ilyen embereket utálja a legjobban, ők antikrisztusok. Bár mindenki romlott beállítottságú, ezek a tettek más jellegűek. Ez nem közönséges romlott beállítottság, sem a romlottság normális megnyilatkozása; inkább az, hogy tudatosan és makacsul ellenállsz Istennek a végsőkig. Tudod, hogy Isten létezik, hiszel Istenben, mégis szándékosan úgy döntesz, hogy ellenállsz Neki. Ez nem arról szól, hogy vannak elképzelések Istenről és nem a félreértés problémája, hanem szándékosan ellenállsz Istennek a végsőkig. Meg tud-e menteni Isten egy ilyen embert? Isten nem ment meg. Te Isten ellensége vagy, ezért ördög és Sátán vagy. Megmentheti-e még Isten az ördögöket és Sátánokat?

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istenben való hitben az Ő szavainak gyakorlása és megtapasztalása a legfontosabb)

Kezdettől fogva gyakran buzdítottalak titeket, hogy mindannyiótoknak törekedni kell az igazságra. Ameddig van lehetőség, hogy ezt megtegyétek, addig ne adjátok fel; minden egyes ember kötelezettsége, felelőssége és kötelessége az igazságra való törekvés, és ez az út, amelyen minden embernek járnia kellene, valamint az az út, amin mindenkinek, aki üdvözülni szeretne, járnia kellene. Mégsem figyel erre senki – senki nem tartja fontos dolognak, csupán kántálásnak hiszik, és mindenki azt gondolja, amit csak akar. Bár a kezdetektől mindmáig sokan vannak, akik Isten szavairól szóló könyveket szorongatnak és olvasnak, akik prédikációkat hallgatnak, akikről úgy tűnik, hogy a kötelességeik teljesítése során mind elfogadták Isten ítéletét, fenyítését és útmutatását, valójában nem jött létre ember és Isten között kapcsolat, és minden ember a képzelődései, elképzelései, félreértései és spekulációi szerint él, sőt, napról napra kétségben és negativitásban élnek, Isten szavait és munkáját, valamint az Ő útmutatását pedig e dolgok alapján közelítik meg. Ha ilyen állapotokban élsz, akkor hogyan tudod levetni a negativitást? Hogyan tudod levetni a lázadó mivoltot? Hogyan tudod levetni azt a csalárd és elvetemült gondolkodásmódot és hozzáállást, avagy spekulációt és félreértést, amellyel az Istentől kapott megbízatásodhoz és kötelességhez közelítesz? Ezek bizony nem vethetők le. Ha tehát szeretnél az igazságra való törekvés és az igazság gyakorlásának az ösvényére lépni, és bemenni az igazságvalóságba, akkor rögtön Isten elé kell járulnod, imádkoznod kell Őhozzá és keresned kell az Ő szándékait – és az Ő vágyainak a kiderítése az, ami a leginkább számít. Egyáltalán nem praktikus az, ha állandóan elképzelésekben és képzelgésekben élsz; meg kell tanulnod minden kérdésben önvizsgálatot tartani, és felismerni, milyen romlott beállítottságaid vannak még, amelyeknek meg kell tisztulniuk, mely dolgok akadályozzák, hogy gyakorlatba ültesd az igazságot, milyen félreértéseid vagy elképzeléseid vannak Istenről, milyen dolgokat tesz Ő, amelyek nem felelnek meg az elképzeléseidnek, hanem kételyt és félreértést keltenek benned. Ha ily módon önvizsgálatot tartasz, akkor fel tudod fedezni, milyen problémáid vannak még mindig, amelyeket