11. Hogyan lehet megoldani Isten próbára tételének problémáját

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Isten próbára tevése az, amikor az emberek nem tudják, hogyan cselekszik Isten, nem ismerik Őt, nem értik Őt, és ezért gyakran észszerűtlen követelésekkel állnak elő Vele szemben. Például, amikor valaki beteg, akkor lehet, hogy azért imádkozik, hogy Isten gyógyítsa meg. „Nem fogok kezelést kérni – lássuk, hogy Isten meggyógyít-e vagy sem.” Így aztán, miután jó ideig imádkozott, anélkül, hogy Isten cselekedett volna, azt mondja: „Mivel Isten nem tett semmit, gyógyszert veszek be, és meglátom, hogy Ő megakadályoz-e. Ha a gyógyszer megakad a torkomon, vagy ha kiöntök egy kis vizet, az Isten módszere lehet, hogy meggátoljon és visszatartson attól, hogy bevegyem.” Ilyen egy próba. Vagy például te arra vagy teremtve, hogy az evangéliumot terjeszd. Normális körülmények között mindenki beszélgetés és tanácskozás révén dönti el, hogy mik a kötelességeid és mit kell tenned, aztán pedig cselekszel, amikor eljön az ideje. Ha valami történik, miközben cselekszel, az Isten szuverenitása – ha Isten akadályozni akar téged, akkor azt kezdeményező módon fogja tenni. Tegyük fel azonban, hogy imában ezt mondod: „Ó, Istenem, ma kimegyek, hogy terjesszem az evangéliumot. Vajon összhangban van a Te szándékoddal, hogy kimenjek? Nem tudom, hogy az evangélium mai potenciális befogadója el tudja-e fogadni vagy sem, és azt sem, hogy pontosan hogyan fogsz Te uralkodni ezen. Kérem a Te intézkedéseidet, a Te útmutatásodat, azt, hogy mutasd meg nekem ezeket a dolgokat.” Miután imádkoztál, ott ülsz mozdulatlanul, majd azt mondod: „Istennek miért nincs mit mondania erről? Talán azért, mert nem olvasom eleget az Ő szavait, ezért nem tudja megmutatni nekem ezeket a dolgokat. Ha ez így van, akkor most rögtön kimegyek. Ha odakint hasra esek, akkor lehet, hogy Isten tart vissza attól, hogy menjek, ha pedig minden simán megy, és Isten nem akadályoz, akkor lehet, hogy Isten engedi, hogy menjek.” Ez egy próba. Miért nevezzük ezt próbának? Isten munkája gyakorlatias; rendben van, ha az emberek egyszerűen csak végzik a kötelességeiket, amiket végezniük kell, rendezik a mindennapi életüket és az alapelveknek megfelelően élik a normális emberi életüket. Nincs szükség arra, hogy próbára tegyük, Isten hogyan fog cselekedni, vagy milyen útmutatást fog adni. Csak azzal törődj, hogy azt tedd, amit tenned kell; ne legyenek mindig ehhez hasonló további gondolataid: „Isten megengedi vagy sem, hogy ezt tegyem? Ha ezt teszem, hogyan fog Isten kezelni engem? Helyes-e, hogy ezt így teszem?” Ha valami nyilvánvalóan helyes, akkor csak azzal foglalkozz, hogy azt tedd; ne kezdj el ezen vagy azon gondolkodni. Természetesen imádkozni jó, imádkozni Isten vezetéséért, hogy Ő vezesse az életedet ezen a napon, hogy Ő vezesse a kötelességedet, amelyet ma végrehajtasz. Elég, ha az embernek alávetett szíve és hozzáállása van. Például tudod azt, hogy ha a kezeddel áramhoz érsz, megráz az áram és elveszítheted az életed. Mégis átgondolod a dolgot: „Semmi gond, Isten megóv engem. Csak ki kell próbálnom, hogy lássam, Isten megóv-e engem és hogy tudjam, milyen érzés Isten oltalma.” Majd hozzáérsz a kezeddel, és ennek eredményeképpen megüt az áram – ez egy próba. Bizonyos dolgok nyilvánvalóan helytelenek és nem szabad megtenni őket. Ha mégis megtennéd őket, hogy lásd, mi lesz Isten reakciója, az egy próba. Egyesek azt mondják: „Isten nem szereti, ha az emberek rikítóan kicicomázzák magukat és erős sminket viselnek. Akkor ezt fogom tenni és meglátom, milyen érzés, ha Isten a bensőmben megfedd engem.” Így hát, miután teljesen kisminkelték magukat, belenéznek a tükörbe: „Jóságos ég, úgy nézek ki, mint egy élő kísértet, de csak annyit érzek, hogy ez egy kissé undorító, és nem tudom rávenni magam, hogy belenézzek a tükörbe. Ezen kívül nincs más érzésem – nem érzem Isten utálatát és nem érzem, hogy az Ő szavai azonnal lesújtanának rám és megítélnének.” Miféle viselkedés ez? (Próbára tevés.) Ha időnként felületes vagy a kötelességedben, és egyértelműen tudod, hogy ez így van, akkor elég, ha csak bűnbánatot tartasz és megfordulsz. De folyton így imádkozol: „Ó, Istenem, felületes voltam – kérlek Téged, fegyelmezz meg engem!” Mire való a lelkiismereted? Ha van lelkiismereted, akkor felelősséget kell vállalnod a saját viselkedésedért. Meg kellene fékezned. Ne imádkozzatok Istenhez – az ilyen imából próba lesz. Egy nagyon komoly dologból viccet, próbát csinálni olyasvalami, amit Isten utál. Amikor egy problémával szembesülve az emberek Istenhez imádkoznak és keresik Őt, valamint néhány hozzáállásukban, követelésükben és az Istennel való bánásmódjukban is gyakran felbukkan néhány próba. Leginkább mit tartalmaznak ezek a próbák? Azt, hogy látni szeretnéd, hogyan fog Isten cselekedni, illetve azt, hogy látni szeretnéd, Isten meg tud-e tenni valamit vagy sem. Próbára szeretnéd