3. Hogyan lehet megoldani az igazság el nem fogadásának és az ember saját érdekében való érvelés problémáját

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Ha hiszel Isten szuverenitásában, akkor hinned kell abban, hogy a mindennapi események, akár jók, akár rosszak, nem véletlenül történnek. Nem arról van szó, hogy valaki szándékosan keményen bánik veled vagy célba vesz téged; ezt az egészet Isten rendezte és vezényelte. Miért vezényli Isten mindezeket? Nem az a célja, hogy leleplezze, hogy ki vagy, vagy hogy felfedjen és kiiktasson téged; nem a felfedésed a végső cél. A cél az, hogy tökéletesítsen és megmentsen téged. Hogyan tökéletesít téged Isten? És hogyan ment meg téged? Azzal kezdi, hogy tudatosítja benned saját romlott beállítottságodat, és megismerteti veled természetlényegedet, hiányosságaidat és azt, aminek híján vagy. Csak ezek megismerése és világos megértése által tudod követni az igazságot, és tudsz fokozatosan megszabadulni romlott beállítottságodtól. Ez egy lehetőség, amit Isten nyújt neked. Ez Isten irgalma. Meg kell tudnod ragadni ezt a lehetőséget. Nem szabad szembeszegülnöd Istennel, összetűzésbe kerülnöd Istennel, vagy félreértened Őt. Különösen, amikor szembesülsz azokkal az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal, amelyeket Isten rendez körülötted, ne érezd állandóan azt, hogy a dolgok nem úgy vannak, ahogyan szeretnéd, hogy legyenek; ne akarj állandóan menekülni előlük, illetve ne panaszkodj mindig Istenre, és ne értsd félre mindig Istent. Ha folyamatosan ezeket teszed, akkor nem tapasztalod meg Isten munkáját, és ez nagyon megnehezíti számodra, hogy belépj az igazságvalóságba. Bármivel is találkozol, amit nem érthetsz meg teljesen, ha nehézség merül fel, meg kell tanulnod alávetni magadat. Azzal kell kezdened, hogy Isten elé járulsz, és többet imádkozol. Így, mielőtt észrevennéd, változás fog bekövetkezni a belső állapotodban, és képes leszel keresni az igazságot, hogy megoldd a problémát. Ily módon képes leszel megtapasztalni Isten munkáját. Eközben az igazságvalóság kialakul majd benned, te pedig így fogsz fejlődni és így esel át életed állapotának átalakulásán. Amint átmentél ezen a változáson, és rendelkezel ezzel az igazságvalósággal, akkor érettséged is lesz, és az érettséggel együtt jár az élet. Ha valaki mindig romlott sátáni természet szerint él, akkor nem számít, hogy mennyi lelkesedése vagy energiája van, nem tekinthetjük úgy, hogy rendelkezik érettséggel vagy élettel. Isten minden egyes emberben munkálkodik, és nem számít, milyen a módszere, milyen embereket, eseményeket és dolgokat használ fel a szolgálatában, vagy milyen hangvételűek a szavai, egyetlen végső célja van: megmenteni téged. És hogyan ment meg téged? Megváltoztat téged. Akkor hát hogyne szenvednél egy kicsit? Szenvedned kell majd. Ez a szenvedés sok mindent magában foglalhat. Először is, az embereknek szenvedniük kell, amikor elfogadják Isten szavainak ítéletét és fenyítését. Amikor Isten szavai túl szigorúak és egyértelműek, és az emberek félreértik Istent – sőt még elképzeléseik is vannak –, az is fájdalmas lehet. Néha Isten olyan környezetet hoz létre az emberek körül, hogy felfedje romlottságukat, hogy elgondolkodjanak saját magukon, és megismerjék önmagukat, és akkor szintén szenvedni fognak egy kicsit. Időnként az embereknek szenvedniük kell, amikor közvetlenül megmetszik őket és leleplezik őket. Ez olyan, mintha műtéten esnének át – ha nincs szenvedés, nincs eredmény. Ha minden alkalommal, amikor megmetszenek, és minden alkalommal, amikor egy környezet felfed téged, az felébreszti az érzéseidet és egy lökést ad neked, akkor ezen a folyamaton keresztül belépsz az igazságvalóságba, és érettséged lesz.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazság elnyeréséhez az embernek a közeli emberektől, eseményekből és dolgokból kell tanulnia)

Mi történik akkor, ha valaki kifogásokat keres, amikor szemrehányással és metszéssel szembesül? Ez olyan beállítottság, amely nagyon arrogáns, önelégült és konok. Az arrogáns és konok emberek nehéznek találják az igazság elfogadását. Nem tudják elfogadni, amikor olyasmit hallanak, ami nem illeszkedik a saját kilátásaikhoz, véleményeikhez és gondolataikhoz. Nem érdekli őket, hogy amit mások mondanak az helyes vagy helytelen, vagy hogy ki mondta, illetve milyen kontextusban hangzott el, vagy hogy van-e köze a saját felelősségeikhez és kötelességeikhez. Nem törődnek ezekkel a dolgokkal; számukra az a sürgető, hogy először a saját érzéseiket elégítsék ki. Ez vajon nem konokság? Végül milyen veszteségeket okoz az embereknek a konokság? Nehéz elnyerniük az igazságot. Azt, hogy valaki nem fogadja el az igazságot, az ember romlott beállítottsága okozza, a végkimenetel pedig az, hogy nem tudja egykönnyen elérni az igazságot. Bármi, ami az ember természetlényegéből természetesen feltárul, ellentétben áll az igazsággal és semmi köze ahhoz; egyetlen ilyen dolog sem igazodik, illetve nem közelít az igazsághoz. Az üdvösség eléréséhez ezért az embernek el kell fogadnia és gyakorolnia kell az igazságot. Ha valaki nem tudja elfogadni az igazságot, és mindig a saját preferenciái szerint akar cselekedni, akkor az az ember nem tudja elérni az üdvösséget.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Vannak, akik gyakran vitatkoznak és próbálják megvédeni magukat, amikor megmetszik őket. Mindig a probléma okát hangsúlyozzák és kifogásokat keresnek a kudarcaikra, ami nagyon zavaró. Nincs engedelmes hozzáállásuk, vagy az igazságot kereső hozzáállásuk. Az ilyen emberek alacsony képességűek, és nagyon makacsok is. Nem értik mások szavait, az igazság elérhetetlen számukra, a fejlődésük pedig nagyon lassú. Miért lassú a fejlődésük? Azért, mert nem keresik az igazságot, és bármilyen hiba merül fel, mindig másokban keresik az okot, teljesen másokra hárítva a felelősséget. Világi ügyekre vonatkozó filozófiák szerint élnek, és amíg épek és egészségesek, különösen elégedettek önmagukkal. Egyáltalán nem követik az igazságot, és úgy gondolják, hogy ez egy elég jó módja annak, hogy Istenben higgyenek. Sőt, még olyanok is vannak, akik azt gondolják: „Mindig annyit beszélnek az igazság követéséről és a leckék megtanulásáról, de vajon tényleg olyan sok megtanulni való lecke van? Olyan nehézkes így hinni Istenben!” Amikor látják, hogy mások keresik az igazságot és megtanulják a leckéket, amikor ügyekkel találkoznak, így szólnak: „Hogyan tudtok ti mindenből tanulni? Számomra miért nincs annyi lecke, amit megtanulhatnék? Ti mind ennyire tudatlanok vagytok? Nem csak vakon követitek az előírásokat?” Mit gondoltok erről a véleményről? Ez az álhívők nézőpontja. Elnyerheti-e egy álhívő az igazságot? Az ilyen embernek nagyon nehéz elnyernie az igazságot. Vannak, akik azt