meg kell oldani az igazság keresésével, és ha ily módon gyakorolsz, akkor gyorsan növekedni fog az életed. Ha nem tartasz önvizsgálatot, hanem mindig elképzeléseket és félreértéseket táplálsz a szívedben Istenről, mindig ragaszkodva a saját elgondolásaidhoz, mindig azt gondolva, hogy Isten cserben hagy vagy nem igazságos veled, és mindig a saját érvelésedbe kapaszkodva, akkor csak el fog mélyülni a félreértésed Istent illetően, és egyre távolabbi lesz a kapcsolatod Ővele, miközben egyre inkább gyarapodni fog a szíved lázadó mivolta és szembenállása Ővele. Veszélyes az, ha ennyire leromlik az állapotod, mivel ez már komoly hatással lesz arra, hogy mennyire teljesíted eredményesen a kötelességedet. Csupán hanyag, felületes, tiszteletlen, lázadó és ellenálló hozzáállással tudod kezelni a kötelességed és a feladatod, és ennek mi a végeredménye? Oda fog vezetni, hogy felületes legyél a kötelességed végzésében, Isten irányában pedig megtévesztő és ellenálló. Nem leszel képes az igazság elnyerésére, sem arra, hogy bemenj az igazságvalóságokba. Vajon mi ennek az eredménynek a kiváltó oka? Az, hogy az emberek szívében még mindig vannak elképzelések és félreértések Istenről, és ezek a gyakorlati problémák nem lettek megoldva. Így hát mindig is szakadék lesz az emberek és Isten között. Ha tehát az emberek Isten elé akarnak járulni, először át kell gondolniuk, milyen félreértéseik, elképzeléseik, képzelgéseik, kételyeik vagy spekulációik vannak Őróla. Ezeket mind meg kell vizsgálni. Valóban nem egyszerű dolog, ha valakiben elképzelések vagy félreértések vannak Istenről, mivel érinti az emberek Istenhez való hozzáállását, valamint a természetlényegüket is. Ha az emberek nem keresik az igazságot ezen elképzelések és félreértések megoldásához, akkor ezek a dolgok nem fognak csak úgy elillanni. Még ha nem is befolyásolják a kötelességed teljesítését vagy az igazságra való törekvést, amikor valami történik, illetve különleges körülmények között úgyis meg fognak jelenni, hogy megzavarják az elmédet, valamint a kötelességed teljesítését. Ha tehát elképzeléseid és félreértéseid vannak, akkor Isten elé kell járulnod és önvizsgálatot tartanod, keresned az igazságot, világosan megértened annak kiváltó okát és lényegét, hogy miért merülnek fel az emberekben ezek az elképzelések és félreértések. Csak ekkor tudnak eltűnni, lehet normális az Istennel való kapcsolatod, és növekedhet fokozatosan az életed. Az, hogy az embereknek túl sok elképzelésük és félreértésük van Istenről, azt bizonyítja, hogy az emberiség ellenáll Őneki és összeférhetetlen Vele. Csak ezen elképzelések és félreértések folyamatos eloszlatása által tud fokozatosan bezárulni az emberek és Isten közötti szakadék. Képesek lesznek alávetni magukat Istennek és nagyobb hitük lesz Őbenne; nagyobb hittel sokkal kevésbé lesz hamis részükről az igazság gyakorlása, és sokkal kevesebb hamisság és akadály lesz az igazságra való törekvésükben.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságra törekedve oszlathatja el elképzeléseit és félreértéseit Istenről)