tenni Istent; arra szeretnéd használni ezt az ügyet, hogy ellenőrizd, milyen Isten, ellenőrizd, hogy Isten kimondott szavai közül melyek helyesek és pontosak, melyek válhatnak valóra, és melyeket képes Ő megvalósítani. Ezek mind próbák. Rendszeresen megjelennek bennetek ezek a cselekvési módok? Tegyük fel, hogy van valami, amiről nem tudod, hogy helyesen tetted-e, illetve hogy összhangban van-e az igazságalapelvekkel. Itt van két módszer, amely megerősítheti, hogy amit ebben az ügyben tettél, az próba vagy pozitív dolog. Az egyik módszer az, hogy alázatos és igazságkereső szívvel azt mondod: „Így kezeltem és láttam ezt a dolgot, ami velem történt, és most így áll, annak eredményeként, ahogy kezeltem. Nem tudom eldönteni, hogy tényleg ezt kellett volna-e tennem.” Mit gondolsz erről a hozzáállásról? Ez az igazságkeresés hozzáállása – nincs benne próba. Tegyük fel, hogy azt mondod: „Beszélgetés után mindenki együtt dönt erről a dologról.” Valaki megkérdezi: „Ki a felelős ezért? Ki a fő döntéshozó?” Te pedig azt mondod: „Mindenki.” Ez a szándékod: „Ha azt mondják, hogy ezt a dolgot az alapelveknek megfelelően kezelték, akkor azt mondom, hogy én csináltam. Ha azt mondják, hogy nem az alapelveknek megfelelően lett kezelve, akkor azzal kezdem, hogy elhallgatom, ki tette és ki hozta meg a döntést. Így, még ha nyomást is gyakorolnak és megpróbálják rám hárítani a felelősséget, nem fogják rám hárítani, és ha valaki megszégyenül, nem csak én leszek az.” Ha ilyen szándékkal beszélsz, az egy próba. Lehet, hogy valaki azt mondja: „Isten utálja, ha az ember világi dolgokat követ. Utálja az olyan dolgokat, mint az emberiség emléknapjai és ünnepei.” Most, hogy ezt tudod, mindent megtehetsz, hogy elkerüld az ilyesmit, amennyire a körülmények lehetővé teszik. Tegyük fel azonban, hogy egy fesztivál alatt szándékosan követsz világi dolgokat, és miközben ezeket teszed, ezt a szándékot dédelgeted: „Csak megnézem, hogy Isten megfegyelmez-e ezért, amit teszek, hogy odafigyel-e rám. Csak megnézem, hogy valójában milyen a hozzáállása irántam, milyen mély az utálata. Azt mondják, hogy Isten utálja ezt, azt mondják, hogy Ő szent és irtózik a gonosztól, ezért megnézem, mennyire irtózik a gonosztól, és hogyan fog fegyelmezni engem. Ha, amikor ezeket a dolgokat teszem, Isten azt okozza, hogy hányjak az orromon-számon keresztül, szédüljek, és ne tudjak felkelni az ágyból, akkor úgy tűnik majd, hogy Isten valóban utálja ezeket a dolgokat. Nem csak beszélni fog – a tények fogják igazolni.” Ha mindig azt reméled, hogy ilyen jelenetet látsz, akkor milyen a viselkedésed és milyenek a szándékaid? Próbára tevő. Az embernek soha nem szabad próbára tennie Istent. Amikor próbára teszed Istent, Ő elrejtőzik előled, és eltakarja az arcát előtted, az imáid pedig hasztalanok. Egyesek megkérdezhetik: „Még akkor sem fog működni, ha a szívemben őszinte vagyok”? Igen, még akkor sem, ha őszinte a szíved. Isten nem hagyja, hogy az emberek próbára tegyék Őt; Ő irtózik a gonoszságtól. Amikor ilyen elvetemült eszméket és gondolatokat táplálsz, Isten el fog rejtőzni előled. Nem fog többé megvilágosítani téged, hanem félreállít, és továbbra is ostoba, bomlasztó és megzavaró dolgokat fogsz tenni, amíg meg nem mutatkozik, ki is vagy valójában. Ez a következménye annak, ha az emberek próbára teszik Istent.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Első rész))

Milyen megnyilvánulásai vannak a próbára tételnek? Milyen megközelítések vagy gondolatok teszik nyilvánvalóvá a próbára tétel állapotát vagy lényegét? (Ha valamilyen vétket vagy gonoszságot követek el, mindig meg akarom vizsgálni Istent, világos választ követelek, és meg akarom tudni, hogy jó sorsom vagy rendeltetési helyem lesz-e.) Ennek a gondolatokhoz van köze; általánosságban véve tehát, amikor valaki beszél vagy cselekszik, illetve amikor szembesül valamivel, mely megnyilvánulásai tekinthetők próbára tételnek? Ha valaki elkövetett egy vétket, és úgy érzi, hogy Isten emlékezhet rá vagy elítélheti vétkét, miközben ő maga bizonytalan, nem tudja, hogy Isten valóban elítéli-e vagy sem, akkor kitalál valamilyen próbára tételt, hogy kiderítse, milyen is valójában Isten hozzáállása. Először imádkozni kezd, és ha nem érkezik megvilágítás vagy megvilágosodás, akkor elgondolkodik azon, hogy teljesen felhagy a korábbi törekvési módszereivel. Korábban mindig felületesen csinálta a dolgokat; csak 30%-nyi erőfeszítést tett bele ott, ahol 50%-ot is tudott volna, vagy 10%-ot ott, ahol 30%-ot is tudott volna. Most, ha 50%-nyi erőfeszítést tud beletenni, akkor beleteszi. Olyan piszkos vagy fárasztó munkát vállal, amit mások kerülnek, mindig mások előtt csinálja, és ügyel arra, hogy a testvérek többsége lássa ezt. Ennél is fontosabb, hogy meg akarja tudni, hogyan látja Isten ezt a dolgot, és hogy vétke megváltható-e. Amikor nehézségekkel vagy olyan dolgokkal szembesül, amelyeket a legtöbb ember nem tud