mondják: „A nagy dolgokért könyörgök Istenhez, de a kis ügyekkel nem zaklatom Őt. Isten nagyon el van foglalva a világegyetem és minden dolog mindennapi igazgatásával, minden egyes ember igazgatásával. Milyen fárasztó! Nem fogom Istent zaklatni, megoldom ezt az ügyet magam. Amíg Isten elégedett, addig ez elég. Nem akarom Őt nyugtalanítani.” Mit gondoltok erről a véleményről? Ez szintén az álhívők nézőpontja, az emberek fantáziája. Az emberek teremtett lények, még a hangyáknál is alacsonyabb rendűek. Hogyan láthatnák tisztán a Teremtőt? Ki tudja, hány milliárd vagy tízmilliárd éve irányítja Isten a világegyetemet és minden dolgot. Mondta Ő, hogy fáradtnak érzi Magát? Mondta Ő, hogy túlságosan elfoglalt? Nem, nem mondott ilyet. Az emberek soha nem lesznek képesek tisztán látni Isten mindenhatóságát és bölcsességét, és ha a saját elképzeléseik és képzeletük alapján beszélnek, az nagy ostobaság. A Teremtő szerint Isten választott népéből mindenki és minden, ami körülöttük történik, Isten szuverenitásán és elrendezésein belül van. Istenben hívő emberként alá kell vetned magad Isten szuverenitásának és intézkedéseinek, keresned kell az igazságot, és mindenből tanulnod kell. A legfontosabb dolog az igazság elnyerése. Ha figyelembe tudod venni Isten szándékait, akkor Rá kell támaszkodnod, és az igazság felé kell igyekezned; ez kedves Istennek. Amikor elnyerted az igazságot, és az alapelvek szerint tudsz cselekedni, Isten jobban fog örülni, de minél inkább eltávolodsz Istentől, annál szomorúbb lesz. Mi teszi Istent szomorúvá? (Isten úgy rendezte a körülményeket, hogy az emberek megtapasztalhassák az Ő szavait és elnyerhessék az igazságot, de az emberek nem értik Isten szándékát; félreértik Őt, és ez szomorúvá teszi Istent.) Helyes. Isten minden egyes emberért fájdalmas árat fizetett, és minden egyes emberre vonatkozóan megvannak a szándékai. Elvárásai vannak velük szemben, és reményeket fűzött hozzájuk. Fáradságos erőfeszítéseit önként és szívesen adja minden embernek. Az életről és az igazságról való gondoskodását is szívesen adja minden embernek. Ha az emberek képesek megérteni az Ő célját ennek megtételében, akkor Ő elégedett lesz. Bármilyen körülményeket is rendez el Isten számodra, ha képes vagy elfogadni azt Istentől, alávetni magadat Neki, keresni az igazságot és tanulni mindezekből, Isten nem fogja azt gondolni, hogy a fájdalmas árat hiába fizette meg. Nem fogsz kudarcot vallani abban, hogy megfelelj mindannak a gondoskodásnak és erőfeszítésnek, amit Isten befektetett, vagy az Ő veled kapcsolatos elvárásainak. Minden körülményből, amivel szembesülsz, képes leszel tanulságokat levonni és jutalmakat aratni. Így Isten benned végzett munkája eléri a kívánt hatást, és Isten szíve elégedett lesz. Ha képtelen vagy alávetni magad Isten vezénylésének és intézkedéseinek, ha mindig ellenállsz, elutasítod és szembeszállsz Istennel, nem gondolod, hogy Isten nyugtalan lesz? Isten szíve aggódni és nyugtalankodni fog, és azt mondja: „Annyi körülményt rendeztem el neked, hogy megtanuld a leckéket. Hogyan lehetséges, hogy egyik sem hatott rád?” Istent nyomasztja majd a bánat. Isten szomorú, mert eltompult, tudatlan, lassú és makacs vagy, mert nem érted az Ő szándékait és nem fogadod el az igazságot, és mert nem látod azt a sok mindent, amit Ő megtesz, hogy felelősséget vállaljon a te életedért, és nem érted, hogy Ő aggódik és nyugtalankodik az életedért, és még fel is lázadsz Ellene és panaszkodsz Rá.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazság elnyeréséhez az embernek a közeli emberektől, eseményekből és dolgokból kell tanulnia)

Az, hogy szeretnek vitatkozni a helyesről és a helytelenről, azt jelenti, hogy minden egyes kérdésben megpróbálják tisztázni, mi a helyes vagy mi a helytelen, nem hagynak fel vele, amíg nem tisztázták a kérdést és meg nem értik, kinek volt igaza és ki tévedett, és makacsul ragaszkodnak értelmetlen dolgokhoz. De mi értelme így viselkedni? Végső soron helyes-e a helyesről és a helytelenről vitatkozni? (Nem.) Hol a hiba? Van bármilyen kapcsolat ez és az igazság gyakorlása között? (Nincs kapcsolat.) Miért mondjátok, hogy nincs kapcsolat? A helyesről és a helytelenről való vitatkozás nem az igazságalapelvek követése, nem az igazságalapelvek megvitatása vagy az azokról való beszélgetés; ehelyett az emberek folyton arról beszélnek, hogy kinek van igaza és kinek nincs, ki tudja jól és ki téved, ki jár el helyesen és ki nem, kinek van jó oka és kinek nincs, ki fejez ki magasabb szintű doktrínát; ez az, amit kutatnak. Amikor Isten próbatételek elé állítja az embereket, mindig megpróbálnak okoskodni Istennel, folyton előállnak ilyen-olyan érvekkel. Vajon Isten megbeszéli veled az efféle dolgokat? Megkérdezi Isten, hogy mi az összefüggés? Kérdez Isten arról, hogy milyen indokaid és okaid vannak? Nem teszi. Isten azt kérdezi, hogy az alávetettség vagy az ellenállás hozzáállásával rendelkezel-e, amikor próbára tesz. Isten azt kérdezi, hogy érted-e az igazságot vagy sem, hogy aláveted-e magad vagy sem. Isten csak ennyit kérdez, semmi mást. Isten nem kérdezi meg tőled, hogy miért hiányzik belőled az alávetettség, nem nézi, hogy jó okod van-e – Ő egyáltalán nem vesz figyelembe ilyesmiket. Isten csak azt nézi, hogy aláveted-e magad vagy sem. Az életkörülményeidtől és a kontextustól függetlenül Isten csak azt vizsgálja át, hogy van-e a szívedben alávetettség, hogy az alávetettség hozzáállását tanúsítod-e. Isten nem vitatja veled a helyest és helytelent; Istent nem érdeklik az indokaid. Isten csak azzal törődik, hogy igazán aláveted-e magad – Isten csakis ennyit kérdez tőled. Hát nem egy igazságalapelv ez? Ami az afféle embereket illeti, akik szeretnek a helyesről és a helytelenről vitatkozni, akik szeretnek szócsatákba bocsátkozni – vajon az ő szívükben ott vannak az igazságalapelvek? (Nincsenek.) Miért nincsenek? Odafigyeltek valaha bármennyire is az igazságalapelvekre? Törekedtek rájuk valaha is? Keresték őket valaha? Sohasem figyeltek rájuk, nem törekedtek rájuk és nem keresték őket, és ezek teljességgel hiányoznak a szívükből. Ennek eredményeképp csak emberi elképzelések közepette tudnak élni, a szívükben mindössze helyes és helytelen, helytálló és nem helytálló, kifogások, indokok, álokoskodás és érvek vannak, ami után hamarosan támadják egymást, megítélik és elítélik egymást. Az efféle embereknek az a beállítottsága, hogy szeretik vitatni a helyest és helytelent, valamint szeretik megítélni és elítélni az embereket. Az efféle emberek nem szeretik és nem fogadják el az igazságot, hajlamosak arra, hogy megpróbáljanak érvelni Istennel, sőt, hogy ítéletet mondjanak Isten felett és szembeszálljanak Vele. Végezetül büntetést kapnak majd.

(Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (15.))