Ha becsületes a hozzáállásod, olyan, amely elfogadja az igazságot és aláveti magát annak, és nem számít, mi történik, nem számít, mennyi fájdalom van a szívedben, vagy mennyire meg vagy alázva, mindig képes vagy elfogadni az igazságot és alávetni magadat annak, és még mindig képes vagy imádkozni Istenhez, mondván: „Minden helyes, amit Isten tesz, nekem pedig el kell fogadnom azt”, akkor ez engedelmes hozzáállás. Azonban az elfogadás folyamata során folyamatosan önvizsgálatot kell tartanod, bele kell gondolnod, hol vannak hibák a cselekedeteidben és a viselkedésedben, és az igazság mely aspektusait szegted meg. A saját szándékaidat is boncolgatnod kell, hogy tisztán lásd a saját valós állapotodat és érettségedet. Ha ezt követően keresed az igazságot, tudni fogod, hogyan gyakorold az igazságot az alapelveknek megfelelően. Ha ily módon gyakorolsz és tapasztalsz, akkor haladást fogsz elérni, mielőtt még észrevennéd. Az igazság gyökeret fog verni benned; virágba fog borulni, gyümölcsöt fog hozni, és az életeddé válik. Fokozatosan meg fog oldódni a romlottságod kinyilatkoztatásainak összes problémája. Amikor dolgok érnek, a hozzáállásod, a nézeteid és az állapotaid egyre inkább pozitív irányba fognak hajlani. Vajon ekkor még mindig el leszel idegenedve Istentől? Lehet, hogy még mindig el leszel idegenedve Istentől, de ez egyre kevésbé lesz így, és az Istennel szemben táplált kételyeid, spekulációid, félreértéseid, panaszaid, lázadó mivoltod és ellenállásod is el fognak tűnni. Amikor eltűnnek, könnyebb lesz számodra elcsendesedni Isten előtt, amikor dolgok érnek, és imádkozni Őhozzá, az igazságot keresni, valamint a gyakorlás ösvényét keresni. Ha nem tudsz átlátni a dolgokon, amikor azok megtörténnek veled, hanem teljesen összezavarodsz, és még mindig nem keresed az igazságot, akkor baj lesz. Biztosan emberi megoldásokat használva kezeled a dolgokat, és a világi dolgokra vonatkozó filozófiáid, minden hájjal megkent módszereid és ötletes technikáid mind ki fognak derülni. Az emberek először így reagálnak a dolgokra a szívükben. Némelyek soha nem teszik bele a szívüket az igazság felé törekvésbe, amikor dolgok történnek, inkább mindig emberi módokon fogják kezelni ezeket a dolgokat. Ennek eredményeképp hosszú ideig botorkálnak össze-vissza és gyötrik magukat, mígnem sápadt lesz az arcuk a kimerültségtől, de még mindig nem ültetik át az igazságot a gyakorlatba. Ilyen szánalmasak azok, akik nem törekednek az igazságra. Lehet, hogy most készségesen teljesíted a kötelességed, lemondasz dolgokról és készségesen feláldozod magad, ám ha még mindig vannak félreértéseid, spekulációid, kételyeid vagy panaszaid Istent illetően, vagy akár lázadó mivolt vagy ellenállás van benned Ővele szemben, illetve ha különböző módszereket és technikákat használsz arra, hogy szembeszegülj Ővele és elutasítsd az Ő szuverenitását feletted – ha nem oszlatod el ezeket a dolgokat –, akkor szinte lehetetlen lesz az igazság számára az, hogy a mestered legyen, az életed pedig kimerítő lesz. Az emberek gyakran küszködnek és gyötrődnek ezekben a negatív állapotokban, mintha ingoványba süllyedtek volna, és mindig leköti a figyelmüket a helyes és a helytelen eszméje. Hogyan tudják felfedezni és megérteni az igazságot? Az igazság kereséséhez az embernek először alá kell vetnie magát. Aztán, miután egy ideig tapasztalatokat szerzett, képes lesz némi megvilágosodás elnyerésére, és ezen a ponton könnyű megérteni az igazságot. Ha valaki mindig arra próbál rájönni, hogy mi a helyes és mi a helytelen, és belebonyolódik abba, hogy mi az igaz és mi a hamis, akkor semmiképp nem