legyőzni, látni akarja, hogy mit fog tenni Isten, hogy megvilágosítja-e és vezeti-e őt. Ha érzi Isten jelenlétét és különleges kegyét, akkor úgy véli, Isten nem emlékszik a vétkére, és nem ítélte el azt, ami azt bizonyítja, hogy az megbocsátható. Ha ilyen áldozatot hoz, és ilyen árat fizet, ha a hozzáállása jelentősen megváltozik, azonban továbbra sem érzi Isten jelenlétét, és biztosan nem érez semmilyen észrevehető különbséget a korábbiakhoz képest, akkor lehetséges, hogy Isten elítélte a korábbi vétkét, és többé már nem akarja őt. Mivel Isten nem akarja őt, a jövőben nem fog annyi erőfeszítést tenni a kötelességvégzése során. Ha Isten még mindig akarja őt, nem ítéli el, és még van számára remény, hogy áldásokban részesüljön, akkor némi őszinteséget fog belevinni kötelességvégzésébe. Vajon ezek a megnyilvánulások és elgondolások a próbára tétel egy formájának tekinthetők? [...]

Egyes emberek folyamatosan ismeret vagy tapasztalat híján vannak Isten mindenhatóságáról és arról, hogy Isten átvizsgálja az emberi szív mélységeit. Emellett nem is érzékelik ténylegesen, hogy Isten átvizsgálja az emberi szívet, ezért természetesen tele vannak kételyekkel ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Bár a szubjektív vágyaik alapján hinni szeretnék, hogy Isten átvizsgálja az emberi szív mélységeit, nincsenek meggyőző bizonyítékaik. Ennek következtében elterveznek bizonyos dolgokat a szívükben, ezzel egyidejűleg pedig elkezdik őket végrehajtani és megvalósítani. Miközben megvalósítják őket, folyamatosan megfigyelik, hogy Isten valóban tud-e róluk, hogy lelepleződnek-e a dolgok. Azt is figyelik, hogy ha csendben maradnak, rájöhet-e ezekre bárki, illetve Isten fel tudja-e fedni őket egy bizonyos környezeten keresztül. Természetesen az átlagemberekben lehet kisebb-nagyobb bizonytalanság Isten mindenhatóságával és azzal kapcsolatban, hogy Ő vizsgálja-e az emberi szív mélységeit. Az antikrisztusok azonban nem egyszerűen bizonytalanok – tele vannak kételyekkel, ugyanakkor viszont teljes mértékben tartózkodnak Istentől. Ezért számos megközelítést dolgoznak ki, hogy próbára tegyék Istent. Mivel kételkednek abban, hogy Isten átvizsgálja az emberi szívet, sőt, inkább tagadják a tényt, hogy Isten vizsgálja azt, gyakran gondolkodnak bizonyos dolgokon. Ezután némi félelemmel vagy valamilyen megmagyarázhatatlan rémület érzésével titokban terjesztik ezeket a gondolatokat zárt körben, amivel félrevezetnek bizonyos embereket. Közben folyamatosan, lépésről lépésre leleplezik az érveiket és az elgondolásaikat. Miközben leleplezik őket, figyelik, hogy Isten akadályozza vagy leleplezi-e ezt a viselkedésüket. Ha leleplezi vagy jellemzi azt, akkor gyorsan visszavonulnak, és másik módszerre váltanak. Ha úgy tűnik, hogy senki sem tud róla, és senki sem lát át rajtuk vagy lát beléjük, akkor még inkább meggyőződnek a szívükben arról, hogy helyes a megérzésük és az Istenről való tudásuk. Szerintük az emberi szív Isten általi vizsgálata alapvetően nem létezik. Miféle megközelítés ez? Ez a próbára tétel megközelítése.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hatodik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Harmadik rész))

Régebben volt egy előírás Isten házában: ha a kizárt vagy kitakarított személyek később valódi megbánást tanúsítottak, és kitartottak Isten szavainak olvasása, az evangélium hirdetése és az Isten mellett való tanúságtétel mellett, őszinte megbánást tanúsítva, akkor vissza lehetett őket fogadni a gyülekezetbe. Történetesen volt valaki, aki, miután kitakarították, megfelelt ezeknek a kritériumoknak, a gyülekezet pedig elküldött valakit, hogy felkeresse, beszélgessen vele, és elmondja neki, hogy visszavették a gyülekezetbe. Ennek hallatán nagyon megörült, de elgondolkodott: „Vajon őszinte a visszafogadás, vagy valamilyen elgondolás húzódik meg mögötte? Vajon tényleg látta isten a bűnbánatomat? Valóban kegyelmet mutatott és megbocsátott nekem? Vajon valóban figyelmen kívül hagyják a múltbeli tetteimet?” Nem hitte el, és arra gondolt: „Még ha vissza is akarnak fogadni, akkor is türtőztetnem kell magam, és nem szabad azonnal beleegyeznem. Nem szabad úgy viselkednem, mintha nagyon szenvedtem volna, és annyira nyomorult lettem volna a kizárásom utáni években. Egy kicsit kimérten kell viselkednem, és nem szabad rögtön a visszafogadásom után arról érdeklődnöm, hogy hol vehetek részt a gyülekezeti életben, vagy milyen kötelességeket végezhetek. Nem tűnhetek túl lelkesnek. Bár belül rendkívül boldog vagyok, nyugodtnak kell maradnom, és meg kell néznem, hogy isten háza őszintén vissza akar-e fogadni, vagy hamis módon csak bizonyos feladatok elvégzésére akar felhasználni.” Ezt szem előtt tartva azt mondta: „A kizárásom utáni időszakban elgondolkodtam, és rájöttem, hogy az általam elkövetett hibák túl súlyosak voltak. A veszteségek, amelyeket isten háza érdekeinek okoztam óriásiak voltak, és soha nem tudom jóvátenni