Minden embernek arrogáns és önelégült beállítottsága van, és mindig önhittek. Nem számít, mit gondolnak vagy mit mondanak, avagy miként látják a dolgokat, mindig úgy hiszik, hogy a saját nézőpontjuk és a saját hozzáállásuk a helyes, és amit mások mondanak, az nem olyan jó vagy helyes, mint amit ők mondanak. Mindig a saját véleményükhöz ragaszkodnak, és nem számít, ki beszél, nem hallgatnak rá. Még ha helyes is az, amit más mond, vagy megfelel az igazságnak, nem fogadják el; csupán úgy tűnik, mintha hallgatnák, de valójában nem fogják átvenni az elképzelést, és amikor eljön a cselekvés ideje, még mindig a saját módjukon teszik a dolgokat, mindig azt gondolva, hogy helyes és értelmes az, amit mondanak. [...] Mit szól majd Isten, amikor meglátja ezt a viselkedésedet? Isten azt fogja mondani: „Hajthatatlan vagy! Érthető, hogy talán ragaszkodsz a saját elképzeléseidhez, amikor nem tudod, hogy tévedsz, azonban amikor egyértelműen tudod, hogy tévedsz, és még mindig ragaszkodsz az elképzeléseidhez, és inkább meghalnál, mintsem bűnbánatot tarts, akkor konok bolond vagy, aki bajban van. Ha függetlenül attól, ki tesz javaslatot, te mindig negatív, ellenálló hozzáállást tanúsítasz vele szemben, és egy kicsit sem fogadod el az igazságot, és ha teljesen ellenálló, bezárt és elutasító a szíved, akkor rendkívül nevetséges, abszurd ember vagy! Túlságosan nehéz foglalkozni veled.” Milyen tekintetben nehéz foglalkozni veled? Azért nehéz foglalkozni veled, mert ami lerí rólad, az nem téves megközelítésmód, nem téves viselkedés, hanem a beállítottságod kinyilatkoztatása. Milyen beállítottság kinyilatkoztatása? Azon beállítottságé, hogy idegenkedsz az igazságtól és gyűlölöd az igazságot. Ha olyanként határoztak meg, aki gyűlöli az igazságot, akkor bajban vagy Isten szemében, és Ő visszautasít és figyelmen kívül hagy majd téged. Ami az embereket illeti, ők legfeljebb az mondják: „Ennek az embernek rossz a beállítottsága, rendkívül csökönyös, hajthatatlan és arrogáns! Nehéz vele kijönni és nem szereti az igazságot. Soha nem fogadta el az igazságot, és nem ülteti át az igazságot a gyakorlatba.” Legfeljebb mindenki ezt az értékelést adja neked, de vajon ez az értékelés eldönti a sorsod? Az emberektől kapott értékelés nem tudja eldönteni a sorsod, azonban van valami, amiről nem szabad megfeledkezned: Isten megvizsgálja az emberek szívét, ugyanakkor Isten minden szavukat és tettüket is megfigyeli. Ha Isten így határoz meg téged, és azt mondja, hogy gyűlölöd az igazságot, ha nem csupán azt mondja, hogy némileg romlott a beállítottságod, és hogy kissé engedetlen vagy, akkor ez vajon nem igen komoly probléma? (Bizony, komoly.) Ez bajt jelent, és ez a baj nem abban rejlik, ahogyan az emberek tekintenek rád, vagy ahogyan értékelnek, hanem abban rejlik, ahogyan Isten a romlott beállítottságodra tekint, miszerint gyűlölöd az igazságot. Hogyan tekint hát erre Isten? Csupán meghatározta, hogy gyűlölöd és nem szereted az igazságot, ez minden? Vajon ilyen egyszerű ez? Honnan jön az igazság? Kit jelképez az igazság? (Istent jelképezi.) Gondolj csak bele: Ha valaki gyűlöli az igazságot, akkor ami Istent illeti, Ő hogyan fog tekinteni rá? (Az ellenségeként.) Vajon nem komoly probléma ez? Ha valaki gyűlöli az igazságot, akkor Istent gyűlöli! Miért mondom, hogy Istent gyűlöli? Átkozta Istent? Nyíltan szembeszegült Istennel? A háta mögött meg- és elítélte Őt? Nem feltétlenül. Miért mondom akkor, hogy az igazságot gyűlölő beállítottság feltárása Isten iránti gyűlölet? Ez nem túlzás, ez a valós helyzet. Az álszent farizeusokhoz hasonlít, akik keresztre szegezték az Úr Jézust, mert gyűlölték az igazságot – aminek rettenetes következményei voltak. Ez azt jelenti, hogy ha valakinek olyan a beállítottsága, hogy idegenkedik az igazságtól és gyűlöli az igazságot, akkor azt bármikor és bárhol feltárhatja, és ha eszerint él, akkor vajon nem fog ellenszegülni Istennek? Ha olyasvalamivel szembesül, amiben ott az igazság, vagy döntést hoz, ha nem tudja elfogadni az igazságot és a romlott beállítottsága szerint él, akkor természetes, hogy ellenszegül Istennek és elárulja Őt, mert a romlott beállítottsága az, ami gyűlöli Istent és gyűlöli az igazságot. Ha ilyen beállítottságod van, akkor még az Isten által mondott szavakat is meg fogod kérdőjelezni, és elemezni, valamint boncolgatni akarod azokat. Gyanakvó leszel Isten szavait illetően, és azt kérdezed: „Vajon tényleg isten szavai ezek? Számomra nem tűnnek igazságnak, és nem feltétlenül tűnnek mind helyesnek sem!” Ily módon nem tárult-e már fel az igazságot gyűlölő beállítottságod? Ha így gondolkozol, akkor alá tudod vetni magad Istennek? Biztosan nem. Ha nem tudod magad alávetni Istennek, akkor vajon Ő a te Istened még? Nem az. Akkor mi lesz számodra Isten? Kutatási témaként fogod kezelni Őt, akiben kételkedni kell, akit el kell ítélni; közönséges, hétköznapi emberként fogsz bánni vele, és ilyenként elítéled. Ezzel olyan valakivé válsz, aki ellenáll Istennek és káromolja Őt. Miféle beállítottság idézi ezt elő? Bizonyos mértékig felfuvalkodott, arrogáns beállítottság okozza. Nemcsak a sátáni beállítottságod tárul majd fel belőled, hanem a sátáni arcod is teljesen lelepleződik. Mi történik az Isten és az olyan ember közötti kapcsolattal, aki eljutott az Istennek való ellenállás állapotába, és akinek az Isten elleni lázadó mivolta elért egy bizonyos fokot? Ellenséges kapcsolattá válik ez, ahol az illető magával szembe helyezi Istent. Ha az Istenbe vetett hitedben nem tudod elfogadni az igazságot és alávetni magad annak, akkor Isten nem a te Istened. Ha megtagadod és elutasítod az igazságot, akkor már olyasvalakivé váltál, aki ellenáll Istennek. Vajon Isten ekkor még meg tud szabadítani? Biztosan nem. Isten lehetőséget ad neked az Ő üdvösségének befogadására, és nem tekint rád ellenségként, te azonban nem tudod elfogadni az igazságot, és Istent szembe helyezed magaddal; az, hogy nem vagy képes Isten elfogadására az igazságodként és az utadként, olyasvalakivé tesz téged, aki elutasítja Istent. Hogyan kellene megoldani ezt a problémát? Gyorsan bűnbánatot kell tartanod és irányt változtatnod. Például, ha a kötelességed teljesítése közben problémával vagy nehézséggel találkozol, és nem tudod, hogyan oldd meg, akkor nem szabad vakon elmerengened rajta, hanem először el kell csendesedned Isten előtt, imádkoznod és Őtőle kérned, és megnézned, mit mondanak róla Isten szavai. Ha Isten szavainak olvasása után még mindig nem érted, és nem tudod, milyen igazságok vonatkoznak erre a témára, akkor ragaszkodj erősen egy alapelvhez – vagyis először vesd alá magad, ne legyenek személyes elképzeléseid vagy gondolataid, várj békés szívvel, és nézd meg, Isten hogyan szándékozik és akar cselekedni. Ha nem érted az igazságot, akkor keresd, és várj Istenre ahelyett, hogy vakon és óvatlanul cselekednél. Ha valaki tesz neked egy javaslatot, amikor nem érted az igazságot, és elmondja, miként cselekedj az igazság szerint, akkor először fogadd el, és engedd, hogy mindenki közösséget vállaljon róla, figyeld meg, hogy helyes-e ez az ösvény, és megfelel-e az igazságalapelveknek vagy sem. Ha megbizonyosodsz róla, hogy az igazság szerint való, akkor gyakorold ily módon; ha azt állapítod meg, hogy nem felel meg az igazságnak, akkor ne gyakorold ily módon. Ez ilyen egyszerű. Amikor az igazságot keresed, keresd azt sokaknál. Ha valakinek mondanivalója van, hallgasd meg, és vedd komolyan minden szavát. Ne hagyd figyelmen kívül, és ne vedd semmibe, mert ennek köze van a kötelességed hatálya alá tartozó dolgokhoz, és komolyan kell venned. Ez a helyes hozzáállás és a helyes állapot. Ha a helyes állapotban vagy, és nem fedsz fel olyan beállítottságot, amely idegenkedik az igazságtól és gyűlöli az igazságot, akkor, ha ily módon jársz el, az ki fogja szorítani a romlott beállítottságodat. Ez az igazság gyakorlása. Ha ily módon gyakorlod az igazságot, az milyen gyümölcsöket terem? (A Szentlélek fog nekünk utat mutatni.) A Szentlélek útmutatásának az elnyerése az egyik vonatkozás. Időnként az ügy nagyon egyszerű lesz és a saját elmédet használva megvalósítható; miután mások megtették neked a javaslataikat és te megértetted azokat, orvosolni tudod a dolgokat és az alapelvek szerint tudsz cselekedni. Az emberek talán semmiségnek vélik ezt, azonban Isten számára nagy dolog. Miért mondom ezt? Mert ha így jársz el, akkor Isten számára olyasvalaki vagy, aki gyakorolni tudja az igazságot, aki szereti az igazságot, és aki nem idegenkedik az igazságtól – amikor Isten a szívedbe néz, a beállítottságodat is látja, és ez nagy dolog. Más szóval, amikor a kötelességed teszed, és Isten jelenlétében cselekszel, akkor mindaz, amit megélsz és feltársz igazságvalóság, amivel az embereknek rendelkeznie kell. Isten számára a legfontosabb dolgok az általad birtokolt hozzáállások, gondolatok és állapotok mindenben, amit teszel, és Isten ezeket veszi tüzetes vizsgálat alá.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az embernek csak úgy lehet normális kapcsolata Istennel, ha gyakorta Előtte él)

Hogyan ellenőrizhető le a hamisítatlan hit? Alapvetően annak megnézésével, hogy valaki el tudja-e fogadni az igazságot és át tudja-e ültetni azt a gyakorlatba akkor, amikor dolgok történnek vele. Ha soha nem fogadta el az igazságot, és nem is ültette át azt a gyakorlatba, akkor valójában már lelepleződött, és nem szükséges őt leleplező próbára várni. Amikor a mindennapi életben történnek dolgok valakivel, akkor világosan látható, hogy rendelkezik-e az igazságvalósággal. Sokan vannak, akik általában nem törekednek az igazságra, és nem ültetik át a gyakorlatba az igazságot akkor, amikor dolgok történnek velük. Az ilyeneknek meg kell várniuk az őket leleplező próbatételt? Egyáltalán nem. Egy idő után, ha semmi sem változik bennük, akkor ez azt jelenti, hogy már lelepleződtek. Ha megmetszik őket, azonban még így sem fogadják el az igazságot, és rendületlenül nem térnek meg, akkor annál inkább lelepleződnek, és el kell takarítani, ki kell vetni őket. Akik általában nem összpontosítanak az igazság elfogadására és annak a gyakorlatba történő átültetésére, azok mind álhívők, és semmilyen munkát sem szabad rájuk bízni, semmilyen felelősséget nem szabad felvállalniuk. Meg tud valaki állni szilárdan az igazság nélkül? Fontos a gyakorlatba átültetni az igazságot? Csak nézd meg azokat az embereket, akik soha nem gyakorolták az igazságot – nem telik bele sok évbe, hogy mind lelepleződjenek. Egyáltalán nincs tapasztalati bizonyságtételük. Mily elszegényedettek és szánalmasak, és bizonyára nagyon kínosan érzik magukat.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mit jelent az igazság gyakorlása?)