tudja felfedezni, illetve megérteni az igazságot. És vajon mit eredményez az, ha valaki soha nem tudja megérteni az igazságot? Az igazság megértésének a hiányából elképzelések és félreértések fakadnak Istenről; ha valakiben félreértések vannak Istenről, akkor valószínűleg panaszkodni fog Őrá. Amikor előtörnek ezek a panaszok, ellenkezéssé válnak; az Istennel való ellenkezés ellenállás Vele szemben, és súlyos vétek. Ha valaki sok vétket követett el, akkor többszörös gonoszságot követett el, és meg kell büntetni. Ez a fajta dolog származik abból, ha valaki soha nem képes megérteni az igazságot. Így hát az igazságra való törekvés nem csupán arra való, hogy jól teljesítsd a kötelességed, engedelmes legyél, a szabályok szerint viselkedj, ájtatosnak tűnj, vagy szenthez illő legyen a modorod. Nem csupán e dolgok elérésére való; elsősorban arra való, hogy eloszlassa az Isten vonatkozásában táplált különböző helytelen nézeteidet. Az igazság megértésének célja az emberek romlott beállítottságainak az eloszlatása; amikor eloszlanak ezek a romlott beállítottságok, akkor az embereknek már nem lesznek félreértéseik Istenről. Ez a két dolog összekapcsolódik. Azzal egyidőben, hogy az emberek eloszlatják a romlott beállítottságaikat, fokozatosan javulni fog a köztük és Isten között lévő kapcsolat, és egyre inkább normálissá válik. Vagyis a romlott beállítottságaik eloszlatása után apránként teljesen eloszlanak az emberek sejtelmei, gyanakvásai, tesztelése, félreértései, kérdései és sérelmei Istent illetően, sőt, még az ellenállásuk is. Milyen azonnali megnyilvánulása van annak, ha valakinek eloszlanak a romlott beállítottságai? Megváltozik az Istenhez való hozzáállása. Istennek engedelmes szívvel tud szembenézni mindennel, és akkor javulni fog a kapcsolata Ővele. Ha érti az igazságot, akkor képes lesz átültetni azt a gyakorlatba. Istennek alávetett szíve van, vagyis nem lesz felületes a kötelessége teljesítésében, és nem fogja megtéveszteni Istent. Ily módon egyre kevesebb elképzelése és félreértése lesz Istenről, egyre normálisabbá válik a kapcsolata Ővele, és képes lesz a kötelessége teljesítésekor teljes mértékben engedelmeskedni Istennek. Ha nem oldja meg a romlott beállítottságai kérdését, akkor soha nem lesz képes normális kapcsolatot elérni Istennel, és soha nem lesz Istennek engedelmes szíve. A nem hívőkhöz hasonlóan túlságosan lázadó lesz, a szívében mindig tagadni fogja Istent és ellenáll majd Neki, és lehetetlen lesz számára az, hogy jól teljesítse a kötelességét. Ezért annyira meghatározó az igazságra való törekvés és annak gyakorlása. Nem törekszel az igazságra, azonban még mindig el akarod oszlatni az elképzeléseidet, félreértéseidet és panaszaidat Istent illetően – vajon el tudod érni ezt? Semmiképp sem. Némelyek azt mondják: „Csupán egyszerű ember vagyok, nincsenek elképzeléseim, félreértéseim vagy panaszaim. Nem gondolok ezekre a dolgokra.” Garantálni tudod azt, hogy nincsenek elképzeléseid, ha nem gondolsz rá? El tudod kerülni a romlott beállítottságaid felfedését azzal, hogy nem gondolsz rá? Bármilyen beállítottságot fedjen is fel valaki, ezt mindig a természete határozza meg. Az emberek mind a sátáni természetüknek megfelelően élnek; a sátáni beállítottságaik mélyen bennük gyökereznek és a természetlényegükké váltak. Az embereknek nincs módja a sátáni beállítottságaik eltörlésére, csakis az igazságot és Isten szavait használva tudják fokozatosan megoldani a romlott beállítottságaik összes kérdését.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságra törekedve oszlathatja el elképzeléseit és félreértéseit Istenről)