őket. Valóban ördög és Sátán vagyok, akit isten megátkozott. Az önvizsgálatom azonban még mindig nem teljes. Mivel isten háza vissza akar fogadni, még többet kell ennem és innom isten szavaiból, még inkább el kell gondolkodnom és meg kell ismernem önmagamat. Jelenleg nem vagyok méltó arra, hogy visszatérjek isten házába, nem vagyok méltó, hogy végezzem a kötelességemet isten házában, nem vagyok méltó, hogy találkozzak a testvéreimmel, és kétségkívül túlságosan szégyellem magam ahhoz, hogy szembenézzek istennel. Csak akkor fogok visszatérni a gyülekezetbe, ha úgy érzem, hogy az önismeretem és az önmagamon való elgondolkodásom elegendő ahhoz, hogy mindenki jóváhagyjon engem”. Miközben ezt mondta, feszült is volt, és arra gondolt: „Csak úgy teszek, mintha komolyan gondolnám ezt. Mi van, ha a vezetők egyetértenek abban, hogy nem engednek vissza a gyülekezetbe? Hát nem jelentené ez a végemet?” A valóságban eléggé nyugtalan volt, de mégis így kellett beszélnie, és úgy kellett tennie, mintha nem vágyna túlzottan a gyülekezetbe való visszatérésre. Mit akart mondani ezekkel a dolgokkal? (Próbára tette, hogy a gyülekezet valóban vissza fogadná-e őt.) Szükséges ez? Hát nem a Sátánok és az ördögök cselekednének így? Vajon így viselkedne egy normális ember? (Nem, nem viselkedne így.) Egy normális ember nem tenne ilyet. Az, hogy egy ilyen csodálatos lehetőségre egy ilyen lépéssel reagál, elvetemültség. A gyülekezetbe való visszafogadás Isten szeretetének és irgalmának kifejeződése, neki pedig el kellene gondolkodnia és meg kellene ismernie saját romlottságát és hiányosságait, valamint keresnie kellene a módját, hogyan egyenlítse ki múltbeli adósságait. Ha valaki továbbra is képes ilyen módon próbára tenni Istent, és így bánni Isten irgalmával, akkor valóban nem értékeli az Ő kedvességét! Az, hogy az emberekben ilyen gondolatok és megközelítések alakulnak ki, az elvetemült lényegükből fakad. Lényegében, amikor az emberek próbára teszik Istent, az, amit kinyilatkoztatnak és feltárnak, elméletben mindig arra irányul egyebek mellett, hogy próbára tegyék Isten gondolatait, valamint az emberekről alkotott nézeteit és meghatározásait. Ha az emberek keresik az igazságot, akkor fellázadnak az ilyen gyakorlatok ellen és elengedik őket, és az igazságalapelvek szerint cselekszenek és viselkednek. Az antikrisztusi beállítottság-lényeggel rendelkező egyének azonban nemcsak hogy nem tudják elhagyni az ilyen gyakorlatokat, és nem találják azokat gyűlöletesnek, hanem gyakran még nagyra is tartják magukat, amiért ilyen eszközökkel és módszerekkel rendelkeznek. Azt gondolhatják: „Nézzétek, milyen okos vagyok. Nem vagyok olyan bolond, mint ti, akik csak annyit tudtok, hogy alávetitek magatokat és engedelmeskedtek istennek és az igazságnak – egyáltalán nem vagyok olyan, mint ti! Próbálok eszközöket és módszereket használni, hogy kiderítsem ezeket a dolgokat. Még ha alá is kell vetnem magam és engedelmeskednem is kell, akkor is a végére járok a dolgoknak. Ne gondoljátok, hogy elrejthettek előlem bármit, vagy becsaphattok és bolonddá tehettek engem”. Ez az ő gondolkodásmódjuk és nézőpontjuk. Az antikrisztusok Istennel való bánásmódjában soha nem mutatkozik meg az alávetettség, a félelem vagy az őszinteség, a hűség pedig még kevésbé.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hatodik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Harmadik rész))

Melyik a legelvetemültebb beállítottság, amelyet feltárnak az emberek Isten előtt? Ez Isten próbára tétele. Néhányan attól tartanak, hogy talán nem jó rendeltetési helyre kerülnek, és nem garantált a sorsuk, mert eltévelyedtek, gonosz dolgokat tettek, és sok vétket követtek el, miután elkezdtek hinni Istenben. Aggódnak, hogy pokolra jutnak, és folyamatos félelemben élnek a sorsuk és a rendeltetési helyük miatt. Állandóan szoronganak, és folyamatosan azt latolgatják: „Vajon jó vagy rossz sorsom és rendeltetési helyem lesz? Vajon pokolra jutok, vagy a mennybe kerülök? Vajon isten népéhez tartozom, vagy szolgálattevő vagyok? Vajon el fogok veszni, vagy megmenekülök? Meg kell találnom, hogy mit mondanak erről isten szavai.” Látják, hogy Isten minden szava igazság, és hogy Isten minden szava leleplezi az emberek romlott beállítottságait, és nem találják a keresett válaszokat, ezért folyamatosan azon tűnődnek, hol tudhatnának meg többet. Később, amikor lehetőséget találnak arra, hogy előléptessék őket, és fontos szerepet kapjanak, puhatolózni akarnak a Fennvalónál, így gondolkodván: „Vajon mit gondol rólam a fennvaló? Ha kedvező véleménnyel van rólam, az azt bizonyítja, hogy isten nem jegyezte meg a múltban elkövetett gonoszságaimat és vétkeimet. Azt bizonyítja, hogy isten továbbra is meg fog menteni engem, és még van reményem.” Ezután a gondolatmenetüket folytatva egyenesen azt mondják: „Nálunk a legtöbb testvér nem igazán ért a hivatásához, és csak rövid ideje hisz istenben. Én hiszek