Az Istenbe vetett hit megköveteli az igazság elfogadását – ez a helyes hozzáállás. Azok, akik nem fogadják el az igazságot, kifogásokat és ürügyeket keresnek, amikor problémák merülnek fel, és másra hárítják a felelősséget. Mindig arra panaszkodnak, hogy mások nem bánnak jól velük, nem gondolnak rájuk, és nem törődnek velük. Mindenféle ésszerű magyarázatot találnak. Mi értelme mindezeket a kifogásokat keresni? Helyettesíteni tudja-e azt, hogy gyakorold az igazságot? Helyettesíteni tudja-e azt, hogy alávesd magad Istennek? Nem, nem tudja helyettesíteni. Vagyis nem számít, hogyan érvelsz, még ha az égboltnál is hatalmasabbak a sérelmeid, ha nem fogadod el az igazságot, akkor véged van. Isten látni akarja, milyen a hozzáállásod, főleg az igazság gyakorlatba ültetésével kapcsolatos kérdésekben. Van-e bármiféle haszna is a panaszkodásodnak? Panaszaid vajon megoldhatják-e a romlott beállítottság problémáját? Ha panaszkodnál, és jogosnak éreznéd azt, vajon mit üzenne ez rólad? Elnyerted volna az igazságot? Isten elismert volna téged? Ha Isten azt mondja: „Te nem olyasvalaki vagy, aki gyakorolja az igazságot, úgyhogy takarodj az útból. Megvetlek téged”, akkor vajon nincs véged? Azzal, hogy Isten azt mondja: „Megvetlek téged”, felfedne téged, és megállapítaná, hogy ki vagy. Vajon miért tenne Isten megállapítást rólad? Mert nem fogadod el az igazságot; nem fogadod el Isten vezénylését és szuverenitását. Mindig külső okokat keresel, mindig másra kened a dolgokat. Isten úgy tekint rád, mint akiből hiányzik az értelem és az igazság iránti szeretet; mint aki ésszerűtlen, akaratos és megzabolázhatatlan. Félre kell állítani, és figyelmen kívül kell hagyni téged, hogy önvizsgálatot tarthass. Azért hallgatod a prédikációkat és beszélgetsz az igazságról, hogy megérthesd az igazságot, megoldhasd a problémáidat, és levethesd a romlottságodat. Vajon az igazság számodra olyasvalami, amiről csak fecsegni tudsz? Olyasvalami, amiről csak jártatod a szádat, és azzal vége? Vajon az igazság megértésének lelki horgonyként kellene működnie, hogy betöltse a lelkedben tátongó ürességet? Nem, nem arra való, hogy ilyen célra használd. Az igazság azért van, hogy meg tudd oldani a romlott beállítottságodat. Azért van, hogy utat biztosítson neked, és amikor problémákkal szembesülsz, akkor képes legyél ezen igazságok szerint élni, és a helyes utat választani az életben. Amint megértetted az igazságot, nem fogsz többé a természetességed, a romlottságod vagy a sátáni nevelésed szerinti dolgok alapján cselekedni. Nem fogsz többé sátáni logika és világi ügyekre vonatkozó filozófiák szerint élni. Hanem az igazság szerint fogsz élni, az igazság szerint fogsz cselekedni. Csak ez tehet eleget Isten szándékainak.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istennek való alávetettség alapvető lecke az igazság elnyerésében)

Bármilyen okból is hiszel Istenben, Isten végső soron az alapján fogja meghatározni a sorsodat, hogy elnyerted-e az igazságot. Ha nem nyerted el az igazságot, akkor egyik indokod vagy kifogásod sem fogja megállni a helyét. Próbálj érvelni, ahogy tetszik, légy kutyaszorítóban, ahogy akarsz – vajon Istent érdekelni fogja? Fog-e Isten társalogni veled? Fog-e veled vitatkozni és tárgyalni? Fog-e tanácskozni veled? Mi a válasz? Nem. Egyáltalán nem fog. Lehet bármilyen acélos is az érvelésed, nem fog megállni. Nem szabad félreértened Isten szándékait, és azt gondolnod, hogy ha mindenféle indokot és kifogást felhozol, akkor nem kell az igazságra törekedned. Isten azt akarja, hogy képes legyél az igazságot keresni minden környezetben és minden dologban, ami történik veled, és végül elérd a belépést az igazságvalóságba és elnyerd az igazságot. Függetlenül attól, hogy Isten milyen körülményeket rendezett el számodra, milyen emberekkel és eseményekkel találkozol, és milyen környezetben találod magad, imádkoznod kell Istenhez és keresned kell az igazságot, hogy szembenézhess azokkal. Pontosan ezeket a leckéket kell megtanulnod az igazságra törekvés során. Ha folyton kifogásokat keresel, hogy kibújj, kitérj ezek elől a körülmények elől vagy elutasítsd, illetve ellenállj ezeknek a körülményeknek, akkor Isten le fog mondani rólad. Nincs értelme érvelni vagy makacsnak, illetve akadékoskodónak lenni – ha Isten nem foglalkozik veled, akkor elveszíted az esélyed az üdvösségre. Isten számára nincs olyan probléma, amelyet ne lehetne megoldani; Ő minden egyes emberrel kapcsolatban intézkedett, és van módja, hogy kezelje őket. Isten nem fogja megvitatni veled, hogy az érveid és a kifogásaid indokoltak-e. Isten nem fogja meghallgatni, hogy az érvek, amelyet a védelmedben felhozol, racionálisak-e. Ő csak azt fogja kérdezni tőled: „Isten szavai az igazság? Romlott a beállítottságod? Törekedned kellene az igazságra?” Neked csupán egy ténnyel kell tisztában lenned: Isten az igazság, te egy romlott ember vagy, ezért magadra kell vállalnod, hogy az igazságot keresed. Semmilyen probléma vagy nehézség, indok vagy kifogás nem állja meg a helyét – ha nem fogadod el az igazságot, el fogsz veszni. Bármilyen árat fizet az ember azért, hogy az igazságra törekedjen és belépjen az igazságvalóságba, megéri. Az embereknek el kell engedniük minden kifogásukat, indokukat és gondjukat, hogy elfogadják az igazságot és elnyerjék az életet, mivel Isten szavai és az igazság az élet, amelyet el kell érniük, és ez egy olyan élet, amelyet semmire sem lehet elcserélni. Ha elszalasztod ezt a lehetőséget, azt nem csupán bánni fogod egész hátralévő életedben – ez nem csupán megbánás dolga – hanem egészen tönkreteszed magad. Többé nem lesz számodra sem sors, sem rendeltetési hely, és te, teremtett lény, aki vagy, a végállomásra érsz majd. Soha többé nem lesz esélyed arra, hogy megmenekülj. Értitek? (Értjük.) Ne keress kifogásokat vagy indokokat arra, hogy miért nem törekedsz az igazságra. Semmi hasznuk; csupán önmagadat csapod be.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (1.))