Örülök azoknak, akik nem gyanakodnak másokra, és kedvelem azokat, akik készségesen elfogadják az igazságot; e két embertípus felé nagyon gondoskodó vagyok, mert az Én szememben ők becsületes emberek. Ha te csalárd vagy, akkor óvatos és gyanakvó leszel mindenkivel és mindennel szemben, és így a Bennem való hited gyanakváson fog alapulni. Soha nem lennék képes ilyen hitet elismerni. Igaz hit hiányában még inkább nélkülözöd az igaz szeretetet. És ha hajlamos vagy kételkedni Istenben és kedvedre találgatásokba bocsátkozni Róla, akkor kétségkívül te vagy a legálnokabb minden ember közül. Azt találgatod, hogy Isten lehet-e olyan, mint az ember: megbocsáthatatlanul vétkes, kicsinyes jellemmel, tisztességtől és értelemtől mentes, igazságérzet nélküli, gonosz taktikák hatása alatt álló, csalárd és ravasz, aki örül a gonosznak és a sötétségnek, és így tovább. Vajon nem azért vannak az embereknek ilyen gondolataik, mert a legkevésbé sem ismerik Istent? Az ilyen hit nem más, mint bűn! Néhányan még azt is hiszik, hogy azok, akik tetszenek nekem, azok éppen a hízelgők és talpnyalók, és hogy azok nem lesznek szívesen látva Isten házában és azok fogják elveszíteni ott a helyüket, akiknek nincsenek ilyen készségeik. Hát ez az egyetlen ismeret, amire szert tettetek ennyi év után? Ez az, amit szereztetek? És a Rólam szóló ismeretetek nem áll meg ezeknél a félreértéseknél – még rosszabb az Isten Lelke elleni káromlásotok és a Menny gyalázása. Ezért mondom azt, hogy az ilyen hit, mint a tietek, csak még jobban el fog távolítani Tőlem, és még jobban szembe fogtok Velem kerülni. Sok évnyi munka során sok igazságot láttatok – de tudjátok-e, mit hallott az Én fülem? Hányan vagytok hajlandóak elfogadni az igazságot? Mindannyian azt hiszitek, hogy hajlandóak vagytok megfizetni az igazság árát, de vajon hányan szenvedtetek valóban az igazságért? Nincs más a szívetekben, csak igazságtalanság, amely miatt azt gondoljátok, hogy mindenki – mindegy, hogy kicsoda – egyformán csalárd és hamis, annyira, hogy akár azt is elhiszitek, hogy a megtestesült Isten normál ember módjára meglenne gyengéd szív és jóindulatú szeretet nélkül. Sőt, azt hiszitek, hogy a nemes jellem és a könyörületes, jóindulatú természet csak a mennyei Istenben létezik. Azt hiszitek, hogy ilyen szent nem létezik, hogy csak a sötétség és a gonosz uralkodik a földön, míg Isten olyasvalami, amire az emberek rábízhatják a jó és a szép iránti vágyukat – egy általuk kreált legendás alak. Az elmétekben a mennyei Isten nagyon becsületes, igazságos és nagyszerű, imádatra és csodálatra méltó. Ez a földi Isten azonban csak egy helyettesítője és eszköze a mennyei Istennek. Azt hiszed, hogy ez az Isten nem lehet egyenlő a mennyei Istennel, még kevésbé említhető Vele egy lapon. Amikor Isten nagysága és tisztelete kerül szóba, ezek a mennyei Isten dicsőségéhez tartoznak, de amikor az ember természetéről és romlottságáról van szó, ezek olyan tulajdonságok, amelyekben a földi Istennek része van. A mennyei Isten örökké magasztos, míg a földi Isten örökké jelentéktelen, gyenge és alkalmatlan. A mennyei Istent nem befolyásolják hús-vér testi érzések, csak az igazságosság, míg a földi Istennek csak önző motivációi vannak, és nincs Benne méltányosság, sem értelem. A mennyei Isten a legkevésbé sem tisztességtelen, és örökké hűséges, míg a földi Istennek mindig van egy becstelen oldala. A mennyei Isten nagyon szereti az embert, míg a földi Isten nem gondoskodik megfelelően az emberről, akár teljesen el is hanyagolja őt. Ez a megtévesztő ismeret sokáig a szívetekben volt, és akár fennmaradhat a jövőben is. Krisztus minden cselekedetét az igazságtalanok nézőpontjából nézitek, az Ő munkáját, valamint az Ő azonosságát és lényegét pedig a gonoszok nézőpontjából értékelitek. Nagy hibát követtetek el, és megtettétek azt, amit az előttetek járók soha nem tettek meg. Azaz ti csak a magasztos mennyei Istent szolgáljátok, akinek korona van a fején, és soha nem figyeltek arra az Istenre, akit olyan jelentéktelennek tartotok, hogy számotokra Ő láthatatlan. Nem ez-e a ti bűnötök? Vajon ez nem egy klasszikus példája annak, ahogyan megsértitek Isten természetét? Ti a mennyei Istent imádjátok. Imádjátok a magasztos képeket, és nagyra becsülitek azokat, akik kitűnnek ékesszólásukkal. Boldogan hagyod, hogy az az Isten parancsoljon neked, amelyik gazdagsággal tölti meg a kezedet, és az után az Isten után vágysz, amelyik teljesíti minden vágyad. Az egyetlen, akit nem imádsz, az ez az Isten, aki nem magasztos. Az egyetlen dolog, amit utálsz, az a kapcsolódás ezzel az Istennel, akit egy ember se tud nagyra tartani. Az egyetlen dolog, amit nem vagy hajlandó megtenni, az annak az Istennek a szolgálata, aki soha nem adott neked egy fillért sem – és az Egyetlen, aki képtelen elérni, hogy Érte sóvárogj, az ez az ellenszenves Isten. Ez az Isten nem tehet képessé téged arra, hogy szélesítsd látókörödet, hogy úgy érezd, mintha kincset találtál volna – még kevésbé tudja teljesíteni kívánságaidat. Akkor miért követed Őt? Gondolkodtál már ilyen kérdéseken? Amit teszel, az nem pusztán ezt a Krisztust sérti – ami ennél is fontosabb, sérti a mennyei Istent. Úgy gondolom, nem ez a célja az Istenben való hiteteknek!