istenben a legrégebb óta. Volt, hogy elbuktam és hibáztam, szereztem néhány tapasztalatot, és megtanultam néhány leckét. Ha kapnék egy esélyt, hajlandó lennék nagy terhet venni a vállamra, és figyelembe venni isten szándékait.” Ezekkel a szavakkal próbára teszik a Fennvalót, hogy megtudják, szándékában áll-e előléptetni őket, vagy már elhagyta-e őket. Valójában nem akarják őszintén vállalni ezt a felelősséget vagy terhet; pusztán azért mondják ezt, hogy kipuhatolják a helyzetet, és megtudják, van-e még remény arra, hogy megmeneküljenek. Ez próbára tétel. Milyen beállítottság rejlik a próbára tétel e megközelítése mögött? Ez egy elvetemült beállítottság. Függetlenül attól, hogy mennyi ideig tárul fel ez a megközelítés, hogyan és milyen mértékben valósul meg, a feltárult beállítottságuk mindenképpen elvetemült, mert sok gondolat, aggodalom és kétség övezi a cselekedetüket. Amikor feltárulkozik ez az elvetemült beállítottság, mi olyat tesznek, ami azt mutatja, hogy rendelkeznek emberi mivolttal, képesek gyakorolni az igazságot, és ami azt bizonyítja, hogy csak ez a romlott beállítottságuk van, nem pedig elvetemült lényegük? Miután ilyen dolgokat mondanak és tesznek, azok, akik rendelkeznek lelkiismerettel, józan ésszel, tisztességgel és méltósággal, kényelmetlenül érzik magukat, és fáj a szívük. Gyötrődnek, és azt gondolják: „Már oly régóta hiszek Istenben; hogy tehettem próbára Istent? Hogy lehet, hogy még mindig ennyire foglalkoztat a saját rendeltetési helyem, és hogyan használhatok ilyen módszert arra, hogy kiszedjek valamint Istenből, és rávegyem Őt arra, hogy biztos választ adjon? Ez túlzottan aljas dolog!” Nyugtalanságot éreznek a szívükben, de amit tettek, már megtörtént, a szavakat pedig kimondták – nem lehet visszacsinálni. Ekkor megértik: „Bár talán már van bennem némi jó szándék és igazságérzet, még mindig képes vagyok ilyen aljas dolgokra; egy aljas ember tesz ilyeneket! Hát nem Isten próbára tételét kíséreltem meg? Hát nem Isten zsarolása ez? Ez igazán aljas és szégyentelen!” Mi az észszerű lépés egy ilyen helyzetben? Vajon az, ha az ember Isten elé járul imádkozni és megvallani a bűneit, vagy az, ha makacsul ragaszkodik a saját megközelítéseihez? (Az imádkozás és a bűnvallás.) Tehát az egész folyamatot tekintve, amely a gondolat megszületésével kezdődik, a cselekvéssel folytatódik, majd az imádsággal és a bűnvallással zárul, melyik szakaszban történik a romlott beállítottság normális feltárulása, melyik szakaszban szólal meg a lelkiismeret, és melyik szakasz szól az igazság gyakorlatba ültetéséről? A gondolattól a cselekvésig tartó szakaszt egy elvetemült beállítottság irányítja. Akkor az önvizsgálat szakaszát nem a lelkiismeretük hatása irányítja? Elkezdik megvizsgálni magukat, és érzik, hogy amit tettek, az rossz volt – ezt a lelkiismeretük hatására teszik. Ezt követi az imádság és a bűnvallás, amelyeket szintén a tisztességességük, a lelkiismeretük és a jellemük hatása irányít; képesek bűntudatot érezni, bűnbánatot tartani és lekötelezettséget érezni Isten iránt, valamint képesek elgondolkodni az emberi mivoltukon és a romlott beállítottságukon, megérteni azokat, továbbá el tudnak jutni odáig, hogy képesek legyenek gyakorolni az igazságot. Hát nem három szakaszból áll ez a dolog? A romlott beállítottság feltárulásától a lelkiismeretük hatásáig, majd egészen addig, amíg képesek lesznek elengedni a gonosztetteiket, megbánást tanúsítani, lemondani a testi vágyaikról és gondolataikról, fellázadni a romlott beállítottságuk ellen, és gyakorolni az igazságot – ez a három stádium az, amit a hétköznapi, emberi mivolttal és romlott beállítottságokkal rendelkező embereknek el kellene érniük. A lelkiismeretük érzékelése és a viszonylag jó emberi mivoltuk miatt ezek az emberek képesek gyakorolni az igazságot. Az igazság gyakorlására való képesség azt jelenti, hogy az ilyen embereknek van reményük az üdvösségre. Más szavakkal az üdvösség valószínűsége viszonylag magas a jó emberi mivolttal rendelkező egyének számára.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Ötödik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Második rész))

A próbára tétel az elvetemült beállítottság-lényeg viszonylag egyértelmű megnyilvánulása. Az emberek különböző eszközöket használnak arra, hogy megszerezzék a kívánt információkat, bizonyosságot nyerjenek, majd megnyugodjanak. A próbára tételnek többféle módja van. Lehet például szavakkal kicsikarni valamit Istenből, használhatsz tárgyakat arra, hogy próbára tedd Őt, vagy gondolkodhatsz és mérlegelhetsz az elmédben. [...] Nem számít, hogy az emberek milyen módszerrel bánnak Istennel, ha rossz miatta a lelkiismeretük, majd felismerik ezeket a cselekedeteket és beállítottságokat, és képesek gyorsan megváltoztatni őket, akkor a probléma nem olyan jelentős – ez egy normális romlott beállítottság. Ha azonban valaki képes következetesen és makacsul így cselekedni, még