Ha követni akarod Istent és jól akarod végezni a kötelességed, először is kerülnöd kell a lobbanékonyságot, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogyan te szeretnéd. Először nyugodj meg és csendesedj el Isten előtt, a szívedben pedig imádkozz Hozzá és kérj Tőle. Ne légy konok; előbb vesd alá magad. Csak ilyen gondolkodásmóddal tudsz jobb megoldásokat hozni a problémákra. Ha ki tudsz tartani az Isten előtti életben, és bármi is történik veled, képes vagy imádkozni Hozzá és kérni Tőle, és az alávetettség mentalitásával szembenézni azzal, akkor nem számít, hány kinyilatkoztatást kaptál romlott beállítottságodról, illetve korábban milyen vétkeket követtél el – ezek megoldhatók, amennyiben az igazságot keresed. Mindegy, milyen megpróbáltatások érnek, képes leszel szilárdan állni. Amíg helyes a mentalitásod, képes vagy elfogadni az igazságot és alávetni magad Istennek az Ő követelményei szerint, addig teljességgel alkalmas vagy arra, hogy a gyakorlatba ültesd az igazságot. Bár időnként talán egy kicsit lázadó és ellenálló vagy, és időnként védekező érvelést tanúsítasz és képtelen vagy alávetni magad, ha tudsz imádkozni Istenhez és meg tudod fordítani a lázadó állapotodat, akkor el tudod fogadni az igazságot. Miután ezt megtetted, gondolkodj el azon, hogy miért támadt benned ez a lázadó mivolt és ellenállás. Keresd meg az okot, majd keresd az igazságot, hogy eloszlasd, és megtisztulhatsz a romlott beállítottságod azon aspektusától. Miután többször felálltál ezekből a botlásokból és bukásokból, amíg a gyakorlatba nem tudod ültetni az igazságot, fokozatosan levetheted a romlott beállítottságod. Aztán pedig az igazság fog uralkodni a bensődben és az életeddé válik, és nem lesz több akadálya annak, hogy gyakorold az igazságot. Képes leszel igazán alávetni magad Istennek, és meg fogod élni az igazságvalóságot. Ez időszak alatt lesz gyakorlati tapasztalatod az igazság gyakorlásában és az Istennek való alávetésben, és ki leszel téve azoknak. Amikor később történik veled valami, tudni fogod, hogyan gyakorolj Istennek alávetett módon, valamint, hogy milyen viselkedés jelent lázadást Istennel szemben. Ha ezek a dolgok világosak a szívedben, vajon akkor is képtelen leszel beszélni az igazságvalóságról? Ha arra kérnek, oszd meg a tapasztalati tanúságtételeidet, nem jelent majd gondot, hiszen addigra sok mindent megtapasztalsz már, és ismerni fogod a gyakorlás alapelveit. Bárhogyan is beszélsz, az valós lesz, és bármit is mondasz, az gyakorlati lesz. Ha pedig a szavak és doktrínák megvitatására kérnek, nem leszel hajlandó rá – szívedből idegenkedni fogsz tőle. Vajon ekkorra nem léptél-e már be az igazságvalóságba? Az igazságra törekvő emberek mindössze néhány évnyi erőfeszítéssel tapasztalatot szerezhetnek róla, majd beléphetnek az igazságvalóságba. Azok számára, akik nem törekednek az igazságra, nem könnyű belépni az igazságvalóságba, még ha akarnak, akkor sem. Ez azért van, mert túl sok a lázadó mivolt azokban, akik nem szeretik az igazságot. Amikor bizonyos dologban gyakorolniuk kell az igazságot, folyton kifogásokat keresnek maguknak, és megvannak a saját problémáik, úgyhogy számukra igen nehéz lesz a gyakorlatba ültetni az igazságot. Bár talán imádkoznak és keresnek, és hajlandóak gyakorolni az igazságot, amikor valami történik velük, amikor nehézségekkel találkoznak, felszínre tör a zavarodottságuk és előjön a lázadó mivoltuk, meglehetősen elhomályosítva az elméjüket. Mennyire súlyosnak kell lennie a lázadó beállítottságuknak! Ha a szívük kisebb része az, amelyik zavarodott, és a nagyobb része alá akarja vetni magát Istennek, az igazság gyakorlása kevesebb nehézséget okoz majd nekik. Talán imádkozhatnak egy ideig, vagy lehet, hogy valaki beszélget velük az igazságról; ha abban a pillanatban megértik, könnyebb lesz a gyakorlatba ültetni. Ha oly nagy a zavarodottságuk, hogy a szívük nagyobb részét foglalja el, amelyben a lázadó mivolt az elsődleges és az alávetettség másodlagos, nem lesz könnyű számukra gyakorlatba ültetni az igazságot, mivel túl kicsi az érettségük. Akik pedig egyáltalán nem szeretik az igazságot, javarészt vagy teljesen lázadók, egészen zavarodottak. Ezek az emberek zavarodottak, akik sosem lesznek képesek a gyakorlatba ültetni az igazságot, így semmi haszna nem lenne bármennyi energiát is rájuk fordítani. Azoknak az embereknek, akik szeretik az igazságot, erős késztetésük van az igazság felé; ha a mozgatójuknak ez a nagyobb része vagy a nagy többsége, és világosan beszélnek nekik az igazságról, biztosan képesek a gyakorlatba ültetni azt. Az igazságot szeretni nem egyszerű dolog; csupán egy enyhe hajlandóság még nem késztet valakit az igazság szeretetére. El kell érnie azt a pontot, ahol egyszer megérti Isten szavát, képes küzdeni és nehézséget elviselni, valamint megfizetni az igazság gyakorlatba ültetésének árát. Ez olyan ember, aki szereti az igazságot.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Például, hogy történik veled valami, és nem tudod, mit kell tenned, s nem is hallottad, hogy bárki megmondaná, mit kell tenned. Lehet, hogy ez az adott dolog nem felel meg az elképzeléseidnek és képzelődéseidnek, és lehet, hogy nem igazán az ízlésed szerint való; ezért van némi ellenállás a szívedben, és egy kicsit feldúlt vagy. Mit kellene hát tenned? A legegyszerűbb módja a gyakorlásnak az, hogy először is engedelmeskedsz. Az engedelmesség nem egy külsődleges cselekedet vagy mondás, és nem is egy szóbeli kijelentés – egy állapot rejlik benne. Ez nem lehet ismeretlen számotokra. Saját valós tapasztalataitok alapján, szerintetek hogyan beszélnek, cselekszenek és gondolkodnak az emberek, és milyen állapotban vannak, illetve milyen hozzáállást tanúsítanak, amikor valóban alávetik magukat? (Azokban a dolgokban, amelyeket még nem értenek, először is félreteszik az elképzeléseiket és képzelődéseiket. Az igazságot és Isten szándékit keresik. Ha a keresés után még mindig nem értik, akkor megtanulnak várni Isten időzítésére.) Ez az egyik aspektusa ennek. Mi van még? (Amikor megmetszik őket, nem bizonygatják az érveiket, és nem próbálnak védekezni.) Ez ennek az állapotnak egy másik aspektusa. Vannak, akik, bár nem bizonygatják az érveiket vagy védekeznek szemtől szembe, mégis tele vannak panasszal és elégedetlenséggel. Nem mondják a szemedbe, hanem a hátad mögött meggondolatlanul beszélnek, és mindenfelé terjesztik. Engedelmes hozzáállás ez? (Nem az.) Akkor pontosan mi is az alávetett hozzáállás? Először is, pozitív hozzáállással kell rendelkezned: amikor megmetszenek, először nem elemzed a helyeset és a helytelent – egyszerűen csak elfogadod, alávetett szívvel. Például, lehet, hogy valaki azt mondja, hogy valami rosszat tettél. Bár nem érted a szíved mélyén, és nem tudod, mit tettél rosszul, mégis elfogadod. Az elfogadás elsősorban pozitív hozzáállás. Emellett létezik egy kissé negatívabb hozzáállás is, ami a hallgatás és az ellenállás mellőzése. Milyen viselkedésformákat von ez maga után? Nem bizonygatod az érveidet, nem védekezel, és nem keresel objektív kifogásokat magadnak. Ha mindig kifogásokat keresel és indokokkal állsz elő a magad számára, a felelősséget pedig másokra hárítod, az vajon ellenállás? Ez lázadó beállítottság. Nem kellene elutasítanod, ellenállnod vagy bizonygatnod az érveidet. Még ha az érvelésed hibátlan is, az vajon az igazság? Ez az ember objektív kifogása, nem az igazság. Nem objektív kifogásokról kérdeznek – arról, hogy miért történt ez a dolog, vagy hogyan történt, hanem inkább azt mondják el neked, hogy az adott cselekedeted természete nincs összhangban az igazsággal. Ha ezen a szinten rendelkezel tudással, akkor valóban képes leszel arra, hogy elfogadd és ne állj ellen. Először is, az alázatos hozzáállás kulcsfontosságú, amikor különféle dolgok történnek veled. Vannak olyan emberek, akik mindig bizonygatják az érveiket és védekeznek, miután szembesülnek azzal, hogy megmetszik őket: „Nem csak én vagyok hibás ezért, hogyhogy rám hárult a felelősség? Miért nem szólal fel senki az érdekemben? Miért csak én egyedül vállalom a felelősséget ezért? Ez tényleg egy olyan »mindenki élvezi az előnyöket, de csak