[...] Azt kívánom, hogy egy napon a közeljövőben megértsétek ezt az igazságot: ahhoz, hogy ismerjétek Istent, nemcsak a mennyei Istent kell ismernetek, hanem ami még fontosabb, a földi Istent is. Ne hagyjátok, hogy összekeveredjenek a prioritásaitok, vagy hogy a másodlagos megelőzze az elsődlegest! Csak így építhetsz igazán jó kapcsolatot Istennel, így kerülhetsz közelebb Istenhez, és hozhatod a szívedet közelebb Hozzá. Ha már sok éve hívő vagy és régóta csatlakoztál Hozzám, de mégis távol maradsz Tőlem, akkor azt mondom, biztosan gyakran sérted meg Isten természetét, és nagyon nehéz lesz megmondani a végedet. Ha a sok év, amíg kapcsolatban álltál Velem, nemcsak elégtelen volt ahhoz, hogy emberi mivolttal és az igazsággal rendelkező személlyé alakítson téged, hanem ezenfelül a természetedbe véste gonosz útjaidat, és nemcsak kétszer olyan arrogáns vagy, mint korábban, de a Velem kapcsolatos félreértéseid is megsokszorozódtak, úgyannyira, hogy már a kis csatlósodnak tartasz Engem – akkor azt mondom, hogy betegséged már nem felszínes, hanem csontig hatoló. Mindössze a temetésed elrendezésére kell várnod. Akkor nem kell Nekem könyörögnöd, hogy legyek a te Istened, mert halált érdemlő bűnt követtél el, megbocsáthatatlan bűnt. Még ha meg is könyörülhetnék rajtad, a mennyei Isten ragaszkodni fog ahhoz, hogy elvegye az életedet, mert az Isten természete elleni sérelmed nem hétköznapi probléma, hanem nagyon súlyos természetű. Amikor eljön az idő, ne okolj Engem, hogy nem mondtam meg neked előre! Minden erre vezethető vissza: amikor közönséges emberként kapcsolódsz Krisztushoz, a földi Istenhez – azaz amikor azt hiszed, hogy Isten nem más, mint egy személy –, akkor fogsz elveszni. Ez az egyetlen intelmem számotokra.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan ismerjük meg a földi Istent?)

Kapcsolódó tapasztalati bizonyságtételek

Végre félreértésektől szabadon

A gyötrelmes napok, amikor félreértettem Istent

Kapcsolódó himnuszok

Az ítélet és fenyítés Isten üdvösségét fedi fel

Isten az elszántakat kedveli