akkor is, ha tudja, hogy ez helytelen és Isten számára utálatos, de kitart mellette, soha nem lázad fel ellene, és nem adja fel, akkor antikrisztusi lényegről van szó. Az antikrisztusi beállítottság-lényeg abban különbözik a hétköznapi emberekétől, hogy egy antikrisztus soha nem gondolkodik el önmagán és nem keresi az igazságot, hanem következetesen és makacsul különböző módszereket alkalmaz, hogy próbára tegye Istent, az Ő emberekhez való hozzáállását, az egyénekkel kapcsolatos következtetéseit, valamint egy személy múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatos gondolatait és elgondolásait. Soha nem keresi Isten szándékait, az igazságot, és főleg azt nem, hogy hogyan vesse alá magát az igazságnak, hogy változást érjen el a beállítottságában. Minden cselekedete mögött az a cél rejlik, hogy kipuhatolja Isten gondolatait és elgondolásait – ilyen egy antikrisztus. Az antikrisztusok ezen beállítottsága egyértelműen elvetemült. Amikor ilyen cselekedetekhez folyamodnak és ilyen megnyilvánulásokat mutatnak, nyoma sincs a bűntudatnak vagy a megbánásnak. Még ha össze is kapcsolják magukat ezekkel a dolgokkal, nem mutatnak megbánást vagy szándékot a leállásra, hanem továbbra is kitartanak a módszereik mellett. Az Istennel való bánásmódjukból, a hozzáállásukból és a megközelítésükből nyilvánvaló, hogy az ellenfelüknek tekintik Istent. Gondolataikban és nézeteikben nem jelenik meg az Isten megismerésének, az Isten szeretetének, az Istennek való alávetettségnek vagy az istenfélelemnek a gondolata vagy hozzáállása; egyszerűen csak meg akarják szerezni a kívánt információt Istentől, és a saját módszereikkel és eszközeikkel próbálják megállapítani Isten irántuk tanúsított pontos hozzáállását és róluk alkotott definícióját. Ami ennél is súlyosabb, hogy még ha össze is hangolják a saját megközelítéseiket Isten leleplező szavaival, és még ha halványan érzékelik is, hogy ez a viselkedés Isten számára utálatos, és nem az, amit az embernek tennie kellene, akkor sem hagyják abba.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hatodik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Harmadik rész))

Jézus azt mondta neki: „Viszont meg van írva: »Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!«” Van igazság e Jézus által mondott szavakban? Határozottan van bennük igazság. A felszínen ezek a szavak egy követendő parancsolatot tartalmaznak az emberek számára, ez egy egyszerű mondat, mégis, mind az ember, mind a Sátán gyakran megsértette e szavakat. Az Úr Jézus tehát azt mondta a Sátánnak, hogy „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet”, merthogy a Sátán gyakran ezt csinálta, és közben nagy erőfeszítéseket tett. Mondhatnánk, hogy a Sátán ezt szemtelenül és szégyenérzet nélkül tette. A Sátán természetlényegéből fakad, hogy nem retteg Istentől, és nincs Istent félő szíve. Még akkor is, amikor a Sátán Isten mellett állt, és láthatta Őt, akkor sem bírta megállni, hogy ne kísértse meg. Ezért mondta az Úr Jézus a Sátánnak, hogy „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet”. Ezeket a szavakat Isten gyakran mondta a Sátánnak. Helyénvaló tehát, hogy ezt a mondatot napjainkban is alkalmazzuk? (Igen, hiszen mi is gyakran megkísértjük Istent.) Miért kísértik meg az emberek gyakran Istent? Azért, mert az emberek telve vannak romlott sátáni természettel? (Igen.) Tehát a Sátán fenti szavait gyakran mondják az emberek? És milyen helyzetekben mondják az emberek e szavakat? Mondhatnánk, hogy az emberek időtől és helytől függetlenül mondanak ilyeneket. Ez azt bizonyítja, hogy az emberek természete nem különbözik a Sátán romlott természetétől. Az Úr Jézus néhány egyszerű szót mondott, olyan szavakat, amelyek az igazságot képviselik, olyan szavakat, amelyekre az embereknek szükségük van. Ebben a helyzetben viszont az Úr Jézus oly módon beszélt, hogy vitázott a Sátánnal? Volt bármi konfrontatív abban, amit a Sátánnak mondott? (Nem.) Mit érzett az Úr Jézus a szívében a Sátán kísértésével kapcsolatban? Undorodott tőle és taszította? Taszította az Úr Jézust és undorodott tőle, mégsem vitatkozott a Sátánnal, még kevésbé beszélt nagy alapelvekről. Vajon miért? (Mert a Sátán mindig ilyen; soha nem tud megváltozni.) Mondhatnánk, hogy a Sátán ellenáll az észérveknek? (Igen.) Vajon felismeri a Sátán, hogy Isten az igazság? A Sátán soha nem fogja felismerni, és soha nem fogja elismerni, hogy Isten az igazság; ilyen a természete. A Sátán természetének van még egy másik visszataszító aspektusa is. Mi az? Az Úr Jézus megkísértésére tett erőfeszítései során a Sátán úgy gondolta, hogy még ha nem is jár sikerrel, akkor is megpróbálkozik vele. Annak ellenére, hogy büntetés járna érte, mégis úgy döntött, hogy megpróbálja. Annak ellenére, hogy semmi előnye nem származna belőle, mégis megpróbálta, kitartott az erőfeszítései mellett, és a végsőkig szembeszegült Istennel. Miféle természet ez? Hát nem elvetemült?