egy valaki viseli a felelősséget« típusú helyzet. Olyan szerencsétlen vagyok!” Miféle érzelem ez? Ez ellenállás. Bár kifelé bólogatnak, elismerik a hibájukat, és szóban is elfogadják, a szívükben mégis panaszkodnak: „Ha meg akarsz metszeni, akkor csináld, de miért kell ilyen keményen beszélni? Sok ember előtt kritizálsz, de hova fordítsam az arcom? Nem szeretettel foglalkozol velem! Csak egy apró hibát követtem el, hát miért beszélsz vég nélkül?” Így a szívükben ellenállnak és elutasítják ezt a bánásmódot, makacsul ellene szegülnek, valamint észszerűtlenül cselekednek és próbálják bizonygatni az érveiket. Akinek ilyen gondolatai és érzései vannak, az egyértelműen ellenálló és ellenséges, hogyan lehetne hát valóban engedelmes a hozzáállása? A metszéssel szembesülve milyen cselekedetek jelentenek elfogadó, alázatos hozzáállást? A legkevesebb az, hogy értelmesnek kell lenned és józan észjárással kell rendelkezned. Először is alá kell vetned magad, nem szabad ellenállnod vagy elutasítanod, és észszerűen kell kezelned. Így rendelkezni fogsz a minimális józan ésszel. Ha el akarod érni az elfogadást és az alávetettséget, meg kell értened az igazságot. Nem egyszerű dolog megérteni az igazságot. Először is el kell fogadnod a dolgokat Istentől: a legkevesebb, amit tudnod kell, hogy a metszés olyasmi, amit Isten megenged, hogy megtörténjen veled, vagy pedig Istentől származik. Függetlenül attól, hogy a metszés teljesen észszerű-e vagy sem, elfogadó, alávetett hozzáállást kell tanúsítanod iránta. Ez az Istennek való alávetettség megnyilvánulása, és egyúttal annak elfogadása is, hogy Isten átvizsgál téged. Ha csak folyton az érveidet bizonygatod és védekezel, azt gondolva, hogy a metszés az embertől származik, és nem Istentől, akkor a felfogásod elferdült. Egyrészt nem fogadtad el, hogy Isten átvizsgáljon, másrészt pedig a hozzáállásod nem alávetett és nem is viselkedsz alávetetten abban a környezetben, amelyet Isten alakított ki számodra. Olyasvalaki ez, aki nem veti alá magát Istennek. [...] Mi a végső célja annak, hogy Isten engedi, hogy az emberek megtanulják az alávetés leckéjét? Nem számít, hogy akkor mennyi rosszat és fájdalmat szenvedsz el, mennyire szégyenkezel, vagy mennyi arcvesztést szenvedsz el, a hiúságod vagy a hírneved, ezek mind másodlagosak. A legfontosabb dolog az, hogy megfordítsd az állapotodat. Milyen állapotot? Normális körülmények között az emberek szíve mélyén létezik egyfajta hajthatatlan és lázadó állapot, ami főként azért van, mert a szívükben él egy bizonyos fajta emberi logika és emberi elképzelések halmaza, amelyek a következők: „Amíg a szándékaim jók, addig nem számít, mi a végeredmény; neked nem kellene megmetszened engem, és ha mégis megteszed, nem kell engedelmeskednem.” Nem töprengenek azon, hogy cselekedeteik összhangban vannak-e az igazságalapelvekkel, vagy hogy milyen következményekkel járnak. Mindig ahhoz ragaszkodnak, hogy „amíg a szándékaim jók és helyesek, addig Istennek el kell fogadnia engem. Még ha az eredmény nem is jó, nem szabad megmetszened engem, még kevésbé kellene elítélned engem”. Ez emberi érvelés, nem igaz? Ezek az ember elképzelései, ugye? Az ember mindig a saját érveléséhez ragaszkodik – vajon van ebben bármi alávetettség? A saját érvelésedet tetted igazsággá, az igazságot pedig félretetted. Azt hiszed, hogy ami megegyezik az érveléseddel, az az igazság, ami pedig nem egyezik meg, az nem az igazság. Van ennél nevetségesebb ember? Van ennél arrogánsabb és önelégültebb ember? Melyik romlott beállítottságot kell feloldani ahhoz, hogy megtanuljuk az alávetés leckéjét? Valójában az arrogancia és az önelégültség az, ami a legnagyobb akadálya annak, hogy az emberek gyakorolják az igazságot és alávessék magukat Istennek. Az arrogáns és önelégült beállítottságú emberek hajlamosak leginkább az érveik bizonygatására és az engedetlenségre, mindig azt hiszik, hogy igazuk van, ezért semmi sem sürgősebb, mint az arrogáns és önelégült beállítottság megoldása és megmetszése. Amint az emberek jól viselkednek, és felhagynak a maguk nevükben való érveléssel, a lázadás problémája megoldódik, és képesek lesznek alávetni magukat. Ha az embereknek képesnek kell lenniük alávetni magukat, akkor nem kell bizonyos fokú racionalitással rendelkezniük? Rendelkezniük kell egy normális ember értelmével. Bizonyos kérdésekben, például, függetlenül attól, hogy helyesen cselekedtünk-e vagy sem, ha Isten nem elégedett, akkor úgy kell tennünk, ahogyan Ő mondja, és az Ő szavait kell mindenben mérceként kezelni. Racionális ez? Ilyen az értelem, aminek mindenekelőtt fellelhetőnek kellene lennie az emberekben. Nem számít, mennyit szenvedünk, és nem számít, mik a szándékaink, céljaink és indokaink, ha Isten nem elégedett – ha az Ő követelményei nem teljesülnek –, akkor cselekedeteink kétségtelenül nem voltak összhangban az igazsággal, ezért hallgatnunk kell Istenre, alá kell Neki vetnünk magunkat, és nem szabad megpróbálnunk az érveinket bizonygatni vagy magyarázkodni Neki. Ha van benned ilyen racionalitás, ha megvan benned a normális ember értelme, akkor könnyű megoldani a problémáidat, és valóban engedelmes leszel. Bármilyen helyzetben is vagy, nem fogsz lázadni és nem fogsz dacolni Isten követelményeivel; nem fogod elemezni, hogy amit Isten kér, az helyes vagy helytelen, jó vagy rossz, és képes leszel engedelmeskedni – így oldod fel az önigazolás, a hajthatatlanság és a lázadás állapotát.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az öt feltétel, amelynek teljesülnie kell, hogy az ember az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjen)

Az Istennek való alávetettségben az Ő vezényléseinek és intézkedéseinek való alávetettség a legalapvetőbb lecke. Isten vezénylései és intézkedései magukba foglalják az embereket, eseményeket, dolgokat és a különböző helyzeteket, amelyeket Isten hoz létre körülötted. Hogyan kellene tehát reagálnod, amikor ilyen helyzetekkel szembesülsz? A legalapvetőbb dolog az, hogy elfogadod Istentől. Mit jelent az, hogy „elfogadod Istentől”? Panaszkodni és ellenállni – ez vajon Istentől való elfogadás? Kifogásokat és ürügyeket keresni – ez vajon Istentől való elfogadás? Nem. Hogyan kellene tehát gyakorolnod az Istentől való elfogadást? Ha valami történik veled, először nyugodj meg, keresd az igazságot, és gyakorold az alávetettséget. Ne állj elő kifogásokkal vagy magyarázatokkal. Ne próbáld elemezni vagy találgatni, hogy kinek van igaza és kinek nincs, és ne elemezd, hogy kinek a hibája súlyosabb, és kié kevésbé súlyos. Vajon az ilyesmik állandó elemzése az Istentől való elfogadást tanúsító magatartás? Istennek való alávetettséget tanúsító magatartás? Ez nem Istennek való alávetettséget, és nem Istentől való elfogadást tanúsító magatartás, nem Isten szuverenitásának és intézkedéseinek az elfogadása. Az Istentől való elfogadás az Istennek való alávetettség gyakorlásának alapelvei közé tartozik. Ha biztos vagy abban, hogy minden, ami veled történik, Isten szuverenitásához tartozik, hogy Isten intézkedései és az Ő jó szándékai miatt történik, akkor el tudod fogadni azt Istentől. Kezdd azzal, hogy nem elemzed, mi helyes és mi helytelen, nem keresel kifogásokat magadnak, nem hibáztatsz másokat, nem vagy szőrszálhasogató, nem elemzed a történtek objektív okait, és nem emberi elméddel elemzed és vizsgálod meg a dolgokat. Pontosan ezeket kell megtenned ahhoz, hogy Istentől elfogadj. És ennek gyakorlása az alávetettséggel kezdődik. Még ha vannak is elképzeléseid, vagy ha a dolgok nem világosak számodra, akkor is vesd alá magadat. Ne indulj kifogásokkal vagy lázadó mivolttal. És miután alávetetted magadat, keresd az igazságot, imádkozz Istenhez, és kérjed Őtőle. Hogyan kellene imádkoznod? Mondd azt, hogy „Ó, Istenem, Te vezényelted számomra ezt a helyzetet a Te jóakaratodból.” Mit jelent az, ha ezt mondod? Azt jelenti, hogy szívedben már elfogadó magatartás van, és elismerted, hogy Isten vezényelte számodra ezt a helyzetet. Mondd azt, hogy „Ó, Istenem, nem tudom, hogyan gyakoroljak ebben a helyzetben, amellyel ma szembesültem. Kérlek, világosíts meg és vezess engem, tedd, hogy megértsem a Te szándékodat, hogy a szerint cselekedhessek, ne legyek sem lázadó, sem ellenálló, és ne támaszkodjam a saját akaratomra. Hajlandó vagyok gyakorolni az igazságot és az alapelvek szerint cselekedni.” Miután imádkoztál, békét fogsz érezni a szívedben, és természetesen elengeded majd a kifogásaidat. Hát nem a gondolkodásmódod megváltozása ez? Kikövezi számodra az igazság kereséséhez és gyakorlásához vezető utat, és már csak az a probléma marad, hogy miként kellene gyakorolnod az igazságot, ha már megértetted. Ha újból lázadó mivoltot társz fel, amikor eljön az idő, hogy gyakorold az igazságot, akkor újra imádkoznod kell Istenhez. Amint megoldódott a lázadó mivoltod, természetesen könnyű lesz számodra gyakorolni az igazságot.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istennek való alávetettség alapvető lecke az igazság elnyerésében)