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.)

Végezetül, három tanácsot szeretnék nektek adni: először is, ne tegyétek próbára Istent. Nem számít, mennyit értesz Istenből, nem számít, mennyit tudsz az Ő természetéről, semmiképpen se tedd próbára Őt. Másodszor, ne harcolj Istennel a státuszért. Nem számít, milyen státuszt ad neked Isten, vagy milyen munkával bíz meg, nem számít, milyen feladatra nevel téged, és nem számít, mennyire szentelted magad Istennek és áldoztad fel magad Neki, semmiképpen ne versenyezz Vele a státuszért. Harmadszor, ne versenyezz Istennel. Függetlenül attól, hogy megérted-e azt, vagy alá tudod-e vetni magad annak, amit Isten tesz veled, amit elrendez neked, és függetlenül a dolgoktól, melyeket hoz neked, semmiképpen ne versenyezz Istennel. Ha tartani tudod magad ehhez a három tanácshoz, akkor meglehetős biztonságban leszel, és nem leszel hajlamos arra, hogy feldühítsd Istent.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga III.)

Bár Isten lényegében benne van a szeretet eleme, és minden egyes emberrel szemben irgalmas, az emberek figyelmen kívül hagyták és elfelejtették azt a tényt, hogy az Ő lényegéhez a méltóság is hozzátartozik. Az, hogy van Benne szeretet, nem jelenti azt, hogy az emberek szabadon megsérthetik Őt anélkül, hogy érzéseket vagy reakciót váltanának ki Belőle, az a tény pedig, hogy irgalmas, nem jelenti azt, hogy nincsenek elvei arra vonatkozóan, ahogyan az emberekkel bánik. Isten él; Ő tényleg létezik. Ő nem egy elképzelt bábu és nem is valamilyen egyéb tárgy. Tekintettel arra, hogy Ő valóban létezik, mindenkor gondosan figyelnünk kell szívének hangjára, nagy figyelmet kell fordítanunk a hozzáállására és meg kell értenünk az érzéseit. Nem kellene emberi képzelődéseket használnunk Isten meghatározására, és nem kellene emberi gondolatokat vagy kívánságokat ráerőltetnünk, hogy Isten ezáltal emberi képzelődések alapján, emberi módokon bánjon az emberekkel. Ha ezt teszed, akkor feldühíted Istent, megkísérted a haragját és megkérdőjelezed a méltóságát! Ezért, miután megértettétek az ügy súlyosságát, arra buzdítalak mindannyiótokat, hogy legyetek óvatosak és körültekintőek a tetteitekben és a beszédetekben, és legyetek a lehető legóvatosabbak és legkörültekintőbbek abban, ahogyan Istennel bántok! Amikor nem érted, hogy mi Isten hozzáállása, tartózkodj attól, hogy meggondolatlanul beszélj, ne légy meggondolatlan a cselekedeteidben, és ne alkalmazz címkéket hanyag módon. Még fontosabb, hogy ne vonj le önkényes következtetéseket. Ehelyett inkább várj és keress; ezek a cselekedetek is az istenfélelem és a gonosz elkerülésének kifejeződései. Mindenekelőtt, ha ezt el tudod érni, és mindenekelőtt, ha rendelkezel ezzel a hozzáállással, akkor Isten nem fog téged hibáztatni az ostobaságodért, tudatlanságodért és a dolgok mögött rejlő okok megértésének hiányáért. Inkább az attól való félelmet, hogy megsérted Istent, az Ő szándékainak tiszteletét és a Neki való alávetettségre való hajlandóságot magában foglaló hozzáállásodnak köszönhetően Isten emlékezni fog rád, vezetni fog és meg fog világosítani téged, avagy eltűri éretlenségedet és tudatlanságodat. Ugyanakkor, ha a Vele szembeni hozzáállásod tiszteletlen lenne – úgy ítélkezel felette, ahogy akarsz vagy önkényesen találgatod és értelmezed az Ő elképzeléseit –, akkor Isten el fog ítélni téged, meg fog fegyelmezni, és még meg is büntet; vagy pedig megjegyzést tehet rólad. Ez a megjegyzés talán magában foglalja a kimeneteledet. Ezért szeretném még egyszer hangsúlyozni: mindegyikőtöknek óvatosnak és körültekintőnek kell lennie mindazzal kapcsolatban, ami Istentől ered. Ne beszéljetek meggondolatlanul, és ne legyetek meggondolatlanok a tetteitekben. Mielőtt bármit mondasz, állj meg és gondold át: vajon ez a cselekedetem feldühítené Istent? Félem vele Istent? Még az egyszerű dolgokban is meg kell próbálnod megfejteni ezeket a kérdéseket, és több időt kell rászánnod, hogy átgondold őket. Ha valóban ezen elvek mentén tudsz gyakorolni minden szempontból, minden dologban, minden időben, és ilyen hozzáállást teszel magadévá, különösen, amikor nem értesz valamit, akkor Isten mindig vezetni fog téged és biztosít neked egy követendő utat. Nem számít, hogy az emberek milyen színjátékot adnak elő, Isten tisztán és világosan látja őket, és pontos, megfelelő értékelést fog adni ezekről a megnyilvánulásaidról. Miután átestél a végső próbatételen, Isten az összes viselkedésedet fogja nézni és teljesen összegezni a kimeneteled meghatározásához. Ez az eredmény minden egyes embert minden kétséget kizáróan meggyőz majd. Amit itt mondani szeretnék nektek, az a következő: minden cselekedetetek, minden tettetek és minden gondolatotok dönt a sorsotokról.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Hogyan lehet megismerni Isten természetét és az eredményeket, amelyeket munkája el fog érni?)

Az Istenben hívőknek meg kell érteniük az igazságot, többet kell olvasniuk Isten szavait, valamint meg kell ismerniük az ember természetét és Isten leleplezésén keresztül át kell látniuk az ember lényegét. Isten szavának leleplezése feltárja az ember természetét, megtanítja az embereknek, hogy mi a természetük, és lehetővé teszi, hogy ellássanak a romlottságuk lényegéig. Ez nagyon fontos. A Sátán egy zavaros dolog, és nehéz értelmezni az ördögi szavakat, amelyeket szól. Isten megkérdezte: „Honnan jössz?” Erre a Sátán így felelt: „A földön barangoltam, ott jártam-keltem” (Jób 1:7). Alaposan gondold át a válaszát. Jön vagy megy? Nehéz megérteni a jelentését, ezért mondom, hogy zavarosak ezek a szavak. E szavak alapján látható, hogy a Sátán zavaros. Amikor az embereket megrontja a Sátán, akkor ők is zavarossá válnak. Nincs mértékletességük, nincsenek normáik és nincsenek alapelveik semmiben, amit tesznek. Ezért hát bármelyik személy könnyen eltévelyedhet. Sátán e szavakkal csábította Évát: „Miért nem eszel annak a fának a gyümölcséből?” Amire Éva így felelt: „Isten azt mondta nekünk, hogy meghalunk, ha eszünk arról a fáról.” Erre a Sátán ezt mondta: „Nem fogtok feltétlenül meghalni, ha megeszitek annak a fának a gyümölcsét.” Ezekben a szavakban nem volt Éva megkísértésére irányuló szándék. Ahelyett, hogy bizonyossággal mondta volna, hogy Éva nem fog meghalni, ha eszik annak a fának a gyümölcséből, egyszerűen azt mondta, hogy nem fog feltétlenül meghalni, ami Évát ilyen gondolkodásra vezette: „Ha nem halok meg feltétlenül, akkor megehetem!” Mivel képtelen volt ellenállni a kísértésnek, megette a gyümölcsöt. Ily módon a Sátán elérte azon célját, hogy Évát bűnre csábítsa. Nem vállalt felelősséget ezért, mert nem kényszerítette Évát, hogy megegye a gyümölcsöt. Minden emberben van sátáni beállítottság; mindenki szívében ott van az a számtalan méreg, amellyel a Sátán kísérti Istent és csábítja az embert. Időnként a Sátán hangja és hangszíne, valamint egy kísértő és csábító szándék tarkítja a beszédüket. Az ember eszméi és gondolatai tele vannak a Sátán mérgeivel, és annak bűzét árasztják. Az emberek tekintetei vagy cselekedetei néha a kísértésnek és csábításnak ugyanezt a bűzét hordozzák. Egyesek azt mondják: „Ha csak így követem Istent, akkor garantáltan nyerek valamit. A végsőkig követhetem Istent, még ha nem is törekszem az igazságra. Lemondok dolgokról, és őszintén feláldozom magam Istenért. Van erőm a legvégsőkig kitartani. Még ha vétkeztem is egy keveset, Isten irgalmazni fog nekem, és nem hagy el engem.” Még csak azt sem tudják, hogy mit mondanak. Oly sok romlott dolog van az emberekben – ha nem törekszenek az igazságra, hogyan tudnak megváltozni? Ha Isten nem óvja meg az emberekre, akkor ők – a romlottságuk mértékétől függően – bármelyik pillanatban elbukhatnak és elárulhatják Istent. Hiszed ezt? Még ha kényszeríted is magad, akkor sem tudsz eljutni a végéig, mert Isten munkájának ez a végső szakasza abban áll, hogy teremtsen egy győztesekből álló csoportot. Tényleg olyan könnyű ezt megtenni, mint hiszed? Ez a végső átalakulás nem kívánja meg, hogy az ember 100 százalékban, vagy akár 80 százalékban megváltozzon, de legalább 30 vagy 40 százalékban igen. Az a legkevesebb, hogy ásd elő, tisztítsd meg és alakítsd át azokat a benned lévő dolgokat, amelyek ellenállnak Istennek, amelyek mélyen gyökeret vertek a szíved mélységeiben. Csak akkor fogod elérni az üdvösséget. Csak akkor fog megmutatkozni, hogy elnyerted az igazságot, és hogy lényegében összeférhető vagy Istennel, amikor Isten követelménye szerint 30-40, vagy lehetőleg 60-70 százalékban átalakultál. A következő alkalommal, amikor valami történik veled, nem leszel hajlamos ellenállni Istennek, vagy megsérteni az Ő természetét. Egyedül így juthatsz tökéletességre és nyerheted el Isten elismerését.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istenbe vetett hitben a helyes út megválasztása a legfontosabb)