Ábrahám tisztában volt vele, hogy Izsákot Isten adta neki, és hogy Istennek hatalma van azt tenni vele, amit akar, hogy az embereknek nem szabad erről ítéletet mondaniuk, hogy minden, amit a Teremtő mond, az a Teremtőt képviseli, és hogy akár észszerűnek tűnik, akár nem, akár összhangban van az emberi tudással, kultúrával és erkölccsel, akár nem, Isten identitása és a szavainak természete nem változik. Egyértelműen tudta, ha az emberek nem tudják megérteni, felfogni vagy értelmezni Isten szavait, az az ő dolguk, Istennek pedig nincs oka elmagyarázni vagy kifejteni ezeket a szavakat, és hogy az embereknek nem csak akkor kell alávetniük magukat, ha megértik Isten szavait és szándékait, hanem a körülményektől függetlenül csak egyetlen hozzáállást tanúsíthatnak Isten szavaival kapcsolatban: meg kell hallgatniuk és el kell fogadniuk őket, majd alá kell vetniük magukat nekik. Ez volt Ábrahám egyértelműen felismerhető hozzáállása mindahhoz, amit Isten kért tőle, és ebben benne volt a normális emberi mivolthoz kapcsolódó racionalitás, valamint az igaz hit és az igaz alávetettség. Mit kellett tennie Ábrahámnak mindenekelőtt? Azt, hogy nem elemzi Isten szavainak helyességét vagy helytelenségét, nem vizsgálja, hogy tréfából mondta-e, vagy azért, hogy megpróbálja őt, vagy valami másért. Ábrahám nem vizsgálta ezeket a dolgokat. Mi volt az azonnali hozzáállása Isten szavaihoz? Az, hogy Isten szavait nem lehet logikával megérteni – függetlenül attól, hogy észszerűek vagy sem, Isten szavai Isten szavai, és az emberek Isten szavaihoz való hozzáállásában nem lehet helye a választásnak és a vizsgálatnak; az észszerűség, amivel az embereknek rendelkezniük kell, és amit tenniük kell, az az, hogy figyelnek, elfogadják és alávetik magukat. Ábrahám a szíve mélyén nagyon pontosan tudta, hogy mi a Teremtő identitása és lényege, és hogy egy teremtett emberi lénynek milyen pozíciót kell elfoglalnia. Pontosan azért, mert Ábrahám ilyen racionalitással és hozzáállással rendelkezett – még akkor is, ha mérhetetlen fájdalmat érzett –, aggályok és habozás nélkül ajánlotta fel Izsákot Istennek, visszaadva őt Neki, az Ő vágya szerint. Úgy érezte, hogy mivel Isten kérte, vissza kell adnia Neki Izsákot, nem szabad vitatkoznia Vele, és nem szabad, hogy saját kívánságai, igényei legyenek. Pontosan ez az a hozzáállás, amit egy teremtett lénynek tanúsítania kell a Teremtő iránt. A legnehezebb ebben az, ami Ábrahámban a legértékesebb volt. Az Isten által mondott szavak észszerűtlenek voltak, és nem voltak tekintettel az emberi érzésekre – az emberek nem tudják megérteni, sem elfogadni őket, és nem számít, hogy milyen korban, vagy kivel történik ez, ezek a szavak elfogadhatatlanok, teljesíthetetlenek – Isten mégis azt kérte, hogy ez így történjen. Mit kellene tehát tenni? A legtöbb ember megvizsgálná ezeket a szavakat, és néhány nap után azt gondolná magában: „Isten szavai észszerűtlenek – hogy tehetne ilyet Isten? Hát nem egyfajta kínzás ez? Nem szereti Isten az embert? Hogyan gyötörhetné Ő így az embereket? Én nem hiszek egy olyan Istenben, aki így kínozza az embereket, és dönthetek úgy, hogy nem vetem alá magam ezeknek a szavaknak.” Ábrahám azonban nem ezt tette; ő úgy döntött, hogy aláveti magát. Bár mindenki úgy gondolja, hogy amit Isten mondott és megkövetelt, az helytelen, hogy Istennek nem szabadna ilyen követelményeket támasztania az emberekkel szemben, Ábrahám mégis képes volt alávetni magát – ez az, ami a legértékesebb volt benne, és épp ez az, ami más emberekből hiányzik. Ez Ábrahám igaz alávetettsége. Ráadásul, miután meghallgatta, hogy mit követel tőle Isten, az első dolog, amiben biztos volt, hogy Isten nem tréfált, és hogy ez nem egyfajta játszma. Ha pedig Isten szavai nem ilyen dolgok, akkor vajon mik? Ábrahám mélységesen hitt annak igazságában, hogy amit Isten meghatároz, annak meg kell lennie, és ember ezen nem változtathat; hogy Isten szavaiban nincsen tréfa, próbatétel vagy kínzás; hogy Isten megbízható, és minden, amit mond, igaz – akár észszerűnek tűnik, akár nem. Hát nem Ábrahám igaz hite volt ez? Mondta-e ezt valaha: „Isten azt mondta, hogy ajánljam fel Izsákot. Miután megkaptam Izsákot, nem köszöntem meg rendesen Istennek – talán így kéri Isten, hogy legyek hálás? Akkor megfelelően ki kell mutatnom a hálámat. Meg kell mutatnom, hogy hajlandó vagyok felajánlani Izsákot, hogy hajlandó vagyok köszönetet mondani Istennek, hogy tisztában vagyok Isten kegyelmével, és nem felejtettem el, és hogy nem kell aggódnia miattam Istennek. Kétségtelen, hogy Isten azért mondta ezeket a szavakat, hogy megvizsgáljon és próbára tegyen engem, szóval fenn kell tartanom a látszatot. Megteszek minden előkészületet, majd viszek egy juhot is Izsákkal együtt, és ha az áldozat bemutatásakor nem szól semmit Isten, akkor felajánlom a juhot. Elég csak fenntartani a látszatot. Ha Isten tényleg azt kéri, hogy ajánljam fel Izsákot, akkor ráveszem Izsákot, hogy játssza el az áldozatot az oltáron; amikor pedig eljön az idő, Isten talán mégis megengedi, hogy a juhot ajánljam fel a gyermekem helyett”? Vajon ezt gondolta Ábrahám? (Nem.) Ha így gondolkodott volna, nem érzett volna fájdalmat a szívében. Ha ilyesmiket gondolt volna, milyen integritása lett volna? Lett volna benne igaz hit? Lett volna benne igaz alávetettség? Nem, nem lett volna.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Harmadik exkurzus: Hogyan engedelmeskedett Noé és Ábrahám Isten szavainak, és hogyan vetették alá magukat Neki (Második rész))

Bármit is tesz a Teremtő, az helyes, és az az igazság. Bármit is tesz, az Ő identitása és státusza változatlan marad. Minden embernek imádnia kellene Őt. Ő az emberiség örökkévaló Ura és örökkévaló Istene. Ezt a tényt soha nem lehet megváltoztatni. Az nem lehet, hogy az emberek csak akkor ismerik el Őt Istenként, amikor ajándékokkal látja el őket, és elutasítják Őt Istenként, amikor megfosztja őket valamitől. Ez az ember téves nézete, nem pedig hiba Isten cselekedeteiben. Ha az emberek megértik az igazságot, akkor képesek lesznek tisztán látni ezt, és ha mélyen legbelül képesek elfogadni, hogy ez az igazság, akkor egyre normálisabbá válik az Istennel való kapcsolatuk. Ha azt mondod, hogy elismered, hogy Isten szavai az igazság, amikor azonban valami történik, nem érted meg Őt, sőt, még panaszkodsz is, és nem rendelkezel valódi alávetettséggel Iránta, akkor nincs értelme annak, hogy azt mondd, hogy Isten szavait igazságként ismered el. A legfontosabb az, hogy a szíved képes legyen elfogadni az igazságot, és hogy bármi történjék is, képes legyél meglátni, hogy Isten cselekedetei helyesek, és hogy Ő igazságos. Ilyen az az ember, aki megérti Istent. Sok olyan hívő van, aki csak a doktrína megértésére összpontosít. Elismeri a szellemi elméletet, amikor azonban valami éri, nem fogadja el az igazságot, és nem veti alá magát. Képmutató ember az ilyen. Általában mind helyes az, amit mondasz, ha azonban valami olyasmi történik, ami nincs összhangban a saját elképzeléseiddel, akkor képtelen vagy elfogadni azt. Vitába szállsz Istennel, azt gondolva, hogy Istennek nem kellett volna ezt vagy azt tennie. Nem vagy képes alávetni magad Isten munkájának, nem keresed az igazságot, és nem gondolkodsz el lázadó mivoltodon. Ez azt jelenti, hogy nem vagy engedelmes Isten iránt. Mindig szeretsz vitába szállni Istennel; mindig azt gondolod, hogy a te érveid magasabb rendűek az igazságnál, hogy ha színre vihetnéd és megoszthatnád őket, akkor sokan támogatnának. De még ha sokan támogatnának is, ők mind romlott emberek. Vajon nem mind romlott emberek a támogatók és a támogatottak is? Nem hiányzik-e mindannyiukból az igazság? Még ha az egész emberiség téged támogatna is, és szembeszegülne Istennel, Istennek akkor is igaza lenne. Még mindig az emberi mivolt lenne az, amely tévedett, amely fellázadt Isten ellen, és ellenállt Őneki. Vajon ez csak egy szólás? Nem. Ez tény, ez az igazság.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Milyen hozzáállása legyen Istenhez az embernek)

A teremtett lénynek a Teremtőhöz való egyetlen hozzáállása az alávetettség, a feltétel nélküli alávetettség kellene legyen. Ez olyasvalami, amit manapság egyesek talán képtelenek elfogadni. Ez azért van, mert az emberek nem elég érettek, és híján vannak az igazságvalóságnak. Ha olyankor, amikor Isten olyan dolgokat tesz, amelyek ellentmondanak a te elképzeléseidnek, hajlamos vagy félreértelmezni Istent – vagy akár arra is, hogy fellázadj Isten ellen és eláruld Őt –, akkor távol vagy attól, hogy alá tudd vetni magad Istennek. Miközben az embereket Isten szava látja el és öntözi, valójában egyetlen cél felé törekednek, ami végső soron az, hogy képesek legyenek elérni az Istennek való feltétel nélküli, abszolút alávetettséget – ekkor fogod elérni te, mint teremtett lény az elvárt szintet. Van, amikor Isten szándékosan tesz olyan dolgokat, amelyek ellentétesek a te elképzeléseiddel, és szándékosan tesz olyan dolgokat, amelyek ellentétesek a te kívánságaiddal, és amelyek akár úgy is tűnhetnek, hogy ellentétesek az igazsággal, tapintatlanok veled szemben, és nem felelnek meg az általad preferált dolgoknak. Lehet, hogy ezeket a dolgokat nehéz elfogadnod, lehet, hogy nem vagy képes felfogni őket, és bárhogyan is elemzed őket, lehet, hogy helytelennek érzed őket, és nem tudod elfogadni, lehet, hogy úgy érzed, hogy Isten észszerűtlenül tette ezt – valójában azonban Isten szándékosan tette ezt. Akkor hát mi a célja Istennek ezekkel a dolgokkal? Az, hogy próbára tegyen és felfedjen téged, hogy lássa, hogy képes vagy-e keresni az igazságot vagy sem, és hogy valóban aláveted-e magad Istennek, vagy sem. Ne keress alapot mindenre, amit Isten tesz és kér, és ne kérdezd, hogy miért. Nincs értelme megpróbálni érvelni Istennel. Csupán fel kell ismerned, hogy Isten az igazság, és képessé kell válnod az abszolút alávetettségre. Csupán fel kell ismerned, hogy Isten a te Teremtőd és a te Istened. Ez magasabb rendű minden érvelésnél, magasabb minden világi bölcsességnél, magasabb minden emberi erkölcsnél, etikánál, tudásnál, filozófiánál vagy hagyományos kultúránál – még az emberi érzéseknél, az emberi igazságnál és az úgynevezett emberi szeretetnél is magasabb rendű. Mindennél magasabb rendű. Ha ez nem világos számodra, akkor előbb-utóbb eljön a nap, amikor valami történik veled, és elbuksz. A legkevesebb, hogy fellázadsz Isten ellen, és tévúton jársz; ha végül képes vagy megbánni, és felismerni Isten szeretetreméltóságát, és felismerni Isten benned végzett munkájának a jelentőségét, akkor még van reményed az üdvösségre – ha azonban emiatt elbuksz, és nem vagy képes visszamászni, akkor nincs reményed. Mindegy, hogy megítéli, megfenyíti vagy megátkozza-e Isten az embereket, mindez azért történik, hogy megmentse őket, és nekik ne kelljen félniük. Mitől kellene félned? Attól kellene félned, hogy Isten azt mondja: „Visszautasítalak téged.” Ha Isten ezt mondja, akkor bajban vagy: Ez azt jelenti, hogy Isten nem fog megmenteni téged, hogy nincs reményed az üdvösségre. Ezért Isten munkájának elfogadásához az embereknek meg kell érteniük Isten szándékait. Bármit is teszel, ne akadékoskodj Isten szavain, mondván: „Az ítélet és a fenyítés rendben van, de a kárhozat, az átok, a pusztulás – nem azt jelentik, hogy számomra mindennek vége? Mi értelme teremtett lénynek lenni? Tehát nem is leszek, és Te nem leszel többé az én Istenem.” Ha elutasítod Istent, és nem állsz meg szilárdan a bizonyságtételedben, akkor előfordulhat, hogy Isten valóban elutasít téged. Tudjátok ezt? Nem számít, hogy az emberek mióta hisznek Istenben, nem számít, hogy hány utat jártak be, mennyi munkát végeztek, vagy mennyi kötelességet teljesítettek, minden, amit ez idő alatt tettek, egyetlen dologra való felkészülés volt. Mi az? Arra készültek, hogy végül abszolút alávetettséget tanúsítsanak Isten iránt, feltétel nélküli alávetettséget. Mit jelent az, hogy „feltétel nélküli”? Azt jelenti, hogy nem gyártasz indokokat, és nem beszélsz semmit a saját objektív okaidról: azt jelenti, hogy nem vagy szőrszálhasogató; nem vagy méltó erre, mert egy teremtett lény vagy. Amikor szőrszálhasogató vagy Istennel, akkor tévedésben vagy a helyedet illetően, és amikor megpróbálsz érvelni Istennel, akkor megint csak rosszul határozod meg a helyedet. Ne vitatkozz Istennel, ne próbáld mindig kitalálni az indokait, ne ragaszkodj ahhoz, hogy megértsd, mielőtt aláveted magad, és ne vesd alá magad, ha nem érted meg. Ha ezt teszed, akkor tévedésben vagy a helyedet illetően, és ebben az esetben az Istennek való alávetettséged nem abszolút; az alávetettség relatív és feltételes. Azok, akik feltételeket szabnak az Istennek való alávetettségükhöz, vajon valóban alávetik magukat Istennek? Te Istenként kezeled Istent? Úgy imádod Istent mint a Teremtőt? Ha nem, akkor Isten nem ismer el téged. Mit kell megtapasztalnod ahhoz, hogy elérd az Istennek való abszolút és feltétel nélküli alávetettséget? És hogyan kell megtapasztalnod? Először is, az embereknek el kell fogadniuk Isten ítéletét és fenyítését, és el kell fogadniuk, hogy megmetszi őket. Ezenkívül el kell fogadniuk Isten megbízatását, kötelességük teljesítése során az igazságra kell törekedniük, meg kell érteniük az igazság különböző aspektusait, amelyek az életbe való belépéssel kapcsolatosak, és el kell jutniuk Isten szándékainak megértéséhez. Ez néha meghaladja az emberek képességeit, és nincs meg bennük a belátás ahhoz, hogy megértsék az igazságot, és csak akkor érthetnek meg egy keveset, ha mások közösséget vállalnak velük, vagy ha tanulnak az Isten által teremtett különböző helyzetekből. De tudnod kell, hogy Istennek alávetett szíved kell legyen, nem szabad megpróbálnod Istennel vitatkozni vagy feltételeket szabni: mindannak, amit Isten tesz, annak úgy kell lennie, mert Ő a Teremtő, te pedig teremtett lény vagy. Alávetett hozzáállással kell rendelkezned, és nem szabad mindig az okot kérdezned, vagy feltételeket kikötnöd. Ha a legalapvetőbb alávetett hozzáállás is hiányzik belőled, és még arra is hajlamos vagy, hogy kételkedj és óvakodj Istentől, vagy hogy a szívedben azt gondolod: „Látnom kell, hogy Isten valóban meg fog-e menteni engem, és hogy Isten valóban igazságos-e. Mindenki azt mondja, hogy Isten szeretet – nos, akkor meg kell néznem, hogy valóban van-e szeretet abban, amit Isten tesz bennem, hogy az valóban szeretet-e.” Ha állandóan azt vizsgálod, hogy amit Isten tesz, összhangban van-e a te elképzeléseiddel és ízléseddel, vagy akár azzal, amit te igazságnak hiszel, akkor tévedésben vagy a helyedet illetően, és bajban vagy: Valószínű, hogy megsérted Isten természetét. Az alávetettségre vonatkozó igazságok kulcsfontosságúak, és egyetlen igazságot sem lehet néhány mondatban teljesen és világosan elmagyarázni; ezek mind az emberek különböző állapotaira és romlottságára vonatkoznak. Az igazságvalóságba való belépést nem lehet elérni egy vagy két – vagy három, vagy öt – év alatt. Sok mindent meg kell tapasztalni hozzá: sokat meg kell tapasztalni Isten szavainak ítéletéből és fenyítéséből, sok metszést meg kell tapasztalni. Csak akkor lesz hatékony az igazságra való törekvésed, ha végül elnyered az igazság gyakorlásának képességét, és csak ekkor fogod birtokolni az igazságvalóságot. Csak azoknak van igazi tapasztalata, akik rendelkeznek az igazságvalósággal.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Kapcsolódó tapasztalati bizonyságtételek

Ezt nyertem abból, hogy elfogadtam a metszést